Hungarian
Ügyszám:
.
41/E/1999
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 22/1999. (VI. 30.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1999/176
.
A határozat kelte: Budapest, 06/29/1999
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                   
    Az  Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések és országgyűlési
    határozatok   alkotmányellenességének  utólagos   vizsgálatára,
    valamint    mulasztásban   megnyilvánuló    alkotmányellenesség
    megszüntetésére  irányuló indítványok  tárgyában  –  dr.  Czúcz
    Ottó,  dr. Holló András, dr. Kiss László, dr. Németh  János  és
    dr.  Vörös  Imre alkotmánybírók különvéleményével – meghozta  a
    következő

                             határozatot:
                                   
    1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  a  rádiózásról  és   a
    televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 55.  §  (5)  és  (9)
    bekezdéseinek,  továbbá a nemzeti hírügynökségről  szóló  1996.
    évi  CXXVII. törvény 17. § (3) és (7) bekezdéseinek alkalmazása
    körében  –  a  kuratóriumok  elnökségében,  valamint  a  Magyar
    Távirati   Iroda  Rt.  Tulajdonosi  Tanácsadó  Testületében   a
    kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportok által jelölt tagok
    egyenlő  arányának fenntartása során – alkotmányos követelmény,
    hogy  nem  vehetők  számításba  sem  a  kormánypárti,  sem   az
    ellenzéki oldalon azok az elnökségi, illetőleg testületi tagok,
    akiket   olyan   képviselőcsoport  javaslatára  választott   az
    Országgyűlés, amely képviselőcsoport időközben megszűnt.

    2. Az Alkotmánybíróság a rádiózásról és a televíziózásról szóló
    1996.   évi  I.  törvény  55.  §  (5),  (8)  és  (9)  bekezdése
    összefüggésében,   továbbá  az  55.   §   egésze   tekintetében
    előterjesztett, illetőleg a nemzeti hírügynökségről szóló 1996.
    évi  CXXVII.  törvény 17. § (3) és (7) bekezdése vonatkozásában
    benyújtott,   mulasztásban  megnyilvánuló   alkotmányellenesség
    megállapítására irányuló indítványokat elutasítja.

    3.  Az  Alkotmánybíróság a rádiózásról és televíziózásról szóló
    1996.  évi  I.  törvény, 55. §-ának (5), (8) és  (9)  bekezdése
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítványokat elutasítja.

    4.  Az Alkotmánybíróság a Magyar Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi
    Tanácsadó    Testülete    tisztségviselőinek    és    tagjainak
    megválasztásáról  szóló  76/1997.  (VII.  18.)  OGY   határozat
    módosításáról és kiegészítéséről szóló 92/1998. (XII. 29.)  OGY
    határozat,   valamint   a   rádió   és   televízió   testületek
    tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 13/1996.
    (III.  1.) OGY határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló
    93/1998.   (XII.  29.)  OGY  határozat  alkotmányellenességének
    megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt
    visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.

      Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a rádiózásról és
      televíziózásról  szóló  1996. évi I. törvény  (a  továbbiakban:
      Mtv.) egyes rendelkezéseivel, továbbá a nemzeti hírügynökségről
      szóló  1996.  évi  CXXVII.  törvény  (a  továbbiakban:  MTItv.)
      meghatározott    szabályaival   összefüggésben,   országgyűlési
      határozatok  utólagos alkotmányossági vizsgálatával,  illetőleg
      alkotmányellenes helyzetet eredményező jogalkotói  mulasztással
      kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság az indítványokat  –  tartalmi
      összefüggésük folytán – egyesítette, és azokat együttesen,  egy
      eljárás keretében bírálta el.

      1.  Az  egyik  indítványozó az Mtv. 55. § (5) és (9)  bekezdése
      összefüggésében, valamint az MTItv. 17. § (3) és (7) bekezdései
      vonatkozásában   kérte   a  törvényhozó   alkotmányellenességet
      eredményező  mulasztásának a megállapítását és az  Országgyűlés
      arra   való  felhívását,  hogy  jogalkotói  feladatának  tegyen
      eleget. Az indítványozó álláspontja szerint az alkotmányellenes
      helyzetet az idézte elő, hogy az Mtv., továbbá a MTItv. hiányos
      szabályai  nem  tartalmaznak rendelkezéseket arra  vonatkozóan,
      hogy  a médiakuratóriumokba, illetőleg a Magyar Távirati  Iroda
      Rt.  Tulajdonosi  Tanácsadó Testületébe az  Országgyűlés  által
      választható tagok közül kormánypárti, vagy ellenzéki képviselők
      közé   kell-e   számítani  azokat  a  tagokat,   akiket   olyan
      képviselőcsoportok   jelöltek,   amelyek   –    az    időközben
      lebonyolított  új választások eredményeként – nincsenek  már  a
      parlamentben. Hivatkozott arra, hogy e törvényi rendelkezéseket
      az  Országgyűlés többsége úgy értelmezte, hogy mind az  1998-as
      országgyűlési választásokon a parlamentbe került MIÉP-et,  mind
      pedig  az  ugyanakkor onnan kiesett MDNP-t és KDNP-t  ellenzéki
      pártnak   minősítette.  Ennek  folytán,  –  hogy  az  arány   a
      kormányzati oldal felé helyreálljon – négy-négy új kormánypárti
      jelöltet  választott  az Mtv. hatálya alá tartozó  kuratóriumok
      elnökségébe,  öt  új kormánypárti jelöltet  pedig  az  MTI  Rt.
      testületébe.

      Az  indítványozó szerint a szabályozási hiányosságok sértik  az
      Alkotmány  61.  §-ának  a szabad véleménynyilvánítás  alapjogát
      biztosító    rendelkezését,   és   ellentétesek   azokkal    az
      alkotmányossági    követelményekkel    is,     amelyeket     az
      Alkotmánybíróság  a  37/1992. (VI.  10.)  AB  határozatában  (a
      továbbiakban:  Abh.) a véleményszabadságnak  a  rádiózásban  és
      televíziózásban történő biztosítása kapcsán megfogalmazott.  Az
      Abh.  ugyanis alkotmányos követelményként határozta  meg  annak
      kizárását,  hogy a közszolgálati rádióban és televízióban  akár
      az  állam  szervei, akár egyes társadalmi csoportok  a  műsorok
      tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak. Az Abh.  azt
      is  kimondta, hogy a parlament és az abban képviselt  politikai
      pártok   meghatározó  tartalmi  befolyása  a  rádióban   és   a
      televízióban éppúgy alkotmányellenes, mint a Kormányé. Márpedig
      –  az  indítványozó szerint – az Országgyűlés az Mtv. vonatkozó
      rendelkezéseinek   téves   értelmezésével    olyan    helyzetet
      teremtett,  amelyben  a  kuratóriumok elnökségében  a  Kormányt
      támogató  pártok,  illetőleg  a pártok  összessége  meghatározó
      tartalmi   befolyásra   tettek   szert,   ami   ellentétes   az
      Alkotmánnyal,   mert   az   az  Abh-ban   kifejtettek   alapján
      alkotmányosan megengedhetetlen.

      Utalt  az  indítványozó  arra is,  hogy  a  vonatkozó  törvényi
      rendelkezések helyes értelmezése szerint a parlamentből  az  új
      választások  során  kiesett pártok  jelöltjeit  nem  lehet  sem
      kormánypárti,  sem  ellenzéki pártok  képviselőinek  tekinteni,
      hiszen  a  törvényi  szabályozás alapján a kormánypárti  és  az
      ellenzéki képviselőcsoportok jogosultak jelölteket állítani,  a
      parlamentből   kiesett   pártok   viszont   nyilvánvalóan   nem
      rendelkeznek    képviselőcsoporttal.   Erre   figyelemmel    az
      indítványozó  elsődlegesen  azt kérte  az  Alkotmánybíróságtól:
      állapítsa  meg,  hogy  a  törvényhozó elmulasztotta  jogalkotói
      feladatát,   és  ezzel  az  Alkotmány  61.  §-ával   ellentétes
      helyzetet  idézett elő. Erre az esetre kérte azt  is,  hogy  az
      Alkotmánybíróság   határidő   megjelölésével   hívja   fel   az
      Országgyűlést     törvényhozói    feladatának    teljesítésére.
      Alárendelt kérelmében pedig, ha az Alkotmánybíróság úgy  ítélné
      meg, hogy a hivatkozott rendelkezéseknek lehetséges alkotmányos
      értelmezése,  kérte hogy az Alkotmánybíróság  állapítsa  meg  a
      vonatkozó   törvényi   rendelkezések  alkalmazásánál   irányadó
      alkotmányos követelményeket.

      2.  Egy  másik indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló  1989.
      évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban: Abtv.)  1.  §  b)  és  e)
      pontja, valamint 37. §-a és 49. §-a alapján az Mtv. 55.  §  (5)
      bekezdése,   valamint   (9)   bekezdésének   második    mondata
      alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését
      kérte. Kérte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg  a
      Magyar  Távirati Iroda Rt. Tulajdonosi Tanácsadó  Testülete  (a
      továbbiakban:    TTT)    tisztségviselőinek    és     tagjainak
      megválasztásáról  szóló  76/1997.  (VII.  18.)  OGY   határozat
      módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 92/1998. (XII. 29.)
      OGY  határozat (a továbbiakban: OGYh1.), valamint a rádió és  a
      televízió    testületek   tisztségviselőinek    és    tagjainak
      megválasztásáról  szóló  13/1996.  (III.  1.)   OGY   határozat
      módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 93/1998. (XII. 29.)
      OGY  határozat  (a  továbbiakban: OGYh2.) alkotmányellenességét
      is, és e határozatokat semmisítse meg.

      Álláspontja  szerint  az, hogy az Mtv.  támadott  rendelkezései
      lehetővé  teszik az országgyűlési képviselőcsoporttal  már  nem
      rendelkező pártok jelöltjeinek elnökségi tagságát, alkalmat  ad
      a   közszolgálati  médiumok  kiegyensúlyozott  tájékoztatásához
      alkotmányosan szükséges helyes arányok eltorzításához,  így  az
      alkotmányellenes.   Az   Mtv.   sérelmezett   szabályai    csak
      kormánypárti  és ellenzéki képviselőcsoportokról  rendelkeznek,
      arra az esetre viszont nem tartalmaznak szabályt, amikor az  új
      parlamenti   választások  következtében  beállt  változás   nem
      egyszerűen   a  Kormányhoz  való  viszony  parlamenten   belüli
      helyzetét  érinti,  hanem valamely korábban  kormánypárti  vagy
      ellenzéki párt az új választásokon be sem került a parlamentbe.

      Utalt   az   indítványozó  arra,  hogy  a  Magyar   Köztársaság
      Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.  (IX.  30.)  OGY
      határozat  (a  továbbiakban: Házszabály) 14.  §  (1)  bekezdése
      szerint  az  ugyanazon párthoz tartozó országgyűlési képviselők
      országgyűlési tevékenységük összehangolására képviselőcsoportot
      hoznak   létre.  A  magyar  parlamenti  szabályozás   tehát   a
      képviselőcsoportok,  a  frakciók  rendszerére  épít,  amelyeket
      viszont kizárólag az országgyűlési képviselők alkotnak. Így  az
      indítványozó álláspontja szerint fel sem merülhet az a  kérdés,
      hogy   nem  országgyűlési  képviselő  "besorolható"  legyen   a
      frakciók körébe.

      Az     indítványozó    szerint    mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenesség is létrejött azáltal, hogy a jogalkotó  nem
      biztosította   a   véleménynyilvánítás   jogának    alkotmányos
      garanciáit,  mivel  az  Mtv.  csak valamely  adott  kormányzati
      helyzethez   viszonyítottan   és  valamely   adott   parlamenti
      konstrukción belül határozza meg a médiakuratóriumok  elnökségi
      tagjává jelölhető személyek politikai identitását. A parlamenti
      képviselőcsoporttal nem rendelkező párt viszont  nem  sorolható
      sem  a  kormánypárti, sem az ellenzéki frakciók  közé,  részben
      azért,   mert  nincs  parlamenti  képviselőcsoportja,  másrészt
      viszont  azért,  mert  az ilyen besorolás a véleménynyilvánítás
      alkotmányos   alapjogának  a  szervezeti  keretek   többértelmű
      szabályozással megvalósított sérelmét jelenti. Az  indítványozó
      ebben   az   összefüggésben  hivatkozott  a   jogállamiság   és
      jogbiztonság alkotmányos követelménye sérelmére is.

      Az  indítványozó szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és  a
      tájékozódási szabadság alkotmányos követelményeivel ellentétes,
      kifogásolt törvényi szabályozás tette lehetővé az OGYh1. és  az
      OGYh2.     megalkotását,     amely    a    médiakuratóriumokban
      megengedhetetlen  arányeltolódással alkotmányellenes  helyzetet
      teremtett.  A  kifogásolt határozatok "osztják"  a  sérelmezett
      törvényi  rendelkezések alkotmányellenességét, ezért azokat  is
      meg kell semmisíteni.

      Ezekre  az  indokokra  tekintettel  kérte  az  indítványozó   a
      kifogásolt törvényi előírások és az állami irányítás egyéb jogi
      eszközei     alkotmányellenességének     megállapítását      és
      megsemmisítését,    a    sérelmezett    jogalkotói    mulasztás
      megállapítását  és  az Országgyűlés kötelezését  arra,  hogy  a
      jelzett   tárgykörben   új,   alkotmányos   tartalmú   törvényi
      szabályozást fogadjon el.

      3. Egy további indítványozó indítványában formailag az Mtv. 55.
      §-a  egészének,  tartalmilag azonban csak az (5),  (8)  és  (9)
      bekezdésének     alkotmányellenessége     megállapítását     és
      megsemmisítését  kérte,  figyelemmel  arra,  hogy   álláspontja
      szerint e törvényi rendelkezés sérti az Alkotmány 61. § (1)  és
      (2)     bekezdésében     biztosított    szabadságjogokat,     a
      véleménynyilvánítás   és  a  sajtó  szabadságát,   továbbá   az
      Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  deklarált  jogállamiságból
      fakadó  jogbiztonság követelményét. Az indítványozó szerint  az
      alkotmányellenes helyzetet az idézte elő, hogy az Mtv. 55.  §-a
      nem  határozza  meg sem a kormánypárti, sem az ellenzéki  oldal
      fogalmát,   illetőleg  nem  rendelkezik  arról,  hogy   az   új
      Országgyűlés  megalakulása  után az  említett  két  kategóriára
      tekintettel,  hogyan  határozható  meg  azoknak  az   elnökségi
      tagoknak a jogállása, akiket jelölő pártok már nem kerültek  be
      az  új  parlamentbe. Az elnökséget kiegészítő OGYh1. és  OGYh2.
      következtében  ezért olyan helyzet állt elő,  amelyben  sem  az
      Országgyűlésnek,  sem az Országgyűlés egyik  oldalának,  sem  a
      pártoknak a médiára való befolyás-növekedése nem zárható ki.

      Az   indítványozó   utalt  arra,  hogy  az   Mtv.   szerint   a
      médiakuratórium    elnöksége   a   közalapítvány    kezelőjének
      jogkörében  gazdálkodik a közalapítvány vagyonával, kizárólagos
      hatáskörébe   tartozik   továbbá  a   részvénytársaság   elnöki
      tisztségére  nyilvános pályázati felhívás kiírása,  elbírálása,
      javaslattétel az elnök megválasztására. Ezekre a feladatkörökre
      tekintettel   álláspontja  szerint   a   pártok,   illetve   az
      Országgyűlés befolyás-növekedésének a lehetősége következett be
      a  médiára,  amely  nem  felel meg  azoknak  a  kritériumoknak,
      amelyeket   az  Alkotmánybíróság  az  Abh-ban  a  közszolgálati
      médiumokkal összefüggésben meghatározott. Ezáltal az OGYh1.  és
      az  OGYh2.  által létrejött kuratóriumi elnökségek  működése  a
      véleménynyilvánítás  szabadságának közvetlen  veszélyét  idézte
      elő.

      Véleménye    szerint   a   véleménynyilvánítás    szabadságával
      összefüggésben megállapítható visszásság egyértelműen  az  Mtv.
      rendelkezéseire vezethető vissza. Az Mtv. 55. §  (8)  bekezdése
      ugyanis  lehetővé  teszi,  hogy  az  elnökség  akár  az   egyik
      parlamenti oldal megválasztott jelöltjeivel is megalakuljon. Az
      elnökségi  tagoknak  a  paritás  elvén  alapuló  megválasztását
      ugyanakkor  az Mtv. 55. § (9) bekezdése tovább gyengíti.  Ez  a
      szabály  ugyanis  nem rendelkezik arról, hogy  –  mivel  az  új
      parlamenti   választások   az   elnökség   eredeti    tagjainak
      megbízatását nem érintik – a kormánypárti és az ellenzéki oldal
      egyenlő  aránya  szempontjából hogyan kell figyelembe  venni  a
      parlamenti   képviselőcsoporttal  már  nem  rendelkező   pártok
      jelöltjeit. Erre figyelemmel – álláspontja szerint  –  az  Mtv.
      rendelkezései  nem  teszik lehetővé  az  Alkotmány  61.  §-ában
      biztosított véleménynyilvánítás szabadságának a megőrzését, ami
      pedig a preambulum szerint a törvény feladata. A törvény 55. §-
      ának  kifogásolt rendelkezései ugyanakkor nem felelnek  meg  az
      Alkotmány  2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal deklarált
      jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének sem.

      4.  Végül egy további indítványozó indítványozta az Mtv. 55.  §
      (8)    bekezdése    második   mondata   alkotmányellenességének
      megállapítását     és    megsemmisítését,    valamint     annak
      megállapítását,      hogy      mulasztásban       megnyilvánuló
      alkotmányellenesség   áll   fenn   annak   folytán,   hogy   az
      Országgyűlés  az  Mtv. megalkotásakor nem  tett  maradéktalanul
      eleget az Alkotmány 61. §-ának (4) bekezdésében meghatározott –
      a  rádióval  és  a  televízióval  kapcsolatban  a  tájékozatási
      monopóliumok  megakadályozását célzó – jogalkotói  feladatának.
      Álláspontja  szerint  az  Mtv. 55. § (4)  és  (8)  bekezdésében
      meghatározott  rendelkezések ellentmondóak, illetve  ellentétes
      értelmezésre adnak lehetőséget. A kifogásolt szabályok  szerint
      nem   állapítható  meg,  hogy  a  kuratórium  elnöksége   mikor
      tekinthető  megalakultnak. E szabályozási  hiányosság  sérti  a
      jogbiztonság  alkotmányos követelményét, amely egyik  eleme  az
      Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében meghatározott  jogállamiság
      elvének.  A  jogbiztonság sérelme pedig  ebben  az  esetben  az
      Alkotmány   61.   §-ában  meghatározott   alapvető   jogok   és
      kötelezettségek megsértését is jelenti.

      Az indítványozó véleménye szerint az, hogy az Mtv. 55. § (4) és
      (8)  bekezdése  lehetővé  teszi, hogy  a  kuratórium  elnöksége
      kizárólag  csak  a kormánypárti oldal, vagy az ellenzéki  oldal
      által jelölt tagokból álljon, ellentétes az Alkotmány 61. § (4)
      bekezdésében  foglalt  alkotmányos  követelménnyel,  amely  azt
      kívánja meg a törvényhozótól, hogy a tájékoztatási monopóliumot
      törvénnyel  akadályozza  meg. Ezáltal ez  a  szabályozás  nincs
      összhangban az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdésében  foglalt
      –   a   szabad   véleménynyilvánításra,  a   közérdekű   adatok
      megismerésére  és  terjesztésére, illetőleg a  sajtószabadságra
      vonatkozó – alapvető jogokat megállapító rendelkezésekkel sem.

      Álláspontja  szerint az Mtv. 55. §-ában foglalt – a  kuratórium
      elnöksége  tagjainak megválasztásáról rendelkező –  szabályozás
      figyelmen  kívül,  s így megoldatlanul hagyja  azt  az  esetet,
      amikor  az  új  elnökség megválasztásakor akár  a  kormánypárti
      oldal,  akár  az  ellenzéki  oldal  képviselőcsoportjai  egymás
      között  nem  tudnak  megegyezni a  jelöltállításban.  Véleménye
      szerint az Mtv. 55. § (9) és (11) bekezdése nem erre az  esetre
      írja elő a sorsolásos megoldást. Márpedig ez olyan szabályozási
      hiányosság,  amely által a törvényhozó nem tett  maradéktalanul
      eleget   az   Alkotmány   61.   §  (4)   bekezdésében   foglalt
      törvényalkotási kötelezettségének, s ezáltal e vonatkozásban is
      mulasztásban    megnyilvánuló    alkotmányellenes     helyzetet
      teremtett.  Indítványozta  ezért, hogy  az  Alkotmánybíróság  –
      határidő megjelölésével – hívja fel az Országgyűlést jogalkotói
      feladatának maradéktalan teljesítésére.

                                    II.
                                     
      1.  Az  Mtv.  55.  §-a a közszolgálati műsorszolgáltatással,  a
      közszolgálati    tömegtájékozatási   eszközök    függetlenségét
      biztosítani  hivatott közalapítványokat kezelő  kuratóriumokkal
      kapcsolatban a következő rendelkezéseket tartalmazza:
      (1) A közalapítványok kezelő szervei a kuratóriumok.
      (2)  A kuratóriumok az Országgyűlés által választott, illetőleg
      az   e  törvényben  meghatározott  szervezetek  által  delegált
      tagokból állnak.
      (3)   Az   Országgyűlés  által  választott  tagok  alkotják   a
      kuratórium elnökségét.
      (4) Az Országgyűlés mindhárom kuratóriumba külön-külön legalább
      nyolc   tagot   választ   a  képviselők   több   mint   felének
      szavazatával, egyenként.
      (5)  Az  Országgyűlés  által a kuratóriumba  választható  tagok
      felét    a    kormánypárti,   másik    felét    az    ellenzéki
      képviselőcsoportok  jelölik úgy, hogy  minden  képviselőcsoport
      legalább egy jelöltjét meg kell választani.
      (6)  A  jelöltekre a javaslatot a választásra irányuló  eljárás
      megkezdését   követő  nyolc  napon  belül  kell  megejteni.   A
      választást a jelöltállítástól számított tizenöt napon belül meg
      kell tartani.
      (7) Ha valamelyik képviselőcsoport a jelölésben nem vesz részt,
      az adott oldal másik (többi) képviselőcsoportja(i) jelölhetik a
      négy-négy  személyt.  A meg nem választott  jelölt  helyére  új
      jelöltet kell állítani, és az új választást tizenöt napon belül
      meg  kell  tartani. Nem jelölthető újra az a  személy,  aki  az
      előző  választás  során  nem  kapta  meg  az  összes  képviselő
      szavazatainak legalább tíz százalékát.
      (8)  A  kuratórium  elnöksége akkor alakul meg,  ha  valamennyi
      tagját  megválasztják.  Nem  akadálya  a  kuratórium  elnöksége
      megalakulásának  azonban, ha a kormánypárti vagy  az  ellenzéki
      oldal valamelyike nem állít jelöltet.
      (9) A kuratórium elnökségét négy évi időtartamra választják.
      Ha  az elnökség megbízatásának ideje alatt a kormánypárti és az
      ellenzéki  képviselőcsoportok tekintetében változás  következik
      be, ez az elnökség tagjainak megbízatását nem érinti, de ha  ez
      az  egyenlő  arány fenntartása érdekében szükséges, új  jelölés
      alapján  új  tagot  vagy  tagokat kell választani  az  elnökség
      megbízatásának   hátralevő   idejére.   Ha   az   adott   oldal
      képviselőcsoportjai  nem  tudnak közös  jelölt(ek)  állításában
      megállapodni, a jelölést sorsolással kell eldönteni.
      (10)  A kuratórium – egyben az elnökség – elnökét a Kormánypáti
      képviselőcsoport(ok),     elnökhelyettesét     az     ellenzéki
      képviselőcsoport(ok)   jelölése   alapján    az    Országgyűlés
      választja, az elnökség tagjai közül.
      (11)  Ha  az  elnök,  illetve az elnökhelyettes  jelöléséről  a
      képviselőcsoportok nem tudnak megállapodni,  akkor  a  jelölést
      sorsolással kell eldönteni.

      2.  Az MTItv. 17. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: "A TTT
      tagjainak  felét  a  kormánypárti,  másik  felét  az  ellenzéki
      képviselőcsoportok  jelölik úgy, hogy mindkét  képviselőcsoport
      legalább  egy jelöltjét meg kell választani." Az MTItv.  17.  §
      (7)   bekezdése   szerint:  "A  TTT-t  négy   évi   időtartamra
      választják.  Ha a TTT megbízatásának ideje alatt a kormánypárti
      is   az   ellenzéki  képviselőcsoportok  tekintetében  változás
      következik  be, ez a TTT tagjainak megbízatását nem érinti,  új
      jelölés  alapján  azonban  új tagokat  kell  választani  a  TTT
      megbízatásának   hátralevő   idejére.   Ha   az   adott   oldal
      képviselőcsoportjai  nem  tudnak közös  jelölt(ek)  állításában
      megállapodni, a jelölést sorsolással kell eldönteni."

      3.   Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint:  "A  Magyar
      Köztársaság független, demokratikus jogállam." Az Alkotmány 61.
      §   (1)   bekezdése   értelmében:  "A   Magyar   Köztársaságban
      mindenkinek  joga  van a szabad véleménynyilvánításra,  továbbá
      arra,   hogy   a   közérdekű  adatokat  megismerje,   illetőleg
      terjessze."  A  (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy:  "A  Magyar
      Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát". Végül a  (4)
      bekezdés   szerint:  "A  közszolgálati  rádió,   televízió   és
      hírügynökség felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről,
      továbbá  a  kereskedelmi  rádió és televízió  engedélyezéséről,
      illetőleg a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló
      törvény  elfogadásához  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges."

      4. Az Alkotmánybíróság az indítványokat megküldte az igazságügy-
      miniszternek  és a nemzeti kulturális örökség miniszterének  és
      lehetővé  tette,  hogy azokra a nevezett tárcák  észrevételeket
      tegyenek.  A  miniszterek észrevételeit az Alkotmánybíróság  az
      indítványok elbírálása során megfelelően figyelembe vette.

                                   III.
                                     
      Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokat  az  alábbiak  szerint
      találta megalapozottnak, illetőleg megalapozatlannak.

      1.  Az  Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott  a
      közszolgálati   tömegtájékoztatási  eszközök,  a  közszolgálati
      rádió,  televízió  és a nemzeti hírügynökség  függetlensége  és
      felügyelete,     továbbá    a    tájékoztatási     monopóliumok
      megakadályozása kérdéseivel.

      1.1.    A   tárgykörben   alaphatározatnak   tekinthető    Abh.
      megállapításai   szerint  a  közszolgálati  tömegtájékoztatásra
      vonatkozó  törvényeknek  megfelelő anyagi,  eljárási,  valamint
      szervezeti  rendelkezésekkel garantálniuk kell a  teljes  körű,
      kiegyensúlyozott arányú és valósághű tájékoztatást, amelyet  az
      egyes  intézményeken belül nemcsak lehetővé, de  kötelezővé  is
      kell   tenni,   biztosítani  kell  továbbá  az  ilyen   működés
      megőrzését  is.  A  véleménynyilvánítási szabadság  alkotmányos
      garanciáit a közszolgálati rádió és televízió esetében  jogilag
      részletesen   szabályozott   szervezeti   megoldásokkal    kell
      megteremteni.  A  szervezeti  megoldások  alkotmányosságát   az
      minősíti,   hogy   elvileg   képesek-e   azok   biztosítani   a
      társadalomban  meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott
      arányú   és   valósághű   kifejezésre   jutását,   valamint   a
      közérdeklődésre  számot tartó eseményekről  és  tényekről  való
      elfogulatlan tájékoztatást.

      Az  Alkotmánybíróság  az  Abh-ban leszögezte,  hogy  nemzetközi
      összehasonlításban   igen  elterjedt   a   véleménynyilvánítási
      szabadság  garantálásának az a módja, hogy  a  törvény  sajátos
      társadalmi  képviseletet teremt a tartalmi  kiegyensúlyozottság
      ellenőrzésére   és   az   ezt  biztosító  szervezeti   döntések
      meghozatalára.  Ugyanakkor felhívta a figyelmet  arra,  hogy  a
      véleménynyilvánítás szabadságát garantáló sajátos képviselettől
      idegen  az,  hogy  kizárólag  vagy meghatározóan  a  társadalom
      politikai    képviselete   ismétlődjék   meg   benne.    Pártok
      konszenzusa,   még   kevésbé   csupán   a   parlamenti   pártok
      konszenzusa,  nem  alkalmas  arra, hogy  alkotmányos  garanciát
      nyújtson  a  véleményszabadság teljességére.  Ellenkezőleg:  az
      államtól  való szabadság azt kívánja meg, hogy se a  parlament,
      se  a Kormány ne juthasson a műsor tartalmát befolyásolni képes
      szervezetben  meghatározó  befolyáshoz,  miként   a   politikai
      pártok,  továbbá  az azonos feladatra, vagy  ugyanazon  érdekek
      képviseletére   létrejött   csoportok   befolyása   sem   lehet
      meghatározó (ABH 1992, 227, 230-231).

      Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   az   Alkotmány
      megköveteli a közszolgálati rádió és televízió szabadságát mind
      az  államtól, mind az egyes társadalmi csoportoktól.  Ezért  az
      Országgyűlés  meghatározó tartalmi befolyása a  rádióban  és  a
      televízióban épp úgy alkotmányellenes, mint a Kormányé. Ugyanez
      vonatkozik  az  önkormányzatokra, a pártokra és más  társadalmi
      szervezetekre,  érdekképviseletekre és  egyéb  csoportokra.  Az
      Alkotmány  tehát egyrészt garanciát nyújtó pozitív  cselekvést,
      másrészt tartózkodást követel meg az államtól.

      Az  Alkotmánybíróság az Abh-ban elvi éllel mondta  ki,  hogy  a
      közszolgálati   rádió   és  televízió   szabadságának   sajátos
      garanciái  nincsenek  eleve sem szervezeti  megoldásokhoz,  sem
      jogi  formákhoz  kötve.  A szervezeti jogi  megoldások  ugyanis
      alapvetően függnek attól, hogy milyen az országban a  rádió  és
      televízió  struktúrája. A vélemények bemutatására, illetőleg  a
      tájékoztatásra vonatkozó alkotmányos feltételek teljesülését  a
      rádió  és  televízió  egészét  tekintve  kell  biztosítani.   A
      törvényhozó   szabadsága  –  és  egyúttal  felelőssége   is   –
      meghatározni azt a jogi megoldást, amely alkalmas a  vélemények
      teljes  körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű bemutatását,
      illetve az elfogulatlan tájékoztatást garantálni.

      1.2.  A  47/1994. (X. 21.) AB határozatában az Alkotmánybíróság
      ismételten  rámutatott  arra, hogy  a  véleménynyilvánítási  és
      tájékozódási szabadság szolgálata a sajtószabadságra  vonatkozó
      sajátosságokon túl további feltételeket követel meg a  rádióval
      és  televízióval kapcsolatban. A rádió és televízió alkotmányos
      működésének feltételeként a törvénynek ki kell zárnia,  hogy  a
      közszolgálati  rádióban  és televízióban  az  állam  szervei  a
      műsorok  tartalmára  meghatározó  befolyást  gyakoroljanak.  Az
      "államtól  való szabadság" követelménye vonatkozik a  közvetett
      befolyásolásra  és a befolyásolás lehetőségére is,  és  fennáll
      mind  az Országgyűléssel, mind pedig a Kormánnyal szemben  (ABH
      1994, 282-283).

      1.3.  Az  Alkotmánybíróság a 61/1995. (X. 6.) AB  határozatában
      kifejtette,  hogy  az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében  foglalt
      közszolgálati   hírügynökség  kapcsán  –   éppen   a   polgárok
      tájékozódáshoz  való  jogának  érvényesítése  érdekében   –   a
      törvényhozó  köteles  olyan  törvényt  alkotni,  amely  anyagi,
      eljárási,  valamint  szervezeti rendelkezésekkel  biztosítja  a
      teljes    körű,    kiegyensúlyozott   arányú    és    valósághű
      tájékoztatást. A szervezeti és jogi megoldások – a rádióhoz  és
      televízióhoz  hasonlóan  –  függnek  attól,  hogy   milyen   az
      országban  a hírügynökségi struktúra: az országos közszolgálati
      hírügynökségen  kívül milyen egyéb hírügynökségek  működnek.  A
      tájékozódáshoz  való  jogot  a  hír-,  kép-  és  sajtóügynökség
      egészét tekintve kell biztosítani.

      A   hírügynökségek  alkotmányos  működésének  feltételeként   a
      törvénynek ki kell zárnia, hogy a közszolgálati hírügynökségben
      akár  az  állam  szervei,  akár egyes  társadalmi  csoportok  a
      hírszolgáltatási  tevékenység tartalmára meghatározó  befolyást
      gyakorolhassanak. Az Alkotmány ugyanis, miként  a  rádió  és  a
      televízió  esetében,  úgy  a  hírügynökségek  tekintetében   is
      megköveteli  mind  az államtól, mind pedig az egyes  társadalmi
      csoportoktól, illetve azok szervezeteitől való szabadságot.  Az
      "állami    szervektől    való   szabadság"    követelménye    a
      törvényhozással  és  a  Kormánnyal  szemben  egyaránt  fennáll;
      egyikük  sem  juthat  a hírszolgáltatás tartalmát  befolyásolni
      képes  szervezetben meghatározó befolyásához,  ahogy  egyébként
      politikai  pártok, érdekképviseleti szervezetek  befolyása  sem
      lehet meghatározó (ABH 1995, 317, 319).

      2.  Az  Alkotmánybíróság a továbbiakban elsőként azt vizsgálta,
      hogy  az  Mtv.  és  az MTItv. támadott rendelkezései  mennyiben
      állnak  összhangban, illetőleg sértik-e az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdésében   meghatározott   alkotmányos   követelményt,   az
      Alkotmány   61.  §-ában  biztosított  alkotmányos  alapjogokat,
      valamint  ezeknek  az  Alkotmánybíróság idézett  határozataiban
      kifejtett tartalmát.

                                    IV.
                                     
      1.  Az  Mtv.  53.  §  (1) bekezdése arról rendelkezik,  hogy  a
      közszolgálati műsorszolgáltatás biztosítására, függetlenségének
      védelmére az Országgyűlés – a 140-141. §-ok szerint –létrehozza
      a    Magyar    Rádió   Közalapítványt,   a   Magyar   Televízió
      Közalapítványt és – alapítójának kezdeményezésére –  átalakítja
      a  Hungária  Televízió  Közalapítványt (a továbbiakban  együtt:
      közalapítványok).  Az  Mtv.  55. és  56.  §-ai  szabályozzák  a
      közalapítványok kezelő szerveinek, kuratóriumainak, illetőleg a
      kuratóriumok elnökségeinek a létrehozását, megválasztását.

      A   törvény  rendelkezései  szerint  a  kuratóriumok  tagjainak
      személyi  kiválasztásában szerepe van mind az  Országgyűlésnek,
      mind  a  politikai pártoknak, mind pedig a különböző társadalmi
      szervezeteknek  és  érdekképviseleteknek. Az  Mtv.  55.  §  (2)
      bekezdése szerint ugyanis a kuratóriumok az Országgyűlés  által
      választott,  illetőleg  a törvényben meghatározott  szervezetek
      által delegált tagokból állnak. A (3) bekezdés úgy rendelkezik,
      hogy   az  Országgyűlés  által  választott  tagok  alkotják   a
      kuratórium elnökségét, amelynek létszáma a (4) bekezdés alapján
      mindhárom   kuratóriumban  egyenként  legalább  nyolc   fő.   A
      törvényben  felsorolt  szervezetek pedig  az  Mtv.  56.  §  (1)
      bekezdése  alapján  a Magyar Rádió Közalapítvány  és  a  Magyar
      Televízió   Közalapítvány  kuratóriumaiba   huszonegy-huszonegy
      tagot  delegálnak,  míg  az  56. §  (2)  bekezdése  a  Hungária
      Televízió   Közalapítvány   Kuratóriumába   huszonhárom   tagot
      delegáló szervezetről rendelkezik.

      Kétségtelen, hogy ebben a közalapítványi rendszerben, továbbá a
      közalapítványok által megalapított részvénytársasági (Mtv.  64.
      §)  struktúrában a kuratóriumok elnökségei jelentős feladat- és
      jogkörökkel rendelkeznek. Az Mtv. 66. § (2) bekezdése szerint a
      kuratóriumi   elnökségek  kizárólagos  feladat-  és   jogkörébe
      tartozik:
      a)   a  részvénytársaság elnöki tisztségére nyilvános pályázati
       felhívás    kiírása,   elbírálása,   az   elnök    díjazásának
       megállapítása,
      b)   javaslattétel az elnök megválasztására, vagy  új  pályázat
       kiírása,  javaslat az elnök visszahívására, illetve az  elnöki
       megbízatás      pályázat     kiírása     nélküli      egyszeri
       meghosszabbítására;
      c)  a részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzése,
      da)  egymilliárd forintnál vagy a tervezett éves  forgalom  tíz
      százalékánál magasabb értékű szerződésekhez előzetes tárgyalási
      felhatalmazás megadása,
      db)  hitelfelvétel, illetve háromszázmillió  forintnál  vagy  a
      tervezett  éves  forgalom  három  százalékánál  nagyobb  értékű
      szerződések előzetes jóváhagyása,
      dc)  ingatlan-elidegenítés, illetve százmillió  forint  feletti
      vagyoni értékű jog elidegenítésének engedélyezése,
      e)  javaslattétel a felügyelő bizottsági tagok  megválasztására
      és visszahívására, díjazásuk megállapítása,
      f)     javaslattétel    a   könyvvizsgáló   megbízatására    és
       megbízatásának felmondására, díjazásának megállapítása,
      g)      a     közszolgálati    műsorszolgáltatási    szabályzat
       érvényesülésének ellenőrzése, a kuratórium éves  értékelésének
       előkészítése,
      h)     a    részvénytársaság   elnöke   pályázatában    foglalt
       célkitűzések   megvalósításának  folyamatos   ellenőrzése,   a
       kuratórium éves értékelésének előkészítése.

      Mindazonáltal a műsorszolgáltatókat működtető közalapítványi és
      részvénytársasági   szervezetekben  meghatározó   hatásköre   a
      kuratóriumoknak  van.  Az Mtv. 55. § (1)  bekezdése  szerint  a
      közalapítványok kezelő szervei a kuratóriumok, a  közszolgálati
      műsorszolgáltató  részvénytársaság vonatkozásában  a  közgyűlés
      jogait  a  kuratóriumok  gyakorolják  (Mtv.  59.  §),  mint   a
      közalapítványok   kezelői,   a   kuratóriumok   gyakorolják   a
      részvénytársaságok vonatkozásában az Mtv. 65.  §-a  szerint  az
      alapítói,  illetve  részvényesi jogokat.  Az  Mtv.  66.  §  (1)
      bekezdése szerint a kuratóriumok hatáskörébe tartozik:
      a)   a  közszolgálati  műsorszolgáltató, mint  részvénytársaság
       alapító  okiratának megállapítása, módosítása, annak a  Magyar
       Közlönyben történő közzététele,
      b)   a  részvénytársaság elnökének megválasztása, a  megbízatás
       egyszeri meghosszabbítása,
      c)    a   részvénytársaság  elnökének  visszahívása,  alelnökei
       megbízatásának,  a  megbízás visszavonásának  megtiltása  –  a
       részvénytársaság elnöke intézkedését követő kuratóriumi ülésen,
      d)  a részvénytársaság elnöke visszahívásának kezdeményezése,
      e)  a részvénytársaság függetlenségének védelme,
      f)   a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat jóváhagyása,
       a  Művelődési  Közlönyben  történő közzététele,  a  szabályzat
       követelményeinek érvényre juttatása, érvényesülésének évenkénti
       irtékelése,
      g)  az archiválás rendjéről szóló szabályzat jóváhagyása,
      h)     a    részvénytársaság   elnöke   pályázatában    foglalt
       célkitűzések évenkénti értékelése,
      i)  az alaptőke felemelése, leszállítása,
      j)   az  éves  gazdálkodási és pénzügyi  terv  elveinek  és  fő
       összegeinek a jóváhagyása,
      k)  az évi adásidő jóváhagyása, módosításának engedélyezése,
      l)    az   új,   magyarországi  gyártású   műsorszolgáltatásban
       felhasználásra   kerülő   mozgóképes  alkotásokra   fordítandó
       pénzösszegek  meghatározása,  a  külső  gyártás  arányaira  is
       kiterjedően,
      m)  a mérleg- és az eredménykimutatás jóváhagyása,
      n)    a   részvénytársaságok  felügyelő  bizottsági   tagjainak
       megválasztása,  visszahívása,  a  Gt.  13  §-ában  foglaltakra
       figyelemmel,
      o)  a könyvvizsgáló megválasztása, megbízatásának felmondása.

      A   kuratóriumokon  belül  az  elnökségnek  vagy  az   elnökség
      tagjainak kiemelt jogköre nincs, a 61. § (2) bekezdése  szerint
      ugyanis  szavazati  joguk a delegált kurátorokéval  egyenlő.  A
      törvény  idézett  rendelkezései szerint a  rádió  és  televízió
      műsorok  tartalmára nézve az elnökség nem gyakorolhat közvetlen
      befolyást.

      2.  Bár  egyik indítványozó sem emelt önmagában alkotmányossági
      kifogást  az  ellen,  hogy  a törvény rendelkezései  szerint  a
      közalapítványi  kuratóriumok elnökségi tagjait az  Országgyűlés
      választja, az egyik indítványozónak az a megállapítása, hogy  a
      kuratóriumi  elnökségeket kiegészítő országgyűlési  határozatok
      következtében   olyan  helyzet  állt  elő,  amelyben   sem   az
      Országgyűlésnek,  sem az Országgyűlés egyik  oldalának,  sem  a
      pártok  befolyásának a növekedése nem zárható ki a kuratóriumok
      elnökségében, nem értelmezhető másként, mint hogy  a  befolyás-
      növekedés magán a kuratóriumon belüli befolyásra vonatkozik. Az
      indítványozó szerint a pártok, illetve az Országgyűlés befolyás-
      növekedésének   lehetősége  pedig  már   nem   felel   meg   az
      Alkotmánybíróság  határozataiban megállapított  kritériumoknak.
      Az  Alkotmánybíróság  az  indítványban  kifejtett  állásponttal
      szemben  azt  állapítja meg, hogy az Országgyűlés  befolyása  a
      kuratóriumi    elnökségekre   semmilyen    vonatkozásban    nem
      növekedett, sőt egyszerűen annál a ténynél fogva csökkent, hogy
      az  Mtv. 55. § (9) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján  az
      elnökségben  olyan elnökségi tagok is maradtak, akiknek  pártja
      az  Országgyűlésben  képviselőcsoporttal már  nem  rendelkezik.
      Ennek  folytán csak a pártok befolyása az, amely az  elnökségen
      belül  elvileg  valóban megnőtt, anélkül  azonban,  hogy  ez  a
      növekedés   a  kuratóriumok  működésére  meghatározó  befolyást
      jelentene.

      2.1.  A  közalapítványi kuratóriumok elnöksége az országgyűlési
      képviselőcsoportok  által  jelölt  és  az  Országgyűlés   által
      megválasztott  tagokból  áll.  Az  Mtv.  55.  §  (9)  bekezdése
      értelmében   azonban   az  Országgyűlés   által   megválasztott
      elnökségi  tagok személyes mandátuma elválik az őket eredetileg
      jelölő    képviselőcsoporttól.    Az    elnökségi    tagot    a
      képviselőcsoport nem utasíthatja és nem is hívhatja  vissza.  A
      képviselőcsoport    esetleges   megszűnése,    vagy    személyi
      vsszetételének az országgyűlési választások nyomán akár  teljes
      lecserélődése,   végül   az,  ha  a   korábbi   Országgyűlésben
      képviselőcsoporttal rendelkező párt az új  parlamentbe  be  sem
      kerül, nem érinti az elnökségi tag megbízatását.

      A  törvény  rendelkezése szerint a közalapítványi  kuratóriumok
      elnökségét   négy   évi   időtartamra   választják.   Az   Mtv.
      megalkotásakor  tehát  az  Országgyűlés  nem  igazította  saját
      megbízatásához   a  kuratóriumi  elnökségek,  elnökségi   tagok
      megbízatását,  ellenkezőleg,  az  Mtv.  55.  §  (9)   bekezdése
      kifejezetten    számol    annak    lehetőségével,    hogy     a
      képviselőcsoportok  számában, továbbá  kormánypárti-  ellenzéki
      jellegében  –  az időközbeni újabb országgyűlési  választásokra
      tekintettel  vagy  egyéb  okból –  változás  következik  be.  A
      törvény  erre  az esetre úgy rendelkezik, hogy  a  változás  az
      elnökség  tagjainak megbízatását nem érinti, vagyis  a  korábbi
      Országgyűlés  által  megválasztott  elnökségi  tagok  négy  évi
      időtartamra szóló megbízatása akkor is megmarad, ha a  változás
      következtében   az  elnökségi  tagot  jelölő   párt   már   nem
      rendelkezik az Országgyűlésben képviselőcsoporttal, vagy  nincs
      is a parlamentben.

      A törvény e rendelkezését a kuratóriumi elnökségek viszonylagos
      stabilitásához  fűződő  érdekek és  szempontok  indokolják,  és
      önmagában   nem   alkotmányellenes  az,  hogy  a   kuratóriumok
      elnökségében  olyan elnökségi tagok is maradnak, akiket  jelölő
      párt    az   Országgyűlésben   már   képviselőcsoporttal    nem
      rendelkezik.   Miként  az  Alkotmányból   az   sem   következik
      közvetlenül,   hogy  az  Országgyűlés  által   a   kuratóriumba
      választható   tagokat   az   országgyűlési   képviselőcsoportok
      jelöljék, közvetlen alkotmányos összefüggése annak sincs, ha  a
      jelöltet korábban állító párt – mint képviselőcsoport  –  utóbb
      megszűnik.  Az  Alkotmány szerint a politikai  képviselet  csak
      meghatározó  nem lehet a kuratóriumokban, az Alkotmány  azonban
      azt  nem követeli meg, hogy azokban kizárólag parlamenti pártok
      jelöltjei  lehetnek tagok. Sőt az Alkotmánybíróság  az  Abh-ban
      elvi   éllel  fejtette  ki,  hogy  csak  a  parlamenti   pártok
      konszenzusa   még  kevésbé  alkalmas  arra,  hogy   alkotmányos
      garanciát  nyújtson  a  véleményszabadság  teljességére,   mint
      általában  a  pártok  konszenzusa.  Ezért  az  Alkotmánybíróság
      megállapítja, hogy önmagában nem alkotmányellenes az Mtv. 55. §-
      ának  (9)  bekezdésében  foglalt az  a  rendelkezés,  amely  az
      elnökségi  tagok  mandátumát függetleníti  az  őket  eredetileg
      jelölő képviselőcsoportoktól.

      2.2. A kuratóriumok elnökségi tagjait jelölő képviselőcsoportok
      kormánypárti,  vagy  ellenzéki  jellegének  az  adott  törvényi
      konstrukcióban  –  az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint  –
      azonban  már  garanciális jelentősége van: az adott  szervezeti
      megoldás  lényeges eleme, hogy a kuratóriumok  elnökségében  az
      ellenzéki  és  a kormánypárti képviselőcsoportok  által  jelölt
      kurátorok azonos létszámban legyenek jelen. A törvénynek  ez  a
      koncepciója  a  kormányzati vagy az ellenzéki  oldal  esetleges
      túlsúlyát   kívánja   megakadályozni   az   elnökségekben    és
      összhangban van az Abh-ban kifejtett azzal a szemponttal, amely
      szerint a közszolgálati rádióban és a televízióban a szervezeti
      döntések   meghozatalára   sem   a   kormányzatnak,   sem    az
      Országgyűlésnek  –  itt az ellenzéknek – nem lehet  meghatározó
      befolyása.  Ezért rendelkezik az Mtv. 55. § (5) bekezdése  úgy,
      hogy  az  Országgyűlés által a kuratóriumba  választható  tagok
      felét    a    kormánypárti,   másik    felét    az    ellenzéki
      képviselőcsoportok  jelölik. Minden  képviselőcsoport  legalább
      egy  jelöltjét  meg kell választani. E rendelkezés  alkotmányos
      összefüggése  tehát  már  egészen  nyilvánvaló:  megakadályozni
      hivatott mind a kormányzati, mind az ellenzéki oldal, illetőleg
      képviselőcsoportok túlsúlyát a kuratóriumi elnökségekben.

      Mindazonáltal  a  törvénynek  ez a  rendelkezése  kizárólag  az
      Országgyűlés egyik vagy másik oldalának meghatározó  befolyását
      hivatott    megakadályozni   a   közalapítványi    kuratóriumok
      elnökségeiben,  és egyáltalában nem vonatkoztatható  azokra  az
      elnökségi tagokra, akik a parlamentben képviselőcsoporttal  már
      nem  rendelkező pártok jelöltjeiként kerültek az elnökségbe  az
      Országgyűlés korábbi választási aktusa folytán. Ez egyértelműen
      következik  az  Mtv.  55.  §  (5)  bekezdésében,  továbbá   (9)
      bekezdésében foglalt szabályokból, amelyek mindegyike –  a  két
      oldal    egyensúlya    tekintetében   –   képviselőcsoportokról
      rendelkezik.   Az   alkotmányos  garancia   tehát   a   törvény
      konstrukciójában formális, külső és objektív  ismérveken  –  az
      országgyűlési    képviselőcsoportok   kormánypáti,    illetőleg
      ellenzéki  besorolásán – nyugszik, és nem olyan  informális  és
      mindig  szubjektív szempontokon, amely a politikai  pártokat  a
      Kormányt,    vagy    az    ellenzéket    támogató    pártokként
      differenciálja.

      Kétségtelen,  hogy  sem  az  Alkotmány,  sem  törvény,  sem   a
      Házszabály  a kormánypárti és az ellenzéki képviselőcsoportokra
      nézve  nem tartalmaz meghatározást, ezeket evidenciaként  fogja
      fel,  miként  a szembeállítás az Országgyűlés gyakorlatában  se
      jelent  alkalmazási problémát. A Házszabály számos rendelkezése
      differenciál   kormánypárti   és  ellenzéki   párthoz   tartozó
      képviselő között (pl. 21. § (2) bekezdése, 50. § (3) bekezdése,
      53.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja, 70.  §  (3)  bekezdése),  és
      különböztet kormánypárti és ellenzéki képviselőcsoportok között
      is   (33.   §   (3)   bekezdése,  119.  §  (3)  bekezdése).   E
      rendelkezésekre     is    figyelemmel    az    Alkotmánybíróság
      megállapítja, hogy a kormánypártiság és az ellenzékiség csak  a
      parlamentben   képviselettel  rendelkező  pártok   relációjában
      értelmezhető,  vagyis  a  parlamenten  kívüli  pártok   közjogi
      értelemben    nem   tekinthetők   sem   kormánypártinak,    sem
      ellenzékinek.  Ezért  az  Mtv. 55.  §  (9)  bekezdésének  az  a
      szabálya,    amely    az    "egyenlő   arány"    fenntartásának
      szükségességéről  rendelkezik  –  az  55.  §  (5)  bekezdésében
      foglaltakkal   összefüggésben   –   kizárólag    a    parlament
      kormánypárti    és   ellenzéki   képviselőcsoportjai    közötti
      egyensúlyra  vonatkozik,  és  ennek  megítélésénél  a  korábban
      jelöltet  állító  volt parlamenti pártokat  teljesen  figyelmen
      kívül kell hagyni. Az Alkotmány szerinti követelmény tehát csak
      a   kormánypárti  és  ellenzéki  képviselőcsoportok   jelöltjei
      közötti   egyensúly,  így  a  törvénynek  az  "egyenlő   arány"
      helyreállítására    e    tekintetben    irányadó    garanciális
      rendelkezései  alkotmányosan kielégítőek, mert  a  tárgyilagos,
      kiegyensúlyozott  és  pártatlan tömegtájékoztatást  biztosítani
      hivatott közalapítványi kuratóriumok elnökségében útját  állják
      az    Országgyűlés    egyik    vagy    másik    oldalán    levő
      képviselőcsoportok túlsúlyának.

      3.   Nem   csorbítja   a   törvényi   szabályozás   garanciális
      jelentőségét  az Mtv. 55. § (9) bekezdésének az a rendelkezése,
      amely szerint az elnökség tagjainak megbízatását a kormánypárti
      és   az  ellenzéki  képviselőcsoportok  tekintetében  időközben
      bekövetkezett  változás  nem érinti. Azok  az  elnökségi  tagok
      ugyanis, akik korábbi képviselőcsoportok jelöltjeiként kerültek
      az    elnökségbe,   attól   kezdve,   hogy   az   országgyűlési
      képviselőcsoportokban   változás  következett   be,   már   nem
      képviselőcsoport  jelöltjeként, hanem  képviselőcsoporttal  nem
      rendelkező  pártjuk  jelöltjeként tagjai az elnökségnek.  Mivel
      közjogi  értelemben  a képviselettel nem  rendelkező  párt  nem
      tekinthető   sem   kormánypártinak,   sem   ellenzékinek,    az
      elnökségnek   ezek  a  tagjai  a  kormánypárti   és   ellenzéki
      képviselőcsoportok   tekintetében   megkívánt   egyenlő   arány
      fenntartása szempontjából nem vehetők figyelembe.  Ha  nem  így
      lenne,  a  törvény nem képviselőcsoportokról,  hanem  pártokról
      rendelkezne. Az a körülmény pedig, hogy képviselőcsoporttal már
      nem  rendelkező  pártok jelöltjei is tagjai a médiakuratóriumok
      elnökségének, önmagában semmilyen tekintetben nem  sérti,  vagy
      veszélyezteti  a véleménynyilvánítás szabadságának  alkotmányos
      alapjogát.   Az   Alkotmánybíróságnak  az   Abh-ban   kifejtett
      álláspontja szerint a rádió és televízió szabadságának  sajátos
      alkotmányos  garanciái csak azt követelik meg, hogy  –  egyebek
      között – se a parlament, se a politikai pártok ne juthassanak a
      műsorok  tartalmát befolyásolni képes szervezetben  meghatározó
      befolyáshoz.  Arra  nézve  azonban  nem  áll  fenn  alkotmányos
      követelmény,   hogy  a  média-közalapítványok   kuratóriumainak
      elnökségében  csak  képviselőcsoporttal  rendelkező  parlamenti
      pártok jelöltjei lehetnek elnökségi tagok.

      Minderre   figyelemmel  nem  osztja  az   Alkotmánybíróság   az
      indítványokban  megfogalmazott  azt  az  álláspontot,  hogy   a
      parlamenti   képviselőcsoporttal  már  nem  rendelkező   pártok
      jelöltjeit  valamilyen  ismérv – elsősorban  a  párt  politikai
      irányultsága   –   alapján   a  parlamenti   képviselőcsoportok
      valamelyik   oldalánál  figyelembe  kellene  venni.   Mivel   a
      kormánypárti  és  az  ellenzéki oldal  meghatározása  formális,
      külső    és    objektív   ismérveken   –    az    országgyűlési
      képviselőcsoportok   parlamenti  helyzetén   –   nyugszik,   az
      Alkotmánybíróság  megállapítja: az Mtv. 55. § (9)  bekezdésének
      alkalmazásában   alkotmányos   követelmény,    hogy    sem    a
      kormánypárti,  sem az ellenzéki oldalon nem vehetők  számításba
      azok  az  elnökségi tagok, akiket időközben megszűnt parlamenti
      képviselőcsoport  javaslatára  választott  az  Országgyűlés.  E
      pártok  jelöltjeit  ugyanis – a fentebb kifejtettek  szerint  –
      alkotmányosan  nem lehet sem a kormánypárti, sem  az  ellenzéki
      oldalhoz tartozónak tekinteni.

      4.  Az  Alkotmány  3.  § (2) bekezdése értelmében  a  politikai
      pártok    közreműködnek   a   népakarat    kialakításában    és
      kinyilvánításában. A politikai pártok ezáltal – miként arra  az
      Alkotmánybíróság  a  2179/B/1991. AB határozatában  (ABH  1994,
      520)  rámutatott – egyfajta sajátos közvetítő szerepet töltenek
      be  az  állam  és a társadalom között. Ahhoz, hogy a  politikai
      pártok  alkotmányos funkcióik ellátására képesek  legyenek,  az
      Alkotmány  3.  §  (1) bekezdése garantálja, hogy  a  pártok  az
      Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben  tartása
      mellett  szabadon alakuljanak és szabadon tevékenykedjenek.  Az
      Alkotmány  e  szabályából,  továbbá  az  Alkotmány  63.  §  (1)
      bekezdésének  a  pártalapítás szabadságát  is  magában  foglaló
      egyesülési  szabadságot  garantáló rendelkezéséből  következik,
      hogy  a politikai pártok önállóak, egymástól függetlenül fejtik
      ki  tevékenységüket, és ha az Országgyűlésben képviselettel nem
      rendelkeznek,  fogalmilag sem sorolhatók be se a kormánypártok,
      se  az  ellenzéki  pártok  közé. Ettől  teljesen  független  és
      szubjektív   értékítéleten,   informális   ismérveken    nyugvó
      szempont,   hogy   valamely   párt   politikai   programja    a
      kormányzathoz  vagy  az ellenzékhez áll-e közelebb.  Ilyen  nem
      formális  ismérvek  alapján azonban a nem parlamenti  politikai
      pártok   az   Országgyűlés  egyik  vagy  másik  oldalához   sem
      sorolhatók.

      Az  viszont  már garanciális jelentőségű – éspedig  nemcsak  az
      adott  törvényi konstrukcióban, de az Alkotmány alapján  is  –,
      hogy  a kuratóriumok elnökségében az ellenzéki és a kormánypáti
      képviselőcsoportok   által  jelölt  tagok   azonos   létszámban
      legyenek  jelen.  A  kuratóriumi elnökségeknek  azért  kell  az
      Országgyűlésben  képviselettel rendelkező pártok  pártpolitikai
      egyensúlyára, illetőleg a kormánypártok és az ellenzéki  pártok
      által jelölt kurátorok számának egyenlő voltára épülniük,  mert
      ellenkező  esetben a kuratóriumok elnökségében vagy a  Kormány,
      vagy  az  ellenzék meghatározó befolyáshoz juthatna. Az egyenlő
      arányokon alapuló egyensúly alkotmányos szempontjának viszont a
      támadott  törvényi  szabályozás megfelel. Az  Mtv.  55.  §  (9)
      bekezdése ugyanis egyértelműen arról rendelkezik, hogy az újabb
      elnökségi  tagok választását csak az teheti szükségessé,  ha  a
      kormánypárti  és  az ellenzéki képviselőcsoportok  tekintetében
      beálló változás az eredeti egyenlő arányokat megbontja.  Ezt  a
      megbomlott egyensúlyi helyzetet kell új jelölés alapján új tag,
      vagy  új  tagok megválasztásával az elnökség hátralevő  idejére
      megszüntetni,   amelynek   során  a   képviselőcsoporttal   nem
      rendelkező  pártok jelöltjeiből megválasztott  elnökségi  tagok
      már figyelmen kívül maradnak.

      5. Az Alkotmánybíróság elvi éllel szögezi le: a kormánypártiság
      –  ellenzékiség  és az ezen alapuló alkotmányi garanciarendszer
      megítélése  vonatkozásában  csak objektív  és  külső,  formális
      ismérveket   alkalmazhat,  tekintve,   hogy   a   kormánypárti-
      ellenzéki jellegnek egyedül csak az az objektív ismérve  lehet,
      hogy  egy  képviselőcsoport pártja részt  vesz-e  a  kormányban
      (kormány-koalícióban)   vagy  sem.   A   Házszabály   felhívott
      rendelkezései szerint is csak a koalíciós szerződés létéhez  és
      a    de   facto   kormányzati   részvételhez   kapcsolható    a
      kormánypártiság.  Más, nem formális szempontok  tehát  itt  nem
      vehetők   figyelembe.   A   kormánykoalíciókat   ugyanis    nem
      feltétlenül politikai- ideológiai közelség alapján  kötik  meg.
      Elképzelhető pl. nagykoalíció, amikor a politikai  paletta  két
      távoli  pólusához  tartozó  párt  alkot  kormánykoalíciót,  míg
      mindkét  párt  “mellett”  ellenzékben  olyan  frakciók  vannak,
      amelyek  a  koalíciót  alkotó egyik vagy másik  párthoz  sokkal
      közelebb   állnak,  mint  a  koalíció  pártjai  egymáshoz.   Az
      alkotmányi  garanciarendszer ezért nem  kapcsolható  politikai-
      ideológiai  szempontokhoz, hanem kizárólag formális,  külső  és
      objektív   ismérvekhez.   Ha   nem   így   lenne,   akkor    az
      Alkotmánybíróságnak   politikai   ismérvek   alapján    kellene
      vizsgálnia   a  véleménynyilvánítás  szabadságának  alkotmányos
      garanciáit a műsorszolgáltatók működése során, például a média-
      kurátorokat     delegáló     társadalmi     szervezetek      és
      érdekképviseletek tekintetében is. Az alkotmányos követelmény a
      véleményszabadság  garantálása tekintetében azonban  nem  erre,
      hanem az Abh. szerint arra vonatkozik, hogy se az Országgyűlés,
      se  a  Kormány  ne jusson a műsor tartalmát befolyásolni  képes
      szervezetben  meghatározó  befolyáshoz,  miként   a   politikai
      pártok,  továbbá  az azonos feladatra, vagy  ugyanazon  érdekek
      képviseletére   létrejött   csoportok   befolyása   sem   lehet
      meghatározó (ABH 1992, 230).

      6.     Az    indítványozóknak    a    támadott    rendelkezések
      alkotmányellenességére vonatkozó álláspontja  lényegileg  abból
      indul  ki,  hogy  az  Mtv. vonatkozó rendelkezései  csak  addig
      maradnak  meg az Alkotmány keretei között, ameddig  azt  teszik
      lehetővé, hogy az Országgyűlés a média-kuratóriumok elnökségébe
      parlamenti  képviselőcsoportok által jelölt tagokat  válasszon.
      Az  indítványozók  szerint tehát ez az  az  alkotmányos  határ,
      amelyen   belül   még   az   Országgyűlés   és   a   pártok   a
      médiaszervezetek   működésére  befolyást   gyakorolhatnak.   Az
      Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint  azonban   a   médiumok
      szervezeti   felépítésének   alkotmányosságát   nem   ez,    az
      indítványozók  szerinti  optimális  alkotmányossági   szempont,
      hanem  az  minősíti, hogy az adott szervezeti konstrukcióban  a
      műsorszolgáltatók elvileg képesek-e biztosítani a társadalomban
      meglévő  vélemények  teljes  körű, kiegyensúlyozott  arányú  és
      valósághű   kifejezésre  jutását,  valamint  a  közérdeklődésre
      számot   tartó  eseményekről  és  tényekről  való  elfogulatlan
      tájékoztatást.  Az alkotmányos garanciáknak  tehát  arra  nézve
      kell  fennállniuk, hogy az Országgyűlés, a Kormány,  illetve  a
      pártok,   továbbá   az  érdekképviseletek  a   műsorszolgáltató
      szervezetekben ne juthassanak meghatározó befolyáshoz.

      Arra  nézve  viszont  a  támadott  törvényi  rendelkezések  már
      tartalmaznak alkotmányos garanciát, hogy a Kormány ne juthasson
      túlsúlyba,    ne   szerezhessen   meghatározó    befolyást    a
      médiakuratóriumok  elnökségében,  hiszen  az  Mtv.  55.  §  (9)
      bekezdése  második  mondatában foglalt rendelkezés  alapján  az
      esetlegesen időközben bekövetkező arányeltolódást a Kormány  és
      az   ellenzéki  oldal  között  újabb  kurátor,  vagy  kurátorok
      választásával egyensúlyba kell hozni. Mindezekre figyelemmel az
      Alkotmánybíróság   az  Mtv.  55.  §  (5)   és   (9)   bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványokat elutasította.

      7.  Nem találta megalapozottnak az Alkotmánybíróság az utólagos
      normakontrollra  irányuló  indítványt  az  Mtv.   55.   §   (8)
      bekezdésében    foglalt   rendelkezés   alkotmányellenességével
      kapcsolatban. Az Mtv. 55. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik,
      hogy   az   Országgyűlés  mindhárom  kuratóriumba   külön-külön
      legalább  nyolc  tagot választ a képviselők több  mint  felének
      szavazatával,   egyenként.  A  támadott  (8)   bekezdés   pedig
      kimondja:  "A  kuratórium  elnöksége  akkor  alakul   meg,   ha
      valamennyi  tagját  megválasztják. Nem  akadálya  a  kuratórium
      elnöksége megalakulásának azonban, ha a kormánypárti,  vagy  az
      ellenzéki   oldal   valamelyike   nem   állít   jelöltet."   Az
      indítványozó szerint az idézett törvényi rendelkezések egyfelől
      sértik  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság
      követelményét,   mert   egymásnak  ellentmondanak,   ellentétes
      értelmezésre adnak lehetőséget, így ténylegesen nem állapítható
      meg  a  törvény  alapján,  hogy a  kuratórium  elnöksége  mikor
      tekinthető  létrejöttnek, másrészt az 55.  §  (8)  bekezdésének
      utolsó  mondata  ellentétben áll az Alkotmány  61.  §-ának  (1)
      bekezdésével, mert lehetővé teszi a kuratóriumi elnökségekben a
      parlament  egyik  vagy másik – kormánypárti  vagy  ellenzéki  –
      oldalának túlsúlyát.

      7.1.   Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a  támadott
      törvényi   rendelkezések  értelmezhetőek,  világosak,   így   a
      kuratóriumok  elnökségének megalakulása jogszabályértelmezéssel
      megállapítható.  A  kifogásolt  rendelkezések   főszabályt   és
      kivételt  tartalmaznak,  amelyek nem  ellentmondásosak  és  nem
      adnak  alapot ellentétes értelmezésre. A kuratóriumok elnöksége
      megalakulásának   főszabálya  az,  hogy   az   elnökség   akkor
      tekinthető  megalakultnak, ha valamennyi tagját  megválasztják.
      Ehhez  képest szűkebb tényállású, kivételes szabály  az,  ha  a
      kuratóriumok elnökségébe a kormánypárti vagy az ellenzéki oldal
      valamelyike   nem   állít  jelöltet.  E   kivételes   tényállás
      jogkövetkezménye  az, hogy a kuratóriumok elnöksége  a  törvény
      szerint  ilyenkor  is, tehát csak az egyik  oldal  jelöltjeinek
      megválasztásával megalakul. A kifogásolt rendelkezések az adott
      összefüggésben  tehát nem ellentmondásosak,  sem  értelmezésük,
      sem  alkalmazásuk nem eredményez jogbizonytalanságot,  így  nem
      ellentétesek  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében  deklarált,  a
      jogbiztonság  követelményét  magában  foglaló  jogállamisággal,
      ezért azok ezen az alapon nem alkotmányellenesek.

      7.2.  Rámutat  az  Alkotmánybíróság arra, hogy a  jelöltállítás
      elmaradásának  elemzett törvényi jogkövetkezménye  a  politikai
      erők  megállapodását,  konszenzusát  hivatott  előmozdítani.  A
      támadott     rendelkezés    tehát    a    kompromisszum-     és
      konszenzuskényszert  intézményesíti,   vagyis   a   törvény   a
      főszabály  és  a kivétel kimondásával az Alkotmány  61.  §  (4)
      bekezdésének egy sajátos garanciarendszerét alkotja meg.

      Nem  alkotmányossági  kérdés  az,  ha  a  jelöltállítási  és  a
      választási   eljárás  esetenként  nem  működik.  A  mechanizmus
      működtetése  során esetlegesen előforduló – és  politikai  vagy
      egyéb  okra  visszavezethető – nehézségek nem  teszik  magát  a
      szabályozást  alkotmányellenessé. Az Országgyűlés tagjainak,  a
      politikai  élet szereplőinek a törvényből fakadó  feladata  az,
      hogy  a  mechanizmust megfelelően működtessék.  Ennek  során  a
      parlamenti  pártok a törvény szerint együttműködésre kötelesek.
      Ez  az  együttműködési  kötelezettség  pedig  fennáll  mind   a
      parlament egyik vagy másik oldalán elhelyezkedő pártok, mind  a
      parlament két oldala között.

      Az    Alkotmány   ugyanis   a   műsorszolgáltatókat   működtető
      szervezetek  tekintetében nemcsak tartózkodást,  hanem  pozitív
      cselekvést is megkövetel az államtól. Ennek keretében pedig  az
      államnak  olyan,  a  törvényben szabályozott megoldásokat  kell
      biztosítania,  amelyek megfelelően garantálják a  közszolgálati
      rádió és televízió folyamatos működését.

      Az   Alkotmánybíróság  a  közszolgálati  rádió   és   televízió
      tekintetében az Abh-ban (ABH 1992, 233), a 17/1993. (III.  19.)
      AB  határozatában  (ABH  1993, 157-158) pedig  a  közszolgálati
      hírügynökség vonatkozásában rámutatott arra, hogy az  Alkotmány
      61.   §  (1)  bekezdésében  szabályozott,  a  közérdekű  adatok
      megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog biztosítása az  állam
      alkotmányos  kötelezettségévé teszi a közszolgálati  műsor-  és
      hírszolgáltatók  folyamatos és zavartalan működtetését.  Vagyis
      ennek   az   alapjognak   az   érvényesítése   és   garantálása
      kényszerítően  kötelezi  az államot  arra,  hogy  a  műsor-  és
      hírszolgáltatók szervezeteit fenntartsa, adott esetben abban az
      időszakban  is,  amikor, és azon az áron is, ha az  alkotmányos
      szervek  együttműködésében átmenetileg zavarok keletkeznek.  Az
      Alkotmány    alapján   erre   tekintettel   –   a    kifogásolt
      rendelkezésben  a  véleménynyilvánítás  szabadságának  sérelmét
      látó indítvány elbírálása során – az az eldöntendő kérdés, hogy
      köteles-e  az  állam  a műsor- és hírszolgáltatók  működtetését
      alkotmányos alapjog korlátozása árán is biztosítani.

      7.3.   Az   Alkotmánybíróság  1990  óta  folytatott  gyakorlata
      szerint,  az állam akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának
      eszközéhez,   ha  másik  alapjog  védelme  vagy  érvényesülése,
      illetőleg  egyéb  alkotmányos  célok  védelme  ezt  szükségessé
      teszi,  és  a  korlátozás  csak olyan mértékű  lehet,  amely  a
      korlátozással  elérni kívánt céllal arányban áll [20/1990.  (X.
      4.)  AB határozat, (ABH 1990, 69, 71-72), 7/1991. (II. 28.)  AB
      határozat,   (ABH   1991,   22,   25)].   A   későbbiekben   az
      Alkotmánybíróság   ezt   a   gyakorlatát   tüzetesbítette    és
      állandósította.  A  11/1992. (III. 5.)  AB  határozatában  (ABH
      1992,  77, 85) kimondta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában
      alkotmányos alapjog és szabadság tartalma törvénnyel  csak  más
      alapjog    vagy    alkotmányos    érték    védelme    érdekében
      elkerülhetetlen esetben, a szükséges mértékben és arányos módon
      korlátozható. A 11/1993. (II. 27.) AB határozat (ABH 1993, 109,
      110)  szerint pedig: "A korlátozás nem alkotmányellenes  akkor,
      ha elkerülhetetlen, ha arra kényszerítő ok szolgáltat alapot, s
      a   korlátozás  súlya  a  korlátozással  elérni  kívánt  céllal
      arányban van."

      Kétségtelen,  hogy  alkotmányos alapjogokat  védő,  garanciális
      szabály  sérül, ha a műsorszolgáltatók kuratóriumi elnökségében
      akár a kormányzati, akár az ellenzéki oldal túlsúlyba kerül  és
      ezáltal   meghatározó  befolyáshoz  jut.  Az   Alkotmánybíróság
      gyakorlata  szerint ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságjoga
      (Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdés)  megköveteli,  hogy   se   a
      parlament,   se   a   Kormány  ne  jusson  a  műsor   tartalmát
      befolyásolni   képes  szervezetekben  meghatározó  befolyáshoz,
      miként  a  politikai pártok, továbbá az azonos feladatra,  vagy
      ugyanazon  érdekek képviseletére létrejött csoportok  befolyása
      sem lehet meghatározó (ABH 1992, 230).

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban az Mtv. 55.  §
      (8)  bekezdésének összefüggésében kényszerű és  elkerülhetetlen
      alapjogi  korlátozás  áll  fenn,  mert  az  elnökség  egyoldalú
      megalakulása alkotmányos szempontból "kisebb veszélyt" jelent a
      véleménynyilvánítás szabadságjogára, mint az,  ha  az  elnökség
      megalakulásának  hiányában  a közszolgálati  média-kuratóriumok
      egyáltalában  nem működnének. A fentebb kifejtettek  szerint  a
      közérdekű  adatok megismeréséhez való alapvető jog  garantálása
      (Alkotmány  61.  §  (1) bekezdés) kényszerítően  megköveteli  a
      közszolgálati   műsorszolgáltatók  folyamatos   és   zavartalan
      működését.  Az  egész törvényi szabályozás a média-kuratóriumok
      szervezeti    megoldására    és   funkcionálására    épül,    a
      befolyásmentes  és  tárgyilagos műsorszolgáltatás  –  és  ennek
      alapján   a  közérdekű  adatok  megismeréséhez  való   alapvető
      alkotmányos   jog   –   teljes  garanciarendszere   a   törvény
      konstrukciójában  a  kuratóriumok működésével  biztosított.  Az
      Alkotmány   61.  §-ában  meghatározott,  a  véleménynyilvánítás
      szabadságára vonatkozó alapjog garanciáinak korlátozását  tehát
      ugyancsak  az  Alkotmány 61. §-ában szabályozott,  a  közérdekű
      adatok   megismeréséhez,   a   közérdeklődésre   számot   tartó
      eseményről  és  tényekről  való tájékozódáshoz  fűződő  alapjog
      biztosítása  teszi alkotmányosan szükségessé és  indokolttá.  A
      kivételes  szabály  így  elkerülhetetlen  rendelkezés,  melynek
      hiányában   a   média-közalapítványok   és   részvénytársaságok
      működése  bénulna  meg,  ami ellentétes volna  a  tájékoztatási
      monopóliumok megakadályozására vonatkozó és az Alkotmány 61.  §
      (4)  bekezdésében foglalt – az Abh-ban kifejtett tartalmú  (ABH
      1992, 227) – rendelkezéssel is.

      Ugyanakkor a korlátozás nem tekinthető aránytalannak sem,  mert
      az   csak   akkor  következhet  be,  ha  a  különböző   oldalon
      elhelyezkedő     parlamenti     frakciók     egymással     való
      együttműködésében  átmenetileg zavar keletkezik.  Az  egyoldalú
      megalakulás  súlyos jogkövetkezményére ugyanis  tipikusan  csak
      akkor  kerülhet  sor, ha a képviselőcsoportok  az  Országgyűlés
      egyik  oldalán önhibájukból nem élnek jelöltállítási  jogukkal,
      illetőleg nem gyakorolják erre vonatkozó kötelezettségüket.  Ez
      viszont  már  a parlamenti pártok politikai felelőssége  körébe
      tartozó kérdés, és nem a szabályozás alkotmányellenességének  a
      következménye.

      Az   Alkotmánybíróság   a  fentebb  kifejtettekre   tekintettel
      megállapítja, hogy mivel a kuratóriumi elnökségek  megalakulása
      nélkül maguk a közalapítványok válnának működésképtelenné, mert
      ennek  folytán az Mtv. 66. § (2) bekezdése szerint az  elnökség
      kizárólagos    feladat-   és   jogkörébe    eső    gazdálkodási
      tevékenységek  lehetetlenülnének el,  és  ezáltal  a  közérdekű
      adatok  megismeréséhez fűződő alkotmányos alapjog sérülne,  nem
      alkotmányellenes az, ha a parlament kormányzati vagy  ellenzéki
      oldala  valamelyikének jelöltállítása nélkül is  a  törvény  az
      elnökség    megalakulását    lehetővé    teszi.    Ezért     az
      Alkotmánybíróság  az e körben előterjesztett  indítványokat  is
      elutasította.
                                     
                                    V.

      1.   Az  Alkotmánybíróság  akkor  állapíthat  meg  mulasztásban
      megnyilvánuló  alkotmányellenességet,  ha  a  jogalkotó   szerv
      jogszabályi  felhatalmazásból  származó  jogalkotói   feladatát
      elmulasztotta  és ezzel alkotmányellenességet idézett  elő.  Az
      Abtv.  49. § (1) bekezdése alapján a mulasztásban megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítására bárki  indítványára  –  és
      hivatalból is – sor kerülhet, és annak megállapítása esetén  az
      Alkotmánybíróság  a  mulasztást  elkövető  szervet  –  határidő
      megjelölésével – felhívja jogalkotói feladatának teljesítésére.

      Az  Alkotmánybíróság az Abh-ban kifejtette,  hogy  mulasztásban
      megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg  akkor  is,  ha
      valamely   alapjog   érvényesüléséhez   szükséges   jogszabályi
      garanciák   hiányoznak   (ABH   1992,   231).   Ugyanakkor   az
      Alkotmánybíróság  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmánysértést
      nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan
      semmilyen jogi szabályozás nincs, hanem akkor is, ha  az  adott
      szabályozási  koncepción  belül az alkotmányos  követelményeket
      kielégítő jogszabályi rendelkezések hiányoznak (22/1995.  (III.
      31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113).

      Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata tehát elvileg  lehetővé
      teszi mulasztásos alkotmánysértés megállapítását akkor is, ha a
      jogalkotó  a  jogszabályi felhatalmazásból származó  jogalkotói
      feladatát   teljesítette  ugyan,  ennek  során  azonban   olyan
      szabályozási   hiányosságok   következtek   be,   amelyek   már
      alkotmányellenes   helyzetet  idéztek  elő.  Az   indítványozók
      szerint  ilyen  alkotmányellenes  helyzetet  idézett   elő   az
      Országgyűlés  akkor, amikor elmulasztotta annak  szabályozását,
      hogy  a  média-kuratóriumok elnökségének azok a tagjai,  akiket
      olyan  országgyűlési képviselőcsoport jelölt,  amely  időközben
      megszűnt, hogyan minősülnek az Mtv. 55. § (5) és (9) bekezdése,
      illetőleg az MTItv. 17. § (3) és (7) bekezdése összefüggésében.

      2.    Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   az   adott
      összefüggésben alkotmányellenes törvényhozói mulasztás nem  áll
      fenn, mert a sérelmezett törvényi rendelkezések az Alkotmánnyal
      összhangban    értelmezhetők,   az    alkalmazás    alkotmányos
      követelményei    meghatározhatók,    vagyis    a    szabályozás
      jogbizonytalanságot sem teremt, így nem állapítható meg sem  az
      Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésének a  sérelme,  sem  pedig  az
      Alkotmány 61. §-ában biztosított alapjogok megsértése.

      A  kuratóriumi  elnökségek  tagjainak megválasztására  irányadó
      kiinduló szabály szerint a megválasztandó elnökségi tagokat  az
      Országgyűlés    képviselőcsoportjai    jelölik.    E    szabály
      alkalmazásában     a     Házszabálynak     az     országgyűlési
      képviselőcsoportokra   vonatkozó   rendelkezéseit   megfelelően
      figyelembe  kell  venni. Így irányadó a Házszabály  14.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt rendelkezés, amely szerint  az  ugyanazon
      párthoz    tartozó   országgyűlési   képviselők   országgyűlési
      tevékenységük  összehangolására  képviselőcsoportot   hozhatnak
      létre.  A  Házszabály  II.  Rész  2.  Fejezete  tartalmazza  az
      országgyűlési     képviselőcsoportokra    vonatkozó     további
      részletrendelkezéseket. Az Mtv. 55. § (9)  bekezdésében  és  az
      MTItv. 17. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések megmaradnak
      a  képviselőcsoportok  szerinti  kategorizálás  körében  és  az
      időközben  bekövetkezett  változást  –  mint  ahogy   erre   az
      Alkotmánybíróság a korábbiakban már rámutatott  –  kizárólag  a
      képviselőcsoportok    relációjában    minősítik    relevánsnak.
      Tekintve, hogy a Házszabály felhívott rendelkezései szerint  az
      Országgyűlés megbízatásának ideje alatt a képviselőcsoportokban
      változás     következhet     be    (pl.:     képviselőcsoportok
      megszűnhetnek),  és figyelemmel arra, hogy a média-kuratóriumok
      elnöksége  megbízatását az Országgyűlés  nem  igazította  saját
      megbízatási idejéhez, az új országgyűlési választások során  is
      változás  következhet be a képviselőcsoportok létében, számában
      vagy kormánypárti-ellenzéki jellegében.

      Az  Mtv.  55.  §  (5) bekezdése, továbbá az MTItv.  17.  §  (3)
      bekezdése  szerint a kuratóriumokba választható tagok  felét  a
      kormánypárti,   másik  felét  az  ellenzéki  képviselőcsoportok
      jelölik.  Ha a képviselőcsoportokban olyan változás  következik
      be,  hogy ezáltal – a kurátorok eredeti jelölését tekintve –  a
      kormányzati  és  az  ellenzéki oldal  egyensúlya  megbomlik,  a
      Kormány,  illetőleg  az ellenzék elnökségen belüli  túlsúlyának
      megakadályozása érdekében új jelölt (jelöltek)  állításával  és
      megválasztásával  az egyensúlyt helyre kell állítani.  Ebben  a
      törvényi konstrukcióban teljesen nyilvánvaló – és a szabályozás
      ellenkező   értelmezésre  nem  is   ad   alapot   –,   hogy   a
      képviselőcsoportok tekintetében bekövetkezett változás miatt az
      egyensúlyt  kizárólag a kormányzati és ellenzéki  oldalon  levő
      képviselőcsoportok  között  kell helyreállítani,  vagyis  ennek
      során  azok  a  kurátorok, akiket jelölő  képviselőcsoport  már
      megszűnt,  vagy  egyébként nem jutott be a  parlamentbe,  egyik
      oldalon sem vehetők számításba.

      Az  Alkotmánybíróság utal arra, hogy azt maguk az indítványozók
      is   elismerik,  hogy  a  parlamenti  képviselőcsoporttal   nem
      rendelkező  párt  "semmiképpen sem  lehet  sem  a  kormánypárti
      frakciók,  sem az ellenzéki képviselőcsoportok közé sorolható".
      Mivel  közjogilag  –  és  fogalmilag  –  a  képviselettel   nem
      rendelkező   párt  nem  tekinthető  sem  kormánypártinak,   sem
      ellenzékinek,  a  változás következtében  megbomlott  egyensúly
      helyreállítása során ezeket az elnökségi tagokat már  figyelmen
      kívül  kell  hagyni.  Egy  parlamenti  képviselőcsoporttal  nem
      rendelkező   párt   "politikai   identitása"   –   miként    az
      Alkotmánybíróság   fentebb  már  ezt  is   kifejtette   –   nem
      határozható  meg sem kormánypátiként, sem ellenzékiként.  Ezért
      nem állapítható meg jogalkotói mulasztás atekintetben, hogy  az
      Mtv.  55. § (9) bekezdése és az MTItv. 17. § (7) bekezdése  nem
      tartalmaz  rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy  kormánypárti
      vagy  ellenzéki képviselők közé – vagy esetleg egyikhez  sem  –
      kell  számítani  azokat  az  elnökségi  tagokat,  akiket  olyan
      képviselőcsoportok   jelöltek,   amelyek   már   nincsenek    a
      parlamentben.  A  Kormány  vagy  az  ellenzék  alkotmányellenes
      befolyása a kuratórium elnökségekben csak így kerülhető el.  Az
      Alkotmány  61.  §-ában  biztosított kommunikációs  alapjogok  a
      médiumok  működtetését  illetően olyan  intézményi-  szervezeti
      szabályokat  követelnek  meg, amelyek  megakadályozzák  mind  a
      Kormány,   mind   pedig  az  ellenzék  túlsúlyát,   meghatározó
      befolyását e szervezetek, intézmények működésére és ezáltal  az
      általuk   közvetített  műsorok  tartalmára.  Valamelyik   oldal
      túlsúlya,  meghatározó  befolyása  azonban  csak  formális   és
      objektív  ismerévekkel  mérhető.  Miként  a  kormányzati   vagy
      ellenzéki  oldalt  bevallottan, vagy be nem vallottan  támogató
      egyes   szervezetek  sem  zárhatók  el  attól,  hogy  a  média-
      kuratóriumokba    képviselőket   delegáljanak,    ugyanúgy    a
      parlamenten kívüli politikai pártok sem differenciálhatók  azon
      az  alapon,  hogy  politikájuk inkább  a  kormányzati  vagy  az
      ellenzéki  oldalt támogatja. Az ilyen alapú figyelembevétel  az
      adott  törvényi  konstrukcióban a politikai pártok  alkotmányos
      jogállását illetően támasztana komoly alkotmányos aggályokat.

      Figyelemmel  tehát  arra,  hogy az  adott  szervezeti  megoldás
      lényeges   eleme  az,  hogy  a  kuratóriumok  elnökségében   az
      ellenzéki  és  a kormánypárti képviselőcsoportok  által  jelölt
      elnökségi  tagok azonos létszámban legyenek jelen,  amelyről  a
      törvény    kifejezetten   rendelkezik,   az    Alkotmánybíróság
      alkotmányos  követelményként határozta  meg,  hogy  a  törvényi
      rendelkezések  alkalmazásában  a  képviselőcsoporttal  már  nem
      rendelkező  pártok  jelöltjeiből választott  elnökségi  tagokat
      alkotmányosan  nem lehet egyik, vagy másik oldalhoz  tartozónak
      tekinteni.

      Ezekre  a körülményekre figyelemmel viszont az Alkotmánybíróság
      nem  találta megállapíthatónak a jogalkotói mulasztást és ennek
      folytán    az    alkotmányellenességet,   így   a   mulasztásos
      alkotmányellenesség megállapítására irányuló  indítványokat  is
      elutasította.

      3.   Az   Országgyűlés  és  a  politikai  pártok   befolyásának
      lehetséges       túlsúlyával      kapcsolatos,      mulasztásos
      alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány
      elbírálása  körében  – amely tartalmilag az elnökség  esetleges
      létszámbeli  túlsúlyát jelenti a delegált kurátorokkal  szemben
      –, az Alkotmánybíróság a következőkre mutat rá:

      Kétségtelen,   hogy  az  Mtv.  55.  §  (9)  bekezdése   második
      mondatában    foglalt   rendelkezés   alkalmazása    során    a
      közalapítványi kuratóriumok elnökségének létszáma megnövekszik,
      amely az elnökségek súlyát és befolyását a kuratóriumokon belül
      fokozza. Erre a létszámnövekedésre egyébként törvényi alapot ad
      már  az  Mtv.  55.  § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés  is,
      figyelemmel   arra,   hogy  eszerint  az   Országgyűlés   által
      választott  kurátorok  száma mindhárom  kuratóriumban  legalább
      nyolc fő, vagyis nyolc főnél már eredetileg is több lehet.

      Mivel  az elnökség tagjait az Országgyűlés választja, és  mivel
      azok  kizárólag  a parlamentben képviselőcsoporttal  rendelkező
      vagy   már   nem  rendelkező  pártok  jelöltjeiből  állnak,   a
      kuratóriumok tevékenységére magának az Országgyűlésnek, illetve
      a  pártoknak  a  befolyása az elnökség  létszámának  növekedése
      folytán   erősödhet.  Ahhoz  azonban,  hogy   ez   a   befolyás
      meghatározó  legyen,  a kuratóriumok elnöksége  létszámának  el
      kell  érnie,  illetve  meg  kell haladnia  a  kuratóriumokba  a
      különböző   szervezetek   által   delegált   tagok   létszámát,
      figyelemmel arra, hogy az Mtv. 61. § (2) bekezdése értelmében a
      kuratórium tagjainak (ideértve az elnökség tagjait, az  elnököt
      és  az  elnökhelyettest is) szavazati joga egyenlő. Noha  ennek
      gyakorlati előfordulása kevéssé valószínű, elvileg azonban  nem
      zárható  ki, ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint:  az
      Mtv.  55.  §  (4) és (9) bekezdései az Alkotmánnyal összhangban
      csak  úgy  értelmezhetők,  hogy a kuratóriumokban  az  elnökség
      tagjai  –  létszámuk  révén  –  a különböző  szervezetek  által
      delegált   kuratóriumi   tagokkal  szemben   nem   szerezhetnek
      többséget,  és ennek folytán meghatározó befolyást.  Vagyis  az
      Országgyűlés  által  választott elnökségi  tagok  létszáma  nem
      haladhatja meg a delegált kurátorok létszámát.

      Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Országgyűlés és a  pártok
      befolyásának  növekedése a kuratóriumokon  belül  alkotmányosan
      csak  akkor  kifogásolható, ha ez  a  növekedés  a  pártokat  a
      kuratóriumokban    meghatározó   befolyáshoz    juttatná.    Az
      Alkotmánybíróság  az Abh-ban kiemelte: pártok konszenzusa,  még
      kevésbé  csupán  a parlamenti pártok konszenzusa  nem  alkalmas
      arra,  hogy  alkotmányos garanciát nyújtson a véleményszabadság
      teljességére.  Ebből  pedig  az következik,  hogy  a  politikai
      pártok  befolyása  a médiumokat működtető szervezetekben  és  a
      szervezeti  döntések meghozatalában az Alkotmány  szerint  csak
      meghatározó nem lehet. A nem meghatározó erejű puszta  befolyás
      azonban  a politikai pártok alkotmányos funkciója gyakorlásának
      körébe tartozik, így az önmagában nem alkotmányellenes.

      3.1.  Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a hatályos
      jogot  lehetőleg kímélni kell [53/1993. (X. 13.) AB (ABH  1993,
      323,  338),  a  22/1995. (III. 31.) AB (ABH  1995,  108,  113),
      továbbá a 23/1995. (IV. 5.) AB (ABH 1995, 115, 121)]. Eszerint,
      amennyiben  van mód a norma alkotmányos értelmezésére,  úgy  az
      Alkotmánybíróság  –  a nemzetközi gyakorlathoz  hasonlóan  –  a
      lehetséges alkotmányellenes értelmezési lehetőségeket  kizárva,
      megállapítja  a  norma  alkalmazása  során  figyelembe   veendő
      alkotmányos követelményeket.

      Az  Alkotmánybíróság a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában (ABH
      1993,   256,  267)  elvi  éllel  mondta  ki:  "Ha  a   vizsgált
      jogszabálynak van (egy vagy több) olyan értelmezése,  amely  az
      alkotmányos  követelményeknek megfelel, az  Alkotmánybíróságnak
      nem    feltétlenül    kell    megállapítania    a    jogszabály
      alkotmányellenességét.  A  normát  nem  kell   minden   esetben
      megsemmisíteni    csupán    azért,    mert    az    alkotmányos
      követelményeknek meg nem felelő értelmezése is lehetséges, vagy
      előfordul...  A  hatályos  jogot  lehetőleg  kímélni  kell.  Az
      Alkotmánybíróság  elkerüli  jogszabály,  illetőleg  jogszabályi
      rendelkezés  megsemmisítését,  vagy  a  törvényhozó  felhívását
      arra,  hogy  az Alkotmánybíróság által meghatározott  határidőn
      belül  alkosson  jogot,  ha  a jogrend  alkotmányosságát  és  a
      jogbiztonságot  enélkül  is  biztosítani  lehet.  Ilyenkor   az
      Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek körét határozza meg
      általában, az alkotmányos követelményekkel, amelyek esetében  a
      jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van."

      Az  Alkotmánybíróságnak az alkotmányos követelmény  intézményét
      megalapozó   e   határozata   szerint   –   adott   esetben   –
      alkotmánykonform értelmezéssel nemcsak a norma  megsemmisítése,
      hanem az alkotmánysértő mulasztás megállapítása is elkerülhető.
      Erre   akkor  van  lehetőség,  ha  az  alkotmányos  követelmény
      meghatározásával  az  alkotmányos  jogalkalmazás   anélkül   is
      biztosítható,  hogy  a jogalkotónak az adott  életviszonyra  új
      jogszabályt   kellene  alkotnia.  Vagyis  ha   az   alkotmányos
      követelmény  megállapítása megmarad az  Alkotmány  és  a  norma
      adott összefüggésének értelmezése körében.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint – anélkül, hogy  erről
      az Alkotmánybíróságnak külön rendelkeznie kellene – alkotmányos
      értelmezésként  meghatározható, hogy  a  kuratóriumok  delegált
      kurátorainak    számát    a   kuratóriumok    elnökségei    sem
      megválasztásukkor,  sem azok kiegészítése  során  nem  léphetik
      túl.   A   túllépés  ugyanis  az  alkotmányos  garanciarendszer
      megbomlásához  vezetne,  miután az a szavazati  jog  gyakorlása
      során  a  parlament,  illetőleg a  politikai  pártok  túlsúlyát
      eredményezné.

      Az   Alkotmánybíróság  az  Abh-ban  megállapította,   hogy   az
      Alkotmány 61. §-ából az az alkotmányos kívánalom vezethető  le,
      hogy  a  közszolgálati  médiumokban se az  Országgyűlés,  se  a
      Kormány,  se  a  politikai pártok, se a  különböző  társadalmi,
      érdekképviseleti   szervezetek   ne   szerezzenek   meghatározó
      befolyást.  Az  Alkotmányból következik  tehát,  hogy  az  Mtv.
      alkalmazása  során a kuratóriumok elnökségei  a  kuratóriumokon
      belül nem szerezhetnek szavazattöbbséget.

      3.2. Az Alkotmánybíróság a 22/1995. (III. 31.) AB határozatában
      –  a hatályos jog kíméletének hangsúlyozása mellett – kimondta,
      hogy az alkotmánysértő mulasztás akkor is megállapítható, ha az
      adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető
      tartalmú  jogszabályi rendelkezések hiányoznak (ABH 1995,  108,
      113).  Azóta ezt az álláspontot az Alkotmánybíróság gyakorlattá
      alakította  [29/1997. (IV. 29.) AB határozat, (ABH  1997,  122,
      128);  15/1998.  (V. 8.) AB határozat (ABH  1998,  132,  138)].
      Ezekben   a  határozatokban  azonban  az  Alkotmánybíróság   az
      alkotmányos követelmény meghatározásával nem maradhatott  volna
      meg  az  Alkotmány-  és  normaértelmezés  tartományában,  ezért
      kellett  alkotmányellenes mulasztást megállapítania. Ha viszont
      alkotmányos   értelmezéssel  vagy  az  alkotmányos  követelmény
      meghatározásával az alkotmányos jogalkalmazás biztosítható,  az
      Alkotmánybíróság  elkerüli  a  mulasztás  megállapítását  és  a
      törvényhozó felhívását arra, hogy meghatározott határidőn belül
      alkosson jogot.

      Igaz  ugyan,  hogy  az Mtv. a kuratóriumi elnökségek  minimális
      létszámát  határozza  csak meg és az elnökségi  tagok  létszáma
      felső   határáról   nem   rendelkezik,  de   ilyen   kifejezett
      rendelkezés hiányában is – az alkotmányos értelmezés körében  –
      megállapítható,  hogy  a  kuratóriumokon  belül   az   elnökség
      szavazattöbbsége   alkotmányellenes   volna.   Mivel    ez    a
      megállapítás  a  jogalkalmazás körébe esik – tekintve,  hogy  a
      kuratóriumi  elnökségi  tagok  létszámának  törvényi   minimuma
      feletti  országgyűlési  meghatározásától  függ  –,  pusztán  az
      alkotmányos  normaértelmezés  körében  megállapítható,  hogy  a
      delegált  kurátorok  törvényi létszáma a választható  elnökségi
      tagok  létszámának  alkotmányos korlátját  jelenti.  Vagyis  az
      adott  összefüggésben  a  szabályozás  alkotmányosságát  és   a
      jogbiztonságot a mulasztás megállapítása nélkül is  biztosítani
      lehet.    Ezért    az   Alkotmánybíróság   –   a   normakímélet
      alkotmánybírósági gyakorlatára figyelemmel – nem látta  alapját
      és  indokát a mulasztásos alkotmányellenesség megállapításának,
      és  annak, hogy az Alkotmánybíróság a törvényhozót hívja fel az
      alkotmányos normaértelmezésnek megfelelő szabály megalkotására.
      Minthogy  a  hivatkozott  alkotmánybírósági  határozatokra   is
      figyelemmel  az  elnökségi  tagok  felső  létszámára  vonatkozó
      alkotmányos   értelmezés  –  az  Alkotmánybíróság   álláspontja
      szerint   –   elegendő   alkotmányi   garanciát   jelent,    az
      Alkotmánybíróság    a   mulasztás   megállapítására    irányuló
      indítványt e körben is elutasította.
      4.    Az    egyik    indítványozó    indítványában    ugyancsak
      alkotmányellenes  helyzetet  teremtő  mulasztás  megállapítását
      indítványozta,  figyelemmel  arra,  hogy  az   Mtv.   55.   §-a
      szabályozatlanul hagyta azt az esetet, amikor  az  új  elnökség
      megválasztásakor akár a kormánypárti oldal, akár  az  ellenzéki
      oldal  azért  nem tud jelöltet állítani, mert  az  adott  oldal
      képviselőcsoportjai  egymás  közt  nem  tudnak   megegyezni   a
      jelöltállításban. Álláspontja szerint a sorsolásos megoldást az
      Mtv.  55. §-ának (9) és (11) bekezdése nem erre az esetre  írja
      elő.

      Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Mtv. 55. §-a a média-
      kuratóriumok  elnökségi tagjai megválasztásának  két  esetkörét
      szabályozza. Az egyik: az elnökség négyévenként esedékes teljes
      meg-, illetőleg újjáválasztásának az esetköre, míg a második  a
      részleges választásra vonatkozik, mégpedig abban az esetben, ha
      az   Mtv.   55.  §  (9)  bekezdésében  szabályozott   tényállás
      megvalósul.  Ehhez  további szabályozott esetkörként  járul  az
      Mtv.   61.   §  (6)  bekezdésében  foglalt,  ugyancsak   teljes
      újjáválasztási  processzus, amikor az  elnökség  megbízatása  a
      törvény  alapján azért szűnik meg, mert az a 66. § (2) bekezdés
      b) pontja alapján nem tud az összes tag kétharmados többségével
      javaslatot  tenni a műsorszolgáltató elnökének  személyére,  és
      ugyanilyen  szavazataránnyal  új pályázat  kiírásáról  sem  tud
      dönteni  a  pályázat  beadási határidejétől  számított  harminc
      napon  belül. Ilyenkor az Országgyűlésnek egy hónapon belül  új
      elnökséget  kell választania, melynek során az  előző  elnökség
      tagjai  nem  jelölhetők.  Elvileg nem zárható  ki  más,  teljes
      újjáválasztási  eljárás sem (pl. ha az elnökség  megbízatásáról
      lemond).

      A  teljes választások eseteire, így a 61. § (6) bekezdésére  is
      irányadó  szabály  az  Mtv.  55.  §  (5)  bekezdésében  foglalt
      rendelkezés, amely szerint az Országgyűlés által a kuratóriumok
      elnökségébe választható tagok felét a kormánypárti, másik felét
      az  ellenzéki képviselőcsoportok jelölik. Ezekben az esetkörben
      minden képviselőcsoport legalább egy jelöltjét – de oldalanként
      legalább  négyet  –  meg kell választani. A  képviselőcsoportok
      közös jelöltet tehát csak akkor állítanak, ha a parlament egyik
      vagy   másik  oldalán  levő  képviselőcsoportok  száma  négynél
      kevesebb. Azonban ekkor sem feltétlenül, mert az Mtv. 55. § (4)
      bekezdésében   foglalt  rendelkezés  az  elnökségnek   csak   a
      minimális létszámát határozza meg nyolc főben, az (5)  bekezdés
      pedig  a  képviselőcsoportokkénti legalább (tehát minimum)  egy
      jelöltről  rendelkezik. Vagyis nincs törvényi  akadálya  annak,
      hogy  a  közös jelöltállítás helyett a képviselőcsoportok  több
      jelöltet   állítsanak,  és  ennek  folytán   nagyobb   létszámú
      elnökséget   válasszon  az  Országgyűlés.   Ennek   alkotmányos
      korlátja  csupán  az,  hogy egyfelől  az  elnökség  létszáma  a
      kuratóriumokban  ne  lépje túl a delegált kurátorok  létszámát,
      vagyis  hogy  a kuratóriumokon belül az elnökség  ne  szerezzen
      szavazattöbbséget, másfelől az Mtv. 55. §-ának (5) bekezdésében
      foglalt  az  a  rendelkezés, hogy az elnökségi  tagok  felét  a
      kormánypárti, másik felét pedig az ellenzéki képviselőcsoportok
      jelöljék. Minthogy tehát az Mtv. 55. § (4) és (5) bekezdéseiben
      foglalt    rendelkezés    nemcsak   az    elnökségek    legelső
      megválasztására,    hanem    minden    négyévenként    esedékes
      újjáválasztásra, továbbá az Mtv. 61. § (6) bekezdése  szerinti,
      vagy  esetlegesen egyéb ok miatti újjáválasztására is irányadó,
      az   indítványban  kifogásolt  jogalkotói  mulasztás  ebben  az
      összefüggésben sem áll fenn, mert ha a képviselőcsoportok közös
      jelöltállításban  nem tudnak megegyezni, az elnökség  az  egyes
      képviselőcsoportok    egynél    több    jelöltje    útján    is
      megválasztható,  mikoris a parlament egyik vagy  másik  oldalán
      levő   képviselőcsoportoknak  már  nem  kell   közös   jelöltet
      állítani.  A törvényhozó tehát az adott szabályozási koncepción
      belül arra az esetre is alkotott rendelkezést, ha a kuratóriumi
      elnökségek   megválasztását  a  közös   jelöltállításban   való
      konszenzus  hiánya  akadályozná,  így  az  Alkotmánybíróság  az
      alkotmányellenes     mulasztás    fennállását     nem     látta
      megállapíthatónak.   Az  már  nem  alkotmányossági,   hanem   a
      képviselőcsoportok együttműködésére és politikai  felelősségére
      tartozó  kérdés, hogy az Országgyűlés a jelöltek létszámában  –
      az alkotmányos korlátok között – megegyezzen.

      A  részleges választási esetkörben, vagyis az Mtv.  55.  §  (9)
      bekezdésének  tényálláskörében viszont a  törvény  kifejezetten
      rendelkezik   arról   az  esetről,  amikor   az   adott   oldal
      képviselőcsoportjai  nem  tudnak  közös  jelölt  vagy  jelöltek
      állításában megállapodni. A törvény rendelkezése szerint  ebben
      az   esetben   kell  a  jelölést  sorsolással  eldönteni.   Nem
      állapítható  meg tehát e törvényi rendelkezések összefüggésében
      sem  jogalkotói  mulasztás, ezért az Alkotmánybíróság  az  erre
      irányuló indítványt is elutasította.

                                    VI.
                                     
      A  jogalkotásról  szóló 1987. évi XI. törvény (a  továbbiakban:
      Jat.)  46.  §  (1)  bekezdése az állami  irányítás  egyéb  jogi
      eszközeiről  úgy rendelkezik, hogy az Országgyűlés határozatban
      szabályozza  az általa irányított szervek feladatait,  a  saját
      működését, és állapítja meg a feladatkörébe tartozó terveket. A
      (2)   bekezdés   értelmében  e  rendelkezés   nem   érinti   az
      Országgyűlésnek  az  egyedi határozat  meghozatalára  vonatkozó
      jogát.   Miként  arra  az  Alkotmánybíróság  már   több   ízben
      rámutatott,  e  törvényi  szabályoknak megfelelően  nem  minden
      országgyűlési határozat tartozik az állami irányítás egyéb jogi
      eszközei  körébe.  A  Jat.  46. §  (2)  bekezdése  kifejezetten
      kizárja  az  állami  irányítás egyéb jogi eszközei  köréből  az
      Országgyűlés egyedi határozatait (52/1993. (X. 7.)  AB  végzés,
      ABH 1993, 407-408).

      Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az OGYh1. és az  OGYh2.
      nem    tartalmaznak   normatív   rendelkezéseket.   Az   egyedi
      országgyűlési  határozatok, amelyeknek nincs normatív  jellege,
      nem  minősülnek  az állami irányítás egyéb jogi eszközének.  Az
      Abtv.  1.  §  b) pontja szerinti eljárásban az Alkotmánybíróság
      hatáskörébe csak jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi
      eszközei alkotmányosságának utólagos vizsgálata tartozik. Mivel
      a   támadott   országgyűlési  határozatok   a   normával   való
      összefüggésük     okán    sem    esnek    ebbe     a     körbe,
      alkotmányellenességük  megállapítására   és   megsemmisítésükre
      irányuló indítványt az Alkotmánybíróság – hatáskörének  hiányát
      megállapítva – visszautasította.

      A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételére vonatkozó
      rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapszik.
                               Dr. Németh János
                          az Alkotmánybíróság elnöke

              Dr. Bagi István                     Dr. Czúcz Ottó
              alkotmánybíró                        alkotmánybíró
                                       
              Dr. Erdei Árpád                Dr. Harmathy Attila
              alkotmánybíró                        alkotmánybíró

               Dr. Holló András                  Dr. Kiss László
               alkotmánybíró                       alkotmánybíró
                                       
               Dr. Lábady Tamás                Dr. Strausz János
               előadó alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
               Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró
        Dr. Holló András alkotmánybíró és
        Dr. Németh János alkotmánybíró különvéleménye

        1. Egyetértünk a többségi határozat (a továbbiakban: Határozat)
        4.     pontjában     felhívott    országgyűlési     határozatok
        alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló  indítványok
        visszautasításával,   elfogadjuk  a  Határozat   1.   pontjában
        megfogalmazott    alkotmányos   követelmények   meghatározását,
        ugyanakkor  nem értünk egyet a Határozat 2. pontjában  az  Mtv.
        egésze     tekintetében     a    mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló    indítványok
        elutasításával,   továbbá  az  Mtv.   55.   §   (8)   bekezdése
        alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
        irányuló indítványok elutasításával.

        Álláspontunk  szerint az 55. § (4) bekezdése  tekintetében  meg
        kellett   volna   állapítani   a   mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenességet,  továbbá az Mtv.  55.  §  (8)  bekezdése
        második mondatának alkotmánysértő voltát.

        2.  Az  Mtv.  55.  §  (4) bekezdése szerint:  “Az  Országgyűlés
        mindhárom   kuratóriumba  külön-külön  legalább   nyolc   tagot
        választ,   a   képviselők   több  mint   felének   szavazatával
        egyenként.”  Az  Mtv. idézett rendelkezése tehát  kizárólag  az
        elnökségi  taglétszám  minimumára  adott  kifejezett   törvényi
        előírást,  a taglétszám felső határa tekintetében a szabályozás
        elmaradt. Alaposan feltehető az a törvényhozói szándék, hogy  a
        kuratórium választott és delegált tagjainak létszáma ne  legyen
        azonos. A jelenlegi törvényi szabályozás ezt nem zárja  ki,  és
        azt   sem,  hogy  az  elnökség  meghaladja  a  delegált   tagok
        létszámát.
        A  Határozat ezt a hiányt értelmezéssel pótolja: “...  az  Mtv.
        55.  §  (4) és (9) bekezdései az Alkotmánnyal összhangban  csak
        úgy értelmezhetők, hogy a kuratóriumokban az elnökség tagjai  –
        létszámuk  révén  –  a  különböző  szervezetek  által  delegált
        kuratóriumi  tagokkal  szemben nem  szerezhetnek  többséget  és
        ennek  folytán  meghatározó befolyást. Vagyis  az  Országgyűlés
        által választott elnökségi tagok létszáma nem haladhatja meg  a
        delegált kurátorok létszámát.”

        Az alkotmánysértő helyzetet eredményező “meghatározó befolyást”
        elkerülő  egyértelmű törvényi rendelkezést  nem  pótolhatja  az
        idézett értelmezés. Ugyanakkor a Határozat értelmezése  sem  ad
        egyértelmű  választ,  mert elismeri, hogy az  ún.  “meghatározó
        befolyás” akkor is bekövetkezhet, ha az elnökség létszáma eléri
        a  delegált  tagok  létszámát. (Határozat  V/3.  pontja)  Ehhez
        képest  az  értelmezés akkor lenne pontos, ha azt  mondaná  ki,
        hogy  az  elnökségi  tagok létszáma nem érheti  el  a  delegált
        kurátorok  létszámát. Csakhogy ez már nem értelmezés,  hanem  a
        hiányzó norma kiegészítése lenne.

        Az   Alkotmánybíróság   1995.   óta   következetes   gyakorlata
        értelmében, ha az adott törvényi szabályozási koncepción  belül
        az  Alkotmányból levezethető tartalmú szabályozás  hiányzik  és
        ezért  alkotmányosan  nem megfelelő,  meg  kell  állapítani  az
        alkotmánysértő mulasztást. (22/1995. (III. 31.)  AB  határozat,
        ABH  1995, 108; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998,  132.;
        4/1999. (III. 31.) AB hat., ABK 1999. március, 162.)

        Álláspontunk  szerint, a vizsgált esetben – az Alkotmánybíróság
        hivatkozott  gyakorlatával  összhangban  –  meg  kellett  volna
        állapítani  az alkotmánysértő mulasztást. Az Mtv.  szabályozási
        koncepcióján  belül az 55. § (4) bekezdésének  az  Alkotmányból
        levezethető   tartalma  azért  hiányos  szabályozás,   mert   a
        kuratóriumi  elnökség taglétszáma alsó határának meghatározásán
        kívül,  sem a testületi létszám felső határára, sem a  delegált
        és  választott elnökségi tagok arányára nem tartalmaz előírást.
        A  véleménynyilvánítás  szabadságának érvényesülése,  illetőleg
        érvényesítése  szempontjából ez olyan  fokú  hiányosság,  amely
        sérti  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó  jogbiztonság
        követelményét.    A    hiányzó   garanciális    szabályt    nem
        értelmezéssel,  hanem  jogalkotás útján kell  meghatározni.  Az
        Országgyűlés  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet
        idézett   elő   azáltal,   hogy   a   kuratórium   elnökségének
        megválasztható  taglétszámát  és  annak  a  delegált   tagokhoz
        viszonyított  arányát  hiányosan,  az  Alkotmány   2.   §   (1)
        bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményének nem  megfelelő
        módon szabályozta.

        A   Határozat   az  alkotmánysértő  mulasztás  megállapításának
        elutasítását indokolva, kitér az Alkotmánybíróság  által  1993-
        ban    bevezetett   intézkedési   formára,   az    “alkotmányos
        követelmény”  meghatározásának – értelmezésére is.  Nem  értünk
        egyet e speciális intézkedési formának a Határozatban megjelenő
        kiterjesztő értelmezésével.

        Az  alkotmányos  követelmény meghatározását, –  mint  speciális
        intézkedési   formát   –   az  Alkotmánybíróság   az   utólagos
        normakontroll  hatásköréből  vezette  le,  mégpedig   a   norma
        homályossága, nem egyértelmű volta miatt, az Alkotmány 2. § (1)
        bekezdésén alapuló megsemmisítés kiváltásaként, a hatályos  jog
        kíméletének célzatával. (38/1993. (VI. 11.) AB hat., ABH  1993,
        256.)

        A    mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmánysértés   kiváltása
        alkotmányos követelmény megállapításával – szemben a  Határozat
        megállapításával (Határozat V/3.1.pont) – álláspontunk  szerint
        sem   az  Alkotmánybíróság  hatásköri  szabályai  alapján,  sem
        fogalmilag nem oldható meg.
        Az  Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlatra  figyelemmel
        alkotmánysértő  mulasztás  megállapításának  –   az   előzőkben
        kifejtettek szerint – akkor van helye, ha a vizsgált jogszabály
        koncepcióján  belül  alkotmányosan levezethető  szabály  hiánya
        eredményezi  az  alkotmánysértést.  Abban  az  esetben,  ha  az
        Alkotmánybíróság  alkotmány-  és  törvényértelmezés  útján  azt
        bizonyítja,   hogy  a  jogalkotó  eleget  tett  a   “megfelelő”
        jogszabály       megalkotására      vonatkozó       alkotmányos
        kötelezettségének,   az   Alkotmánybíróság   nem    alkotmányos
        követelményt állapít meg, hanem elutasítja az indítványt.
        Az   Alkotmánybíróság  határozatának  rendelkező   részében   –
        mindenkire kötelező megállapításként – alkotmányos követelményt
        csak   akkor   állapíthat  meg,  ha  a   norma   értelmezésének
        alkotmányosan  kijelölhető tartományával, annak  megsemmisítése
        elkerülhető.

        Az    alkotmányos   követelmény   meghatározásának    céljaként
        megfogalmazott  normakímélet  fogalmilag  sem  válthatja  ki  a
        mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést. Hiányzik ugyanis a
        “kímélet”  tárgya. Hiányzó norma tekintetében – ha a  mulasztás
        alkotmánysértő  is  egyben  – csak a jogalkotási  kötelezettség
        teljesítésére   irányuló   felhívás   fogalmazható   meg.    Az
        Alkotmánybíróság “kíméletből” nem vállalhatja fel  a  jogalkotó
        felelősségét.

        3.  Az  Mtv.  55.  §  (8) bekezdésének első mondata  szerint  a
        kuratórium elnöksége “...akkor alakul meg, ha valamennyi tagját
        megválasztják“  az “egyenlő arány” alkotmányos  követelményének
        megfelelően,   azaz:  “....  a  választható   tagok   felét   a
        kormánypártok,  másik  felét  az ellenzéki  képviselő-csoportok
        jelölik.” (Mtv. 55. § (5) bekezdés)
        Az  Mtv.  55.  §  (8)  bekezdésének második mondata  ugyanakkor
        kimondja,  hogy a felhívott (idézett) szabályok ellenére  akkor
        is  megalakultnak  tekintendő a kuratórium elnöksége,  ha  akár
        “.... a kormánypárti vagy ellenzéki oldal valamelyike nem állít
        jelöltet.”

        Az   idézett   rendelkezés   ellentétben   áll   a   kuratórium
        elnökségének  megalakulására  és  összetételére,  illetőleg  az
        összetétel  arányára vonatkozó – úgyszintén idézett –  törvényi
        előírásával, emellett sérti az Alkotmány 61. §-ának a  37/1992.
        (VI.   10.)  AB  határozatban  (a  továbbiakban:  Abh.)   adott
        értelmezését,  valamint figyelmen kívül hagyja a  törvényalkotó
        számára meghatározott alkotmányos követelményeket.
        Az   Alkotmánybíróság   egy  korábbi  határozatában   kimondta:
        ugyanazon a törvényen belüli ellentétes szabályozás – ha nem is
        a  címzettek és az érintettek eltérő körére vonatkozik  –  “már
        olyan     fokú     jogbizonytalanságot    eredményez,     amely
        alkotmányellenes.” (21/1993. (IV. 2.) AB határozat,  ABH  1993,
        180.)  Az  Mtv.  55.  § (8) bekezdésén belüli,  továbbá  a  (8)
        bekezdés  és az (5) bekezdés egymásra vonatkoztatott ellentétes
        szabályozása olyan fokú jogbizonytalanságot eredményezhet,  ami
        sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését.

        Az Alkotmány 61. §-a – az Abh. értelmezésében – előírta, hogy a
        meghozandó törvény rendelkezései biztosítsák:
           
        –   a   rádiónál   és   a  televíziónál  a  véleménynyilvánítás
        szabadságát    olyan    szervezeti    megoldásokkal,    amelyek
        alkotmányosságát  a  teljes  körű és  kiegyensúlyozott  arányú,
        valósághű és elfogulatlan tájékoztatás minősíti;
        –  “az  egyenlő távolság” elvét, az ún. “meghatározó  befolyás”
        kizárását,  akár  az állami oldalon, akár az  egyes  társadalmi
        csoportok részéről.

        A    vizsgált    rendelkezés   szemben   áll   az   alkotmányos
        követelményekkel,  ugyanis adott esetben  “törvényes”  lehet  a
        kuratórium  elnöksége,  kizárólag kormánypárti  vagy  ellenzéki
        oldal  által  jelölt  tagokkal. Egy ilyen  helyzet  kialakulása
        ellentétes  az  Alkotmány  61.  §  (4)  bekezdésének  azzal  az
        előírásával,   amit   az   Abh.   alkotmányos   követelményként
        megfogalmazott,   nevezetesen:   a   tájékoztatási   monopólium
        törvényi   megakadályozásával.  Kétségtelen  –  ahogy   ezt   a
        Határozat  megfogalmazza – az elnökség a  rádió-  és  televízió
        műsorok   tartalmára  nézve  ...  “nem  gyakorolhat   közvetlen
        befolyást.”  (Határozat  IV/1. pont) Ugyanakkor  nem  hagyhatók
        figyelmen   kívül  azok  az  elnökségi  hatáskörök,  amelyeknek
        közvetett   –  meghatározó  –  befolyással  lehetnek.   Ilyenek
        például:  a  pályázat  kiírása  az  elnöki  tisztségre,   annak
        elbírálására,    javaslattétel   az   elnök    megválasztására,
        visszahívására; a kuratórium éves értékelésének előkészítése; a
        Rt.  elnök  pályázatában foglalt célkitűzések  megvalósításának
        folyamatos  ellenőrzése  stb. (Mtv.  66.  §  (2)  bekezdés)  Az
        “egyoldalú“  elnökség  törvényesítését  tartalmazó  rendelkezés
        vizsgálatánál  ezek  a  hatáskörök alkotmányjogi  relevanciával
        bírnak.

        Álláspontunk    szerint   a   jelöltállítás   elmaradását    az
        alkotmánysértő  helyzet  törvényesítésével  szankcionálni  –  a
        főszabályhoz képest kivételes szabálynak minősíteni, ahogy  ezt
        a  Határozat  megfogalmazza  –  nem  fogadható  el  alkotmányos
        megoldásként.
        A  Határozat  értelmezése  szerint  “az  egyoldalú  megalakulás
        súlyos jogkövetkezményére tipikusan csak akkor kerülhet sor, ha
        a    képviselő-csoportok   az   Országgyűlés   egyik    oldalán
        önhibájukból  nem élnek jelöltállítási jogukkal, illetőleg  nem
        gyakorolják   erre  vonatkozó  kötelezettségüket.”   (Határozat
        IV/7.3.pont) Az Mtv. 55. § (8) bekezdése második mondata  ilyen
        megszorítást nem tartalmaz, ezért a jelöltállítás elmaradásának
        minden  elvileg  és gyakorlatilag lehetséges  esetére  egyaránt
        vonatkozik.

        Az  Mtv.  55.  §  (8)  bekezdésének második mondatában  foglalt
        rendelkezés az Alkotmány 61. § (4) bekezdésén túlmenően sérti a
        véleménynyilvánítás  szabadságát  is.  (Alkotmány  61.  §   (1)
        bekezdés)  A  Határozat  helyesen  hivatkozik  és  mutatja   be
        (Határozat  7.3.  pont)  azt  a vizsgálati  módszert,  amit  az
        Alkotmánybíróság  1990. óta kialakított, az ún.  alapjogvédelmi
        tesztet,  amely az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének  védelmét  –
        nevezetesen:   az  alapjog  lényeges  tartalma   korlátozásának
        alkotmányos    tilalmát    –    hivatott    biztosítani.     Az
        Alkotmánybíróság   állandóan   követett   gyakorlata    szerint
        alkotmányos alapjog és szabadság tartalma törvénnyel, vagy  más
        alapjog,    vagy    alkotmányos   érték    védelme    érdekében
        elkerülhetetlen esetben és szükséges mértékben és arányos módon
        korlátozható.  Ehhez  képest minősíti  az  Alkotmánybíróság  az
        alapjog korlátozását annak lényeges tartalmát érintő, vagy  nem
        érintő,   ezáltal   alkotmánysértő,  vagy  nem   alkotmánysértő
        korlátozásnak.
        A  Határozat is megállapítja az alapjog korlátozást az Mtv. 55.
        §   (8)  bekezdés  második  mondata  összefüggésében,  de   azt
        “kényszerű   és  elkerülhetetlen”  korlátozásnak  minősít.   Az
        Alkotmány    61.   §-ában   meghatározott   véleménynyilvánítás
        szabadságának korlátozását a Határozat álláspontja  szerint  az
        “ugyancsak  az Alkotmány 61. §-ában szabályozott,  a  közérdekű
        adatok   megismeréséhez,   a   közérdeklődésre   számot   tartó
        eseményről  és  tényekről  való tájékozódáshoz  fűződő  alapjog
        biztosítása  teszi alkotmányosan szükségessé és  indokolttá.  A
        kivételes  szabály  így  elkerülhetetlen rendelkezés,  amelynek
        hiányában   a   média   közalapítványok  és  részvénytársaságok
        működése bénulna meg...” (Határozat 7.3. pont)

        Álláspontunk   szerint,   ha  az  egyik   alapjogot   a   másik
        kényszerítően   úgy   korlátozza,  hogy  annak   érvényesülését
        minőségében   ellehetetleníti,  vagyis  a  lényeges   tartalmát
        érinti, – mint teszi ezt az Mtv. 55. § (8) bekezdésének második
        mondata,  az  egyoldalú  elnökség törvényesítésével,  megsértve
        ezáltal    a    kiegyensúlyozott    tájékoztatás    alkotmányos
        követelményét  –  egy  ilyen tartalmú  korlátozás  nem  minősül
        alkotmányos   mércével  elkerülhetetlen,  azaz   szükséges   és
        arányos, tehát alkotmányos rendelkezésnek.
        Az államnak abból a kötelezettségéből, hogy az Alkotmány 61. §-
        a   alapján   a  műsorszolgáltatók  folyamatos  és   zavartalan
        működését   köteles  biztosítani,  nem  az  Mtv.  55.   §   (8)
        bekezdésében  foglalt  rendelkezés alkotmányossága  következik,
        hanem az, hogy köteles olyan szabályozást kialakítani, amely  a
        véleménynyilvánítás szabadságának sérelme nélkül  –  azaz  csak
        alkotmányos korlátozásával – biztosítja a kuratórium működését.

        Az   Mtv.   55.   §   (8)  bekezdése  második  mondatát   ezért
        alkotmánysértés miatt meg kellett volna semmisíteni.

        Budapest, 1999. június 29.

             Dr. Holló András                    Dr. Németh János
             alkotmánybíró                          alkotmánybíró

        A különvéleményhez csatlakozom:
                                                        Dr. Czúcz Ottó
                                                         alkotmánybíró

        Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
                                       
        1.   Egyetértek  a  többségi  határozat  rendelkező  része   4.
        pontjában foglalt visszautasítással arra tekintettel,  hogy  az
        Abtv.  1.  §  b) pontja szerinti eljárásban az Alkotmánybíróság
        hatáskörébe  csak a jogszabályok és az állami  irányítás  egyéb
        jogi   eszközei   alkotmányosságának  az  utólagos   vizsgálata
        tartozik.
        Vitatom  ugyanakkor az indokolásnak azt az  állítását,  hogy  a
        támadott országgyűlési határozatok (a 76/1997. (VII. 18.)  OGY.
        határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló 92/1998. (XII.
        29.)  OGY.  határozat;  a  13/1996. (III.  1.)  OGY.  határozat
        módosításáról és kiegészítéséről rendelkező 93/1998. (XII. 29.)
        OGY.   határozat)  a  normával  való  összefüggésük  okán   sem
        eshetnének    ebbe   a   körbe.   Az   említett   országgyűlési
        határozatokban közzétett névsor – értelmezésem szerint –  olyan
        összetételt jelenít meg, amelyhez az Országgyűlés az Mtv. és az
        MTI.  tv.  értelmezésének eredményeként jutott. Az ilyen  módon
        megállapított  összetétel  maga  az  az  “opus”,  amely  –   az
        indítványok  által  helyesen  exponáltan  –  minden  eddigi  AB
        határozatban  írt  aránytartási elvárással és  kötelezettséggel
        szembefut,  röviden szólva: amely önmagában is  megjeleníti  és
        kifelé  is nyilvánvalóvá teszi az arányok és a paritáson nyugvó
        egyensúly felbomlásának a veszélyét.
        Az  indítványokat is az idézett OGY. határozatok – mint okok  –
        motiválták,   s   ez  akkor  is  így  van,  ha  azok   tartalmi
        vizsgálatára  az  Alkotmánybíróság az Abtv. 1.  §  b)  pontjára
        figyelemmel  valóban  nem vállalkozhat. Az  egyedi  határozatok
        egyébként  –  mint  törvényértelmezés  eredményei  –  közvetlen
        összefüggésbe hozhatók az Alkotmány 61. § (4) bekezdésében  írt
        tájékoztatási      monopóliumok     megakadályozását      célzó
        törvényalkotással is.
             Ismételten  hangsúlyozom:  az  Abtv.  1.  §  b)  pontjában
        foglaltakra  figyelemmel egyetértek a visszautasítással,  annak
        indokolását  azonban  csak  az  iménti  fenntartásokkal   tudom
        elfogadni

        2.  Több  korábbi AB határozat is megfogalmazta azt az  igényt,
        hogy  a  törvényhozó olyan törvényeket köteles alkotni, amelyek
        anyagi,   eljárási,  valamint  szervezeti  rendelkezésekkel   a
        teljeskörű,  kiegyensúlyozott arányú és valósághű tájékoztatást
        az  egyes intézményeken belül lehetővé és kötelezővé teszik  és
        az ilyen működés megőrzését biztosítják. (37/1992. (VI. 10.) AB
        hat.  ABH  1992, 229, 230.; 65/1995. (X. 6.) AB hat. ABH  1995,
        319.)
        Az indítványok magvát annak állítása jelenti, hogy tisztázatlan
        a frakció nélküli kuratóriumi és elnökségi tagok jogi helyzete.
        Álláspontom  szerint  a  többségi  határozat  nem  végezte   el
        kielégítően azt a vizsgálatot, amely arra irányul, hogy a  csak
        képviselőcsoportokra a paritás elvét kimondó  Mtv.  kielégíti-e
        annak  az  “eljárási, szervezeti” megoldásnak a  követelményét,
        amely  garantálhatná a “teljeskörű, kiegyensúlyozott arányú  és
        valósághű tájékoztatást.” Nyitott kérdés maradt tehát,  hogy  a
        csak   képviselőcsoportokra  építő  Mtv.  szabályozása  képes-e
        biztosítani  az  AB  által korábban megkívánt  kiegyensúlyozott
        arányokat.  Az  indítványok  azt  bizonyítják,  hogy  az   erre
        redukált  törvényi reguláció következtében olyan  helyzet  állt
        elő, amely egymással ellentétes értelmezésekre nyitott módot. A
        Mtv.  mindkét  oldalon csak és kizárólag a képviselőcsoportokra
        helyezte a hangsúlyt. A “kiegyensúlyozott aránytartás”  azonban
        –  egyetértve  az indítványokban foglaltakkal  –  ennél  többet
        kíván.  Ez a vizsgálat valójában azt eredményezi tehát, hogy  a
        törvény    “lebegteti”   a   kuratóriumokban    (elnökségekben)
        meg(vissza)maradó,  frakció nélküli tagok jogállását.  E  tagok
        bizonytalan,  jogilag  nem  rendezett  státusza   miatt   pedig
        gyakorlatilag  nincs  is  jelentősége  annak,  hogy  a  törvény
        egyébként a képviselőcsoportok által delegált tagok esetében  –
        helyesen  –  a  paritás  elvén áll.  Ha  ezt  a  tényt,  ezt  a
        körülményt  letakarjuk,  csak  a  felszínen  maradunk  és   azt
        állapíthatjuk meg, amit a többségi határozat is: “a törvényhozó
        akaratát tiszteletben kell tartanunk”.
        3.  A  többségi határozat többször is hivatkozik arra, hogy  az
        Alkotmánybíróság   kizárólag  formai   és   objektív   alapokon
        vizsgálódhat. Túlságosan is bizonytalannak látom azonban  annak
        megítélését, mi objektív és mi szubjektív itt! Pl.  a  többségi
        határozat  IV/5.  pontja  szerint csak  a  koalíciós  szerződés
        létéhez  és  a de facto kormányzati részvételhez kapcsolható  a
        kormánypártiság;  s mindkét esetben csak a képviselőcsoportokra
        van  tekintettel  a  határozat. Álláspontom  szerint  de  facto
        kormánykötődést  (éspedig objektív tényként)  jelez  a  frakció
        nélküli  pártok  adott kormányban való pozícionáltsága  is.  Az
        ilyen   pártok   által  kuratóriumba  (elnökségbe)   választott
        tagokról  – objektív ismérvek alapján – nem lehet azt állítani,
        –   szemben  a  többségi  határozattal  –  hogy  azok   sem   a
        kormánypárti, sem az ellenzéki oldalon nem vehetők számításba.
        A   törvény  tehát  e  tekintetben  mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmánysértést  valósított meg, amelyet  a  határozatnak  meg
        kellett  volna állapítania. A szükséges új szabályozási elemek,
        garanciák  meghatározása azonban már nem  az  Alkotmánybíróság,
        hanem  a törvényhozó dolga. Neki kell (kellene) – nem csak  itt
        és  most,  hanem egyszer és mindenkorra – kimunkálnia azokat  a
        kritériumokat, amelyek a kuratóriumokban (elnökségekben) rekedt
        képviselőcsoporthoz   nem   tartozó   tagok   jogi    helyzetét
        pontosítják, s az arányszámítás szempontjából figyelembe vehető
        elemeket felölelik.

        4.  Az  eddigi alkotmánybírósági határozatok az “egyenlő arány”
        tartásának   követelményét  –  szerintem  –  a   döntéshozatali
        pozíciókhoz  kötötték.  Valamennyi  testületi  (kuratóriumi  és
        elnökségi)    tag    azonos   jogállással    vesz    részt    a
        döntéshozatalban,  függetlenül attól, hogy  képviselőcsoporthoz
        tartoznak-e  vagy sem. Az “oldal” nyilvánvalóan  nem  azonos  a
        “képviselőcsoporttal”. A paritás követelménye ezért áll fenn  –
        álláspontom  szerint – a képviselőcsoporthoz (már) nem  tartozó
        tagok   esetében   is.   Az   egyenlő   aránynak   ugyanis    a
        döntéshozatalban résztvevők között kell fennállnia,  mert  csak
        ez  az  értelmezés  felelhet meg a  korábban  már  többször  is
        felállított     alkotmányossági     követelmények      tartalmi
        érvényesülésének.   Ezeknek   a   tartalmi   kritériumoknak   a
        kidolgozásával a törvényhozó adós maradt, s ezzel  maga  járult
        hozzá  ahhoz,  hogy  az  Alkotmány 61. § (4)  bekezdésében  írt
        tájékoztatási monopóliumok veszélye kialakulhasson. Kétségkívül
        igaz  ugyanakkor az, hogy a törvény expressis  verbis  csak  és
        kizárólag   a   képviselőcsoportokat  említi   az   aránytartás
        szempontjából.  Ennek  lett azonban az eredménye  a  (szerintem
        alapos    okkal)    támadott    törvényi    szabályozás.     Az
        Alkotmánybíróságnak meg kellett volna állapítania ezt a  tényt,
        s  az  említett okokra visszavezethető törvényi rendelkezéseket
        meg  kellett volna semmisítenie arra utalással, hogy a hatályos
        szabályozás  a  korábban rögzített alkotmányos  követelményeket
        nem  elégíti  ki. (Analóg példát kínált volna ehhez  a  magzati
        élet     védelmével    kapcsolatos    határozatnál     követett
        alkotmánybírósági eljárás).

        5.  A  többségi  határozat  többhelyütt  –  kiindulva  a  norma
        kíméletéből  –  inkább  az  Mtv. magyarázatát,  leírását  adja,
        ahelyett,  hogy  annak kritikai értékelését végezte  volna  el.
        Ennek  következménye pedig csak és egyedül az lehetett, hogy  a
        testület  mind  a  mulasztásban  megnyilvánuló,  mind  pedig  a
        konkrét törvényi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos
        megállapítására   irányuló   indítványokat    kivétel    nélkül
        elutasította.

        Budapest, 1999. június 29.

                                                        Dr. Kiss László
                                                          alkotmánybíró

        Dr. Vörös Imre alkotmánybíró különvélemény

        Nem  értek  egyet a határozat rendelkező részének 3.  pontjában
        foglalt  azon  döntéssel,  amely szerint  a  rádiózásról  és  a
        televíziózásról  szóló  1996.  évi  I.  törvény   55.   §   (8)
        bekezdésének második fordulata nem alkotmányellenes. A  második
        fordulat  kivételt  állapít meg az első  fordulatban  rögzített
        főszabály  alól:  amíg a főszabály alkotmányossági  szempontból
        aggálytalanul    juttatja   érvényre   a    véleménynyilvánítás
        szabadságának alapjogát [Alkotmány 61. § (1) bekezdés] és  védi
        a  sajtó  szabadságát [Alkotmány 61. § (2) bekezdés],  az  ezen
        alapjogokban benne foglalt alkotmányossági garanciát a  kivétel
        visszavonja,  így a második fordulat a garanciát  nélkülözi.  A
        véleménynyilvánítás   szabadságának  alapjogát   és   a   sajtó
        szabadságát  a  második  fordulat másik  alapjog,  így  akár  a
        közérdekű adatok megismeréséhez való alapjog [Alkotmány  61.  §
        (1)    bekezdés]    érvényre   juttatása   érdekében    elvileg
        alkotmányosan korlátozhatja ugyan, azonban – az Alkotmány 8.  §
        (2)  bekezdésére figyelemmel – csak akkor, ha  a  korlátozás  a
        korlátozott  alapjog  lényeges tartalmát  nem  érinti.  Alapjog
        lényeges  tartalmát  ugyanis az Alkotmány 8.  §  (2)  bekezdése
        értelmében egyáltalán nem lehet korlátozni.

              A  törvény  55.  §  (8)  bekezdésének  második  fordulata
        legalizálja   azt   a   helyzetet,  amikor   az   országgyűlési
        képviselőcsoportok  által  jelölt kuratóriumi  elnökségi  tagok
        között  meghatározó befolyáshoz jut – a 37/1992. (VI.  10.)  AB
        határozattal  ellentétesen – a kormányzati  vagy  az  ellenzéki
        oldal.  A meghatározó befolyás következtében már nincs garancia
        annak  megakadályozására, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató
        működésében   kizárólag,  vagy  alapvetően   az   egyik   oldal
        álláspontja jusson kifejezésre.

        Ebben  a helyzetben viszont a véleménynyilvánítás szabadságának
        alapjogát  és  a sajtó szabadságát jogszabály  [az  55.  §  (8)
        bekezdés  második  fordulata] nem egyszerűen korlátozza,  hanem
        annak  lényeges tartalmát korlátozza. Az egyoldalú tájékoztatás
        túlsúlya  ugyanis nem minősíthető a véleménynyilvánítási,  ezen
        keresztül   a   sajtószabadság  alapjoga  akárcsak  korlátozott
        megvalósulásának.  Az alapjog korlátozásának  szükségessége  és
        arányossága  így  már  nem  vizsgálható,  mivel  arra  csak  és
        kizárólag  akkor  kerülhet sor, ha jogszabály egy  alapjog  nem
        lényeges tartalmát korlátozza. (Egyoldalú tájékoztatás túlsúlya
        esetén   egyébként  sem  lehet  a  közérdekű   adatokhoz   való
        hozzájutás alapjogának érvényre juttatására hivatkozni.)
        A  korlátozás  ez  esetben nézetem szerint az alapjog  lényeges
        tartalmát érinti, így a törvény 55. § (8) bekezdésének  második
        fordulata sérti az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdését, ezért
        alkotmányellenes.

        Budapest, 1999. június 29.
                                                         Dr. Vörös Imre
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          22/1999. (VI. 30.)
          Date of the decision:
          .
          06/29/1999
          .
          .