English
	Hungarian

Ügyszám: .	189/D/2000
Előadó alkotmánybíró: Bihari Mihály Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 32/2003. (VI. 4.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2003/380 .

A döntés kelte: Budapest, 06/02/2003 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő                         határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (1) bekezdése  és 60.   §   (3)   bekezdése   alapján  megállapítja,   hogy   a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról szóló  1990.  évi  IV. törvény 15. § (1) és (2)  bekezdésének alkalmazása  során alkotmányos követelmény,  hogy  egyház  és vele    jogviszonyban   álló   személyek   közötti,    állami jogszabályokon  alapuló jogviszonyokból eredő  jogvitákat  az állami bíróságok érdemben elbírálják. 2. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  § (2)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint  az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény  15.  § (1)    bekezdése    alkotmányellenességének   megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I. Az   indítványozó   alkotmányjogi  panaszt   terjesztett   az Alkotmánybíróság elé. 1.  Az indítványban foglaltak, valamint az indítványozó által becsatolt iratok alapján a következők állapíthatók meg: 1.1.  Az  indítványozó a Magyarországi Református  Egyház  (a továbbiakban:   Egyház)  szolgálatában   állt   a   Debreceni Református  Teológiai Akadémia - később Debreceni  Református Hittudományi    Egyetem    -   (a   továbbiakban:    Egyetem) tanszékvezető   tanáraként.   A   hallgatók   kezdeményezését tudomásul  véve,  1995.  április 14-én  -  feltételek  tűzése mellett  - az indítványozó elfogadta az Egyház püspöke  által tett,  a  nyugdíjaztatására irányuló ajánlatot. Ezt  követően maga  ellen fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, s egyben  a nyugdíjaztatásával     kapcsolatos    jognyilatkozatát     is megtámadta.  Az Egyház Zsinati Bíróságának elnöksége  2/1995. Bír.    számú   határozatában   az   indítványozót   írásbeli megintésben részesítette, s megállapította, hogy  az  eljárás során  nem  merült  fel olyan bizonyíték,  amely  a  saját  - nyugdíjaztatására vonatkozó - jognyilatkozata visszavonásának vagy  megtámadásának alapjául szolgálhatna. A Zsinati Bíróság nem      találta      megalapozottnak     az     indítványozó jövedelemveszteségével  kapcsolatos  kárigényét   sem.   Ezen határozat  ellen az indítványozó részéről benyújtott  panaszt az  Egyház  Zsinatának  elnöksége -  az  írásbeli  megintésre vonatkozó kitétel kivételével - elutasította. 1.2. Az indítványozó a Debreceni Városi Bíróságon kártérítési pert  indított  a  Tiszántúli  Református  Egyházkerület   (a továbbiakban:  Egyházkerület) mint I. rendű,  és  az  Egyetem mint   II.  rendű  alperes  ellen.  A  felperes  indítványozó keresetében annak megállapítását kérte, hogy az Egyházkerület püspökével kötött, a nyugdíjazásával kapcsolatos megállapodás az  általa  tűzött  feltételek mellett érvényesen  létrejött, azonban    az   alperesek   szerződésszegése   miatt    annak teljesítésére  nem  került  sor.  Az  indítványozó   kérelmet terjesztett  elő továbbá az alperesek vagyoni és nem  vagyoni kártérítési felelősségének megállapítása iránt is. Az  alperesek  ellenkérelmükben a per megszüntetését  kérték, mivel  szerintük a jogvita elbírálása nem tartozott az állami bíróság hatáskörébe. A   Debreceni   Városi   Bíróság  7.P.21.766/1997/5.   számon meghozott   ítéletével  a  felperes  indítványozó   keresetét elutasította. Az első fokon eljáró bíróság az 1997. július 3- án  kelt  ítélet  indokolásában  kifejtette:  keresetében   a felperes követelése jogalapjaként az egyházi "jogszabályokat" jelölte  meg. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a  továbbiakban: Ltv.) 15. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban  az egyház  az  államtól  elválasztva  működik.  A  (2)  bekezdés szerint az egyház belső "törvényeinek", szabályainak érvényre juttatására  állami  kényszer nem  alkalmazható.  A  felperes keresete   kártérítés  és  nem  vagyoni   kár   megfizetésére irányult. Az Ltv. 16. § (2) bekezdése alapján az egyházi jogi személy törvénysértése esetén az ügyész pert indít az egyházi jogi  személy  ellen.  Fentiekből  következően  az  alperesek károkozása   esetén   a  per  megindítására   a   felperesnek jogosultsága  nincs,  ezért  a bíróság  a  felperes  kereseti kérelmét elutasította. 1.3.  A  városi bíróság ítéletét a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.Pf.22.069/1997/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte, a  pert  megszüntette és a keresetlevelet áttenni rendelte  a Zsinati  Bírósághoz. Az 1998. január 21-én  meghozott  végzés indokolásában  arra  hivatkozott a megyei  bíróság,  hogy  az Egyház  alkotmányáról  és  kormányzatáról  szóló  1994.   évi II. egyházi törvény (a továbbiakban: egyházi alkotmány) 9.  § (1)  bekezdése,  továbbá  az  egyházi  törvénykezésről  szóló 1967.  évi  VI. egyházi törvénycikk (a továbbiakban:  egyházi törvénykezési törvény) 49. §-a értelmében a felperes igénye a Zsinati Bíróság hatáskörébe tartozik az egyházi törvénykezési törvény 27. §-a alapján. 1.4.  Az áttétel alapján eljáró Zsinati Bíróság 3/1996.  Bír. számú határozatában megállapította hatáskörének hiányát és  a keresetlevelet   áttette  a  hatáskörrel  és  illetékességgel rendelkező Debreceni Munkaügyi Bírósághoz. A Zsinati  Bíróság 1998.   június   4-én  kelt  határozatának  indokolásában   a következő álláspontra helyezkedett: Az egyházi alkotmány 9. § (1) bekezdése nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi rendelkezés, amely  nem jelent mást, mint azt, hogy bármilyen bíróság  jár el az Egyház alkalmazásában álló, lelkészi képesítésű személy szolgálati  viszonyát érintő ügyében, az alkalmazandó  anyagi "jogszabályok" az Egyház belső szabályai. Az  egyházi  törvénykezésről szóló törvény 1. §-a  az  egyház bírói  joghatóságát egyházi törvény által bírósági hatáskörbe utalt fegyelmi ügyekre és igazgatási ügyekre terjeszti ki.  A szűkebb  körű  hatáskört  az  egyházi  törvénykezésről  szóló törvény 43. és 44. §-a a fegyelmi ügyekben, továbbá a 49.  §- ban megfogalmazott igazgatási ügyekben állapítja meg. A   Zsinati   Bíróság  álláspontja  szerint  az  indítványozó keresete   nem   fegyelmi  ügy,  de  nem   sorolható   be   a gyakorlatilag  ügyfajtánkénti  taxációt  jelentő  49.   §-ban szabályozott  igazgatási ügyek közé sem, így az adott  ügyben az  egyházi  bíróságnak nem hogy hatásköre, de  "joghatósága" sincsen eljárni. Ugyanakkor  a  Zsinati  Bíróság  rámutatott  arra,  hogy   az Alkotmány   57.   §   (1)  bekezdése  értelmében   a   Magyar Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független   és  pártatlan  bíróság  igazságos  és   nyilvános tárgyaláson   bírálja   el.   Ez   az   alkotmányos   alapjog természetszerűen megillet minden magyar állampolgárt,  így  a református  egyház lelkészi képesítésű tagjait is.  Ezért  az alperesekkel,  különösképpen az  I.  rendű  alperessel,  mint munkáltatóval szembeni, munkaviszonyból származó jogvitájában nem zárható el a világi bírósághoz fordulás jogától. 1.5.  A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.Pf.22.069/1997/4.  számú jogerős    végzését   az   indítványozó   által    benyújtott felülvizsgálati  kérelem  folytán eljáró  Legfelsőbb  Bíróság 1998.   november   3-án   kelt  Pfv.VI.21.240/1998/2.   számú végzésével   azzal  tartotta  hatályban,  hogy   az   áttétel elrendelését mellőzte. A  Legfelsőbb Bíróság indokolása szerint az állam  és  egyház elválasztásának elve alapján a törvényes hatáskörében  eljáró egyházi szerv határozatait, azok helyessége vagy jogszerűsége szempontjából a bíróság nem vizsgálhatja felül, s nem dönthet az  ilyen  határozat  jogellenes voltára  alapított  kárigény tárgyában  sem.  Az  egyházi alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése értelmében  az egyház alkalmazásában lévő lelkészi képesítésű és  jellegű személyek (egyházi személyek) szolgálati viszonya és felelőssége tekintetében az egyházi törvények szerint kell eljárni;  a  (4)  bekezdés  alapján  pedig  az  egyház  által alkalmazottainak   okozott  kárért   való   felelősségről   a mindenkor hatályos állami jogszabályok rendelkezéseit kell  - megfelelően - alkalmazni. Az egyházi megbízatás és  szolgálat után   járó   díjazás   kiszolgáltatása   körében   felmerülő követelések  érvényesítése az egyházi  törvénykezési  törvény 49. § c) pontja szerint egyházi bírói eljárás alá tartozik. 1.6.  A  Zsinati Bíróság 3/1996. Bír. számú határozata nyomán eljáró  Debreceni  Munkaügyi  Bíróság  3.M.554/1998/9.  számú végzésével  a  pert  megszüntette.  Az  1999.  október  12-én meghozott végzés indokolása szerint az egyházi alkotmány 9. § (1)  bekezdése szerint az egyház alkalmazásában álló lelkészi képesítésű  és  jellegű  személyek  szolgálati  viszonya   és felelőssége  tekintetében az egyházi törvények  rendelkezései szerint  kell  eljárni.  Az Ltv.  15.  §  (1)  bekezdése  úgy rendelkezik,  hogy az állam az egyháztól elválasztva  működik [Alkotmány  60.  § (3) bekezdés]. A (2) bekezdés  szerint  az egyház  belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami  kényszer nem alkalmazható. Mindezekből következően  a törvényes hatáskörében eljáró egyházi szervek határozatait  a bíróság  nem  bírálhatja  felül  és  nem  dönthet  az   ilyen határozatok  jogellenes voltára alapított kárigény  tárgyában sem. A  munkaügyi bíróság értelmezése szerint az egyházi alkotmány 9.   §-ában   írt   jogszabályi  rendelkezések   nem   anyagi jogszabályok,  hanem - az Ltv. 15. §-a alapján -  eljárásjogi szabályok.    Ebből   következően   az   egyházi    alkotmány rendelkezései  kizárólag  akkor  irányadók,  ha  az   Egyház, illetőleg  annak  szervei alkalmazzák. Ebből következően  sem fogadható  el  a Zsinati Bíróságnak az a megállapítása,  mely szerint   a  törvények,  illetőleg  belső  szabályzatok   más bíróságra   is   vonatkoznak.   Ez   ellentétes   ugyanis   a jogszabályok  közzétételére vonatkozó rendelkezésekkel,  mely szerint   azok  a  jogszabályok  bírnak  kötelező   érvénnyel bírósági    eljárásban,   amelyeket   a   Magyar   Közlönyben közzétettek [a jogalkotásról szóló 1987. évi XI.  törvény  (a továbbiakban: Jat.) 1. §, 11. §, 14. § (1) bekezdése]. A   munkaügyi  bíróság  rámutatott  még  arra  is,  hogy   az indítványozó  az  Egyházkerületnél volt "bekebelezve"  és  az Egyetemnél  -  "választása alapján szolgálati  viszonyban"  - látta el az egyetemi tanári tevékenységet. Az indítványozónak így munkaviszonya az alperesekkel nem keletkezett. 1.7.  A  Hajdú-Bihar  Megyei Bíróság mint  másodfokú  bíróság 2.Mf.21.703/1999/3.  számú végzésével az  első  fokon  eljárt munkaügyi bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolásában  a megyei   bíróság   rámutatott:  az   állam   és   az   egyház elválasztásának alkotmányos alapelve folytán az egyház  belső jogalkotásának  rendelkezésein  alapuló  igényeit  az  egyház szolgálatában  álló  lelkészi képesítésű és  jellegű  személy csak     az    államtól    elválasztott    egyházi    bíróság fórumrendszerében   érvényesítheti;   állami   kényszer   nem alkalmazható,  azaz világi bíróság - s ezek közé  tartozik  a munkaügyi bíróság is - egyáltalán nem járhat el [Ltv.  15.  § (1)  és  (2)  bekezdése, az egyházi alkotmány  9.  §  (1)  és (4) bekezdése, az egyházi törvénykezésről szóló törvény 49. § c) pontja]. Az  Alkotmány 57. § (1) és 60. § (3) bekezdése csak egymással összefüggésben    értelmezhető   és   alkalmazható.    Minden állampolgár - így állampolgári jogon az indítványozó is, mint az  egyház szolgálatában álló lelkészi képesítésű és  jellegű személy   -  állami  bírósághoz  fordulhat  mindazon   igénye tekintetében,    amely   az   állami   jogalkotás    valamely rendelkezésén alapul. Ugyanakkor  az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos alapelvéből   következően  az  egyház  belső   jogalkotásának rendelkezésein alapuló igényeit az egyház szolgálatában  álló lelkészi  képesítésű és jellegű személy is csak  az  államtól elválasztott      egyházi      bírósági      fórumrendszerben érvényesítheti,  világi bíróság előtt -  és  ennek  számít  a munkaügyi bíróság is - nem. A  jogerős  végzést  1999. december  20-án  kézbesítették  az indítványozó ügyvédjének. 1.8.   Az   indítványozó  a  munkaügyi   jogvitában   hozott, 2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős    végzéssel    szemben felülvizsgálati   kérelmet   nyújtott   be.   Felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy esetében munkaviszony  állt fenn, ezért ügyében a munkaügyi bíróságnak el kell járnia. A  Legfelsőbb  Bíróság Mfv.I.10.168/2000. számú végzésével  a Hajdú-Bihar    Megyei   Bíróság   mint   másodfokú    bíróság 2.Mf.21.703/1999/3.   számú   jogerős   végzését   hatályában fenntartotta.     A     Legfelsőbb    Bíróság     utalt     a Pfv.VI.21.240/1998/2. számú végzésére, amely az indítványozót érintően  "már  kifejtette",  hogy  "lelkészi  képesítésű  és jellegű  személyként  szolgálati  viszonyban  állt,  ezért  e jogviszonya  és ebből eredő igényei tekintetében  az  egyházi törvények  szerint kell eljárni, a követelések  érvényesítése egyházi bíróság eljárása alá tartozik". 2.  Az indítványozó alkotmányjogi panasza 2000. február 14-én V  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a továbbiakban:   Abtv.)  48  §  (2)  bekezdésében   megszabott határidőn belül - érkezett meg az Alkotmánybíróságra. 2.1. Ebben az indítványozó kérte annak megállapítását, hogy a Debreceni  Munkaügyi Bíróság és a Hajdú-Bihar Megyei  Bíróság 3.M.554/1998/9.,     illetve    2.Mf.21.703/1999/3.     számú végzéseikkel   megsértették   az   Alkotmány    57.    §-ában foglaltakat,  mivel  a munkaviszony jogellenes  megszüntetése miatti  kárigénye  bíróság előtti érvényesítésétől  elzárták. Kérte, hogy az Alkotmánybíróság e két végzést semmisítse meg. 2.2.    Hiánypótlásra   történt   felhívását   követően    az indítványozó  az  alkotmányjogi panaszát pontosította.  Ennek megfelelően  alkotmányjogi panaszában az Ltv. 15.  §  (1)  és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól,  mert állítása szerint  jogsérelme  ezen rendelkezések  alkalmazása  folytán  következett  be.   Kérte továbbá  annak  megállapítását is, hogy  az  alkotmányellenes jogszabály  vagy  annak alkotmányellenes értelmezése  perében nem alkalmazható. 2.3.  Indokolása  szerint az állam és az egyház  elválasztása nem valamiféle különleges jogosítvány vagy privilégium és nem jelenti   az   egyház   törvények   felettiségét.   Sem    az Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata  [4/1993.  (II.  12.)  AB határozat,  ABH 1993, 48.; 8/1993. (III. 27.)  AB  határozat, ABH  1993,  99.], sem az Ltv. nem olyan szándékkal fogalmazta meg  az állam és az egyház elválasztásának elvét, hogy  ezzel akár  az  egyházat,  akár a vele jogviszonyba  lépő  személyt elzárná attól a lehetőségtől, hogy az egymással szembeni,  az állami  törvényeken alapuló igényeiket a bíróság elé  vigyék. Egy  ezzel  ellentétes  értelmezés ugyanis  több  alkotmányos alapjogot  sértene, hiszen teljesen kivonná az  egyház  és  a vele   jogviszonyba  lépő  személyek  állami  jogon   alapuló jogvitáinak  eldöntését a világi bíróságok  hatásköréből.  Az állam  és  az  egyház elválasztásának elvében  kinyilvánított egyházi  autonómiát  más  alapjogokkal  -  így  a  bírósághoz fordulás  jogával - összhangban kell értelmezni; az állam  és az  egyház  elválasztásának elve nem vezethet  oda,  hogy  az egyházakkal   jogviszonyba   kerülő   személyek   alkotmányos alapjogai sérüljenek. Utalt  még  arra  is  az indítványozó, hogy  az  egyház  mint magánmunkáltató  és alkalmazottja közötti  munkajogi  jogvita érvényesítésétől  -  az  Alkotmány  60.  §  (3)  bekezdésére, illetve az Ltv. 15. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással  - történő  elzárása  a  bírósághoz  való  fordulásra  vonatkozó alapjogát [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sérti. Az egyház  az Alkotmány  60. § (3) bekezdése helyes értelmének  megfelelően csak  a  vallásgyakorlás mikéntje tekintetében független,  de különállása   nem  korlátlan;  függetlensége,   önkormányzati jogosultsága  a  világi  jognak  az  általánossága   folytán, különösen  az  egyéb más alkotmányos alapjogok  érvényesülése terén igenis korlátozott. Márpedig a bírósághoz fordulás joga alkotmányos  alapjog, az az állam és az egyház elválasztására hivatkozással nem korlátozható. 3.  Az  Alkotmánybíróság véleményezés céljából  megküldte  az indítványt az igazságügy-miniszternek és a nemzeti kulturális örökség miniszterének.                              II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: "8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja." "57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. [...] (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a  jogviták ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan -   a   jelenlévő   országgyűlési  képviselők   kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja." "60.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik." "70/K.  §  Az  alapvető  jogok megsértése  miatt  keletkezett igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt érvényesíthetők." 2. Az Ltv. indítvánnyal érintett rendelkezése: "15.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban az egyház  az  államtól elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bek.] (2)  Az  egyház  belső  törvényeinek,  szabályainak  érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható." "16.  § (2) Az egyházi jogi személy törvénysértése esetén  az ügyész pert indít az egyházi jogi személy ellen." 3.  A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: MT) érintett rendelkezése: "1.  §  (1)  E  törvény hatálya - ha jogszabály eltérően  nem rendelkezik - kiterjed minden olyan munkaviszonyra,  amelynek alapján  a  munkát  a  Magyar Köztársaság  területén  végzik, továbbá, amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát külföldön, kiküldetésben végzi."                             III. Az indítvány megalapozatlan. 1.  Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 60. § (3)  bekezdésének átfogó értelmezését 4/1993. (II. 12.) AB határozatában  adta. Eszerint: "Az  állam  vallási  semlegességét  kifejezetten  előírja  és garantálja az Alkotmány 60. § (3) bekezdése, amely szerint  a Magyar  Köztársaságban  az  egyház  az  államtól  elválasztva működik. Az  elválasztás elvéből az következik, hogy az állam  sem  az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat  össze intézményesen;  hogy az állam nem azonosítja  magát  egyetlen egyház  tanításával sem; továbbá, hogy az állam nem avatkozik be  az  egyházak  belső ügyeibe, és különösen  nem  foglalhat állást  hitbéli igazságok kérdésében. Mindebből következik  - ami másrészről az Alkotmány 70/A. §-ából is folyik -, hogy az államnak  az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. Mivel  az állam  éppen  azokban  a tartalmi kérdésekben  nem  foglalhat állást,  amelyek a vallást vallássá teszik,  a  vallásról  és egyházról csak elvont, minden vallásra vagy egyházra egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek  a semleges  jogrendbe  illeszkednek, s tartalmi  kérdésekben  a vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért a   vallásszabadságnak   csakis  nem-vallási,   s   így   nem specifikus,    hanem   mindenkire,   illetve   bármely    más késztetésből  fakadó,  de  hasonló  cselekvésre  is  érvényes korlátai lehetnek. Éppen  a  semleges és általános jogszabályi keretek révén  az állam   és   egyház  szétválasztása  a  lehető   legteljesebb vallásszabadságot biztosítja. Az   egyház   elválasztása  az  államtól  másrészt  semmilyen befolyással nincs az államnak arra a kötelességére,  hogy  az Alkotmány   60.   §-a  alapján  a  pozitív   és   a   negatív vallásszabadságot megkülönböztetés nélkül kell  biztosítania. A  pozitív és a negatív vallásszabadság egyenrangú: az  állam egyiket  sem tekintheti alapesetnek, amelyhez képest a  másik kivétel.  Abból, hogy az állam maga semleges, nem  a  negatív vallásszabadság,   s   még  kevésbé  a  vallási   közömbösség támogatása  következik. Az állam megszegi  a  vallásszabadság jogából  rá háramló kötelezettségét, ha nem azon munkálkodik, hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges. Az  állam  és  egyház elválasztása egymástól nem jelenti  azt sem,  hogy a vallás és az egyház sajátosságait az államnak  a törvényhozás   során  figyelmen  kívül   kell   hagynia.   Az Alkotmányból  csak  a  vallásszabadság  olyan  korlátozásának tilalma következik, amely kizárólag a vallásos meggyőződésre, illetve   a   vallásgyakorlásra  vonatkozik.  Nincs   azonban akadálya  annak,  hogy a jogalkotó a vallás  és  az  egyházak sajátosságait   figyelembe  véve   alkossa   meg   azokat   a jogszabályokat,  amelyek  a  vallásszabadság  alapvető  jogát érvényre juttatják. Az  egyház  az  adott  vallás és az állami  jog  számára  nem ugyanaz.  A semleges állam nem követheti a különböző vallások egyházfelfogásait. Tekintettel lehet viszont mindarra, amiben a  vallási közösségek és az egyházak általában, történelmüket és  társadalmi szerepüket illetően különböznek  az  Alkotmány alapján  létrehozható  (3.  §, 63.  §,  70/C.  §)  társadalmi szervezetektől,   egyesületektől,  érdekképviseletektől.   Az Alkotmány  azt  biztosítja, hogy a vallási  közösségek  -  az egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett -  szabad elhatározásuk szerint igénybe vehetik az állami jog által "egyház"-ként meghatározott jogi formát is. Az állam  e jogintézménnyel  van tekintettel az egyházak  sajátosságaira, és  teszi  lehetővé,  hogy a jogrendbe  sajátos  minőségükben illeszkedjenek. A vallási közösség az általa választott  jogi szervezeti  formának megfelelő jogállást  nyeri  el;  vallási közösség  voltából fakadó sajátosságait ennek keretei  között érvényesítheti. Az    állam    és    az    egyház   elválasztásának    módja, következetessége,   szigorúsága   minden    ország    sajátos történelmi  körülményei szerint alakul. Az  Alkotmány  60.  § (3)   bekezdése  mai  értelme  nem  választható  el  sem   az egyházaknak  a  magyar  történelemben  betöltött   szerepétől (beleértve  a  szekularizáció lefolyását is),  sem  jelenkori tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól. Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat - pl. iskolai  oktatás, betegápolás, szegények segítése - az  állam kötelességévé vált, az egyházak viszont szintén fenntartották e  tevékenységüket. Ezeken a területeken az  elválasztás  nem ellentétes az együttműködéssel, mégha ez rigorózus  garanciák között  is  folyik.  Az egyházak egyenlőkként  való  kezelése szintén  nem zárja ki az egyes egyházak tényleges  társadalmi szerepének figyelembevételét." (ABH 1993, 48, 52-53.) Az   Alkotmánybíróság  továbbá  a  8/1993.   (II.   27.)   AB határozatában  kifejtette,  hogy:  "Az  egyház  és  az  állam szétválasztásának  az  Ltv. 15. és  16.  §-ában  szabályozott szervezeti   következményei  azokra  a  vallási  közösségekre vonatkoznak,  amelyek  az  Ltv. 8.  §-a  szerinti  egyházként működnek.  Az  Alkotmány  60.  § (3)  bekezdésében  kimondott szétválasztás azonban - amely a vallásszabadság jogának része -  nem  szűkíthető az Ltv. idézett rendelkezéseire. Az  állam nemcsak  az egyházakkal, de semmilyen vallással vagy  vallási közösséggel   nem   kapcsolódhat  össze  intézményesen,   nem azonosíthatja  magát  egyetlen vallás  tanításával  sem,  nem foglalhat  állást  hitbéli igazságok  kérdésében.  A  vallási közösségek  önállóságába sajátosan vallási jellegüket  érintő beavatkozás alkotmányosan nem lehetséges, függetlenül  attól, hogy  a közösségek milyen szervezeti formában működnek." (ABH 1993, 99, 101-102.) 2.  Az  Alkotmány  60.  § (1) bekezdése  a  vallás  vagy  más lelkiismereti    meggyőződés   szabadságát   garantálja.    A vallásszabadság,  s  ennek  részeként  az   egyházak   szabad működésének biztosítása érdekében az állam feladata az,  hogy a  vallásról  és  az egyházakról olyan szabályokat  alkosson, amelyek  révén  az  egyházak a vallási  szempontból  semleges állami jogrendszerbe illeszkedhetnek. Az  Alkotmány 60. § (3) bekezdéséből következően az állam  és egyház elválasztásának elve tiltja azt, hogy az állam vallási jellegű  kérdésekbe, az egyházak belső ügyeibe  beavatkozzon. Az  egyház  és  tagjai  közötti  belső,  egyházi  jogviszonyt szabályozó egyházi normák betartását az egyház, illetve  erre feljogosított  szerve  - az egyház által  megszabott  eljárás keretében - kényszerítheti ki. Az  állami  jogszabályok  és az elkülönülten  működő  egyházi normarendszer   alapján   nem  zárható   ki,   hogy   a   két normarendszer hasonló jogviszonyokat szabályozzon. Egyház  és annak  tagja között létrejöhet egyházi jogviszony,  melyet  a belső,   egyházi  normarendszer  szabályoz   és   így   annak végrehajtásában  a  közhatalom nem vehet  részt.  Keletkezhet azonban  közöttük  állami  jogszabályok  által  meghatározott jogviszony is, melyben az állami jog érvényesül, a  vonatkozó jogorvoslati   rendelkezésekkel.  Az  állami   jogszabályokon alapuló jogviszonyokból eredő jogok és kötelezettségek állami kényszer segítségével érvényesíthetőek. A  jogszabályok, az állami jog számára korlátot  képeznek  az Alkotmányban meghatározott alapvető jogok és kötelességek. Az állam  az  objektív  intézményvédelmi kötelességéből  eredően "úgy   alakítja   ki   az  egyes  alapjogok  megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a többi  alapjoggal  kapcsolatos, mind pedig egyéb  alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend    szempontjából   legkedvezőbb   érvényesülését   teszi lehetővé,   s   mindezzel   az   alapjogok   összhangját   is előmozdítja."  [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991, 297,   302-303.]   Az  államnak  az  egyházak   és   szerveik önállóságát   tiszteletben   kell   tartania.   Az   államnak ugyanakkor  az  egyházak önállóságának elismerése  során  más alapvető  jogokra  és  kötelességekre  is  figyelemmel   kell lennie.   Ezért   az   Alkotmány  60.  §   (3)   bekezdésével kinyilvánított,  az  állam és egyház elválasztásának  elvében foglalt  egyházi önkormányzati jogot más, az  Alkotmányban  a természetes   személyek   számára  biztosított   alapjogokkal összefüggésben kell értelmezni. 3.1.  Az  Alkotmány  57.  § (1) bekezdése  alapján  a  Magyar Köztársaságban  mindenkinek joga  van  ahhoz,  hogy  valamely perben  a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független  és  pártatlan bíróság elbírálja. Sem az  egyházat, sem  a  vele  állami  jogszabályon alapuló jogviszonyba  lépő személyt  nem lehet elzárni attól, hogy az egymással szembeni igényeiket a bíróság előtt érvényesítsék. Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésével kapcsolatban korábban már megállapította: "Az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdése a  bírósághoz  fordulás alapjogát   állapítja   meg.   Eme   alapjog   tartalmát   az Alkotmánybíróság   több  határozatában  értelmezte   [9/1992. (I.  30.)  (ABH  1992, 67.), 59/1993. (XI.  29.)  (ABH  1993, 335.),  1/1994.  (I. 7.) (ABH 1994, 35.) AB határozatok].  Az Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  ez   az   alkotmányi rendelkezés mindenkinek alanyi jogosultságot biztosít  ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Az  alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul,   hogy   a   jogok   és   kötelezettségek   (jogviták) elbírálására  bírói utat biztosítson. Az 59/1993.  (XI.  29.) határozatában  rámutatott arra, hogy  a  bírósághoz  fordulás alapvető  joga nemcsak a beadványok előterjesztésének  jogára szorítkozik,  hanem a bírósági eljárásban  a  fél  pozícióját biztosítja    a   személyeknek.   A   feleknek   Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba  vitt jogaikat   és  kötelezettségeiket  elbírálja.  A   bírósághoz fordulás  alapjoga  -  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére figyelemmel  -  nem jelent korlátozhatatlan  alanyi  jogot  a perindításra.  Törvény azonban az alapjog lényeges  tartalmát nem   korlátozhatja   és  a  korlátozásnak  elkerülhetetlenül szükségesnek  és  az elérni kívánt célhoz  képest  arányosnak kell lennie." (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.) Az  Alkotmánybíróság  más határozatában  ugyanakkor  arra  is rámutatott, hogy "az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, amely szerint a személyeknek alapvető joga  az,  hogy  - a törvényekben meghatározottak  szerint  - jogorvoslattal  élhessenek  az olyan  bírói,  államigazgatási vagy  más  hatósági döntés ellen, amely jogukat,  vagy  jogos érdeküket  sérti, nem áll ellentétben az, hogy a személyek  - meghatározott  esetekben  -  a  jogorvoslathoz  fűződő  jogok gyakorlását  saját maguk mellőzzék vagy azt maguk  kizárják." (1282/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 675, 678.) 3.2.  Az  emberi jogok és az alapvető szabadságok  védelméről szóló,  Rómában,  1950.  november  4-én  kelt  Egyezményt  (a továbbiakban: Egyezmény) és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet a kihirdetésükről szóló 1993. évi XXXI. törvény a  belső jog részévé tette. Az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdése értelmében  mindenkinek joga van arra, hogy ügyét  a  törvény által    létrehozott    független   és   pártatlan    bíróság tisztességesen  nyilvánosan és ésszerű időn belül  tárgyalja, és  hozzon  határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában. Az Egyezmény 19. Cikke alapján felállított  Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlata a fenti rendelkezés részletes értelmezését adta. Eszerint  a  bírósági eljáráshoz fűződő  jog  nem  tekinthető abszolút    jognak:    a   nemzeti   hatóságok    kivételesen alkalmazhatnak  bizonyos  korlátozásokat,  azonban  ezek  nem veszélyeztethetik ezen jog lényegét, továbbá szükséges,  hogy jogszerű céljuk legyen és e célokkal arányban kell állniuk. A   bírósági  eljáráshoz  történő  hozzáférhetőség  hiányának legnyilvánvalóbb esete, ha az érintettnek - jogalap  híján  - eleve  nem áll rendelkezésére ilyen lehetőség (vö. Keegan  v. Ireland judgment of 26 May 1994, Series A no. 290; De Moor v. Belgium  judgment of 23 June 1994, Series A no.  292-A;  Holy Monasteries v. Greece judgment of 9 December 1994,  Series  A no. 301-A; Terra Woningen B.V. v. the Netherlands judgment of 17  December  1996,  Reports 1996-VI,  p.  2105).  A  Bíróság gyakorlata  szerint polgári jogi jogviszonyokkal  kapcsolatos jogvitákban  kötelező a bírósági út biztosítása (vö.  Goldner v.  United Kingdom judgment of 21 February 1975, Series A no. 18). 4.  A  felsőoktatásról  szóló  1993.  évi  LXXX.  törvény  (a továbbiakban: Fot.) 1. számú melléklete az egyházi  egyetemek között  sorolja  fel  - a jelenlegi elnevezése  szerint  -  a Debreceni Református Hittudományi Egyetemet. A Fot. 2. §-ának (1) bekezdése szerint felsőoktatási intézmény az állami és az állam  által elismert nem állami egyetem és főiskola. A  Fot. hatálya  tehát a nem állami egyetemre, illetve az  egyetemmel oktatói jogviszonyban álló személyekre kiterjed. Így  van  ez annak  ellenére is, hogy a Fot. 114. §-a számos kérdésben  ad eltérésre  lehetőséget  az egyházi felsőoktatási  intézmények esetében. A  Fot.  2.  §-ának  (2)  bekezdése szerint  a  felsőoktatási intézmény  jogi  személy,  és mint ilyen,  jogképes.  A  jogi személy  jogalanyisága elkülönül az alapítótól,  működésében, gazdálkodásában  teljes  önállósággal  bír,  így  az   általa létesített  jogviszonyok  is elkülönülnek  az  alapító  által létesített jogviszonyoktól. Az  MT 1. §-ának (1) bekezdése szerint e törvény hatálya - ha jogszabály  másként nem rendelkezik - kiterjed  minden  olyan munkaviszonyra,   amelynek  alapján   a   munkát   a   Magyar Köztársaság  területén  végzik,  továbbá  amelynél  a  magyar munkáltató  munkavállalója a munkát külföldön,  kiküldetésben végzi. A  polgári  perrendtartásról szóló  1952.  évi  III.  törvény 349. §-a alapján a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak  a munkaviszonyból, közalkalmazotti jogviszonyból, közszolgálati jogviszonyból,  szolgálati  jogviszonyból,  szövetkezeti  tag munkaviszony   jellegű  munkaviszonyából  és   a   bedolgozói jogviszonyból  származó perek. Amennyiben a  foglalkoztatásra megbízás   alapján  kerül  sor,  az  abból   eredő   jogviták elbírálása  is  az  állami  bíróság  hatáskörébe  tartozik  a polgári jog szabályai szerint. A   bírósághoz  való  fordulás  alapjoga  szerint  az  egyház szolgálatában  álló  személynek is  Alkotmányban  biztosított joga van arra, hogy amennyiben az állami jogszabályok szerint került  sor  az alkalmazására, akkor az állami  bíróságok  az alkalmazásával kapcsolatos jogvitát elbírálják. Az   állami  szerveknek  az  Alkotmány  és  a  Jat.  szerinti jogszabályok  alapján  kell  eldönteniük,  hogy   egy   adott jogviszonyból  származó adott kérdés az állami  hatóság  vagy bíróság   hatáskörébe  tartozik-e.  Az  állami   jogszabályok alapján kell tehát kialakítaniuk álláspontjukat arról, hogy a konkrét  esetben  létrejött-e a felek között  az  állami  jog szempontjából értékelhető jogviszony, és annak nyomán  milyen eljárás  folytatható  le. Ha azonban az állami  hatóság  vagy bíróság  egy adott ügy kapcsán az állami jogszabályok alapján a  hatáskörének hiányát állapítja meg, akkor ennek során  nem foglalhat állást az egyházi normák alkalmazásával arról, hogy az  adott  jogvita  eldöntése mely egyház, milyen  szervének, milyen  eljárása alá tartozik; azaz nem bocsátkozhat  egyházi normák értelmezésébe vagy alkalmazásába. Ugyanakkor az állami igazságszolgáltatás  nem vezethet az egyház  önkormányzatának kiüresítéséhez. 5.  Az  Alkotmánybíróság a határozat rendelkező  részében  az Ltv.  15.  §  (1) és (2) bekezdése alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos  követelményt  fogalmazott  meg.  Az  alkotmányos követelmény megállapítására annak érdekében került sor,  hogy az állam és egyház elválasztásának elve a jogalkalmazás során -  kivétel  nélkül  - alkotmányos tartalommal  érvényesüljön. Ennek  megfelelően  az  állam  vallási  semlegességére   való hivatkozás  nem  eredményezheti a  bírósághoz  való  fordulás alkotmányos   jogának   sérelmét.   Az   állam   és    egyház elválasztásának,  illetve a bírósághoz való fordulás  jogának együttes értelmezése alapján az állami bíróságok kötelesek az egyház  szolgálatában  álló  személy  állami  jogszabályokból eredő   jogait   és  kötelességeit  érintő  jogviták   érdemi elbírálására,     ennek    során    azonban     az     állami igazságszolgáltatás    szervei    kötelesek     az     egyház önkormányzatát tiszteletben tartani. 6.1.  Az  indítványozó sérelmezte, hogy az ügyében  meghozott bírósági  határozatok  az Alkotmány 60.  §  (3)  bekezdésére, valamint  az  Ltv.  15.  §-ára való hivatkozással  az  általa kezdeményezett   eljárás   lefolytatását   megtagadták.    Az indítványozó  ezért  az  alkalmazott  törvényi  rendelkezések alkotmányellenességének       megállapítására,        illetve jogsérelmének  orvoslására alkotmányjogi panaszt  terjesztett elő.     Alkotmányjogi     panaszában     hivatkozott      az Alkotmánybíróságnak   arra   a  gyakorlatára,   miszerint   a jogszabályok   alkotmányosságára  irányuló  vizsgálat   során figyelemmel  kell  lenni  a  jogszabálynak  az  "élő  jogban" megnyilvánuló normatartalmára is. Az  Alkotmánybíróság  38/1993.  (VI.  11.)  AB  határozatában rámutatott: "Ha   a  jogszabályi  rendelkezés  alkotmányossága  éppen   a szabályozás hiányossága vagy homályossága miatt kérdéses,  az Alkotmánybíróság    kifejezetten   is   megállapíthatja    az alkotmányos értelmezés tartományát, meghatározhatja azokat az alkotmányos    követelményeket,    amelyeknek     a     norma értelmezéseinek meg kell felelniük. Ha  a  vizsgált  jogszabálynak  van  (egy  vagy  több)  olyan értelmezése, amely az alkotmányos követelményeknek  megfelel, az Alkotmánybíróságnak nem feltétlenül kell megállapítania  a jogszabály  alkotmányellenességét. A normát nem  kell  minden esetben  megsemmisíteni  csupán azért,  mert  az  alkotmányos követelményeknek  meg  nem felelő értelmezése  is  lehetséges vagy  előfordul.  Nem  hagyható azonban  figyelmen  kívül  az alkotmányossági   vizsgálatnál   a   jogszabálynak   az    az értelmezése, amelyet a joggyakorlat egységesen követ,  vagyis a  jogszabálynak az 'élő jogban' megnyilvánuló normatartalma. Ha a jogszabály ekként alkotmánysértő tartalommal hatályosul, az  alkotmányellenesség megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása elkerülhetetlenül szükséges. Egyébként azonban a hatályos jogot lehetőleg kímélni kell. Az Alkotmánybíróság  elkerüli jogszabály, illetőleg  jogszabályi rendelkezés  megsemmisítését vagy  a  törvényhozó  felhívását arra,  hogy az Alkotmánybíróság által meghatározott határidőn belül  alkosson  jogot,  ha a jogrend alkotmányosságát  és  a jogbiztonságot  enélkül  is biztosítani  lehet.  Ilyenkor  az Alkotmánybíróság azoknak az értelmezéseknek  körét  határozza meg   általában,  az  alkotmányos  követelményekkel,  amelyek esetében a jogszabály az Alkotmánnyal összhangban van."  (ABH 1993, 256, 266-267.) 6.2.    Az    Alkotmánybíróság    az    indítványozó    által alkotmányellenesnek tartott törvényhelyeket  megvizsgálta,  s ennek  eredményeként  megállapította,  hogy  az  indítványozó által  sérelmezett  Ltv.  15. §  (1)  bekezdése  szó  szerint ismétli meg az Alkotmány 60. § (3) bekezdését. Az  Abtv.  1.  §-a  szerint az Alkotmánybíróság  hatásköre  a törvénybe  vagy  az  alacsonyabb szintű  jogforrásba  foglalt jogszabály,  valamint az állami irányítás egyéb jogi  eszköze alkotmányellenességének    vagy    nemzetközi     szerződésbe ütközésének  vizsgálatára  terjed  ki.  "Az  Alkotmánybíróság hatáskörére  vonatkozó  alkotmányi és törvényi  rendelkezések alapján    az   Alkotmány   szabályainak   felülvizsgálatára, módosítására, megváltoztatására az Alkotmánybíróság hatásköre nem     terjed    ki,    (...)    alkotmányi    rendelkezések alkotmányosságának    felülvizsgálatára    nem     jogosult." (1260/B/1997.   AB  határozat,  ABH  1998,  816,   818.)   Az Alkotmánybíróságnak  tehát  nincsen  hatásköre  az  Alkotmány 60.  § (3) bekezdésével szó szerint megegyező, az Ltv. 15.  § (1)  bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének vizsgálatára.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság  az  Ltv. 15.  §  (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasította. Az Ltv. 15. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, miszerint az   egyház   belső   törvényeinek,   szabályainak   érvényre juttatására  állami kényszer nem alkalmazható,  az  Alkotmány 60.  § (3) bekezdésének, s így az Ltv. 15. § (1) bekezdésének logikus   folyománya.  Az  állam  és  egyház  elválasztásának elvéből  következik ugyanis az, hogy az állam egyik egyházzal sem kapcsolódhat össze intézményesen, s ezért egyetlen egyház belső  szabályainak  érvényre juttatására  sem  lehet  állami kényszert  igénybe  venni.  Az Alkotmánynak  az  indítványozó által  hivatkozott  57.,  illetve  70/K.  §-ai  is  csak   az Alkotmányból  és  az állami jogszabályokból  eredő  jogok  és kötelességek   bíróság   előtt  való  érvényesítését   teszik lehetővé.  Ezek az alkotmányos rendelkezések nem vonatkoznak, és  az  Alkotmány  60.  §  (3) bekezdése  értelmében  nem  is vonatkozhatnak  az  egyházi  normák  állami  bíróságok  előtt történő     érvényesítésének     garantálására.     Mindennek következtében  az  egyházi normák állami érvényesítésének  az Ltv.  15.  §  (2) bekezdése szerinti kizárása  nem  sérti  az Alkotmány 57. §-át, 60. § (3) bekezdését és 70/K. §-át. Ezért az   Alkotmánybíróság   az   Ltv.   15.   §   (2)   bekezdése alkotmányellenességére   alapított   alkotmányjogi    panaszt elutasította. Az  Alkotmánybíróság  e  határozatának  közzétételét  az  ügy alkotmányos jelentőségére tekintettel rendelte el.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke                                  Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály    alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró                                  Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva    alkotmánybíró                             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 15.1 and 15.2 of the Act IV of 1990 that declare the separation of Church and State and that no State pressure may be used against the internal laws and regualtions of the Church
Number of the Decision: .	32/2003. (VI. 4.)
Date of the decision: .	06/02/2003
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2003-2-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.