English
	Hungarian

Ügyszám: .	606/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Bragyova András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 121/2009. (XII. 17.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/1013 .

A döntés kelte: Budapest, 12/14/2009 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az    Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára  és  mulasztás megállapítására  irányuló indítvány   tárgyában  —  dr.  Trócsányi  László  alkotmánybíró párhuzamos indokolásával — meghozta a következő                            határozatot:                                  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotásról  szóló 1987.   évi  XI.  törvény  alkotmányellenes,  ezért  azt  2010. december 31. napjával megsemmisíti.    Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                                               I.                                 Több    indítványozó    fordult   az   Alkotmánybírósághoz    a jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban: Jat.)  számos rendelkezése utólagos alkotmányossági vizsgálatát kérve. Az  egyik indítványozó állítása szerint alkotmányellenes a Jat. 1.   §  (1)  bekezdés  b)  pontjában,  6.  §-ában,  21.  §  (1) bekezdésében;  24. § (2) bekezdésében; 28. §-ában;  40.  §  (2) bekezdésében;  41.  §  (2) bekezdésében  szereplő  törvényerejű rendelet kifejezés, valamint a 39. §-ban szereplő „törvényerejű rendelet  tervezetét”  továbbá  az  „illetőleg  a  köztársasági elnök” szövegrészek, mivel ezek ellentétesek az Alkotmány 2.  § (1)  bekezdésével, 25. § (2) bekezdésével, valamint 29.  §  (1) bekezdésével,  továbbá az Alkotmány módosításáról  szóló  1989. évi  XXXI.  törvény  (a továbbiakban: Alkmód1989.)  38.  §  (2) bekezdésével.  Ugyancsak ellentétes az indítványozó  szerint  a Jat. 46. § (1) bekezdésében, 47. § (1) bekezdésében, az 53. § - ában,   54.   §-ában   és  56.  §  (1)  bekezdésében   szereplő „köztársasági   elnök”  szövegrész,  mivel  az  ellentétes   az Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésével. Az  Alkotmányban  foglalt jogállamiság követelményébe, valamint az Alkmód1989. 38. §  (6) bekezdésébe továbbá az Alkotmány módosításáról szóló 1990.  évi XL.  törvény  (a továbbiakban: Alkmód.2.) 51. § (2) bekezdésébe ütközőnek  véli az egyik indítványozó a Jat. 1. § (1)  bekezdés d)  pontjában,  7.  §-át,  8. § (1)  bekezdésében,  21.  §  (1) bekezdésében, 24. § (2) bekezdés b) pontjában, 28. §-ában,  41. §   (1)   bekezdésében  található  „minisztertanácsi  rendelet” szövegrészt.  A  fentieken túlmenően indítványozó  kérte  annak megállapítását is, hogy „a Jat. egésze sérti az Alkotmány 2.  § (1) bekezdését”. Egy  másik  indítványozó alkotmányellenesnek véli a kizárólagos törvényhozási  tárgykörök Jat.-ban való  meghatározását,  mivel szerinte az Országgyűlés nem jogosult arra, hogy az Alkotmányon kívül    törvényben   határozzon   meg   általános    jelleggel törvényhozási tárgyköröket. Ugyancsak  Alkotmánnyal való összeütközést  vél  felfedezni  az állami  irányítás  egyéb  jogi eszközei  szabályozása  kapcsán. Álláspontja  szerint  a  Jat.  normatív  utasításra   vonatkozó rendelkezése  ellentétes az Alkotmány 37. §  (3)  bekezdésével. Úgy   véli   ez  a  megsemmisítés  lehetővé  tenné   „a   hazai jogforrástan   több   művelője   által   (…)   javasolt   belső „közigazgatási    rendelkezés”    elnevezésű     jogi     norma intézményesítését”. A  Jat.  51/A.  §  (1)  és (2) bekezdései is alkotmányellenessé váltak  indítványozó szerint azáltal, hogy  a  2002.  évi  LXI. törvénnyel  végrehajtott  alkotmánymódosítás  eredményeként  az Alkotmány  32/D. § (4) bekezdése rendelkezik a  Magyar  Nemzeti Bank   elnökének  rendeletalkotási  jogáról,  így   kéri   ezen rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát is. A  Jat. 53. §-a, amely az irányelvek kibocsátásáról rendelkezik ellentétben  áll  az Alkotmány 19. § (3) bekezdésében,  24.  §- ábann  és  35. § (2) bekezdésében foglaltakkal. E rendelkezések ugyanis  indítványozó  szerint egyértelműen  meghatározzák  „az Országgyűlés  és a Kormány által alkotható normatív  és  egyedi aktusfajtákat”. A Jat. 54. §-a által szabályozott, a jogszabályok értelmezésére kiadott  elvi állásfoglalások sértik a jogbiztonság alkotmányos elvét,  mivel  nem  tűnik  ki  a  szabályozásból,  hogy  ez   a jogszabály-értelmezés kötelező erejű-e vagy sem. Ugyanakkor azt is  aggályosnak tartja, hogy a Jat. hivatkozott rendelkezése az Országgyűlés és a Kormány számára általános felhatalmazást ad a jogszabályok  értelmezésére.  Indítványozó  véleménye   szerint „csak olyan megoldás lehet alkotmányos, amely bármely jogalkotó szervet az általa kibocsátott jogszabály tekintetében jogosítja fel   hiteles   értelmezésre  azzal,  hogy  az  ilyen   hiteles értelmezés    mint    normatív   aktus   az    Alkotmánybíróság alkotmányossági ellenőrzése alá tartozik”. A  jogi  iránymutatások  között  a  miniszter  és  az  országos hatáskörű  szerv  vezetője  által  kibocsátható  irányelvek  és tájékoztatók  azért  alkotmányellenesek  indítványozó   szerint mivel  azok  nem  jogszabályok,  így  az  Alkotmány  7.  §  (2) bekezdése  szerinti, a jogalkotás rendjét szabályozó törvénynek nem lehetnek tárgyai. Végezetül  az indítványozó az Alkotmánybíróságról  szóló  1989. évi   XXXII.   törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)   49.   §-ára hivatkozással kéri, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: „az Országgyűlés    az    alkotmányi   felhatalmazásból    származó jogalkotási feladatának teljesítését elmulasztotta és  ezzel  a jogállamiság szempontjából súlyos alkotmányellenességet idézett elő”.  A  mulasztás  megállapítását  az  Alkotmány  7.  §   (2) bekezdésére   hivatkozással   kéri,   amely   arra    tartalmaz felhatalmazást  és kötelezést egyszerre, hogy  az  Országgyűlés szabályozza törvényben a jogalkotás rendjét. Ugyanakkor  az  állampolgári  jogok  országgyűlési  biztosa  is indítványt   nyújtott  be  az  Alkotmánybírósághoz,   mivel   a hivatalához a Jat. hatályos szövegének megtévesztő volta  miatt benyújtott  állampolgári panasz alapján lefolytatott „vizsgálat az alkotmányellenesség gyanúját vetette fel”. Így az Abtv. 1. § b)  pontja  alapján indítványozta a Jat. 1. § (1)  bekezdés  b) pontja,  6.  §-a,  7.  §-a, 8. §-a  és  10.  §-a  —  amelyek  a köztársasági   elnök  törvényerejű  rendelet  alkotási   jogát, illetve  a  „törvényerejű  rendelet”  szövegrészt  tartalmazzák —alkotmányosságának  utólagos vizsgálatát  és  megsemmisítését, arra  való  hivatkozással a megjelölt  rendelkezések  sértik  a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] követelményét. Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokat  a   szoros   tartalmi összefüggés miatt egyesítette és együttesen bírálta el.                               II.                                  1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:    „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”    „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső jog összhangját.  (2)   A   jogalkotás  rendjét  törvény  szabályozza,  amelynek elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”    „8.  § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.  (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”    „9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú   és   egyenlő védelemben részesül.”    „20.  §  (1) Az országgyűlési képviselők általános választását – az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás kivételével  –  az  előző  Országgyűlés  megválasztását  követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani.”    „24.  §  (1)  Az  Országgyűlés  akkor  határozatképes,  ha   a képviselőknek több mint a fele jelen van.  (…)  (4)  Az  Országgyűlés  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott Házszabályban  állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét.”    „25.  §  (1) Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány,  minden országgyűlési  bizottság  és  bármely  országgyűlési  képviselő kezdeményezhet.  (2) A törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg.”    „29.  §  (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök,  aki kifejezi  a  nemzet  egységét,  és  őrködik  az  államszervezet demokratikus működése felett.”    „32/D.  §  (1)  A  Magyar Nemzeti Bank  a  Magyar  Köztársaság központi   bankja.  A  Magyar  Nemzeti  Bank  külön  törvényben meghatározott módon felelős a monetáris politikáért.  (…)  (4)   A   Magyar   Nemzeti   Bank  elnöke   külön   törvényben meghatározott  feladatkörében  rendeletet  bocsát   ki,   amely törvénnyel  nem  lehet  ellentétes. A  rendeletet  a  hivatalos lapban ki kell hirdetni.”    „33/A. § A Kormány megbízatása megszűnik:  a) az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával,  (…)”    „35. § (…)  (2)  A  Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát  ki, és  határozatokat  hoz.  Ezeket a miniszterelnök  írja  alá.  A Kormány   rendelete   és   határozata  törvénnyel   nem   lehet ellentétes.  A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban  ki  kell hirdetni.”    „37.   §  (1)  A  miniszterelnök  vezeti  a  Kormány  üléseit, gondoskodik   a   Kormány   rendeleteinek   és   határozatainak végrehajtásáról.  (…)  (3)   A  Kormány  tagjai  törvényben  vagy  kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek.  A  rendeleteket  a  hivatalos  lapban  ki   kell hirdetni.”    „44.  §  (1)  A  választópolgárok  a  helyi  önkormányzást  az általuk  választott  képviselőtestület útján,  illetőleg  helyi népszavazással gyakorolják.”    „44/A. § (1) A helyi képviselőtestület:  a)  önkormányzati  ügyekben  önállóan  szabályoz  és  igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül,  (…)  (2)  A  helyi  képviselőtestület a  feladatkörében  rendeletet alkothat,   amely  nem  lehet  ellentétes  a  magasabb   szintű jogszabállyal.”    „61.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy  a  közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”    „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”    2. A Jat. támadott rendelkezései:  „1.  §  (1)  A  jogalkotó  szervek a következő  jogszabályokat alkotják:  (…)  b)  a  köztársasági elnök (a továbbiakban: köztársasági elnök) törvényerejű rendeletet,  (…)  d)  a miniszterelnök, elnökhelyettese és tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,  e)   az   országos   hatáskörű  szerv  vezetésével   megbízott államtitkár (a továbbiakban: államtitkár) rendelkezést,  f) a tanács rendeletet.”    „2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg  a)  a  társadalmi  rendre, valamint a  társadalom  meghatározó jelentőségű  intézményeire, az állam szervezetére,  működésére, és   az   állami   szervek   hatáskörére   vonatkozó   alapvető rendelkezéseket,  b)    a   gazdasági   rendre,   a   gazdaság   működésére   és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat,  c)  az  állampolgárok  alapvető jogait és kötelességeit,  ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.”    „3.   §  A  társadalmi  rendre  vonatkozóan  törvényben   kell szabályozni különösen  a) az Alkotmányban felsorolt állami szervek működését,  b)  a  társadalmi  szervezetek és az érdekképviseleti  szervek jogállását,  c)  az  országgyűlési képviselők és a tanácstagok választását, valamint jogállását,  d)   a   miniszterek   és  az  államtitkárok   jogállását   és felelősségét,  e) a népszavazást,  f)   a   bűncselekményeket,  a  büntetéseket  és  a  büntetés- végrehajtást,  g) a büntető, a polgári és az államigazgatási eljárást.”    „4.   §   A  gazdasági  rendre  vonatkozóan  törvényben   kell szabályozni különösen  a)   a   tulajdonviszonyokat,  a  magánszemélyek  és  a   jogi személyek vagyoni viszonyait,  b)   az   állam   kizárólagos   gazdasági   tevékenységét,   a népgazdasági   tervezést,  továbbá  a  gazdálkodó   szervezetek jogállását és állami irányításuk alapvető rendjét,  c)   az   állami  pénzügyeket,  az  adókat  és  az  adójellegű kötelességeket,  d)    a   középtávú   népgazdasági   tervet   és   az   állami költségvetést,  e) a munkaviszony és a munkavédelem alapvető kérdéseit.”    „5.  § Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen  a) az állampolgárságot,  b)  a személyi szabadságjogokat és korlátozásukat, a külföldre utazásnak és az útlevél kiadásának a feltételeit,  c) az egyesülési és a gyülekezési jogot,  d) a sajtóra vonatkozó rendelkezéseket,  e) a házasságot és a családot,  f)  az  öröklést, a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket,  g)   a   közérdekű   bejelentések,  javaslatok   és   panaszok intézését,  h)   a   lelkiismereti  szabadsághoz  és   a   vallás   szabad gyakorlásához fűződő alapvető jogokat és kötelességeket,  i) az oktatást és a közművelődést,  j) az egészségügyi ellátást és a társadalombiztosítást,  k) a honvédelmi kötelezettséget,  l) a személyi nyilvántartást.”    „6.  §  (1)  A  köztársasági  elnök  a  saját  vagy  —  ha  az Országgyűlés   nem   ülésezik  —  az  Országgyűlés   jogkörében törvényerejű  rendeletet  alkot;  az  Alkotmányt  azonban   nem változtathatja meg, és nem alkothat törvényerejű rendeletet a 2- 5. §-ban meghatározott esetekben.  (2)  A  törvényerejű  rendeletet az Országgyűlés  legközelebbi ülésén   a   köztársasági  elnök  köteles  az   Országgyűlésnek bemutatni.”    „7.  § A Kormány az Alkotmányban meghatározott feladatkörében, illetőleg  törvényben  vagy  törvényerejű  rendeletben   kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.”    „8.   §   (1)   A   miniszter  feladatkörében  és  törvényben, törvényerejű  rendeletben  vagy  minisztertanácsi   rendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.”    „10. § A tanács rendeletet ad ki  a)  törvény,  törvényerejű rendelet felhatalmazása  alapján  a helyi,  területi sajátosságoknak megfelelő részletes  szabályok megállapítására;  b)  a  magasabb szintű jogszabályban nem rendezett  társadalmi viszonyok rendezésére.”    „14. § (…)  (2)  A  miniszteri  rendelet  és az  államtitkári  rendelkezés melléklete  —  ha az állampolgárokat közvetlenül nem  érinti  — kivételesen a minisztérium, országos hatáskörű szerv  hivatalos lapjában  történő  közzététellel is  kihirdethető.  Ilyenkor  a melléklet  megjelenésének helyére a jogszabályban utalni  kell, és a hatálybalépéséig a mellékletet közzé kell tenni.”    „15. § (…)  (2)  A  szabályozás  tárgykörébe  tartozó  alapvető  jogok  és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni.”    „16.  §  (1)  Az  általánosan  kötelező  magatartási  szabályt tartalmazó nemzetközi szerződést a tartalmának megfelelő szintű jogszabályba foglalva kell kihirdetni.  (2)  A jogszabályba nem foglalt nemzetközi szerződést —  ha  a köztársasági elnök vagy a Kormány másként nem rendelkezik  –  a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.”    „21.  § (1) A Kormány a törvények, törvényerejű rendeletek  és egyes   jelentős   minisztertanácsi  rendeletek   előkészítése, továbbá    meghatározott   körben   a    jogszabályok    átfogó felülvizsgálata  céljából  ötéves  időszakra  szóló   programot állapít meg.”    „24.  §  (1)  Az  igazságügyminiszter felelős  azért,  hogy  a jogszabály  összhangban álljon más jogszabályokkal, megfeleljen a   jogpolitikai   elveknek,  illeszkedjen   be   az   egységes jogrendszerbe,   és   feleljen   meg   a   jogalkotás   szakmai követelményeinek.  (2) E felelősség érvényre juttatása érdekében a szakminiszter  a)  a  törvényjavaslatok és a törvényerejű rendelet tervezetét az  igazságügyminiszterrel együtt készíti el,  és  terjeszti  a Kormány elé,  b)     a     minisztertanácsi    rendelet    tervezetét     az igazságügyminiszterrel egyetértésben terjeszti a Kormány elé,  c)   a   miniszteri   rendelet,  illetőleg   az   államtitkári rendelkezés     tervezetét    véleményezésre    megküldi     az igazságügyminiszternek.”    „28.   §   A   törvény,   a   törvényerejű   rendelet   és   a minisztertanácsi  rendelet tervezetét véleményezésre  meg  kell küldeni  a  legfőbb  ügyésznek, továbbá –  ha  az  a  bíróságok hatáskörét is érinti – a Legfelsőbb Bíróság elnökének is.”    „37.  §  (1)  A  törvénykezdeményezés jogát,  a  kezdeményezés módját  és  a  törvényalkotás  rendjét  az  Alkotmány   és   az Országgyűlés ügyrendje szabályozza.  (2)  Ha  társadalmi  szervezet vagy érdekképviseleti  szerv  a Kormánynak    törvény    kezdeményezését    javasolja,    erről tájékoztatni  kell  az  Országgyűlés elnökét  és  az  illetékes országgyűlési bizottságot.  (3)   A  törvényjavaslatot  –  ha  az  Országgyűlés  ügyrendje kivételt  nem  tesz – legalább harminc nappal  az  Országgyűlés ülésszaka előtt be kell terjeszteni.”    „38.   §   (1)   Ha   az  országgyűlési  bizottság   vagy   az országgyűlési képviselő törvényt kezdeményez és az Országgyűlés az   indítványt  elfogadja,  a  Kormányt  vagy   az   illetékes országgyűlési   bizottságot   bízza   meg   a   törvényjavaslat előkészítésével.  (2)  Ha  az  országgyűlési  bizottság  vagy  az  országgyűlési képviselő  általa előkészített törvényjavaslatot terjeszt  elő, az Országgyűlés dönt a törvényjavaslat napirendre tűzéséről.  (3)    A   törvényjavaslat   tervezetének   a   véleményezésre bocsátásáról  és  –  az  Országgyűlés  döntése  alapján   –   a társadalmi vita megszervezéséről a Kormány gondoskodik.”    „40.  §  (1)  A törvényjavaslathoz az előterjesztő  indokolást csatol,  amelyben bemutatja azokat a társadalmi,  gazdasági  és szakmai   körülményeket,   amelyek  a   javasolt   szabályozást szükségessé   teszik,  továbbá  ismerteti   a   jogi   megoldás szempontjait.  (2)  Ha a köztársasági elnök az Országgyűlés jogkörében  alkot törvényerejű rendeletet, ennek a tervezetéhez is indoklást kell készíteni.”    „41.  §  (1)  A  minisztertanácsi  rendelet  megalkotására   a Kormány által megállapított szabályok az irányadók.  (2)   A   Kormány   az  általa  kezdeményezett   törvény-   és törvényerejű   rendelet  tervezetének  előkészítése   során   a szabályozás fő kérdéseiben előzetesen állást foglal.”    „45.   §  (1)  A  szakminiszter  feladata,  hogy  folyamatosan vizsgálja  –  az érdekelt minisztereknek és országos  hatáskörű szervek vezetőinek bevonásával – a jogszabályok hatályosulását, és   a   vizsgálat  eredménye  alapján  megtegye  a   szükséges intézkedéseket.  E kötelessége nem érinti a Legfelsőbb  Bíróság elnökének,  a legfőbb ügyésznek és a Központi Népi  Ellenőrzési Bizottság elnökének a jogkörét.”    „46.  §  (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány, a  kormánybizottságok,  a  tanácsok és  a  tanácsok  végrehajtó bizottságai  határozatban szabályozzák  az  általuk  irányított szervek  feladatait, a saját működésüket, és állapítják  meg  a feladatkörükbe tartozó terveket.”    „47.  §  (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a  Kormány és a kormánybizottságok határozatainak előkészítésére vonatkozó szabályokat e szervek állapítják meg.”    „49.  §  (1)  A  miniszter  és  az  országos  hatáskörű  szerv vezetője  jogszabályban meghatározott irányítási  jogkörében  a közvetlen   irányítása   alá  tartozó   szervek   tevékenységét szabályozó utasítást adhat ki.  (2)  A  külkereskedelmi  tevékenység,  valamint  a  honvédelmi kötelezettség körében közvetlen irányítás alá tartozó  szervnek kell  tekinteni  azt a gazdálkodó szervezetet  is,  amelynek  a külön törvény szerint utasítás adható.”    „53.  §  Az  Országgyűlés, a köztársasági elnök és  a  Kormány irányelvet  bocsát  ki,  amelyben  általános  érvényű  célokat, programokat határoz meg, illetőleg állást foglal az állami és a társadalmi  élet  fontos kérdéseiben. Ez az irányelv  a  Magyar Közlönyben közzétehető.”    „54.  §  Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány  a jogszabályokat elvi állásfoglalásban értelmezheti. Ezt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni.”    „56.  § (1) Az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány jogi   iránymutatásainak  előkészítésére  az  általuk  alkotott jogszabályok  előkészítésének  a  szabályait  kell  megfelelően alkalmazni.”    „57.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság hivatalos lapja  a  Magyar Közlöny.  (2)   A   Magyar  Közlöny  tartalmazza  a  jogszabályokat,   a nemzetközi szerződéseket, az Országgyűlés, a köztársasági elnök és a Kormány határozatait és jogi iránymutatásait, a Legfelsőbb Bíróság  irányelveit, és elvi döntéseit,  valamint  a  személyi kérdésekben hozott döntéseket, ideértve a köztársasági elnök és a Kormány által adományozott kitüntetéseket is.  (…)  (4)  A  Magyar  Közlönyt a feladatkörrel rendelkező  miniszter által kijelölt személy szerkeszti.”    „58. § (…)  (2)    A    Határozatok    Tárában    lehet    közzétenni    a kormánybizottságok  határozatait és egyéb olyan  közleményeket, amelyek    közzétételét   a   Határozatok   Tára   szerkesztője engedélyezte.  (3) A Határozatok Tárát a Kormány tagjai, az államtitkárok,  a miniszterhelyettesek, az országos hatáskörű szervek vezetői  és helyetteseik,   valamint  a  Minisztertanács  Titkárságának   a vezetője által meghatározott szervek vezető munkatársai  kapják meg.”    „59. § (…)  (3)  A  minisztérium, az autonóm államigazgatási szerv vagy  a kormányhivatal   hivatalos   lapjában   a   Határozatok    Tára szerkesztője   engedélyével  lehet  olyan   határozatot,   jogi iránymutatást   vagy   más  közleményt   közölni,   amelyet   a Határozatok Tárában tettek közzé.”    „60.   §   A   Kormány  által  kijelölt  szerv  vagy   személy gondoskodik  arról,  hogy a Törvények és  Rendeletek  Hivatalos Gyűjteményét  évenként,  a  Hatályos Jogszabályok  Gyűjteményét ötévenként kiadják.”                                III.                                  Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak.    1.    Az   Alkotmánybíróság   először   a   Jat.   keletkezési körülményeit, a Jat. természetét, valamint a jogalkotás  rendje fogalmát vizsgálta.    A   Jat.  ténylegesen  alkotmánymódosító  törvény  volt,  mert lényegesen   szűkítette   a   NET   addig   csaknem   korlátlan Országgyűlést helyettesítő hatáskörét. A Jat. megalkotása előtt hatályos   Alkotmány   30.   §  (5)   bekezdése   ugyanis   úgy rendelkezett,  hogy  „[h]a  az Országgyűlés  nem  ülésezik,  az Országgyűlés   jogkörét   az  Elnöki  Tanács   gyakorolja;   az alkotmányt azonban nem változtathatja meg”.    A  Jat. elfogadása jelentős politikatörténeti esemény volt,  s mint  ilyennek  értékelése  nem az  Alkotmánybíróság  feladata. Ennek ellenére megemlítendő, hogy a Jat. megalkotása egyik első lépés   volt  a  szocialista  alkotmányos  berendezkedésből   a parlamentáris   demokratikus  alkotmányos  berendezkedés   felé vezető úton. Ebből a szempontból a legfontosabb a Jat. 2.–5. §- a;  e  szabályok  valójában  a  NET  hatáskörét  vonták  el  az Országgyűlés  javára.  A  kizárólagos törvényhozási  tárgykörök tételes   felsorolását  a  Jat.  azért  tartalmazta,  mert   az Alkotmány   módosításáról  szóló,   a   Jat.-tal   egy   időben elfogadott,  1987.  évi  X. törvény  az  Alkotmány  30.  §  (5) bekezdése  helyébe a következő rendelkezést  léptette:  „Ha  az Országgyűlés nem ülésezik, az Országgyűlés jogkörét  az  Elnöki Tanács  gyakorolja;  az Alkotmányt azonban  nem  változtathatja meg,  és  nem alkothat jogszabályt olyan tárgykörben,  amelynek szabályozása   az   Országgyűlés  hatáskörébe   tartozik”.   Az Országgyűlés  hatáskörébe tartozó tárgyköröket azonban  nem  az Alkotmány,  hanem  a  Jat. 2. – 5. §-ai határozták  meg.  Ez  a megoldás   összefért   a  korlátlan  parlamenti   szuverenitást elfogadó szocialista alkotmányfelfogással.    A    Jat.    megszületése    1987-ben    —    a    szocialista államberendezkedés   keretei  között  —  komoly   alkotmányjogi változást  hozott. Létrejöttének közvetlen jogpolitikai  indoka az volt, hogy gyakran nem volt megállapítható a jogszabályok és a  jogalkotói  hatáskörrel felruházott szervek köre,  nem  volt egyértelmű,  hogy a különböző jogi szabályozási eszközök  kikre nézve állapíthatnak meg jogokat és kötelezettségeket. Különösen szembeszökő  volt  a rendeleti jogalkotás túlnyomó  szerepe,  a törvények csekély száma, illetve jelentősége.    A  jogrendszer  és  a  jogalkotás e  hiányosságait  kívánta  a jogalkotó a Jat. elfogadásával megszüntetni.    A   Jat.   megalkotásával  elérni  kívánt  cél  –  a   törvény preambuluma szerint – tehát az volt, hogy:  a)  a  jogalkotás  a  korábbiaknál hatékonyabban  szolgálja  a társadalmi  viszonyok védelmét és fejlesztését,  a  szocialista demokrácia kiteljesítését,  b)  a  jogrendszer  váljék  egységesebbé  és  áttekinthetőbbé, illetve  c)  a  törvények  szerepe  legyen a  meghatározó  az  alapvető társadalmi viszonyok szabályozásában.    A  Jat.-ot  az  Országgyűlés értelemszerűen  az  elfogadásakor hatályos  Alkotmány rendelkezései alapján alkotta meg.  A  Jat. tartalmát  —  a  Magyar Közlönyben 1987.  december  29.  napján történő kihirdetése óta — több jogszabály érintette. Kifejezett módosítására kilenc alkalommal került sor: az 1990.  évi  XXXI. törvény,  az  1990.  évi LXXXVII. törvény, az  1991.  évi  LIX. törvény, az 1991. évi LXVIII. törvény, az 1994. évi I. törvény, az  1995.  évi XXVIII. törvény, az 1996. évi CXII. törvény,  az 1996.   évi  CXXIX.  törvény,  az  1997.  évi  LXXIX.   törvény módosította. Ugyanakkor a Jat. számos rendelkezését közvetlenül érintette  több  alkotmánymódosító  törvény  [1989.  évi  XXXI. törvény  38. § (1)-(2) bekezdés; 1990. évi XXIX. törvény  4.  § (2)  bekezdés;  1990.  évi XL. törvény  51.  §  (2)  bekezdés], továbbá több kormányrendeleti szintű jogszabály [19/1988.  (IV. 1.)  MT rendelet 18. §; 2/1990. (VII. 5.) Korm. rendelet 11.  § (2)  bekezdés],  valamint  a tanácsokról  szóló  1971.  évi  I. törvény helyébe lépő, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.   törvény  (a  továbbiakban:  Ötv.)  is,  amely  a   helyi önkormányzatokat tette a tanácsok jogutódjaivá. A változásokat, különösen  az  Alkotmányt módosító 1989. évi  XXXI.  törvényben foglaltakat  a  törvény  szerint  át  kellett  vezetni  a  Jat. szövegén  —  azonban  a törvény nem adta  meg  a  Jat.  (és  az érintett   más   jogszabályok)  új  szövegét,  csak   általános szabállyal utalt az elvégezendő változtatásokra.                                 IV.  Az   Alkotmány   egyik   alapvető  funkciója   a   jogrendszer működésének    szabályozása.   Az   Alkotmány   a   jogrendszer működéséről  és a jogalkotásról kevés, de alapvető rendelkezést tartalmaz,  elsősorban  a  jogforrások meghatározását.  Sajátos magyar  megoldás,  hogy maga az Alkotmány  utal  a  „jogalkotás rendjét  szabályozó törvényre”, vagyis az akkor  már  hatályban lévő Jat.-ra, amely sok esetben funkciója szerint alkotmányos — a jogrendszer működését érintő — szabályokat tartalmaz.    Az  Alkotmány  7.  §  (2)  bekezdése  szerint:  „a  jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges”. Az Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  az  Alkotmányban   tárgy szerint   megjelölt   törvényeket   önálló   törvényben    kell szabályozni, így a „jogalkotás rendjét” is.    Az  Alkotmánybíróságnak  a  Jat.-tal  kapcsolatos  indítványok elbírálása előkérdéseként tisztáznia kellett, hogy mit  kell  a „jogalkotás  rendje” fogalmán a mai Alkotmány  szerint  érteni. Ehhez  a  jogalkotás  és eredménye, a jogforrás  definíciójából indult ki.    A  jogforrás  fogalma  egyrészt magát a  jogszabályt  jelenti, másrészt   a  jogalkotó  hatáskört  és  annak  gyakorlását,   a jogalkotási   eljárását,  a  jogalkotó  tényt.  A   jogforrások szabályozása  kizárólag  az Alkotmány  feladata;  az  Alkotmány éppen   attól  a  jogrendszer  alapja  [Alkotmány  77.  §   (1) bekezdés], hogy a jogszabályok kötelező erejét és fajtáit  maga határozza  meg. Az Alkotmányban felsoroltakon kívüli  jogforrás nem  létezhet, ezekhez a Jat. sem hozzá nem adhat, sem  el  nem vehet, mert mindkét esetben Alkotmányba ütközne. A jogszabályok kötelező erejének jogi forrása az Alkotmány. A Jat. így  nem  a jogforrásokat szabályozza, hanem, mint az Alkotmány  mondja,  a „jogalkotás rendjét”.    A   jogalkotás   fogalmán  legáltalánosabban  a   jogszabályok létrejöttéhez   vezető  jogilag  szabályozott   eljárást,   még tágabban a teljes társadalmi–politikai folyamatot kell  érteni, így a „jogalkotási eljárás” és a „jogalkotás rendje” terminusok jelentése azonos. Az Alkotmányban említett „jogalkotás  rendje” mint   törvényhozási  tárgykör  eszerint  maga  a   jogalkotási eljárás, illetve a jogszabályok közzététele (mint a jogalkotási eljárás része), de nem a jogforrások meghatározása.    Az   Alkotmány   7.  §  (2)  bekezdése  értelmezésében   döntő mozzanat, hogy a „jogalkotás rendje” terminusnak ma egészen más a  jelentése, mint a Jat. megalkotásának időpontjában.  A  Jat. 1988. január 1-én hatályba lépésekor, a szocialista alkotmányos berendezkedés  elveit  követette,  elfogadásának  alkotmányjogi indoka   különösen  az  Elnöki  Tanács  törvényerejű   rendelet alkotási  hatáskörének  korlátozása, és ezzel  az  Országgyűlés törvényhozó   szerepének  erősítése  volt.  A   Jat.   hatályba lépésekor  tulajdonképpen alkotmány-kiegészítő szerepű  törvény volt  —  összhangban a korszak említett felfogásával, amely  az Alkotmányt törvénynek tekintette. Időközben azonban, elsősorban az 1989. évi XXXI. törvénnyel elfogadott új Alkotmánnyal, ez  a fentebb  vázolt alkotmányjogi helyzet alapvetően  megváltozott. Megjegyzendő,  hogy az Alkotmány jelenlegi 7. § (2)  bekezdését is  ez a törvény iktatta be. E rendelkezés értelmében a Jat. az Alkotmánnyal  egy  szinten  álló alkotmányerejű  törvény  volt, amelynek    megalkotásához    az    országgyűlési    képviselők kétharmadának  szavazatára volt szükség. A Jat az  elmúlt  húsz évben  minimális  módosítással (mint pl.  a  „társadalmi  vita” intézménye, amelyet a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról  szóló 1991. évi XXXI. törvény 1.  §-a  helyezett hatályon kívül), és néhány, az Alkotmánybíróság által időközben megsemmisített  rendelkezéssel majdnem változatlanul  hatályban maradt.    A  „jogalkotás rendjéről szóló törvény” alkotmányos tartalma — ahogyan  arra  már  fentebb  is  utalt  az  Alkotmánybíróság  — időközben    alapvetően   megváltozott.   A   mai   alkotmányos berendezkedés  az  Alkotmány  elsődlegességének  alapján   áll, aminek  alapvető jogi biztosítéka az Alkotmánybíróság hatásköre az  alkotmányellenes  jogszabályok megsemmisítésére  [Alkotmány 32/A.  §  (2) bekezdése]. Az Alkotmány elsődlegessége  kizárja, hogy  az  Alkotmányban  szabályozott  tárgyköröket  alkotmányon kívüli  (és  így szükségképpen Alkotmány alatti)  jogszabályok, akár  törvények  szabályozzanak.  Az  Alkotmányban  foglaltakat alacsonyabb szintű jogszabályok (tartalmilag vagy szó  szerint) megismételhetik, de a megismételt rendelkezések érvényességének alapja  ekkor  is  az  Alkotmány  marad.  Kivétel  ez  alól  az Alkotmány  kifejezett  felhatalmazása —  pl.:  az  Országgyűlés belső   működésének  szabályozására  [Alkotmány   24.   §   (4) bekezdés]. Nem felel meg a mai alkotmányos helyzetnek a Kormány- és  a miniszteri rendeletek Jat.-ban található szabályozása sem — ezek sem tartoznak a Jat.-ra, alkotmányos jelentőségük miatt.    Ugyancsak  a  jogalkotás  rendjét érinti  az  Alkotmánybíróság határozata nyomán [7/2005. (III. 31.) AB határozat,  ABH  2005, 83,   101.]  született  2005.  évi  L.  törvény,  a  nemzetközi szerződések megkötésével kapcsolatos eljárásról. Ez részben  az Alkotmány 7. § (1) bekezdése végrehajtása, de jelentősen érinti a Jat.-ot is.    Hasonló  sorsra jutott a Jat. — a maga idejében nagyon  fontos — 11.-12. §-a is. Az ebben foglaltakat — mint a visszamenőleges jogalkotás tilalma, a kellő felkészülési idő biztosítása stb. — az Alkotmánybíróság régóta a jogállamiság elve – Alkotmány 2. § (1) bekezdés – részeként alkotmányos szabálynak tekinti — így a Jat.  ezen  rendelkezései alkalmazására nem  is  kerülhet  sor. Ugyanez  áll  a  Jat.  15.  §  (1) bekezdésére  is,  melyet  az Alkotmánybíróság szintén alkotmányos szintű szabálynak  tekint. Ezek a rendelkezések tehát nem a Jat. alapján érvényesek, hanem tőle függetlenül. A Jat. 13. §-a, amely szerint „[a] jogszabály akkor   veszti  hatályát,  ha  más  jogszabály  hatályon  kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott határidő lejárt” valójában nem is jogszabály, hanem tautológia.    A  mai  alkotmányos  rendszerben tehát a  „jogalkotás  rendje” fogalmán   —  legalábbis  az  Alkotmány  7.  §  (2)   bekezdése értelmezésében  —  egyedül  az  Alkotmány  szerint  máshol   és másképpen  nem szabályozott, a jogalkotással kapcsolatban  álló tárgyak értendők. Ennek alapján megállapítható, hogy a mai Jat. legnagyobb  részében  nem  felel  meg  a  „jogalkotásról  szóló törvény” mai alkotmányos tartalmának. Ez nem jelenti azt,  hogy a  Jat  valamennyi  rendelkezése önmagában véve  szükségszerűen alkotmányellenes    tartalmú    lenne,    ahogyan    erre    az Alkotmánybíróság   a   továbbiakban   rámutat.    Az    azonban megállapítható, hogy a Jat jelenlegi hatályos szövege  —  amely az  Alkotmánybíróság szerint nem azonos a Magyar Közlöny  2007. évi 106. számában megjelenttel — nagyrészt nincs összhangban  a „jogalkotásról   szóló  törvény”  fent  kifejtett   alkotmányos tartalmával,  mivel a Jat. több okból már nincs összhangban  az időközben bekövetkezett alkotmányjogi változásokkal.                                 V.                                  Mivel  az  Alkotmánybíróság eljárásának tárgya jelen  esetben, mint  általában,  a  Jat.  hatályos szövege  —  pontosabban:  a hatályos  jogszabály, amelyet a szöveg tartalmaz  —,  az  előző pontban   részletezett   okokból   az   Alkotmánybíróság    nem tekinthetett   el  a  Jat.  hatályos  szövege  megállapításának feladatától. Az indítványozók ugyanis abból indulnak ki, hogy a Jat.  hatályos szövege azonos a Magyar Közlöny 2007.  évi  106. (2007.   augusztus  9.  napján  megjelent)  számában  közzétett „módosításokkal  egységes  szerkezetbe  foglalt   új   hatályos szöveggel”.    Ezzel   kapcsolatban   az  Alkotmánybíróság   a   következőket állapította meg.    A  Jat.  a  hivatalos  lap  fogalmát nem,  csak  a  „hivatalos lapokat”  határozza  meg  felsorolással  (Jat.  57.  §-60.  §), jóllehet  a  hivatalos lap alkotmányos intézmény.  A  hivatalos lapok  közül  a  legfontosabb  a  Magyar  Közlöny,  melyet   az Alkotmány  „a hivatalos lapnak” nevez. „A hivatalos  lapot”  az Alkotmány  többször is említi: 26. § (1) bekezdése a törvényre, 32/D.  § (4) bekezdése az MNB elnökének rendeletére, 35. §  (2) bekezdése  a  kormányrendeletre, míg  37.  §  (3)  bekezdése  a miniszteri rendeletre mondja ki, hogy a „hivatalos lapban” kell kihirdetni.  Az  állam  kötelezettsége  az  érvényes   joganyag közzétételére  tehát  egyrészt  az  Alkotmányban  [2.   §   (1) bekezdés]  deklarált jogállamiság követelményéből,  másrészt  a fent  hivatkozott  hivatalos lapra való alkotmányi  utalásokból vezethető  le. A hivatalos lap alkotmányos funkciója  tehát  az érvényes   jogszabályok   közzététele  (publikációja),   vagyis mindenki  számára  hozzáférhetővé  tétele,  és  a  jogszabályok hiteles szövegének közlése.    A  Jat.  14. § (1) bekezdése értelmében „[a] jogszabályt  —  a (2)-(3)  bekezdésben foglalt kivétellel — a Magyar  Köztársaság hivatalos  lapjában:  a Magyar Közlönyben  kell  kihirdetni.  A jogszabály  átfogó  módosítása esetén  a  jogszabályt  egységes szerkezetben  is  közzé kell tenni”. Így a  Magyar  Köztársaság hivatalos  lapja  a  Magyar Közlöny. A Jat.  e  tekintetben  az Alkotmányhoz  annyit  tesz hozzá, hogy megnevezi  „a  hivatalos lapot”, illetve a hivatalos lap címét.    „A  jogszabályok módosításokkal egységes szerkezetbe  foglalt, hatályos szövegének tartalmilag hiteles, a jogalkotási  törvény előírásainak és a jogszabályszerkesztés szabályainak megfelelő, nyomdakész    megjelentetésre   történő   előkészítéséről”    a Miniszterelnöki   Hivatalt   vezető   miniszter   feladat-   és hatásköréről szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 6.  §  (4) bekezdés  a)  pontja  értelmében a  miniszter  gondoskodik.  Az Alkotmánybíróság beszerezte a Miniszterelnöki  Hivatalt  vezető miniszter véleményét a Magyar Közlönyben megjelent szöveg  jogi jellegéről,  mivel  a  kompiláció  eredményeként  közzétett  új hivatalos  törvényszöveg  jelentősen  eltér  az  1991.  óta   a gyakorlatban általánosan használt törvényszövegtől. A miniszter szerint „a Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye 1990. december 31- i  zárású  kiadásának  szerkesztői  —  jó  szándékkal,  mintegy bepótolandó az Országgyűlés mulasztását — maguk végezték  el  a Jat. hatályos szövegének az Alkotmánnyal össze nem egyeztethető rendelkezésektől való megtisztítását”, amire szerinte nem  volt hatáskörük.  Így  a  hatályos  szöveg  megállapítása  során  az Igazságügyi    és    Rendészeti   Minisztérium,    továbbá    a Miniszterelnöki Hivatal a Jat. 1987-ben kihirdetett  szövegéből indult  ki. Átvezetésre került „a szövegen a Jat.-ot  tételesen módosító vagy annak egyes rendelkezéseit hatályon kívül helyező jogszabályi    rendelkezések    eredményét”,    továbbá     „az Alkotmánybíróság  azon  határozatainak eredményét,  amelyben  a testület a Jat. egyes rendelkezéseit megsemmisítette”, ugyanígy történt  ez  a „sommás módosítások” esetében, „amelyeket  olyan jogszabály tartalmazott, amely a Jat.-tal azonos, vagy magasabb jogforrási szinten áll, ennek során a sommás módosításokat csak az  érintett  szó  vonatkozásában vezette át, a  sommás  szóból képző  vagy jel alkalmazásával származtatott új szavakra azokat nem alkalmazta”. Nem kerültek ugyanakkor átvezetésre a szövegen „a  sommás  módosítást  nem tartalmazó,  pusztán  jogutódlásról rendelkező  jogszabályi rendelkezések”, továbbá azok  a  sommás módosítások  sem,  amelyeket  a  Jat.-nál  alacsonyabb   szintű jogforrás  tartalmazott.  A  feleslegessé,  idejétmúlttá   vált jogszabályi    rendelkezéseket   a   szövegben    hagyták,    a jogszabályszöveg   ezektől  való  megtisztítására   nem   lévén hatáskörük.   Mindez  azt  eredményezte,  hogy   a   kompiláció eredményeként  közzétett  törvényszöveg  és  a  Jat.  tartalmát közvetlenül  illetve  közvetve  érintő,  módosító  jogszabályok tartalmilag  egymással nem azonosak. Vagyis a  Jat.  szövege  a hatályos  jogszabályok tükrében nem lehet azonos  a  kompiláció eredményeként született szöveggel.    Az   Alkotmánybíróság   szerint  a   tisztán   törvénymódosító törvények  általában nem alkotmányellenesek [ld.: 4/2006.  (II. 15.)   AB  határozat,  ABH  2006,  101,  152.  –  Költségvetési törvény]. E törvények tárgya egy másik törvény módosítása,  így tartalmuk  beépül  a  módosított törvénybe,  maguk  a  módosító törvények pedig rendelkezéseik hatályba lépésével el is  tűnnek a  hatályos  jogból. Így gyakran előfordul,  hogy  a  jogkereső közönség,  valamint  a  jogalkalmazók hivatalos  forrásból  nem juthatnak  hozzá  a  módosító és az  így  módosított  törvények egységes  szövegéhez, mivel a hivatalos  lap  csak  a  módosító szöveget  közli;  a módosított törvény módosításokkal  egységes szerkezetbe  foglalt  változatát vagy nem,  vagy  csak  ritkán, gyakran  évekkel  később (mint például a Jat. esetében)  teszik hivatalosan közzé, miközben a hivatalosan közzétett szöveg jogi helyzete  is  bizonytalan.  Ennek következménye,  hogy  mind  a jogkereső  közönség, mind a jogalkalmazó maga állítja  össze  a módosított   törvény  hatályos  szövegét;  a  gyakorlatban   ez legtöbbször    különféle    magán   adatszolgáltatók    illetve jogszabálygyűjtemények   segítségével   történik.    Esetenként előfordul,  hogy  a  módosító törvény külön felhatalmazást  ad, többnyire    az    igazságügyért   felelős   miniszternek,    a módosításokkal   egységes  szerkezetbe  foglalt   törvényszöveg Magyar    Közlönyben    történő    közzétételére.    [Pl.:    A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló  2006.  évi LI.  törvény közzétételének időpontjában hatályos  285.  §  (4) bekezdése ad ilyet az igazságügyi miniszternek a Btk. és a  Be. egységes   szövegének   a   Magyar  Közlönyben   történő   újra közzétételére.]    A  törvények  és  más jogszabályok egységes szerkezetben  való közzététele  nem  jogalkotás, hanem a  módosított,  illetve  az érintetlenül  hagyott  törvényszöveg együttes  közzététele  oly módon,  hogy a jogszabály hatályos szövege a jogkereső közönség és  a  jogalkalmazók számára hivatalos forrásból hozzáférhetővé váljék.  Az  egységes szerkezetbe foglalás azonban a jogszabály szövegét  nem  változtatja  és nem is  változtathatja  meg,  új jogszabályt természetesen nem alkothat.    Az  Alkotmánybíróság  szerint szükséges a törvények  hivatalos újra  közzétételének törvényi szintű szabályozása, amely egyben világosan   meghatározza  az  egységes   szerkezetű   szövegben végrehajtható    változásokat   (amelyek    pl.:    grammatikai szükségszerűséggel következnek), a tartalmi változtatástól.    Az  Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította,  hogy  a miniszter  jelenlegi  hatásköre a  jogszabályok  módosításokkal egységes  szerkezetbe  történő közzétételére  nem  gyakorolható minden  esetben  az  Alkotmánnyal  összeegyeztethető  módon.  A kompiláció  eredményeként  2007-ben közzétett  jogszabályszöveg Alkotmánnyal való összeegyeztethetősége minden esetben — többek között — a bekövetkezett jogszabályi-jogrendszerbeli változások függvénye,  amint  a  jelen  eset  is  mutatja.  A  Jat.  2007. augusztus  9. napján a Magyar Közlönyben közzétett, a miniszter által „hatályos”-nak nevezett szövege — amint a jelen határozat a  továbbiakban  részletesen kifejti — nem áll  összhangban  az Alkotmánnyal és más törvényekkel.    Az  Alkotmánybíróság  rámutat  arra,  hogy  indokolt  törvényi szinten   rendezni  a  jogszabályok  Alkotmányban  foglaltakkal összeegyeztethető   módon   történő   ismételt   közzétételének lehetőségét.  Ennek során figyelemmel kell  lenni  az  elavult, megszűnt     illetve    megváltozott    terminusok,    utalások korrigálhatóságára,  a  törvényhozás  aktuális  állásának   nem megfelelő jogi aktusokra való hivatkozások helyesbíthetőségére, a  szabályozási  tárgyuk  megszűnése okán  értelmüket  vesztett rendelkezések  mellőzésére. Egy ilyen, számos európai  államban ismert,  sőt  néhol  az  Alkotmányban is  szereplő  szabályt  a jogszabályok  gyakori változása miatt a jog megismerhetőségének biztosítása teszi szükségessé.    Az  Alkotmánybíróság  a jelen esetben arra  a  következtetésre jutott,  hogy  a Jat. Magyar Közlönyben 2007-ben megjelentetett szövege  nem mindenben tekinthető a Jat. hatályos — és  így  az alkotmánybírósági     vizsgálat      tárgyát      képező      — jogszabályszövegének. Kiindulópontként, mint a hivatalos lapban megjelentet,  mégis  ezt fogadta el, és  megállapításait  ennek alapján  fogalmazta  meg,  szükség  esetén  azonban  eltért   a hivatalosnak minősített szövegtől.                                                               VI.                                  Az  Alkotmánybíróság az indítványok alapján a  Jat.  tartalmát vizsgálva  elsőként a jogforrásokra vonatkozó  rendelkezésekkel foglalkozott.    Az   Alkotmánybíróság  a  jelen  határozatában   fentebb   már foglalkozott a jogforrás fogalmával, és megállapította, hogy  a jogforrás fogalma a jogszabályt jelenti, amely mindig jogalkotó hatáskörrel rendelkező állami szervtől származik. Amint azt  az Alkotmánybíróság  fentebb  már kifejtette,  jogforrást  mindkét értelemben — „jogszabály” illetve „jogalkotó hatáskör”— csak az Alkotmány  határozhat  meg, hiszen a jog érvényességének  végső forrása jogilag az Alkotmány.    Ahogyan  az Alkotmánybíróság utoljára a 37/2006. (IX. 20.)  AB határozatában   (ABH   2006,  480,  485.)   megállapította:   a jogszabályalkotás  az  állami szervek  legfontosabb  közhatalmi jogosítványa. Az Alkotmány 19. § (3) bekezdés a) és  b)  pontja az Országgyűlés hatáskörei között nevesíti a Magyar Köztársaság Alkotmánya, továbbá egyéb törvények megalkotásának a jogát.  Az Alkotmány  tartalmazza továbbá a Kormány jogalkotó  hatáskörét, amikor  az alaptörvény 35. § (2) bekezdése kimondja, hogy  „[a] Kormány  a  maga  feladatkörében  rendeleteket  bocsát  ki”.  A Kormány  tagjai  —  vagyis az Alkotmány  33.  §  (1)  bekezdése értelmében  a  miniszterelnök és a miniszterek — vonatkozásában az  Alkotmány  37.  §  (3)  bekezdése a  következőket  rögzíti: „törvényben   vagy   kormányrendeletben  kapott   felhatalmazás alapján  feladatkörükben eljárva rendeletet adnak  ki,  amelyek törvénnyel  és  kormányrendelettel nem lehetnek  ellentétesek”. Jogalkotó  hatáskörrel  ruházza fel az Alkotmány  44/A.  §  (2) bekezdése  a helyi önkormányzat képviselő-testületét is,  amely feladatkörében   eljárva  magasabb  szintű  jogszabállyal   nem ellentétes  rendeletet  alkothat.  Az  Alkotmány  módosításáról szóló  2002. évi LXI. törvény 5. § (2) bekezdése értelmében  az Európai   Unióhoz   történő  csatlakozásról  szóló   nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától, vagyis 2004.  május 1-től a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban:  MNB) elnöke  külön  törvényben meghatározott feladatkörében  szintén rendeletet  bocsáthat ki. Az MNB elnökének jogalkotó hatáskörét az Alkotmány 32/D. § (4) bekezdése tartalmazza.    Az  Alkotmány  meghatározza  a  jogszabályok  elnevezését,   a kibocsátásukra   jogosult  szerveket,  továbbá   a   jogforrási hierarchiát  is:  az  Alkotmány 35. § (2) bekezdése  szerint  a Kormány rendelete nem lehet ellentétes törvénnyel; a 37. §  (3) bekezdés   értelmében   a   Kormány  tagjának   rendelete   sem törvénnyel,  sem  kormányrendelettel nem  lehet  ellentétes;  a 44/A.  §  (2)  bekezdése  alapján pedig  a  helyi  önkormányzat rendelete   nem  ütközhet  magasabb  szintű  jogszabályba.   Az Alkotmány   19/B.  §  (4)  bekezdése  rendelkezik   továbbá   a Honvédelmi  Tanács  által rendkívüli állapot fennállása  idején gyakorolható  rendeletalkotási  jogosítványról;  19/C.  §   (2) bekezdése  pedig  a köztársasági elnököt szükségállapot  idején megillető  rendeletalkotási jogról. Mindebből következik,  hogy az  Alkotmány a jogforrások tekintetében zárt rendszert  alkot: megjelöli hogy mely állami szerv, milyen elnevezéssel bocsáthat ki  jogszabályt,  rendelkezik  a  jogszabályok  egymáshoz  való hierarchikus viszonyáról, s gondoskodik a jogforrási hierarchia Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról is.    Az  Alkotmányban  meghatározott szervek,  az  abban  megjelölt terjedelemben,  és  csak  az  ott  meghatározott   elnevezéssel jogosultak  jogszabály  kibocsátására.  Az  Alkotmány   szerint jogalkotó szerv az Országgyűlés, a Kormány, a Kormány tagjai, a Magyar  Nemzeti  Bank elnöke és a helyi önkormányzatok  illetve rendkívüli-,   valamint  szükségállapot  idején  a   Honvédelmi Tanács, valamint a köztársasági elnök. A Jat. 2007-es hivatalos szövege szerint az Országgyűlés törvényt, a köztársasági  elnök törvényerejű    rendeletet,    a    Kormány    rendeletet,    a miniszterelnök,   elnökhelyettese  és  tagja   rendeletet,   az országos  hatáskörű  szerv  vezetésével  megbízott  államtitkár rendelkezést, a tanács pedig rendeletet jogosult alkotni  [Jat. 1. § (1) bekezdés].    Az   Alkotmánybíróság   szerint  a  Jat.   Magyar   Közlönyben közzétett 2007-es hivatalos szövege a következők miatt  részben nem felel meg a hatályos jognak.    Az  Alkmód1989.  előtt  megalkotását  megelőzően  az  államfői funkciókat  testületi  szervként ellátó  Magyar  Népköztársaság Elnöki  Tanácsának  (a továbbiakban: NET), mint  erről  fentebb volt  szó, az Alkotmányon alapuló általános felhatalmazása volt az   Országgyűlés  helyettesítésére,  ha  az  Országgyűlés  nem ülésezett.  Ez  magában  foglalta  az  Országgyűlés  valamennyi jogköre önálló gyakorlását, ideértve a törvényhozást és  minden más  állami  szerv  aktusa megsemmisítési jogát  is.  Így  volt lehetősége a törvénnyel egyenrangú törvényerejű rendelet (tvr.) kibocsátására,   amelyek   közül  közel   négyszáz,   nagyrészt nemzetközi  szerződéseket  kihirdető  jogszabály  még   ma   is hatályban van.    A  NET  elvben  az  Országgyűlés által választott,  és  általa bármikor  visszahívható szerv volt, amelyet az  Alkotmány  igen széles  körű  —  1988.  január 1-ig gyakorlatilag  korlátlan  — jogalkotási  hatáskörrel ruházott fel. A NET 1989-ig  létezett, amikoris  az  Alkmód1989.  létrehozta  a  köztársasági   elnöki intézményt.  Az  Alkotmány  a köztársasági  elnök  legfontosabb feladataként  az  államszervezet demokratikus működése  feletti őrködést jelöli meg, amelyet az egyes hatáskörök értelmezésénél minden  esetben  alapul  kell  venni  [48/1991.  (IX.  26.)  AB határozat,  ABH  189,  197.-198.; 202.;  8/1992.  (I.  30.)  AB határozat,   ABH   1992,   51,  54.].  A   köztársasági   elnök jogosítványait az Alkotmány 30/A. §-a részletesen  szabályozza. Ezek  között a hatáskörök között a jogalkotási jogosítvány  nem szerepel. A magyar rendszerben azonban a köztársasági elnök nem jogalkotó,  hanem államfő, aki „kifejezi a nemzet egységét”.  A köztársasági  elnök a szükségállapot esetét  kivéve  [Alkotmány 19/C.  §  (2)  bekezdés] sem a törvényhozó,  sem  a  végrehajtó hatalom jogosítványaival nem rendelkezik.    Ennek  megfelelően az Alkmód1989. 38. § (2) bekezdését alapján nem   hatályos   a  Jat.  köztársasági  elnököt   „törvényerejű rendelet”   kibocsátására   jogosító   rendelkezése.   Eszerint ugyanis:  „[a]hol  jogszabály az  Elnöki  Tanácsot  vagy  annak elnökét   említi,   ezen   eltérő   rendelkezés   hiányában   a köztársasági elnököt kell érteni”. A jelen esetben az Alkotmány 30/A. §-a nyilván ilyen „eltérő rendelkezésnek” minősül.    A  Jat. 2007-es hivatalos szövege szerint az 1. § (1) bekezdés e)  pontja arról rendelkezik, hogy „az országos hatáskörű szerv vezetésével megbízott államtitkár” rendelkezést bocsáthat ki. A Jat.  megalkotásának időpontjában (1987-ben) hatályos Alkotmány és  egyéb  jogszabályok  szerint az  országos  hatáskörű  szerv vezetésével  megbízott  államtitkár — a  Minisztertanács  által meghatározott    feladatkörében   —   az   állami    szervekre, vállalatokra,  szövetkezetekre és egyéb  gazdálkodó  szervekre, sőt  később, 1984. január 1. napjától az állampolgárokra  nézve is  kötelező  rendelkezéseket adhatott ki  (ld.:  az  Alkotmány módosításáról  szóló 1983. évi II. törvény 3. §-a),  amely  nem lehetett  ellentétes az Országgyűlés, az  Elnöki  Tanács  és  a Minisztertanács  által  alkotott  jogszabályokkal,  továbbá   a miniszteri  rendelettel.  Akkor  tizenkét  országos   hatáskörű szervet  vezető államtitkár volt, aki államtitkári rendelkezést bocsáthatott ki (pl. Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal, Országos Anyag-  és  Árhivatalt, Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalt,  Országos  Vízügyi Hivatalt vezető  államtitkár).  Az Alkmód1989. 38. § (6) bekezdése azonban egyrészt hatályon kívül helyezte  az  Alkotmány  akkori 38.  §-át,  amely  az  országos hatáskörű  szerv vezetésével megbízott államtitkár  jogalkotási hatáskörét tartalmazta; másrészt rendelkezett az Alkotmány  43. § (2) bekezdése „államtitkári rendelkezés” szövegrészének az új Országgyűlés  által  megválasztott  Minisztertanács   hivatalba lépése    napjával   történő   hatályon   kívül   helyezéséről. Államtitkári  rendelkezés kibocsátásra ezen  időponttól  kezdve nem volt lehetőség, így az „államtitkár által vezetett országos hatáskörű szerv” is megszűnt.    Időközben    a   magyar   központi   közigazgatás   szervezete jelentősen   átalakult.   Az  Alkmód1989.-el   —   ahogyan   az Alkotmánybíróság fentebb kifejtette — megszűntek az államtitkár által   vezetett  országos  hatáskörű  szervek.   Az   országos hatáskörű  szerv  —  mint  nem  minisztériumi  formában  működő központi  közigazgatási  szerv  —  a  központi  államigazgatási szervekről,  valamint  a  Kormány tagjai  és  az  államtitkárok jogállásáról  szóló  2006. évi LVII. törvény  (a  továbbiakban: Kásztv.)  megalkotásáig  továbbra  is  fennmaradt  (a   Kormány irányítása,  és  a miniszter felügyelete alatt álló  szervként, amelynek   vezetőjét  a  miniszterelnök  nevezte  ki).   Ez   a szervtípus   azonban   csak  nevében  hasonlított   a   korábbi államtitkár  vezette szervekre, hiszen más szervek tartoztak  e körbe, vezetőjük pedig nem államtitkár volt. A Kásztv. 1. § (2) bekezdése   értelmében   azonban  2006-tól   ilyen   elnevezésű államigazgatási   szervtípus   egyáltalán   nincs   is.   Ebből következően értelmezhetetlen — mert jelölet nélküli  —  a  Jat. valamennyi,  az  országos hatáskörű szerv vezetőjére  vonatkozó utalása,  mivel  azalatt a szervet vezető államtitkárt  kellett érteni.  Nem létező szerv, illetve annak vezetője nem bocsáthat ki jogszabályt, ezért a Jat. 2007-es szövegében az államtitkári rendelkezésről  szóló szövegrészek nem tekinthetők  a  hatályos jogot tartalmazó jogszabályszövegeknek.    A    tanácsrendszert   Magyarországon   1990-ben    a    helyi önkormányzati rendszer váltotta fel. A jogalkotó  az  Alkotmány módosításáról  szóló 1990. évi LXIII. törvénnyel  az  Alkotmány korábbi, tanácsokról szóló IX. fejezetét kiiktatta, s helyébe a helyi  önkormányzatok  címet viselő  fejezet  került,  amelynek rendelkezései  a magyar történelmi hagyományokból táplálkoznak, illetve  az  Európa  Tanács  által  1985-ben  elfogadott  Helyi Önkormányzatok  Európai  Kartájában megfogalmazott  alapelvekre épülnek.    Az   Alkotmány   44/A.  §  (2)  bekezdése   így   a   tanácsok jogutódjaként   létrehozott  helyi  önkormányzatok   képviselő- testületét    ruházza   fel   saját   feladatkörében    eljárva rendeletalkotási joggal.    Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a Jat.  2007-es hivatalos szövege 1. § (1) bekezdésének  b),  d), e),   f)   pontjai,  6.  §  (1),  (2)  bekezdései,  7.   §-ának „törvényerejű rendeletben”, 8. § (1) bekezdésének „törvényerejű rendeletben vagy minisztertanácsi rendeletben” szövegrésze, 10. §-át,  21. § (1) bekezdésének „törvényerejű rendeletek és egyes jelentős  minisztertanácsi rendeletek”, 24. § (2)  bekezdés  a) pontjának,  39.  §-ának,  41. § (2) bekezdésének  „törvényerejű rendelet” szövegrésze, 24. § (2) bekezdésének b) és c) pontjai, 28.   §-ának   „törvényerejű  rendelet  és  a  minisztertanácsi rendelet” 40. § (2) bekezdése, 41. § (1) bekezdése, 14.  §  (2) bekezdésének,    26.    §-ának,   29.   §-ának    „államtitkári rendelkezés”,   23.  §-ának  „államtitkár”,  43.   §-ának   „az államtitkár, az országos hatáskörű szerv vezetője”  szövegrésze nem tekinthető a hatályos jogot tartalmazó jogszabályszövegnek.                                VII.                                  1.  A  Jat.  külön  fejezetben szabályozza az  állam  központi szervei  által  kibocsátható, az alárendelt  szervekre  jogokat megállapító  és kötelezettségeket tartalmazó jogi  szabályokat, amelyeket  összefoglalóan  „az  állami  irányítás  egyéb   jogi eszközeinek”   nevez.   Ennek  indoka   —   ahogyan   arra   az Alkotmánybíróság 60/1992 (XI. 17.) AB határozatában (ABH  1992, 276,  277.)  rá  is mutatott — az volt, hogy „a  minisztériumok irányítási  gyakorlatában elszaporodtak az irányítás informális eszközei,  a  leiratok,  körlevelek, iránymutatások,  útmutatók stb.,   amelyek   kötelező  erővel  nem  rendelkeztek,   de   a gyakorlatban  úgy  viselkedtek, mintha jogi  aktusok  lennének. Gyakran  túllépték  az  iránymutatás  határait  és  ténylegesen jogszabályi  tartalmuk  volt. Kialakult  egy  olyan  „formátlan (informális)   jog”,   amely  az  Alkotmány   által   jogalkotó hatáskörrel  felruházott  szervek által  alkotott,  kihirdetett jogszabályok   elé   helyezkedve   gyakran   lerontotta    azok érvényesülését”. A Jat. elfogadásának egyik jelentős  eredménye éppen  az  volt,  hogy  az Alkotmányban szabályozott  jogalkotó hatáskörök  védelmében  —  a  korabeli  jogtudományban   régóta sürgetett módon — elválasztotta egymástól az állampolgárokra és a  jogi  személyekre jogot, illetve kötelezettséget megállapító jogszabályokat,  az állami szervek egymás közötti  viszonyaiban érvényesülő  „állami  irányítás  egyéb  jogi  eszközeitől”.  Az állami  irányítás  egyéb  jogi  eszközei  nem  vehetik   át   a jogalkotás    funkcióját,   ezért   a   jogalkotó   garanciális szabályokat  állapít meg kibocsátásukra. A Jat.  rögzíti,  hogy mely  aktusok tartoznak az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe, az állam központi szervei közül melyeknek van hatásköre az  e  körbe  tartozó aktus kiadására, kik lehetnek ezeknek  az aktusoknak  a címzettjei, milyen jogi tartalommal bírhatnak  és milyen eljárási rendben bocsáthatók ki.    Ezzel  összefüggésben megjegyzendő, hogy  a  Jat.-ban  „állami irányítás  egyéb  jogi  eszközeinek”  nevezett  jogi  szabályok létezése  — elnevezésüktől függetlenül, mint pl.: közigazgatási rendelkezések   —   nem   alkotmányellenes,   sőt   alkotmányos jogállamban  nélkülözhetetlen, mert a közigazgatás vezetése  az egyes  szervek  közötti  kapcsolatok  szabályozása  csak   jogi eszközökkel  megengedett. Alkotmányos  alapjukat  az  Alkotmány több  rendelkezése,  mindenekelőtt  az  Alkotmány  37.  §   (2) bekezdése   tartalmazza,  amely  szerint  „[a]  miniszterek   a jogszabályok   rendelkezéseinek  és  a  Kormány  határozatainak megfelelően vezetik az államigazgatásnak feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják az alájuk rendelt szerveket”. Az Alkotmány 35.  §  (1)  bekezdés h) pontja szerint a Kormány  irányítja  a Magyar  Honvédség és a rendvédelmi szervek működését,  valamint ugyanezen   jogszabályi  rendelkezés  c)   pontja   szerint   a minisztériumok  és  a  közvetlenül  alárendelt  egyéb   szervek munkáját    is.    Ugyancsak   ide    sorolható    a    Kormány szervezetalakítási jogosítványa is, amely az  Alkotmány  40.  § (3)  bekezdésében foglalt felhatalmazó rendelkezésből vezethető le.    Az   Alkotmány   fentebb  idézett  rendelkezéseiben   használt „irányítás”  és  „vezetés”  a  közigazgatási  jogban   használt terminusok. A közigazgatási jogban az irányítás a közigazgatási szervek  hierarchikus kapcsolatában értelmezhető, míg a vezetés a  közigazgatási  szerven  belüli  tevékenység,  tartalmukat  a közigazgatási jog határozza meg. Alkotmányjogi szempontból csak az  lényeges,  hogy mindkettő az irányított,  illetve  vezetett szerv   tevékenységének  meghatározását   jelenti,   benne   az általános   tartalmú   rendelkezések   kiadását,   illetve    a jogalkalmazás   egységét  biztosító  útmutatások  kibocsátását. Ezekre  azért  van  szükség, mert a  közigazgatás  egységes  és összehangolt működése csak olyan jogi eszközökkel biztosítható, amelyek   a   közigazgatás   szerveire   kötelező   előírásokat tartalmaznak. E szabályok közigazgatáson belüli kötelező  ereje tehát  az  Alkotmányon alapul. Alkotmányjogilag döntő,  hogy  a közigazgatás  szervei  a  Kormány  és  tagjai,  a   miniszterek irányítása   alatt  állnak,  akik  viszont  az  Országgyűlésnek felelősek  [Alkotmány  39.  §  (1)  bekezdés].  Ez   egyben   a közigazgatás  demokratikus legitimációjának alapja is.Megjegyzi az  Alkotmánybíróság,  hogy a jelen  határozatban  nem  kellett értelmeznie az Alkotmány fentebb idézett 37. § (2) bekezdésének „vezeti”  fordulatát,  amely itt nem  kizárólag  csak  a  fenti értelemben  fogható  fel;  a „vezetés”  politikai  vezetést,  a tevékenység fő irányának meghatározását jelenti.    Az  ilyen  belső  közigazgatási  szabályok  természetesen  nem lehetnek ellentétesek jogszabályokkal, és nem tartalmazhatnak a közigazgatás  szervezetén  kívül  állókra  kötelező   normákat. Nyilvánosságra  hozataluk  (közzétételük,  kihirdetésük)  ennek ellenére  alkotmányosan  nem  kifogásolható,  hiszen  ismeretük segíti  a  közigazgatással kapcsolatba kerülők tájékozódását  a közigazgatás  működéséről, gyakorlatáról, továbbá  átláthatóvá, megismerhetővé teszi a közigazgatást.    2.   Más   megítélés   alá  esnek  a  Jat.-ban   az   egységes joggyakorlat alakítását szolgáló, szintén „az állami  irányítás egyéb   jogi   eszközei”  közé  sorolt  „jogi   iránymutatások” (irányelv,  elvi  állásfoglalás,  tájékoztató).  Ezek  a   Jat. szerint  nem  kötelezők, rendeltetésük a  jogalkalmazó  szervek tevékenységének,     valamint    a    jogszabályok     egységes végrehajtásának  elősegítése.  A  „jogi  iránymutatás”  a  Jat. szerinti  értelmében tehát nem a közigazgatáson belüli kötelező szabály, és nem a jogalkalmazó szerv jogértelmezése.    A   jogi   iránymutatások  közé  tartozó  jogértelmező   „elvi állásfoglalás” (Jat. 54. §) más szervek számára határozza meg — az  sem  egyértelmű, jogi kötelező erővel-e  —  a  jogszabályok értelmezését. Ha az elvi állásfoglalás a jogalkotó  hatáskörrel rendelkező   szervtől  származik,  akkor  ez   ún.   autentikus jogértelmezés, amelynek alkotmányossága eszerint ítélhető  meg. [ld.:  az  Országgyűlés 1/1993. (II. 27.) elvi  állásfoglalását megsemmisítő 41/1993. (VI. 30.) AB határozatot (a továbbiakban: Abh.), ABH 1993, 292, 299.].    A  jogi  iránymutatások  ugyanakkor  irányelvek  is  lehetnek, amelyeknek   a   közigazgatási   irányítás   eszközeiként,    a jogszabályok egységes végrehajtását, az egységes jogalkalmazást biztosítandó kötelező erővel kellene bírniuk. Ez a kötelező erő a  Jat.  megfogalmazásában,  mely szerint  az  irányelv  csupán „ajánlást  ad”  nem egyértelmű. Az irányelvek  kibocsátására  a korábban    kifejtettek   szerint   az    irányító,    felettes államigazgatási    szerv   alkotmányosan   feljogosítható,    a közigazgatás  irányító szerve a Kormány valamint a  miniszterek pedig erre az Alkotmány alapján elve feljogosítottak.    A    közigazgatásra   kötelező   jogszabályok    értelmezésére egyébként  a  közigazgatás szervei általában jogosultak,  és  e tevékenységüket,  mint minden más közigazgatási  tevékenységet, az irányításra jogosult szervek irányíthatják. Ennek korlátja a bírósági jogértelmezés elsődlegessége, amit az Alkotmány 50.  § (2)    bekezdése   biztosít.   A   közigazgatási    határozatok törvényességének  ellenőrzése  a  bíróságok  hatásköre,  így  a közigazgatás   jogértelmezésének   követnie   kell   a    bírói gyakorlatot.    A  Jat. 53. § és 54. § -a az Országgyűlést is irányelv és elvi állásfoglalás  kibocsátására jogosult állami szervnek  tekinti. Ezek   a   rendelkezések  a  szocialista  államjog   felfogását mutatják,  amely  tagadta  a  hatalommegosztás  elvét,  és   az államhatalmat egységesnek tekintette. E felfogással valóban nem áll ellentétben, hogy az Országgyűlés (mint államhatalmi szerv) a  többi  állami  szervre, így hallgatólag  a  Jat.  szerint  a bíróságokra is kötelező (vagy „irányadó”) irányelvet vagy  elvi állásfoglalást   bocsásson   ki.   Ez   a   hatáskör    azonban összeegyeztethetetlen  az  alkotmányos  demokrácia  meghatározó elvével,  a  hatalmi ágak elválasztásával. Az  Alkotmánybíróság 1993-ban  az Abh.-ban a hatalommegosztásra alapozott érveléssel már  kimondta,  hogy  az Országgyűlés elvi  állásfoglalása  nem lehet  kötelező  más állami szervekre, csak  az  Országgyűlésre (ABH 1993, 292, 299.).    A  jogi iránymutatások azonban jogi kötelező erő hiányában is, mint  a  felettes szervtől származók, kötelező szabály  módjára viselkednek, mivel az alárendelt szervnek minden oka  megvan  a felettes   szerv  „ajánlásainak”  követésére.  Az  ilyen   jogi iránymutatások létezése — bár jogi kötelező erővel nem  bírnak, a   gyakorlatban  elkerülhetetlenül  kvázi  jogi  szabályokként viselkednek — sérti a jogbiztonságot. A jogi iránymutatások egy része   létrehozásának  tényleges  és  jogi  indoka  mára   már megszűnt. Mindez indokolttá teszi a Jat. jogi iránymutatásokra, —  amelyek  jelenleg pszeudo-jogszabályokként  vannak  jelen  a jogrendszerben — vonatkozó rendelkezéseinek (Jat. 53.–56. §)  a megsemmisítését   a   közigazgatás   joghoz   kötöttségének   a jogállamiság  alkotmányos elvében foglalt követelménye  sérelme miatt.  Ez  az  elv  ugyanis megkívánja, hogy  a  közigazgatási szervek irányítása jogi eszközökkel történjen.    Az  Alkotmánybíróság  a  jelen  határozat  2.1.  pontjában  az országos hatáskörű szervekkel kapcsolatban kifejtetteket itt is irányadónak tartva megállapította, hogy az „országos  hatáskörű szerv vezetője” terminus a Jat. 2007-es hivatalos szövege 49. § (1)  bekezdésében, 55. § (1) bekezdésében valamint  56.  §  (2) bekezdésében   sem  tekinthető  a  hatályos  jogot   tartalmazó jogszabályszövegnek.                                VIII.    Több  indítványozó  szerint  alkotmányellenes  a  köztársasági elnök  — a Jat. 2007-ben közzétett hatályos szövegében szereplő —  joga (hatásköre) normatív határozat, irányelv, illetve  elvi állásfoglalás   alkotására.   Az   indítványozók   szerint   ez ellentétes  az  Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésével,  amelynek értelmében  a  köztársasági elnök egyrészt a nemzet  egységének kifejezője, másrészt az államszervezet demokratikus működésének őre.    Az  Alkotmány 29. § (1) bekezdésével kapcsolatban  a  36/1992. (VI.  10.)  AB  határozatában  a következőket  fejtette  ki  az Alkotmánybíróság. „E feladatok egyike sem hatásköri szabály. Az államszervezet  demokratikus  működése  feletti   őrködést   az Alkotmányban meghatározott egyes hatáskörökben, azok feltételei szerint   látja   el   a  köztársasági  elnök.   Az   Alkotmány szóhasználata  is  kifejezi  a köztársasági  elnök  feladatának sajátosságát  az alkotmányosság védelmében. Az Országgyűlés,  a Kormány,  a  bíróságok „védik” és „biztosítják” az  alkotmányos rendet,  valamint az állampolgárok jogait; ezt  a  funkciót  az egész  társadalom  vonatkozásában, saját cselekvésükkel  látják el. Ezzel szemben a köztársasági elnök csupán az államszervezet demokratikus  működése  felett „őrködik”,  vagyis  sem  sérelem esetén,  sem  a jogok biztosítása céljából nem maga cselekszik, hanem  általában más szervhez fordul, vagy ha maga  cselekszik, az   elnöki   döntésért   más  szerv   vállalja   a   politikai felelősséget.   Csakis  így  maradhat  pártatlan,   a   „nemzet egységének”  kifejezője így lehet összhangban az „őrködéssel”.” (ABH, 1992, 207. 212.)    A   köztársasági   elnök  jogköreit  az  Alkotmány   vonatkozó rendelkezései határozzák meg. [ld.: Alkotmány 19/A.  §,  28.  § (3)  bekezdés, 28/A. § (3) bekezdés, 22. § (3) bekezdés,  30/A. §]    A   magyar  alkotmányjogban  (mint  erről  fentebb,  a   jelen határozat  VI. pontjában már szó volt) a köztársasági  elnöknek nincs  önálló  jogalkotási hatásköre —  kivéve  a  fentebb  már említett,   szükségállapot   idején  meglévő   rendeletalkotási jogkört   —   de   közreműködik  a  törvényhozási   eljárásban, elsősorban  kihirdeti  a  törvényeket, amelyek  elnöki  aláírás nélkül  nem  érvényesek. Az Alkotmány 30/A. § (1)  bekezdésében felsorolt  hatáskörök  között nem  szerepel  a  jogalkotás,  az államfőnek   alárendelt  szervek  pedig   nincsenek,   mert   a Köztársasági  Elnöki Hivatal a köztársasági  elnök  segédszerve (így a 2000. évi XXXIX. törvény 10. §-a).    A   köztársasági   elnöknek  az  Alkotmány  négyféle   döntési hatáskört  állapít  meg:  (1)  a  köztársasági  elnöki   döntés érvényességi  kelléke valamely másik szerv  egyetértő  döntése; (2) a köztársasági elnök más szerv döntését kezdeményezi, és  a végleges, magára az elnökre is kötelező döntést más szerv hozza meg;  (3) az elnök döntése ügydöntő, végleges, más szerv  által felül  nem  bírálható,  a  döntésért semmilyen  más  szerv  sem vállalja át a politikai felelősséget; (4) végül azok az  önálló döntések, amelyekre az Alkotmány csupán végső határidőt állapít meg (ld.: 48/1991. AB határozat, ABH 1991, 232, 236.).    Itt   is   érvényes  a  jelen  határozat  2.1.   pontjában   a köztársasági  elnök  törvényerejű  rendelet  alkotási   jogával kapcsolatban tett megállapítás, mely szerint az Alkmód1989. 38. §  (2)  bekezdése  alapján az Elnöki Tanács vagy  annak  elnöke alatt  csak  eltérő rendelkezés hiányában kell  a  köztársasági elnököt  érteni. Igaz ez a köztársasági elnök állami  irányítás egyéb  jogi  eszközei közé tartozó normatív aktusok kibocsátási joga  esetében  is, mivel itt is, csakúgy, mint a  törvényerejű rendelet  alkotás esetén, az Alkotmány 30/A. §-a minősül  ilyen „eltérő rendelkezésnek”.    A     fent    kifejtettek    alapján    az    Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Jat. 46. § (1) bekezdésének, 47.  §  (1) bekezdésének  53.  §-ának,  54.  §-ának,  valamint  56.  §  (1) bekezdésének  „köztársasági elnök” szövegrésze a  Jat.  2007-es szövegébe   nem   tekinthető   a  hatályos   jogot   tartalmazó jogszabályszövegnek.                                 IX.    1.  Ezt  követően az Alkotmánybíróság a Jat.-ban  szabályozott kizárólagos  törvényhozási  tárgyakkal  kapcsolatban  felhozott alkotmányossági kifogásokat vizsgálta.    Az   Országgyűlés  törvényalkotási  jogköre   általános,   így bármely  tárgykört törvényben szabályozhat —  ennek  a  Kormány rendeletalkotási  jogköre sem szab határt. [ld.:  46/2006.  (X. 5.)  AB határozat, ABH 2006, 567, 572.] A törvényalkotás  jogát az   Országgyűlés  nem  ruházhatja  át  [Alkotmány  25.  §  (2) bekezdése].   Vannak   azonban  olyan   társadalmi,   gazdasági viszonyok,  amelyek  szabályozása csak  törvényben  megengedett (kizárólagos törvényhozási tárgyak). A legfontosabb ezek  közül az  Alkotmány  8. § (2) bekezdése, amely az alapjogok  törvényi szabályozásáról   rendelkezik,  valamint  a  2/3-os   törvények meghatározása.    Amint  erről fentebb már szó volt, a kizárólagos törvényhozási tárgyak  Jat.  2. – 5. §§-aiban foglalt felsorolásának  oka  és jogi  indoka,  a  NET törvényerejű rendeletalkotási  jogának  a korlátozása    volt.    A    Jat.   megalkotásával    egyidőben megváltoztatott  Alkotmány ugyanis a következőket  tartalmazta: „Ha  az Országgyűlés nem ülésezik, az Országgyűlés jogkörét  az Elnöki   Tanács   gyakorolja;   az   Alkotmányt   azonban   nem változtathatja   meg,   és  nem  alkothat   jogszabályt   olyan tárgykörben, amelynek szabályozása az Országgyűlés  hatáskörébe tartozik”.    A    mai    alkotmányjogi   helyzetben   azonban   kizárólagos törvényhozási  tárgyat  törvény  nem  állapíthat  meg.  A   mai alkotmányos berendezkedés az Alkotmány elsődlegességén  alapul, ezért alkotmányellenes, ha a törvényhozási tárgyköröket törvény tartalmazza.  A  Jat.  kizárólagos  törvényhozási  tárgykörökre vonatkozó rendelkezései részben megismétlik, részben egyéb,  ma már  jórészt  elavult, tárgykörökkel egészítik ki az  Alkotmány alapján kizárólag törvényben szabályozható kérdésköröket. Amint azt  az  Alkotmánybíróság már fentebb, a  jelen  határozat  IV. részében megállapította, kizárólagos törvényhozási tárgyat csak az  Alkotmány  határozhat  meg, ezért  a  Jat.  2.  –  5.  §-ai tartalmuktól függetlenül formai okból alkotmányellenesek.    2.   Az  egyik  indítványozó  szerint  alkotmányellenesek  [az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, 20. § (1) bekezdésébe,  továbbá 33/A.  §  a)  pontjába  ütköznek] a Jat. jogalkotási  programra vonatkozó  rendelkezései is [Jat. 21. § (1)  bekezdés],  az  öt éves időtartam előírása okán.    Az   indítványozó  szerint  a  Jat.  21.  §  (1)  bekezdésében foglaltak azért ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített    jogállamiság   elvével,   mivel   „a    temporális hatalommegosztásból következően a Kormány  nem  jogosult  arra, hogy a következő Kormány hivatali idejére vonatkozó jogalkotási programot  határozzon meg”. Ugyanakkor ellentétesnek tartja  az Alkotmány   azon  rendelkezésével  is,  amely   szerint   „[a]z országgyűlési   képviselők   általános   választását    —    az Országgyűlés  feloszlása  vagy  feloszlatása  miatti  választás kivételével  —  az  előző  Országgyűlés  megválasztását  követő negyedik  év  április  vagy  május hónapjában  kell  megtartani [Alkotmány 20. § (1) bekezdés], továbbá azzal, hogy  a  Kormány megbízatása     az    újonnan    megválasztott     Országgyűlés megalakulásával  megszűnik [Alkotmány 33/A. § (1)  bekezdés  a) pont].    A   Jat.-ban  meghatározott  öt  éves  periódus  a  jogszabály megalkotásának időpontjában hatályos Alkotmány rendelkezéseivel összhangban született, mivel az Országgyűlés megbízatása  akkor öt  évre  szólt.  A jogalkotási program arról ad tájékoztatást, hogy   a   Kormány   milyen   törvényjavaslatokat   kíván    az Országgyűlésnek  benyújtani, de a programban  foglaltak  sem  a Kormányt, sem az Országgyűlést nem kötelezik. Kétségtelen, hogy célszerűségi   szempontokat   figyelembe   véve   ésszerű    az Országgyűlés   és   a  Kormány  megbízatási  idejéhez   igazodó jogalkotási program, azonban önmagában a célszerűség  jelensége nem      alapozza     meg     a     hivatkozott     rendelkezés alkotmányellenességét,  ha egyébként alkotmányellenességre  nem vezet.  Igaz ez annál is inkább, mivel az új Országgyűlésben  a korábbi  ciklusban benyújtott törvényjavaslatok az Országgyűlés megbízatásának megszűnése után már nem számítanak indítványnak.    A  Jat. ezen rendelkezései kétség kívül nem ésszerűek, azonban a  Jat. rendelékezéseinek célszerűségi szempontú vizsgálata  az Alkotmánybíróság hatáskörén túlmutat.    3.  Ugyancsak alkotmányellenes az indítványozók szerint a Jat. 22.  § (2) bekezdése, amely előírja, hogy a jogalkotási program előkészítése  során  be  kell szerezni  —  többek  között  —  a Legfelsőbb Bíróság elnökének véleményét is. Mindez álláspontjuk szerint  nem egyeztethető össze a bírói függetlenség  Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt elvével, továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében rögzített jogállamiság részét képező hatalmi ágak szétválasztásának elvével sem.    Az   Alkotmánybíróság  a  hatalommegosztás   elvét   mint   az alkotmányos állam egyik szükségszerű fogalmi elemét,  a  magyar alkotmányjogban  többször értelmezte.  A  bírói  hatalmi  ágat, amely  elválik  a  törvényhozó és a  végrehajtó  hatalomtól  az állami hatalom azon megnyilvánulásaként írta le, „amely az erre rendelt szervezet útján a vitássá tett vagy megsértett jogról — törvényben  szabályozott eljárás során — kötelező erővel  dönt” [53/1991.  (X. 23.) AB határozat]. A bírói hatalom legfontosabb alkotmányos  szabálya  az  Alkotmány  50.  §  (3)  bekezdésében foglalt  bírói függetlenség. A bírói függetlenség  azonban  nem azonos   a   bírói  hatalom  másik  két  hatalmi   ágtól   való elválasztásával, hanem annál sokkal általánosabb [38/1993. (VI. 11.)  AB  határozat].  A  bírói hatalmi ág  elválasztásának  fő alkotmányos  indoka  az igazságszolgáltatás függetlenségének  — benne a bírói függetlenségnek — intézményes biztosítása.    Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  50.  §  (3)  bekezdésében foglalt  bírói függetlenség elve tartalmával több határozatában foglalkozott.    A   döntések   egyrészt   a    hatalmi    ágak elválasztásának  alkotmányos  szerkezetében  a  bírói   hatalom helyzetének  sajátosságaival, a külső hatalmi ágaknak  a  bírói hatalmat érintő jogköreivel, másrészt a bírói függetlenségnek a bírósági   szervezeten   belüli   alkotmányossági   kérdéseivel foglalkoztak.    Az  Alkotmánybíróság határozataiban hangsúlyozta, hogy a bírói hatalom, amelyhez a bírói függetlenség kapcsolódik, döntően  az ítélkezésben  ölt testet. A bírói függetlenség  az  ítélkezésre vonatkozik;  a bíró jogi helyzetét meghatározó garanciák  is  a független   ítélkezés  feltételeit  teremtik  meg.  A   bírónak mindenkitől    függetlennek   kell    lennie,    függetlenségét garanciáknak   kell  biztosítani  minden  befolyásolás   ellen, származzék  akár a külső hatalmi jogkör gyakorlásától,  akár  a bírósági  szervezeten  belülről. A bírói  függetlenség  a  bíró legfőbb   alkotmányos  kötelezettsége:  a  jogviták   eldöntése teljesítésének a módja.    Az  Alkotmánybíróság állandó és következetes álláspontja, hogy az  Alkotmány  50. §-ának (3) bekezdése alapján a minden  külső befolyásolástól  független  bírói  ítélkezés  feltétel  nélküli követelmény,  és lényegében abszolút alkotmányos védelem  alatt áll. [ld.: 53/1991. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991, 266, 267.; 38/1993.  (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 261.; 17/1994. (III.  29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 86.; 45/1994. (X.  21.) AB  határozat,  ABH 1994, 254, 256.; 627/B/1993. AB  határozat, ABH 1997, 767, 769.]    A  bírói  függetlenség legfontosabb alkotmányos  korlátja,  és egyben   a  bírói  működés  alapja  az  ítélkezési  tevékenység törvényeknek  való  alávetettsége, és a bíró  kötelezettsége  a törvény  szerint  hatáskörébe tartozó jogviták  eldöntésére.  A bírói  függetlenség  tehát a bírónak  a  bírósági  szervezetben elfoglalt  helyzetét  határozza meg annak  érdekében,  hogy  az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában    hozott   kötelező   döntését   mindenféle    külső befolyásolástól  mentesen,  a törvények,  illetve  általában  a jogszabályok alapján, szakmai meggyőződése szerint hozza meg.    A  bírói  függetlenség  csak a bíró  ítélkező  tevékenységében érvényesül  feltétel nélkül. A Legfelsőbb Bíróság  elnökének  — aki  a  törvény szerint az OIT elnöke is [Alkotmány 50.  §  (4) bekezdés] — feladatai azonban e minőségében bírósági igazgatási jellegűek,  mint  az  ítélkezés folyamatosságának  fenntartása, jogszabályban meghatározott kinevezési jogkörök gyakorlása,  és egyéb igazgatási feladatok ellátása. E minőségében a Legfelsőbb Bíróság  elnöke  véleményének kikérése  a  jogalkotási  program összeállításához nem sértheti sem a bírói függetlenség,  sem  a hatalommegosztás alkotmányos elvét.                                 X.      Több  indítványozó állította, hogy a Jat. 2007-es  hivatalos szövege  45.  §  (1)  bekezdésének „Központi  Népi  Ellenőrzési Bizottság  elnökének”  szövegrésze  alkotmányellenes,  mivel  e tisztséget az Alkmód1989. 38. § (7) bekezdése megszüntette.  Az indítványozók  szerint  ez  sérti  az  Alkotmány   2.   §   (1) bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét.    Az   Alkmód1989.   38.   §   (7)  bekezdése   a   következőket tartalmazta:  „A  Központi  Népi Ellenőrzési  Bizottság  elnöke tisztség  1989.  december  31-én  megszűnik”;  jogutód   nélkül megszűnt  maga a KNEB is. A népi ellenőrzésről szóló 1968.  évi V.  törvényt az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény  26.  §  (2)  –  (3) bekezdése 1989.  december  31-ével hatályon   kívül   helyezte,  illetve  a   népi   ellenőrzéssel kapcsolatos  egyéb,  alacsonyabb szintű  jogszabályok  hatályon kívül   helyezéséről  a  126/1989.  (XII.   9.)   MT   rendelet rendelkezett.   Így   hatályos  szövegben   a   Központi   Népi Ellenőrzési  Bizottságra,  mint nem  létező  szervre  és  annak elnökére utalás nem írottnak (pro non scripto) tekintendő.                                 XI.    Az  egyik  indítványozó szerint a Jat. 16. §-a  ellentétes  az Alkotmány  2.  §  (2) bekezdésével és a 7. § (1)  bekezdésével, „mivel  lehetővé  teszi,  hogy  a  jogalkotó  egyes  nemzetközi szerződéseket ne hirdessen ki.”    Az   Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdése  értelmében   a   Magyar Köztársaság   jogrendszere  biztosítja  a  vállalt   nemzetközi kötelezettségek  és a magyar jog összhangját.  E  rendelkezésre alapítva  mondta ki az Alkotmánybíróság 7/2005. (III.  31.)  AB határozatában  (ABH,  2005,  83, 101.),  hogy  az  Országgyűlés alkotmányellenes  helyzetet  idézett  elő  azáltal,  hogy   nem alkotta   meg  a  nemzetközi  szerződések  esetében   megkötött nemzetközi  szerződések  és  a magyar  jog  közötti  összhangot minden esetben biztosító törvényt. E mulasztást pótolva alkotta meg  az  Országgyűlés  a nemzetközi szerződésekkel  kapcsolatos eljárásról   szóló  2005.  évi  L.  törvényt  (a  továbbiakban: Szerződési  tv).  Ez  a törvény kizárja, hogy  az  indítványban említett eset – az államot kötelező, de magyar jogszabályban ki nem hirdetett nemzetközi szerződés – előforduljon. A törvény 7. §   (1)   bekezdése   szerint  ugyanis   nemzetközi   szerződés megkötésére  (nemzetközi jogi kötelező hatályának elismerésére) az  Alkotmány  19. § (1) bekezdésének f) pontja,  30/A.  §  (1) bekezdésének  b)  pontja, valamint 35. §  (1)  bekezdésének  j) pontja   értelmében  az  Országgyűlés  és  a  Kormány  jogosult felhatalmazást  adni.  A  nemzetközi szerződés  megkötésére  az Országgyűlés törvényben, a Kormány pedig rendeletben (9. §)  ad felhatalmazást;  a  felhatalmazó törvény  vagy  kormányrendelet pedig  minden  esetben  „kihirdeti”  a  nemzetközi  szerződést, illetve tartalmazza a szerződés hiteles szövegét [10. § (1)  a) pont].    A   felhatalmazó  törvény  vagy  kormányrendelet  nem   minden esetben   tekinthető  szigorúan  véve  kihirdetésnek   (bár   a Szerződési  tv. így nevezi). A nemzetközi szerződés megkötésére adott  felhatalmazást  tartalmazó törvény vagy  kormányrendelet ugyanis egyszerre két aktust tartalmaz. Egyrészt tartalmazza az Alkotmányon  alapuló felhatalmazást arra, hogy  a  köztársasági elnök  (30/A. § (1) bekezdés b) pont), illetve a Kormány  tagja vagy  az  állam képviseletében más, pl. az illetékes  nagykövet vagy misszióvezető nemzetközi kötelezettséget vállalhasson.  Ez egyedi  aktus, amely az államot képviselő szervet felhatalmazza a  nemzetközi  jogi  kötelezettségvállalásra (pl.  ratifikációs okmány   letétbe  helyezésére).  Ezzel  azonban  a   nemzetközi szerződés   még   nem  feltétlenül  (pl.:  a  megkívánt   számú ratifikáció  hiánya miatt, vagy más hatályba  léptető  feltétel elmaradása miatt), esetleg évek múlva lép hatályba vagy  az  is megtörténhet,   hogy  sohasem  lesz  a  magyar  állam   számára kötelező.  A  felhatalmazó egyedi aktussal  együtt  a  törvény, illetve a kormányrendelet „kihirdeti” (valójában: közzéteszi) a nemzetközi  szerződés szövegét, azzal, hogy a  szövegből  akkor lesz  a magyar jogban jogszabály, amikor a nemzetközi szerződés Magyarországra  alkalmazandó lesz.  A  kihirdetési  rész  tehát feltételes:  a  nemzetközi szerződés hatályba lépésétől  függő: pusztán  a  kihirdetéssel, jogszabály szövegbe foglalással  még nem   lesz  a  magyar  jogrendszer  része  a  törvényben   vagy kormányrendeletben „kihirdetett” szerződés-szöveg. A  jelenlegi jogi  megoldással azonban a magyar jogrendszer biztosítja, hogy minden  nemzetközi szerződés, ha már hatályba lépett, ki legyen hirdetve (mivel a szövegét már a megkötés előtt közzétette).    Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  a  Jat.  16.  §-a részben   értelmezhetetlenné  vált,  mert  a  (2)   bekezdésben említett  „jogszabályba  nem foglalt  nemzetközi  szerződés”  a fentiek  szerint már nem lehetséges, legfeljebb korábbi időkből maradhattak  fenn ilyenek. E kérdésnek azonban a  hatályos  jog vizsgálatakor már nincs jelentősége. A mai szabályozás  szerint ugyanis   a  nemzetközi  szerződés  szövege  (kevés  kivételtől eltekintve, amikor a kettő egybeesik) előbb kerül közzétételre, mint   kihirdetésre.   Ennek  oka,   hogy   a   törvény   által kihirdetésnek nevezett aktus valójában – mint fentebb  már  szó volt  róla  –  a szerződés szövegének közzététele, a  szerződés kötelező   erejének  elismerésére  felhatalmazó   magyar   jogi aktussal  együtt.  Ennek alapján csak további  nemzetközi  jogi aktusok  és  azokat a magyar jogba átvevő –  így  a  szerződési törvény  10.  § (4) bekezdése, valamint 11. § (3)  bekezdés  a) pontja   szerinti,   a  Magyar  Közlönyben   közzétett   egyedi miniszteri határozat (valójában: közlemény) – közlések  alapján lesznek  alkotmányjogi értelemben a magyar  jogban  kihirdetett (promulgált) nemzetközi szerződések.    Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Jat.  16.  §-a  az Alkotmány  19.  §  (1)  bekezdésének f)  pontja,  30/A.  §  (1) bekezdésének  b)  pontja, valamint 35. §  (1)  bekezdésének  j) pontjait,   valamint   a   Szerződési  tv.   fent   hivatkozott rendelkezéseit  figyelembe  véve  a  fent  kifejtettek  alapján értelmezhetetlen, ami sérti a jogbiztonság elvét.                                                              XII.    1.  Ezt  követően  az  Alkotmánybíróság azt  az  indítványozói állítást  vizsgálta,  miszerint a  Jat.  14.  §  (2)  bekezdése ellentétes  az  Alkotmány  9. § (1)  bekezdésében,  37.  §  (3) bekezdésében  valamint  70/A. § (1) bekezdésében  foglaltakkal. Eszerint   a   miniszteri   rendelet   melléklete   —   ha   az állampolgárokat   közvetlenül  nem  érinti  —   kivételesen   a minisztérium   hivatalos  lapjában  történő  közzététellel   is kihirdethető.  A  jogszabály  közzététele hivatalos lapban a Jat  14.  §  (1) bekezdése  szerint  a jogszabály jogrendszer részévé  válásának feltétele:  ettől  lesz  a jogszabály  érvényes,  és  így  jogi hatások  kiváltására képes. A hivatalos lapban való  közzététel célja   a  jogszabály  közhitelű  szövegének  mindenki  számára hozzáférhetővé tétele.  A  hivatalos lapot az Alkotmány többször is említi: 26. §  (1) bekezdése a törvényre, 35. § (2) bekezdése a kormányrendeletre, míg 37. § (3) bekezdése a miniszteri rendeletre mondja ki, hogy „a  hivatalos  lapban” kell kihirdetni. A hivatalos  lap  ezért alkotmányos  intézmény.  A Jat. 57. – 60.  §§-ai  felsorolással meghatározzák  a  hivatalos lapokat. Eszerint hivatalos  lap  a Magyar  Közlöny,  a Határozatok Tára, továbbá  a  minisztérium, autonóm államigazgatási szerv, kormányhivatal hivatalos lapja.  Az   Alkotmány  szerint  a  Kormány  tagjának  rendeletét   „a hivatalos   lapban”  kell  kihirdetni,  amely  rendelkezés,   a határozott névelő használata miatt, csak a Magyar Közlönyt  (és nem  bármely hivatalos lapot) jelentheti. A rendelet melléklete a  rendelet  része  lévén  a  mellékletre  is  alkalmazandók  a rendeletre vonatkozó közzétételi szabályok.    2.  Végezetül az Alkotmánybíróság a Jat. IV. „Hivatalos lapok” címet   viselő  fejezetének  az  indítványozók  által  támadott rendelkezéseit vizsgálta.    2.1. E körben elsőként a Jat. 57. § (4) bekezdését, 58. §  (2) és  (3)  bekezdését, 59. § (3) bekezdését,  valamint  60.  §-át tekintette  át  abból  a szempontból, hogy  a  hivatalos  lapok szerkesztőinek  megjelölése, amely a  Jat.  szövege  szerint  a Minisztertanács  Titkársága, sérti-e  az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében  rögzített  jogállamiság alkotmányos  tételét.  Az indítványozó     azért     tartja     alkotmányellenesnek     e rendelkezéseket,  mert  a  Minisztertanács  Hivataláról   szóló 19/1988.  (IV.  1.)  MT rendelet a Minisztertanács  Titkárságát megszüntette, s egyben úgy rendelkezett, hogy a Minisztertanács Titkárságán   a  Minisztertanács  Hivatalát  kell   érteni.   A Miniszterelnöki  Hivatalról  szóló  2/1990.  (VII.  5.)   Korm. rendelet azonban a Minisztertanács Hivatalát is megszüntette; s a  rendelet  11.  §  (2)  bekezdése szerint  a  továbbiakban  a Minisztertanács  Hivatala  helyett a  Miniszterelnöki  Hivatalt kell  érteni.  A hivatkozott rendeletek a Jat. rendelkezéseinek módosításáról  nem  rendelkeztek,  ezért  indítványozó  szerint jogbizonytalanságot  okoz, hogy tulajdonképpen  ki  jogosult  a Jat.-ban felsorolt hivatalos lapok szerkesztésére.  Az  indítvány benyújtása után a Jat. idevágó rendelkezéseit az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról szóló 2008. évi XXV. törvény 8. § (2) bekezdése a következőképpen módosította: A Jat. „57. § (4) bekezdésében  és 58.  §  (4)  bekezdésében  az  „a  Minisztertanács  Titkársága” szövegrész  helyébe  az „a feladatkörrel  rendelkező  miniszter által  kijelölt személy” szöveg, 58. § (2) bekezdésében  az  „a Minisztertanács Titkárságának a vezetője” szövegrész és az  59. § (3) bekezdésében az „a Minisztertanács Titkársága vezetőjének az”  szövegrész  helyébe az „a Határozatok  Tára  szerkesztője” szöveg,   60.   §-ában   az   „Az  igazságügyminiszter   és   a Minisztertanács Titkárságának a vezetője” szövegrész helyébe az „A Kormány által kijelölt szerv vagy személy” szöveg lép”.  A   módosítások   következtében  az   indítványban   felvetett alkotmányossági   aggály  a  hivatalos   lapok   szerkesztésére jogosult  személy  tekintetében  már  nem  áll  fenn,  mivel  a módosítások már nem tartalmazzák a „Minisztertanács Titkársága” szövegrészt,  hanem  a  miniszter  által  kijelölt   személyről szólnak.  A  miniszter a Magyar Közlöny és a  Határozatok  Tára felelős  szerkesztőjének kijelöléséről szóló 5/2008.  (MK  94.) MeHVM  utasítás 1. pontjában jelölte ki a Magyar Közlöny  és  a Határozatok Tára felelős szerkesztőjét.  Mindezekre  figyelemmel  az utólagos normakontrollra  irányuló indítvány   e  tekintetben  okafogyottá  vált,  de   a   teljes megsemmisítés miatt az eljárás megszüntetéséről nem kellett  az Alkotmánybíróságnak külön rendelkeznie.    2.2.  Az  egyik  indítványozó hivatkozik  a  Jat.  57.  §  (2) bekezdése  alkotmányellenes voltára is, mivel szerinte  a  Jat. rendelkezései  nem biztosítják az Alkotmány 26.  §  (3)  –  (5) bekezdéseiben foglaltak érvényesülését, amelyek azt írják  elő, hogy  a  törvényt  a  köztársasági elnök hirdeti  ki,  mivel  a fentebb  már  hivatkozott  Jat. rendelkezéséből  következően  a kihirdetés a Magyar Közlönyben történik, amit a Miniszterelnöki Hivatal szerkeszt.  Az   Alkotmánybíróság  korábbi  határozatában  már  rámutatott arra,  hogy  „[a]z országos érvényű jogszabályok kihirdetése  a Magyar  Köztársaság  hivatalos lapjában,  a  Magyar  Közlönyben történik.  A  (…) Magyar Közlönyben közzétett jogszabály  akkor válik   törvényesen  kihirdetetté,  ha  bármely  állampolgárnak módjában  áll a Magyar Közlöny szóban forgó számát megvásárolni és   a   reá  irányadó  jogszabály  rendelkezéseit  megismerni” [25/1992.  (IV.  30.) AB határozat, ABH, 1992,  131,  132.].  A kihirdetés  —  amelynek  eszköze  a  hivatalos  lapban  történő közzététel  —  szabályszerűsége  a  jogszabály  érvényességének feltétele. A hivatalos lapban való megjelenés joghatása kettős: egyrészt   a  jogszabály  érvényességének  feltétele,  másrészt mindenki  számára hozzáférhetővé teszi a jogszabály  közhiteles szövegét.  A   Magyar  Közlönyben  való  közzététel  tehát  a  jogszabály kihirdetésének része, illetve eszköze. Az Alkotmánybíróság  itt is  hangsúlyozandónak tartja, hogy a jogszabály kihirdetése  és közzététele  —  ahogyan  az  a fentiekből  is  kiderült  —  nem ugyanaz. A jogszabály közzététele a hivatalos lapban [Jat.  14. §  (1) bekezdés] történik. A közzététel nem önálló aktus, hanem a  jogszabály  jogrendszer részévé válásának  feltétele:  ettől lesz  a  jogszabály  érvényes, és így jogi hatások  kiváltására képes.  A közzététel a jogszabály közhitelű szövegének mindenki számára   hozzáférhetővé  tétele  a   hivatalos   lapban   való megjelenéssel. Kihirdetésnek (promulgációnak) pedig általában a jogszabályt  a  jogrendszer  részévé  tevő  aktust   nevezi   a jogtudomány, amit az Alkotmánybíróság is követ.  A   Magyar   Közlöny   szerkesztése,   mint   a   jogszabályok közzététele  is,  közigazgatási feladat, a Kormány  alkotmányos kötelezettsége, amely már nem része a törvényalkotásnak,  amely a   köztársasági  elnök  aláírásával  véget   ér.   A   törvény közzététele  a  hivatalos  lapban a kihirdetés  érvényességének feltétele [Alkotmány 26. § (1) bekezdés, 35. § (1) bekezdés  b) pontja].  Az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontja  szerint  a Kormány  „biztosítja a törvények végrehajtását”, aminek legelső lépése  a már érvényesen létrejött törvény hivatalos szövegének közzététele.    Ez   a   Magyar   Közlöny   —   az    Alkotmány szóhasználatában   „a  hivatalos  lap”  —  szerkesztésének   és kiadásának   alkotmányos  alapja,  ami   önmagában   véve   nem alkotmányellenes.                                XIII.    Az   Alkotmánybíróság,  összegezve  a  fentebb   kifejtetteket rögzíti,  hogy a törvényalkotó a Jat. rendelkezéseit nem  hozta vsszhangba az Alkotmányban szabályozott jogforrási rendszerrel, a   jelenleg  fennálló  alkotmányos  berendezkedéssel,   aminek következtében a Jat. mai alakjában nem az a törvény, aminek  az Alkotmány  7.  § (2) bekezdése szerinti „jogalkotás  rendjéről” szóló  törvénynek  a  mai  alkotmányos berendezkedésben  lennie kellene. A Jat. nagy része —az Alkotmány elsődlegessége alapján álló   rendszerben  törvényben  nem  szabályozható   kérdéseket szabályoz,   így   ezért  sincs  összhangban   az   alkotmányos berendezkedéssel.    Ahogyan    arra    a   jelen   határozat   indokolásában    az Alkotmánybíróság  már  rámutatott: a Jat.  egyes  rendelkezései önmagukban véve nem feltétlenül alkotmányellenesek, azonban  az alkotmányellenes részek megsemmisítése után a Jat.  Alkotmányba nem  ütköző  rendelkezései már nem alkotnának  értelmezhető  és alkalmazható  jogszabályt, így a fennmaradó  —  önmagukban  nem alkotmányellenes   —  jogszabály-töredékek  megsemmisítését   a jogbiztonság alkotmányos elve követelte meg.    Így  az  Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján az   alkotmányellenes   jogszabályt  teljes   egészében   —   a jogbiztonságra   való  tekintettel  —  pro   futuro   hatállyal semmisítette  meg.  Ennek megfelelően a jogalkotónak  megvan  a lehetősége   arra,   hogy   2010.  december   31.   napjáig   a megsemmisített    törvény   helyébe    megfelelő    alkotmányos szabályozást iktasson.    Az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke                                           Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András           alkotmánybíró         előadó alkotmánybíró                                           Dr. Holló András           Dr. Kiss László           alkotmánybíró                alkotmánybíró                                           Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás           alkotmánybíró                alkotmánybíró                                           Dr. Lévay Miklós      Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                alkotmánybíró Dr. Trócsányi László alkotmánybíró párhuzamos indokolása    Egyetértek  a  határozat rendelkező részével,  ugyanakkor  nem értek egyet az indokolásban foglaltakkal.    1.   A   Jat.  megalkotása  álláspontom  szerint  is  jelentős előrelépés volt a — korabeli alaptörvény számára még ismeretlen fogalomnak  számító  —  jogállamiság megteremtése  felé  vezető úton.  1988-as  hatályba lépésétől ugyanis a Jat.  egyértelműen meghatározta  és rögzítette a jogforrások körét.  A  jogalkotás rendjének    szabályozása   révén   követelménnyé    tette    a jogállamiságnak  azt  a  később az  Alkotmánybíróság  által  is megállapított   tételét,   hogy   a   jogalkotói    hatáskörrel felruházott szervek a jog által meghatározott keretek között, a jog  által  megállapított rendben, a jog által  a  nyilvánosság számára   megismerhető  és  kiszámítható   módon   fejtsék   ki tevékenységüket,  alkossanak  jogot.  [56/1991.  (XI.  8.)   AB határozat, ABH 1991, 454, 456.]    Noha  megalkotásakor a Jat. haladó szellemiséget képviselt,  a jogállami  fordulat, illetve ezzel együtt a  jogalkotó  szervek változása  következtében  a törvény  szövege  nem  maradt,  nem maradhatott érintetlen. Ezzel kapcsolatban a többségi határozat is  utal  arra,  hogy  1987 óta a Jat.-ot számtalan  alkalommal módosították.    A  gyakori  módosítások eredményeként a módosítással  érintett jogszabály hatályos szövegét legtöbbször csak körülményes módon lehet megismerni, amely már önmagában is veszélyeztetheti a jog áttekinthetőségét. [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH  2003, 74,  87.]  Ennél  súlyosabb veszélyt  jelent  a  jogbiztonságra nézve,  ha  —  a  kellőképpen  át  nem  gondolt  —  jogszabály- módosítások következtében kétségessé válik, hogy egyáltalán  mi egy jogszabály hatályos szövege.    A   jogbizonytalanság  felszámolása  alapvetően  a   jogalkotó kötelessége. A jogalkotás rendjéről szóló törvényi szabályozást érintően  is a jogalkotó felelős azért, hogy az egymást  követő módosítások  révén  ne  jöjjön létre bizonytalanság  a  törvény tartalmát  illetően,  illetve, ha  azzal  kapcsolatban  esetleg kétség merül fel, akkor azonnal tisztázza a törvény szövegét. A jogalkotó  feladata  továbbá az is, hogy  a  korábban  alkotott törvény   tartalmát  a  jogállami  Alkotmányhoz   igazítsa.   E feladatát   a   jogalkotó   nem  ruházhatja   át   másra,   nem delegálhatja.  A  jogalkotó  tehát  nem  helyettesíthető,   más (államigazgatási) szerv nem végezheti el a jogalkotó feladatát. Erre   utalt   az   Alkotmánybíróság  akkor,  amikor   33/2008. (III. 20.) AB határozatában leszögezte, hogy „jogszabály érdemi módosítására a jogilag nem szabályozott helyesbítés módszerével semmiképpen  nem kerülhet sor, a helyesbítés nem  veheti  át  a jogalkotási   eljárás   garanciális  keretei   között   végzett módosítás szerepét”. (ABH 2008, 361, 368.)    A  fentiekből  következően a jogszabály  egységes  szerkezetbe foglalásával nem kerülhet sor a jogszabály érdemi módosítására, s az nem szolgálhat a jogszabály nyilvánvalóan alkotmányellenes tartalommal   történő  közzétételére  sem.  A   Miniszterelnöki Hivatal  jogi  és közigazgatási államtitkárának  —  a  Hivatalt vezető  miniszter megbízásából készített — 2008. november  14-i keltezésű    véleménye   szerint   „a   Hatályos   Jogszabályok Gyűjteménye  1990. december 31-i zárású kiadásának  szerkesztői (…)  maguk  végezték el a Jat. szövegének az  Alkotmánnyal  nem összeegyeztethető  rendelkezésektől való megtisztítását”.  Majd több  mint  másfél  évtizeddel  később,  2007  áprilisában   az Igazságügyi    és    Rendészeti   Minisztérium,    illetve    a Miniszterelnöki Hivatal a Jat. 1987-es állapotára  visszanyúlva — a jogállami Alkotmányban foglaltak figyelmen kívül hagyásával W  ismét  megállapította a törvény szövegét,  mely  a  többségi határozat szerint sem azonos a Jat. hatályos szövegével. Ezt  a kompiláció  eredményeként létrejött, egyes rendelkezéseiben  az Alkotmánnyal nyilvánvalóan ellentétes szöveget a Magyar Közlöny 2007.  évi 106. számában (megjelent 2007. augusztus 9. napján), a    „Közlemények,   Hirdetmények”   rovatban   tették   közzé. Álláspontom   szerint   a   jogszabály   egységes   szerkezetbe foglalásának lehetősége nem jogosítja fel a közigazgatást arra, hogy  a kompiláció álruhájába bújtatva olyan jogszabályszöveget tegyen  közzé a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában, amelyről nyilvánvaló,    hogy   az   Alkotmány   rendelkezéseivel    nem egyeztethető  össze.  A  jelen  esetben  a  köztársasági  elnök törvényerejű rendeletalkotási joga, a tanács jogalkotásra  való felhatalmazása,  stb. minden kétséget kizáróan ellentétben  áll az   Alkotmány  rendelkezéseivel,  melyről  az  Igazságügyi  és Rendészeti    Minisztériumnak,   illetve   a    Miniszterelnöki Hivatalnak is hivatalos tudomása volt. Így a Jat.-nak a  Magyar Közlönyben  közzétett,  egységes  szerkezetbe  foglalt  szövege cinikus kompilációnak tekintendő.    Mindezekre  figyelemmel nem értek ezért egyet  azzal,  hogy  a többségi     határozat     az     alkotmányossági     vizsgálat kiindulópontjaként a 2007-ben közzétett szöveget, mint  a  Jat. hivatalos  jogszabályszövegét fogadta el, annak ellenére,  hogy maga  is  megállapította: e szöveg „nem mindenben tekinthető  a Jat.  hatályos — és így az alkotmánybírósági vizsgálat  tárgyát képező  — jogszabályszövegének”. Az Alkotmánybíróságnak magának kellett  volna  megállapítania  a  Jat.  hatályos  szövegét,  s kizárólag   azt  kellett  volna  az  alkotmányossági  vizsgálat tárgyává tennie.    2.  A  többségi határozat helyesen mutat rá arra, hogy  a  Jat megalkotásakor  tulajdonképpen  egy  alkotmánymódosítással  ért fel. Olyan tartalmat kapott ugyanis, amely lényegét tekintve az írott   alkotmánnyal   rendelkező  jogállamokban   alaptörvényi szinten  szerepel,  hiszen alapvetően nem a törvény,  hanem  az alkotmány funkciója, hogy a jogrendszer működését szabályozza.    Az   Alkotmánybíróság  124/2008.  (X.  14.)  AB  határozatában megállapította:  „A jogalkotó szervek, mint anyagi  jogforrások (fontes  essendi)  és  a jogszabályok, mint  alaki  jogforrások (fontes  cognoscendi)  meghatározása  mellett,  amint  arra   a 37/2006.  (IX. 20.) AB határozat is rámutatott »[a]z  Alkotmány rögzíti  a jogforrási hierarchia elvét is: a 35. § (2) bekezdés szerint  a Kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel; a  37. § (3) bekezdés értelmében a miniszteri (miniszterelnöki) rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel és kormányrendelettel; a  44/A. § (2) bekezdés alapján pedig az önkormányzati rendelet nem   lehet   ellentétes  magasabb  szintű   jogszabállyal.   A jogalkotás   alkotmányos  jelentőségét   mutatja   továbbá   az Alkotmány  32/A. § (1) és (2) bekezdése, amely  a  jogszabályok alkotmánybírósági  felülvizsgálatáról  és  az  alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítéséről szól.« (ABH 2006, 480, 485.)  Az Alkotmánybíróság  azonban  ezen  túlmutató  következtetést   is levont  a jogszabályok rendszerével kapcsolatban: »Az Alkotmány tehát  a  jogszabályalkotás  tekintetében  egy  zárt  rendszert képez:  megjelöli  a kibocsátót, megjelöli a jogszabály  nevét, rendelkezik  egymáshoz  való  hierarchikus  viszonyukról  s  az Alkotmány,   a  32/A.  §-a  révén,  gondoskodik  a   jogforrási hierarchia  Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról  is.« (ABH 2006, 485.)” (ABH 2008, 988, 999-1000.)    Az    ismertetett   alkotmányi   rendelkezésekből   és    ezek alkotmánybírósági értelmezéséből egyértelműen következik,  hogy jogalkotó  hatáskörrel  csak  az  Alkotmány  ruházhat  fel  egy szervet. A Jat., mint az Alkotmánynál alacsonyabb szintű  norma a  jogalkotó  hatáskörrel  rendelkező  szervekről,  az  általuk kibocsátandó  jogszabályok  nevéről,  valamint  a  jogszabályok egymáshoz   való   hierarchikus  viszonyáról  az   Alkotmánytól eltérően   nem  rendelkezhet.  Helyesen  mutat  rá  a  többségi határozat  arra,  hogy  az  Alkotmányban  felsoroltakon  kívüli jogforrás nem létezhet, ezekhez a Jat. sem hozzá nem adhat, sem el  nem  vehet  abból,  mert  mindkét  esetben  az  Alkotmányba ütközik.  Véleményem szerint az Alkotmány 7.  §  (2)  bekezdése szerinti  jogalkotás rendjéről szóló törvény  nem  is  hivatott arra, hogy szabályozza a jogforrások körét. Ehhez képest a Jat. magvát éppen a jogforrások körének szabályozása képezi, s ahhoz kapcsolódnak  a  jogalkotás  rendjével  kapcsolatos,   de   ezt egészében  mégsem  lefedő [lásd pl.:  33/2008.  (III.  20.)  AB határozatot, ABH 2008, 361.] előírásai. A Jat. a mai  alakjában nem  az  a  törvény,  aminek az Alkotmány 7.  §  (2)  bekezdése szerinti jogalkotás rendjéről szóló törvénynek lennie kellene.    Megjegyzem  továbbá,  hogy  a Jat.  III.  fejezete  az  állami irányítás  egyéb  jogi eszközeit szabályozva  azt  a  látszatot kelti,  mintha az állami irányítás összes jogi eszközét a  Jat. határozná  meg,  illetve  ilyet csak a  kétharmados  többséggel elfogadott  Jat. tartalmazhatna. Ez azonban az Alkotmány  7.  § (2)  bekezdése alapján egyáltalán nem szükségszerű.  Erre  utal egyebek  mellett  az  is,  hogy a törvényalkotó  immáron  egyéb törvényekkel   is   lehetőséget   ad   olyan   jogi    eszközök kibocsátására,  amelyek az állami irányítás Jat.-ban  felsorolt jogi eszközeihez — joghatásuk, kibocsátásuk, közzétételük, stb. tekintetében   —   hasonlóak.  [Lásd  pl.:  a  rádiózásról   és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 5/F. §-a szerint  az Országos    Rádió    és   Televízió   Testület    állásfoglalás kibocsátására;   a  tisztességtelen  piaci  magatartás   és   a versenykorlátozás  tilalmáról szóló  1996.  évi  LVII.  törvény 36.   §   (6)  bekezdése  szerint  a  Gazdasági  Versenyhivatal elnökének   a   Versenytanács   elnökével   közösen   közlemény kiadására;  a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX.  törvény 379.  § (2) bekezdés k) pontja szerint a Közbeszerzések Tanácsa útmutató készítésére vonatkozó jogkörét.]    Mindezek   alapján  megállapítható,  hogy  a   Jat.   lényegét tekintve olyan kérdéseket szabályoz, amelyeknek a Jat. szerinti szabályozása Alkotmányba ütközik. E rendelkezések nélkül a Jat.- nak     az     előbbiekkel    szorosan    összefonódó    elemei alkalmazhatatlanokká válnak. Egy alkalmazhatatlan jogszabálynak a  jogrendszerben  maradása a jogbiztonságra súlyos  sérelemmel járna,  ezért  indokolt  azt  teljes egészében  megsemmisíteni. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 268.;  28/1994. (V.  20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 137.; 34/1994. (VI. 24.) AB  határozat,  ABH  1994, 177, 181.; 67/1997.  (XII.  29.)  AB határozat,  ABH  1997,  411,  416.;  33/2002.  (VII.   4.)   AB határozat, ABH 2002, 173, 182.; 17/2006. (I. 17.) AB határozat, ABH 2006, 281.; 42/2008. (IV. 17.) AB határozat, ABH 2008, 417, 434.; 155/2008. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2008, 1240, 1269.]    3.   A   többségi  határozat  2010.  december  31-i  hatállyal semmisíti   meg   a  Jat.-ot.  Figyelemmel  a  Jat.   jelenlegi tartalmára — álláspontom szerint — az sem eredményezte volna  a jogbiztonság követelményének sérelmét, ha az Alkotmánybíróság a törvényt azonnali hatállyal (ex nunc) semmisítette volna meg. Budapest, 2009. december 14.                                            Dr. Trócsányi László                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Act XI of 1987 on the order of legislation, which defines how legislation should be drawn up and regulated
Number of the Decision: .	121/2009. (XII. 17.)
Date of the decision: .	12/14/2009
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2009-3-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.