Hungarian

Ügyszám: .	455/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Schmidt Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 77/1995. (XII. 21.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1995/390 .

A döntés kelte: Budapest, 12/19/1995 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő                        határozatot : Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,    hogy    a    helyi önkormányzatok  és  szerveik,  a  köztársasági  megbízottak, valamint egyes  centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreit szabályozó  1991. évi  XX. törvény 132. §-ának a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995.  évi XLVIII.  törvény 126. § (2) bekezdése által megállapított  (4)   bekezdése  alkotmányellenes,   ezért  e rendelkezést 1996. június 30. napjával megsemmisíti. Az   Alkotmánybíróság    a   társadalombiztosítás   pénzügyi alapjainak 1995.  évi költségvetéséről  és  a  természetbeni egészségbiztosítási     szolgáltatások     finanszírozásának általános szabályairól szóló 1995. évi LXXIII. törvény 10. § (2) bekezdésének ". . . a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra.  . .  " szövegrésze megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. Az Alkotmánybírósághoz  két olyan  indítvány érkezett, amely az   egészségügyi    szakellátást    nyújtó    önkormányzati intézmények társadalombiztosítási  finanszírozásának új jogi megoldásával  kapcsolatosan   ugyanazt  az   alkotmányossági problémát  -   az  önkormányzatok  alkotmányos  alapjogainak sérelmét -  veti fel.  Az  Alkotmánybíróság  az  indítványok által kifogásolt  jogszabályi rendelkezések  szoros tartalmi összefüggésére tekintettel  az indítványokat  egyesítette és egy eljárásban bírálta el. Indítványozók  egyike  a  gazdasági  stabilizációt  szolgáló egyes törvénymódosításokról  szóló 1995. évi XLVIII. törvény ( a  továbbiakban   :    Gst.  )  126.  §  (2)  bekezdésének megsemmisítését kéri,  mert megítélése szerint a rendelkezés sérti az  Alkotmány 70/D.  §-át és a helyi önkormányzatoknak az Alkotmányban  biztosított autonómiáját. A Gst. 126. § (2) bekezdése alapján  a helyi  önkormányzatok  és  szerveik,  a köztársasági   megbízottak,    valamint   egyes    centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX.  törvény ( a  továbbiakban :  Htv. ) 132. §-a új (4) bekezdéssel   egészült    ki.   A    módosítás    a    helyi önkormányzatoknak   a    tulajdonukban   lévő   egészségügyi intézmények  által  nyújtott  ellátási  kötelezettségét  úgy változtatta meg,  hogy a  járóbeteg ellátás, a gondozás és a fekvőbeteg ellátási intézmény rendszeréről való gondoskodást a társadalombiztosítási finanszírozás mértéig írja csak elő. Indítványozó  álláspontja  szerint  a  helyi  önkormányzatok ellátási felelősségének  ilyen szabályozása veszélyezteti az állampolgárok gyógyulását és ellátási bizonytalanságot szül, ezért az  Alkotmány  70/D.  §-ában  szabályozott,  a  lehető legmagasabb szintű  testi  és  lelki  egészséghez  való  jog sérelmével jár.  Mivel a  vitatott  rendelkezés  alapján  az önkormányzatok  tulajdonában  álló  intézmények  sorsáról  a helyi önkormányzatok  megkérdezése nélkül  lehet dönteni,  a helyi   önkormányzatok   olyan   kiszolgáltatott   helyzetbe kerülnek,  amely   ellentétes   a   helyi   önkormányzatokra vonatkozó törvényi rendelkezésekkel. Másik   indítványozó    a   társadalombiztosítás    pénzügyi alapjainak 1995.  évi költségvetéséről  és  a  természetbeni egészségbiztosítási     szolgáltatások     finanszírozásának általános szabályairól  szóló 1995.  évi LXXIII. törvény ( a továbbiakban :   Tbkt.  ) 10.  §  (2)  bekezdés  ".  .  .  a népjóléti miniszter által javasolt intézményi kapacitásokra. . .  " szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kéri.  Indítványozó  álláspontja  szerint  a Tbkt.  vitatott  rendelkezése,  amely  törvényi  lehetőséget biztosít  a   népjóléti  miniszter   számára   ahhoz,   hogy meghatározza a  kórházi kapacitásokat és ezzel az intézményi működés lényeges  feltételeit, burkolt  módon korlátozza  az önkormányzati  jogokat,   olyan  burkolt   hatáskörelvonást, hatáskörcsorbítást     tartalmaz,      amely     sérti     a választópolgároknak az  Alkotmány  42.  §-ában  szabályozott önkormányzáshoz való  jogát, valamint az Alkotmány 44. § (1) bekezdésében foglaltakat.                             II. Az Alkotmány  70/D. §  (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi  és lelki  egészséghez. A 70/D. § (2) bekezdése ezt   a   jogosultságot   állami   kötelezettségvállalásként fogalmazza  meg.   Eszerint  az   állam  ezt   a   jogot   a munkavédelem,  az  egészségügyi  intézmények  és  az  orvosi ellátás    megszervezésével,    a    rendszeres    testedzés biztosításával, valamint az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg. A  rendszerváltást   megelőzően  az  állam  az  Alkotmány  e rendelkezéseiben foglalt  feladatvállalásának oly módon tett eleget,  hogy   az  egészségügyi  ellátást  az  állam  által létrehozott   és    fenntartott   egészségügyi   intézmények biztosították,  és   az  állampolgárok  állampolgári  jogon, ingyenesen  juthattak   hozzá  az  egészségügyi  intézmények szolgáltatásaihoz. Az elmúlt  öt esztendőben  az egészségügyi  ellátásnak ez  a rendszere jelentős átalakuláson ment át. Megnyílt   az   egészségügyi   szolgáltatások   vállalkozási formában való ellátásának jogi lehetősége. A  helyi   önkormányzatok  létrejöttével  az  önkormányzatok feladatává vált működési területükön az egészségügyi ellátás biztosítása,  és  a  területi  ellátást  nyújtó  intézmények vagyona önkormányzati tulajdonba került. A  társadalombiztosítási   rendszer  átalakítása   során  az ingyenes egészségügyi  ellátáshoz való  jogosultságot  ismét társadalombiztosítási       alapra        helyezték.       A társadalombiztosítás oly módon gondoskodik a biztosítottakat az  egészségbiztosítás   keretében  megillető  természetbeni egészségügyi szolgáltatásokról, hogy a különböző tulajdonban álló egészségügyi  intézményektől  szolgáltatást  vásárol  a biztosítottak  számára.   Ezzel  átalakult  az  egészségügyi intézmények finanszírozásának rendszere is. Az egészségügyi ellátásnak ebben a megváltozott rendszerében jelentősen megváltozott  az állam szerepe is az egészségügyi intézmények  és  az  orvosi  ellátás  szervezésében.  Ma  az egészségügyi ellátásnak  csak  egy  szűk  körét  biztosítják állami  intézmények.   Az  egészségügyi   ellátás   jelentős hányadát  az   államhoz   képest   autonómiával   rendelkező tulajdonosok ( helyi önkormányzatok, egyházak, alapítványok, egészségügyi vállalkozások, magánorvosok ) által fenntartott intézmények nyújtják. Ilye n  feltételek mellett,  amikor az egészségügyi ellátás döntően nem állami tulajdonban lévő  és az államigazgatási szervek irányítása alatt álló egészségügyi intézmények  feladata,   a  korábbi   ellátási   rendszerben alkalmazott államigazgatási  irányítási eszközök  többé  nem alkalmasak az  Alkotmány 70/D.  § (2)  bekezdésében  foglalt kötelezettség-vállalás teljesítésére.  Az államnak  olyan  - elsősorban jogi és gazdasági - eszközökkel kell biztosítania a 70/D.  §-ban  szabályozott  alapvető  jog  érvényesülését, amelyek nem járnak a tulajdonosok autonómiájának sérelmével. Az  Alkotmány   70/D.  §-ában  megfogalmazott  alapvető  jog érvényesülésének egyik  fontos jogi  garanciáját jelenti  ma az, hogy  a helyi  önkormányzatokról szóló  1990.  évi  LXV. törvény ( a  továbbiakban :   Ötv.  ) kötelezően  előírja  a helyi önkormányzatok  számára, területükön  az  egészségügyi ellátás  biztosítását.   Az  Ötv.   8.  §  (4)  bekezdése  a települési  önkormányzat   kötelezően  ellátandó   feladatai között  sorolja  fel  az  egészségügyi  alapellátásról  való gondoskodást, a  70. § (1) bekezdésének b ) pontja pedig úgy rendelkezik, hogy a megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik  az   alapellátást   meghaladó   szakellátásról, amennyiben azt  a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja. Az Ötv.  -nek ezek  a rendelkezései keret jellegű szabályok. Az  önkormányzatokat   az  egészségügyi   ellátás  területén terhelő kötelezően  ellátandó  feladatok  pontos  körét,  az önkormányzatok  ellátási  kötelezettségének  terjedelmét  az Ötv. keretei  között külön  törvény, a Htv. határozza meg. A Htv.  132.  §  (1)  bekezdése  az  egészségügyi  szakellátás tekintetében úgy  rendelkezett, hogy  a helyi önkormányzat a tulajdonában  levő   egészségügyi   ( járó-,  és  fekvőbeteg ellátó és  gondozó ) intézmények  ellátási  területe  és  az ellátás kötelezettségének  terjedelme - ha az önkormányzatok másként   nem    állapodtak   meg    -   azonos    az   Ötv. hatálybalépésekor   fennállott   ellátási   területével   és ellátási kötelezettségének terjedelmével. A Gst.  127. §-a  a Htv.  -nek ezt  a rendelkezését hatályon kívül helyezte  és helyette  126. § (2) bekezdése egy új (4) bekezdést iktatott be a Htv. 132. §-ának rendelkezései közé, amely a  korábbi szabályozáshoz  képest szűkítette  a  helyi önkormányzatok kötelezettségét  az egészségügyi  szakellátás biztosításában. Kimondja, hogy a helyi önkormányzat - a 131. §-ban foglaltak  alkalmazásával -  a tulajdonában lévő járó- és fekvőbeteg-szakellátást,  -gondozást nyújtó  egészségügyi intézmények  útján   a  társadalombiztosítási  finanszírozás mértékéig gondoskodik az egészségügyi szakellátásról. Arról  a   kérdésről,  hogy   a  társadalombiztosítás   mely egészségügyi szolgáltatásokat  köteles,  illetőleg  jogosult finanszírozni, a  Tbkt.  rendelkezik.  A  Tbkt.  10.  §  (2) bekezdése kimondja,  hogy  az  Országos  Egészségbiztosítási Pénztár  ( a   továbbiakban  :     OEP )    a  természetbeni egészségügyi     szolgáltatások      nyújtására     irányuló szerződéseket az  egészségügyi szakellátás  tekintetében  az OEP és  a Népjóléti  Minisztérium  2-2  képviselőjéből  álló közös szakmai  bizottság véleményének figyelembevételével, a népjóléti miniszter  által javasolt intézményi kapacitásokra köteles  megkötni.   Az  ezt  meghaladó  szolgáltatásokra  a népjóléti miniszter egyetértésével az OEP szerződést köthet. Az   Alkotmánybíróság    megállapította,   hogy    a   helyi önkormányzatok által  kötelezően ellátandó feladatok körének ilyen módon történő törvényi meghatározása alkotmányellenes. Az Alkotmány  44/A. §-a a helyi képviselő-testület jogaiként meghatározza és  ezzel alkotmányos  védelemben  részesíti  a helyi önkormányzatoknak  azokat  az  alapjogait,  amelyek  a helyi önkormányzatok  autonómiáját  hivatottak  biztosítani. Ezen önkormányzati  alapjogok között állapítja meg a 44/A. § (1) bekezdés a ) pontja a képviselő-testületnek azt a jogát, hogy önkormányzati  ügyekben a  képviselő-testület  önállóan szabályoz  és   igazgat.  Az   Ötv.  idézett   rendelkezései önkormányzati ügyként,  a helyi önkormányzatok önkormányzati feladataként határozzák  meg az egészségügyi ellátásról való gondoskodást. Az Alkotmány  43. §  (2) bekezdése  kimondja, hogy  a  helyi önkormányzati jogokat  és kötelezettséget  törvény állapítja meg. Az  Ötv. 1.  § (5)  bekezdése, valamint  8. §-ának  (3) bekezdése  a  kötelezően  ellátandó  feladatok  tekintetében külön nevesítetten  is kimondja,  hogy kötelező  feladat- és hatáskört a helyi önkormányzat számára csak törvényben lehet előírni.  Az   Alkotmány  és   az  Ötv.  e  rendelkezéseiből következően a helyi önkormányzatokat az egészségügyi ellátás biztosítása körében  terhelő kötelezettségeket is törvényben kell meghatározni. Azzal, hogy  a Htv.  132. §-ának a Gst. 126. § (2) bekezdése által   megállapított    (4)   bekezdése   az   egészségügyi szakellátás    körében    csak    a    társadalombiztosítási finanszírozás   mértékéig   teszi   a   helyi   önkormányzat kötelezettségévé  az   egészségügyi  szolgáltatásokról  való gondoskodást, és  a Tbkt.  az egészségbiztosítási pénztár, a szakbizottság és  a  népjóléti  miniszter  közös  döntésére, egyedi   megítélésére    bízza,   hogy    mely    intézményi kapacitásokra  nézve   köt  az  egészségbiztosítási  pénztár finanszírozási  szerződést,   az   önkormányzat   kötelezően ellátandó  feladatait   már  nem  a  törvény,  hanem  egyedi döntések, finanszírozási szerződések határozzák meg. A kötelezően  ellátandó feladatok körének ilyen szabályozása sérti a  helyi önkormányzatoknak  az Alkotmány  által védett autonómiáját. Azzal,  hogy az  Alkotmány kimondja,  hogy  az önkormányzatokat   az    önkormányzati   feladatok   körében megillető jogokat és kötelezettségeket csak törvényben lehet szabályozni,  elsősorban  a  Kormánnyal  és  a  közigazgatás központi  szerveivel   szemben   részesíti   védelemben   az önkormányzatok  önállóságát.   Az  Alkotmány   rendelkezései alapján nincs  arra mód,  hogy a  Kormány  vagy  a  központi közigazgatás szervei  akár normatív, akár egyedi döntésükkel beavatkozzanak az  önkormányzatokat az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés  a )   pontja  alapján  az  önkormányzati  ügyekben megillető igazgatási és szabályozási autonómia gyakorlásába. Az  önkormányzatokat   az  egészségügyi   szakellátás  terén terhelő kötelezettségeknek  az indítványozók  által vitatott szabályozása pedig arra ad módot, hogy a miniszter és az OEP az önkormányzatokat  az önkormányzati  feladatok ellátásában megillető igazgatási  önállóságot korlátozza. A Tbkt. 10. §- ának (2)  bekezdése ugyan  csak  az  OEP  számára  írja  elő kötelezettségként,   hogy   a   szakbizottság   véleményének figyelembevételével,    a    népjóléti    miniszter    által meghatározott intézményi  kapacitásokra  köteles  szerződést kötni. Az  OEP a finanszírozási szerződést a Tbkt. 10. § (1) bekezdése,  valamint  az  egészségügy  társadalombiztosítási finanszírozásának   egyes   kérdéseiről   szóló    103/1995. (VIII.25.) Korm. rendelet 21. §-a, valamint 25. §-a  alapján a szolgáltatóval,tehát az intézménnyel köti meg. A Tbkt. 11. §-a  meghatározza   a  finanszírozási   szerződés   kötelező tartalmát. Eszerint a szerződésben kell meghatározni :      "a )  az   Egészségbiztosítási  Alapból  finanszírozott szolgáltatási kötelezettséget  ellátásfajtánként, a területi ellátási    kötelezettség     és     rendelkezésre     állás meghatározásával,      b ) az egyes ellátások nyújtására lekötött kapacitást,      c ) a  szolgáltatáshoz rendelkezésre  álló személyi  és tárgyi feltételeket,      d ) az egészségbiztosítási táppénz, beutalás, gyógyszer és   gyógyászati    segédeszköz   utalványozására   jogosult személyek azonosító adatait,      e ) az adatszolgáltatási kötelezettséget,      f )  az   intézmény  tulajdonosának   nyilatkozatát   a finanszírozott   szolgáltatásokhoz    kapcsolódó    tárgyévi ráfordításainak ütemezéséről és összegszerűségéről,      g )   az   a ) -f )   ponttal   összefüggő   szerződési feltételek megszegése esetén követendő eljárást,      h )  az   Egészségbiztosítási  Alapból   finanszírozott szolgáltatások térítési mértékét és módját,      i ) a  szerződés  hatályát,  módosítási  és  felmondási szabályait,    a     szerződésszegésen    alapuló    igények érvényesítésének rendjét. " Ilyen szabályozás  mellett az  önkormányzatok kötelezettsége arra  terjed   ki,  hogy   intézményeiket  a  finanszírozási szerződés  által   meghatározott   feltételekkel   kötelesek fenntartani. Ez  a jogi  megoldás oly  módon határolja be az önkormányzatok   önálló    döntési    lehetőségeit,    amely gyakorlatilag   kizárja    az   önkormányzatok    igazgatási önállóságát a kötelezően ellátandó egészségügyi feladatainak végrehajtásában. A törvényhozás  az Alkotmány felhatalmazása alapján nagyfokú döntési szabadsággal rendelkezik az önkormányzatokat terhelő kötelezettségek meghatározásában.  Azonban  ez  nem  jelenti azt, hogy  e döntési  szabadságának ne  lennének alkotmányos korlátai. Azzal,  hogy az  Alkotmány a  44/A. § (1) bekezdés a ) pontjában  önkormányzati alapjogként  fogalmazza meg  az önkormányzatnak azt  a jogát,  hogy  önkormányzati  ügyekben önállóan szabályoz  és igazgat,  a törvényhozóval szemben is alkotmányos védelemben  részesíti az önkormányzatoknak azt a jogát,  hogy   e  feladatok   körében  önálló  felelősséggel döntsenek   feladataik    ellátásáról.   Az    Alkotmány   e rendelkezése alapján  a helyi  önkormányzatokat a kötelezően ellátandó  feladatok   körében  is   megilleti   a   feladat ellátásában az önálló igazgatás joga. A törvényi szabályozás elegendő mozgásteret  kell, hogy biztosítson az önkormányzat számára ahhoz,  hogy  az  önkormányzat  az  ilyen  feladatok tekintetében is  szabadon dönthessen  a feladat  ellátásának módjáról. Az  ellátási kötelezettség meghatározásának ez, az indítványozók által vitatott módja arra ad lehetőséget, hogy a  népjóléti   miniszter  és   az   OEP   az   önkormányzati intézményekkel    kötött    szerződéseken    keresztül    az önkormányzat igazgatási autonómiáját oly módon határolja be, amely kizárja,  hogy az  önkormányzat  önálló  felelősséggel döntsön   az    egészségügyi   szakellátással    kapcsolatos feladatainak végrehajtásáról. Az  Alkotmány   nem  akadályozza   a  törvényhozónak  azt  a célkitűzését,  mely   szerint  az   önkormányzatok  ellátási felelősségének egy  elavult egészségügyi  intézményrendszert konzerváló szabályozását meg kívánta szüntetni és összhangot kívánt teremteni  az intézmények  társadalombiztosítás által történő   finanszírozása    és   az    önkormányzatokat   az egészségügyi  ellátás   területén  terhelő   kötelezettségek között.  Azonban   alkotmányellenes  az   a  jogi  megoldás, amellyel ezt megvalósította. Az    Alkotmánybíróság     már     korábbi     határozatában megállapította, hogy  nem  tekinthető  alkotmányosnak  az  a törvényi  szabályozás,   amely  az  önkormányzati  jogok  és kötelezettségek gyakorlását olyan módon szabályozza, hogy az Alkotmányban     szabályozott      önkormányzati     alapjog kiüresedéséhez, annak  tényleges elvonásához  vezet, és  így kizárja  azt,  hogy  az  önkormányzat  önálló  felelősséggel döntsön   a  feladatkörébe   tartozó   ügyekben.   [ 1/1993. (I.13.) AB határozat, ABH 1993, 27. ] Nem tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás sem, amely a  kötelezően ellátandó feladatok körének szabályozása helyett arra  ad felhatalmazást, hogy központi közigazgatási szervek  egyedi   döntései  határozzák   meg   az   ellátási kötelezettség  tartalmát,  mert  ezzel  "visszacsempészi"  a központi    államigazgatási     irányítás    eszközeit    az önkormányzati rendszerbe  és alkotmányellenes  beavatkozásra ad  lehetőséget   a  közigazgatás   központi  szerveinek  az önkormányzati feladatok ellátásába. Az  önkormányzatokat   az  egészségügyi   ellátás  területén terhelő, általuk  kötelezően  ellátandó  feladatoknak  ilyen módon  történő   szabályozása  az   Alkotmány  70/D.  §-ában szabályozott alapvető  jog  sérelmét  is  eredményezheti.  A 70/D. § (1) bekezdése szerint az ország területén élő minden polgárnak joga  van a lehető legmagasabb szintű egészséghez. Az államnak  a (2) bekezdésben e jog megvalósulása érdekében meghatározott, az egészségügyi intézmények és orvosi ellátás megszervezésére  irányuló   kötelezettsége  a   piacgazdaság feltételei között  nem értelmezhető oly módon, hogy az állam köteles   létrehozni,    fenntartani   és    működtetni   az egészségügyi  intézményrendszert.   Ám  annyit   feltétlenül jelent,  hogy   az  állam  köteles  megteremteni  egy  olyan intézményrendszer működésének  a garanciát,  amely  mindenki számára   biztosítja    az    egészségügyi    szolgáltatások igénybevételének lehetőségét,  azaz azt,  hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul. A   fennálló   egészségügyi   ellátási   rendszer   működése kétségtelenül     diszfunkcionális,      korszerűtlen     és gazdaságtalan. Átalakítása  a társadalombiztosítási rendszer átalakításával   együtt    megkezdődött.    Az    átalakítás folyamatában a törvényhozás az állami szervek feladatköréből széles   körben    autonóm   közjogi    testületekre    ( az egészségbiztosítási és a helyi önkormányzatokra ) ruházta át az egészségügyi  ellátás  megszervezésének  feladatát.  Erre tekintettel, e  szervezetek jogállása  által megkívánt módon írta elő  az Ötv.  , illetőleg  a Htv. az Alkotmány 70/D. §- ában    szabályozott     alapvető    jog    megvalósulásának garanciájaként a  helyi  önkormányzatok  számára  kötelezően ellátandó    feladatként     az     egészségügyi     ellátás megszervezését. Az  egészségügyi ellátási  rendszernek az új Alkotmány  elveivel   és  a   piacgazdaság  követelményeivel összhangban   álló   átalakítása   azonban   még   korántsem tekinthető  befejezettnek.   Az  átalakulási   folyamat  mai stádiumában   a    lakosság   széles    körének    ellátását önkormányzati intézmények  biztosítják. Az  önkormányzatokat az  egészségügyi   ellátás  megszervezése   körében  terhelő kötelezettségek törvényi  meghatározása a lehető legmagasabb szintű egészséghez  való alapvető  jog  megvalósulásának  az egyik legfontosabb  jogi biztosítéka.  Azzal, hogy a törvény az  egészségbiztosítási   pénztár,  valamint   a   népjóléti miniszter közösen  kialakított egyedi döntésétől, valamint a finanszírozási  szerződésektől   teszi   függővé   a   helyi önkormányzatok     kötelezően      ellátandó     feladatait, gyakorlatilag megszünteti  a  kötelezően  ellátandó  feladat előírásának  garancia   jellegét.     A  törvényhozás  ezzel lehetőséget adott  arra, hogy  kizárólag a  finanszírozásban érdekelt szervek  aktuális gazdasági  érdekei határozzák meg azt,   hogy   mely   területeken   működjenek   egészségügyi szakellátást,   járó-    és   fekvőbeteg   ellátást   nyújtó intézmények és  azok  milyen  egészségügyi  szolgáltatásokat nyújtsanak. Ez  magában hordozza annak valós veszélyét, hogy egyes területeken az ott élők ellátás nélkül maradjanak. A törvényhozó  szabadon  dönt  arról,  hogy  a  többszektorú egészségügyi szolgáltatási rendszerben milyen módon alakítja ki az  Alkotmány 70/D.  §-ában megfogalmazott  alapvető  jog érvényesülésének garanciáit.  Ám ez  a szabadsága nem terjed odáig,  hogy  anélkül  üresítse  ki  az  egyik  legfontosabb garanciális intézmény  tartalmát, hogy helyette nem építi ki az alapvető jog megvalósulásának azonos súlyú biztosítékait. Mindezek alapján  az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Htv.  132.   §-ának  a   Gst.  126.   §   (2)   bekezdésével megállapított  (4)  bekezdése  alkotmányellenes,  ezért  azt megsemmisítette.   Az   Alkotmánybíróság   a   megsemmisítés időpontját -  élve az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi XXXII.   törvény    43.   §    (4)    bekezdésében    kapott felhatalmazással -  későbbi időpontban,  1996. június  30. - ában állapította  meg, annak  érdekében, hogy a jogalkotónak kellő idő  álljon  rendelkezésére  az  alkotmányellenességet megszüntető  jogszabály   megalkotására.   A   megsemmisítés időpontjának   meghatározásakor    a    következőkre    volt tekintettel  :      -   A   törvényhozónak   számos   lehetősége   van   az alkotmányellenesség   megszüntetésére,   az   új   szabályok kimunkálása időt igényel.      -  A   rendelkezésnek  a  közzététel  napjával  történő megsemmisítése   esetén    az   új   szabály   megalkotásáig meghatározatlanul  maradna   a  helyi   önkormányzatokat  az egészségügyi  szakellátások   területén  terhelő  kötelezően ellátandó feladatok terjedelme.      - Az  egészségügy  társadalmi  finanszírozásának  egyes kérdéseiről szóló  103/1995. (VIII.  25.) Korm. rendelet 34. §-a alapján  a finanszírozási  szerződéseket 1996.  december 31-ig terjedő  határozott időre  kell megkötni. A rendelkező részben meghatározott  határidő meghatározásával lehetőséget kívánt biztosítani  az Alkotmánybíróság  arra is, hogy az új szerződések megkötésére  megfelelő felkészülési idő után, az új szabályok ismeretében kerülhessen sor. Az Alkotmánybíróság  a Tbkt.  10. §  (2) bekezdése  vitatott rendelkezésének  megsemmisítését  -  az  indítványozó  által megfogalmazott indokok  alapján -  nem tartotta indokoltnak, mert a helyi önkormányzatok alkotmányos alapjogait önmagában ez  a   rendelkezés   -   mivel   csak   az   OEP-re   hárít kötelezettséget  -   nem  sérti.   Ez   a   rendelkezés   az indítványozó  által  kifogásolt  alkotmányellenes  helyzetet csak a  Htv. 132.  § (4)  bekezdésével összefüggésben  idézi elő.  Az   önkormányzatoknak  az   Alkotmány  által   védett autonómiája azáltal  szenved sérelmet,  hogy a  Htv. 132. §- ának  a   Gst.  által   megállapított   (4)   bekezdése   az önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatainak terjedelmét a  társadalombiztosítási   finanszírozás  mértékétől   tette függővé és  a társadalombiztosítási finanszírozás mértékének megállapítása a  Tbkt. által meghatározott rendben történik. Ezért az  Alkotmánybíróság a  Tbkt. 10.  § (2)  bekezdésében foglalt  ".   .  .  a  népjóléti  miniszter  által  javasolt intézményi kapacitásokra.  . . " szövegrész megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke            Dr. Ádám Antal       Dr. Kilényi Géza            alkotmánybíró           alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                        alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter                     előadó alkotmánybíró        Dr. Szabó András       Dr. Tersztyánszky Ödön          alkotmánybíró             alkotmánybíró         Dr. Vörös Imre           Dr. Zlinszky János          alkotmánybíró                alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	77/1995. (XII. 21.)
Date of the decision: .	12/19/1995
.
.