A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos megállapítására irányuló eljárásban meghozta a
következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a társasági adóról szóló 1991. évi
LXXXVI. törvény 2. § (1) bekezdése f ) pontja
alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt
és a megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Indítványozók a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI.
törvény ( a továbbiakban : Ta. törvény ) 2. § (1) bekezdése
f ) pontjának megsemmisítését kérték. A hivatkozott
jogszabályi rendelkezés értelmében a Ta. törvény hatálya alá
azok az egyéni vállalkozók és mezőgazdasági kistermelők
tartoznak, akik a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988.
évi IX. törvény ( a továbbiakban : Ványa. törvény ) hatálya
alá 1991. december 31-éig bejelentkeztek, mindaddig, amíg a
magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény
( a továbbiakban : Szja. törvény ) hatálya alá
átjelentkeznek, de legkésőbb 1993. december 31-éig.
2. Indítványozók beadványukban előadták, hogy hivatkozott
jogszabályi rendelkezés, amely fokozatosan kiveszi a Ta.
törvény hatálya alól az egyéni vállalkozókat, sérti a
vállalkozás szabadságához való alkotmányos alapjogot, és az
Alkotmánynak a hátrányos megkülönböztetés tilalmára
vonatkozó rendelkezéseit, mert az egyéni vállalkozók számára
-annak ellenére, hogy ők is gazdálkodó tevékenységet
folytatnak, mint a Ta. törvény hatálya alá tartozó
gazdálkodó szervezetek- nem biztosítja azt a lehetőséget,
hogy -amennyiben ezt választják- ők is társasági adó
formájában járuljanak hozzá a közterhek viseléséhez.
Indítványozók szerint a Ványa. törvény által szabályozott
korábbi adórendszer az egyéni vállalkozók számára a
választás jogát még megadta. Ezen változtatott a Ta. törvény
kifogásolt rendelkezése, amely az egyéni vállalkozókat
fokozatosan az Szja. törvény hatálya alá vonja.
Az egyéni vállalkozók számára az őket az adórendszerek
közötti választás jogától megfosztó törvényi rendelkezés
indítványozók álláspontja szerint azért alkotmányellenes,
mert nem veszi figyelembe az egyéni vállalkozói réteg
sajátos közgazdasági helyzetét, amely mintegy átmenetet
képez a csak jövedelem szerzésére törekvő magánszemély és a
nyereségszerző tevékenységet folytató gazdasági társaság
helyzete között. A vállalkozói réteg említett
tulajdonságának megfelelően -mivel eltérő gazdasági erőt
képviselő, heterogén rétegről van szó, képviselőit nem lehet
egy adórendszer keretei közé beszorítani, és főleg nem a nem
gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek
jövdelmeiből való elvonásra megalkotott Szja. törvény
személyi hatálya által megszabott keretek közé.
3. Indítványozók állítása szerint az egyéni vállalkozók
vonatkozásában a jogalkotó a hivatkozott jogszabály
megalkotásakor az 1. pontban említettek miatt megsértette az
Alkotmánynak a vállalkozás szabadságát kimondó
rendelkezéseit, mert nem biztosította számukra, hogy a
közgazdasági helyzetüknek legmegfelelőbb formában járuljanak
hozzá a közterhek viseléséhez. Ilyen feltételek mellett
bizonyos társadalmi csoportokat az állam diszkriminatív
módon megfoszt attól, hogy felvegyék a versenyt az azonos
tevékenységi körben működő más jogalanyokkal, és ezért a
támadott jogszabályi rendelkezés a gazdasági verseny
szabadságát kimondó alkotmányos tételt is megsértette.
4. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott 9. § (2)
bekezdése kimondja, hogy : "A Magyar Köztársaság elismeri és
támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny
szabadságát. ". Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint :
"A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó
minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári
jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín,
nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti
vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb
helyzet szerinti különbségtétel nélkül. ". A (2) bekezdés
deklarálja, hogy : "Az embereknek az (1) bekezdés szerinti
bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan
bünteti. ".
II.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához
való alkotmányos alapjog ( Alkotmány 70/B § (1) bekezdés )
egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő
megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy
bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz
üzleti tevékenység kifejtése. Az indítvány tévesen hozza
összefüggésbe a vállalkozás jogát a különböző adónemek
közötti választás lehetőségével. A vállalkozás joga ugyanis
a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára
az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe
való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a
vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai
szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott
- biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem
abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan : senkinek sincs
alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos
vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozásijogi formában
való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de
annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az
állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a
vállalkozóvá válást.
A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó
milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E
feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az
alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer, így
például az adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány
rögzítette ( 9. § ) követelményének, valamint hogy ne legyen
diszkriminatív.
Az adott esetben a vállalkozás joga nem szenved sérelmet,
mivel a vállalkozni kívánó folytathat egyéni vállalkozást az
egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. tv. szerint, de
alapíthat egyszemélyes korlátolt felelősségű gazdasági
társaságot, ha egyedül kíván tevékenykedni.
2. Önmagában az a tény másfelől, hogy a vállalkozó olyan
közgazdasági feltételrendszerbe lép be, mely adónemek
szerint differenciált, és az adónemek címzettjei az állam
adópolitikájának megfelelően eltérő módon és mértékben
járulnak hozzá a közterhekhez, nem diszkriminatív. Így nem
tekinthető diszkriminációnak az, hogy az egyéni vállalkozók
korábban ugyan választhattak két adónem között, az ujabb
szabáyozás szerint viszont nem.
Az adórendszer mikénti kialakítása tekintetében a jogalkotó
szabadsága ugyanis nagy : az Alkotmány keretei között a
törvényhozás és a kormányzati gazdaságpolitika mérlegelési
körébe tartozik. A gazdasági verseny szabadságának az
Alkotmány 9. § (2) bekezdésébe foglalt tétele az adórendszer
mikénti alakítása tekintetében nem jelenti - az Alkotmány
70/A §-ára figyelemmel sem - azt, hogy a jogalkotónak minden
gazdasági tevékenységet, minden gazdasági tevékenységet
kifejtő személyt, és minden gazdasági tevékenység kifejtése
számára nyitva álló jogi formát egyenlőként kellene
kezelnie.
A szabályozás akkor lehetne diszkriminatív, ha például az
egyéni vállalkozók körén belül adna választási lehetőséget
egyes vállalkozóknak, míg másokat ebből kizárna. Az említett
gazdaságpolitikai mérlegelési jog gyakorlásának példája az
indítvány tárgyát képező adózási szabály. Ebben az esetben
ugyanis olyan adótechnikai megoldásról van szó, amely éppen
az egyéni vállalkozók adóztatás szempontjábóli döntő
sajátosságát veszi figyelembe. Az egyéni vállalkozókat azért
vonták a Szja. törvény hatálya alá, mert esetükben -
eltérően a gazdasági társaságoktól - nem lehet pontosan
elhatárolni vállalkozásból, illetve más forrásból ( pl.
munkaviszonyból ) származó jövedelmüket. Ez a jogpolitikai
indoka annak, hogy a jogalkotó megszüntette a Ványa. törvény
alapján az egyéni vállakozókat még megillető választási
lehetőséget. Megalapozatlan ezért az indítvány azon
állitása, miszerint a jogalkotó ne vette volna figyelembe az
egyéni vállalkozó sajátos helyzetét.
Adópolitikailag a jogalkotó megítélése szerint az egyéni
vállalkozó közelebb áll a személyi jövedelemadó fizetésére
kötelezett adóalanyhoz, mint a gazdasági társasághoz.
Minthogy ez a szabályozás minden egyéni vállalkozóra
egyaránt vonatkozik, diszkriminációról nem lehet beszélni.
Az nem tekinthető diszkriminációnak, ha meghatározott
jogpolitikai-adópolitikai megfontolások alapján a jogalkotó
( az állam ) eltérő adónemet vezet be az egyéni vállalkozóra
és a gazdasági társaságokra. Ha az egyéni vállalkozó adózás
szempontjából a Ta. törvény hatálya alá kíván kerülni, erre
gazdasági társaság alapítása révén módja van. Az a
körülmény, hogy a Ta. törvény szerinti adózásra csak akkor
nyílik lehetőség, ha az egyéni vállalkozó gazdasági
társaságként folytat vállalkozói tevékenységet, nem
tekinthető sem a vállakozás joga, sem a
diszkriminációtilalom sérelmének.
A fentiekből következően nem tekinthető sem a gazdasági
verseny szabadsága sérelmének, sem a vállalkozás joga
korlátozásának, még kevésbé diszkriminációnak sem az
adónemek közötti választás lehetősége megszüntetése, sem
pedig az, hogy a jogalkotó eltérő adónemet és eltérő mértékű
adót állapít meg a gazdasági élet különböző szereplői
számára.
3. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy jelenleg
átlagosan mind a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezett
egyéni vállalkozónak, mind pedig a társasági adót fizető
adóalanynak körülbelül hasonló ( 40% körüli ) adómértékkel
kell számolnia. Ha viszont az adó mértéke tekintetében a
gazdasági élet egyes szereplői, a különböző vállalkozói
csoportok, illetve az azoknak megfelelő jogi formák szerinti
különbségek kirivóak, felmerülhet a gazdasági verseny
szabadságának sérelme. Az állami gazdaságpolitikai-
adópolitikai mérlegelési jog a gazdasági tevékenység
adóztatása tekintetében ugyanis nem terjed addig, hogy - az
adónemek különbözőségébe burkoltan - kirivó adómértékbeli
különbségeket tartalmazó adórendszert müködtessen.
Az ilyen különbségek nagysága általános érvénnyel és elvi
szinten nem határozható meg; az ebben való állásfoglalás nem
is tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Egyedi
esetekben azonban az adónemek különbözőségéből az adó
mértéke tekintetében adódó különbség olyan kirívó lehet,
hogy sérti a gazdasági verseny szabadságát, sőt adott
esetben kifejezetten lehetetlenné teheti az adott gazdasági
tevékenység tekintetében a vállalkozóvá válást, sértve ezzel
a vállalkozás jogát is.
A gazdasági tevékenységre vonatkozó különböző adónemek
szerinti adómértékek megállapításának szabadsága ezért nem
lehet önkényes : annak meg kell felelnie az Alkotmány 9. §-
a, valamint 70/A és 70/I §-a által támasztott
követelményeknek.
Az indítvány által felülvizsgálni kért szabályozás a fenti
alkotmányossági követelményeket kielégíti.
4. Az alkotmányossági felülvizsgálat tárgyává tett
szabályozás természetesen nem biztosítja a hatálya alá nem
tartozó adóalanyok számára a hatálya alá tartozókat
megillető adókedvezményeket. Ezzel kapcsolatban az
Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a ( 137/B/1991
AB határozat, 182/B/1992 AB határozat ) kedvezményekre
senkinek sincs alanyi joga. Az állami gazdaságpolitika
mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy mit tart
olyan jelentőségű tevékenységnek, amelynek gyakorlója
számára - az Alkotmány keretein belül - ösztönző adó- és
egyéb kedvezményeket állapít meg.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel a rendelkező
részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre
előadó alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |