A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és alkotmányjogi
panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló
1992. évi XXIII. törvény 23. §-a, 24. §-a, 41. §-a, 42. §
(3) , (4) , bekezdése, 43. § (1) , (2) , (3) bekezdése és
a 2. számú melléklet alkotmányellenességének megállapítására
és megsemmisítésére irányuló indítványokat és alkotmányjogi
panaszt elutasítja, a törvény 42. § (5) bekezdés d) pontja
tekintetében pedig az eljárást megszünteti.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz a köztisztviselők jogállásáról szóló
1992. évi XXIII. törvény ( a továbbiakban : Ktv. ) 23. §-
a, 24. §-a, 41. §-a, 42. § (3) , (4) , bekezdése, 43. §
(1) , (2) , (3) bekezdése és a 2. számú melléklete
alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése
tárgyában több indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság az
indítványokat egyesítette és azokat egy eljárásban bírálta
el.
1. Indítványozók egy csoportja szerint azért
alkotmányellenes a Ktv. 23. §-a, 24. §-a 42. § (4)
bekezdése, 43. § (1) , (2) , (3) bekezdése és 2. számú
melléklete, mert az az Alkotmány 70/B. § (2) - (3)
bekezdésében foglalt rendelkezésével ellentétes módon az
illetmény megállapítását a közszolgálati jogviszonyban
töltött időhöz és az iskolai végzettséghez köti .
2. Egyik indítványozó azért tartja alkotmányellenesnek a
Ktv. 41. §-át, mert az a közalkalmazottakra vonatkozó
rendelkezésektől eltérő - megítélése szerint a
diszkrimináció tilalmába ütköző - módon szabályozza a
pótszabadság intézményét.
3. Másik indítványozó szerint alkotmányellenes a Ktv. 42. §
(3) bekezdésében az önkormányzatok képviselő testületeinek a
Ktv. illetményrendszerétől való eltérésre adott
felhatalmazása, mert ennek alapján a köztisztviselők
tekintetében sérül az egyenlő munkáért egyenlő bér és a
végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő
jövedelemhez való jog alkotmányos alapelve.
4. Egyik indítványozó azon az alapon vitatja a Ktv. 42. §
(4) bekezdésének alkotmányosságát, hogy a rendelkezés nem
tesz különbséget a főiskolát és az egyetemet végzett
közalkalmazottak között és így nem érvényesíti az Alkotmány
70/B. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezését.
5. Indítványozók másik csoportja azon az alapon kéri a Ktv.
42. § (5) bekezdés b) pontjának megsemmisítését, hogy ez a
rendelkezés a polgármesternek és a jegyzőnek az
önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben
biztosított jogát vonja el.
6. Egyik idítványozó szerint a Ktv. 2. számú melléklete
amikor a figyelembevehető közszolgálati jogviszonyok
esetében az I. és a II. besorolási osztálynál nem teszi
lehetővé a 29 év feletti évek tekintetében a további
szorzószám emelkedést sérti az Alkotmány 70/A. § (3)
bekezdésében és 70/E. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezését.
II.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. A Ktv. 23. §-ának rendelkezése szerint a köztisztviselőt
a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén - a
32. §-ban foglaltak kivételével - iskolai végzettségének és
a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejének megfelelően
kell besorolni. Ennek alapján a Ktv. 24. §-a az egyes
besorolási fokozatokat, 42. § (4) bekezdése a besorolási
osztályokat és a fizetési fokozatok fogalmát, 43. § (1) -
(3) bekezdései az illetményalap megállapításának
kötelezettségét, az alapilletmény megállapításának módját
határozzák meg. A Ktv. 2. számú melléklete tartalmazza az
egyes besorolási osztályok fizetési fokozataihoz tartozó
szorzószámokat.
Az Alkotmány 70/B. § (2) , (3) bekezdései alapján az
egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés
nélkül, egyenlő bérhez van joga és minden dolgozónak joga
van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája
mennyiségének és minőségének.
A Ktv. a köztisztviselő alapilletményét iskolai
végzettségére és a közszolgálati jogviszonyban eltöltött
idejére figyelemmel határozza meg. Abból indul ki, hogy a
közigazgatásban végzett munka - függetlenül a közigazgatás
differenciáltságától és ebből adódóan az egyes közigazgatási
munkakörök sokféleségétől - összemérhető és egy egységes
besorolási rendszer segítségével biztosítható, hogy a
közügyeket korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező,
pártatlan köztisztviselők intézzék a közigazgatás egész
területén.
A törvényhozó a közszolgálati munkakörök betöltését iskolai
végzettséghez, közigazgatási alap- és szakvizsgához, illetve
ügykezelői alapvizsgához köti. Az iskolai végzettség és az
alap- illetve szakvizsga megkövetelése annak a biztosítéka,
hogy a köztisztviselő rendelkezik a munkája elvégzéséhez
szükséges szakmai ismeretekkel és joggal feltételezhető,
hogy el tudja látni a munkaköre által támasztott
feladatokat.
A köztisztviselői alapilletmény meghatározásának másik eleme
a közszolgálatban töltött idő. A közszolgálatban eltöltött
idő figyelembevétele közvetíti annak a sajátos tudásnak,
tapasztalatnak az értékelését, amire a köztisztviselő
azáltal tesz szert, hogy hosszabb ideje dolgozik a
közigazgatásban. A közszolgálatban eltöltött idő tartama, az
ezalatt felgyűlt tapasztalat olyan értéke a
köztisztviselőnek, amelyről joggal feltételezhető, hogy
munkája teljesítésének minőségét kedvezően befolyásolja.
A Ktv. illetményrendszerének kialakítása során a jogalkotó
lehetőséget biztosított arra is, hogy a kimagasló
teljesítményt nyújtó köztisztviselőnek az illetményrendszer
szabályaitól eltérő módon személyi illetményt
állapíthassanak meg.
Az azonos besorolási osztályba tartozók között a
közszolgálatban eltöltött időre tekintettel történő
különbségtétel nem minősíthető olyan megkülönböztetésnek,
ami ellentétben állna az Alkotmány 70/B. § (2) - (3)
bekezdéseiben foglalt rendelkezéseivel, vagyis azzal az
alkotmányos alapelvvel, amely a diszkrimináció tilalmát a
munka világára konkretizálja. A közszolgálati besorolási
rendszer által mért szakmai tapasztalat olyan alapvető
jellemzője a munkavégző személynek, amely lehetővé teszi,
hogy a köztisztviselő a végzett munkája mennyiségének és
minőségének megfelelő jövedelemhez jusson. Ez a szabályozási
megoldás nem vezet alkotmányellenes különbségtételre, miként
az sem, hogy a végzett munka mennyiségének, minőségének
megfelelő jövedelem biztosítása során a törvényhozó a munka
mennyiségének és minőségének egyik mérhető kritériumát a
megfelelő iskolai végzettség és vizsga meglétében határozta
meg.
2. Az Alkotmánybíróság nem vetette egybe a különböző
munkavégzésre irányuló jogviszonyok - így a köztisztviselői
jogviszony és a közalkalmazotti jogviszony - szabadságra,
pótszabadságra vonatkozó szabályozását. Bár minden
munkavégzésre irányuló jogviszony közös eleme a rendszeres
fizetett szabadság biztosításának kötelezettsége a
köztisztviselői jogviszony és a közalkalmazotti jogviszony
külön szabályozási egységet képeznek. A köztisztviselői
jogviszony sajátos jellege - miként a közalkalmazotti
jogviszonyé is - indokolttá teheti a szabadság, pótszabadság
eltérő szabályozását. Önmagában a két rendszer közötti
eltérés, mindaddig, amíg a szabályozás eleget tesz az
Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében meghatározott rendszeres,
fizetett szabadság biztosítása követelményének nem jelent
alkotmányellenes diszkriminációt .
3. A Ktv. 42. § (3) bekezdése alapján az önkormányzat
képviselő-testülete az illetményalapot évente rendeletben
köteles - a helyi érdekegyeztetés keretében kialakított
állásfoglalás, valamint az államigazgatásban érvényes
illetményalap figyelembevételével - megállapítani úgy, hogy
az nem lehet alacsonyabb, mint az előző évi illetményalap. A
Ktv. fenti rendelkezésének jelenleg hatályos szövegét az
1995. évi XLVIII. törvény 102. § (1) bekezdése állapította
meg. Az indítványozó által támasztott alkotmányossági
kifogás ugyan az 1995. június 30. előtt hatályban volt
rendelkezés ellen irányul, de mivel a jogszabály-módosítás a
továbbiak során is lehetővé teszi, hogy az önkormányzatoknál
eltérjenek a Ktv. által meghatározott illetményalaptól az
Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta indítványozó
előterjesztését.
Indítványozó szerint azért alkotmányellenes az
önkormányzatok képviselő-testületeinek a Ktv.
illetményalapjától való eltérésre adott felhatalmazása, mert
ennek alapján az önkormányzati köztisztviselők tekintetében
sérül az egyenlő munkáért egyenlő bér és a végzett munka
mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog
alkotmányos alapelve.
Az önkormányzatok képviselő-testületei meghatározott
korlátok között maguk állapíthatják meg az önkormányzati
köztisztviselők illetményalapját. Az illetményalap
megállapítási jog lehetőséget biztosít arra, hogy a helyi
érdekegyeztetésnek megfelelően határozhassák meg az
önkormányzat működési költségének egyik fontos tételét, a
köztisztviselői kar illetményét. Az illetményalap
meghatározása során a képviselő-testületnek figyelemmel kell
lennie az államigazgatásban érvényes illetményalapra és
arra, hogy az adott évben érvényes illetményalap nem lehet
alacsonyabb, mint az előző évi. Az illetményalap
megállapításán túl a köztisztviselő illetményének
meghatározásakor a Ktv. több eltérésre nem ad lehetőséget az
önkormányzatok képviselő-testületeinek.
Az önkormányzatoknál végzett köztisztviselői munka és a
közigazgatás más területén végzett köztisztviselői munka
ugyan összemérhető és ennyiben alkotmányos követelmény, hogy
érvényesüljön a diszkrimináció tilalmának a munka világára
vonatkozó alkotmányos tétele, vagyis az egyenlő munkáért
egyenlő bér és a végzett munka mennyiségének és minőségének
megfelelő jövedelemhez való jog alkotmányos alapelve,
azonban minden olyan különbségtétel, ami a munkavégzés
sajátosságából fakad alkotmányosan igazolható, feltéve, hogy
nem vezet a köztisztviselők személye között alkotmányellenes
különbségtételre. Önmagában az illetményalap megállapítási
jog - figyelemmel e jog törvényi korlátaira - az
önkormányzati köztisztviselői munka sajátosságainak
érvényesítésére, ezzel összefüggésben a végzett munka
mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelem
biztosítására irányul. Az a lehetőség, amit a Ktv. vonatkozó
rendelkezése biztosít nem hogy korlátozza, de éppen
elősegíti az alkotmányos rendelkezések érvényesülését.
4. A Ktv. 42. § (4) bekezdése alapján a felsőfokú iskolai
végzettségű köztisztviselőt az I. , a középiskolai
végzettségű köztisztviselőt a II., az ügykezelőt a III., a
fizikai alkalmazottat a IV. osztályba kell besorolni ( a
továbbiakban : besorolási osztály ) . A besorolási osztály
fizetési fokozatokból áll.
Indítványozó azon az alapon vitatja a Ktv. 42. § (4)
bekezdésének alkotmányosságát, hogy a rendelkezés nem tesz
különbséget a főiskolát és az egyetemet végzett
közalkalmazottak között és így nem érvényesíti az Alkotmány
70/B. § (2) bekezdésében foglalt szabályát. Megítélése
szerint a nagyobb szakmai ismereteket jelentő egyetemi
végzettség - meghatározott munkakörök betöltését ehhez köti
a jogalkotó - az ezen alapuló magasabb minőségű,
bonyolultabb munkavégzés marad megfelelő ellentételezés
nélkül, amikor az egyetemet és a főiskolát végzett
köztisztviselőt ugyanabba a besorolási osztályba rendeli
besorolni a törvény.
Az Alkotmánybíróság a 137/B/1991. AB határozatában
megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. §-a az általános
diszkriminációtilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka
világára vonatkoztatott konkretizálása ( ABH 1992, 459 ) .
Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármely megkülönböztetés
nélkül, egyenlő bérhez való jog alkotmányos tartalma minden
olyan megkülönböztetést tilt, ami nem a munkát végző személy
munkavégzésével kapcsolatos. A munkavégzéstől független
különbségtétel tilalma azonban nem korlátozza a munkáltatót
abban, hogy a különböző fajtájú munkatevékenységeket saját
tevékenységének céljából - figyelemmel az ellenszolgáltatás
megállapításánál anyagi lehetőségeinek korlátaira is -
értékelje. Az értékelés során mindaddig, amíg a munkáltató
saját tevékenységének célját szolgáló munkafajták előnyben
részesítése nem vezet a munkavállalók közötti olyan
különbségtételre, ami ellentétben állna az Alkotmány 70/A.
§-nak rendelkezésével nem beszélhetünk a 70/B. §
rendelkezéseinek sérelméről. A munkáltatót a különböző
munkafajták értékelése kapcsán megillető szabadság azonban
nem értelmezhető a munkáltatót terhelő alkotmányos
kötelezettségként. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéséből
nem vezethető le olyan kötelezettség, ami arra kötelezné a
jogalkotót, hogy az iskolai végzettség tekintetében az
alapfokú, középfokú és felsőfokú különbségtételt meghaladóan
további különbségeket tegyen. Mindezek alapján az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktv. 42. § (4)
bekezdése nem áll ellentétben az Alkotmány 70/B. § (2)
bekezdésében foglalt rendelkezésével.
5. Az 1995. évi XLVIII. törvény 103. § (2) bekezdése a Ktv.
korábbi 42. § (5) bekezdés b) pontjának szövegét és
jelölését 1995. június 30-i hatállyal megváltoztatta. A Ktv.
42. § (5) bekezdésének d) pontja az önkormányzat hivatalánál
a személyi alapbér megállapításának jogát - egyébként
indítványozó javaslatával megegyező módon - a jegyző,
illetve főjegyző hatáskörébe utalta. Mivel az indítvány
előterjesztését követően a vizsgálat alá vont jogszabályi
rendelkezést az indítványban foglaltakkal megegyező módon
módosították, az indítvány tárgytalanná vált. Erre
tekintettel az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette.
6. A tv. 2. számú melléklete az I. és a II. besorolási
osztálynál a közszolgálati jogviszony 29 évet meghaladó
időtartama esetén egységesen 3, 2 tizedes szorzószámot ír
elő. Indítványozó szerint ez a rendelkezés, mivel nem teszi
lehetővé a szorzószám további emelkedését ellentétben áll az
Alkotmány 70/A. § (3) és 70/E. § (1) bekezdésében foglat
szabályával.
Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése szerint a Magyar
Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel
is segíti. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése alapján a
Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális
biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység,
árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség
esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
A Ktv. 2. számú mellékletének kifogásolt rendelkezése nem
hozható összefüggésbe az Alkotmány hivatkozott szabályaival.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben
foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |