English
Hungarian
Ügyszám:
.
23/B/1999
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 46/2000. (XII. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/353
.
A döntés kelte: Budapest, 12/12/2000
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az    Alkotmánybíróság    alkotmányértelmezésre,    jogszabály
      alkotmányellenességének   utólagos  vizsgálatára,   jogszabály
      nemzetközi  szerződésbe  ütközésének  vizsgálatára,   valamint
      mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására
      irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő:

                               határozatot:

      1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Magyar Köztársaság
      1999.  évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény 58.  §
      (1)  bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 1999. január 1-jére
      –   a  törvény  hatálybalépésének  napjára  –  visszamenőleges
      hatállyal megsemmisíti.

      2.   Az  Alkotmánybíróság  a  Magyar  Köztársaság  1999.   évi
      költségvetéséről  szóló  1998.  évi  XC.  törvény  58.  §  (1)
      bekezdése  nemzetközi szerződésbe ütközésének  megállapítására
      vonatkozó indítványt elutasítja.

      3.   Az   Alkotmánybíróság  az  életüktől  és   szabadságuktól
      politikai  okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról  szóló
      1992.  évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi  XXIX.
      törvény    14.   §   (1)   bekezdése   alkotmányellenességének
      megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  indítványokat
      elutasítja.

      4.  Az Alkotmánybíróság az alkotmányértelmezésre valamint – az
      utólagos    normakontroll   hatáskörhöz    jogkövetkezményként
      kapcsolódó  –  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség
      megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

      Az   Alkotmánybíróság  e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        Az  életüktől  és  szabadságuktól politikai  okból  jogtalanul
        megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény  (a
        továbbiakban:  3.Kpt.) korábbi rendelkezései szerint  az  élet
        elvesztésért – az ott meghatározott jogosultaknak –  egymillió
        forint  összegű  kárpótlás  járt. E  tekintetben  a  kárpótlás
        összegét korábban maga a kárpótlási törvény határozta  meg.  A
        3.Kpt.-t  módosító  1997. évi XXIX. törvény  (a  továbbiakban:
        3.Kpt.mód.)  az  élet elvesztéséért járó kárpótlás  eseteit  a
        3.Kpt.  2.  §  (1)  bekezdésében meghatározva kibővítette,  az
        összegszerűség tekintetében pedig akként rendelkezett, hogy  a
        kárpótlás  összegéről,  a kifizetés rendjéről,  határidejéről,
        ütemezéséről  külön törvény rendelkezik. E külön jogszabály  a
        Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998.  évi
        XC.  törvény  (a  továbbiakban: T.), amelynek  az  58.  §  (1)
        bekezdése  szerint  az  életüktől és szabadságuktól  politikai
        okból  jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992.  évi
        XXXII. törvény 2. §-ának (1) bekezdése alapján járó egyösszegű
        kárpótlás 30 000 forint.

        Az    Alkotmánybírósághoz   T.    58.    §    (1)    bekezdése
        alkotmányellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére  több
        indítvány érkezett.

        1.  Az  egyik  indítványozó szerint a T. 58. §  (1)  bekezdése
        diszkriminatív. Indokolásként az indítványozó kifejtette, hogy
        a  törvényalkotó két jól elkülöníthető csoportot hozott létre.
        Az egyik, akiknek a 3.Kpt. eredeti szabályai szerint egymillió
        forintos kárpótlás jár, a másik, akiknek csupán harmincezer. E
        két  csoport abban is elkülönül egymástól, hogy amíg  az  első
        részére   nyitva  álló  határidő  már  letelt  és  az  igények
        nagyobbrészt  elbírálás alá kerültek, addig a második  csoport
        vonatkozásában  az  igénybenyújtási  határidő   megnyílt.   Az
        indítványozó  szerint ez a megoldás a két  csoport  elbírálása
        közötti   alkotmányellenes   különbségtételt   takarja    jogi
        eszközökkel,  hiszen  a  3.Kpt. eredeti  rendelkezése  szerint
        kizárt   volt,   hogy   a  3.Kpt.mód.  alapján   jogosultságot
        szerzettek  korábban  kárpótlási  igényt  nyújtsanak  be.   Az
        indítványozó  úgy véli, hogy a két csoporthoz  tatozó  igények
        jogi    alapja   valójában   ugyanaz   (kárpótlás   az    élet
        elvesztéséért),   ezért  az  összegszerűség  által   létrejött
        különbség az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.
        Az  indítványozó kifejtette, hogy 1939. március 11-ét követően
        a  zsidó  vagy  zsidó származású személyeket  súlyos  törvényi
        diszkriminációnak  vetették alá, amely  most  a  T.  jelenlegi
        formájában   tovább   folytatódik.   A   megsemmisíteni   kért
        rendelkezés  –  véleménye szerint – az  Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdését, az egyenlő méltóságú személyként kezelés elvét  is
        sérti.

        2.   Egy   másik  indítványozó  előadta,  hogy  a   3.Kpt.mód.
        megjelenésekor  – mivel abban összegszerűség nem  szerepelt  –
        "az  érintettek  nagy  reményt fűztek  hozzá".  Ennek  alapján
        elindult   az  igények  benyújtásához  szükséges  dokumentumok
        beszerzése,  amely – különösen a külföldön lakó  kérelmezők  –
        tekintetében  nagy költségekkel járt: több külföldi  szervezet
        csak  pénzért adott ki igazolást, sokan ügyvédet fogadtak,  az
        aláírás  mintákat  hitelesíteni kellett stb.  Az  indítványozó
        szerint az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe foglalt tulajdonhoz
        való  jogot sérti, hogy "többre jön ki a költség mint  maga  a
        kárpótlás", úgy vélekedett, hogy a 3.Kpt. mód.-ban  eleve  meg
        kellett  volna határozni a kárpótlás összegét, hogy a jogosult
        eldönthesse, kérelmét beadja-e.

        3.   A   következő  indítványozó  szerint  a  T.  58.  §   (1)
        bekezdésében  meghatározott egyösszegű kárpótlás az  Alkotmány
        70/A. § (1) és (3) bekezdésébe ütköző módon "különbséget  tesz
        magyar  polgár  és  magyar polgár között, az 1938-tól  1945-ig
        tartó időszak diszkriminatív törvényeivel összhangban".

        4.   Indítvány   érkezett  a  T.  58.   §   (1)   bekezdésével
        összefüggésben  a jogszabály alkotmányellenességének  utólagos
        vizsgálatára,  jogszabály nemzetközi  szerződésbe  ütközésének
        megállapítására,          mulasztásban           megnyilvánuló
        alkotmányellenesség  megállapítására,  valamint  az  Alkotmány
        értelmezésére.

        Az indítványozó álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti
        "a   magyar  hatóságok  közreműködésével  elpusztított  szülők
        (testvérek)  után  járó" kárpótlás összege,  amely  sérelem  –
        véleménye  szerint – "különösebb indokolás nélkül megáll".  Az
        indítványozó  kifejtette,  hogy  az  Alkotmány  70/A.  §   (1)
        bekezdése  alapján az "egyéb helyzet" szerinti  különbségtétel
        tilalmából  az  egyenlő  mértékű  kárpótláshoz  való  jog   is
        következik, ezért a diszkrimináció tilalmába ütközik,  hogy  a
        3.Kpt.  korábbi rendelkezése szerint a jelenlegi 30.000 forint
        többszöröse  illette  meg  az élet  elvesztéséért  kárpótlásra
        jogosultakat.
        Az  indítványozó  a  T.  58.  § (1) bekezdése  alkotmányossági
        vizsgálatát  az  Alkotmány  70/D. §-a  és  70/E.  §-a  sérelme
        tekintetében is kéri. Az Alkotmány 70/D. §-ával összefüggésben
        az  indítványozó  kifejtette, hogy a  törvény  "megfosztja  az
        érintetteket   lelki  egészségük  egy  részétől,   hiszen   az
        érintettek  már  évek óta – többek között –  azért  várják  az
        Állam  által beígért kárpótlást, hogy a hátralévő életükben  e
        javak  segítségével  enyhülést  szerezzenek  fájdalmukra".  Az
        Alkotmány 70/E. §-a szerinti szociális biztonság jogával pedig
        –   az   indítványozó  szerint  –  azért  áll  ellentétben   a
        megsemmisíteni  kért  rendelkezés,  mert  egyrészt   költségek
        keletkeztek  az  igénylőknél, amely meghaladja  a  követelést,
        másrészt az Alkotmány 70/E. §-a árvaság esetén is garantálja a
        megélhetéshez  szükséges ellátást, a  jelenlegi  igénylők  egy
        része   pedig   a  sérelmet  elszenvedők  élő   gyermekei.   E
        tekintetben    az    indítványozó    –    feltehetően     mint
        alkotmányértelmezést  –  kéri  az  Alkotmány   70/E.   §   (1)
        bekezdésébe foglalt "árvaság" fogalmának definiálását.

        Az indítványozó a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát –
        T.  58.  §  (1) bekezdése tekintetében – az 1947.  évi  XVIII.
        törvénnyel  becikkelyezett  Párizsi  Békeszerződés   –   faji,
        vallási  diszkriminációt tiltó – 2.  cikk  2.  pontjával  való
        ellentét miatt kéri.

        Végül    az    indítványozó   a   mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség  megállapítását  azzal   indokolja,   hogy
        "amennyiben     az     Alkotmánybíróság    megállapítja     az
        alkotmányellenességet   és/vagy   a   nemzetközi   szerződésbe
        ütközést,  és  megsemmisíti a törvényhelyet,  az  Országgyűlés
        mulasztásba kerül a kárpótlási kérdésben való határozathozatal
        hiánya miatt".

        Az  indítványozó a jogszabály nemzetközi szerződésbe  ütközése
        és   az  Alkotmány  értelmezése  hatáskörökben  előterjesztett
        kérelme tekintetében – mivel e hatáskörökben az eljárást  csak
        meghatározott  közjogi  méltóságok  indítványozhatják  –  arra
        kérte az Alkotmánybíróság elnökét, hogy az Alkotmánybíróságról
        szóló 1989. évi XXXII. törvény 23. § (1) bekezdése alapján  az
        indítványt az előterjesztésre jogosultaknak küldje meg.

        5.  Egy másik indítványozó szerint a T. 58. § (1) bekezdésében
        meghatározott  kárpótlási  összeg  "összeegyeztethetetlen   az
        egyenlő elbánás alkotmányos követelményével". Véleménye,  hogy
        a  korábbi  szabályozás által biztosított  egymillió  forintos
        kárpótlás helyett a T. által meghatározott harmincezer forint,
        a  faji-vallási okokból meggyilkoltak még élő hozzátartozóinak
        súlyos diszkriminációját eredményezi.

        6.  Indítvány érkezett a T. 58. § (1) bekezdésén túl, a 3.Kpt.
        mód.  14.  §  (1)  bekezdésének  vizsgálatára  is.  Ez  utóbbi
        rendelkezés  értelmében: "E törvény a kihirdetést  követő  30.
        napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben
        is  alkalmazni kell." Az indítványozó szerint e rendelkezés  a
        jogbiztonságot sérti, mert nem írja elő, hogy azon  "kivételes
        esetekben,  amelyekben az eredeti 1992. évi XXXII.  törvény  a
        kárpótlást  kérő számára előnyösebb volt, de az ügy elbírálása
        még  nem  záródott  le, az eredeti törvény  alkalmazandó".  Az
        indítványozó  alkotmánybírósági  határozatra  hivatkozva   úgy
        ítéli  meg,  hogy  az új törvényi szabályozás az  érintettekre
        nézve csak kedvezőbb lehet.
        Az  indítványozó  a T. 58. § (1) bekezdésével  kapcsolatban  –
        többek   között  –  úgy  vélekedik,  hogy  "a  30.000   Ft.-os
        nevetséges    'kárpótlás'   megszavazása   az   elpusztítottak
        emlékének a Magyar Állam által való meggyalázása, s mint ilyen
        is  alkotmánysértő".  Véleménye,  hogy  diszkriminatív  az   a
        kárpótlás, ami nem éri el reálértékben az 1992-es egymilliónak
        legalább a felét.

        7.  A  T. 58. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos
        vizsgálatára,  valamint  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének
        vizsgálatára indítványt nyújtott be a legfőbb ügyész is.

        A  legfőbb  ügyész  véleménye, hogy  a  3.Kpt.  mód.  abban  a
        tekintetben,  ahogy  meghatározza az élet  elvesztéséért  járó
        kárpótlás  eseteit  és  a  kárpótlásra jogosult  hozzátartozók
        körét, nem alkotmányellenes, megfelel az 1/1995. (II. 8.) és a
        22/1996.    (VI.    25.)    AB   határozatban    megállapított
        alkotmányossági követelményeknek. Ezzel szemben a T. 58. § (1)
        bekezdésében  megállapított  30.000  forintos  kárpótlás   "az
        összeg  rendkívül alacsony voltára tekintettel,  önmagában  is
        sérti  az  emberi  méltóságot, mind  általában,  különösképpen
        pedig   az   életüktől  jogtalanul  megfosztottak  és   túlélő
        hozzátartozóik vonatkozásában". Álláspontja, hogy a T.  58.  §
        (1)  bekezdése sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdésbe foglalt
        alapjogot.
        A legfőbb ügyész szerint a T. 58. § (1) bekezdése az Alkotmány
        70/A.  § (1) bekezdésével is ellentétben áll. A diszkrimináció
        tilalmának  sérelmét az indítványozó abban látja,  hogy  ha  a
        kárpótlási  igényt  a  3.Kpt.mód.  hatálybalépéséig  még   nem
        bírálták el, akkor azokban az esetekben is csak 30 000  forint
        kárpótlás  jár,  amelyekben korábban egymillió  forint.  Ezzel
        szemben   ha  a  3.Kpt.mód.  hatályba  lépése  előtt   jogerős
        határozattal   már  elbírálták  az  igényt,  akkor   egymillió
        forintos kárpótlás járt.
        Az  indítványozó a 22/1996. (VI. 25.) AB határozatot  elemezve
        arra  a  következtetésre jutott, hogy  az  Alkotmánybíróság  e
        határozatban   nem   adott   "korlátlan   felhatalmazást"    a
        törvényhozónak  arra,  hogy a kárpótlás  összegét  tetszőleges
        nagyságban  állapítsa meg. Összevetve mindezt  a  3.Kpt.  mód.
        által  megállapított,  az összegszerűség meghatározását  külön
        törvényre   utaló  rendelkezéssel  az  indítványozó   arra   a
        következtetésre jutott, hogy a törvényhozónak lehetősége  lett
        volna a kárpótlás kifizetésének határidejét, és ütemezését  is
        meghatározni.  Az ütemezett kifizetéssel az "ország  teherbíró
        képességét"  figyelembe  véve olyan  összeget  lehetett  volna
        meghatározni, amely nem eredményezne a kárpótlásra  jogosultak
        között  önkényes megkülönböztetést, és nem sértené az  egyenlő
        méltóságú személyként kezelés alkotmányos elvét.

        A legfőbb ügyész a nemzetközi szerződésbe ütközés tekintetében
        az 1947. évi XVIII. törvénnyel becikkelyezett, Párizsban 1947.
        évi  február hó 10. napján kelt békeszerződés (a továbbiakban:
        Párizsi  Békeszerződés) 2. cikk 2. pontját, továbbá  az  1976.
        évi 8. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egyesült
        Nemzetek  Közgyűlése  XXI. ülésszakán,  1996.  december  16-án
        elfogadott    Polgári    és   Politikai    Jogok    Nemzetközi
        Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány)  2.  cikkének
        1. pontját, illetve 26. cikkét jelölte meg. E rendelkezések  a
        faji, vallási vagy ideológiai alapon történő megkülönböztetést
        tiltják.

        A  legfőbb ügyész a fentebb kifejtettek alapján kérte a T. 58.
        §  (1)  bekezdése  alkotmányellenességének  megállapítását  és
        megsemmisítését.

                                      II.

        1.  Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
        továbbiakban:  Abtv.) 20. §-a értelmében: "Az Alkotmánybíróság
        az  arra jogosult indítványa alapján jár el." Az Abtv.  23.  §
        (1)  bekezdése  szerint:  "Az Alkotmánybíróság  elnöke  a  nem
        jogosult   által   előterjesztett   indítványt   megküldi   az
        indítványozásra  jogosult szervnek, a nyilvánvalóan  alaptalan
        indítványt pedig elutasítja."
        A  nemzetközi  szerződésbe ütközés vizsgálata és az  Alkotmány
        rendelkezéseinek  értelmezése tekintetében  az  indítványozási
        jogosultságot az Abtv. 21. § (3) és (6) bekezdései  határozzák
        meg.   Az   Alkotmánybíróság  elnöke  a  nem  jogosult   által
        előterjesztett  indítványt az Abtv.  fenti  szabályai  alapján
        megküldte  az  Országgyűlés elnökének,  a  Magyar  Köztársaság
        elnökének, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek,  az
        Állami  Számvevőszék elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének
        és a legfőbb ügyésznek. Az Abtv. 21. § (3) és (6) bekezdésében
        meghatározott  közjogi  méltóságok  közül  a  legfőbb   ügyész
        terjesztett  elő  –  a már ismertetett tartalmú  –  indítványt
        nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára.

        2.   Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokat   észrevételezés
        céljából megküldte a pénzügyminiszternek.

                                     III.

        1.  Az  indítványozók által megjelölt alkotmányi rendelkezések
        szerint:

        "13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
        jogot."

        "54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
         
        "70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve  az
        állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."
         
        "70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk  van
        a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez."
         
        "70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a
        szociális   biztonsághoz;   öregség,   betegség,   rokkantság,
        özvegység,   árvaság   és  önhibájukon   kívül   bekövetkezett
        munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz szükséges  ellátásra
        jogosultak."

        2.  A  3.Kpt.  –  3.Kpt.mód.-al megállapított –  rendelkezései
        értelmében:

        "2. § (1) Egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha
         a)  a  magyar bíróság törvénysértő vagy semmissé nyilvánított
        ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy
         b)  a  sérelmet  elszenvedő a büntetőeljárás vagy  a  büntető
        ügyben  hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztette
        életét, hogy a halál bekövetkezésének kétséget kizáró  oka  az
        eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt,
         c)  a  sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság  vagy
        hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette
        életét,
         d)  a  sérelmet  szenvedett  a deportálás  (2/A.  §)  vagy  a
        kényszermunka (2/B. §) ideje alatt halt meg.
        (2)   A   kárpótlás   összegéről,   a   kifizetés   rendjéről,
        határidejéről, ütemezéséről külön törvény rendelkezik.
        (3)  A  kárpótlásra az élő özvegy, a sérelmet  elszenvedő  élő
        gyermeke  és  az  élő  szülő, ezek  hiányában  –  a  kárpótlás
        összegének felére – az élő testvér jogosult.
        (4)  Több  jogosult esetén a kárpótlás összegét az  özvegy,  a
        gyermekek  és  a  szülők között csoportonként és  a  csoporton
        belül  egyenlő  arányban kell felosztani. Ezt  a  rendelkezést
        kell  alkalmazni  arra  az esetre is, ha  a  kárpótlásra  több
        testvér jogosult.
        (...)
        (7)  Ha  az  egyösszegű kárpótlást az (1) bekezdés  d)  pontja
        alapján  vagy  olyan  sérelem miatt állapítják  meg,  amely  a
        szabadságelvonás  alatt (3. §) történt, a  túlélő  házastársat
        (özvegyet)  választása szerint illeti meg vagy  az  egyösszegű
        kárpótlás,    vagy   a   sérelmet   elszenvedő    deportálása,
        kényszermunkára   hurcolása,  szabadságelvonása   miatt   járó
        kárpótlás,  feltéve,  hogy  a jogosultságot  mindkét  jogcímen
        jogerősen megállapították. A túlélő házastárs a választását  a
        második  jogcímet megállapító jogerős határozat kézhezvételét,
        illetőleg – ha ez később történik – a (2) bekezdésben említett
        törvény  hatálybalépését követő 30 napon belül  jelentheti  be
        írásban az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak.  Ha
        a  túlélő  házastárs bejelentést nem tesz, a korábban jogerőre
        emelkedett határozat alapján jár a kárpótlás."

        3. A 3.Kpt.mód. önálló szabályai szerint:

        "11. § (1) Ha a túlélő házastárs a Tv. 2. §-ának (7) bekezdése
        alapján  az  egyösszegű kárpótlást választja, de a  választást
        megelőzően  már kárpótlást kapott azért a szabadságelvonásért,
        deportálásért,  kényszermunkára  hurcolásért,  amely  alatt  a
        sérelmet   szenvedett  meghalt,  a  (2)-(6)   bekezdést   kell
        alkalmazni.
        (2)  Ha  a  túlélő házastárs (özvegy) a részére  megállapított
        egyösszegű  kárpótlás  összegét elérő címletértékű  kárpótlási
        jegyet,  kis összegű kárpótlást [Tv. 8. § (1) és (2) bekezdés]
        kapott,   az   egyösszegű   kárpótlást   teljesítettnek   kell
        tekinteni. Ha az egyösszegű kárpótlást az előbb említettek nem
        érik el, a különbözetet ki kell fizetni.
        (3)  Ha  a  túlélő házastárs a kárpótlási jegyeit az  OKKH-nak
        visszaszolgáltatta,  akkor  a  neki  megállapított  egyösszegű
        kárpótlást  részére ki kell fizetni, a kárpótlási  jegyek  egy
        részének  visszaszolgáltatása esetén az  egyösszegű  kárpótlás
        arányos része jár.
        (4) Az egyösszegű kárpótlást teljesítettnek kell tekinteni, ha
        a  túlélő házastársnak (özvegynek) kárpótlásként életjáradékot
        állapítottak meg.
        (5)   Ha   a  kifizetett  életjáradék  a  túlélő  házastársnak
        (özvegynek)  járó egyösszegű kárpótlás összegét  nem  éri  el,
        akkor  –  a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően – részére  a
        különbözetet  ki  kell fizetni, feltéve,  hogy  a  választásra
        vonatkozó  bejelentésében ezt kéri. Ez esetben az  életjáradék
        további folyósítását meg kell szüntetni.
        (6) E § alkalmazásában – a (4) bekezdés kivételével – csak azt
        a   kárpótlást  lehet  figyelembe  venni,  amelyet   azért   a
        sérelemért állapítottak meg, amely során a sérelmet szenvedett
        meghalt."

        (...)

        "14.  §  (1)  E  törvény a kihirdetését követő 30.  napon  lép
        hatályba,  rendelkezéseit  a  folyamatban  lévő  ügyekben   is
        alkalmazni kell."

        4. A T. megsemmisíteni kért rendelkezése értelmében:

        "58.  §  (1)  Az  életüktől és szabadságuktól politikai  okból
        jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi  XXXII.
        törvény  2.  §-ának  (1)  bekezdése  alapján  járó  egyösszegű
        kárpótlás 30.000 forint.
        (2)  A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a kárpótlást a jogerős  és
        végrehajtható határozat hozzá érkezésétől számított  30  napon
        belül fizeti ki."

                                      IV.

        Az  Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól  politikai
        okból  megfosztottak  kárpótlásáról  ezidáig  két  határozatot
        hozott.  Az  1/1995. (II. 8.) AB határozatban (a  továbbiakban
        1.Abh.)  utólagos normakontroll hatáskörben bírálta  el  a  3.
        Kpt.    eredeti    szövegével   kapcsolatos    alkotmányossági
        problémákat,  míg  a  22/1996. (VI. 25.)  AB  határozatban  (a
        továbbiakban    2.Abh.)   –   az   1.Abh.-ban    megállapított
        alkotmányellenesség  kiküszöbölését  célzó  –  törvényjavaslat
        alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát végezte el.

        A  személyi sérelemokozás miatt járó kárpótlás alkotmányossági
        megítélése  kapcsán  az Alkotmánybíróság az  1.Abh.-ban  és  a
        2.Abh.-ban a következő sajátosságokra mutatott rá:

        1. Az Alkotmánybíróság mindkét határozatban hangsúlyozta, hogy
        szemben   a  tulajdoni  kárpótlással  az  államot  az   elmúlt
        rendszerek személyi sérelemokozásáért kárpótlási kötelezettség
        –   a   jogállami  alkotmányt  megelőző  kötelezettségvállalás
        hiányában – még részlegesen sem terhelte. A személyi  sérelmek
        miatti  kárpótlások  jogi  bázisát az  Alkotmány  "utáni"  ún.
        semmisségi törvények teremtették meg annak kimondásával,  hogy
        az   Alkotmány   "előtti"  törvénytelen  elítélések   semmissé
        nyilvánítása után az érintettek kárpótlásáról külön törvénynek
        kell   rendelkezni.  (ABH  1995.  31,  44,   55.)   A   3.Kpt.
        kihirdetéskori  rendelkezései azonban  a  kárpótolandók  körét
        ennél   eredetileg   is   szélesebben   határozták   meg.   Az
        Alkotmánybíróság  tehát a vizsgálat során  mindig  szem  előtt
        tartotta,  hogy  az állam – az Alkotmány alapján  –  nem  volt
        köteles  az  életüktől  és  a szabadságuktól  megfosztottaknak
        kárpótlást  adni.  (ABH  1996. 89,  104.)  Ha  a  törvényhozás
        viszont  jogosultágokat állapít meg, a mindenkori  szabályozás
        összefüggései    alapján    az    alkotmányossági    vizsgálat
        elvégezhető.

        2.  Az  Alkotmánybíróság – a fentiekkel összhangban – a 3.Kpt.
        vizsgálata  során  rámutatott, hogy  mivel  az  állam  a  múlt
        rendszerekben   elkövetett   személyi   sérelemokozásokért   a
        jogállami   alkotmányt   megelőző   időre,   visszamenőlegesen
        állapítja meg a kárpótlási kötelezettségét – éspedig úgy, hogy
        a kizárt, elévült és egyéb okból érvényesíthetetlen, illetőleg
        eredetileg  nem is létezett jóvátételi igényeket a  semmisségi
        törvényhozás    során    kilátásba    helyezett     kárpótlási
        kötelezettséggel   közös  nevezőre  hozza   –   a   kifogásolt
        törvénynek  (3.Kpt.) meghatározó jogalapja a  méltányosság.  A
        személyi  sérelemokozásokért járó kárpótlás  ezért  ex  gratia
        jellegű,  visszamenőleges  és  egységes  jogalapot  teremt   a
        személyi sérelemokozások jóvátételére. Ez az egységes  jogalap
        bizonyos  személyi  sérelemokozások ténye, függetlenül  attól,
        hogy  azokért  járt-e eredetileg kárpótlás és az milyen  okból
        volt  érvényesíthetetlen, illetőleg, hogy  a  sérelemokozás  a
        semmisségi  törvények hatálya alá esik-e vagy sem. (ABH  1995.
        31, 45.)

        Az  Alkotmánybíróság  azt  is hangsúlyozta,  hogy  a  személyi
        sérelemokozásokért  megállapított  kárpótlás   igazságosságát,
        helyességét  sem  vizsgálhatja. Tekintettel a  visszamenőleges
        kárpótlás  döntően  ex gratia jellegére,  a  törvény  személyi
        hatálya  tárgyában tágabb a törvényhozó alkotmányos mozgástere
        és szabadsága, mint a tulajdoni sérelemokozásokkal kapcsolatos
        kárpótlási   törvényeknél  volt.  (ABH  1995.  31,   52.)   Az
        Alkotmánybíróság   kifejtette,  hogy  a   múlt   rendszerekben
        személyi     sérelmet     szenvedettek     köre     lényegében
        meghatározhatatlan,   felmérhetetlen,    mert    gyakorlatilag
        bárkire, aki a múlt rendszerekben Magyarországon élt, érvényes
        lehet,  hogy  anyagi  kihatású vagy pusztán  személyi  sérelem
        érte. (ABH 1996. 89, 99.)

        3.   A   személyi   kárpótlással  kapcsolatos  alkotmányossági
        problémák  – csakúgy mint a jelen ügyben – a kedvezményezettek
        körére,  a  juttatás mértékére vonatkoztak. Az alkotmányossági
        kérdések elbírálásnál irányadó mércét – figyelemmel arra, hogy
        nem  eleve  jogosultakról  van szó –  az  Alkotmánybíróság  az
        Alkotmány  54.  §  (1) bekezdés és az Alkotmány  70/A.  §  (1)
        bekezdése egymásra vonatkoztatása alapján alakította ki:

        Az  Alkotmánybíróság  a  9/1990. (IV.  25.)  AB  határozatában
        rámutatott:    Az   Alkotmány   70/A.   §   (1)   bekezdésében
        megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével az  is
        megállapítható: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy
        minden,  még  a  végső  soron nagyobb társadalmi  egyenlőséget
        célzó  megkülönböztetés  is tilos. A megkülönböztetés  tilalma
        arra  vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő
        méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi  méltóság
        alapjogán   nem   eshet   csorba,   azonos   tisztelettel   és
        körültekintéssel,   az   egyéni  szempontok   azonos   mértékű
        figyelembevételével  kell a jogosultságok  és  a  kedvezmények
        elosztásának szempontjait meghatározni. (ABH 1990. 46., 48.) A
        16/1991.   (IV.   20.)   AB  határozat   szerint   a   pozitív
        diszkrimináció  elvi határa: az egyenlő méltóságú  személyként
        kezelés   feltétlen   betartása,   illetve   az   Alkotmányban
        megfogalmazott  alapjogok meg nem sértése. Az Alkotmánybíróság
        kifejtette,  hogy ha nem eleve jogosultak megkülönböztetéséről
        van  szó,  akkor csak az követelhető meg, hogy a  nem  egyenlő
        kezelésnek   ésszerű  oka  legyen,  azaz  az   ne   minősüljön
        önkényesnek. (ABH 1991, 58, 62.)

        Az  Alkotmánybíróság az 1.Abh.-ban összegezte  álláspontját  a
        tulajdoni  kárpótlás során követett gyakorlata vonatkozásában,
        s    megállapította,   hogy   a   kárpótlási    ügyekben    az
        Alkotmánybíróság   ítélkezésének  állandó  és   következetesen
        alkalmazott  tétele  volt  az  egyenlő  méltóságú  személyként
        kezelés  alkotmányos szempontja. Rámutatott, hogy  a  személyi
        sérelemokozásokért  járó  kárpótlás  szabályainak   vizsgálata
        során az Alkotmánybíróságnak természetesen fel kell használnia
        a  tulajdoni kárpótlás során alkalmazott (kialakított) mércét,
        mindazonáltal   itt  minőségileg  új  a  probléma,   amely   a
        felhasználhatóság  korlátait is jelenti.  Az  Alkotmánybíróság
        úgy  vélte,  hogy  a személyi sérelemokozásoknál  az  objektív
        szempontok   megragadása   alig   lehetséges,   a    jogosulti
        csoportképzés  alkotmányosságának  a  megítélése,  az  egyenlő
        méltóságú   személyként  kezelés  tesztjének  alkalmazása   is
        rendkívül összetett. (ABH 1995. 31, 42.)

        Az   1.Abh.-ban,   illetve  a  2.Abh.-ban  alkalmazott   mérce
        figyelembe veszi a törvényhozó szélesebb mérlegelési jogkörét.
        (Ez  fakad abból, hogy ebben a körben kárpótlási kötelezettség
        az  Alkotmány  alapján nem állt fenn, továbbá  a  juttatás  ex
        gratia jellegéből, illetve annak következménye, hogy az ország
        gazdasági   helyzetét  –  a  kárpótlásra  fordítható   fedezet
        korlátozott   volta   miatt   –   a   kárpótlásra   jogosultak
        csoportjainak meghatározásakor figyelembe lehet venni.)
        A fentiekből, illetve az 1.Abh. és 2.Abh. megállapításaiból az
        következik,  hogy amikor a 3.Kpt.-vel kapcsolatban  –  akár  a
        jogosulti  kört,  akár  a  juttatás  mértékét  illetően  –   a
        megkülönböztetés tilalma merül fel, akkor nem  alapjogok,  sőt
        meghatározóan    nem    is   alanyi   jogosultságok    közötti
        megkülönböztetésről  van  szó, a  megkülönböztetés  a  pozitív
        diszkrimináción belül marad, ezen belül vizsgálandó.  A  mérce
        sajátosságát   jól   kifejezi  az  1.Abh.  megállapítása:   az
        alkalmazott  megoldás alkotmányossága nem  jelenti  azt,  hogy
        minden  más  megoldás alkotmányellenes lenne. (ABH  1995.  31,
        48.)
                                       
                                      V.

        1.  Az  indítványozók a T.58. § (1) bekezdésében meghatározott
        30.000  forintot  elsősorban a 3.Kpt.  eredeti  szövege  által
        megállapított  1 millió forintos kárpótláshoz  képest  tartják
        alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróságnak ezért elsőként azt
        kellett  eldöntenie, hogy ez a viszonyítás alapja  lehet-e  az
        alkotmányossági vizsgálatnak.

        A  3.Kpt.  eredetileg az élet elvesztésért két  esetben  ígért
        kárpótlást. A törvény hatálybalépéskori szövege szerint:
        "2.  § (1) Egy összegű, 1 000 000 forint kárpótlás jár az élet
        elvesztéséért, ha
         a)  a  magyar bíróság törvénysértő vagy semmissé nyilvánított
        ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy
         b)   a   sérelmet   elszenvedő  a   büntetőeljárás   vagy   a
        büntetőügyben  hozott ítélet végrehajtása  során  olyan  módon
        vesztette  életét,  hogy  a  halál  bekövetkezésének  kétséget
        kizáró  oka  az  eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése
        volt.
        (2)  Az (1) bekezdésben említett kárpótlásra az élő özvegy,  a
        sérelmet  elszenvedő  élő gyermeke és a még  élő  szülő,  ezek
        hiányában  –  500  000 forint kárpótlásra  –  az  élő  testvér
        jogosult."

        A  törvény, a 20. § (2) bekezdésében az élet elvesztésért járó
        kárpótlás   további   eseteiben  külön  törvény   megalkotását
        helyezte kilátásba.

        Az   indítványozók   által  vizsgálni   kért   alkotmányossági
        problémák  kapcsán az Alkotmánybíróság a következőkből  indult
        ki.
        Az   Alkotmánybíróság  az  1.Abh.-ban  önmagában  nem  találta
        alkotmányellenesnek  a  3.Kpt. 2.  §  (1)  bekezdése  szerinti
        csoportképzést.  Az  eredetileg  meghatározott   két   esettel
        kapcsolatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a  törvény
        egészének személyi hatályához – az életüktől és szabadságuktól
        politikai  okból jogtalanul megfosztottak köréhez – képest  az
        egyösszegű kárpótlásra jogosultság megállapításánál a  törvény
        szerinti  csoportképző  ismérv: a  magyar  igazságszolgáltatás
        diszfunkcionális  működése  által  érintett  személyi  kör.  A
        feltételrendszerbe bevont további szempont  tehát  a  formális
        büntetőeljárás,  s  az  ennek során elkövetett  törvénysértés,
        amely  az élet elvesztéséhez vezetett. (ABH 1995. 31, 53.)  Az
        Alkotmánybíróság  rámutatott, hogy a formális  büntetőeljárás,
        illetőleg végrehajtás szempontjával a törvényhozó megmaradt  a
        sérelemokozások  körülményei szerinti különbségtétel  objektív
        ismérveinél,   és   az,   hogy  a  magyar  igazságszolgáltatás
        működésének  zavarait, működési rendellenességét,  mint  közös
        ismérvet a kárpótlás feltételrendszerébe iktatta, nem önkényes
        és  nem  ésszerűtlen megkülönböztetés, és nem sérti az egyenlő
        elbánás alkotmányos követelményét. (ABH 1995. 31, 54.) Tehát a
        formális    büntetőeljárás   ismérveinek    alkalmazása,    az
        igazságszolgáltatás     diszfunkcionális     működése     mint
        csoportképző  ismérv  elfogadható,  az  e  körbe  tartozók   a
        csoportképzés szempontjából homogénnek tekinthetők. E megoldás
        alkotmányosságához    azonban    hozzátartozik,     hogy     a
        törvényhozónak gondoskodnia kell mindazok (a második  csoport)
        kárpótlási    jogosultságának   a    megállapításáról,    akik
        büntetőeljáráson   kívül,  de  az  akkori  törvények   szerint
        bűncselekménynek minősülő hatósági magatartás miatt szenvedtek
        el  jogsérelmet.  (ABH  1995. 31, 55.)  Ezen  második  csoport
        jogosultságát a törvény eredeti 20. § (2) bekezdése elismerte,
        illetve külön törvény formájában "ígérvénnyé" tette.
        Az   Alkotmánybíróság  az  1.Abh.-ban  a  3.Kpt.  2.   §   (1)
        bekezdésében   meghatározott  (első)  csoporttal  kapcsolatban
        hangsúlyozta,    hogy    a   külön    kezelés    indokát    az
        igazságszolgáltatás   diszfunkcionális   működése,   mint   az
        Alkotmányban   gyökerező  kártérítési  alap   adta   meg.   Az
        Alkotmánybíróság többször rámutatott, hogy a büntetőeljárással
        való  visszaélés  a  jogállamiság legsúlyosabb  tagadása  (ABH
        1995.  31,  54.).  Az  Alkotmánybíróság  kimondta,  hogy   nem
        ésszerűtlen     a    magyar    igazságszolgáltatás     szervei
        diszfunkcionális  működésének  és  a  büntetőeljáráson  kívüli
        bűncselekményeknek   a   különválasztása,   mert   az    előző
        csoportokra   érvényes  érvek  az  utóbbiakra   ugyanúgy   nem
        vonatkoznak. Ez utóbbiak kárpótlása céljából a jogalkotó újabb
        törvény hozatalának kötelezettségét határozta meg. (ABH  1995.
        31, 55.).

        Mindennek  a  jelen ügy szempontjából azért van  relevanciája,
        mert   eredetileg  a  törvény  szövegében  szereplő  1  millió
        forintos   kárpótlás   az   első  csoporthoz   tartozott.   Az
        Alkotmánybíróság a 2.Abh.-ban eleve nem ezt az összeget  vette
        alapul  (mint  a  mérték tekintetében az egyetlen  alkotmányos
        megoldást).  Az  Alkotmánybíróság által a 2.Abh.-ban  vizsgált
        törvényjavaslat  az élet elvesztéséért – az ott  meghatározott
        körben   –  300.000  forint  egyösszegű  kárpótlást  helyezett
        kilátásba. A törvényjavaslat szerint viszont hatályban  maradt
        volna  az eredetileg meghatározott körben az 1 millió forintos
        kárpótlás.   Ezen   alkotmányellenesség   kiküszöbölésére   az
        Alkotmánybíróság azt hangsúlyozta, hogy az újraelosztás  során
        megállapítható (az eredetileg meghatározott 1 millió forintnál
        lényegesen kevesebb) összegnek mind a négy tényállásra  (tehát
        az  első  és  a  második csoportra egyaránt) egységesnek  kell
        lennie. (ABH 1996. 90, 103.)
        Így  az Alkotmánybíróság jelen ügyben mindenek előtt azt emeli
        ki,  hogy az a tény, hogy a törvényhozó eredetileg csupán szűk
        –  alkotmányosan  indokolható – körben (és a  jogosultak  szűk
        csoportjára tekintettel magas összegben) határozta meg az élet
        elvesztéséért  járó kárpótlás mértékét, még nem  jelenti  azt,
        hogy  ez  a  mérték  az  a  viszonyítási  pont,  amelyhez   az
        újraelosztás  során  a  jogosultak  további  körének  egyidejű
        bevonásával igazodni kell.

        2. A 2.Abh.-t követően az Országgyűlés elfogadta a 3.Kpt. mód.-
        ot,   amelyben  újraszabályozta  az  élet  elvesztéséért  járó
        kárpótlás    eseteit,   a   kárpótlásra   jogosultak    körét,
        meghatározta    továbbá    a    deportálásért,    illetve    a
        kényszermunkára hurcolásért járó kárpótlást. A  3.Kpt.mód.  az
        élet   elvesztéséért  járó  kárpótlás  eseteit  a   2.Abh.-ban
        foglaltak  szerint  rendezte. A 2. § (1)  bekezdés  a)  és  b)
        pontjaiban meghatározott okokat (első csoport) kiegészítette a
        c) és a d) pontokkal (meghatározva ezzel a második csoportot).
        E szerint "Egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha:
         (...)
         c)  a  sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság  vagy
        hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette
        iletét,
         d)  a  sérelmet  szenvedett  a deportálás  (2/A.  §)  vagy  a
        kényszermunka (2/B. §) ideje alatt halt meg."
        E módosítás, illetve kiegészítés következtében a törvényhozó –
        a  2.  Abh.-ban  foglaltaknak megfelelően – a négy  tényállást
        közös  nevezőre hozta, mindkét csoportra egységes  szabályokat
        állapított meg.
        Ugyanakkor    a    3.Kpt.mód   –   a    2.Abh.-ban    vizsgált
        törvényjavaslattal  ellentétben  –  nem   határozta   meg   az
        egyösszegű  kárpótlás  mértékét;  a  2.  §  (2)  bekezdés   az
        összegszerűség,  a kifizetés rendje, határideje  és  ütemezése
        meghatározását külön törvényi szabályozásra utalta.

        Az  Alkotmánybíróság a 2.Abh. rendelkező része 6. pontjában  a
        következőket  fogalmazta  meg: "Ha  annak  érdekében,  hogy  a
        törvény  megfeleljen  az alkotmányossági  követelményeknek,  a
        kárpótolandók   körét   lényegesen   –   többszörösére,    sőt
        nagyságrenddel   –  meg  kell  növelni,  nem   ellentétes   az
        Alkotmánnyal,  ha a törvényhozó a kárpótlásra  szánt  összeget
        újra  megállapítja  és  újra elosztja, s  ennek  következtében
        ugyanazért  a  sérelemért járó kárpótlás  nagysága  lényegesen
        kevesebb  lesz,  mint  az eredetileg megállapított  kárpótlási
        összeg..."   (ABH   1996.   90.)  Az   Alkotmánybíróság   ezen
        megállapításaival    a    3.Kpt.mód.    által    megállapított
        törvényszövegnek  nemcsak  a  már  ismertetett  a  2.  §   (2)
        bekezdése  (az újraelosztást szabályozó törvény meghozatalának
        kilátásba helyezése) hozható összefüggésbe, hanem a 3.Kpt.mód.
        következő szabályai is: A 14. § (4) bekezdés szerint "a Tv. 2.
        §-a  alapján  járó  kárpótlás teljesítésére a  költségvetésről
        szóló   törvényben   1998.  évre  kell  3  milliárd   forintot
        biztosítani.", a 14. § (7) bekezdés értelmében pedig "a Tv. 2.
        §-ának   (2)   bekezdésében   említett   törvényre   vonatkozó
        javaslatot  a  Kormánynak  a  kárpótlási  igény  bejelentésére
        szolgáló  határidő  [7.  § (2) bekezdés]  elteltét  követő  3.
        hónapon  belül  kell  az  Országgyűlés  elé  terjesztenie."  A
        3.Kpt.mód.  14. § (7) bekezdésében található,  az  új  törvény
        beterjesztésére  vonatkozó 3 hónapos határidőt  az  1998.  évi
        XXXIII.   törvény   66.  §-a  általi  módosítás   12   hónapra
        hosszabbította.
        A fentiek alapján megállapítható, hogy a 3.Kpt.mód. – a 2.Abh.
        idézett megállapításával összhangban – rendelkezett a pénzügyi
        háttér megteremtésének első lépéseiről is (az 1998. évre szánt
        3  milliárd forinttal), kimondta, hogy az 1998-as költségvetés
        összeállításakor erre figyelemmel kell lenni, a  költségvetési
        törvényben  ezt  az  összeget biztosítani kell.  A  3.Kpt.mód.
        szövegének értelmezése alapján egyértelműen megállapítható  az
        is,  hogy  a  14. § (7) bekezdésében – a 14. §  (4)  bekezdése
        szerinti  költségvetési törvény mellett – külön  a  2.  §  (2)
        bekezdése szerinti törvény megalkotását tartotta szükségesnek.
        Tehát   a   3.Kpt.mód.  szövegszerű  értelmezése   alapján   a
        törvényalkotó lehetőséget kapott, hogy akár két, tárgy szerint
        elváló   szabályozás   útján  egyrészt  a   pénzügyi   keretet
        megállapító   költségvetési,   törvény(ek)ben,   másrészt   az
        újraelosztás  részletszabályait konkretizáló  –  a  2.  §  (2)
        bekezdés  és  14. § (7) bekezdés szerinti – törvényben  tegyen
        eleget alkotmányos feladatának.

        3.  A 3.Kpt.mód. által megállapított kárpótlást "életre keltő"
        törvény,  az  1999. évi költségvetést tartalmazó T.,  amelynek
        58.  §  (1)  bekezdése  a 3.Kpt. 2. § (1)  bekezdése  szerinti
        (tehát  elméletben az élet elvesztésének mind a  négy  esetére
        vonatkozó)  egyösszegű kárpótlást 30.000 forintban állapította
        meg.  A T. a személyi sérelemokozásért járó kárpótlás kérdését
        egy más rendelkezésében is érinti. A T. 81. §-a módosította  a
        nemzeti gondozásról szóló 1992. évi LII. törvényt is, a  2.  §
        (2)  bekezdését  az  alábbiak szerint  állapította  meg:  "Nem
        jogosult  az (1) bekezdésben említett nemzeti gondozási  díjra
        az,   aki  az  életüktől  és  szabadságuktól  politikai  okból
        jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi  XXXII.
        törvénynek  (3.Kpt.) az azt módosító 1997. évi  XXIX.  törvény
        (3.Kpt.mód.)  hatálybalépése  előtt  –  1997.  június  7-ig  –
        hatályban  volt  2.  §-a  szerint  kapott  kárpótlást."  Ez  a
        módosítás  tehát  az  1 millió forintos  –  már  kifizetett  –
        egyösszegű  kárpótlás  és  a nemzeti gondozási  díj  viszonyát
        rendezi.

        A  fenti  tényállás alapján (mind a határidők,  mind  pedig  a
        jogszabályi  változások összefüggései szerint) megállapítható,
        hogy a törvényalkotó a T. megalkotásával az élet elvesztéséért
        járó kárpótlásra vonatkozó szabályozást lezárta.

        Az   egyik   indítványozó  a  T.  58.   §   (1)   bekezdésével
        összefüggésben  felvetette, hogy a Kpt. 2. § (2)  bekezdése  a
        kifizetés  ütemezéséről szól, ezzel szemben  a  megsemmisíteni
        kért rendelkezésből ennek ellenkezője következik.
        Az  Alkotmánybíróság  a kárpótlási folyamat  egészét  tekintve
        többször hangsúlyozta, hogy nem emelhető kifogás az ellen,  ha
        a  kárpótlás  szakaszoltan  történik  16/1991.  (IV.  20.)  AB
        határozat,  ABH  1991.  58.,  64..  Ezt  a  megállapítását  az
        Alkotmánybíróság  az  1.Abh.-ban a  személyi  sérelemokozással
        kapcsolatos kárpótlás tekintetében is fenntartotta (ABH  1995.
        31,  49.). Az Alkotmánybíróság szerint ebből az is következik,
        hogy  nem  emelhető kifogás az ellen sem, ha az adott  törvény
        (saját    maga)   ad   "felhatalmazást"   újabb    törvény(ek)
        megalkotására   (jelen   ügyben  a   kárpótlás   kifizetésének
        ütemezésére),   majd   a  törvényhozó  mégsem   a   szakaszolt
        szabályozási  technika mellett dönt, hanem  egyszerre  rendezi
        fennmaradt  szabályozási kötelezettségét. Ez, mint  lehetséges
        jogi megoldás a törvényhozó szabadságába tartozik.
        Az  egyösszegű  kárpótlás mértékét a T. 58.  §  (1)  bekezdése
        véglegesen   állapította   meg,   ezért   szükségtelenné   (és
        fogalmilag  is lehetetlenné) vált e tárgyra vonatkozó  további
        szabályok megalkotása.

        4.  A jelen ügyben vizsgálandó alkotmányossági kérdés, hogy  a
        T.   58.   §   (1)  bekezdésében  meghatározott  –   az   élet
        elvesztéséért   járó  kárpótlási  folyamatot   a   szabályozás
        szintjén  lezáró  –  rendelkezés sérti-e az egyenlő  méltóságú
        személyként kezelés elvét.
        Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az élet  elvesztéséért
        járó kárpótlás mértékének (összegszerűségének) önmagában nincs
        alkotmányossági mércéje. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe és
        a  70/A.  §  (1)  bekezdésébe foglalt jogok  sem  tartalmaznak
        önálló – a szabályozástól független – mércét az összegszerűség
        megítélésére.  A  személyi  sérelemokozások  miatti  kárpótlás
        körében  jelentkező alkotmányossági problémák  megítélésre  az
        Alkotmánybíróság  e  határozat IV/3. pontjában  bemutatott  (e
        tárgykörben  irányadó) módszert dolgozta  ki.  Ennek  lényege,
        hogy  az  egyenlő  méltóságú  személyként  kezelés  a  sérelem
        súlyával   arányos   kárpótlásban   testesül   meg.   Így   az
        alkotmányossági   kérdések  eldöntésekor  az  Alkotmánybíróság
        mindig  tekintettel volt az akkor hatályos  szabályozás  egyéb
        rendelkezéseire   is.   A   T.   58.   §   (1)    bekezdésének
        alkotmányossági  megítélésekor tehát alapvető jelentősége  van
        annak, hogy a (módosított) 3.Kpt. milyen jogcímeket, és  ahhoz
        kapcsolódva milyen egyéb jogosultságokat határoz meg.

        4.1.  Az Alkotmánybíróság a 2.Abh.-ban – az élet elvesztéséért
        és  a  szabadságelvonásért járó kárpótlással összefüggésben  –
        megállapította:  "A szabadságtól megfosztás  ugyan  felfogható
        általánosságban  egy  sérelemfajtának, a  rabságban  tartásnak
        azonban  a  valóságban  a  sérelem  súlyosságát,  a  szenvedés
        nagyságát tekintve olyan ténylegesen különböző tipikus  módjai
        fordultak  elő,  amelyek  nemcsak  megengedhetővé  tették,  de
        alkotmányosan meg is követelték az eltérő kárpótlást. Ez  volt
        a 3.Kpt. korábbi alkotmányossági vizsgálatának eredménye is.
        Ha  azonban  a  fogvatartás  halált  okozott,  eme  "eredmény"
        véglegességét és abszolút súlyát tekintve jelentőségét  veszti
        a  halált megelőző sérelmek és szenvedések különbözősége. Ez a
        veszteség minden korábbi sérelmet abszorbeál.
        Elméleti  oldalról, és az Alkotmánybíróságnak a halálbüntetés-
        és az abortusz-határozatban kifejtett álláspontjából kiindulva
        az  élethez való jog abszolút volta is lehetetlenné  teszi  az
        élet  elvételének  különböző megítélését egy olyan  kárpótlási
        rendszerben, amely nem a felelősségre, hanem az okozott  kárra
        épül.  'Az egyenlő méltósághoz való jog az élethez való joggal
        egységben  azt  biztosítja, hogy ne lehessen az emberi  életek
        értéke között jogilag különbséget tenni.' (ABH 1991, 309.). Az
        elhunytak  életének  egyformán  mérhetetlenül  értékes  voltát
        tekintve nem is vethető fel semmilyen különbségtétel aszerint,
        hogy milyen tényleges körülmények között haltak meg, vagy hogy
        milyen ideológiákat követő rendszer vitte őket halálba."  (ABH
        1996. 89, 100-101.)

        A  jelen ügyre vonatkozóan még egy lényeges megállapítást kell
        kiemelni az idézett határozatból:
        "Nem  indokolható,  hogy a halálért járó kárpótlás  mellett  e
        csoportokban  a  szabadságelvonásért külön összeg  jár."  (ABH
        1996. 89, 103.)

        Az  Alkotmánybíróság  mind az 1.Abh.-ban,  mind  a  2.Abh.-ban
        alapvetően  a  sérelem súlyát vizsgálta az  egyenlő  méltóságú
        személyként  kezelés alkotmányos elve érvényesítésekor.  Ennek
        figyelembe vétele nyilvánvaló volt akkor, amikor az 1.Abh.-ban
        alkotmányellenesnek ítélte a deportálások és a kényszermunkára
        hurcolások  puszta szabadságelvonásnak minősítését (ABH  1995.
        31.),  de  ez  nyilvánvaló a fenti megállapítások alapján  is,
        nevezetesen: az élet elvesztése a legsúlyosabb sérelem,  ez  a
        veszteség   minden   korábbi  sérelmet   abszorbeál.   Így   a
        törvényhozásnak  a  kárpótlási jogosultság meghatározásakor  a
        fent  bemutatott "elemeket" figyelembe kell vennie, fenn  kell
        tartania  a sérelem súlyához igazodó kárpótlás egymásra  épülő
        jellegét.
        Az Alkotmánybíróság ezért jelen ügyben nem kerülhette el, hogy
        a  mérték  tekintetében összevesse az élet elvesztéséért  járó
        kárpótlást a szabadságelvonásért járó kárpótlással (tehát azt,
        hogy   a  3.Kpt.  hatályos  szabályaiban  a  T.  58.   §   (1)
        bekezdésében   meghatározott  összeg  kifejezi-e   a   sérelem
        súlyához   igazodó   kárpótlás   követelményét).    Az    élet
        elvesztéséért  járó  kárpótlás és a  szabadságelvonásért  járó
        kárpótlás   "mértékbeli"   összehasonlíthatóságát    maga    a
        3.Kpt.mód.   teremti   meg  azzal,  hogy  a   szabadságelvonás
        (kényszermunka,   deportálás)   során   életüket    vesztettek
        kárpótlásáról külön is rendelkezik. A jogosulti  kör  pedig  a
        túlélő    özvegyek   tekintetében   azonos.    Az    ugyanazon
        sérelemokozás   (végső  soron  az  élet   elvesztése)   miatt,
        ugyanazon   jogosultakra   irányadó   törvényi   rendelkezések
        megfelelő alapot teremtenek arra, hogy – jelen ügyben –  ez  a
        viszonyrendszer  is bekerüljön az Alkotmánybíróság  vizsgálati
        körébe.

        A  T. 58. § (1) bekezdése szerint az élet elvesztéséért 30.000
        forint egyösszegű kárpótlás jár.

        A   szabadságvesztésért  járó  kárpótlással  összefüggésben  a
        kárpótlás  mértékének kiszámításánál alkalmazandó alapösszeget
        a  3.Kpt.  végrehajtására kiadott 111/1992.  (VII.  1.)  Korm.
        rendelet  határozza meg, amelynek – a 80/2000. (VI.  8.)  Korm
        rendelettel  módosított 7. §-a – értelmében "A Tv.  7.  §  (1)
        bekezdésében  említett alapösszeg 2000-ben  36940  forint."  A
        szabadságelvonásért  járó  kárpótlás  kárpótlási   jegy   vagy
        életjáradék formájában illeti meg a jogosultakat, a  tényleges
        összeg  –  a különböző számítási módok alapján – az alapösszeg
        többszöröse  is lehet. A szabadságelvonásért járó kárpótlás  –
        mégha  a  jogosult az életjáradékot választja is –  a  törvény
        szabályai alapján pontosan összegszerűsíthető.

        4.2.   Az   Alkotmánybíróság  megítélése  szerint   a   3.Kpt.
        alapkoncepciója által képviselt pozitív diszkrimináción  belül
        az  egyenlő méltóságú személyként kezelés elvét sérti, hogy az
        élet   elvesztéséért,   mint  legsúlyosabb   sérelemért   járó
        kárpótlás  a  szabadságelvonásért járó kárpótlás összességéhez
        képest a T. 58. § (1) bekezdésében akképpen lett meghatározva,
        hogy  az szükségszerűen és minden esetre kiterjedően kevesebb,
        mint  a szabadságelvonáshoz kapcsolódó kárpótlás. A T.  58.  §
        (1)  bekezdésében  meghatározott összeg az élet  elvesztéséért
        járó  kárpótlás tekintetében olyan helyzetet teremtett,  amely
        az élet elvesztésének súlyosságát – a személyi sérelemokozások
        miatti kárpótlás rendszerében – nem fejezi ki.

        A T. 58. § (1) bekezdése által megállapított 30.000 forint nem
        igazodik a 3.Kpt. – alkotmányossági szempontból egyébként  nem
        kifogásolható  –  szabályaihoz, immár a közös nevezőre  hozott
        négy   tényállás  alapján  kárpótlásra  jogosultak  között   –
        kizárólag  az összeg alacsony volta – indokolatlan különbséget
        eredményez  az  alábbiak szerint: A 3.Kpt. 2. § (7)  bekezdése
        választási   lehetőséget  biztosított  a   deportálás   és   a
        kényszermunka  alatt meghaltak tekintetében  a  túlélő  özvegy
        számára.   E   rendelkezés  értelmében:  "Ha   az   egyösszegű
        kárpótlást  az  (1)  bekezdés d)  pontja  alapján  vagy  olyan
        sérelem  miatt állapítják meg, amely a szabadságelvonás  alatt
        (3.  §)  történt,  a túlélő házastársat (özvegyet)  választása
        szerint  illeti  meg  vagy  az egyösszegű  kárpótlás,  vagy  a
        sérelmet  elszenvedő  deportálása, kényszermunkára  hurcolása,
        szabadságelvonása  miatt  járó  kárpótlás,  feltéve,  hogy   a
        jogosultságot   mindkét  jogcímen  jogerősen  megállapították.
        (...)"
        A  3.Kpt.mód. 11. §-a rendelkezést tartalmaz arra nézve, ha  a
        deportálás  vagy  a  kényszermunkára  hurcolás  alatt  meghalt
        túlélő  özvegye  az  egyösszegű  kárpótlást  választja,  de  a
        választást   megelőzően  életjáradék  vagy   kárpótlási   jegy
        formájában kárpótlást kapott. A 11. § (2) bekezdése értelmében
        ha kárpótlási jegyet választott és az nem éri el az egyösszegű
        kárpótlást,  akkor a különbözetet ki kell számára fizetni,  az
        (5) bekezdés értelmében pedig, az életjáradék és az egyösszegű
        kárpótlás különbözetét is ki kell fizetni, ha a jogosult kéri.
        Tehát  a  3.Kpt.  mód. – ezen kompenzációs szabályok  útján  –
        eleve azzal számolt, hogy az egyösszegű kárpótlás az egyébként
        irányadó  alapösszegtől (illetve a különböző  számítási  módok
        alapján annak meghatározott szorzataitól) magasabb lehet. A T.
        58.   §  (1)  bekezdése  a  jogosultakat  olyan  helyzet   elé
        állította,  amelynek  a 3.Kpt.mód.-ból  éppen  az  ellenkezője
        következett.  A  T.  58.  § (1) bekezdése  alapján  fogalmilag
        kizárt,  hogy előállhasson a 3.Kpt.mód. 11. §-ban  vélelmezett
        helyzet,  mert  a szabadságvesztés (deportálás, kényszermunka)
        után  járó  kárpótlás végösszege minden esetkörre  kiterjedően
        magasabb, mint az egyösszegű kárpótlás. Különösen súlyos ez  a
        sérelem  akkor,  ha  az  egyösszegű  kárpótlásban  bízva  ezen
        jogosulti  kör kárpótlást korábban nem igényelt. A  3.Kpt.mód.
        kihirdetett  szövegéből  nemcsak  a  túlélő  özvegyek,   hanem
        valamennyi  jogosult  alappal bízhatott abban,  hogy  az  élet
        elvesztéséért méltányos kárpótlásban részesülnek.

        Az  Alkotmánybíróság  a  2.Abh.-ban rámutatott  arra,  hogy  a
        "halál minden korábbi veszteséget abszorbeál", és így a 3.Kpt.
        szabályai  alapján az egyösszegű kárpótlás mértékének  ezt  az
        elvet  tükröznie kell. A módosított 3. Kpt. az alkotmányossági
        követelményt  érvényesíti (lásd. pl. a 3.Kpt.mód.  11.  §-ában
        foglalt  kompenzációs szabályokat), viszont a  T.  58.  §  (1)
        bekezdése   a   törvény  ezen  elvet  érvényesítő   szabályait
        lerontja. Így pl. a 3.Kpt. 2. § (7) bekezdés nem vonatkozik  a
        törvény  2. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt arra az esetre,
        ha  a  sérelmet  szenvedett előzetes  szabadságelvonás  nélkül
        vesztette  életét  a  magyar  hatóság  vagy  hatósági  személy
        politikai  indíttatású  önkénye miatt.  Ezáltal  a  3.Kpt.mód.
        által   meghatározott  második  csoporton  belül  –  a  túlélő
        özvegyek  jogosultságai  tekintetében  –  indokolatlanul  nagy
        különbség  keletkezik. Ugyanis amennyiben az élet  elvesztését
        nem  előzte  meg  szabadságelvonás, a T. 58. §  (1)  bekezdése
        szerinti kárpótlás jár.
        Előállt  tehát  az a helyzet, hogy az élet elvesztéséért  járó
        kárpótlás   mértéke  bizonyos  értelemben  az   azt   megelőző
        szabadságelvonás  fennálltától  is  függ,  felborítva  azt  az
        alkotmányos  egyensúlyt, amely elméletileg  is  megköveteli  a
        legsúlyosabb  sérelem  "az  élet elvesztése"  külön,  egységes
        elvek  szerinti kezelését. Az Alkotmánybíróság szerint  ezeket
        az egyenlőtlenségeket a 3. Kpt. rendszerében csak és kizárólag
        a T. 58. § (1) bekezdése idézte elő.

        4.3.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a T. 58.  §  (1)
        bekezdése  alkotmányossági  megítélésénél  az  ország   anyagi
        helyzete  sem  hozható fel olyan érvként,  amelyet  figyelembe
        lehetne venni. Mint fentebb kifejtésre került a 3.Kpt.mód.  2.
        §  (2) bekezdése (a kifizetés ütemezésének lehetővé tételével)
        eleve   teret   nyitott  annak,  hogy  az   ország   gazdasági
        teljesítőképességéhez lehessen igazítani az élet elvesztéséért
        járó  kárpótlás kifizetését. Tehát az állam nem volt  abban  a
        helyzetben,  hogy  költségvetési szempontból  rövid  határidőn
        belül  a  3.Kpt.mód. által megállapított jogosultak valamennyi
        igényét  ki kellett volna fizetnie. Ezt csak tovább erősíti  a
        3.Kpt.mód. 14. § (4) bekezdése, amely már a kárpótlásért  járó
        összeg  meghatározása  (és  így annak  kifizethetősége  előtt)
        előírta,  hogy 1998-ban a kárpótlás teljesítésére  3  milliárd
        forintot   kell  biztosítani.  Tehát  a  törvényhozás   a   T.
        megalkotása  során – bár megtehette – nem volt olyan  kényszer
        alatt,  hogy  a  kárpótlási folyamatot  –  a  kifizetéseket  –
        lezárja.  (A  "jogalkotási kényszer"  arra  vonatkozott,  hogy
        kezdje  el.)  Mind a 2.Abh. (azzal, hogy a rendelkező  részben
        mondta   ki:   nem  alkotmányellenes,  ha  "az  ugyanazért   a
        sérelemért  járó kárpótlás nagysága lényegesen  kevesebb  lesz
        mint  az  eredetileg megállapított kárpótlási  összeg.")  mind
        pedig  a  3.Kpt.mód. tág teret biztosított  a  törvényhozásnak
        arra,  hogy  az  alkotmányellenesség  kiküszöbölése  során  az
        ország anyagi helyzetét figyelembe tudja venni.

        Az  Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy  a
        T.  58.  §  (1)  bekezdése  alkotmányellenes,  mert  a  3.Kpt.
        szabályai  alapján  a  sérelem súlyával  fordított  kárpótlást
        eredményez.  Ez  a  személyi sérelemokozások miatti  kárpótlás
        körében  az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből és  54.  §  (1)
        bekezdéséből  következő egyenlő méltóságú személyként  kezelés
        alkotmányos elvét sérti.

        A  megsemmisítés időpontját az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. §
        (4)    bekezdésében   foglalt   felhatalmazásra    tekintettel
        visszamenőleges hatállyal állapította meg. Az Alkotmánybíróság
        úgy  ítélte meg, hogy az Abtv. 43. § (4) bekezdésében szereplő
        ok: az indítványozók különösen fontos érdeke megalapozza a  T.
        58. § (1) bekezdésének a keletkezés napjára – 1999. január  1-
        jével    –    történő   visszamenőleges   megsemmisítést.    A
        megsemmisítés   hatálya  következtében   az   alkotmányellenes
        rendelkezés helyébe lépő új szabálynak ki kell terjednie a  T.
        58. § (1) bekezdése által érintett valamennyi jogosultra.

                                      VI.

        Az   Alkotmánybíróság  a  T.58.  §  (1)  bekezdése  nemzetközi
        szerződésbe   ütközésének   megállapítását   kérő   indítványt
        elutasítja.

        1.   Az   indítványozó   a   Párizsi  Békeszerződés,   és   az
        Egyezségokmány diszkriminációt tiltó rendelkezéseinek sérelmét
        állítja.
        A   Párizsi   Békeszerződés   2.   cikke   a   következőképpen
        rendelkezik:

        "1. Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt,
        hogy  a  magyar  fennhatóság  alá  tartozó  minden  személynek
        biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az
        emberi jogok és az alapvető szabadságok élvezetét, ideértve  a
        véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat,
        a  politikai  véleménynyilvánítás és  a  nyilvános  gyülekezés
        szabadságát.
        2.   Magyarország  továbbá  kötelezi  magát   arra,   hogy   a
        Magyarországban  életben lévő jogszabályok  sem  tartalmukban,
        sem  alkalmazásuk  során  a  magyar állampolgárságú  személyek
        között  azoknak  faja, neme, nyelve vagy vallása  alapján  nem
        fognak  különbséget  tenni,  sem  semmiféle  megkülönböztetést
        maguk  után  vonni,  akár  az érdekelteknek  személye,  javai,
        üzleti  tevékenysége, foglalkozásbeli vagy  pénzügyi  érdekei,
        személyállapota,  politikai vagy polgári  jogai  tekintetében,
        akár pedig bármely egyéb tekintetben."

        Az Egyezségokmány szerint:

                                   "2. Cikk

        1.  Az  Egyezségokmányban  részes, valamennyi  állam  kötelezi
        magát,  hogy  tiszteletben tartja és  biztosítja  a  területén
        tartózkodó  és joghatósága alá tartozó minden személy  számára
        az      Egyezségokmányban     elismert     jogokat,     minden
        megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,  nyelv,  vallás,
        politikai   vagy   más  vélemény,  nemzeti   vagy   társadalmi
        származás,  vagyoni,  születési vagy  egyéb  helyzet  szerinti
        különbségtétel nélkül.
        2. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat arra,
        hogy    alkotmányos   eljárásukkal   és   az    Egyezségokmány
        rendelkezéseivel összhangban gondoskodnak olyan  törvényhozási
        vagy    egyéb   intézkedések   meghozataláról,   amelyek    az
        Egyezségokmányban elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek,
        amennyiben ilyenek még nem volnának hatályban."

                                   "26. Cikk
                                       
        A   törvény   előtt   minden   személy   egyenlő   és   minden
        megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes  védelemre.
        Erre   tekintettel   a  törvénynek  minden   megkülönböztetést
        tiltania  kell és minden személy számára egyenlő  és  hatékony
        védelmet  kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés  ellen,
        mint   amilyen  például  a  faj,  szín,  nem,  nyelv,  vallás,
        politikai   vagy  egyéb  vélemény,  nemzeti  vagy   társadalmi
        származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő
        megkülönböztetés."

        2.  Az  Alkotmánybíróság  e  határozat  V.  pontjában  foglalt
        indokok  alapján megállapította, hogy a T. 58. § (1) bekezdése
        – a személyi sérelemokozáskért nyújtott kárpótlás megítélésére
        irányadó,  az  Alkotmány 54. § (1) bekezdése és  70/A.  §  (1)
        bekezdése  egymásra vonatkoztatásából adódó  mérce  alapján  –
        alkotmányellenes.  Az  Alkotmánybíróság  ezért  a   nemzetközi
        szerződésbe ütközést kérő indítvány alapján kizárólag csak azt
        vizsgálta,  hogy megállapítható-e a T. 58. § (1) bekezdéséről,
        hogy  az,  a  jelölt nemzetközi szerződések által  is  tiltott
        faji, vallási diszkriminációt valósít meg.

        Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben az alábbiakra  mutat
        rá:  A  3.Kpt.mód. által megállapított – további – kárpótlásra
        jogosultságot  teremtő  ok egyrészt ha a  sérelmet  szenvedett
        kétségkívül  a magyar hatóság vagy hatósági személy  politikai
        indíttatású  önkénye miatt vesztette életét 2. § (1)  bekezdés
        c) pont, másrészt ha a sérelmet szenvedett a deportálás vagy a
        kényszermunka ideje alatt halt meg 2. § (1) bekezdés d)  pont.
        Kárpótlásra jogosult az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő  élő
        gyermeke  és  az  élő  szülő, ezek  hiányában  –  a  kárpótlás
        összegének  felére  – az élő testvér 2.  §  (3)  bekezdés.  Az
        Alkotmánybíróság megítélése szerint nem tekinthetőek kizárólag
        faji  vagy  vallási  okból  homogén csoportnak  azok,  akik  a
        politikai   indíttatású  önkény  következtében,   valamint   a
        deportálás, illetve a kényszermunka során vesztették életüket.
        Az  Alkotmánybíróság szerint nem állapítható meg olyan  egzakt
        személyi  kör (sem a sérelmet szenvedettek, sem pedig jelenleg
        a kárpótlásra jogosultak vonatkozásában), amely az állam által
        nyújtott   kárpótlás  során  valamiféle  faji   vagy   vallási
        megkülönböztetést   valószínűsítene  csak   és   kizárólag   e
        tekintetben  eltérő (kedvezőtlenebb) szabályok megalkotásával.
        A  T.  által megállapított 30.000 forint egyösszegű  kárpótlás
        nem a jogosultak származását veszi alapul.

        Az   Alkotmánybíróság  mindezek  miatt  elutasította  azt   az
        indítványt amely annak megállapítására irányult, hogy a T. 58.
        § (1) bekezdése – faji vagy vallási megkülönböztetés alapján –
        ütközik  a Párizsi Békeszerződés 2. cikk 2. pontjával, illetve
        az Egyezségokmány 2. cikk 1. pontjával és 26. cikkével.

                                     VII.

        1.  Az  indítványozók egy csoportja szerint a  T.  58.  §  (1)
        bekezdése ellentétben áll az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével,
        70/D.  § (1) bekezdésével és 70/E. § (1) bekezdésével  is.  Az
        Alkotmánybíróság  megítélése  szerint   a   T.   58.   §   (1)
        bekezdésében  meghatározott  30.000  forint  és  a   felhívott
        alkotmányi rendelkezések között nincs összefüggés – és ezáltal
        ellentét sem – az alábbiak miatt:

        1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 13. §
        (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog, alapjog 7/1991.
        (II.  28.)  AB  határozat, ABH 1991. 22,  25..  Az  alkotmányi
        tulajdonvédelem sajátosságait az Alkotmánybíróság  a  64/1993.
        (XII.   22.)  AB  határozatában  bontotta  ki,  többek  között
        megállapította, hogy az alkotmányi tulajdonvédelem  vonatkozik
        bizonyos,  polgári  jogilag nem tulajdonnak  minősülő  vagyoni
        értékű   jogokra   is.   (ABH   1993.   373,   379-380.).   Az
        Alkotmánybíróság  az  56/1995.  (IX.  15.)  AB   határozatában
        kifejtette,   hogy  az  Alkotmány  alapján  a  tulajdonvédelem
        kiterjed      egyes     közjogi     alapú     jogosítványokra,
        társadalombiztosítási igényekre (ABH 1995. 260, 264.).
        Az   Alkotmánybíróságnak   a  tulajdonvédelemmel   kapcsolatos
        gyakorlata azonban egyértelmű atekintetben, hogy az  Alkotmány
        13.  §  (1) bekezdésében deklarált alapjog nem vonatkoztatható
        valamennyi  jogszabályi  ígérvényre.  Az  Alkotmánybíróság   a
        társadalombiztosításon  belül is csak  azokat  a  várományokat
        vonta     a    tulajdonvédelem    körébe    amelyek     mögött
        ellenszolgáltatás   állt   (az  Alkotmánybíróság   ez   irányú
        gyakorlata  a fentebb jelzett határozaton alapul). Nem  terjed
        ki  továbbá  a  tulajdonvédelem a szociális igazgatás  körében
        nyújtott egyes ellátásokra sem.

        Az  Alkotmánybíróság  szerint a  T.  58.  §  (1)  bekezdésében
        megállapított  összeg  és az Alkotmány  13.  §  (1)  bekezdése
        között  nincs összefüggés. Az Alkotmánybíróság e határozatában
        már   több   ízben  kifejtette,  hogy  az  állam  a   személyi
        sérelemokozásokért ex gratia juttat kárpótlást. Az állam által
        méltányosságból megállapított jogosultság és a tulajdonvédelem
        között   az  igényérvényesítés  költségei  szempontjából   sem
        fedezhető  fel  kapcsolat.  Az  állam  szabad  elhatározásából
        juttat  kárpótlást,  a  jogosult pedig szabad  elhatározásából
        dönt,  hogy igényli-e azt vagy sem. Az indítványozók  által  e
        tekintetben  felvetett  probléma  az  Alkotmány  13.   §   (1)
        bekezdését nem érinti.

        1.2.  Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése "a lehető legmagasabb
        szintű  testi és lelki egészséghez való jogot" deklarálja.  Az
        Alkotmány 70/D. § (2) bekezdése szerint: "Ezt a jogot a Magyar
        Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és  az
        orvosi   ellátás  megszervezésével,  a  rendszeres   testedzés
        biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet
        védelmével valósítja meg."
        Megállapítható, hogy az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében nem
        szerepel  a kárpótlás jogintézménye, mint a jogérvényesüléshez
        kapcsolódó  intézmény,  de ezen túl is  nyilvánvaló,  hogy  az
        Alkotmány  70/D. § (1) bekezdésében megfogalmazott jog,  és  a
        kárpótlás egymással semmilyen összefüggésben nem áll.

        1.3.  Ugyanígy nem hozható kapcsolatba a T.58. § (1) bekezdése
        az   Alkotmány  70/E.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt  szociális
        biztonsághoz  való  joggal.  Az állam  nem  szociális  okokból
        nyújtja  sem a tulajdoni, sem pedig a személyi sérelemokozások
        utáni kárpótlást. A kárpótlásra való jogosultságra a szociális
        helyzet nem hat ki, az igény az egykori vagyoni és nem vagyoni
        károk, sérelmek alapján áll fenn. Kétségtelen, hogy – amint az
        indítványozó  is állítja – az Alkotmány 70/E. § (1)  bekezdése
        az  "árvaság"  esetét  is  felsorolja,  mint  olyat,  amely  a
        megélhetéshez szükséges ellátásra teremt jogot.  A  kárpótlási
        folyamatnak,    így   a   személyi   sérelemokozások    miatti
        kárpótlásnak  azonban  nem az a célja, hogy  a  "megélhetéshez
        szükséges   ellátást"  biztosítsa.  Erre,  azaz  a   szociális
        biztonság      megvalósulására     az     állam      szociális
        intézményrendszert     működtet,     ehhez     a     szociális
        ellátórendszerhez maga a kárpótlás sem jogilag, sem pedig  más
        módon nem kapcsolódik.

        2. Az egyik indítványozó vizsgálni kéri a 3.Kpt.mód. 14. § (1)
        bekezdését  is.  Ennek  értelmében: "E törvény  a  kihirdetést
        követő  30.  napon lép hatályba, rendelkezéseit a  folyamatban
        lévő ügyekben is alkalmazni kell." Az indítványozó szerint  az
        Alkotmány  2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból
        eredő  jogbiztonságot sérti, hogy a törvény  –  a  folyamatban
        lévő  ügyekre  történő alkalmazás előírásával – kedvezőtlenebb
        helyzetet   teremtett  azok  számára  akiknek  az  ügyét   még
        jogerősen nem bírálták el.

        Az  Alkotmánybíróság fentebb már kifejtette álláspontját, hogy
        vnmagában  a  3.Kpt.mód. – a normatív szövegében – megfelelően
        követi  az  1.Abh.  és a 2.Abh.-ban foglaltakat.  A  3.Kpt.  a
        módosítással,   az   élet  elvesztése  után   járó   kárpótlás
        vonatkozásában   –  a  kárpótlás  alapjául   szolgáló   esetek
        tekintetében  –  kedvezőbb  lett,  kibővült  az  ún.   második
        csoporttal.
        Ettől különálló probléma a kárpótlás mértéke. A 3.Kpt.mód. nem
        határozott    meg   összegszerűséget,   így   rendelkezéseiből
        önmagában nem következik sem az előnyösebb, sem a hátrányosabb
        szabályozás.  Az  erre vonatkozó külön törvény  megalkotásának
        szükségessége, a kifizetések ütemezhetősége, az 3.Kpt.mód.-ban
        már  az  1998-as  évre elrendelt – e célt  szolgáló  –  összeg
        költségvetési elkülönítése, és a 3.Kpt.mód. egyéb szabályai is
        ezt a vélekedést támasztják alá.
        Végül azt is figyelembe kell venni, hogy az Alkotmánybíróság a
        2.Abh.-ban  a  mérték  tekintetében  megnyitotta   az   eltérő
        újraelosztás lehetőségét (amennyiben ez szükséges) azzal, hogy
        ennek  nincs hatása a korábbi rendelkezések szerint kifizetett
        kárpótlásra.  Tehát  az  Alkotmánybíróság  ebben   az   ügyben
        kizárólag   a   lezárt   jogviszonyok   védelmét   tette   meg
        jogbiztonsági követelménynek, ennek azonban a 3.Kpt.mód. 14. §
        (1) bekezdése megfelel.

        Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság 3.Kpt.mód. 14. §  (1)
        bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására     és
        megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

        3. Az egyik indítványozó – kérelmének tartalmából kivehetően –
        a  felvetett  alkotmányossági  problémával  összefüggésben  az
        Alkotmány   70/E.  §-ában  szereplő  árvaság   fogalmának   az
        értelmezését  is kérte. Az Abtv. 1. § g) pontja értelmében  az
        Alkotmánybíróság    hatáskörébe    tartozik    az    Alkotmány
        rendelkezéseinek (absztrakt) értelmezése. Az Abtv. 21.  §  (6)
        bekezdése  értelmében az 1. § g) pontja szerinti  eljárást  az
        Országgyűlés  vagy  annak állandó bizottsága,  a  köztársasági
        elnök,  a  Kormány  vagy annak tagja, az  Állami  Számvevőszék
        elnöke,  a  Legfelsőbb Bíróság elnöke,  és  a  legfőbb  ügyész
        indítványozhatják.

        Mivel  a  kérelem  nem az Abtv. 21. § (6)  bekezdése  szerinti
        jogosulttól   származik,   az   Alkotmánybíróság   elnöke   az
        indítványt az Abtv. 23. § (1) bekezdése alapján – a nemzetközi
        szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló kérelemmel együtt  –
        megküldte az Abtv. 21. § (6) bekezdése szerinti jogosultaknak.
        Alkotmányértelmezésre  irányuló kérelmet  egyik  jogosult  sem
        terjesztett elő.
        Az   Alkotmánybíróság  ezért  ezt  az  indítványt,  mint   nem
        jogosulttól érkezőt visszautasította.

        4.   Az   Alkotmánybíróság  visszautasította  a   mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
        kérelmet  is. Az indítványozó ennek megállapítását az utólagos
        absztrakt   normakontrollal  összefüggésben  kérte,  véleménye
        szerint,  ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a T. 58.  §  (1)
        bekezdését  "az  Országgyűlés mulasztásba kerül  a  kárpótlási
        kérdésben való határozathozatal hiánya miatt."

        Az    Alkotmánybíróságnak    a   mulasztásban    megnyilvánuló
        alkotmányellenesség  vizsgálatára az  Abtv.  1.  §  e)  pontja
        alapján  áll  fenn  hatásköre. Az Abtv. 49.  §  (1)  bekezdése
        szerint.  "Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg  bárki
        indítványára  azt  állapítja meg, hogy  a  jogalkotó  szerv  a
        jogszabályi  felhatalmazásból  származó  jogalkotói  feladatát
        elmulasztotta  és ezzel alkotmányellenességet idézett  elő,  a
        mulasztást  elkövető  szervet  –  határidő  megjelölésével   –
        felhívja feladatának teljesítésére." A (2) bekezdés értelmében
        pedig:  "A  mulasztást  elkövető szerv a  megjelölt  határidőn
        belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni."

        Az  Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. § e)  pontja  és  49.  §-a
        szerinti    hatáskörétől   különálló   kérdés   az    utólagos
        normakontroll során meghozott döntésben az alkotmányellenesség
        jogkövetkezményeinek rendezése. Az Abtv. 43. §  (1)  bekezdése
        az      alkotmányellenes     rendelkezés     megsemmisítésének
        főszabályaként a határozat közzétételének napját  jelöli  meg.
        Az  Abtv. 43. § (4) bekezdése azonban lehetőséget biztosít  az
        Alkotmánybíróságnak  arra,  hogy ha  a  jogbiztonság  vagy  az
        eljárást kezdeményezők különösen fontos érdeke megköveteli,  a
        megsemmisítés  időpontját  ettől eltérően  határozza  meg.  Az
        alkotmányellenesség    jogkövetkezményeinek    az     utólagos
        normakontroll   keretében   történő   rendezése   mellett   az
        alkotmányos  szabályozás  meghozataláig  terjedő  időt  egyben
        mulasztásban  megnyilvánuló alkotmánysértésnek  minősíteni  az
        Abtv. fenti szabályai alapján nem lehetséges.

        Mivel   az   indítványozónak   a  mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló    indítványa
        valójában  az  utólagos normakontroll során  meghozott  döntés
        jogkövetkezményeivel   függ  össze,  az   Alkotmánybíróság   e
        kérelmet visszautasította.

        A  határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az  Abtv.
        41. §-án alapul.
                                 Dr. Németh János
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
              Dr. Bagi István                      Dr. Bihari Mihály
              alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                         
              Dr. Czúcz Ottó                         Dr. Erdei Árpád
              alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                         
              Dr. Harmathy Attila                   Dr. Holló András
              alkotmánybíró                     előadó alkotmánybíró
                                         
              Dr. Kiss László                   Dr. Kukorelli István
              alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                         
              Dr. Strausz János   Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
              alkotmánybíró                            alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The petition requesting the Court annul the rule which allocated HUF 30,000 to relatives of victims of state terror as compensation for loss of life, arguing it was humiliating and discriminatory compared to other compenstions
          Number of the Decision:
          .
          46/2000. (XII. 14.)
          Date of the decision:
          .
          12/12/2000
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-3-009?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .