English

Hungarian
Ügyszám:
.
205/B/2005
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 42/2005. (XI. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/504
.
A döntés kelte: Budapest–Esztergom, 11/12/2005
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság jogszabály, valamint jogegységi  határozat
      alkotmányellenességének    utólagos    vizsgálatára    irányuló
      indítvány   tárgyában   –   dr.   Harmathy   Attila   és    dr.
      Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírák különvéleményével
      – meghozta a következő

                               határozatot:

      1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   Legfelsőbb
      Bíróságnak  –  az  Alkotmány  32/A.  §  (1)  bekezdése  és   az
      Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  1.  §  b)
      pontja alapján utólagos alkotmányossági vizsgálat tárgyává tett
      –  3/2004.  BJE büntető jogegységi határozata alkotmányellenes,
      ezért azt e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.

      2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX.
      törvény   51.   §   (1)  bekezdése  és  53.  §  (1)   bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        A    legfőbb   ügyész   az   állam   vagyoni   sérelmét   okozó
        bűncselekmények  miatt  indult  büntetőeljárás  tekintetében  a
        sértett  fogalmát  és  a  pótmagánvád  lehetőségét  meghatározó
        büntetőeljárási   rendelkezések   alkotmányossági   vizsgálatát
        kezdeményezte  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII.
        törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának b) pontja alapján.  A
        pótmagánvád intézménye a bűncselekmény sértettjének joga  arra,
        hogy  a  bíróság  előtt az ügyész helyett a  vádló  pozíciójába
        lépjen,  ha az ügyész a büntetőeljárást nem kívánja megindítani
        (a  feljelentést  elutasítja), a már megindult  eljárásban  nem
        kíván  vádat emelni (az eljárást megszünteti vagy a  vádemelést
        részben  mellőzi), avagy a vádat nem kívánja tovább  képviselni
        (a vádat elejti).

        1.   Az  indítványozó  azzal  fordult  az  Alkotmánybírósághoz,
        állapítsa  meg, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998.  évi  XIX.
        törvényben  (a  továbbiakban: Be.) a sértett eljárási  fogalmát
        meghatározó  51.  § (1) bekezdés, ennek következtében  pedig  a
        sértett  számára pótmagánvádlói fellépést biztosító 53.  §  (1)
        bekezdés  alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket pro  futuro
        hatállyal   semmisítse  meg.  Az  indítványozó  a   sérelmezett
        szabályozást  az Alkotmánynak a legfőbb ügyész és az  ügyészség
        feladatait  meghatározó  51.  §  (1)  és  (2)  bekezdésével,  a
        tulajdoni   formák  védelmére,  illetve  az  állami  tulajdonra
        vonatkozó  9-11. §-ával, valamint az alapvető jogok  megsértése
        miatt  keletkezett  igények bíróság előtti  érvényesíthetőségét
        meghatározó     70/K.     §-ával     összefüggésben     találta
        alkotmányellenesnek.  Az indítványozó az Alkotmány  70/K.  §-ra
        visszavezetett   pótmagánvád   intézményét   nem   kifogásolta,
        „feltéve,   ha  annak  módja  nem  sért  alkotmányos   jogokat,
        nevezetesen, ha nem vonja el az ügyész közvádlói hatáskörét,  s
        nem   csorbítja   ezáltal  az  állampolgári  alapjogokat   védő
        feladatait.”

        Az  indítványozó  álláspontja szerint „állam,  mint  valamennyi
        jogvédte  érdekének  közvetlen  hordozója  (entitás),   sajátos
        személyként  válik a büntetőeljárás résztvevőjévé. Személyisége
        nem  természetes,  nem  is jogi, hanem közhatalmi  jellegű.  Ez
        akkor  is  irányadó szempont, ha vagyoni jogviszony  alanyaként
        éri  közvetlen  sérelem.”  Az állam történetileg  kialakult  és
        alkotmányosan  is rögzített büntető monopóliumából  következik,
        hogy  az  állam büntetőjogi igényének érvényesítése  elsősorban
        közérdek,  amelyre  az Alkotmány 51. §-ának  (1)  bekezdése  az
        ügyészt  kötelezi.  A sértettnek a Be. 51.  §  (1)  bekezdésben
        megállapított fogalma, ebből következően pedig a pótmagánvádhoz
        való  jognak  a  Be. 53. § (1) bekezdése szerinti meghatározása
        azért   sérti   az  állam  kizárólagos  büntetőjogi   igényének
        alkotmányos elvét, mert nem tükrözi, hogy a pótmagánvádhoz való
        jog csak a magánérdek érvényesítésének eszköze lehet. Véleménye
        szerint  a  Be.  51.  §  (1) bekezdése akkor  elégítené  ki  az
        alkotmányosság  követelményét,  „ha  világossá  tenné:  a   (2)
        bekezdésben  felsorolt sértetti jogok gyakorlója nem  lehet  az
        állam, mint entitás, hanem csak természetes, vagy jogi személy.
        Ezért az (1) bekezdés által megállapított ismérvek között ennek
        a  korlátozásnak szerepelnie kellene.” E hiány következtében  a
        szabályozás nem fejezi ki azt az alkotmányos prioritást,  amely
        az  állam büntetőjogi igényének érvényesítése során az  ügyészt
        illeti  meg a pótmagánvádlóval szemben. „A büntetőeljárási  jog
        akkor  alkotmányos,  ha  minden szempontból  félreérthetetlenné
        teszi:   a   pótmagánvádló   fellépése   sohasem   a   közérdek
        érvényesítése,   hanem   csupán  az  Alkotmány   70/K.   §-ában
        biztosított  igényé  […]”.  „Amikor a  bűncselekmény  a  Magyar
        Köztársaság   alapvető   érdekeit   közvetlenül   sérti,   vagy
        veszélyezteti, az államot, mint sértettet megillető  valamennyi
        jogot  az  ügyész  gyakorolja a büntetőeljárásban,  mert  ilyen
        esetekben  a  köz-és magánérdek kategóriái szerint  különbséget
        tenni  nem  lehet.  Ekkor a pótmagánvádló fellépése  fogalmilag
        kizárt,  de ezt a Be. megalkotásakor a törvényhozó nem  ismerte
        fel.”

        2.   A   legfőbb  ügyész  a  Be.  rendelkezései  mellett  külön
        indítványozta  a Legfelsőbb Bíróság 3/2004. BJE  számú  büntető
        jogegységi      határozata      (a      továbbiakban       BJE)
        alkotmányellenességének megállapítását és 2004. szeptember  27.
        napjára  visszamenő hatályú megsemmisítését is. Ezen indítványi
        rész előkérdéseként kifejtette, hogy bár a jogegységi határozat
        utólagos vizsgálata „általában” nem tartozik az Abtv. 1.  §  b)
        pontja által meghatározott hatáskörbe, az 57/1991. (XI. 8.)  AB
        határozatban a jogszabály alkotmányosságának az értelmezett  és
        alkalmazott tartalom alapján történő vizsgálatára megállapított
        tételek   alapján  a  jogegységi  határozat  alkotmányosságának
        értékelése nem kerülhető el.

        A  BJE  rendelkező részének I. pontja az indítványozó véleménye
        szerint  ugyanazon okokból alkotmányellenes, mint  amelyeket  a
        Be. rendelkezéseivel kapcsolatban kifejtett. Alkotmányellenes a
        sértett fogalmának a BJE indokolása III. pontja szerint  alapul
        vett  felfogása  is.  A  „Be. 51. § (1)  bekezdésében  szereplő
        bizonytalan tartalmú sértett-fogalomnak alkotmányos értelmezése
        is  lehetséges, ennek ellenére a határozat az élő jog  jövőbeli
        alakulásának  alkotmányellenes  útját  jelöli  ki.  Ez  viszont
        elzárja   a   lehetőségét  annak,  hogy  a   hatályos   törvény
        alkotmányos   értelmezését   a   jogalkotás   a    jövőben    a
        jogalkalmazástól várja.”

        A   BJE   rendelkező  részének  II.  pontja   tekintetében   az
        indítványozó  kifejti:  a jogegységi tanács  nem  tulajdonított
        jelentőséget annak a különbségnek, hogy a bűncselekmény folytán
        az  államot, mint entitást közvetlenül éri-e sérelem,  vagy  az
        önálló jogi személyiséggel rendelkező szervei útján. A Be.  56.
        §-ának   a   sértett  képviseletét  szabályozó  (3)   bekezdése
        semmiféle  rendelkezést nem tartalmaz  arról,  hogy  a  sértett
        államot  mint  entitást bármelyik szervének alkalmazottja  stb.
        képviselhetné.  Ezt  a  jogegységi  határozat   azzal   kívánja
        áthidalni,  hogy kötelező erővel kiterjeszti a képviseleti  jog
        gyakorlására  jogosultak körét, ráadásul a pótmagánvádlóra  is,
        ami  nyílt  beavatkozás a jogalkotó hatáskörébe, tehát  pusztán
        ezért   is   alkotmányellenes.  Az  „érdekkör”  meghatározatlan
        fogalmának     használata     a    jogbiztonság     alkotmányos
        követelményével  is ellentétes. A BJE az 56. §  (3)  bekezdését
        alkotmányellenes  módon  kiterjesztve írja  elő  az  ítélkezési
        gyakorlat  számára, hogy az ügyész helyett fogadja  el  bármely
        más  állami  szervtől vagy hatóságtól a vád képviseletét  akkor
        is,  ha  a  bűncselekmény közvetlenül az állam vagyoni érdekeit
        sértette  vagy  veszélyeztette.  Ennek  az  iránymutatásnak   a
        hatályosulása feloldaná a pótmagánvádlóként eljáró  államot  az
        ügyész  közvádlói jogait korlátozó, a terhelt jogainak védelmét
        biztosító  alkotmányos kötöttségek, és az ezzel járó felelősség
        alól;  az ügyész közvádlói hatáskörét kínálja fel olyan  állami
        szerveknek,   amelyek  nem  függetlenek.  Ez   a   jogállamiság
        alkotmányos alapjainak megrendítéséhez vezethet.

                                      II.

        Az Alkotmánybíróság vizsgálatában figyelembe vett rendelkezések
        a következők:

        1. Az Alkotmány:
        „9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a
        köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben
        részesül.”
        „10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.
        (2)  Az  állam  kizárólagos tulajdonának, valamint  kizárólagos
        gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg.
        11.  §  Az  állam  tulajdonában álló vállalatok  és  gazdálkodó
        szervezetek  a  törvényben meghatározott módon és felelősséggel
        önállóan gazdálkodnak.”
        „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok
        alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe
        utalt feladatokat.
        (2)   Az   Alkotmánybíróság  alkotmányellenesség  megállapítása
        esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.”
        „35. § (1) A Kormány
        a) védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes
        személyek,  a  jogi  személyek és  a  jogi  személyiséggel  nem
        rendelkező szervezetek jogait;
        b) biztosítja a törvények végrehajtását;
        c) irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb
        szervek munkáját, összehangolja tevékenységüket;”
        „47.   §  (2)  A  Legfelsőbb  Bíróság  biztosítja  a  bíróságok
        jogalkalmazásának    egységét,   jogegységi    határozatai    a
        bíróságokra kötelezőek.”
        „50.  § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
        az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi
        személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek
        jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények
        elkövetőit.”
        „51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
        gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
        személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a
        védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország
        biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden
        cselekmény következetes üldözéséről.
        (2)  Az  ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a
        nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági
        eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés-
        végrehajtás törvényessége felett.
        (3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy
        mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén –
        törvényben meghatározott esetekben és módon – fellép a
        törvényesség védelmében.”
        „70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett
        igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban
        hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt
        érvényesíthetők.”

        2. A Be. szabályai:
        „28.  §  (1) Az ügyész a közvádló. Az ügyész kötelessége,  hogy
        mind   a   terheltet  terhelő  és  mentő,  mind  a  büntetőjogi
        felelősséget  súlyosító  és enyhítő  körülményeket  az  eljárás
        minden szakaszában figyelembe vegye.
        […]
        (7)  Az  ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén
        vádat  emel,  és a bíróság előtt – a magánvád és a  pótmagánvád
        esetét  kivéve  –  a  vádat képviseli, vagy  dönt  a  vádemelés
        elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről. Az  ügyész  a
        vádat  elejtheti vagy módosíthatja. Az ügyész az ügy iratait  a
        bírósági  eljárásban  megtekintheti,  és  indítványtételi   jog
        illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben
        a bíróság dönt.”
        „51.  §  (1) Sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét  a
        bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette.”
        „53.  §  (1) A sértett az e törvényben meghatározott  esetekben
        pótmagánvádlóként léphet fel, ha
        a)   az   ügyész   vagy  a  nyomozó  hatóság   a   feljelentést
        elutasította, vagy a nyomozást megszüntette,
        b) az ügyész a vádemelést részben mellőzte,
        c) az ügyész a vádat elejtette.”
        „54. § (1) Magánfél az a sértett, aki a büntetőeljárásban
        polgári jogi igényt érvényesít.
        (2)  A  magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt
        érvényesítheti,   amely   a   vád  tárgyává   tett   cselekmény
        következtében keletkezett.
        (3)   A   polgári   jogi  igény  egyéb  törvényes   úton   való
        érvényesítését  nem zárja ki, hogy a sértett  magánfélként  nem
        lépett fel.
        (4)   A  polgári  jogi  igényt  –  a  Polgári  perrendtartásban
        meghatározott feltételek esetén – az ügyész is érvényesítheti.
        (5)  Az  állami  adóhatóság  hatáskörébe  tartozó  adóval  vagy
        költségvetési     támogatással     kapcsolatban      elkövetett
        bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt az állam nevében
        a  polgári  jogi  igény előterjesztésére az  Adó-  és  Pénzügyi
        Ellenőrzési Hivatal jogosult.”
        „56. § (1) A sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt – ha  e
        törvény nem ír elő személyes közreműködési kötelezettséget –  a
        jogait  a  képviselője  útján  is gyakorolhatja.  Képviselőként
        meghatalmazás  alapján  ügyvéd  vagy  a  nagykorú  hozzátartozó
        járhat el.
        […]
        (3)  Állami  szervet és gazdálkodó szervezetet  a  képviseletre
        feljogosított  dolgozója,  illetőleg az  ügyintézésre  jogosult
        tagja vagy alkalmazottja is képviselhet.
        (4) A pótmagánvádló ügyvédi képviselete kötelező, kivéve, ha  a
        természetes    személy   pótmagánvádló    jogi    szakvizsgával
        rendelkezik.”
        „236. § A pótmagánvádló a bírósági eljárásban – ha e törvény
        másképp nem rendelkezik – az ügyész jogait gyakorolja, ideértve
        a vádlott személyi szabadságának elvonásával vagy
        korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendelésének
        indítványozását. A vádlott szülői felügyeleti jogának
        megszüntetését a pótmagánvádló nem indítványozhatja.”
        „474.  § (5) Katonai büntetőeljárásnak csak közvádra van helye,
        magánvádra  üldözendő bűncselekmény esetében a  katonai  ügyész
        jár  el.  A  katonai büntetőeljárásban viszonvád nem  emelhető.
        Katonai  bűncselekmény miatt folytatott eljárásban nincs  helye
        pótmagánvádnak.”

        3. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a
        továbbiakban: Ptk.) rendelkezései:
        „28. § (1) Az állam – mint a vagyoni jogviszonyok alanya – jogi
        személy.  Az államot a polgári jogviszonyokban – ha  jogszabály
        ettől  eltérően nem rendelkezik – a pénzügyminiszter képviseli;
        ezt  a  jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja,  vagy
        más állami szervre ruházhatja át.
        […]
        (3)  Erre  irányadó  jogszabályok  szerint  jogi  személyek  az
        állami,  önkormányzati,  gazdasági,  társadalmi  és  más  egyéb
        szervezetek.”
        „31. § (1) Az állami vállalat jogi személy.
        […]
        (6)  Az  állami  vállalatot az igazgató képviseli.  E  jogkörét
        esetenként  vagy  az  ügyek meghatározott csoportjára  nézve  a
        vállalat dolgozójára ruházhatja át.”
        „35.  §  Ha  a  jogszabály másként nem rendelkezik,  az  állami
        vállalatra  vonatkozó  szabályok  irányadók  az  egyéb   állami
        gazdálkodó szerv jogi személyiségére is.”
        „36. § (1) A költségvetési szerv jogi személy.
        (2)  A  költségvetési szerv képviseletét a szerv vezetője látja
        el,  aki  e  jogkörét  esetenként vagy az  ügyek  meghatározott
        csoportjára nézve, a szerv dolgozójára ruházhatja át.”

        4. A 3/2004. BJE büntető jogegységi határozat:
        „I.  Az  állam  vagyoni  sérelmével járó bűncselekmények  miatt
        indított  büntetőeljárásban  helye  van  pótmagánvádnak  minden
        olyan  esetben,  amikor  annak az 1998.  évi  XIX.  törvény  (a
        továbbiakban:  Be.)  53.  §-a  (1)  bekezdésében  meghatározott
        feltételei  fennállanak.  Nincs  jelentősége  annak,  hogy   az
        eljárás   tárgyát   képező  bűncselekmény   a   vagyon   elleni
        bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete) körében, vagy a  Büntető
        Törvény Különös Része más fejezetében van-e elhelyezve.
        II.  Az  államot, mint sértettet pótmagánvádlóként az a  szerve
        képviseli,  melynek  érdekkörét a cselekmény  érintette.  Ez  a
        szerv  lehet  állami  vállalat (Ptk.  31.  §-a),  egyéb  állami
        gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a) vagy költségvetési szerv  (Ptk.
        36.  §).  A  pótmagánvádat az e szervek képviseletére  jogosult
        személyek [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése]
        terjeszthetik elő.”

                                     III.

        Az  Alkotmánybíróságnak  a  jelen eljárásban  –  erre  irányuló
        indítvány  alapján – azt kellett eldöntenie, hogy az 1997.  évi
        LIX.  törvénnyel történő alkotmánymódosítás által az  Alkotmány
        47.   §   (2)   bekezdésében  nevesített  jogegységi  határozat
        alkotmányossági  vizsgálata hatáskörébe tartozik-e.  Legelőször
        az  állapítható  meg,  hogy a jogegységi  határozat  alkotmányi
        megjelenését  követően  sem  az  Alkotmány,  sem  a   bíróságok
        szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a
        továbbiakban:  Bsz.),  sem  az Abtv.  nem  szólt  a  jogegységi
        határozat alkotmányossági vizsgálatának lehetőségéről, de annak
        kizárásáról   sem.   A  jogegységi  határozat   alkotmányossági
        vizsgálatának lehetősége az Alkotmánybíróság által korábban már
        kidolgozott,  alapvetően  az  Alkotmány  32/A.  §  értelmezésén
        alapuló feltételrendszer alapján dönthető el.

        1.   Az   Alkotmány  32/A.  §  (1)  bekezdése  értelmében   „Az
        Alkotmánybíróság      felülvizsgálja       a       jogszabályok
        alkotmányosságát,  illetőleg ellátja a  törvénnyel  hatáskörébe
        utalt  feladatokat.”  Az  Abtv.  1.  §  b)  pontja  szerint  az
        Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabály, valamint az
        állami  irányítás  egyéb  jogi eszköze  alkotmányellenességének
        utólagos vizsgálata. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány  32/A.  §
        (1)   bekezdésébe  foglalt  –  a  jogszabályok  alkotmányossági
        vizsgálatára  irányuló  –  hatáskörét  több  ízben  értelmezte.
        Kimondta,  hogy  az  Alkotmányból az Alkotmánybíróság  egyetlen
        hatásköre következik, ti. az utólagos normakontroll, ez viszont
        kényszerítően, és teljeskörűen. [4/1997. (I. 22.) AB határozat,
        ABH  1997,  41,  49.]  Kényszerítően, mert  az  Abtv.  utólagos
        normakontrollra vonatkozó szabályai az Alkotmány  rendelkezésén
        nyugszanak,  így  pusztán  törvénymódosítással  nem  lehet   az
        utólagos   normakontroll  hatáskörből   „visszavenni”.   [Ezzel
        szemben  lásd:  pl.  a  legalább ötven országgyűlési  képviselő
        által  kezdeményezhető előzetes normakontrollt: 66/1997.  (XII.
        29.) AB határozatot (ABH 1997, 397.).] Másrészt az Alkotmányból
        az  utólagos normakontroll hatáskör teljeskörűen is következik,
        azaz   e   hatáskör  valamennyi  normára  nézve   fennáll.   Az
        Alkotmánybíróság   az   utólagos   normakontroll   hatáskörének
        teljeskörű  voltát  is több határozatában és  több  aspektusból
        értelmezte.

        1.1.  A  4/1997.  (I. 22.) AB határozatban az  Alkotmánybíróság
        megállapította, hogy „utólagos alkotmányossági vizsgálat tárgya
        lehet  a  nemzetközi  szerződést  kihirdető  jogszabály”.   „Az
        alkotmányossági  vizsgálat  a szerződést  kihirdető  jogszabály
        részévé  vált  nemzetközi  szerződés alkotmányellenességének  a
        vizsgálatára  is  kiterjedhet.”  (ABH  1997,  41.)   E   döntés
        meghatározta   az   értelmezett   hatáskör   gyakorlása   során
        megállapított  alkotmányellenesség jogkövetkezményeit  is:  „Az
        Alkotmánybíróság  határozata folytán a jogalkotónak  –  szükség
        esetén  az  Alkotmány módosításával is – meg kell teremtenie  a
        vállalt   nemzetközi  jogi  kötelezettségek  és  a  belső   jog
        összhangját.   Ennek   megtörténtéig  az   Alkotmánybíróság   a
        megsemmisítés  időpontja tárgyában a határozathozatalt  ésszerű
        határidőre felfüggesztheti.” (ABH 1997, 41.)

        1.2.  Más  esetben  az Alkotmánybíróság utólagos  normakontroll
        hatáskörének  teljeskörű volta abban az  összefüggésben  merült
        fel,  hogy  az elnevezésében sem jogszabálynak, sem  az  állami
        irányítás  egyéb jogi eszközének nem minősülő,  de  tartalmában
        normatív aktus felülvizsgálata is hatáskörébe tartozik.  Így  a
        60/1992.  (XI.  17.)  AB  határozat  megállapította,  hogy   „a
        jogalkotásról   szóló   1987.  évi  XI.   törvény   garanciális
        szabályainak   mellőzésével  hozott  minisztériumi   és   egyéb
        központi   állami   szervektől  származó,  jogi   iránymutatást
        tartalmazó  leiratok,  körlevelek,  útmutatók,  iránymutatások,
        állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása  és
        az  ezekkel  való irányítás gyakorlata alkotmányellenes.”  (ABH
        1992,  275.) Az Alkotmánybíróság ebben az esetben is –  csakúgy
        mint    a    nemzetközi    szerződést   kihirdető    jogszabály
        alkotmányossági vizsgálata során – meghatározta az alkalmazható
        jogkövetkezményt:   „az   informális   jogértelmezés    kiadása
        alkotmányellenes, ahhoz joghatás nem fűződik,  annak  semmiféle
        jogi kötelező ereje nincs.”

        1.3. A fentiek alapján megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság
        –  alkotmányos jogállásával összhangban – az utólagos absztrakt
        normakontroll hatáskörét valamennyi normára (normatív  tartalmú
        előírásra) nézve fennálló, Alkotmányból eredő (és az  Alkotmány
        által  védett)  hatáskörének  tekintette.  Az  Alkotmánybíróság
        esetről  esetre  bírálja el, hogy a vizsgálni kért  rendelkezés
        normatív  tartalmú-e, s ekképpen fennáll-e az  Alkotmánybíróság
        hatásköre  annak  vizsgálatára.  Megállapítható  továbbá,  hogy
        amennyiben  az  Alkotmánybíróság hatáskör-értelmezés  során  az
        utólagos   normakontroll  hatáskör  gyakorlásának  új  típusait
        jelölte   meg,  minden  esetben  meghatározta  az   értelmezett
        hatáskör    gyakorlásakor   megállapított   alkotmányellenesség
        jogkövetkezményeit  is,  amely  nem  feltétlenül  jelentette  a
        rendelkezés  (azonnali) megsemmisítését: nemzetközi  szerződést
        kihirdető jogszabály alkotmányellenessége esetén a jogalkotónak
        kell megteremteni a vállalt nemzetközi jogi kötelezettség és  a
        belső  jog összhangját (a megsemmisítésre irányuló eljárást  az
        Alkotmánybíróság  felfüggeszti),  vagy  –  mint  az  informális
        jogértelmezéseknél   –   az   alkotmányellenesség   kimondására
        megsemmisítés nélkül kerül sor.

        Az    Alkotmánybíróság   a   hatáskör-értelmező   gyakorlatával
        összefüggésben  hangsúlyozta:  „Az  Alkotmánybíróságnak   saját
        hatáskörét  értelmező  határozatai éppen úgy  mindenkire  nézve
        kötelezőek,  mint  bármely más – köztük az ilyen  értelmezéssel
        nyert  hatáskörben hozott – határozata. Ebben az  értelmezésben
        az   Alkotmánybíróságot  egyrészt  az  vezérli,  hogy   sajátos
        feladatának  eleget tehessen; másrészt a többi alkotmánybíróság
        példája,  amelyből az Alkotmánybíróság azokhoz a  megoldásokhoz
        csatlakozik,    amelyeket   szintén   az    alkotmánybíráskodás
        feladatellátásához szükséges fejlődése követelt meg.”  [4/1997.
        (I.  22.)  AB határozat, ABH 1997, 41, 49.] Az Alkotmánybíróság
        mindezeket jelen határozatában is irányadónak tekinti.

        2.   Az  Alkotmánybíróság  ítélkezési  gyakorlata  szerint   az
        Alkotmány   32/A.   §   (1)   bekezdésébe   foglalt    utólagos
        normakontroll  hatáskörben  eljárva nem  függetlenítheti  magát
        attól,   hogy   a   vizsgált  jogszabály   milyen   tartalommal
        hatályosult  a  gyakorlatban. Figyelemmel kell lennie  a  norma
        értelmezett, alkalmazott tartalmára is.

        2.1.   Az   57/1991.  (XI.  8.)  AB  határozat   szerint:   „az
        Alkotmánybíróságnak  nem a normaszöveget  önmagában,  hanem  az
        érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az  „élő
        jogot”  kell  az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával  és  az
        alkotmányos  elvekkel  összevetnie.”  E  határozat  szerint  az
        alkotmányossági  vizsgálatnak abból a tényből kell  kiindulnia,
        hogy a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó
        és  egységes  jogalkalmazási  gyakorlat  annak  tulajdonít.  Az
        Alkotmánybíróságnak   ugyanakkor  –  alkotmányos   jogállásából
        következően és az Abtv.-be foglalt egyéb hatáskörei  alapján  –
        nincs  hatásköre  önmagában  a bírói,  jogalkalmazói  gyakorlat
        alkotmányossági  vizsgálatára, csakúgy, mint az alkotmányossági
        problémától  független önálló jogszabály-értelmezésre,  s  arra
        sem,  hogy  az  egységes jogalkalmazás kialakítására  értelmező
        döntést    hozzon.   (ABH   1991,   272,   277.)    Tehát    az
        Alkotmánybíróságnak   az   Alkotmányban   nevesített   utólagos
        normakontroll    feladatát    úgy    kell    ellátnia,     hogy
        összeegyeztethető   legyen  a  norma  alkalmazott   tartalmának
        figyelembevétele az Alkotmánybíróság hatásköri korlátaival.

        2.2.  Az  alkotmánybírósági gyakorlatból az is  megállapítható,
        hogy  az Alkotmánybíróság védelmet biztosított (és biztosít)  a
        bírói    hatalom   önálló   jogszabály-értelmezésének    (quasi
        normaalkotó tevékenységének). Első ízben a 38/1993.  (VI.  11.)
        AB  határozat  fogalmazta  meg, hogy  „[a]  „jogot”  végülis  a
        bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. […] A csak
        a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág
        befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem – az  Alkotmány
        határai  és követelményei között maradó – független, folyamatos
        és  rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás  révén  is
        biztosítja  a  bírói függetlenséget.” (ABH 1993, 256,  262.)  A
        bírói  hatalmi  ág önálló jogszabály-értelmező  tevékenységének
        jelentőségét  hangsúlyozta  az  Alkotmánybíróság   a   42/2004.
        (XI.9.) AB határozatban is, a hatalommegosztás szempontjából. E
        döntés    többek    között   rámutatott:   „[a]   jogalkalmazás
        egységességének  biztosítása  érdekében  többféle   alkotmányos
        megoldás  lehetséges az igazságszolgáltatás  rendszerén  belül.
        Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne
        a  törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre,  hogy  a  bírói
        hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad.
        A   „bírói   jogalkotás”,  amíg  az  kizárólag  a  jogszabályok
        értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem  veszi
        át  alapvetően  és  közvetlenül a jogalkotás  funkcióját),  nem
        kerül   ellentétbe   a  hatalommegosztás  elvével.   Így   ezen
        alkotmányos  elv  sérelme  sem  állapítható  meg  pusztán  azon
        alapon,  hogy a jogegység biztosítását a Bsz.-en kívül  perjogi
        szabályok  –  jelen esetben a felülvizsgálat –  is  elősegítik.
        Mindezektől   különálló  kérdés  a  jogegységesítést   szolgáló
        határozatok  alkotmányos rendelkezéseknek  való  megfelelősége,
        amely  problémával jelen eljárás nem foglalkozott.” (ABH  2004,
        551, 571.)

        2.3.   A  fentiek  alapján  két  tendencia  bontakozik  ki   az
        Alkotmánybíróság határozataiban. Egyfelől a normakontroll során
        az  „élő  jog”  figyelembevétele (legyen az az  egységes  bírói
        gyakorlat  normává szilárdult változata, vagy azt formálisan  –
        az  Alkotmány  szintjén  – megteremtő, a  bíróságokra  kötelező
        jogegységi határozat), másfelől a bírói (a Legfelsőbb  Bíróság-
        i)   önálló   jogszabály-értelmezés  (a   bírói   függetlenség)
        alkotmánybírósági védelme. Mindezek figyelembevétele mellett  a
        jogegységi  határozat  alkotmányossági  felülvizsgálhatóságának
        problémája   az   Alkotmánybíróság  hatásköri  kérdéseihez   és
        általános  alkotmányvédelmi  feladatához  kapcsolódik:  azaz  a
        jogrendszer   valamennyi  jogszabálya,   normája   tekintetében
        biztosított  legyen az alkotmányossági kontroll.  Ez  pedig  az
        Alkotmány  32/A.  §-án  – illetve az ezt értelmezendő,  fentebb
        idézett alkotmánybírósági határozaton – alapuló követelmény.

        Az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdése értelmében  a  jogegységi
        határozat   a   bíróságokra  kötelező.   Az   Alkotmány   által
        biztosított  kötelező erő azt is jelenti,  hogy  amennyiben  az
        Alkotmánybíróság   a   vizsgált   jogi   szabály   hatályosuló,
        egységesen  érvényesülő  tartalmát  (az  „élő  jogot”)  kívánja
        feltárni,  nem  hagyhatja figyelmen kívül az adott  jogszabályi
        rendelkezés  (rendelkezések)  jogalkalmazói  gyakorlat  számára
        egységes  értelmezését,  a jogegységi határozat  tartalmát.  Az
        adott  jogszabály  (jogszabályi rendelkezés)  élő  tartalma:  a
        jogegységi  határozat. Így az Alkotmány 32/A. §  (1)  bekezdése
        alapján   folytatott  –  valamely  jogszabály   alkotmányossági
        vizsgálatára  irányuló  –  eljárás  során,  ha  a   jogszabályi
        rendelkezéshez  jogegységi  határozat  tapad,  szükségképpen  a
        vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat [még akkor  is,
        ha      az      Alkotmánybíróság     az     alkotmányellenesség
        jogkövetkezményeit a vizsgált jogszabályra nézve vonja  le].  A
        normakontroll  ugyanis  elvégezhetetlen a  jogszabály  tartalmi
        elemzése  nélkül.  E  vizsgálat  során  az  Alkotmánybíróságnak
        esetenként  kell  eldönteni,  hogy  az  alkotmányellenesség   a
        vizsgált  jogi  szabályozásból fakad (s a jogegységi  határozat
        csupán  e  szerint  „értelmezett”),  vagy  alapvetően   nem   a
        jogszabályból,  hanem  a jogegységi határozat  tartalmából.  Az
        Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenességet is e szerint  kell
        megállapítania.  Az Alkotmánybíróság gyakorlatában  alkalmazott
        „élő   jog”   teóriából,   illetve  az  Alkotmánybíróságnak   –
        alkotmányos  jogállásából  eredő  –  azon  gyakorlatából,  hogy
        utólagos  normakontroll hatáskörébe tartozik  valamennyi  norma
        alkotmányossági  vizsgálata,  az következik,  hogy  hatáskörébe
        tartozik  a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata,  s
        ha  az  –  a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától
        eltérően  –  alkotmánysértő,  akkor  annak  megállapítása.   Az
        Alkotmánybíróság  megítélése szerint nem a  törvényhozást  kell
        kötelezni    újabb   jogalkotásra   (vagy   a   hatályos    jog
        megsemmisítésével törvényi rendelkezések hatályvesztésére),  ha
        önmagában  nem a törvényi szövege, hanem annak kötelező  erővel
        értelmezett  tartalma [a fentebb idézett 42/2004.  (XI.  9)  AB
        határozat   szóhasználatával  élve,  a  bírói   jogalkotás:   a
        jogegységi  határozat] az alkotmánysértő.  Az  Alkotmánybíróság
        megítélése   szerint  az  Alkotmány  47.  §  (2)   bekezdésében
        nevesített  jogegységi határozat – a Legfelsőbb Bíróság  önálló
        jogszabály-értelmezése   folytán   (amelyre   a    joggyakorlat
        egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) – adott
        esetben  az  alapul  fekvő  jogszabály  tartalmát  bővítetheti,
        szűkítetheti,  vagy  éppen az értelmezéssel joghézagot  tölthet
        ki.  Ezért  a  jogegységi  határozat jogszabálytani  besorolása
        nélkül is – az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat
        eredményeként – dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló
        jogszabályi    tartalommal    eloldódott-e    az    értelmezett
        jogszabálytól,  vagy sem. A jogegységi határozat  az  Alkotmány
        32/A.   §   (1)  bekezdése  alapján  válik  az  alkotmányossági
        vizsgálat  tárgyává. Az Alkotmánybíróság tehát az Abtv.-ben  is
        nevesített utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálja  felül
        a jogegységi határozat alkotmányosságát.

        Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a jogegységi határozat
        alkotmányossági vizsgálatára fennálló utólagos normakontroll
        hatáskörét a bírói hatalmi ág függetlenségének sérelme nélkül
        gyakorolja. Az Alkotmánybíróság tényként kezeli, hogy a
        jogszabály tartalma az, amit a jogegységi határozat annak
        tulajdonít. A jogegységi határozatban megfogalmazottak
        tekintetében az Alkotmánybíróság nem ad konkuráló értelmezést
        (pl. alkotmányos követelmény formájában); ez sértené a bírói
        függetlenséget.

        Az   Alkotmánybíróság  jelen  hatáskör-értelmező   döntése   (a
        jogegységi   határozat   alkotmányossági  felülvizsgálhatósága)
        ugyanakkor  a bírói függetlenséget szélesíti, mivel  az  eljáró
        bíró  az  Abtv. 38. § alapján nemcsak az alkalmazott jogszabály
        alkotmányossági  vizsgálatát kérheti, hanem a számára  kötelező
        valamennyi norma felülvizsgálatát.

                                      IV.

        1. A pótmagánvád a modern kontinentális államok büntetőeljárási
        modelljeit jellemző ügyészi vádmonopólium korrektívumának egyik
        formája.  Eredeti rendeltetése, hogy csökkentse a monopóliumból
        az  igazságnak megfelelő büntető felelősségre vonásra  származó
        esetleges  veszélyeket  (politikai okból,  szakmai  tévedésből,
        hibás   mérlegelés   miatt  súlyos  bűncselekmények   elkövetői
        büntetlenül  maradnak a közvád hiánya miatt),  ellensúlyozza  a
        vádemelés  megtagadásával, illetve a vádelejtéssel  előálló,  a
        vádhoz    kötött   bírósággal   szemben   érvényesülő   ügyészi
        „túlhatalmat”.

        A  pótmagánvád  a  bűnvádi  perrendtartásról  szóló  1896.  évi
        XXXIII. törvényben vált a magyar kodifikált jog intézményévé  a
        XIX. században uralkodó, az eljárási funkciók megosztását és  a
        vádrendszert   modellként  választó  büntetőjogi  eszmerendszer
        részeként,   más   európai   (elsősorban   osztrák   és   skót)
        szabályozási   tapasztalatok  alapján.  A   sértett   jogát   a
        pótmagánvádra a büntető perrendtartásról szóló 1951.  évi  III.
        törvényt módosító 1954. évi V. törvény megszüntette, majd közel
        fél évszázad után a Be. ismét lehetővé tette.

        Az új büntetőeljárási törvény előkészítésének koncepciójában  a
        pótmagánvád   felélesztésének  gondolata  nem  a  vádmonopólium
        veszélyeinek kiküszöbölésével összefüggésben fogalmazódott meg,
        hanem  a  sértett igényérvényesítési lehetőségeinek és eljárási
        jogainak  szélesítéseként. A XX. század  utolsó  harmadától  az
        ENSZ,   az   Európa  Tanács  és  az  Európai   Unió   keretében
        dokumentumokban   fogalmazódtak  meg  azok  a  büntetőpolitikai
        törekvések,  amelyek  a  bűncselekmény  állam  által  „háttérbe
        szorított”  szereplője: az áldozat/sértett eljárási helyzetének
        javítására,   jogainak  bővítésére  irányultak.  A  pótmagánvád
        ismételt bevezetése elsősorban ezekkel a célokkal függött össze
        [2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat 6. pont]. A Be.-hez fűzött
        indokolás   ugyanakkor   az  igazságszolgáltatás   legitimációs
        válságával,  a közösségnek az igazságszolgáltatás  elfogulatlan
        és    pártatlan    működésével   kapcsolatban    megfogalmazódó
        kételyeivel   is  indokolta  a  pótmagánvádat.   Az   általános
        indokolás „A büntetőeljárás társadalmi elismertsége, a polgárok
        együttműködése  az  igazságszolgáltatás  szerveivel”  című  VI.
        pontjában  a törvényjavaslat előkészítői kifejezésre  juttatták
        azt   a   véleményüket,  hogy  a  hatósági  tétlenség,  illetve
        tárgyszerűtlen eljárás talán legfontosabb korrekciós eszköze  a
        pótmagánvád.  Álláspontjuk  szerint  a  pótmagánvádlóként  való
        fellépésnek  akkor van helye, ha a hatóság döntése mérlegelésen
        alapult,  és  a sértettnek reális lehetősége van arra,  hogy  a
        bírósági döntést kikényszerítse.

        2.  Az  Alkotmánybíróság – eljárásának Abtv. 20. §-án és 22.  §
        (2)  bekezdésén  alapuló indítványhoz kötöttsége  folytán  –  a
        pótmagánvádra  vonatkozó törvényi rendelkezések alkotmányossági
        kérdéseit az indítványozó által megjelölt körben vizsgálta.

        Ebben  a  keretben  a  Be. 51. § (1) bekezdése  és  53.  §  (1)
        bekezdése  utólagos  alkotmányossági  vizsgálatánál   abból   a
        normatartalomból  indult ki, amelyet  a  Legfelsőbb  Bíróság  a
        3/2004.  BJE  számú  jogegységi határozatban  megállapított.  A
        jogegységi határozat indokolása hangsúlyozza, hogy a jogegységi
        tanács  a pótmagánvád lehetőségéről kizárólag az állam  vagyoni
        érdekeit  sértő  vagy  veszélyeztető  bűncselekmények  esetében
        foglalt  állást. („A jogegységi tanács leszögezi, hogy a  jelen
        eljárás  tárgya  kizárólag annak a kérdésnek  megvizsgálása  és
        eldöntése,    hogy    az   állam   vagyoni   sérelmével    járó
        bűncselekmények  miatt indított büntetőeljárásban  van-e  helye
        pótmagánvádnak.”  „A  jogegységi tanács nem  vizsgálta  és  nem
        foglalt állást azokban az esetekben, amikor a bűncselekmény  az
        állam  nem vagyoni sérelmével járt.”) Az Alkotmánybíróság tehát
        – az indítvánnyal is összhangban – a Be. 51. § (1) bekezdése és
        53.  §  (1)  bekezdése  jogegységi  határozattal  megállapított
        normatartalmának    alkotmányossági    szempontú     elemzésére
        szorítkozott.  Így  a  jelen  eljárásban  azt  vizsgálta,  hogy
        alkotmányosan     összeegyeztethető-e    a     hatalmi     ágak
        elválasztására,  az  állam  büntető  hatalmára,  az   ügyészség
        alkotmányos   jogállására  és  az  államra  mint   tulajdonosra
        vonatkozó  alkotmányos  tételekkel az  állam  vagyoni  sérelmét
        okozó  bűncselekmény  bármely, eljárási  jogi  értelemben  vett
        lehetséges   sértettjének   (költségvetési   szerv,   gazdasági
        társaság)    megkülönböztetés    nélküli    felhatalmazása    a
        pótmagánvádra.

        3.  Az indítvány elbírálásához az Alkotmánybíróság áttekintette
        a  hatalmi  ágak  elválasztását, az állam  büntetőhatalmát,  az
        ügyészség/ügyész   jogállását,  valamint   az   állam   vagyoni
        viszonyait  érintő alkotmánybírósági határozatokat, továbbá  az
        állami tulajdon működését meghatározó jogi szabályozást.

        3.1.  Bár  az  Alkotmány az államhatalmi  ágak  elválasztásának
        elvét  szövegszerűen  nem tartalmazza, az az  alkotmánybírósági
        gyakorlatban   a   magyar  államszervezet  egyik   legfontosabb
        szervezeti  és  működési  alapelve. Ezt  bizonyítják  az  egyes
        állami  szervek  (hatalmi ágak) feladatát és  hatáskörét  leíró
        alkotmányi  rendelkezések,  az állami  szervek  egymáshoz  való
        viszonyát  érintő szabályok (szervezeti és eljárási garanciák),
        illetve    az    Alkotmányba    foglalt    összeférhetetlenségi
        rendelkezések.    A   hatalommegosztást,   a    hatalmi    ágak
        elválasztásának  elvét az Alkotmánybíróság a jogállam  önállóan
        érvényesülő tartalmi elemének tekinti. [31/1990. (XII. 18.)  AB
        határozat,  ABH  1990, 136.; 53/1991. AB határozat,  ABH  1991,
        266.; 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.; 41/1993.
        (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 292.; 17/1994. (III. 29.)  AB
        határozat, ABH 1994, 84.; 55/1994. (XI. 10.) AB határozat,  ABH
        1994,  296.;  28/1995. (V. 19.) AB határozat, ABH  1995,  138.;
        66/1997.  (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397.; 2/2002.  (I.
        25.)  AB  határozat,  ABH  2002,  41.;  50/2003.  (XI.  5.)  AB
        határozat,  ABH 2003, 566.; 62/2003. (XII. 15.)  AB  határozat,
        ABH 2003, 627.; 750/B/2002. AB határozat, ABH 2004, 1655.]

        Az államhatalmi ágak elválasztása a demokratikus jogállamban az
        állam  legjelentősebb  funkcióinak  szervezeti,  hatásköri   és
        működési elkülönülését jelenti. A hatalmi ágak közötti  közjogi
        viszony egyrészt jelenti, hogy az egyik hatalmi ág nem vonhatja
        el  a másik jogosítványát, másrészt azt is, hogy a demokratikus
        jogállamban  nincs  korlátlan és korlátozhatatlan  hatalom,  az
        egyes  hatalmi ágak hatalmi ellensúlyt képeznek a többi hatalmi
        ággal   szemben,   ennek   érdekében  bizonyos   hatalmi   ágak
        szükségképpen  korlátozzák más hatalmi ágak jogosítványait.  Az
        elv  lényeges  elemeinek rendeltetése a hatalomkoncentráció,  a
        korlátlan,  önkényes  állami  hatalomgyakorlás  megelőzése,   a
        hatalmi  központok  kölcsönös  korlátozása,  egyensúlyozása  és
        szabályozott együttműködése.

        A jelen ügyben különösen irányadóak azok a határozatok, amelyek
        a  klasszikus  hatalmi ágak (törvényhozói hatalom, végrehajtói-
        kormányzati    hatalom,    bírói    hatalom)    elválasztásának
        alkotmányossági  problémái  mellett  a  hatalommegosztás  elvei
        alapján  foglaltak  állást  más  alkotmányos  szervek,  így  az
        Alkotmánybíróság,  a köztársasági elnök, illetve  az  ügyészség
        közjogi jogállása kérdéseiben.

        Az  Alkotmánybíróság  a  62/2003. (XII.  15.)  AB  határozatban
        kifejtette:   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdése   szerinti
        demokratikus jogállam megvalósulásának feltétele többek között:
        1.  a  hatalommegosztás  elve, 2. az  elválasztott  alkotmányos
        szervek   együttműködési  kötelezettsége,  3.  az  elválasztott
        szervek  eljárási  és döntési autonómiájának, döntéshozatalának
        kölcsönös    tiszteletben   tartása,    4.    az    Alkotmányra
        visszavezethető  eljárási szabályok  léte  és  betartása.  (ABH
        2003, 637, 645.)

        3.2.  A  büntető  igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági
        döntések [így többek között: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH
        1990,  59.;  11/1992. (III. 5.) AB határozat  ABH,  1992,  77.;
        42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300.; 49/1998.  (XI.
        27.)  AB  határozat,  ABH 1998, 372.; 14/2002.  (III.  20.)  AB
        határozat, ABH 2002, 101.; 41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH
        2003,  430.;  14/2004. (V. 7.) AB határozat,  ABH  2004,  241.;
        20/2005.  (V.26.) AB határozat, ABK 2005. május,  269.  ]  elvi
        alapja,  hogy  demokratikus jogállamban a  büntető  hatalom  az
        állam  alkotmányosan  korlátozott  közhatalmi  jogosítványa   a
        bűncselekmény  elkövetőinek felelősségre  vonására.  A  büntető
        hatalom   gyakorlásának,   a  büntető  igény   érvényesítésének
        intézmény-,    és   eszközrendszere   közvetlenül   alkotmányos
        jelentőségű.

        A bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét jelentik
        és  a  büntetés  joga  kizárólag az  államot  mint  közhatalmat
        illeti.  A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából  a
        büntető igény érvényesítésének kötelezettsége következik. Ez az
        alkotmányos  kötelezettség indokolja, hogy  az  állami  büntető
        hatalmat   gyakorló   szervek  hatékony   eszközöket   kapjanak
        feladataik teljesítéséhez.

        A  büntető igény késedelem nélküli érvényesítése az államnak  a
        társadalommal    szembeni   alkotmányos    kötelezettsége,    a
        jogállamiság normatív tartalmából és a tisztességes  eljáráshoz
        való alkotmányos alapjogból levezetett alkotmányos követelmény.
        Ugyanakkor  a büntető felelősségre vonás közhatalmi jellegéből,
        feladatának természetéből következően szükségképpen  érinti  az
        egyének  alkotmányos alapjogait. A jogállamban a  bűnüldözésnek
        szigorú  anyagi  jogi  és  eljárási jogi  korlátok,  feltételek
        között kell folynia.

        A    jogállamiság,    valamint   az   alkotmányos    büntetőjog
        követelményei  megkívánják, hogy az állam  a  büntető  hatalmát
        olyan   szabályok   szerint  gyakorolja,   amelyek   egyensúlyt
        teremtenek  az  egyéneket az állammal szemben védő  garanciális
        rendelkezések, ezen belül elsősorban a büntetőeljárás alá  vont
        személy    alkotmányos   jogainak   védelme   és   a    büntető
        igazságszolgáltatás    megfelelő    működésével     kapcsolatos
        társadalmi elvárások között.

        A  büntető igény érvényesítésének kockázata az államot terheli,
        a  bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli. Ezt
        a   kockázatelosztást  az  ártatlanság  vélelmének  alkotmányos
        garanciája  külön  szabályként  is  kifejezésre  juttatja.  Nem
        hárítható  az elkövetőre annak terhe, hogy az állam  mulasztása
        miatt   a   büntetőeljárás  ideális  célja,  az  igazságos   és
        rendeltetését betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhet. Ennek
        az  alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy
        az  állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a  büntető
        igényét, és közömbös az is, hogy ennek mi az oka.

        3.3.  Az ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában
        véve    elfogadott   helyzetének   megfelelően   –   a   Magyar
        Köztársaságban   elsősorban   vádfunkciót   ellátó   szervezet;
        alapvető feladata a büntető igény bíróság előtti érvényesítése.
        Ilyen  tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. §  (1)  és  (2)
        bekezdése  az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési  és
        közvádlói  funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb  feladatait
        és  hatáskörét.  A (3) bekezdés értelmében az  ügyészség  e  fő
        funkció mellett más feladatokat is ellát. [1/1994. (I.  7.)  AB
        határozat,  ABH  1994,  29,  33.]  A  12/2001.  (V.   14.)   AB
        határozatban  az  Alkotmánybíróság hangsúlyozta:  az  ügyészség
        alkotmányos  jogállására vonatkozó alkotmányi  rendelkezésekből
        is    megállapítható,    hogy    az    ügyészség    alkotmányos
        feladatellátása    különválik   az   állam    büntetőhatalmának
        gyakorlása és az egyéb eljárások tekintetében. (ABH 2001,  163,
        168.)

        Az   Alkotmánybíróság  a  legfőbb  ügyész   és   az   ügyészség
        alkotmányos, közjogi helyzetét, jogállását is értelmező 3/2004.
        (II.  17.)  AB  határozatban (a továbbiakban:  Abh1.)  a  jelen
        ügyben  is releváns megállapításokat rögzített. Az ügyészség  –
        szemben  a  bíróságokkal – nem önálló  hatalmi  ág,  de  önálló
        alkotmányos szervezet. (Abh1., ABH 2004, 48, 58.)
        A  legfőbb  ügyész és az ügyészség alkotmányos  feladatai  közé
        tartozik  –  többek  között  – a Magyar  Köztársaság  érdekeit,
        illetve  a  demokráciát  sértő vagy veszélyeztető  cselekmények
        üldözése,  a törvényesség biztosítása és védelme. Az  ügyészség
        képviseli a vádat a bírósági eljárásban, felügyeletet  gyakorol
        a  büntetés-végrehajtás törvényessége felett, és  meghatározott
        jogok  illetik  meg a nyomozással összefüggésben.  E  feladatok
        jogszerű  ellátása az ügyészség és a legfőbb ügyész alkotmányos
        kötelezettsége. (Abh1., ABH 2004, 48, 62.)

        Az  Abh1.  megerősítette az 52/1996. (XI. 14.) AB  határozatban
        (ABH 1996, 159, 161.) tett azon megállapítást, amely szerint  a
        büntető  igazságszolgáltatásban  való  részvétel  az  ügyészség
        alkotmányos  kötelessége. Az ügyészséget tehát  a  –  szélesebb
        értelemben   vett   –   igazságszolgáltatás   rendszerében   az
        Alkotmányban  meghatározott jogok illetik meg és  meghatározott
        feladatokat    köteles   ellátni.   Az   ügyészség    közvádlói
        funkciójából  következően a közvádra üldözendő  bűncselekmények
        esetén  a  vádemelésről vagy annak elejtéséről – a  pótmagánvád
        törvényben   meghatározott  eseteit  kivéve  –   kizárólag   az
        ügyészség  dönthet; ezt a döntését más szerv nem  vizsgálhatja,
        és  nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád
        elejtésével  kapcsolatos döntésének megváltoztatására.  (Abh1.,
        ABH 2004, 48, 57-58.)

        Az  ügyészség  és  a  legfőbb ügyész  független,  tevékenysége,
        eljárása során kizárólag az Alkotmánynak és más jogszabályoknak
        van  alárendelve,  nincs másik olyan szerv, amely  felügyeleti,
        ellenőrzési,  irányítási  vagy  utasítási  jogot  gyakorolhatna
        felette.   Az,  hogy  a  konkrét  ügyben  rendelkezésére   álló
        tényeket, adatokat stb. az ügyész milyen módon értékeli,  abból
        milyen  következtetéseket von le, az ügyész szabad  mérlegelési
        jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik. (Abh1., ABH  2004,
        48, 62.)

        A  pótmagánvád  intézményére  is érvényes  a  magánvádas  és  a
        közvádas    ügyek   összehasonlítása   kapcsán    hangsúlyozott
        álláspont:  a  „vádló”  oldaláról  megközelítve  a  kérdést   a
        közvádas  és  a magánvádas ügyek közötti különbség  abban  áll,
        hogy  az ügyész a vádemelés, a vádképviselet során a közérdeket
        képviseli és közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi
        szakmai  felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles
        eljárni.  A magánvádlóként fellépő sértett az ügyész  általános
        feladataiból következő kötelezettségeket természetszerűleg  nem
        teljesít. A közvádra üldözendő bűncselekmények esetén az ügyész
        szűrő  szerepet  tölt  be, ezáltal biztosítja  az  indokolatlan
        vádemelések  elkerülését.  A  magánvádlótól  azonban  csupán  a
        megalapozottságot  követelheti meg  a  törvény  (34/B/1996.  AB
        határozat,  ABH  2001, 849, 853.]. A pótmagánvádló  a  bírósági
        eljárásban az ügyész jogait gyakorolja (Be. 236. §), ugyanakkor
        az  ügyészi  objektivitásnak az Alkotmányon és a Be.-n  alapuló
        kötelezettsége [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH  2004,  241,
        258.] a pótmagánvádlót értelemszerűen nem terheli.

        Az  Alkotmánybíróság korábban megállapította  azt  is,  hogy  a
        tisztességes  eljáráshoz  való  jogot  biztosító  részgaranciák
        között  jelentősek  azok  – az ügyészség  alkotmányos  szerepén
        alapuló   –  törvényi  rendelkezések,  amelyek  az  ügyészt   a
        közvádlói   funkcióban  is  kötelezik  a   terhelt   érdekeinek
        védelmére.   Az   ügyész  jogállásának  kötelező  objektivitást
        biztosító   elemei:   kötelezettsége  a  terheltet   mentő,   a
        büntetőjogi felelősséget enyhítő körülmények figyelembevételére
        az   egész   eljárás  folyamán  [Be.  28.  §   (1)   bekezdés],
        indítványozási  joga a vádlott felmentésére  [Be.  315.  §  (3)
        bekezdés],  fellebbezési joga a vádlott javára  (Be.  324.  §).
        [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 258.]

        3.4.  Az  Alkotmány  9.  §  (1)  bekezdésében  az  Alkotmány  a
        „köztulajdon” és a „magántulajdon” fogalmakat használja, a  10.
        §  (1)  bekezdése  szerint  a magyar  állam  tulajdona  nemzeti
        vagyon.   A   gazdasági  alkotmányosság  és  a  tulajdonvédelem
        kérdéseivel foglalkozó alkotmánybírósági gyakorlat áttekintését
        az  indokolta,  hogy  az  indítvány és a  jogegységi  határozat
        indokolása is hivatkozik alkotmánybírósági határozatokra.

        Az  indítvány  az 1814/B/1991. AB határozatra (ABH  1994,  513,
        514.)  és  a 46/1992. (IX. 26.) AB határozatra (ABH 1992,  247,
        249.)  utal,  amelyek lényege, hogy egyrészt a versenyszférában
        következetesen  el  kell  határolni  az  állam  közhatalmi   és
        tulajdonosi minőségét, másrészt, hogy az Alkotmány  10.  §  (2)
        bekezdésén alapuló állami monopólium (tárgyak és tevékenységek)
        köre  nem  tartozik  a versenyszférába, így  nem  érvényesülhet
        teljesen a gazdasági verseny szabadsága.

        A  jogegységi határozat a 21/1990. (X. 4.) AB határozatra  (ABH
        1990,  73,  81.), a 7/1991. (II.28.) AB határozatra (ABH  1991,
        22,  24-25.), a 27/1991. (V. 20.) AB határozatra (ABH 1991, 73,
        76.), valamint a 6/1992. (I. 30.) AB határozatra (ABH 1992, 40,
        42.)  hivatkozik,  amelyeknek a jelen ügyben releváns  része  a
        köztulajdon  és  a  magántulajdon egyenjogúságának  és  egyenlő
        alkotmányos   védelmének  tartalmi  kifejtése.   A   társadalmi
        tulajdon   fokozott  büntetőjogi  védelmét  biztosító   büntető
        tényállások  megsemmisítése  kapcsán  a  6/1992.  (I.  30.)  AB
        határozat megállapította: az Alkotmánybíróság már több  korábbi
        döntésében  állást foglalt az Alkotmány 9. §  (1)  bekezdésének
        értelmezésében,  illetve az Alkotmány által  elismert  köz-  és
        magántulajdon  közötti  egyenlő elbánás biztosítása  érdekében.
        Így: a 21/1990. (X. 4.), a 7/1991. (II. 28.) és a 27/1991.  (V.
        20.)  AB  határozatok azok, amelyek kiemelten  hangsúlyozzák  a
        fent  említett tulajdonok közötti egyenjogúságot, különösen  az
        egyenjogúságból   következő   egyenlő   védelmet.    Sőt,    az
        Alkotmánybíróság a 27/1991. (V. 20.) AB határozatban  külön  is
        kiemelte,  hogy  az  Alkotmány: „[…] 9.  §  (1)  bekezdése  sem
        jelenti   a   tulajdoni   formák   megkülönböztetését,    hanem
        ellenkezőleg, a tulajdonnak bármely formától független védelmét
        fogalmazza  meg.” Az Alkotmánybíróság említett döntése  szerint
        ez  a  védelem  jelentkezik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében
        is, amely szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz
        való  jogot.  Ám, ahogy arra a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban
        az   Alkotmánybíróság  rámutatott,  az  Alkotmány  9.   §   (1)
        bekezdésében  nem a tulajdoni formák felsorolását  tartalmazza,
        nem  azok  között  különböztet:  „[…]  hanem  ellenkezőleg:   a
        tulajdon   bármely   formájára   nézve   diszkriminációtilalmat
        fogalmaz   meg.”   (ABH  1992,  40,  42.)  Az  Alkotmánybíróság
        ugyanakkor  szükségesnek tartotta azt  is  leszögezni,  hogy  a
        diszkrimináció  tilalma  nem  értelmezendő  úgy,   hogy   kellő
        alkotmányos  indok  esetén a jogalkotó ne  különböztethessen  a
        tulajdon büntetőjogi védelmében. A tulajdon tárgyának közösségi
        rendeltetése,   közszolgáltatásra  szánt  használata,   közcélú
        hasznossága alapja és alkotmányosan igazolható indoka  lehet  a
        szigorúbb  büntetőjogi  védelemnek.  A  pozitív  diszkrimináció
        abban  is  megnyilvánulhat,  hogy  a  gondatlan  elkövetést  is
        büntetik. (ABH 1992, 40, 43.)

                                      V.

        Az indítvány részben megalapozott.

        1.  Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 51.  §  (1)
        bekezdése  és 53. § (1) bekezdése nem alkotmányellenes.  Sem  a
        sértett eljárási fogalmát meghatározó törvényi rendelkezés, sem
        az  ily  módon definiált sértettet a pótmagánvádra  feljogosító
        törvényi  rendelkezés  önmagában nem sérti  az  Alkotmánynak  a
        legfőbb ügyész és az ügyészség feladatait meghatározó 51. § (1)
        és  (2)  bekezdését, a tulajdoni formák védelmére,  illetve  az
        állami tulajdonra vonatkozó 9-11. §-át. Az Alkotmány 70/K.  §-a
        és a pótmagánvád között pedig nincs alkotmányos összefüggés.

        Az  Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról  szóló  1973.  évi  I.
        törvény   hatályban  léte  idején  vizsgálta,  hogy   van-e   a
        sértettnek   alkotmányos  alapjoga  a  büntetőjogi   felelősség
        bíróság  általi elbírálására. A 40/1993. (VI. 30.) AB határozat
        kifejtette: mivel a bűncselekmények a jogrend sérelmét jelentik
        és  a  büntetés  jogát  az  állam gyakorolja,  a  bűncselekmény
        sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos  kívánsága
        a  büntető  igény  érvényesítésében csak korlátozott  mértékben
        játszik  szerepet  (magánindítvány,  magánvád).  Mivel  büntető
        igénye az államnak és nem az egyéneknek van, az Alkotmány 70/K.
        §    rendelkezéseiből   nem   következik   olyan    szabályozás
        szükségessége,  amely  a sértetteknek feltétlen  jogot  adna  a
        büntető igény bíróság előtt való érvényesítésének követelésére.
        (ABH 1993, 288, 290.)

        Az  Alkotmánybíróság  a  42/1993.  (VI.  30.)  AB  határozatban
        kimutatta,  hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sem  biztosít
        alkotmányos  jogot  a  büntető  igény  létének  vagy  hiányának
        kizárólagos    bírósági   eldöntésére.   Az    Alkotmánybíróság
        álláspontja  e  kérdésben megegyezik az  Emberi  Jogok  Európai
        Bíróságának    gyakorlatával,   amely   nem   ismeri    el    a
        büntetőeljárás,    ezen    belül    a    bírósági     tárgyalás
        kikényszerítésének  jogát sem az eljárás alá  vont,  sem  pedig
        harmadik  személy – így a sértett – részéről. (ABH  1993,  300,
        303.).  Az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban
        megismételte,  hogy  az  állami büntető  igény  keletkezése  és
        érvényesítése  során a bűncselekmény sértettjének  az  elkövető
        megbüntetésével   kapcsolatos   kívánsága   csak    korlátozott
        mértékben játszik szerepet. (ABH 2001, 177, 187.).

        Ugyanakkor     az    Alkotmánybíróság    a    funkció-megosztás
        alkotmányossági  kérdéseit  tárgyaló  14/2002.  (III.  20.)  AB
        határozatban  elismerte, hogy az ügyész  közvádlói  monopóliuma
        járhat  olyan  hátrányos  következményekkel  (pl.  a  vádemelés
        elmulasztása,   vagy   indokolatlan  vádelejtés),   amelyek   a
        sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák
        elhárítása és hiányosságok kiküszöbölése lehetséges a jogalkotó
        által  létrehozott vádkorrektívumok rendszere útján. (ABH 2002,
        101, 113.)

        Az   Alkotmánybíróság   a   korábbi  határozatokban   kifejtett
        álláspontját a pótmagánvád intézményének „felélesztése” után is
        fenntartja. A bűncselekmény elkövetésekor az államnak és nem  a
        sértettnek    keletkezik    büntető    igénye    az    elkövető
        megbüntetésére. Önmagában az, hogy az állam a Be.-ben  törvényi
        alapot  teremtett  meghatározott feltételek  esetén  a  hiányzó
        közvád  pótlására, és így esélyt adott a sértetteknek,  hogy  a
        büntetőeljárás, illetve a vád megalapozottsága tekintetében  az
        ügyésztől  eltérő  álláspontjukat a  bíróság  elé  vigyék,  nem
        teremtett  egyben alkotmányos alapjogot a sértettek  számára  a
        jogaikat  vagy  jogos érdekeiket sértő, illetve  veszélyeztető,
        büntetendő   magatartások  bírósági  elbírálásához.   Azaz:   a
        pótmagánvád  intézményének bevezetésére  a  törvényhozónak  nem
        volt alkotmányos kötelezettsége, az nincs összefüggésben sem az
        Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, sem pedig a 70/K. §-ával.

        A  törvényhozó  viszonylag tág mérlegelési  jogkörébe  tartozik
        annak  eldöntése,  hogy  a pótmagánvádra  milyen  esetekben  ad
        lehetőséget,  és  milyen esetekben zárja ki.  A  szabályozással
        szemben  azonban  érvényesülnek az Alkotmány  követelményei,  a
        jogalkotás   szabadságának  határait  ebben   az   esetben   is
        megszabják  az alkotmányos rendelkezésekből adódó korlátok.  Az
        Alkotmánybíróság  a jelen ügyben ilyen, az Alkotmányból  fakadó
        korlátozottság  kérdésében foglalt állást,  ez  azonban  sem  a
        sértett  általános eljárási fogalmát, sem pedig a pótmagánvádra
        adott    általános    felhatalmazást    meghatározó    törvényi
        rendelkezéseket nem érinti.

        Fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság  a  Be.  51.  §  (1)
        bekezdése   és  53.  §  (2)  bekezdése  alkotmányellenességének
        megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt
        elutasította.

        2.  A  pótmagánvád  „működésének”  egyik  alapkérdése,  hogy  a
        bűncselekmény  elbírálására első fokon  hatáskörrel  rendelkező
        bíróság  miként  dönt  a pótmagánvádlóként fellépni  szándékozó
        személy eljárási jogosultságáról. A sértett által, ügyvéd útján
        benyújtott  vádindítványt a bíróság elfogadja,  ha  elismeri  a
        sértett   jogosultságát   a   pótmagánvádra,   elutasítja,   ha
        álláspontja  szerint  a  vádindítványt  nem  az  arra  jogosult
        nyújtotta  be.  A bíróság elutasító döntése ellen  nincs  helye
        fellebbezésnek. [Be. 230. § (1) bekezdés, 231. § (1)  bekezdés,
        (2) bekezdés c) pont, 233. § (1) bekezdés]

        Az  Alkotmánybíróság megállapította: a pótmagánvád intézményére
        irányadó  alkotmányos  követelmény, hogy közhatalmi  funkcióval
        rendelkező   egyetlen  állami  szervezet  se  vehesse   át   az
        ügyészségtől a vádemelés és vádképviselet közhatalmi  jogkörét.
        Alkotmányosan  kizárt,  hogy  a sértett  eljárási  jogállásának
        erősítését célzó pótmagánvád eszközként szolgáljon a közhatalmi
        szervezetek ügyészséget megkerülő fellépéséhez, és ez által  az
        ügyészség   alkotmányos   jogállásának   gyengítéséhez.    Ezen
        alkotmányos   követelménynek   a   BJE   rendelkező    részében
        meghatározott  normatartalom nem felel meg,  a  BJE  a  bíróság
        számára alkotmányellenes kötelezettséget teremtett.

        2.1.  A BJE megítélése kizárólag alkotmányossági szempontú,  az
        Alkotmánybíróság a törvényértelmezés dogmatikai helyességét nem
        vitatja.  Az  Alkotmánybíróság az  értelmezés  alkotmányosságát
        vizsgálta,  nevezetesen, hogy az állam vagyoni  sérelmét  okozó
        bűncselekmény  miatt indult büntetőeljárás tekintetében  a  Be.
        51.  §  (1)  és az 53. § (1) bekezdésének együttes  értelmezése
        összhangban   van-e   az   indítványban  megjelölt   alkotmányi
        rendelkezésekkel.

        2.2.  A  BJE felfogása szerint a Be. az állam vagyoni  sérelmét
        okozó  – a katonai bűncselekmények kivételével [Be. 474. §  (1)
        bekezdés] – bármely bűncselekmény eljárási jogi értelemben vett
        sértettjének  az  állami vagyon/tulajdon  más  jogági  (polgári
        jogi,  társasági jogi, közjogi) sajátosságaira tekintet  nélkül
        biztosítja   a   pótmagánvád  lehetőségét.  A  BJE   ezzel   az
        értelmezéssel lehetővé tette, hogy a közhatalommal  rendelkező,
        ám  a  közvádlói hatalom gyakorlására az Alkotmányban  fel  nem
        hatalmazott állami szervezetek is vádlóként léphessenek fel.

        A  jogegységi  határozat  I. pontjából  következően  a  bíróság
        köteles   arra,   hogy   a  közhatalommal   rendelkező   állami
        szervezetek   pótmagánvádlói  fellépését   –   egyéb   törvényi
        feltételek megléte esetén – elfogadja, és a megvádolt személyek
        tekintetében  a büntetőeljárást folytassa akkor is,  amikor  az
        ügyész  szerint  az alaptalan vagy indokolatlan.  Ez  sérti  az
        ügyészségnek az államszervezetben az Alkotmány 51. § (1) és (2)
        bekezdésében   kijelölt  helyét,  a  demokratikus  jogállamiság
        lényegéhez  tartozó  hatalommegosztás  követelményeit,  továbbá
        alkotmányos  indok,  cél nélkül, így szükségtelenül  korlátozza
        azt  az  alkotmányos védelmet, amelyet az ügyészség a közvádlói
        szerepben  a büntetőeljárás magánszemélyei, különösen  pedig  a
        büntetőeljárás alá vont személy irányában köteles ellátni.

        A     bűnözés    mint    társadalmi    jelenség    bűnüldözési-
        igazságszolgáltatási   kontrolljának   intézményrendszerét   az
        állami büntető hatalom gyakorlására feljogosított és kötelezett
        szervezetek  alkotják.  A demokratikus  jogállamok  alkotmányai
        igen eltérőek a tekintetben, hogy a büntető igazságszolgáltatás
        intézményrendszerét,   a   büntetőeljárást   és   a   büntetés-
        végrehajtást közvetlenül vagy közvetve meghatározó  alkotmányos
        tételekből  mit  és  milyen  részletességgel  tartalmaznak.   A
        büntető   hatalom  szervezeti  rendjére  vonatkozó  alkotmányos
        rendelkezések  az Alkotmánynak az Országgyűlés  törvényalkotási
        jogára,  a  Kormány feladataira, valamint az ügyészségre  és  a
        bíróságra  vonatkozó  tételei alapján  értelmezhetők  [42/1993.
        (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300, 302.].

        A   hatalommegosztás,  a  hatalmi  ágak  elválasztása   elvének
        megfelelően az állami büntető hatalom gyakorlása is megosztott.
        A   törvényhozó  hatalom  joga  és  feladata,  hogy   általános
        érvénnyel   kijelölje   az   állam  büntető   hatalmának   jogi
        feltételrendszerét,   alapját  és   kereteit.   A   végrehajtó-
        kormányzati  és  a  bírói hatalom joga és feladata,  hogy  –  e
        határok  között  –  az  egyes esetekben  gyakorolja  az  állami
        büntetőhatalmat.  Az  ügyészség mint egyik  klasszikus  hatalmi
        ágnak  sem alárendelt, önálló alkotmányos intézmény, a  büntető
        hatalom központi szereplője. Alapvető feladata és joga az állam
        büntető   igényének  tárgyilagos,  pártatlan,  az   alkotmányos
        alapjogok védelmét biztosító érvényesítése a bíróság előtt.

        A  büntető hatalom tényleges gyakorlására feljogosított  teljes
        szervezetrendszer, ezen belül a hatáskör- és feladatmegosztás a
        szervezeti  és  működési/eljárási törvények  alapján  vázolható
        fel.  A  Kormány  a bűnmegelőzésben, a büntetőeljárásban  és  a
        büntetés-végrehajtásban  működő  állami  szervezetek  közül   a
        nemzetbiztonsági szolgálatokat közvetlenül, a rendőrséget és  a
        határőrséget  a  belügyminiszter útján, a büntetés-végrehajtási
        szervezetet az igazságügy-miniszter útján irányítja. A  nyomozó
        hatósági   jogkört   is   gyakorló   vám-és   pénzügyőrség    a
        pénzügyminiszter  felügyelete és irányítása  alatt  működik,  a
        pártfogó    felügyelői    szolgálat   az   igazságügy-miniszter
        irányítása alatt vesz részt a büntető hatalom gyakorlásában.

        Az  Alkotmány  a  büntető  hatalom gyakorlati  megvalósításában
        résztvevő, különböző hatalmi ágakhoz tartozó szervezetek  közül
        az   ügyészség   feladatait  szabályozza  a  legrészletesebben,
        megjelölve   azokat   a  büntető  felelősségre   vonás   teljes
        folyamatában  [51.  §  (1)  és (2) bekezdés].  Az  ügyészség  a
        bűnüldöző-igazságszolgáltási-büntetés-végrehajtási szervezetben
        és   közhatalmi  tevékenységben  az  állam  önálló,  független,
        alkotmányos szakmai szerveként központi és meghatározó szerepet
        tölt be.

        A  hatalmi ágak elválasztására és a büntető hatalomra vonatkozó
        alkotmányos   követelményekből  és  garanciákból   egyértelműen
        következik, hogy a közhatalmat gyakorló állami szervezetek csak
        az  Alkotmány és az Alkotmányon alapuló szervezeti és eljárási-
        végrehajtási    törvények    kifejezett    felhatalmazása    és
        feladatkijelölése alapján vehetnek részt a büntető felelősségre
        vonás  folyamatában. A hatalmi ágak elválasztásának  elvéből  a
        jelen esetben egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet
        az  ügyészségen  kívül más közhatalmi szervhez. Az  alkotmányos
        büntetőjogra    az    Alkotmánybíróság   gyakorlatában    eddig
        megfogalmazott   tételek   kizárják   azt,   hogy   a   sértett
        büntetőeljárási jogállásának erősítése céljával  megkettőződjön
        a  vádlói  közhatalom,  és  az  ügyészi  közvád  hiánya  esetén
        lehetővé   váljon   az   állam   vagyoni   jogaiban   érintett,
        közhatalommal  rendelkező szervezet belépése a büntetőeljárásba
        pótmagánvádlói minőségben. [Természetesen nincs akadálya annak,
        hogy  közhatalommal  rendelkező  állami  szervezet  sértett   a
        bűncselekményből  származó vagyoni kárának  megtérítése  végett
        magánfélként   fellépjen.]   Az  alkotmányosság   szempontjából
        megengedhetetlen, hogy a büntető felelősségre vonás  vádemelési
        és  vádképviseleti pozíciójába pótmagánvádlóként  olyan  állami
        szervezet lépjen, amely az állami hatalom része, de amelyet nem
        korlátoznak    az    ügyészség   közjogi   és   büntetőeljárási
        jogállásának a büntetőeljárás magánszemélyeinek alkotmányos  és
        garanciális eljárási jogaival kapcsolatos kötöttségei. A vádlói
        közhatalom  megkettőzése  gyengíti  az  Alkotmány  51.  §   (2)
        bekezdésében  kizárólag  az  ügyésznek  biztosított   közvádlói
        jogosítványt is. A közhatalommal nem rendelkező természetes  és
        jogi   személyek  fellépésének  lehetősége  más:   ezekben   az
        esetekben   fogalmilag  nem  lehet  szó  a  vádlói   közhatalom
        megkettőzéséről.

        Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a
        szervezeti   törvények  és  a  Be.  a  közvádlói   jogkört   az
        ügyészségre  bízta,  amelynek működéséért és működőképességéért
        az állam felel. Az ügyészség és más hatalmi ágak szervezetei  –
        mint  az  állam vagyonát károsító bűncselekmények sértettjei  –
        között  a  büntető igény léte, érvényesíthetősége  tekintetében
        fennálló  nézeteltérésnek, eltérő megítélésnek a kockázatát  az
        államnak  kell  viselnie.  Az ügyészség  és  az  állam  vagyoni
        jogaiban  sértett közhatalmi szervezet közötti vita megoldására
        sem  intézményesen,  sem pedig az egyedi esetekben  nem  vehető
        igénybe     a    büntetőeljárás,    amely    eszközrendszerében
        szükségképpen érinti az eljárás alá vont és kívülálló személyek
        alkotmányos alapjogait. [Erről részletesen: 42/1993. (VI.  30.)
        AB határozat, ABH 1993, 300, 305-306.]

        A pótmagánvádló lehet természetes személy, jogi személy és jogi
        személyiséggel   nem   rendelkező   szervezet,    azonban    az
        Alkotmányból   eredő  követelmény  annak  kizárása,   hogy   az
        ügyészségen    kívül    bármely   más   közhatalmi    szervezet
        pótmagánvádlóként a vádló közhatalmi pozíciójába kerülhessen. A
        pótmagánvádló  ugyanis a bírósági eljárásban az  ügyész  jogait
        gyakorolja,   ideértve   a   vádlott   személyi   szabadságának
        elvonásával    és    korlátozásával   járó   kényszerintézkedés
        elrendelésének  indítványozását. A közhatalmat gyakorló  állami
        szervezet     sértett    „beengedése”    a     büntetőeljárásba
        pótmagánvádlóként, az állami büntető igény érvényesítését olyan
        esetekben   teszi  az  államhatalom  fellépésévé,   amikor   az
        Alkotmányban  erre feljogosított ügyészség azt  indokolatlannak
        vagy   alaptalannak  tartja.  A  korlátozás  hiánya  az   állam
        túlhatalmának  veszélyével jár, mivel olyan közhatalmi  szervek
        válnak  pótmagánvádlóvá,  amelyeket  nem  terhel  az  ügyészség
        alkotmányon   alapuló  szakmai  felelőssége  a  büntető   igény
        alkotmányos feltételek szerinti érvényesítéséért.

        3.   Az   Alkotmánybíróság  megállapította:  a  BJE  rendelkező
        részének   II.   pontja  alkotmányellenes,  mivel   túllépi   a
        jogértelmezés   kereteit,  tartalmilag  új  normát   alkot.   A
        jogértelmezés   alapszabálya,  hogy  az   csak   a   jogszabály
        tartalmának  feltárását célozhatja, nem vezethet  a  jogszabály
        tartalmának  módosításával, a jelen esetben a  Be.  56.  §  (3)
        bekezdésének   kiegészítésével  új   szabály   meghatározására.
        [41/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 292, 294.] Ez sérti
        a hatalmi ágak megosztásának elvét.

        4.  Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította:
        a  BJE rendelkező részének I. pontja alkotmányellenes, mivel  a
        Be. 51. § (1) bekezdésében és az 53. § (1) bekezdésében foglalt
        rendelkezéseknek együttes értelmezése az állam vagyoni sérelmét
        okozó    bűncselekmények    miatt    indult    büntetőeljárások
        tekintetében  túl  szélesen, az Alkotmány  alapján  feltétlenül
        szükséges korlátozás nélkül jelölte ki a pótmagánvádra jogosult
        sértettek  körét.  A BJE így sérti a legfőbb  ügyésznek  és  az
        ügyészségnek   az   Alkotmány  51.   §   (1)-(2)   bekezdésében
        megállapított alkotmányos jogállását. A BJE rendelkező részének
        II.  pontja  alkotmányellenes, mert tartalma nem jogértelmezés,
        hanem büntető jogalkotás.

        Az  Alkotmánybíróságnak  az  utólagos  normakontroll  hatáskört
        értelmező  döntései  meghatározták  a  hatáskörgyakorlás  során
        alkalmazott jogkövetkezményeket.

        Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint,   ha   utólagos
        normakontroll  hatáskörben  eljárva megállapítja  a  jogegységi
        határozat alkotmányellenességét, azt – az Alkotmány 32/A. § (2)
        bekezdése alapján – meg kell semmisíteni.

        Az  Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint,  amikor  az
        Alkotmánybíróság   hatáskör(gyakorlást)-értelmező   határozatot
        hoz,  felveszi  a  rendelkező  részbe  az  értelmezés  lényeges
        elemeit. Így pl. a 38/1993. (VI. 11.) AB határozat a rendelkező
        részben  (2.  pont)  rögzítette, hogy a  jogszabályi  vizsgálat
        eredményeként  az  Alkotmánybíróság  meghatározhat  alkotmányos
        követelményeket  (ABH  1993,  256.).  A  4/1997.  (I.  22.)  AB
        határozat a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály utólagos
        normakontroll  hatáskörben  történő  vizsgálatát  rögzítette  a
        határozat  rendelkező  részében.  (ABH  1997,  41.)  Az  eddigi
        ítélkezési gyakorlattal összhangban, az Alkotmánybíróság  –  az
        ügy  elvi  jelentőségére is tekintettel – mondta  ki,  hogy  az
        Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésén alapuló utólagos normakontroll
        hatáskörének  tárgya  a  Legfelsőbb Bíróság  által  kibocsátott
        jogegységi határozat.

        A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
        §-án alapul.
                                 Dr. Holló András
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                               előadó alkotmánybíró
                                         
                 Dr. Bagi István                Dr. Bihari Mihály
                 alkotmánybíró                      alkotmánybíró
                                         
                 Dr. Bragyova András              Dr. Erdei Árpád
                 alkotmánybíró               előadó alkotmánybíró
                                         
                 Dr. Harmathy Attila              Dr. Kiss László
                 alkotmánybíró                      alkotmánybíró
                                         
                 Dr. Kovács Péter            Dr. Kukorelli István
                 alkotmánybíró                      alkotmánybíró
                                         
                        Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                   alkotmánybíró
          Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

          Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával és
          annak  indokolásával.  Nézetem  szerint  az  indítványt  vissza
          kellett volna utasítani. Indokaim a következők:

                                        I.
                                         
          Az  indítványozó azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság  állapítsa
          meg  a  büntetőeljárásról  szóló  1998.  évi  XIX.  törvény  (a
          továbbiakban:  Be.) 51. § (1) bekezdése és 53. § (1)  bekezdése
          sértettre és pótmagánvádlóra vonatkozó szabályainak, valamint a
          3/2004.      BJE      büntető     jogegységi      határozatának
          alkotmányellenességét és semmisítse meg azokat. Az indítványozó
          hivatkozott az Alkotmány 9-11. §-ára, 47. §-ára és  51.  §-ára.
          Az indítványozó szerint a jogegységi határozat rendelkező része
          és  annak  indokolása alkotmányellenes értelmet  tulajdonít  az
          irányadó   törvényi   rendelkezésnek,   továbbá   a   határozat
          meghozatala  során olyan törvényi rendelkezések  érvényesültek,
          amelyek  ellentétesek  az Alkotmánnyal (ez  utóbbi  kérdés  nem
          tárgya ennek az eljárásnak, ezért ezzel nem foglalkozom).

          Az  indítványozó nem vonja kétségbe a pótmagánvád intézményének
          alkotmányosságát. Az indítványozó álláspontja szerint azonban a
          Be.  két  támadott  rendelkezése azért  alkotmányellenes,  mert
          „sérti  az  állam kizárólagos büntetőjogi igényének alkotmányos
          elvét”.

          Az  indítványozó  kifejti, hogy az állam, mint entitás  sajátos
          személyként válik a büntetőeljárás résztvevőjévé. „Személyisége
          nem  természetes,  nem  is jogi, hanem közhatalmi  jellegű.  Ez
          akkor  is  irányadó szempont, ha vagyoni jogviszony  alanyaként
          éri  közvetlen sérelem.” Ezért a Be. 51. §-a akkor felelne  meg
          az  alkotmányossági követelményeknek, ha kifejezésre  juttatná,
          hogy  a  „sértetti jogok gyakorlója nem lehet  az  állam,  mint
          entitás,  hanem csak természetes vagy jogi személy.” Az  53.  §
          (1) bekezdésével kapcsolatos „alkotmányossági aggályok ebből  a
          hiátusból szükségszerűen következnek”.

          A  támadott jogegységi határozatot az indítványozó azért tartja
          alkotmányellenesnek,   mert  „elzárja  a   Magyar   Köztársaság
          bíróságait  a  törvény önálló értelmezésének jogától.  Az  erre
          alapított jogegységi határozat ugyanis nem jogértelmezési vitát
          dönt el, hanem olyan normaként jelenik meg, amelyet a bíróságok
          a  bírálat  lehetősége nélkül követni tartoznak, s  amelyhez  a
          jogbiztonsághoz  fűződő  alkotmányos érdek  tisztelete  folytán
          mind  a  hatóságoknak, mind az állampolgároknak alkalmazkodniuk
          kell.”

                                        II.

          1.  A  különvélemény  a  jogegységi határozatról  szóló  részre
          vonatkozik.   Ennek  megfelelően  először  az  Alkotmánynak   a
          jogegységi határozatról szóló szabályát kell megvizsgálni.

          Az  Alkotmány  45.  §-ának (1) bekezdése  szerint  a  bíróságok
          feladata   az  igazságszolgáltatás.  A  47.  §  (1)   bekezdése
          kimondja, hogy a legfőbb bírósági szerv a Legfelsőbb Bíróság. A
          Legfelsőbb  Bíróság  nemcsak az igazságszolgáltatás  valamennyi
          bíróságra  háruló  feladatát  látja  el,  hanem  a  47.  §  (2)
          bekezdése alapján biztosítja a jogalkalmazás egységét is.

          Az Alkotmány szabályai szerint a bíróság nem alkothat jogot.  A
          45  – 47. § szövegét az Alkotmány módosításáról szóló 1997. évi
          LIX.  törvény  8. és 9. §-a határozta meg. Ekkor került  be  az
          Alkotmányba   a   jogegységi  határozat,   mint   a   bíróságok
          jogalkalmazó  tevékenységének  egységét  biztosító  eszköz.   A
          jogegységi    határozat   bíróságokra    kötelező    jellegének
          kimondásával  az  Alkotmány nem jogalkotásra hatalmazta  fel  a
          Legfelsőbb  Bíróságot. A jogegységi határozat nem  határozhatja
          meg a jogalanyok magatartását, hanem csak azt állapíthatja meg,
          hogy  a  jogalkalmazás keretében felmerülő többféle értelmezési
          lehetőség közül a Legfelsőbb Bíróság melyiket tartja helyesnek.
          Ezt a megjelölt értelmezési megoldást a bíróságoknak azért kell
          követniük,  mert  különben nem valósulna meg a jogalkalmazásnak
          az   Alkotmány  által  előírt  egysége,  veszélybe  kerülne   a
          jogbiztonság.

          2.  Az  Alkotmány  45 – 47. §-át módosító törvény  javaslatához
          fűzött indokolás azt hangsúlyozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság  a
          jogalkalmazás   egységét  biztosító  tevékenysége   körében   a
          jogegységi    határozatokkal   vitás   elvi    kérdéseknek    a
          megválaszolását   segíti   elő.  A   jogegységi   határozat   a
          közelmúlthoz viszonyítva új jogintézmény, de a magyar  jog  már
          korábban alkalmazta azt, tehát a jogegységi határozatról  szóló
          szabály beiktatásánál a magyar jogfejlődés hagyományaihoz  való
          visszatérésről van szó.

          A   Kúria   által  hozott  jogegységi  határozatokra  vonatkozó
          szabályokat  a  polgári perrendtartásról  szóló  1911.  évi  I.
          törvénycikket   életbeléptető  1912.   évi   LIV.   törvénycikk
          határozta   meg.   A   törvénycikk   70.   §-a   alapján    „az
          igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása  végett  a  vitás
          elvi  kérdést” döntötte el a jogegységi tanács. A 75. § szerint
          a  jogegységi határozatot a bíróságok kötelesek voltak követni.
          A  kir.  ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről  szóló
          1890.  évi XXV. törvénycikk 13. §-a szerint büntető ügyekben  a
          Kúria  teljes  ülése  hozott  a  jogegység  megóvása  érdekében
          határozatot, ha az ítélőtáblák ellentétes határozatokat  hoztak
          és a Kúriának ezt a határozatát az ítélőtáblák kötelesek voltak
          követni  (ezt  a  rendelkezést fejlesztette  tovább  a  bűnvádi
          perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk módosítása
          és   kiegészítése  tárgyában  megalkotott  1907.   évi   XVIII.
          törvénycikk 3. §-a).

          A  második világháború előtti jogszabályok alapján is azt lehet
          megállapítani,  hogy  a  jogegységi  határozat  a  jogszabályok
          értelmezésénél  felmerülő  problémák  megoldását,  az  egységes
          jogalkalmazás   biztosítását  szolgálta,   nem   új   szabályok
          megalkotását.

          3.   Az  Alkotmánybíróság  feladatát  az  Alkotmány  32/A.  §-a
          határozza    meg:    az   Alkotmánybíróság    a    jogszabályok
          alkotmányosságát   vizsgálja,  és  ha   valamilyen   jogszabály
          alkotmányellenességét állapítja meg, megsemmisíti azt.

          Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
          továbbiakban: Abtv.) 1. §-a határozta meg az Alkotmány 32/A. §-
          a   alapján   azt,   hogy   mi  tartozik  az   Alkotmánybíróság
          hatáskörébe. Az 1989-ben hatályos jogszabályok alapján még  nem
          létezett  a  jogegységi határozat intézménye.  Ezért  önmagában
          abból a tényből nem lehet következtetést levonni, hogy az Abtv.
          nem  terjeszti ki az Alkotmánybíróság hatáskörét  a  jogegységi
          határozat alkotmányossági vizsgálatára. Az Abtv. preambuluma az
          alkotmányvédelem     legfőbb     szervének     minősíti      az
          Alkotmánybíróságot és a törvény megalkotásának egyik  céljaként
          a   hatalmi  ágak  elválasztását,  valamint  az  ezek   közötti
          egyensúly megteremtését jelölte meg.

          Vitatott,     hogy    az    Alkotmánybíróság    alkotmányossági
          vizsgálatának ki kell-e terjedni a bírósági jogalkalmazásra, és
          hogy   a  jelenlegi  szabályok  alapján  kiterjed-e  erre.   Az
          Alkotmány  32/A. §-ának (1) bekezdése és az Abtv.-nek  az  ezen
          alapuló hatályos szabályai alapján – álláspontom szerint  –  az
          Alkotmánybíróságnak  nincs  hatásköre  a  bírói   jogalkalmazás
          alkotmányosságának a vizsgálatára [ezt mondta  ki  az  57/1991.
          (XI. 8.) AB határozat is, ABH 1991, 272, 277.].

          Az  Alkotmánybíróság állást foglalt abban a kérdésben is,  hogy
          alkotmányos   érdek  a  jogszabályoknak  a  bírói  gyakorlatban
          történő   egységes  értelmezése.  A  jogszabályoknak   egységes
          értelmezését megadó jogegységi határozat hozatala mindaddig nem
          kerül  ellentétbe a hatalommegosztás elvével, amíg nem  valósít
          meg  közvetlenül jogalkotást [42/2004. (XI. 9.)  AB  határozat,
          ABH 2004, 551, 571.].

          Ebben    a   témakörben   is   irányadó   azonban,   hogy    az
          Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  2.  §-ának  (1)   bekezdésében
          kimondott   jogállamiság  részének  tekinti  a   hatalmi   ágak
          elválasztását.  Ennek  az  elvnek  az  alapján   vizsgálja   az
          Alkotmánybíróság, hogy nem vesznek-e át jogalkotási feladatokat
          olyan  szervek,  amelyek jogalkotásra, állami  irányítás  egyéb
          jogi    eszközeinek    megalkotására   nem    jogosultak.    Az
          Alkotmánybíróság  több  esetben a  leiratok,  körlevelek,  stb.
          tartalma alapján döntött, nem a megjelenési formája, elnevezése
          alapján. Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy jogalkotásra
          nem   jogosult   szerv   tartalmilag  magatartási   szabályokat
          meghatározó  dokumentumot tett közzé, határozatban  kimondja  a
          kibocsátás  alkotmányellenességét, és azt, hogy a kibocsátáshoz
          semmilyen   joghatás  nem  fűződik  [60/1992.  (XI.   17.)   AB
          határozat,   ABH   1992,  275,  276-278.].   Erre   tekintettel
          tisztázandó,  hogy a támadott jogegységi határozat jogértelmező
          természetű-e vagy új jogi szabályt határoz meg.

                                       III.

          1.  A  támadott  jogegységi határozat  rendelkező  részének  I.
          tétele azt állapítja meg, hogy az állam vagyoni sérelmével járó
          bűncselekmények  miatt  indított  büntetőeljárásban  helye  van
          pótmagánvádnak  abban  az  esetben,  ha  a  Be.  53.  §-a   (1)
          bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A  II.  tétel
          pedig  jogszabályokra  utalással  példálózó  felsorolását  adja
          olyan    szerveknek,    amelyek   a   sértett    képviseletében
          pótmagánvádat terjeszthetnek elő.

          Az  indítványozó elsődlegesen a Be.-nek a jogegységi  határozat
          alapjául   szolgáló  rendelkezéseit  támadja   és   ezekkel   a
          rendelkezésekkel összefüggésben a jogegységi határozatot is. Az
          alkotmányossági   kifogás  lényege,  hogy  az   állam   vagyoni
          viszonyokban  is  közhatalomként lép fel, az állam  kizárólagos
          büntetőjogi igényét pedig az ügyészségnek kell érvényesítenie.

          A pótmagánvád intézményének alkotmányellenessé nyilvánítását az
          indítványozó   nem   kérte,  ezért   ezzel   a   kérdéssel   az
          Alkotmánybíróság nem foglalkozott.

          A  határozat elutasítja az indítványozónak azt a kérését,  hogy
          az  Alkotmánybíróság állapítsa meg a Be. támadott  szabályainak
          alkotmányellenességét és semmisítse meg azokat. A  határozatnak
          ezzel a következtetésével egyetértek. Az alkotmányellenesség  a
          jogegységi  határozat tekintetében sem állapítható  meg  a  Be.
          támadott  szabályaival összefüggésben. Így csak az tisztázandó,
          hogy a jogegységi határozat túlmegy-e a jogértelmezés keretein.

          2. A jogegységi határozattal szemben támasztott alkotmányossági
          aggály a pótmagánvádlóról szóló szabályhoz kapcsolódik.  A  Be.
          53.  §-a  (1) bekezdésének a pótmagánvádlóra vonatkozó hatályos
          szabályát  a  büntetőeljárásról szóló 1998. évi  XIX.  törvényt
          módosító  2002.  évi  I.  törvény  36.  §-a  határozta  meg.  A
          törvényjavaslathoz fűzött általános miniszteri indokolás a  Be.
          módosításával   elérni  kívánt  egyik   fő   célkitűzésként   a
          következőt jelölte meg:
          „A    büntetőeljárás   során   szélesíteni   kell   a   sértett
          igényérvényesítési  lehetőségeit  és  eljárási  jogosítványait.
          Megfelelő  korlátok  között meg kell engedni,  hogy  a  sértett
          pótmagánvádlóként járhasson el.”
          A  36.  §-hoz  fűzött  miniszteri  indokolás  többek  között  a
          következőket állapítja meg:
          „A  törvény  abból  indul ki, hogy a pótmagánvádlóként  történő
          fellépés  bevezetésének  indoka  a  sértett  igényérvényesítési
          jogának  szélesítése  akkor, ha a  hatóság  döntése  alapján  a
          sértett  el  lenne  zárva  attól, hogy a  sérelmére  elkövetett
          bűncselekmény miatt a bíróság eljárást folytasson le. A törvény
          ebből  az  elvből  kiindulva  lehetőséget  biztosít  a  sértett
          részére a pótmagánvádlóként történő fellépésre akkor is, ha  az
          ügyész a vádemelést részben mellőzte.”

          A  Be.  szabályai szerint a pótmagánvádló nem veszi  át  teljes
          egészében  az  ügyész  szerepét, és  abban  a  körben,  ahol  a
          pótmagánvádra sor kerül, ott is csak másodlagosan léphet fel  a
          sértett  (ha  az  ügyész  nem kívánja  érvényesíteni  az  állam
          büntetőjogi  igényét).  Ez a kiegészítő fellépési  lehetőség  a
          sértett igényérvényesítési lehetőségéhez nyújt segítséget.

          3.  A  jogegységi  határozat arra az esetre vonatkozik,  amikor
          allami vagyon sérelme következik be.

          Az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdése szerint a köztulajdon és a
          magántulajdon  egyenjogú  és egyenlő  védelemben  részesül.  Az
          Alkotmánynak  ezt a rendelkezését az Alkotmánybíróság  már  egy
          1991-ben   meghozott  határozatában  értelmezte.  A   határozat
          indokolásában  kifejtettek szerint a  piacgazdaság  körülményei
          között  következetesen  el kell határolni  egymástól  az  állam
          közhatalmi és tulajdonosi minőségét. A vagyoni viszonyokban  az
          állam   tulajdonosként  szerepelve  a  gazdasági   élet   egyik
          alanyaként  és  nem közhatalmi funkciót gyakorló  szervezetként
          jelenik  meg,  és  ennek megfelelően kell minősíteni  [59/1991.
          (XI.  19.)  ABH  1991, 293, 294-295.). Ezen az alaptételen  nem
          változtatott az 1320/B/1990/3. AB határozat, amely  kifejtette,
          hogy  nem sérti az állam tulajdonjogát (az Alkotmány 10. §-ának
          elveit),  ha a privatizáció folyamatában egyes javak kikerülnek
          az állam tulajdonából. Az alapjogi védelem ilyen értelemben nem
          illeti meg az államot a saját intézkedésével szemben (ABH 1991,
          574,  575.). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az államot,  mint
          tulajdonost  ne  illetné meg ugyanolyan polgári  jogi  védelem,
          mint  bármilyen  más  tulajdonost. Az  állam,  mint  tulajdonos
          ugyanúgy    sértettje   a   vagyontárgyai   ellen    elkövetett
          bűncselekményeknek, mint bármely más tulajdonos.

          Az  elmondott elvekkel áll összefüggésben a Be. 54. §-ának  (5)
          bekezdése,  amely  szerint  az  állami  adóhatóság  hatáskörébe
          tartozó  adóval  vagy  költségvetési támogatással  kapcsolatban
          elkövetett  bűncselekménnyel okozott kár megtérítése  iránt  az
          állam nevében a polgári jogi igény előterjesztésére az Adó-  és
          Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jogosult.

          A  támadott jogegységi határozat rendelkező részének I.  tétele
          tehát  nem  új  jogszabályt határoz meg,  hanem  jogértelmezést
          végez,  amikor  az  állam vagyoni sérelme  esetére  az  államot
          ugyanolyan tulajdonosként kezeli, mint más tulajdonosokat, és a
          pótmagánvádról   szóló  szabályok  alkalmazását   lehetségesnek
          tartja.

          4.  A  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.  törvény  (a
          továbbiakban: Ptk.) 28. §-ának (1) bekezdésében kimondja,  hogy
          az  állam  – mint a vagyoni jogviszonyok alanya – jogi személy.
          Eltérő  jogszabályi rendelkezés hiányában az államot a  polgári
          jogi   jogviszonyokban   a   pénzügyminiszter   képviseli,   de
          képviseleti jogát más állami szervre is átruházhatja.

          Az  állami  tulajdon és az állami szervek önálló  jogalanyisága
          sok olyan kérdést vet fel, amely a gyakorlatban problémát okoz.
          A  második  világháború előtt az államot magánjogi oldalról  az
          államkincstár  testesítette meg, a kincstári  jogi  igazgatóság
          képviselte, az állami szerveket pedig akkor tekintették  önálló
          jogi  személynek,  ha ezt jogszabály kimondta  vagy  elkülönült
          vagyonuk  volt  (Magyar Magánjog, szerk.  Szladits  Károly,  I.
          Budapest  1941.  619.;  Magyary  Zoltán,  Magyar  Közigazgatás,
          Budapest  1942.  215.).  A  jelenlegi helyzet  bonyolultabb.  A
          költségvetési    szervek   önálló   jogi    személyként    való
          elismeréséhez a Ptk.-n kívül az államháztartásról  szóló  1992.
          évi  XXXVIII. törvényt is figyelembe kell venni. Így  a  Magyar
          Államkincstár önállóan gazdálkodó központi költségvetési  szerv
          [Áht.   18.   §-ának  (2)  bekezdése],  az  Adó-  és   Pénzügyi
          Ellenőrzési   Hivatal   (APEH)   önálló   jogi   személyiséggel
          rendelkező,  önállóan gazdálkodó államigazgatási  szerv  [2002.
          évi  LXV.  törvény  1.  §-ának  (1)  bekezdése].  Nem  teljesen
          egyértelmű  annak  a  vagyonnak a minősítése  sem,  amellyel  a
          különböző  jogi  személyek  gazdálkodnak  (mi  a  tulajdon,   a
          rábízott vagyon, kezelésben lévő vagyon).

          A  fentiek  alapján a támadott jogegységi határozat  rendelkező
          részének   II.   tétele  a  számításba  jövő   jogi   személyek
          jogszabályokra utaló felsorolásával, valamint az „érdekkörét  a
          cselekmény  érintette” megfogalmazással nem új szabályt  alkot,
          hanem  a  bonyolult jogi minősítésű helyzetben a jogértelmezést
          próbálja megkönnyíteni.

          Az  elmondottak  alapján  álláspontom  szerint  a  3/2004.  BJE
          büntető     jogegységi     határozat    alkotmányellenességének
          megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  indítványt  az
          Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
          közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe
          foglalt  3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 28. §-ának  b)  pontja
          alapján – hatáskör hiányában – vissza kellett volna utasítani.

          Budapest–Esztergom, 2005. november 12.
                                                      Dr. Harmathy Attila
                                                            alkotmánybíró

          Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye

          1.  Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének  a
          jogegységi   határozat  alkotmányellenességét  megállapító   1.
          pontjával  továbbá  a  Be. 51. § (1) bekezdése  és  53.  §  (1)
          bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
          megsemmisítésére irányuló indítványt elutasító 2. pontjával.

          Az   Alkotmánybíróság  sajátos  helyet  foglal  el  alkotmányos
          rendszerünkben, nem része a rendes bírósági rendszernek  és  az
          Alkotmány  speciális  feladatokkal  látta  el  (1350/B/1992  AB
          határozat, ABH 1993, 619.).
          Az Alkotmánybíróság feladatkörét az Alkotmány 32/A. § (1)-(2)
          bekezdése határozza meg. Eszerint az Alkotmánybíróság
          felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg
          ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat;
          alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a
          törvényeket és más jogszabályokat.

          A  bírói  szervezetről  az Alkotmány  45-50.  §-ai  szólnak.  E
          szabályok  értelmében a bírák függetlenek és csak a  törvénynek
          vannak  alárendelve, a bíróságok jogalkalmazásának  egységét  a
          Legfelsőbb Bíróság biztosítja [47. § (2) bekezdés].

          Az  Alkotmánybíróság  egy korai határozata  szerint  a  bíróság
          függetlensége   az  ítélkezés  függetlenségét  tekintve   abban
          rejlik,  hogy  a  bíróságok  a  politikai  törvényeket  és   az
          igazgatási   normákat  is  önállóan  értelmezik.   A   bírósági
          gyakorlat  független  a politikai változásoktól,  koherenciáját
          folyamatossága, hagyományai és az elmélettel való  kölcsönhatás
          segíti  elő.  A  jogot végül is a bíróságok saját  értelmezésük
          szerint  állapítják meg [38/1993. (VI. 11.) AB  határozat,  ABH
          1993, 256.].

          Jóllehet a jogszabályokat az Alkotmánybíróság saját eljárásában
          mindig  értelmezi,  a  jogszabály  értelmezése  azonban   másra
          vonatkozik az Alkotmánybíróság eljárásában és másra a  bírósági
          eljárásban.  Az  Alkotmány elvont szabályainak,  és  az  elvont
          jogszabálynak az egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban az
          értelmezése  az  Alkotmánybíróság hatásköre, ellenben  valamely
          konkrét    tényállás   és   az   elvont   jogszabály   egymásra
          vonatkoztatása,   ezzel  kapcsolatban  a  jogszabály   (önálló)
          értelmezése, bírósági hatáskör [31/1993. (V. 21.) AB határozat,
          ABH 1993, 242.].

          A jogi normák tartalmának meghatározása illetve megszilárdítása
          az  Alkotmány X. fejezete értelmében a bírói gyakorlatra hárul.
          A  bírói gyakorlatra, mint a bírói döntés részbeni alapját vagy
          indokát   képező  tényezőre  történő  hivatkozás  a   bíróságok
          működése  során  mindennapos.  A  bírói  gyakorlatnak  normatív
          ereje,  szabályképző szerepe van. Ebből azonban nem következik,
          hogy  a  bírói  gyakorlatot megjelenítő egyedi döntéseket  vagy
          bírói    testületek    határozatait,   véleményét,    ajánlását
          „jogszabálynak”   kellene  tartani  az  Alkotmány   32/A.   §-a
          alkalmazásában.

          2.   Magam   is  úgy  vélem,  hogy  az  Alkotmánybíróságnak   a
          feladatköre  értelmezésénél  az  alkotmányos  jogállásából   és
          rendeltetéséből  kell  kiindulnia  [25/1999.   (VII.   7.)   AB
          határozat, ABH 1999, 251, 256.]. Az Alkotmánybíróságnak hatalma
          van arra, hogy az Alkotmány 32/A. §-ában megjelenő „jogszabály”
          fogalmat alkotmányos jogállásával összhangban értelmezze.

          A  jelen alkotmányos környezetben azonban nincs ok a jogegységi
          határozat    önálló,    a   jogszabálytól    eloldott,    külön
          alkotmányossági vizsgálatára. A Legfelsőbb Bíróság az Alkotmány
          értelmében „a bíróságok jogalkalmazásának egységét” biztosítja,
          ebben   a  feladatkörében  bocsát  ki  jogegységi  határozatot,
          illetve  – a Bszi. 32. § (5) bekezdése alapján –teszi  közzé  a
          jogegységi    tanács   által   kiválasztott    elvi    bírósági
          határozatokat.  A  jogegységi  határozat  valamely   jogszabály
          alkalmazásának  egységessége (a joggyakorlat  továbbfejlesztése
          vagy  az  egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása)  érdekében
          jön  létre,  ebben  a minőségében kötelező a  bíróságokra  mint
          jogalkalmazó  szervekre.  Normatív tartalma  a  tárgyát  képező
          jogszabályhoz  igazodik, attól önállósult normatív  tartalommal
          nem  rendelkezik. Nem jogszabály, de ugyanakkor joghajlító,  az
          ítélkezési   gyakorlatot  általános   érvénnyel   és   kötelező
          jelleggel  befolyásoló  eszköz. Az általános  jogalkotás  és  a
          nagyon  bonyolult  és  összetett  jogalkalmazás  között  a  jog
          egységes   érvényesülése,   az   ellentmondó   bírói   ítéletek
          kiküszöbölése    érdekében   ható   jogintézmény.    Valamennyi
          jogegységi   határozat  jogszabályhoz  tapad,  a   jogszabályok
          vizsgálatára pedig az Alkotmánybíróságnak hatásköre van.

          Az  Alkotmánybíróság eljárása szempontjából  valamely  vizsgált
          jogszabálynak  minden  esetben felismert normatartalma  van,  a
          jogszabály   szövegét   és   tartalmát   az   alkotmánybírósági
          eljárásban  nem  lehet szétválasztani – különösen  így  van  ez
          akkor,   ha   jogegységi   határozat  született   a   tárgyban.
          Általánosságban  is  megállapítható, hogy minden  jogszabály  a
          gyakorlatban az értelmezett és alkalmazott, nem egyszer változó
          tartalommal él, elszakad a jogalkotótól, egy-egy új tényállásra
          való alkalmazása során kaphat eredetileg a jogalkotó által  nem
          várt, nem szándékolt normatartalmat is.

          A  jogegységi határozatban foglalt normatartalommal  figyelembe
          vett  jogszabály vizsgálatánál az Alkotmánybíróság  eljárásának
          nem   lehet   tárgya  önmagában  a  jogegységi  határozat.   Az
          Alkotmánybíróság jogszabály-értelmezése ugyanakkor nem  oldható
          el, nem függetleníthető a jogegységi határozatban megjelenített
          normatartalomtól.  Az  Alkotmánybíróság jogszabály-értelmezését
          köti  a  jogszabálynak az a felismert normatartalma, amelyet  a
          Legfelsőbb  Bíróság a jogegységi határozatban megállapított.  A
          jogegységi határozat a bíróságokra kötelező, de nem önmagában a
          jogegységi  határozat, hanem az értelmezett,  és  meghatározott
          tartalmú(vá   vált)  jogszabály  lesz  az,  amit  a   bíróságok
          alkalmaznak egy-egy ügy elbírálása során, a személyeket ugyanis
          a jogszabályok kötik.

          Az   Alkotmánybíróság   a   „jogszabály”  alkotmányellenességét
          köteles vizsgálni, a jogszabály szövegét a felismerhető  norma-
          tartalommal. Ha a jogszabály azzal a tartalommal, amit annak  a
          Legfelsőbb  Bíróság  tulajdonít,  alkotmányellenes,   akkor   a
          jogszabályt   meg  kell  semmisíteni.  Nincs   jelentősége   az
          Alkotmánybíróság  eljárását illetően annak, hogy  a  Legfelsőbb
          Bíróság   az   értelmezéskor  vajon  túllépett-e  a  jogszabály
          keretein   vagy  sem  –  nincs  is  olyan  szerv,   amely   ezt
          megállapíthatná,  mert  ez  önálló jogszabályértelmezés  lenne.
          Nincs   jelentősége  annak  sem,  hogy  a  jogszabály,   ha   a
          szövegezése  elméletileg többféle lehetséges  értelmezésnek  is
          teret   ad,   a   jogegységi  határozatra  tekintettel,   ennek
          következtében „válik” alkotmányellenessé vagy eleve  valamennyi
          lehetséges értelmezési változatban is alkotmányellenes.

          Álláspontom  szerint a Be. 51. § (1) bekezdése  és  53.  §  (1)
          bekezdése  megsemmisítését kellett volna kimondani, a  többségi
          határozatban  foglalt  érvek alapján; a jogegységi  határozatot
          támadó indítványt pedig vissza kellett volna utasítani.

          Budapest-Esztergom, 2005. november 12.
                                       Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                                            alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            Criminal Law Uniformity Resolution 3/2004 BJE of the Supreme Court
            Number of the Decision:
            .
            42/2005. (XI. 14.)
            Date of the decision:
            .
            11/12/2005
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2005-3-009?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .
            en_0042_2005.pdfen_0042_2005.pdf