Hungarian
Ügyszám:
.
944/D/2004
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 23/2005. (VI. 17.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/261
.
A döntés kelte: Budapest, 06/14/2005
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    megállapítása iránt benyújtott indítvány, továbbá alkotmányjogi
    panasz,   valamint   –   hivatalból  eljárva   –   mulasztásban
    megnyilvánuló  alkotmányellenesség  tárgyában  –  dr.  Harmathy
    Attila  és dr. Holló András alkotmánybírák különvéleményével  –
    meghozta a következő

                             határozatot:
                                   
    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   választási
    eljárásról  szóló  1997. évi C. törvény 77.  §  (3)  bekezdése,
    illetve a 78. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat  a
    határozat közzétételének napjával megsemmisíti.

    2.  Az  Alkotmánybíróság  hivatalból eljárva  megállapítja:  az
    Alkotmány  2.  §  (2)  bekezdésében előírt,  a  népszuverenitás
    közvetlen gyakorlásáról szóló rendelkezést, valamint az  57.  §
    (5)   bekezdésében  foglalt  jogorvoslathoz  való  jogot  sértő
    mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött  létre
    annak  következtében, hogy az Országgyűlés  nem  szabályozta  a
    választási   eljárásról  szóló  1997.  évi  C.   törvényben   a
    népszavazás   lebonyolításához  kapcsolódó  –  a   választójogi
    általános  szabályoktól eltérő – jogorvoslati  határidőket,  és
    ezzel  nem biztosította a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának
    a  népszavazás  speciális  jellegéhez  igazodó  feltételeit  és
    eljárásjogi garanciáit.

    Az  Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói
    kötelezettségének 2005. december 31. napjáig tegyen eleget.

    3.  Az  Alkotmánybíróság a Sárpilisi Helyi Választási Bizottság
    1/2004.  (IX.  02.)  HVB  határozata megsemmisítésére  irányuló
    indítványt visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.
                                     
      Az   Alkotmánybírósághoz   több  olyan   indítvány   –   köztük
      alkotmányjogi  panasz  –  is  érkezett,  amelyek  a  választási
      eljárásról  szóló  1997. évi C. törvény (a  továbbiakban:  Ve.)
      egyes  rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását  és
      megsemmisítését  kezdeményezték.  A  Ve.-nek   a   jogorvoslati
      határidőkről  szóló  77. § (3) bekezdésével  és  a  78.  §  (1)
      bekezdésével    kapcsolatos   indítványokat,   továbbá    helyi
      választási  bizottság  határozatának megsemmisítésére  irányuló
      indítványt  az  Alkotmánybíróság  egyesítette,  és  azokat  egy
      eljárásban bírálta el.

      1.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője szerint a Ve. 77. §
      (3)  bekezdés második mondata és a 78. § (1) bekezdése  alapján
      nem  egyértelmű, hogy a jogorvoslati kérelemnek (kifogásnak)  a
      sérelmezett  döntést hozó választási bizottsághoz vagy  az  azt
      elbíráló  bírósághoz  kell-e  három  napon  belül  megérkeznie.
      Utóbbi  esetben  –  mutatott  rá a panaszos  –  a  jogorvoslati
      határidőbe   beszámítandó  a  választási   bizottság   eljárási
      kötelezettsége   körébe   tartozó   felterjesztés   egy   napos
      időtartama is.

      Az  alkotmányjogi  panasz alapjául szolgáló  ügyben  a  Baranya
      Megyei   Bíróság  1.Kvk.  50.067/2004/2.  számú  végzésével   a
      kifogást  érdemi  vizsgálat  nélkül  –  elkésettség   címén   –
      elutasította.  A  Baranya Megyei Területi Választási  Bizottság
      2004.  július 16-án pénteken hozta meg határozatát.  A  kifogás
      benyújtására nyitva álló három napos határidő első napja  2004.
      július  17-e  szombat,  tehát pihenőnap,  második  napja  2004.
      július  18-a vasárnap, tehát munkaszüneti nap volt. E  két  nap
      egyikén  sem volt hivatali idő a választási szerveknél, illetve
      a  bíróságon.  A  kifogást ezért csak a határidő  utolsó,  azaz
      harmadik  napján 2004. július 19-én, hétfőn lehetett benyújtani
      a választási bizottsághoz. A bírósághoz történő felterjesztésre
      a   Ve.   77.   §  (3)  bekezdésében  foglaltaknak  megfelelően
      (legkésőbb a beérkezést követő napon) 2004. július 20-án került
      sor.   A  jogorvoslati  kérelem  elbírálására  jogosult  megyei
      bíróság úgy ítélte meg, hogy a kifogásnak a döntés 2004. július
      16-ai  meghozatalát követő harmadik naptári napon,  azaz  2004.
      július 19-én kellett volna a bírósághoz megérkeznie.

      A  fentiek alapján az alkotmányjogi panasz előterjesztője azt a
      következtetést vonta le, hogy a Ve. támadott rendelkezései  nem
      megfelelően  szabályozzák a jogorvoslathoz  való  jogot,  annak
      gyakorlási lehetőségét. Mindez ellentétes az Alkotmány 2. § (1)
      bekezdésében  deklarált  jogállamiság  szerves  részét   képező
      jogbiztonság   követelményével  és  a  (2)  bekezdés   szerinti
      népszuverenitás elvével, valamint sérti az Alkotmány 56.  §-át,
      miszerint  minden  ember jogképes, továbbá  nem  biztosítja  az
      Alkotmány  57.  §  (5)  bekezdése szerinti jogorvoslathoz  való
      jogot.   Ugyanakkor  az  alkotmányellenes  jogszabály   konkrét
      esetben történő alkalmazási tilalma kimondásával kapcsolatban a
      panaszos nem terjesztett elő kérelmet.

      1.2.  Egy  másik  indítványozó a Ve.  78.  §  (1)  bekezdésében
      meghatározott  három  napos jogorvoslati határidőt  kifogásolta
      amiatt,  hogy  az  idő rövidsége nem teszi lehetővé  az  érdemi
      jogorvoslat gyakorlását. Ez szerinte sérti az Alkotmány  57.  §
      (1)  bekezdésében foglalt bírósághoz való fordulás jogát és  az
      Alkotmány  57.  §  (5) bekezdésében biztosított  jogorvoslathoz
      való   jogot,  továbbá  ellentétes  az  Alkotmány  8.   §   (2)
      bekezdésével, miszerint alapvető jog lényeges tartalmát törvény
      nem korlátozhatja.

      Ugyanezen indítványozó egyúttal kérelmet terjesztett  elő  arra
      vonatkozóan,   hogy  az  Alkotmánybíróság  semmisítse   meg   a
      Sárpilisi  Helyi  Választási Bizottság 1/2004.  (IX.  02.)  HVB
      határozatát.  A nevezett határozat az indítványozó  személyével
      kapcsolatban  tesz  olyan  megállapításokat,  amelyek  szerinte
      sértik az Alkotmány 70. §-ának a választhatóságra és a közügyek
      vitelében való részvételre vonatkozó rendelkezéseit.

      Eljárása során az Alkotmánybíróság beszerezte a belügyminiszter
      véleményét.

      2.  Az indítványok elbírálása során figyelembe vett jogszabályi
      rendelkezések a következők:

      2.1. Az Alkotmány rendelkezései:
       
       „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.
       (2)  A  Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé,  amely  a
      népszuverenitást   választott   képviselői   útján,    valamint
      közvetlenül gyakorolja.”
       
       „8.  §  (2)  A  Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
       
       „56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
       
       „57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
       […]
       (5)  A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak
      szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
      jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
      időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a
      jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
      elfogadott törvény korlátozhatja.”
       
       „70.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  területén  lakóhellyel
      rendelkező  minden nagykorú magyar állampolgárt megillet  az  a
      jog,  hogy az országgyűlési képviselők választásán választó  és
      választható  legyen, valamint országos népszavazásban  és  népi
      kezdeményezésben részt vegyen.
       […]
       (6)   Minden  magyar  állampolgárnak  joga  van  ahhoz,   hogy
      rátermettségének,    képzettségének   és   szakmai    tudásának
      megfelelően közhivatalt viseljen.”

      2.2. A Ve. rendelkezései:
       
       „77.  §  (3) A panaszt és a szavazatszámláló bizottság döntése
      elleni  kifogást  az  annak  elbírálására  jogosult  választási
      bizottsághoz  kell benyújtani. Az egyéb kifogást a  sérelmezett
      döntést hozó választási bizottsághoz kell benyújtani, amely azt
      az  iratokkal  együtt  legkésőbb  a  beérkezését  követő  napon
      felterjeszti  az elbírálására jogosult választási bizottsághoz,
      illetőleg bírósághoz.”
       
       „78.  §  (1)  A panaszt és a kifogást (a továbbiakban  együtt:
      kifogás)  úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb a  sérelmezett
      tevékenységtől, illetőleg döntés meghozatalától számított három
      napon   belül  megérkezzen.  A  kifogást  elbíráló   választási
      bizottság,   illetve   bíróság  a   benyújtott   kifogásról   a
      beérkezésétől számított három napon belül dönt.”

                                    II.
                                     
      Az indítvány megalapozott.

      1.  Az  Alkotmánybíróság  az ügy érdemi vizsgálatát  megelőzően
      állást  foglalt  két előkérdésben, illetve áttekintette  a  Ve.
      jogorvoslati rendszerével kapcsolatos eddigi gyakorlatát.

      1.1.  A Ve. támadott rendelkezései [77. § (3) bekezdés,  78.  §
      (1)  bekezdés]  a  választási  eljárás  általános  jogorvoslati
      szabályai körébe (X. fejezet) tartoznak. A X. fejezeten  belül,
      de   a   jogorvoslatok  általános  szabályaitól  elkülönítetten
      határozta   meg  a  jogalkotó  a  névjegyzék  összeállításával,
      illetve  a  választási bizottság eredményt megállapító  döntése
      elleni  jogorvoslat szabályait. Ezeken túlmenően  a  Ve.-nek  a
      különleges   eljárásokról  szóló  részei  (XI-XVI.   fejezetek)
      többsége tartalmaz még az érintett eljárás jellegének megfelelő
      további   jogorvoslati  rendelkezéseket.  Az  egyes   fejezetek
      felvezető   rendelkezései   –  az  adott   fejezetben   foglalt
      eltérésekkel – alkalmazni rendelik az általános szabályokat.

      Az  alkotmányjogi  panasz alapjául egy helyi  népszavazási  ügy
      szolgált,  amelyben a panaszos jogorvoslati kérelmét a  bíróság
      érdemi  vizsgálat  nélkül  – a beadvány  késedelmes  benyújtása
      miatt – elutasította. A bíróság kifejezetten hivatkozott a  Ve.
      132.  §-ára  azzal, hogy ezen rendelkezés folytán  kell  a  Ve.
      általános jogorvoslati rendelkezéseit alkalmazni, így a kifogás
      benyújtására   nyitva  álló  határidőket  is  a  Ve.   támadott
      rendelkezései alapján kell számolni.

      A   Ve.  2000.  március  31-ig  hatályos  szövege  (ezen  belül
      konkrétan: a 132. §) valóban tartalmazta a X. fejezetre, mint a
      helyi   népszavazáson  is  alkalmazandó  rendelkezésre  történő
      utalást.  A  választási eljárásról szóló 1997. évi C.  törvény,
      valamint  az  országos népszavazásról és népi  kezdeményezésről
      szóló  1998.  évi  III. törvény módosításáról szóló  2000.  évi
      XXII.  törvény 5. §-a azonban a Ve. 132. §-át úgy  módosította,
      hogy az már nem utal az általános jogorvoslati rendelkezésekre,
      vagyis  a  Ve.  X.  fejezetére. A belügyminiszter  nyilatkozata
      szerint  a  Ve.  132. §-ának ilyen tartalmú  módosítására  erre
      irányuló jogalkotói szándék nélkül, tévedésből került sor.

      A   fentiekkel   kapcsolatban  az   Alkotmánybíróság   arra   a
      következtetésre  jutott,  hogy a Ve. szabályozási  rendszeréből
      fakadóan  eltérő  rendelkezés hiányában a  külön  erre  történő
      hivatkozás nélkül is alkalmazni kell az általános rendelkezések
      körébe  tartozó szabályokat az egyes eljárások során,  ezért  –
      erre  irányuló  indítvány hiányában –  nem  bocsátkozott  annak
      vizsgálatába,    hogy   a   jogtechnikai   tévedés    önmagában
      eredményezett-e alkotmányellenességet.

      1.2.   Az   Alkotmánybíróság  eddigi   gyakorlatát   áttekintve
      megállapítható,  hogy a 24/1999. (VI. 30.) AB  határozatban  (a
      továbbiakban: Abh1.) a népszavazási eljárás egyes  kérdéseiben,
      ezen  belül  különösen  a jogorvoslatra  nyitva  álló  határidő
      tekintetében    fejtette    ki   álláspontját.    Határozatában
      hangsúlyozta,   hogy   alkotmányossági   szempontból   alapvető
      különbségek  ragadhatók  meg  a választási  és  a  népszavazási
      eljárás  között. Míg a választási rendszer lényegéből  fakadóan
      szükségesek  és ezáltal indokoltak is a rövid (1  és  3  napos)
      határidők,  addig  a  népszavazási  eljárásban  ez  nem  minden
      esetben  indokolható. Rámutatott továbbá: „[...] a jogalkotónak
      a  választási  eljárásban  olyan  ésszerű  határidőket  kellett
      megállapítania,  amelyek biztosítják egyrészt a  jogorvoslathoz
      való  jogot,  másfelől pedig azt, hogy a választás eredményének
      megállapítását  a  jogorvoslat  minél  kevésbé  késleltesse,  s
      ezáltal  a  választási  eljárás  szabályaiból  következő  egyéb
      határidők betartását meg ne akadályozza [...]”. (ABH 1999, 237,
      243.)

      Az  Alkotmánybíróság  az Abh1.-ben arra  is  utalt,  hogy  „[a]
      választási  eljárásban  tudható, így előre  kiszámítható,  hogy
      mikor kerülhetnek sorra olyan döntések, amelyekkel kapcsolatban
      a  jogorvoslat  esetlegesen felmerülhet. A  választási  szervek
      elérhetősége   biztosított,  folyamatosan  üléseznek,   illetve
      készenléti helyzetben vannak.” (ABH 1999, 237, 245.)

      Kifejezetten  a Ve. 78. § (1) bekezdésével, illetve  annak  egy
      bizonyos  szövegrészével az Alkotmánybíróság az  59/2003.  (XI.
      26.)  AB határozatban (a továbbiakban: Abh2.) foglalkozott.  Az
      Alkotmánybíróság abban az ügyben azt vizsgálta, hogy a Ve.  78.
      §  (1) bekezdésének „illetőleg döntés meghozatalától számított”
      szövegrésze  –  tekintettel a választási  eljárás  jellegére  –
      eredményezi-e  az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében  biztosított
      jogorvoslati  jog, illetőleg az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdése
      szerinti jogállamiság alapelvének sérelmét. (ABH 2003, 607.)

      „A    választási   eljárásnak   a   demokratikus    legitimáció
      biztosításában  megnyilvánuló funkciója, valamint  az  eljárási
      rend  sajátosságai […] indokolttá teszi[k] a rövid jogorvoslati
      határidők   és   az   ehhez  kapcsolódó  szigorúbb   feltételek
      meghatározását.    Az    Alkotmánybíróság     ennek     alapján
      megállapította, hogy a Ve. 78. § (1) bekezdés ’illetőleg döntés
      meghozatalától számított’ szövegrésze nem sérti az Alkotmány 2.
      § (1) bekezdése szerinti jogállamiság alapelvét, továbbá az 57.
      §  (5) bekezdésben foglalt jogorvoslathoz való jogot sem, ezért
      az  alkotmányjogi panaszt elutasította.” (ABH 2003,  607,  612-
      613.]

      1.3.  Előkérdésként vizsgálta az Alkotmánybíróság azt is,  hogy
      az Abh2.-re tekintettel a jelen ügyben foglaltak nem minősülnek-
      e ítélt dolognak.

      Az  Alkotmánybíróság  eljárásában a res iudicata  azt  jelenti,
      hogy  az  Alkotmánybíróságnak olyan újabb ügyben kell eljárnia,
      amelyben  az  indítványt  ugyanazon  jogszabályi  rendelkezésre
      vonatkozóan  azonos okból vagy összefüggésben  terjesztik  elő,
      mint egy korábban elbírált ügyben. Ebből az is következik, hogy
      amennyiben az újabb indítványt más okból, a rendelkezésnek  más
      alkotmányossági összefüggésére hivatkozással terjesztik elő, az
      Alkotmánybíróság   az   újabb  indítvány  érdemi   vizsgálatába
      bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH  1997,  200,
      212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.]  Az
      „ítélt   dolog”   fogalmát   az   Alkotmánybíróság   ideiglenes
      ügyrendjéről  és  annak  közzétételéről  szóló,  módosított  és
      egységes  szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü.  határozata
      (a   továbbiakban:  Ügyrend)  31.  §  c)  pontja  hasonlóképpen
      határozza meg.

      Az  Abh2.-ben az indítványozó a Ve. 78. § (1) bekezdésének csak
      egy szövegrészére („illetőleg döntés meghozatalától számított”)
      terjesztett  elő  kérelmet,  amelyet  az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésére  illetve  az  57. § (5) bekezdésére  alapított.  Az
      Alkotmány  sérelmét  abban látta, hogy a  jogorvoslati  kérelem
      benyújtására  a Ve. túlságosan rövid időt adott, amely  szerint
      még  az  sem  biztosított, hogy az érintett három  napon  belül
      egyáltalán  tudomást  szerezzen a döntésről.  Ezzel  szemben  a
      jelen  ügyben  az  indítványok a rendelkezés  [Ve.  78.  §  (1)
      bekezdés]   egészére   kiterjednek.  Az  alkotmányjogi   panasz
      ezenkívül  kifejezetten  normavilágossági  problémát  vet  fel,
      miszerint – tekintettel a Ve. 77. § (3) bekezdésére  is  –  nem
      egyértelmű,   hogy  a  jogorvoslati  kérelemnek  a  sérelmezett
      döntést  hozó  választási bizottsághoz  vagy  az  azt  elbíráló
      bírósághoz kell-e három napon belül megérkeznie.

      Miután  a  jelen  ügyben az indítványozók  az  Alkotmánybíróság
      által    még   teljeskörűen   el   nem   bírált   rendelkezések
      alkotmányossági  vizsgálatát kérték, valamint az  indítványokat
      más  okból, a rendelkezésnek más alkotmányossági összefüggésére
      hivatkozással   terjesztették  elő,  mint  az  Abh2.   szerinti
      eljárásban,  az  Alkotmánybíróság  az  ügy  érdemi  vizsgálatát
      végezte el.

      Az   Alkotmánybíróság   ugyanakkor  a  jelen   eljárásában   is
      irányadónak tekintette a korábbiakban kialakított álláspontját,
      vagyis  azt,  hogy a választási eljárásban a rövid jogorvoslati
      határidők a népszuverenitás elvének érvényesülése és a jogállam
      demokratikus  jellegének biztosítása miatt  indokoltak.  Mindez
      egyúttal  annyit  jelent, hogy a Ve.  78.  §  (1)  bekezdésében
      foglalt három napos határidő meghatározása önmagában nem  sérti
      sem  a jogállamiság alapelvét, sem pedig a jogorvoslathoz  való
      jogot.

      Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben  utal  továbbá  arra,
      hogy az Abh2. az indítvány elutasításával egyidejűleg kötelezte
      a  jogalkotót  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség
      megszüntetésére,  amely arra irányult, hogy a közlés  megfelelő
      szabályozásával  a  Ve.  78.  § (1) bekezdésében  meghatározott
      határidőn   belül  a  jogorvoslathoz  való  jog  maradéktalanul
      gyakorolható   legyen.   (ABH  2003,  607.)   Az   Országgyűlés
      jogalkotói  kötelezettségének  sem  az  Abh2-ben  meghatározott
      határidőben, sem azóta nem tett eleget.

      2. Az Alkotmánybíróság a Ve. 77. § (3) bekezdése, illetve a 78.
      §   (1)  bekezdése  alkotmányellenességének  megállapítását  az
      alábbiakkal indokolja:

      Az  indítványozó szerint a Ve. két rendelkezésének [78.  §  (3)
      bekezdés  illetve 78. § (1) bekezdés] összevetése  alapján  nem
      állapítható  meg egyértelműen, hogy a három napos  jogorvoslati
      határidőbe  beleszámít-e a választási bizottságot  terhelő  egy
      napos   felterjesztési  határidő.  Az  Alkotmánybíróság   ennek
      megfelelően  azt  vizsgálta, hogy a Ve. 77. § (3)  bekezdésének
      második mondatában meghatározott határidő, illetőleg a Ve.  78.
      §    (1)   bekezdésében   írt   határidő   eredményez-e   olyan
      ellentmondást,   amely   sérti   a   jogbiztonság   alkotmányos
      követelményét,  valamint ennek következtében  a  jogorvoslathoz
      való jogot.

      2.1.  Az  Alkotmánybíróság következetes  gyakorlata  szerint  a
      normavilágosság a jogbiztonság alapvető eleme. A normaszövegnek
      tehát   minden   esetben  meg  kell  felelnie  a   jogbiztonság
      követelményének. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat idevágóan  a
      következőket  tartalmazza:  „[a]z Alkotmánybíróság  elvi  éllel
      mutat   rá   arra,  hogy  a  világos,  érthető  és  megfelelően
      értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos
      követelmény.  A  jogbiztonság – amely az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli,
      hogy  a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás
      során  felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992,  135,
      142.)

      A   10/2003.  (IV.  3.)  AB  határozatban  elvégzett  összegzés
      rámutatott,   hogy   a   jogbiztonságnak   része   a   világos,
      felismerhetően  értelmezhető  és  egyértelmű  normatartalom.  A
      normaszöveg  értelmezhetetlenségének, avagy eltérő  értelmezést
      engedő  voltának  az  a  következménye,  hogy  kiszámíthatatlan
      helyzetet  teremt a norma címzettjei számára. (ABH  2003,  130,
      135.)

      Alkotmánysértésnek csak az minősül – mondta ki  elvi  éllel  az
      1263/B/1993.  AB  határozat – „[…] ha a sérelmezett  jogszabály
      tartalma   olyan   mértékben   homályos,   vagy   rendelkezései
      olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására
      a  jogszabályértelmezés  már  nem  elegendő,  s  a  jogalkotási
      fogyatékosság  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  deklarált
      jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét  idézi
      elő.” (ABH 1994, 672, 673-674.)

      A    jelen    ügyben   is   releváns   megállapítás    szerint:
      "Alkotmányellenessé   nyilvánítható   az   a   szabály,   amely
      értelmezhetetlen  voltánál  fogva  teremt  jogbizonytalanságot,
      mert  hatását  tekintve nem kiszámítható és címzettjei  számára
      előre nem látható." [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997,
      299, 301.]

      2.2.  Az  indítványozó  által támadott  mindkét  rendelkezés  a
      választójogi jogorvoslatok általános szabályai körébe tartozik.
      Az    Alkotmánybíróság   hangsúlyozza:   a   két    rendelkezés
      megkerülhetetlen   tartalmi  összefüggésére  tekintettel   azok
      együttes   értelmezhetőségét  is  vizsgálta  a  normavilágosság
      követelményének tükrében.

      A Ve. 77. § (3) bekezdése nem a jogorvoslati határidőről, hanem
      arról  rendelkezik,  hogy  a  kifogást  melyik  szervhez   kell
      benyújtani,  illetve arról, hogy mennyi a jogorvoslati  kérelem
      (az  ún. egyéb kifogás) felterjesztésének a határideje.  A  Ve.
      78.  §  (1)  bekezdése  határozza meg a jogorvoslati  határidőt
      olyan  formában, hogy a három napos határidő lejártát a kérelem
      megérkezéséhez köti. A kifogás határidejéről szóló  rendelkezés
      ugyanakkor   nem   határozza  meg  azt,  hogy  a   jogorvoslati
      kérelemnek melyik szervhez (a sérelmezett döntést hozó vagy  az
      elbírálást  végző szervhez) kell három napon belül megérkeznie.
      Amíg  a  „benyújtás”-ra  vonatkozó  rendelkezés  a  sérelmezett
      döntést hozó szervhez kapcsolódik, addig a „megérkezés”  inkább
      (de  nem feltétlenül) a jogorvoslati kérelmet elbíráló szervhez
      kapcsolható.

      A   szabályozási   tartalom  elkülönített  vizsgálata   alapján
      megállapítható,   hogy   a   jogorvoslati   jog   gyakorlásával
      kapcsolatos  határidők egyik vizsgált rendelkezésben  sincsenek
      kimerítően   szabályozva.  Emiatt  csak   a   két   rendelkezés
      szabályozási  tartalmának  összevetése  alapján  lehetséges   a
      jogértelmezés, amely nyomán viszont két – alapvetően  eltérő  –
      következtetést lehet levonni a jogorvoslati határidő tartamára.
      Az  eltérő értelmezéstől függően a jogorvoslati határidő  és  a
      felterjesztésre nyitva álló határidő együttesen lehet három nap
      (ha a felterjesztésre meghatározott egy napos határidőt a három
      napos  jogorvoslati határidőbe beszámítjuk), de lehet négy  nap
      is (ha a két határidőt külön-külön számítjuk és összegezzük).

      Az  Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította,  hogy  a
      vizsgált rendelkezéseken belül a Ve. 77. § (3) bekezdés második
      mondata,  illetőleg  a  Ve.  78. § (1)  bekezdés  első  mondata
      olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására
      a  jogszabály-értelmezés már nem elegendő, s ez  a  jogalkotási
      fogyatékosság  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  deklarált
      jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét  idézi
      elő.

      Annak    következtében,    hogy    a    jogorvoslati    kérelem
      előterjesztésére   nyitva  álló  határidő   meghatározása   nem
      egyértelmű,  sérül az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében  foglalt
      jogorvoslathoz  való jog is. Az Alkotmánybíróság  az  Abh1.-ben
      kimondta, hogy a jogorvoslati jog sérelmét idézi elő az,  ha  a
      határidő  kezdőnapja egyértelműen nem határozható meg.  A  „[…]
      kifogás     határideje    kezdő    időpontjának    egyértelműen
      megállapíthatónak kell lennie, méghozzá úgy, hogy a jogorvoslat
      benyújtására jogosultak az esetleges jogorvoslat tárgyát képező
      döntésről értesülhessenek. Mindez pedig nem történhet  másként,
      mint  az  OVB  döntésének megfelelő módon való  közzétételével.
      Ennek  hiányában ugyanis nem biztosítható megnyugtatóan magának
      a  jogorvoslatnak a lehetősége, illetve kétséges az arra nyitva
      álló  időtartam  kiszámíthatósága.” (ABH  1999,  237,  246.)  A
      jogorvoslati  határidő  zárónapjának a  vizsgált  rendelkezések
      szerinti nem egyértelmű megállapítása ugyanezt a sérelmet idézi
      elő.

      Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
      továbbiakban: Abtv.) 40. §-a alapján, ha az Alkotmánybíróság  a
      jogszabály  alkotmányellenességét állapítja meg, a  jogszabályt
      teljesen  vagy  részben  megsemmisíti.  Ennek  megfelelően   az
      Alkotmánybíróság   a   két   szövegrész  alkotmányellenességére
      tekintettel a Ve. 77. § (3) bekezdése és a 78. § (1)  bekezdése
      teljes szövegének megsemmisítéséről is rendelkezett.

      Az     Alkotmánybíróság,    ha    a    norma    egy    részének
      alkotmányellenességét  állapítja meg, akkor  többnyire  csak  e
      szövegrészt  semmisíti  meg,  egyúttal  megállapítja,  hogy   a
      megsemmisítést  követően a rendelkezés milyen  szöveggel  marad
      hatályban. A jelen ügyben ennek a megoldásnak ugyan  nem  volna
      technikai  akadálya,  de  azért  nem  alkalmazható,   mert   az
      alkotmányellenes szövegrészek nélkül az érintett  rendelkezések
      értelmezhetetlenek  maradnának.  Az  Alkotmánybíróság   döntése
      ugyanis  a  Ve. szabályozási tartalmának olyan elemeit  érinti,
      amelyek   óhatatlanul   kihatnak  a   rendelkezések   egészére;
      nevezetesen: a jogorvoslatok általános szabályaira.

      A   3/1994.   (I.  21.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság
      leszögezte: Az Abtv. 40. §-a értelmében, ha az Alkotmánybíróság
      a  jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, azt teljesen
      vagy  részben  megsemmisíti. Az elbírált  esetben  az  Ütv.  (a
      Magyar  Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi  V.  törvény)
      támadott  24.  §  (3)  bekezdése  részleges  megsemmisítése   a
      szövegösszefüggésekre,  a  jogszabálynak  a  gyakorlatban  való
      alkalmazhatósága   szempontjaira  is   figyelemmel   nem   volt
      lehetséges.  Az  Alkotmánybíróság ezért az  alkotmányellenesség
      következményeit – az Abtv. 40. §-a alapján – az Ütv. 24. §  (3)
      bekezdése  teljes  egészében  való megsemmisítésével  vonta  le
      (...) (ABH 1994, 59, 62.) Ugyanerre a következtetésre jutott az
      Alkotmánybíróság a 33/2002. (VII. 4.) AB határozatban is.  (ABH
      2002, 173.)

      A  normaszövegnek  tehát minden esetben  meg  kell  felelnie  a
      jogbiztonság  követelményének.  A  jogbiztonság  –   amely   az
      Alkotmány  2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság  fontos
      eleme  –  megköveteli, hogy a jogszabály  szövege  értelmes  és
      világos,  a  jogalkalmazás  során  felismerhető  normatartalmat
      hordozzon.  Az  Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményének
      érvényesítésétől  saját  működése  körében  sem  tekinthet  el.
      Amennyiben   a   jelen   ügyben  csak  az   alkotmányellenesnek
      nyilvánított   szövegrészeket  semmisítette  volna   meg,   úgy
      jogbizonytalanságot  teremtett volna az  alkotmányellenességgel
      közvetlenül nem érintett maradék rendelkezések tekintetében. Az
      alkotmányellenesnek nyilvánított jogorvoslati és felterjesztési
      határidő hiányában a két rendelkezés leszűkülne egyrészt  arra,
      hogy  a  kifogást hova kell benyújtani, másrészt arra,  hogy  a
      jogorvoslati kérelmet mennyi idő alatt kell elbírálni.  Ezek  a
      rendelkezések  önmagukban nem állnának meg, a  jogalkalmazásban
      értelmezhetetlenek   lennének.   Ezért   –    a    jogbiztonság
      követelményére   tekintettel   –   az   Alkotmánybíróság    nem
      mellőzhette  a Ve. 77. § (3) bekezdése, illetve  a  78.  §  (1)
      bekezdése egészének megsemmisítését.

      A  megsemmisítés időpontját az Alkotmánybíróság az Abtv. 42.  §
      (1) bekezdésének megfelelően – a határozat közzététele napjával
      – állapította meg.
         
      A  64/1997.  (XII.  17.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
      részletezte,  hogy  az  ex nunc hatályú  megsemmisítéstől  csak
      akkor   lehet  eltérni,  „ha  jogbiztonság  vagy  az   eljárást
      kezdeményező  különösen  fontos érdeke indokolja.”  (ABH  1997,
      380, 388.) A 66/1997. (XII. 29.) AB határozatban megerősítette,
      hogy az Abtv. 42. § (1) bekezdéséből következően „főszabály nem
      a  jövőbeni,  hanem  az  ex  nunc,  azaz  az  alkotmánybírósági
      határozat  közzététele  napjától történő  megsemmisítés  [...]”
      (ABH 1997, 397, 407.).
         
      Az  ex  nunc  hatályú megsemmisítés következtében a jogalkotóra
      hárul  annak  a  felelőssége, hogy a  jogorvoslati  határidőkre
      vonatkozó,  a  jogbiztonság  és  a  jogorvoslathoz   való   jog
      követelményeinek      megfelelő     rendelkezések      mielőbbi
      megalkotásával  biztosítható  legyen  bármely   –   a   jövőben
      megtartandó   –   választás   vagy   népszavazás   eredményének
      megállapítása.

      2.3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal
      támadott  jogszabályt,  vagy  annak  egy  részét  az  Alkotmány
      valamely  rendelkezésébe  ütközőnek  minősíti,  és  ezért   azt
      megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés  esetleges
      sérelmét  –  a  már  megsemmisített jogszabályi  rendelkezéssel
      összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. [4/1996. (II. 23.)  AB
      határozat,  ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat,
      ABH  1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000,
      420, 423.]

      Mivel   az   alkotmányjogi  panaszban  ténylegesen   kifogásolt
      szövegrészeket  a  jogbiztonság, illetve a jogorvoslathoz  való
      jog sérelme miatt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, ezért az
      Alkotmány  2.  § (2) bekezdése, 56. §-a és 57. § (1)  bekezdése
      vonatkozásában mellőzte az érdemi alkotmányossági vizsgálatot.

                                   III.

      1.  A  Ve.  X. fejezetében szabályozott jogorvoslati  általános
      szabályokat  –  mint ahogy arra az Indokolás II/1.1.  pontjában
      történt  utalás  –  az egyes külön eljárásokban  is  alkalmazni
      kell. Az esetleges megszorításokat, illetve eltéréseket a külön
      eljárásra vonatkozó rendelkezések tartalmazzák.

      A  három választási külön eljárás közül kettőben (országgyűlési
      képviselői, európai parlamenti) viszonylag kevés az eltérés,  a
      harmadikban  (helyi  választások)  pedig  egyáltalán  nincs   a
      jogorvoslatra  vonatkozóan  semmiféle  külön  szabályozás.  Egy
      valamiben  viszont  feltétlenül egységesek a  választási  külön
      eljárási    szabályok,   nevezetesen:   az   általános    részi
      jogorvoslati  határidőket  átveszik,  azokat  módosítás  nélkül
      alkalmazni rendelik.

      A  két  (országos és helyi) népszavazási külön eljárásban ezzel
      szemben  a  jogalkotó  –  az Abh1. nyomán  (ld.  kifejtését  az
      Indokolás   II/1.2.  pont  alatt)  –  meghatározott   speciális
      jogorvoslati határidőket. A Ve. 130. § (1) bekezdése 15  napos,
      (2)  bekezdése  8  napos  határidőről rendelkezik  az  országos
      népszavazás    előkészületi   (a   népszavazás   lebonyolítását
      megelőző) eljárásában. A Ve. 146. §-a úgyszintén 15 és 8  napos
      határidőket   állapít  meg  a  helyi  népszavazás  előkészületi
      szakaszában.   Ezek  a  határidők  alkalmasak  arra,   hogy   a
      népszavazás-kezdeményezés         aláírásgyűjtő         íveinek
      hitelesítéséről,  illetve  a népszavazás  elrendeléséről  szóló
      döntésekkel   kapcsolatban  a  jogorvoslati   jog   megfelelően
      gyakorolható lehessen.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  a Ve.-nek az alkotmányjogi  panasszal
      támadott  rendelkezéseinek vizsgálata során  észlelte,  hogy  a
      helyi   népszavazás   lebonyolítása  során   kizárólagosan   az
      általános   jogorvoslati  rendelkezések  körében  megállapított
      határidőket kell és lehet alkalmazni. Tekintettel arra, hogy az
      országos  népszavazásra  vonatkozó  szabályozás  sem  tartalmaz
      eltérő  határidőket,  az  Alkotmánybíróság  megállapította:   a
      jogalkotó   a   népszavazási   külön   eljárásokban   csak   az
      előkészületi  szakaszban határozott meg speciális  jogorvoslati
      határidőket,  a  népszavazás  elrendelését  követő   időszakban
      (kampányidőszakbeli,  kampánycsend  idejére  eső,   illetve   a
      szavazás  napján  történt jogsértésekkel kapcsolatos  ügyekben,
      valamint  az  eredményt megállapító döntés ellen)  elmulasztott
      speciális,  a  népszavazás intézményének megfelelő  határidőket
      előírni. Ennek alapján az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva
      –  vizsgálta,  hogy  a népszavazási eljárás  szabályozásában  a
      speciális   jogorvoslati   határidők  meghatározásának   hiánya
      eredményezett-e           mulasztásban            megnyilvánuló
      alkotmányellenességet.

      Az    Alkotmánybíróságnak    a    mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenességre vonatkozó hatáskörét  az  Abtv.  49.  §-a
      szabályozza,  amely  alapján erre  akkor  kerülhet  sor,  ha  a
      jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
      jogalkotói      feladatát      elmulasztotta      és      ezzel
      alkotmányellenességet idézett elő.

      „Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  a  jogalkotó
      szerv   jogalkotási   kötelezettségének   konkrét   jogszabályi
      felhatalmazás   nélkül  is  köteles   eleget   tenni,   ha   az
      alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  –
      annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton
      avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok
      egy  csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének
      lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH  1990,  83,
      86.]    Az    Alkotmánybíróság    mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenességet  állapít  meg  akkor   is,   ha   alapjog
      érvényesüléséhez  szükséges jogszabályi  garanciák  hiányoznak.
      [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.]

      Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést
      nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan
      semmilyen  szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH
      1992,   204.],   hanem  akkor  is,  ha  az  adott  szabályozási
      koncepción   belül   az   Alkotmányból   levezethető   tartalmú
      jogszabályi  rendelkezés  hiányzik.  [22/1995.  (III.  31.)  AB
      határozat,  ABH  1995,  108,  113.;  29/1997.  (IV.   29.)   AB
      határozat,  ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat,
      ABK  1998.  május 222, 225.] A szabályozás tartalmának  hiányos
      voltából  eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében
      is  a  mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson
      nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést
      igénylő   jogalkotói   kötelezettség   elmulasztásán   alapul.”
      [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 56-57.]

      3.  Az  Alkotmánybíróság vizsgálata arra  terjedt  ki,  hogy  a
      népszavazási  eljárásban a speciális, a Ve. általános  részében
      szabályozottaktól eltérő jogorvoslati határidők hiánya  sérti-e
      az  Alkotmány  57. § (5) bekezdésében biztosított  jogorvoslati
      jogot.

      Az   5/1992.  (I.  30.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság
      kifejtette:  „[a]z  Alkotmány a jogorvoslathoz  való  jogot  az
      alkotmányos  alapjogok között rögzíti. Az, hogy az  57.  §  (5)
      bekezdése  szerint a jogorvoslati jogot mindenki a törvényekben
      meghatározottak   szerint  gyakorolhatja,  utalás   az   eltérő
      szabályozási lehetőségekre az egyes eljárásokban arra,  hogy  a
      jogorvoslatnak  többféle formája lehet. [...] a  jogorvoslathoz
      való  jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi
      határozatok  tekintetében a más szervhez vagy  [...]  ugyanazon
      szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége.” (ABH
      1992, 27, 31.)

      Rámutatott   az   Alkotmánybíróság  arra  is,  hogy   „[m]inden
      jogorvoslat  lényegi, immanens eleme a jogorvoslás  lehetősége,
      vagyis    a   jogorvoslat   fogalmilag   és   szubsztanciálisan
      tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát.” [23/1998. (VI.  9.)
      AB határozat, ABH 1998, 182, 186.]

      A    választójogi   kifogásra   vonatkozó   rendelkezés   egyik
      szövegrészével  kapcsolatos,  a  korábbiakban  már  hivatkozott
      eljárásában  az Alkotmánybíróság kimondta: „[…] a  jogorvoslati
      jognak a választási eljárásban is érvényesülnie kell.” Egyúttal
      azt    is   hangsúlyozta,   hogy   a   jogalkotót   garanciális
      rendelkezések    beiktatásának   kötelezettsége    terheli    a
      jogorvoslati  jog  gyakorlati érvényesülése érdekében.  [Abh2.,
      ABH 2003, 607, 614.]

      A  választójogi  kifogásra  nyitva álló  három  napos  határidő
      alkotmányellenessége   megállapításának    elutasításakor    az
      Alkotmánybíróság döntését alapvetően a választási eljárásnak  a
      demokratikus     legitimáció    biztosításában    megnyilvánuló
      funkciójával,   valamint  az  eljárási   rend   sajátosságaival
      indokolta.  Ugyanezeket az indokokat a népszavazási  eljárással
      összefüggésben nem lehet felhozni.

      Az   Alkotmánybíróságnak  tehát  –  csakúgy,  mint   az   Abh1.
      meghozatala  során  –  „[…]  azt  kellett  vizsgálnia,  hogy  a
      választási   eljárás  jogorvoslati  szabályait  a  népszavazási
      eljárás  során  is  alkalmazandónak rendelő előírás  nem  jár-e
      olyan  következménnyel, hogy a jogorvoslati jog  gyakorlása  az
      alkotmányos   határokat   túllépő   korlátozást   szenved.    A
      népszavazási  eljárásban  igénybe  vehető  kifogásra   –   mint
      jogorvoslatra  – vonatkozó előírások nyilvánvalóan  csak  akkor
      lehetnek  alkotmányosak,  ha  e  jogorvoslattal  a  benyújtásra
      jogosult  egyértelműen  megállapított olyan  szabályok  szerint
      élhet,   amelyek  jogorvoslati  jogát  legfeljebb  ’a  jogviták
      ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal  arányosan’
      korlátozzák.” (ABH 1999, 237, 243.)

      A  népszavazási eljárásra vonatkozó szabályozásban számos olyan
      eljárási     és    jogorvoslati    határidő    van,    amelynek
      meghatározásakor a jogalkotó figyelembe vette a népszavazás  és
      a  választás,  illetőleg az ezekre vonatkozó  eljárások  eltérő
      jellegét.  Az országos népszavazási eljárásban ez megmutatkozik
      az  aláírásgyűjtő ív hitelesítésekor [Ve. 117. § (1)  bekezdés:
      30  nap],  a  döntés  elleni jogorvoslatnál  [Ve.  130.  §  (1)
      bekezdés: 15 nap], az Alkotmánybíróság jogorvoslati eljárásában
      [Ve.  103.  § (3) bekezdés: nincs határidő, csak soronkívüliség
      az  előírás], az aláírások gyűjtésekor (Alkotmány 28/E. §: négy
      hónap),  az aláírások ellenőrzésekor [Ve. 119. § (3)  bekezdés:
      45    nap],   a   népszavazás   elrendelésekor   [az   országos
      népszavazásról  és népi kezdeményezésről szóló 1998.  évi  III.
      törvény (a továbbiakban: Nt.) 14. § (1) bekezdés: 15, illetőleg
      30  nap],  a  döntés  elleni jogorvoslatnál  [Ve.  130.  §  (2)
      bekezdés:  8 nap], az Alkotmánybíróság jogorvoslati eljárásában
      [Ve.  103.  § (3) bekezdés: nincs határidő, csak soronkívüliség
      az  előírás],  a népszavazás kitűzésekor (Nt. 15-16.  §:  15-90
      nap).  A  Ve.  XV.  fejezete  a helyi népszavazás  előkészületi
      szakaszában    úgyszintén   számos   speciális   eljárási    és
      jogorvoslati határidőt szabályoz.

      A  fenti  ismertetésből  egyértelműen megállapítható,  hogy  az
      általános   választójogi   határidőktől   eltérő   népszavazási
      előírások  mindegyike  a  népszavazás elrendelését  (kitűzését)
      megelőző időszakra vonatkozik, az azt követő eljárásban viszont
      a  Ve. X. fejezetében meghatározott általános rendelkezések  az
      irányadók.   Az   Alkotmánybíróság   ennek   megfelelően    azt
      mérlegelte,  hogy  a  népszavazási eljárásban  a  panasz  és  a
      kifogás benyújtására (ideértve az eredményt megállapító  döntés
      elleni  jogorvoslatot is), valamint az azok elbírálására nyitva
      alló  rövid  (három illetve egy napos) határidők  indokoltak-e,
      vagy éppen ellenkezőleg: az eljárás jellegére tekintettel nincs
      olyan, az Alkotmányból eredő kényszerítő körülmény, amely  ezek
      fenntartását szükségessé teszi.

      A  határidők  a  jogilag szabályozott eljárások  olyan  elemei,
      amelyek  általában  az  eljárások, ezen belül  különösen  egyes
      eljárási    cselekmények   lefolytatása,   illetőleg   bizonyos
      jogosultságok   gyakorlása  vagy  kötelezettségek   teljesítése
      ésszerű  időn belül való befejezését írják elő; megakadályozzák
      az  eljárások  parttalanná  válását, ugyanakkor  biztosítják  –
      többek  között  –  az  alapjogok gyakorlásának  lehetőségét.  A
      népszavazási  eljárás  mindkét  szakaszában  –  az  elrendelést
      megelőzőben  és az azt követőben is – indokoltak  a  határidők,
      mert  egyébként  a  népszavazásra irányuló  minden  tekintetben
      megfelelő    kezdeményezés   egyáltalán    nem,    vagy    csak
      indokolatlanul késedelmesen vezetne eredményre.

      A  jogorvoslati határidő megfelelősége önmagában  az  időtartam
      rövidsége  vagy hosszúsága alapján nem ítélhető meg, e  tényező
      mellett más elemeket is figyelembe kell venni. (ld. Abh1.,  ABH
      1999,  237,  244.)  A  népszavazási eljárásban  mindenek  előtt
      tekintetbe  kell  venni,  hogy –  szemben  a  választásokkal  –
      hiányzik  a rövid határidőket megalapozó kényszerítő körülmény,
      amelyet  az  Abh2.  a  következőképpen  fogalmazott  meg:  „[a]
      jogorvoslati  jog  választási eljárásban  való  szabályozásának
      fontos   szempontja,  hogy  az  eljárás  során  minél  hamarabb
      megszülessenek  a  végleges döntések. A Ve. 3.  §-ában  foglalt
      alapelvek szerint ugyanis a választás tisztaságának megóvása, a
      jogorvoslat  lehetőségének  biztosítása  mellett  a   választás
      eredményének  gyors  és hiteles megállapítását  is  biztosítani
      kell;  ennek  érvényre  juttatása  a  többi  alapelvvel  azonos
      fontosságú.   Bár   a  vizsgált  rendelkezés  nem   kapcsolódik
      közvetlenül a választási eredmény megállapításához, a kifogások
      benyújtására megállapított határidő rövidségét, illetve a gyors
      elbírálás   előírását  érthetővé  teszi  a  Ve.   79.   §   (1)
      bekezdésében  foglalt  rendelkezés. Eszerint  ha  a  választási
      bizottság,  illetőleg  a  bíróság  a  kifogásnak  helyt  ad,  a
      választási     eljárás    egészének    vagy    egy     részének
      megismételtetésére  is  sor kerülhet. Az  ésszerűtlenül  hosszú
      ideig   elhúzódó  jogviták  a  választások  eredményének   akár
      utólagos (későbbi) megkérdőjelezését is lehetővé tennék,  adott
      esetben  akadályoznák  a  választott  testületek  megalakulását
      (tisztségek  betöltését) vagy kétségbe vonnák a már  megalakult
      testületek (betöltött tisztségek) legitimációját. Ez sértené az
      Alkotmány 2. § (2) bekezdésében foglalt népszuverenitás  elvét,
      egyúttal  ellentétes  volna a jogállam demokratikus  jellegével
      [Alkotmány 2. § (1) bekezdés].” (ABH 2003, 607, 612.)

      Népszavazás  esetén is fontos tehát, hogy az  eredmény  ésszerű
      határidőn  belül  megállapítható legyen; az is megkerülhetetlen
      követelmény, hogy az eljárások indokolatlanul ne húzódjanak el,
      de az eljárás jellegéből adódóan nincs olyan sürgető körülmény,
      amely kényszerítően rövid jogorvoslati határidőket engedne. Míg
      az  országgyűlési  képviselői  választások  során  alkalmazandó
      rövid jogorvoslati határidők indokoltságát az Alkotmány tételes
      rendelkezése  [22.  §  (2) bekezdés: „Az  Országgyűlés  alakuló
      ülését – a választást követő egy hónapon belüli időpontra  –  a
      köztársasági   elnök  hívja  össze;”]  is   megalapozza,   mert
      megköveteli  a  jogorvoslatok  gyors  lezárását  a   választási
      végeredmény    záros    határidőn   belüli   megállapíthatósága
      érdekében,  addig ugyanez a sürgősségi tényező  a  népszavazási
      eljárásban értelemszerűen hiányzik.

      Mivel  az  Alkotmánybíróság  a jogorvoslati  jogot  alkotmányos
      alapjognak   tekinti,  a  jogorvoslati  jogra  vonatkozóan   is
      irányadó az annak korlátozhatóságáról szóló, az Alkotmány 8.  §
      (2)  bekezdésében  foglalt garanciális  szabály,  és  az  ezzel
      kapcsolatban  kimunkált  szükségesség-arányosság   teszt.   „Az
      Alkotmánybíróságnak  a  6/1998.  (III.  11.)  AB   határozatban
      összegezett  állandó gyakorlata szerint (ABH 1998, 91,  98-99),
      az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos
      határok  között,  ha  a  korlátozás elkerülhetetlen,  azaz  más
      alkotmányos  alapjog, valamint alkotmányos érték  védelme  vagy
      érvényesülése,   illetve  az  Alkotmányból  következő   feladat
      megvalósítása más módon nem biztosítható, továbbá, ha az elérni
      kívánt   cél   fontossága   és  az  ennek   érdekében   okozott
      alapjogsérelem súlya arányban áll egymással.” (1234/B/1995.  AB
      határozat, ABH 524, 530.)

      A  népszavazással összefüggésben nem merül fel  olyan  alapjog,
      alkotmányos  érték  vagy cél, amely megalapozná,  alkotmányosan
      elfogadhatóvá tenné a népszavazási eljárásban is  előírt  rövid
      határidőket,  és ezzel együtt a jogorvoslati jog  korlátozását.
      Éppen   ellenkezőleg:  az  Alkotmány  2.  §  (2)   bekezdésében
      biztosított   közvetlen  hatalomgyakorlásban  való   részvételt
      nehezíti  el,  illetőleg teszi lehetetlenné a jogorvoslati  jog
      aránytalan korlátozása. A kifogás előterjesztésére előírt három
      napos  határidő  adott  esetben (ld.  az  alkotmányjogi  panasz
      alapul   fekvő  konkrét  esetét)  a  jogorvoslás  lehetőségétől
      fosztja  meg az érintettet. A három napos határidőre  vonatkozó
      szabály  alkalmazása  során akár az  is  megtörténhet,  hogy  a
      kifogással támadott határozatot hozó szerv (területi választási
      bizottság)   döntésétől  függ  a  jogorvoslat  további   sorsa,
      nevezetesen,  hogy  a  felterjesztésre nyitva  álló  egy  napos
      határidőn  belül  konkrétan  mikor  továbbítja  a  kifogást   a
      bírósághoz. Ez pedig teljességgel ellentétes a jogorvoslati jog
      lényegével,   vagyis  azzal,  hogy  a  jogorvoslatról   nem   a
      határozatot  hozó,  hanem egy másik szerv dönt.  A  népszavazás
      eredményét   megállapító  döntés  elleni  kifogás   egy   napos
      határideje,   valamint   a  kifogás   (akár   számos   kifogás)
      elbírálására   nyitva  álló  úgyszintén  egy   napos   határidő
      indokolatlanul  rövid, és ezáltal szükségtelenül  korlátozza  a
      kifogás  benyújtását, illetve nem teszi lehetővé a jogorvoslati
      kérelmek érdemi elbírálását.

      Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy
      a  népszavazási  külön  eljárásokban a  speciális  jogorvoslati
      határidők  szabályozásának  hiánya  mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenességet eredményezett, minthogy  ezzel  sérül  az
      Alkotmány  2.  §  (2)  bekezdésében előírt,  a  népszuverenitás
      közvetlen gyakorlásáról szóló rendelkezés, valamint  az  57.  §
      (5)  bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog. A  kialakult
      alkotmányellenes helyzet oka tehát a megfelelően kimunkált és a
      népszavazás   jellegének  megfelelő,  a  választásokra   előírt
      általános rendelkezéstől eltérő szabályozás hiánya, amely  csak
      a jogalkotó által pótolható.

      Az   Alkotmánybíróság   a   fentiek  alapján   a   mulasztásban
      megnyilvánuló alkotmányellenességet megállapította, és az Abtv.
      49.  §  (1)  bekezdése  szerint határidő tűzésével  felhívta  a
      jogalkotót, hogy szabályozási kötelezettségének tegyen  eleget.
      Az  Abtv.  49.  §  (2)  bekezdése előírja,  hogy  a  mulasztást
      elkövető  szerv a megjelölt határidőn belül köteles  jogalkotói
      feladatának eleget tenni.
                                     
                                    IV.
                                     
      Az   egyik   indítványozó   kérelmet   terjesztett   elő   arra
      vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság semmisítsen meg egy helyi
      választási bizottsági határozatot.

      Az   Alkotmánybíróság  hatáskörébe  az  Abtv.  1.  §-a  szerint
      jogszabály,   vagy   állami  irányítás   egyéb   jogi   eszköze
      tekintetében   azok  alkotmányellenességének  vagy   nemzetközi
      szerződésbe   ütközésének  vizsgálata  tartozik,   illetve   az
      Alkotmánybíróságnak  kizárólag  az  Alkotmány  rendelkezéseinek
      értelmezésére van hatásköre. Az Abtv. és más jogszabály alapján
      tehát  az  Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre helyi választási
      bizottság    határozatának    megsemmisítésére.    Ezért     az
      Alkotmánybíróság  az indítványt az Ügyrend 29.  §  b)  pontjára
      tekintettel visszautasította.

      A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-
      án alapul.
                               Dr. Holló András
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
             Dr. Bagi István                    Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                          alkotmánybíró
                                       
             Dr. Erdei Árpád                  Dr. Harmathy Attila
             előadó alkotmánybíró                   alkotmánybíró
                                       
             Dr. Kiss László                  Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                       
                      Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                 alkotmánybíró
        Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

        Nem  értek egyet a rendelkező rész 1. és 2. pontjával, valamint
        ezek indokolásával. Álláspontom a következő:
                                       
                                      I.
                                       
        1. Az indítványok alapján meg kell vizsgálni, hogy a választási
        eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 77.
        '-ának  (3)  bekezdése  és  78.  §  (1)  bekezdése  sérti-e  az
        Alkotmány  2.  §-át és 57. §-ának (1), valamint (5)  bekezdését
        azért, mert a Ve. említett rendelkezései
        – nem világosak,
        –  nem  biztosítanak  megfelelő  időt  a  jogorvoslati  kérelem
        előterjesztésére.

        2. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar
        Köztársaság demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság  állandó
        gyakorlata   szerint  a  jogállam  jellemzője  a  jogbiztonság,
        jogbiztonság pedig akkor áll fenn, ha a jogszabályok világosak,
        egyértelműek  [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH  1992,  77,
        81, 84.].

        A  jogszabályok általános megfogalmazásúak, nem konkrét,  eseti
        tényállásokra  vonatkoznak. A jogszabályoknak  az  eseti  ügyek
        szempontjából történő értelmezése a jogalkalmazás  feladata.  A
        jogbiztonság  sérelméről  akkor  lehet  szó,  ha  a  jogszabály
        megfogalmazása annyira általános, hogy a jogalkalmazónak teljes
        szabadságot   ad   az  adott  esetekre  történő   alkalmazásnál
        (1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.).  Az  a  tény,
        hogy  a  jogszabályt  a jogalkalmazónak értelmeznie  kell,  nem
        jelent  jogbizonytalanságot,  és  az  Alkotmánybíróságnak   nem
        feladata   a   jogszabályok   célszerűségének   vizsgálata   és
        minősítése (21/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 476, 478.).  Nem
        áll   fenn  tehát  alkotmányellenesség  azokban  az  esetekben,
        amelyekben a jogalkalmazók nem teljesen azonos módon értelmezik
        a  jogszabályt  és esetleg a Legfelsőbb Bíróságnak  kell  –  az
        Alkotmány  47. §-ának (2) bekezdésében meghatározott  feladatát
        teljesítve – a jogegységet biztosítania.

        3.  A  Ve.  77. §-a (3) bekezdésének második mondata szerint  a
        kifogást  a  sérelmezett  döntést hozó választási  bizottsághoz
        kell  benyújtani. A választási bizottságnak az a feladata, hogy
        a  kifogást legkésőbb annak beérkezését követő napon  terjessze
        fel  a  bírósághoz.  A 78. § (1) bekezdésének  első  mondata  a
        kifogás   benyújtásáról  úgy  rendelkezik,  hogy  a  kifogásnak
        legkésőbb   a  sérelmezett  tevékenységtől,  illetőleg   döntés
        meghozatalától számított három napon belül meg kell érkeznie.

        A  Ve.  támadott  rendelkezései nem  bizonytalanok,  nem  adnak
        alapot   olyan   kiszámíthatatlan  jogértelmezésre,   amely   a
        jogalkalmazás   egységének   biztosítását   szolgáló   eszközök
        hatókörét meghaladná.

        Mindennek alapján nézetem szerint nem állapítható meg,  hogy  a
        Ve.  támadott  szabályai  sértik az  Alkotmány  2.  §-ának  (1)
        bekezdését.

                                      II.

        1.  Az  Alkotmány  57. §-ának (1) bekezdése – többek  között  –
        kimondja,   mindenkinek  joga  van  ahhoz,  hogy  jogairól   és
        kötelességeiről  bíróság  döntsön.  Az  57.  §  (5)   bekezdése
        biztosítja  azt  a jogot, hogy a jogokat vagy  jogos  érdekeket
        sértő  bírósági,  közigazgatási és más  hatósági  döntés  ellen
        jogorvoslattal lehet élni.

        Az  52/1997.  (X.  14.)  AB határozat  rendelkező  részében  az
        Alkotmánybíróság  megállapította, hogy a népszavazás  valósítja
        meg  az  Alkotmány 2. §-ának (2) bekezdésében a népszuverenitás
        egyik     gyakorlási     formájaként    megjelölt     közvetlen
        hatalomgyakorlást,  és a választópolgároknak  a  népszavazással
        kapcsolatos joga politikai alapjog (ABH 1997, 331, 332.).

        2.  Az  Alkotmánybíróság – a népszavazással kapcsolatban a  Ve.
        130.  §-ának (1) és (2) bekezdésénél – a jogorvoslat  kérdéseit
        az   Alkotmány  57.  §-ának  (5)  bekezdése  alapján  vizsgálva
        kimondta,  hogy  a jogorvoslati jog gyakorlásának  feltétele  a
        jogorvoslat  benyújtásához szükséges idő rendelkezésre  állása.
        Ugyanakkor  azt  is  megállapította, hogy  a  Ve.  130.  §-ában
        meghatározott  háromnapos jogorvoslati határidő alkotmányossága
        önmagában   nem   ítélhető  meg.  Ilyen  rövid   határidő   más
        eljárásokban  is  ismert. Ezért az Alkotmánybíróság  figyelembe
        vette  egyrészt azt, hogy a vizsgált szabály nem rendelkezik  a
        jogorvoslattal  megtámadható döntésről való  tudomásszerzésről.
        Másrészt  vizsgálta  azt,  hogy  a  népszavazással  kapcsolatos
        eljárás milyen szakaszában merül fel a jogorvoslat: az Országos
        Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a kérdés
        hitelesítésével  kapcsolatos döntésével szemben  kellett  három
        napon belül benyújtani a kifogást. Ilyen körülmények között, az
        eljárásnak    ebben    a   szakaszában   az    Alkotmánybíróság
        indokolatlannak  tartotta a jogorvoslatra megszabott  határidőt
        [24/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999, 237, 244-246.].

        Az  59/2003. (XI. 26.) AB határozat az Alkotmány 2. §-ának  (1)
        bekezdése  és 57. §-ának (5) bekezdése alapján már megvizsgálta
        a  Ve.  78.  §-ának  (1) bekezdésében meghatározott  háromnapos
        határidőt.  Az alkotmányossági elemzés elsődlegesen a  határidő
        kezdőpontjára  vonatkozott,  de az Alkotmánybíróság  kifejtette
        álláspontját  az  időtartam hosszúságáról is. Rámutatott  arra,
        hogy  a  választási eljárás tisztaságának megóvása, a választás
        eredményének  gyors  és hiteles megállapításához  fűződő  érdek
        megköveteli az eljárás gyors lezárását. Éppen az Alkotmány 2. §-
        ából    eredő    követelményekre    tekintettel    jutott    az
        Alkotmánybíróság   arra  a  következtetésre,   hogy   a   rövid
        jogorvoslati határidő indokolt, nem sérti sem az Alkotmány 2. §-
        ának  (1)  bekezdését, sem az 57. §-ának  (5)  bekezdését  (ABH
        2003, 607, 610-612.).

        A  jelen ügyben az indítvány a kampánycsend megsértéséről szóló
        határozattal   szemben   érvényesíteni   kívánt   jogorvoslatra
        vonatkozik.  A  népszavazással kapcsolatos eljárásnak  ebben  a
        szakaszában   ugyanúgy   a  választási  eljárás   tisztaságának
        megóvása,  a  viták  gyors  lezárása a  meghatározó,  mint  más
        választási   eljárásoknál.  Itt  tehát  nem  az  a  sajátossága
        érvényesül a népszavazási eljárásnak, mint az aláírásgyűjtő ív,
        illetőleg  a  kérdés  hitelesítésével  kapcsolatos  döntésekkel
        szemben érvényesítendő jogorvoslatnál. Ezért véleményem szerint
        a  jelen  esetben  is  az 59/2003. (XI.  26.)  AB  határozatban
        kifejtett álláspontot kellett volna irányadónak tekinteni.

        A  fentiek  alapján  álláspontom szerint  az  indítványokat  el
        kellett volna utasítani.

                                     III.

        Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  49.  §-
        ának  (1)  bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból
        vagy  bárki  indítványára azt állapítja meg, hogy  a  jogalkotó
        szerv   a   jogszabály  felhatalmazásából  származó  jogalkotói
        feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet  idézett
        elő,   a   mulasztást  elkövető  szervet  felhívja  feladatának
        teljesítésére.

        Az  Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint  mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megállapítására  kerül  sor
        akkor,  ha a hiányos szabályozás a jogérvényesítést akadályozza
        [22/1990.  (X.  16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.],  alapjog
        érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak [37/1992.  (VI.
        10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232-233.].

        A   Ve.   szabályozásával  kapcsolatban   az   Alkotmánybíróság
        ismételten     kimondta     a    mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenességet.  A  Ve.  78.  §-ának  (1)   bekezdésében
        meghatározott  háromnapos határidőnél azonban  –  a  fentiekben
        kifejtettek    alapján   –   nézetem   szerint   nincs    olyan
        alkotmányellenes  helyzet,  amely  a  mulasztás  megállapítását
        megalapozná.  A 22/1995. (III. 31.) AB határozat a  jogorvoslat
        korlátozásának alkotmányosságát vizsgálva azt fejtette ki, hogy
        az   alkotmányossági   szempontból   elfogadható   jogorvoslati
        lehetőségek  teljes kizárása alkotmánysértő, de a  jogorvoslati
        jog  korlátozása  nem ellentétes az Alkotmány  57.  §-ának  (5)
        bekezdésével (ABH 1995, 108, 113.).

        A 28/1998. (VI. 16.) AB végzéssel lezárt ügyben felmerült a Ve.
        78.  §-ának (1) bekezdésével kapcsolatban a mulasztás  kérdése,
        de  az  Alkotmánybíróság  érdemi vizsgálat  nélkül  mellőzte  a
        mulasztás megállapítását (ABH 1998, 523, 525.). A 2/1999. (III.
        3.)  AB végzés – a különvélemény ellenére – szintén a mulasztás
        megállapítása nélkül alkalmazta a Ve. 78. §-a (1)  bekezdésének
        háromnapos határidejét (ABH 1999, 441, 442.).

        A  fentiek alapján nézetem szerint a mulasztás megállapítását a
        jelen esetben is mellőzni kellett volna.

        Budapest, 2005. június 14.
                                                    Dr. Harmathy Attila
                                                          alkotmánybíró
        A különvéleményhez csatlakozom:
                                                       Dr. Holló András
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          23/2005. (VI. 17.)
          Date of the decision:
          .
          06/14/2005
          .
          .