English
	Hungarian

Ügyszám: .	41/E/1999
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 22/1999. (VI. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1999/176 .

A döntés kelte: Budapest, 06/29/1999 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!                                 Az  Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések és országgyűlési határozatok   alkotmányellenességének  utólagos   vizsgálatára, valamint    mulasztásban   megnyilvánuló    alkotmányellenesség megszüntetésére  irányuló indítványok  tárgyában  –  dr.  Czúcz Ottó,  dr. Holló András, dr. Kiss László, dr. Németh  János  és dr.  Vörös  Imre alkotmánybírók különvéleményével – meghozta  a következő                          határozatot:                                 1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  a  rádiózásról  és   a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 55.  §  (5)  és  (9) bekezdéseinek,  továbbá a nemzeti hírügynökségről  szóló  1996. évi  CXXVII. törvény 17. § (3) és (7) bekezdéseinek alkalmazása körében  –  a  kuratóriumok  elnökségében,  valamint  a  Magyar Távirati   Iroda  Rt.  Tulajdonosi  Tanácsadó  Testületében   a kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportok által jelölt tagok egyenlő  arányának fenntartása során – alkotmányos követelmény, hogy  nem  vehetők  számításba  sem  a  kormánypárti,  sem   az ellenzéki oldalon azok az elnökségi, illetőleg testületi tagok, akiket   olyan   képviselőcsoport  javaslatára  választott   az Országgyűlés, amely képviselőcsoport időközben megszűnt. 2. Az Alkotmánybíróság a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996.   évi  I.  törvény  55.  §  (5),  (8)  és  (9)  bekezdése összefüggésében,   továbbá  az  55.   §   egésze   tekintetében előterjesztett, illetőleg a nemzeti hírügynökségről szóló 1996. évi  CXXVII.  törvény 17. § (3) és (7) bekezdése vonatkozásában benyújtott,   mulasztásban  megnyilvánuló   alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja. 3.  Az  Alkotmánybíróság a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.  évi  I.  törvény, 55. §-ának (5), (8) és  (9)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 4.  Az Alkotmánybíróság a Magyar Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó    Testülete    tisztségviselőinek    és    tagjainak megválasztásáról  szóló  76/1997.  (VII.  18.)  OGY   határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló 92/1998. (XII. 29.)  OGY határozat,   valamint   a   rádió   és   televízió   testületek tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/1996. (III.  1.) OGY határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló 93/1998.   (XII.  29.)  OGY  határozat  alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                                               I. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a rádiózásról és televíziózásról  szóló  1996. évi I. törvény  (a  továbbiakban: Mtv.) egyes rendelkezéseivel, továbbá a nemzeti hírügynökségről szóló  1996.  évi  CXXVII.  törvény  (a  továbbiakban:  MTItv.) meghatározott    szabályaival   összefüggésben,   országgyűlési határozatok  utólagos alkotmányossági vizsgálatával,  illetőleg alkotmányellenes helyzetet eredményező jogalkotói  mulasztással kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság az indítványokat  –  tartalmi összefüggésük folytán – egyesítette, és azokat együttesen,  egy eljárás keretében bírálta el. 1.  Az  egyik  indítványozó az Mtv. 55. § (5) és (9)  bekezdése összefüggésében, valamint az MTItv. 17. § (3) és (7) bekezdései vonatkozásában   kérte   a  törvényhozó   alkotmányellenességet eredményező  mulasztásának a megállapítását és az  Országgyűlés arra   való  felhívását,  hogy  jogalkotói  feladatának  tegyen eleget. Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányellenes helyzetet az idézte elő, hogy az Mtv., továbbá a MTItv. hiányos szabályai  nem  tartalmaznak rendelkezéseket arra  vonatkozóan, hogy  a médiakuratóriumokba, illetőleg a Magyar Távirati  Iroda Rt.  Tulajdonosi  Tanácsadó Testületébe az  Országgyűlés  által választható tagok közül kormánypárti, vagy ellenzéki képviselők közé   kell-e   számítani  azokat  a  tagokat,   akiket   olyan képviselőcsoportok   jelöltek,   amelyek   –    az    időközben lebonyolított  új választások eredményeként – nincsenek  már  a parlamentben. Hivatkozott arra, hogy e törvényi rendelkezéseket az  Országgyűlés többsége úgy értelmezte, hogy mind az  1998-as országgyűlési választásokon a parlamentbe került MIÉP-et,  mind pedig  az  ugyanakkor onnan kiesett MDNP-t és KDNP-t  ellenzéki pártnak   minősítette.  Ennek  folytán,  –  hogy  az  arány   a kormányzati oldal felé helyreálljon – négy-négy új kormánypárti jelöltet  választott  az Mtv. hatálya alá tartozó  kuratóriumok elnökségébe,  öt  új kormánypárti jelöltet  pedig  az  MTI  Rt. testületébe. Az  indítványozó szerint a szabályozási hiányosságok sértik  az Alkotmány  61.  §-ának  a szabad véleménynyilvánítás  alapjogát biztosító    rendelkezését,   és   ellentétesek   azokkal    az alkotmányossági    követelményekkel    is,     amelyeket     az Alkotmánybíróság  a  37/1992. (VI.  10.)  AB  határozatában  (a továbbiakban:  Abh.) a véleményszabadságnak  a  rádiózásban  és televíziózásban történő biztosítása kapcsán megfogalmazott.  Az Abh.  ugyanis alkotmányos követelményként határozta  meg  annak kizárását,  hogy a közszolgálati rádióban és televízióban  akár az  állam  szervei, akár egyes társadalmi csoportok  a  műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak. Az Abh.  azt is  kimondta, hogy a parlament és az abban képviselt  politikai pártok   meghatározó  tartalmi  befolyása  a  rádióban   és   a televízióban éppúgy alkotmányellenes, mint a Kormányé. Márpedig –  az  indítványozó szerint – az Országgyűlés az Mtv. vonatkozó rendelkezéseinek   téves   értelmezésével    olyan    helyzetet teremtett,  amelyben  a  kuratóriumok elnökségében  a  Kormányt támogató  pártok,  illetőleg  a pártok  összessége  meghatározó tartalmi   befolyásra   tettek   szert,   ami   ellentétes   az Alkotmánnyal,   mert   az   az  Abh-ban   kifejtettek   alapján alkotmányosan megengedhetetlen. Utalt  az  indítványozó  arra is,  hogy  a  vonatkozó  törvényi rendelkezések helyes értelmezése szerint a parlamentből  az  új választások  során  kiesett pártok  jelöltjeit  nem  lehet  sem kormánypárti,  sem  ellenzéki pártok  képviselőinek  tekinteni, hiszen  a  törvényi  szabályozás alapján a kormánypárti  és  az ellenzéki képviselőcsoportok jogosultak jelölteket állítani,  a parlamentből   kiesett   pártok   viszont   nyilvánvalóan   nem rendelkeznek    képviselőcsoporttal.   Erre   figyelemmel    az indítványozó  elsődlegesen  azt kérte  az  Alkotmánybíróságtól: állapítsa  meg,  hogy  a  törvényhozó elmulasztotta  jogalkotói feladatát,   és  ezzel  az  Alkotmány  61.  §-ával   ellentétes helyzetet  idézett elő. Erre az esetre kérte azt  is,  hogy  az Alkotmánybíróság   határidő   megjelölésével   hívja   fel   az Országgyűlést     törvényhozói    feladatának    teljesítésére. Alárendelt kérelmében pedig, ha az Alkotmánybíróság úgy  ítélné meg, hogy a hivatkozott rendelkezéseknek lehetséges alkotmányos értelmezése,  kérte hogy az Alkotmánybíróság  állapítsa  meg  a vonatkozó   törvényi   rendelkezések  alkalmazásánál   irányadó alkotmányos követelményeket. 2.  Egy  másik indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban: Abtv.)  1.  §  b)  és  e) pontja, valamint 37. §-a és 49. §-a alapján az Mtv. 55.  §  (5) bekezdése,   valamint   (9)   bekezdésének   második    mondata alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérte. Kérte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg  a Magyar  Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó  Testülete  (a továbbiakban:    TTT)    tisztségviselőinek    és     tagjainak megválasztásáról  szóló  76/1997.  (VII.  18.)  OGY   határozat módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 92/1998. (XII. 29.) OGY  határozat (a továbbiakban: OGYh1.), valamint a rádió és  a televízió    testületek   tisztségviselőinek    és    tagjainak megválasztásáról  szóló  13/1996.  (III.  1.)   OGY   határozat módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 93/1998. (XII. 29.) OGY  határozat  (a  továbbiakban: OGYh2.) alkotmányellenességét is, és e határozatokat semmisítse meg. Álláspontja  szerint  az, hogy az Mtv.  támadott  rendelkezései lehetővé  teszik az országgyűlési képviselőcsoporttal  már  nem rendelkező pártok jelöltjeinek elnökségi tagságát, alkalmat  ad a   közszolgálati  médiumok  kiegyensúlyozott  tájékoztatásához alkotmányosan szükséges helyes arányok eltorzításához,  így  az alkotmányellenes.   Az   Mtv.   sérelmezett   szabályai    csak kormánypárti  és ellenzéki képviselőcsoportokról  rendelkeznek, arra az esetre viszont nem tartalmaznak szabályt, amikor az  új parlamenti   választások  következtében  beállt  változás   nem egyszerűen   a  Kormányhoz  való  viszony  parlamenten   belüli helyzetét  érinti,  hanem valamely korábban  kormánypárti  vagy ellenzéki párt az új választásokon be sem került a parlamentbe. Utalt   az   indítványozó  arra,  hogy  a  Magyar   Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.  (IX.  30.)  OGY határozat  (a  továbbiakban: Házszabály) 14.  §  (1)  bekezdése szerint  az  ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők országgyűlési tevékenységük összehangolására képviselőcsoportot hoznak   létre.  A  magyar  parlamenti  szabályozás   tehát   a képviselőcsoportok,  a  frakciók  rendszerére  épít,  amelyeket viszont kizárólag az országgyűlési képviselők alkotnak. Így  az indítványozó álláspontja szerint fel sem merülhet az a  kérdés, hogy   nem  országgyűlési  képviselő  "besorolható"  legyen   a frakciók körébe. Az     indítványozó    szerint    mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség is létrejött azáltal, hogy a jogalkotó  nem biztosította   a   véleménynyilvánítás   jogának    alkotmányos garanciáit,  mivel  az  Mtv.  csak valamely  adott  kormányzati helyzethez   viszonyítottan   és  valamely   adott   parlamenti konstrukción belül határozza meg a médiakuratóriumok  elnökségi tagjává jelölhető személyek politikai identitását. A parlamenti képviselőcsoporttal nem rendelkező párt viszont  nem  sorolható sem  a  kormánypárti, sem az ellenzéki frakciók  közé,  részben azért,   mert  nincs  parlamenti  képviselőcsoportja,  másrészt viszont  azért,  mert  az ilyen besorolás a véleménynyilvánítás alkotmányos   alapjogának  a  szervezeti  keretek   többértelmű szabályozással megvalósított sérelmét jelenti. Az  indítványozó ebben   az   összefüggésben  hivatkozott  a   jogállamiság   és jogbiztonság alkotmányos követelménye sérelmére is. Az  indítványozó szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és  a tájékozódási szabadság alkotmányos követelményeivel ellentétes, kifogásolt törvényi szabályozás tette lehetővé az OGYh1. és  az OGYh2.     megalkotását,     amely    a    médiakuratóriumokban megengedhetetlen  arányeltolódással alkotmányellenes  helyzetet teremtett.  A  kifogásolt határozatok "osztják"  a  sérelmezett törvényi  rendelkezések alkotmányellenességét, ezért azokat  is meg kell semmisíteni. Ezekre  az  indokokra  tekintettel  kérte  az  indítványozó   a kifogásolt törvényi előírások és az állami irányítás egyéb jogi eszközei     alkotmányellenességének     megállapítását      és megsemmisítését,    a    sérelmezett    jogalkotói    mulasztás megállapítását  és  az Országgyűlés kötelezését  arra,  hogy  a jelzett   tárgykörben   új,   alkotmányos   tartalmú   törvényi szabályozást fogadjon el. 3. Egy további indítványozó indítványában formailag az Mtv. 55. §-a  egészének,  tartalmilag azonban csak az (5),  (8)  és  (9) bekezdésének     alkotmányellenessége     megállapítását     és megsemmisítését  kérte,  figyelemmel  arra,  hogy   álláspontja szerint e törvényi rendelkezés sérti az Alkotmány 61. § (1)  és (2)     bekezdésében     biztosított    szabadságjogokat,     a véleménynyilvánítás   és  a  sajtó  szabadságát,   továbbá   az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  deklarált  jogállamiságból fakadó  jogbiztonság követelményét. Az indítványozó szerint  az alkotmányellenes helyzetet az idézte elő, hogy az Mtv. 55.  §-a nem  határozza  meg sem a kormánypárti, sem az ellenzéki  oldal fogalmát,   illetőleg  nem  rendelkezik  arról,  hogy   az   új Országgyűlés  megalakulása  után az  említett  két  kategóriára tekintettel,  hogyan  határozható  meg  azoknak  az   elnökségi tagoknak a jogállása, akiket jelölő pártok már nem kerültek  be az  új  parlamentbe. Az elnökséget kiegészítő OGYh1. és  OGYh2. következtében  ezért olyan helyzet állt elő,  amelyben  sem  az Országgyűlésnek,  sem az Országgyűlés egyik  oldalának,  sem  a pártoknak a médiára való befolyás-növekedése nem zárható ki. Az   indítványozó   utalt  arra,  hogy  az   Mtv.   szerint   a médiakuratórium    elnöksége   a   közalapítvány    kezelőjének jogkörében  gazdálkodik a közalapítvány vagyonával, kizárólagos hatáskörébe   tartozik   továbbá  a   részvénytársaság   elnöki tisztségére  nyilvános pályázati felhívás kiírása,  elbírálása, javaslattétel az elnök megválasztására. Ezekre a feladatkörökre tekintettel   álláspontja  szerint   a   pártok,   illetve   az Országgyűlés befolyás-növekedésének a lehetősége következett be a  médiára,  amely  nem  felel meg  azoknak  a  kritériumoknak, amelyeket   az  Alkotmánybíróság  az  Abh-ban  a  közszolgálati médiumokkal összefüggésben meghatározott. Ezáltal az OGYh1.  és az  OGYh2.  által létrejött kuratóriumi elnökségek  működése  a véleménynyilvánítás  szabadságának közvetlen  veszélyét  idézte elő. Véleménye    szerint   a   véleménynyilvánítás    szabadságával összefüggésben megállapítható visszásság egyértelműen  az  Mtv. rendelkezéseire vezethető vissza. Az Mtv. 55. §  (8)  bekezdése ugyanis  lehetővé  teszi,  hogy  az  elnökség  akár  az   egyik parlamenti oldal megválasztott jelöltjeivel is megalakuljon. Az elnökségi  tagoknak  a  paritás  elvén  alapuló  megválasztását ugyanakkor  az Mtv. 55. § (9) bekezdése tovább gyengíti.  Ez  a szabály  ugyanis  nem rendelkezik arról, hogy  –  mivel  az  új parlamenti   választások   az   elnökség   eredeti    tagjainak megbízatását nem érintik – a kormánypárti és az ellenzéki oldal egyenlő  aránya  szempontjából hogyan kell figyelembe  venni  a parlamenti   képviselőcsoporttal  már  nem  rendelkező   pártok jelöltjeit. Erre figyelemmel – álláspontja szerint  –  az  Mtv. rendelkezései  nem  teszik lehetővé  az  Alkotmány  61.  §-ában biztosított véleménynyilvánítás szabadságának a megőrzését, ami pedig a preambulum szerint a törvény feladata. A törvény 55. §- ának  kifogásolt rendelkezései ugyanakkor nem felelnek  meg  az Alkotmány  2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének sem. 4.  Végül egy további indítványozó indítványozta az Mtv. 55.  § (8)    bekezdése    második   mondata   alkotmányellenességének megállapítását     és    megsemmisítését,    valamint     annak megállapítását,      hogy      mulasztásban       megnyilvánuló alkotmányellenesség   áll   fenn   annak   folytán,   hogy   az Országgyűlés  az  Mtv. megalkotásakor nem  tett  maradéktalanul eleget az Alkotmány 61. §-ának (4) bekezdésében meghatározott – a  rádióval  és  a  televízióval  kapcsolatban  a  tájékozatási monopóliumok  megakadályozását célzó – jogalkotói  feladatának. Álláspontja  szerint  az  Mtv. 55. § (4)  és  (8)  bekezdésében meghatározott  rendelkezések ellentmondóak, illetve  ellentétes értelmezésre adnak lehetőséget. A kifogásolt szabályok  szerint nem   állapítható  meg,  hogy  a  kuratórium  elnöksége   mikor tekinthető  megalakultnak. E szabályozási  hiányosság  sérti  a jogbiztonság  alkotmányos követelményét, amely egyik  eleme  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében meghatározott  jogállamiság elvének.  A  jogbiztonság sérelme pedig  ebben  az  esetben  az Alkotmány   61.   §-ában  meghatározott   alapvető   jogok   és kötelezettségek megsértését is jelenti. Az indítványozó véleménye szerint az, hogy az Mtv. 55. § (4) és (8)  bekezdése  lehetővé  teszi, hogy  a  kuratórium  elnöksége kizárólag  csak  a kormánypárti oldal, vagy az ellenzéki  oldal által jelölt tagokból álljon, ellentétes az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében  foglalt  alkotmányos  követelménnyel,  amely  azt kívánja meg a törvényhozótól, hogy a tájékoztatási monopóliumot törvénnyel  akadályozza  meg. Ezáltal ez  a  szabályozás  nincs összhangban az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdésében  foglalt –   a   szabad   véleménynyilvánításra,  a   közérdekű   adatok megismerésére  és  terjesztésére, illetőleg a  sajtószabadságra vonatkozó – alapvető jogokat megállapító rendelkezésekkel sem. Álláspontja  szerint az Mtv. 55. §-ában foglalt – a  kuratórium elnöksége  tagjainak megválasztásáról rendelkező –  szabályozás figyelmen  kívül,  s így megoldatlanul hagyja  azt  az  esetet, amikor  az  új  elnökség megválasztásakor akár  a  kormánypárti oldal,  akár  az  ellenzéki  oldal  képviselőcsoportjai  egymás között  nem  tudnak  megegyezni a  jelöltállításban.  Véleménye szerint az Mtv. 55. § (9) és (11) bekezdése nem erre az  esetre írja elő a sorsolásos megoldást. Márpedig ez olyan szabályozási hiányosság,  amely által a törvényhozó nem tett  maradéktalanul eleget   az   Alkotmány   61.   §  (4)   bekezdésében   foglalt törvényalkotási kötelezettségének, s ezáltal e vonatkozásban is mulasztásban    megnyilvánuló    alkotmányellenes     helyzetet teremtett.  Indítványozta  ezért, hogy  az  Alkotmánybíróság  – határidő megjelölésével – hívja fel az Országgyűlést jogalkotói feladatának maradéktalan teljesítésére.                               II.                                 1.  Az  Mtv.  55.  §-a a közszolgálati műsorszolgáltatással,  a közszolgálati    tömegtájékozatási   eszközök    függetlenségét biztosítani  hivatott közalapítványokat kezelő  kuratóriumokkal kapcsolatban a következő rendelkezéseket tartalmazza: (1) A közalapítványok kezelő szervei a kuratóriumok. (2)  A kuratóriumok az Országgyűlés által választott, illetőleg az   e  törvényben  meghatározott  szervezetek  által  delegált tagokból állnak. (3)   Az   Országgyűlés  által  választott  tagok  alkotják   a kuratórium elnökségét. (4) Az Országgyűlés mindhárom kuratóriumba külön-külön legalább nyolc   tagot   választ   a  képviselők   több   mint   felének szavazatával, egyenként. (5)  Az  Országgyűlés  által a kuratóriumba  választható  tagok felét    a    kormánypárti,   másik    felét    az    ellenzéki képviselőcsoportok  jelölik úgy, hogy  minden  képviselőcsoport legalább egy jelöltjét meg kell választani. (6)  A  jelöltekre a javaslatot a választásra irányuló  eljárás megkezdését   követő  nyolc  napon  belül  kell  megejteni.   A választást a jelöltállítástól számított tizenöt napon belül meg kell tartani. (7) Ha valamelyik képviselőcsoport a jelölésben nem vesz részt, az adott oldal másik (többi) képviselőcsoportja(i) jelölhetik a négy-négy  személyt.  A meg nem választott  jelölt  helyére  új jelöltet kell állítani, és az új választást tizenöt napon belül meg  kell  tartani. Nem jelölthető újra az a  személy,  aki  az előző  választás  során  nem  kapta  meg  az  összes  képviselő szavazatainak legalább tíz százalékát. (8)  A  kuratórium  elnöksége akkor alakul meg,  ha  valamennyi tagját  megválasztják.  Nem  akadálya  a  kuratórium  elnöksége megalakulásának  azonban, ha a kormánypárti vagy  az  ellenzéki oldal valamelyike nem állít jelöltet. (9) A kuratórium elnökségét négy évi időtartamra választják. Ha  az elnökség megbízatásának ideje alatt a kormánypárti és az ellenzéki  képviselőcsoportok tekintetében változás  következik be, ez az elnökség tagjainak megbízatását nem érinti, de ha  ez az  egyenlő  arány fenntartása érdekében szükséges, új  jelölés alapján  új  tagot  vagy  tagokat kell választani  az  elnökség megbízatásának   hátralevő   idejére.   Ha   az   adott   oldal képviselőcsoportjai  nem  tudnak közös  jelölt(ek)  állításában megállapodni, a jelölést sorsolással kell eldönteni. (10)  A kuratórium – egyben az elnökség – elnökét a Kormánypáti képviselőcsoport(ok),     elnökhelyettesét     az     ellenzéki képviselőcsoport(ok)   jelölése   alapján    az    Országgyűlés választja, az elnökség tagjai közül. (11)  Ha  az  elnök,  illetve az elnökhelyettes  jelöléséről  a képviselőcsoportok nem tudnak megállapodni,  akkor  a  jelölést sorsolással kell eldönteni. 2.  Az MTItv. 17. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: "A TTT tagjainak  felét  a  kormánypárti,  másik  felét  az  ellenzéki képviselőcsoportok  jelölik úgy, hogy mindkét  képviselőcsoport legalább  egy jelöltjét meg kell választani." Az MTItv.  17.  § (7)   bekezdése   szerint:  "A  TTT-t  négy   évi   időtartamra választják.  Ha a TTT megbízatásának ideje alatt a kormánypárti is   az   ellenzéki  képviselőcsoportok  tekintetében  változás következik  be, ez a TTT tagjainak megbízatását nem érinti,  új jelölés  alapján  azonban  új tagokat  kell  választani  a  TTT megbízatásának   hátralevő   idejére.   Ha   az   adott   oldal képviselőcsoportjai  nem  tudnak közös  jelölt(ek)  állításában megállapodni, a jelölést sorsolással kell eldönteni." 3.   Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint:  "A  Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." Az Alkotmány 61. §   (1)   bekezdése   értelmében:  "A   Magyar   Köztársaságban mindenkinek  joga  van a szabad véleménynyilvánításra,  továbbá arra,   hogy   a   közérdekű  adatokat  megismerje,   illetőleg terjessze."  A  (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy:  "A  Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát". Végül a  (4) bekezdés   szerint:  "A  közszolgálati  rádió,   televízió   és hírügynökség felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről, továbbá  a  kereskedelmi  rádió és televízió  engedélyezéséről, illetőleg a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló törvény  elfogadásához  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges." 4. Az Alkotmánybíróság az indítványokat megküldte az igazságügy- miniszternek  és a nemzeti kulturális örökség miniszterének  és lehetővé  tette,  hogy azokra a nevezett tárcák  észrevételeket tegyenek.  A  miniszterek észrevételeit az Alkotmánybíróság  az indítványok elbírálása során megfelelően figyelembe vette.                              III.                                 Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokat  az  alábbiak  szerint találta megalapozottnak, illetőleg megalapozatlannak. 1.  Az  Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott  a közszolgálati   tömegtájékoztatási  eszközök,  a  közszolgálati rádió,  televízió  és a nemzeti hírügynökség  függetlensége  és felügyelete,     továbbá    a    tájékoztatási     monopóliumok megakadályozása kérdéseivel. 1.1.    A   tárgykörben   alaphatározatnak   tekinthető    Abh. megállapításai   szerint  a  közszolgálati  tömegtájékoztatásra vonatkozó  törvényeknek  megfelelő anyagi,  eljárási,  valamint szervezeti  rendelkezésekkel garantálniuk kell a  teljes  körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű tájékoztatást, amelyet  az egyes  intézményeken belül nemcsak lehetővé, de  kötelezővé  is kell   tenni,   biztosítani  kell  továbbá  az  ilyen   működés megőrzését  is.  A  véleménynyilvánítási szabadság  alkotmányos garanciáit a közszolgálati rádió és televízió esetében  jogilag részletesen   szabályozott   szervezeti   megoldásokkal    kell megteremteni.  A  szervezeti  megoldások  alkotmányosságát   az minősíti,   hogy   elvileg   képesek-e   azok   biztosítani   a társadalomban  meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú   és   valósághű   kifejezésre   jutását,   valamint   a közérdeklődésre  számot tartó eseményekről  és  tényekről  való elfogulatlan tájékoztatást. Az  Alkotmánybíróság  az  Abh-ban leszögezte,  hogy  nemzetközi összehasonlításban   igen  elterjedt   a   véleménynyilvánítási szabadság  garantálásának az a módja, hogy  a  törvény  sajátos társadalmi  képviseletet teremt a tartalmi  kiegyensúlyozottság ellenőrzésére   és   az   ezt  biztosító  szervezeti   döntések meghozatalára.  Ugyanakkor felhívta a figyelmet  arra,  hogy  a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló sajátos képviselettől idegen  az,  hogy  kizárólag  vagy meghatározóan  a  társadalom politikai    képviselete   ismétlődjék   meg   benne.    Pártok konszenzusa,   még   kevésbé   csupán   a   parlamenti   pártok konszenzusa,  nem  alkalmas  arra, hogy  alkotmányos  garanciát nyújtson  a  véleményszabadság teljességére.  Ellenkezőleg:  az államtól  való szabadság azt kívánja meg, hogy se a  parlament, se  a Kormány ne juthasson a műsor tartalmát befolyásolni képes szervezetben  meghatározó  befolyáshoz,  miként   a   politikai pártok,  továbbá  az azonos feladatra, vagy  ugyanazon  érdekek képviseletére   létrejött   csoportok   befolyása   sem   lehet meghatározó (ABH 1992, 227, 230-231). Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   az   Alkotmány megköveteli a közszolgálati rádió és televízió szabadságát mind az  államtól, mind az egyes társadalmi csoportoktól.  Ezért  az Országgyűlés  meghatározó tartalmi befolyása a  rádióban  és  a televízióban épp úgy alkotmányellenes, mint a Kormányé. Ugyanez vonatkozik  az  önkormányzatokra, a pártokra és más  társadalmi szervezetekre,  érdekképviseletekre és  egyéb  csoportokra.  Az Alkotmány  tehát egyrészt garanciát nyújtó pozitív  cselekvést, másrészt tartózkodást követel meg az államtól. Az  Alkotmánybíróság az Abh-ban elvi éllel mondta  ki,  hogy  a közszolgálati   rádió   és  televízió   szabadságának   sajátos garanciái  nincsenek  eleve sem szervezeti  megoldásokhoz,  sem jogi  formákhoz  kötve.  A szervezeti jogi  megoldások  ugyanis alapvetően függnek attól, hogy milyen az országban a  rádió  és televízió  struktúrája. A vélemények bemutatására, illetőleg  a tájékoztatásra vonatkozó alkotmányos feltételek teljesülését  a rádió  és  televízió  egészét  tekintve  kell  biztosítani.   A törvényhozó   szabadsága  –  és  egyúttal  felelőssége   is   – meghatározni azt a jogi megoldást, amely alkalmas a  vélemények teljes  körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű bemutatását, illetve az elfogulatlan tájékoztatást garantálni. 1.2.  A  47/1994. (X. 21.) AB határozatában az Alkotmánybíróság ismételten  rámutatott  arra, hogy  a  véleménynyilvánítási  és tájékozódási szabadság szolgálata a sajtószabadságra  vonatkozó sajátosságokon túl további feltételeket követel meg a  rádióval és  televízióval kapcsolatban. A rádió és televízió alkotmányos működésének feltételeként a törvénynek ki kell zárnia,  hogy  a közszolgálati  rádióban  és televízióban  az  állam  szervei  a műsorok  tartalmára  meghatározó  befolyást  gyakoroljanak.  Az "államtól  való szabadság" követelménye vonatkozik a  közvetett befolyásolásra  és a befolyásolás lehetőségére is,  és  fennáll mind  az Országgyűléssel, mind pedig a Kormánnyal szemben  (ABH 1994, 282-283). 1.3.  Az  Alkotmánybíróság a 61/1995. (X. 6.) AB  határozatában kifejtette,  hogy  az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében  foglalt közszolgálati   hírügynökség  kapcsán  –   éppen   a   polgárok tájékozódáshoz  való  jogának  érvényesítése  érdekében   –   a törvényhozó  köteles  olyan  törvényt  alkotni,  amely  anyagi, eljárási,  valamint  szervezeti rendelkezésekkel  biztosítja  a teljes    körű,    kiegyensúlyozott   arányú    és    valósághű tájékoztatást. A szervezeti és jogi megoldások – a rádióhoz  és televízióhoz  hasonlóan  –  függnek  attól,  hogy   milyen   az országban  a hírügynökségi struktúra: az országos közszolgálati hírügynökségen  kívül milyen egyéb hírügynökségek  működnek.  A tájékozódáshoz  való  jogot  a  hír-,  kép-  és  sajtóügynökség egészét tekintve kell biztosítani. A   hírügynökségek  alkotmányos  működésének  feltételeként   a törvénynek ki kell zárnia, hogy a közszolgálati hírügynökségben akár  az  állam  szervei,  akár egyes  társadalmi  csoportok  a hírszolgáltatási  tevékenység tartalmára meghatározó  befolyást gyakorolhassanak. Az Alkotmány ugyanis, miként  a  rádió  és  a televízió  esetében,  úgy  a  hírügynökségek  tekintetében   is megköveteli  mind  az államtól, mind pedig az egyes  társadalmi csoportoktól, illetve azok szervezeteitől való szabadságot.  Az "állami    szervektől    való   szabadság"    követelménye    a törvényhozással  és  a  Kormánnyal  szemben  egyaránt  fennáll; egyikük  sem  juthat  a hírszolgáltatás tartalmát  befolyásolni képes  szervezetben meghatározó befolyásához,  ahogy  egyébként politikai  pártok, érdekképviseleti szervezetek  befolyása  sem lehet meghatározó (ABH 1995, 317, 319). 2.  Az  Alkotmánybíróság a továbbiakban elsőként azt vizsgálta, hogy  az  Mtv.  és  az MTItv. támadott rendelkezései  mennyiben állnak  összhangban, illetőleg sértik-e az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdésében   meghatározott   alkotmányos   követelményt,   az Alkotmány   61.  §-ában  biztosított  alkotmányos  alapjogokat, valamint  ezeknek  az  Alkotmánybíróság idézett  határozataiban kifejtett tartalmát.                               IV.                                 1.  Az  Mtv.  53.  §  (1) bekezdése arról rendelkezik,  hogy  a közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítására, függetlenségének védelmére az Országgyűlés – a 140-141. §-ok szerint –létrehozza a    Magyar    Rádió   Közalapítványt,   a   Magyar   Televízió Közalapítványt és – alapítójának kezdeményezésére –  átalakítja a  Hungária  Televízió  Közalapítványt (a továbbiakban  együtt: közalapítványok).  Az  Mtv.  55. és  56.  §-ai  szabályozzák  a közalapítványok kezelő szerveinek, kuratóriumainak, illetőleg a kuratóriumok elnökségeinek a létrehozását, megválasztását. A   törvény  rendelkezései  szerint  a  kuratóriumok  tagjainak személyi  kiválasztásában szerepe van mind az  Országgyűlésnek, mind  a  politikai pártoknak, mind pedig a különböző társadalmi szervezeteknek  és  érdekképviseleteknek. Az  Mtv.  55.  §  (2) bekezdése szerint ugyanis a kuratóriumok az Országgyűlés  által választott,  illetőleg  a törvényben meghatározott  szervezetek által delegált tagokból állnak. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy   az  Országgyűlés  által  választott  tagok  alkotják   a kuratórium elnökségét, amelynek létszáma a (4) bekezdés alapján mindhárom   kuratóriumban  egyenként  legalább  nyolc   fő.   A törvényben  felsorolt  szervezetek pedig  az  Mtv.  56.  §  (1) bekezdése  alapján  a Magyar Rádió Közalapítvány  és  a  Magyar Televízió   Közalapítvány  kuratóriumaiba   huszonegy-huszonegy tagot  delegálnak,  míg  az  56. §  (2)  bekezdése  a  Hungária Televízió   Közalapítvány   Kuratóriumába   huszonhárom   tagot delegáló szervezetről rendelkezik. Kétségtelen, hogy ebben a közalapítványi rendszerben, továbbá a közalapítványok által megalapított részvénytársasági (Mtv.  64. §)  struktúrában a kuratóriumok elnökségei jelentős feladat- és jogkörökkel rendelkeznek. Az Mtv. 66. § (2) bekezdése szerint a kuratóriumi   elnökségek  kizárólagos  feladat-  és   jogkörébe tartozik: a)   a  részvénytársaság elnöki tisztségére nyilvános pályázati  felhívás    kiírása,   elbírálása,   az   elnök    díjazásának  megállapítása, b)   javaslattétel az elnök megválasztására, vagy  új  pályázat  kiírása,  javaslat az elnök visszahívására, illetve az  elnöki  megbízatás      pályázat     kiírása     nélküli      egyszeri  meghosszabbítására; c)  a részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzése, da)  egymilliárd forintnál vagy a tervezett éves  forgalom  tíz százalékánál magasabb értékű szerződésekhez előzetes tárgyalási felhatalmazás megadása, db)  hitelfelvétel, illetve háromszázmillió  forintnál  vagy  a tervezett  éves  forgalom  három  százalékánál  nagyobb  értékű szerződések előzetes jóváhagyása, dc)  ingatlan-elidegenítés, illetve százmillió  forint  feletti vagyoni értékű jog elidegenítésének engedélyezése, e)  javaslattétel a felügyelő bizottsági tagok  megválasztására és visszahívására, díjazásuk megállapítása, f)     javaslattétel    a   könyvvizsgáló   megbízatására    és  megbízatásának felmondására, díjazásának megállapítása, g)      a     közszolgálati    műsorszolgáltatási    szabályzat  érvényesülésének ellenőrzése, a kuratórium éves  értékelésének  előkészítése, h)     a    részvénytársaság   elnöke   pályázatában    foglalt  célkitűzések   megvalósításának  folyamatos   ellenőrzése,   a  kuratórium éves értékelésének előkészítése. Mindazonáltal a műsorszolgáltatókat működtető közalapítványi és részvénytársasági   szervezetekben  meghatározó   hatásköre   a kuratóriumoknak  van.  Az Mtv. 55. § (1)  bekezdése  szerint  a közalapítványok kezelő szervei a kuratóriumok, a  közszolgálati műsorszolgáltató  részvénytársaság vonatkozásában  a  közgyűlés jogait  a  kuratóriumok  gyakorolják  (Mtv.  59.  §),  mint   a közalapítványok   kezelői,   a   kuratóriumok   gyakorolják   a részvénytársaságok vonatkozásában az Mtv. 65.  §-a  szerint  az alapítói,  illetve  részvényesi jogokat.  Az  Mtv.  66.  §  (1) bekezdése szerint a kuratóriumok hatáskörébe tartozik: a)   a  közszolgálati  műsorszolgáltató, mint  részvénytársaság  alapító  okiratának megállapítása, módosítása, annak a  Magyar  Közlönyben történő közzététele, b)   a  részvénytársaság elnökének megválasztása, a  megbízatás  egyszeri meghosszabbítása, c)    a   részvénytársaság  elnökének  visszahívása,  alelnökei  megbízatásának,  a  megbízás visszavonásának  megtiltása  –  a  részvénytársaság elnöke intézkedését követő kuratóriumi ülésen, d)  a részvénytársaság elnöke visszahívásának kezdeményezése, e)  a részvénytársaság függetlenségének védelme, f)   a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat jóváhagyása,  a  Művelődési  Közlönyben  történő közzététele,  a  szabályzat  követelményeinek érvényre juttatása, érvényesülésének évenkénti  irtékelése, g)  az archiválás rendjéről szóló szabályzat jóváhagyása, h)     a    részvénytársaság   elnöke   pályázatában    foglalt  célkitűzések évenkénti értékelése, i)  az alaptőke felemelése, leszállítása, j)   az  éves  gazdálkodási és pénzügyi  terv  elveinek  és  fő  összegeinek a jóváhagyása, k)  az évi adásidő jóváhagyása, módosításának engedélyezése, l)    az   új,   magyarországi  gyártású   műsorszolgáltatásban  felhasználásra   kerülő   mozgóképes  alkotásokra   fordítandó  pénzösszegek  meghatározása,  a  külső  gyártás  arányaira  is  kiterjedően, m)  a mérleg- és az eredménykimutatás jóváhagyása, n)    a   részvénytársaságok  felügyelő  bizottsági   tagjainak  megválasztása,  visszahívása,  a  Gt.  13  §-ában  foglaltakra  figyelemmel, o)  a könyvvizsgáló megválasztása, megbízatásának felmondása. A   kuratóriumokon  belül  az  elnökségnek  vagy  az   elnökség tagjainak kiemelt jogköre nincs, a 61. § (2) bekezdése  szerint ugyanis  szavazati  joguk a delegált kurátorokéval  egyenlő.  A törvény  idézett  rendelkezései szerint a  rádió  és  televízió műsorok  tartalmára nézve az elnökség nem gyakorolhat közvetlen befolyást. 2.  Bár  egyik indítványozó sem emelt önmagában alkotmányossági kifogást  az  ellen,  hogy  a törvény rendelkezései  szerint  a közalapítványi  kuratóriumok elnökségi tagjait az  Országgyűlés választja, az egyik indítványozónak az a megállapítása, hogy  a kuratóriumi  elnökségeket kiegészítő országgyűlési  határozatok következtében   olyan  helyzet  állt  elő,  amelyben   sem   az Országgyűlésnek,  sem az Országgyűlés egyik  oldalának,  sem  a pártok  befolyásának a növekedése nem zárható ki a kuratóriumok elnökségében, nem értelmezhető másként, mint hogy  a  befolyás- növekedés magán a kuratóriumon belüli befolyásra vonatkozik. Az indítványozó szerint a pártok, illetve az Országgyűlés befolyás- növekedésének   lehetősége  pedig  már   nem   felel   meg   az Alkotmánybíróság  határozataiban megállapított  kritériumoknak. Az  Alkotmánybíróság  az  indítványban  kifejtett  állásponttal szemben  azt  állapítja meg, hogy az Országgyűlés  befolyása  a kuratóriumi    elnökségekre   semmilyen    vonatkozásban    nem növekedett, sőt egyszerűen annál a ténynél fogva csökkent, hogy az  Mtv. 55. § (9) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján  az elnökségben  olyan elnökségi tagok is maradtak, akiknek  pártja az  Országgyűlésben  képviselőcsoporttal már  nem  rendelkezik. Ennek  folytán csak a pártok befolyása az, amely az  elnökségen belül  elvileg  valóban megnőtt, anélkül  azonban,  hogy  ez  a növekedés   a  kuratóriumok  működésére  meghatározó  befolyást jelentene. 2.1.  A  közalapítványi kuratóriumok elnöksége az országgyűlési képviselőcsoportok  által  jelölt  és  az  Országgyűlés   által megválasztott  tagokból  áll.  Az  Mtv.  55.  §  (9)  bekezdése értelmében   azonban   az  Országgyűlés   által   megválasztott elnökségi  tagok személyes mandátuma elválik az őket eredetileg jelölő    képviselőcsoporttól.    Az    elnökségi    tagot    a képviselőcsoport nem utasíthatja és nem is hívhatja  vissza.  A képviselőcsoport    esetleges   megszűnése,    vagy    személyi vsszetételének az országgyűlési választások nyomán akár  teljes lecserélődése,   végül   az,  ha  a   korábbi   Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező párt az új  parlamentbe  be  sem kerül, nem érinti az elnökségi tag megbízatását. A  törvény  rendelkezése szerint a közalapítványi  kuratóriumok elnökségét   négy   évi   időtartamra   választják.   Az   Mtv. megalkotásakor  tehát  az  Országgyűlés  nem  igazította  saját megbízatásához   a  kuratóriumi  elnökségek,  elnökségi   tagok megbízatását,  ellenkezőleg,  az  Mtv.  55.  §  (9)   bekezdése kifejezetten    számol    annak    lehetőségével,    hogy     a képviselőcsoportok  számában, továbbá  kormánypárti-  ellenzéki jellegében  –  az időközbeni újabb országgyűlési  választásokra tekintettel  vagy  egyéb  okból –  változás  következik  be.  A törvény  erre  az esetre úgy rendelkezik, hogy  a  változás  az elnökség  tagjainak megbízatását nem érinti, vagyis  a  korábbi Országgyűlés  által  megválasztott  elnökségi  tagok  négy  évi időtartamra szóló megbízatása akkor is megmarad, ha a  változás következtében   az  elnökségi  tagot  jelölő   párt   már   nem rendelkezik az Országgyűlésben képviselőcsoporttal, vagy  nincs is a parlamentben. A törvény e rendelkezését a kuratóriumi elnökségek viszonylagos stabilitásához  fűződő  érdekek és  szempontok  indokolják,  és önmagában   nem   alkotmányellenes  az,  hogy  a   kuratóriumok elnökségében  olyan elnökségi tagok is maradnak, akiket  jelölő párt    az   Országgyűlésben   már   képviselőcsoporttal    nem rendelkezik.   Miként  az  Alkotmányból   az   sem   következik közvetlenül,   hogy  az  Országgyűlés  által   a   kuratóriumba választható   tagokat   az   országgyűlési   képviselőcsoportok jelöljék, közvetlen alkotmányos összefüggése annak sincs, ha  a jelöltet korábban állító párt – mint képviselőcsoport  –  utóbb megszűnik.  Az  Alkotmány szerint a politikai  képviselet  csak meghatározó  nem lehet a kuratóriumokban, az Alkotmány  azonban azt  nem követeli meg, hogy azokban kizárólag parlamenti pártok jelöltjei  lehetnek tagok. Sőt az Alkotmánybíróság  az  Abh-ban elvi   éllel  fejtette  ki,  hogy  csak  a  parlamenti   pártok konszenzusa   még  kevésbé  alkalmas  arra,  hogy   alkotmányos garanciát  nyújtson  a  véleményszabadság  teljességére,   mint általában  a  pártok  konszenzusa.  Ezért  az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy önmagában nem alkotmányellenes az Mtv. 55. §- ának  (9)  bekezdésében  foglalt az  a  rendelkezés,  amely  az elnökségi  tagok  mandátumát függetleníti  az  őket  eredetileg jelölő képviselőcsoportoktól. 2.2. A kuratóriumok elnökségi tagjait jelölő képviselőcsoportok kormánypárti,  vagy  ellenzéki  jellegének  az  adott  törvényi konstrukcióban  –  az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  – azonban  már  garanciális jelentősége van: az adott  szervezeti megoldás  lényeges eleme, hogy a kuratóriumok  elnökségében  az ellenzéki  és  a kormánypárti képviselőcsoportok  által  jelölt kurátorok azonos létszámban legyenek jelen. A törvénynek  ez  a koncepciója  a  kormányzati vagy az ellenzéki  oldal  esetleges túlsúlyát   kívánja   megakadályozni   az   elnökségekben    és összhangban van az Abh-ban kifejtett azzal a szemponttal, amely szerint a közszolgálati rádióban és a televízióban a szervezeti döntések   meghozatalára   sem   a   kormányzatnak,   sem    az Országgyűlésnek  –  itt az ellenzéknek – nem lehet  meghatározó befolyása.  Ezért rendelkezik az Mtv. 55. § (5) bekezdése  úgy, hogy  az  Országgyűlés által a kuratóriumba  választható  tagok felét    a    kormánypárti,   másik    felét    az    ellenzéki képviselőcsoportok  jelölik. Minden  képviselőcsoport  legalább egy  jelöltjét  meg kell választani. E rendelkezés  alkotmányos összefüggése  tehát  már  egészen  nyilvánvaló:  megakadályozni hivatott mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal, illetőleg képviselőcsoportok túlsúlyát a kuratóriumi elnökségekben. Mindazonáltal  a  törvénynek  ez a  rendelkezése  kizárólag  az Országgyűlés egyik vagy másik oldalának meghatározó  befolyását hivatott    megakadályozni   a   közalapítványi    kuratóriumok elnökségeiben,  és egyáltalában nem vonatkoztatható  azokra  az elnökségi tagokra, akik a parlamentben képviselőcsoporttal  már nem  rendelkező pártok jelöltjeiként kerültek az elnökségbe  az Országgyűlés korábbi választási aktusa folytán. Ez egyértelműen következik  az  Mtv.  55.  §  (5)  bekezdésében,  továbbá   (9) bekezdésében foglalt szabályokból, amelyek mindegyike –  a  két oldal    egyensúlya    tekintetében   –   képviselőcsoportokról rendelkezik.   Az   alkotmányos  garancia   tehát   a   törvény konstrukciójában formális, külső és objektív  ismérveken  –  az országgyűlési    képviselőcsoportok   kormánypáti,    illetőleg ellenzéki  besorolásán – nyugszik, és nem olyan  informális  és mindig  szubjektív szempontokon, amely a politikai  pártokat  a Kormányt,    vagy    az    ellenzéket    támogató    pártokként differenciálja. Kétségtelen,  hogy  sem  az  Alkotmány,  sem  törvény,  sem   a Házszabály  a kormánypárti és az ellenzéki képviselőcsoportokra nézve  nem tartalmaz meghatározást, ezeket evidenciaként  fogja fel,  miként  a szembeállítás az Országgyűlés gyakorlatában  se jelent  alkalmazási problémát. A Házszabály számos rendelkezése differenciál   kormánypárti   és  ellenzéki   párthoz   tartozó képviselő között (pl. 21. § (2) bekezdése, 50. § (3) bekezdése, 53.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja, 70.  §  (3)  bekezdése),  és különböztet kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportok között is   (33.   §   (3)   bekezdése,  119.  §  (3)  bekezdése).   E rendelkezésekre     is    figyelemmel    az    Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kormánypártiság és az ellenzékiség csak  a parlamentben   képviselettel  rendelkező  pártok   relációjában értelmezhető,  vagyis  a  parlamenten  kívüli  pártok   közjogi értelemben    nem   tekinthetők   sem   kormánypártinak,    sem ellenzékinek.  Ezért  az  Mtv. 55.  §  (9)  bekezdésének  az  a szabálya,    amely    az    "egyenlő   arány"    fenntartásának szükségességéről  rendelkezik  –  az  55.  §  (5)  bekezdésében foglaltakkal   összefüggésben   –   kizárólag    a    parlament kormánypárti    és   ellenzéki   képviselőcsoportjai    közötti egyensúlyra  vonatkozik,  és  ennek  megítélésénél  a  korábban jelöltet  állító  volt parlamenti pártokat  teljesen  figyelmen kívül kell hagyni. Az Alkotmány szerinti követelmény tehát csak a   kormánypárti  és  ellenzéki  képviselőcsoportok   jelöltjei közötti   egyensúly,  így  a  törvénynek  az  "egyenlő   arány" helyreállítására    e    tekintetben    irányadó    garanciális rendelkezései  alkotmányosan kielégítőek, mert  a  tárgyilagos, kiegyensúlyozott  és  pártatlan tömegtájékoztatást  biztosítani hivatott közalapítványi kuratóriumok elnökségében útját  állják az    Országgyűlés    egyik    vagy    másik    oldalán    levő képviselőcsoportok túlsúlyának. 3.   Nem   csorbítja   a   törvényi   szabályozás   garanciális jelentőségét  az Mtv. 55. § (9) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint az elnökség tagjainak megbízatását a kormánypárti és   az  ellenzéki  képviselőcsoportok  tekintetében  időközben bekövetkezett  változás  nem érinti. Azok  az  elnökségi  tagok ugyanis, akik korábbi képviselőcsoportok jelöltjeiként kerültek az    elnökségbe,   attól   kezdve,   hogy   az   országgyűlési képviselőcsoportokban   változás  következett   be,   már   nem képviselőcsoport  jelöltjeként, hanem  képviselőcsoporttal  nem rendelkező  pártjuk  jelöltjeként tagjai az elnökségnek.  Mivel közjogi  értelemben  a képviselettel nem  rendelkező  párt  nem tekinthető   sem   kormánypártinak,   sem   ellenzékinek,    az elnökségnek   ezek  a  tagjai  a  kormánypárti   és   ellenzéki képviselőcsoportok   tekintetében   megkívánt   egyenlő   arány fenntartása szempontjából nem vehetők figyelembe.  Ha  nem  így lenne,  a  törvény nem képviselőcsoportokról,  hanem  pártokról rendelkezne. Az a körülmény pedig, hogy képviselőcsoporttal már nem  rendelkező  pártok jelöltjei is tagjai a médiakuratóriumok elnökségének, önmagában semmilyen tekintetben nem  sérti,  vagy veszélyezteti  a véleménynyilvánítás szabadságának  alkotmányos alapjogát.   Az   Alkotmánybíróságnak  az   Abh-ban   kifejtett álláspontja szerint a rádió és televízió szabadságának  sajátos alkotmányos  garanciái csak azt követelik meg, hogy  –  egyebek között – se a parlament, se a politikai pártok ne juthassanak a műsorok  tartalmát befolyásolni képes szervezetben  meghatározó befolyáshoz.  Arra  nézve  azonban  nem  áll  fenn  alkotmányos követelmény,   hogy  a  média-közalapítványok   kuratóriumainak elnökségében  csak  képviselőcsoporttal  rendelkező  parlamenti pártok jelöltjei lehetnek elnökségi tagok. Minderre   figyelemmel  nem  osztja  az   Alkotmánybíróság   az indítványokban  megfogalmazott  azt  az  álláspontot,  hogy   a parlamenti   képviselőcsoporttal  már  nem  rendelkező   pártok jelöltjeit  valamilyen  ismérv – elsősorban  a  párt  politikai irányultsága   –   alapján   a  parlamenti   képviselőcsoportok valamelyik   oldalánál  figyelembe  kellene  venni.   Mivel   a kormánypárti  és  az  ellenzéki oldal  meghatározása  formális, külső    és    objektív   ismérveken   –    az    országgyűlési képviselőcsoportok   parlamenti  helyzetén   –   nyugszik,   az Alkotmánybíróság  megállapítja: az Mtv. 55. § (9)  bekezdésének alkalmazásában   alkotmányos   követelmény,    hogy    sem    a kormánypárti,  sem az ellenzéki oldalon nem vehetők  számításba azok  az  elnökségi tagok, akiket időközben megszűnt parlamenti képviselőcsoport  javaslatára  választott  az  Országgyűlés.  E pártok  jelöltjeit  ugyanis – a fentebb kifejtettek  szerint  – alkotmányosan  nem lehet sem a kormánypárti, sem  az  ellenzéki oldalhoz tartozónak tekinteni. 4.  Az  Alkotmány  3.  § (2) bekezdése értelmében  a  politikai pártok    közreműködnek   a   népakarat    kialakításában    és kinyilvánításában. A politikai pártok ezáltal – miként arra  az Alkotmánybíróság  a  2179/B/1991. AB határozatában  (ABH  1994, 520)  rámutatott – egyfajta sajátos közvetítő szerepet töltenek be  az  állam  és a társadalom között. Ahhoz, hogy a  politikai pártok  alkotmányos funkcióik ellátására képesek  legyenek,  az Alkotmány  3.  §  (1) bekezdése garantálja, hogy  a  pártok  az Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben  tartása mellett  szabadon alakuljanak és szabadon tevékenykedjenek.  Az Alkotmány  e  szabályából,  továbbá  az  Alkotmány  63.  §  (1) bekezdésének  a  pártalapítás szabadságát  is  magában  foglaló egyesülési  szabadságot  garantáló rendelkezéséből  következik, hogy  a politikai pártok önállóak, egymástól függetlenül fejtik ki  tevékenységüket, és ha az Országgyűlésben képviselettel nem rendelkeznek,  fogalmilag sem sorolhatók be se a kormánypártok, se  az  ellenzéki  pártok  közé. Ettől  teljesen  független  és szubjektív   értékítéleten,   informális   ismérveken    nyugvó szempont,   hogy   valamely   párt   politikai   programja    a kormányzathoz  vagy  az ellenzékhez áll-e közelebb.  Ilyen  nem formális  ismérvek  alapján azonban a nem parlamenti  politikai pártok   az   Országgyűlés  egyik  vagy  másik  oldalához   sem sorolhatók. Az  viszont  már garanciális jelentőségű – éspedig  nemcsak  az adott  törvényi konstrukcióban, de az Alkotmány alapján  is  –, hogy  a kuratóriumok elnökségében az ellenzéki és a kormánypáti képviselőcsoportok   által  jelölt  tagok   azonos   létszámban legyenek  jelen.  A  kuratóriumi elnökségeknek  azért  kell  az Országgyűlésben  képviselettel rendelkező pártok  pártpolitikai egyensúlyára, illetőleg a kormánypártok és az ellenzéki  pártok által jelölt kurátorok számának egyenlő voltára épülniük,  mert ellenkező  esetben a kuratóriumok elnökségében vagy a  Kormány, vagy  az  ellenzék meghatározó befolyáshoz juthatna. Az egyenlő arányokon alapuló egyensúly alkotmányos szempontjának viszont a támadott  törvényi  szabályozás megfelel. Az  Mtv.  55.  §  (9) bekezdése ugyanis egyértelműen arról rendelkezik, hogy az újabb elnökségi  tagok választását csak az teheti szükségessé,  ha  a kormánypárti  és  az ellenzéki képviselőcsoportok  tekintetében beálló változás az eredeti egyenlő arányokat megbontja.  Ezt  a megbomlott egyensúlyi helyzetet kell új jelölés alapján új tag, vagy  új  tagok megválasztásával az elnökség hátralevő  idejére megszüntetni,   amelynek   során  a   képviselőcsoporttal   nem rendelkező  pártok jelöltjeiből megválasztott  elnökségi  tagok már figyelmen kívül maradnak. 5. Az Alkotmánybíróság elvi éllel szögezi le: a kormánypártiság –  ellenzékiség  és az ezen alapuló alkotmányi garanciarendszer megítélése  vonatkozásában  csak objektív  és  külső,  formális ismérveket   alkalmazhat,  tekintve,   hogy   a   kormánypárti- ellenzéki jellegnek egyedül csak az az objektív ismérve  lehet, hogy  egy  képviselőcsoport pártja részt  vesz-e  a  kormányban (kormány-koalícióban)   vagy  sem.   A   Házszabály   felhívott rendelkezései szerint is csak a koalíciós szerződés létéhez  és a    de   facto   kormányzati   részvételhez   kapcsolható    a kormánypártiság.  Más, nem formális szempontok  tehát  itt  nem vehetők   figyelembe.   A   kormánykoalíciókat   ugyanis    nem feltétlenül politikai- ideológiai közelség alapján  kötik  meg. Elképzelhető pl. nagykoalíció, amikor a politikai  paletta  két távoli  pólusához  tartozó  párt  alkot  kormánykoalíciót,  míg mindkét  párt  “mellett”  ellenzékben  olyan  frakciók  vannak, amelyek  a  koalíciót  alkotó egyik vagy másik  párthoz  sokkal közelebb   állnak,  mint  a  koalíció  pártjai  egymáshoz.   Az alkotmányi  garanciarendszer ezért nem  kapcsolható  politikai- ideológiai  szempontokhoz, hanem kizárólag formális,  külső  és objektív   ismérvekhez.   Ha   nem   így   lenne,   akkor    az Alkotmánybíróságnak   politikai   ismérvek   alapján    kellene vizsgálnia   a  véleménynyilvánítás  szabadságának  alkotmányos garanciáit a műsorszolgáltatók működése során, például a média- kurátorokat     delegáló     társadalmi     szervezetek      és érdekképviseletek tekintetében is. Az alkotmányos követelmény a véleményszabadság  garantálása tekintetében azonban  nem  erre, hanem az Abh. szerint arra vonatkozik, hogy se az Országgyűlés, se  a  Kormány  ne jusson a műsor tartalmát befolyásolni  képes szervezetben  meghatározó  befolyáshoz,  miként   a   politikai pártok,  továbbá  az azonos feladatra, vagy  ugyanazon  érdekek képviseletére   létrejött   csoportok   befolyása   sem   lehet meghatározó (ABH 1992, 230). 6.     Az    indítványozóknak    a    támadott    rendelkezések alkotmányellenességére vonatkozó álláspontja  lényegileg  abból indul  ki,  hogy  az  Mtv. vonatkozó rendelkezései  csak  addig maradnak  meg az Alkotmány keretei között, ameddig  azt  teszik lehetővé, hogy az Országgyűlés a média-kuratóriumok elnökségébe parlamenti  képviselőcsoportok által jelölt tagokat  válasszon. Az  indítványozók  szerint tehát ez az  az  alkotmányos  határ, amelyen   belül   még   az   Országgyűlés   és   a   pártok   a médiaszervezetek   működésére  befolyást   gyakorolhatnak.   Az Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint  azonban   a   médiumok szervezeti   felépítésének   alkotmányosságát   nem   ez,    az indítványozók  szerinti  optimális  alkotmányossági   szempont, hanem  az  minősíti, hogy az adott szervezeti konstrukcióban  a műsorszolgáltatók elvileg képesek-e biztosítani a társadalomban meglévő  vélemények  teljes  körű, kiegyensúlyozott  arányú  és valósághű   kifejezésre  jutását,  valamint  a  közérdeklődésre számot   tartó  eseményekről  és  tényekről  való  elfogulatlan tájékoztatást.  Az alkotmányos garanciáknak  tehát  arra  nézve kell  fennállniuk, hogy az Országgyűlés, a Kormány,  illetve  a pártok,   továbbá   az  érdekképviseletek  a   műsorszolgáltató szervezetekben ne juthassanak meghatározó befolyáshoz. Arra  nézve  viszont  a  támadott  törvényi  rendelkezések  már tartalmaznak alkotmányos garanciát, hogy a Kormány ne juthasson túlsúlyba,    ne   szerezhessen   meghatározó    befolyást    a médiakuratóriumok  elnökségében,  hiszen  az  Mtv.  55.  §  (9) bekezdése  második  mondatában foglalt rendelkezés  alapján  az esetlegesen időközben bekövetkező arányeltolódást a Kormány  és az   ellenzéki  oldal  között  újabb  kurátor,  vagy  kurátorok választásával egyensúlyba kell hozni. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság   az  Mtv.  55.  §  (5)   és   (9)   bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. 7.  Nem találta megalapozottnak az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra  irányuló  indítványt  az  Mtv.   55.   §   (8) bekezdésében    foglalt   rendelkezés   alkotmányellenességével kapcsolatban. Az Mtv. 55. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy   az   Országgyűlés  mindhárom  kuratóriumba   külön-külön legalább  nyolc  tagot választ a képviselők több  mint  felének szavazatával,   egyenként.  A  támadott  (8)   bekezdés   pedig kimondja:  "A  kuratórium  elnöksége  akkor  alakul   meg,   ha valamennyi  tagját  megválasztják. Nem  akadálya  a  kuratórium elnöksége megalakulásának azonban, ha a kormánypárti,  vagy  az ellenzéki   oldal   valamelyike   nem   állít   jelöltet."   Az indítványozó szerint az idézett törvényi rendelkezések egyfelől sértik  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság követelményét,   mert   egymásnak  ellentmondanak,   ellentétes értelmezésre adnak lehetőséget, így ténylegesen nem állapítható meg  a  törvény  alapján,  hogy a  kuratórium  elnöksége  mikor tekinthető  létrejöttnek, másrészt az 55.  §  (8)  bekezdésének utolsó  mondata  ellentétben áll az Alkotmány  61.  §-ának  (1) bekezdésével, mert lehetővé teszi a kuratóriumi elnökségekben a parlament  egyik  vagy másik – kormánypárti  vagy  ellenzéki  – oldalának túlsúlyát. 7.1.   Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  támadott törvényi   rendelkezések  értelmezhetőek,  világosak,   így   a kuratóriumok  elnökségének megalakulása jogszabályértelmezéssel megállapítható.  A  kifogásolt  rendelkezések   főszabályt   és kivételt  tartalmaznak,  amelyek nem  ellentmondásosak  és  nem adnak  alapot ellentétes értelmezésre. A kuratóriumok elnöksége megalakulásának   főszabálya  az,  hogy   az   elnökség   akkor tekinthető  megalakultnak, ha valamennyi tagját  megválasztják. Ehhez  képest szűkebb tényállású, kivételes szabály  az,  ha  a kuratóriumok elnökségébe a kormánypárti vagy az ellenzéki oldal valamelyike   nem   állít  jelöltet.  E   kivételes   tényállás jogkövetkezménye  az, hogy a kuratóriumok elnöksége  a  törvény szerint  ilyenkor  is, tehát csak az egyik  oldal  jelöltjeinek megválasztásával megalakul. A kifogásolt rendelkezések az adott összefüggésben  tehát nem ellentmondásosak,  sem  értelmezésük, sem  alkalmazásuk nem eredményez jogbizonytalanságot,  így  nem ellentétesek  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében  deklarált,  a jogbiztonság  követelményét  magában  foglaló  jogállamisággal, ezért azok ezen az alapon nem alkotmányellenesek. 7.2.  Rámutat  az  Alkotmánybíróság arra, hogy a  jelöltállítás elmaradásának  elemzett törvényi jogkövetkezménye  a  politikai erők  megállapodását,  konszenzusát  hivatott  előmozdítani.  A támadott     rendelkezés    tehát    a    kompromisszum-     és konszenzuskényszert  intézményesíti,   vagyis   a   törvény   a főszabály  és  a kivétel kimondásával az Alkotmány  61.  §  (4) bekezdésének egy sajátos garanciarendszerét alkotja meg. Nem  alkotmányossági  kérdés  az,  ha  a  jelöltállítási  és  a választási   eljárás  esetenként  nem  működik.  A  mechanizmus működtetése  során esetlegesen előforduló – és  politikai  vagy egyéb  okra  visszavezethető – nehézségek nem  teszik  magát  a szabályozást  alkotmányellenessé. Az Országgyűlés tagjainak,  a politikai  élet szereplőinek a törvényből fakadó  feladata  az, hogy  a  mechanizmust megfelelően működtessék.  Ennek  során  a parlamenti  pártok a törvény szerint együttműködésre kötelesek. Ez  az  együttműködési  kötelezettség  pedig  fennáll  mind   a parlament egyik vagy másik oldalán elhelyezkedő pártok, mind  a parlament két oldala között. Az    Alkotmány   ugyanis   a   műsorszolgáltatókat   működtető szervezetek  tekintetében nemcsak tartózkodást,  hanem  pozitív cselekvést is megkövetel az államtól. Ennek keretében pedig  az államnak  olyan,  a  törvényben szabályozott megoldásokat  kell biztosítania,  amelyek megfelelően garantálják a  közszolgálati rádió és televízió folyamatos működését. Az   Alkotmánybíróság  a  közszolgálati  rádió   és   televízió tekintetében az Abh-ban (ABH 1992, 233), a 17/1993. (III.  19.) AB  határozatában  (ABH  1993, 157-158) pedig  a  közszolgálati hírügynökség vonatkozásában rámutatott arra, hogy az  Alkotmány 61.   §  (1)  bekezdésében  szabályozott,  a  közérdekű  adatok megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog biztosítása az  állam alkotmányos  kötelezettségévé teszi a közszolgálati  műsor-  és hírszolgáltatók  folyamatos és zavartalan működtetését.  Vagyis ennek   az   alapjognak   az   érvényesítése   és   garantálása kényszerítően  kötelezi  az államot  arra,  hogy  a  műsor-  és hírszolgáltatók szervezeteit fenntartsa, adott esetben abban az időszakban  is,  amikor, és azon az áron is, ha az  alkotmányos szervek  együttműködésében átmenetileg zavarok keletkeznek.  Az Alkotmány    alapján   erre   tekintettel   –   a    kifogásolt rendelkezésben  a  véleménynyilvánítás  szabadságának  sérelmét látó indítvány elbírálása során – az az eldöntendő kérdés, hogy köteles-e  az  állam  a műsor- és hírszolgáltatók  működtetését alkotmányos alapjog korlátozása árán is biztosítani. 7.3.   Az   Alkotmánybíróság  1990  óta  folytatott  gyakorlata szerint,  az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának eszközéhez,   ha  másik  alapjog  védelme  vagy  érvényesülése, illetőleg  egyéb  alkotmányos  célok  védelme  ezt  szükségessé teszi,  és  a  korlátozás  csak olyan mértékű  lehet,  amely  a korlátozással  elérni kívánt céllal arányban áll [20/1990.  (X. 4.)  AB határozat, (ABH 1990, 69, 71-72), 7/1991. (II. 28.)  AB határozat,   (ABH   1991,   22,   25)].   A   későbbiekben   az Alkotmánybíróság   ezt   a   gyakorlatát   tüzetesbítette    és állandósította.  A  11/1992. (III. 5.)  AB  határozatában  (ABH 1992,  77, 85) kimondta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkotmányos alapjog és szabadság tartalma törvénnyel  csak  más alapjog    vagy    alkotmányos    érték    védelme    érdekében elkerülhetetlen esetben, a szükséges mértékben és arányos módon korlátozható. A 11/1993. (II. 27.) AB határozat (ABH 1993, 109, 110)  szerint pedig: "A korlátozás nem alkotmányellenes  akkor, ha elkerülhetetlen, ha arra kényszerítő ok szolgáltat alapot, s a   korlátozás  súlya  a  korlátozással  elérni  kívánt  céllal arányban van." Kétségtelen,  hogy  alkotmányos alapjogokat  védő,  garanciális szabály  sérül, ha a műsorszolgáltatók kuratóriumi elnökségében akár a kormányzati, akár az ellenzéki oldal túlsúlyba kerül  és ezáltal   meghatározó  befolyáshoz  jut.  Az   Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságjoga (Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdés)  megköveteli,  hogy   se   a parlament,   se   a   Kormány  ne  jusson  a  műsor   tartalmát befolyásolni   képes  szervezetekben  meghatározó  befolyáshoz, miként  a  politikai pártok, továbbá az azonos feladatra,  vagy ugyanazon  érdekek képviseletére létrejött csoportok  befolyása sem lehet meghatározó (ABH 1992, 230). Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban az Mtv. 55.  § (8)  bekezdésének összefüggésében kényszerű és  elkerülhetetlen alapjogi  korlátozás  áll  fenn,  mert  az  elnökség  egyoldalú megalakulása alkotmányos szempontból "kisebb veszélyt" jelent a véleménynyilvánítás szabadságjogára, mint az,  ha  az  elnökség megalakulásának  hiányában  a közszolgálati  média-kuratóriumok egyáltalában  nem működnének. A fentebb kifejtettek  szerint  a közérdekű  adatok megismeréséhez való alapvető jog  garantálása (Alkotmány  61.  §  (1) bekezdés) kényszerítően  megköveteli  a közszolgálati   műsorszolgáltatók  folyamatos   és   zavartalan működését.  Az  egész törvényi szabályozás a média-kuratóriumok szervezeti    megoldására    és   funkcionálására    épül,    a befolyásmentes  és  tárgyilagos műsorszolgáltatás  –  és  ennek alapján   a  közérdekű  adatok  megismeréséhez  való   alapvető alkotmányos   jog   –   teljes  garanciarendszere   a   törvény konstrukciójában  a  kuratóriumok működésével  biztosított.  Az Alkotmány   61.  §-ában  meghatározott,  a  véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó alapjog garanciáinak korlátozását  tehát ugyancsak  az  Alkotmány 61. §-ában szabályozott,  a  közérdekű adatok   megismeréséhez,   a   közérdeklődésre   számot   tartó eseményről  és  tényekről  való tájékozódáshoz  fűződő  alapjog biztosítása  teszi alkotmányosan szükségessé és  indokolttá.  A kivételes  szabály  így  elkerülhetetlen  rendelkezés,  melynek hiányában   a   média-közalapítványok   és   részvénytársaságok működése  bénulna  meg,  ami ellentétes volna  a  tájékoztatási monopóliumok megakadályozására vonatkozó és az Alkotmány 61.  § (4)  bekezdésében foglalt – az Abh-ban kifejtett tartalmú  (ABH 1992, 227) – rendelkezéssel is. Ugyanakkor a korlátozás nem tekinthető aránytalannak sem,  mert az   csak   akkor  következhet  be,  ha  a  különböző   oldalon elhelyezkedő     parlamenti     frakciók     egymással     való együttműködésében  átmenetileg zavar keletkezik.  Az  egyoldalú megalakulás  súlyos jogkövetkezményére ugyanis  tipikusan  csak akkor  kerülhet  sor, ha a képviselőcsoportok  az  Országgyűlés egyik  oldalán önhibájukból nem élnek jelöltállítási  jogukkal, illetőleg nem gyakorolják erre vonatkozó kötelezettségüket.  Ez viszont  már  a parlamenti pártok politikai felelőssége  körébe tartozó kérdés, és nem a szabályozás alkotmányellenességének  a következménye. Az   Alkotmánybíróság   a  fentebb  kifejtettekre   tekintettel megállapítja, hogy mivel a kuratóriumi elnökségek  megalakulása nélkül maguk a közalapítványok válnának működésképtelenné, mert ennek  folytán az Mtv. 66. § (2) bekezdése szerint az  elnökség kizárólagos    feladat-   és   jogkörébe    eső    gazdálkodási tevékenységek  lehetetlenülnének el,  és  ezáltal  a  közérdekű adatok  megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog sérülne,  nem alkotmányellenes az, ha a parlament kormányzati vagy  ellenzéki oldala  valamelyikének jelöltállítása nélkül is  a  törvény  az elnökség    megalakulását    lehetővé    teszi.    Ezért     az Alkotmánybíróság  az e körben előterjesztett  indítványokat  is elutasította.                                                               V. 1.   Az  Alkotmánybíróság  akkor  állapíthat  meg  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet,  ha  a  jogalkotó   szerv jogszabályi  felhatalmazásból  származó  jogalkotói   feladatát elmulasztotta  és ezzel alkotmányellenességet idézett  elő.  Az Abtv.  49. § (1) bekezdése alapján a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapítására bárki  indítványára  –  és hivatalból is – sor kerülhet, és annak megállapítása esetén  az Alkotmánybíróság  a  mulasztást  elkövető  szervet  –  határidő megjelölésével – felhívja jogalkotói feladatának teljesítésére. Az  Alkotmánybíróság az Abh-ban kifejtette,  hogy  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg  akkor  is,  ha valamely   alapjog   érvényesüléséhez   szükséges   jogszabályi garanciák   hiányoznak   (ABH   1992,   231).   Ugyanakkor   az Alkotmánybíróság  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmánysértést nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan semmilyen jogi szabályozás nincs, hanem akkor is, ha  az  adott szabályozási  koncepción  belül az alkotmányos  követelményeket kielégítő jogszabályi rendelkezések hiányoznak (22/1995.  (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113). Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata tehát elvileg  lehetővé teszi mulasztásos alkotmánysértés megállapítását akkor is, ha a jogalkotó  a  jogszabályi felhatalmazásból származó  jogalkotói feladatát   teljesítette  ugyan,  ennek  során  azonban   olyan szabályozási   hiányosságok   következtek   be,   amelyek   már alkotmányellenes   helyzetet  idéztek  elő.  Az   indítványozók szerint  ilyen  alkotmányellenes  helyzetet  idézett   elő   az Országgyűlés  akkor, amikor elmulasztotta annak  szabályozását, hogy  a  média-kuratóriumok elnökségének azok a tagjai,  akiket olyan  országgyűlési képviselőcsoport jelölt,  amely  időközben megszűnt, hogyan minősülnek az Mtv. 55. § (5) és (9) bekezdése, illetőleg az MTItv. 17. § (3) és (7) bekezdése összefüggésében. 2.    Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   az   adott összefüggésben alkotmányellenes törvényhozói mulasztás nem  áll fenn, mert a sérelmezett törvényi rendelkezések az Alkotmánnyal összhangban    értelmezhetők,   az    alkalmazás    alkotmányos követelményei    meghatározhatók,    vagyis    a    szabályozás jogbizonytalanságot sem teremt, így nem állapítható meg sem  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésének a  sérelme,  sem  pedig  az Alkotmány 61. §-ában biztosított alapjogok megsértése. A  kuratóriumi  elnökségek  tagjainak megválasztására  irányadó kiinduló szabály szerint a megválasztandó elnökségi tagokat  az Országgyűlés    képviselőcsoportjai    jelölik.    E    szabály alkalmazásában     a     Házszabálynak     az     országgyűlési képviselőcsoportokra   vonatkozó   rendelkezéseit   megfelelően figyelembe  kell  venni. Így irányadó a Házszabály  14.  §  (1) bekezdésében  foglalt rendelkezés, amely szerint  az  ugyanazon párthoz    tartozó   országgyűlési   képviselők   országgyűlési tevékenységük  összehangolására  képviselőcsoportot   hozhatnak létre.  A  Házszabály  II.  Rész  2.  Fejezete  tartalmazza  az országgyűlési     képviselőcsoportokra    vonatkozó     további részletrendelkezéseket. Az Mtv. 55. § (9)  bekezdésében  és  az MTItv. 17. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések megmaradnak a  képviselőcsoportok  szerinti  kategorizálás  körében  és  az időközben  bekövetkezett  változást  –  mint  ahogy   erre   az Alkotmánybíróság a korábbiakban már rámutatott  –  kizárólag  a képviselőcsoportok    relációjában    minősítik    relevánsnak. Tekintve, hogy a Házszabály felhívott rendelkezései szerint  az Országgyűlés megbízatásának ideje alatt a képviselőcsoportokban változás     következhet     be    (pl.:     képviselőcsoportok megszűnhetnek),  és figyelemmel arra, hogy a média-kuratóriumok elnöksége  megbízatását az Országgyűlés  nem  igazította  saját megbízatási idejéhez, az új országgyűlési választások során  is változás  következhet be a képviselőcsoportok létében, számában vagy kormánypárti-ellenzéki jellegében. Az  Mtv.  55.  §  (5) bekezdése, továbbá az MTItv.  17.  §  (3) bekezdése  szerint a kuratóriumokba választható tagok  felét  a kormánypárti,   másik  felét  az  ellenzéki  képviselőcsoportok jelölik.  Ha a képviselőcsoportokban olyan változás  következik be,  hogy ezáltal – a kurátorok eredeti jelölését tekintve –  a kormányzati  és  az  ellenzéki oldal  egyensúlya  megbomlik,  a Kormány,  illetőleg  az ellenzék elnökségen belüli  túlsúlyának megakadályozása érdekében új jelölt (jelöltek)  állításával  és megválasztásával  az egyensúlyt helyre kell állítani.  Ebben  a törvényi konstrukcióban teljesen nyilvánvaló – és a szabályozás ellenkező   értelmezésre  nem  is   ad   alapot   –,   hogy   a képviselőcsoportok tekintetében bekövetkezett változás miatt az egyensúlyt  kizárólag a kormányzati és ellenzéki  oldalon  levő képviselőcsoportok  között  kell helyreállítani,  vagyis  ennek során  azok  a  kurátorok, akiket jelölő  képviselőcsoport  már megszűnt,  vagy  egyébként nem jutott be a  parlamentbe,  egyik oldalon sem vehetők számításba. Az  Alkotmánybíróság utal arra, hogy azt maguk az indítványozók is   elismerik,  hogy  a  parlamenti  képviselőcsoporttal   nem rendelkező  párt  "semmiképpen sem  lehet  sem  a  kormánypárti frakciók,  sem az ellenzéki képviselőcsoportok közé sorolható". Mivel  közjogilag  –  és  fogalmilag  –  a  képviselettel   nem rendelkező   párt  nem  tekinthető  sem  kormánypártinak,   sem ellenzékinek,  a  változás következtében  megbomlott  egyensúly helyreállítása során ezeket az elnökségi tagokat már  figyelmen kívül  kell  hagyni.  Egy  parlamenti  képviselőcsoporttal  nem rendelkező   párt   "politikai   identitása"   –   miként    az Alkotmánybíróság   fentebb  már  ezt  is   kifejtette   –   nem határozható  meg sem kormánypátiként, sem ellenzékiként.  Ezért nem állapítható meg jogalkotói mulasztás atekintetben, hogy  az Mtv.  55. § (9) bekezdése és az MTItv. 17. § (7) bekezdése  nem tartalmaz  rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy  kormánypárti vagy  ellenzéki képviselők közé – vagy esetleg egyikhez  sem  – kell  számítani  azokat  az  elnökségi  tagokat,  akiket  olyan képviselőcsoportok   jelöltek,   amelyek   már   nincsenek    a parlamentben.  A  Kormány  vagy  az  ellenzék  alkotmányellenes befolyása a kuratórium elnökségekben csak így kerülhető el.  Az Alkotmány  61.  §-ában  biztosított kommunikációs  alapjogok  a médiumok  működtetését  illetően olyan  intézményi-  szervezeti szabályokat  követelnek  meg, amelyek  megakadályozzák  mind  a Kormány,   mind   pedig  az  ellenzék  túlsúlyát,   meghatározó befolyását e szervezetek, intézmények működésére és ezáltal  az általuk   közvetített  műsorok  tartalmára.  Valamelyik   oldal túlsúlya,  meghatározó  befolyása  azonban  csak  formális   és objektív  ismerévekkel  mérhető.  Miként  a  kormányzati   vagy ellenzéki  oldalt  bevallottan, vagy be nem vallottan  támogató egyes   szervezetek  sem  zárhatók  el  attól,  hogy  a  média- kuratóriumokba    képviselőket   delegáljanak,    ugyanúgy    a parlamenten kívüli politikai pártok sem differenciálhatók  azon az  alapon,  hogy  politikájuk inkább  a  kormányzati  vagy  az ellenzéki  oldalt támogatja. Az ilyen alapú figyelembevétel  az adott  törvényi  konstrukcióban a politikai pártok  alkotmányos jogállását illetően támasztana komoly alkotmányos aggályokat. Figyelemmel  tehát  arra,  hogy az  adott  szervezeti  megoldás lényeges   eleme  az,  hogy  a  kuratóriumok  elnökségében   az ellenzéki  és  a kormánypárti képviselőcsoportok  által  jelölt elnökségi  tagok azonos létszámban legyenek jelen,  amelyről  a törvény    kifejezetten   rendelkezik,   az    Alkotmánybíróság alkotmányos  követelményként határozta  meg,  hogy  a  törvényi rendelkezések  alkalmazásában  a  képviselőcsoporttal  már  nem rendelkező  pártok  jelöltjeiből választott  elnökségi  tagokat alkotmányosan  nem lehet egyik, vagy másik oldalhoz  tartozónak tekinteni. Ezekre  a körülményekre figyelemmel viszont az Alkotmánybíróság nem  találta megállapíthatónak a jogalkotói mulasztást és ennek folytán    az    alkotmányellenességet,   így   a   mulasztásos alkotmányellenesség megállapítására irányuló  indítványokat  is elutasította. 3.   Az   Országgyűlés  és  a  politikai  pártok   befolyásának lehetséges       túlsúlyával      kapcsolatos,      mulasztásos alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány elbírálása  körében  – amely tartalmilag az elnökség  esetleges létszámbeli  túlsúlyát jelenti a delegált kurátorokkal  szemben –, az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá: Kétségtelen,   hogy  az  Mtv.  55.  §  (9)  bekezdése   második mondatában    foglalt   rendelkezés   alkalmazása    során    a közalapítványi kuratóriumok elnökségének létszáma megnövekszik, amely az elnökségek súlyát és befolyását a kuratóriumokon belül fokozza. Erre a létszámnövekedésre egyébként törvényi alapot ad már  az  Mtv.  55.  § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés  is, figyelemmel   arra,   hogy  eszerint  az   Országgyűlés   által választott  kurátorok  száma mindhárom  kuratóriumban  legalább nyolc fő, vagyis nyolc főnél már eredetileg is több lehet. Mivel  az elnökség tagjait az Országgyűlés választja, és  mivel azok  kizárólag  a parlamentben képviselőcsoporttal  rendelkező vagy   már   nem  rendelkező  pártok  jelöltjeiből  állnak,   a kuratóriumok tevékenységére magának az Országgyűlésnek, illetve a  pártoknak  a  befolyása az elnökség  létszámának  növekedése folytán   erősödhet.  Ahhoz  azonban,  hogy   ez   a   befolyás meghatározó  legyen,  a kuratóriumok elnöksége  létszámának  el kell  érnie,  illetve  meg  kell haladnia  a  kuratóriumokba  a különböző   szervezetek   által   delegált   tagok   létszámát, figyelemmel arra, hogy az Mtv. 61. § (2) bekezdése értelmében a kuratórium tagjainak (ideértve az elnökség tagjait, az  elnököt és  az  elnökhelyettest is) szavazati joga egyenlő. Noha  ennek gyakorlati előfordulása kevéssé valószínű, elvileg azonban  nem zárható  ki, ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint:  az Mtv.  55.  §  (4) és (9) bekezdései az Alkotmánnyal összhangban csak  úgy  értelmezhetők,  hogy a kuratóriumokban  az  elnökség tagjai  –  létszámuk  révén  –  a különböző  szervezetek  által delegált   kuratóriumi   tagokkal  szemben   nem   szerezhetnek többséget,  és ennek folytán meghatározó befolyást.  Vagyis  az Országgyűlés  által  választott elnökségi  tagok  létszáma  nem haladhatja meg a delegált kurátorok létszámát. Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Országgyűlés és a  pártok befolyásának  növekedése a kuratóriumokon  belül  alkotmányosan csak  akkor  kifogásolható, ha ez  a  növekedés  a  pártokat  a kuratóriumokban    meghatározó   befolyáshoz    juttatná.    Az Alkotmánybíróság  az Abh-ban kiemelte: pártok konszenzusa,  még kevésbé  csupán  a parlamenti pártok konszenzusa  nem  alkalmas arra,  hogy  alkotmányos garanciát nyújtson a véleményszabadság teljességére.  Ebből  pedig  az következik,  hogy  a  politikai pártok  befolyása  a médiumokat működtető szervezetekben  és  a szervezeti  döntések meghozatalában az Alkotmány  szerint  csak meghatározó nem lehet. A nem meghatározó erejű puszta  befolyás azonban  a politikai pártok alkotmányos funkciója gyakorlásának körébe tartozik, így az önmagában nem alkotmányellenes. 3.1.  Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a hatályos jogot  lehetőleg kímélni kell [53/1993. (X. 13.) AB (ABH  1993, 323,  338),  a  22/1995. (III. 31.) AB (ABH  1995,  108,  113), továbbá a 23/1995. (IV. 5.) AB (ABH 1995, 115, 121)]. Eszerint, amennyiben  van mód a norma alkotmányos értelmezésére,  úgy  az Alkotmánybíróság  –  a nemzetközi gyakorlathoz  hasonlóan  –  a lehetséges alkotmányellenes értelmezési lehetőségeket  kizárva, megállapítja  a  norma  alkalmazása  során  figyelembe   veendő alkotmányos követelményeket. Az  Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában (ABH 1993,   256,  267)  elvi  éllel  mondta  ki:  "Ha  a   vizsgált jogszabálynak van (egy vagy több) olyan értelmezése,  amely  az alkotmányos  követelményeknek megfelel, az  Alkotmánybíróságnak nem    feltétlenül    kell    megállapítania    a    jogszabály alkotmányellenességét.  A  normát  nem  kell   minden   esetben megsemmisíteni    csupán    azért,    mert    az    alkotmányos követelményeknek meg nem felelő értelmezése is lehetséges, vagy előfordul...  A  hatályos  jogot  lehetőleg  kímélni  kell.  Az Alkotmánybíróság  elkerüli  jogszabály,  illetőleg  jogszabályi rendelkezés  megsemmisítését,  vagy  a  törvényhozó  felhívását arra,  hogy  az Alkotmánybíróság által meghatározott  határidőn belül  alkosson  jogot,  ha  a jogrend  alkotmányosságát  és  a jogbiztonságot  enélkül  is  biztosítani  lehet.  Ilyenkor   az Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek körét határozza meg általában, az alkotmányos követelményekkel, amelyek esetében  a jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van." Az  Alkotmánybíróságnak az alkotmányos követelmény  intézményét megalapozó   e   határozata   szerint   –   adott   esetben   – alkotmánykonform értelmezéssel nemcsak a norma  megsemmisítése, hanem az alkotmánysértő mulasztás megállapítása is elkerülhető. Erre   akkor  van  lehetőség,  ha  az  alkotmányos  követelmény meghatározásával  az  alkotmányos  jogalkalmazás   anélkül   is biztosítható,  hogy  a jogalkotónak az adott  életviszonyra  új jogszabályt   kellene  alkotnia.  Vagyis  ha   az   alkotmányos követelmény  megállapítása megmarad az  Alkotmány  és  a  norma adott összefüggésének értelmezése körében. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint – anélkül, hogy  erről az Alkotmánybíróságnak külön rendelkeznie kellene – alkotmányos értelmezésként  meghatározható, hogy  a  kuratóriumok  delegált kurátorainak    számát    a   kuratóriumok    elnökségei    sem megválasztásukkor,  sem azok kiegészítése  során  nem  léphetik túl.   A   túllépés  ugyanis  az  alkotmányos  garanciarendszer megbomlásához  vezetne,  miután az a szavazati  jog  gyakorlása során  a  parlament,  illetőleg a  politikai  pártok  túlsúlyát eredményezné. Az   Alkotmánybíróság  az  Abh-ban  megállapította,   hogy   az Alkotmány 61. §-ából az az alkotmányos kívánalom vezethető  le, hogy  a  közszolgálati  médiumokban se az  Országgyűlés,  se  a Kormány,  se  a  politikai pártok, se a  különböző  társadalmi, érdekképviseleti   szervezetek   ne   szerezzenek   meghatározó befolyást.  Az  Alkotmányból következik  tehát,  hogy  az  Mtv. alkalmazása  során a kuratóriumok elnökségei  a  kuratóriumokon belül nem szerezhetnek szavazattöbbséget. 3.2. Az Alkotmánybíróság a 22/1995. (III. 31.) AB határozatában –  a hatályos jog kíméletének hangsúlyozása mellett – kimondta, hogy az alkotmánysértő mulasztás akkor is megállapítható, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú  jogszabályi rendelkezések hiányoznak (ABH 1995,  108, 113).  Azóta ezt az álláspontot az Alkotmánybíróság gyakorlattá alakította  [29/1997. (IV. 29.) AB határozat, (ABH  1997,  122, 128);  15/1998.  (V. 8.) AB határozat (ABH  1998,  132,  138)]. Ezekben   a  határozatokban  azonban  az  Alkotmánybíróság   az alkotmányos követelmény meghatározásával nem maradhatott  volna meg  az  Alkotmány-  és  normaértelmezés  tartományában,  ezért kellett  alkotmányellenes mulasztást megállapítania. Ha viszont alkotmányos   értelmezéssel  vagy  az  alkotmányos  követelmény meghatározásával az alkotmányos jogalkalmazás biztosítható,  az Alkotmánybíróság  elkerüli  a  mulasztás  megállapítását  és  a törvényhozó felhívását arra, hogy meghatározott határidőn belül alkosson jogot. Igaz  ugyan,  hogy  az Mtv. a kuratóriumi elnökségek  minimális létszámát  határozza  csak meg és az elnökségi  tagok  létszáma felső   határáról   nem   rendelkezik,  de   ilyen   kifejezett rendelkezés hiányában is – az alkotmányos értelmezés körében  – megállapítható,  hogy  a  kuratóriumokon  belül   az   elnökség szavazattöbbsége   alkotmányellenes   volna.   Mivel    ez    a megállapítás  a  jogalkalmazás körébe esik – tekintve,  hogy  a kuratóriumi  elnökségi  tagok  létszámának  törvényi   minimuma feletti  országgyűlési  meghatározásától  függ  –,  pusztán  az alkotmányos  normaértelmezés  körében  megállapítható,  hogy  a delegált  kurátorok  törvényi létszáma a választható  elnökségi tagok  létszámának  alkotmányos korlátját  jelenti.  Vagyis  az adott  összefüggésben  a  szabályozás  alkotmányosságát  és   a jogbiztonságot a mulasztás megállapítása nélkül is  biztosítani lehet.    Ezért    az   Alkotmánybíróság   –   a   normakímélet alkotmánybírósági gyakorlatára figyelemmel – nem látta  alapját és  indokát a mulasztásos alkotmányellenesség megállapításának, és  annak, hogy az Alkotmánybíróság a törvényhozót hívja fel az alkotmányos normaértelmezésnek megfelelő szabály megalkotására. Minthogy  a  hivatkozott  alkotmánybírósági  határozatokra   is figyelemmel  az  elnökségi  tagok  felső  létszámára  vonatkozó alkotmányos   értelmezés  –  az  Alkotmánybíróság   álláspontja szerint   –   elegendő   alkotmányi   garanciát   jelent,    az Alkotmánybíróság    a   mulasztás   megállapítására    irányuló indítványt e körben is elutasította. 4.    Az    egyik    indítványozó    indítványában    ugyancsak alkotmányellenes  helyzetet  teremtő  mulasztás  megállapítását indítványozta,  figyelemmel  arra,  hogy  az   Mtv.   55.   §-a szabályozatlanul hagyta azt az esetet, amikor  az  új  elnökség megválasztásakor akár a kormánypárti oldal, akár  az  ellenzéki oldal  azért  nem tud jelöltet állítani, mert  az  adott  oldal képviselőcsoportjai  egymás  közt  nem  tudnak   megegyezni   a jelöltállításban. Álláspontja szerint a sorsolásos megoldást az Mtv.  55. §-ának (9) és (11) bekezdése nem erre az esetre  írja elő. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Mtv. 55. §-a a média- kuratóriumok  elnökségi tagjai megválasztásának  két  esetkörét szabályozza. Az egyik: az elnökség négyévenként esedékes teljes meg-, illetőleg újjáválasztásának az esetköre, míg a második  a részleges választásra vonatkozik, mégpedig abban az esetben, ha az   Mtv.   55.  §  (9)  bekezdésében  szabályozott   tényállás megvalósul.  Ehhez  további szabályozott esetkörként  járul  az Mtv.   61.   §  (6)  bekezdésében  foglalt,  ugyancsak   teljes újjáválasztási  processzus, amikor az  elnökség  megbízatása  a törvény  alapján azért szűnik meg, mert az a 66. § (2) bekezdés b) pontja alapján nem tud az összes tag kétharmados többségével javaslatot  tenni a műsorszolgáltató elnökének  személyére,  és ugyanilyen  szavazataránnyal  új pályázat  kiírásáról  sem  tud dönteni  a  pályázat  beadási határidejétől  számított  harminc napon  belül. Ilyenkor az Országgyűlésnek egy hónapon belül  új elnökséget  kell választania, melynek során az  előző  elnökség tagjai  nem  jelölhetők.  Elvileg nem zárható  ki  más,  teljes újjáválasztási  eljárás sem (pl. ha az elnökség  megbízatásáról lemond). A  teljes választások eseteire, így a 61. § (6) bekezdésére  is irányadó  szabály  az  Mtv.  55.  §  (5)  bekezdésében  foglalt rendelkezés, amely szerint az Országgyűlés által a kuratóriumok elnökségébe választható tagok felét a kormánypárti, másik felét az  ellenzéki képviselőcsoportok jelölik. Ezekben az esetkörben minden képviselőcsoport legalább egy jelöltjét – de oldalanként legalább  négyet  –  meg kell választani. A  képviselőcsoportok közös jelöltet tehát csak akkor állítanak, ha a parlament egyik vagy   másik  oldalán  levő  képviselőcsoportok  száma  négynél kevesebb. Azonban ekkor sem feltétlenül, mert az Mtv. 55. § (4) bekezdésében   foglalt  rendelkezés  az  elnökségnek   csak   a minimális létszámát határozza meg nyolc főben, az (5)  bekezdés pedig  a  képviselőcsoportokkénti legalább (tehát minimum)  egy jelöltről  rendelkezik. Vagyis nincs törvényi  akadálya  annak, hogy  a  közös jelöltállítás helyett a képviselőcsoportok  több jelöltet   állítsanak,  és  ennek  folytán   nagyobb   létszámú elnökséget   válasszon  az  Országgyűlés.   Ennek   alkotmányos korlátja  csupán  az,  hogy egyfelől  az  elnökség  létszáma  a kuratóriumokban  ne  lépje túl a delegált kurátorok  létszámát, vagyis  hogy  a kuratóriumokon belül az elnökség  ne  szerezzen szavazattöbbséget, másfelől az Mtv. 55. §-ának (5) bekezdésében foglalt  az  a  rendelkezés, hogy az elnökségi  tagok  felét  a kormánypárti, másik felét pedig az ellenzéki képviselőcsoportok jelöljék. Minthogy tehát az Mtv. 55. § (4) és (5) bekezdéseiben foglalt    rendelkezés    nemcsak   az    elnökségek    legelső megválasztására,    hanem    minden    négyévenként    esedékes újjáválasztásra, továbbá az Mtv. 61. § (6) bekezdése  szerinti, vagy  esetlegesen egyéb ok miatti újjáválasztására is irányadó, az   indítványban  kifogásolt  jogalkotói  mulasztás  ebben  az összefüggésben sem áll fenn, mert ha a képviselőcsoportok közös jelöltállításban  nem tudnak megegyezni, az elnökség  az  egyes képviselőcsoportok    egynél    több    jelöltje    útján    is megválasztható,  mikoris a parlament egyik vagy  másik  oldalán levő   képviselőcsoportoknak  már  nem  kell   közös   jelöltet állítani.  A törvényhozó tehát az adott szabályozási koncepción belül arra az esetre is alkotott rendelkezést, ha a kuratóriumi elnökségek   megválasztását  a  közös   jelöltállításban   való konszenzus  hiánya  akadályozná,  így  az  Alkotmánybíróság  az alkotmányellenes     mulasztás    fennállását     nem     látta megállapíthatónak.   Az  már  nem  alkotmányossági,   hanem   a képviselőcsoportok együttműködésére és politikai  felelősségére tartozó  kérdés, hogy az Országgyűlés a jelöltek létszámában  – az alkotmányos korlátok között – megegyezzen. A  részleges választási esetkörben, vagyis az Mtv.  55.  §  (9) bekezdésének  tényálláskörében viszont a  törvény  kifejezetten rendelkezik   arról   az  esetről,  amikor   az   adott   oldal képviselőcsoportjai  nem  tudnak  közös  jelölt  vagy  jelöltek állításában megállapodni. A törvény rendelkezése szerint  ebben az   esetben   kell  a  jelölést  sorsolással  eldönteni.   Nem állapítható  meg tehát e törvényi rendelkezések összefüggésében sem  jogalkotói  mulasztás, ezért az Alkotmánybíróság  az  erre irányuló indítványt is elutasította.                               VI.                                 A  jogalkotásról  szóló 1987. évi XI. törvény (a  továbbiakban: Jat.)  46.  §  (1)  bekezdése az állami  irányítás  egyéb  jogi eszközeiről  úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés határozatban szabályozza  az általa irányított szervek feladatait,  a  saját működését, és állapítja meg a feladatkörébe tartozó terveket. A (2)   bekezdés   értelmében  e  rendelkezés   nem   érinti   az Országgyűlésnek  az  egyedi határozat  meghozatalára  vonatkozó jogát.   Miként  arra  az  Alkotmánybíróság  már   több   ízben rámutatott,  e  törvényi  szabályoknak megfelelően  nem  minden országgyűlési határozat tartozik az állami irányítás egyéb jogi eszközei  körébe.  A  Jat.  46. §  (2)  bekezdése  kifejezetten kizárja  az  állami  irányítás egyéb jogi eszközei  köréből  az Országgyűlés egyedi határozatait (52/1993. (X. 7.)  AB  végzés, ABH 1993, 407-408). Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az OGYh1. és az  OGYh2. nem    tartalmaznak   normatív   rendelkezéseket.   Az   egyedi országgyűlési  határozatok, amelyeknek nincs normatív  jellege, nem  minősülnek  az állami irányítás egyéb jogi eszközének.  Az Abtv.  1.  §  b) pontja szerinti eljárásban az Alkotmánybíróság hatáskörébe csak jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányosságának utólagos vizsgálata tartozik. Mivel a   támadott   országgyűlési  határozatok   a   normával   való összefüggésük     okán    sem    esnek    ebbe     a     körbe, alkotmányellenességük  megállapítására   és   megsemmisítésükre irányuló indítványt az Alkotmánybíróság – hatáskörének  hiányát megállapítva – visszautasította. A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételére vonatkozó rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapszik.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke       Dr. Bagi István                     Dr. Czúcz Ottó       alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                       Dr. Erdei Árpád                Dr. Harmathy Attila       alkotmánybíró                        alkotmánybíró        Dr. Holló András                  Dr. Kiss László        alkotmánybíró                       alkotmánybíró                                        Dr. Lábady Tamás                Dr. Strausz János        előadó alkotmánybíró                alkotmánybíró                                        Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre          alkotmánybíró                  alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró és Dr. Németh János alkotmánybíró különvéleménye 1. Egyetértünk a többségi határozat (a továbbiakban: Határozat) 4.     pontjában     felhívott    országgyűlési     határozatok alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló  indítványok visszautasításával,   elfogadjuk  a  Határozat   1.   pontjában megfogalmazott    alkotmányos   követelmények   meghatározását, ugyanakkor  nem értünk egyet a Határozat 2. pontjában  az  Mtv. egésze     tekintetében     a    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló    indítványok elutasításával,   továbbá  az  Mtv.   55.   §   (8)   bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításával. Álláspontunk  szerint az 55. § (4) bekezdése  tekintetében  meg kellett   volna   állapítani   a   mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenességet,  továbbá az Mtv.  55.  §  (8)  bekezdése második mondatának alkotmánysértő voltát. 2.  Az  Mtv.  55.  §  (4) bekezdése szerint:  “Az  Országgyűlés mindhárom   kuratóriumba  külön-külön  legalább   nyolc   tagot választ,   a   képviselők   több  mint   felének   szavazatával egyenként.”  Az  Mtv. idézett rendelkezése tehát  kizárólag  az elnökségi  taglétszám  minimumára  adott  kifejezett   törvényi előírást,  a taglétszám felső határa tekintetében a szabályozás elmaradt. Alaposan feltehető az a törvényhozói szándék, hogy  a kuratórium választott és delegált tagjainak létszáma ne  legyen azonos. A jelenlegi törvényi szabályozás ezt nem zárja  ki,  és azt   sem,  hogy  az  elnökség  meghaladja  a  delegált   tagok létszámát. A  Határozat ezt a hiányt értelmezéssel pótolja: “...  az  Mtv. 55.  §  (4) és (9) bekezdései az Alkotmánnyal összhangban  csak úgy értelmezhetők, hogy a kuratóriumokban az elnökség tagjai  – létszámuk  révén  –  a  különböző  szervezetek  által  delegált kuratóriumi  tagokkal  szemben nem  szerezhetnek  többséget  és ennek  folytán  meghatározó befolyást. Vagyis  az  Országgyűlés által választott elnökségi tagok létszáma nem haladhatja meg  a delegált kurátorok létszámát.” Az alkotmánysértő helyzetet eredményező “meghatározó befolyást” elkerülő  egyértelmű törvényi rendelkezést  nem  pótolhatja  az idézett értelmezés. Ugyanakkor a Határozat értelmezése  sem  ad egyértelmű  választ,  mert elismeri, hogy az  ún.  “meghatározó befolyás” akkor is bekövetkezhet, ha az elnökség létszáma eléri a  delegált  tagok  létszámát. (Határozat  V/3.  pontja)  Ehhez képest  az  értelmezés akkor lenne pontos, ha azt  mondaná  ki, hogy  az  elnökségi  tagok létszáma nem érheti  el  a  delegált kurátorok  létszámát. Csakhogy ez már nem értelmezés,  hanem  a hiányzó norma kiegészítése lenne. Az   Alkotmánybíróság   1995.   óta   következetes   gyakorlata értelmében, ha az adott törvényi szabályozási koncepción  belül az  Alkotmányból levezethető tartalmú szabályozás  hiányzik  és ezért  alkotmányosan  nem megfelelő,  meg  kell  állapítani  az alkotmánysértő mulasztást. (22/1995. (III. 31.)  AB  határozat, ABH  1995, 108; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998,  132.; 4/1999. (III. 31.) AB hat., ABK 1999. március, 162.) Álláspontunk  szerint, a vizsgált esetben – az Alkotmánybíróság hivatkozott  gyakorlatával  összhangban  –  meg  kellett  volna állapítani  az alkotmánysértő mulasztást. Az Mtv.  szabályozási koncepcióján  belül az 55. § (4) bekezdésének  az  Alkotmányból levezethető   tartalma  azért  hiányos  szabályozás,   mert   a kuratóriumi  elnökség taglétszáma alsó határának meghatározásán kívül,  sem a testületi létszám felső határára, sem a  delegált és  választott elnökségi tagok arányára nem tartalmaz előírást. A  véleménynyilvánítás  szabadságának érvényesülése,  illetőleg érvényesítése  szempontjából ez olyan  fokú  hiányosság,  amely sérti  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó  jogbiztonság követelményét.    A    hiányzó   garanciális    szabályt    nem értelmezéssel,  hanem  jogalkotás útján kell  meghatározni.  Az Országgyűlés  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet idézett   elő   azáltal,   hogy   a   kuratórium   elnökségének megválasztható  taglétszámát  és  annak  a  delegált   tagokhoz viszonyított  arányát  hiányosan,  az  Alkotmány   2.   §   (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményének nem  megfelelő módon szabályozta. A   Határozat   az  alkotmánysértő  mulasztás  megállapításának elutasítását indokolva, kitér az Alkotmánybíróság  által  1993- ban    bevezetett   intézkedési   formára,   az    “alkotmányos követelmény”  meghatározásának – értelmezésére is.  Nem  értünk egyet e speciális intézkedési formának a Határozatban megjelenő kiterjesztő értelmezésével. Az  alkotmányos  követelmény meghatározását, –  mint  speciális intézkedési   formát   –   az  Alkotmánybíróság   az   utólagos normakontroll  hatásköréből  vezette  le,  mégpedig   a   norma homályossága, nem egyértelmű volta miatt, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésén alapuló megsemmisítés kiváltásaként, a hatályos  jog kíméletének célzatával. (38/1993. (VI. 11.) AB hat., ABH  1993, 256.) A    mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmánysértés   kiváltása alkotmányos követelmény megállapításával – szemben a  Határozat megállapításával (Határozat V/3.1.pont) – álláspontunk  szerint sem   az  Alkotmánybíróság  hatásköri  szabályai  alapján,  sem fogalmilag nem oldható meg. Az  Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlatra  figyelemmel alkotmánysértő  mulasztás  megállapításának  –   az   előzőkben kifejtettek szerint – akkor van helye, ha a vizsgált jogszabály koncepcióján  belül  alkotmányosan levezethető  szabály  hiánya eredményezi  az  alkotmánysértést.  Abban  az  esetben,  ha  az Alkotmánybíróság  alkotmány-  és  törvényértelmezés  útján  azt bizonyítja,   hogy  a  jogalkotó  eleget  tett  a   “megfelelő” jogszabály       megalkotására      vonatkozó       alkotmányos kötelezettségének,   az   Alkotmánybíróság   nem    alkotmányos követelményt állapít meg, hanem elutasítja az indítványt. Az   Alkotmánybíróság  határozatának  rendelkező   részében   – mindenkire kötelező megállapításként – alkotmányos követelményt csak   akkor   állapíthat  meg,  ha  a   norma   értelmezésének alkotmányosan  kijelölhető tartományával, annak  megsemmisítése elkerülhető. Az    alkotmányos   követelmény   meghatározásának    céljaként megfogalmazott  normakímélet  fogalmilag  sem  válthatja  ki  a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést. Hiányzik ugyanis a “kímélet”  tárgya. Hiányzó norma tekintetében – ha a  mulasztás alkotmánysértő  is  egyben  – csak a jogalkotási  kötelezettség teljesítésére   irányuló   felhívás   fogalmazható   meg.    Az Alkotmánybíróság “kíméletből” nem vállalhatja fel  a  jogalkotó felelősségét. 3.  Az  Mtv.  55.  §  (8) bekezdésének első mondata  szerint  a kuratórium elnöksége “...akkor alakul meg, ha valamennyi tagját megválasztják“  az “egyenlő arány” alkotmányos  követelményének megfelelően,   azaz:  “....  a  választható   tagok   felét   a kormánypártok,  másik  felét  az ellenzéki  képviselő-csoportok jelölik.” (Mtv. 55. § (5) bekezdés) Az  Mtv.  55.  §  (8)  bekezdésének második mondata  ugyanakkor kimondja,  hogy a felhívott (idézett) szabályok ellenére  akkor is  megalakultnak  tekintendő a kuratórium elnöksége,  ha  akár “.... a kormánypárti vagy ellenzéki oldal valamelyike nem állít jelöltet.” Az   idézett   rendelkezés   ellentétben   áll   a   kuratórium elnökségének  megalakulására  és  összetételére,  illetőleg  az összetétel  arányára vonatkozó – úgyszintén idézett –  törvényi előírásával, emellett sérti az Alkotmány 61. §-ának a  37/1992. (VI.   10.)  AB  határozatban  (a  továbbiakban:  Abh.)   adott értelmezését,  valamint figyelmen kívül hagyja a  törvényalkotó számára meghatározott alkotmányos követelményeket. Az   Alkotmánybíróság   egy  korábbi  határozatában   kimondta: ugyanazon a törvényen belüli ellentétes szabályozás – ha nem is a  címzettek és az érintettek eltérő körére vonatkozik  –  “már olyan     fokú     jogbizonytalanságot    eredményez,     amely alkotmányellenes.” (21/1993. (IV. 2.) AB határozat,  ABH  1993, 180.)  Az  Mtv.  55.  § (8) bekezdésén belüli,  továbbá  a  (8) bekezdés  és az (5) bekezdés egymásra vonatkoztatott ellentétes szabályozása olyan fokú jogbizonytalanságot eredményezhet,  ami sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az Alkotmány 61. §-a – az Abh. értelmezésében – előírta, hogy a meghozandó törvény rendelkezései biztosítsák:     –   a   rádiónál   és   a  televíziónál  a  véleménynyilvánítás szabadságát    olyan    szervezeti    megoldásokkal,    amelyek alkotmányosságát  a  teljes  körű és  kiegyensúlyozott  arányú, valósághű és elfogulatlan tájékoztatás minősíti; –  “az  egyenlő távolság” elvét, az ún. “meghatározó  befolyás” kizárását,  akár  az állami oldalon, akár az  egyes  társadalmi csoportok részéről. A    vizsgált    rendelkezés   szemben   áll   az   alkotmányos követelményekkel,  ugyanis adott esetben  “törvényes”  lehet  a kuratórium  elnöksége,  kizárólag kormánypárti  vagy  ellenzéki oldal  által  jelölt  tagokkal. Egy ilyen  helyzet  kialakulása ellentétes  az  Alkotmány  61.  §  (4)  bekezdésének  azzal  az előírásával,   amit   az   Abh.   alkotmányos   követelményként megfogalmazott,   nevezetesen:   a   tájékoztatási   monopólium törvényi   megakadályozásával.  Kétségtelen  –  ahogy   ezt   a Határozat  megfogalmazza – az elnökség a  rádió-  és  televízió műsorok   tartalmára  nézve  ...  “nem  gyakorolhat   közvetlen befolyást.”  (Határozat  IV/1. pont) Ugyanakkor  nem  hagyhatók figyelmen   kívül  azok  az  elnökségi  hatáskörök,  amelyeknek közvetett   –  meghatározó  –  befolyással  lehetnek.   Ilyenek például:  a  pályázat  kiírása  az  elnöki  tisztségre,   annak elbírálására,    javaslattétel   az   elnök    megválasztására, visszahívására; a kuratórium éves értékelésének előkészítése; a Rt.  elnök  pályázatában foglalt célkitűzések  megvalósításának folyamatos  ellenőrzése  stb. (Mtv.  66.  §  (2)  bekezdés)  Az “egyoldalú“  elnökség  törvényesítését  tartalmazó  rendelkezés vizsgálatánál  ezek  a  hatáskörök alkotmányjogi  relevanciával bírnak. Álláspontunk    szerint   a   jelöltállítás   elmaradását    az alkotmánysértő  helyzet  törvényesítésével  szankcionálni  –  a főszabályhoz képest kivételes szabálynak minősíteni, ahogy  ezt a  Határozat  megfogalmazza  –  nem  fogadható  el  alkotmányos megoldásként. A  Határozat  értelmezése  szerint  “az  egyoldalú  megalakulás súlyos jogkövetkezményére tipikusan csak akkor kerülhet sor, ha a    képviselő-csoportok   az   Országgyűlés   egyik    oldalán önhibájukból  nem élnek jelöltállítási jogukkal, illetőleg  nem gyakorolják   erre  vonatkozó  kötelezettségüket.”   (Határozat IV/7.3.pont) Az Mtv. 55. § (8) bekezdése második mondata  ilyen megszorítást nem tartalmaz, ezért a jelöltállítás elmaradásának minden  elvileg  és gyakorlatilag lehetséges  esetére  egyaránt vonatkozik. Az  Mtv.  55.  §  (8)  bekezdésének második mondatában  foglalt rendelkezés az Alkotmány 61. § (4) bekezdésén túlmenően sérti a véleménynyilvánítás  szabadságát  is.  (Alkotmány  61.  §   (1) bekezdés)  A  Határozat  helyesen  hivatkozik  és  mutatja   be (Határozat  7.3.  pont)  azt  a vizsgálati  módszert,  amit  az Alkotmánybíróság  1990. óta kialakított, az ún.  alapjogvédelmi tesztet,  amely az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének  védelmét  – nevezetesen:   az  alapjog  lényeges  tartalma   korlátozásának alkotmányos    tilalmát    –    hivatott    biztosítani.     Az Alkotmánybíróság   állandóan   követett   gyakorlata    szerint alkotmányos alapjog és szabadság tartalma törvénnyel, vagy  más alapjog,    vagy    alkotmányos   érték    védelme    érdekében elkerülhetetlen esetben és szükséges mértékben és arányos módon korlátozható.  Ehhez  képest minősíti  az  Alkotmánybíróság  az alapjog korlátozását annak lényeges tartalmát érintő, vagy  nem érintő,   ezáltal   alkotmánysértő,  vagy  nem   alkotmánysértő korlátozásnak. A  Határozat is megállapítja az alapjog korlátozást az Mtv. 55. §   (8)  bekezdés  második  mondata  összefüggésében,  de   azt “kényszerű   és  elkerülhetetlen”  korlátozásnak  minősít.   Az Alkotmány    61.   §-ában   meghatározott   véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását a Határozat álláspontja  szerint  az “ugyancsak  az Alkotmány 61. §-ában szabályozott,  a  közérdekű adatok   megismeréséhez,   a   közérdeklődésre   számot   tartó eseményről  és  tényekről  való tájékozódáshoz  fűződő  alapjog biztosítása  teszi alkotmányosan szükségessé és  indokolttá.  A kivételes  szabály  így  elkerülhetetlen rendelkezés,  amelynek hiányában   a   média   közalapítványok  és  részvénytársaságok működése bénulna meg...” (Határozat 7.3. pont) Álláspontunk   szerint,   ha  az  egyik   alapjogot   a   másik kényszerítően   úgy   korlátozza,  hogy  annak   érvényesülését minőségében   ellehetetleníti,  vagyis  a  lényeges   tartalmát érinti, – mint teszi ezt az Mtv. 55. § (8) bekezdésének második mondata,  az  egyoldalú  elnökség törvényesítésével,  megsértve ezáltal    a    kiegyensúlyozott    tájékoztatás    alkotmányos követelményét  –  egy  ilyen tartalmú  korlátozás  nem  minősül alkotmányos   mércével  elkerülhetetlen,  azaz   szükséges   és arányos, tehát alkotmányos rendelkezésnek. Az államnak abból a kötelezettségéből, hogy az Alkotmány 61. §- a   alapján   a  műsorszolgáltatók  folyamatos  és   zavartalan működését   köteles  biztosítani,  nem  az  Mtv.  55.   §   (8) bekezdésében  foglalt  rendelkezés alkotmányossága  következik, hanem az, hogy köteles olyan szabályozást kialakítani, amely  a véleménynyilvánítás szabadságának sérelme nélkül  –  azaz  csak alkotmányos korlátozásával – biztosítja a kuratórium működését. Az   Mtv.   55.   §   (8)  bekezdése  második  mondatát   ezért alkotmánysértés miatt meg kellett volna semmisíteni. Budapest, 1999. június 29.      Dr. Holló András                    Dr. Németh János      alkotmánybíró                          alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                                 Dr. Czúcz Ottó                                                  alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye                                 1.   Egyetértek  a  többségi  határozat  rendelkező  része   4. pontjában foglalt visszautasítással arra tekintettel,  hogy  az Abtv.  1.  §  b) pontja szerinti eljárásban az Alkotmánybíróság hatáskörébe  csak a jogszabályok és az állami  irányítás  egyéb jogi   eszközei   alkotmányosságának  az  utólagos   vizsgálata tartozik. Vitatom  ugyanakkor az indokolásnak azt az  állítását,  hogy  a támadott országgyűlési határozatok (a 76/1997. (VII. 18.)  OGY. határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló 92/1998. (XII. 29.)  OGY.  határozat;  a  13/1996. (III.  1.)  OGY.  határozat módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 93/1998. (XII. 29.) OGY.   határozat)  a  normával  való  összefüggésük  okán   sem eshetnének    ebbe   a   körbe.   Az   említett   országgyűlési határozatokban közzétett névsor – értelmezésem szerint –  olyan összetételt jelenít meg, amelyhez az Országgyűlés az Mtv. és az MTI.  tv.  értelmezésének eredményeként jutott. Az ilyen  módon megállapított  összetétel  maga  az  az  “opus”,  amely  –   az indítványok  által  helyesen  exponáltan  –  minden  eddigi  AB határozatban  írt  aránytartási elvárással és  kötelezettséggel szembefut,  röviden szólva: amely önmagában is  megjeleníti  és kifelé  is nyilvánvalóvá teszi az arányok és a paritáson nyugvó egyensúly felbomlásának a veszélyét. Az  indítványokat is az idézett OGY. határozatok – mint okok  – motiválták,   s   ez  akkor  is  így  van,  ha  azok   tartalmi vizsgálatára  az  Alkotmánybíróság az Abtv. 1.  §  b)  pontjára figyelemmel  valóban  nem vállalkozhat. Az  egyedi  határozatok egyébként  –  mint  törvényértelmezés  eredményei  –  közvetlen összefüggésbe hozhatók az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében  írt tájékoztatási      monopóliumok     megakadályozását      célzó törvényalkotással is.      Ismételten  hangsúlyozom:  az  Abtv.  1.  §  b)  pontjában foglaltakra  figyelemmel egyetértek a visszautasítással,  annak indokolását  azonban  csak  az  iménti  fenntartásokkal   tudom elfogadni 2.  Több  korábbi AB határozat is megfogalmazta azt az  igényt, hogy  a  törvényhozó olyan törvényeket köteles alkotni, amelyek anyagi,   eljárási,  valamint  szervezeti  rendelkezésekkel   a teljeskörű,  kiegyensúlyozott arányú és valósághű tájékoztatást az  egyes intézményeken belül lehetővé és kötelezővé teszik  és az ilyen működés megőrzését biztosítják. (37/1992. (VI. 10.) AB hat.  ABH  1992, 229, 230.; 65/1995. (X. 6.) AB hat. ABH  1995, 319.) Az indítványok magvát annak állítása jelenti, hogy tisztázatlan a frakció nélküli kuratóriumi és elnökségi tagok jogi helyzete. Álláspontom  szerint  a  többségi  határozat  nem  végezte   el kielégítően azt a vizsgálatot, amely arra irányul, hogy a  csak képviselőcsoportokra a paritás elvét kimondó  Mtv.  kielégíti-e annak  az  “eljárási, szervezeti” megoldásnak a  követelményét, amely  garantálhatná a “teljeskörű, kiegyensúlyozott arányú  és valósághű tájékoztatást.” Nyitott kérdés maradt tehát,  hogy  a csak   képviselőcsoportokra  építő  Mtv.  szabályozása  képes-e biztosítani  az  AB  által korábban megkívánt  kiegyensúlyozott arányokat.  Az  indítványok  azt  bizonyítják,  hogy  az   erre redukált  törvényi reguláció következtében olyan  helyzet  állt elő, amely egymással ellentétes értelmezésekre nyitott módot. A Mtv.  mindkét  oldalon csak és kizárólag a képviselőcsoportokra helyezte a hangsúlyt. A “kiegyensúlyozott aránytartás”  azonban –  egyetértve  az indítványokban foglaltakkal  –  ennél  többet kíván.  Ez a vizsgálat valójában azt eredményezi tehát, hogy  a törvény    “lebegteti”   a   kuratóriumokban    (elnökségekben) meg(vissza)maradó,  frakció nélküli tagok jogállását.  E  tagok bizonytalan,  jogilag  nem  rendezett  státusza   miatt   pedig gyakorlatilag  nincs  is  jelentősége  annak,  hogy  a  törvény egyébként a képviselőcsoportok által delegált tagok esetében  – helyesen  –  a  paritás  elvén áll.  Ha  ezt  a  tényt,  ezt  a körülményt  letakarjuk,  csak  a  felszínen  maradunk  és   azt állapíthatjuk meg, amit a többségi határozat is: “a törvényhozó akaratát tiszteletben kell tartanunk”. 3.  A  többségi határozat többször is hivatkozik arra, hogy  az Alkotmánybíróság   kizárólag  formai   és   objektív   alapokon vizsgálódhat. Túlságosan is bizonytalannak látom azonban  annak megítélését, mi objektív és mi szubjektív itt! Pl.  a  többségi határozat  IV/5.  pontja  szerint csak  a  koalíciós  szerződés létéhez  és  a de facto kormányzati részvételhez kapcsolható  a kormánypártiság;  s mindkét esetben csak a képviselőcsoportokra van  tekintettel  a  határozat. Álláspontom  szerint  de  facto kormánykötődést  (éspedig objektív tényként)  jelez  a  frakció nélküli  pártok  adott kormányban való pozícionáltsága  is.  Az ilyen   pártok   által  kuratóriumba  (elnökségbe)   választott tagokról  – objektív ismérvek alapján – nem lehet azt állítani, –   szemben  a  többségi  határozattal  –  hogy  azok   sem   a kormánypárti, sem az ellenzéki oldalon nem vehetők számításba. A   törvény  tehát  e  tekintetben  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmánysértést  valósított meg, amelyet  a  határozatnak  meg kellett  volna állapítania. A szükséges új szabályozási elemek, garanciák  meghatározása azonban már nem  az  Alkotmánybíróság, hanem  a törvényhozó dolga. Neki kell (kellene) – nem csak  itt és  most,  hanem egyszer és mindenkorra – kimunkálnia azokat  a kritériumokat, amelyek a kuratóriumokban (elnökségekben) rekedt képviselőcsoporthoz   nem   tartozó   tagok   jogi    helyzetét pontosítják, s az arányszámítás szempontjából figyelembe vehető elemeket felölelik. 4.  Az  eddigi alkotmánybírósági határozatok az “egyenlő arány” tartásának   követelményét  –  szerintem  –  a   döntéshozatali pozíciókhoz  kötötték.  Valamennyi  testületi  (kuratóriumi  és elnökségi)    tag    azonos   jogállással    vesz    részt    a döntéshozatalban,  függetlenül attól, hogy  képviselőcsoporthoz tartoznak-e  vagy sem. Az “oldal” nyilvánvalóan  nem  azonos  a “képviselőcsoporttal”. A paritás követelménye ezért áll fenn  – álláspontom  szerint – a képviselőcsoporthoz (már) nem  tartozó tagok   esetében   is.   Az   egyenlő   aránynak   ugyanis    a döntéshozatalban résztvevők között kell fennállnia,  mert  csak ez  az  értelmezés  felelhet meg a  korábban  már  többször  is felállított     alkotmányossági     követelmények      tartalmi érvényesülésének.   Ezeknek   a   tartalmi   kritériumoknak   a kidolgozásával a törvényhozó adós maradt, s ezzel  maga  járult hozzá  ahhoz,  hogy  az  Alkotmány 61. § (4)  bekezdésében  írt tájékoztatási monopóliumok veszélye kialakulhasson. Kétségkívül igaz  ugyanakkor az, hogy a törvény expressis  verbis  csak  és kizárólag   a   képviselőcsoportokat  említi   az   aránytartás szempontjából.  Ennek  lett azonban az eredménye  a  (szerintem alapos    okkal)    támadott    törvényi    szabályozás.     Az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania ezt a  tényt, s  az  említett okokra visszavezethető törvényi rendelkezéseket meg  kellett volna semmisítenie arra utalással, hogy a hatályos szabályozás  a  korábban rögzített alkotmányos  követelményeket nem  elégíti  ki. (Analóg példát kínált volna ehhez  a  magzati élet     védelmével    kapcsolatos    határozatnál     követett alkotmánybírósági eljárás). 5.  A  többségi  határozat  többhelyütt  –  kiindulva  a  norma kíméletéből  –  inkább  az  Mtv. magyarázatát,  leírását  adja, ahelyett,  hogy  annak kritikai értékelését végezte  volna  el. Ennek  következménye pedig csak és egyedül az lehetett, hogy  a testület  mind  a  mulasztásban  megnyilvánuló,  mind  pedig  a konkrét törvényi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos megállapítására   irányuló   indítványokat    kivétel    nélkül elutasította. Budapest, 1999. június 29.                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró Dr. Vörös Imre alkotmánybíró különvélemény Nem  értek  egyet a határozat rendelkező részének 3.  pontjában foglalt  azon  döntéssel,  amely szerint  a  rádiózásról  és  a televíziózásról  szóló  1996.  évi  I.  törvény   55.   §   (8) bekezdésének második fordulata nem alkotmányellenes. A  második fordulat  kivételt  állapít meg az első  fordulatban  rögzített főszabály  alól:  amíg a főszabály alkotmányossági  szempontból aggálytalanul    juttatja   érvényre   a    véleménynyilvánítás szabadságának alapjogát [Alkotmány 61. § (1) bekezdés] és  védi a  sajtó  szabadságát [Alkotmány 61. § (2) bekezdés],  az  ezen alapjogokban benne foglalt alkotmányossági garanciát a  kivétel visszavonja,  így a második fordulat a garanciát  nélkülözi.  A véleménynyilvánítás   szabadságának  alapjogát   és   a   sajtó szabadságát  a  második  fordulat másik  alapjog,  így  akár  a közérdekű adatok megismeréséhez való alapjog [Alkotmány  61.  § (1)    bekezdés]    érvényre   juttatása   érdekében    elvileg alkotmányosan korlátozhatja ugyan, azonban – az Alkotmány 8.  § (2)  bekezdésére figyelemmel – csak akkor, ha  a  korlátozás  a korlátozott  alapjog  lényeges tartalmát  nem  érinti.  Alapjog lényeges  tartalmát  ugyanis az Alkotmány 8.  §  (2)  bekezdése értelmében egyáltalán nem lehet korlátozni.       A  törvény  55.  §  (8)  bekezdésének  második  fordulata legalizálja   azt   a   helyzetet,  amikor   az   országgyűlési képviselőcsoportok  által  jelölt kuratóriumi  elnökségi  tagok között  meghatározó befolyáshoz jut – a 37/1992. (VI.  10.)  AB határozattal  ellentétesen – a kormányzati  vagy  az  ellenzéki oldal.  A meghatározó befolyás következtében már nincs garancia annak  megakadályozására, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató működésében   kizárólag,  vagy  alapvetően   az   egyik   oldal álláspontja jusson kifejezésre. Ebben  a helyzetben viszont a véleménynyilvánítás szabadságának alapjogát  és  a sajtó szabadságát jogszabály  [az  55.  §  (8) bekezdés  második  fordulata] nem egyszerűen korlátozza,  hanem annak  lényeges tartalmát korlátozza. Az egyoldalú tájékoztatás túlsúlya  ugyanis nem minősíthető a véleménynyilvánítási,  ezen keresztül   a   sajtószabadság  alapjoga  akárcsak  korlátozott megvalósulásának.  Az alapjog korlátozásának  szükségessége  és arányossága  így  már  nem  vizsgálható,  mivel  arra  csak  és kizárólag  akkor  kerülhet sor, ha jogszabály egy  alapjog  nem lényeges tartalmát korlátozza. (Egyoldalú tájékoztatás túlsúlya esetén   egyébként  sem  lehet  a  közérdekű   adatokhoz   való hozzájutás alapjogának érvényre juttatására hivatkozni.) A  korlátozás  ez  esetben nézetem szerint az alapjog  lényeges tartalmát érinti, így a törvény 55. § (8) bekezdésének  második fordulata sérti az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdését, ezért alkotmányellenes. Budapest, 1999. június 29.                                                  Dr. Vörös Imre                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Act I of 1996 on Radio and Television
Number of the Decision: .	22/1999. (VI. 30.)
Date of the decision: .	06/29/1999
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1999-3-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.