English

Hungarian
Ügyszám:
.
383/G/2003
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 3/2004. (II. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/48
.
A döntés kelte: Budapest, 02/16/2004
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!


      Az   Alkotmánybíróság   a  legfőbb  ügyésznek   az   Alkotmány
      értelmezése   tárgyában  előterjesztett   indítványa   alapján
      meghozta a következő

                               határozatot:

      Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  27.  §-ának  értelmezése
      alapján  a  legfőbb ügyész interpellálhatóságával kapcsolatban
      az alábbiakat állapítja meg:

      1.  Az  Alkotmány 27. §-a alapján a legfőbb ügyészhez intézett
      interpelláció  minden, a legfőbb ügyész feladatkörébe  tartozó
      ügyre  irányulhat, így a jogalkalmazás körében, egyedi  ügyben
      meghozott döntésre, illetve foganatosított intézkedésre is.
      A    legfőbb   ügyész   a   feladatkörében   hozzá    intézett
      interpellációra  köteles választ adni, válaszának  azonban  az
      Alkotmányból, és mindenekelőtt az abban foglalt feladatköréből
      levezethető, tartalmi korlátai vannak.
      A  legfőbb ügyész az interpellációra adott válaszában  köteles
      tiszteletben   tartani   az  Alkotmány   rendelkezéseit,   így
      különösen  az  Alkotmányban és ennek alapján más  törvényekben
      biztosított  alapjogokat.  A válaszadás  nem  veszélyeztetheti
      továbbá   az   ügyészség,   mint  önálló   alkotmányos   szerv
      Alkotmányban meghatározott feladatainak teljesítését.
      A   jogalkalmazás  körébe  tartozó,  egyedi  ügyben  meghozott
      döntésre,   illetve   foganatosított   intézkedésre   irányuló
      interpellációra is csak a fenti keretek között  válaszolhat  a
      legfőbb ügyész.
      Az  interpellációra adott válasz tartalmi korlátai  figyelembe
      veendők  a  legfőbb  ügyésznek mind az  interpellációra  adott
      válasza, mind a legfőbb ügyész bizottsági meghallgatása során.

      2.  A  legfőbb  ügyész,  akit  megbízatására  az  Országgyűlés
      választ   meg,  feladatainak  ellátása  során  hozott   egyedi
      döntéséért    nem   tartozik   politikai   felelősséggel    az
      Országgyűlésnek.   Ennek   megfelelően   a   hozzá    intézett
      interpellációra  adott válaszának el nem fogadása  nem  érinti
      közjogi helyzetét. A legfőbb ügyész alkotmányos helyzetéből és
      az  interpelláció funkciójából következően az  interpellációra
      adott   válaszának   el  nem  fogadása  esetén   nem   vonható
      felelősségre.

      3.  A  legfőbb  ügyész  és az ügyészség nincs  alárendelve  az
      Országgyűlésnek.  A legfőbb ügyész ezért sem közvetlenül,  sem
      közvetve   nem  utasítható  valamely  meghatározott  tartalmú,
      egyedi döntés meghozatalára vagy megváltoztatására.

      4.  A  legfőbb  ügyész politikai felelősségének a  hiánya  nem
      érinti    az   Országgyűlés   irányában   fennálló    közjogi,
      alkotmányjogi   felelősségét,  amely  magában   foglalja:   az
      Alkotmány    51.   §-ában   foglalt   kötelezettségeinek    és
      feladatainak   a   teljesítését,  az   általános   beszámolási
      kötelezettségét,    az   Országgyűlés    bizottságai    előtti
      meghallgatáson  való megjelenési, valamint a bizottság  előtti
      válaszadási   kötelezettségét,  továbbá  azt  az   alkotmányos
      kötelezettségét is, hogy a hozzá intézett interpellációkra  és
      kérdésekre  köteles választ adni. Az interpelláció  és  kérdés
      kapcsán  –  az  1.  pontban megfogalmazott korlátok  között  –
      kizárólag magyarázatadásra és felvilágosításra köteles.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás
                                       
                                      I.

        A  legfőbb ügyész indítványában – az Alkotmánybíróságról szóló
        1989.  évi  XXXII.  törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  1.   §
        g)  pontjára,  valamint  21. § (6)  bekezdésének  f)  pontjára
        hivatkozva – az Alkotmány 27. §-ának az értelmezését kérte  az
        Alkotmány  51.  §  és  52.  § (2) bekezdésére  tekintettel.  A
        legfőbb   ügyész   a   következő  két   kérdésben   kérte   az
        Alkotmánybíróság állásfoglalását:
        „1.)  Az  országgyűlési képviselők által a  legfőbb  ügyészhez
        intézett  interpelláció  vonatkozhat-e  az  ügyész   által   a
        jogalkalmazás  körében,  konkrét  ügyben  meghozott  döntésre,
        illetve foganatosított intézkedésre?
        2.)   Az   interpelláció,  az  interpellációra  adott   válasz
        elutasítása,   vagy   az  Országgyűlésnek   az   interpelláció
        tárgyában  kialakított egyéb állásfoglalása  tartalmazhat-e  a
        jogalkalmazás   körébe   tartozó  közvetlen   vagy   közvetett
        utasítást a legfőbb ügyész számára?”

        Álláspontja szerint az értelmezés azért szükséges, mert bár az
        interpelláció lehetséges címzettjeinek (a Kormány  és  tagjai,
        valamint  a  legfőbb  ügyész)  jogállását  és  feladatait   az
        Alkotmány   különbözően   határozza   meg,   ennek   (és    az
        országgyűlési képviselőkhöz való eltérő természetű  viszonyuk)
        ellenére  interpellálhatóságukra az  Alkotmány  [és  a  Magyar
        Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról  szóló  46/1994.
        (IX.  30.)  OGY határozat, a továbbiakban: Házszabály]  azonos
        rendelkezéseket tartalmaz. Az értelmezést az teszi időszerűvé,
        hogy  az  „elmúlt időszakban több esetben intéztek  a  legfőbb
        ügyészhez   interpellációt  konkrét  ügyben,   amelyekben   az
        interpelláló képviselő büntető-, illetve polgári  anyagi  vagy
        eljárási    jogszabályok    meghatározott    módon     történt
        alkalmazására   kért   magyarázatot.  Az   el   nem   fogadott
        interpellációk  bizottsági  tárgyalása  során  utalás  történt
        arra,  hogy  az ügyben eljáró ügyésznek másként kellett  volna
        döntenie.   A  Házszabálynak  a  legfőbb  ügyészhez   intézett
        interpellációkra  is  irányadó szabályai szerint  nem  kizárt,
        hogy  az  Országgyűlés illetékes bizottsága eljárása  során  a
        konkrét  ügyekre  irányadó intézkedési tervet  dolgoz  ki.”  A
        legfőbb  ügyész  álláspontja szerint  kizárólag  az  Alkotmány
        értelmezése   útján   eldönthető,  hogy  „a   legfőbb   ügyész
        Országgyűléssel    szembeni   felelősségéből,    illetve    az
        Alkotmánynak   az   interpellálhatókra   vonatkozó   általános
        rendelkezéséből     következik-e     a     legfőbb      ügyész
        interpellálhatósága  konkrét ügyben, a  jogalkalmazás  körében
        meghozott   döntésre,  illetve  foganatosított  intézkedésekre
        vonatkozóan. Hasonlóképpen kizárólag az Alkotmány  értelmezése
        alapján  dönthető  el  az is, hogy a nem  feltétlenül  konkrét
        ügyben,   hanem   akár   általános  jelleggel   megfogalmazott
        interpelláció,  az  interpellációra adott válasz  elutasítása,
        vagy az Országgyűlésnek az interpelláció tárgyában kialakított
        egyéb  állásfoglalása  tartalmazhat-e általában  vagy  konkrét
        ügyre  vonatkozóan, a jogalkalmazás körébe  tartozó  közvetlen
        vagy  közvetett utasítást a legfőbb ügyész számára.  (…)  [A]z
        Országgyűlés  kötelezheti-e  a  legfőbb  ügyészt  arra,   hogy
        konkrét ügyben meghatározott intézkedést tegyen függetlenül  a
        saját,     illetve    az    eljáró    ügyész     jogalkalmazói
        meggyőződésétől.”
                                       
                                      II.

        1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:

        „27.  §  Az  Országgyűlés tagjai az állampolgári,  valamint  a
        nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaihoz,
        az  Állami  Számvevőszék elnökéhez és a  Magyar  Nemzeti  Bank
        elnökéhez kérdést, a Kormányhoz, a Kormány bármely tagjához és
        a  legfőbb  ügyészhez interpellációt és kérdést intézhetnek  a
        feladatkörükbe tartozó minden ügyben.”

        „51.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az
        ügyészség   gondoskodik  a  természetes  személyek,   a   jogi
        személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek
        jogainak  a  védelméről,  valamint az alkotmányos  rendet,  az
        ország  biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető
        minden cselekmény következetes üldözéséről.
        (2)  Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a
        nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a  bírósági
        eljárásban,   továbbá   felügyeletet  gyakorol   a   büntetés-
        végrehajtás törvényessége felett.
        (3)  Az  ügyészség  közreműködik  annak  biztosításában,  hogy
        mindenki  megtartsa  a  törvényeket.  Törvénysértés  esetén  –
        törvényben  meghatározott  esetekben  és  módon  –  fellép   a
        törvényesség védelmében.”

        „52.  §  (2)  A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős,  és
        működéséről köteles beszámolni.”
        „53.  § (3) Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti  és
        irányítja.”

        2. Az Abtv. érintett rendelkezései:

        „1. § Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik:
        (…)
        g) az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése;”

        „21.   §   (6)   Az   1.   §  g)  pontja   szerinti   eljárást
        indítványozhatják:
        (…)
        f) a legfőbb ügyész.”

                                     III.

        Az  indítvány  kapcsán  az  Alkotmánybíróság  az  Abtv.  1.  §
        g) pontjában meghatározott hatáskörében járt el. Az Abtv. 1. §
        g)  pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik
        az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése.
        Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint  [először:
        31/1990.  (XII.  18.) AB határozat, ABH 1990,  136,  137-138.;
        legutóbb: 42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329,  331-
        332.]   az  Abtv.  1.  §  g)  pontjában  szabályozott,  elvont
        alkotmányértelmezésre vonatkozó indítvány esetében  az  alábbi
        követelményeket  kell  figyelembe venni:  az  indítványnak  az
        Abtv.  21.  §  (6)  bekezdésében meghatározott  szervtől  vagy
        személytől   kell   származnia;  nem  általánosságban,   hanem
        valamely  konkrét  alkotmányjogi  probléma  aspektusából  kell
        kezdeményeznie az eljárást; az Alkotmány, ugyancsak  konkrétan
        megjelölt rendelkezésének értelmezését kell kérnie.  Végül  az
        adott alkotmányossági problémának közvetlenül – más jogszabály
        közbejötte   nélkül   –   levezethetőnek   kell   lennie    az
        Alkotmányból.

        Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek
        a feltételeknek megfelel.

                                      IV.

        1.   Az   Alkotmánybíróság  először  az  interpelláció,   mint
        jogintézmény   nemzetközi,   illetve   magyar   szabályozását,
        sajátosságait, történetét tekintette át.

        1.1.   Az   interpelláció,   kérdés   (azonnali   kérdés)    a
        parlamenteknek a (végrehajtó hatalmat) ellenőrző  funkciójához
        kötődik,   lehetőséget  adva  arra,  hogy   az   országgyűlési
        képviselő  valamely kérdésről a parlament teljes nyilvánossága
        előtt  kapjon  információt,  illetve  magyarázatot.  A  kérdés
        (azonnali  kérdés) célja az információszerzés  (felvilágosítás
        kérése),   míg   az  interpelláció  célja  magyarázat   kérése
        valamely, az interpellált feladatkörébe tartozó ügyben. Mind a
        kérdés, mind az interpelláció eszköz ugyanakkor arra is,  hogy
        az  abban  felvetett  kérdés, probléma szélesebb  nyilvánosság
        előtt  ismertté válhasson, illetve e kérdésben politikai  vita
        folyhasson.

        1.2.  A  kérdés  és az interpelláció nemcsak  céljában,  hanem
        következményeiben  is  eltér egymástól. Míg  az  interpelláció
        esetében  valódi politikai vita alakulhat ki, addig  a  kérdés
        esetében  igazi vita közvetlenül nem folyik (a kérdésre  adott
        választ követően a képviselőnek nincs viszontválaszra joga, és
        a    válasz    elfogadásáról   sem   születik   döntés).    Az
        interpellációra  szigorúbb  szabályok  vonatkoznak,   mint   a
        kérdésre:  a  válasz  elhangzása után a  képviselőt  általában
        megilleti a viszontválasz joga, és nyilatkozhat arról is, hogy
        a  választ  elfogadja-e vagy sem. Amennyiben a  képviselő  nem
        fogadja el a választ, a parlament dönthet annak elfogadásáról.
        Ha  a  parlament  sem fogadja el, ennek további következményei
        lehetnek:  az interpelláltnak meghatározott időn  belül  újabb
        választ  kell  készítenie, vagy az interpellált felé  ajánlást
        fogalmaz  meg a parlament, vagy a probléma további tárgyalását
        (jelentéstételi  kötelezettséggel) valamely bizottságnak  adja
        át, stb.
        Az  interpelláció el nem fogadásának következménye  lehet  még
        (bár   ez  napjainkban  elég  ritka,  de  lsd.  pl.  a   belga
        szabályozást)    a    bizalom   megvonása   az    interpellált
        kormánytagtól, vagy a Kormánytól magától.

        1.3.    Az    interpellálhatók   körének    szabályozása    is
        változatosságot mutat, mivel azonban ez az eszköz alapvetően a
        végrehajtó   hatalom  ellenőrzését  szolgálja,  minden   olyan
        parlamentben,  ahol  ismert  az  interpelláció  intézménye,  a
        Kormányhoz,  illetve annak tagjához benyújtható interpelláció.
        Ezen  túlmenően  az interpellálhatóak körét nagyon  sokszínűen
        határozzák  meg  az egyes Alkotmányok, illetve Házszabályok  –
        így  a  Magyar Köztársaság Alkotmánya is –; e körbe  tartozhat
        pl.  a  számvevőszék  elnöke, a nemzeti bank  elnöke,  vagy  a
        fegyveres erők parancsnoka (Észtország).

        1.4.  Az  1949.  augusztus  20-án  kihirdetett  Alkotmány   (a
        továbbiakban:  Alk1.) szövege nem tartalmazta az interpelláció
        intézményét, a parlamenti ellenőrzés másik eszközét, a kérdést
        azonban  igen.  A  27.  §  (3)  bekezdése  szerint  kérdést  a
        minisztertanácshoz,  annak  elnökéhez  vagy  bármely  tagjához
        lehetett  a  feladatkörükbe tartozó minden ügyben  intézni;  a
        kérdésre  a megkérdezettek az Országgyűlésen voltak  kötelesek
        felvilágosítást adni.
        Az  1972.  április  26-án kihirdetett és hatályba  lépett,  az
        1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság
        Alkotmányának egységes szövegéről szóló 1972. évi  I.  törvény
        (a továbbiakban: Alkmód1.) úgy módosította az Alkotmányt, hogy
        kibővítette azoknak a körét, akikhez kérdés intézhető. A 27. §
        szerint  kérdést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához,  a
        Minisztertanácshoz,   vagy  annak   bármelyik   tagjához,   az
        államtitkárokhoz,  a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez,  a  legfőbb
        ügyészhez  lehetett  a  feladatkörükbe tartozó  minden  ügyben
        intézni;   akihez   a  kérdést  intézték,  köteles   volt   az
        Országgyűlésen választ adni.
        Az Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel (a továbbiakban:
        Alkmód2.)  történt módosítása vezette be ismét a korábban,  az
        Alk1.   hatályba  lépéséig  létező  interpelláció  intézményét
        (hatályba  lépett 1989. október 23-án); egyúttal  változtatott
        azoknak  a  körén  is,  akikhez  kérdést  lehet  intézni.   Az
        Alkotmány  akkori  27. §-a szerint – a feladatkörükbe  tartozó
        minden ügyben – kérdés volt intézhető a köztársasági elnökhöz,
        az  állampolgári  jogok  országgyűlési biztosához,  az  Állami
        Számvevőszék  elnökéhez  és a Magyar Nemzeti  Bank  elnökéhez;
        kérdés   és   interpelláció  pedig  a  Minisztertanácshoz,   a
        Minisztertanács  bármely tagjához és a legfőbb  ügyészhez.  Az
        1990. évi XL. törvény módosította ismét az Alkotmány 27. §-át,
        s  ez  állapította meg annak jelenleg is hatályos szövegét;  a
        módosítást követően a köztársasági elnökhöz már nem  intézhető
        kérdés,   viszont  kérdezhetővé  vált  a  nemzeti  és  etnikai
        kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

        2.   Az   Alkotmánybíróság  ezt  követően  a  legfőbb   ügyész
        alkotmányos,  közjogi  helyzetét,  jogállását,  illetve  annak
        változásait  érintő kérdéseket tekintette át röviden,  különös
        tekintettel  arra a speciális kontinuitásra,  mely  alapján  a
        legfőbb  ügyésznek az Országgyűlés felé fennálló  felelősségét
        megállapító alkotmányi rendelkezés szövege 1949. augusztus 20-
        a  óta  gyakorlatilag  változatlan maradt,  míg  a  felelősség
        tartalma időközben átalakult.

        2.1.   Az   Alk1.  42-44.  §-ai  tartalmazták  az  ügyészségre
        vonatkozó  fejezetet. A 43. § (1) bekezdése alapján a  legfőbb
        ügyészt az Országgyűlés választotta hatévi időtartamra, és  az
        Országgyűlés  a legfőbb ügyészt vissza is hívhatta.  A  43.  §
        (2)  bekezdése  a hatályos szabályozással szinte  szó  szerint
        megegyezően   mondta   ki,   hogy   a   legfőbb   ügyész    az
        Országgyűlésnek felelős és működéséről beszámolni köteles.
        Az   Alkmód1.  alapján  az  Alkotmány  ügyészségre   vonatkozó
        fejezetét  már az 51-53. §-ok tartalmazták; lényeges változás,
        hogy  az  Országgyűlés  négy  éves időtartamra  választotta  a
        legfőbb ügyészt.
        Az  1975. évi I. törvény 1. § (4) bekezdése úgy módosította  a
        legfőbb  ügyész  választására vonatkozó  alkotmányi  szabályt,
        hogy   őt   az   Országgyűlés  az  első  ülésén  a   következő
        Országgyűlés első üléséig terjedő időszakra választja meg.
        Az  Alkmód2.-vel módosított Alkotmány kimondja, hogy a legfőbb
        ügyészt  a  köztársasági  elnök  javaslatára  az  Országgyűlés
        választja, nem rendelkezik azonban a megbízatás időtartamáról,
        e kérdést törvény rendezi.

        2.2.  Az  1989-es  alkotmányozási  folyamat  során  az  alábbi
        kompromisszum  alakult  ki  az ügyészség,  illetve  a  legfőbb
        ügyész  jogállásával  kapcsolatban: 1. a  legfőbb  ügyészt  az
        Országgyűlés  választja; 2. megbízatási ideje  hat  év,  amely
        eltér az őt megválasztó Országgyűlés megbízatási idejétől;  3.
        nem  visszahívható; 4. sem a legfőbb ügyész, sem az  ügyészség
        nincs  alárendelve  sem  az  igazságügy-miniszternek,  sem   a
        Kormánynak, viszont 5. a legfőbb ügyész interpellálhatóvá vált
        (így  adott  ügyekben magyarázatot kérhet tőle az Országgyűlés
        bármely   tagja)   és   6.  megmaradt   az   Alkotmánynak   az
        rendelkezése,  mely a legfőbb ügyésznek az  Országgyűlés  felé
        fennálló   felelősségét  általánosságban   kimondja;   7.   az
        ügyészség  független,  igazságszolgáltatási  funkciót   ellátó
        szervezet,  amely  csak a törvényeknek és jogszabályoknak  van
        alárendelve;  8. a legfőbb ügyész és az ügyészek nem  lehetnek
        pártnak  tagjai  és politikai tevékenységet nem folytathatnak;
        ez   a   politikai  összeférhetetlenség  az  ügyészek  szakmai
        önállóságának és függetlenségének a garanciája.
        Az    Alkmód2.    hatályba   lépésével   a   legfőbb    ügyész
        interpellálhatóvá   vált,   a   megbízatásának   időtartamára,
        valamint  a  visszahívhatóságára vonatkozó  szabályok  viszont
        kikerültek  az  Alkotmányból. Ezzel  egy  időben  azonban  nem
        módosult  a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló  1972.  évi
        V.  törvény  (akkor  még  Magyar Népköztársaság  ügyészségéről
        szóló  törvény, a továbbiakban: Ütv.) szövege, amely a legfőbb
        ügyész       megbízatásának       időtartamáról,       illetve
        visszahívhatóságának    kérdéséről    az    Alkmód2.    előtti
        alkotmányszöveggel megegyezően rendelkezett.
        A   legfőbb  ügyész  interpellálhatóságát  bevezető   Alkmód2.
        elfogadásakor,  és  azt  követően  az  Ütv.  módosításáig   az
        Országgyűlésnek  lehetősége volt  arra,  hogy  –  hasonlóan  a
        minisztertanács    elnökével,   illetve   tagjával    szembeni
        bizalmatlansági  indítványhoz – az  Ütv.  20.  §-a  alapján  a
        legfőbb  ügyésztől is megvonja bizalmát. E rendelkezés alapján
        a  legfőbb  ügyész tehát kifejezetten politikai  felelősséggel
        tartozott   az  Országgyűlésnek.  Az  akkori  legfőbb   ügyész
        megbízatásának  megszűnésére  azonban  nem  az  Ütv.  20.  §-a
        alapján  került  sor,  hanem  az  Országgyűlés  –  a  26/1990.
        (III.  13.)  OGY  határozatában – saját kérésre,  felmentéssel
        szüntette  meg  a  legfőbb ügyész megbízatását.  Az  Alkotmány
        19.  §  (3) bekezdésének k) pontja rendelkezik arról,  hogy  a
        legfőbb   ügyészt  az  Országgyűlés  választja  meg,   és   az
        Országgyűlés  –  tekintettel  arra,  hogy  a  legfőbb   ügyész
        megbízatása  megszűnésének eseteit ekkor  jogszabály  még  nem
        rendezte – e jogköréből adódóan mentette fel őt.
        A  legfőbb ügyész közjogi helyzetét az Ütv.-t koncepcionálisan
        módosító  1989.  évi  XLVI.  törvény  (a  továbbiakban:   Ütv.
        módosítás)    szabályozta   újra   a   hatályos   Alkotmánynak
        megfelelően: megbízatásának időtartamát hat évben jelölte meg,
        és megszűnt a visszahívhatósága. A törvényalkotó indokolásában
        hangsúlyozta, hogy a legfőbb ügyésznek a parlamenti  ciklusnál
        hosszabb  időre  szóló  megbízatása a törvényesség  folyamatos
        biztosításának egyik lényeges feltétele lehet.  E  rendelkezés
        azonban  csak az első szabadon választott Országgyűlés alakuló
        ülésének napján, 1990. május 2-án lépett hatályba, lehetőséget
        adva  arra,  hogy  olyan személy kerüljön  legfőbb  ügyészként
        megválasztásra,  aki a demokratikusan megválasztott  parlament
        bizalmát élvezi.
        Az Ütv. módosítás állapította meg – 1989. december 27-ével – a
        részben jelenleg is hatályos, Ütv. 20. § (5) bekezdését, amely
        kimondja, hogy az ügyészség független, és csak a törvénynek, a
        jogszabálynak   van   alárendelve,   megismétli   továbbá    a
        párttagság,  politikai tevékenység Alkotmányban  korábban  már
        lefektetett   tilalmát,  a  legfontosabb  összeférhetetlenségi
        szabályokat.
        Az   ügyészségi   szolgálati  viszonyról  és   az   ügyészségi
        adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (a  továbbiakban:
        Üsz.)   hatályon  kívül  helyezte  az  Ütv.-nek  az   ügyészek
        kinevezésére, a legfőbb ügyész megválasztására, megbízatásának
        időtartamára, illetve jogállására vonatkozó részeit (ez utóbbi
        csak az Alkotmány szövegének a megismétlése volt). Az ügyészek
        kinevezésére, a legfőbb ügyész megválasztására, megbízatásának
        időtartamára   vonatkozó  szabályokat  –  a  legfőbb   ügyészi
        megbízatás  megszűnésének az eseteivel együtt  –  jelenleg  az
        Üsz.  tartalmazza.  Tovább erősítette az ügyészségi  szervezet
        függetlenségét,  hogy  az Üsz. hatályba  lépésével  a  katonai
        ügyészek kinevezésére a legfőbb ügyész önállóan, és nem csak a
        honvédelmi,   illetve   a   belügyminiszterrel   egyetértésben
        jogosult.

        3.  Az  Alkotmánybíróság ezek után az egyes,  az  Országgyűlés
        által választott közjogi méltóságok – széles értelemben vett –
        felelősségére   vonatkozó   kérdéseket   tekintette   át.   Az
        Alkotmánybíróság vizsgálata során abból indult ki, hogy  külön
        kell  választani  egyrészt  a  közszereplő  Országgyűlés  felé
        fennálló,  ún. politikai, valamint az egyéb (pl.  büntetőjogi,
        fegyelmi, kártérítési) felelősségre vonásának formáit.

        3.1.  Önmagában az a tény, hogy valamely közjogi pozícióba  az
        Országgyűlés  választ  meg valakit, nem jelenti  automatikusan
        azt,   hogy   a   közjogi  tisztséget   betöltő   személy   az
        alkotmányjogi értelemben vett politikai felelősséggel tartozik
        az Országgyűlésnek.

        Vannak   olyan  közszereplők,  akiknek,  illetve  szervezetek,
        amelyek vezetőjének – bár az Országgyűlés választja meg őket –
        még  beszámolási  kötelezettségük sincs az  Országgyűlés  felé
        (ilyen  pl.  a  köztársasági elnök, vagy a Legfelsőbb  Bíróság
        elnöke).  Mások (pl. az Országos Rádió- és Televízió  Testület
        elnöke,   stb.)   évente  kötelesek  beszámolni   az   általuk
        irányított    szervezet   tevékenységéről,   e    beszámolójuk
        elfogadásáról  az Országgyűlés dönt, ám az el  nem  fogadásnak
        nincs  semmilyen  következménye. A harmadik csoportba  azok  a
        vezetők tartoznak, akiket beszámolási kötelezettség terhel  az
        Országgyűlés   felé,  és  a  képviselők  kérdést   intézhetnek
        hozzájuk (pl. az állampolgári jogok országgyűlési biztosa).  A
        legfőbb   ügyész  egy  negyedik  típusba  sorolható  abból   a
        szempontból, hogy beszámolási kötelezettség terheli, kérdés és
        interpelláció  intézhető  hozzá, ám  alkotmányjogi  értelemben
        vett  politikai  felelősség nem terheli az Országgyűlés  felé.
        Végül  az ötödik csoportot a Kormány és annak tagjai alkotják,
        akik  kötelesek  rendszeresen beszámolni  az  Országgyűlésnek,
        hozzájuk  mind  kérdés,  mind interpelláció  intézhető,  és  a
        politikai bizalom megrendülése esetén – egy önálló alkotmányos
        intézményt    igénybe    véve,    bizalmatlansági    indítvány
        benyújtásával – lehetőség van a miniszterelnök (és vele együtt
        az egész Kormány) megbízatásának visszavonására.

        3.2.    Az   Országgyűlés   irányában   fennálló   beszámolási
        kötelezettség önmagában még nem jelenti a kötelezett  személy,
        és  rajta  keresztül az általa vezetett szervezet (így  pl.  a
        legfőbb   ügyész   és   az   ügyészség)   függetlenségének   a
        korlátozását. A beszámolási kötelezettség csupán az  általános
        ellenőrzésnek,    az   adott   szerv   tevékenységéről    való
        információszerzésnek    az    eszköze.    Ilyen    beszámolási
        kötelezettséget ír elő az Alkotmány az országgyűlési  biztosok
        [32/B. § (6) bekezdés], a Magyar Nemzeti Bank elnöke [32/D.  §
        (3)  bekezdés]  és természetesen a Kormány,  és  annak  tagjai
        részére  [39.  §  (1)  és (2) bekezdése].  Ezen  kívül  számos
        törvény    állapít   meg   beszámolási   kötelezettséget    az
        Országgyűlés  vagy  annak valamely bizottsága  felé,  így  pl.
        évente  beszámolásra  köteles az Országgyűlésnek  az  Országos
        Rádió-  és Televízió Testület elnöke, a Magyar Távirati  Iroda
        elnöke,  az  Országos  Atomenergia  Hivatal  főigazgatója,   a
        Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
        Hasonló  kötelezettséget  állapít meg  az  Alkotmány  32/C.  §
        (2)  bekezdése  az  Állami  Számvevőszék  részére:  az  általa
        végzett  ellenőrzésekről  jelentésben  kell  tájékoztatnia  az
        Országgyűlést,  mely jelentés Országgyűlés elé  terjesztéséről
        az  Állami  Számvevőszék  elnöke gondoskodik.  Bár  az  Állami
        Számvevőszék  az  Országgyűlésnek  alárendelt  szervezet,   és
        meghatározott  vizsgálat lefolytatására is  utasítható,  ám  a
        vizsgálat   lefolytatása  során  csak   a   törvényeknek   van
        alárendelve,    nem    utasítható    meghatározott    döntések
        meghozatalára vagy megváltoztatására.

        3.3.   A   szélesebb  értelemben  vett  felelősség  tartalmát,
        kereteit, megállapításának eljárását és szankcióit csak  kevés
        esetben   határozza   meg   maga   az   Alkotmány.   Részletes
        szabályozást   csupán   a  köztársasági   elnök   felelősségre
        vonásának  eljárásáról  tartalmaz:  az  Alkotmány  31/A.   §-a
        egyrészről      biztosítja     az     államfő      személyének
        sérthetetlenségét,   másrészről   viszont   az   országgyűlési
        képviselők egyötödének lehetőséget ad arra, hogy az Alkotmányt
        vagy  más  törvényt  megsértő  köztársasági  elnökkel  szemben
        felelősségre vonási eljárást kezdeményezzen.

        3.4.  A  miniszterelnök  –  és  hozzá  kapcsolódóan  az  egyes
        miniszterek   –   esetében   viszont   politikai    felelősség
        megállapítását  teszi  lehetővé az  Alkotmány  39/A.  §-a.  Ez
        esetben  az  Alkotmány a miniszterelnök és a  Kormány  tisztán
        politikai  felelősségéről rendelkezik;  az  egyéb  felelősségi
        szabályokat (pl. kártérítési felelősség) a Kormány tagjainak a
        jogállásáról  szóló törvény, illetve – az általános  szabályok
        szerint – egyéb törvények állapítják meg.

        3.5.  A  legfőbb ügyész parlamenti felelősségéről  szűkszavúan
        rendelkezik az Alkotmány: „A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek
        felelős,   és   működéséről  köteles   beszámolni.”   [52.   §
        (2)  bekezdés]  Ez az alkotmányos rendelkezés  hozza  létre  a
        legfőbb  ügyész  és az Országgyűlés között fennálló  speciális
        alkotmányjogi  kapcsolatot,  felelősségi  rendszert,   melynek
        tartalmát  is az Alkotmány adja meg: a legfőbb ügyész  köteles
        az Országgyűlésnek a tevékenységéről beszámolni, és köteles az
        országgyűlési  képviselők  által  felvetett  interpellációkra,
        kérdésekre, azonnali kérdésekre választ adni. Ennek  érdekében
        meg   kell,  hogy  jelenjen  az  Országgyűlés,  illetve  annak
        bizottságai ülésén.

        3.5.1.   Az   Alkotmány  idevágó  rendelkezéseinek   történeti
        változása   alapján  egyértelműen  megállapítható,   hogy   az
        alkotmányozó   hatalom  amellett  döntött,  hogy   a   legfőbb
        ügyésznek  az  Országgyűlés  felé  fennálló  felelősségét   az
        Alkotmány  51.  §-ában, és ennek alapján az  Ütv.-ben  foglalt
        kötelezettségeinek   és  feladatainak   a   teljesítésére,   a
        beszámolási,   magyarázat-   és   válaszadási,   valamint    a
        megjelenési  kötelezettségre korlátozza, és  az  alkotmányjogi
        értelemben   vett   politikai  felelősségét  megszünteti.   Az
        Alkmód2.,  és  az ügyészség szempontjából ezt végrehajtó  Ütv.
        módosítás   –  a  legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség   szakmai
        függetlenségének, az ügyészség „szakmaisága” megvalósításának,
        illetve  erősítésének céljából – tudatosan szakított  azzal  a
        felelősségi  modellel,  melynek értelmében  a  legfőbb  ügyész
        valódi politikai felelősséggel tartozott az Országgyűlésnek.

        3.5.2.  Az Alkotmány maga és az Alkotmány alapján az  Ütv.  az
        ügyészség  számára  több, különböző típusú  feladatot  állapít
        meg.  A legfőbb ügyész és az ügyészség gondoskodik egyrészt  a
        személyek  jogainak  a  védelméről,  valamint  az  alkotmányos
        rendet,  az  ország biztonságát és függetlenségét  sértő  vagy
        veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről.  Az
        ügyészséget    a    nyomozással    összefüggésben    különböző
        jogosítványok  illetik  meg, az ügyész  képviseli  a  vádat  a
        bírósági  eljárásban,  és felügyeletet  gyakorol  a  büntetés-
        végrehajtás törvényessége felett is. Az ügyészség közreműködik
        a  törvények  végrehajtásának elősegítésében,  az  alkotmányos
        felügyelet  ellátásában és abban, hogy  mindenki  megtartsa  a
        törvényeket;   törvénysértés  esetén  fellép  a   törvényesség
        védelmében.  Mindezen  túlmenően közreműködik  abban,  hogy  a
        bírósági  eljárásban  a  törvényeket helyesen  alkalmazzák  és
        elősegíti,   hogy  az  állami  szervek,  a  bíróságon   kívüli
        jogalkalmazó  szervek,  a  társadalom  valamennyi  szervezete,
        valamint   az   állampolgárok  a  jogszabályok  rendelkezéseit
        megtartsák  (ügyészi törvényességi felügyelet).  Az  ügyészség
        tehát három fő tevékenységi – büntetőjogi, törvényességi (vagy
        másként  közigazgatási jogi) felügyeleti,  valamint  magánjogi
        felügyeleti –körben lát el feladatokat.

        3.5.3.  Az  Alkotmánybíróság már számos  esetben  vizsgálta  a
        –    szélesebb    értelemben   vett   –    igazságszolgáltatás
        alkotmányjogi  fogalmát, és az ügyészségeknek – a  büntetőjogi
        tevékenységi körrel összefüggő feladataihoz kapcsolódóan –  az
        igazságszolgáltatás rendszerében betöltött  szerepét  [például
        52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996, 159., vagy 14/2002.
        (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.]. A legfőbb ügyész  és
        az   általa   irányított   ügyészség  függetlenségének   egyik
        összetevője az, hogy az Alkotmány 51. § (2) bekezdése  alapján
        –  jogszabályban meghatározott esetben – az ügyészség joga  és
        kötelezettsége  a  vádemelés és a vádképviselet.  Az  52/1996.
        (XI.  14.)  AB  határozatában  az Alkotmánybíróság  rámutatott
        arra,  hogy:  „Az  igazságszolgáltatásban  való  részvétel  az
        ügyészség  alkotmányos  kötelessége” [52/1996.  (XI.  14.)  AB
        határozat, ABH 1996, 159, 161.].
        Az   ügyészséget  tehát  a  –  szélesebb  értelemben  vett   –
        igazságszolgáltatás rendszerében az Alkotmányban meghatározott
        jogok   illetik  meg  és  feladatokat  köteles   ellátni.   Az
        igazságszolgáltatás  rendszerén  belül  elkülönül  a  vád,   a
        védelem  és  az  ítélkezés funkciója. Az  ügyészség  közvádlói
        funkciójából következően, a közvádra üldözendő bűncselekmények
        esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről – a magánvád vagy
        a   pótmagánvád  törvényben  meghatározott  eseteit  kivéve  –
        kizárólag az ügyészség dönthet; ezt a döntését más szerv – így
        sem  az  Országgyűlés,  sem annak (vizsgáló)bizottsága  –  nem
        vizsgálhatja,   és   nem  kényszerítheti  az   ügyészséget   a
        vádemeléssel  vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének  a
        megváltoztatására.

        3.5.4.  Az  Alkotmány 53. § (3) bekezdése szerint  az  ügyészi
        szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja. Az ügyészség
        önálló  szervezet, amely – a bíróságokkal szemben  –  bár  nem
        önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet.
        A   politikai  vezetők  (így  például  a  miniszterek  vagy  a
        politikai  államtitkárok) esetében a jogállásukat  meghatározó
        jogszabályok   nem   határoznak  meg   szakmai,   végzettségi,
        gyakorlati,  stb. feltételeket. Ezzel szemben  valamely  szerv
        szakmai  vezetőjévé  vagy tagjává (pl.  a  Legfelsőbb  Bíróság
        elnöke,  az  Állami  Számvevőszék elnöke, az  Alkotmánybíróság
        tagja)  csak  olyan személy választható, aki a  meghatározott,
        szigorú  szakmai  és egyéb követelményeknek megfelel.  Legfőbb
        ügyésszé  is  csak  olyan személy választható,  aki  megfelelő
        végzettséggel    rendelkezik   és   megfelel    az    Ütv.-ben
        meghatározott  egyéb  követelményeknek.  Ebből  következően  a
        legfőbb ügyész a neki alárendelt szervezetnek szakmai, és  nem
        politikai vezetője.

        3.5.5.  Az  Alkotmány jelenlegi szabályai  szerint  a  legfőbb
        ügyész  és  az  ügyészségi  szervezet  nincs  alárendelve  más
        alkotmányos   szervnek.  Az  Ütv.  20.  §  (5)  bekezdése   is
        megállapítja: „Az ügyészség független és csak a törvénynek,  a
        jogszabálynak van alárendelve.” Az ügyészséget  és  a  legfőbb
        ügyészt  tevékenysége és feladatellátása során más  szerv  nem
        utasíthatja  és  csak  a  törvényeknek,  jogszabályoknak   van
        alárendelve. A legfőbb ügyész azonban az ügyészség  (és  ezzel
        együtt   saját)  tevékenységéről  köteles  az  Országgyűlésnek
        beszámolni.
        A  legfőbb  ügyésznek az Alkotmányból levezetett, az  Ütv.-ben
        meghatározott  jogkörei és feladatai vannak,  melyeket  önálló
        szervezettel és feladatkörrel rendelkező alkotmányos szervként
        lát  el. A szabályozásban ugyancsak érvényesül az elválasztott
        szervek  autonómiájának, hatásköreik  teljes  körű  gyakorlása
        kölcsönös tiszteletben tartásának és biztosításának az elve és
        kötelezettsége.  Az  ügyészség hierarchikus  alapon  felépülő,
        szigorú  alá-fölérendeltségi  elv  alapján  működő  szervezet,
        melynek élén a legfőbb ügyész áll, aki vezeti és irányítja  az
        ügyészi   szervezetet.  E  feladatának  ellátásához  rendkívül
        széles  körű jogosítványokkal rendelkezik, amelyek  szervezeti
        függetlenségének  és  funkcionális önállóságának  az  alapjait
        képezik.  Bár  a  legfőbb ügyész helyetteseit  a  köztársasági
        elnök  nevezi  ki, személyükre azonban a legfőbb  ügyész  tesz
        javaslatot.  A  legtöbb  ügyészségi  vezető  (magasabb  vezető
        állású,  illetve  vezető állású ügyész, fellebbviteli  ügyész,
        stb.)   kinevezése  a  legfőbb  ügyész  kinevezési   jogkörébe
        tartozik.  Ezen  túlmenően az ügyészeket is a  legfőbb  ügyész
        nevezi ki, és ő gyakorolja a munkáltatói jogokat az ügyészségi
        alkalmazottak  felett (ez utóbbi jogkörét más vezető  ügyészre
        részben átruházhatja).

        3.5.6.  A  legfőbb  ügyésznek  az Országgyűlés  felé  fennálló
        felelőssége tehát csak a már említett, beszámolási, magyarázat-
        és  válaszadási, valamint megjelenési kötelezettséget, illetve
        Alkotmányban    meghatározott    feladatai    ellátásának    a
        kötelezettségét    foglalja   magába.   A    legfőbb    ügyész
        alkotmányjogi értelemben vett politikai felelősséggel  azonban
        nem  tartozik a parlamentnek. Ebből következően – az Alkotmány
        hatályos szabályozása alapján – az Országgyűlés a szakmai vagy
        politikai  bizalom megrendülése esetén a legfőbb  ügyészt  nem
        mozdíthatja el pozíciójából; nincs tehát alkotmányos lehetőség
        arra,  hogy  a legfőbb ügyész megbízatása a politikai  bizalom
        hiánya  miatt  szűnjön  meg.  A  hivatalvesztésre  csak  akkor
        kerülhet sor [Üsz. 20. § (8) bekezdés], ha a legfőbb ügyész a)
        neki  felróható  okból  nem tesz eleget  megbízatásából  eredő
        feladatainak,   illetve  b)  jogerős  ítéletben  megállapított
        bűntettet   követett  el,  vagy  c)  más   módon   tisztségére
        méltatlanná   válik.  A  rendező  elv  ez  esetben   tehát   a
        méltatlanság,  amelynek  kérdését  ráadásul  az   Országgyűlés
        önmaga  nem vetheti fel, csak a köztársasági elnök javaslatára
        indulhat  el  az eljárás. A legfőbb ügyész megbízatásának  idő
        előtti megszűnésére csak törvényben meghatározott esetekben és
        módon  kerülhet sor: a) felmentéssel, ha neki fel  nem  róható
        okból   nem   tud   eleget   tenni   a   megbízatásának;    b)
        hivatalvesztése     kimondásával;    c)    összeférhetetlenség
        megállapításával;  d) bíróság meghatározott  tartalmú  jogerős
        határozatával;  e)  más, meghatározott tisztség  elnyerésével,
        illetve  erre  kinevezéssel; f) lemondással, g) a  70.  életév
        betöltésével, illetve h) halálával. A g) és h) pontok esetében
        ténykérdésekről van szó, az e) és f) pontok esetén  a  legfőbb
        ügyész döntésén, a d) pont esetében a bíróságok ítéletén múlik
        a    legfőbb    ügyész    megbízatásának   megszüntetése.    A
        megbízatásának  megszűnéséről  az  a)-c)  pontok  esetében  az
        Országgyűlés  dönt,  azonban mindhárom esetben  szükséges  egy
        másik  közjogi  méltóság, a köztársasági elnök  erre  irányuló
        javaslata.

        3.5.7.   A  legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség  függetlenségét
        biztosítja  a  legfőbb  ügyésznek  az  a  joga  is,   hogy   a
        költségvetés ügyészségi fejezetét ő állítja össze,  és  azt  a
        pénzügyminiszter    változatlan    formában    terjeszti    az
        Országgyűlés elé.

        3.5.8.   A   legfőbb   ügyész   közjogi   helyzetének   pontos
        meghatározásához szükséges annak a megállapítása is,  hogy  az
        Országgyűlés  felé  a jelenlegi alkotmányos szabályok  szerint
        fennálló felelőssége mit nem foglal magában.

        a)  Az  Alkotmány  nem tartalmaz arra vonatkozó  rendelkezést,
        hogy  az  ügyészség  az  Országgyűlésnek,  vagy  bármely   más
        szervnek  (pl.  a Kormánynak, vagy az igazságügy-miniszternek)
        alárendelten  működne,  sőt az Ütv. kifejezetten  kimondja  az
        ügyészség  függetlenségét.  A hatályos  alkotmányos  szabályok
        szerint tehát a legfőbb ügyész más szervnek nincs alárendelve.

        b)  Abból, hogy az Alkotmányból nem vezethető le az ügyészség,
        illetve  a  legfőbb  ügyész más szervnek való  alárendeltsége,
        egyúttal az is következik, hogy a legfőbb ügyész egyetlen  más
        szerv vagy közjogi méltóság által sem utasítható. Ugyanígy nem
        állapítható  meg  az  sem,  hogy a legfőbb  ügyész,  és  rajta
        keresztül  az ügyészség felé valamely más szerv, vagy  közjogi
        tisztséget   betöltő   személy  (így  pl.   az   Országgyűlés)
        irányítási jogosítványokkal rendelkezne.

        c)  Az  Országgyűlés az ügyészség tevékenységét kétféle módon:
        az  éves legfőbb ügyészi beszámolón, illetve a legfőbb  ügyész
        válaszadási  kötelezettségén keresztül  ellenőrzi.  Az  ezeken
        túlmenő  ellenőrzési  jogosítványok  a  jelenlegi  alkotmányos
        konstrukcióban,  melyben az ügyészség a  szélesebb  értelemben
        vett    igazságszolgáltatás    egyik    önálló,    alkotmányos
        szervezeteként   jelenik   meg,   ellentétesek   lennének    a
        hatalommegosztás, az alkotmányos szervek egymástól elkülönült,
        független működésének biztosítása elvével.

        d)  Önmagában  az  a  tény, hogy valamely  szerv  vagy  vezető
        beszámolási   kötelezettséggel  tartozik  az  Országgyűlésnek,
        semmilyen módon nem jelenti az adott szerv függetlenségének  a
        korlátozását (részletesen lsd. az Indokolás IV. 3.2. pontját).

        Mindezekből következik, hogy az ügyészség és a legfőbb  ügyész
        feladatának  ellátása  során  csak  az  Alkotmányra   és   más
        jogszabályokra  kell,  hogy tekintettel legyen;  más  szervnek
        vagy közjogi méltóságnak nincs alárendelve, tevékenységét  nem
        más  szerv  általános irányítása alatt végzi,  az  ügyészeknek
        utasítást  csak  a felettes ügyész, illetve a  legfőbb  ügyész
        adhat, míg a legfőbb ügyész nem utasítható. Az Országgyűlés  a
        legfőbb   ügyészt  csak  általánosságban,  az   éves   ügyészi
        beszámolón, illetve az interpelláció/kérdésfeltevés képviselői
        jogosítványán keresztül ellenőrizheti.
        3.6.  Megállapítható  tehát, hogy bár  az  Alkotmány  hatályos
        27.  §-a  alapján  interpellálható közjogi tisztséget  betöltő
        személyek  (a kormányfő, a Kormány tagja és a legfőbb  ügyész)
        alkotmányos helyzete, jogállása jelentős mértékben  különbözik
        egymástól, de az interpellációra adott válasz el nem  fogadása
        még a kormányfő és a Kormány tagjai esetében sem eredményezi a
        politikai felelősség megállapítását.

        3.7. Az Országgyűlésnek az ügyészséggel és a legfőbb ügyésszel
        kapcsolatban  fennálló  ellenőrzési  jogosítványai  soha   nem
        válhatnak  –  még az interpelláció esetében sem  –  a  konkrét
        ügyben   való  ügyészi  állásfoglalás  szakmai  ellenőrzésének
        eszközévé. A legfőbb ügyész kérdezhető és interpellálható,  de
        ezen eljárás során nem kérhető rajta számon a döntés tartalma,
        mint   ahogy  nem  utasítható  meghatározott  tartalmú  döntés
        meghozatalára   sem.   Ez   ugyanis   ellentétes   lenne    az
        igazságszolgáltatás  egésze, és ezen  belül  az  ügyészség,  a
        legfőbb    ügyész    szakmai    függetlenségével,     és     a
        hatalommegosztásnak az Alkotmányból levezethető elvével is.
        A  legfőbb  ügyész  (vagy az ügyészség) által  konkrét  ügyben
        hozott  döntés nem eredményezheti a legfőbb ügyész hivatalából
        való  elmozdítását  az Országgyűlés által.  A  legfőbb  ügyész
        visszahívására    az    Alkotmány    nem    ad    lehetőséget,
        hivatalvesztésére    pedig   csak   a    köztársasági    elnök
        kezdeményezésére és csak akkor kerülhet sor, ha a megbízatásra
        valamilyen okból méltatlanná válik. Az Országgyűlés tehát csak
        egyféle    módon,    a    törvényhozó    hatalmán    keresztül
        befolyásolhatja az ügyészség tevékenységét; e  körben  azonban
        –   alkotmányozó  hatalmának  gyakorlásával  –  akár  arra  is
        lehetősége  van,  hogy a legfőbb ügyész és ügyészség  közjogi,
        alkotmányos helyzetét megváltoztassa.

        4.  Az  Alkotmány 27. §-ában szabályozott kérdés/interpelláció
        jogintézményének kiemelt jelentősége van az  Alkotmány  61.  §
        (1)    bekezdésében   meghatározott,   a   közérdekű    adatok
        megismerésének    lehetőségét   biztosító   alkotmányos    jog
        érvényesülése szempontjából.

        4.1.  Az  Alkotmány 27. §-a szerint kérdést és  interpellációt
        bármely,  a megkérdezett személy feladatkörébe tartozó  ügyben
        feltehet  az  országgyűlési képviselő. Az  Alkotmánynak  ez  a
        rendelkezése   egyben  meghatározza  a  kérdés,   illetve   az
        interpelláció legfontosabb tárgyi korlátját is, melyet mind  a
        kérdést       feltevőnek/interpellálónak,        mind        a
        kérdésre/interpellációra  választ  adónak  tiszteletben   kell
        tartania: az interpelláció/kérdés csak olyan ügyre irányulhat,
        amely   a  megkérdezett/interpellált  feladatkörébe  tartozik.
        Olyan  kérdésre  tehát, amely nem tartozik a feladatkörébe,  a
        megkérdezett/interpellált nem adhat választ.
        Ebből   következően  önmagában  az,  hogy   az   interpelláció
        valamely,  a  jogalkalmazás körében, konkrét ügyben  meghozott
        döntésre,  foganatosított intézkedésre, vagy folyamatban  lévő
        ügyre  irányul,  nem  jelent a legfőbb  ügyész  számára  olyan
        kifogási  okot, amely alapján a válaszadást megtagadhatná.  Az
        Alkotmány  határozza  meg a legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség
        alapvető   feladatait   (részletesen  lsd.   jelen   Indokolás
        IV./3.5.2.  pontjában),  és az Ütv. az általános  feladatokhoz
        kapcsolódóan   más   feladatokkal   és   jogosítványokkal   is
        felruházza az ügyészséget.
        Az   Alkotmány  egyes  rendelkezései  alkalmazásánál   azonban
        figyelemmel kell lenni arra is, hogy az egyes rendelkezések  a
        legritkább esetben érvényesülnek önmagukban, a legtöbb esetben
        más   alkotmányos  rendelkezéseket  is  érinthetnek,   esetleg
        sérthetnek.
        Az  interpelláció, mint jogintézmény jellegéből fakadóan ilyen
        érintett  alkotmányos  rendelkezés  lehet  például  az  emberi
        méltósághoz  való  jog  [Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdése],  a
        személyes  adatok  védelméhez  fűződő  jog  [Alkotmány  59.  §
        (1)  bekezdése]  vagy  az Alkotmány 57. § (1)-(2)  bekezdésébe
        foglalt alapjogok.
        Az   Alkotmányban  biztosított  alapjogokon  túl,  illetve  az
        Alkotmány   rendelkezésein  túlmenően  mind  az   interpelláló
        képviselőnek,   mind  az  interpelláltnak  tiszteletben   kell
        tartania  a  törvényekben  és  egyéb  jogszabályokban  foglalt
        rendelkezéseket is.

        Mindezekből  következik, hogy az interpellációra adott  válasz
        kapcsán   a   legfőbb  ügyész  válaszával   nem   sérthet   az
        Alkotmányban  vagy  más törvényekben biztosított  alapjogokat.
        Amennyiben  válaszával alkotmányos alapjogot vagy  jogszabályt
        sértene, úgy az interpellált megtagadhatja a választ az  adott
        kérdésre.  Ez azonban nem mentesíti azon kötelezettsége  alól,
        hogy az interpelláció egyéb részeire – amennyiben az nem jár a
        fentiek sérelmével – választ adjon.

        Az   interpelláció  –  mint  az  a  jelen  Indokolás  IV./1.1.
        pontjából  kitűnik  – a parlamenti ellenőrzés,  ezen  belül  a
        magyarázatkérés,  információszerzés egyik eszköze.  Ugyanakkor
        amiatt,  hogy nyilvánosan, az Országgyűlés nyilvános  plenáris
        ülésén hangzik el az interpelláció, az óhatatlanul a politikai
        viták és megítélések kereszttüzébe kerül.
        A  képviselők  információt, magyarázatot  azonban  nemcsak  az
        interpelláción,   szóban  feltett  kérdéseken   keresztül,   a
        plenáris  ülés  nyilvánossága előtt kaphatnak. Rendelkezésükre
        áll egyrészt az írásbeli kérdés intézménye is, melynek során a
        választ  a  kérdező képviselő kapja meg, amely egyebekben  nem
        képezi   az  Országgyűlés  jegyzőkönyvének  részét  (mint   az
        írásbeli  interpelláció esetében), hanem  csak  a  jegyzőkönyv
        irattári  mellékletét, és nem kell a képviselőknek megküldeni.
        Mgy  ezek  a  kérdések  sokkal szűkebb nyilvánosságot  kapnak.
        Ugyancsak  az  országgyűlési  képviselők  információszerzéshez
        való jogát biztosítja az országgyűlési képviselők jogállásáról
        szóló  1990. évi LV. törvény 8. § (1) bekezdése, mely  alapján
        az   állami  szervek  kötelesek  az  országgyűlési  képviselők
        részére  a  munkájukhoz szükséges felvilágosítást  megadni.  E
        jogot biztosítja a törvény 8. § (2) bekezdése is azáltal, hogy
        az  Országgyűlés  által  létrehozott vizsgálóbizottság  tagját
        –  meghatározott feltételek fennállta esetén – külön  engedély
        nélkül is feljogosítja az államtitok megismerésére.

        4.2.  A legfőbb ügyész interpellációra adott válaszának – azon
        túl, hogy az nem sérthet az Alkotmányban vagy más törvényekben
        biztosított  alapjogokat – tartalmi korlátját képezi,  hogy  a
        válasz   nem   veszélyeztetheti   az   ügyészség   alkotmányos
        feladatainak   az   ellátását.  Az  ügyészség,   mint   önálló
        alkotmányos   szervezet  feladatait  az  Alkotmány   51.   §-a
        határozza  meg, mely szerint a legfőbb ügyész és az  ügyészség
        alkotmányos feladatai közé tartozik – többek között – a Magyar
        Köztársaság  érdekeit,  illetve  a  demokráciát   sértő   vagy
        veszélyeztető    cselekmények   üldözése,    a    törvényesség
        biztosítása  és  védelme. Az ügyészség  képviseli  a  vádat  a
        bírósági   eljárásban,  felügyeletet  gyakorol   a   büntetés-
        végrehajtás  törvényessége  felett,  és  meghatározott   jogok
        illetik meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű
        ellátása   az   ügyészség  és  a  legfőbb  ügyész  alkotmányos
        kötelezettsége.   A  legfőbb  ügyész  interpellálása   kapcsán
        különösen  az igazságszolgáltatás körébe tartozó,  folyamatban
        lévő  (így például jogerős bírói ítélettel, illetőleg  ügyészi
        határozattal  még  le  nem zárt, vagy  újraindított)  ügyekkel
        –  ideértve a közigazgatási tárgyú ügyészi intézkedéseket is –
        kapcsolatban  feltett  kérdésre adott legfőbb  ügyészi  válasz
        esetén    kerülhet   veszélybe   az   ügyészség    alkotmányos
        feladatainak  az  ellátása.  Így például  a  folyamatban  lévő
        nyomozással  összefüggő  adatoknak, információknak,  nyomozati
        vagy   egyéb   cselekményeknek,   bizonyítékoknak,   stb.   az
        Országgyűlés  –  és  így a nyilvánosság –  előtti  ismertetése
        súlyosan   veszélyeztetheti  a  nyomozást,  további  nyomozati
        cselekményeknek a végzését, és végső soron a vádemelést  és  a
        vádképviselet megfelelő ellátását is.
        A  legfőbb  ügyész  interpellációra adott válaszának  tartalmi
        korlátját képezi tehát az, hogy az ügyészi válasz –  az  abban
        közölt   információ  –  nem  veszélyeztetheti   az   ügyészség
        alkotmányos  feladatainak az ellátását.  A  legfőbb  ügyész  a
        válaszadás  előtt  köteles mérlegelni, hogy a  válaszával  nem
        veszélyezteti-e  az  Alkotmányban  meghatározott  feladatainak
        teljesítését.  A  feladat-ellátásra kiható veszély  megítélése
        egyben a legfőbb ügyész alkotmányos felelőssége. Arról, hogy a
        feltett,  folyamatban  lévő  ügyre  vonatkozó  interpellációra
        adott   válaszadás  kapcsán  veszélybe  kerül-e  az  ügyészség
        alkotmányos  feladatának teljesítése, a  legfőbb  ügyész  dönt
        esetenként. A válaszadás során azonban az Alkotmány 51. §-ában
        megfogalmazott   feladatai  ellátásának  biztosítása   mellett
        figyelemmel  kell,  hogy legyen mind az Alkotmány  27.  §-ban,
        mind az 52. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére is.

        4.3.  Mint ahogy az már a korábbiakban kifejtettekből kitűnik,
        az  ügyészség  és  a  legfőbb ügyész független,  tevékenysége,
        eljárása    során   kizárólag   az   Alkotmánynak    és    más
        jogszabályoknak  van  alárendelve, nincs  másik  olyan  szerv,
        amely  felügyeleti,  ellenőrzési,  irányítási  vagy  utasítási
        jogot   gyakorolhatna  felette.  Az,  hogy  a  konkrét  ügyben
        rendelkezésére álló tényeket, adatokat, stb. az ügyész  milyen
        módon  értékeli,  abból milyen következtetéseket  von  le,  az
        ügyész  szabad  mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe
        tartozik.  Az országgyűlési képviselő, illetve az Országgyűlés
        arra  kérhet  magyarázatot, hogy az adott ügyben rendelkezésre
        álló  adatok  alapján  meghozhatta-e az  ügyész  a  kifogásolt
        döntést;  arra azonban nem kérhet magyarázatot, hogy a  döntés
        milyen szakmai viták, megfontolások és érvek alapján született
        meg az adott formában. Ha tehát az interpellációban kifogásolt
        döntésnek a jogi alapjai megvannak, a legfőbb ügyész a konkrét
        döntést  egyéb szempontok alapján a továbbiakban  nem  köteles
        indokolni.

        4.4. Az Alkotmány meghatározza, hogy kik, mely személyekhez és
        milyen   kérdésekben   nyújthatnak   be   interpellációt.   Az
        interpellációs   eljárásra  vonatkozó  részletes   szabályokat
        (ideértve  az  el  nem  fogadás esetleges  következményeit)  a
        Házszabály  tartalmazza. A Házszabály  117.  §  (4)  bekezdése
        szerint  ha  az Országgyűlés az interpellációra adott  választ
        elutasítja,  az  interpellációt ki  kell  adni  a  hatáskörrel
        rendelkező bizottságnak. A bizottság jelentést készít, melynek
        alapján  az  Országgyűlés  a)  utólag  helyesnek  ítélheti  az
        interpellációra adott választ; b) elfogadja a bizottság ülésén
        az  interpellált által kiegészített választ; c) megerősíti  az
        interpellációra adott korábbi elutasító választ, és ezután  az
        Országgyűlés  a bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására
        kéri  fel.  Az Országgyűlés bizottságainak ülései a Házszabály
        68. § (1) bekezdése alapján a sajtó számára nyilvánosak, így a
        4.1.   pontban  leírt  jogsérelmek  a  bizottsági  ülésen   is
        bekövetkezhetnek.   A   legfőbb   ügyész   és   az   ügyészség
        függetlensége kiterjed arra is, hogy bizottsági  üléseken  sem
        lehet  a jogszerűen meghozott döntése indokait számon kérni  a
        legfőbb  ügyészen; mint ahogy az sem vizsgálható,  hogy  miért
        nem  más tartalmú döntés született az adott ügyben. Mindez  az
        ügyészség,  illetve a legfőbb ügyész mérlegelési jogkörébe  és
        felelősségi  körébe tartozik, és a döntés jogi  indokain  túli
        egyéb  indokait az országgyűlési bizottságok előtt sem köteles
        feltárni.

        4.5.   Mindezekből   következően  nem   lehetetlenül   el   az
        országgyűlési     képviselőknek    az    információszerzéshez,
        magyarázat  kéréséhez  fűződő  joga  önmagában  attól,  ha  az
        interpellált megtagadja a válaszadást arra tekintettel, hogy a
        válasza  alapjogot vagy jogszabályt sértene, vagy  alkotmányos
        feladatának  az ellátását veszélyeztetné. Mind az interpelláló
        képviselőnek,   mind  az  interpelláltnak  kötelessége,   hogy
        ügyeljen  arra: az interpellációs eljárás során ne  sérüljenek
        alapjogok, jogszabályi előírások. Az interpelláltnak akkor  is
        figyelemmel kell erre lennie, ha az elhangzott interpellációra
        adott válasz szükségszerűen ilyen sérelmet okozna. Ha tehát  a
        konkrét  kérdésre  adandó válasz nem  fogalmazható  meg  olyan
        általánosságban  vagy olyan módon, hogy ne sértsen  alapjogot,
        illetve ne kerüljön veszélybe az alkotmányos feladat ellátása,
        akkor  az interpellált a választ e konkrét kérdés tekintetében
        megtagadhatja.

        Mindezekből   következően   az  Alkotmánybíróság   a   legfőbb
        ügyésznek  az  interpellációkra adandó válaszának  a  tartalmi
        kereteit  a  Rendelkező  rész  1. pontjába  foglaltak  szerint
        határozta meg.

        5. A jelen határozat Indokolásának IV./3.5. pontja részletesen
        elemzi  a legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos helyzetét
        és  megállapítja, hogy sem az ügyészség, sem a legfőbb  ügyész
        nincs   más   szervnek  alárendelve,  csak  a  jogszabályoknak
        (illetve  az  egyes ügyészek a legfőbb ügyésznek  és  felettes
        ügyészeiknek);   az   Országgyűlés  felé   csak   beszámolási,
        megjelenési,    valamint   információ-   és    magyarázatadási
        kötelezettsége van.
        A   legfőbb  ügyész  függetlenségéből  következik,   hogy   az
        Országgyűlés   nem   utasíthatja   őt   meghatározott   döntés
        meghozatalára vagy megváltoztatására, döntéséért nem  tartozik
        az Országgyűlésnek politikai felelősséggel.
        Az  interpelláció nem irányulhat sem a legfőbb ügyész,  sem  a
        Kormány  tagjainak esetében arra, hogy konkrét döntést  hozzon
        vagy  változtasson meg, tehát a legfőbb ügyész interpellációba
        foglalva  sem  utasítható  konkrét döntés  meghozatalára  vagy
        megváltoztatására.  Az interpellációra  adott  válasz  el  nem
        fogadásának  következménye a Házszabály 117. §  (4)  bekezdése
        szerint   az,   hogy   a   hatáskörrel  rendelkező   bizottság
        megtárgyalja az interpellációt és a mögötte húzódó  problémát,
        kérdést.  A bizottsági vita során több lehetőség van az  érvek
        és  ellenérvek kifejtésére (ez esetben ugyanis  nem  kötik  az
        interpelláltat  az interpellációra vonatkozó  szigorú  időbeli
        korlátok).   Ha  a  bizottság  olyan  jelentést  terjeszt   az
        Országgyűlés  plenáris  ülése elé,  melynek  következtében  az
        interpellációra adott választ az Országgyűlés  a  továbbiakban
        sem  fogadja  el,  akkor  a bizottság  intézkedési  javaslatot
        dolgoz ki. Hangsúlyozandó azonban, hogy mind a bizottság, mind
        az  Országgyűlés  olyan intézkedéseket hozhat csak,  amelyeket
        számára   az   Alkotmány  vagy  törvény  lehetővé   tesz;   az
        interpelláltat   azonban   nem   utasíthatja   a    kifogásolt
        intézkedés,  döntés  meghozatalára vagy megváltoztatására.  Ez
        utóbbi  esetben ugyanis az Országgyűlés egy másik,  önálló  és
        alkotmányosan meghatározott feladatkörrel rendelkező  szervtől
        vonna el hatáskört; ez viszont ellentétes lenne a demokratikus
        jogállamiság elvével.

        Mindezekből  következően az Alkotmánybíróság a legfőbb  ügyész
        utasíthatóságával kapcsolatban a Rendelkező rész 3.  pontjában
        foglaltakat állapította meg.

        6.  A  jelen  határozat Indokolásának IV./3. pontja  kitér  az
        Országgyűlés előtti politikai felelősség különböző fajtáira. A
        IV./3.5.   pont   megállapítja,  hogy  a   jelenleg   hatályos
        alkotmányos   rendszerben  a  legfőbb  ügyész   nem   tartozik
        politikai  felelősséggel az Országgyűlésnek, mivel hiányzik  a
        politikai felelősség két alapvető eleme: a számonkérhetőség és
        szankcionálhatóság.    A   legfőbb   ügyész    visszahívására,
        leváltására  nincs az Országgyűlésnek alkotmányos  lehetősége,
        hivatalvesztését    pedig   csak    a    köztársasági    elnök
        kezdeményezésére,  az Üsz.-ben konkrétan  megjelölt  esetekben
        mondhatja ki (amelyekbe nem tartozik bele a politikai  bizalom
        megrendülése).
        A   politikai  felelősség  hiánya  azonban  természetesen  nem
        eredményezheti azt, hogy a legfőbb ügyész az Országgyűlés felé
        fennálló  kötelezettségeinek ne tegyen  eleget,  hiszen  ekkor
        alkotmány-,   vagy  törvénysértést  követne  el.   A   legfőbb
        ügyésznek a közjogi, alkotmányjogi felelőssége ugyanis fennáll
        az   Országgyűlés   irányában.  Köteles   egyrészt   általános
        beszámolási kötelezettségének eleget tenni, másrészt  mind  az
        Országgyűlés,  mind annak bizottságai előtt megjelenni  és  az
        elhangzó kérdésekre – a jelen határozat Rendelkező részének 1.
        pontjában  meghatározott tartalmi kereteken  belül  –  választ
        adni.

        Mindezekből  következően az Alkotmánybíróság a legfőbb  ügyész
        politikai felelősségének kérdésében a Rendelkező rész 2. és 4.
        pontja szerint határozott.

        Az   Alkotmánybíróság  a  határozat  Magyar  Közlönyben   való
        közzétételét az Abtv. 51. § (2) bekezdése alapján rendelte el.
                                 Dr. Holló András
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
              Dr. Bihari Mihály                       Dr. Czúcz Ottó
              előadó alkotmánybíró                     alkotmánybíró
                                         
              Dr. Erdei Árpád                    Dr. Harmathy Attila
              alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                         
              Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Provisions concerning the role of the Prosecutor General
          Number of the Decision:
          .
          3/2004. (II. 17.)
          Date of the decision:
          .
          02/16/2004
          .
          .
          en_0003_2004.pdfen_0003_2004.pdf