English
	Hungarian

Ügyszám: .	431/E/1996
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 45/2000. (XII. 8.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2000/344 .

A döntés kelte: Budapest, 12/04/2000 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség    vizsgálatára    irányuló    indítványok tárgyában meghozta az alábbi                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság  az  indítványokat,  amelyek  szerint  az Országgyűlés  alkotmányellenes helyzetet  idézett  elő  azzal, hogy nem alkotott átfogó törvényt a diszkrimináció tilalmáról, elutasítja; azokat az indítványokat pedig, amelyek szerint  az átfogó     diszkrimináció-ellenes    törvény    megalkotásának elmulasztásával az Országgyűlés nemzetközi szerződésből  eredő kötelezettségét megsértette, visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.    1.  Több indítványozó fordult az Alkotmánybírósághoz  annak megállapítása végett, hogy “a Magyar Köztársaság Országgyűlése jogalkotói     feladatát     elmulasztotta,      és      ezzel alkotmányellenességet idézett elő, mivel nem  alkotott  átfogó törvényt a diszkrimináció tilalmáról.”    Az indítványozók szerint az Alkotmány 7. § (1) bekezdése, a 8.  §  (1)-(2) bekezdései – a Magyar Köztársaság által  aláírt nemzetközi  egyezményekre  is  figyelemmel  –  együttesen   az Országgyűlés   kötelezettségévé  teszik  egy   diszkrimináció- ellenes  törvény  megalkotását. Úgy vélik, hogy  “a  jelenlegi magyar jogrendszerben meglévő diszkrimináció-ellenes szabályok –  melyek  több  törvényben, így a Büntető Törvénykönyvben,  a Munka  Törvénykönyvében találhatók – nem elégítik ki azokat  a követelményeket,     melyek    a     felhívott     alkotmányos törvényhelyekből   és   a  nemzetközi   jogelvekből   kötelező jelleggel erednek”.    Az   egyik  indítványozó  álláspontja  szerint  “a   magyar társadalomban  és  állami intézményrendszerében  tapasztalható diszkrimináció  kezelésére – mint annak egyik,  bár  semmiképp sem   kizárólagos  eszközére  –  mindenképp  szükség   van   a diszkrimináció  tilalmát egy törvényben  átfogóan  szabályozó, garanciákat nyújtó, szankciókat megállapító és eljárási rendet intézményesítő jogszabályra.”        2.  Az  Alkotmánynak  az indítványozók  által  hivatkozott, illetve az indítvánnyal érintett rendelkezései a következők: “7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek  és  a  belső  jog összhangját.” “8.  § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” “70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3)  A  Magyar  Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel  is segíti.”                               II.    Az indítványok az alábbiak szerint megalapozatlanok.        1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:  Abtv.)  49.  § (1)  bekezdése  szerint,  ha  az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára  azt állapítja   meg,   hogy  a  jogalkotó  szerv   a   jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát  elmulasztotta, és  ezzel  alkotmányellenességet  idézett  elő,  a  mulasztást elkövető   szervet  –  határidő  megjelölésével   –   felhívja feladatának teljesítésére.    E  törvényi rendelkezés alkalmazása során a két feltételnek –    a   mulasztásnak   és   az   ennek   folytán   előidézett alkotmányellenes helyzetnek – együttesen kell  fennállnia.  Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a  jogalkotói feladat  elmulasztása akkor állapítható meg,  ha  a  jogalkotó jogalkotási       kötelezettsége      konkrét      jogszabályi felhatalmazásból    ered,   vagy   valamely    alapvető    jog érvényesüléséhez   magából   az  Alkotmányból   szükségszerűen következik a jogszabály megalkotásának kényszere. A  jogalkotó szerv     jogszabály-alkotási    kötelezettségének     konkrét jogszabályi  felhatalmazás  nélkül  is  köteles  tehát  eleget tenni,  ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen  jogszabályi rendezést igénylő  kérdés  merült  fel, feltéve,   hogy   a  szabályozást  valamely  alkotmányos   jog érvényesülése   vagy  biztosítása  kényszerítően   megköveteli [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az  állam jogalkotói  kötelezettsége – ahogy erre az Alkotmánybíróság  a 37/1992.  (VI.  10.) AB határozatában (ABH  1992,  227,  231.) rámutatott    –   következhet   az   Alkotmányból   kifejezett rendelkezés   nélkül  is,  ha  valamely  alkotmányos   alapjog biztosítása ezt feltétlenül szükségessé teszi.    Az      Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenességgel   kapcsolatos   gyakorlatát    legutóbb áttekintő  2/2000. (II. 25.) AB határozatban  rámutatott  arra is,   hogy  “az  Alkotmánybíróság  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít  meg  akkor  is,   ha   alapjog érvényesüléséhez  szükséges jogszabályi  garanciák  hiányoznak [37/1992.  (VI.  10.) AB határozat, ABH 1992, 227,  232.].  Az Alkotmánybíróság  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmánysértést nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH 1992,  204,  205.],  hanem akkor is, ha az adott  szabályozási koncepción   belül   az   Alkotmányból  levezethető   tartalmú jogszabályi  rendelkezés  hiányzik  [22/1995.  (III.  31.)  AB határozat,  ABH  1995,  108,  113.;  29/1997.  (IV.  29.)   AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH  1998,  132,  138.].  A  szabályozás  tartalmának  hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is  a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó,   vagy   ennek  hiányában,  a  feltétlen   jogszabályi rendezést   igénylő  jogalkotói  kötelezettség   elmulasztásán alapul.” [ABK 2000. február, 26, 30.]        2.   Mivel   kifejezett  alkotmányi  felhatalmazás   átfogó diszkrimináció-ellenes törvény megalkotására nézve  nincs,  az Alkotmánybíróság  a továbbiakban azt vizsgálta,  levezethető-e az   Alkotmányból  az  átfogó  kódex  megalkotására  vonatkozó törvényhozói kötelezettség.        Az   Alkotmánybíróság   állandó  gyakorlata   szerint:   “A jogbiztonság követelményét önmagában nem sérti az, ha valamely tárgykörre  több  jogszabály is – és  nem  egyetlen  átfogó  – tartalmaz  rendelkezéseket” (1103/B/1990.  AB  határozat,  ABH 1993, 539, 542.). Vagyis önmagában nem alkotmányellenes, ha az ugyanarra az életviszony-csoportra vonatkozó szabályozás több, külön   törvényben   és  alacsonyabb  szintű   jogszabályokban található,   és   nem  egyetlen  jogforrás   tartalmazza   azt (725/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 663, 664.; 518/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 624, 625.).        Az   Alkotmánybíróság  arra  is  többször  rámutatott:  nem minden,  az  alapjoggal  összefüggő tárgykör  követeli  meg  a törvényi szabályozást. Közvetett és távoli összefüggés  esetén a  rendeleti szabályozás nem sérti sem az Alkotmány 2.  §-ában írt   jogállamiság   elvét,  sem  az   Alkotmány   8.   §-ában foglaltakat, sem a jogalkotásról szóló törvényben írtakat.  Ha nem   így   lenne,  mindent  törvényben  kellene  szabályozni. [64/1991.  (XII.  17.)  AB határozat,  ABH  1991,  297,  300.; 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, ABH 1998, 333, 337.; 50/1998. (XI.  27.)  AB  határozat, ABH 1998, 387, 400.]. Mindebből  az következik,  hogy  a jogrendszer egészének  kell  a  hátrányos megkülönböztetés  lehetőségét kizárnia,  illetve  a  hátrányos megkülönböztetés  elleni  védelem  eszközeit   és   garanciáit megteremtenie.        Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   tehát    a diszkrimináció-ellenes  szabályozás “ágazati  tagoltsága”  nem eredményez  önmagában alkotmányellenességet. A diszkrimináció- ellenes   szabályozás  többszintű  rendszerben,  a   generális alkotmányos   szabályhoz   kapcsolódóan   az   egyes   nagyobb jogterületekre,   jogágakra   lebontott   megvalósítása    nem alkalmatlan  a  hátrányos  megkülönböztetés  elleni   hatékony fellépés   biztosítására.   A   szabályozásban   természetesen mutatkozhatnak  hiányosságok;  előfordulhat,  hogy  a   tagolt szabályozás   egyes  hátrányos  megkülönböztetést  megvalósító esetekre  nem tartalmaz rendelkezést. Ezt megfelelő  indítvány alapján,  vagy adott esetben hivatalból az Alkotmánybíróságnak kell megállapítania.        3.  Az  Alkotmánybíróság azt is vizsgálta,  hogy  a  magyar jogrendszer – mint azt az indítványozó állítja – valóban híján van-e    a   diszkrimináció   tilalmát   átfogóan   szabályozó jogszabálynak,   illetve   valóban  hiányoznak-e   a   tilalom érvényesüléséhez  szükséges  garanciák,  szankciók,   valamint eljárási   rend,   és  mindezek  folytán  megállapítható-e   a jogalkotói mulasztás.        3.1.  A  diszkrimináció  tilalma a  legmagasabb  jogforrási szinten, az Alkotmányban jelenik meg. Az Alkotmány az  emberek egyenlőségét  két  irányból közelíti meg:  egyrészt  kimondja, hogy   mindenki   egyenlő,   másrészt   tiltja   a   hátrányos megkülönböztetést. Az Alkotmány az egyenjogúság fogalmát tágan határozza  meg: a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt  felsorolás gyakorlatilag    átfogja    az   esetleges    megkülönböztetés szempontjából  releváns  összes  életviszonyt,  ám   példálózó jellegű,  tehát  az  alkotmányos védelem a  felsorolásban  nem szereplő más diszkriminációs szituációra is vonatkozik,  ahogy ezt  az  Alkotmánybíróság gyakorlata  is  mutatja.  Az  “egyéb helyzet”  fordulat  így  több ízben szolgált  jogszabályhelyek megsemmisítésének alapjául, mint pl. a szexuális irányultság a 20/1999.  (VI.  25.)  AB  határozatban  (ABH  1999,  159.),  a jogsértés súlya a nem vagyoni kártérítésnél [34/1992. (VI. 1.) AB  határozat,  ABH 1992, 192.], a foglalkozás [74/1995  (XII. 15.)  AB  határozat, ABH 1995, 369.], vagy a személyiség  jogi avagy  természetes mivolta [68/1997. (XII. 29.) AB  határozat, ABH 1997, 421.].        Az   Alkotmány  70/A.  §  (2)  bekezdése  tehát   korántsem deklaratív,  hiszen az Alkotmány e rendelkezése a  “mérce”  az Alkotmánybíróság  eljárásában a jogalkotás  alkotmányosságának megítéléséhez,   a   diszkriminatív   tartalmú    jogszabályok alkotmányellenessé minősítéséhez és megsemmisítéséhez.                A    konkrét,    vagyis   a   jogalkalmazásban    és    más élethelyzetekben   elszenvedhető  hátrányos   megkülönböztetés lehetőségére reagál a 70/A. § (2) bekezdése, amikor  kimondja, hogy   az   embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen hátrányos  megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.  Az Alkotmánynak   a   hátrányos  megkülönböztetést   tiltó   ezen rendelkezései  konkrét megfogalmazás nélkül is  az  “Alkotmány részei lennének”, a jogállamiság elvének fogalmi elemei között lennének felismerhetőek (jogbiztonság, jogegyenlőség).        3.2.    A    diszkrimináció   megállapítása   szükségképpen valamiféle  összehasonlítást igényel,  minthogy  az  bizonyos, meghatározott  szempontból  egyenlőnek  tekintett   személyek, dolgok  vagy jelenségek megkülönböztetett kezelésében  áll.  E megkülönböztetett  kezelésnek a külső világban  érzékelhetőnek kell  lennie.  A  jogi értelemben megragadható  diszkrimináció mindig  valamilyen  jogra  vagy kötelezettségre  vonatkoztatva irtelmezhető:  valamely  jog  megvonásában  vagy  másokat  nem terhelő  kötelezettség megállapításában  kell  megtestesülnie, csak így válik jogilag relevánssá.    A megkülönböztetés lehet hátrányos vagy pozitív. Az Alkotmány 70/A.  §-a a hátrányos megkülönböztetést tiltja, ahogy ezt  az Alkotmánybíróság   az  Alkotmány  70/A.  §  (1)   bekezdésében megfogalmazott    megkülönböztetési   tilalom   értelmezésével kapcsolatban    a   9/1990.   (IV.   25.)   AB    határozatban megállapította:  “a diszkrimináció tilalma  nem  jelenti  azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó  megkülönböztetés  is tilos. A megkülönböztetés  tilalma arra  vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi  méltóság alapjogán   nem   eshet   csorba,   azonos   tisztelettel   és körültekintéssel,   az   egyéni  szempontok   azonos   mértékű figyelembevételével  kell a jogosultságok  és  a  kedvezmények elosztásának  szempontjait meghatározni. … az azonos  személyi méltóság jogából esetenként következhet olyan jog is,  hogy  a javakat  és  esélyeket  mindenki  számára  (mennyiségileg  is) egyenlően  osszák  el.  De ha valamely –  az  Alkotmányba  nem ütköző  – társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy  érvényesíthető, hogy e szűkebb értelemben vett egyenlőség nem  valósítható  meg, akkor az ilyen pozitív  diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni.  A  pozitív  diszkrimináció korlátjának  a  tágabb  értelemben leírt,  tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma,  illetve  az  Alkotmányban  pozitívan  megfogalmazott alapjogok  tekintendők. Bár a társadalmi egyenlőség mint  cél, mint  társadalmi  érdek, megelőzhet egyéni érdekeket,  de  nem kerülhet  az egyén alkotmányos jogai elé.”(ABH 1990,  46,  48- 49.)        Az  alapvető  diszkrimináció-ellenes rendelkezéseket  tehát maga  az Alkotmány tartalmazza, ezek részleteit, biztosítékait a  jogforrási  hierarchiában az Alkotmány  alatt  elhelyezkedő jogszabályok,  köztük egyes jogágak átfogó  kódexei  foglalják magukban. Az Alkotmány “részletszabályai” – így az “egyenlőség jogának” részletszabályai is – tehát a különböző kódexekben és egyéb   alacsonyabb  szintű  jogszabályokban  találhatók.   Az Alkotmány  és a hozzá szorosan kapcsolódó további jogszabályok tartalmazzák  azokat a rendelkezéseket, amelyek összességükben a diszkrimináció tilalmának átfogó rendezésére hivatottak.        4.   Az   Alkotmánybíróság  a  fentiek  fényében   azt   is szükségesnek  tartotta  megvizsgálni, hogy  milyen  garanciák, illetve  szankciók  kapcsolódnak a diszkrimináció  alkotmányos tilalmához,   vagyis   azon   személyek,   akiket    hátrányos megkülönböztetés ér, ez ellen milyen jogi eszközöket  vehetnek igénybe.        A diszkrimináció megvalósulása sokféleképpen képzelhető el, és    ehhez   igazodóan   a   jogsértések   különböző    módon orvosolhatóak.  Világosan elkülöníthető azonban  a  lehetséges hátrányos megkülönböztetés két színtere, mégpedig a jogalkotás és   a   tág   értelemben  vett  jogalkalmazás.  Ez  utóbbival kapcsolatban  hangsúlyozandó, hogy  nem  csupán  a  közhatalom birtokában lévő szervek hatósági eljárásuk során –  vagy  akár azon  kívül  is  – alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést, hanem  a  civil  szféra  szereplői is tanúsíthatnak  egymással szemben   alkotmányosan   meg  nem   engedett   diszkriminatív magatartást. Mindezeket az eseteket szem előtt tartva  kell  a jogalkotónak kialakítania a garanciákat és szankciókat.        4.1.  Tekintettel a jogforrási hierarchiára, elvileg kizárt az,  hogy valamely jogszabály anélkül valósítson meg hátrányos megkülönböztetést,  hogy  közvetlenül  vagy  –  a  jogalkotási tárgyat magasabb szinten rendező jogszabály megsértése útján – közvetve  az  Alkotmányba ne ütköznék.  Ha  olyan  jogi  norma született, amely hátrányos megkülönböztetést foglal magába, az Abtv. értelmében bárki indítványozhatja az Alkotmánybíróságnál e   norma  alkotmányossági  vizsgálatát  [Abtv.  21.   §   (2) bekezdés].  Ugyancsak az Alkotmánybírósághoz  fordulhat  bárki annak   megállapítása   végett,  hogy  valamely   jogterületen hiányoznak   a   diszkrimináció  tilalmát  kibontó   speciális részletszabályok [Abtv. 21. § (4) bekezdés]. Így a  jogalkotás során esetlegesen jelentkező hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés   eszközei  mindenkinek  rendelkezésére  állnak.   Az Alkotmánybíróság     a    ténylegesen     fennálló     negatív diszkriminációt   a   kérdéses  rendelkezés  megsemmisítésével szankcionálja,  vagy  az alkotmányellenes mulasztást  elkövető szervet felhívja feladatának teljesítésére.        4.2.  A  jogalkalmazás  során  általános  érvényű  elv   az Alkotmány  57.  §-ában  deklarált törvény  előtti  egyenlőség, amely  “a  személyek  általános jogegyenlőségének  a  bírósági eljárásra  való vonatkoztatása” (18/B/1994. AB határozat,  ABH 1998, 570, 572.). Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy az   Alkotmány   57.  §  (1)  bekezdése  “a   törvény   előtti egyenlőséget  jogérvényesítési szempontból  deklarálja,  tehát valójában    eljárásjogi   garancia   arra,   hogy    jogainak érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt  mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik.” (191/B/1996. AB határozat,  ABH 1997,  629,  631.) A bíróságok és hatóságok által  alkalmazott hátrányos   megkülönböztetés   elleni   fellépés   lehetőségét egyrészt  a  bíróságok  szervezetéről és  igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény 10. §-a biztosítja, kimondva, hogy  “a bíróság   előtt  mindenki  egyenlő”,  másrészt   a   különböző hatóságok    eljárásaira   vonatkozó   törvények    (pl.    az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény) is  tartalmazzák  vagy  az  egyenjogúság  kívánalmát,  vagy  a diszkrimináció  tilalmát. A különböző bíróságok  és  hatóságok határozatai,   illetve  eljárása  elleni   jogorvoslat   pedig bármilyen  jog-  (vagy érdek-) sérelem esetén igénybe  vehető, így  akkor  is,  ha  annak alapja a diszkrimináció  tilalmának megsértése.        4.3.  A  jog  érvényesülése során a  bírósági  és  hatósági eljárásokon    kívül    is    megvalósulhat    a     hátrányos megkülönböztetés.  Amint azt a fentiekben az  Alkotmánybíróság megállapította,  az  Alkotmány és az Alkotmány  rendelkezéseit kifejtő   törvények   kimondják  a  diszkrimináció   tilalmát, kifejtik  annak  tartalmát. Ezen ágazati  szabályozás  körében kiemelkedő  jelentőségű  a polgári  jogi  védelem  szintje:  a Polgári  Törvénykönyvről  szóló  1959.  évi  IV.  törvény   (a továbbiakban:  Ptk.) 75. § (1) bekezdése  szerint  ugyanis  “A személyhez   fűződő  jogokat  mindenki  köteles   tiszteletben tartani.   E  jogok  a  törvény  védelme  alatt  állnak.”   “A személyhez   fűződő   jogok  sérelmét  jelenti   különösen   a magánszemélyek  bármilyen  hátrányos megkülönböztetése  nemük, fajuk,  nemzetiségük  vagy  felekezetük  szerint,  továbbá   a lelkiismereti  szabadság  sérelme  és  a  személyes  szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.” (Ptk. 76. §)        A  védelem  másik eszköze a büntetőjog, hiszen a  hátrányos megkülönböztetés  legsúlyosabb eseteit  az  állam  büntetéssel fenyegeti.  A  Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV. törvény  (a  továbbiakban:  Btk.)  például  az  elévülhetetlen emberiség elleni bűncselekmények körébe tartozó népirtás (155. §)  és  apartheid (157. §) mellett több olyan  magatartást  is büntetni  rendel, amelynek indítéka, motívuma lehet valamilyen –   jellemzően,  de  nem  feltétlenül  etnikai   –   hátrányos megkülönböztetés  (emberölés: 166. §, testi  sértés:  170.  §, kényszerítés:   174.   §,  lelkiismereti  és   vallásszabadság megsértése:  174/A.  §, nemzeti, etnikai,  faji  vagy  vallási csoport  tagja  elleni erőszak: 174/B. §,  személyi  szabadság megsértése:  175.  §,  jogosulatlan  adatkezelés:  177/A.   §, rágalmazás:   179.   §,  becsületsértés:  180.   §,   hivatali visszaélés: 225. §, bántalmazás hivatalos eljárásban: 226.  §, kényszervallatás:  227.  §, jogellenes  fogvatartás:  228.  §, stb.).        Külön figyelmet igényel a munkajogi szabályozás, minthogy a nemzetközi  tapasztalatok tanúsága szerint  ezen  a  területen igen  gyakori a diszkrimináció. Éppen ezért a munka  világában megvalósulható  diszkriminációs  esetek  kezelésére   szolgáló intézmények   a   polgári  jogi  védelem   mellett   ugyancsak kiemelkedő fontosságúak.    Az  Alkotmány  70/B. §-a mondja ki a munkához  való  jogot, illetve   rendelkezik   a   hátrányos  megkülönböztetésnek   a foglalkoztatással kapcsolatban felmerülhető vonatkozásairól, a Munka  Törvénykönyvéről  szóló  1992.  évi  XXII.  törvény  (a továbbiakban:  Mt.)  pedig  a  bevezető  rendelkezések  között önálló   alcímben  foglalkozik  a  hátrányos  megkülönböztetés tilalmával  és  az  előnyben részesítés  kötelezettségével.  A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.  törvény visszautal  erre az elvre, mivel eltérő rendelkezés  hiányában az  Mt.  diszkrimináció  tilalmára vonatkozó  rendelkezései  a közalkalmazottak  foglalkoztatására  is  vonatkoznak.  Ugyanez vonatkozik  a  köztisztviselők jogállásáról  szóló  1992.  évi XXIII.  törvényre,  amelynek 71. § (2) bekezdés  a)  pontja  – többek között – az Mt. diszkrimináció-tilalmat kimondó  5.  §- ának   (1)-(2)   és  (4)  bekezdését  alkalmazni   rendeli   a köztisztviselői   jogviszonyra.  Az  egyes  szabálysértésekről szóló  218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet pedig önálló címben tartalmazza  a  munkaügyi szabálysértéseket,  ezek  között  is elsőként a munkavállaló hátrányos megkülönböztetését.        A  fentiekből levonható az a következtetés, hogy a hatályos jog   általában  a  diszkrimináció  kiküszöbölésére   szolgáló többszintű  védelmi rendszerként is működik és az Országgyűlés a   szabályozásnak  e  módjával  is  eleget  tett   jogalkotói kötelezettségének.    Az indítvány elutasításából azonban olyan következtetés nem vonható  le,  hogy  a  jelenlegi szabályozással  az  Alkotmány diszkriminációt   tiltó  rendelkezéseinek  valóra   váltásához szükséges  törvényhozási lehetőségek kimerültek  volna.  Annak eldöntése    viszont,    hogy    a    társadalmi    egyenlőség megteremtésének, valamint a hátrányos megkülönböztetés egyenlő esélyek   megteremtése  útján  való  megelőzésének  érdekében, illetőleg    az   ellene   történő   fellépés   lehetőségeinek biztosítására  milyen  további  eszközök  igénybevétele  és  a szabályozás milyen módja kívánatos, a törvényhozó feladata.        Mindezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság a  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló indítványokat elutasította.                                   IV.        Az indítványozók véleménye szerint az átfogó diszkrimináció- ellenes törvény megalkotásának elmulasztásával a magyar  állam nemzetközi  szerződésből  eredő  kötelezettséget,  illetve  az Alkotmány 7. § (1) bekezdését is megsértette. Nézetük  szerint “a   Magyar   Köztársaság  elfogadta   a   nemzetközi   jogban általánosan  ismert elvet a diszkriminációról, … e tárgykörben több  nemzetközi  egyezményt írt alá és ezeket  jogrendszerébe beépítette.”  Hivatkoznak az indítványozók  az  1976.  évi  8. törvényerejű  rendelettel  kihirdetett  Polgári  és  Politikai Jogok  Nemzetközi Egyezségokmánya 2. cikkére,  amelynek  révén Magyarország kötelezte magát arra, hogy tiszteletben tartja és biztosítja  a területén tartózkodó és joghatósága alá  tartozó minden  személy számára az Egyezségokmányban elismert jogokat, minden  megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín,  nem,  nyelv, vallás,  politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy  társadalmi származás,  vagyoni,  születési vagy  egyéb  helyzet  szerinti különbségtétel  nélkül.  Hivatkoztak emellett  a  26.  Cikkre, amely  az  egyenlő törvényes védelemhez való jogot mondja  ki. Indítványukat alátámasztandó felhívták még az 1993. évi  XXXI. törvénnyel  kihirdetett,  az  emberi  jogok  és  az   alapvető szabadságok  védelméről szóló európai egyezményt, valamint  az 1968.  évi  8.  törvényerejű rendelettel kihirdetett,  a  faji megkülönböztetés  valamennyi formájának  kiküszöböléséről  New Yorkban 1965. december 21-én elfogadott nemzetközi egyezményt.        Az   Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  indítvány alapján  az  esetleges mulasztás tényét az indítványozó  által említett  nemzetközi egyezmények tükrében nem vizsgálhatja.  A nemzetközi  jogi kötelezettség mulasztással történő megsértése megállapítására irányuló eljárást (Abtv. 1. § c) pont) ugyanis csak   az   Abtv.   21.  §  (3)  bekezdésében  meghatározottak kezdeményezhetik,  az  indítványozók viszont  a  felsorolásban szereplő  közjogi  pozíciók egyikét sem töltik  be.  Ezért  az Alkotmánybíróság   az   indítványokat    ebben    a    részben visszautasította.     Az  Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az Alkotmány  7.  §-ában  és 8. § (1)-(2)  bekezdéseiben  foglalt kettős  követelményt  a  hatályos szabályozás  nem  sérti.  Az Országgyűlés        “többszintű”        diszkrimináció-ellenes szabályozással  is  eleget tett jogalkotói  kötelezettségének. Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság a  rendelkező  részben írtak szerint határozott.        Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét annak közérdekűségére tekintettel rendelte el.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke     Dr. Bagi István                      Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Czúcz Ottó                         Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                     előadó alkotmánybíró                                     Dr. Harmathy Attila                   Dr. Holló András     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                   Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Strausz János   Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                            alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	A petition saying that the Parliament created an unconstitutional situation by not enacting a specific anti-discrimination law
Number of the Decision: .	45/2000. (XII. 8.)
Date of the decision: .	12/04/2000
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-3-008?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.