Hungarian
Ügyszám:
.
536/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Vörös Imre Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 54/1993. (X. 13.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1993/340
.
A döntés kelte: Budapest, 10/11/1993
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos  megállapítására  irányuló  eljárásban  meghozta  a
    következő

                            határozatot:

    Az Alkotmánybíróság  a  társasági  adóról  szóló  1991.  évi
    LXXXVI.  törvény   2.   §   (1)   bekezdése   f   )   pontja
    alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt
    és a megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben
    közzéteszi.
                               INDOKOLÁS

                                   I.

      1. Indítványozók  a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI.
      törvény (  a továbbiakban : Ta. törvény ) 2. § (1) bekezdése
      f  )   pontjának  megsemmisítését   kérték.  A   hivatkozott
      jogszabályi rendelkezés értelmében a Ta. törvény hatálya alá
      azok az  egyéni  vállalkozók  és  mezőgazdasági  kistermelők
      tartoznak, akik  a vállalkozási  nyereségadóról szóló  1988.
      évi IX.  törvény ( a továbbiakban : Ványa. törvény ) hatálya
      alá 1991.  december 31-éig bejelentkeztek, mindaddig, amíg a
      magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény
      (  a   továbbiakban  :   Szja.   törvény   )   hatálya   alá
      átjelentkeznek, de legkésőbb 1993. december 31-éig.

      2. Indítványozók  beadványukban előadták,  hogy  hivatkozott
      jogszabályi rendelkezés,  amely fokozatosan  kiveszi  a  Ta.
      törvény  hatálya  alól  az  egyéni  vállalkozókat,  sérti  a
      vállalkozás szabadságához  való alkotmányos alapjogot, és az
      Alkotmánynak   a    hátrányos   megkülönböztetés   tilalmára
      vonatkozó rendelkezéseit, mert az egyéni vállalkozók számára
      -annak  ellenére,   hogy  ők   is  gazdálkodó  tevékenységet
      folytatnak,  mint   a  Ta.   törvény  hatálya   alá  tartozó
      gazdálkodó szervezetek-  nem biztosítja  azt a  lehetőséget,
      hogy  -amennyiben   ezt  választják-  ők  is  társasági  adó
      formájában járuljanak hozzá a közterhek viseléséhez.

      Indítványozók szerint  a Ványa.  törvény által  szabályozott
      korábbi  adórendszer   az  egyéni   vállalkozók  számára   a
      választás jogát még megadta. Ezen változtatott a Ta. törvény
      kifogásolt  rendelkezése,   amely  az  egyéni  vállalkozókat
      fokozatosan az Szja. törvény hatálya alá vonja.

      Az egyéni  vállalkozók  számára  az  őket  az  adórendszerek
      közötti választás  jogától  megfosztó  törvényi  rendelkezés
      indítványozók álláspontja  szerint  azért  alkotmányellenes,
      mert  nem  veszi  figyelembe  az  egyéni  vállalkozói  réteg
      sajátos  közgazdasági  helyzetét,  amely  mintegy  átmenetet
      képez a  csak jövedelem szerzésére törekvő magánszemély és a
      nyereségszerző  tevékenységet  folytató  gazdasági  társaság
      helyzete    között.    A    vállalkozói    réteg    említett
      tulajdonságának megfelelően  -mivel  eltérő  gazdasági  erőt
      képviselő, heterogén rétegről van szó, képviselőit nem lehet
      egy adórendszer keretei közé beszorítani, és főleg nem a nem
      gazdálkodó     tevékenységet     folytató     magánszemélyek
      jövdelmeiből  való   elvonásra  megalkotott   Szja.  törvény
      személyi hatálya által megszabott keretek közé.

      3. Indítványozók  állítása  szerint  az  egyéni  vállalkozók
      vonatkozásában  a   jogalkotó   a   hivatkozott   jogszabály
      megalkotásakor az 1. pontban említettek miatt megsértette az
      Alkotmánynak    a     vállalkozás    szabadságát     kimondó
      rendelkezéseit,  mert  nem  biztosította  számukra,  hogy  a
      közgazdasági helyzetüknek legmegfelelőbb formában járuljanak
      hozzá a  közterhek  viseléséhez.  Ilyen  feltételek  mellett
      bizonyos  társadalmi  csoportokat  az  állam  diszkriminatív
      módon megfoszt  attól, hogy  felvegyék a  versenyt az azonos
      tevékenységi körben  működő más  jogalanyokkal, és  ezért  a
      támadott  jogszabályi   rendelkezés  a   gazdasági   verseny
      szabadságát kimondó alkotmányos tételt is megsértette.

      4. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott 9. § (2)
      bekezdése kimondja, hogy : "A Magyar Köztársaság elismeri és
      támogatja  a   vállalkozás  jogát  és  a  gazdasági  verseny
      szabadságát. ". Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint :
      "A Magyar  Köztársaság  biztosítja  a  területén  tartózkodó
      minden személy  számára az  emberi, illetve  az állampolgári
      jogokat, bármely  megkülönböztetés, nevezetesen  faj,  szín,
      nem, nyelv,  vallás, politikai  vagy más  vélemény,  nemzeti
      vagy társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy  egyéb
      helyzet szerinti  különbségtétel nélkül.  ". A  (2) bekezdés
      deklarálja, hogy  : "Az  embereknek az (1) bekezdés szerinti
      bármilyen hátrányos  megkülönböztetését a  törvény szigorúan
      bünteti. ".

                                  II.

      Az indítvány megalapozatlan.

      1. A  vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához
      való alkotmányos  alapjog (  Alkotmány 70/B § (1) bekezdés )
      egyik aspektusa,  annak egyik,  a különös  szintjén  történő
      megfogalmazása.  A   vállalkozás  joga   azt  jelenti,  hogy
      bárkinek Alkotmány  biztosította joga  a  vállalkozás,  azaz
      üzleti tevékenység  kifejtése. Az  indítvány  tévesen  hozza
      összefüggésbe  a  vállalkozás  jogát  a  különböző  adónemek
      közötti választás  lehetőségével. A vállalkozás joga ugyanis
      a fentiek  értelmében egy  bizonyos, a vállalkozások számára
      az állam  által  teremtett  közgazdasági  feltételrendszerbe
      való  belépés   lehetőségének  biztosítását,  más  szóval  a
      vállalkozóvá  válás   lehetőségének  -   esetenként  szakmai
      szempontok által  motivált feltételekhez kötött, korlátozott
      -  biztosítását   jelenti.  A  vállalkozás  joga  tehát  nem
      abszolutizálható, és  nem korlátozhatatlan  : senkinek sincs
      alanyi   joga   meghatározott   foglalkozással   kapcsolatos
      vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozásijogi formában
      való gyakorlásához.  A vállalkozás  joga annyit  jelent - de
      annyit alkotmányos  követelményként feltétlenül  -, hogy  az
      állam  ne   akadályozza  meg,   ne  tegye   lehetetlenné   a
      vállalkozóvá válást.

      A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó
      milyen   közgazdasági    feltételrendszerbe   lép    be.   E
      feltételrendszerrel    kapcsolatban    különösen    az    az
      alkotmányossági követelmény,  hogy a  feltételrendszer,  így
      például az  adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány
      rögzítette ( 9. § ) követelményének, valamint hogy ne legyen
      diszkriminatív.

      Az adott  esetben a  vállalkozás joga  nem szenved sérelmet,
      mivel a vállalkozni kívánó folytathat egyéni vállalkozást az
      egyéni vállalkozásról  szóló 1990.  évi V.  tv. szerint,  de
      alapíthat  egyszemélyes   korlátolt  felelősségű   gazdasági
      társaságot, ha egyedül kíván tevékenykedni.

      2. Önmagában  az a  tény másfelől,  hogy a  vállalkozó olyan
      közgazdasági  feltételrendszerbe   lép  be,   mely  adónemek
      szerint differenciált,  és az  adónemek címzettjei  az állam
      adópolitikájának  megfelelően   eltérő  módon  és  mértékben
      járulnak hozzá  a közterhekhez,  nem diszkriminatív. Így nem
      tekinthető diszkriminációnak  az, hogy az egyéni vállalkozók
      korábban ugyan  választhattak két  adónem között,  az  ujabb
      szabáyozás szerint viszont nem.

      Az adórendszer  mikénti kialakítása tekintetében a jogalkotó
      szabadsága ugyanis  nagy :  az Alkotmány  keretei  között  a
      törvényhozás és  a kormányzati  gazdaságpolitika mérlegelési
      körébe  tartozik.   A  gazdasági  verseny  szabadságának  az
      Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe foglalt tétele az adórendszer
      mikénti alakítása  tekintetében nem  jelenti -  az Alkotmány
      70/A §-ára figyelemmel sem - azt, hogy a jogalkotónak minden
      gazdasági  tevékenységet,   minden  gazdasági  tevékenységet
      kifejtő személyt,  és minden gazdasági tevékenység kifejtése
      számára  nyitva   álló  jogi   formát  egyenlőként   kellene
      kezelnie.

      A szabályozás  akkor lehetne  diszkriminatív, ha  például az
      egyéni vállalkozók  körén belül  adna választási lehetőséget
      egyes vállalkozóknak, míg másokat ebből kizárna. Az említett
      gazdaságpolitikai mérlegelési  jog gyakorlásának  példája az
      indítvány tárgyát  képező adózási  szabály. Ebben az esetben
      ugyanis olyan  adótechnikai megoldásról van szó, amely éppen
      az  egyéni   vállalkozók  adóztatás   szempontjábóli   döntő
      sajátosságát veszi figyelembe. Az egyéni vállalkozókat azért
      vonták  a  Szja.  törvény  hatálya  alá,  mert  esetükben  -
      eltérően a  gazdasági társaságoktól  -  nem  lehet  pontosan
      elhatárolni vállalkozásból,  illetve  más  forrásból  (  pl.
      munkaviszonyból )  származó jövedelmüket.  Ez a jogpolitikai
      indoka annak, hogy a jogalkotó megszüntette a Ványa. törvény
      alapján az  egyéni  vállakozókat  még  megillető  választási
      lehetőséget.  Megalapozatlan   ezért   az   indítvány   azon
      állitása, miszerint a jogalkotó ne vette volna figyelembe az
      egyéni vállalkozó sajátos helyzetét.

      Adópolitikailag a  jogalkotó megítélése  szerint  az  egyéni
      vállalkozó közelebb  áll a  személyi jövedelemadó fizetésére
      kötelezett  adóalanyhoz,   mint  a   gazdasági  társasághoz.
      Minthogy  ez   a  szabályozás   minden  egyéni  vállalkozóra
      egyaránt vonatkozik,  diszkriminációról nem  lehet beszélni.
      Az  nem   tekinthető  diszkriminációnak,   ha  meghatározott
      jogpolitikai-adópolitikai megfontolások  alapján a jogalkotó
      ( az állam ) eltérő adónemet vezet be az egyéni vállalkozóra
      és a  gazdasági társaságokra. Ha az egyéni vállalkozó adózás
      szempontjából a  Ta. törvény hatálya alá kíván kerülni, erre
      gazdasági  társaság   alapítása  révén   módja  van.   Az  a
      körülmény, hogy  a Ta.  törvény szerinti adózásra csak akkor
      nyílik  lehetőség,   ha  az   egyéni  vállalkozó   gazdasági
      társaságként   folytat    vállalkozói   tevékenységet,   nem
      tekinthető    sem     a    vállakozás     joga,    sem     a
      diszkriminációtilalom sérelmének.

      A fentiekből  következően nem  tekinthető  sem  a  gazdasági
      verseny  szabadsága   sérelmének,  sem  a  vállalkozás  joga
      korlátozásának,  még   kevésbé  diszkriminációnak   sem   az
      adónemek közötti  választás  lehetősége  megszüntetése,  sem
      pedig az, hogy a jogalkotó eltérő adónemet és eltérő mértékű
      adót  állapít  meg  a  gazdasági  élet  különböző  szereplői
      számára.

      3. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor  megjegyzi, hogy jelenleg
      átlagosan mind a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezett
      egyéni vállalkozónak,  mind pedig  a társasági  adót  fizető
      adóalanynak körülbelül  hasonló (  40% körüli ) adómértékkel
      kell számolnia.  Ha viszont  az adó  mértéke tekintetében  a
      gazdasági élet  egyes  szereplői,  a  különböző  vállalkozói
      csoportok, illetve az azoknak megfelelő jogi formák szerinti
      különbségek  kirivóak,   felmerülhet  a   gazdasági  verseny
      szabadságának   sérelme.    Az   állami   gazdaságpolitikai-
      adópolitikai  mérlegelési   jog  a   gazdasági   tevékenység
      adóztatása tekintetében  ugyanis nem terjed addig, hogy - az
      adónemek különbözőségébe  burkoltan -  kirivó  adómértékbeli
      különbségeket tartalmazó adórendszert müködtessen.

      Az ilyen  különbségek nagysága  általános érvénnyel  és elvi
      szinten nem határozható meg; az ebben való állásfoglalás nem
      is  tartozik   az   Alkotmánybíróság   hatáskörébe.   Egyedi
      esetekben  azonban   az  adónemek  különbözőségéből  az  adó
      mértéke tekintetében  adódó különbség  olyan  kirívó  lehet,
      hogy  sérti  a  gazdasági  verseny  szabadságát,  sőt  adott
      esetben kifejezetten  lehetetlenné teheti az adott gazdasági
      tevékenység tekintetében a vállalkozóvá válást, sértve ezzel
      a vállalkozás jogát is.

      A  gazdasági   tevékenységre  vonatkozó  különböző  adónemek
      szerinti adómértékek  megállapításának szabadsága  ezért nem
      lehet önkényes  : annak meg kell felelnie az Alkotmány 9. §-
      a,   valamint    70/A   és   70/I   §-a   által   támasztott
      követelményeknek.

      Az indítvány  által felülvizsgálni  kért szabályozás a fenti
      alkotmányossági követelményeket kielégíti.

      4.   Az   alkotmányossági   felülvizsgálat   tárgyává   tett
      szabályozás természetesen  nem biztosítja  a hatálya alá nem
      tartozó  adóalanyok   számára  a   hatálya  alá   tartozókat
      megillető   adókedvezményeket.    Ezzel   kapcsolatban    az
      Alkotmánybíróság állandó  gyakorlata szerint  a ( 137/B/1991
      AB  határozat,  182/B/1992  AB  határozat  )  kedvezményekre
      senkinek  sincs  alanyi  joga.  Az  állami  gazdaságpolitika
      mérlegelési körébe  tartozik annak  eldöntése, hogy mit tart
      olyan  jelentőségű   tevékenységnek,   amelynek   gyakorlója
      számára -  az Alkotmány  keretein belül  - ösztönző  adó- és
      egyéb kedvezményeket állapít meg.

      Az Alkotmánybíróság  a fentiekre  tekintettel  a  rendelkező
      részben foglaltak szerint határozott.
                             Dr. Sólyom László
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                Dr. Ádám Antal             Dr. Schmidt Péter
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

                Dr. Kilényi Géza           Dr. Szabó András
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

                Dr. Lábady Tamás       Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró               alkotmánybíró

                               Dr. Vörös Imre
                            előadó alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                               alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        54/1993. (X. 13.)
        Date of the decision:
        .
        10/11/1993
        .
        .