Hungarian
Ügyszám:
.
189/D/2000
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 32/2003. (VI. 4.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2003/380
.
A határozat kelte: Budapest, 06/02/2003
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a
    következő

                            határozatot:

    1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdése  és
    60.   §   (3)   bekezdése   alapján  megállapítja,   hogy   a
    lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról
    szóló  1990.  évi  IV. törvény 15. § (1) és (2)  bekezdésének
    alkalmazása  során alkotmányos követelmény,  hogy  egyház  és
    vele    jogviszonyban   álló   személyek   közötti,    állami
    jogszabályokon  alapuló jogviszonyokból eredő  jogvitákat  az
    állami bíróságok érdemben elbírálják.

    2. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról,
    valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  §
    (2)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására
    irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

    3. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról,
    valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  §
    (1)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására
    irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás
                                   
                                   I.

      Az   indítványozó   alkotmányjogi  panaszt   terjesztett   az
      Alkotmánybíróság elé.

      1.  Az indítványban foglaltak, valamint az indítványozó által
      becsatolt iratok alapján a következők állapíthatók meg:

      1.1.  Az  indítványozó a Magyarországi Református  Egyház  (a
      továbbiakban:   Egyház)  szolgálatában   állt   a   Debreceni
      Református  Teológiai Akadémia - később Debreceni  Református
      Hittudományi    Egyetem    -   (a   továbbiakban:    Egyetem)
      tanszékvezető   tanáraként.   A   hallgatók   kezdeményezését
      tudomásul  véve,  1995.  április 14-én  -  feltételek  tűzése
      mellett  - az indítványozó elfogadta az Egyház püspöke  által
      tett,  a  nyugdíjaztatására irányuló ajánlatot. Ezt  követően
      maga  ellen fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, s egyben  a
      nyugdíjaztatásával     kapcsolatos    jognyilatkozatát     is
      megtámadta.  Az Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége  2/1995.
      Bír.    számú   határozatában   az   indítványozót   írásbeli
      megintésben részesítette, s megállapította, hogy  az  eljárás
      során  nem  merült  fel olyan bizonyíték,  amely  a  saját  -
      nyugdíjaztatására vonatkozó - jognyilatkozata visszavonásának
      vagy  megtámadásának alapjául szolgálhatna. A Zsinati Bíróság
      nem      találta      megalapozottnak     az     indítványozó
      jövedelemveszteségével  kapcsolatos  kárigényét   sem.   Ezen
      határozat  ellen az indítványozó részéről benyújtott  panaszt
      az  Egyház  Zsinatának  elnöksége -  az  írásbeli  megintésre
      vonatkozó kitétel kivételével - elutasította.

      1.2. Az indítványozó a Debreceni Városi Bíróságon kártérítési
      pert  indított  a  Tiszántúli  Református  Egyházkerület   (a
      továbbiakban:  Egyházkerület) mint I. rendű,  és  az  Egyetem
      mint   II.  rendű  alperes  ellen.  A  felperes  indítványozó
      keresetében annak megállapítását kérte, hogy az Egyházkerület
      püspökével kötött, a nyugdíjazásával kapcsolatos megállapodás
      az  általa  tűzött  feltételek mellett érvényesen  létrejött,
      azonban    az   alperesek   szerződésszegése   miatt    annak
      teljesítésére  nem  került  sor.  Az  indítványozó   kérelmet
      terjesztett  elő továbbá az alperesek vagyoni és nem  vagyoni
      kártérítési felelősségének megállapítása iránt is.

      Az  alperesek  ellenkérelmükben a per megszüntetését  kérték,
      mivel  szerintük a jogvita elbírálása nem tartozott az állami
      bíróság hatáskörébe.

      A   Debreceni   Városi   Bíróság  7.P.21.766/1997/5.   számon
      meghozott   ítéletével  a  felperes  indítványozó   keresetét
      elutasította. Az első fokon eljáró bíróság az 1997. július 3-
      án  kelt  ítélet  indokolásában  kifejtette:  keresetében   a
      felperes követelése jogalapjaként az egyházi "jogszabályokat"
      jelölte  meg. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint
      az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a  továbbiakban:
      Ltv.) 15. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban  az
      egyház  az  államtól  elválasztva  működik.  A  (2)  bekezdés
      szerint az egyház belső "törvényeinek", szabályainak érvényre
      juttatására  állami  kényszer nem  alkalmazható.  A  felperes
      keresete   kártérítés  és  nem  vagyoni   kár   megfizetésére
      irányult. Az Ltv. 16. § (2) bekezdése alapján az egyházi jogi
      személy törvénysértése esetén az ügyész pert indít az egyházi
      jogi  személy  ellen.  Fentiekből  következően  az  alperesek
      károkozása   esetén   a  per  megindítására   a   felperesnek
      jogosultsága  nincs,  ezért  a bíróság  a  felperes  kereseti
      kérelmét elutasította.

      1.3.  A  városi bíróság ítéletét a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
      4.Pf.22.069/1997/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte,
      a  pert  megszüntette és a keresetlevelet áttenni rendelte  a
      Zsinati  Bírósághoz. Az 1998. január 21-én  meghozott  végzés
      indokolásában  arra  hivatkozott a megyei  bíróság,  hogy  az
      Egyház  alkotmányáról  és  kormányzatáról  szóló  1994.   évi
      II. egyházi törvény (a továbbiakban: egyházi alkotmány) 9.  §
      (1)  bekezdése,  továbbá  az  egyházi  törvénykezésről  szóló
      1967.  évi  VI. egyházi törvénycikk (a továbbiakban:  egyházi
      törvénykezési törvény) 49. §-a értelmében a felperes igénye a
      Zsinati Bíróság hatáskörébe tartozik az egyházi törvénykezési
      törvény 27. §-a alapján.

      1.4.  Az áttétel alapján eljáró Zsinati Bíróság 3/1996.  Bír.
      számú határozatában megállapította hatáskörének hiányát és  a
      keresetlevelet   áttette  a  hatáskörrel  és  illetékességgel
      rendelkező Debreceni Munkaügyi Bírósághoz. A Zsinati  Bíróság
      1998.   június   4-én  kelt  határozatának  indokolásában   a
      következő álláspontra helyezkedett: Az egyházi alkotmány 9. §
      (1) bekezdése nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi rendelkezés,
      amely  nem jelent mást, mint azt, hogy bármilyen bíróság  jár
      el az Egyház alkalmazásában álló, lelkészi képesítésű személy
      szolgálati  viszonyát érintő ügyében, az alkalmazandó  anyagi
      "jogszabályok" az Egyház belső szabályai.

      Az  egyházi  törvénykezésről szóló törvény 1. §-a  az  egyház
      bírói  joghatóságát egyházi törvény által bírósági hatáskörbe
      utalt fegyelmi ügyekre és igazgatási ügyekre terjeszti ki.  A
      szűkebb  körű  hatáskört  az  egyházi  törvénykezésről  szóló
      törvény 43. és 44. §-a a fegyelmi ügyekben, továbbá a 49.  §-
      ban megfogalmazott igazgatási ügyekben állapítja meg.

      A   Zsinati   Bíróság  álláspontja  szerint  az  indítványozó
      keresete   nem   fegyelmi  ügy,  de  nem   sorolható   be   a
      gyakorlatilag  ügyfajtánkénti  taxációt  jelentő  49.   §-ban
      szabályozott  igazgatási ügyek közé sem, így az adott  ügyben
      az  egyházi  bíróságnak nem hogy hatásköre, de  "joghatósága"
      sincsen eljárni.

      Ugyanakkor  a  Zsinati  Bíróság  rámutatott  arra,  hogy   az
      Alkotmány   57.   §   (1)  bekezdése  értelmében   a   Magyar
      Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely
      perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított
      független   és  pártatlan  bíróság  igazságos  és   nyilvános
      tárgyaláson   bírálja   el.   Ez   az   alkotmányos   alapjog
      természetszerűen megillet minden magyar állampolgárt,  így  a
      református  egyház lelkészi képesítésű tagjait is.  Ezért  az
      alperesekkel,  különösképpen az  I.  rendű  alperessel,  mint
      munkáltatóval szembeni, munkaviszonyból származó jogvitájában
      nem zárható el a világi bírósághoz fordulás jogától.

      1.5.  A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.Pf.22.069/1997/4.  számú
      jogerős    végzését   az   indítványozó   által    benyújtott
      felülvizsgálati  kérelem  folytán eljáró  Legfelsőbb  Bíróság
      1998.   november   3-án   kelt  Pfv.VI.21.240/1998/2.   számú
      végzésével   azzal  tartotta  hatályban,  hogy   az   áttétel
      elrendelését mellőzte.

      A  Legfelsőbb Bíróság indokolása szerint az állam  és  egyház
      elválasztásának elve alapján a törvényes hatáskörében  eljáró
      egyházi szerv határozatait, azok helyessége vagy jogszerűsége
      szempontjából a bíróság nem vizsgálhatja felül, s nem dönthet
      az  ilyen  határozat  jogellenes voltára  alapított  kárigény
      tárgyában  sem.  Az  egyházi alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése
      értelmében  az egyház alkalmazásában lévő lelkészi képesítésű
      és  jellegű személyek (egyházi személyek) szolgálati viszonya
      és felelőssége tekintetében az egyházi törvények szerint kell
      eljárni;  a  (4)  bekezdés  alapján  pedig  az  egyház  által
      alkalmazottainak   okozott  kárért   való   felelősségről   a
      mindenkor hatályos állami jogszabályok rendelkezéseit kell  -
      megfelelően - alkalmazni. Az egyházi megbízatás és  szolgálat
      után   járó   díjazás   kiszolgáltatása   körében   felmerülő
      követelések  érvényesítése az egyházi  törvénykezési  törvény
      49. § c) pontja szerint egyházi bírói eljárás alá tartozik.

      1.6.  A  Zsinati Bíróság 3/1996. Bír. számú határozata nyomán
      eljáró  Debreceni  Munkaügyi  Bíróság  3.M.554/1998/9.  számú
      végzésével  a  pert  megszüntette.  Az  1999.  október  12-én
      meghozott végzés indokolása szerint az egyházi alkotmány 9. §
      (1)  bekezdése szerint az egyház alkalmazásában álló lelkészi
      képesítésű  és  jellegű  személyek  szolgálati  viszonya   és
      felelőssége  tekintetében az egyházi törvények  rendelkezései
      szerint  kell  eljárni.  Az Ltv.  15.  §  (1)  bekezdése  úgy
      rendelkezik,  hogy az állam az egyháztól elválasztva  működik
      [Alkotmány  60.  § (3) bekezdés]. A (2) bekezdés  szerint  az
      egyház  belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására
      állami  kényszer nem alkalmazható. Mindezekből következően  a
      törvényes hatáskörében eljáró egyházi szervek határozatait  a
      bíróság  nem  bírálhatja  felül  és  nem  dönthet  az   ilyen
      határozatok  jogellenes voltára alapított kárigény  tárgyában
      sem.

      A  munkaügyi bíróság értelmezése szerint az egyházi alkotmány
      9.   §-ában   írt   jogszabályi  rendelkezések   nem   anyagi
      jogszabályok,  hanem - az Ltv. 15. §-a alapján -  eljárásjogi
      szabályok.    Ebből   következően   az   egyházi    alkotmány
      rendelkezései  kizárólag  akkor  irányadók,  ha  az   Egyház,
      illetőleg  annak  szervei alkalmazzák. Ebből következően  sem
      fogadható  el  a Zsinati Bíróságnak az a megállapítása,  mely
      szerint   a  törvények,  illetőleg  belső  szabályzatok   más
      bíróságra   is   vonatkoznak.   Ez   ellentétes   ugyanis   a
      jogszabályok  közzétételére vonatkozó rendelkezésekkel,  mely
      szerint   azok  a  jogszabályok  bírnak  kötelező   érvénnyel
      bírósági    eljárásban,   amelyeket   a   Magyar   Közlönyben
      közzétettek [a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.  törvény  (a
      továbbiakban: Jat.) 1. §, 11. §, 14. § (1) bekezdése].

      A   munkaügyi  bíróság  rámutatott  még  arra  is,  hogy   az
      indítványozó  az  Egyházkerületnél volt "bekebelezve"  és  az
      Egyetemnél  -  "választása alapján szolgálati  viszonyban"  -
      látta el az egyetemi tanári tevékenységet. Az indítványozónak
      így munkaviszonya az alperesekkel nem keletkezett.

      1.7.  A  Hajdú-Bihar  Megyei Bíróság mint  másodfokú  bíróság
      2.Mf.21.703/1999/3.  számú végzésével az  első  fokon  eljárt
      munkaügyi bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolásában  a
      megyei   bíróság   rámutatott:  az   állam   és   az   egyház
      elválasztásának alkotmányos alapelve folytán az egyház  belső
      jogalkotásának  rendelkezésein  alapuló  igényeit  az  egyház
      szolgálatában  álló  lelkészi képesítésű és  jellegű  személy
      csak     az    államtól    elválasztott    egyházi    bíróság
      fórumrendszerében   érvényesítheti;   állami   kényszer   nem
      alkalmazható,  azaz világi bíróság - s ezek közé  tartozik  a
      munkaügyi bíróság is - egyáltalán nem járhat el [Ltv.  15.  §
      (1)  és  (2)  bekezdése, az egyházi alkotmány  9.  §  (1)  és
      (4) bekezdése, az egyházi törvénykezésről szóló törvény 49. §
      c) pontja].

      Az  Alkotmány 57. § (1) és 60. § (3) bekezdése csak egymással
      összefüggésben    értelmezhető   és   alkalmazható.    Minden
      állampolgár - így állampolgári jogon az indítványozó is, mint
      az  egyház szolgálatában álló lelkészi képesítésű és  jellegű
      személy   -  állami  bírósághoz  fordulhat  mindazon   igénye
      tekintetében,    amely   az   állami   jogalkotás    valamely
      rendelkezésén alapul.

      Ugyanakkor  az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos
      alapelvéből   következően  az  egyház  belső   jogalkotásának
      rendelkezésein alapuló igényeit az egyház szolgálatában  álló
      lelkészi  képesítésű és jellegű személy is csak  az  államtól
      elválasztott      egyházi      bírósági      fórumrendszerben
      érvényesítheti,  világi bíróság előtt -  és  ennek  számít  a
      munkaügyi bíróság is - nem.

      A  jogerős  végzést  1999. december  20-án  kézbesítették  az
      indítványozó ügyvédjének.

      1.8.   Az   indítványozó  a  munkaügyi   jogvitában   hozott,
      2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős    végzéssel    szemben
      felülvizsgálati   kérelmet   nyújtott   be.   Felülvizsgálati
      kérelmében arra hivatkozott, hogy esetében munkaviszony  állt
      fenn, ezért ügyében a munkaügyi bíróságnak el kell járnia.

      A  Legfelsőbb  Bíróság Mfv.I.10.168/2000. számú végzésével  a
      Hajdú-Bihar    Megyei   Bíróság   mint   másodfokú    bíróság
      2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős   végzését   hatályában
      fenntartotta.     A     Legfelsőbb    Bíróság     utalt     a
      Pfv.VI.21.240/1998/2. számú végzésére, amely az indítványozót
      érintően  "már  kifejtette",  hogy  "lelkészi  képesítésű  és
      jellegű  személyként  szolgálati  viszonyban  állt,  ezért  e
      jogviszonya  és ebből eredő igényei tekintetében  az  egyházi
      törvények  szerint kell eljárni, a követelések  érvényesítése
      egyházi bíróság eljárása alá tartozik".

      2.  Az indítványozó alkotmányjogi panasza 2000. február 14-én
      V  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
      továbbiakban:   Abtv.)  48  §  (2)  bekezdésében   megszabott
      határidőn belül - érkezett meg az Alkotmánybíróságra.

      2.1. Ebben az indítványozó kérte annak megállapítását, hogy a
      Debreceni  Munkaügyi Bíróság és a Hajdú-Bihar Megyei  Bíróság
      3.M.554/1998/9.,     illetve    2.Mf.21.703/1999/3.     számú
      végzéseikkel   megsértették   az   Alkotmány    57.    §-ában
      foglaltakat,  mivel  a munkaviszony jogellenes  megszüntetése
      miatti  kárigénye  bíróság előtti érvényesítésétől  elzárták.
      Kérte, hogy az Alkotmánybíróság e két végzést semmisítse meg.

      2.2.    Hiánypótlásra   történt   felhívását   követően    az
      indítványozó  az  alkotmányjogi panaszát pontosította.  Ennek
      megfelelően  alkotmányjogi panaszában az Ltv. 15.  §  (1)  és
      (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte az
      Alkotmánybíróságtól,  mert állítása szerint  jogsérelme  ezen
      rendelkezések  alkalmazása  folytán  következett  be.   Kérte
      továbbá  annak  megállapítását is, hogy  az  alkotmányellenes
      jogszabály  vagy  annak alkotmányellenes értelmezése  perében
      nem alkalmazható.

      2.3.  Indokolása  szerint az állam és az egyház  elválasztása
      nem valamiféle különleges jogosítvány vagy privilégium és nem
      jelenti   az   egyház   törvények   felettiségét.   Sem    az
      Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  [4/1993.  (II.  12.)  AB
      határozat,  ABH 1993, 48.; 8/1993. (III. 27.)  AB  határozat,
      ABH  1993,  99.], sem az Ltv. nem olyan szándékkal fogalmazta
      meg  az állam és az egyház elválasztásának elvét, hogy  ezzel
      akár  az  egyházat,  akár a vele jogviszonyba  lépő  személyt
      elzárná attól a lehetőségtől, hogy az egymással szembeni,  az
      állami  törvényeken alapuló igényeiket a bíróság elé  vigyék.
      Egy  ezzel  ellentétes  értelmezés ugyanis  több  alkotmányos
      alapjogot  sértene, hiszen teljesen kivonná az  egyház  és  a
      vele   jogviszonyba  lépő  személyek  állami  jogon   alapuló
      jogvitáinak  eldöntését a világi bíróságok  hatásköréből.  Az
      állam  és  az  egyház elválasztásának elvében  kinyilvánított
      egyházi  autonómiát  más  alapjogokkal  -  így  a  bírósághoz
      fordulás  jogával - összhangban kell értelmezni; az állam  és
      az  egyház  elválasztásának elve nem vezethet  oda,  hogy  az
      egyházakkal   jogviszonyba   kerülő   személyek   alkotmányos
      alapjogai sérüljenek.

      Utalt  még  arra  is  az indítványozó, hogy  az  egyház  mint
      magánmunkáltató  és alkalmazottja közötti  munkajogi  jogvita
      érvényesítésétől  -  az  Alkotmány  60.  §  (3)  bekezdésére,
      illetve az Ltv. 15. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással  -
      történő  elzárása  a  bírósághoz  való  fordulásra  vonatkozó
      alapjogát [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sérti. Az egyház  az
      Alkotmány  60. § (3) bekezdése helyes értelmének  megfelelően
      csak  a  vallásgyakorlás mikéntje tekintetében független,  de
      különállása   nem  korlátlan;  függetlensége,   önkormányzati
      jogosultsága  a  világi  jognak  az  általánossága   folytán,
      különösen  az  egyéb más alkotmányos alapjogok  érvényesülése
      terén igenis korlátozott. Márpedig a bírósághoz fordulás joga
      alkotmányos  alapjog, az az állam és az egyház elválasztására
      hivatkozással nem korlátozható.

      3.  Az  Alkotmánybíróság véleményezés céljából  megküldte  az
      indítványt az igazságügy-miniszternek és a nemzeti kulturális
      örökség miniszterének.

                                   II.

      1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

      "8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

      "57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
      egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
      a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
      [...]
      (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak
      szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát
      vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a  jogviták
      ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan
      -   a   jelenlévő   országgyűlési  képviselők   kétharmadának
      szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."

      "60.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
      (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
      meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a
      szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos
      cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon
      akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy
      magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze,
      gyakorolhassa vagy taníthassa.
      (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva
      működik."

      "70/K.  §  Az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett
      igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
      hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
      érvényesíthetők."

      2. Az Ltv. indítvánnyal érintett rendelkezése:

      "15.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban az egyház  az  államtól
      elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bek.]
      (2)  Az  egyház  belső  törvényeinek,  szabályainak  érvényre
      juttatására állami kényszer nem alkalmazható."

      "16.  § (2) Az egyházi jogi személy törvénysértése esetén  az
      ügyész pert indít az egyházi jogi személy ellen."

      3.  A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a
      továbbiakban: MT) érintett rendelkezése:

      "1.  §  (1)  E  törvény hatálya - ha jogszabály eltérően  nem
      rendelkezik - kiterjed minden olyan munkaviszonyra,  amelynek
      alapján  a  munkát  a  Magyar Köztársaság  területén  végzik,
      továbbá, amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát
      külföldön, kiküldetésben végzi."

                                  III.

      Az indítvány megalapozatlan.

      1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 60. § (3)  bekezdésének
      átfogó értelmezését 4/1993. (II. 12.) AB határozatában  adta.
      Eszerint:

      "Az  állam  vallási  semlegességét  kifejezetten  előírja  és
      garantálja az Alkotmány 60. § (3) bekezdése, amely szerint  a
      Magyar  Köztársaságban  az  egyház  az  államtól  elválasztva
      működik.

      Az  elválasztás elvéből az következik, hogy az állam  sem  az
      egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat  össze
      intézményesen;  hogy az állam nem azonosítja  magát  egyetlen
      egyház  tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik
      be  az  egyházak  belső ügyeibe, és különösen  nem  foglalhat
      állást  hitbéli igazságok kérdésében. Mindebből következik  -
      ami másrészről az Alkotmány 70/A. §-ából is folyik -, hogy az
      államnak  az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. Mivel  az
      állam  éppen  azokban  a tartalmi kérdésekben  nem  foglalhat
      állást,  amelyek a vallást vallássá teszik,  a  vallásról  és
      egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt
      alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek  a
      semleges  jogrendbe  illeszkednek, s tartalmi  kérdésekben  a
      vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért
      a   vallásszabadságnak   csakis  nem-vallási,   s   így   nem
      specifikus,    hanem   mindenkire,   illetve   bármely    más
      késztetésből  fakadó,  de  hasonló  cselekvésre  is  érvényes
      korlátai lehetnek.

      Éppen  a  semleges és általános jogszabályi keretek révén  az
      állam   és   egyház  szétválasztása  a  lehető   legteljesebb
      vallásszabadságot biztosítja.

      Az   egyház   elválasztása  az  államtól  másrészt  semmilyen
      befolyással nincs az államnak arra a kötelességére,  hogy  az
      Alkotmány   60.   §-a  alapján  a  pozitív   és   a   negatív
      vallásszabadságot megkülönböztetés nélkül kell  biztosítania.
      A  pozitív és a negatív vallásszabadság egyenrangú: az  állam
      egyiket  sem tekintheti alapesetnek, amelyhez képest a  másik
      kivétel.  Abból, hogy az állam maga semleges, nem  a  negatív
      vallásszabadság,   s   még  kevésbé  a  vallási   közömbösség
      támogatása  következik. Az állam megszegi  a  vallásszabadság
      jogából  rá háramló kötelezettségét, ha nem azon munkálkodik,
      hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges.

      Az  állam  és  egyház elválasztása egymástól nem jelenti  azt
      sem,  hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak  a
      törvényhozás   során  figyelmen  kívül   kell   hagynia.   Az
      Alkotmányból  csak  a  vallásszabadság  olyan  korlátozásának
      tilalma következik, amely kizárólag a vallásos meggyőződésre,
      illetve   a   vallásgyakorlásra  vonatkozik.  Nincs   azonban
      akadálya  annak,  hogy a jogalkotó a vallás  és  az  egyházak
      sajátosságait   figyelembe  véve   alkossa   meg   azokat   a
      jogszabályokat,  amelyek  a  vallásszabadság  alapvető  jogát
      érvényre juttatják.

      Az  egyház  az  adott  vallás és az állami  jog  számára  nem
      ugyanaz.  A semleges állam nem követheti a különböző vallások
      egyházfelfogásait. Tekintettel lehet viszont mindarra, amiben
      a  vallási közösségek és az egyházak általában, történelmüket
      és  társadalmi szerepüket illetően különböznek  az  Alkotmány
      alapján  létrehozható  (3.  §, 63.  §,  70/C.  §)  társadalmi
      szervezetektől,   egyesületektől,  érdekképviseletektől.   Az
      Alkotmány  azt  biztosítja, hogy a vallási  közösségek  -  az
      egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett
      -  szabad elhatározásuk szerint igénybe vehetik az állami jog
      által "egyház"-ként meghatározott jogi formát is. Az állam  e
      jogintézménnyel  van tekintettel az egyházak  sajátosságaira,
      és  teszi  lehetővé,  hogy a jogrendbe  sajátos  minőségükben
      illeszkedjenek. A vallási közösség az általa választott  jogi
      szervezeti  formának megfelelő jogállást  nyeri  el;  vallási
      közösség  voltából fakadó sajátosságait ennek keretei  között
      érvényesítheti.

      Az    állam    és    az    egyház   elválasztásának    módja,
      következetessége,   szigorúsága   minden    ország    sajátos
      történelmi  körülményei szerint alakul. Az  Alkotmány  60.  §
      (3)   bekezdése  mai  értelme  nem  választható  el  sem   az
      egyházaknak  a  magyar  történelemben  betöltött   szerepétől
      (beleértve  a  szekularizáció lefolyását is),  sem  jelenkori
      tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól.
      Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat - pl.
      iskolai  oktatás, betegápolás, szegények segítése - az  állam
      kötelességévé vált, az egyházak viszont szintén fenntartották
      e  tevékenységüket. Ezeken a területeken az  elválasztás  nem
      ellentétes az együttműködéssel, mégha ez rigorózus  garanciák
      között  is  folyik.  Az egyházak egyenlőkként  való  kezelése
      szintén  nem zárja ki az egyes egyházak tényleges  társadalmi
      szerepének figyelembevételét." (ABH 1993, 48, 52-53.)

      Az   Alkotmánybíróság  továbbá  a  8/1993.   (II.   27.)   AB
      határozatában  kifejtette,  hogy:  "Az  egyház  és  az  állam
      szétválasztásának  az  Ltv. 15. és  16.  §-ában  szabályozott
      szervezeti   következményei  azokra  a  vallási  közösségekre
      vonatkoznak,  amelyek  az  Ltv. 8.  §-a  szerinti  egyházként
      működnek.  Az  Alkotmány  60.  § (3)  bekezdésében  kimondott
      szétválasztás azonban - amely a vallásszabadság jogának része
      -  nem  szűkíthető az Ltv. idézett rendelkezéseire. Az  állam
      nemcsak  az egyházakkal, de semmilyen vallással vagy  vallási
      közösséggel   nem   kapcsolódhat  össze  intézményesen,   nem
      azonosíthatja  magát  egyetlen vallás  tanításával  sem,  nem
      foglalhat  állást  hitbéli igazságok  kérdésében.  A  vallási
      közösségek  önállóságába sajátosan vallási jellegüket  érintő
      beavatkozás alkotmányosan nem lehetséges, függetlenül  attól,
      hogy  a közösségek milyen szervezeti formában működnek." (ABH
      1993, 99, 101-102.)

      2.  Az  Alkotmány  60.  § (1) bekezdése  a  vallás  vagy  más
      lelkiismereti    meggyőződés   szabadságát   garantálja.    A
      vallásszabadság,  s  ennek  részeként  az   egyházak   szabad
      működésének biztosítása érdekében az állam feladata az,  hogy
      a  vallásról  és  az egyházakról olyan szabályokat  alkosson,
      amelyek  révén  az  egyházak a vallási  szempontból  semleges
      állami jogrendszerbe illeszkedhetnek.

      Az  Alkotmány 60. § (3) bekezdéséből következően az állam  és
      egyház elválasztásának elve tiltja azt, hogy az állam vallási
      jellegű  kérdésekbe, az egyházak belső ügyeibe  beavatkozzon.
      Az  egyház  és  tagjai  közötti  belső,  egyházi  jogviszonyt
      szabályozó egyházi normák betartását az egyház, illetve  erre
      feljogosított  szerve  - az egyház által  megszabott  eljárás
      keretében - kényszerítheti ki.

      Az  állami  jogszabályok  és az elkülönülten  működő  egyházi
      normarendszer   alapján   nem  zárható   ki,   hogy   a   két
      normarendszer hasonló jogviszonyokat szabályozzon. Egyház  és
      annak  tagja között létrejöhet egyházi jogviszony,  melyet  a
      belső,   egyházi  normarendszer  szabályoz   és   így   annak
      végrehajtásában  a  közhatalom nem vehet  részt.  Keletkezhet
      azonban  közöttük  állami  jogszabályok  által  meghatározott
      jogviszony is, melyben az állami jog érvényesül, a  vonatkozó
      jogorvoslati   rendelkezésekkel.  Az  állami   jogszabályokon
      alapuló jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek állami
      kényszer segítségével érvényesíthetőek.

      A  jogszabályok, az állami jog számára korlátot  képeznek  az
      Alkotmányban meghatározott alapvető jogok és kötelességek. Az
      állam  az  objektív  intézményvédelmi kötelességéből  eredően
      "úgy   alakítja   ki   az  egyes  alapjogok  megvalósításához
      szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a
      többi  alapjoggal  kapcsolatos, mind pedig egyéb  alkotmányos
      feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész
      rend    szempontjából   legkedvezőbb   érvényesülését   teszi
      lehetővé,   s   mindezzel   az   alapjogok   összhangját   is
      előmozdítja."  [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991,
      297,   302-303.]   Az  államnak  az  egyházak   és   szerveik
      önállóságát   tiszteletben   kell   tartania.   Az   államnak
      ugyanakkor  az  egyházak önállóságának elismerése  során  más
      alapvető  jogokra  és  kötelességekre  is  figyelemmel   kell
      lennie.   Ezért   az   Alkotmány  60.  §   (3)   bekezdésével
      kinyilvánított,  az  állam és egyház elválasztásának  elvében
      foglalt  egyházi önkormányzati jogot más, az  Alkotmányban  a
      természetes   személyek   számára  biztosított   alapjogokkal
      összefüggésben kell értelmezni.

      3.1.  Az  Alkotmány  57.  § (1) bekezdése  alapján  a  Magyar
      Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely
      perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított
      független  és  pártatlan bíróság elbírálja. Sem az  egyházat,
      sem  a  vele  állami  jogszabályon alapuló jogviszonyba  lépő
      személyt  nem lehet elzárni attól, hogy az egymással szembeni
      igényeiket a bíróság előtt érvényesítsék.

      Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésével
      kapcsolatban korábban már megállapította:

      "Az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdése a  bírósághoz  fordulás
      alapjogát   állapítja   meg.   Eme   alapjog   tartalmát   az
      Alkotmánybíróság   több  határozatában  értelmezte   [9/1992.
      (I.  30.)  (ABH  1992, 67.), 59/1993. (XI.  29.)  (ABH  1993,
      335.),  1/1994.  (I. 7.) (ABH 1994, 35.) AB határozatok].  Az
      Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  ez   az   alkotmányi
      rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít  ahhoz,
      hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse.
      Az  alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség
      hárul,   hogy   a   jogok   és   kötelezettségek   (jogviták)
      elbírálására  bírói utat biztosítson. Az 59/1993.  (XI.  29.)
      határozatában  rámutatott arra, hogy  a  bírósághoz  fordulás
      alapvető  joga nemcsak a beadványok előterjesztésének  jogára
      szorítkozik,  hanem a bírósági eljárásban  a  fél  pozícióját
      biztosítja    a   személyeknek.   A   feleknek   Alkotmányban
      biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba  vitt
      jogaikat   és  kötelezettségeiket  elbírálja.  A   bírósághoz
      fordulás  alapjoga  -  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére
      figyelemmel  -  nem jelent korlátozhatatlan  alanyi  jogot  a
      perindításra.  Törvény azonban az alapjog lényeges  tartalmát
      nem   korlátozhatja   és  a  korlátozásnak  elkerülhetetlenül
      szükségesnek  és  az elérni kívánt célhoz  képest  arányosnak
      kell lennie." (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.)

      Az  Alkotmánybíróság  más határozatában  ugyanakkor  arra  is
      rámutatott, hogy "az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt
      azzal a rendelkezéssel, amely szerint a személyeknek alapvető
      joga  az,  hogy  - a törvényekben meghatározottak  szerint  -
      jogorvoslattal  élhessenek  az olyan  bírói,  államigazgatási
      vagy  más  hatósági döntés ellen, amely jogukat,  vagy  jogos
      érdeküket  sérti, nem áll ellentétben az, hogy a személyek  -
      meghatározott  esetekben  -  a  jogorvoslathoz  fűződő  jogok
      gyakorlását  saját maguk mellőzzék vagy azt maguk  kizárják."
      (1282/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 675, 678.)

      3.2.  Az  emberi jogok és az alapvető szabadságok  védelméről
      szóló,  Rómában,  1950.  november  4-én  kelt  Egyezményt  (a
      továbbiakban: Egyezmény) és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő
      jegyzőkönyvet a kihirdetésükről szóló 1993. évi XXXI. törvény
      a  belső jog részévé tette. Az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdése
      értelmében  mindenkinek joga van arra, hogy ügyét  a  törvény
      által    létrehozott    független   és   pártatlan    bíróság
      tisztességesen  nyilvánosan és ésszerű időn belül  tárgyalja,
      és  hozzon  határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei
      tárgyában. Az Egyezmény 19. Cikke alapján felállított  Emberi
      Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlata a
      fenti rendelkezés részletes értelmezését adta.

      Eszerint  a  bírósági eljáráshoz fűződő  jog  nem  tekinthető
      abszolút    jognak:    a   nemzeti   hatóságok    kivételesen
      alkalmazhatnak  bizonyos  korlátozásokat,  azonban  ezek  nem
      veszélyeztethetik ezen jog lényegét, továbbá szükséges,  hogy
      jogszerű céljuk legyen és e célokkal arányban kell állniuk.

      A   bírósági  eljáráshoz  történő  hozzáférhetőség  hiányának
      legnyilvánvalóbb esete, ha az érintettnek - jogalap  híján  -
      eleve  nem áll rendelkezésére ilyen lehetőség (vö. Keegan  v.
      Ireland judgment of 26 May 1994, Series A no. 290; De Moor v.
      Belgium  judgment of 23 June 1994, Series A no.  292-A;  Holy
      Monasteries v. Greece judgment of 9 December 1994,  Series  A
      no. 301-A; Terra Woningen B.V. v. the Netherlands judgment of
      17  December  1996,  Reports 1996-VI,  p.  2105).  A  Bíróság
      gyakorlata  szerint polgári jogi jogviszonyokkal  kapcsolatos
      jogvitákban  kötelező a bírósági út biztosítása (vö.  Goldner
      v.  United Kingdom judgment of 21 February 1975, Series A no.
      18).

      4.  A  felsőoktatásról  szóló  1993.  évi  LXXX.  törvény  (a
      továbbiakban: Fot.) 1. számú melléklete az egyházi  egyetemek
      között  sorolja  fel  - a jelenlegi elnevezése  szerint  -  a
      Debreceni Református Hittudományi Egyetemet. A Fot. 2. §-ának
      (1) bekezdése szerint felsőoktatási intézmény az állami és az
      állam  által elismert nem állami egyetem és főiskola. A  Fot.
      hatálya  tehát a nem állami egyetemre, illetve az  egyetemmel
      oktatói jogviszonyban álló személyekre kiterjed. Így  van  ez
      annak  ellenére is, hogy a Fot. 114. §-a számos kérdésben  ad
      eltérésre  lehetőséget  az egyházi felsőoktatási  intézmények
      esetében.

      A  Fot.  2.  §-ának  (2)  bekezdése szerint  a  felsőoktatási
      intézmény  jogi  személy,  és mint ilyen,  jogképes.  A  jogi
      személy  jogalanyisága elkülönül az alapítótól,  működésében,
      gazdálkodásában  teljes  önállósággal  bír,  így  az   általa
      létesített  jogviszonyok  is elkülönülnek  az  alapító  által
      létesített jogviszonyoktól.

      Az  MT 1. §-ának (1) bekezdése szerint e törvény hatálya - ha
      jogszabály  másként nem rendelkezik - kiterjed  minden  olyan
      munkaviszonyra,   amelynek  alapján   a   munkát   a   Magyar
      Köztársaság  területén  végzik,  továbbá  amelynél  a  magyar
      munkáltató  munkavállalója a munkát külföldön,  kiküldetésben
      végzi.

      A  polgári  perrendtartásról szóló  1952.  évi  III.  törvény
      349. §-a alapján a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak  a
      munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati
      jogviszonyból,  szolgálati  jogviszonyból,  szövetkezeti  tag
      munkaviszony   jellegű  munkaviszonyából  és   a   bedolgozói
      jogviszonyból  származó perek. Amennyiben a  foglalkoztatásra
      megbízás   alapján  kerül  sor,  az  abból   eredő   jogviták
      elbírálása  is  az  állami  bíróság  hatáskörébe  tartozik  a
      polgári jog szabályai szerint.

      A   bírósághoz  való  fordulás  alapjoga  szerint  az  egyház
      szolgálatában  álló  személynek is  Alkotmányban  biztosított
      joga van arra, hogy amennyiben az állami jogszabályok szerint
      került  sor  az alkalmazására, akkor az állami  bíróságok  az
      alkalmazásával kapcsolatos jogvitát elbírálják.

      Az   állami  szerveknek  az  Alkotmány  és  a  Jat.  szerinti
      jogszabályok  alapján  kell  eldönteniük,  hogy   egy   adott
      jogviszonyból  származó adott kérdés az állami  hatóság  vagy
      bíróság   hatáskörébe  tartozik-e.  Az  állami   jogszabályok
      alapján kell tehát kialakítaniuk álláspontjukat arról, hogy a
      konkrét  esetben  létrejött-e a felek között  az  állami  jog
      szempontjából értékelhető jogviszony, és annak nyomán  milyen
      eljárás  folytatható  le. Ha azonban az állami  hatóság  vagy
      bíróság  egy adott ügy kapcsán az állami jogszabályok alapján
      a  hatáskörének hiányát állapítja meg, akkor ennek során  nem
      foglalhat állást az egyházi normák alkalmazásával arról, hogy
      az  adott  jogvita  eldöntése mely egyház, milyen  szervének,
      milyen  eljárása alá tartozik; azaz nem bocsátkozhat  egyházi
      normák értelmezésébe vagy alkalmazásába. Ugyanakkor az állami
      igazságszolgáltatás  nem vezethet az egyház  önkormányzatának
      kiüresítéséhez.

      5.  Az  Alkotmánybíróság a határozat rendelkező  részében  az
      Ltv.  15.  §  (1) és (2) bekezdése alkalmazásával kapcsolatos
      alkotmányos  követelményt  fogalmazott  meg.  Az  alkotmányos
      követelmény megállapítására annak érdekében került sor,  hogy
      az állam és egyház elválasztásának elve a jogalkalmazás során
      -  kivétel  nélkül  - alkotmányos tartalommal  érvényesüljön.
      Ennek  megfelelően  az  állam  vallási  semlegességére   való
      hivatkozás  nem  eredményezheti a  bírósághoz  való  fordulás
      alkotmányos   jogának   sérelmét.   Az   állam   és    egyház
      elválasztásának,  illetve a bírósághoz való fordulás  jogának
      együttes értelmezése alapján az állami bíróságok kötelesek az
      egyház  szolgálatában  álló  személy  állami  jogszabályokból
      eredő   jogait   és  kötelességeit  érintő  jogviták   érdemi
      elbírálására,     ennek    során    azonban     az     állami
      igazságszolgáltatás    szervei    kötelesek     az     egyház
      önkormányzatát tiszteletben tartani.

      6.1.  Az  indítványozó sérelmezte, hogy az ügyében  meghozott
      bírósági  határozatok  az Alkotmány 60.  §  (3)  bekezdésére,
      valamint  az  Ltv.  15.  §-ára való hivatkozással  az  általa
      kezdeményezett   eljárás   lefolytatását   megtagadták.    Az
      indítványozó  ezért  az  alkalmazott  törvényi  rendelkezések
      alkotmányellenességének       megállapítására,        illetve
      jogsérelmének  orvoslására alkotmányjogi panaszt  terjesztett
      elő.     Alkotmányjogi     panaszában     hivatkozott      az
      Alkotmánybíróságnak   arra   a  gyakorlatára,   miszerint   a
      jogszabályok   alkotmányosságára  irányuló  vizsgálat   során
      figyelemmel  kell  lenni  a  jogszabálynak  az  "élő  jogban"
      megnyilvánuló normatartalmára is.

      Az  Alkotmánybíróság  38/1993.  (VI.  11.)  AB  határozatában
      rámutatott:

      "Ha   a  jogszabályi  rendelkezés  alkotmányossága  éppen   a
      szabályozás hiányossága vagy homályossága miatt kérdéses,  az
      Alkotmánybíróság    kifejezetten   is   megállapíthatja    az
      alkotmányos értelmezés tartományát, meghatározhatja azokat az
      alkotmányos    követelményeket,    amelyeknek     a     norma
      értelmezéseinek meg kell felelniük.

      Ha  a  vizsgált  jogszabálynak  van  (egy  vagy  több)  olyan
      értelmezése, amely az alkotmányos követelményeknek  megfelel,
      az Alkotmánybíróságnak nem feltétlenül kell megállapítania  a
      jogszabály  alkotmányellenességét. A normát nem  kell  minden
      esetben  megsemmisíteni  csupán azért,  mert  az  alkotmányos
      követelményeknek  meg  nem felelő értelmezése  is  lehetséges
      vagy  előfordul.  Nem  hagyható azonban  figyelmen  kívül  az
      alkotmányossági   vizsgálatnál   a   jogszabálynak   az    az
      értelmezése, amelyet a joggyakorlat egységesen követ,  vagyis
      a  jogszabálynak az 'élő jogban' megnyilvánuló normatartalma.
      Ha a jogszabály ekként alkotmánysértő tartalommal hatályosul,
      az  alkotmányellenesség megállapítása és jogkövetkezményeinek
      alkalmazása elkerülhetetlenül szükséges.

      Egyébként azonban a hatályos jogot lehetőleg kímélni kell. Az
      Alkotmánybíróság  elkerüli jogszabály, illetőleg  jogszabályi
      rendelkezés  megsemmisítését vagy  a  törvényhozó  felhívását
      arra,  hogy az Alkotmánybíróság által meghatározott határidőn
      belül  alkosson  jogot,  ha a jogrend alkotmányosságát  és  a
      jogbiztonságot  enélkül  is biztosítani  lehet.  Ilyenkor  az
      Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek  körét  határozza
      meg   általában,  az  alkotmányos  követelményekkel,  amelyek
      esetében a jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van."  (ABH
      1993, 256, 266-267.)

      6.2.    Az    Alkotmánybíróság    az    indítványozó    által
      alkotmányellenesnek tartott törvényhelyeket  megvizsgálta,  s
      ennek  eredményeként  megállapította,  hogy  az  indítványozó
      által  sérelmezett  Ltv.  15. §  (1)  bekezdése  szó  szerint
      ismétli meg az Alkotmány 60. § (3) bekezdését.

      Az  Abtv.  1.  §-a  szerint az Alkotmánybíróság  hatásköre  a
      törvénybe  vagy  az  alacsonyabb szintű  jogforrásba  foglalt
      jogszabály,  valamint az állami irányítás egyéb jogi  eszköze
      alkotmányellenességének    vagy    nemzetközi     szerződésbe
      ütközésének  vizsgálatára  terjed  ki.  "Az  Alkotmánybíróság
      hatáskörére  vonatkozó  alkotmányi és törvényi  rendelkezések
      alapján    az   Alkotmány   szabályainak   felülvizsgálatára,
      módosítására, megváltoztatására az Alkotmánybíróság hatásköre
      nem     terjed    ki,    (...)    alkotmányi    rendelkezések
      alkotmányosságának    felülvizsgálatára    nem     jogosult."
      (1260/B/1997.   AB  határozat,  ABH  1998,  816,   818.)   Az
      Alkotmánybíróságnak  tehát  nincsen  hatásköre  az  Alkotmány
      60.  § (3) bekezdésével szó szerint megegyező, az Ltv. 15.  §
      (1)  bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének
      vizsgálatára.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság  az  Ltv.
      15.  §  (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására
      irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasította.

      Az Ltv. 15. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, miszerint
      az   egyház   belső   törvényeinek,   szabályainak   érvényre
      juttatására  állami kényszer nem alkalmazható,  az  Alkotmány
      60.  § (3) bekezdésének, s így az Ltv. 15. § (1) bekezdésének
      logikus   folyománya.  Az  állam  és  egyház  elválasztásának
      elvéből  következik ugyanis az, hogy az állam egyik egyházzal
      sem kapcsolódhat össze intézményesen, s ezért egyetlen egyház
      belső  szabályainak  érvényre juttatására  sem  lehet  állami
      kényszert  igénybe  venni.  Az Alkotmánynak  az  indítványozó
      által  hivatkozott  57.,  illetve  70/K.  §-ai  is  csak   az
      Alkotmányból  és  az állami jogszabályokból  eredő  jogok  és
      kötelességek   bíróság   előtt  való  érvényesítését   teszik
      lehetővé.  Ezek az alkotmányos rendelkezések nem vonatkoznak,
      és  az  Alkotmány  60.  §  (3) bekezdése  értelmében  nem  is
      vonatkozhatnak  az  egyházi  normák  állami  bíróságok  előtt
      történő     érvényesítésének     garantálására.     Mindennek
      következtében  az  egyházi normák állami érvényesítésének  az
      Ltv.  15.  §  (2) bekezdése szerinti kizárása  nem  sérti  az
      Alkotmány 57. §-át, 60. § (3) bekezdését és 70/K. §-át. Ezért
      az   Alkotmánybíróság   az   Ltv.   15.   §   (2)   bekezdése
      alkotmányellenességére   alapított   alkotmányjogi    panaszt
      elutasította.

      Az  Alkotmánybíróság  e  határozatának  közzétételét  az  ügy
      alkotmányos jelentőségére tekintettel rendelte el.
                              Dr. Németh János
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
           Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
                                     
           Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        32/2003. (VI. 4.)
        Date of the decision:
        .
        06/02/2003
        .
        .