Hungarian
Ügyszám:
.
5/G/1998
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 42/2000. (XI. 8.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/329
.
A határozat kelte: Budapest, 11/07/2000
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az   Alkotmánybíróság   az  állampolgári  jogok   országgyűlési
    biztosának,  valamint  a  nemzeti és etnikai  kisebbségi  jogok
    országgyűlési biztosának közösen előterjesztett,  az  Alkotmány
    értelmezésére és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
    megállapítására irányuló indítványai tárgyában – dr. Czúcz Ottó
    és  dr.  Kiss  László alkotmánybírók párhuzamos  indokolásával,
    valamint  dr.  Bagi  István és dr. Holló András  alkotmánybírók
    különvéleményével – meghozta a következő

                             határozatot:

    1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. § értelmezése alapján
    a következőket állapítja meg:

    Az   Alkotmány   70/E.  §  (1)  bekezdése  szerinti   szociális
    biztonsághoz  való jog a szociális ellátások  összessége  által
    nyújtandó  megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza.
    A  megélhetési  minimum garantálásából konkrétan  meghatározott
    részjogok,  –  így a “lakhatáshoz való jog” – mint  alkotmányos
    alapjogok   nem   vezethetők  le.  E   tekintetben   az   állam
    kötelezettsége   és   ebből  következően  a   felelőssége   nem
    állapítható meg.

    Az  Alkotmány 70/E. § (2) bekezdése alapján az állam a polgárok
    megélhetéshez  szükséges  ellátásra  való  jogának  realizálása
    érdekében   társadalombiztosítási   és   szociális   intézményi
    rendszert  köteles  létrehozni, fenntartani  és  működtetni.  A
    megélhetési    minimumot    biztosító    szociális    ellátások
    rendszerének kialakításakor alapvető alkotmányi követelmény  az
    emberi  élet  és méltóság védelme. Ennek megfelelően  az  állam
    köteles   az   emberi   lét  alapvető   feltételeiről   –   így
    hajléktalanság  esetén  az emberi életet közvetlenül  fenyegető
    veszélyhelyzet elhárításához szállásról – gondoskodni.

    2.  Az  Alkotmánybíróság a “lakhatáshoz való  jog”  biztosítása
    tekintetében  a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
    megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.
                                     
      Az  állampolgári  jogok  országgyűlési biztosának,  valamint  a
      nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosának közösen
      előterjesztett indítványa kifogásolta, hogy az állam  nem  tesz
      eleget  az  Alkotmány  15., 16., 17.,  valamint  70/E.  §-aiból
      fakadó jogalkotási feladatának.

      Az  indítványozók szerint sem a szociális ellátásokról,  sem  a
      társadalombiztosításról szóló törvényi rendelkezések “nem fedik
      le  teljes egészében a hivatkozott alkotmányos rendelkezésekből
      az   államra  háruló  szabályozási  kötelezettségeket,   hiszen
      álláspontjuk szerint a szociális biztonsághoz való alapjognak a
      hajlékhoz   (lakhatáshoz)  való  jog  nélkülözhetetlen   részét
      képezi, mert annak hiányában egyetlen szociális intézkedés  sem
      érheti el a célját.”

      Továbbá  az  indítványozók  szerint a  helyi  önkormányzatokról
      szóló  1990. évi LXV. törvény, valamint a lakások és helyiségek
      bérletére,    valamint   elidegenítésükre    vonatkozó    egyes
      szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései nem
      határozzák   meg   a   megjelölt  alkotmányos  rendelkezéseknek
      megfelelően a szociális lakásgazdálkodással kapcsolatos  állami
      feladatokat,  valamint  azok állami  és  önkormányzati  szervek
      közötti megosztását. Egyrészről ugyanis a hatályos jogszabályok
      kizárólag  a  helyi  önkormányzatok kötelezettségévé  teszik  a
      szociális  lakásgazdálkodással kapcsolatos  “állami  felelősség
      érvényesítését”,  másrészről pedig az  önkormányzatok  jelentős
      része “ennek a feladatnak az ellátására nem alkalmas”. Ez pedig
      az  állampolgári jogok régiónként eltérő biztosítására, s ennek
      következtében diszkrimináció kialakulására ad lehetőséget.

      A    probléma    megoldásához    az    indítványozók    szerint
      “elengedhetetlenül  szükséges  a  szociális  biztonsághoz  való
      alapjog  alkotmányos  tartalmának a lakhatással  összefüggésben
      való   értelmezése,  valamint  a  szociális  biztonsághoz  való
      alapjoggal   és   a   lakásgazdálkodással  kapcsolatos   állami
      felelősség     alkotmányos    alapjainak    és    terjedelmének
      meghatározása.”

      Mindezekre  tekintettel az indítvány elsődlegesen az  Alkotmány
      70/E.  §-ának  értelmezésére irányult azt a kérdést  téve  fel,
      hogy:
        –  a  szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjog  részét
        képezi-e  a  lakhatáshoz való jog, és e jog milyen terjedelmű
        [Alkotmány 70/E. § (1) bekezdés];
        –  megállapítható-e az állam felelőssége a  lakhatáshoz  való
        jog   érvényesülésének  biztosításában  [Alkotmány  70/E.   §
        (2) bekezdés]?

      Az   indítványozók   másodlagosan  mulasztásban   megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítását  kérték,  mivel  az   állam
      elmulasztotta a szociális biztonsághoz való alapjogból származó
      “lakhatáshoz  való jog” biztosítására vonatkozó szabályozó-  és
      intézményrendszer megalkotását.

                                    II.
                                     
      1.   Az  Alkotmánynak  az indítványozók által  értelmezni  kért
      rendelkezése a következő:

      “70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van  a
      szociális    biztonsághoz;   öregség,   betegség,   rokkantság,
      özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett
      munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra
      jogosultak.

      (2)   A   Magyar   Köztársaság  az  ellátásra  való   jogot   a
      társadalombiztosítás    útján    és    szociális    intézmények
      rendszerével valósítja meg.”

      Az    indítványozók   által   felhívott   további    alkotmányi
      rendelkezések:

      “15.  §  A  Magyar  Köztársaság védi a  házasság  és  a  család
      intézményét.”

      “16.  §  A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az  ifjúság
      létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság
      érdekeit.”

      “17. § A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális
      intézkedésekkel gondoskodik.”

                                   III.
                                     
      1.  Az  indítvány  első  része kapcsán az  Alkotmánybíróság  az
      Alkotmánybíróságról   szóló   1989.    évi    XXXII.    törvény
      (továbbiakban:   Abtv.)   1.  §  g)   pontjában   meghatározott
      hatáskörében  járt  el. Az Abtv. 1. § g) pontja  értelmében  az
      Alkotmánybíróság    hatáskörébe    tartozik    az     Alkotmány
      rendelkezéseinek  értelmezése. Az Abtv.  21.  §  (6)  bekezdése
      alapján  az 1. § g) pontja szerinti eljárást a) az Országgyűlés
      vagy  annak állandó bizottsága, b) a köztársasági elnök,  c)  a
      Kormány vagy annak tagja, d) az Állami Számvevőszék elnöke,  e)
      a    Legfelsőbb   Bíróság   elnöke,   f)   a   legfőbb   ügyész
      indítványozhatják. Az Abtv. 21. § (8) bekezdése szerint törvény
      másokat    is   feljogosíthat   alkotmányértelmezési    eljárás
      indítványozására.    Az   állampolgári   jogok    országgyűlési
      biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 22. §-ának e) pontja az
      állampolgári  jogok  országgyűlési biztosát  is  feljogosította
      alkotmányértelmezés  kezdeményezésére. Az  indítvány  tehát  az
      annak előterjesztésére jogosulttól származik.

      Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   [először:
      31/1990.  (XII.  18.)  AB  határozat,  ABH  1990.  136,   137.;
      legutóbb:  652/G/1994. AB határozat. ABH 1998.  574,  576.]  az
      Abtv.     1.    §    g)    pontjában    szabályozott,    elvont
      alkotmányértelmezésre vonatkozó indítvány  esetében  az  alábbi
      követelményeket kell figyelembe venni. Az indítványnak az Abtv.
      21.  §  (6) bekezdésében meghatározott szervtől vagy személytől
      kell  származnia;  nem általánosságban, hanem valamely  konkrét
      alkotmányjogi  probléma  aspektusából  kell  kezdeményeznie  az
      eljárást;   az  Alkotmány  egy  ugyancsak  konkrétan  megjelölt
      rendelkezésének  értelmezését  kell  kérnie.  Végül  az   adott
      alkotmányossági  problémának  közvetlenül  –   más   jogszabály
      közbejötte nélkül – levezethetőnek kell lennie az Alkotmányból.
      Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek a
      feltételeknek megfelel.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  felhívja a figyelmet  arra,  hogy  az
      indítványozók álláspontja szerint a szociális biztonsághoz való
      jognak a “lakhatáshoz való jog” tartalmi eleme. Erre hivatkozva
      (jóllehet    az    indítványuk   elsődlegesen    éppen    annak
      alkotmányértelmezés révén történő tisztázására irányul, hogy  a
      szociális  biztonsághoz való jognak van-e  ilyen  tartalma,  az
      milyen   terjedelmű   és   melyek   az   állam   ebből   fakadó
      kötelezettségei)  az  indítványozók állították  az  államnak  a
      “lakhatáshoz  való  jog”  általuk feltételezett  létéből  adódó
      kötelezettségeit, továbbá azok megsértését is.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozóknak  a
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
      irányuló  kérelme  csak az Alkotmány 70/E. §-ának  értelmezését
      követően  dönthető el. Ezért az Alkotmánybíróság a mulasztásban
      megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
      kérelmet   csak   az  Alkotmány  értelmezésének   függvényében,
      mindazonáltal azzal egy eljárásban bírálta el.

                                    IV.
                                     
      Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll hatáskörében eljárva
      több    ízben   foglalkozott   az   Alkotmány   70/E.    §-ának
      értelmezésével. Az Alkotmánybíróság már egy korai határozatában
      rámutatott  arra, hogy “a szociális biztonság  nem  jelent  sem
      biztosított  jövedelmet, sem pedig azt, hogy  az  állampolgárok
      egyszer  elért életszínvonala a gazdasági viszonyok kedvezőtlen
      alakulása  következtében ne csökkenhetne. Az államnak  polgárai
      szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit  az
      Alkotmány   70/E.   §  (1)  bekezdésében  foglaltak   általános
      jelleggel  nevesítik.”  [32/1991. (VI. 6.)  AB  határozat,  ABH
      1991. 146, 163.]

      Majd az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy “az Alkotmány 70/E. §
      (2)   bekezdésének  idézett  rendelkezéséből  tehát   csak   az
      következik,  hogy  az állam a polgárok megélhetéshez  szükséges
      ellátáshoz      való      jogaik     realizálása      érdekében
      társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles
      létrehozni, fenntartani és működtetni. Az Alkotmány  azonban  e
      rendszerek    működésére   vonatkozó   alapvető   elveket    és
      szempontokat már nem határozza meg.” Az Alkotmány 70/E.  §-ával
      összefüggésben  hangsúlyozta  az  Alkotmánybíróság,  hogy   “az
      Alkotmány  szerint  ugyanis  az egyedüli  követelmény,  hogy  a
      társadalombiztosítási  és  a szociális  intézményi  rendszer  a
      megélhetéshez   szükséges  ellátásra  vonatkozó   jogosultságot
      megvalósítsa.” [26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 196,
      199.]

      Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ával összefüggésben  a
      38/1994.  (VI.  24.)  AB  határozatban (ABH  1994.  429,  433.)
      ismételten  hangsúlyozza, hogy “amint arra az  Alkotmánybíróság
      26/1993.  (IV. 29.) AB határozatában rámutatott az Alkotmány  e
      rendelkezéséből    következik,    hogy    az    állam     olyan
      társadalombiztosítási  és szociális intézményrendszert  köteles
      létrehozni,  fenntartani  és  működtetni,  amely  biztosítja  a
      polgárok  számára  a  megélhetéshez szükséges  ellátáshoz  való
      jogaik érvényesülését (ABH 1993. 196.).”

      Az  Alkotmánybíróság  rámutatott arra is, hogy  “az  alkotmányi
      feladatok  és  a  szociális  jogok  megvalósítása  eszközei  és
      mértéke  tekintetében a jogalkotó viszonylag  nagy  szabadságot
      ilvez.    Alkotmányossági   probléma   abban   a   határesetben
      keletkezhet, ha az állam beavatkozása, vagy – gyakrabban  –  az
      állam  mulasztása az Alkotmányban előírt feladat  teljesítését,
      vagy  valamely  védett intézmény, illetőleg jog  megvalósulását
      nyilvánvalóan  lehetetlenné  teszi;  e  minimális   követelmény
      felett azonban – más alapjog sérelmét kivéve – nincs alkotmányi
      ismérv  az államcélt vagy szociális jogot szolgáló jogszabályok
      alkotmányosságának  minősítésére.”  [28/1994.   (V.   20.)   AB
      határozat, ABH 1994. 134, 140.]

      Az  Alkotmánybíróság 43/1995. (VI. 30.) AB számú  határozata  a
      szociális  ellátások mértékének megváltoztatásával kapcsolatban
      utalt  arra,  hogy  “az  állam  a  70/E.  §-ban  megfogalmazott
      kötelezettségének   eleget  tesz,  ha   a   szociális   ellátás
      biztosítására  megszervezi és működteti a  társadalombiztosítás
      és  a  szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó
      maga   határozhatja  meg,  hogy  milyen  eszközökkel   éri   el
      társadalompolitikai  céljait.”  Ezzel  kapcsolatban  rámutatott
      arra   is,   hogy   “az  állam  széles  körű   jogosítványokkal
      rendelkezik  a  szociális ellátásokon belüli  változtatásokra.”
      Ugyanakkor azt is megállapította az Alkotmánybíróság, hogy  “az
      elvonások  folytán  a szociális ellátás mértéke  egészében  nem
      csökkenhet  a  70/E. § szerint megkövetelhető  minimális  szint
      alá." (ABH 1995. 188, 191-192.)

      Ez  utóbbi  határozatot idézi az Alkotmánybíróság a 731/B/1995.
      számú  határozatában:  “Az  Alkotmány  e  rendelkezéséből   nem
      következik,   hogy  a  lakáshozjutás  állami  támogatására   az
      állampolgároknak alanyi joga lenne, de az sem, hogy az állam  a
      lakáscélú  támogatásoknak meghatározott formáját és  rendszerét
      köteles volna biztosítani.
      Az   Alkotmány   e  szabálya  csak  az  állami  szociálpolitika
      működtetését  írja  elő, és alkotmányos  követelményként  pedig
      csak  azt  határozza  meg,  hogy a  szociális  ellátás  mértéke
      egészében  nem csökkenhet a 70/E. §-ban meghatározott minimális
      szint alá.” (ABH 1995. 801, 803.)

      Az  Alkotmánybíróság 32/1998. (VI. 25.) AB  határozatában  –  a
      szociális   biztonság  alapjogával  kapcsolatos  jellemzők   és
      követelmények  meghatározása  kapcsán  –  a  minimális  mértékű
      ellátás  minősége tekintetében foglalt állást,  kimondva,  hogy
      “az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz
      való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan
      megélhetési  minimum  állami  biztosítását  tartalmazza,  amely
      elengedhetetlen    az    emberi    méltósághoz     való     jog
      megvalósulásához.” (ABH 1998. 251, 254.)

      Az alkotmányossági mérce ezzel – az emberi méltósághoz való jog
      bevonása  folytán  –  a 70/E. § (1) bekezdésének  elvontságából
      (szociális ellátórendszer fenntartása a megélhetéshez szükséges
      ellátás  biztosítására)  a  minőség tekintetében  is  konkréttá
      vált:   a   szociális  intézményrendszer  keretében   nyújtandó
      ellátásnak  olyan minimumot kell nyújtania, hogy az  biztosítsa
      az  emberi  méltósághoz  való  jog  megvalósulását.  Az  ezt  a
      minimumot  el nem érő mértékű szolgáltatás esetében a szociális
      biztonsághoz való jog érvényesüléséről nem lehet beszélni.

      A   szociális   jogok  esetében  a  megélhetési  minimumot   az
      ellátórendszer  részjogosítványainak  összessége   kell,   hogy
      biztosítsa.  Ennek összességében kell megfelelnie az  általános
      mércének:   az   emberi  méltósághoz  való  jognak,   mely   az
      Alkotmánybíróság értelmezésében az emberi élethez  való  joggal
      “egységet   alkotó   olyan  oszthatatlan  és   korlátozhatatlan
      alapjog,  amely számos egyéb alapjognak forrása és  feltétele.”
      [23/1990.  (X. 31.) AB határozat, ABH 1990. 88, 93.] Az  emberi
      élethez  való  joggal összefüggésben pedig az  Alkotmánybíróság
      “az   állam  objektív,  intézményes  életvédelmi  kötelességét”
      állapította  meg,  mely  szerint: “az élethez  való  jogból  az
      államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az  egyes
      emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy  annak
      védelméről    jogalkotással   és   szervezési   intézkedésekkel
      gondoskodjék,   hanem   általában   az   emberi    életet    és
      létfeltételeit  is  védenie  kell.”  [48/1998.  (XI.  23.)   AB
      határozat, ABH 1998. 333, 342.]

                                    V.
                                     
      1.   Az   alkotmányjogi   dogmatikában   immár   hagyományosnak
      tekinthető  az  ún.  első  és  második  generációs  emberi   és
      állampolgári   jogok  megkülönböztetése.   Eszerint   az   első
      nemzedékhez  tartoznak  a klasszikus szabadságjogok,  melyek  a
      közhatalmat gyakorló állami szervek elé állítanak korlátokat az
      egyéni  szabadság védelmében. A második generációt a gazdasági,
      szociális  és kulturális jogok alkotják. Ezek érvényesülése  az
      állam  kifejezett  cselekvését feltételezi.  Nyilvánvaló,  hogy
      ezen   jogok  garantálása  a  társadalom  mindenkori  gazdasági
      teljesítőképességének  függvénye.  Ez  irányadó  az   Alkotmány
      70/E. §-ában foglalt szociális biztonsághoz való jogra is.

      2.  Az  Alkotmány  70/E.  §  (1) bekezdése  szerinti  szociális
      biztonsághoz  való jog a szociális ellátások  összessége  által
      nyújtandó   megélhetési  minimum  állam  általi  biztosításának
      kötelezettségét    tartalmazza.    A    megélhetési     minimum
      garantálásából    konkrétan   meghatározott   részjogok    mint
      alkotmányos  alapjogok  nem vezethetők  le.  Az  állam  ugyanis
      nagyfokú  szabadságot élvez a szociális biztonság megvalósítása
      konkrét  eszközeinek meghatározása tekintetében. Amennyiben  az
      Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 70/E.  §-ából  eredő  általános
      ellátási  kötelezettségen belül egyes részjogosítványokat  (pl.
      lakhatáshoz  való jog, megfelelő élelmezéshez, tisztálkodáshoz,
      ruházkodáshoz való jog) állapítana meg és kényszerítene  ki  az
      alkotmányos  alapjog  szigorúságával,  akkor  ez  a   szociális
      ellátás   újabb  és  újabb  elemeinek  alkotmányos  alapjogként
      történő  elismeréséhez vezetne. Egy ilyen értelmezés nem  lenne
      tekintettel az alkotmányozó hatalomnak az alkotmányos alapjogok
      meghatározásával kapcsolatos jogára. Figyelmen kívül hagyná azt
      az  alkotmányos  követelményt is, hogy a  jogalkotó  széleskörű
      szabadságot  élvez a szociális biztonság megvalósítása  konkrét
      eszközeinek   meghatározása  tekintetében.   Ilyen   módon   az
      Alkotmánybíróság  a  jogalkotót  a  nemzetgazdaság   mindenkori
      teljesítőképességétől  függetlenül  kötelezné   egyes   konkrét
      ellátási formák biztosítására. Így nem érvényesülhetne az állam
      kötelessége  a  szociális  ellátások  mértékének  növelésére  a
      nemzetgazdaság  teljesítőképessége  függvényében,   mert   csak
      egyes,   állandó  jelleggel  meghatározott  konkrét  támogatási
      formák  nyújtására  lenne  köteles.  Minderre  figyelemmel   az
      Alkotmánybíróság  az  emberi életet  és  méltóságot  biztosító,
      valamint   a  nemzetgazdaság  teljesítőképességének   megfelelő
      általános    ellátási   kötelezettség   kimondásán    túlmenően
      tartózkodik  egyes  konkrét részjogok  alkotmányos  alapjogként
      történő  elismerésétől.  Mindebből következően  a  “lakhatáshoz
      való  jog” biztosítása tekintetében az állam kötelezettsége  és
      ebből következően a felelőssége nem állapítható meg.

      Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerinti megélhetési minimum
      alkotmányos  alapkövetelményeként meghatározott emberi  élethez
      és  méltósághoz  való  jog védelmében az állam  az  emberi  lét
      feltételeiről köteles gondoskodni. Ennek megfelelően  az  állam
      ellátási  kötelezettsége  a  hajléktalanság  esetén  az  emberi
      életet  közvetlenül  fenyegető  veszély-helyzetben  kiterjed  a
      szállás  biztosítására  is.  A szállás  biztosítására  irányuló
      állami  kötelezettség  nem  azonos  a  “lakhatáshoz  való  jog”
      megteremtésével.  A szállás biztosítására  az  állam  abban  az
      esetben  köteles,  ha  a  szállásnélküliség  az  emberi  életet
      közvetlenül fenyegeti. Az állam tehát ebben a végső  helyzetben
      köteles azokról gondoskodni, akik az emberi lét alapfeltételeit
      önerejükből nem tudják megteremteni.

      3.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség a  “lakhatáshoz
      való  jog”  biztosítása  vonatkozásában,  hiszen  az  Alkotmány
      70/E.   §-a   alapján   nem  következik   ilyen   konkrét   jog
      szabályozására   vonatkozó   jogalkotói   kötelezettség.   Erre
      tekintettel  az Alkotmánybíróság az indítványnak a mulasztásban
      megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
      részét elutasította.

      4.  Az  Alkotmány  70/E. §-ának értelmezésével kapcsolatban  az
      Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a szociális igazgatásról és
      szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a
      gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
      XXXI.  törvény az állam ellátási kötelezettségével kapcsolatban
      részletes  rendelkezéseket  tartalmaz,  amelyek  vonatkoznak  a
      rászorultak  elhelyezésének biztosítására is. Az  állam  többek
      között   a   hajléktalan  személyek  számára  nappali  melegedő
      lehetőséget, átmeneti szállást, éjjeli menedékhelyet  biztosít,
      valamint    hajléktalanok   otthona,   illetve   rehabilitációs
      intézménye   keretében  nyújt  szállásjellegű  ellátást.   Ezen
      túlmenően létezik még a települési önkormányzat által nyújtható
      lakásfenntartási  támogatás,  amely  nyilvánvalóan  a  lakással
      rendelkező,  de  a  lakás fenntartására nem elegendő  jövedelmű
      személyek  számára jelent szociális ellátást. A  gyermekvédelmi
      törvény  ismeri  az  otthonteremtési támogatásnak,  a  családok
      átmeneti   otthonának,   a  gyermekek  átmeneti   gondozásának,
      valamint   az  utógondozói  ellátásnak  az  intézményét.   Ezen
      támogatási   formákkal   összefüggésben   az   Alkotmánybíróság
      ismételten   hangsúlyozza,  hogy  az  államnak   a   mindenkori
      nemzetgazdasági lehetőségek figyelembevételével törekednie kell
      a  támogatások  mértékének növelésére, illetőleg  a  társadalom
      teljesítőképességéhez  is  igazodóan  a   szociális   ellátások
      bővítésére.

      5. Bár konkrét ellátás nyújtására vonatkozó alkotmányos alapjog
      az  Alkotmány  70/E.  §-ából  nem következik,  az  államnak  az
      altalános  ellátási kötelezettsége alapján  törekednie  kell  a
      szociális  biztonság  lehető legteljesebb megvalósítására.  Ezt
      nemzetközi kötelezettség-vállalásai is előírják számára.  Ezzel
      összefüggésben   az  Alkotmánybíróság  utal  arra   a   korábbi
      megállapítására,   miszerint  “az  emberi  élet   és   méltóság
      egységéből   fakadó  alapjogokat  az  alkotmányos  jogállam   a
      vonatkozó  nemzetközi  egyezmények  és  az  alapvető   jogelvek
      figyelembevételével, az Alkotmányban meghatározott közösségi és
      egyéni  érdekek szolgálatában hivatott szabályozni.”  [23/1990.
      (X. 31.) AB határozat, ABH 1990. 88, 93.]

      A   szociális  biztonság  megvalósítására  vonatkozó  jogállami
      kötelezettséget  határoz  meg  többek  között  az   1976.   évi
      9.  törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült  Nemzetek
      Közgyűlése  XXI.  ülésszakán, 1966. december  16-án  elfogadott
      Gazdasági,    Szociális   és   Kulturális   Jogok    Nemzetközi
      Egyezségokmánya,    melynek    9.    Cikke     előírja:     “Az
      Egyezségokmányban  részes államok elismerik,  hogy  mindenkinek
      joga    van    a    szociális    biztonságra,    beleértve    a
      társadalombiztosítást  is.”  Ennél  részletesebb   rendelkezést
      tartalmaz a fenti Egyezségokmány 11. Cikk 1. pontja, mely külön
      hangsúlyt helyez az életkörülmények javítása érdekében az egyes
      létfeltételek  megteremtésére  irányuló  folyamatos   tevőleges
      állami   cselekvésre:  “Az  Egyezségokmányban  részes   államok
      elismerik  mindenkinek  a jogát önmaga  és  családja  megfelelő
      életszínvonalára, ideértve a kellő táplálkozást, ruházkodást és
      lakást, valamint az életkörülmények állandó javulását. A részes
      államok  megfelelő  intézkedéseket hoznak e  jog  megvalósítása
      érdekében,  továbbá elismerik, hogy evégből alapvető fontosságú
      a  szabad elhatározás alapján nyugvó nemzetközi együttműködés.”
      Ehhez hasonló intézkedési kötelezettséget fogalmaz meg a részes
      államok számára az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló
      1999. évi C. törvény 16. Cikke, amely a család szociális,  jogi
      és gazdasági védelemének széleskörű megvalósítását írja elő: “A
      család,  mint  a  társadalom  alapvető  egysége,  teljes   körű
      fejlődéshez   szükséges  feltételek  biztosítása  érdekében   a
      Szerződő  Felek  kötelezettséget  vállalnak  arra,  hogy  olyan
      intézkedésekkel  támogatják a családi élet gazdasági,  jogi  és
      szociális  védelmét,  mint  például  a  szociális  és   családi
      juttatások,  pénzügyi  intézkedések,  a  családok  lakhatásának
      biztosítása, a fiatal házasoknak nyújtott kedvezmények és egyéb
      megfelelő eszközök.”
                                     
                                    VI.
                                     
      1.   Az  Alkotmánybíróság nem foglalkozott az  Alkotmánynak  az
      indítványban említett 15., 16. és 17. §-ával, mivel a kérelem a
      70/E.  § értelmezésére vonatkozott, valamint tárgyi összefüggés
      hiánya  miatt sem volt szükséges a 15-16. §-ok figyelembevétele
      az  indítványozók  által kért alkotmányértelmezés  kapcsán.  Az
      Alkotmány   17.   §-ában   foglalt  szociális   intézkedésekkel
      kapcsolatban  pedig “az Alkotmánybíróság több határozatában  is
      kifejezésre juttatta, hogy az “általános rendelkezések” körében
      található    tétel   vizsgálata   az   “alapvető    jogok    és
      kötelezettségek”  körében fellelhető alkotmányos  rendelkezések
      tükrében – éppen azokkal mutatott szoros összefüggése  miatt  –
      végzendő  el”  (3/D/1998. AB határozat, ABH 1999.  642,  644.).
      Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának
      irtelmezésénél nem tért ki külön a 17. § rendelkezéseire.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  a határozat  Magyar  Közlönyben  való
      közzétételét az Abtv. 51. § (2) bekezdése alapján rendelte el.
                               Dr. Németh János
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
           Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                       előadó alkotmánybíró
                                       
           Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                       
           Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
                                       
           Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró

           Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                              alkotmánybíró
        Dr. Czúcz Ottó alkotmánybíró párhuzamos indoklása

        A  határozat és az indokolás valamennyi elemével egyetértek,  e
        párhuzamos   indoklásban   mindössze   a   döntés   életvédelmi
        aspektusainak   jelentőségét  kívánom   nyomatékosabbá   tenni,
        kiemelni.

        1.  Kiemelkedően fontos alkotmányos követelménynek  tekintem  a
        határozat  rendelkező részének azon elemét, amely megállapítja,
        hogy   “az  állam  köteles…  az  életet  közvetlenül  fenyegető
        veszélyhelyzet  elhárításához szállásról – gondoskodni”.  Ez  a
        tétel  egyfelől  világosan  tükrözi azt  az  (elméleti  modell-
        elemzésekkel is igazolható) felismerést, amely szerint az olyan
        populációk, amelyek nem alakítanak ki megfelelő mechanizmusokat
        a  létveszélybe került tagjaik védelmére, kihalással  fenyegető
        versenyhátrányba   kerülhetnek   más   közösségekkel   szemben.
        Emellett  azonban  e  követelmény  –  meggyőződésem  szerint  –
        egyértelműen  következik az Alkotmány 70/E.  §  és  54.  §  (1)
        bekezdéseinek összevetéséből, továbbá megfogalmazása  szervesen
        illeszkedik az Alkotmánybíróság eddig követett – életvédelemmel
        összefüggő – értelmezési gyakorlatához.

        2.  Mindennapi  tapasztalatainkból tudjuk, hogy  az  életben  –
        többnyire   valamilyen  természeti  csapás,  emberi   tragédia,
        haláleset   nyomán,   vagy  egyéb,   előre   nem   látható   ok
        következtében   –  időnként  kialakulhatnak  olyan   különleges
        élethelyzetek,   amikor   kizárólag   egy   –    az    alapvető
        létszükségletek  körébe tartozó – elem  (pl.  elegendő  élelem,
        megfelelő  ruházat, vagy szállás) hiánya is az érintett  életét
        közvetlenül  fenyegető veszély forrásává válhat.  Az  Alkotmány
        70/E.   §  (1)  bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy  “A   Magyar
        Köztársaság    állampolgárainak   joguk   van    a    szociális
        biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság
        és  önhibájukon kívüli munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz
        szükséges ellátásokra jogosultak.” S a (2) bekezdés szerint  “A
        Magyar    Köztársaság    az    ellátáshoz    való    jogot    a
        társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények
        rendszerével valósítja meg.”

        Helyesen  idézi  ezzel  összefüggésben  a  határozat  indoklása
        azokat a korábbi alkotmánybírósági döntéseket, melyek kifejtik,
        hogy  a  szociális jogok megvalósításának eszközei  és  mértéke
        tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot  élvez,  s
        hogy  az  állam  széles  körű  jogosítványokkal  rendelkezik  a
        szociális  ellátásokon  belüli  változásokra.  Olyan  esetekben
        azonban,   amikor  valakinek  az  élete  kerül  veszélybe   egy
        meghatározott megélhetési feltétel hiánya miatt,  már  változik
        az  állami kötelezettség szerkezete. Ilyenkor már nem elégséges
        különféle  szociális intézményeket pusztán fenntartani  és  (és
        azokat  a  mindenkori szociálpolitikai felfogásnak megfelelően)
        működtetni,  ilyen esetekben az állam köteles a  rendelkezésére
        álló  erőforrásokat úgy csoportosítani, hogy a konkrét  veszély
        elhárításához  szükséges  eszközök  –  időben,  s   a   veszély
        elhárításához    szükséges   mértékben    –    az    érintettek
        rendelkezésére   bocsáthatók  legyenek.  Ezzel   összefüggésben
        utalnunk  kell  az  Alkotmánybíróság  64/1991.  (XII.  17.)  AB
        határozatára,  amelyben kifejtette: “Az  Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdése  egyrészt minden ember számára garantálja az  élethez
        való  jogot,  másrészt – a 8. § (1) bekezdésével összhangban  –
        »az   állam  elsőrendű  kötelességévé«  teszi  az  emberi  élet
        védelmét.  Az állam kötelessége az alapvető jogok »tiszteletben
        tartására  és védelmére« a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban
        nem  merül  ki  abban,  hogy tartózkodnia kell  megsértésüktől,
        hanem  magában  foglalja  azt is,  hogy  gondoskodnia  kell  az
        érvényesülésükhöz  szükséges  feltételekről.”  [64/1991.  (XII.
        17.)  ABH  297, 302.] Hasonlóan érvel a 60/1993. (XI.  29.)  AB
        határozat, a 28/1994. (V. 20.), valamint az 58/1994. (XII. 14.)
        AB határozat is.

        Mindebből  világossá  válik, hogy az állam kötelezettségei  más
        dimenzióba  kerülnek  akkor, ha a szokványos  szociális  gondok
        között olyan eset bukkan fel, amelynél a megélhetési feltételek
        valamelyik elemének hiánya miatt az érintett élete is közvetlen
        veszélybe kerül. Ilyenkor az állam életvédelmi funkciója  miatt
        az  ellátási  kötelezettségei  is a  szokásosnál  intenzívebbé,
        “sűrűbbé” válnak.

        Megjegyzem,  hogy az intenzitás növekedése nem  jelenti  egyben
        azt  is,  hogy  ezek  a  kötelezettségek abszolút  szerkezetűvé
        válnának,  vagyis,  hogy  az állam köteles  lenne  bárkinek  az
        egyszerű  bejelentése  alapján  ellátásokat  nyújtani,  ha   az
        érintett úgy érezné: élete veszélybe került. Az államnak  ilyen
        esetekben  is  körültekintően  szabályozni  kell,  hogy  milyen
        ismérvek alapján, milyen eljárás keretében állapítsák meg  azt,
        hogy a szállás hiánya miatt az adott körülmények között valóban
        veszélyeztetett-e  az érintett élete (s  az  sem  kizárt,  hogy
        amennyiben   szükséges,   bizonyos   célszerűen   megválasztott
        magatartási  szabályokat is meghatározzanak az  érintettnek,  a
        tőle   elvárható   kooperációra  hívják  fel  a  veszélyhelyzet
        mielőbbi elhárítása érdekében).

        Ezek az eljárási és tartalmi feltételek azonban a másik oldalon
        nem    válhatnak   olyan   súlyúvá   és   terjedelművé,    hogy
        alkalmazásukkal    kiüresedjenek   az   állam    életvédelemmel
        összefüggő kötelezettségei. S emiatt az ilyen helyzetbe  került
        személyek  számára  csak  azok a védelmi  eszközök,  megoldások
        álljanak  rendelkezésre, amelyek a nehéz  helyzetben  lévő,  de
        közvetlen  életveszélynek  nem kitett  állampolgárok  szociális
        problémái  kezelésére egyébként adottak.  A  szabályozás  ilyen
        részletkérdéseinek     alkotmányos     megítélésére     azonban
        nyilvánvalóan csak egy erre irányuló indítvány alapján indított
        külön vizsgálat nyomán kerülhet sor.

        3. Egyetértek a rendelkező rész azon pontjával is, mely szerint
        a   “lakhatáshoz   való   jog”  biztosítása   tekintetében   az
        Alkotmánybíróság   nem   állapította   meg    a    mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenességet. Ez  azonban  nem  jelenti
        azt, hogy a jogalkotónak ne lehetnének szerteágazó szabályozási
        feladatai az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet
        elhárításához szükséges szállás biztosítása kapcsán.  E  körben
        feltehetően   célszerű  lesz  ellenőrizni,  hogy  a   jelenlegi
        szabályok   megfelelnek-e  az  említett   követelményeknek.   E
        kérdések azonban már túlmutatnak az Alkotmánybíróság által most
        tárgyalt ügyön.

        Budapest, 2000. november 7.
                                                         Dr. Czúcz Ottó
                                                          alkotmánybíró
        A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                        Dr. Kiss László
                                                          alkotmánybíró
          Dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleménye
                                         
                                        I.

          Az   Alkotmány   értelmezésére  és  mulasztás   megállapítására
          irányuló  eljárásban hozott 5/G/1998. sz. határozat  rendelkező
          részének  1)  pontja  első  bekezdésével,  valamint  a  második
          bekezdés  első mondatában foglaltakkal, továbbá a 2)  pontjában
          rögzített megállapításokkal egyetértek.

          Alapvetően  nem értek egyet azonban a rendelkező  rész  második
          bekezdésében  tett  megállapítással,  mely  szerint  az   állam
          köteles  hajléktalanság  esetén az  emberi  életet  közvetlenül
          fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról gondoskodni.

          A  fenti  gondolat erkölcsi és szociológiai tartalmát magam  is
          igaznak  ismerem  el, ugyanakkor egyetértek  a  határozat  azon
          megállapításával, hogy az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdéséből  a
          megélhetési   minimum  garantálásából  konkrétan  meghatározott
          részjogok nem vezethetőek le.

          Álláspontom  szerint  az  Alkotmány 70/E.  §  (2)  bekezdésének
          értelmezése során ugyanez a megállapítás tehető, tehát  konkrét
          “részjogok”  –  így ezen belül “szállás” biztosításának  állami
          kötelezettsége  – közvetlenül az Alkotmány rendelkezéséből  nem
          vezethető   le,  figyelembe  véve  azt  is,  hogy   a   konkrét
          kötelezettség megjelölése normaként értelmezhető.

          Az      Alkotmánybíróság     hatáskörébe     un.      absztrakt
          alkotmányértelmezésre   terjed   ki.   Nem    lehet    pontosan
          megállapítani,  hogy mi tartozik a “szállás” fogalmi  körébe  –
          pusztán a fedél, vagy annál több, így pl. nagy hidegben  fűtési
          kötelezettség, életet fenyegető veszélyhelyzet esetén élelmezés
          biztosítása,  vagy  más,  a  veszélyhelyzet  esetén   szükséges
          intézkedés  –,  véleményem  szerint az  alkotmányi  rendelkezés
          ilyen jellegű értelmezése nem tekinthető elvontnak.

          Ellenkező  értelmezés, olyan álláspont esetén, amely szerint  a
          szállás   biztosítása  egyértelmű  és  konkrét  kötelezettséget
          jelent,   ennek   kimondása  már  a  törvényhozó  normaalkotási
          feladata, az Alkotmány esetleges módosításával.

                                        II.

          Véleményem  szerint  az Alkotmány 70/E. § (2)  bekezdését  –  a
          Magyar    Köztársaság    az    ellátásra    való    jogot     a
          társadalombiztosítás    útján    és    szociális    intézmények
          rendszerével  valósítja  meg  – a határozat  által  is  idézett
          korábbi   alkotmánybírósági  határozatok  absztrakt  módon   és
          kellőképpen értelmezték, konkrét állami kötelezettség kimondása
          már mintegy az Alkotmány “szövegszerű kiegészítését” jelentené.

          A   “hajléktalanság”   és  az  “életet  közvetlenül   fenyegető
          veszélyhelyzet” túl tág értelmezése lehetőséget  adnak,  de  az
          utóbbi  fogalom-meghatározás a más jogágakban szereplő  voltára
          tekintettel a megállapítás elvontságát veszélyezteti.

          Magam   az  általam  konkrétnak  tartott  állami  kötelezettség
          kimondását  az  Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésének  értelmezése
          során mellőztem volna.

          Budapest, 2000. november 7.
                                                          Dr. Bagi István
                                                            alkotmánybíró
                                         
          Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye

          1/  Egyetértek  a  Határozat 2. pontjával, a “lakhatáshoz  való
          jog”  biztosítása  tekintetében  a  mulasztásban  megnyilvánuló
          alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány
          elutasításával,  továbbá a Határozatnak az  Alkotmány  70/E.  §
          értelmezését  tartalmazó  1.  pontjával,  kivéve  annak  utolsó
          mondatával.  Az  általam kifogásolt mondat a következő:  “Ennek
          megfelelően   az   állam  köteles  az   emberi   lét   alapvető
          feltételeiről  –  így hajléktalanság esetén  az  emberi  életet
          közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet elhárításához szállásról –
          gondoskodni”.

          Álláspontom   szerint   ezzel   az   értelmező   mondattal   az
          Alkotmánybíróság  túllépett  az  absztrakt  alkotmányértelmezés
          hatáskörén  és  a  törvényhozó hatalom körébe  tartozó  konkrét
          állami  feladatot, s egyben a feladatellátás konkrét feltételét
          is megfogalmazta.
          Az idézett konkrét állami feladat nem kapcsolható kényszerítően
          és  közvetlenül  az Alkotmány 70/E. §-ának az  Alkotmánybíróság
          korábbi határozataiban kifejtett – értelmezett – tartalmához.

          2/  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-át mindezideig  a
          jogszabály    alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára
          irányuló hatáskörében eljárva értelmezte és fokozatosan –  több
          határozatában – bontotta ki annak tartalmát.
          A  szociális biztonsághoz való jog – az Alkotmánybíróság eddigi
          értelmezéseiben   –   olyan   ellátó   rendszer    kiépítésére,
          működtetésére  irányuló  állami kötelezettséget  jelent,  amely
          biztosítja   az  ellátáshoz  való  jognak  azt  az  alkotmányos
          minimumát,    amely    az   emberi   méltósághoz    való    jog
          megvalósulásához   elengedhetetlen.  A  Határozat   1.   pontja
          lényegében    ezt   az   értelmezést   emeli    az    absztrakt
          alkotmányértelmezés szintjére, kiegészítve az általam kritizált
          mondattal.

          Az  Alkotmánybíróság  a  32/1998. (VI. 25.)  AB  határozatában,
          annak  az  alkotmányos követelménynek a kimondásával,  hogy  az
          ellátási minimum alkotmányos mércéje az emberi méltósághoz való
          jog  megvalósulása,  kiteljesítette az Alkotmány  70/E.  §-ának
          értelmezését. Az emberi méltóság, mint általános mérce itt  nem
          az  általános személyiségi jog “egyik megfogalmazása”  (8/1990.
          (IV.  23.) AB határozat). A szociális biztonsághoz való  jogból
          az  emberi méltóságnak megfelelő ún. “részjogok” nem vezethetők
          le.    A    szociális   jogok   esetében   az    ellátórendszer
          részjogosítványai összességének, illetőleg egy  adott,  konkrét
          ellátási  formának az egyéb juttatásokkal együttesen  (32/1998.
          (VI.  25.)  AB  határozat, ABH 1998. 254.) kell megfelelnie  az
          általános   mércének,   az   emberi   méltósághoz   való    jog
          megvalósulásának  abban  az általános értelemben  ahogy  azt  a
          64/1991.  (XII.  17.)  AB  határozat megfogalmazta,  az  emberi
          státusz   meghatározójaként:   “Emberi   méltósága   és   élete
          mindenkinek  érinthetetlen, aki ember, függetlenül  fizikai  és
          szellemi fejlettségétől, illetve állapotától és attól is,  hogy
          emberi  lehetőségéből mennyit valósított meg és  miért  annyit.
          Egyetlen emberi élethez való jogáról sem beszélhetünk úgy, hogy
          ne  értenénk  bele  az  élethez és a  méltósághoz  való  alanyi
          jogát”. (ABH 1991. 309.)

          Következésképpen   az  Alkotmány  70/E.  §-ában   meghatározott
          szociális   biztonsághoz  való  jognak,  mint  a  megélhetéshez
          szükséges  ellátáshoz  való jognak alkotmányos  minimuma  –  az
          emberi   méltósághoz  való  jog  megvalósulásának   alkotmányos
          követelménye által meghatározottan – jelenti az emberi státusz,
          az  emberi  létfeltételek  mindazon  összetevőit  (segélyezési,
          ellátási  formákat) amelyeket az állam törvényalkotás  útján  –
          alanyi   jogként,  vagy  rászorultság  szerint  –   biztosítani
          köteles.
          A  kifejtettek alátámasztásaként hivatkozom az Alkotmánybíróság
          28/1994.  (V. 20.) AB határozatára: “Az intézmények létrehozása
          mellett  a  szociális jogok megvalósítása az  igénybevételükkel
          kapcsolatos   alanyi   jogok  révén   történik,   amelyeket   a
          törvényhozásnak kell meghatároznia” (ABH 1994. 134, 138.). Ezek
          nagyságára  és  módjára az Alkotmányból közvetlenül  nevesített
          alkotmányos  kötelezettség nem vezethető  le.  (698/B/1990.  AB
          határozat: hivatkozva az 1449/B/1992. AB határozat,  ABH  1994.
          561. 563.)

          3/    Álláspontom   szerint   az   Alkotmánybíróság    (elvont)
          alkotmányértelmezési  hatáskörétől az  adott  alkotmányi  norma
          tartalmának  kibontásától  el  kell  választani  az  abból  (az
          értelmezett   alkotmányi  normából)  levezethető   törvényhozói
          (végrehajtási)   feladatok  elvileg  lehetséges   változatainak
          megfogalmazását.  Az  általam kifogásolt  mondat  az  Alkotmány
          70/E. §-ának eddigi, a Határozatban összefoglalt értelmezéséből
          elvileg levezethető konkrét – feltételeket is magában foglaló –
          állami  feladat  megfogalmazása és mint ilyen  nem  része,  nem
          tartalmi eleme az Alkotmány 70/E. §-ának. Az Alkotmány 70/E. §-
          ából    következő    konkrét   –    “nevesített”    –    állami
          kötelezettségeket    a    törvényhozásnak     és     nem     az
          Alkotmánybíróságnak   kell   meghatároznia.   “Az    alkotmányi
          előírások megvalósítása – számos feltételtől függően –  változó
          és  folyamatos  törvényhozási jogalkalmazási, önkormányzati  és
          társadalmi feladat”. (1558/B/1991. AB határozat, ABH 1994. 510,
          511.)

          Budapest, 2000. november 7.
                                                         Dr. Holló András
                                                            alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            42/2000. (XI. 8.)
            Date of the decision:
            .
            11/07/2000
            .
            .