English
	Hungarian

Ügyszám: .	383/G/2003
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 3/2004. (II. 17.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2004/48 .

A döntés kelte: Budapest, 02/16/2004 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   a  legfőbb  ügyésznek   az   Alkotmány értelmezése   tárgyában  előterjesztett   indítványa   alapján meghozta a következő                          határozatot: Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  27.  §-ának  értelmezése alapján  a  legfőbb ügyész interpellálhatóságával kapcsolatban az alábbiakat állapítja meg: 1.  Az  Alkotmány 27. §-a alapján a legfőbb ügyészhez intézett interpelláció  minden, a legfőbb ügyész feladatkörébe  tartozó ügyre  irányulhat, így a jogalkalmazás körében, egyedi  ügyben meghozott döntésre, illetve foganatosított intézkedésre is. A    legfőbb   ügyész   a   feladatkörében   hozzá    intézett interpellációra  köteles választ adni, válaszának  azonban  az Alkotmányból, és mindenekelőtt az abban foglalt feladatköréből levezethető, tartalmi korlátai vannak. A  legfőbb ügyész az interpellációra adott válaszában  köteles tiszteletben   tartani   az  Alkotmány   rendelkezéseit,   így különösen  az  Alkotmányban és ennek alapján más  törvényekben biztosított  alapjogokat.  A válaszadás  nem  veszélyeztetheti továbbá   az   ügyészség,   mint  önálló   alkotmányos   szerv Alkotmányban meghatározott feladatainak teljesítését. A   jogalkalmazás  körébe  tartozó,  egyedi  ügyben  meghozott döntésre,   illetve   foganatosított   intézkedésre   irányuló interpellációra is csak a fenti keretek között  válaszolhat  a legfőbb ügyész. Az  interpellációra adott válasz tartalmi korlátai  figyelembe veendők  a  legfőbb  ügyésznek mind az  interpellációra  adott válasza, mind a legfőbb ügyész bizottsági meghallgatása során. 2.  A  legfőbb  ügyész,  akit  megbízatására  az  Országgyűlés választ   meg,  feladatainak  ellátása  során  hozott   egyedi döntéséért    nem   tartozik   politikai   felelősséggel    az Országgyűlésnek.   Ennek   megfelelően   a   hozzá    intézett interpellációra  adott válaszának el nem fogadása  nem  érinti közjogi helyzetét. A legfőbb ügyész alkotmányos helyzetéből és az  interpelláció funkciójából következően az  interpellációra adott   válaszának   el  nem  fogadása  esetén   nem   vonható felelősségre. 3.  A  legfőbb  ügyész  és az ügyészség nincs  alárendelve  az Országgyűlésnek.  A legfőbb ügyész ezért sem közvetlenül,  sem közvetve   nem  utasítható  valamely  meghatározott  tartalmú, egyedi döntés meghozatalára vagy megváltoztatására. 4.  A  legfőbb  ügyész politikai felelősségének a  hiánya  nem érinti    az   Országgyűlés   irányában   fennálló    közjogi, alkotmányjogi   felelősségét,  amely  magában   foglalja:   az Alkotmány    51.   §-ában   foglalt   kötelezettségeinek    és feladatainak   a   teljesítését,  az   általános   beszámolási kötelezettségét,    az   Országgyűlés    bizottságai    előtti meghallgatáson  való megjelenési, valamint a bizottság  előtti válaszadási   kötelezettségét,  továbbá  azt  az   alkotmányos kötelezettségét is, hogy a hozzá intézett interpellációkra  és kérdésekre  köteles választ adni. Az interpelláció  és  kérdés kapcsán  –  az  1.  pontban megfogalmazott korlátok  között  – kizárólag magyarázatadásra és felvilágosításra köteles. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                                               I. A  legfőbb ügyész indítványában – az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII.  törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  1.   § g)  pontjára,  valamint  21. § (6)  bekezdésének  f)  pontjára hivatkozva – az Alkotmány 27. §-ának az értelmezését kérte  az Alkotmány  51.  §  és  52.  § (2) bekezdésére  tekintettel.  A legfőbb   ügyész   a   következő  két   kérdésben   kérte   az Alkotmánybíróság állásfoglalását: „1.)  Az  országgyűlési képviselők által a  legfőbb  ügyészhez intézett  interpelláció  vonatkozhat-e  az  ügyész   által   a jogalkalmazás  körében,  konkrét  ügyben  meghozott  döntésre, illetve foganatosított intézkedésre? 2.)   Az   interpelláció,  az  interpellációra  adott   válasz elutasítása,   vagy   az  Országgyűlésnek   az   interpelláció tárgyában  kialakított egyéb állásfoglalása  tartalmazhat-e  a jogalkalmazás   körébe   tartozó  közvetlen   vagy   közvetett utasítást a legfőbb ügyész számára?” Álláspontja szerint az értelmezés azért szükséges, mert bár az interpelláció lehetséges címzettjeinek (a Kormány  és  tagjai, valamint  a  legfőbb  ügyész)  jogállását  és  feladatait   az Alkotmány   különbözően   határozza   meg,   ennek   (és    az országgyűlési képviselőkhöz való eltérő természetű  viszonyuk) ellenére  interpellálhatóságukra az  Alkotmány  [és  a  Magyar Köztársaság  Országgyűlésének  Házszabályáról  szóló  46/1994. (IX.  30.)  OGY határozat, a továbbiakban: Házszabály]  azonos rendelkezéseket tartalmaz. Az értelmezést az teszi időszerűvé, hogy  az  „elmúlt időszakban több esetben intéztek  a  legfőbb ügyészhez   interpellációt  konkrét  ügyben,   amelyekben   az interpelláló képviselő büntető-, illetve polgári  anyagi  vagy eljárási    jogszabályok    meghatározott    módon     történt alkalmazására   kért   magyarázatot.  Az   el   nem   fogadott interpellációk  bizottsági  tárgyalása  során  utalás  történt arra,  hogy  az ügyben eljáró ügyésznek másként kellett  volna döntenie.   A  Házszabálynak  a  legfőbb  ügyészhez   intézett interpellációkra  is  irányadó szabályai szerint  nem  kizárt, hogy  az  Országgyűlés illetékes bizottsága eljárása  során  a konkrét  ügyekre  irányadó intézkedési tervet  dolgoz  ki.”  A legfőbb  ügyész  álláspontja szerint  kizárólag  az  Alkotmány értelmezése   útján   eldönthető,  hogy  „a   legfőbb   ügyész Országgyűléssel    szembeni   felelősségéből,    illetve    az Alkotmánynak   az   interpellálhatókra   vonatkozó   általános rendelkezéséből     következik-e     a     legfőbb      ügyész interpellálhatósága  konkrét ügyben, a  jogalkalmazás  körében meghozott   döntésre,  illetve  foganatosított  intézkedésekre vonatkozóan. Hasonlóképpen kizárólag az Alkotmány  értelmezése alapján  dönthető  el  az is, hogy a nem  feltétlenül  konkrét ügyben,   hanem   akár   általános  jelleggel   megfogalmazott interpelláció,  az  interpellációra adott válasz  elutasítása, vagy az Országgyűlésnek az interpelláció tárgyában kialakított egyéb  állásfoglalása  tartalmazhat-e általában  vagy  konkrét ügyre  vonatkozóan, a jogalkalmazás körébe  tartozó  közvetlen vagy  közvetett utasítást a legfőbb ügyész számára.  (…)  [A]z Országgyűlés  kötelezheti-e  a  legfőbb  ügyészt  arra,   hogy konkrét ügyben meghatározott intézkedést tegyen függetlenül  a saját,     illetve    az    eljáró    ügyész     jogalkalmazói meggyőződésétől.”                                                               II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „27.  §  Az  Országgyűlés tagjai az állampolgári,  valamint  a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaihoz, az  Állami  Számvevőszék elnökéhez és a  Magyar  Nemzeti  Bank elnökéhez kérdést, a Kormányhoz, a Kormány bármely tagjához és a  legfőbb  ügyészhez interpellációt és kérdést intézhetnek  a feladatkörükbe tartozó minden ügyben.” „51.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az ügyészség   gondoskodik  a  természetes  személyek,   a   jogi személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak  a  védelméről,  valamint az alkotmányos  rendet,  az ország  biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről. (2)  Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a  bírósági eljárásban,   továbbá   felügyeletet  gyakorol   a   büntetés- végrehajtás törvényessége felett. (3)  Az  ügyészség  közreműködik  annak  biztosításában,  hogy mindenki  megtartsa  a  törvényeket.  Törvénysértés  esetén  – törvényben  meghatározott  esetekben  és  módon  –  fellép   a törvényesség védelmében.” „52.  §  (2)  A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős,  és működéséről köteles beszámolni.” „53.  § (3) Az ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti  és irányítja.” 2. Az Abtv. érintett rendelkezései: „1. § Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik: (…) g) az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése;” „21.   §   (6)   Az   1.   §  g)  pontja   szerinti   eljárást indítványozhatják: (…) f) a legfőbb ügyész.”                              III. Az  indítvány  kapcsán  az  Alkotmánybíróság  az  Abtv.  1.  § g) pontjában meghatározott hatáskörében járt el. Az Abtv. 1. § g)  pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése. Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint  [először: 31/1990.  (XII.  18.) AB határozat, ABH 1990,  136,  137-138.; legutóbb: 42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329,  331- 332.]   az  Abtv.  1.  §  g)  pontjában  szabályozott,  elvont alkotmányértelmezésre vonatkozó indítvány esetében  az  alábbi követelményeket  kell  figyelembe venni:  az  indítványnak  az Abtv.  21.  §  (6)  bekezdésében meghatározott  szervtől  vagy személytől   kell   származnia;  nem  általánosságban,   hanem valamely  konkrét  alkotmányjogi  probléma  aspektusából  kell kezdeményeznie az eljárást; az Alkotmány, ugyancsak  konkrétan megjelölt rendelkezésének értelmezését kell kérnie.  Végül  az adott alkotmányossági problémának közvetlenül – más jogszabály közbejötte   nélkül   –   levezethetőnek   kell   lennie    az Alkotmányból. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek a feltételeknek megfelel.                               IV. 1.   Az   Alkotmánybíróság  először  az  interpelláció,   mint jogintézmény   nemzetközi,   illetve   magyar   szabályozását, sajátosságait, történetét tekintette át. 1.1.   Az   interpelláció,   kérdés   (azonnali   kérdés)    a parlamenteknek a (végrehajtó hatalmat) ellenőrző  funkciójához kötődik,   lehetőséget  adva  arra,  hogy   az   országgyűlési képviselő  valamely kérdésről a parlament teljes nyilvánossága előtt  kapjon  információt,  illetve  magyarázatot.  A  kérdés (azonnali  kérdés) célja az információszerzés  (felvilágosítás kérése),   míg   az  interpelláció  célja  magyarázat   kérése valamely, az interpellált feladatkörébe tartozó ügyben. Mind a kérdés, mind az interpelláció eszköz ugyanakkor arra is,  hogy az  abban  felvetett  kérdés, probléma szélesebb  nyilvánosság előtt  ismertté válhasson, illetve e kérdésben politikai  vita folyhasson. 1.2.  A  kérdés  és az interpelláció nemcsak  céljában,  hanem következményeiben  is  eltér egymástól. Míg  az  interpelláció esetében  valódi politikai vita alakulhat ki, addig  a  kérdés esetében  igazi vita közvetlenül nem folyik (a kérdésre  adott választ követően a képviselőnek nincs viszontválaszra joga, és a    válasz    elfogadásáról   sem   születik   döntés).    Az interpellációra  szigorúbb  szabályok  vonatkoznak,   mint   a kérdésre:  a  válasz  elhangzása után a  képviselőt  általában megilleti a viszontválasz joga, és nyilatkozhat arról is, hogy a  választ  elfogadja-e vagy sem. Amennyiben a  képviselő  nem fogadja el a választ, a parlament dönthet annak elfogadásáról. Ha  a  parlament  sem fogadja el, ennek további következményei lehetnek:  az interpelláltnak meghatározott időn  belül  újabb választ  kell  készítenie, vagy az interpellált felé  ajánlást fogalmaz  meg a parlament, vagy a probléma további tárgyalását (jelentéstételi  kötelezettséggel) valamely bizottságnak  adja át, stb. Az  interpelláció el nem fogadásának következménye  lehet  még (bár   ez  napjainkban  elég  ritka,  de  lsd.  pl.  a   belga szabályozást)    a    bizalom   megvonása   az    interpellált kormánytagtól, vagy a Kormánytól magától. 1.3.    Az    interpellálhatók   körének    szabályozása    is változatosságot mutat, mivel azonban ez az eszköz alapvetően a végrehajtó   hatalom  ellenőrzését  szolgálja,  minden   olyan parlamentben,  ahol  ismert  az  interpelláció  intézménye,  a Kormányhoz,  illetve annak tagjához benyújtható interpelláció. Ezen  túlmenően  az interpellálhatóak körét nagyon  sokszínűen határozzák  meg  az egyes Alkotmányok, illetve Házszabályok  – így  a  Magyar Köztársaság Alkotmánya is –; e körbe  tartozhat pl.  a  számvevőszék  elnöke, a nemzeti bank  elnöke,  vagy  a fegyveres erők parancsnoka (Észtország). 1.4.  Az  1949.  augusztus  20-án  kihirdetett  Alkotmány   (a továbbiakban:  Alk1.) szövege nem tartalmazta az interpelláció intézményét, a parlamenti ellenőrzés másik eszközét, a kérdést azonban  igen.  A  27.  §  (3)  bekezdése  szerint  kérdést  a minisztertanácshoz,  annak  elnökéhez  vagy  bármely  tagjához lehetett  a  feladatkörükbe tartozó minden ügyben  intézni;  a kérdésre  a megkérdezettek az Országgyűlésen voltak  kötelesek felvilágosítást adni. Az  1972.  április  26-án kihirdetett és hatályba  lépett,  az 1949. évi XX. törvény módosításáról és a Magyar Népköztársaság Alkotmányának egységes szövegéről szóló 1972. évi  I.  törvény (a továbbiakban: Alkmód1.) úgy módosította az Alkotmányt, hogy kibővítette azoknak a körét, akikhez kérdés intézhető. A 27. § szerint  kérdést a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához,  a Minisztertanácshoz,   vagy  annak   bármelyik   tagjához,   az államtitkárokhoz,  a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez,  a  legfőbb ügyészhez  lehetett  a  feladatkörükbe tartozó  minden  ügyben intézni;   akihez   a  kérdést  intézték,  köteles   volt   az Országgyűlésen választ adni. Az Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel (a továbbiakban: Alkmód2.)  történt módosítása vezette be ismét a korábban,  az Alk1.   hatályba  lépéséig  létező  interpelláció  intézményét (hatályba  lépett 1989. október 23-án); egyúttal  változtatott azoknak  a  körén  is,  akikhez  kérdést  lehet  intézni.   Az Alkotmány  akkori  27. §-a szerint – a feladatkörükbe  tartozó minden ügyben – kérdés volt intézhető a köztársasági elnökhöz, az  állampolgári  jogok  országgyűlési biztosához,  az  Állami Számvevőszék  elnökéhez  és a Magyar Nemzeti  Bank  elnökéhez; kérdés   és   interpelláció  pedig  a  Minisztertanácshoz,   a Minisztertanács  bármely tagjához és a legfőbb  ügyészhez.  Az 1990. évi XL. törvény módosította ismét az Alkotmány 27. §-át, s  ez  állapította meg annak jelenleg is hatályos szövegét;  a módosítást követően a köztársasági elnökhöz már nem  intézhető kérdés,   viszont  kérdezhetővé  vált  a  nemzeti  és  etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. 2.   Az   Alkotmánybíróság  ezt  követően  a  legfőbb   ügyész alkotmányos,  közjogi  helyzetét,  jogállását,  illetve  annak változásait  érintő kérdéseket tekintette át röviden,  különös tekintettel  arra a speciális kontinuitásra,  mely  alapján  a legfőbb  ügyésznek az Országgyűlés felé fennálló  felelősségét megállapító alkotmányi rendelkezés szövege 1949. augusztus 20- a  óta  gyakorlatilag  változatlan maradt,  míg  a  felelősség tartalma időközben átalakult. 2.1.   Az   Alk1.  42-44.  §-ai  tartalmazták  az  ügyészségre vonatkozó  fejezetet. A 43. § (1) bekezdése alapján a  legfőbb ügyészt az Országgyűlés választotta hatévi időtartamra, és  az Országgyűlés  a legfőbb ügyészt vissza is hívhatta.  A  43.  § (2)  bekezdése  a hatályos szabályozással szinte  szó  szerint megegyezően   mondta   ki,   hogy   a   legfőbb   ügyész    az Országgyűlésnek felelős és működéséről beszámolni köteles. Az   Alkmód1.  alapján  az  Alkotmány  ügyészségre   vonatkozó fejezetét  már az 51-53. §-ok tartalmazták; lényeges változás, hogy  az  Országgyűlés  négy  éves időtartamra  választotta  a legfőbb ügyészt. Az  1975. évi I. törvény 1. § (4) bekezdése úgy módosította  a legfőbb  ügyész  választására vonatkozó  alkotmányi  szabályt, hogy   őt   az   Országgyűlés  az  első  ülésén  a   következő Országgyűlés első üléséig terjedő időszakra választja meg. Az  Alkmód2.-vel módosított Alkotmány kimondja, hogy a legfőbb ügyészt  a  köztársasági  elnök  javaslatára  az  Országgyűlés választja, nem rendelkezik azonban a megbízatás időtartamáról, e kérdést törvény rendezi. 2.2.  Az  1989-es  alkotmányozási  folyamat  során  az  alábbi kompromisszum  alakult  ki  az ügyészség,  illetve  a  legfőbb ügyész  jogállásával  kapcsolatban: 1. a  legfőbb  ügyészt  az Országgyűlés  választja; 2. megbízatási ideje  hat  év,  amely eltér az őt megválasztó Országgyűlés megbízatási idejétől;  3. nem  visszahívható; 4. sem a legfőbb ügyész, sem az  ügyészség nincs  alárendelve  sem  az  igazságügy-miniszternek,  sem   a Kormánynak, viszont 5. a legfőbb ügyész interpellálhatóvá vált (így  adott  ügyekben magyarázatot kérhet tőle az Országgyűlés bármely   tagja)   és   6.  megmaradt   az   Alkotmánynak   az rendelkezése,  mely a legfőbb ügyésznek az  Országgyűlés  felé fennálló   felelősségét  általánosságban   kimondja;   7.   az ügyészség  független,  igazságszolgáltatási  funkciót   ellátó szervezet,  amely  csak a törvényeknek és jogszabályoknak  van alárendelve;  8. a legfőbb ügyész és az ügyészek nem  lehetnek pártnak  tagjai  és politikai tevékenységet nem folytathatnak; ez   a   politikai  összeférhetetlenség  az  ügyészek  szakmai önállóságának és függetlenségének a garanciája. Az    Alkmód2.    hatályba   lépésével   a   legfőbb    ügyész interpellálhatóvá   vált,   a   megbízatásának   időtartamára, valamint  a  visszahívhatóságára vonatkozó  szabályok  viszont kikerültek  az  Alkotmányból. Ezzel  egy  időben  azonban  nem módosult  a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló  1972.  évi V.  törvény  (akkor  még  Magyar Népköztársaság  ügyészségéről szóló  törvény, a továbbiakban: Ütv.) szövege, amely a legfőbb ügyész       megbízatásának       időtartamáról,       illetve visszahívhatóságának    kérdéséről    az    Alkmód2.    előtti alkotmányszöveggel megegyezően rendelkezett. A   legfőbb  ügyész  interpellálhatóságát  bevezető   Alkmód2. elfogadásakor,  és  azt  követően  az  Ütv.  módosításáig   az Országgyűlésnek  lehetősége volt  arra,  hogy  –  hasonlóan  a minisztertanács    elnökével,   illetve   tagjával    szembeni bizalmatlansági  indítványhoz – az  Ütv.  20.  §-a  alapján  a legfőbb  ügyésztől is megvonja bizalmát. E rendelkezés alapján a  legfőbb  ügyész tehát kifejezetten politikai  felelősséggel tartozott   az  Országgyűlésnek.  Az  akkori  legfőbb   ügyész megbízatásának  megszűnésére  azonban  nem  az  Ütv.  20.  §-a alapján  került  sor,  hanem  az  Országgyűlés  –  a  26/1990. (III.  13.)  OGY  határozatában – saját kérésre,  felmentéssel szüntette  meg  a  legfőbb ügyész megbízatását.  Az  Alkotmány 19.  §  (3) bekezdésének k) pontja rendelkezik arról,  hogy  a legfőbb   ügyészt  az  Országgyűlés  választja  meg,   és   az Országgyűlés  –  tekintettel  arra,  hogy  a  legfőbb   ügyész megbízatása  megszűnésének eseteit ekkor  jogszabály  még  nem rendezte – e jogköréből adódóan mentette fel őt. A  legfőbb ügyész közjogi helyzetét az Ütv.-t koncepcionálisan módosító  1989.  évi  XLVI.  törvény  (a  továbbiakban:   Ütv. módosítás)    szabályozta   újra   a   hatályos   Alkotmánynak megfelelően: megbízatásának időtartamát hat évben jelölte meg, és megszűnt a visszahívhatósága. A törvényalkotó indokolásában hangsúlyozta, hogy a legfőbb ügyésznek a parlamenti  ciklusnál hosszabb  időre  szóló  megbízatása a törvényesség  folyamatos biztosításának egyik lényeges feltétele lehet.  E  rendelkezés azonban  csak az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésének napján, 1990. május 2-án lépett hatályba, lehetőséget adva  arra,  hogy  olyan személy kerüljön  legfőbb  ügyészként megválasztásra,  aki a demokratikusan megválasztott  parlament bizalmát élvezi. Az Ütv. módosítás állapította meg – 1989. december 27-ével – a részben jelenleg is hatályos, Ütv. 20. § (5) bekezdését, amely kimondja, hogy az ügyészség független, és csak a törvénynek, a jogszabálynak   van   alárendelve,   megismétli   továbbá    a párttagság,  politikai tevékenység Alkotmányban  korábban  már lefektetett   tilalmát,  a  legfontosabb  összeférhetetlenségi szabályokat. Az   ügyészségi   szolgálati  viszonyról  és   az   ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (a  továbbiakban: Üsz.)   hatályon  kívül  helyezte  az  Ütv.-nek  az   ügyészek kinevezésére, a legfőbb ügyész megválasztására, megbízatásának időtartamára, illetve jogállására vonatkozó részeit (ez utóbbi csak az Alkotmány szövegének a megismétlése volt). Az ügyészek kinevezésére, a legfőbb ügyész megválasztására, megbízatásának időtartamára   vonatkozó  szabályokat  –  a  legfőbb   ügyészi megbízatás  megszűnésének az eseteivel együtt  –  jelenleg  az Üsz.  tartalmazza.  Tovább erősítette az ügyészségi  szervezet függetlenségét,  hogy  az Üsz. hatályba  lépésével  a  katonai ügyészek kinevezésére a legfőbb ügyész önállóan, és nem csak a honvédelmi,   illetve   a   belügyminiszterrel   egyetértésben jogosult. 3.  Az  Alkotmánybíróság ezek után az egyes,  az  Országgyűlés által választott közjogi méltóságok – széles értelemben vett – felelősségére   vonatkozó   kérdéseket   tekintette   át.   Az Alkotmánybíróság vizsgálata során abból indult ki, hogy  külön kell  választani  egyrészt  a  közszereplő  Országgyűlés  felé fennálló,  ún. politikai, valamint az egyéb (pl.  büntetőjogi, fegyelmi, kártérítési) felelősségre vonásának formáit. 3.1.  Önmagában az a tény, hogy valamely közjogi pozícióba  az Országgyűlés  választ  meg valakit, nem jelenti  automatikusan azt,   hogy   a   közjogi  tisztséget   betöltő   személy   az alkotmányjogi értelemben vett politikai felelősséggel tartozik az Országgyűlésnek. Vannak   olyan  közszereplők,  akiknek,  illetve  szervezetek, amelyek vezetőjének – bár az Országgyűlés választja meg őket – még  beszámolási  kötelezettségük sincs az  Országgyűlés  felé (ilyen  pl.  a  köztársasági elnök, vagy a Legfelsőbb  Bíróság elnöke).  Mások (pl. az Országos Rádió- és Televízió  Testület elnöke,   stb.)   évente  kötelesek  beszámolni   az   általuk irányított    szervezet   tevékenységéről,   e    beszámolójuk elfogadásáról  az Országgyűlés dönt, ám az el  nem  fogadásnak nincs  semmilyen  következménye. A harmadik csoportba  azok  a vezetők tartoznak, akiket beszámolási kötelezettség terhel  az Országgyűlés   felé,  és  a  képviselők  kérdést   intézhetnek hozzájuk (pl. az állampolgári jogok országgyűlési biztosa).  A legfőbb   ügyész  egy  negyedik  típusba  sorolható  abból   a szempontból, hogy beszámolási kötelezettség terheli, kérdés és interpelláció  intézhető  hozzá, ám  alkotmányjogi  értelemben vett  politikai  felelősség nem terheli az Országgyűlés  felé. Végül  az ötödik csoportot a Kormány és annak tagjai alkotják, akik  kötelesek  rendszeresen beszámolni  az  Országgyűlésnek, hozzájuk  mind  kérdés,  mind interpelláció  intézhető,  és  a politikai bizalom megrendülése esetén – egy önálló alkotmányos intézményt    igénybe    véve,    bizalmatlansági    indítvány benyújtásával – lehetőség van a miniszterelnök (és vele együtt az egész Kormány) megbízatásának visszavonására. 3.2.    Az   Országgyűlés   irányában   fennálló   beszámolási kötelezettség önmagában még nem jelenti a kötelezett  személy, és  rajta  keresztül az általa vezetett szervezet (így  pl.  a legfőbb   ügyész   és   az   ügyészség)   függetlenségének   a korlátozását. A beszámolási kötelezettség csupán az  általános ellenőrzésnek,    az   adott   szerv   tevékenységéről    való információszerzésnek    az    eszköze.    Ilyen    beszámolási kötelezettséget ír elő az Alkotmány az országgyűlési  biztosok [32/B. § (6) bekezdés], a Magyar Nemzeti Bank elnöke [32/D.  § (3)  bekezdés]  és természetesen a Kormány,  és  annak  tagjai részére  [39.  §  (1)  és (2) bekezdése].  Ezen  kívül  számos törvény    állapít   meg   beszámolási   kötelezettséget    az Országgyűlés  vagy  annak valamely bizottsága  felé,  így  pl. évente  beszámolásra  köteles az Országgyűlésnek  az  Országos Rádió-  és Televízió Testület elnöke, a Magyar Távirati  Iroda elnöke,  az  Országos  Atomenergia  Hivatal  főigazgatója,   a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. Hasonló  kötelezettséget  állapít meg  az  Alkotmány  32/C.  § (2)  bekezdése  az  Állami  Számvevőszék  részére:  az  általa végzett  ellenőrzésekről  jelentésben  kell  tájékoztatnia  az Országgyűlést,  mely jelentés Országgyűlés elé  terjesztéséről az  Állami  Számvevőszék  elnöke gondoskodik.  Bár  az  Állami Számvevőszék  az  Országgyűlésnek  alárendelt  szervezet,   és meghatározott  vizsgálat lefolytatására is  utasítható,  ám  a vizsgálat   lefolytatása  során  csak   a   törvényeknek   van alárendelve,    nem    utasítható    meghatározott    döntések meghozatalára vagy megváltoztatására. 3.3.   A   szélesebb  értelemben  vett  felelősség  tartalmát, kereteit, megállapításának eljárását és szankcióit csak  kevés esetben   határozza   meg   maga   az   Alkotmány.   Részletes szabályozást   csupán   a  köztársasági   elnök   felelősségre vonásának  eljárásáról  tartalmaz:  az  Alkotmány  31/A.   §-a egyrészről      biztosítja     az     államfő      személyének sérthetetlenségét,   másrészről   viszont   az   országgyűlési képviselők egyötödének lehetőséget ad arra, hogy az Alkotmányt vagy  más  törvényt  megsértő  köztársasági  elnökkel  szemben felelősségre vonási eljárást kezdeményezzen. 3.4.  A  miniszterelnök  –  és  hozzá  kapcsolódóan  az  egyes miniszterek   –   esetében   viszont   politikai    felelősség megállapítását  teszi  lehetővé az  Alkotmány  39/A.  §-a.  Ez esetben  az  Alkotmány a miniszterelnök és a  Kormány  tisztán politikai  felelősségéről rendelkezik;  az  egyéb  felelősségi szabályokat (pl. kártérítési felelősség) a Kormány tagjainak a jogállásáról  szóló törvény, illetve – az általános  szabályok szerint – egyéb törvények állapítják meg. 3.5.  A  legfőbb ügyész parlamenti felelősségéről  szűkszavúan rendelkezik az Alkotmány: „A legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős,   és   működéséről  köteles   beszámolni.”   [52.   § (2)  bekezdés]  Ez az alkotmányos rendelkezés  hozza  létre  a legfőbb  ügyész  és az Országgyűlés között fennálló  speciális alkotmányjogi  kapcsolatot,  felelősségi  rendszert,   melynek tartalmát  is az Alkotmány adja meg: a legfőbb ügyész  köteles az Országgyűlésnek a tevékenységéről beszámolni, és köteles az országgyűlési  képviselők  által  felvetett  interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre választ adni. Ennek  érdekében meg   kell,  hogy  jelenjen  az  Országgyűlés,  illetve  annak bizottságai ülésén. 3.5.1.   Az   Alkotmány  idevágó  rendelkezéseinek   történeti változása   alapján  egyértelműen  megállapítható,   hogy   az alkotmányozó   hatalom  amellett  döntött,  hogy   a   legfőbb ügyésznek  az  Országgyűlés  felé  fennálló  felelősségét   az Alkotmány  51.  §-ában, és ennek alapján az  Ütv.-ben  foglalt kötelezettségeinek   és  feladatainak   a   teljesítésére,   a beszámolási,   magyarázat-   és   válaszadási,   valamint    a megjelenési  kötelezettségre korlátozza, és  az  alkotmányjogi értelemben   vett   politikai  felelősségét  megszünteti.   Az Alkmód2.,  és  az ügyészség szempontjából ezt végrehajtó  Ütv. módosítás   –  a  legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség   szakmai függetlenségének, az ügyészség „szakmaisága” megvalósításának, illetve  erősítésének céljából – tudatosan szakított  azzal  a felelősségi  modellel,  melynek értelmében  a  legfőbb  ügyész valódi politikai felelősséggel tartozott az Országgyűlésnek. 3.5.2.  Az Alkotmány maga és az Alkotmány alapján az  Ütv.  az ügyészség  számára  több, különböző típusú  feladatot  állapít meg.  A legfőbb ügyész és az ügyészség gondoskodik egyrészt  a személyek  jogainak  a  védelméről,  valamint  az  alkotmányos rendet,  az  ország biztonságát és függetlenségét  sértő  vagy veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről.  Az ügyészséget    a    nyomozással    összefüggésben    különböző jogosítványok  illetik  meg, az ügyész  képviseli  a  vádat  a bírósági  eljárásban,  és felügyeletet  gyakorol  a  büntetés- végrehajtás törvényessége felett is. Az ügyészség közreműködik a  törvények  végrehajtásának elősegítésében,  az  alkotmányos felügyelet  ellátásában és abban, hogy  mindenki  megtartsa  a törvényeket;   törvénysértés  esetén  fellép  a   törvényesség védelmében.  Mindezen  túlmenően közreműködik  abban,  hogy  a bírósági  eljárásban  a  törvényeket helyesen  alkalmazzák  és elősegíti,   hogy  az  állami  szervek,  a  bíróságon   kívüli jogalkalmazó  szervek,  a  társadalom  valamennyi  szervezete, valamint   az   állampolgárok  a  jogszabályok  rendelkezéseit megtartsák  (ügyészi törvényességi felügyelet).  Az  ügyészség tehát három fő tevékenységi – büntetőjogi, törvényességi (vagy másként  közigazgatási jogi) felügyeleti,  valamint  magánjogi felügyeleti –körben lát el feladatokat. 3.5.3.  Az  Alkotmánybíróság már számos  esetben  vizsgálta  a –    szélesebb    értelemben   vett   –    igazságszolgáltatás alkotmányjogi  fogalmát, és az ügyészségeknek – a  büntetőjogi tevékenységi körrel összefüggő feladataihoz kapcsolódóan –  az igazságszolgáltatás rendszerében betöltött  szerepét  [például 52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996, 159., vagy 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.]. A legfőbb ügyész  és az   általa   irányított   ügyészség  függetlenségének   egyik összetevője az, hogy az Alkotmány 51. § (2) bekezdése  alapján –  jogszabályban meghatározott esetben – az ügyészség joga  és kötelezettsége  a  vádemelés és a vádképviselet.  Az  52/1996. (XI.  14.)  AB  határozatában  az Alkotmánybíróság  rámutatott arra,  hogy:  „Az  igazságszolgáltatásban  való  részvétel  az ügyészség  alkotmányos  kötelessége” [52/1996.  (XI.  14.)  AB határozat, ABH 1996, 159, 161.]. Az   ügyészséget  tehát  a  –  szélesebb  értelemben  vett   – igazságszolgáltatás rendszerében az Alkotmányban meghatározott jogok   illetik  meg  és  feladatokat  köteles   ellátni.   Az igazságszolgáltatás  rendszerén  belül  elkülönül  a  vád,   a védelem  és  az  ítélkezés funkciója. Az  ügyészség  közvádlói funkciójából következően, a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről – a magánvád vagy a   pótmagánvád  törvényben  meghatározott  eseteit  kivéve  – kizárólag az ügyészség dönthet; ezt a döntését más szerv – így sem  az  Országgyűlés,  sem annak (vizsgáló)bizottsága  –  nem vizsgálhatja,   és   nem  kényszerítheti  az   ügyészséget   a vádemeléssel  vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének  a megváltoztatására. 3.5.4.  Az  Alkotmány 53. § (3) bekezdése szerint  az  ügyészi szervezetet a legfőbb ügyész vezeti és irányítja. Az ügyészség önálló  szervezet, amely – a bíróságokkal szemben  –  bár  nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet. A   politikai  vezetők  (így  például  a  miniszterek  vagy  a politikai  államtitkárok) esetében a jogállásukat  meghatározó jogszabályok   nem   határoznak  meg   szakmai,   végzettségi, gyakorlati,  stb. feltételeket. Ezzel szemben  valamely  szerv szakmai  vezetőjévé  vagy tagjává (pl.  a  Legfelsőbb  Bíróság elnöke,  az  Állami  Számvevőszék elnöke, az  Alkotmánybíróság tagja)  csak  olyan személy választható, aki a  meghatározott, szigorú  szakmai  és egyéb követelményeknek megfelel.  Legfőbb ügyésszé  is  csak  olyan személy választható,  aki  megfelelő végzettséggel    rendelkezik   és   megfelel    az    Ütv.-ben meghatározott  egyéb  követelményeknek.  Ebből  következően  a legfőbb ügyész a neki alárendelt szervezetnek szakmai, és  nem politikai vezetője. 3.5.5.  Az  Alkotmány jelenlegi szabályai  szerint  a  legfőbb ügyész  és  az  ügyészségi  szervezet  nincs  alárendelve  más alkotmányos   szervnek.  Az  Ütv.  20.  §  (5)  bekezdése   is megállapítja: „Az ügyészség független és csak a törvénynek,  a jogszabálynak van alárendelve.” Az ügyészséget  és  a  legfőbb ügyészt  tevékenysége és feladatellátása során más  szerv  nem utasíthatja  és  csak  a  törvényeknek,  jogszabályoknak   van alárendelve. A legfőbb ügyész azonban az ügyészség  (és  ezzel együtt   saját)  tevékenységéről  köteles  az  Országgyűlésnek beszámolni. A  legfőbb  ügyésznek az Alkotmányból levezetett, az  Ütv.-ben meghatározott  jogkörei és feladatai vannak,  melyeket  önálló szervezettel és feladatkörrel rendelkező alkotmányos szervként lát  el. A szabályozásban ugyancsak érvényesül az elválasztott szervek  autonómiájának, hatásköreik  teljes  körű  gyakorlása kölcsönös tiszteletben tartásának és biztosításának az elve és kötelezettsége.  Az  ügyészség hierarchikus  alapon  felépülő, szigorú  alá-fölérendeltségi  elv  alapján  működő  szervezet, melynek élén a legfőbb ügyész áll, aki vezeti és irányítja  az ügyészi   szervezetet.  E  feladatának  ellátásához  rendkívül széles  körű jogosítványokkal rendelkezik, amelyek  szervezeti függetlenségének  és  funkcionális önállóságának  az  alapjait képezik.  Bár  a  legfőbb ügyész helyetteseit  a  köztársasági elnök  nevezi  ki, személyükre azonban a legfőbb  ügyész  tesz javaslatot.  A  legtöbb  ügyészségi  vezető  (magasabb  vezető állású,  illetve  vezető állású ügyész, fellebbviteli  ügyész, stb.)   kinevezése  a  legfőbb  ügyész  kinevezési   jogkörébe tartozik.  Ezen  túlmenően az ügyészeket is a  legfőbb  ügyész nevezi ki, és ő gyakorolja a munkáltatói jogokat az ügyészségi alkalmazottak  felett (ez utóbbi jogkörét más vezető  ügyészre részben átruházhatja). 3.5.6.  A  legfőbb  ügyésznek  az Országgyűlés  felé  fennálló felelőssége tehát csak a már említett, beszámolási, magyarázat- és  válaszadási, valamint megjelenési kötelezettséget, illetve Alkotmányban    meghatározott    feladatai    ellátásának    a kötelezettségét    foglalja   magába.   A    legfőbb    ügyész alkotmányjogi értelemben vett politikai felelősséggel  azonban nem  tartozik a parlamentnek. Ebből következően – az Alkotmány hatályos szabályozása alapján – az Országgyűlés a szakmai vagy politikai  bizalom megrendülése esetén a legfőbb  ügyészt  nem mozdíthatja el pozíciójából; nincs tehát alkotmányos lehetőség arra,  hogy  a legfőbb ügyész megbízatása a politikai  bizalom hiánya  miatt  szűnjön  meg.  A  hivatalvesztésre  csak  akkor kerülhet sor [Üsz. 20. § (8) bekezdés], ha a legfőbb ügyész a) neki  felróható  okból  nem tesz eleget  megbízatásából  eredő feladatainak,   illetve  b)  jogerős  ítéletben  megállapított bűntettet   követett  el,  vagy  c)  más   módon   tisztségére méltatlanná   válik.  A  rendező  elv  ez  esetben   tehát   a méltatlanság,  amelynek  kérdését  ráadásul  az   Országgyűlés önmaga  nem vetheti fel, csak a köztársasági elnök javaslatára indulhat  el  az eljárás. A legfőbb ügyész megbízatásának  idő előtti megszűnésére csak törvényben meghatározott esetekben és módon  kerülhet sor: a) felmentéssel, ha neki fel  nem  róható okból   nem   tud   eleget   tenni   a   megbízatásának;    b) hivatalvesztése     kimondásával;    c)    összeférhetetlenség megállapításával;  d) bíróság meghatározott  tartalmú  jogerős határozatával;  e)  más, meghatározott tisztség  elnyerésével, illetve  erre  kinevezéssel; f) lemondással, g) a  70.  életév betöltésével, illetve h) halálával. A g) és h) pontok esetében ténykérdésekről van szó, az e) és f) pontok esetén  a  legfőbb ügyész döntésén, a d) pont esetében a bíróságok ítéletén múlik a    legfőbb    ügyész    megbízatásának   megszüntetése.    A megbízatásának  megszűnéséről  az  a)-c)  pontok  esetében  az Országgyűlés  dönt,  azonban mindhárom esetben  szükséges  egy másik  közjogi  méltóság, a köztársasági elnök  erre  irányuló javaslata. 3.5.7.   A  legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség  függetlenségét biztosítja  a  legfőbb  ügyésznek  az  a  joga  is,   hogy   a költségvetés ügyészségi fejezetét ő állítja össze,  és  azt  a pénzügyminiszter    változatlan    formában    terjeszti    az Országgyűlés elé. 3.5.8.   A   legfőbb   ügyész   közjogi   helyzetének   pontos meghatározásához szükséges annak a megállapítása is,  hogy  az Országgyűlés  felé  a jelenlegi alkotmányos szabályok  szerint fennálló felelőssége mit nem foglal magában. a)  Az  Alkotmány  nem tartalmaz arra vonatkozó  rendelkezést, hogy  az  ügyészség  az  Országgyűlésnek,  vagy  bármely   más szervnek  (pl.  a Kormánynak, vagy az igazságügy-miniszternek) alárendelten  működne,  sőt az Ütv. kifejezetten  kimondja  az ügyészség  függetlenségét.  A hatályos  alkotmányos  szabályok szerint tehát a legfőbb ügyész más szervnek nincs alárendelve. b)  Abból, hogy az Alkotmányból nem vezethető le az ügyészség, illetve  a  legfőbb  ügyész más szervnek való  alárendeltsége, egyúttal az is következik, hogy a legfőbb ügyész egyetlen  más szerv vagy közjogi méltóság által sem utasítható. Ugyanígy nem állapítható  meg  az  sem,  hogy a legfőbb  ügyész,  és  rajta keresztül  az ügyészség felé valamely más szerv, vagy  közjogi tisztséget   betöltő   személy  (így  pl.   az   Országgyűlés) irányítási jogosítványokkal rendelkezne. c)  Az  Országgyűlés az ügyészség tevékenységét kétféle módon: az  éves legfőbb ügyészi beszámolón, illetve a legfőbb  ügyész válaszadási  kötelezettségén keresztül  ellenőrzi.  Az  ezeken túlmenő  ellenőrzési  jogosítványok  a  jelenlegi  alkotmányos konstrukcióban,  melyben az ügyészség a  szélesebb  értelemben vett    igazságszolgáltatás    egyik    önálló,    alkotmányos szervezeteként   jelenik   meg,   ellentétesek   lennének    a hatalommegosztás, az alkotmányos szervek egymástól elkülönült, független működésének biztosítása elvével. d)  Önmagában  az  a  tény, hogy valamely  szerv  vagy  vezető beszámolási   kötelezettséggel  tartozik  az  Országgyűlésnek, semmilyen módon nem jelenti az adott szerv függetlenségének  a korlátozását (részletesen lsd. az Indokolás IV. 3.2. pontját). Mindezekből következik, hogy az ügyészség és a legfőbb  ügyész feladatának  ellátása  során  csak  az  Alkotmányra   és   más jogszabályokra  kell,  hogy tekintettel legyen;  más  szervnek vagy közjogi méltóságnak nincs alárendelve, tevékenységét  nem más  szerv  általános irányítása alatt végzi,  az  ügyészeknek utasítást  csak  a felettes ügyész, illetve a  legfőbb  ügyész adhat, míg a legfőbb ügyész nem utasítható. Az Országgyűlés  a legfőbb   ügyészt  csak  általánosságban,  az   éves   ügyészi beszámolón, illetve az interpelláció/kérdésfeltevés képviselői jogosítványán keresztül ellenőrizheti. 3.6.  Megállapítható  tehát, hogy bár  az  Alkotmány  hatályos 27.  §-a  alapján  interpellálható közjogi tisztséget  betöltő személyek  (a kormányfő, a Kormány tagja és a legfőbb  ügyész) alkotmányos helyzete, jogállása jelentős mértékben  különbözik egymástól, de az interpellációra adott válasz el nem  fogadása még a kormányfő és a Kormány tagjai esetében sem eredményezi a politikai felelősség megállapítását. 3.7. Az Országgyűlésnek az ügyészséggel és a legfőbb ügyésszel kapcsolatban  fennálló  ellenőrzési  jogosítványai  soha   nem válhatnak  –  még az interpelláció esetében sem  –  a  konkrét ügyben   való  ügyészi  állásfoglalás  szakmai  ellenőrzésének eszközévé. A legfőbb ügyész kérdezhető és interpellálható,  de ezen eljárás során nem kérhető rajta számon a döntés tartalma, mint   ahogy  nem  utasítható  meghatározott  tartalmú  döntés meghozatalára   sem.   Ez   ugyanis   ellentétes   lenne    az igazságszolgáltatás  egésze, és ezen  belül  az  ügyészség,  a legfőbb    ügyész    szakmai    függetlenségével,     és     a hatalommegosztásnak az Alkotmányból levezethető elvével is. A  legfőbb  ügyész  (vagy az ügyészség) által  konkrét  ügyben hozott  döntés nem eredményezheti a legfőbb ügyész hivatalából való  elmozdítását  az Országgyűlés által.  A  legfőbb  ügyész visszahívására    az    Alkotmány    nem    ad    lehetőséget, hivatalvesztésére    pedig   csak   a    köztársasági    elnök kezdeményezésére és csak akkor kerülhet sor, ha a megbízatásra valamilyen okból méltatlanná válik. Az Országgyűlés tehát csak egyféle    módon,    a    törvényhozó    hatalmán    keresztül befolyásolhatja az ügyészség tevékenységét; e  körben  azonban –   alkotmányozó  hatalmának  gyakorlásával  –  akár  arra  is lehetősége  van,  hogy a legfőbb ügyész és ügyészség  közjogi, alkotmányos helyzetét megváltoztassa. 4.  Az  Alkotmány 27. §-ában szabályozott kérdés/interpelláció jogintézményének kiemelt jelentősége van az  Alkotmány  61.  § (1)    bekezdésében   meghatározott,   a   közérdekű    adatok megismerésének    lehetőségét   biztosító   alkotmányos    jog érvényesülése szempontjából. 4.1.  Az  Alkotmány 27. §-a szerint kérdést és  interpellációt bármely,  a megkérdezett személy feladatkörébe tartozó  ügyben feltehet  az  országgyűlési képviselő. Az  Alkotmánynak  ez  a rendelkezése   egyben  meghatározza  a  kérdés,   illetve   az interpelláció legfontosabb tárgyi korlátját is, melyet mind  a kérdést       feltevőnek/interpellálónak,        mind        a kérdésre/interpellációra  választ  adónak  tiszteletben   kell tartania: az interpelláció/kérdés csak olyan ügyre irányulhat, amely   a  megkérdezett/interpellált  feladatkörébe  tartozik. Olyan  kérdésre  tehát, amely nem tartozik a feladatkörébe,  a megkérdezett/interpellált nem adhat választ. Ebből   következően  önmagában  az,  hogy   az   interpelláció valamely,  a  jogalkalmazás körében, konkrét ügyben  meghozott döntésre,  foganatosított intézkedésre, vagy folyamatban  lévő ügyre  irányul,  nem  jelent a legfőbb  ügyész  számára  olyan kifogási  okot, amely alapján a válaszadást megtagadhatná.  Az Alkotmány  határozza  meg a legfőbb  ügyész  és  az  ügyészség alapvető   feladatait   (részletesen  lsd.   jelen   Indokolás IV./3.5.2.  pontjában),  és az Ütv. az általános  feladatokhoz kapcsolódóan   más   feladatokkal   és   jogosítványokkal   is felruházza az ügyészséget. Az   Alkotmány  egyes  rendelkezései  alkalmazásánál   azonban figyelemmel kell lenni arra is, hogy az egyes rendelkezések  a legritkább esetben érvényesülnek önmagukban, a legtöbb esetben más   alkotmányos  rendelkezéseket  is  érinthetnek,   esetleg sérthetnek. Az  interpelláció, mint jogintézmény jellegéből fakadóan ilyen érintett  alkotmányos  rendelkezés  lehet  például  az  emberi méltósághoz  való  jog  [Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdése],  a személyes  adatok  védelméhez  fűződő  jog  [Alkotmány  59.  § (1)  bekezdése]  vagy  az Alkotmány 57. § (1)-(2)  bekezdésébe foglalt alapjogok. Az   Alkotmányban  biztosított  alapjogokon  túl,  illetve  az Alkotmány   rendelkezésein  túlmenően  mind  az   interpelláló képviselőnek,   mind  az  interpelláltnak  tiszteletben   kell tartania  a  törvényekben  és  egyéb  jogszabályokban  foglalt rendelkezéseket is. Mindezekből  következik, hogy az interpellációra adott  válasz kapcsán   a   legfőbb  ügyész  válaszával   nem   sérthet   az Alkotmányban  vagy  más törvényekben biztosított  alapjogokat. Amennyiben  válaszával alkotmányos alapjogot vagy  jogszabályt sértene, úgy az interpellált megtagadhatja a választ az  adott kérdésre.  Ez azonban nem mentesíti azon kötelezettsége  alól, hogy az interpelláció egyéb részeire – amennyiben az nem jár a fentiek sérelmével – választ adjon. Az   interpelláció  –  mint  az  a  jelen  Indokolás  IV./1.1. pontjából  kitűnik  – a parlamenti ellenőrzés,  ezen  belül  a magyarázatkérés,  információszerzés egyik eszköze.  Ugyanakkor amiatt,  hogy nyilvánosan, az Országgyűlés nyilvános  plenáris ülésén hangzik el az interpelláció, az óhatatlanul a politikai viták és megítélések kereszttüzébe kerül. A  képviselők  információt, magyarázatot  azonban  nemcsak  az interpelláción,   szóban  feltett  kérdéseken   keresztül,   a plenáris  ülés  nyilvánossága előtt kaphatnak. Rendelkezésükre áll egyrészt az írásbeli kérdés intézménye is, melynek során a választ  a  kérdező képviselő kapja meg, amely egyebekben  nem képezi   az  Országgyűlés  jegyzőkönyvének  részét  (mint   az írásbeli  interpelláció esetében), hanem  csak  a  jegyzőkönyv irattári  mellékletét, és nem kell a képviselőknek megküldeni. Mgy  ezek  a  kérdések  sokkal szűkebb nyilvánosságot  kapnak. Ugyancsak  az  országgyűlési  képviselők  információszerzéshez való jogát biztosítja az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló  1990. évi LV. törvény 8. § (1) bekezdése, mely  alapján az   állami  szervek  kötelesek  az  országgyűlési  képviselők részére  a  munkájukhoz szükséges felvilágosítást  megadni.  E jogot biztosítja a törvény 8. § (2) bekezdése is azáltal, hogy az  Országgyűlés  által  létrehozott vizsgálóbizottság  tagját –  meghatározott feltételek fennállta esetén – külön  engedély nélkül is feljogosítja az államtitok megismerésére. 4.2.  A legfőbb ügyész interpellációra adott válaszának – azon túl, hogy az nem sérthet az Alkotmányban vagy más törvényekben biztosított  alapjogokat – tartalmi korlátját képezi,  hogy  a válasz   nem   veszélyeztetheti   az   ügyészség   alkotmányos feladatainak   az   ellátását.  Az  ügyészség,   mint   önálló alkotmányos   szervezet  feladatait  az  Alkotmány   51.   §-a határozza  meg, mely szerint a legfőbb ügyész és az  ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik – többek között – a Magyar Köztársaság  érdekeit,  illetve  a  demokráciát   sértő   vagy veszélyeztető    cselekmények   üldözése,    a    törvényesség biztosítása  és  védelme. Az ügyészség  képviseli  a  vádat  a bírósági   eljárásban,  felügyeletet  gyakorol   a   büntetés- végrehajtás  törvényessége  felett,  és  meghatározott   jogok illetik meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű ellátása   az   ügyészség  és  a  legfőbb  ügyész  alkotmányos kötelezettsége.   A  legfőbb  ügyész  interpellálása   kapcsán különösen  az igazságszolgáltatás körébe tartozó,  folyamatban lévő  (így például jogerős bírói ítélettel, illetőleg  ügyészi határozattal  még  le  nem zárt, vagy  újraindított)  ügyekkel –  ideértve a közigazgatási tárgyú ügyészi intézkedéseket is – kapcsolatban  feltett  kérdésre adott legfőbb  ügyészi  válasz esetén    kerülhet   veszélybe   az   ügyészség    alkotmányos feladatainak  az  ellátása.  Így például  a  folyamatban  lévő nyomozással  összefüggő  adatoknak, információknak,  nyomozati vagy   egyéb   cselekményeknek,   bizonyítékoknak,   stb.   az Országgyűlés  –  és  így a nyilvánosság –  előtti  ismertetése súlyosan   veszélyeztetheti  a  nyomozást,  további  nyomozati cselekményeknek a végzését, és végső soron a vádemelést  és  a vádképviselet megfelelő ellátását is. A  legfőbb  ügyész  interpellációra adott válaszának  tartalmi korlátját képezi tehát az, hogy az ügyészi válasz –  az  abban közölt   információ  –  nem  veszélyeztetheti   az   ügyészség alkotmányos  feladatainak az ellátását.  A  legfőbb  ügyész  a válaszadás  előtt  köteles mérlegelni, hogy a  válaszával  nem veszélyezteti-e  az  Alkotmányban  meghatározott  feladatainak teljesítését.  A  feladat-ellátásra kiható veszély  megítélése egyben a legfőbb ügyész alkotmányos felelőssége. Arról, hogy a feltett,  folyamatban  lévő  ügyre  vonatkozó  interpellációra adott   válaszadás  kapcsán  veszélybe  kerül-e  az  ügyészség alkotmányos  feladatának teljesítése, a  legfőbb  ügyész  dönt esetenként. A válaszadás során azonban az Alkotmány 51. §-ában megfogalmazott   feladatai  ellátásának  biztosítása   mellett figyelemmel  kell,  hogy legyen mind az Alkotmány  27.  §-ban, mind az 52. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére is. 4.3.  Mint ahogy az már a korábbiakban kifejtettekből kitűnik, az  ügyészség  és  a  legfőbb ügyész független,  tevékenysége, eljárása    során   kizárólag   az   Alkotmánynak    és    más jogszabályoknak  van  alárendelve, nincs  másik  olyan  szerv, amely  felügyeleti,  ellenőrzési,  irányítási  vagy  utasítási jogot   gyakorolhatna  felette.  Az,  hogy  a  konkrét  ügyben rendelkezésére álló tényeket, adatokat, stb. az ügyész  milyen módon  értékeli,  abból milyen következtetéseket  von  le,  az ügyész  szabad  mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik.  Az országgyűlési képviselő, illetve az Országgyűlés arra  kérhet  magyarázatot, hogy az adott ügyben rendelkezésre álló  adatok  alapján  meghozhatta-e az  ügyész  a  kifogásolt döntést;  arra azonban nem kérhet magyarázatot, hogy a  döntés milyen szakmai viták, megfontolások és érvek alapján született meg az adott formában. Ha tehát az interpellációban kifogásolt döntésnek a jogi alapjai megvannak, a legfőbb ügyész a konkrét döntést  egyéb szempontok alapján a továbbiakban  nem  köteles indokolni. 4.4. Az Alkotmány meghatározza, hogy kik, mely személyekhez és milyen   kérdésekben   nyújthatnak   be   interpellációt.   Az interpellációs   eljárásra  vonatkozó  részletes   szabályokat (ideértve  az  el  nem  fogadás esetleges  következményeit)  a Házszabály  tartalmazza. A Házszabály  117.  §  (4)  bekezdése szerint  ha  az Országgyűlés az interpellációra adott  választ elutasítja,  az  interpellációt ki  kell  adni  a  hatáskörrel rendelkező bizottságnak. A bizottság jelentést készít, melynek alapján  az  Országgyűlés  a)  utólag  helyesnek  ítélheti  az interpellációra adott választ; b) elfogadja a bizottság ülésén az  interpellált által kiegészített választ; c) megerősíti  az interpellációra adott korábbi elutasító választ, és ezután  az Országgyűlés  a bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri  fel.  Az Országgyűlés bizottságainak ülései a Házszabály 68. § (1) bekezdése alapján a sajtó számára nyilvánosak, így a 4.1.   pontban  leírt  jogsérelmek  a  bizottsági  ülésen   is bekövetkezhetnek.   A   legfőbb   ügyész   és   az   ügyészség függetlensége kiterjed arra is, hogy bizottsági  üléseken  sem lehet  a jogszerűen meghozott döntése indokait számon kérni  a legfőbb  ügyészen; mint ahogy az sem vizsgálható,  hogy  miért nem  más tartalmú döntés született az adott ügyben. Mindez  az ügyészség,  illetve a legfőbb ügyész mérlegelési jogkörébe  és felelősségi  körébe tartozik, és a döntés jogi  indokain  túli egyéb  indokait az országgyűlési bizottságok előtt sem köteles feltárni. 4.5.   Mindezekből   következően  nem   lehetetlenül   el   az országgyűlési     képviselőknek    az    információszerzéshez, magyarázat  kéréséhez  fűződő  joga  önmagában  attól,  ha  az interpellált megtagadja a válaszadást arra tekintettel, hogy a válasza  alapjogot vagy jogszabályt sértene, vagy  alkotmányos feladatának  az ellátását veszélyeztetné. Mind az interpelláló képviselőnek,   mind  az  interpelláltnak  kötelessége,   hogy ügyeljen  arra: az interpellációs eljárás során ne  sérüljenek alapjogok, jogszabályi előírások. Az interpelláltnak akkor  is figyelemmel kell erre lennie, ha az elhangzott interpellációra adott válasz szükségszerűen ilyen sérelmet okozna. Ha tehát  a konkrét  kérdésre  adandó válasz nem  fogalmazható  meg  olyan általánosságban  vagy olyan módon, hogy ne sértsen  alapjogot, illetve ne kerüljön veszélybe az alkotmányos feladat ellátása, akkor  az interpellált a választ e konkrét kérdés tekintetében megtagadhatja. Mindezekből   következően   az  Alkotmánybíróság   a   legfőbb ügyésznek  az  interpellációkra adandó válaszának  a  tartalmi kereteit  a  Rendelkező  rész  1. pontjába  foglaltak  szerint határozta meg. 5. A jelen határozat Indokolásának IV./3.5. pontja részletesen elemzi  a legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos helyzetét és  megállapítja, hogy sem az ügyészség, sem a legfőbb  ügyész nincs   más   szervnek  alárendelve,  csak  a  jogszabályoknak (illetve  az  egyes ügyészek a legfőbb ügyésznek  és  felettes ügyészeiknek);   az   Országgyűlés  felé   csak   beszámolási, megjelenési,    valamint   információ-   és    magyarázatadási kötelezettsége van. A   legfőbb  ügyész  függetlenségéből  következik,   hogy   az Országgyűlés   nem   utasíthatja   őt   meghatározott   döntés meghozatalára vagy megváltoztatására, döntéséért nem  tartozik az Országgyűlésnek politikai felelősséggel. Az  interpelláció nem irányulhat sem a legfőbb ügyész,  sem  a Kormány  tagjainak esetében arra, hogy konkrét döntést  hozzon vagy  változtasson meg, tehát a legfőbb ügyész interpellációba foglalva  sem  utasítható  konkrét döntés  meghozatalára  vagy megváltoztatására.  Az interpellációra  adott  válasz  el  nem fogadásának  következménye a Házszabály 117. §  (4)  bekezdése szerint   az,   hogy   a   hatáskörrel  rendelkező   bizottság megtárgyalja az interpellációt és a mögötte húzódó  problémát, kérdést.  A bizottsági vita során több lehetőség van az  érvek és  ellenérvek kifejtésére (ez esetben ugyanis  nem  kötik  az interpelláltat  az interpellációra vonatkozó  szigorú  időbeli korlátok).   Ha  a  bizottság  olyan  jelentést  terjeszt   az Országgyűlés  plenáris  ülése elé,  melynek  következtében  az interpellációra adott választ az Országgyűlés  a  továbbiakban sem  fogadja  el,  akkor  a bizottság  intézkedési  javaslatot dolgoz ki. Hangsúlyozandó azonban, hogy mind a bizottság, mind az  Országgyűlés  olyan intézkedéseket hozhat csak,  amelyeket számára   az   Alkotmány  vagy  törvény  lehetővé   tesz;   az interpelláltat   azonban   nem   utasíthatja   a    kifogásolt intézkedés,  döntés  meghozatalára vagy megváltoztatására.  Ez utóbbi  esetben ugyanis az Országgyűlés egy másik,  önálló  és alkotmányosan meghatározott feladatkörrel rendelkező  szervtől vonna el hatáskört; ez viszont ellentétes lenne a demokratikus jogállamiság elvével. Mindezekből  következően az Alkotmánybíróság a legfőbb  ügyész utasíthatóságával kapcsolatban a Rendelkező rész 3.  pontjában foglaltakat állapította meg. 6.  A  jelen  határozat Indokolásának IV./3. pontja  kitér  az Országgyűlés előtti politikai felelősség különböző fajtáira. A IV./3.5.   pont   megállapítja,  hogy  a   jelenleg   hatályos alkotmányos   rendszerben  a  legfőbb  ügyész   nem   tartozik politikai  felelősséggel az Országgyűlésnek, mivel hiányzik  a politikai felelősség két alapvető eleme: a számonkérhetőség és szankcionálhatóság.    A   legfőbb   ügyész    visszahívására, leváltására  nincs az Országgyűlésnek alkotmányos  lehetősége, hivatalvesztését    pedig   csak    a    köztársasági    elnök kezdeményezésére,  az Üsz.-ben konkrétan  megjelölt  esetekben mondhatja ki (amelyekbe nem tartozik bele a politikai  bizalom megrendülése). A   politikai  felelősség  hiánya  azonban  természetesen  nem eredményezheti azt, hogy a legfőbb ügyész az Országgyűlés felé fennálló  kötelezettségeinek ne tegyen  eleget,  hiszen  ekkor alkotmány-,   vagy  törvénysértést  követne  el.   A   legfőbb ügyésznek a közjogi, alkotmányjogi felelőssége ugyanis fennáll az   Országgyűlés   irányában.  Köteles   egyrészt   általános beszámolási kötelezettségének eleget tenni, másrészt  mind  az Országgyűlés,  mind annak bizottságai előtt megjelenni  és  az elhangzó kérdésekre – a jelen határozat Rendelkező részének 1. pontjában  meghatározott tartalmi kereteken  belül  –  választ adni. Mindezekből  következően az Alkotmánybíróság a legfőbb  ügyész politikai felelősségének kérdésében a Rendelkező rész 2. és 4. pontja szerint határozott. Az   Alkotmánybíróság  a  határozat  Magyar  Közlönyben   való közzétételét az Abtv. 51. § (2) bekezdése alapján rendelte el.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Bihari Mihály                       Dr. Czúcz Ottó     előadó alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                     Dr. Erdei Árpád                    Dr. Harmathy Attila     alkotmánybíró                            alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Provisions concerning the role of the Prosecutor General
Number of the Decision: .	3/2004. (II. 17.)
Date of the decision: .	02/16/2004
.
. en_0003_2004.pdf