English
Hungarian
Ügyszám:
.
5/G/1998
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 42/2000. (XI. 8.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/329
.
A döntés kelte: Budapest, 11/07/2000
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság   az  állampolgári  jogok   országgyűlési
      biztosának,  valamint  a  nemzeti és etnikai  kisebbségi  jogok
      országgyűlési biztosának közösen előterjesztett,  az  Alkotmány
      értelmezésére és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
      megállapítására irányuló indítványai tárgyában – dr. Czúcz Ottó
      és  dr.  Kiss  László alkotmánybírók párhuzamos  indokolásával,
      valamint  dr.  Bagi  István és dr. Holló András  alkotmánybírók
      különvéleményével – meghozta a következő

                               határozatot:

      1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. § értelmezése alapján
      a következőket állapítja meg:

      Az   Alkotmány   70/E.  §  (1)  bekezdése  szerinti   szociális
      biztonsághoz  való jog a szociális ellátások  összessége  által
      nyújtandó  megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza.
      A  megélhetési  minimum garantálásából konkrétan  meghatározott
      részjogok,  –  így a “lakhatáshoz való jog” – mint  alkotmányos
      alapjogok   nem   vezethetők  le.  E   tekintetben   az   állam
      kötelezettsége   és   ebből  következően  a   felelőssége   nem
      állapítható meg.

      Az  Alkotmány 70/E. § (2) bekezdése alapján az állam a polgárok
      megélhetéshez  szükséges  ellátásra  való  jogának  realizálása
      érdekében   társadalombiztosítási   és   szociális   intézményi
      rendszert  köteles  létrehozni, fenntartani  és  működtetni.  A
      megélhetési    minimumot    biztosító    szociális    ellátások
      rendszerének kialakításakor alapvető alkotmányi követelmény  az
      emberi  élet  és méltóság védelme. Ennek megfelelően  az  állam
      köteles   az   emberi   lét  alapvető   feltételeiről   –   így
      hajléktalanság  esetén  az emberi életet közvetlenül  fenyegető
      veszélyhelyzet elhárításához szállásról – gondoskodni.

      2.  Az  Alkotmánybíróság a “lakhatáshoz való  jog”  biztosítása
      tekintetében  a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
      megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.
                                       
        Az  állampolgári  jogok  országgyűlési biztosának,  valamint  a
        nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosának közösen
        előterjesztett indítványa kifogásolta, hogy az állam  nem  tesz
        eleget  az  Alkotmány  15., 16., 17.,  valamint  70/E.  §-aiból
        fakadó jogalkotási feladatának.

        Az  indítványozók szerint sem a szociális ellátásokról,  sem  a
        társadalombiztosításról szóló törvényi rendelkezések “nem fedik
        le  teljes egészében a hivatkozott alkotmányos rendelkezésekből
        az   államra  háruló  szabályozási  kötelezettségeket,   hiszen
        álláspontjuk szerint a szociális biztonsághoz való alapjognak a
        hajlékhoz   (lakhatáshoz)  való  jog  nélkülözhetetlen   részét
        képezi, mert annak hiányában egyetlen szociális intézkedés  sem
        érheti el a célját.”

        Továbbá  az  indítványozók  szerint a  helyi  önkormányzatokról
        szóló  1990. évi LXV. törvény, valamint a lakások és helyiségek
        bérletére,    valamint   elidegenítésükre    vonatkozó    egyes
        szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései nem
        határozzák   meg   a   megjelölt  alkotmányos  rendelkezéseknek
        megfelelően a szociális lakásgazdálkodással kapcsolatos  állami
        feladatokat,  valamint  azok állami  és  önkormányzati  szervek
        közötti megosztását. Egyrészről ugyanis a hatályos jogszabályok
        kizárólag  a  helyi  önkormányzatok kötelezettségévé  teszik  a
        szociális  lakásgazdálkodással kapcsolatos  “állami  felelősség
        érvényesítését”,  másrészről pedig az  önkormányzatok  jelentős
        része “ennek a feladatnak az ellátására nem alkalmas”. Ez pedig
        az  állampolgári jogok régiónként eltérő biztosítására, s ennek
        következtében diszkrimináció kialakulására ad lehetőséget.

        A    probléma    megoldásához    az    indítványozók    szerint
        “elengedhetetlenül  szükséges  a  szociális  biztonsághoz  való
        alapjog  alkotmányos  tartalmának a lakhatással  összefüggésben
        való   értelmezése,  valamint  a  szociális  biztonsághoz  való
        alapjoggal   és   a   lakásgazdálkodással  kapcsolatos   állami
        felelősség     alkotmányos    alapjainak    és    terjedelmének
        meghatározása.”

        Mindezekre  tekintettel az indítvány elsődlegesen az  Alkotmány
        70/E.  §-ának  értelmezésére irányult azt a kérdést  téve  fel,
        hogy:
          –  a  szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjog  részét
          képezi-e  a  lakhatáshoz való jog, és e jog milyen terjedelmű
          [Alkotmány 70/E. § (1) bekezdés];
          –  megállapítható-e az állam felelőssége a  lakhatáshoz  való
          jog   érvényesülésének  biztosításában  [Alkotmány  70/E.   §
          (2) bekezdés]?

        Az   indítványozók   másodlagosan  mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség  megállapítását  kérték,  mivel  az   állam
        elmulasztotta a szociális biztonsághoz való alapjogból származó
        “lakhatáshoz  való jog” biztosítására vonatkozó szabályozó-  és
        intézményrendszer megalkotását.

                                      II.
                                       
        1.   Az  Alkotmánynak  az indítványozók által  értelmezni  kért
        rendelkezése a következő:

        “70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van  a
        szociális    biztonsághoz;   öregség,   betegség,   rokkantság,
        özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett
        munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra
        jogosultak.

        (2)   A   Magyar   Köztársaság  az  ellátásra  való   jogot   a
        társadalombiztosítás    útján    és    szociális    intézmények
        rendszerével valósítja meg.”

        Az    indítványozók   által   felhívott   további    alkotmányi
        rendelkezések:

        “15.  §  A  Magyar  Köztársaság védi a  házasság  és  a  család
        intézményét.”

        “16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az  ifjúság
        létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság
        érdekeit.”

        “17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális
        intézkedésekkel gondoskodik.”

                                     III.
                                       
        1.  Az  indítvány  első  része kapcsán az  Alkotmánybíróság  az
        Alkotmánybíróságról   szóló   1989.    évi    XXXII.    törvény
        (továbbiakban:   Abtv.)   1.  §  g)   pontjában   meghatározott
        hatáskörében  járt  el. Az Abtv. 1. § g) pontja  értelmében  az
        Alkotmánybíróság    hatáskörébe    tartozik    az     Alkotmány
        rendelkezéseinek  értelmezése. Az Abtv.  21.  §  (6)  bekezdése
        alapján  az 1. § g) pontja szerinti eljárást a) az Országgyűlés
        vagy  annak állandó bizottsága, b) a köztársasági elnök,  c)  a
        Kormány vagy annak tagja, d) az Állami Számvevőszék elnöke,  e)
        a    Legfelsőbb   Bíróság   elnöke,   f)   a   legfőbb   ügyész
        indítványozhatják. Az Abtv. 21. § (8) bekezdése szerint törvény
        másokat    is   feljogosíthat   alkotmányértelmezési    eljárás
        indítványozására.    Az   állampolgári   jogok    országgyűlési
        biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 22. §-ának e) pontja az
        állampolgári  jogok  országgyűlési biztosát  is  feljogosította
        alkotmányértelmezés  kezdeményezésére. Az  indítvány  tehát  az
        annak előterjesztésére jogosulttól származik.

        Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   [először:
        31/1990.  (XII.  18.)  AB  határozat,  ABH  1990.  136,   137.;
        legutóbb:  652/G/1994. AB határozat. ABH 1998.  574,  576.]  az
        Abtv.     1.    §    g)    pontjában    szabályozott,    elvont
        alkotmányértelmezésre vonatkozó indítvány  esetében  az  alábbi
        követelményeket kell figyelembe venni. Az indítványnak az Abtv.
        21.  §  (6) bekezdésében meghatározott szervtől vagy személytől
        kell  származnia;  nem általánosságban, hanem valamely  konkrét
        alkotmányjogi  probléma  aspektusából  kell  kezdeményeznie  az
        eljárást;   az  Alkotmány  egy  ugyancsak  konkrétan  megjelölt
        rendelkezésének  értelmezését  kell  kérnie.  Végül  az   adott
        alkotmányossági  problémának  közvetlenül  –   más   jogszabály
        közbejötte nélkül – levezethetőnek kell lennie az Alkotmányból.
        Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek a
        feltételeknek megfelel.

        2.  Az  Alkotmánybíróság  felhívja a figyelmet  arra,  hogy  az
        indítványozók álláspontja szerint a szociális biztonsághoz való
        jognak a “lakhatáshoz való jog” tartalmi eleme. Erre hivatkozva
        (jóllehet    az    indítványuk   elsődlegesen    éppen    annak
        alkotmányértelmezés révén történő tisztázására irányul, hogy  a
        szociális  biztonsághoz való jognak van-e  ilyen  tartalma,  az
        milyen   terjedelmű   és   melyek   az   állam   ebből   fakadó
        kötelezettségei)  az  indítványozók állították  az  államnak  a
        “lakhatáshoz  való  jog”  általuk feltételezett  létéből  adódó
        kötelezettségeit, továbbá azok megsértését is.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozóknak  a
        mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
        irányuló  kérelme  csak az Alkotmány 70/E. §-ának  értelmezését
        követően  dönthető el. Ezért az Alkotmánybíróság a mulasztásban
        megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
        kérelmet   csak   az  Alkotmány  értelmezésének   függvényében,
        mindazonáltal azzal egy eljárásban bírálta el.

                                      IV.
                                       
        Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll hatáskörében eljárva
        több    ízben   foglalkozott   az   Alkotmány   70/E.    §-ának
        értelmezésével. Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában
        rámutatott  arra, hogy “a szociális biztonság  nem  jelent  sem
        biztosított  jövedelmet, sem pedig azt, hogy  az  állampolgárok
        egyszer  elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen
        alakulása  következtében ne csökkenhetne. Az államnak  polgárai
        szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit  az
        Alkotmány   70/E.   §  (1)  bekezdésében  foglaltak   általános
        jelleggel  nevesítik.”  [32/1991. (VI. 6.)  AB  határozat,  ABH
        1991. 146, 163.]

        Majd az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy “az Alkotmány 70/E. §
        (2)   bekezdésének  idézett  rendelkezéséből  tehát   csak   az
        következik,  hogy  az állam a polgárok megélhetéshez  szükséges
        ellátáshoz      való      jogaik     realizálása      érdekében
        társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles
        létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány  azonban  e
        rendszerek    működésére   vonatkozó   alapvető   elveket    és
        szempontokat már nem határozza meg.” Az Alkotmány 70/E.  §-ával
        összefüggésben  hangsúlyozta  az  Alkotmánybíróság,  hogy   “az
        Alkotmány  szerint  ugyanis  az egyedüli  követelmény,  hogy  a
        társadalombiztosítási  és  a szociális  intézményi  rendszer  a
        megélhetéshez   szükséges  ellátásra  vonatkozó   jogosultságot
        megvalósítsa.” [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 196,
        199.]

        Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ával összefüggésben  a
        38/1994.  (VI.  24.)  AB  határozatban (ABH  1994.  429,  433.)
        ismételten  hangsúlyozza, hogy “amint arra az  Alkotmánybíróság
        26/1993.  (IV. 29.) AB határozatában rámutatott az Alkotmány  e
        rendelkezéséből    következik,    hogy    az    állam     olyan
        társadalombiztosítási  és szociális intézményrendszert  köteles
        létrehozni,  fenntartani  és  működtetni,  amely  biztosítja  a
        polgárok  számára  a  megélhetéshez szükséges  ellátáshoz  való
        jogaik érvényesülését (ABH 1993. 196.).”

        Az  Alkotmánybíróság  rámutatott arra is, hogy  “az  alkotmányi
        feladatok  és  a  szociális  jogok  megvalósítása  eszközei  és
        mértéke  tekintetében a jogalkotó viszonylag  nagy  szabadságot
        ilvez.    Alkotmányossági   probléma   abban   a   határesetben
        keletkezhet, ha az állam beavatkozása, vagy – gyakrabban  –  az
        állam  mulasztása az Alkotmányban előírt feladat  teljesítését,
        vagy  valamely  védett intézmény, illetőleg jog  megvalósulását
        nyilvánvalóan  lehetetlenné  teszi;  e  minimális   követelmény
        felett azonban – más alapjog sérelmét kivéve – nincs alkotmányi
        ismérv  az államcélt vagy szociális jogot szolgáló jogszabályok
        alkotmányosságának  minősítésére.”  [28/1994.   (V.   20.)   AB
        határozat, ABH 1994. 134, 140.]

        Az  Alkotmánybíróság 43/1995. (VI. 30.) AB számú  határozata  a
        szociális  ellátások mértékének megváltoztatásával kapcsolatban
        utalt  arra,  hogy  “az  állam  a  70/E.  §-ban  megfogalmazott
        kötelezettségének   eleget  tesz,  ha   a   szociális   ellátás
        biztosítására  megszervezi és működteti a  társadalombiztosítás
        és  a  szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó
        maga   határozhatja  meg,  hogy  milyen  eszközökkel   éri   el
        társadalompolitikai  céljait.”  Ezzel  kapcsolatban  rámutatott
        arra   is,   hogy   “az  állam  széles  körű   jogosítványokkal
        rendelkezik  a  szociális ellátásokon belüli  változtatásokra.”
        Ugyanakkor azt is megállapította az Alkotmánybíróság, hogy  “az
        elvonások  folytán  a szociális ellátás mértéke  egészében  nem
        csökkenhet  a  70/E. § szerint megkövetelhető  minimális  szint
        alá." (ABH 1995. 188, 191-192.)

        Ez  utóbbi  határozatot idézi az Alkotmánybíróság a 731/B/1995.
        számú  határozatában:  “Az  Alkotmány  e  rendelkezéséből   nem
        következik,   hogy  a  lakáshozjutás  állami  támogatására   az
        állampolgároknak alanyi joga lenne, de az sem, hogy az állam  a
        lakáscélú  támogatásoknak meghatározott formáját és  rendszerét
        köteles volna biztosítani.
        Az   Alkotmány   e  szabálya  csak  az  állami  szociálpolitika
        működtetését  írja  elő, és alkotmányos  követelményként  pedig
        csak  azt  határozza  meg,  hogy a  szociális  ellátás  mértéke
        egészében  nem csökkenhet a 70/E. §-ban meghatározott minimális
        szint alá.” (ABH 1995. 801, 803.)

        Az  Alkotmánybíróság 32/1998. (VI. 25.) AB  határozatában  –  a
        szociális   biztonság  alapjogával  kapcsolatos  jellemzők   és
        követelmények  meghatározása  kapcsán  –  a  minimális  mértékű
        ellátás  minősége tekintetében foglalt állást,  kimondva,  hogy
        “az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz
        való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan
        megélhetési  minimum  állami  biztosítását  tartalmazza,  amely
        elengedhetetlen    az    emberi    méltósághoz     való     jog
        megvalósulásához.” (ABH 1998. 251, 254.)

        Az alkotmányossági mérce ezzel – az emberi méltósághoz való jog
        bevonása  folytán  –  a 70/E. § (1) bekezdésének  elvontságából
        (szociális ellátórendszer fenntartása a megélhetéshez szükséges
        ellátás  biztosítására)  a  minőség tekintetében  is  konkréttá
        vált:   a   szociális  intézményrendszer  keretében   nyújtandó
        ellátásnak  olyan minimumot kell nyújtania, hogy az  biztosítsa
        az  emberi  méltósághoz  való  jog  megvalósulását.  Az  ezt  a
        minimumot  el nem érő mértékű szolgáltatás esetében a szociális
        biztonsághoz való jog érvényesüléséről nem lehet beszélni.

        A   szociális   jogok  esetében  a  megélhetési  minimumot   az
        ellátórendszer  részjogosítványainak  összessége   kell,   hogy
        biztosítsa.  Ennek összességében kell megfelelnie az  általános
        mércének:   az   emberi  méltósághoz  való  jognak,   mely   az
        Alkotmánybíróság értelmezésében az emberi élethez  való  joggal
        “egységet   alkotó   olyan  oszthatatlan  és   korlátozhatatlan
        alapjog,  amely számos egyéb alapjognak forrása és  feltétele.”
        [23/1990.  (X. 31.) AB határozat, ABH 1990. 88, 93.] Az  emberi
        élethez  való  joggal összefüggésben pedig az  Alkotmánybíróság
        “az   állam  objektív,  intézményes  életvédelmi  kötelességét”
        állapította  meg,  mely  szerint: “az élethez  való  jogból  az
        államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az  egyes
        emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy  annak
        védelméről    jogalkotással   és   szervezési   intézkedésekkel
        gondoskodjék,   hanem   általában   az   emberi    életet    és
        létfeltételeit  is  védenie  kell.”  [48/1998.  (XI.  23.)   AB
        határozat, ABH 1998. 333, 342.]

                                      V.
                                       
        1.   Az   alkotmányjogi   dogmatikában   immár   hagyományosnak
        tekinthető  az  ún.  első  és  második  generációs  emberi   és
        állampolgári   jogok  megkülönböztetése.   Eszerint   az   első
        nemzedékhez  tartoznak  a klasszikus szabadságjogok,  melyek  a
        közhatalmat gyakorló állami szervek elé állítanak korlátokat az
        egyéni  szabadság védelmében. A második generációt a gazdasági,
        szociális  és kulturális jogok alkotják. Ezek érvényesülése  az
        állam  kifejezett  cselekvését feltételezi.  Nyilvánvaló,  hogy
        ezen   jogok  garantálása  a  társadalom  mindenkori  gazdasági
        teljesítőképességének  függvénye.  Ez  irányadó  az   Alkotmány
        70/E. §-ában foglalt szociális biztonsághoz való jogra is.

        2.  Az  Alkotmány  70/E.  §  (1) bekezdése  szerinti  szociális
        biztonsághoz  való jog a szociális ellátások  összessége  által
        nyújtandó   megélhetési  minimum  állam  általi  biztosításának
        kötelezettségét    tartalmazza.    A    megélhetési     minimum
        garantálásából    konkrétan   meghatározott   részjogok    mint
        alkotmányos  alapjogok  nem vezethetők  le.  Az  állam  ugyanis
        nagyfokú  szabadságot élvez a szociális biztonság megvalósítása
        konkrét  eszközeinek meghatározása tekintetében. Amennyiben  az
        Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 70/E.  §-ából  eredő  általános
        ellátási  kötelezettségen belül egyes részjogosítványokat  (pl.
        lakhatáshoz  való jog, megfelelő élelmezéshez, tisztálkodáshoz,
        ruházkodáshoz való jog) állapítana meg és kényszerítene  ki  az
        alkotmányos  alapjog  szigorúságával,  akkor  ez  a   szociális
        ellátás   újabb  és  újabb  elemeinek  alkotmányos  alapjogként
        történő  elismeréséhez vezetne. Egy ilyen értelmezés nem  lenne
        tekintettel az alkotmányozó hatalomnak az alkotmányos alapjogok
        meghatározásával kapcsolatos jogára. Figyelmen kívül hagyná azt
        az  alkotmányos  követelményt is, hogy a  jogalkotó  széleskörű
        szabadságot  élvez a szociális biztonság megvalósítása  konkrét
        eszközeinek   meghatározása  tekintetében.   Ilyen   módon   az
        Alkotmánybíróság  a  jogalkotót  a  nemzetgazdaság   mindenkori
        teljesítőképességétől  függetlenül  kötelezné   egyes   konkrét
        ellátási formák biztosítására. Így nem érvényesülhetne az állam
        kötelessége  a  szociális  ellátások  mértékének  növelésére  a
        nemzetgazdaság  teljesítőképessége  függvényében,   mert   csak
        egyes,   állandó  jelleggel  meghatározott  konkrét  támogatási
        formák  nyújtására  lenne  köteles.  Minderre  figyelemmel   az
        Alkotmánybíróság  az  emberi életet  és  méltóságot  biztosító,
        valamint   a  nemzetgazdaság  teljesítőképességének   megfelelő
        általános    ellátási   kötelezettség   kimondásán    túlmenően
        tartózkodik  egyes  konkrét részjogok  alkotmányos  alapjogként
        történő  elismerésétől.  Mindebből következően  a  “lakhatáshoz
        való  jog” biztosítása tekintetében az állam kötelezettsége  és
        ebből következően a felelőssége nem állapítható meg.

        Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerinti megélhetési minimum
        alkotmányos  alapkövetelményeként meghatározott emberi  élethez
        és  méltósághoz  való  jog védelmében az állam  az  emberi  lét
        feltételeiről köteles gondoskodni. Ennek megfelelően  az  állam
        ellátási  kötelezettsége  a  hajléktalanság  esetén  az  emberi
        életet  közvetlenül  fenyegető  veszély-helyzetben  kiterjed  a
        szállás  biztosítására  is.  A szállás  biztosítására  irányuló
        állami  kötelezettség  nem  azonos  a  “lakhatáshoz  való  jog”
        megteremtésével.  A szállás biztosítására  az  állam  abban  az
        esetben  köteles,  ha  a  szállásnélküliség  az  emberi  életet
        közvetlenül fenyegeti. Az állam tehát ebben a végső  helyzetben
        köteles azokról gondoskodni, akik az emberi lét alapfeltételeit
        önerejükből nem tudják megteremteni.

        3.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg
        mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség a  “lakhatáshoz
        való  jog”  biztosítása  vonatkozásában,  hiszen  az  Alkotmány
        70/E.   §-a   alapján   nem  következik   ilyen   konkrét   jog
        szabályozására   vonatkozó   jogalkotói   kötelezettség.   Erre
        tekintettel  az Alkotmánybíróság az indítványnak a mulasztásban
        megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
        részét elutasította.

        4.  Az  Alkotmány  70/E. §-ának értelmezésével kapcsolatban  az
        Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a szociális igazgatásról és
        szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a
        gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
        XXXI.  törvény az állam ellátási kötelezettségével kapcsolatban
        részletes  rendelkezéseket  tartalmaz,  amelyek  vonatkoznak  a
        rászorultak  elhelyezésének biztosítására is. Az  állam  többek
        között   a   hajléktalan  személyek  számára  nappali  melegedő
        lehetőséget, átmeneti szállást, éjjeli menedékhelyet  biztosít,
        valamint    hajléktalanok   otthona,   illetve   rehabilitációs
        intézménye   keretében  nyújt  szállásjellegű  ellátást.   Ezen
        túlmenően létezik még a települési önkormányzat által nyújtható
        lakásfenntartási  támogatás,  amely  nyilvánvalóan  a  lakással
        rendelkező,  de  a  lakás fenntartására nem elegendő  jövedelmű
        személyek  számára jelent szociális ellátást. A  gyermekvédelmi
        törvény  ismeri  az  otthonteremtési támogatásnak,  a  családok
        átmeneti   otthonának,   a  gyermekek  átmeneti   gondozásának,
        valamint   az  utógondozói  ellátásnak  az  intézményét.   Ezen
        támogatási   formákkal   összefüggésben   az   Alkotmánybíróság
        ismételten   hangsúlyozza,  hogy  az  államnak   a   mindenkori
        nemzetgazdasági lehetőségek figyelembevételével törekednie kell
        a  támogatások  mértékének növelésére, illetőleg  a  társadalom
        teljesítőképességéhez  is  igazodóan  a   szociális   ellátások
        bővítésére.

        5. Bár konkrét ellátás nyújtására vonatkozó alkotmányos alapjog
        az  Alkotmány  70/E.  §-ából  nem következik,  az  államnak  az
        altalános  ellátási kötelezettsége alapján  törekednie  kell  a
        szociális  biztonság  lehető legteljesebb megvalósítására.  Ezt
        nemzetközi kötelezettség-vállalásai is előírják számára.  Ezzel
        összefüggésben   az  Alkotmánybíróság  utal  arra   a   korábbi
        megállapítására,   miszerint  “az  emberi  élet   és   méltóság
        egységéből   fakadó  alapjogokat  az  alkotmányos  jogállam   a
        vonatkozó  nemzetközi  egyezmények  és  az  alapvető   jogelvek
        figyelembevételével, az Alkotmányban meghatározott közösségi és
        egyéni  érdekek szolgálatában hivatott szabályozni.”  [23/1990.
        (X. 31.) AB határozat, ABH 1990. 88, 93.]

        A   szociális  biztonság  megvalósítására  vonatkozó  jogállami
        kötelezettséget  határoz  meg  többek  között  az   1976.   évi
        9.  törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült  Nemzetek
        Közgyűlése  XXI.  ülésszakán, 1966. december  16-án  elfogadott
        Gazdasági,    Szociális   és   Kulturális   Jogok    Nemzetközi
        Egyezségokmánya,    melynek    9.    Cikke     előírja:     “Az
        Egyezségokmányban  részes államok elismerik,  hogy  mindenkinek
        joga    van    a    szociális    biztonságra,    beleértve    a
        társadalombiztosítást  is.”  Ennél  részletesebb   rendelkezést
        tartalmaz a fenti Egyezségokmány 11. Cikk 1. pontja, mely külön
        hangsúlyt helyez az életkörülmények javítása érdekében az egyes
        létfeltételek  megteremtésére  irányuló  folyamatos   tevőleges
        állami   cselekvésre:  “Az  Egyezségokmányban  részes   államok
        elismerik  mindenkinek  a jogát önmaga  és  családja  megfelelő
        életszínvonalára, ideértve a kellő táplálkozást, ruházkodást és
        lakást, valamint az életkörülmények állandó javulását. A részes
        államok  megfelelő  intézkedéseket hoznak e  jog  megvalósítása
        érdekében,  továbbá elismerik, hogy evégből alapvető fontosságú
        a  szabad elhatározás alapján nyugvó nemzetközi együttműködés.”
        Ehhez hasonló intézkedési kötelezettséget fogalmaz meg a részes
        államok számára az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló
        1999. évi C. törvény 16. Cikke, amely a család szociális,  jogi
        és gazdasági védelemének széleskörű megvalósítását írja elő: “A
        család,  mint  a  társadalom  alapvető  egysége,  teljes   körű
        fejlődéshez   szükséges  feltételek  biztosítása  érdekében   a
        Szerződő  Felek  kötelezettséget  vállalnak  arra,  hogy  olyan
        intézkedésekkel  támogatják a családi élet gazdasági,  jogi  és
        szociális  védelmét,  mint  például  a  szociális  és   családi
        juttatások,  pénzügyi  intézkedések,  a  családok  lakhatásának
        biztosítása, a fiatal házasoknak nyújtott kedvezmények és egyéb
        megfelelő eszközök.”
                                       
                                      VI.
                                       
        1.   Az  Alkotmánybíróság nem foglalkozott az  Alkotmánynak  az
        indítványban említett 15., 16. és 17. §-ával, mivel a kérelem a
        70/E.  § értelmezésére vonatkozott, valamint tárgyi összefüggés
        hiánya  miatt sem volt szükséges a 15-16. §-ok figyelembevétele
        az  indítványozók  által kért alkotmányértelmezés  kapcsán.  Az
        Alkotmány   17.   §-ában   foglalt  szociális   intézkedésekkel
        kapcsolatban  pedig “az Alkotmánybíróság több határozatában  is
        kifejezésre juttatta, hogy az “általános rendelkezések” körében
        található    tétel   vizsgálata   az   “alapvető    jogok    és
        kötelezettségek”  körében fellelhető alkotmányos  rendelkezések
        tükrében – éppen azokkal mutatott szoros összefüggése  miatt  –
        végzendő  el”  (3/D/1998. AB határozat, ABH 1999.  642,  644.).
        Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának
        irtelmezésénél nem tért ki külön a 17. § rendelkezéseire.

        2.  Az  Alkotmánybíróság  a határozat  Magyar  Közlönyben  való
        közzétételét az Abtv. 51. § (2) bekezdése alapján rendelte el.
                                 Dr. Németh János
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
             Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                       előadó alkotmánybíró
                                         
             Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád
             alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                         
             Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András
             alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                         
             Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                              alkotmánybíró

             Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
             alkotmánybíró                              alkotmánybíró
          Dr. Czúcz Ottó alkotmánybíró párhuzamos indoklása

          A  határozat és az indokolás valamennyi elemével egyetértek,  e
          párhuzamos   indoklásban   mindössze   a   döntés   életvédelmi
          aspektusainak   jelentőségét  kívánom   nyomatékosabbá   tenni,
          kiemelni.

          1.  Kiemelkedően fontos alkotmányos követelménynek  tekintem  a
          határozat  rendelkező részének azon elemét, amely megállapítja,
          hogy   “az  állam  köteles…  az  életet  közvetlenül  fenyegető
          veszélyhelyzet  elhárításához szállásról – gondoskodni”.  Ez  a
          tétel  egyfelől  világosan  tükrözi azt  az  (elméleti  modell-
          elemzésekkel is igazolható) felismerést, amely szerint az olyan
          populációk, amelyek nem alakítanak ki megfelelő mechanizmusokat
          a  létveszélybe került tagjaik védelmére, kihalással  fenyegető
          versenyhátrányba   kerülhetnek   más   közösségekkel   szemben.
          Emellett  azonban  e  követelmény  –  meggyőződésem  szerint  –
          egyértelműen  következik az Alkotmány 70/E.  §  és  54.  §  (1)
          bekezdéseinek összevetéséből, továbbá megfogalmazása  szervesen
          illeszkedik az Alkotmánybíróság eddig követett – életvédelemmel
          összefüggő – értelmezési gyakorlatához.

          2.  Mindennapi  tapasztalatainkból tudjuk, hogy  az  életben  –
          többnyire   valamilyen  természeti  csapás,  emberi   tragédia,
          haláleset   nyomán,   vagy  egyéb,   előre   nem   látható   ok
          következtében   –  időnként  kialakulhatnak  olyan   különleges
          élethelyzetek,   amikor   kizárólag   egy   –    az    alapvető
          létszükségletek  körébe tartozó – elem  (pl.  elegendő  élelem,
          megfelelő  ruházat, vagy szállás) hiánya is az érintett  életét
          közvetlenül  fenyegető veszély forrásává válhat.  Az  Alkotmány
          70/E.   §  (1)  bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy  “A   Magyar
          Köztársaság    állampolgárainak   joguk   van    a    szociális
          biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság
          és  önhibájukon kívüli munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz
          szükséges ellátásokra jogosultak.” S a (2) bekezdés szerint  “A
          Magyar    Köztársaság    az    ellátáshoz    való    jogot    a
          társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények
          rendszerével valósítja meg.”

          Helyesen  idézi  ezzel  összefüggésben  a  határozat  indoklása
          azokat a korábbi alkotmánybírósági döntéseket, melyek kifejtik,
          hogy  a  szociális jogok megvalósításának eszközei  és  mértéke
          tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot  élvez,  s
          hogy  az  állam  széles  körű  jogosítványokkal  rendelkezik  a
          szociális  ellátásokon  belüli  változásokra.  Olyan  esetekben
          azonban,   amikor  valakinek  az  élete  kerül  veszélybe   egy
          meghatározott megélhetési feltétel hiánya miatt,  már  változik
          az  állami kötelezettség szerkezete. Ilyenkor már nem elégséges
          különféle  szociális intézményeket pusztán fenntartani  és  (és
          azokat  a  mindenkori szociálpolitikai felfogásnak megfelelően)
          működtetni,  ilyen esetekben az állam köteles a  rendelkezésére
          álló  erőforrásokat úgy csoportosítani, hogy a konkrét  veszély
          elhárításához  szükséges  eszközök  –  időben,  s   a   veszély
          elhárításához    szükséges   mértékben    –    az    érintettek
          rendelkezésére   bocsáthatók  legyenek.  Ezzel   összefüggésben
          utalnunk  kell  az  Alkotmánybíróság  64/1991.  (XII.  17.)  AB
          határozatára,  amelyben kifejtette: “Az  Alkotmány  54.  §  (1)
          bekezdése  egyrészt minden ember számára garantálja az  élethez
          való  jogot,  másrészt – a 8. § (1) bekezdésével összhangban  –
          »az   állam  elsőrendű  kötelességévé«  teszi  az  emberi  élet
          védelmét.  Az állam kötelessége az alapvető jogok »tiszteletben
          tartására  és védelmére« a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban
          nem  merül  ki  abban,  hogy tartózkodnia kell  megsértésüktől,
          hanem  magában  foglalja  azt is,  hogy  gondoskodnia  kell  az
          érvényesülésükhöz  szükséges  feltételekről.”  [64/1991.  (XII.
          17.)  ABH  297, 302.] Hasonlóan érvel a 60/1993. (XI.  29.)  AB
          határozat, a 28/1994. (V. 20.), valamint az 58/1994. (XII. 14.)
          AB határozat is.

          Mindebből  világossá  válik, hogy az állam kötelezettségei  más
          dimenzióba  kerülnek  akkor, ha a szokványos  szociális  gondok
          között olyan eset bukkan fel, amelynél a megélhetési feltételek
          valamelyik elemének hiánya miatt az érintett élete is közvetlen
          veszélybe kerül. Ilyenkor az állam életvédelmi funkciója  miatt
          az  ellátási  kötelezettségei  is a  szokásosnál  intenzívebbé,
          “sűrűbbé” válnak.

          Megjegyzem,  hogy az intenzitás növekedése nem  jelenti  egyben
          azt  is,  hogy  ezek  a  kötelezettségek abszolút  szerkezetűvé
          válnának,  vagyis,  hogy  az állam köteles  lenne  bárkinek  az
          egyszerű  bejelentése  alapján  ellátásokat  nyújtani,  ha   az
          érintett úgy érezné: élete veszélybe került. Az államnak  ilyen
          esetekben  is  körültekintően  szabályozni  kell,  hogy  milyen
          ismérvek alapján, milyen eljárás keretében állapítsák meg  azt,
          hogy a szállás hiánya miatt az adott körülmények között valóban
          veszélyeztetett-e  az érintett élete (s  az  sem  kizárt,  hogy
          amennyiben   szükséges,   bizonyos   célszerűen   megválasztott
          magatartási  szabályokat is meghatározzanak az  érintettnek,  a
          tőle   elvárható   kooperációra  hívják  fel  a  veszélyhelyzet
          mielőbbi elhárítása érdekében).

          Ezek az eljárási és tartalmi feltételek azonban a másik oldalon
          nem    válhatnak   olyan   súlyúvá   és   terjedelművé,    hogy
          alkalmazásukkal    kiüresedjenek   az   állam    életvédelemmel
          összefüggő kötelezettségei. S emiatt az ilyen helyzetbe  került
          személyek  számára  csak  azok a védelmi  eszközök,  megoldások
          álljanak  rendelkezésre, amelyek a nehéz  helyzetben  lévő,  de
          közvetlen  életveszélynek  nem kitett  állampolgárok  szociális
          problémái  kezelésére egyébként adottak.  A  szabályozás  ilyen
          részletkérdéseinek     alkotmányos     megítélésére     azonban
          nyilvánvalóan csak egy erre irányuló indítvány alapján indított
          külön vizsgálat nyomán kerülhet sor.

          3. Egyetértek a rendelkező rész azon pontjával is, mely szerint
          a   “lakhatáshoz   való   jog”  biztosítása   tekintetében   az
          Alkotmánybíróság   nem   állapította   meg    a    mulasztásban
          megnyilvánuló  alkotmányellenességet. Ez  azonban  nem  jelenti
          azt, hogy a jogalkotónak ne lehetnének szerteágazó szabályozási
          feladatai az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet
          elhárításához szükséges szállás biztosítása kapcsán.  E  körben
          feltehetően   célszerű  lesz  ellenőrizni,  hogy  a   jelenlegi
          szabályok   megfelelnek-e  az  említett   követelményeknek.   E
          kérdések azonban már túlmutatnak az Alkotmánybíróság által most
          tárgyalt ügyön.

          Budapest, 2000. november 7.
                                                           Dr. Czúcz Ottó
                                                            alkotmánybíró
          A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                          Dr. Kiss László
                                                            alkotmánybíró
            Dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleménye
                                           
                                          I.

            Az   Alkotmány   értelmezésére  és  mulasztás   megállapítására
            irányuló  eljárásban hozott 5/G/1998. sz. határozat  rendelkező
            részének  1)  pontja  első  bekezdésével,  valamint  a  második
            bekezdés  első mondatában foglaltakkal, továbbá a 2)  pontjában
            rögzített megállapításokkal egyetértek.

            Alapvetően  nem értek egyet azonban a rendelkező  rész  második
            bekezdésében  tett  megállapítással,  mely  szerint  az   állam
            köteles  hajléktalanság  esetén az  emberi  életet  közvetlenül
            fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodni.

            A  fenti  gondolat erkölcsi és szociológiai tartalmát magam  is
            igaznak  ismerem  el, ugyanakkor egyetértek  a  határozat  azon
            megállapításával, hogy az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdéséből  a
            megélhetési   minimum  garantálásából  konkrétan  meghatározott
            részjogok nem vezethetőek le.

            Álláspontom  szerint  az  Alkotmány 70/E.  §  (2)  bekezdésének
            értelmezése során ugyanez a megállapítás tehető, tehát  konkrét
            “részjogok”  –  így ezen belül “szállás” biztosításának  állami
            kötelezettsége  – közvetlenül az Alkotmány rendelkezéséből  nem
            vezethető   le,  figyelembe  véve  azt  is,  hogy   a   konkrét
            kötelezettség megjelölése normaként értelmezhető.

            Az      Alkotmánybíróság     hatáskörébe     un.      absztrakt
            alkotmányértelmezésre   terjed   ki.   Nem    lehet    pontosan
            megállapítani,  hogy mi tartozik a “szállás” fogalmi  körébe  –
            pusztán a fedél, vagy annál több, így pl. nagy hidegben  fűtési
            kötelezettség, életet fenyegető veszélyhelyzet esetén élelmezés
            biztosítása,  vagy  más,  a  veszélyhelyzet  esetén   szükséges
            intézkedés  –,  véleményem  szerint az  alkotmányi  rendelkezés
            ilyen jellegű értelmezése nem tekinthető elvontnak.

            Ellenkező  értelmezés, olyan álláspont esetén, amely szerint  a
            szállás   biztosítása  egyértelmű  és  konkrét  kötelezettséget
            jelent,   ennek   kimondása  már  a  törvényhozó  normaalkotási
            feladata, az Alkotmány esetleges módosításával.

                                          II.

            Véleményem  szerint  az Alkotmány 70/E. § (2)  bekezdését  –  a
            Magyar    Köztársaság    az    ellátásra    való    jogot     a
            társadalombiztosítás    útján    és    szociális    intézmények
            rendszerével  valósítja  meg  – a határozat  által  is  idézett
            korábbi   alkotmánybírósági  határozatok  absztrakt  módon   és
            kellőképpen értelmezték, konkrét állami kötelezettség kimondása
            már mintegy az Alkotmány “szövegszerű kiegészítését” jelentené.

            A   “hajléktalanság”   és  az  “életet  közvetlenül   fenyegető
            veszélyhelyzet” túl tág értelmezése lehetőséget  adnak,  de  az
            utóbbi  fogalom-meghatározás a más jogágakban szereplő  voltára
            tekintettel a megállapítás elvontságát veszélyezteti.

            Magam   az  általam  konkrétnak  tartott  állami  kötelezettség
            kimondását  az  Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésének  értelmezése
            során mellőztem volna.

            Budapest, 2000. november 7.
                                                            Dr. Bagi István
                                                              alkotmánybíró
                                           
            Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye

            1/  Egyetértek  a  Határozat 2. pontjával, a “lakhatáshoz  való
            jog”  biztosítása  tekintetében  a  mulasztásban  megnyilvánuló
            alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány
            elutasításával,  továbbá a Határozatnak az  Alkotmány  70/E.  §
            értelmezését  tartalmazó  1.  pontjával,  kivéve  annak  utolsó
            mondatával.  Az  általam kifogásolt mondat a következő:  “Ennek
            megfelelően   az   állam  köteles  az   emberi   lét   alapvető
            feltételeiről  –  így hajléktalanság esetén  az  emberi  életet
            közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról –
            gondoskodni”.

            Álláspontom   szerint   ezzel   az   értelmező   mondattal   az
            Alkotmánybíróság  túllépett  az  absztrakt  alkotmányértelmezés
            hatáskörén  és  a  törvényhozó hatalom körébe  tartozó  konkrét
            állami  feladatot, s egyben a feladatellátás konkrét feltételét
            is megfogalmazta.
            Az idézett konkrét állami feladat nem kapcsolható kényszerítően
            és  közvetlenül  az Alkotmány 70/E. §-ának az  Alkotmánybíróság
            korábbi határozataiban kifejtett – értelmezett – tartalmához.

            2/  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-át mindezideig  a
            jogszabály    alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára
            irányuló hatáskörében eljárva értelmezte és fokozatosan –  több
            határozatában – bontotta ki annak tartalmát.
            A  szociális biztonsághoz való jog – az Alkotmánybíróság eddigi
            értelmezéseiben   –   olyan   ellátó   rendszer    kiépítésére,
            működtetésére  irányuló  állami kötelezettséget  jelent,  amely
            biztosítja   az  ellátáshoz  való  jognak  azt  az  alkotmányos
            minimumát,    amely    az   emberi   méltósághoz    való    jog
            megvalósulásához   elengedhetetlen.  A  Határozat   1.   pontja
            lényegében    ezt   az   értelmezést   emeli    az    absztrakt
            alkotmányértelmezés szintjére, kiegészítve az általam kritizált
            mondattal.

            Az  Alkotmánybíróság  a  32/1998. (VI. 25.)  AB  határozatában,
            annak  az  alkotmányos követelménynek a kimondásával,  hogy  az
            ellátási minimum alkotmányos mércéje az emberi méltósághoz való
            jog  megvalósulása,  kiteljesítette az Alkotmány  70/E.  §-ának
            értelmezését. Az emberi méltóság, mint általános mérce itt  nem
            az  általános személyiségi jog “egyik megfogalmazása”  (8/1990.
            (IV.  23.) AB határozat). A szociális biztonsághoz való  jogból
            az  emberi méltóságnak megfelelő ún. “részjogok” nem vezethetők
            le.    A    szociális   jogok   esetében   az    ellátórendszer
            részjogosítványai összességének, illetőleg egy  adott,  konkrét
            ellátási  formának az egyéb juttatásokkal együttesen  (32/1998.
            (VI.  25.)  AB  határozat, ABH 1998. 254.) kell megfelelnie  az
            általános   mércének,   az   emberi   méltósághoz   való    jog
            megvalósulásának  abban  az általános értelemben  ahogy  azt  a
            64/1991.  (XII.  17.)  AB  határozat megfogalmazta,  az  emberi
            státusz   meghatározójaként:   “Emberi   méltósága   és   élete
            mindenkinek  érinthetetlen, aki ember, függetlenül  fizikai  és
            szellemi fejlettségétől, illetve állapotától és attól is,  hogy
            emberi  lehetőségéből mennyit valósított meg és  miért  annyit.
            Egyetlen emberi élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy
            ne  értenénk  bele  az  élethez és a  méltósághoz  való  alanyi
            jogát”. (ABH 1991. 309.)

            Következésképpen   az  Alkotmány  70/E.  §-ában   meghatározott
            szociális   biztonsághoz  való  jognak,  mint  a  megélhetéshez
            szükséges  ellátáshoz  való jognak alkotmányos  minimuma  –  az
            emberi   méltósághoz  való  jog  megvalósulásának   alkotmányos
            követelménye által meghatározottan – jelenti az emberi státusz,
            az  emberi  létfeltételek  mindazon  összetevőit  (segélyezési,
            ellátási  formákat) amelyeket az állam törvényalkotás  útján  –
            alanyi   jogként,  vagy  rászorultság  szerint  –   biztosítani
            köteles.
            A  kifejtettek alátámasztásaként hivatkozom az Alkotmánybíróság
            28/1994.  (V. 20.) AB határozatára: “Az intézmények létrehozása
            mellett  a  szociális jogok megvalósítása az  igénybevételükkel
            kapcsolatos   alanyi   jogok  révén   történik,   amelyeket   a
            törvényhozásnak kell meghatároznia” (ABH 1994. 134, 138.). Ezek
            nagyságára  és  módjára az Alkotmányból közvetlenül  nevesített
            alkotmányos  kötelezettség nem vezethető  le.  (698/B/1990.  AB
            határozat: hivatkozva az 1449/B/1992. AB határozat,  ABH  1994.
            561. 563.)

            3/    Álláspontom   szerint   az   Alkotmánybíróság    (elvont)
            alkotmányértelmezési  hatáskörétől az  adott  alkotmányi  norma
            tartalmának  kibontásától  el  kell  választani  az  abból  (az
            értelmezett   alkotmányi  normából)  levezethető   törvényhozói
            (végrehajtási)   feladatok  elvileg  lehetséges   változatainak
            megfogalmazását.  Az  általam kifogásolt  mondat  az  Alkotmány
            70/E. §-ának eddigi, a Határozatban összefoglalt értelmezéséből
            elvileg levezethető konkrét – feltételeket is magában foglaló –
            állami  feladat  megfogalmazása és mint ilyen  nem  része,  nem
            tartalmi eleme az Alkotmány 70/E. §-ának. Az Alkotmány 70/E. §-
            ából    következő    konkrét   –    “nevesített”    –    állami
            kötelezettségeket    a    törvényhozásnak     és     nem     az
            Alkotmánybíróságnak   kell   meghatároznia.   “Az    alkotmányi
            előírások megvalósítása – számos feltételtől függően –  változó
            és  folyamatos  törvényhozási jogalkalmazási, önkormányzati  és
            társadalmi feladat”. (1558/B/1991. AB határozat, ABH 1994. 510,
            511.)

            Budapest, 2000. november 7.
                                                           Dr. Holló András
                                                              alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              The parliamentary commissioner for civil rights and the ombudsman for national and ethnic minority rights submitting a petition asking the Court to interpret Article 70/E of the Constitution on the right to social security and to decide whether the right to housing forms a part of the right to social security
              Number of the Decision:
              .
              42/2000. (XI. 8.)
              Date of the decision:
              .
              11/07/2000
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-3-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
              .
              en_0042_2000.pdfen_0042_2000.pdf