Hungarian

Ügyszám: .	1055/B/2004
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 9/2007. (III. 7.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2007/177 .

A döntés kelte: Budapest, 03/05/2007 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!   Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára,      valamint     mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló   indítványok, továbbá alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Holló András,  dr. Kovács    Péter    és   dr.   Paczolay   Péter   alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  fegyverekről  és lőszerekről  szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet  53.  § (2)  bekezdése  alkotmányellenes, ezért azt hatályba  lépésének időpontjával, 2004. szeptember 3. napjával megsemmisíti. 2.  Az  Alkotmánybíróság a lőfegyverekről és lőszerekről  szóló 2004.  évi  XXIV.  törvény  22. §  (1)  bekezdése,  valamint  a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII.  31.)  Korm. rendelet  egésze,  illetve különösen az 1. § (1)  bekezdés  11. pontjának  „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati  energiájú flóbert fegyver”, a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja, a  4.  § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 27. § (1) bekezdése, a 32.  § (2)  bekezdésének  „7,5  joule vagy annál  kisebb  csőtorkolati energiájú   lövedék   kilövésére   alkalmas   tűzfegyver    és” szövegrészei,  az 52. § (1) bekezdése, továbbá  az  54.  §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 3.  Az  Alkotmánybíróság a fegyverekről  és  lőszerekről  szóló 253/2004.  (VIII.  31.) Korm. rendelet 3.  §  (1)  bekezdés  c) pontja      alkotmányellenességének     megállapítására      és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 4.  Az  Alkotmánybíróság elutasítja azt  az  indítványt,  amely szerint  mulasztásban megnyilvánuló – a szerzett jogok sérelmét megvalósító  –  alkotmányellenességet  okozott   az,   hogy   a jogalkotó  a  már  megszerzett fegyverek megtartására  irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve  a fegyver  állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást nem szabályozta. 5.  Az  Alkotmánybíróság a fegyverekről  és  lőszerekről  szóló 253/2004.   (VIII.   31.)  Korm.  rendelet  egésze,   illetőleg különösen  a  3.  §  (1) bekezdés c) és d)  pontjai  nemzetközi szerződésbe   ütközésének  vizsgálatára   irányuló   indítványt visszautasítja. 6.   Az   Alkotmánybíróság  azt  az  indítványt,  amely   annak megállapítására  irányul,  hogy a fegyverekről  és  lőszerekről szóló  253/2004.  (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze,  illetőleg különösen  a  bűnügyi  nyilvántartásra  utaló  rendelkezései  a jogegyenlőség megvalósulását gátolják, visszautasítja. 7.  Az  Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek  arra irányulnak,   hogy   az   Alkotmánybíróság   mondja   ki,   nem alkalmazható  a  fegyverekről  és lőszerekről  szóló  253/2004. (VIII.  31.)  Korm.  rendelet egésze,  illetőleg  a  3.  §  (1) bekezdés  c)  és  d)  pontjai  a  Borsod-Abaúj-Zemplén   Megyei Bíróságon megindult perekben, visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                  Az  Alkotmánybírósághoz  számos  indítványt  nyújtottak  be  a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII.  31.)  Korm. rendelet   (a   továbbiakban:   R.)   egésze,   illetve   egyes rendelkezései   alkotmányellenességének   megállapítására    és megsemmisítésére.  Két  indítványozó  kérte  folyamatban   lévő ügyben  az alkalmazási tilalom kimondását is. Az R.  3.  §  (1) bekezdés c) pontjára alapított alkotmányjogi panasz is érkezett az   Alkotmánybírósághoz.  Az  egyik  indítványozó  az   R.-hez kapcsolódóan  –  az utólagos normakontroll kérelem  elutasítása esetére  – kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását.   Két  további  indítványozó   elsődlegesen   a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV.  törvénynek (a   továbbiakban:   Lft.)   az  R.   megalkotására   vonatkozó felhatalmazó   rendelkezését,   másodlagosan   az   R.    egyik rendelkezését támadta.  Az  R.-t érintő indítványokban közös elem az, hogy a fegyverek [ideértve  a 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert  fegyvert  (a továbbiakban: flóbert  fegyver),  illetve sörétes lőfegyvert is] és lőszerek engedélyezésével kapcsolatos előírások egy részét kifogásolják különböző aspektusokból, más- más alkotmányi rendelkezésre hivatkozással. Az indítványokat  – a   támadott   jogszabály   azonosságára   tekintettel   –   az Alkotmánybíróság egyesítette, és azokat egy eljárásban  bírálta el.  Az    Alkotmánybíróság    eljárása    során    beszerezte    a belügyminiszter véleményét.  1.  A  támadott  rendelkezéseket  az  alábbiak  miatt  tartják alkotmányellenesnek az indítványozók:  1.1.  Az  R.  1. § (1) bekezdés 11. pontjának „7,5 joule  vagy annál    kisebb   csőtorkolati   energiájú   flóbert   fegyver” szövegrészét  azért  kifogásolta az  egyik  indítványozó,  mert szerinte  a  jogalkotó  ezzel  szerzett  jogot  vont  el,   ami ellentétes  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdéséből   következő jogbiztonság  követelményével. Az a tény  ugyanis  –  érvel  az indítványozó  – hogy a támadott rendelkezés az R.  hatálya  alá vonja  a  flóbert  fegyvereket is, az ilyen fegyverek  engedély nélküli   tarthatóságától  fosztja  meg  az  érintetteket.   Az indítványozó  ugyanezen indokból tartja alkotmányellenesnek  az R.  4.  § (1) bekezdés „flóbert-töltény”, illetve a 32.  §  (2) bekezdésének   „7,5   joule  vagy  annál  kisebb   csőtorkolati energiájú   lövedék   kilövésére   alkalmas   tűzfegyver    és” szövegrészeit is.  A  27.  §  (1)  bekezdésével kapcsolatban az indítványozó  azt tartja  alkotmányellenesnek, hogy a flóbert fegyver megszerzése és  tartása  csak  a  bizonyos feltételeknek megfelelő  személy számára  engedélyezhető. Szerinte ez a rendelkezés is  szerzett jogot sért, ezért ellentétes a jogbiztonsággal.  Az  indítványozó általánosságban hivatkozott az  Európai  Unió normáira, mert szerinte azok alapján nem lett volna kötelező  a flóbert fegyverek engedélyeztetése, a magyar jogalkotó részéről elegendőnek   mutatkozott  volna  a  bejelentési  kötelezettség előírása.  Végezetül  külön kitért arra is, hogy az R. 54. §-a a  flóbert fegyverek engedélyezésére 2005. június 30-ai határidőt írt  elő [az  indítvány benyújtását követően az R.-t módosító  118/2005. (VI.  27.)  Korm. rendelet 1. §-a ezt a határidőt 2006.  június 30.  napjára  változtatta] azzal, hogy az ügyintézési  határidő 180 nap.    1.2.  Egy  másik indítványozó szerint az R. 3. § (1) bekezdése c)  pontjának  a  bűnügyi  nyilvántartásra  utaló  szövegrészei alkotmányellenesek.  Indítványát  arra  alapozta,  hogy  az  R. mindaddig   kizárja  a  lőfegyverekkel  kapcsolatos  engedélyek kiadását,  amíg  az  engedély iránti  kérelmet  előterjesztő  a bűnügyi   nyilvántartásban   szerepel.   Ezzel   –   érvel   az indítványozó   –   a  jogalkotó  kiterjesztette   a   büntetett előélethez   fűződő   joghátrányok  időtartamát,   mert   hiába következik  be  a  törvényi  vagy  a  kegyelmi  mentesítés,  az érintettet  a kérelem elutasításával joghátrány éri.  Mindez  – szerinte  –  ellentétes  a mentesítésre  vonatkozó  büntetőjogi szabályokkal  [felhívja a Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 100-102. §-ait], továbbá sérti   az  Alkotmány  19.  §  (3)  bekezdés  m)  pontját   (az Országgyűlésnek   a   közkegyelem   gyakorlásával   kapcsolatos hatásköre),  illetve  a  30/A. § (1)  bekezdés  k)  pontját  (a köztársasági elnök egyéni kegyelmezési joga).    1.3.   Egy  további  indítványozó  vagylagosan  előterjesztett indítványában  elsődlegesen  az  R.  egésze,  másodlagosan   és különösen    az    R.   3.   §   (1)   bekezdés    c)    pontja alkotmányellenességének megállapítását kérte.  Az   R.  egészére  vonatkozó  indítvány  arra  alapult,   hogy egyrészt  nem  megfelelő a formája, másrészt, hogy  folyamatban lévő  ügyekre is előírta az alkalmazást. A formai kifogás alatt az  indítványozó  azt értette, hogy alapjogokról  (tulajdonhoz, munkához   való   jog)   szóló   szabályozást   rendelet    nem tartalmazhat.  Az  R.  2004.  augusztus 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hatályba  pedig  2004. szeptember 3-án lépett. Az  indítványozó ügyében  2004. augusztus 19-én indult az eljárás, és a kérelmét elutasító  döntést  az R. alapján hozták  meg,  szerinte  ezzel megsértették  a  visszaható hatály tilalmát. Mindezek  miatt  – vonta le a konklúziót az indítványozó – az R. egésze ellentétes a  jogbiztonság alkotmányi követelményével. Indítványában külön kérte,  hogy az Alkotmánybíróság tiltsa meg az alkotmányellenes jogszabály alkalmazását a folyamatban levő perében.  A  konkrét  rendelkezés [az R. 3. § (1)  bekezdés  c)  pontja, vagyis az engedélyezés feltételeinek a bűnügyi nyilvántartáshoz való  kötése] alkotmányellenességét négy tényezőre  alapította. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés lehetővé teszi, hogy büntetést  államigazgatási eljárás keretében szabjanak  ki,  ez ellentétes  az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, amely  szerint mindenkinek  joga  van bírósághoz fordulni.  Sérti  továbbá  az Alkotmány 57. § (4) bekezdését is, mert az indítványozó szerint olyan  cselekmény  büntetendővé  tételét  írja  elő,  amely  az elkövetéskor  nem  minősült bűncselekménynek. További  sérelmet okoz  a rendelkezés azáltal is, hogy már elbírált bűncselekmény miatt  teszi  lehetővé  újabb joghátrány alkalmazását,  mert  a jogkövetkezmény beálltát (az engedélykérelem elutasítását)  egy korábbi  elítéléshez  köti.  Végezetül  ellentétes  a  támadott rendelkezés  a  tulajdonhoz való joggal [Alkotmány  13.  §  (1) bekezdés]  és  a munkához való joggal [Alkotmány  70/B.  §  (1) bekezdés],   mert   az  indítványozót  megfosztja   a   munkája végzéséhez,  foglalkozása gyakorlásához  szükséges  munkaeszköz (sörétes vadászfegyver) tulajdonától és birtoklásától.    1.4.  Egy másik indítványozó éppen azért kifogásolja az R.  3. §  (1)  bekezdés c) pontját, mert lehetővé teszi, hogy korábban (az    R.    hatálybalépése   előtt)   jogszerűen   megszerzett fegyvertartási  engedélyeket  is  visszavonjanak.  Szerinte   a jogalkotó  ezáltal megsértette a nulla poena sine  lege  elvét, vagyis a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével.    1.5.   Érkezett   olyan  indítvány  az  Alkotmánybíróságra   a lőfegyvertartás  megváltozott szabályaival kapcsolatban,  amely többnyire  általános  megfogalmazásban az R.  egészét  támadta, majd  az indítvány kiegészítésében konkretizáltan az R.  54.  § (1) bekezdését kifogásolta annak visszamenőleges hatálya miatt. Arra  hivatkozott, hogy ez az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdéséből folyó jogbiztonság követelményével ellentétes.    1.6.  Az egyik indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c)  és  d) pontjaival  kapcsolatban  az  Alkotmány  három  rendelkezésének sérelmét  állítja:  a  2.  §  (1)  bekezdését,  a  35.  §   (2) bekezdését, valamint az 59. § (1) bekezdését.  Az   elsővel   kapcsolatban  hivatkozik  arra,  hogy   az   R. hatálybalépését  megelőzően  hatályban  volt  szabályozás  csak azokat  a személyeket zárta ki az engedélyezés köréből,  akiket szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek és  még  nem mentesültek  a  büntetett előélethez fűződő hátrányok  alól.  A legfőbb   alkotmányossági  problémát   az   új   szabályozással kapcsolatban az indítványozó abban látja, hogy a fegyvertartási engedély  meghosszabbítása iránt benyújtott kérelem elbírálását a  bűnügyi  nyilvántartásban  való  szerepléshez  köti.  Az  R. rendelkezései  tehát  –  állítja  –  visszamenőlegesen   teszik terhesebbé  a  kötelezettség teljesítését, így  ellentétesek  a jogbiztonság követelményével.  Az  R.-nek  törvénnyel (konkrétan: a Btk.-val) való ellentétét az 1.2. pont alatti indítványozóval azonosan alapozza meg.  Az  indítványozó  szerint a személyes adatok  védelméhez  való jog   sérelmét   az  R.  azért  okozza,  mert   a   bűntettesek nyilvántartásának céljai között nem szerepel  a  fegyvertartási engedélyezési   eljárás,  így  az  R.  alkalmazása   során   az adatkezelés célhoz kötöttsége nem biztosítható.  Az   indítványozó   az   R.   alkotmányellenes   rendelkezései tekintetében   kérte   az   alkalmazási   tilalom    kimondását folyamatban  lévő  perében. Egyúttal csatolta  a  Borsod-Abaúj- Zemplén  Megyei  Bíróság  11.K.20.949/2005/8.  számú  végzését, amelyben   a  bíróság  a  per  tárgyalását  a  felperes   által kezdeményezett  alkotmánybírósági  eljárás  befejezéséig  –   a polgári  perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény  152.  § (2) bekezdésére hivatkozással – felfüggesztette.    1.7.   Egy   másik   indítványozó  –  az  1.2.   pont   alatti kérelmezőhöz hasonlóan – azt kifogásolja, hogy az R. 3.  §  (1) bekezdés  c) és d) pontja azokkal szemben is korlátozást  vezet be,   akik  már  mentesültek  a  büntetett  előélethez   fűződő joghátrányok   alól.  A  törvényi  és  a  bírói   mentesítésben részesültek   esetében   ez  a  Btk.-val   való   összeütközést eredményezi.  A  kegyelmi  mentesítés  esetkörében  az  R.  már közvetlenül  alkotmányellenes,  mert  korlátozza  egyrészt   az Országgyűlésnek az Alkotmány 19. § (3) bekezdés  m)  pontjában, illetve  a  köztársasági  elnöknek az  Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdés k) pontjában biztosított kegyelmezési jogkörét.    1.8.  A  lőfegyvertartás  engedélyezésének  új  szabályait  az egyik indítványozó az emberi méltóságot sértőnek tartja. Az  R. 3.  §  (1)  bekezdés c) pontja szerinte ellentétes az Alkotmány 54.   §   (1)  bekezdésével,  mert  megfosztja  őt  a  korábban biztosított és gyakorolt jogaitól (fegyvertartás és vadászat).    1.9.   Az   Alkotmánybírósághoz   benyújtott   egyik   további indítvány szerint az R. egyik – közelebbről meg nem nevezett  – rendelkezése sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdését,  a  35.  § (1) bekezdés a) és b) pontjait, továbbá ellentétes az Alkotmány alapelveivel.   Az   alkotmányellenesség  megállapítását   arra alapozza,   hogy   az   R.  a  bűnügyi  nyilvántartásban   való szerepléshez  köti  a  lőfegyver  megszerzésére  és   tartására irányuló  kérelem  elutasítását, ezért  kérte  az  R.  érintett rendelkezésének megsemmisítését.    1.10.  Az egyik indítványozó saját ügyével példálózva  mutatja be azt, hogy az R. szabályozása olyan ügyekre is kihatással van –  visszamenőlegesen érvényesülő hátrányos jogkövetkezményekkel –   amelyekben  korábbi  elítéléshez  kötik  a  lőfegyvertartás engedélyének  meghosszabbítására irányuló kérelem elutasítását. Adott  bűncselekmény  elkövetése és  az  ennek  alapján  hozott jogerős ítélet ellenére ugyanis az indítványozó 2003-ban kapott lőfegyvertartási engedélyt, de az R. időközbeni  hatálybalépése miatt  – tekintettel az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára  –  az engedély  2006-ban  már  nem hosszabbítható  meg.  A  jelenlegi helyzet  –  az  indítványozó  megítélése  szerint  –  sérti  az Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdéséből  levezethető  jogbiztonság követelményét.  Indítvány-kiegészítésében  mindehhez  hozzátette:  a  támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, mert nem az Európai Unió jogának megfelelő rendelkezést tartalmaz. A jogalkotás rendjének sérelme körében nevesíti az Alkotmány 7. § (2)  bekezdését,  de ténylegesen a Btk. mentesítésre  vonatkozó szabályozásával   kapcsolatos  ellentétére  utal.   Kifogásolja továbbá,  hogy  az  R. tervezetét a Magyar Vadászkamarával  nem véleményeztették.  Véleménye szerint  az  R.  megakadályozza  a vadászkamarai  tagságot,  így sérti  az  Alkotmány  63.  §  (1) bekezdését. Az indítványozó álláspontja szerint a fegyvertartás alapvető  jog, amelyet az R. az Alkotmány 8. § (2)  bekezdésébe ütközően korlátoz és tilt. Hivatkozik még az Alkotmány 70/A.  § (2)  bekezdésére  is,  mert szerinte az R.-rel  kapcsolatban  a jogegyenlőség hiánya mutatkozik. Az indítvány arra  vonatkozóan tartalmaz határozott kérelmet, hogy az Alkotmánybíróság  az  R. „bűnügyi   nyilvántartásban  szereplő  és  a   jogerős   döntés meghozatalát        követő       időtartam        feltételeinek alkotmányellenességét” állapítsa meg.    1.11.   Két  indítványozó  (az  egyik  a  másik  indítványához csatlakozva)   az   Lft.   22.  §  (1)   bekezdésében   foglalt felhatalmazó  rendelkezést támadta elsődlegesen. Indítványukban azzal   érveltek,   hogy  a  törvényhozó   a   felhatalmazással indokolatlanul  széles  mozgásteret biztosított  a  Kormánynak. Ezzel kapcsolatban annak a meggyőződésüknek adtak hangot,  hogy a    lőfegyver-engedélyek   kiadásának    és    visszavonásának szabályozása kizárólag törvényben lehetséges.  Az  R.  3.  §  (1)  bekezdés  c) pontjának  „a  büntetés  vagy intézkedés    külön    jogszabályban   meghatározott    bűnügyi nyilvántartásának   időtartamáig”   szövegrészére   vonatkozóan előterjesztett  másodlagos indítványukban a  Btk.  100.  §-ával való  ellentétére hivatkoztak. Úgy látják, hogy ez az  ellentét veszélyezteti a jogrend stabilitását, ezért az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésébe ütközik.  Indítványukban  határozott kérelmet terjesztettek  elő  az  R. kifogásolt   szövegrészének,  illetve  az   Lft.   felhatalmazó rendelkezésének   a   kihirdetésre   visszamenőleges    hatályú megsemmisítésére.    2.   Az   R.-t   alkotmányjogi  panasszal  is   támadták.   Az alkotmányjogi     panaszt    előterjesztő     megjelölte     az alkotmányellenesnek vélt rendelkezést [3.  §  (1)  bekezdés  c) pont], javasolta ezen jogszabályhely megsemmisítését is,  de  a konkrét ügyben való alkalmazás megtiltását nem kérte.  Az  indítványozó  alkotmánybírósági kérelmét azzal  indokolta, hogy a támadott rendelkezés nem veszi figyelembe a Btk. 104.  § (1)  bekezdését,  amely  az  előzetes  menetesítés  intézményét szabályozza.  Az  R.  3. § (1) bekezdés c)  pontja  –  érvel  a panaszos  –  figyelmen  kívül hagy  mindenféle  kedvezményt  és mentesítést  akkor,  amikor  a  fegyver  tartásához   szükséges körülményeket vizsgálja. Nem veszi figyelembe például azt, hogy a  szabadságvesztés  felfüggesztésének időtartama  eredményesen eltelt-e,   illetve   azt  sem,  hogy   az   elítélt   előzetes mentesítésben  részesült-e. A panaszos álláspontja  szerint  az R.,  mint alacsonyabb szintű jogszabály ellentmond egy magasabb szintű  jogszabálynak  –  a Btk.-nak  –,  ezáltal  megsérti  az Alkotmány 35. § (2) bekezdését.    3.   Az   R.-rel  összefüggésben  –  utólagos  normakontrollra irányuló  kérelem mellett, azzal vagylagosan – olyan  indítvány is  érkezett  az Alkotmánybíróságra, amely szerint mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenességet  okozott   az,   hogy   a jogalkotó  a  már  megszerzett fegyverek megtartására  irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve  a fegyver  állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást nem szabályozta.                                 II.                                 Az  alkotmánybírósági  eljárásban figyelembe  vett  jogszabályi rendelkezések a következők: 1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső jog összhangját. (2)   A   jogalkotás  rendjét  törvény  szabályozza,   amelynek elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz  való jogot.” „19. § (3) E jogkörében az Országgyűlés […] m) közkegyelmet gyakorol;” „30/A. § (1) A köztársasági elnök […] k) gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát,” „35.  § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki,  és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá.  A Kormány   rendelete   és   határozata  törvénnyel   nem   lehet ellentétes.  A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban  ki  kell hirdetni.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. […] (4)  Senkit  nem  lehet  bűnösnek nyilvánítani  és  büntetéssel sújtani  olyan  cselekmény miatt, amely az elkövetés  idején  a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.” „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” „63.  §  (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog  alapján mindenkinek  joga  van  a  törvény  által  nem  tiltott   célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.” „70/A.  §  (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” „70/B.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.” 2. Az Lft. támadott rendelkezése: „22.  §  (1)  Felhatalmazást  kap a Kormány,  hogy  rendeletben szabályozza  a  lőfegyverek és lőszerek  gyártását,  javítását, szállítását,   hatástalanítását,  forgalmazását,  megszerzését, tartását,  kiállítását, behozatalát, kivitelét,  átszállítását, használatát,   a   hatástalanított  lőfegyverek   tartását   és forgalomba   hozatalát,   az   engedélyek   tartalmi,    formai követelményeit.” 3. Az R. támadott rendelkezései: „1. § (1) E rendelet alkalmazásában […] 11. lőfegyver jellege: sörétes lőfegyver (huzagolatlan hosszú), golyós lőfegyver (huzagolt hosszú), maroklőfegyver (rövid), 7,5 joule  vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver és   7,5   joule  csőtorkolati  energia  feletti  teljesítményű légfegyver;” „3.  § (1) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a 2. §-ban, valamint az Ftv. 3. §-ában említett engedély nem adható annak […] c)  akit  állam elleni bűncselekmény [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) X. fejezet], emberiség  elleni  bűncselekmény (Btk.  XI.  fejezet),  személy elleni bűncselekmény [Btk. 166-168. §, 170. § (2)-(5) bekezdés, 171.  §,  174.  §,  175/B.  §], nemi erkölcs  elleni  erőszakos bűncselekmény  [Btk. 197. és 198. §, 207.  §  (3)  bekezdés  b) pont],  hivatalos  személy  elleni  bűncselekmények  (Btk.  XV. fejezet V. cím), embercsempészés (Btk. 218. §), közérdekű  üzem működésének  megzavarása (Btk. 260. §), terrorcselekmény  (Btk. 261.  §), nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 26l/A. §),  légi  jármű,  vasúti, vízi, közúti  tömegközlekedési  vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése  (Btk. 262.  §),  visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (Btk.  263/A. §),  a  Btk. 263/A. §-ának (5) bekezdésében meghatározott  –  a különös visszaesés szempontjából a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel    bűncselekményhez    hasonló    –    bűncselekmény, bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), tiltott  állatviadal szervezése  (Btk.  266/A.  §),  állatkínzás  (Btk.  266/B.  §), garázdaság   (Btk.  271.  §),  önbíráskodás  (Btk.   273.   §), természetkárosítás   (Btk.  281.  §),   visszaélés   kábítószer előállításához  használt anyaggal (Btk. 283/A. §)  vagy  vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. XVIII. fejezet 316-324.  § és  326-327.  §)  elkövetése  miatt elítéltek,  illetőleg  vele szemben  intézkedést  alkalmaztak, a büntetés  vagy  intézkedés külön  jogszabályban  meghatározott  bűnügyi  nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát  követő három évig; d)  akit bűncselekmény bűnszervezetben történt elkövetése miatt elítéltek,    illetve,    ha   vele    szemben    bűncselekmény bűnszervezetben    történt   elkövetése    miatt    intézkedést alkalmaztak,  a  büntetés vagy intézkedés  külön  jogszabályban meghatározott   bűnügyi  nyilvántartásának   időtartamáig,   de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig;” „4. § (1) A lőfegyver, a lőfegyverdarab, a lőszer (lőszerelem), a   flóbert   töltény,  a  festéklövő  fegyver,   a   gáz-   és riasztófegyver,  a  gáz-  és riasztótöltény,  a  légfegyver,  a színházi  fegyver  gyártását,  a Magyar  Köztársaság  területén történő  forgalmazását,  a  lőfegyver,  a  lőszer  (lőszerelem) kereskedelmi  célú, kivitelét, a tevékenység helye,  az  ország területén   történő   átszállítását,   behozatalát   a   Magyar Köztársaság  területére  történő  határátlépés  helye   szerint illetékes megyei (budapesti) rendőr-főkapitányság engedélyezi.” „27. § (l) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a kizárólag 7,5  joule  vagy  annál kisebb csőtorkolati  energiájú  lövedék kilövésére   alkalmas   tűzfegyver   megszerzése   és   tartása céllövészetre  a  20.  számú melléklet szerint,  a  28.  §  (1) bekezdésének  b)-g) pontjában említett szervezetnek  és  az  1. számú melléklet szerint annak a személynek engedélyezhető,  aki tizennyolcadik  életévét betöltötte és  nem  áll  a  3.  §  (1) bekezdésének   c)-e)  pontjában  foglalt  kizáró  rendelkezések hatálya alatt.” „32. § (2) A kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és a  színházi fegyver  tartására,  a  gáz-  és riasztófegyver  viselésére,  a muzeális   fegyver  sportlövészet  célú  használatára   kiadott engedély visszavonásig érvényes.” „52.  § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik  napon lép hatályba.” „53.  §  (2) Ezt a rendeletet az első fokú határozattal el  nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.” „54.  §  (1)  A  rendelet hatálybalépése előtt engedély  nélkül tartott,  kizárólag  7,5 joule vagy annál  kisebb  csőtorkolati energiájú  tűzfegyver tartására legkésőbb  2006.  június  30-ig engedélyt kell kérni.”                              III. Az  Lft.  22.  §  (1) bekezdésének, valamint az  R.  egészének, illetve  az  R.  egyes  rendelkezéseinek  alkotmányellenességét állító indítványok az alábbiak miatt részben megalapozottak.                               A. Az  Alkotmánybíróság  elsőként  az  R.  egyes  rendelkezéseivel kapcsolatos  indítványok vizsgálatát végezte  el  a  következők szerint. 1.  Az egyik indítványozó az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „75  joule  vagy  annál kisebb csőtorkolati  energiájú  flóbert fegyver”,  a 4. § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 32.  §  (2) bekezdésének   „7,5   joule  vagy  annál  kisebb   csőtorkolati energiájú   lövedék   kilövésére   alkalmas   tűzfegyver    és” szövegrészekkel, valamint a 27. § (1) bekezdésével kapcsolatban a  szerzett jog sérelmét állította, vagyis szerinte a  támadott rendelkezések  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe  ütköznek.  A kifogásolt    szabályozás    lényegi    tartalma    az,    hogy engedélykötelessé  tesz  korábban  engedély   nélkül   tartható fegyvereket,  így a flóbert fegyvert is. Egy másik indítványozó ehhez  kapcsolódóan támadta az R. 54. § (1)  bekezdését,  amely határidő   megjelölésével  előírja  az  engedély   beszerzését. Szerinte  ez  az  előírás a visszamenőleges hatályú  jogalkotás tilalmába, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik. Az   Alkotmánybíróság   a   támadott   rendelkezések   tartalmi vizsgálatának lefolytatását megelőzően áttekintette az Lft.  és az R. fogalom-meghatározásait, valamint ezzel összefüggésben  a jogalkotás  egyes körülményeit, különös tekintettel az  Európai Közösségek  Tanácsának a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről  szóló 91/477/EGK irányelvére  (a  továbbiakban: Irányelv). Ennek során vizsgálta egy további indítványozónak  a tárgykörhöz  kapcsolódó két indítványát is,  amelyek  közül  az egyik   az   R.  nemzetközi  szerződésbe  ütközését   állította [Alkotmány  7.  § (1) bekezdés], a másik pedig a  jogalkotásról szóló  1987. évi XI. törvényre hivatkozással sérelmezte  az  R. tervezete     véleményezési    kötelezettségének    elmaradását [Alkotmány 7. § (2) bekezdés]. A  2004.  május 1-jén hatályba lépett Lft., és a  mintegy  négy hónappal  később  megjelent  R.  rendelkezései  –  az  Irányelv előírásaira tekintettel – a korábbi szabályozáshoz képest  több vonatkozásban megváltoztatták a lőfegyver, lőfegyver fődarab és lőszer   megszerzésére,  tartására  és  használatára  vonatkozó rendelkezéseket.  Az  egyik változás  éppen  az  volt,  hogy  a jogalkotó kiterjesztette az engedélyhez kötöttségi kört, így  a flóbert fegyverek megszerzése és tartása – már az Lft. 3. § (1) bekezdése alapján is – engedélykötelessé vált. Az Lft. 3. § (2) bekezdése  ugyanakkor  deklarálta,  hogy  a  flóbert  fegyverek tekintetében egyszerűsített hatósági szabályokat fog a  Kormány megállapítani.  Az R. 27. §-a értelmében ez úgy  valósult  meg, hogy  –  szemben  más  fegyverfajtákkal  –  a  flóbert  fegyver megszerzését  kérelmező  személynek mindössze  két  feltételnek kell  megfelelnie: nagykorúnak kell lennie és nem állhat az  R. 3.  (1)  bekezdés c)-e) pontjaiban foglalt kizáró rendelkezések hatálya alatt. A  fentiekben  ismertetett jogalkotási folyamathoz kapcsolódóan az  Alkotmánybíróság vizsgálta a jogalkotás rendjének  sérelmét állító   indítványt,  vagyis  azt,  hogy  alkotmányellenességet eredményezett-e az R. tervezete véleményeztetésének elmaradása. Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata  töretlen  abban,  hogy   nem állapítja  meg  a  jogszabály  alkotmányellenességét  önmagában azért,  mert  a  jogszabály-előkészítés során  az  előterjesztő valamely  egyeztetési  vagy véleményeztetési  kötelezettségének nem   tett  eleget.  A  törvényben  foglaltak  be  nem  tartása kétségkívül  törvénysértés,  de  önmagában  –  szűk  kivételtől eltekintve   –   nem   valósít  meg  alkotmányellenességet.   A jogszabály    előkészítésre   vonatkozó   törvényi    előírások megsértése  az illetékes szervek államigazgatási jogi,  esetleg politikai  felelősségét alapozhatja meg  csupán.  [ld.  7/2004. (III.   24.)  AB  határozat,  ABH  2004,  98,  105.;   továbbá: 496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 495-496.] Sem  az  indítvány alapján, sem más körülményre tekintettel  az Alkotmánybíróság  nem  látta  indokát  annak,  hogy   kialakult gyakorlatától a jelen ügyben eltérjen. Megállapította,  hogy  a jogszabály-tervezet véleményeztetésének elmaradása miatt az  R. nem  ütközik  az  Alkotmány  7. §  (2)  bekezdésébe,  ezért  az indítványt elutasította. Az  Alkotmánybíróság  az  Lft. és az R.  fogalom-meghatározásai közül az alábbiakat emeli ki: az R. 1. § (1) bekezdés 1. pontja úgy  rendelkezik, hogy fegyvernek minősül a lőfegyver, gáz-  és riasztófegyver,   légfegyver,  festéklövő   fegyver,   muzeális fegyver,  színházi  fegyver. Az Lft. 2. §  16.  pontja  szerint lőfegyver a tűzfegyver, valamint az a légfegyver, amelyből  7,5 joule-nál   nagyobb  csőtorkolati  energiájú,  szilárd   anyagú lövedék  lőhető  ki.  Az  Lft. 2. §  29.  pontja  értelmében  a tűzfegyver  olyan, a törvény mellékletének „A”, „B”,  „C”  vagy „D”  kategóriájában meghatározott eszköz, amelyből a  kiterjedő forró  gáz  tolóereje által meghajtott szilárd  anyagú  lövedék lőhető  ki.  [A „B” kategóriába tartoznak – többek között  –  a peremgyújtású  egylövetű  rövid  tűzfegyverek,  melyek   teljes hossza  28  cm-nél rövidebb.] Az Lft. 2. § 7. pontja szerint  a flóbert  rövid  lőfegyver olyan peremgyújtású  egylövetű  rövid tűzfegyver, melynek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb, kizárólag flóberttöltény működtetésére alkalmas és az Irányelv szerint  a „B” engedélyköteles kategóriába tartozik. A   lőfegyverekre   vonatkozó  szabályozás   megváltoztatásában meghatározó szerepet játszott az Irányelv, amelynek  értelmében a  csőtorkolati  energia nagyságára tekintet nélkül  valamennyi tűzfegyver  (az ismertetett értelmező rendelkezések  szerint  a flóbert fegyver is ilyennek minősül) tartását engedélyhez  kell kötni. Az  Irányelv  7.  cikke  szerint senki sem  szerezhet,  illetve birtokolhat   a  tagállam  engedélye  nélkül  „B”   kategóriába („engedélyhez   kötött  lőfegyverek”)  sorolt  lőfegyvert.   Az Irányelv I. melléklete alapján ide tartoznak – többek között  – a  peremgyújtású  egylövetű  rövid lőfegyverek,  melyek  teljes hossza 28 cm-nél rövidebb. Az  R.  egyes rendelkezéseit kifogásoló indítványozó az Európai Unió  normáira  általánosságban hivatkozva vitatta,  hogy  azok alapján  kötelező lett volna a flóbert fegyverek  birtoklásának engedélyhez  kötése.  Az  Alkotmánybíróság  ezzel  kapcsolatban leszögezi:   annak   vizsgálata,  hogy   mi   minősül   flóbert fegyvernek,  és  ehhez  képest  engedélyköteles  fegyvernek   a közösségi jog körében, nem tartozik hatáskörébe. Ebből fakadóan azt  sem vizsgálja, hogy a közösségi jog egyes előírásait – így különösen   az  Irányelv  I.  Melléklet  II.  „B  kategória   – Engedélyhez  kötött  lőfegyverek” című  részét  –  a  tagállami jogalkotó  megfelelően  ültette-e  át  saját  jogrendjébe.   Az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatának megfelelően –  a  jelen ügyben   előterjesztett  indítvány  folytán  is  az  Irányelven alapuló   magyar   jogszabály  alkotmányosságának   vizsgálatát végezte  el anélkül, hogy a vizsgálat az Irányelv érvényességét vagy  az  implementálás  megfelelőségét érintette  volna.  [ld. 744/B/2004.  AB határozat, ABH 2005, 1281, 1283.; ld.  továbbá: 17/2004.  (V. 25.) AB határozat, ABH 2004, 291, 297.; legutóbb: 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABK 2006. november, 915, 921.] A nemzetközi jog általánosan elismert szabályaira hivatkozással érkezett  másik indítványt, amelyik az R-rel összefüggésben  az Alkotmány   7.  §  (1)  bekezdésének  sérelmét  állította,   az Alkotmánybíróság az alábbiak miatt visszautasította. Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:  Abtv.)  44.  §-a  szerint  valamely   jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését kizárólag az Abtv. 21.  §  (3) bekezdésében    meghatározott   szervek,   illetve    személyek indítványozhatják:  az Országgyűlés, annak állandó  bizottsága, bármely  országgyűlési  képviselő,  a  köztársasági  elnök,   a Kormány  vagy  annak  tagja, az Állami Számvevőszék  elnöke,  a Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  és  a  legfőbb  ügyész.  Mivel  az indítványozó  nem tartozik e jogosultak körébe,  így  ennek  az eljárásnak   a  megindítására  nincs  jogosultsága.  Mindezekre tekintettel  az  Alkotmánybíróság  ezt  az  indítványt   –   az Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt  3/2001.  (XII.  3.)  Tü.  határozat  (a  továbbiakban: Ügyrend,   ABH  2003,  2065.)  29.  §  c)  pontja   alapján   – visszautasította. 1.1.  Az R. támadott rendelkezései tartalmi vizsgálatának  első eleme   az  volt,  hogy  a  lőfegyver  megszerzése  engedélyhez kötöttségének kiterjesztése sérti-e a szerzett jogok védelmének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett követelményét. Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a]  jogbiztonság  – többek  között  – megköveteli a megszerzett jogok  védelmét,  a teljesedésbe    ment,   vagy   egyébként   véglegesen    lezárt jogviszonyok   érintetlenül   hagyását,   illetve   a   múltban keletkezett,    tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának alkotmányos  szabályokkal való korlátozását.”  [11/1992.  (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.] Ugyanakkor   az  Alkotmánybíróság  rámutatott  az  Alkotmányból levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a]  szerzett jogok  védelmének  alkotmányos  jogállamban  szabályként   kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt  nem tűrő  követelmény.  […] A szerzett jogokkal azonban  a  pusztán elvont   jogi   lehetőségek,  amelyek  még   fennálló   konkrét jogviszonyokkal   összefüggésben   nincsenek,   csak    távoli, közvetett  kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet  élvező »szerzett  jogok« a már konkrét jogviszonyokban alanyi  jogként megjelenő   jogosultságok,   illetőleg   azok   a   jogszabályi »igérvények«  és  várományok, amelyeket a jogalkotó  a  konkrét jogviszonyok  keletkezésének  lehetőségével  kapcsol  össze.  A jogszabályok   hátrányos   megváltoztatása   így   csak   akkor ellentétes  a  »szerzett jogok« alkotmányos  oltalmával,  ha  a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő  a  jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. […] A  jog stabilitására,    előreláthatóságára   vonatkozó    alkotmányos szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.” (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805-806.) A  flóbert fegyverek engedély nélküli tartása az Lft. és az  R. hatálybalépését megelőzően nem egy másik – korábban hatályos  – jogszabály rendelkezésein alapult, hanem pusztán azon a tényen, hogy ez a fegyverfajta nem volt engedélyköteles. Ezen túlmenően viszont   olyan  jogszabály  sem  volt,  amely   az   engedély- mentességet  a  jövőre nézve – minden későbbi flóbert  fegyver- megszerzés  esetére – megállapította volna. Ebből a  helyzetből értelemszerűen következik, hogy egyedi engedélyek tartalmát az. R. nem érinthette, azt kedvezőtlenül meg nem változtathatta. Az R.  támadott rendelkezései tehát nem vonnak el szerzett  jogot, illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány bekövetkezését. Az  Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította, hogy  az R.  1. § (1) bekezdés 11. pontjának „75 joule vagy annál kisebb csőtorkolati  energiájú flóbert fegyver”, a 4. §  (1)  bekezdés „flóbert  töltény”, a 32. § (2) bekezdésének  „7,5  joule  vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és” szövegrészei, valamint a 27. § (1) bekezdése – a szerzett  jogok  védelmével  összefüggésben  –  nem  sértik  az Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdését,  ezért   az   indítványt elutasította. 1.2. A tartalmi vizsgálat másik eleme az volt, hogy az R. 54. § (1)   bekezdésében  határidő  megjelölésével  előírt  engedély- beszerzési  kötelezettség az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdéséből levezetett visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik- e. A  jogbiztonság követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében a  jogalkotó  kötelezettségévé teszi azt, hogy  a  jogszabályok világosak, egyértelműek és működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak  legyenek  a  jogszabályok  címzettjei  számára. [9/1992.  (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65-66.; 11/1992. (III.  5.)  AB  határozat, ABH 1992, 77, 81-82.; 28/1993.  (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.]. Az Alkotmánybíróság  a kiszámíthatóság  és az előreláthatóság követelményéből  vezette le  a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának alkotmányos elvét.  [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170,  173.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81-82.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB  határozat,  ABH  1992,  155,  158.;  4/1992.  (I.  28.)  AB határozat, ABH 1992, 332, 333.]. A  25/1992.  (IV.  30.)  AB határozatban  megállapította:  „[a] jogállamiság  egyik  fontos alkotóeleme a  jogbiztonság,  amely egyebek között megköveteli, hogy -   az  állampolgárok  jogait  és  kötelességeit  a  törvényben megszabott  módon  kihirdetett és  bárki  számára  hozzáférhető jogszabályok szabályozzák, -  meglegyen  a  tényleges lehetőség arra,  hogy  a  jogalanyok magatartásukat  a  jog  előírásaihoz  tudják  igazítani,  ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre  nézve ne   állapítsanak   meg  kötelezettséget,  illetőleg   valamely jogszerű  magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek. A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésével, s így alkotmányellenes. Teljesen nyilvánvaló ugyanis,  hogy  egy  jogállamban senkit sem lehet  felelősségre vonni  olyan  jogszabály megsértése miatt, amelyet az  érintett személy  nem  ismert  és  nem is ismerhetett,  mivel  azt  vagy egyáltalán  nem  hirdették  ki, vagy  utólag  hirdették  ki  és visszamenőleges    érvénnyel   léptették   hatályba.    Ugyanez értelemszerűen    irányadó    a    kötelezettségek     utólagos megállapítására is.” (ABH 1992, 131, 132.) Ebben az értelemben fogalmazza meg a visszamenőleges jogalkotás tilalmát a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. §  (2) bekezdése  is,  amely  szerint „[a] jogszabály  a  kihirdetését megelőző  időre  nem  állapíthat meg  kötelezettséget,  és  nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”. Mindezt  figyelembe  véve  a jelen ügyben  az  Alkotmánybíróság megállapította,  hogy az R. 54. § (1) bekezdése  nem  tartalmaz olyan rendelkezést, amely a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra  vonatkozna, vagy annak alapján lezárt  (teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni. Az   alkotmánybírósági  gyakorlat  következetes   abban,   hogy indokolt  esetben a vizsgálatot kiterjeszti a tilalom közvetlen megsértésén  túlmenően  arra  az esetre  is,  ha  a  jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a  jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra  is alkalmazni  kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat,  ABH  1994, 316, 324.; legutóbb: 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABK 2006. december, 1021, 1028.] A  jelen  esetben azonban az Alkotmánybíróság fentebb (az  1.1. pont  alatt)  már  megállapította, hogy az  R.  hatálybalépését megelőzően  –  éppen  a  jogi szabályozatlanságból  fakadóan  – konkrét   engedélyezési  jogviszonyok   a   flóbert   fegyverek tekintetében nem léteztek, ezért fogalmilag kizárt a létre  sem jött   engedélyezési   jogviszonyokat  érintő   visszamenőleges szabályozás lehetősége. Az  Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján megállapította, hogy az   R.  54.  §  (1)  bekezdése  –  a  visszamenőleges  hatályú jogalkotási tilalommal összefüggésben – nem sérti az  Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezért az indítványt elutasította. 2.  A  legtöbb indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c)  pontját támadta,  közülük ketten egyúttal a d) pontot is  kifogásolták. Az  indítványok egyikét alkotmányjogi panaszként  terjesztették elő, egy másiknak pedig csak a tartalmából következtethető  ki, hogy   ugyanezt  a  szabályozási  elemet  támadja.   Az   egyik indítványozó konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondását is   kérelmezte.  Egy  további  indítványozó  a   jogegyenlőség megvalósulásának  sérelmét  állította  az  R.   egészével,   de különösen az itt vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben. Az  egyes  indítványozók a vizsgált szabályozással kapcsolatban számos   alkotmányi  rendelkezés  sérelmére  hivatkoztak,   így konkrétan: a 2. § (1) bekezdésére, a 7. § (2) bekezdésére, a 8. §  (1) és (2) bekezdésére, a 13. § (1) bekezdésére, a 19. § (3) bekezdés m) pontjára, a 30/A. § (1) bekezdés k) pontjára, a 35. §  (1)  bekezdés a) és b) pontjaira, (2) bekezdésére, az 54.  § (1) bekezdésére, az 57. § (1) és (4) bekezdéseire, az 59. § (1) bekezdésére,  a  63.  §  (1)  bekezdésére,  a   70/A.   §   (2) bekezdésére, valamint a 70/B. § (1) bekezdésére. Mielőtt   az   egyes  alkotmányi  rendelkezésekkel   összefüggő vizsgálatra   rátérne,   az   Alkotmánybíróság   megjegyzi:   a fegyvertartás engedélyezési eljárásában nem csak az  változott, hogy  bővült a tárgyi kör (ld. az előző pontban kifejtetteket), hanem  az  engedély megszerzése iránt kérelmet  előterjesztővel szemben  is  szigorúbb előéleti feltételeket ír elő a  vizsgált szabályozás. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján  ugyanis nem   kaphat   fegyvertartási  engedélyt  az,   akit   bizonyos bűncselekmények   miatt  elítéltek,  illetőleg   vele   szemben intézkedést  alkalmaztak,  a  büntetés  vagy  intézkedés  külön jogszabályban     meghatározott    bűnügyi    nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát  követő három  évig.  Ugyanez a kizáró feltétel érvényesül  a  d)  pont szerint  azokkal  a személyekkel szemben, akik  bűnszervezetben követettek   el   bűncselekményt.   A   bűnügyi   nyilvántartás büntetőjogi funkciója abban ragadható meg, hogy részben  segíti a  bűncselekmények felderítését, részben pedig  lehetővé  teszi bizonyos jogkövetkezmények (a visszaesés Btk.-ban meghatározott különböző formái) alkalmazását. A   jogalkotó  a  szigorítást  egyrészt  az  állam   élet-   és egészségvédelmi  kötelezettségével, másrészt  azzal  indokolta, hogy   számos  más  területen  (fontos  és  bizalmas   munkakör betöltése,  ügyvédi kamarai tagfelvétel, közjegyzői  kinevezés) is  figyelembe  veszik  a  bűnügyi  nyilvántartásban  szereplés tényét. 2.1.   Az   Alkotmánybíróság   az  indítványokban   foglaltakra tekintettel elsőként az alapjogi kérdéseket vizsgálta, vagyis a tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés], az  emberi méltósághoz  való jog [54. § (1) bekezdés], a  bírósághoz  való jog  és a nullum crimen, nulla poena sine lege elve [57. § (1), (4) bekezdések], a személyes adatok védelméhez való jog [59.  § (1) bekezdés], az egyesülési jog [63. § (1) bekezdés], valamint a  munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához  való  jog [70/B.   §   (1)  bekezdés]  sérelmét,  illetve  az   alapjogok tiszteletben tartásának és védelmének előírásáról, illetőleg az alapjogi korlátozásról szóló alkotmányi rendelkezések [8. § (1) és (2) bekezdés] érvényesülését. Az   Alkotmánybíróság  a  lőfegyvertartás   korábban   hatályos szabályait    több    alkalommal   vizsgálta.    Ennek    során megállapította,  hogy a lőfegyvertartás joga  nem  tartozik  az alapvető   emberi  jogok  körébe.  A  különböző   fegyverfajták megszerzésének,  tartásának módozatai,  birtoklásuk  feltételei nincsenek az Alkotmányban szabályozva. [14/1992. (III. 30.)  AB határozat, ABH 1992, 338, 340.] Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy  a  tárgykör jogi  szabályozásához  fontos társadalmi  érdek  fűződik.  [ld. 14/1992.  (III.  30.) AB határozat, ABH 1992, 338,  341.]  Több határozat  is  tartalmazza  azt,  hogy  a  lőfegyverek  sajátos jellege miért követeli meg – más dolgok birtoklásához képest  – a lényegesen nagyobb állami beavatkozást: „A  legálisan  forgalomban tartható kézi  lőfegyverek  számának jogszabályi  korlátozása ésszerű indokra  vezethető  vissza:  a közbiztonság   védelme  érdekében  a  mindenkori  közhatalomnak egyenesen  alkotmányos kötelessége, hogy egyes  alapvető  jogok védelme  érdekében  az  azok érvényesülésére  veszélyt  jelentő tulajdoni  tárgyak tekintetében korlátozásokat alkalmazzon.  Az Alkotmánybíróság  az 58/1994. (XII. 14.) AB  határozatában  már kifejtette,  hogy  az  emberi élet  tevőleges  állami  védelmét szolgáló  olyan  büntető, polgári, közigazgatási jogszabályokat kell  hozni  és végrehajtani, amelyek »az emberi  életet  mások tevékenységétől  vagy  tevékenységének  eredményétől   óvják.«” (720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.) „A   közrendet   lőfegyverek   használatával   súlyosan   lehet veszélyeztetni,  ezért  a lőfegyver forgalmának,  használatának esetenként szűkebb vagy tágabb körű korlátozása vagy tiltása, s az  erre feljogosító miniszteri végrehajtási rendelet éppen  az alkotmányos rend védelmét segíti elő.” [22/1991. (IV.  26.)  AB határozat, ABH 1991, 408, 410.] „A  műszaki  hiba  vagy  a  lőfegyver  használatát  befolyásoló egészségkárosodás emberi életet veszélyeztethet. Az élethez  és egészséghez  való  alapjog védelme pedig a végzetes  lőfegyver- használati hibák megelőzése céljából – olyan fontos alkotmányos érdek,  hogy az a szigorú szabályozást mindenképpen szükségessé teszi.” [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 341.] „[…]  az  állam  élet- és egészségvédelmi kötelezettségéből  is következik,  hogy adminisztrációs korlátokat  állít  fel  olyan területeken,   amelyek  az  élet-  és  egészséghez   való   jog érvényesülésére   fokozott  veszélyt  jelentenek   (lásd:   pl. lőfegyvertartás).” (677/B/1995. AB határozat,  ABH  2000,  590, 597.) Az  Alkotmánybíróság gyakorlata – foglalja össze a  744/B/2004. AB  határozat – azt mutatja, hogy a lőfegyvertartás kérdéskörét mindig  összekapcsolta a közbiztonság védelmével, és  általában azzal   a  veszélyhelyzettel,  amit  a  lőfegyverek  birtoklása szükségképpen eredményez. (ABH 2005, 1281, 1284.) A  jelen  ügyben  az Alkotmánybíróság – eddigi  gyakorlatát  is figyelembe  véve  – azt állapította meg, hogy  az  R.  vizsgált rendelkezései  nem sértik az Alkotmány 8. § (1), illetőleg  (2) bekezdését,   és  egyik  felhívott  alapjogot  sem  korlátozzák alkotmányellenesen,  ezért valamennyi  idevonatkozó  indítványt elutasította. Az alapjogok védelmével és korlátozhatóságukkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság   mindenekelőtt   leszögezi:   a   lőfegyverek megszerzésével  és  tartásával kapcsolatos  szabályozás  és  az ennek  részeként  megjelenő  korlátozások  az  államot  terhelő alapjogvédelmi kötelezettségből fakadnak. Az állam  kötelessége ugyanis  nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető jogok  megsértésétől,  hanem  magában  foglalja  azt  is,  hogy gondoskodnia  kell  az  érvényesülésükhöz szükséges  feltételek kialakításáról. Az emberi élet védelmének biztosítása az  egyik ilyen  kiemelkedően fontos – az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből fakadó – állami kötelesség, amelynek teljesítése megalapozza az életre, testi épségre és egészségre veszélyes tárgyak körében a szigorú    jogszabályi   korlátozásokat.   Az    R.    vizsgált rendelkezései ennek megfelelően bizonyos személyeket időlegesen elzárnak    attól,    hogy   veszélyes    tárgyat    jogszerűen birtokoljanak. Az   egyes   alapjogok   tekintetében  az   alábbi   részletező megállapításokkal indokolja döntését az Alkotmánybíróság: 2.1.1.  A  720/B/1997. AB határozatban elvi  éllel  leszögezte: „[a]   fegyver   megszerzésének   és   tartásának   joga    még tulajdonszerzés  esetén sem alapjog.” (ABH 1998,  1005,  1007.) Ebből következően az R. vizsgált rendelkezéseinek a lőfegyverek tulajdonlásával  kapcsolatba hozható  szabályozási  tartalma  a tulajdonhoz  való  alapjogot nem érinti,  ezért  nem  sérti  az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat. 2.1.2.  A 201/B/1995. AB határozat kifejezetten megállapította, hogy  a  szabad lőfegyvertartás joga az alapvető jogokból,  így pl. az élethez és az emberi méltósághoz való jogból vagy akár a szabadsághoz  és  a  személyi  biztonsághoz  való  jogból   sem vezethető   le   (ABH  1995,  774,  775.).   Az   R.   vizsgált rendelkezéseinek  a szabad lőfegyvertartást korlátozó  tartalma ennek megfelelően az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jogot nem sértheti. 2.1.3.  Az  egyik  indítványozó  úgy  véli,  hogy  a  lőfegyver megszerzésére  irányuló kérelmének elutasítása büntetés,  s  ez azért  alkotmányellenes, mert egyrészt államigazgatási  eljárás keretében szabták ki, másrészt olyan cselekmény miatt,  amelyet elkövetésekor  nem rendeltek büntetni. Mindezek miatt  szerinte sérül  a  bírósághoz való jog és a nullum crimen,  nulla  poena sine lege elve [Alkotmány 57. § (1) és (4) bekezdés]. Az Alkotmány 50. § (2) bekezdése szerint a bíróság ellenőrzi  a közigazgatási határozatok törvényességét. Ezt a rendelkezést az 57. § (1) bekezdésére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy  az eljárásnak  ahhoz kell vezetnie, hogy a bíróság  a  perbe  vitt jogokat  és  kötelességeket az ott írt módon valóban elbírálja. [ld.  39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 272.]  Ez viszont   értelemszerűen  nem  jelenti  azt,  hogy  az   ügyfél szempontjából  hátrányt  okozó  döntést  (jelen   esetben:   az engedélykérelem   elutasítását)   mindenkor   és   elsődlegesen bírósági  eljárásban  kellene meghozni. A bírósághoz  való  jog releváns  eleme  itt  az,  hogy az  ügyfél  –  a  közigazgatási határozat  jogszerűségével kapcsolatban – bírósághoz fordulhat. A  közigazgatási  hatósági  eljárás és  szolgáltatás  általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 109. § (1)  bekezdése szerint    az    ügyfél   a   hatóság   jogerős   határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül  jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni  kereset indításával. Mindebből következően nem sérül  a bírósághoz  fordulás  joga, az R. vizsgált rendelkezései  tehát nem eredményezik az Alkotmány 57. § (1) bekezdés sérelmét. A  nullum  crimen,  nulla  poena sine lege  elve  az  Alkotmány legfontosabb büntetőjogi alapelve. Értelmezése és érvényesülése a   büntetőjog  körében  lehetséges,  mert  fogalmának   tárgyi határait   a   bűncselekménnyé  nyilvánítás  és  a  büntetéssel fenyegetés   jelenti.  Közigazgatási  hatósági  eljárás   során valamely  jogosultság  megszerzésének meghiúsulása  (lőfegyver- engedély  megszerzésére irányuló kérelem  elutasítása)  ezen  a fogalmi  körön  kívül  esik. Ebből fakadóan  az  R.  3.  §  (1) bekezdés  c)  és d) pontjai, valamint az Alkotmány  57.  §  (4) bekezdése  között  nincs összefüggés, így alkotmányjogilag  sem értékelhető. 2.1.4. A személyes adatok védelméhez való joggal összefüggésben az   Alkotmánybíróság  megállapította,   hogy   a   lőfegyverek engedélyezésével   kapcsolatos  adatkezelési   és   adatvédelmi szabályokat  az  R. nem tartalmaz. Ezeket – a személyes  adatok védelméről  és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló  1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően – törvény, konkrétan az Lft. egyik külön fejezete szabályozza. Ez a  törvényi előírás teszi lehetővé, hogy az engedélyekről és az engedéllyel  rendelkezőkről  az  Országos  Rendőr-főkapitányság nyilvántartást vezessen és adatot továbbítson. Az indítványozó konkrét érvelése szerint a vizsgált szabályozás azért  alkotmányellenes, mert a bűnügyi nyilvántartásról  és  a hatósági  erkölcsi  bizonyítványról  szóló  1999.  évi   LXXXV. törvény  (a továbbiakban: Bnytv.) az adatkezelés céljai  között nem  szerepelteti a fegyvertartási engedélyezési  eljárást.  Az adatkezelés  céljait  a  Bnytv.  9.  §-a  határozza  meg:  „[a] bűntettesek  nyilvántartásának célja  a  büntetett,  illetve  a büntetlen    előélet   tényének   megállapítása    bűnüldözési, igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági érdekből, valamint  az érintett  jogai  gyakorlásának  biztosítása,  illetőleg   mások jogainak  és  biztonságának  védelme  érdekében.”  Az   idézett előírás   nevesített   formában   valóban   nem   tartalmaz   a lőfegyverekkel  kapcsolatos rendelkezést,  de  amiatt,  hogy  a lőfegyver természeténél fogva veszélyes, a biztonsági szempontú célmeghatározás relevánsnak tekintendő. A „mások  biztonságának védelme”  fordulat tehát magában foglalja az állam  életvédelmi kötelezettsége teljesítéséből fakadó és az Alkotmány 8.  §  (1) bekezdésén alapuló korlátozást, ami a lőfegyverek engedélyezési eljárásában  – a jogszerű feltétel megléte esetén –  a  kérelem elutasításában manifesztálódik. Ennek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 3. §  (1) bekezdés c) és d) pontjai nem sértik az Alkotmány 59.  § (1) bekezdését. 2.1.5. Az egyik indítványozó munkaviszonyának rendezetlenségére tekintettel  (a lőfegyver-engedély hiánya miatt nem  folytathat mezőőri  és  vadőri tevékenységet) hívta fel  a  munkához  való jogot az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben. Az    Alkotmánybíróság   gyakorlata    szerint    a    munkához (foglalkozáshoz,     vállalkozáshoz)     való     alapjog     a szabadságjogokhoz   hasonló  védelemben  részesül   az   állami beavatkozások    és   korlátozások   ellen.   E    korlátozások alkotmányossága  azonban  más-más  mérce  alapján   minősítendő aszerint,  hogy  a  foglalkozás gyakorlását vagy  annak  szabad megválasztását  korlátozza-e az állam, s az  utóbbin  belül  is különbözik   a   megítélés  az  adott   foglalkozásba   kerülés szubjektív,   illetve   az   objektív   korlátokhoz   kötésének megfelelően. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH  1994,  117, 121.] Az  adott  foglalkozásba kerülés vagy abban maradás feltételéül szabott  szubjektív  korlátnak  minősül  minden  olyan  előírás megállapítása, ami a foglalkozást választó személyéhez kötődik. Értelemszerűen  ebbe  a  kategóriába  tartoznak  a   képesítési előírások,   továbbá  azok  a  szabályok,  amelyek   az   adott foglalkozás  gyakorlásának  megfelelő  folytatását   hivatottak biztosítani.   Vagyis:  a  foglalkozás  szabad   megválasztását deklaráló  alkotmányi rendelkezés nem zárja ki azt, hogy  egyes foglalkozások    tekintetében    a    jogszabályok    speciális követelményeket támasszanak. Az R. viszont sem  általában,  sem pedig   valamelyik  konkrét  rendelkezésében,  így  a  vizsgált rendelkezésében  sem mond ki foglalkozás megválasztásához  vagy gyakorlásához  köthető  rendelkezést.  Az  indítványozó   által felhívott  foglalkoztatási helyzet jogszabályi háttere  nem  az R.,  hanem  a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és  a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény, amely az  adott  foglalkozás létesítésének feltételeit  meghatározza. Mindebből  következően az Alkotmány 70/B.  §  (1)  bekezdésével való   alkotmányjogi  összefüggés  a  vizsgált   rendelkezéssel kapcsolatban nem állapítható meg. 2.1.6. Az alapjogok sérelmét állító indítványok közül végezetül az  Alkotmánybíróság  azt  vizsgálta,  hogy  az  R.  3.  §  (1) bekezdésének   a  bűnügyi  nyilvántartásra  utaló  szövegrészei ellentétesek-e az egyesülési joggal. Az Alkotmánybíróság – hasonlóan az előző pontban kifejtettekhez –  megállapította, hogy a vizsgált szabályozás nem tartalmaz az egyesülési joggal kapcsolatos rendelkezést, ezért az  Alkotmány 63.  §  (1)  bekezdésével  való alkotmányjogi  összefüggés  nem állapítható meg. 2.2.  Az  indítványozók az alapjogok sérelmén túl az  Alkotmány más  rendelkezéseivel  való ellentétet is  állítottak.  Közülük kettő  szerint az R. vizsgált szabályozása közvetlenül  ütközik az  Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontjába és a 30/A.  §  (1) bekezdés k) pontjába. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései az Országgyűlésnek   a   közkegyelem  gyakorlásával,   illetve   a köztársasági elnöknek az egyéni kegyelmezési joggal kapcsolatos hatáskörét állapítják meg. A  kegyelmi  jogkör  gyakorlásának, és ezen belül  a  büntetett előélethez fűződő joghátrányok alóli mentesítésnek nincs köze a bűnügyi   nyilvántartáshoz.   Az   Országgyűlés,   illetve    a köztársasági  elnök  aktusa nem foglalja  magában  az  érintett személy  bűnügyi nyilvántartásból való törlését. A  kegyelemben részesítés  révén  az  érintett  ugyanis  bizonyos  büntetőjogi jogkövetkezmények   alól   mentesül,   de    ez    a    bűnügyi nyilvántartásra  nem  terjed  ki.  Az  Alkotmánybíróság   ennek megfelelően  az  alkotmányjogi összefüggés hiányát  állapította meg a vizsgált rendelkezések és az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m)   pontja,  illetőleg  a  30/A.  §  (1)  bekezdés  k)  pontja tekintetében, ezért az indítványt elutasította. 2.3. Több indítványozó azért támadta az R.-t, mert szerintük  a kormányrendeleti előírások ellentétesek a Btk.-val, azaz sértik a  jogforrási hierarchiába ütközés alkotmányi tilalmát. A  Btk. szabályozási  körében  legtöbbjük a 100. §-ra  hivatkozott,  de egyikőjük ezen túlmenően utalt még a 101. és a 102. §-ra is. Az Indokolás  III/A/2.5.1.  pontja szerinti  alkotmányjogi  panasz előterjesztője  pedig a Btk. 104. § (1) bekezdését  hívta  fel. Kifogásaik   tartalmi   lényege  az,   hogy   a   jogalkotó   a fegyvertartási  engedélyt nem a büntetlen előélethez,  hanem  a bűnügyi  nyilvántartásban szerepléshez köti. A Btk. indítványok által  érintett  rendelkezései a  büntetett  előélethez  fűződő joghátrányok  alóli – törvényi, illetőleg előzetes  bírósági  – mentesítésről szólnak. Az  indítványozók  közül  többen nem  jelöltek  meg  alkotmányi rendelkezést, illetve az Alkotmány olyan szabályára [35. §  (1) bekezdés  a)  és b) pont] hivatkoztak, amely nem  a  jogforrási hierarchiára,  hanem  a  Kormány feladatkörére  vonatkozik.  Az egyik  indítványozó felhívta az Alkotmány 7. §  (2)  bekezdését is,  amely  a jogalkotás rendjének törvényi szabályozását  írja elő.    Egy   másik   indítványozó   az   Alkotmány   jogállami klauzulájának sérelmét (konkrétan: a jogrendszer stabilitásának veszélyét)  látta  abban,  hogy az  R.  a  Btk.-val  ellentétes szabályozást foglal magában. Az indítványok tartalma alapján az alkotmánybírósági vizsgálat az Alkotmány 35. §  (2)  bekezdésén alapult (a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes). Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogforrási hierarchia alkotmányellenességet   eredményező   sérelme   –   a   tilalom megszegése  – a következőket jelenti: „[a]z Országgyűlés  és  a Kormány  normaalkotási viszonyában a rendező elvet az Alkotmány 35.  §  (2)  bekezdésében  írt  –  a  jogforrási  hierarchiából következő  –  azon  tilalom jelenti, amely  szerint  a  Kormány rendelete  törvénnyel nem lehet ellentétes. A  törvénnyel  való ütközést  jelenti az is, ha az azonos szabályozási  tárgyban  a Kormány   rendelete  túlterjeszkedik  a  törvény  által   adott felhatalmazáson.”  [19/2004. (V. 26. AB  határozat,  ABH  2004, 321, 341.] Mivel   az   R.   nem  a  Btk.  végrehajtási   jogszabálya,   a felhatalmazás,  illetve az annak keretein való  túlterjeszkedés nem  lehet  a  jelen  vizsgálat tárgya. A szabályozás  tartalmi összefüggése körében az Alkotmánybíróság rámutat:  a  büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli menetesítésnek a büntetőjogon kívüli   következményei  is  lehetnek:  így  pl.  választójogi, családjogi  és  közigazgatási jogi jellegűek.  Az  R.  hatályba lépését   megelőzően  a  büntetőjogi  mentesítés  egyik   ilyen jogkövetkezménye  volt  az, hogy aki a  mentesítés  hatály  alá került,  kaphatott  engedélyt lőfegyver  megszerzésére.  Ezt  a hatósági  anyagi  jogi  szabályt az R. megváltoztatta,  és  egy másik törvény, az indítványokkal nem érintett, és ezért a jelen eljárásban  nem  vizsgált Bnytv. rendelkezéseihez  kapcsolta  – utaló   szabályként   –  a  lőfegyver  engedélyezésének   egyes feltételeit.  Ez  a  változás – új utaló szabály  beiktatása  – viszont  nem  eredményezte azt, hogy ezáltal az  R.  ellentétbe került volna a Btk. szabályozásával. A szabályozásbeli ellentét hiánya pedig ebből következően azt jelenti, hogy az R. vizsgált rendelkezései – a Btk. vonatkozásában – a jogforrási hierarchia sérelmét   nem  valósítják  meg.  Tekintettel  arra,   hogy   a szabályozás nem ütközik az Alkotmány 35. § (2) bekezdésébe,  az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 2.4.  Az  utólagos normakontrollra irányuló indítványok sorában végezetül     a    jogbiztonság    sérelmét    vizsgálta     az Alkotmánybíróság. Két indítványozó szerint az R.-nek a  bűnügyi nyilvántartásra  utaló  rendelkezései  azért  ellentétesek   az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert a visszamenőleges hatályú jogalkotás   tilalmába  ütköznek.  Az   R.   hatályba   lépését megelőzően   hatályos  rendelkezések  alapján  lőfegyvertartási engedélyt  kaptak,  az  engedély lejártát  követően  viszont  a fegyvertartási   engedély  meghosszabbítása  iránt   benyújtott kérelmeiket  –  már  az  R.  3.  §  (1)  bekezdés  c)  pontjára tekintettel – a hatóság elutasította. Az  R.  54. § (1) bekezdésének vizsgálatát ugyanezen alkotmányi rendelkezés   alapján  az  Indokolás  III/A/1.2.   pont   alatt kifejtettek  szerint az Alkotmánybíróság elvégezte.  Utalva  az ott   írtakra,   az   Alkotmánybíróság  az  alábbi   kiegészítő megállapításokat teszi: Az   R.   itt   vizsgált  szabályozása  sem   tartalmaz   olyan rendelkezést,  amely  a  jogszabály  hatálybalépését   megelőző időszakra  vonatkozna, vagy annak alapján lezárt  (teljesedésbe ment)     jogviszonyokat    kellene    felülvizsgálni.    Éppen ellenkezőleg: az R. 53. § (1) bekezdése szerint „[a] rendelet a hatálya  előtt  kiadott engedélyek érvényességét  nem  érinti”. Vagyis   a  jogalkotó  nem  rendelte  el  a  korábban   kiadott engedélyek    felülvizsgálatát,   így   azok   is    jogszerűen megtarthatták   –  az  engedély  érvényessége  időtartamára   – lőfegyverüket,   akik  egyébként  már  az   R.   új   korlátozó szabályának hatálya alá esnének. Az  Alkotmánybíróság  több  határozatában  rámutatott,  hogy  a jogbiztonság  a jog viszonylagos stabilitását jelenti,  de  nem abszolút követelmény. A jog stabilitása nem vonhatja maga  után a  jogszabályok megváltoztathatatlanságát. [ld.  32/1991.  (VI. 6.)   AB  határozat,  ABH  1991,  146,  158.;  731/B/1995.   AB határozat,  ABH 1995, 801, 806.; 255/B/1995. AB határozat,  ABH 2002, 717, 723.] Az R. hatályba lépését megelőzően a lőfegyverek megszerzésének, tartásának    engedélyezésével   kapcsolatos   szabályokat    a kézilőfegyverekről     és    lőszerekről,     a     gáz-     és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban:  régi R.)  tartalmazta.  A régi R. 20. § (1) bekezdése  szerint  „[a] lőfegyver,  lőszer,  gáz- és riasztófegyver  tartására  kiadott engedély   öt  évig  érvényes,  érvényességi  ideje   kérelemre alkalmanként további öt évre meghosszabbítható, ha az  engedély kiadására  vonatkozó  feltételek  –  azok  ismételt  vizsgálata alapján – biztosítottak.” Ennek alapján megállapítható, hogy  a korábbi  engedélyeket nem határozatlan időre, még csak  nem  is visszavonásig, hanem kifejezetten határozott időre adták. Ebből következően senkinek nem származhatott a kiadott engedély révén „örök   időre  szóló”  fegyverviselési  jogosultsága.  Sőt:   a jogszabály  alapján minden érintett tudhatta, hogy időről-időre felülvizsgálják  az  engedély  kiadására  vonatkozó  feltételek meglétét. Az  Alkotmánybíróság – következetes gyakorlatára is figyelemmel –  a  fentiekben kifejtettek alapján a visszamenőleges  hatályú jogalkotási tilalomnak sem a közvetlen megsértését, sem pedig a hatálybalépés   előtt  létrejött  jogviszonyokkal   kapcsolatos sérelmét   az  R.  3.  §  (1)  bekezdés  c)  és  d)   pontjával összefüggésben  nem  állapította  meg,  ezért   az   indítványt elutasította. 2.5.   A  2.1.-2.4.  pont  alatti  –  utólagos  normakontrollra irányuló   –  indítványokon  túlmenően  egyéb  indítványok   is érintették   az   R.   3.   §   (1)  bekezdésének   a   bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezéseit. 2.5.1.  Az  alkotmányjogi panasz előterjesztője  indítványát  a Btk.-val  való  ellentétre, konkrétan a 104. § (1)  bekezdésére alapozta.  A  2.3.  pontban foglaltak szerint  az  idevonatkozó indítványok   alaptalanok,   ezért   az   Alkotmánybíróság    a tartalmában egyező alkotmányjogi panaszt is elutasította. 2.5.2.  Az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjait támadó  egyik indítványozó    az    alkotmányellenesség   megállapítása    és megsemmisítése   mellett   kérelmet   terjesztett   elő    arra vonatkozóan,   hogy   az   Alkotmánybíróság   mondja   ki    az alkotmányellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazási tilalmát a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt  folyamatban  levő perében.  Az  eljárásban  a  bíró felfügesztette  ugyan  a  per tárgyalását, de a végzés indokolásában külön hangsúlyozta, hogy a felfüggesztés nem az Abtv. 38. §-án alapul, és azt is, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz nem fordult. Az  Abtv.  38.  § (1) bekezdése értelmében ilyen kérelmet  csak bíró  terjeszthet elő. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  kérelem nem jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. §  c) pontja alapján az indítványt visszautasította. 2.5.3.  Egy  másik  indítványozó  szerint  az  R.  egésze,   de különösen  a  bűnügyi  nyilvántartásra  utaló  rendelkezései  a jogegyenlőség  megvalósulását gátolják, s így  ellentétesek  az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésével (a törvény szigorúan bünteti a  hátrányos megkülönböztetést). Indítványában kifejtette, hogy a vadászattal szemben a társadalom bizonyos rétegei, a média és esetenként  kormánytagok nem kellően megértőek. Ezen  túlmenően arra  is  hivatkozott, hogy a vadászat és a vadászfegyvertartás semmivel  sem veszélyesebb, mint a közúti vagy légi közlekedés. Mindebből   azt   a   következtetést   vonta   le,    hogy    a fegyverengedélyek megszerzésének szigorítása indokolatlan. Az Alkotmánybíróság az indítványról megállapította, hogy az nem felel     meg    az    indítvány    tartalmára    meghatározott követelményeknek, mert az alkotmányellenesség alapjául szolgáló rendelkezés,  az  erre  vonatkozóan  előterjesztett  indítványi érvelés,  és  az Alkotmány felhívott rendelkezése között  nincs összefüggés. Az  Abtv.  22.  §-ának (2) bekezdése szerint az indítványnak  a kérelem  alapjául szolgáló okot tartalmaznia kell. Az indítvány tartalmára   meghatározott  követelménynek  eleget   nem   tevő indítvány érdemben nem bírálható el. (668/B/2001. AB határozat, ABH  2003,  1413, 1417.; 1109/B/2001. AB határozat,  ABH  2004, 1924,  1927-1928.) Ezért az indítványt – figyelemmel az Ügyrend 29. § d) pontjára is – az Alkotmánybíróság visszautasította.                               B.   1. Az Alkotmánybíróság az Lft. felhatalmazó rendelkezésére [22. §  (1) bekezdés], valamint az R. egészére vonatkozó indítványok körében  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy  alkotmányellenes-e  a rendeleti szintű szabályozás. 1.1.  A  64/1991.  (XII. 17.) AB határozat  szerint:  „[…]  nem mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása és   lényeges  garanciáinak  megállapítása  csakis   törvényben történhet,  törvény  kell  továbbá  az  alapjog  közvetlen   és jelentős  korlátozásához is. Közvetett  és  távoli  összefüggés esetében  azonban elegendő a rendeleti szint  is.  Ha  nem  így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni. Ebből  az következik, hogy mindig csak a konkrét szabályozásról állapítható   meg,  hogy  –  az  alapjoggal   való   kapcsolata intenzitásától függően – törvénybe kell-e foglalni  vagy  sem.” (ABH 1991, 297, 300.) Amint   arra   az  Alkotmánybíróság  az  Indokolás   III/A/2.1. pontjában  már  utalt: a lőfegyvertartás joga nem  tartozik  az alapvető  emberi  jogok  körébe.  A  jogállamiság  érdekei   az alkotmányi, de még a törvényi szintű szabályozást sem követelik meg.  [14/1992.  (III. 30.) AB határozat, ABH 1992,  338,  340- 341.; ld. még 201/B/1995 AB határozat, ABH 1995, 774, 775.] A   jelen   ügyben   vizsgált  esetben  is   hasonló   tárgykör szabályozására     (mindenekelőtt     ideértve:     lőfegyverek megszerzése,  tartása)  adott felhatalmazást  a  törvényhozó  a Kormány    számára.   Az   Alkotmánybíróság   így   –   korábbi állásfoglalásainak   megfelelően   –   az   Lft.   felhatalmazó rendelkezésével kapcsolatban nem állapította meg  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét. 1.2.   Az   egyik  indítványozó  a  szabályozás  nem  megfelelő szintjével    kapcsolatos    formai    kifogását    alapjogokra (tulajdonhoz,  illetve  munkához  való  jog)  hivatkozással  is alátámasztotta. Ezekkel   kapcsolatban   az   Alkotmánybíróság   az   Indokolás III/A/2.1.1.  és 2.1.5. pontjaiban álláspontját kifejtette,  az ott  írtakat  az  R. egészére vonatkozóan is fenntartja.  Ebből következően az R.-nek a lőfegyverek tulajdonlásával kapcsolatba hozható  szabályozása a tulajdonhoz való alapjogot nem  érinti, ezért   nem   sérti   az  Alkotmány  13.  §  (1)   bekezdésében foglaltakat.  Ugyanígy  nem  állapítható  meg  az   R.   egésze tekintetében   az  összefüggés  az  Alkotmány   70/B.   §   (1) bekezdésével sem. 1.3.   Az   indítványozók   a  rendeleti   szintű   szabályozás kifogásolása körében hivatkoztak még az R.-nek a Btk.-val  való ellentétére,  a jogforrási hierarchia rendjének  sérelmére.  Az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy az  R.  egésze  ugyanúgy nincs  összefüggésben a Btk. szabályozási tartalmával, mint  az R. indítványokkal támadott egyes rendelkezései [konkrétan: 3. § (1)   bekezdés   c)   és  d)  pontja].  Ezek   vizsgálatát   az Alkotmánybíróság  az  érintett rendelkezésekkel  összefüggésben elvégezte,  és  alkotmányellenességet nem állapított  meg  (ld. Indokolás III/A/2.3. pont). 1.4.  A  fentiekben  kifejtettek  alapján  az  Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az Lft. 22. § (1)  bekezdése  és  az  R. egésze nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 13. §  (1) bekezdését,  a  35. § (2) bekezdését, valamint a  70/B.  §  (1) bekezdését, ezért az indítványokat e tekintetben elutasította. 2. A továbbiakban az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az R. egésze  –  tartalmilag különösen a hatályba léptető rendelkezés [R.  52.  § (1) bekezdés] és az egyik átmeneti rendelkezés  [R. 53. § (2) bekezdés] – a jogbiztonság részét képező két elemnek, nevezetesen  a „kellő idő” követelményének és a visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalom előírásának megfelel-e. 2.1.   Az  Alkotmánybíróság  gyakorlatában  számos  határozatot hozott,  amelyekben a jogszabály hatálybalépése kapcsán  az  új rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt  alkotmányos követelményként határozta meg. [7/1992. (I. 30.) AB  határozat, ABH  1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH  1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156- 159.;  57/1994.  (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994,  322,  324.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.] A  28/1992.  (IV.  30.)  AB határozatában  az  Alkotmánybíróság rámutatott  arra, hogy a jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan  azt  a kötelezettséget   hárítja  a  jogalkotóra,  hogy   kellő   időt biztosítson - a jogszabály szövegének megismerésére; -  a  jogalkalmazó  szervek számára a jogszabály  alkalmazására való felkészüléshez; -  a  jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez,   hogy  miként  alkalmazkodjanak   a   jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.) A   7/1992.   (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság kifejtette  azt  is,  hogy  a  jogszabály  alkalmazására   való felkészüléshez   szükséges   „kellő   idő”   megállapítása   és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének  függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására  való felkészülést szolgáló időtartam  kirívó,  a jogbiztonságot  súlyosan veszélyeztető vagy  sértő  elmaradása, illetőleg hiánya miatt állapítható meg. (ABH 1992, 45, 47.) Az  Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési idő hiánya   miatt   akkor  állapította  meg  valamely   jogszabály alkotmányellenességét,  ha  az szerzett  jogot  korlátozott,  a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy   a  megismerés  és  a  felkészülés  lehetőségének  hiánya sérelmet   okozott   az  érintettek  számára,   akadályozta   a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB határozat,  ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188,  196.;  44/1995. (VI. 30.) AB határozat,  ABH  1995,  203, 207.;  723/B/1998.  AB  határozat,  ABH  1999,  795,  799-800.; 1025/B/2001.   AB   határozat,  ABH  2003,  1456,   1459-1460.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441-1442.] Ennek  megfelelően  a  jelen eljárásban  is  azt  vizsgálta  az Alkotmánybíróság,  hogy  az  R. hatályba  léptetése  valóban  a felkészülési  idő  hiányát  eredményezte-e,  és   e   miatt   a jogbiztonság    súlyos   sérelme,   illetőleg   veszélyeztetése megállapítható-e. Az  R.  2004.  augusztus 31-én jelent meg a Magyar  Közlönyben, hatályba  pedig  –  az 52. § (1) bekezdése értelmében  –  2004. szeptember  3-án lépett, vagyis a kihirdetés és a hatálybalépés között  két nap telt el. Azt, hogy ezen meglehetősen rövid  idő alatt  a  tényleges  megismerhetőségre  volt-e  lehetőség,   az Alkotmánybíróság külön nem vizsgálta. Mivel  önmagában a rövid felkészülési idő (illetve a  tényleges megismerhetőség   bizonytalansága)  alkotmányellenességet   nem eredményez, az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve  azt vizsgálta, hogy az R. esetében mindez a jogbiztonság sérelmével együtt  járt-e.  Ennek során megállapította,  hogy  az  R.  nem tartalmaz  olyan  magatartási szabályt,  amelynek  kizárólag  a hatálybalépés  napján  vagy közvetlenül azt  követően  lehetett volna  eleget tenni, illetve amelynek azonnali nem  teljesítése szankciót vont volna maga után. A felkészülési idő rövidsége az indítványozók által támadott konkrét rendelkezések  alkalmazása tekintetében  a  jogbiztonság kirívóan súlyos  sérelméhez  vagy veszélyeztetéséhez  nem vezetett. [ld. 10/2001.  (IV.  12.)  AB határozat, ABH 2001, 123, 130.; legutóbb: 69/2006. (XII. 6.) AB határozat,  ABK 2006. december, 1035, 1041-1042.] Az  R.  egyik leginkább   vitatott  szabályozása,  vagyis  a  lőfegyvertartás engedélyhez  kötöttségének kiterjesztése éppenséggel  hosszú  – eredetileg tíz hónapos, majd további egy évvel meghosszabbított – határidőt írt elő [ld. R. 54. § (1) bekezdése]. Mindezeket  figyelembe  véve az Alkotmánybíróság  úgy  döntött, hogy  a  felkészülési  idő hiánya miatt  az  R.-nek,  illetőleg különösen az R. 52. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége  az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította. 2.2.  A  visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalom körében  a folyamatos   ügyekben  való  alkalmazhatóság  tekintetében   az Alkotmánybíróság  a  következőképpen  összegezte  álláspontját: „Valamely     jogszabály    hatálybaléptetésével    kapcsolatos alkotmányossági vizsgálat ugyanakkor nem pusztán  az  időpontok formális  vizsgálatát jelenti, hanem annál  szélesebb.  […]  az alkotmányossági  vizsgálat  külön  tárgya,  hogy  a  folyamatos ügyekben  történő  alkalmazhatóság szempontjából  a  jogszabály miként  rendelkezett. Hiába lép ugyanis egy jogszabály hatályba a   jövőre   nézve  (formálisan  nem  sértve  a  felkészüléshez szükséges kellő idő alkotmányos követelményét), ha a folyamatos ügyekre  is irányadó alkalmazhatóság miatt – tartalmában  –  az érintetteknek   visszamenőleg  állapít   meg   kötelezettséget, nyilvánít   valamely  magatartást  jogellenessé.   Ilyenkor   a jogbiztonság sérelme ugyanúgy megállapítható, mint a formálisan is    visszamenőleges   hatályú   kötelezettséget   megállapító hatálybaléptetés  esetén  vagy a  »kellő  idő«  hiánya  miatt.” [365/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 850, 852.] A  jelen  ügyben megállapítható, hogy az R. 53. § (2) bekezdése írja  elő  a  folyamatban  lévő ügyekben  való  alkalmazást.  E szerint, ha az R. hatálybalépése napján (2004. szeptember 3-án) első  fokú  határozattal a folyamatban lévő ügyet nem  bírálták el, már az újonnan hatályba lépett szabályt kellett alkalmazni. Az   Alkotmánybíróság  ennek  megfelelően   mindenekelőtt   azt vizsgálta,  hogy  az  R.  53.  §  (2)  bekezdésének  lehetett-e kedvezőtlen  – az érintettek bizonyos részére nézve joghátrányt okozó – hatása. A   régi  R.  17.  §  (2)  bekezdése  előírta,  hogy  lőfegyver megszerzésére,  tartására  jogosító  engedély   a   természetes személy  részére  –  többek között – csak akkor  adható,  ha  a kérelmező  nem  esik a 4. §-ban meghatározott  valamely  kizáró rendelkezés hatálya alá. Az egyik ilyen kizáró ok az  volt,  ha valakit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek,  és még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az R. 3. §-a – mint ahogy erre az Alkotmánybíróság az Indokolás III/A/2.  pontjában  több helyütt utalt  már  –  ezt  a  kizáró feltételt  szigorítja  azzal, hogy  olyan  személy  nem  kaphat engedélyt,  akit  meghatározott bűncselekmény elkövetése  miatt elítéltek, illetőleg vele szemben intézkedést alkalmaztak, és a bűnügyi   nyilvántartásban  még  szerepel.  A  két  szabályozás összevetéséből az következik, hogy az R.-nek a folyamatban volt ügyekben előírt alkalmazási kötelezettsége bizonyos személyekre nézve   az   engedély-kérelem   elutasításában   manifesztálódó joghátrányt eredményezhetett. Az  Alkotmánybíróság  a  visszamenőleges  jogalkotás  tilalmába ütközés,     és     az    erre    tekintettel     megállapított alkotmányellenesség     esetében     figyelembe     veszi     a jogszabályváltozás (új feltételekhez kötött engedélyezés) egyéb körülményeit  is.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata   világosan mutatja, hogy a különböző, folyamatban lévő ügyekben – ideértve szabályozásukban  egymáshoz  közeleső  közigazgatási   hatósági eljárásokat is – nem lehet mechanikusan és egységesen megítélni az  új jogszabály alkalmazási kötelezettsége kimondásáról szóló hatályba léptető rendelkezés alkotmányosságát. Így  például  építési  hatósági ügyekre vonatkozó  jogszabályok körében az Alkotmánybíróság előbb kiterjesztően [20/2001.  (VI. 11.)  AB határozat, ABH 2001, 612.], majd megszorítóan, azaz  a létrejött    anyagi    jogi   jogviszonyok   megváltoztatásának tilalmaként  értelmezte a visszamenőleges jogalkotás  tilalmát. Ez   utóbbi   esetben   –   szemben  a  korábbi   döntéssel   – hangsúlyozottan  vette  figyelembe a hatálybaléptetési  szabály indokait,  mindenekelőtt  azt, hogy a szigorítás  (az  azonnali alkalmazási  kötelezettség kimondásának)  célja  az  egészséges környezethez való jog fokozott érvényesítése volt. (349/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1241, 1247, 1252.) Egy    későbbi   határozatában   az   Alkotmánybíróság    ismét kiterjesztően  és  tisztán  a jogbiztonság  sérelmére  alapozva állapította  meg miniszteri rendeletet módosító rendelet  egyik hatályba  léptető  rendelkezéséről azt, hogy a  visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmába ütközik. A rendelkezés azért minősült   alkotmányellenesnek,  mert  a  módosító   jogszabály hatálybalépésekor  jogerős  határozattal  még  el  nem   bírált ügyekben  építésügyi  bírság  kiszabását  kötelezővé  tevő   új szabályozás  alkalmazását rendelte el. [31/2005. (VII.  14.  AB határozat, ABH 2005, 675, 680.] A  felhívott  határozatok  azt mutatják,  hogy  a  jogszabályok tartalmi   különbözősége,   létrejöttük   eltérő   körülményei, valamint   az   alapjogokhoz  való  viszonyuk   alkotmányossági szempontból releváns tényezőknek minősülnek. Önmagában tehát az ügyféli joghátrány okozása nem minden esetben valósítja  meg  a jogbiztonság alkotmányi szintű sérelmét. A 10/2004. (IV. 7.) AB határozatban  az  Alkotmánybíróság  azért  utasította   el   az indítványt,  mert  a  jogalkotó  nemcsak  a  folyamatban   lévő ügyekben (szexuális árut értékesítő üzlet működtetése) rendelte el  bizonyos  esetekben  a hozzájárulás megtagadását,  hanem  a megállapított  általános tiltás keretében  valamennyi  korábban kiadott hozzájárulás felülvizsgálatát is kötelezővé tette  (ABH 2004,  846,  852.).  Ezzel szemben a jelen ügyben  a  jogalkotó kifejezetten  rendelkezett arról, hogy az R. „a  hatálya  előtt kiadott  engedélyek  érvényességét  nem  érinti”  [53.  §   (1) bekezdés].  Ez  annyit  jelent, hogy az  R.  nem  mondta  ki  a korábban  kiadott  engedélyek általános, kötelező  és  azonnali felülvizsgálatát.  A  jogalkotó tehát hosszabb  átmeneti  időre fenntartotta   a  korábbi  szabályozás  szerinti  fegyvertartás jogszerű  lehetőségét (egészen addig, amíg az R. hatálybalépése előtt  utolsóként kiadott engedély érvényességi  ideje  le  nem jár). Az  R.  által  a  folyamatban lévő ügyekre  előírt  alkalmazási kötelezettség  indokolatlanságát támasztja  alá  továbbá  az  a körülmény, hogy az érintettek meghatározott csoportjának (a már korábban is engedéllyel rendelkező olyan személyek, akiknek  az R.  hatálybalépését közvetlenül megelőző időszakban járt le  az engedély  érvényessége, vagyis „üzemszerűen”  nyújtották  be  a meghosszabbítás iránti kérelmüket) nem is volt más  választása, mint  az,  hogy  az adott időpontban forduljon a hatósághoz  az engedély újbóli kiadása iránt. Ezen objektív körülmény kizárttá teszi     annak    megállapítását,    hogy    az     érintettek visszaélésszerűen,   vagy  legalábbis   előnyszerzés   céljából akarták volna gyakorolni jogaikat. Végezetül:    az   Alkotmánybíróság   az   állam    életvédelmi kötelezettségéhez  kapcsolódóan sem  állapított  meg  semmilyen olyan   sürgető  körülményt,  amely  indokolta  volna   az   új szabályozás – az R. – azonnali alkalmazásának elrendelését.  Az átmeneti   időszak  biztosítása,  vagyis  a  folyamatban   lévő ügyekben a korábbi szabályozás alkalmazásának megengedése –  az élethez való joggal összefüggésben – nem eredményezte volna  az intézményvédelmi kötelezettség megszegését. Az  Alkotmánybíróság  a  fentiekben  kifejtettekre  tekintettel megállapította,   hogy   az  R.   53.   §   (2)   bekezdése   a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik, s ezáltal sérti  az  Alkotmány  2. § (1) bekezdését. Az  alkotmányellenes rendelkezést    az    Alkotmánybíróság    hatályba    lépésének időpontjával,  2004.  szeptember  3.  napjával  –  ex  tunc   – hatállyal semmisítette meg. Az   Abtv.   42.  §  (1)  bekezdése  értelmében   a   határozat közzétételének   napján  veszti  hatályát  az  alkotmányellenes jogszabály  vagy  annak  rendelkezése.  E  főszabálytól  eltérő lehetőséget  biztosít  az Abtv. 43. § (4) bekezdésében  foglalt rendelkezés,  amely szerint az Alkotmánybíróság  a  42.  §  (1) bekezdésében,   valamint   a   43.   §   (1)-(2)   bekezdésében meghatározott   időponttól  eltérően  is   meghatározhatja   az alkotmányellenes  jogszabály hatályon kívül helyezését  vagy  a konkrét   esetben   történő   alkalmazhatóságát,   ha   ezt   a jogbiztonság  vagy  az eljárást kezdeményező  különösen  fontos érdeke indokolja. A jelen ügyben a jogbiztonság követelményének érvényesülése érdekében rendelte el az Alkotmánybíróság  az  ex tunc hatályú megsemmisítést. Az   R.   53.   §  (2)  bekezdésének  visszamenőleges   hatályú megsemmisítésére figyelemmel az Alkotmánybíróság  megállapítja: az, aki az R. hatálybalépését megelőzően nyújtotta be lőfegyver megszerzésére   (ideértve:   további   megtartására)   irányuló kérelmét, és ezt a hatóság az R.-re tekintettel utasította  el, jogosulttá  válik  az  R. hatálybalépését megelőzően  hatályban volt szabályozás szerint az engedély megszerzésére. 2.3.  A  folyamatban  lévő ügyekre előírt  szabályozást  támadó indítványozó az R. egésze alkotmányellenességének megállapítása és   megsemmisítése  mellett  kérelmet  terjesztett  elő   arra vonatkozóan,   hogy   az   Alkotmánybíróság   mondja   ki    az alkotmányellenes jogszabály alkalmazási tilalmát a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság előtt folyamatban levő perében. Az   Abtv.  38.  §  (1)  bekezdése  értelmében  ilyen  kérelmet kizárólag  bíró terjeszthet elő, ha az előtte folyamatban  levő ügy  elbírálása  során  olyan jogszabályt kellene  alkalmaznia, amelynek  alkotmányellenességét észleli. A  kérelem  tehát  nem jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. § c) pontja  alapján az indítvány visszautasításának volt helye.                               IV.                                 Az  egyik  indítványozó arra az esetre, ha az  Alkotmánybíróság nem  állapítaná  meg  az  R.  általa támadott  rendelkezéseinek alkotmányellenességét,        mulasztásban        megnyilvánuló alkotmányellenesség   megállapítása   iránt   terjesztett   elő indítványt. Az alkotmányellenes mulasztást szerinte az  okozta, hogy  a  jogalkotó  a  már  megszerzett fegyverek  megtartására irányuló  eljárás díj- és költségmentességét nem  biztosította, illetve  a  fegyver állami szervnek történő  átadása  esetén  a kártalanítást nem szabályozta. Az indítványozó szerint  ezáltal a jogállamiság elvét sértő helyzet jött létre. Az indítvány megalapozatlan. 1.   Az   Abtv.   49.  §  (1)  bekezdése  alapján  mulasztásban megnyilvánuló    alkotmányellenesség   megállapítására    akkor kerülhet    sor,   ha   a   jogalkotó   szerv   a   jogszabályi felhatalmazásból  származó jogalkotói feladatát  elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak  akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást,  ha  az adott  tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor  is,  ha  az  adott kérdésben van ugyan  szabályozás,  de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. [A gyakorlat összegezése pl. 17/2005. (IV.  28.) AB  határozat,  ABH  2005,  175, 194.;  40/2005.  (X.  19.)  AB határozat,  ABH  2005,  427, 443-444.; 12/2006.  (IV.  24.)  AB határozat,   ABK  2006.  április,  274,  281.]  A  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség megállapításához  tehát  két feltételnek   kell   együttesen  megvalósulnia:   a   jogalkotó mulasztásának  és  az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek. [ld. legutóbb: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABK 2006. november, 902, 905-906.] 2.  Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. kétségkívül nem    tartalmaz   kártalanításra,   illetőleg   díjmentességre vonatkozó szabályokat. Ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy ezek  a szabályok teljességgel hiányoznak-e, és ha igen,  akkor ez  a  helyzet  alkotmányellenességet eredményező  mulasztásnak számít-e. 2.1.  A  fegyver  állami  szervnek  történő  átadása  esetén  a kártalanítás hiányát, ebből következően a jogalkotói mulasztást az Alkotmánybíróság az alábbiak alapján nem állapította meg. A  lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról,  a fegyvertartáshoz    szükséges    elméleti     és     jártassági követelményekről  szóló 49/2004. (VIII.  31.)  BM  rendelet  (a továbbiakban:  Bmr.)  14. §-a szerint a  tulajdonos  kérheti  a lőfegyver,  lőszer  (töltény)  lőfegyver-kereskedőnél   történő értékesítését,   vagy   megszerzési   engedéllyel    rendelkező személynek,   szervezetnek  történő   elidegenítését,   továbbá kezdeményezheti  annak hatástalanítását,  megsemmisítését  vagy érték  nélküli leadását. A Bmr. azt is lehetővé teszi,  hogy  a rendőrség  a tárolt lőfegyvert, lőszert (töltényt) kereskedelmi szakértői értékbecslést követően lőfegyver-kereskedőnek  átadja értékesítésre.  A  fegyver,  lőszer  (töltény)  értékesítéséből származó  összeget – a felmerült költségek levonása  után  –  a tulajdonos   részére  ki  kell  fizetni.  A  Bmr.   garanciális előírása,  hogy  a  lőfegyver, lőszer  (töltény)  értékesítését határozatban kell elrendelni. 2.2.  A flóbert fegyverek engedélyezésével kapcsolatban sem  az R., sem más jogszabály nem tartalmaz díj- és költségmentességre vonatkozó  előírást.  Az  Alkotmánybíróság  az  ilyen   előírás hiányáról   –   az   alábbi   hivatkozásokra   tekintettel    – megállapította,    hogy   az   nem   eredményez    mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet. Az   Indokolás   III/A/1.1.   pontjában   az   Alkotmánybíróság megállapította,  hogy az R.-nek a flóbert  fegyverek  engedély- kötelezettségét    előíró    rendelkezései    a    jogbiztonság követelményének  megfelelnek: nem  vonnak  el  szerzett  jogot, illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány bekövetkezését.   Ebből   következően   a   flóbert   fegyverek engedélyezéséhez   kapcsolódó  díjak  és   költségek   fizetési kötelezettsége  sem  eredményezheti  az  Alkotmány  2.  §   (1) bekezdésének  sérelmét.  Az Alkotmánybíróság  megjegyzi:  amint arra az Indokolás III/A/1. pont felvezetőjében már utalt, az R. 27.   §-a   értelmében   a   flóbert   fegyver   megszerzésének engedélyezése   –  szemben  más  fegyverfajtákkal   kapcsolatos előírásokkal  – egyszerűsített eljárásban történik.  Vagyis:  a flóbert fegyver tulajdonosának nem kell egészségi alkalmasságot igazolni,   és   a  lőfegyver  tartásához  szükséges   elméleti ismereteket és gyakorlati jártasságot igazoló vizsgát sem  kell tennie.   Az   engedélyezési  eljárásban   mindez   jelentékeny költségmegtakarítást eredményez. 2.3.  Az  Alkotmánybíróság a 2.1. és a 2.2.  pontokban  foglalt megállapításokra tekintettel az indítványt elutasította. A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                                                           Dr. Balogh Elemér       Dr. Bragyova András           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Erdei Árpád         Dr. Harmathy Attila           előadó alkotmánybíró          alkotmánybíró                                           Dr. Holló András            Dr. Kiss László           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Kovács Péter         Dr. Paczolay Péter           alkotmánybíró                 alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye A határozat rendelkező részének 1. pontjával és az ahhoz fűzött indokolással nem értek egyet. Az Alkotmánybíróság a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szabályozott  jogállamiság elvének részét képező jogbiztonság követelményéből vezette  le. Következetesen érvényesített álláspontja szerint  az  Alkotmány 2.   §   (1)   bekezdésében  deklarált  jogállamiságból   folyó jogbiztonság  – többek között – megköveteli, hogy  meglegyen  a tényleges  lehetőség arra, hogy a jogalanyok  magatartásukat  a jog   előírásaihoz   tudják  igazítani,   ennek   érdekében   a jogszabályok   a   kihirdetésüket  megelőző  időre   nézve   ne állapítsanak  meg kötelezettséget, illetőleg valamely  jogszerű magatartást    visszamenőleges   érvénnyel   ne    minősítsenek jogellenesnek [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992,  131, 132.].   Erre   tekintettel   az  alkotmánybírósági   gyakorlat alkotmányos  jellegű  szabálynak tekinti a jogalkotásról  szóló 1987.  évi  XI.  törvény  (a  továbbiakban:  Jat.)  12.  §  (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezést – miszerint a jogszabály a    kihirdetését    megelőző   időre   nem   állapíthat    meg kötelezettséget,  és  nem  nyilváníthat  valamely   magatartást jogellenessé. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991,  170, 172.].  Következetes  az Alkotmánybíróság  gyakorlata  abban  a kérdésben   is,  hogy  a  visszamenőleges  hatályú   jogalkotás tilalmát  sérti,  ha  a hatálybaléptetés nem  visszamenőlegesen történt,   de  a  jogszabály  rendelkezéseit  –  erre  irányuló kifejezett  rendelkezés  szerint – a jogszabály  hatálybalépése előtt  létrejött  jogviszonyokra is alkalmazni kell.  [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.; 64/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 348, 353.] Az    Alkotmánybíróság   –   gyakorlatában   –   a   „létrejött jogviszonyok”  alatt  az anyagi jog alapján  létrejött,  anyagi jogi jogviszonyokat értette és e jogviszonyok védelme érdekében állapított  meg  alkotmányellenességet  a  visszaható   hatályú jogalkotás  tilalmának  sérelme  miatt.  A  visszaható  hatályú jogalkotás   tilalmába  ütközés  miatt   állapította   meg   az Alkotmánybíróság a lakáscélú kölcsönök kamatainak felemeléséről szóló  [25/1992.  (IV. 30.) AB határozat, ABH  1992,  131.],  a szerződés időpontjában fennállónál hátrányosabb illetékfizetési kötelezettséget  előíró  [7/1992. (I. 30.)  AB  határozat,  ABH 1992,   45.],   az  éves  költségvetési  rendelet   elfogadását követően,  költségvetési év közben a helyi  önkormányzat  egyes bevételeinek célhoz kötöttségét elrendelő [57/1994.  (XI.  17.) AB   határozat,  ABH  1994,  316.],  jogszabályban  biztosított adókedvezmény,  illetőleg adómentesség megvonásáról  rendelkező [16/1996. (V. 3.) AB határozat, ABH 1996, 61.], a már  megnyílt nyugdíjjogosultság  esetén  is  a  hátrányosabb  számítási  mód alkalmazását  elrendelő [64/2002. (XII. 3.) AB  határozat,  ABH 2002, 348.] jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság    gyakorlata   e   tekintetben    töretlennek tekinthető.   Ettől   az  álláspontjától  az   Alkotmánybíróság egyetlen  alkalommal, 20/2001. (VI. 11.) AB határozatában  (ABH 2001, 612, 616-619.) tért el. A  349/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást,  hogy  a kialakult korábbi gyakorlatának megfelelően  – eltérően  a  20/2001. (VI. 11.) AB határozattól – megszorítóan, azaz  a  létrejött  anyagi jogi jogviszonyok megváltoztatásának tilalmaként  értelmezte a visszamenőleges jogalkotás  tilalmát. (ABH 2002, 1241, 1248.) A  határozat  arra  alapítja  a visszaható  hatályú  jogalkotás tilalmába  ütközés miatt az alkotmányellenesség megállapítását, hogy    az   engedélyezés   feltételeinek   szigorúbbá   tétele következtében  az  R.  elsőfokú eljárásokban  való  alkalmazási kötelezettségének   előírása   az   érintettek    meghatározott csoportjára  (akiknek  az  engedélye  az  R.  hatályba  lépését közvetlenül   megelőző  időszakban  járt  le,   és   engedélyük érvényességi  idejének  meghosszabbítását  kezdeményezték)   az engedély megtagadásában megnyilvánuló joghátrányt okozott. Az  Alkotmánybíróságnak – kialakult gyakorlatára tekintettel  – azt   kellett   vizsgálnia,  hogy  a  szigorúbb   engedélyezési feltételek    elsőfokú    engedélyezési    eljárásokban    való alkalmazásának  vannak-e  az  R.  kihirdetését  megelőző  időre visszaható jogkövetkezményei. A  fegyvertartáshoz  való  jog nem alanyi  jog,  az  engedélyes fegyvertartáshoz  való  joga az engedélyből  származik.  Az  R. hatályba lépését megelőzően hatályban volt a kézilőfegyverekről és  lőszerekről,  a  gáz-  és riasztófegyverekről,  valamint  a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet – hasonlóan az R.-hez – érvényességi időhöz kötötte  a fegyvertartási    engedélyt.    A    fegyvertartási    engedély érvényességének  határidőhöz  kötésével  egyrészt  azt  kívánta lehetővé   tenni   a  jogalkotó,  hogy  a  hatóság   rendszeres időközönként  ellenőrizze az engedély  feltételeinek  meglétét, másrészt ezzel a jogalkotó fenntartotta magának azt a jogot is, hogy    időről   időre   felülvizsgálja,   és   ha    szükséges újraszabályozza az engedély megadásának feltételeit. Az R.  53. §  (2)  bekezdése által érintett alanyi körbe tartozók korábban vagy   nem  rendelkeztek  fegyvertartási  engedéllyel,  s   így fegyvertartási  joggal sem, vagy engedélyük érvényességi  ideje lejárt,   s   ezzel   fegyvertartási  joguk   megszűnt.   Ennek következtében  az,  hogy  az  R.  szabályait   az   első   fokú határozattal még el nem bírált ügyekben is alkalmazni  kellett, egy   új   fegyvertartási  engedély  megadása,  új   jogszerzés feltételeinek  szigorítását  jelentette,  meglévő   jogosultság korlátozásához, megvonásához nem vezetett. Az  R.  53.  §  (1) bekezdése úgy rendelkezik,  hogy  az  R.  a hatályba  lépése  előtt  kiadott engedélyek  érvényességét,  az engedély alapján fennálló jogosultságot nem érinti. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az R. 53. § (2) bekezdése  létrejött, lezárult jogviszonyokat nem  változtatott meg.  Ezért  álláspontom  szerint az R.  53.  §  (2)  bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló  indítványokat is el kellett volna utasítani. Budapest, 2007. március 5.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom.                                                Dr. Kovács Péter                                                   alkotmánybíró                                                                                                              Dr. Paczolay Péter                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	9/2007. (III. 7.)
Date of the decision: .	03/05/2007
.
.