English

Hungarian
Ügyszám:
.
189/D/2000
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 32/2003. (VI. 4.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2003/380
.
A döntés kelte: Budapest, 06/02/2003
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a
      következő

                              határozatot:

      1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdése  és
      60.   §   (3)   bekezdése   alapján  megállapítja,   hogy   a
      lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról
      szóló  1990.  évi  IV. törvény 15. § (1) és (2)  bekezdésének
      alkalmazása  során alkotmányos követelmény,  hogy  egyház  és
      vele    jogviszonyban   álló   személyek   közötti,    állami
      jogszabályokon  alapuló jogviszonyokból eredő  jogvitákat  az
      állami bíróságok érdemben elbírálják.

      2. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról,
      valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  §
      (2)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására
      irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

      3. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról,
      valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  §
      (1)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására
      irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.

        Az   indítványozó   alkotmányjogi  panaszt   terjesztett   az
        Alkotmánybíróság elé.

        1.  Az indítványban foglaltak, valamint az indítványozó által
        becsatolt iratok alapján a következők állapíthatók meg:

        1.1.  Az  indítványozó a Magyarországi Református  Egyház  (a
        továbbiakban:   Egyház)  szolgálatában   állt   a   Debreceni
        Református  Teológiai Akadémia - később Debreceni  Református
        Hittudományi    Egyetem    -   (a   továbbiakban:    Egyetem)
        tanszékvezető   tanáraként.   A   hallgatók   kezdeményezését
        tudomásul  véve,  1995.  április 14-én  -  feltételek  tűzése
        mellett  - az indítványozó elfogadta az Egyház püspöke  által
        tett,  a  nyugdíjaztatására irányuló ajánlatot. Ezt  követően
        maga  ellen fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, s egyben  a
        nyugdíjaztatásával     kapcsolatos    jognyilatkozatát     is
        megtámadta.  Az Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége  2/1995.
        Bír.    számú   határozatában   az   indítványozót   írásbeli
        megintésben részesítette, s megállapította, hogy  az  eljárás
        során  nem  merült  fel olyan bizonyíték,  amely  a  saját  -
        nyugdíjaztatására vonatkozó - jognyilatkozata visszavonásának
        vagy  megtámadásának alapjául szolgálhatna. A Zsinati Bíróság
        nem      találta      megalapozottnak     az     indítványozó
        jövedelemveszteségével  kapcsolatos  kárigényét   sem.   Ezen
        határozat  ellen az indítványozó részéről benyújtott  panaszt
        az  Egyház  Zsinatának  elnöksége -  az  írásbeli  megintésre
        vonatkozó kitétel kivételével - elutasította.

        1.2. Az indítványozó a Debreceni Városi Bíróságon kártérítési
        pert  indított  a  Tiszántúli  Református  Egyházkerület   (a
        továbbiakban:  Egyházkerület) mint I. rendű,  és  az  Egyetem
        mint   II.  rendű  alperes  ellen.  A  felperes  indítványozó
        keresetében annak megállapítását kérte, hogy az Egyházkerület
        püspökével kötött, a nyugdíjazásával kapcsolatos megállapodás
        az  általa  tűzött  feltételek mellett érvényesen  létrejött,
        azonban    az   alperesek   szerződésszegése   miatt    annak
        teljesítésére  nem  került  sor.  Az  indítványozó   kérelmet
        terjesztett  elő továbbá az alperesek vagyoni és nem  vagyoni
        kártérítési felelősségének megállapítása iránt is.

        Az  alperesek  ellenkérelmükben a per megszüntetését  kérték,
        mivel  szerintük a jogvita elbírálása nem tartozott az állami
        bíróság hatáskörébe.

        A   Debreceni   Városi   Bíróság  7.P.21.766/1997/5.   számon
        meghozott   ítéletével  a  felperes  indítványozó   keresetét
        elutasította. Az első fokon eljáró bíróság az 1997. július 3-
        án  kelt  ítélet  indokolásában  kifejtette:  keresetében   a
        felperes követelése jogalapjaként az egyházi "jogszabályokat"
        jelölte  meg. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint
        az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a  továbbiakban:
        Ltv.) 15. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban  az
        egyház  az  államtól  elválasztva  működik.  A  (2)  bekezdés
        szerint az egyház belső "törvényeinek", szabályainak érvényre
        juttatására  állami  kényszer nem  alkalmazható.  A  felperes
        keresete   kártérítés  és  nem  vagyoni   kár   megfizetésére
        irányult. Az Ltv. 16. § (2) bekezdése alapján az egyházi jogi
        személy törvénysértése esetén az ügyész pert indít az egyházi
        jogi  személy  ellen.  Fentiekből  következően  az  alperesek
        károkozása   esetén   a  per  megindítására   a   felperesnek
        jogosultsága  nincs,  ezért  a bíróság  a  felperes  kereseti
        kérelmét elutasította.

        1.3.  A  városi bíróság ítéletét a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
        4.Pf.22.069/1997/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte,
        a  pert  megszüntette és a keresetlevelet áttenni rendelte  a
        Zsinati  Bírósághoz. Az 1998. január 21-én  meghozott  végzés
        indokolásában  arra  hivatkozott a megyei  bíróság,  hogy  az
        Egyház  alkotmányáról  és  kormányzatáról  szóló  1994.   évi
        II. egyházi törvény (a továbbiakban: egyházi alkotmány) 9.  §
        (1)  bekezdése,  továbbá  az  egyházi  törvénykezésről  szóló
        1967.  évi  VI. egyházi törvénycikk (a továbbiakban:  egyházi
        törvénykezési törvény) 49. §-a értelmében a felperes igénye a
        Zsinati Bíróság hatáskörébe tartozik az egyházi törvénykezési
        törvény 27. §-a alapján.

        1.4.  Az áttétel alapján eljáró Zsinati Bíróság 3/1996.  Bír.
        számú határozatában megállapította hatáskörének hiányát és  a
        keresetlevelet   áttette  a  hatáskörrel  és  illetékességgel
        rendelkező Debreceni Munkaügyi Bírósághoz. A Zsinati  Bíróság
        1998.   június   4-én  kelt  határozatának  indokolásában   a
        következő álláspontra helyezkedett: Az egyházi alkotmány 9. §
        (1) bekezdése nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi rendelkezés,
        amely  nem jelent mást, mint azt, hogy bármilyen bíróság  jár
        el az Egyház alkalmazásában álló, lelkészi képesítésű személy
        szolgálati  viszonyát érintő ügyében, az alkalmazandó  anyagi
        "jogszabályok" az Egyház belső szabályai.

        Az  egyházi  törvénykezésről szóló törvény 1. §-a  az  egyház
        bírói  joghatóságát egyházi törvény által bírósági hatáskörbe
        utalt fegyelmi ügyekre és igazgatási ügyekre terjeszti ki.  A
        szűkebb  körű  hatáskört  az  egyházi  törvénykezésről  szóló
        törvény 43. és 44. §-a a fegyelmi ügyekben, továbbá a 49.  §-
        ban megfogalmazott igazgatási ügyekben állapítja meg.

        A   Zsinati   Bíróság  álláspontja  szerint  az  indítványozó
        keresete   nem   fegyelmi  ügy,  de  nem   sorolható   be   a
        gyakorlatilag  ügyfajtánkénti  taxációt  jelentő  49.   §-ban
        szabályozott  igazgatási ügyek közé sem, így az adott  ügyben
        az  egyházi  bíróságnak nem hogy hatásköre, de  "joghatósága"
        sincsen eljárni.

        Ugyanakkor  a  Zsinati  Bíróság  rámutatott  arra,  hogy   az
        Alkotmány   57.   §   (1)  bekezdése  értelmében   a   Magyar
        Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely
        perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított
        független   és  pártatlan  bíróság  igazságos  és   nyilvános
        tárgyaláson   bírálja   el.   Ez   az   alkotmányos   alapjog
        természetszerűen megillet minden magyar állampolgárt,  így  a
        református  egyház lelkészi képesítésű tagjait is.  Ezért  az
        alperesekkel,  különösképpen az  I.  rendű  alperessel,  mint
        munkáltatóval szembeni, munkaviszonyból származó jogvitájában
        nem zárható el a világi bírósághoz fordulás jogától.

        1.5.  A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.Pf.22.069/1997/4.  számú
        jogerős    végzését   az   indítványozó   által    benyújtott
        felülvizsgálati  kérelem  folytán eljáró  Legfelsőbb  Bíróság
        1998.   november   3-án   kelt  Pfv.VI.21.240/1998/2.   számú
        végzésével   azzal  tartotta  hatályban,  hogy   az   áttétel
        elrendelését mellőzte.

        A  Legfelsőbb Bíróság indokolása szerint az állam  és  egyház
        elválasztásának elve alapján a törvényes hatáskörében  eljáró
        egyházi szerv határozatait, azok helyessége vagy jogszerűsége
        szempontjából a bíróság nem vizsgálhatja felül, s nem dönthet
        az  ilyen  határozat  jogellenes voltára  alapított  kárigény
        tárgyában  sem.  Az  egyházi alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése
        értelmében  az egyház alkalmazásában lévő lelkészi képesítésű
        és  jellegű személyek (egyházi személyek) szolgálati viszonya
        és felelőssége tekintetében az egyházi törvények szerint kell
        eljárni;  a  (4)  bekezdés  alapján  pedig  az  egyház  által
        alkalmazottainak   okozott  kárért   való   felelősségről   a
        mindenkor hatályos állami jogszabályok rendelkezéseit kell  -
        megfelelően - alkalmazni. Az egyházi megbízatás és  szolgálat
        után   járó   díjazás   kiszolgáltatása   körében   felmerülő
        követelések  érvényesítése az egyházi  törvénykezési  törvény
        49. § c) pontja szerint egyházi bírói eljárás alá tartozik.

        1.6.  A  Zsinati Bíróság 3/1996. Bír. számú határozata nyomán
        eljáró  Debreceni  Munkaügyi  Bíróság  3.M.554/1998/9.  számú
        végzésével  a  pert  megszüntette.  Az  1999.  október  12-én
        meghozott végzés indokolása szerint az egyházi alkotmány 9. §
        (1)  bekezdése szerint az egyház alkalmazásában álló lelkészi
        képesítésű  és  jellegű  személyek  szolgálati  viszonya   és
        felelőssége  tekintetében az egyházi törvények  rendelkezései
        szerint  kell  eljárni.  Az Ltv.  15.  §  (1)  bekezdése  úgy
        rendelkezik,  hogy az állam az egyháztól elválasztva  működik
        [Alkotmány  60.  § (3) bekezdés]. A (2) bekezdés  szerint  az
        egyház  belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására
        állami  kényszer nem alkalmazható. Mindezekből következően  a
        törvényes hatáskörében eljáró egyházi szervek határozatait  a
        bíróság  nem  bírálhatja  felül  és  nem  dönthet  az   ilyen
        határozatok  jogellenes voltára alapított kárigény  tárgyában
        sem.

        A  munkaügyi bíróság értelmezése szerint az egyházi alkotmány
        9.   §-ában   írt   jogszabályi  rendelkezések   nem   anyagi
        jogszabályok,  hanem - az Ltv. 15. §-a alapján -  eljárásjogi
        szabályok.    Ebből   következően   az   egyházi    alkotmány
        rendelkezései  kizárólag  akkor  irányadók,  ha  az   Egyház,
        illetőleg  annak  szervei alkalmazzák. Ebből következően  sem
        fogadható  el  a Zsinati Bíróságnak az a megállapítása,  mely
        szerint   a  törvények,  illetőleg  belső  szabályzatok   más
        bíróságra   is   vonatkoznak.   Ez   ellentétes   ugyanis   a
        jogszabályok  közzétételére vonatkozó rendelkezésekkel,  mely
        szerint   azok  a  jogszabályok  bírnak  kötelező   érvénnyel
        bírósági    eljárásban,   amelyeket   a   Magyar   Közlönyben
        közzétettek [a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.  törvény  (a
        továbbiakban: Jat.) 1. §, 11. §, 14. § (1) bekezdése].

        A   munkaügyi  bíróság  rámutatott  még  arra  is,  hogy   az
        indítványozó  az  Egyházkerületnél volt "bekebelezve"  és  az
        Egyetemnél  -  "választása alapján szolgálati  viszonyban"  -
        látta el az egyetemi tanári tevékenységet. Az indítványozónak
        így munkaviszonya az alperesekkel nem keletkezett.

        1.7.  A  Hajdú-Bihar  Megyei Bíróság mint  másodfokú  bíróság
        2.Mf.21.703/1999/3.  számú végzésével az  első  fokon  eljárt
        munkaügyi bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolásában  a
        megyei   bíróság   rámutatott:  az   állam   és   az   egyház
        elválasztásának alkotmányos alapelve folytán az egyház  belső
        jogalkotásának  rendelkezésein  alapuló  igényeit  az  egyház
        szolgálatában  álló  lelkészi képesítésű és  jellegű  személy
        csak     az    államtól    elválasztott    egyházi    bíróság
        fórumrendszerében   érvényesítheti;   állami   kényszer   nem
        alkalmazható,  azaz világi bíróság - s ezek közé  tartozik  a
        munkaügyi bíróság is - egyáltalán nem járhat el [Ltv.  15.  §
        (1)  és  (2)  bekezdése, az egyházi alkotmány  9.  §  (1)  és
        (4) bekezdése, az egyházi törvénykezésről szóló törvény 49. §
        c) pontja].

        Az  Alkotmány 57. § (1) és 60. § (3) bekezdése csak egymással
        összefüggésben    értelmezhető   és   alkalmazható.    Minden
        állampolgár - így állampolgári jogon az indítványozó is, mint
        az  egyház szolgálatában álló lelkészi képesítésű és  jellegű
        személy   -  állami  bírósághoz  fordulhat  mindazon   igénye
        tekintetében,    amely   az   állami   jogalkotás    valamely
        rendelkezésén alapul.

        Ugyanakkor  az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos
        alapelvéből   következően  az  egyház  belső   jogalkotásának
        rendelkezésein alapuló igényeit az egyház szolgálatában  álló
        lelkészi  képesítésű és jellegű személy is csak  az  államtól
        elválasztott      egyházi      bírósági      fórumrendszerben
        érvényesítheti,  világi bíróság előtt -  és  ennek  számít  a
        munkaügyi bíróság is - nem.

        A  jogerős  végzést  1999. december  20-án  kézbesítették  az
        indítványozó ügyvédjének.

        1.8.   Az   indítványozó  a  munkaügyi   jogvitában   hozott,
        2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős    végzéssel    szemben
        felülvizsgálati   kérelmet   nyújtott   be.   Felülvizsgálati
        kérelmében arra hivatkozott, hogy esetében munkaviszony  állt
        fenn, ezért ügyében a munkaügyi bíróságnak el kell járnia.

        A  Legfelsőbb  Bíróság Mfv.I.10.168/2000. számú végzésével  a
        Hajdú-Bihar    Megyei   Bíróság   mint   másodfokú    bíróság
        2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős   végzését   hatályában
        fenntartotta.     A     Legfelsőbb    Bíróság     utalt     a
        Pfv.VI.21.240/1998/2. számú végzésére, amely az indítványozót
        érintően  "már  kifejtette",  hogy  "lelkészi  képesítésű  és
        jellegű  személyként  szolgálati  viszonyban  állt,  ezért  e
        jogviszonya  és ebből eredő igényei tekintetében  az  egyházi
        törvények  szerint kell eljárni, a követelések  érvényesítése
        egyházi bíróság eljárása alá tartozik".

        2.  Az indítványozó alkotmányjogi panasza 2000. február 14-én
        V  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
        továbbiakban:   Abtv.)  48  §  (2)  bekezdésében   megszabott
        határidőn belül - érkezett meg az Alkotmánybíróságra.

        2.1. Ebben az indítványozó kérte annak megállapítását, hogy a
        Debreceni  Munkaügyi Bíróság és a Hajdú-Bihar Megyei  Bíróság
        3.M.554/1998/9.,     illetve    2.Mf.21.703/1999/3.     számú
        végzéseikkel   megsértették   az   Alkotmány    57.    §-ában
        foglaltakat,  mivel  a munkaviszony jogellenes  megszüntetése
        miatti  kárigénye  bíróság előtti érvényesítésétől  elzárták.
        Kérte, hogy az Alkotmánybíróság e két végzést semmisítse meg.

        2.2.    Hiánypótlásra   történt   felhívását   követően    az
        indítványozó  az  alkotmányjogi panaszát pontosította.  Ennek
        megfelelően  alkotmányjogi panaszában az Ltv. 15.  §  (1)  és
        (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte az
        Alkotmánybíróságtól,  mert állítása szerint  jogsérelme  ezen
        rendelkezések  alkalmazása  folytán  következett  be.   Kérte
        továbbá  annak  megállapítását is, hogy  az  alkotmányellenes
        jogszabály  vagy  annak alkotmányellenes értelmezése  perében
        nem alkalmazható.

        2.3.  Indokolása  szerint az állam és az egyház  elválasztása
        nem valamiféle különleges jogosítvány vagy privilégium és nem
        jelenti   az   egyház   törvények   felettiségét.   Sem    az
        Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  [4/1993.  (II.  12.)  AB
        határozat,  ABH 1993, 48.; 8/1993. (III. 27.)  AB  határozat,
        ABH  1993,  99.], sem az Ltv. nem olyan szándékkal fogalmazta
        meg  az állam és az egyház elválasztásának elvét, hogy  ezzel
        akár  az  egyházat,  akár a vele jogviszonyba  lépő  személyt
        elzárná attól a lehetőségtől, hogy az egymással szembeni,  az
        állami  törvényeken alapuló igényeiket a bíróság elé  vigyék.
        Egy  ezzel  ellentétes  értelmezés ugyanis  több  alkotmányos
        alapjogot  sértene, hiszen teljesen kivonná az  egyház  és  a
        vele   jogviszonyba  lépő  személyek  állami  jogon   alapuló
        jogvitáinak  eldöntését a világi bíróságok  hatásköréből.  Az
        állam  és  az  egyház elválasztásának elvében  kinyilvánított
        egyházi  autonómiát  más  alapjogokkal  -  így  a  bírósághoz
        fordulás  jogával - összhangban kell értelmezni; az állam  és
        az  egyház  elválasztásának elve nem vezethet  oda,  hogy  az
        egyházakkal   jogviszonyba   kerülő   személyek   alkotmányos
        alapjogai sérüljenek.

        Utalt  még  arra  is  az indítványozó, hogy  az  egyház  mint
        magánmunkáltató  és alkalmazottja közötti  munkajogi  jogvita
        érvényesítésétől  -  az  Alkotmány  60.  §  (3)  bekezdésére,
        illetve az Ltv. 15. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással  -
        történő  elzárása  a  bírósághoz  való  fordulásra  vonatkozó
        alapjogát [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sérti. Az egyház  az
        Alkotmány  60. § (3) bekezdése helyes értelmének  megfelelően
        csak  a  vallásgyakorlás mikéntje tekintetében független,  de
        különállása   nem  korlátlan;  függetlensége,   önkormányzati
        jogosultsága  a  világi  jognak  az  általánossága   folytán,
        különösen  az  egyéb más alkotmányos alapjogok  érvényesülése
        terén igenis korlátozott. Márpedig a bírósághoz fordulás joga
        alkotmányos  alapjog, az az állam és az egyház elválasztására
        hivatkozással nem korlátozható.

        3.  Az  Alkotmánybíróság véleményezés céljából  megküldte  az
        indítványt az igazságügy-miniszternek és a nemzeti kulturális
        örökség miniszterének.

                                     II.

        1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

        "8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

        "57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
        egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
        bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
        a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság
        igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
        [...]
        (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak
        szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági,
        közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát
        vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a  jogviták
        ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan
        -   a   jelenlévő   országgyűlési  képviselők   kétharmadának
        szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

        "60.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
        gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
        (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
        meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a
        szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos
        cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon
        akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy
        magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze,
        gyakorolhassa vagy taníthassa.
        (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva
        működik."

        "70/K.  §  Az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett
        igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
        hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
        érvényesíthetők."

        2. Az Ltv. indítvánnyal érintett rendelkezése:

        "15.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban az egyház  az  államtól
        elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bek.]
        (2)  Az  egyház  belső  törvényeinek,  szabályainak  érvényre
        juttatására állami kényszer nem alkalmazható."

        "16.  § (2) Az egyházi jogi személy törvénysértése esetén  az
        ügyész pert indít az egyházi jogi személy ellen."

        3.  A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a
        továbbiakban: MT) érintett rendelkezése:

        "1.  §  (1)  E  törvény hatálya - ha jogszabály eltérően  nem
        rendelkezik - kiterjed minden olyan munkaviszonyra,  amelynek
        alapján  a  munkát  a  Magyar Köztársaság  területén  végzik,
        továbbá, amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát
        külföldön, kiküldetésben végzi."

                                    III.

        Az indítvány megalapozatlan.

        1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 60. § (3)  bekezdésének
        átfogó értelmezését 4/1993. (II. 12.) AB határozatában  adta.
        Eszerint:

        "Az  állam  vallási  semlegességét  kifejezetten  előírja  és
        garantálja az Alkotmány 60. § (3) bekezdése, amely szerint  a
        Magyar  Köztársaságban  az  egyház  az  államtól  elválasztva
        működik.

        Az  elválasztás elvéből az következik, hogy az állam  sem  az
        egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat  össze
        intézményesen;  hogy az állam nem azonosítja  magát  egyetlen
        egyház  tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik
        be  az  egyházak  belső ügyeibe, és különösen  nem  foglalhat
        állást  hitbéli igazságok kérdésében. Mindebből következik  -
        ami másrészről az Alkotmány 70/A. §-ából is folyik -, hogy az
        államnak  az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. Mivel  az
        állam  éppen  azokban  a tartalmi kérdésekben  nem  foglalhat
        állást,  amelyek a vallást vallássá teszik,  a  vallásról  és
        egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt
        alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek  a
        semleges  jogrendbe  illeszkednek, s tartalmi  kérdésekben  a
        vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért
        a   vallásszabadságnak   csakis  nem-vallási,   s   így   nem
        specifikus,    hanem   mindenkire,   illetve   bármely    más
        késztetésből  fakadó,  de  hasonló  cselekvésre  is  érvényes
        korlátai lehetnek.

        Éppen  a  semleges és általános jogszabályi keretek révén  az
        állam   és   egyház  szétválasztása  a  lehető   legteljesebb
        vallásszabadságot biztosítja.

        Az   egyház   elválasztása  az  államtól  másrészt  semmilyen
        befolyással nincs az államnak arra a kötelességére,  hogy  az
        Alkotmány   60.   §-a  alapján  a  pozitív   és   a   negatív
        vallásszabadságot megkülönböztetés nélkül kell  biztosítania.
        A  pozitív és a negatív vallásszabadság egyenrangú: az  állam
        egyiket  sem tekintheti alapesetnek, amelyhez képest a  másik
        kivétel.  Abból, hogy az állam maga semleges, nem  a  negatív
        vallásszabadság,   s   még  kevésbé  a  vallási   közömbösség
        támogatása  következik. Az állam megszegi  a  vallásszabadság
        jogából  rá háramló kötelezettségét, ha nem azon munkálkodik,
        hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges.

        Az  állam  és  egyház elválasztása egymástól nem jelenti  azt
        sem,  hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak  a
        törvényhozás   során  figyelmen  kívül   kell   hagynia.   Az
        Alkotmányból  csak  a  vallásszabadság  olyan  korlátozásának
        tilalma következik, amely kizárólag a vallásos meggyőződésre,
        illetve   a   vallásgyakorlásra  vonatkozik.  Nincs   azonban
        akadálya  annak,  hogy a jogalkotó a vallás  és  az  egyházak
        sajátosságait   figyelembe  véve   alkossa   meg   azokat   a
        jogszabályokat,  amelyek  a  vallásszabadság  alapvető  jogát
        érvényre juttatják.

        Az  egyház  az  adott  vallás és az állami  jog  számára  nem
        ugyanaz.  A semleges állam nem követheti a különböző vallások
        egyházfelfogásait. Tekintettel lehet viszont mindarra, amiben
        a  vallási közösségek és az egyházak általában, történelmüket
        és  társadalmi szerepüket illetően különböznek  az  Alkotmány
        alapján  létrehozható  (3.  §, 63.  §,  70/C.  §)  társadalmi
        szervezetektől,   egyesületektől,  érdekképviseletektől.   Az
        Alkotmány  azt  biztosítja, hogy a vallási  közösségek  -  az
        egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett
        -  szabad elhatározásuk szerint igénybe vehetik az állami jog
        által "egyház"-ként meghatározott jogi formát is. Az állam  e
        jogintézménnyel  van tekintettel az egyházak  sajátosságaira,
        és  teszi  lehetővé,  hogy a jogrendbe  sajátos  minőségükben
        illeszkedjenek. A vallási közösség az általa választott  jogi
        szervezeti  formának megfelelő jogállást  nyeri  el;  vallási
        közösség  voltából fakadó sajátosságait ennek keretei  között
        érvényesítheti.

        Az    állam    és    az    egyház   elválasztásának    módja,
        következetessége,   szigorúsága   minden    ország    sajátos
        történelmi  körülményei szerint alakul. Az  Alkotmány  60.  §
        (3)   bekezdése  mai  értelme  nem  választható  el  sem   az
        egyházaknak  a  magyar  történelemben  betöltött   szerepétől
        (beleértve  a  szekularizáció lefolyását is),  sem  jelenkori
        tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól.
        Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat - pl.
        iskolai  oktatás, betegápolás, szegények segítése - az  állam
        kötelességévé vált, az egyházak viszont szintén fenntartották
        e  tevékenységüket. Ezeken a területeken az  elválasztás  nem
        ellentétes az együttműködéssel, mégha ez rigorózus  garanciák
        között  is  folyik.  Az egyházak egyenlőkként  való  kezelése
        szintén  nem zárja ki az egyes egyházak tényleges  társadalmi
        szerepének figyelembevételét." (ABH 1993, 48, 52-53.)

        Az   Alkotmánybíróság  továbbá  a  8/1993.   (II.   27.)   AB
        határozatában  kifejtette,  hogy:  "Az  egyház  és  az  állam
        szétválasztásának  az  Ltv. 15. és  16.  §-ában  szabályozott
        szervezeti   következményei  azokra  a  vallási  közösségekre
        vonatkoznak,  amelyek  az  Ltv. 8.  §-a  szerinti  egyházként
        működnek.  Az  Alkotmány  60.  § (3)  bekezdésében  kimondott
        szétválasztás azonban - amely a vallásszabadság jogának része
        -  nem  szűkíthető az Ltv. idézett rendelkezéseire. Az  állam
        nemcsak  az egyházakkal, de semmilyen vallással vagy  vallási
        közösséggel   nem   kapcsolódhat  össze  intézményesen,   nem
        azonosíthatja  magát  egyetlen vallás  tanításával  sem,  nem
        foglalhat  állást  hitbéli igazságok  kérdésében.  A  vallási
        közösségek  önállóságába sajátosan vallási jellegüket  érintő
        beavatkozás alkotmányosan nem lehetséges, függetlenül  attól,
        hogy  a közösségek milyen szervezeti formában működnek." (ABH
        1993, 99, 101-102.)

        2.  Az  Alkotmány  60.  § (1) bekezdése  a  vallás  vagy  más
        lelkiismereti    meggyőződés   szabadságát   garantálja.    A
        vallásszabadság,  s  ennek  részeként  az   egyházak   szabad
        működésének biztosítása érdekében az állam feladata az,  hogy
        a  vallásról  és  az egyházakról olyan szabályokat  alkosson,
        amelyek  révén  az  egyházak a vallási  szempontból  semleges
        állami jogrendszerbe illeszkedhetnek.

        Az  Alkotmány 60. § (3) bekezdéséből következően az állam  és
        egyház elválasztásának elve tiltja azt, hogy az állam vallási
        jellegű  kérdésekbe, az egyházak belső ügyeibe  beavatkozzon.
        Az  egyház  és  tagjai  közötti  belső,  egyházi  jogviszonyt
        szabályozó egyházi normák betartását az egyház, illetve  erre
        feljogosított  szerve  - az egyház által  megszabott  eljárás
        keretében - kényszerítheti ki.

        Az  állami  jogszabályok  és az elkülönülten  működő  egyházi
        normarendszer   alapján   nem  zárható   ki,   hogy   a   két
        normarendszer hasonló jogviszonyokat szabályozzon. Egyház  és
        annak  tagja között létrejöhet egyházi jogviszony,  melyet  a
        belső,   egyházi  normarendszer  szabályoz   és   így   annak
        végrehajtásában  a  közhatalom nem vehet  részt.  Keletkezhet
        azonban  közöttük  állami  jogszabályok  által  meghatározott
        jogviszony is, melyben az állami jog érvényesül, a  vonatkozó
        jogorvoslati   rendelkezésekkel.  Az  állami   jogszabályokon
        alapuló jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek állami
        kényszer segítségével érvényesíthetőek.

        A  jogszabályok, az állami jog számára korlátot  képeznek  az
        Alkotmányban meghatározott alapvető jogok és kötelességek. Az
        állam  az  objektív  intézményvédelmi kötelességéből  eredően
        "úgy   alakítja   ki   az  egyes  alapjogok  megvalósításához
        szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a
        többi  alapjoggal  kapcsolatos, mind pedig egyéb  alkotmányos
        feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész
        rend    szempontjából   legkedvezőbb   érvényesülését   teszi
        lehetővé,   s   mindezzel   az   alapjogok   összhangját   is
        előmozdítja."  [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991,
        297,   302-303.]   Az  államnak  az  egyházak   és   szerveik
        önállóságát   tiszteletben   kell   tartania.   Az   államnak
        ugyanakkor  az  egyházak önállóságának elismerése  során  más
        alapvető  jogokra  és  kötelességekre  is  figyelemmel   kell
        lennie.   Ezért   az   Alkotmány  60.  §   (3)   bekezdésével
        kinyilvánított,  az  állam és egyház elválasztásának  elvében
        foglalt  egyházi önkormányzati jogot más, az  Alkotmányban  a
        természetes   személyek   számára  biztosított   alapjogokkal
        összefüggésben kell értelmezni.

        3.1.  Az  Alkotmány  57.  § (1) bekezdése  alapján  a  Magyar
        Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely
        perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított
        független  és  pártatlan bíróság elbírálja. Sem az  egyházat,
        sem  a  vele  állami  jogszabályon alapuló jogviszonyba  lépő
        személyt  nem lehet elzárni attól, hogy az egymással szembeni
        igényeiket a bíróság előtt érvényesítsék.

        Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésével
        kapcsolatban korábban már megállapította:

        "Az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdése a  bírósághoz  fordulás
        alapjogát   állapítja   meg.   Eme   alapjog   tartalmát   az
        Alkotmánybíróság   több  határozatában  értelmezte   [9/1992.
        (I.  30.)  (ABH  1992, 67.), 59/1993. (XI.  29.)  (ABH  1993,
        335.),  1/1994.  (I. 7.) (ABH 1994, 35.) AB határozatok].  Az
        Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  ez   az   alkotmányi
        rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít  ahhoz,
        hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse.
        Az  alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség
        hárul,   hogy   a   jogok   és   kötelezettségek   (jogviták)
        elbírálására  bírói utat biztosítson. Az 59/1993.  (XI.  29.)
        határozatában  rámutatott arra, hogy  a  bírósághoz  fordulás
        alapvető  joga nemcsak a beadványok előterjesztésének  jogára
        szorítkozik,  hanem a bírósági eljárásban  a  fél  pozícióját
        biztosítja    a   személyeknek.   A   feleknek   Alkotmányban
        biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba  vitt
        jogaikat   és  kötelezettségeiket  elbírálja.  A   bírósághoz
        fordulás  alapjoga  -  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére
        figyelemmel  -  nem jelent korlátozhatatlan  alanyi  jogot  a
        perindításra.  Törvény azonban az alapjog lényeges  tartalmát
        nem   korlátozhatja   és  a  korlátozásnak  elkerülhetetlenül
        szükségesnek  és  az elérni kívánt célhoz  képest  arányosnak
        kell lennie." (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.)

        Az  Alkotmánybíróság  más határozatában  ugyanakkor  arra  is
        rámutatott, hogy "az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt
        azzal a rendelkezéssel, amely szerint a személyeknek alapvető
        joga  az,  hogy  - a törvényekben meghatározottak  szerint  -
        jogorvoslattal  élhessenek  az olyan  bírói,  államigazgatási
        vagy  más  hatósági döntés ellen, amely jogukat,  vagy  jogos
        érdeküket  sérti, nem áll ellentétben az, hogy a személyek  -
        meghatározott  esetekben  -  a  jogorvoslathoz  fűződő  jogok
        gyakorlását  saját maguk mellőzzék vagy azt maguk  kizárják."
        (1282/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 675, 678.)

        3.2.  Az  emberi jogok és az alapvető szabadságok  védelméről
        szóló,  Rómában,  1950.  november  4-én  kelt  Egyezményt  (a
        továbbiakban: Egyezmény) és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő
        jegyzőkönyvet a kihirdetésükről szóló 1993. évi XXXI. törvény
        a  belső jog részévé tette. Az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdése
        értelmében  mindenkinek joga van arra, hogy ügyét  a  törvény
        által    létrehozott    független   és   pártatlan    bíróság
        tisztességesen  nyilvánosan és ésszerű időn belül  tárgyalja,
        és  hozzon  határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei
        tárgyában. Az Egyezmény 19. Cikke alapján felállított  Emberi
        Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlata a
        fenti rendelkezés részletes értelmezését adta.

        Eszerint  a  bírósági eljáráshoz fűződő  jog  nem  tekinthető
        abszolút    jognak:    a   nemzeti   hatóságok    kivételesen
        alkalmazhatnak  bizonyos  korlátozásokat,  azonban  ezek  nem
        veszélyeztethetik ezen jog lényegét, továbbá szükséges,  hogy
        jogszerű céljuk legyen és e célokkal arányban kell állniuk.

        A   bírósági  eljáráshoz  történő  hozzáférhetőség  hiányának
        legnyilvánvalóbb esete, ha az érintettnek - jogalap  híján  -
        eleve  nem áll rendelkezésére ilyen lehetőség (vö. Keegan  v.
        Ireland judgment of 26 May 1994, Series A no. 290; De Moor v.
        Belgium  judgment of 23 June 1994, Series A no.  292-A;  Holy
        Monasteries v. Greece judgment of 9 December 1994,  Series  A
        no. 301-A; Terra Woningen B.V. v. the Netherlands judgment of
        17  December  1996,  Reports 1996-VI,  p.  2105).  A  Bíróság
        gyakorlata  szerint polgári jogi jogviszonyokkal  kapcsolatos
        jogvitákban  kötelező a bírósági út biztosítása (vö.  Goldner
        v.  United Kingdom judgment of 21 February 1975, Series A no.
        18).

        4.  A  felsőoktatásról  szóló  1993.  évi  LXXX.  törvény  (a
        továbbiakban: Fot.) 1. számú melléklete az egyházi  egyetemek
        között  sorolja  fel  - a jelenlegi elnevezése  szerint  -  a
        Debreceni Református Hittudományi Egyetemet. A Fot. 2. §-ának
        (1) bekezdése szerint felsőoktatási intézmény az állami és az
        állam  által elismert nem állami egyetem és főiskola. A  Fot.
        hatálya  tehát a nem állami egyetemre, illetve az  egyetemmel
        oktatói jogviszonyban álló személyekre kiterjed. Így  van  ez
        annak  ellenére is, hogy a Fot. 114. §-a számos kérdésben  ad
        eltérésre  lehetőséget  az egyházi felsőoktatási  intézmények
        esetében.

        A  Fot.  2.  §-ának  (2)  bekezdése szerint  a  felsőoktatási
        intézmény  jogi  személy,  és mint ilyen,  jogképes.  A  jogi
        személy  jogalanyisága elkülönül az alapítótól,  működésében,
        gazdálkodásában  teljes  önállósággal  bír,  így  az   általa
        létesített  jogviszonyok  is elkülönülnek  az  alapító  által
        létesített jogviszonyoktól.

        Az  MT 1. §-ának (1) bekezdése szerint e törvény hatálya - ha
        jogszabály  másként nem rendelkezik - kiterjed  minden  olyan
        munkaviszonyra,   amelynek  alapján   a   munkát   a   Magyar
        Köztársaság  területén  végzik,  továbbá  amelynél  a  magyar
        munkáltató  munkavállalója a munkát külföldön,  kiküldetésben
        végzi.

        A  polgári  perrendtartásról szóló  1952.  évi  III.  törvény
        349. §-a alapján a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak  a
        munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati
        jogviszonyból,  szolgálati  jogviszonyból,  szövetkezeti  tag
        munkaviszony   jellegű  munkaviszonyából  és   a   bedolgozói
        jogviszonyból  származó perek. Amennyiben a  foglalkoztatásra
        megbízás   alapján  kerül  sor,  az  abból   eredő   jogviták
        elbírálása  is  az  állami  bíróság  hatáskörébe  tartozik  a
        polgári jog szabályai szerint.

        A   bírósághoz  való  fordulás  alapjoga  szerint  az  egyház
        szolgálatában  álló  személynek is  Alkotmányban  biztosított
        joga van arra, hogy amennyiben az állami jogszabályok szerint
        került  sor  az alkalmazására, akkor az állami  bíróságok  az
        alkalmazásával kapcsolatos jogvitát elbírálják.

        Az   állami  szerveknek  az  Alkotmány  és  a  Jat.  szerinti
        jogszabályok  alapján  kell  eldönteniük,  hogy   egy   adott
        jogviszonyból  származó adott kérdés az állami  hatóság  vagy
        bíróság   hatáskörébe  tartozik-e.  Az  állami   jogszabályok
        alapján kell tehát kialakítaniuk álláspontjukat arról, hogy a
        konkrét  esetben  létrejött-e a felek között  az  állami  jog
        szempontjából értékelhető jogviszony, és annak nyomán  milyen
        eljárás  folytatható  le. Ha azonban az állami  hatóság  vagy
        bíróság  egy adott ügy kapcsán az állami jogszabályok alapján
        a  hatáskörének hiányát állapítja meg, akkor ennek során  nem
        foglalhat állást az egyházi normák alkalmazásával arról, hogy
        az  adott  jogvita  eldöntése mely egyház, milyen  szervének,
        milyen  eljárása alá tartozik; azaz nem bocsátkozhat  egyházi
        normák értelmezésébe vagy alkalmazásába. Ugyanakkor az állami
        igazságszolgáltatás  nem vezethet az egyház  önkormányzatának
        kiüresítéséhez.

        5.  Az  Alkotmánybíróság a határozat rendelkező  részében  az
        Ltv.  15.  §  (1) és (2) bekezdése alkalmazásával kapcsolatos
        alkotmányos  követelményt  fogalmazott  meg.  Az  alkotmányos
        követelmény megállapítására annak érdekében került sor,  hogy
        az állam és egyház elválasztásának elve a jogalkalmazás során
        -  kivétel  nélkül  - alkotmányos tartalommal  érvényesüljön.
        Ennek  megfelelően  az  állam  vallási  semlegességére   való
        hivatkozás  nem  eredményezheti a  bírósághoz  való  fordulás
        alkotmányos   jogának   sérelmét.   Az   állam   és    egyház
        elválasztásának,  illetve a bírósághoz való fordulás  jogának
        együttes értelmezése alapján az állami bíróságok kötelesek az
        egyház  szolgálatában  álló  személy  állami  jogszabályokból
        eredő   jogait   és  kötelességeit  érintő  jogviták   érdemi
        elbírálására,     ennek    során    azonban     az     állami
        igazságszolgáltatás    szervei    kötelesek     az     egyház
        önkormányzatát tiszteletben tartani.

        6.1.  Az  indítványozó sérelmezte, hogy az ügyében  meghozott
        bírósági  határozatok  az Alkotmány 60.  §  (3)  bekezdésére,
        valamint  az  Ltv.  15.  §-ára való hivatkozással  az  általa
        kezdeményezett   eljárás   lefolytatását   megtagadták.    Az
        indítványozó  ezért  az  alkalmazott  törvényi  rendelkezések
        alkotmányellenességének       megállapítására,        illetve
        jogsérelmének  orvoslására alkotmányjogi panaszt  terjesztett
        elő.     Alkotmányjogi     panaszában     hivatkozott      az
        Alkotmánybíróságnak   arra   a  gyakorlatára,   miszerint   a
        jogszabályok   alkotmányosságára  irányuló  vizsgálat   során
        figyelemmel  kell  lenni  a  jogszabálynak  az  "élő  jogban"
        megnyilvánuló normatartalmára is.

        Az  Alkotmánybíróság  38/1993.  (VI.  11.)  AB  határozatában
        rámutatott:

        "Ha   a  jogszabályi  rendelkezés  alkotmányossága  éppen   a
        szabályozás hiányossága vagy homályossága miatt kérdéses,  az
        Alkotmánybíróság    kifejezetten   is   megállapíthatja    az
        alkotmányos értelmezés tartományát, meghatározhatja azokat az
        alkotmányos    követelményeket,    amelyeknek     a     norma
        értelmezéseinek meg kell felelniük.

        Ha  a  vizsgált  jogszabálynak  van  (egy  vagy  több)  olyan
        értelmezése, amely az alkotmányos követelményeknek  megfelel,
        az Alkotmánybíróságnak nem feltétlenül kell megállapítania  a
        jogszabály  alkotmányellenességét. A normát nem  kell  minden
        esetben  megsemmisíteni  csupán azért,  mert  az  alkotmányos
        követelményeknek  meg  nem felelő értelmezése  is  lehetséges
        vagy  előfordul.  Nem  hagyható azonban  figyelmen  kívül  az
        alkotmányossági   vizsgálatnál   a   jogszabálynak   az    az
        értelmezése, amelyet a joggyakorlat egységesen követ,  vagyis
        a  jogszabálynak az 'élő jogban' megnyilvánuló normatartalma.
        Ha a jogszabály ekként alkotmánysértő tartalommal hatályosul,
        az  alkotmányellenesség megállapítása és jogkövetkezményeinek
        alkalmazása elkerülhetetlenül szükséges.

        Egyébként azonban a hatályos jogot lehetőleg kímélni kell. Az
        Alkotmánybíróság  elkerüli jogszabály, illetőleg  jogszabályi
        rendelkezés  megsemmisítését vagy  a  törvényhozó  felhívását
        arra,  hogy az Alkotmánybíróság által meghatározott határidőn
        belül  alkosson  jogot,  ha a jogrend alkotmányosságát  és  a
        jogbiztonságot  enélkül  is biztosítani  lehet.  Ilyenkor  az
        Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek  körét  határozza
        meg   általában,  az  alkotmányos  követelményekkel,  amelyek
        esetében a jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van."  (ABH
        1993, 256, 266-267.)

        6.2.    Az    Alkotmánybíróság    az    indítványozó    által
        alkotmányellenesnek tartott törvényhelyeket  megvizsgálta,  s
        ennek  eredményeként  megállapította,  hogy  az  indítványozó
        által  sérelmezett  Ltv.  15. §  (1)  bekezdése  szó  szerint
        ismétli meg az Alkotmány 60. § (3) bekezdését.

        Az  Abtv.  1.  §-a  szerint az Alkotmánybíróság  hatásköre  a
        törvénybe  vagy  az  alacsonyabb szintű  jogforrásba  foglalt
        jogszabály,  valamint az állami irányítás egyéb jogi  eszköze
        alkotmányellenességének    vagy    nemzetközi     szerződésbe
        ütközésének  vizsgálatára  terjed  ki.  "Az  Alkotmánybíróság
        hatáskörére  vonatkozó  alkotmányi és törvényi  rendelkezések
        alapján    az   Alkotmány   szabályainak   felülvizsgálatára,
        módosítására, megváltoztatására az Alkotmánybíróság hatásköre
        nem     terjed    ki,    (...)    alkotmányi    rendelkezések
        alkotmányosságának    felülvizsgálatára    nem     jogosult."
        (1260/B/1997.   AB  határozat,  ABH  1998,  816,   818.)   Az
        Alkotmánybíróságnak  tehát  nincsen  hatásköre  az  Alkotmány
        60.  § (3) bekezdésével szó szerint megegyező, az Ltv. 15.  §
        (1)  bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének
        vizsgálatára.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság  az  Ltv.
        15.  §  (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására
        irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasította.

        Az Ltv. 15. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, miszerint
        az   egyház   belső   törvényeinek,   szabályainak   érvényre
        juttatására  állami kényszer nem alkalmazható,  az  Alkotmány
        60.  § (3) bekezdésének, s így az Ltv. 15. § (1) bekezdésének
        logikus   folyománya.  Az  állam  és  egyház  elválasztásának
        elvéből  következik ugyanis az, hogy az állam egyik egyházzal
        sem kapcsolódhat össze intézményesen, s ezért egyetlen egyház
        belső  szabályainak  érvényre juttatására  sem  lehet  állami
        kényszert  igénybe  venni.  Az Alkotmánynak  az  indítványozó
        által  hivatkozott  57.,  illetve  70/K.  §-ai  is  csak   az
        Alkotmányból  és  az állami jogszabályokból  eredő  jogok  és
        kötelességek   bíróság   előtt  való  érvényesítését   teszik
        lehetővé.  Ezek az alkotmányos rendelkezések nem vonatkoznak,
        és  az  Alkotmány  60.  §  (3) bekezdése  értelmében  nem  is
        vonatkozhatnak  az  egyházi  normák  állami  bíróságok  előtt
        történő     érvényesítésének     garantálására.     Mindennek
        következtében  az  egyházi normák állami érvényesítésének  az
        Ltv.  15.  §  (2) bekezdése szerinti kizárása  nem  sérti  az
        Alkotmány 57. §-át, 60. § (3) bekezdését és 70/K. §-át. Ezért
        az   Alkotmánybíróság   az   Ltv.   15.   §   (2)   bekezdése
        alkotmányellenességére   alapított   alkotmányjogi    panaszt
        elutasította.

        Az  Alkotmánybíróság  e  határozatának  közzétételét  az  ügy
        alkotmányos jelentőségére tekintettel rendelte el.
                                Dr. Németh János
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
             Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
                                       
             Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Article 15.1 and 15.2 of the Act IV of 1990 that declare the separation of Church and State and that no State pressure may be used against the internal laws and regualtions of the Church
          Number of the Decision:
          .
          32/2003. (VI. 4.)
          Date of the decision:
          .
          06/02/2003
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2003-2-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .