Hungarian

Ügyszám: .	44/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.; Schmidt Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 44/B/1993. AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/574 .

A döntés kelte: Budapest, 10/04/1994 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára   irányuló   indítvány   tárgyában meghozta a következő                       határozatot : Az Alkotmánybíróság  a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi  XXIII. törvény 17. § (1) bekezdés f) pontja és a  közalkalmazottak  jogállásáról  rendelkező  1992.  évi XXXIII.  törvény   30.   §   (1)   bekezdés   d)   pontja alkotmányellenességének        megállapítására         és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.                         Indokolás                            I. Indítványozók  szerint   a  köztisztviselők  jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény ( a továbbiakban :  Ktv. ) 17. §  (1)  bekezdés  f)  pontja  és  a  közalkalmazottak jogállásáról rendelkező  1992. évi  XXXIII. törvény  (  a továbbiakban :   Kjt.  ) 30.  § (1)  bekezdés  d)  pontja ellentétben áll az Alkotmány több rendelkezésével, amikor a köztisztviselő  közszolgálati illetve  a közalkalmazott közalkalmazotti    jogviszonyát     nyugellátásra    való jogszerzés  címén   a  munkáltató  részéről  felmentéssel lehetővé  teszi  megszüntetni.  Indítványozók  megítélése alapján ez  a felmentési indok korlátozza a nyugellátásra jogot  szerzett  személyt  a  közhivatal  viselésének  az Alkotmány 70.  § (4)  bekezdésében  biztosított  jogában, miként a  70/B. §  (1) bekezdésében  biztosított munkához való jogban  is. Indítványozók  szerint ez  a  felmentési indok sérti  az  emberi  méltóságot  és  így  ütközik  az Alkotmány   54.    §   (1)   bekezdésében   foglaltakkal. Indítványozók álláspontja szerint a Ktv. és a Kjt.  Munka Törvénykönyvétől (  a továbbiakban  :    Mt.    )  eltérő szabályai  kellő   alkotmányos  indok   nélküliek  és  az állampolgárok között  alkotmányellenes  különbségtételhez vezetnek.                            II. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az  Országgyűlés  1992-ben  -  szinte  egyidőben  -  a munkával kapcsolatos  viszonyok  jogi  rendezésére  három törvényt  alkotott.   Az  így   megszülető  törvények   a munkaviszonyok  jogi   rendezése  tekintetében   a  régi, egységes Munka  Törvénykönyvéhez képest  - figyelemmel  a társadalomban    zajló     változásokra    -     jelentős differenciálódást   eredményeztek.   A   differenciálódás lényege,  hogy   a  magánszférában   a  munka   világában növekedett a  szerződéses szabadság  mértéke.  Elkülönült egyrészt  a   gazdaságban  és  az  állami,  önkormányzati szférában történő  alkalmazás  jogi  rendezése.  Másrészt további  eltérés   jött  létre   a  jogi   szabályozásban aszerint,  hogy   a  munkatevékenység  végzése  során  az alkalmazott közhatalmat  gyakorló szervezet  tagja,  vagy sem. A  jogi rendezés  különbözőségének egyik  oka,  hogy egészen  más   a  munkáltató   pozicionális  helyzete   a gazdasági versenyszférában  és a költségvetési szférában, ahol mind  a munkáltató,  mind a  köztisztviselő, mind  a közalkalmazott  (  tehát  munkáltató  és  munkavállaló  ) jogállását  elsősorban   a  költségvetéstől  való  függés határozza meg.  Ugyancsak a  jogi szabályozás eltérésében mutatkoznak meg  azok a  különbségek is,  amik  az  egyes jogviszonyokban   végzett    munkatevékenységek    eltérő jellegéből és közegéből fakadnak. A Ktv.  és a  Kjt. közös jellemzője a Mtvel szemben, hogy ismeri a fegyelmi felelősséget, az előmeneteli rendszert, a kötött  bérbesorolást, a  munkavégzésen  kivüli  kötött magatartásszabályokat, stb.   Ezek  az eltérések  a három törvény által szabályozott életviszonyok különbözőségéből fakadnak. Önmagában a munkával kapcsolatos viszonyok jogi szabályozásának különbsége  nem  jelent  diszkriminációt, nem alkotmányellenes. Ezt indítványozók sem állítják. Így önmagában az  sem alkotmányellenes,  hogy a  munkaviszony felmondása, illetve az alóli felmentés a három törvényben különböző   módon    szabályozott.    Az    indítványozók kizárólagosan azt támadják, hogy mind a közalkalmazottak, mind a  köztisztviselők esetén  a felmentés  oka lehet  a nyugdíjkorhatár elérése,  míg a Munka Törvénykönyve ezt a felmondási okot  nem ismeri.  Az Mt.  szabályai szerint a munkaviszonyt a  munkáltató rendes  felmondással bármikor megszüntetheti.  Az   Mt.  89.   §  (1)  bekezdése  tehát semmiféle   felmondási    okot   nem    nevesít,    hanem általánosságban  a  kölcsönösen  szabad  felmondás  jogát mondja ki,  és nem teszi lehetővé még azt sem, hogy erről a  jogáról   akár  a   munkavállaló,  akár  a  munkáltató lemondhasson,   vagy   azt   megállapodásban   érvényesen korlátozhassa.    A     felmondási    jog    teljes    és korlátozhatatlan szabadságának  a  munkavállaló  érdekeit védő  törvényi   megszorítása  a   munkáltató  indokolási kötelezettsége és  a felmondási okok keretjellegű, az Mt. 89.  §   (3)  bekezdésében   való  meghatározása.   Annak eldöntése azonban, hogy egy konkrét munkaviszony - szabad felmondási jogon  alapuló - felmondása megfelel-e ezeknek a törvényi  követelményeknek, nem  alkotmányossági, hanem jogalkalmazási     kérdés,      így     nem     képezheti alkotmánybírósági vizsgálat tárgyát sem. Alkotmányossági szempontból  a döntő  kérdés az,  hogy az Mt. idézett  rendelkezésének normatartalma  a  szabad  és korlátozhatatlan felmondás  jogát fejezi ki. Ehhez képest a Ktv. és a Kjt. támadott rendelkezései - az indítványban kifejtett állásponttal  szemben -  nem állnak ellentétben az Mt. felmondási konstrukciójával akkor, amikor lehetővé teszik a  közszolgálati és  közalkalmazotti jogviszonynak nyugellátásra való  jogszerzés címén felmentéssel történő megszüntethetőségét.  Ellenkezőleg   :     a   kifogásolt rendelkezések   a    törvényi   feltétel  bekövetkeztével ( nyugellátásra  jogosultság  megszerzése ) megnyitják  a munkáltatónak a  munkaviszony  megszüntetésére  vonatkozó jogosultságát,  azaz   e  jog  szabad  gyakorolhatóságát, amelyet  az   Mt.  89.   §   (1)   bekezdése   az   egyéb munkaviszonyok tekintetében általánosságban biztosít. Az  alkotmányossági   absztrakt  normakontroll   szintjén semmiféle ellentét  nincs tehát  a  kétféle  szabályozási technika között attól kezdve, mihelyt a törvényi feltétel a köztisztviselői  és közalkalmazotti szférában is beáll, így az  Alkotmány 70/A.  § (1) bekezdése szerinti - egyéb helyzeten  nyugvó   -  megengedhetetlen  megkülönböztetés fogalmilag sem merül fel. Az Mt.  és a  sérelmezett törvényi  rendelkezések közötti eltérő szabályozás  tartalmilag abban  áll, hogy  az  Mt. által biztosított  szabad és korlátozhatatlan munkáltatói felmondási  jogkört  a  külön  törvényekben  a  jogalkotó nevesített   felmentési   jogcímekre   szűkítette,   azaz kifejezetten taxálta.  Ezeknek  a  felmentési  okoknak  a nevesítése azonban garanciális követelmény és összefügg a köztisztviselők  (   közalkalmazottak  )   alkalmaztatási viszonyának -  tradicionálisan is  meglevő és  a kortársi nemzetközi    jogösszehasonlításban     is    ismert    - stabilitásával és a közszolgálati jogviszonyok fentiekben már jelzett  specifikumaival,  a  nagyobb  munkabiztonság jogpolitikai    kívánalmaival.     A     köztisztviselői, közszolgálati    "státusz"     fokozott     jogvédelmének alkotmányossági  -   és   jogpolitikai   -   szempontjait egyébként    az    indítványozók    sem    vitatják.    A nyugdíjjogosultság direkt  megjelenítését éppen  az tette ebben a  körben szükségessé,  hogy ennek az erőteljesebb, kiemelt jogvédelemnek  az oka  már nem  áll  fenn  akkor, amikor  a   köztisztviselő  (   közalkalmazott  )   egyéb ellátásra (  nyugdíjra )  jogosultságot  szerzett.  Ez  a felmentési  ok   így  az   Mthez   viszonyítva   nem   új munkaviszony  megszüntetési   jogcím,  hanem   az  Mt-ben szabályozottal  azonos   jogi  helyzet   megteremtése   a köztisztviselői, a  közalkalmazotti  szférában  attól  az időponttól   kezdve,    amikortól    a    köztisztviselő, közalkalmazott már nem marad ellátatlan. Az Alkotmány  egyetlen  rendelkezéséből  sem  következik, hogy felmentési  tilalmakat -  amelyek az  Mt. 89. §-ában szabályozott  konstrukcióhoz   képest   többletvédelemnek minősülnek -  az ellátásra  való jogosultság elérése után is alkotmányosan kötelező fenntartani. Nem sértette tehát meg a  törvényhozó az  Alkotmányt, amikor úgy ítélte meg, hogy ezt  a kiemelt  kedvezményt ( az alkalmaztatás alóli felmentés taxált  és  szűk  körét  )  a  köztisztviselői, közalkalmazotti szférában  csak a  saját  jogon  szerzett öregségi  vagy   rokkantsági  nyugellátásra   jogosultság eléréséig biztosította,  figyelemmel arra, hogy a nagyobb munkabiztonság jogpolitikai  követelményei csak  eddig az időpontig állnak fenn. A támadott  rendelkezések ugyanakkor az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével  azért  nincsenek  összefüggésben,  mert éppenséggel   a    külön   törvényekben    megfogalmazott feltételek  bekövetkeztével  nyílik  meg  a  munkaviszony szabad megszüntetésének  lehetősége ebben a szférában is, amely rendelkezések  így kerülnek összhangba az Mt. által szabályozott     egyéb     munkaviszonyokra     vonatkozó szabályokkal. 2. Az  Alkotmány alapján  az embernek  veleszületett joga van az emberi méltósághoz. Az Alkotmánybíróság - mint ezt több határozatában  kifejtette -  az  emberi  méltósághoz való  jogot   az   általános   személyiségi   jog   egyik megfogalmazásának tekinti. Az alkotmánybírósági gyakorlat az általános  személyiségi jogot  különféle aspektusaival nevezi   meg    :       pl.    a    személyiség    szabad kibontakoztatásához  való   jogként,   az   önrendelkezés szabadságához   való    jogként,   általános   cselekvési szabadságként, avagy  a magánszférához  való jogként.  Az alkotmánybírósági  gyakorlat  az  általános  személyiségi jogot   szubszidiárius   alapjogként   értelmezi.   Mivel indítványozók  az   általános  személyiségi   jogra  való hivatkozással   egyidejűleg   felhívták   a   közhivatal- viselésének és  a munkához  illetve a  munka, foglalkozás szabad   megválasztásához    való   jognak    alkotmányos rendelkezését    is,    -    mint    olyan    alkotmányos rendelkezéseket,   amelyeknek    sérelmével   egyidejűleg valósul meg az emberi méltósághoz való jog sérelme - , az Alkotmánybíróság   továbbiakban   azt   vizsgálta,   hogy tényleges  ütközés   van-e  a   nyugdíj  életkor   miatti felmentés és a hivatkozott alkotmányos tételek között. Az Alkotmánybíróság     figyelemmel      az      alkotmányos rendelkezésekre megállapítja,  hogy a  nyugellátásra való jogosultság  megszerzés,   mint  felmentési   indok   nem akadályozza meg  a feleket  sem újabb  közszolgálati, sem újabb közalkalmazotti jogviszony létesítésében, de nem is vonja  kötelező   erővel  maga   után  a   már   fennálló közszolgálati    illetve    közalkalmazotti    jogviszony megszűnését.  Ezért  az  indítványozók  által  kifogásolt rendelkezések  nem   ütköznek  az  Alkotmány  hivatkozott szabályaival.  A   már  fennálló   közszolgálati  illetve közalkalmazotti jogviszony  nyugellátásra való jogszerzés címén   történő    megszüntetése   sem    korlátozza    a köztisztviselőt         illetve          közalkalmazottat alkotmányellenesen a személyiség szabad kibontakozásában, a közhivatal viselésének illetve a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogában. Az Alkotmánybíróság  eljárása során nem vizsgálta, hogy a munkaviszonyok szabályozásának  differenciált rendszere a Ktv. ,  és  a  Kjt.  hatálya  alá  tartozók  jogállásának tekintetében  a   Mthez  képest  további  különbségtételt indokoltan tartalmazhatnae. Mindezek     alapján      az     Alkotmánybíróság      az alkotmányellenesség megállapítására  és a megsemmisítésre vonatkozó indítványt elutasította.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke       Dr. Ádám Antal               Dr. Kilényi Géza        alkotmánybíró                 alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                   előadó alkotmánybíró                     Dr. Schmidt Péter                   előadó alkotmánybíró     Dr. Szabó András          Dr. Tersztyánszky Ödön        alkotmánybíró                 alkotmánybíró                    Dr. Zlinszky János                       alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	44/B/1993
Date of the decision: .	10/04/1994
.
.