A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.I.10.252/2012/4. számú ítélete, illetve a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet 33. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
[1] 1. Az indítványozó hat magánszemély jogi képviselőjük útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a, valamint 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
[2] Az indítványozók indítványa elsődlegesen arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.I.10.252/2012/4. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse azt meg, másodlagosan pedig – amennyiben az Alkotmánybíróság nem állapítja meg a Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességét – a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 33. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték.
[3] Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az R.-t a külföldi szolgálatot teljesítők egyes járandóságairól szóló 18/2013. (IX. 5.) HM rendelet 65. §-a 2013. szeptember 13-ával hatályon kívül helyezte, de ez a tény az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti eljárásban – az Abtv. 41. § (3) bekezdésére és 64. § e) pontjára is figyelemmel – nem képezi akadályát az Alkotmánybíróság eljárásának.
[4] 1.1. Az indítványozók – a munkabér és egyéb anyagi juttatások megfizetése iránt indított munkaügyi per felperesei – eltérő időszakokban és időtartamban, 2007. szeptemberétől 2010. novemberéig az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió, Magyar Kontingens állományában törzstisztként teljesítettek szolgálatot.
[5] 2007. július 1-jéig az UNFICYP HUNCON állománytáblájában szereplő törzstisztek misszióbeli ellátását az ENSZ – a kontingens többi tagjához hasonlóan – természetben, térítésmentesen biztosította. A törzstisztek a természetbeni ellátáson felül a Magyar Honvédségtől devizaellátmányban részesültek. Az ENSZ Közgyűlés A/C.5/61/L.49. számú határozatának elfogadásával a törzstisztek ellátási rendszerét megváltoztatta, a korábbi térítésmentes természetbeni ellátás helyett 2007. július 1-jétől fokozatosan bevezette az ún. MSA („Mission Subsistance Allowance”, magyarul: missziós létfenntartási alap) ellátás fizetésének a rendszerét. Ezzel egyidejűleg az ENSZ a törzstisztek vonatkozásában beszüntette a nemzeti kormányoknak azelőtt járó refinanszírozási fejkvóta folyósítását. Mindezekre tekintettel a Magyar Honvédség a devizaellátmány folyósítását a törzstisztek részére megszüntette, helyette külföldi napidíj-kiegészítés került bevezetésre azon törzstisztek részére, akiknek az ENSZ által fizetett MSA összege nem érte el a külföldi napidíj 1 hónapra számított összegének a 150%-át (l. R. 37/A. §). Erre az R. 33. § (3) bekezdésének az alkalmazásával került sor, mely szerint: „Az (1)–(2) bekezdésben foglaltaktól eltérően azon kiküldöttekre, akiknek a külföldi pénzbeli ellátását közvetlenül a béketámogató műveletet irányító nemzetközi szervezet biztosítja, a 34–37. § és a 38–40. § helyett a 37/A. § rendelkezéseit kell alkalmazni.” Az R. 33. § (3) bekezdését a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet módosításáról 13/2008. (VI. 3.) HM rendelet 2. §-a iktatta be, 2008. július 1-jei hatállyal.
[6] 1.2. Az indítványozók szolgálati panasszal fordultak parancsnokukhoz, a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar Főnökéhez, aki azt elutasította. Az indítványozók ezután nyújtották be keresetlevelüket a Székesfehérvári Munkaügyi Bírósághoz. A bíróság az egyes indítványozó által külön indított pereket tárgyi összefüggés okán, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 149. § (2) bekezdése alapján egyesítette.
[7] Az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a devizaellátmány a Hjt. 125/A. §-a alapján megilleti őket, kifizetése a Magyar Honvédség feladata. Az R. 33. §-a egyértelműen kettébontja a juttatások kétféle formáját: az (1) bekezdés szerinti természetbeni ellátásra és a (2) bekezdésben körülírt pénzbeli ellátásra. Az MSA az indítványozók jogértelmezése szerint az R. 33. § (3) bekezdése szerinti pénzbeli ellátásnak nem feleltethető meg, így a törzstiszteket megilleti a devizaellátmány. Az MSA-val az ENSZ kizárólag a korábban térítésmentesen nyújtott természetbeni ellátást váltotta ki, ezért nem helyettesíthet semminemű korábbi nemzeti (pénzbeli) ellátást. Az MSA – szemben a devizaellátmánnyal – átalányösszegben, beosztásra, rendfokozatra, a kontingens tevékenységére, stb. tekintet nélkül, azonos összegben illeti meg a jogosultakat. Nézetük szerint a diszkrimináció azáltal valósul meg, hogy az egyébként azonos állományba tartozók közül az MSA-val ellátott állománynak fizetnie kell mindazon szolgáltatásokért, amelyet az állomány többi része térítésmentesen kap meg, ráadásul devizaellátmányban sem részesülnek.
[8] Az alperes arra hivatkozott, hogy az R. kétféle ellátási formát nevesít, a természetbeni ellátást és a pénzbeli ellátást. Ezért értelmezhetetlen az indítványozók által használt „természetbeni ellátás megváltása” fogalom. Az MSA meghatározott pénzösszeg, pénzbeli ellátás, amelyet az ENSZ folyósít, emiatt az indítványozókra az R. 33. § (3) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az MSA funkciója szerint a külföldi tartózkodással kapcsolatosan felmerülő többletköltségek megtérítésére szolgál, az R. 3. § m) pontja alapján a devizaellátmány a külföldi tartózkodással összefüggésben felmerülő többletköltségekhez való hozzájárulás céljából, külföldi pénznemben folyósított juttatás. Az MSA sajátos, kettős rendeltetésű, költségtérítés jellegű pénzbeli ellátási forma, amely egyrészt valóban fedezi a magyar jognak megfelelő ingyenes természetbeni ellátás költségeit, az ezen felül fennmaradó rész viszont megfeleltethető a devizaellátmánynak, vagyis minden jogos igényt kielégítő kombinált, komplex juttatás. Az MSA folyósításáról és az arra jogosultak köréről az ENSZ Közgyűlése határozott. Az MSA juttatással ellátottak és ezen juttatásban nem részesülők nincsenek egymással összehasonlítható helyzetben.
[9] 1.3. A vitás – a perben eljáró bíróságok által nem egységesen értelmezett – kérdés az volt, hogy az MSA-t (többcélú) pénzbeli ellátásnak vagy kizárólag a természetbeni ellátás pénzbeli megváltásának kell-e tekinteni.
[10] Az ügyben első- és másodfokon eljárt bíróságok (a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság és a Fejér Megyei Bíróság) helyt adtak az indítványozók keresetének és megállapították az elmaradt devizaellátmány összegét. A bíróságok álláspontja szerint az MSA kizárólag az elmaradt természetbeni ellátás kiváltását szolgáló pénzbeli ellátás, így a törzstisztek nem részesülnek – a magyar szabályozás szerint őket egyébként megillető – a külföldi tartózkodással kapcsolatban felmerülő többletköltségek fedezésére szolgáló ellátásban (devizaellátmányban).
[11] 1.4. A Kúria – felülvizsgálati bíróságként eljárva – a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az indítványozók keresetét elutasította. A Hjt. 52. §-át értelmezve megállapította: nem tiltott, hogy a devizaellátmányt más elnevezéssel vagy ellátással összevontan folyósítsák. Az MSA jellegének vizsgálatakor figyelembe vette az ENSZ Békefenntartó Műveletek Főosztálya faxának 3.a. és 5. pontját, melyek szerint az MSA nemcsak az étkezés, szállás költségeinek, hanem a fegyverzet, a felszerelés, a lőszer, a ruházat költségeinek a fedezésére, és a korábban rekreációs szabadságra járó juttatás, napidíj, valamint a küldő országok törzstisztjei után fizetett „alap visszatérítés” kiváltására is szolgált. A fax 8. pontjából is – miszerint ha a törzstisztek számára az elhelyezés, étkezés biztosított, az MSA kevesebb – az MSA komplex jellege következik. Az R. 3. § m) pontja szerint a devizaellátmány célja a tartós külföldi szolgálatot teljesítők részére a külföldi tartózkodással összefüggésben felmerült többletkiadásokhoz és költségekhez való hozzájárulás. Az MSA rendeltetését és a devizaellátmány fogalmát összevetve a Kúria megállapította, hogy az MSA juttatásának van olyan célja, amely megfelel a devizaellátmány juttatása céljának; ezért az MSA a devizaellátmányt is magában foglalja. A bíróság megállapította továbbá, hogy az MSA pénzbeli ellátás; az abban részesülőkre egyértelműen az R. 33. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Hangsúlyozta: „az R. a békefenntartó missziót teljesítők külföldi ellátásának formája (természetbeni vagy pénzbeli) és a folyósító személye különbözőségére tekintettel szabályozza eltérően a kiküldötteket megillető juttatásokat, ezért a külföldön szolgálatot teljesítők az ellátási formák különbözősége miatt nem tekinthetők azonos helyzetben levőknek, így diszkriminációról nem lehet szó.”
[12] 2. Az indítványozók álláspontja szerint a Kúria ítélete az Alaptörvény II. cikkében, XV. cikk (1) és (2) bekezdésében, valamint XVII. cikk (3) bekezdésében biztosított jogaikat sérti, ezért kérték az ítélet alaptörvény-ellenességének a megállapítását és a megsemmisítését.
[13] Nézetük szerint „a törvény előtt mindenki egyenlő” abszolút parancs alaptörvényi szintre emelésével az általános megkülönböztetési tilalom nevesítve is alapjogi szintre emelkedett, a Kúria ítélete ezt sérti, ugyanakkor a diszkrimináció tilalmába is ütközik, mivel a megkülönböztetés az indítványozók emberi méltóságát és a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételhez való jogát [Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdés] sérti.
[14] Az indítványozók nézete szerint a devizaellátmány szempontjából homogén csoportnak az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió, Magyar Kontingens állományát kell tekinteni, mivel a csoport tagjai egymással összehasonlítható helyzetben vannak. A csoporton belüli különbség a törzstisztek és a kontingens egyéb tagjai között áll fenn, részletesen bemutatja, hogy az egyes csoportba tartozók milyen juttatásokban részesülnek. A megkülönböztetés következménye a kontingens tagjai közötti belső aránytalanság. A törzstisztek teljes pénzbeli ellátása lényegében nem nőtt, miközben a feladatuk ellátásával kapcsolatban felmerült költségeik jelentősen növekedtek. Összességében a törzstisztek ellátása nemcsak a korábbi ellátásukhoz képest, hanem a kontingens táborban elhelyezett tagjaihoz képest is csökkent. Amíg a kontingens többi tagja jövedelme egy részét meg is tudta takarítani, addig az indítványozók az MSA-ból a létfenntartásukhoz feltétlenül szükséges napi kiadásokat fedezték, devizaellátmányt pedig nem kaptak. Előfordult, hogy egy magasabb rendfokozatú törzstiszt a kiküldetés alatt összességében csekélyebb ellátásban részesült, mint a kontingens egy alacsonyabb rendfokozatú, nem törzstiszt tagja. Ez egy olyan hierarchizált szervezetben, mint a honvédség, értelemszerűen feszültséghez vezetett és a törzstisztek emberi méltóságát sértette. A devizaellátmány megvonása a törzstisztek esetében mindazon juttatásokra is kihatással volt, amit a munkáltató a devizaellátmányból számolt. Megkülönböztetést jelent továbbá, hogy az MSA nem alapja a nyugdíjjáruléknak, így a nyugdíj összegének megállapításakor is figyelmen kívül marad.
[15] Az indítványozók hivatkozása szerint a Kúria azzal indokolta a különbségtételt, hogy az indítványozók részesültek MSA-ban, míg a kontingens többi tagja nem. Ebben a körben viszont nem lehetett volna eltekinteni az MSA tényleges funkciójától, rendeltetésétől. Az elhelyezésbeli különbség és az ENSZ-től kapott ellátásbeli különbség alkotmányosan nem indokolhatja sem a Magyar Honvédségtől kapott juttatások eltérő mértékét, sem a majdani alacsonyabb összegű nyugdíjat.
[16] Az indítványozók kiemelik, hogy nem ahhoz van Alaptörvényben biztosított joguk, kiküldetésük során devizaellátmányban részesüljenek, hanem ahhoz, hogy az Alaptörvénynek megfelelő jogszabályok alkalmazása során a törvény előtti egyenlőséget tartsa tiszteletben és a munkavállalóknak biztosítsák a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételeket. A Kúria nem hivatkozott olyan alapjogra, amelynek érdekében az indítványozóknak „a törvény előtt mindenki egyenlő” alapjoga korlátozható lenne, ennek következtében a korlátozás szükségessége-arányossága fel sem merül.
[17] Az indítványozók véleménye szerint a Kúria ítélete megkülönböztette a kontingens különböző tagjait és ennek folytán az indítványozók hátrányosabb helyzetbe kerültek mint a kontingens nem törzstiszt tagjai. Amikor a Magyar Honvédség alacsonyabb szintű ellátást nyújt egy magasabb rendfokozatú tisztnek, mint egy ugyanolyan helyzetben levő alacsonyabb rendfokozatúnak, akkor sérül az állomány egy csoportjának emberi méltósága, és nem biztosítják számukra a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételeket. Ez utóbbi ugyanis az arányos, az állomány többi tagjához képest indokolatlanul nem eltérő ellátást is magában foglalja. Az indítványozók utaltak továbbá a Hjt. 6. §-ára, mely szerint a szolgálati viszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.
[18] Az indítványozók másodlagosan – abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Kúria megfelelően alkalmazta a jogszabályokat – az Abtv. 28. § (1) bekezdésének az alkalmazásával az R. 33. § (3) bekezdésének az alaptörvény-ellenessége megállapítását kérték az Alaptörvény II. cikkének, XV. cikk (1) és (2) bekezdésének, valamint XVII. cikk (3) bekezdésének a sérelme miatt; kérték továbbá a hivatkozott rendelkezés alkalmazásának kizárását az ügyükben. Az Alaptörvény e rendelkezéseinek a sérelméhez kapcsolódóan külön indokolást nem terjesztettek elő, korábbi érveikre hivatkoztak azzal, hogy „ebben az esetben a hátrányos megkülönböztetés nem (elsősorban) a Kúria ítéletéből ered, hanem a Kúria által alkalmazott jogszabályokból”.
[19] Kifejtették továbbá, hogy a Hjt. 125/A. § és a 287. § (2) bekezdése alapján a honvédelmi miniszter nem hozhat olyan tartalmú rendeletet, melyben az állomány bármely tagjától a békefenntartó műveletekben való részvétel időtartamára járó devizaellátmányt megvonja; ehhez képest az R. 33. § (3) bekezdése megvonta a devizaellátmányt és a Hjt. alapján a nemzetközi katonai megfigyelői és szaktanácsadói feladatokat ellátók esetében alkalmazható napidíj kiegészítést állapított meg anélkül, hogy az indítványozók napidíjban részesülnének. Érvelésük szerint a honvédelmi miniszter túllépte a törvényi felhatalmazást, az R. a Hjt-vel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz, így az már a kihirdetéskor Alkotmányba ütközött. Az Alaptörvény 17. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy a Kormány tagja törvényi felhatalmazás alapján hozhat rendeletet, mely törvénnyel nem lehet ellentétes; ez a jogbiztonság elvébe, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe is ütközik. [Az Alaptörvény 17. cikkének megjelölése egyértelmű elírás, az indítvány tartalmilag a 18. cikk (3) bekezdését idézi.] Álláspontjuk alátámasztására hivatkoztak a Hjt. későbbi módosításaira. Bár az indítványozók másodlagos kérelmükkel kapcsolatban az Abtv. 28. § (1) bekezdését jelölték meg, az Alkotmánybíróság az indítványnak ezt a részét annak tartalma szerint, az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti indítványként bírálta el.
[20] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek; különösen az Abtv. 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket vizsgálja [Abtv. 56. § (2) bekezdés]. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett, az indítványozók érintettek és a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítették.
[21] 3.1. Az indítvány az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdése szerinti feltételeknek formailag egészében megfelel.
[22] Az az indítvány elem, amely az R. 33. § (3) bekezdésének az alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény II. cikkének, XV. cikk (1) és (2) bekezdésének, illetve XVII. cikk (3) bekezdésének a sérelmére alapozza, tartalmilag nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában szereplő feltételnek. Az indítványozók azt részletesen kifejtik, hogy – álláspontjuk szerint – a Kúria jogértelmezése milyen módon tartalmaz hátrányos megkülönböztetést részükre emberi méltóságuk, illetve a méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételhez való joguk tekintetében, ugyanakkor a konkrét jogszabályi rendelkezésnek az alaptörvény-ellenességét külön nem indokolják, csak korábbi indokolásukra utalnak vissza. Jogszabály, jelen esetben az R. 33. § (3) bekezdése nyilvánvalóan másként valósíthat meg alaptörvény-ellenességet, mint egy bírói döntés. Önmagában az, hogy a jogszabály más juttatásokat biztosít a személyek két meghatározott, különböző köre részére (jelen esetben aszerint, hogy a külföldi pénzbeli ellátást a magyar állam vagy közvetlenül a béketámogató műveletet irányító nemzetközi szervezet biztosítja), még nem valósít meg hátrányos megkülönböztetést. Az indítvány az R. 33. § (3) bekezdéshez kapcsolódóan, a hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában nem tartalmaz olyan külön indokolást, amelyet az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenesség vizsgálata során értékelni tudna.
[23] 3.2. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja alapján akkor lehet az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt benyújtani, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alkalmazott alaptörvény-ellenes jogszabály miatt az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga sérült.
[24] Az Alaptörvény 18. cikk (3) bekezdése a Kormány tagjának rendeletalkotási jogát és ennek korlátait szabályozza. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe foglalt, elvont jogállamiság fogalom az Alkotmánybíróság eddig folytatott következetes gyakorlata szerint önmagában nem tekinthető Alaptörvényben biztosított jognak [pl. 3022/2014. (II. 11.) AB végzés].
[25] Az erre a két alaptörvényi rendelkezésre alapított indítványi elem a fentiekből következően nem felel meg az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontjába foglalt feltételnek, mivel nem Alaptörvényben biztosított jog sérelmét állítja.
[26] 3.3. Az indítványozók – a Kúria ítélete vonatkozásában – az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésének a sérelmét az emberi méltósághoz (Alaptörvény II. cikk) és a munkavállalók méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételhez való joghoz [Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdés] kapcsolódóan állították. A diszkrimináció nézetük szerint azáltal valósult meg, hogy a Kúria ügyükben az R. 33. § (3) bekezdését alkalmazta, és nem volt tekintettel az R. 33. § (1)–(2) bekezdésére.
[27] Az, hogy az indítványozók ügyében az R. mely rendelkezését kell alkalmazni, jogalkalmazási, jogértelmezési kérdés. A Kúria részletesen megindokolta, hogy az MSA-t miért tekinti olyan komplex juttatásnak, amelynek egy része megfeleltethető a devizaellátmánynak. Ebből okszerűen következik, hogy a Kúria az indítványozók esetében az R. 33. § (3) bekezdését alkalmazta.
[28] Az Abtv. 29. §-ából következően az Alkotmánybíróság a bírói ítéleteket kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálhatja felül, törvényességi, jogértelmezési kérdések megítélése nem tartozik a hatáskörébe. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben, hogy az erre irányuló indítványok befogadását visszautasítja. Az Alkotmánybíróság – többek között – a 3028/2014. (II. 17.) AB végzésében részletezte ennek a jogkérdéseknek a megítélését. „[A]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; (…)}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]; (…)]}.” {3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]}
[29] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását – figyelemmel az Abtv. 27. §-ára, 29. §-ára, 52. § (1b) bekezdésének e) pontjára – az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a), f) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |