A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.IV.35.203/2021/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában az indítványozó, jogi képviselője (dr. Gáldi Nóra ügyvéd) útján, a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.IV.35.203/2021/4. számú ítélete alaptörvény-ellenessége megállapítását és az Abtv. 43. § (1) bekezdésére figyelemmel, annak megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a kifogásolt kúriai döntés sérti az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésében elismert vallásszabadságához való jogát, továbbá a XV cikk (2) bekezdésébe ütköző önkényes megkülönböztetést eredményez, továbbá sérti az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való joga sérelmét eredményezi.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege – a bírósági határozatokban, továbbá az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.), valamint a 3310/2018. (X. 16.) AB határozatában megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján – a következőképpen foglalható össze.
[3] Az indítványozót a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lvt.) alapján a bíróság 1990. július 13-án jogerőre emelkedett végzésével vette egyházként nyilvántartásba, majd a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) hatálybalépésekor, annak rendelkezései következtében 2012. január 1-jén veszítette el egyházi státuszát. Az Ehtv 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályban volt 34. § (2) és (4) bekezdései értelmében az egyházakra vonatkozó nyilvántartást vezető, az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációjáért felelős miniszterhez kérelmet benyújtó egyház az Ehtv. szerinti elismeréséről az Országgyűlés 2012. február 29-éig döntött, és amennyiben az elismerést valamely egyház tekintetében elutasította, akkor az egyház 2012. március 1-jétől alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületnek minősült. Az utóbbi esetben a szervezet – továbbműködési szándék esetén – kezdeményezhette egyesületként való nyilvántartásba vételét (változásbejegyzési eljárást indíthatott), a bíróság által az Lvt. alapján (tehát egyházként) nyilvántartott adatait a változásbejegyzési eljárás befejezésével egyidejűleg törölni kellett. Az indítványozó fentiek szerinti kérelmét az Országgyűlés a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban (a továbbiakban: OGYh.) elutasította. Az Alkotmánybíróság a 6/2013. (III. 1.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) – többek között az indítványozó által benyújtott alkotmányjogi panasz alapján – határozatában megállapította, hogy az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34. § (2) és (4) bekezdései alaptörvény-ellenesek voltak, ezért azok hatálybalépésüktől kezdve nem alkalmazhatóak. A határozat indokolása rögzítette, hogy „a rendelkezések alapján elfogadott OGYh.-hoz és az Ehtv. közvetlenül hatályosult 34. § (4) bekezdéséhez joghatás nem fűződhet, azok alapján az OGYh. mellékletében megjelölt egyházak egyházi jogállásukat nem veszítették el, vallási egyesületté történő átalakulásuk nem kényszeríthető ki” (Abh., Indokolás [215]).
[4] Az Abh. kihirdetését követően az Ehtv. módosítása folytán az érintett vallási közösségek számára 2013. szeptember 1-jei hatállyal lehetőségük nyílt arra, hogy a módosítás hatálybalépésétől számított 30 napon belüli jogvesztő határidőben kezdeményezzék egyházként történő elismerésüket. Az indítványozó az Országgyűlésnél 2014. július 11-én kezdeményezte az egyházként való elismerését, azonban a H/795. számú határozati javaslatról a bíróságok előtt vizsgálandó időszakig nem született döntés.
[5] 1.2. Az indítványozó (a közigazgatási jogvita felperese) – mint köznevelési közfeladatot ellátó nem állami intézményfenntartó – 2018. január 1-től 2018. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan működési támogatás megállapítására irányuló kérelmet terjesztett elő, melyet a Magyar Államkincstár (az alapul szolgáló közigazgatási jogvita alperese) BPM-ÁHI/1596-5/2018. számú határozatával elutasított. Indokolása szerint a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 40. § (1) bekezdése, valamint a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 37/Q. §-a alapján, működési támogatás kizárólag bevett egyház részére állapítható meg. Utalt arra, hogy az Ehtv. 11. § (4) bekezdése értelmében bevett egyházakat a melléklet tartalmazza. E mellékletben az indítványozó sem a kérelem benyújtásakor, sem a határozat kiadásának időpontjában nem szerepelt.
[6] 1.3. Az indítványozó mint felperes a határozattal szemben keresetet terjesztett elő, melyben elsődlegesen a határozat megváltoztatását és 343 800 000 forint összegű működési támogatásra való jogosultság megállapítását, másodlagosan a határozat megsemmisítését és az alperes új eljárásra kötelezését, míg az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte, fenntartva a határozatában foglaltakat. A Fővárosi Törvényszék 2021. február 24-én kelt 13.K.702.264/2020/15. számú ítéletében az indítványozó mint felperes keresetét elutasította.
[7] Az elsőfokú ítélet indokolásában hivatkozott a Kúria Kfv.35.310/2020/5. számú döntésére, megállapítva, hogy a felperes helytállóan hivatkozott az Abh.-ban foglaltakra, amely szerint egyházi jogállását nem veszítette el. Rámutatott azonban arra, hogy az Abh. meghozatalát követően, 2013. április 1-jei, mad október 1-jei hatállyal módosult az Alaptörvény, illetve 2013. augusztus 1-jei hatállyal az Ehtv. E rendelkezések alapján az Országgyűlés sarkalatos törvényben egyes vallási közösségeket bevett egyházként ismerhet el, és ezek számára az állam sajátos jogosultságokat biztosít. Egyben – az alperessel egyezően – megállapította, hogy a felperes nem szerepel az Ehtv. mellékletében, amely a bevett egyházakat sorolja fel. Hangsúlyozta, hogy a felperest korábban a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján vették egyházként nyilvántartásba, mely jogszabály nem ismerte a bevett egyház fogalmát, azaz ilyen státusszal a felperes soha nem is rendelkezett. Ezért az Abh.-ból sem vezethető le, hogy a felperes bevett egyháznak minősülne, és így működési támogatásra lenne jogosult. Kiemelte továbbá, hogy a hatályos jogszabályokon alapuló megkülönböztetés az Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdéséből fakad. Egyben a felperes nyilvántartásba vételi kérelmére hivatkozással előterjesztett, eljárás felfüggesztésére irányuló indítványát nem tartotta megalapozottnak.
[8] A jogerős ítélet ellen az indítványozó mint felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését – a közigazgatási cselekményre kiterjedő hatállyal – és az alperes új eljárásra és új határozat hozatalára való kötelezését, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokon eljáró bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
[9] 1.4. A Kúria az indítványozó felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogerős ítélete a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályba nem ütközik, ezért azt hatályában fenntartotta, miután teljes mértékben osztotta az elsőfokú bíróság ítéletének jogi álláspontját. Indokolásában utalt a Kvtv. 40. § (1) bekezdés b) pontjára, mely értelmében az Országgyűlés a köznevelési feladat ellátására működési támogatást állapít meg a nemzetiségi önkormányzat vagy az egyházi jogi személy által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben ellátott, továbbá a pedagógiai szakszolgálati intézményekben gyógypedagógiai tanácsadásban, korai fejlesztésben, oktatásban és gondozásban, valamint a fejlesztő nevelésben részt vevő gyermekekre, tanulókra tekintettel a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház részére a 7. melléklet II. pontja szerint. Az igény előerjesztésének időpontjában, a 2018. január 31. napján hatályos Ehtv. 6. § (1) bekezdése szerint vallási közösség az Országgyűlés által elismert egyház és a vallási tevékenységet végző szervezet lehetett. Az Országgyűlés által elismert egyház bevett egyház. Az Ehtv. 16. § (1) bekezdése alapján a miniszter az e törvénynek az adott bevett egyház felvételére vonatkozó módosítása hatálybalépését követő harminc napon belül a bevett egyházat nyilvántartásba veszi.
[10] Az indítvánnyal támadott kúriai döntés indokolása szerint az indítványozó mint felperes alappal hivatkozott az Abh.-ban foglaltakra, miszerint a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban megjelölt egyházak egyházi jogállásukat nem veszítették el. Az Abh. meghozatalát követően ugyanakkor az Alaptörvénynek az ügy megítélését illetően releváns rendelkezései módosultak. Indokolásában kitért továbbá az Alkotmánybíróság 3310/2018. (X. 16.) AB határozatában, valamint a 3047/2019. (III. 14.) AB határozatában foglaltakra, amelyek foglalkoztak az alkotmánybírósági határozatok erga omnes hatályával. Eszerint figyelembe kell venni az Alaptörvény változását is, ugyanis az Abh. után hatályba lépett az Alaptörvény negyedik módosítása, amely már sarkalatos törvényi elismeréshez kötötte az egyházi státuszt. Majd pedig 2013. október 1-jén hatályba lépett az Alaptörvény ötödik módosítása, amely a sarkalatos törvényben elismert egyházakat bevett egyházként nevesíti. Amennyiben tehát az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalát követően az Alaptörvény releváns rendelkezése módosul, akkor a bírói döntés nem alapítható kizárólag a korábbi alkotmánybírósági határozattal való ellentétre, mivel a jogalkalmazónak figyelemmel kell lennie az Alaptörvény változására is annak hatálya alatt. A kúriai döntés hangsúlyozta továbbá azon korábbi határozatának megállapításait, amely szerint az ezzel összefüggésben keletkezett igények érvényesítésére más eljárások rendelkezésre állhatnak, mint ahogyan ez az Emberi Jogok Európai Bíróságának a felperes által a 2015. és 2016. támogatási évekre vonatkozóan kezdeményezett, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kontra Magyarország (54977/12), 2014. április 8. ügyben meghozott ítéletéből is kiderül (Kfv.35.310/2020/5. számú ítélet, Indokolás [41]–[43] bekezdések).
[11] A fentiek alapján azt is megállapította, hogy a felperes a bevett egyházi státuszát az Abh-ból következően azért nem nyerhette vissza, mert azzal soha nem is rendelkezett, mivel az egyházi jogállását nem az Ehtv. alapján vették nyilvántartásba. Az Ehtv. 6. §-a és a Kvtv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazása szempontjából bevett egyháznak, illetve egyházi jogi személynek csak az Ehtv. 16. és 17. §-ai szerint nyilvántartásba vett szervezetek minősülnek. Ezt támasztja alá az Ehtv. 2019. április 15. napjától hatályos 7. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességét vizsgáló 3194/2020. (VI. 11.) AB határozat is, amely szerint az Ehtv. rendszerében a bevett egyház a vallási közösségek egyetlen kategóriája, amelyről nem a bíróság, hanem az Országgyűlés dönt, másfelől a bevett egyház és a többi vallási közösség megkülönböztetése közvetlenül az Alaptörvényen alapul (Indokolás [29], [41]). A kúriai ítélet idézte az Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdésében foglaltakat. Tényként állapította meg, hogy döntése meghozataláig a felperes nem szerepel az Ehtv. bevett egyházakat rögzítő mellékletében, ezért az alperes a kérelem elbírálása során nem hagyhatta figyelmen kívül a Kvtv. és az Ehtv. kötelező előírásait, a felperes támogatásra való jogosultságát nem állapíthatta meg.
[12] A Kúria indokolásában azt is kifejtette, hogy a felperes által a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott kúriai döntések a perbelitől eltérő tényállású ügyekben születtek. Hangsúlyozta, hogy az indítványozó mint felperes által hivatkozott kúriai döntések egyike sem tartalmazott érdemi megállapítást arra nézve, hogy a felperes jogosult-e kezdeményezetti státuszra, illetve időben miként alakult az egyházi státusza és bevett egyháznak minősül-e. Mindezekre figyelemmel megállapította, hogy ezek a döntések az elsőfokú bíróság által is alapul vett kúriai döntéshez képest nem minősülnek eltérő joggyakorlatnak.
[13] 2. Az indítványozó az Alkotmánybíróság főtitkára felhívására kiegészített indítványában a Kúria felülvizsgálati eljárásban meghozott ítéletének megsemmisítését kérte. Előadta, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartott egyházként 1990 évtől folytat tevékenységet. Az indítványozó a 2012. január 1-jével hatályba lépett Ehtv. alapján nem kapott egyházi státuszt. Ugyanakkor az Abh. kifejezetten rögzítette, hogy az indítványozó az egyházi jogállását nem veszítette el (Indokolás [215]). Az indítványozó 2013-ban kezdeményezett egyházi elismerési eljárása nem vezetett eredményre, majd a törvény erejénél fogva megszűnt, amely álláspontja szerint nem eshet a terhére. Azt is előadta, hogy az Ehtv. 2019. április 15. napján hatályba lépett rendelkezései alapján a Fővárosi Törvényszék előtt ismételten kezdeményezte bejegyzett egyházkénti nyilvántartásba vételét, azonban ebben az eljárásban sem született mind a mai napig végleges döntés az indítványozó státuszát illetően.
[14] Az indítványozó mint köznevelési intézményfenntartó a Magyar Államkincstárhoz 2018. január 1-től 2018. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan költségvetési támogatás igénylését terjesztette elő. A Magyar Államkincstár BPM-ÁHI/1596-5/2018. szám alatti határozatában rögzítette, hogy az indítványozó a Kvtv. 40. § (1) bekezdés b) pontja alapján működési támogatásra nem jogosult, mivel nem szerepel az Ehtv. mellékletében, illetve nem olyan egyháznak a belső jogi személye, amely az említett mellékletben szerepel. Az indítványozónak a fenti határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetét a Fővárosi Törvényszék elutasította, mely határozat ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmét a Kúria mint felülvizsgálati bíróság szintén elutasította.
[15] Az indítványozó nézete szerint a kifogásolt bírói döntés (illetve a Magyar Államkincstár határozata és a Fővárosi Törvényszék ítélete) sértik az indítványozó Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésében elismert vallásszabadsághoz való jogát, „ellentétesek a fentiekben hivatkozott Abh. rendelkezéseivel”. Indokolásában kitért arra, hogy az Abh. szerint egyházi jogállását nem veszítette el, mely döntés erga omnes hatállyal bír, az mindenkire nézve kötelező. Hivatkozott továbbá az indítványozó arra, hogy az eljáró hatóságok és a bíróságok a jogszabályokat az Alaptörvény 28. cikke és az Abtv. 39. § (1) bekezdése alapján nem értelmezhetik másként, mint ahogy azt az Alkotmánybíróság egy adott alapjog vonatkozásában már megtette. Ebből következően sérti az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdését az a bírói döntés, amely ettől eltérően értelmezi az Ehtv. és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és végrehajtási rendelete, a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet rendelkezéseit. Ellenkező jogértelmezés elfogadása esetén az Alkotmánybíróság határozatai kiüresedhetnének. Az indítványozó egyben sérülni látta az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, annak folytán, hogy a sérelmezett ítéletet az Abh.-ban foglaltak és az Abtv.-ben előírt kötelezettség figyelmen kívül hagyásával hozta meg. Ezzel összefüggésben azt is kifejtette, tisztában van vele, hogy az Abh. meghozatala óta megváltozott a jogszabályi környezet: az Alaptörvény, az Ehtv., ezért a közigazgatási hatósági eljárásban az időközben bekövetkezett jogszabály-változásokra figyelemmel kell a hatóságnak az új határozatot meghoznia. Ettől függetlenül azonban az indítványozó szerint változatlanul jelentősége van, kiemelkedő fontossággal bír az a kérdés, hogy az Alkotmánybíróság határozatai mennyiben kötik az azt követően eljáró hatóságokat, illetve bíróságokat.
[16] Az indítvány azt is kifejtette, hogy a contra legem jogalkalmazás folytán a támadott kúriai ítélet sérti továbbá az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdését is, mivel egy mindenkire kötelező érvényű jogszabályt figyelmen kívül hagyott.
[17] Álláspontja szerint a támadott kúriai döntés az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe ütköző önkényes megkülönböztetést eredményez, mely összehasonlítható (azonos csoportba tartozó körben), a köznevelési intézmények fenntartói viszonylatában áll fenn. Az indítványozóval szemben a hátrányos megkülönböztetést a Kvtv. 40. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott működési támogatásra való jogosultság el nem ismerésében jelölte meg. Érvelése szerint a jelen helyzet elsődlegesen annak következtében állt elő, hogy a működési támogatás igénybevételének részletszabályait az ágazati jogszabályok [a köznevelési törvény, illetve az annak végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet] tartalmazzák. Véleménye szerint e jogszabályoknak az Abh. szerinti módosítása nem történt meg, így lehetőség van a jogalkalmazóknak arra, hogy az indítványozó működési támogatásra való jogosultságát elutasítsák.
[18] 3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése, valamint az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján jelen ügyben tanácsban jár el. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról dönt, ennek során a tanács megvizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az Abtv. 56. § (3) bekezdése alapján befogadás visszautasítása esetén az Alkotmánybíróság rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[19] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az indítvánnyal szemben támasztott törvényi követelményeknek. Erre nézve a következőket állapította meg.
[20] 3.1. Az Abtv. 27. §-a alapján az „alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva”.
[21] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó a határidőben benyújtott indítványában (az indítványozó a Kúria ítéletét 2021. június 25-én kézbesítették, míg alkotmányjogi panaszát a törvényszék útján elektronikusan 2021. augusztus 24-én terjesztette elő) az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.IV.35.203/2021/4. számú ítélete az ügy érdemében hozott, jogorvoslattal nem támadható döntésének alkotmányossági vizsgálatát kérte, amely ellen fellebbezésnek vagy további felülvizsgálatnak nincs helye, továbbá az indítványozó nagyobb részben az Alaptörvényben biztosított jogai sérelmére hivatkozott, ezért az alkotmányjogi panasz e tekintetben is megfelel az Abtv. 27. §-ában előírt követelményeknek. Az indítványozó alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, és érintettsége, mivel a közigazgatási jogvitában felperes [27. § (2) bekezdés a)–c) pontjai] volt, fennáll.
[22] Az alkotmányjogi panasz benyújtásának törvényi feltétele [Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pont], hogy az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga sérelmére hivatkozzon. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy indítvány e feltételnek csak részben tesz eleget. Az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése nem tartalmaz ugyanis az indítványozó számára Alaptörvényben biztosított jogot, így arra alkotmányjogi panaszt alapítani az indítvá-nyozónak nincs lehetősége {lásd például: 3088/2020. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [21]; 3252/2019. (X. 30.) AB határozat, Indokolás [21]}.
[23] 3.2. Az indítványi kérelem a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeinek ugyanakkor szintén csak részben tesz eleget. Az indítvány tartalmazza: a) azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza (Abtv. 27. §) b) az eljárás megindításának indokát (az indítványozó álláspontja szerint a kifogásolt bírói döntés több alapjogát is sérti); c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírósági döntést; d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [VII. cikk (1) bekezdése, továbbá a XV. cikk (2) bekezdése, XXVIII. cikk (1) bekezdése]; f) kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a támadott bírósági döntés alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt.
[24] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panasza az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése vonatkozásában, bár az indítvány hivatkozik arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés „a köznevelési intézmények fenntartói viszonylatában” áll fenn, illetve arra, hogy az indítványozó hátránya a Kvtv. 40. § (1) bekezdés b) pontja szerinti működési támogatásra való jogosultság hiánya, azonban erre nézve alkotmányjogi érvelést, érdemi, alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem tartalmaz. Ezzel összefüggésben az indítvány jogalkotói mulasztást állított. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint önmagában annak állítása, hogy a támadott bírói döntés az indítványozók számára kedvezőtlen, még nem tekinthető alkotmányjogilag értékelhető indokolásnak, az indítvány érdemi elbírálásának pedig akadálya, ha az nem kapcsolja össze alkotmányjogilag értékelhető módon az Alaptörvény felhívott rendelkezését a támadott bírói döntéssel, illetőleg jogszabályi rendelkezéssel {legutóbb például: 29/2021. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [21]}. Az alkotmányjogi panasz ezért ezen elemeiben nem teljesíti a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontja követelményét.
[25] 3.3. Az Abtv. 29. §-ában meghatározottak szerint az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {erről elsőként lásd: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}.
[26] 3.3.1. Az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmét a bírósági döntések téves, az Abh.-tól eltérő tartalmú jogértelmezésére tekintettel állította. Mint azt az Alkotmánybíróság már számos döntésében kifejtette, továbbá a főtitkár hiánypótlási felhívása helyesen idézte, az Alkotmánybíróság nem zárja ki, hogy „a contra legem jogalkalmazás a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmére vezessen {vesd össze például: 20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [21]–[29]; 3295/2019. (XI. 18.) AB végzés, Indokolás [37]–[40]}. Erre vonatkozó megállapításának azonban csak kivételes esetben lehet helye, és a bírói jogértelmezés kirívó – alapjogi relevanciát elérő – hibája csak akkor merülhet fel, ha a következő (egymást erősítő) feltételek együttes fennállása megállapítható. Egyrészt a bíróság a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog mint eljárásjogi jellegű alapjog egy aspektusát, az indokolási kötelezettséget sértő módon nem indokolja meg, hogy az adott jogkérdésre irányadó, hatályos jogi normákat miért nem alkalmazta. Másrészt, ezzel párhuzamosan, ha a bíróság a jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogi normákat nem veszi figyelembe. Harmadrészt, ha a bíróság döntését egy olyan bírósági joggyakorlatra alapítja, amelynek alapjául szolgáló jogi normákat a jogalkotó új jogi szabályozás elfogadásával és hatálybaléptetésével összefüggésben kifejezetten hatályon kívül helyezett {20/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [29]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában tehát a contra legem jogértelmezés és jogalkalmazás csak kivételesen alapozza meg az alaptörvény-ellenességet, mégpedig akkor, ha a contra legem jogalkalmazás egyben – a 20/2017. (VII. 18.) AB határozatban foglalt feltételek fennállása esetén – alaptörvény-ellenesnek (contra constitutionem) minősül {lásd: 3280/2017. (XI. 2.) AB határozat, Indokolás [38]}.” (Indokolás [39]–[40])
[27] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi – vélt, vagy valós – jogsérelem orvoslása eszközének, ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb eszközzel már nem orvosolható {lásd például: 3145/2015. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [55]}.
[28] A jelen ügyben azonban ilyen kivételes, érdemi vizsgálatra okot adó körülmény nem merült fel. Önmagában az, hogy az indítványozó az egyébként részletesen megindokolt, jogi érvekkel alátámasztott bírósági ítélet érvelését tévesnek tartja, nem alkotmányossági kérdés. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásban nem veti fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[29] 3.3.2. Az indítványozó a kúriai döntés alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdésébe foglalt vallásszabadsághoz való jogának sérelmére tekintettel is állította. Az Alkotmánybíróság ezért megvizsgálta, hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, vagy bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét veti-e fel, s ezáltal az Alkotmánybíróság részéről érdemi vizsgálatot igényel-e, hogy az indítvány által kifogásolt kúriai ítélet, amely a 2018. január 1-jétől 2018. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan működési támogatásra való jogosultság szempontjából azt állapította meg, hogy az indítványozó nem minősül bevett egyháznak, s ezért az igényelt támogatásra való kérelmét elutasító határozatot hatályában fenntartotta, sérti-e az indítványozó Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése szerinti vallásszabadsághoz való jogát.
[30] Az Alkotmánybíróság már számos határozatában foglalkozott az Alaptörvény VII. cikk tartalmával. Az Alkotmánybíróság az Ehtv. – többek között 9. §-ának – több rendelkezése alkotmányosságának vizsgálata során 3193/2020. (VI. 11.) AB határozatában utalt arra, hogy „[k]ihirdetése óta több alkalommal változott az Alaptörvény VII. cikkének egyházak jogállására vonatkozó rendelkezése”. Az Alaptörvény eredeti szövegezése azt rögzítette, hogy „az állam és az egyházak különváltan működnek. Az egyházak önállóak. Az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal”. Az Alaptörvény minden további kérdést sarkalatos törvény szabályozására bízta.
[31] Az Alaptörvény negyedik módosítása nyomán 2013. április 1-jei hatállyal az Alaptörvény VII. cikke úgy változott, hogy kifejezetten az Országgyűlés hatáskörébe utalta, hogy sarkalatos törvényben egyházként ismerjen el vallási tevékenységet folytató szervezeteket, és ez az elismerés a közösségi célok elérése érdekében folytatott együttműködés alapja is. Az alaptörvény-módosítás rögzítette azt is, hogy „vallási tevékenységet végző szervezetek egyházként való elismerésének feltételeként sarkalatos törvény huzamosabb idejű működést, társadalmi támogatottságot és a közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmasságot írhat elő”.
[32] Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseinek hatályos szövege az Alaptörvény ötödik módosításának eredménye. 2013. október 1-jével úgy változott az Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdése, hogy „[a]z állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít.” (Indokolás [39]–[41])
[33] Az Alkotmánybíróság a vallásszabadság alapjogának tartalmával összefüggésben szintén ezen határozatában kifejtette, hogy az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdéséből az következik, hogy a vallásszabadság magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa. Az Alaptörvény VII. cikkének ezen a fordulata a vallásszabadság egyéni alapjogát határozza meg; egészen különleges eseteket leszámítva senkinek nem tagadható meg, hogy világnézeti meggyőződését másokkal megossza. Továbbá a világnézeti meggyőződés tanítása a vallási közösségeket is megilleti (sőt a legtöbb vallási közösség ezt elsődleges feladatának tekinti) (Indokolás [73]–[74]).
[34] Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a vallásszabadság egyéni alapjogából nem következik, hogy bármely magánszemélynek vagy közösségnek Alaptörvényre visszavezethető joga lenne arra, hogy vele az állam együttműködjön közösségi célok elérése érdekében. Emellett kiemelte az Abh. azon megállapítását, mely szerint „[a] közösségi célok meghatározásában – az Alaptörvény keretei között – az államnak viszonylag szabad mozgástere van; általában véve nem köteles valamely egyház, vallási közösség által kitűzött célok megvalósításában közreműködni, ha a tevékenységgel összefüggésben egyébként nem vállal állami feladatot” (Indokolás [151]).
[35] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozó, bár a kúriai döntés kifejezetten nevesíti az Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdésének az egyházak jogállására vonatkozó rendelkezéseit, az indítványában arra nem hivatkozik, csupán az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése szerinti alapjogának sérelmét állítja. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a fentiekben már idézett elvi megállapításait jelen döntése kialakítása során is irányadónak tekintette. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó által kifogásolt kúriai döntés az indítványozó Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése szerinti vallásszabadsághoz (nevezetesen a vallás szabad gyakorlása, a vallási meggyőződés szabad hirdetése, illetve más, lelkiismereti meggyőződésre visszavezethető magatartás tanúsítása) fűződő jogát egyáltalán nem érinti, azzal nem áll közvetlen okozati összefüggésben.
[36] Ezért az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványnak a kúriai döntés Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése sérelmét állító része nem veti fel a konkrét bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, emellett pedig nem tekinthető olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek, amelyet az Alaptörvény VII. cikk (4) bekezdése esetleges összefüggéseire is tekintettel, az Alkotmánybíróság már ne vizsgált volna, ezért az indítványt erre nézve sem találta befogadhatónak.
[37] 4. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a), h) és f) pontjai alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére is, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Schanda Balázs s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Handó Tünde
alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
. |
. |