A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló
1992. évi XXIII. törvény 17. § (1) bekezdés f) pontja és
a közalkalmazottak jogállásáról rendelkező 1992. évi
XXXIII. törvény 30. § (1) bekezdés d) pontja
alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Indítványozók szerint a köztisztviselők jogállásáról
szóló 1992. évi XXIII. törvény ( a továbbiakban : Ktv. )
17. § (1) bekezdés f) pontja és a közalkalmazottak
jogállásáról rendelkező 1992. évi XXXIII. törvény ( a
továbbiakban : Kjt. ) 30. § (1) bekezdés d) pontja
ellentétben áll az Alkotmány több rendelkezésével, amikor
a köztisztviselő közszolgálati illetve a közalkalmazott
közalkalmazotti jogviszonyát nyugellátásra való
jogszerzés címén a munkáltató részéről felmentéssel
lehetővé teszi megszüntetni. Indítványozók megítélése
alapján ez a felmentési indok korlátozza a nyugellátásra
jogot szerzett személyt a közhivatal viselésének az
Alkotmány 70. § (4) bekezdésében biztosított jogában,
miként a 70/B. § (1) bekezdésében biztosított munkához
való jogban is. Indítványozók szerint ez a felmentési
indok sérti az emberi méltóságot és így ütközik az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglaltakkal.
Indítványozók álláspontja szerint a Ktv. és a Kjt. Munka
Törvénykönyvétől ( a továbbiakban : Mt. ) eltérő
szabályai kellő alkotmányos indok nélküliek és az
állampolgárok között alkotmányellenes különbségtételhez
vezetnek.
II.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Országgyűlés 1992-ben - szinte egyidőben - a
munkával kapcsolatos viszonyok jogi rendezésére három
törvényt alkotott. Az így megszülető törvények a
munkaviszonyok jogi rendezése tekintetében a régi,
egységes Munka Törvénykönyvéhez képest - figyelemmel a
társadalomban zajló változásokra - jelentős
differenciálódást eredményeztek. A differenciálódás
lényege, hogy a magánszférában a munka világában
növekedett a szerződéses szabadság mértéke. Elkülönült
egyrészt a gazdaságban és az állami, önkormányzati
szférában történő alkalmazás jogi rendezése. Másrészt
további eltérés jött létre a jogi szabályozásban
aszerint, hogy a munkatevékenység végzése során az
alkalmazott közhatalmat gyakorló szervezet tagja, vagy
sem. A jogi rendezés különbözőségének egyik oka, hogy
egészen más a munkáltató pozicionális helyzete a
gazdasági versenyszférában és a költségvetési szférában,
ahol mind a munkáltató, mind a köztisztviselő, mind a
közalkalmazott ( tehát munkáltató és munkavállaló )
jogállását elsősorban a költségvetéstől való függés
határozza meg. Ugyancsak a jogi szabályozás eltérésében
mutatkoznak meg azok a különbségek is, amik az egyes
jogviszonyokban végzett munkatevékenységek eltérő
jellegéből és közegéből fakadnak.
A Ktv. és a Kjt. közös jellemzője a Mtvel szemben, hogy
ismeri a fegyelmi felelősséget, az előmeneteli rendszert,
a kötött bérbesorolást, a munkavégzésen kivüli kötött
magatartásszabályokat, stb. Ezek az eltérések a három
törvény által szabályozott életviszonyok különbözőségéből
fakadnak. Önmagában a munkával kapcsolatos viszonyok jogi
szabályozásának különbsége nem jelent diszkriminációt,
nem alkotmányellenes. Ezt indítványozók sem állítják. Így
önmagában az sem alkotmányellenes, hogy a munkaviszony
felmondása, illetve az alóli felmentés a három törvényben
különböző módon szabályozott. Az indítványozók
kizárólagosan azt támadják, hogy mind a közalkalmazottak,
mind a köztisztviselők esetén a felmentés oka lehet a
nyugdíjkorhatár elérése, míg a Munka Törvénykönyve ezt a
felmondási okot nem ismeri. Az Mt. szabályai szerint a
munkaviszonyt a munkáltató rendes felmondással bármikor
megszüntetheti. Az Mt. 89. § (1) bekezdése tehát
semmiféle felmondási okot nem nevesít, hanem
általánosságban a kölcsönösen szabad felmondás jogát
mondja ki, és nem teszi lehetővé még azt sem, hogy erről
a jogáról akár a munkavállaló, akár a munkáltató
lemondhasson, vagy azt megállapodásban érvényesen
korlátozhassa. A felmondási jog teljes és
korlátozhatatlan szabadságának a munkavállaló érdekeit
védő törvényi megszorítása a munkáltató indokolási
kötelezettsége és a felmondási okok keretjellegű, az Mt.
89. § (3) bekezdésében való meghatározása. Annak
eldöntése azonban, hogy egy konkrét munkaviszony - szabad
felmondási jogon alapuló - felmondása megfelel-e ezeknek
a törvényi követelményeknek, nem alkotmányossági, hanem
jogalkalmazási kérdés, így nem képezheti
alkotmánybírósági vizsgálat tárgyát sem.
Alkotmányossági szempontból a döntő kérdés az, hogy az
Mt. idézett rendelkezésének normatartalma a szabad és
korlátozhatatlan felmondás jogát fejezi ki. Ehhez képest
a Ktv. és a Kjt. támadott rendelkezései - az indítványban
kifejtett állásponttal szemben - nem állnak ellentétben
az Mt. felmondási konstrukciójával akkor, amikor lehetővé
teszik a közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonynak
nyugellátásra való jogszerzés címén felmentéssel történő
megszüntethetőségét. Ellenkezőleg : a kifogásolt
rendelkezések a törvényi feltétel bekövetkeztével
( nyugellátásra jogosultság megszerzése ) megnyitják a
munkáltatónak a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó
jogosultságát, azaz e jog szabad gyakorolhatóságát,
amelyet az Mt. 89. § (1) bekezdése az egyéb
munkaviszonyok tekintetében általánosságban biztosít.
Az alkotmányossági absztrakt normakontroll szintjén
semmiféle ellentét nincs tehát a kétféle szabályozási
technika között attól kezdve, mihelyt a törvényi feltétel
a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában is beáll,
így az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti - egyéb
helyzeten nyugvó - megengedhetetlen megkülönböztetés
fogalmilag sem merül fel.
Az Mt. és a sérelmezett törvényi rendelkezések közötti
eltérő szabályozás tartalmilag abban áll, hogy az Mt.
által biztosított szabad és korlátozhatatlan munkáltatói
felmondási jogkört a külön törvényekben a jogalkotó
nevesített felmentési jogcímekre szűkítette, azaz
kifejezetten taxálta. Ezeknek a felmentési okoknak a
nevesítése azonban garanciális követelmény és összefügg a
köztisztviselők ( közalkalmazottak ) alkalmaztatási
viszonyának - tradicionálisan is meglevő és a kortársi
nemzetközi jogösszehasonlításban is ismert -
stabilitásával és a közszolgálati jogviszonyok fentiekben
már jelzett specifikumaival, a nagyobb munkabiztonság
jogpolitikai kívánalmaival. A köztisztviselői,
közszolgálati "státusz" fokozott jogvédelmének
alkotmányossági - és jogpolitikai - szempontjait
egyébként az indítványozók sem vitatják. A
nyugdíjjogosultság direkt megjelenítését éppen az tette
ebben a körben szükségessé, hogy ennek az erőteljesebb,
kiemelt jogvédelemnek az oka már nem áll fenn akkor,
amikor a köztisztviselő ( közalkalmazott ) egyéb
ellátásra ( nyugdíjra ) jogosultságot szerzett. Ez a
felmentési ok így az Mthez viszonyítva nem új
munkaviszony megszüntetési jogcím, hanem az Mt-ben
szabályozottal azonos jogi helyzet megteremtése a
köztisztviselői, a közalkalmazotti szférában attól az
időponttól kezdve, amikortól a köztisztviselő,
közalkalmazott már nem marad ellátatlan.
Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem következik,
hogy felmentési tilalmakat - amelyek az Mt. 89. §-ában
szabályozott konstrukcióhoz képest többletvédelemnek
minősülnek - az ellátásra való jogosultság elérése után
is alkotmányosan kötelező fenntartani. Nem sértette tehát
meg a törvényhozó az Alkotmányt, amikor úgy ítélte meg,
hogy ezt a kiemelt kedvezményt ( az alkalmaztatás alóli
felmentés taxált és szűk körét ) a köztisztviselői,
közalkalmazotti szférában csak a saját jogon szerzett
öregségi vagy rokkantsági nyugellátásra jogosultság
eléréséig biztosította, figyelemmel arra, hogy a nagyobb
munkabiztonság jogpolitikai követelményei csak eddig az
időpontig állnak fenn.
A támadott rendelkezések ugyanakkor az Alkotmány 70/A. §
(1) bekezdésével azért nincsenek összefüggésben, mert
éppenséggel a külön törvényekben megfogalmazott
feltételek bekövetkeztével nyílik meg a munkaviszony
szabad megszüntetésének lehetősége ebben a szférában is,
amely rendelkezések így kerülnek összhangba az Mt. által
szabályozott egyéb munkaviszonyokra vonatkozó
szabályokkal.
2. Az Alkotmány alapján az embernek veleszületett joga
van az emberi méltósághoz. Az Alkotmánybíróság - mint ezt
több határozatában kifejtette - az emberi méltósághoz
való jogot az általános személyiségi jog egyik
megfogalmazásának tekinti. Az alkotmánybírósági gyakorlat
az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival
nevezi meg : pl. a személyiség szabad
kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés
szabadságához való jogként, általános cselekvési
szabadságként, avagy a magánszférához való jogként. Az
alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi
jogot szubszidiárius alapjogként értelmezi. Mivel
indítványozók az általános személyiségi jogra való
hivatkozással egyidejűleg felhívták a közhivatal-
viselésének és a munkához illetve a munka, foglalkozás
szabad megválasztásához való jognak alkotmányos
rendelkezését is, - mint olyan alkotmányos
rendelkezéseket, amelyeknek sérelmével egyidejűleg
valósul meg az emberi méltósághoz való jog sérelme - , az
Alkotmánybíróság továbbiakban azt vizsgálta, hogy
tényleges ütközés van-e a nyugdíj életkor miatti
felmentés és a hivatkozott alkotmányos tételek között. Az
Alkotmánybíróság figyelemmel az alkotmányos
rendelkezésekre megállapítja, hogy a nyugellátásra való
jogosultság megszerzés, mint felmentési indok nem
akadályozza meg a feleket sem újabb közszolgálati, sem
újabb közalkalmazotti jogviszony létesítésében, de nem is
vonja kötelező erővel maga után a már fennálló
közszolgálati illetve közalkalmazotti jogviszony
megszűnését. Ezért az indítványozók által kifogásolt
rendelkezések nem ütköznek az Alkotmány hivatkozott
szabályaival. A már fennálló közszolgálati illetve
közalkalmazotti jogviszony nyugellátásra való jogszerzés
címén történő megszüntetése sem korlátozza a
köztisztviselőt illetve közalkalmazottat
alkotmányellenesen a személyiség szabad kibontakozásában,
a közhivatal viselésének illetve a munkához, a munka és a
foglalkozás szabad megválasztásához való jogában.
Az Alkotmánybíróság eljárása során nem vizsgálta, hogy a
munkaviszonyok szabályozásának differenciált rendszere a
Ktv. , és a Kjt. hatálya alá tartozók jogállásának
tekintetében a Mthez képest további különbségtételt
indokoltan tartalmazhatnae.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az
alkotmányellenesség megállapítására és a megsemmisítésre
vonatkozó indítványt elutasította.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |