English
	Hungarian

Ügyszám: .	88/B/1999
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 88/B/1999. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/1188 .

A döntés kelte: Budapest, 06/27/2006 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – Dr. Kovács Péter és Dr.  Kiss László alkotmánybírák különvéleményével – meghozta  a következő                          határozatot:                                 Az  Alkotmánybíróság a sztrájkról szóló 1989. évi VII.  törvény 3.   §   (2)  bekezdése  első  mondata  alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt elutasítja.                            Indokolás                               I. Az  Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett,  amelyekben  az indítványozók  a  sztrájkról szóló 1989. évi  VII.  törvény  (a továbbiakban:   Sztv.)   3.  §  (2)  bekezdése   első   mondata alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérték.  E  rendelkezés  alapján  nincs  helye  sztrájknak   az igazságszolgáltatási   szerveknél,  a  fegyveres   erőknél,   a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél, valamint  a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál. Az  egyik indítvány szerint az Sztv. 3. § (2) bekezdésének azon rendelkezése,   amely  foglalkoztatási  jogviszonyra   tekintet nélkül  tiltja  a  sztrájkot a fegyveres erőknél,  a  fegyveres testületeknél  és  a rendészeti szerveknél,  diszkriminatív  és sérti  a  fegyveres  szerveknél  dolgozó  közalkalmazottak   és köztisztviselők Alkotmányban biztosított munkavállalói jogainak érvényesülését.    Az   indítványozók    szerint    az    Sztv. megalkotásakor  a  jogalkotó  nem  vette  figyelembe,  hogy   a fegyveres  szerveknél  nem  csak hivatásos  állományúak,  hanem közalkalmazottak  és  köztisztviselők  is  dolgoznak,  akik   a hivatásos állománytól jelentős mértékben eltérő foglalkoztatási viszonyok között, eltérő jogszabályok hatálya alatt állnak. Hivatkoztak  arra,  hogy  az Alkotmány meghatározza  azokat  az alapvető    munkavállalói   jogokat,   amelyeknek    valamennyi foglalkoztatási  jogviszonyban  érvényesülniük  kell.  E  jogok biztosításának  egyik  (legvégső)  eszköze  a   sztrájk,   mint alapvető munkavállalói jog. Véleményük szerint az alapvető  jog lényeges tartalmát az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint  nem lehet  korlátozni.  Ebből  eredően  a  jogok  korlátozása  csak megfelelő garanciákkal együtt lehetséges a jogok sérelme  és  a diszkrimináció elkerülése végett. Az  indítványozók  a  hivatásosoknál elfogadhatónak  tartják  a sztrájk    tilalmát,   mert   ott   a   munkavállalói    jogaik korlátozásának ellenében a jogszabályok megfelelő garanciát  és érdekérvényesítési  lehetőséget, nagyobb szociális  biztonságot és  jövedelmet  biztosítanak, mint az ugyanott  foglalkoztatott közalkalmazottaknak és köztisztviselőknek. Álláspontjuk szerint ez  a rendelkezés diszkriminációt jelent a fegyveres szerveknél alkalmazott közalkalmazottakra és köztisztviselőkre  nézve.  Az indítványban   kifejtik,   hogy   a   rendelkezés   azért    is diszkriminatív, mert ez a közalkalmazotti, köztisztviselői  kör a  más közszolgálati szerveknél dolgozó közalkalmazottakkal  és köztisztviselőkkel  szemben  is  indokolatlan  jogérvényesítési hátrányban  van. Úgy vélik, hogy a sztrájkjog tekintetében  nem lehet    eltérő   szabályokat   érvényesíteni    a    különböző közszolgálati szervek dolgozói között. A   másik   indítvány  a  rendőrségi  közalkalmazottak  sztrájk tilalmát  sérelmezi. Az indítványozó az Alkotmány 70/A.  §  (1) bekezdésében  biztosított  jogokkal  ellentétesnek   tartja   a kifogásolt      rendelkezést.     Véleménye      szerint      a közalkalmazottaknak   nem   feladata   a   rendőrség   alapvető feladatainak    biztosítása,   ezért   kérte   a    rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az   Alkotmánybíróság   a   támadott  jogszabály   azonosságára tekintettel  az indítványokat egyesítette és azokat  együttesen bírálta el. Az    eljárás   során   az   Alkotmánybíróság   megkereste    a belügyminisztert álláspontja kifejtésére.                               II.                                 Az indítványban megjelölt jogszabályok: Az   Alkotmánybíróság  által  határozatának  meghozatala  során hivatkozott jogszabályi rendelkezések: 1.   Az   Alkotmánynak  az  indítványozók   által   hivatkozott rendelkezései: „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” „70/C.  §  (1)  Mindenkinek joga van ahhoz, hogy  gazdasági  és társadalmi   érdekeinek   védelme  céljából   másokkal   együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon. (2)  A  sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni. (3)  A  sztrájkról  szóló  törvény  elfogadásához  a  jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” 2. Az Sztv. kifogásolt rendelkezése: „3. § (1) … (2) Nincs helye sztrájknak, az igazságszolgáltatási szerveknél, a  fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél,  és  a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál.  Az államigazgatási   szerveknél   a   Kormány   és   az   érintett szakszervezetek  megállapodásában rögzített  sajátos  szabályok mellett gyakorolható a sztrájk joga.” 3.  Az  1976.  évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdetett,  az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16- án   elfogadott   Gazdasági,  Szociális  és  kulturális   Jogok Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 8. cikke:     „1.  Az  Egyezségokmányban részes  államok  kötelezettséget vállalnak arra, hogy biztosítják:     a)  mindenkinek  azt  a  jogát,  hogy  saját  gazdasági  és társadalmi   érdekeinek  előmozdítása  és   védelme   érdekében másokkal   együtt  szakszervezetet  alakítson  és   az   általa választott   szakszervezetbe  –  egyedül  az  adott   szervezet szabályaitól  függően – beléphessen. E jog gyakorlását  csak  a törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak lehet  alávetni, amelyek  a  demokratikus  társadalomban  az  állambiztonság,  a közrend,  vagy  mások  jogai  és szabadsága  védelme  érdekében szükségesek;     b)   a   szakszervezeteknek  azt  a  jogát,  hogy  országos szövetséget   vagy   társulást   létesítsenek,   valamint    az utóbbiaknak   azt  a  jogát,  hogy  nemzetközi   szakszervezeti szervezetet alakítsanak, illetve ahhoz csatlakozzanak;     c)  a  szakszervezeteknek azt a jogát, hogy – eltekintve  a törvényben   meghatározott   olyan   korlátozásoktól,   amelyek demokratikus  társadalomban az állambiztonság, a közrend,  vagy mások  jogai  és  szabadsága védelme  érdekében  szükségesek  – szabadon működjenek;     d)  az  adott  ország  törvényeivel  összhangban  gyakorolt sztrájkjogot.     2.  E  cikk  nem akadályozza, hogy e jogoknak  a  fegyveres erők,  a  rendőrség,  valamint az államigazgatás  tagjai  által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá.” 4. Az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Charta hivatkozott szabályai:                            „5. Cikk                        Szervezkedési jog     A  dolgozók és a munkaadók azon szabadságának biztosítására és   támogatására,   hogy  gazdasági  és   szociális   érdekeik védelmében   helyi,  országos  vagy  nemzetközi   szervezeteket hozhatnak  létre  és  csatlakozhatnak  ezen  szervezetekhez,  a Szerződő  Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a  nemzeti törvények sem önmagukban, sem alkalmazásuk révén nem csorbítják ezt  a  szabadságot.  Az  ezen  cikkben  biztosított  garanciák rendőrségre  alkalmazásának mértékét a nemzeti  törvények  vagy rendelkezések  határozzák  majd  meg.  E  garanciák   fegyveres erőknél   szolgálatot   teljesítőkre   történő   alkalmazásának alapelveit és azt a mértéket, ameddig az e kategóriához tartozó személyeknél  e  garanciákat  biztosítják,  ugyancsak   nemzeti törvények vagy rendelkezések határozzák meg.                             6. Cikk                      A béralkuhoz való jog     A  béralku  megkötésére  irányuló tárgyalások  folytatására való jog tényleges gyakorlásának biztosítására a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy     1.   támogatják   a   dolgozók  és  a   munkaadók   közötti konzultációt;     2.   ahol   szükséges  és  helyénvaló,  ott  támogatják   a munkaadók  vagy munkaadói szervezetek és a dolgozói szervezetek közötti  önkéntes tárgyalási mechanizmusokat a  munkafeltételek és   körülmények  kollektív  szerződések  általi   szabályozása céljából;     3.   támogatják  a  munkaügyi  viták  rendezését   szolgáló megfelelő  érdekegyeztetési és önkéntes  döntési  mechanizmusok létrehozását és felhasználását; és elismerik     4.  a  dolgozók  és  a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén  történő  kollektív fellépésre, beleértve  a  sztrájkhoz való  jogot  is, azon kötelezettségek függvényében,  amelyek  a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek.”                              III. Az indítványok nem megalapozottak. 1.   Az   Alkotmánybíróság  az  indítványokkal   összefüggésben elsőként  azt vizsgálta, hogy az indítvány nem minősül-e  ítélt dolognak. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és  annak közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c)   pontja   értelmében  „ítélt  dolog”   címén   az   eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által  érdemben  már elbírált jogszabállyal  azonos  jogszabály (jogszabályi  rendelkezés)  felülvizsgálatára  irányul  és   az indítványozó  az  Alkotmánynak  ugyanarra  a  §-ára,  illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre     hivatkozva    kéri     az     alkotmánysértés megállapítását.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint   az indítványban felvetett kérdés akkor „res iudicata”, ha az újabb indítványt   ugyanazon  jogszabályi  rendelkezésre  vonatkozóan azonos  okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB  határozat, ABH 1991, 972, 973.) Ha az újabb indítványt  más okra,   más   alkotmányossági   összefüggésre   alapítják,   az Alkotmánybíróság   az   újabb  indítvány  érdemi   vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH  1997,  200, 212.;  17/1999.  (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999,  131,  133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH 2002, 78, 81.; 37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH 2004, 908, 911.] Az    Alkotmánybíróság   az   Sztv.   3.   §   (2)    bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára folytatott  már  eljárást, és  673/B/1990.  AB  határozatában az indítványt  elutasította. (ABH  1992,  446, 449.) Abban az eljárásban az indítványozó  az Sztv.  3.  §  (2)  bekezdésének azon részét  kifogásolta,  mely szerint   „nincs   helye   sztrájknak  az  igazságszolgáltatási szerveknél”.   Az   indítványozó  az   Alkotmány   7.   §   (2) bekezdésének,  valamint  70/C.  §  (2)  bekezdésének   sérelmét állította.  Mivel jelen ügyben az indítványozók az Sztv.  3.  § (2)    bekezdésének   alkotmányossági   vizsgálatára   irányuló kérelmüket  a rendelkezés más részét érintően, és  részben  más alkotmányossági  összefüggésre  hivatkozva  terjesztették  elő, ítélt dolog nem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság az Sztv. 3. § (2) bekezdésének érdemi vizsgálatát az indítványban megjelölt szervek   közalkalmazottai  és  köztisztviselői  sztrájkjogának tilalmával kapcsolatban elvégezte. 2.   Az   indítvány  elbírálása  során  az  Alkotmánybíróságnak mindenek  előtt  a  sztrájkjognak az alkotmányos  jogok  között elfoglalt helyét kellett tisztáznia. A  sztrájkjog a modern, a gazdasági, szociális jogokat elismerő államokban,   mint  a  gazdasági,  szociális  érdekkonfliktusok esetén    történő   kollektív   fellépés   egyik   biztosítéka, általánosan elismert. A  sztrájkhoz  való jogot, mint a gazdasági, szociális  érdekek érvényesítését biztosítani hivatott jogosítványt, a  gazdasági, szociális  jogok elismeréséről szóló nemzetközi egyezmények  is tartalmazzák. Az  Egyezségokmány  és az Európai Szociális Charta  –  amelynek Magyarország is részese – kifejezett rendelkezést  tartalmaz  a kollektív  fellépéshez  való jogokról, beleértve  a  sztrájkhoz való  jogot is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour  Organization  – ILO) égisze alatt született  nemzetközi egyezményekben – a 2000. évi LII. törvény által kihirdetett, az egyesülési szabadság és a szervezkedési jog védelméről szóló, a Nemzetközi  Munkaügyi  Konferencia  1948.  évi  31.  ülésszakán elfogadott  87. számú egyezményt, és a 2000. évi LV. törvénnyel kihirdetett, a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási  jog elveinek   alkalmazásáról   szóló,   a   Nemzetközi   Munkaügyi Konferencia  1949.  évi  32. ülésszakán  elfogadott  98.  számú egyezmény  –  nincs kifejezett rendelkezés a sztrájkjogról.  Az ILO  esetjoga azonban elismeri a sztrájkjogot, mint a  hatékony kollektív  tárgyalásokhoz nélkülözhetetlen olyan  jogot,  amely ezen egyezmények védelmét élvezi. Az  Egyezségokmány  és  az  Európai Szociális  Charta  egyaránt utalnak  a  szervezkedési  szabadság,  illetőleg  a  sztrájkjog korlátozásának  lehetőségére, külön is megemlítve  a  fegyveres szerveket  és a rendőrséget. Az Egyezségokmány 8.  cikkének  1. bekezdése d) pontja szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezettséget  vállalnak  arra,  hogy  biztosítják  az  adott ország  törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot.  A  8. cikk 2. bekezdése azt tartalmazza, hogy e cikk nem akadályozza, hogy  e  jogoknak  a fegyveres erők, a rendőrség,  valamint  az államigazgatás  tagjai  által  történő  gyakorlását   törvényes korlátozásnak vessék alá. Európában  az  államok jelentős része alkotmányban  vagy  külön törvényben  expressis  verbis ismeri  el  a  sztrájkjogot:  ide tartozik  Franciaország,  Görögország, Lengyelország,  Moldova, Olaszország,   Portugália,   Románia,   Spanyolország,   Svájc, Svédország,   Szlovákia,  Szlovénia.  Más   országok,   például Belgium,  Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Luxemburg joggyakorlatuk  révén  ismerik ezt el, és  vagy  az  egyesülési jogból vezetik le, vagy ettől független alapon ismerték  el.  A sztrájkjogot  a  gazdasági érdekérvényesítés  végső  eszközének tekintik.  Az  ún.  „vadsztrájkok” tilosak, ennek  érdekében  a sztrájk  csak  az egyeztető tárgyalások bizonyított  kimerítése után   kezdeményezhető,   továbbá  a   szakszervezetek   általi vezetést, illetve esetenként emellett a sztrájkról az  érintett dolgozók titkos szavazással meghozott döntését is a jogszerűség feltételének   szokták   minősíteni.  A   politikai   sztrájkok többnyire    tilosak   (például   az   Egyesült   Királyságban, Németországban,  és Spanyolországban), ugyanakkor  a  politikai követeléseket   is   érintő,   de   meghatározóan    a    saját bérkövetelésekkel összekapcsolódó sztrájkot Franciaországban és Olaszországban  elfogadják. A szolidaritási sztrájkot,  azaz  a hasonló  helyzetben  levő munkavállalók támogatására,  a  saját bérkövetelésekkel   összekapcsolódó  sztrájkot   Franciaország, Lengyelország,     Németország,     Spanyolország      bizonyos feltételekkel elfogadja. Akármelyik megoldásról is van  szó,  a sztrájkjog tekintetében rendszerint a közszférában korlátozások vannak,   ideértve   a  közigazgatást,  illetve   az   alapvető közszolgáltatásokat,    amelyek    tipikusan    állami     vagy önkormányzati  tulajdonban  vannak.  Egyes  országok   (például Ausztria,   Dánia,   Németország,   Olaszország,   Törökország) generálisan tiltják a közszférában a sztrájkot, és vannak olyan országok,  amelyek a sztrájkjog gyakorlását azon az alapon  nem engedélyezik,  hogy  az adott területeken a  sztrájk  az  állam biztonságára,  vagy  a lakosság életére, egészségére  jelentene veszélyt.   Ez  az  indoka  a  korlátozásnak  Lengyelországban, Szlovákiában,  Szlovéniában.  Több  államban  előírják  a  „még elégséges  szolgáltatás” biztosításának a  kötelezettségét.  Az alapvető  fontosságú szolgáltatásokat nyújtó  közszféra  pontos terjedelme  tekintetében  azonban  nem  egyértelmű  az  európai gyakorlat:  sok országban idetartozik a légi forgalomirányítás, azonban   Franciaországban,   Görögországban,   Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban itt is lehetséges a sztrájk. Az országok  jelentős részében a hol állami-, hol magántulajdonban levő  vasúti hálózatok dolgozóinak sztrájkjogát elismerik.  Van sztrájkjoguk    a    rendőröknek   Belgiumban,   Finnországban, Franciaországban,  Kanadában, az Amerikai Egyesült  Államokban. Svájcban  a rendőrök annak ellenére sztrájkolhatnak,  hogy  ott ilyen   joggal   a   közszféra  hasonlítható  helyzetben   levő kategóriái  közül  például  a katonák,  diplomaták,  határőrök, vámosok, légi forgalomirányítók nem rendelkeznek. Ugyanakkor  a rendőrség  esetében  ott  is, ahol  az  elvben  megengedett,  a sztrájkban  résztvevők körére, illetve a sztrájk  terjedelmére, időtartamára  nézve különböző korlátokat intézményesítettek.  A rendőrsztrájk jogi lehetőségével egyes államokban ténylegesen – igaz, a magánszférához képest jóval ritkábban – élnek is,  erre példa  Franciaország, Belgium, Svájc. Más államokban ez  inkább az  érdekérvényesítésben sikerrel hivatkozott, de valójában  be nem  vetett  eszköz. A joggyakorlat tehát  sokrétű,  és  sem  a jogcsalád, sem a regionális helyzet nem meghatározó. 3.   A   magyar  jogrendszerben  az  Alkotmány  tartalmazza   a sztrájkjogot.   A  sztrájkjog  az  Alkotmány  rendszerében   az alapvető  jogokat és kötelezettségeket szabályozó fejezetben  a gazdasági,   szociális  jogok  között  nyert  elhelyezést.   Az Alkotmány  70/C. §-a azokat az alkotmányos jogokat szabályozza, amelyek  a  gazdasági, szociális érdekek védelmében a kollektív fellépés  lehetőségét,  a szervezkedés  szabadságát  hivatottak biztosítani.  A  70/C. § (1) bekezdése mindenki számára  nyitva álló   alanyi  jogosultságként,  alapvető  alkotmányos  jogként biztosítja azt a jogot, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme   céljából  másokkal  együtt  érdekvédelmi  szervezetet alakítson,  illetőleg  ahhoz  csatlakozzon.  A  70/C.   §   (2) bekezdése   e  körben  a  szervezkedési  szabadság  eszközeként alkotmányos  jogként ismeri el a sztrájkjogot, azzal,  hogy  az külön   –   a   70/C.  §  (3)  bekezdése  alapján  a  jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott –  törvény  keretei  között gyakorolható. Az  Alkotmány  sem  a sztrájkjog  gyakorlására jogosultak körét, sem annak tartalmát, feltételeit  nem határozza meg, hanem a sztrájkjog teljes  körű szabályozását külön törvényre bízza. Az   Alkotmány  70/C.  §  (2)-(3)  bekezdésének  felhatalmazása alapján   az   Sztv.  szabályozza  a  sztrájkjog   gyakorlására jogosultak   körét,  azt,  hogy  mely  célból   van   lehetőség sztrájkra,  rendezi a jogszerű sztrájk anyagi jogi és  eljárási feltételeit, megállapítja sztrájkjog érvényesülését, a jogszerű sztrájkban    résztvevők    védelmét   biztosító    garanciális rendelkezéseket,  meghatározza azokat  az  eseteket,  amikor  a sztrájk jogellenesnek minősül. Mindezek alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 70/C. §  (2) bekezdése  alapján  a sztrájkjog egy olyan sajátos  alkotmányos jog,  amely  az  Alkotmány rendelkezésénél fogva törvény  által korlátozottan,  „az  ezt  szabályozó  törvény  keretei  között” gyakorolható. Az Alkotmány e szabályozási módjából  következően a  törvényhozó  nagyobb szabadsággal rendelkezik  a  sztrájkhoz való   jog  szabályozásában,  mint  más,  alanyi  jogi  jellegű alapvető alkotmányos jogok esetén. A sztrájkjog nem alanyi jogi természetű  alapvető  jog,  nem  áll  az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésében   foglalt  rendelkezés  védelme   alatt,   így   a sztrájkjog  szabályozása  során a  törvényhozó  szélesebb  körű felhatalmazással rendelkezik a sztrájkjog korlátozására is.  Ez azonban   nem   jelenti  azt,  hogy  a  törvényhozónak   ez   a felhatalmazása  alkotmányos  korlátok  nélküli.   Abból,   hogy sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik  az, hogy   a   törvényhozó   köteles   biztosítani   a   sztrájkjog gyakorlásának  feltételeit,  a  sztrájkjog  gyakorlásából  való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos érték, cél védelme érdekében van helye. Hasonlóan foglalt állást a sztrájkjog kizárásával kapcsolatosan az  Alkotmánybíróság a 673/B/1990. AB határozatában, amikor  az Sztv.  azon  szabályának alkotmányosságát  vizsgálta,  amely  a sztrájknak  az igazságszolgáltatási szerveknél való kizárásáról rendelkezik.  E  határozatában a következőket állapította  meg: „az  igazságszolgáltatás tagjainak a sztrájkja  mások  alapvető jogainak   érvényesítését  veszélyeztetné,  súlyosabb   esetben ténylegesen  megakadályozná. Az állampolgári jogok  védelme,  e védelem  hatékonysága, illetve annak a biztosítása  szükségessé teszi  az  igazságszolgáltatás tagjai sztrájkjogának messzemenő korlátozását  – gyakorlatilag annak eltörlését – mivel  enélkül mások   alapvető   jogainak  védelme   nem   biztosítható.   Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  vitatott  törvényhely ezért  nincs  ellentétben az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdésében foglalt alapvető szabállyal.” (ABH 1992, 446, 447-448.) Az  Alkotmánybíróság  rámutat arra is, hogy  a  673/B/1990.  AB határozatában az igazságszolgáltatás dolgozóinak  a  sztrájkhoz való   jogát   az   egyén   bírósághoz   fordulásának   jogával szembesítette.  Tehát nem általában véve utalt az  állampolgári jogok  védelmére, hanem két, egyaránt az Alkotmányban tételesen biztosított jogot, egyrészt a 70/C. §-t, másrészt az 57. §  (1) bekezdését  és  a  70/K. §-t vetette össze egymással,  és  ezek egymás   közötti  összefüggései  alapján  döntött.   Azaz   azt vizsgálta,  hogy  van-e  alkotmányos  indoka  annak,  hogy   az igazságszolgáltatási  szervek  alkalmazottai   tekintetében   a törvény tilalmazza sztrájkot. 4.  Az  Alkotmánybíróságnak ezért eljárása  során  azt  kellett vizsgálnia, hogy van-e alkotmányos indoka annak, hogy az  Sztv. 3.   §   (2)   bekezdése  a  fegyveres  erőknél,  a   fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél megtiltja a sztrájkot, kizárva  ezzel  az  e  szerveknél  dolgozó  köztisztviselők  és közalkalmazottak sztrájkjogát is. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Sztv.  3.  §  (2) bekezdésében   az   érintett  szervek  megjelölésére   használt megnevezéseket a hatályos jog már nem használja. A  Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról  szóló  2004. évi CIV. törvény  (a  továbbiakban: Amtv.) 4. § (1) bekezdése az Alkotmány VIII. fejezetének  címét megváltoztatta. A módosítás eredményeként a VIII. fejezet  címe „A  fegyveres erők és a rendőrség” –ről, „A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek ”-re változott. Nem  használja fegyveres erők elnevezést a honvédelemről  és  a Magyar   Honvédségről   szóló  2004.   évi   CV.   törvény   (a továbbiakban:  Htv.)  sem.  A  rendvédelmi  szervek  körét   az Alkotmány   VIII.   fejezetére  is   tekintettel   a   központi államigazgatási  szervekről, valamint a kormány  tagjai  és  az allamtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény  1.  § (5)   bekezdése  sorolja  fel.  Eszerint  rendvédelmi  szervnek minősülnek: a rendőrség, a határőrség, a polgári védelem, a vám- és  pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az  állami és    hivatásos    tűzoltóság,   a   polgári   nemzetbiztonsági szolgálatok. Lényegében ezek a szervek azok, amelyek  az  Sztv. 3.  § (2) bekezdésében fegyveres erők, fegyveres testületek  és rendészeti szervek megjelöléssel szerepelnek. A   honvédség   és   a   rendvédelmi   szervek   az   alapjogok érvényesülésének biztosításában jelentős szerepet kaptak, mivel az  ország  függetlenségének, területi  épségének,  alkotmányos rendjének,  az  ország  belső  rendjének,  közbiztonságának,  a lakosság   és  az  ország  anyagi  javai  védelmének   alapvető feladatait látják el. Az  Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar  Honvédség alapvető  kötelessége a haza katonai védelme  és  a  nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása. A Htv. 69.  §  (1)  bekezdése a Honvédség jogállását polgári irányítás alatt   álló,   függelmi  rendszerben  működő  és   centrálisan szervezett  fegyveres  állami szervezetként  határozza  meg.  A honvédség  személyi állománya a Htv. 79. §-a alapján  tényleges szolgálatot     teljesítő    katonákból,    köztisztviselőkből, közalkalmazottakból  és  a Munka Törvénykönyvének  hatálya  alá tartozó  munkavállalókból; hadkiegészítési  állománya  önkéntes tartalékosokból,    kiképzett   és   kiképzetlen    potenciális hadkötelesekből,   valamint   megelőző   védelmi   helyzet   és rendkívüli állapot idején – a hadkötelezettség bevezetése  után – hadkötelesekből áll. Az   állam  köteles  fenntartani  és  védeni  a  jogrendet,   a jogbiztonságot,  valamint az ezekhez  kapcsolódó  közrendet  és közbiztonságot.      „A      közbiztonság      a       jogállam intézményrendszerének és a demokratikus társadalom  működésének nélkülözhetetlen  feltétele és így általánosságban  alkotmányos érték és alkotmányos cél.” [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001,  177,  198.] A közbiztonság és a belső  rend  védelme  az Alkotmány  40/A.  § (2) bekezdése alapján a rendőrség  alapvető feladata. E feladat az állam és a társadalom különböző  szervei alkotmányos    működési    feltételeinek    és    a     közélet zavartalanságának   biztosítását,  továbbá   az   állampolgárok személy-  és  vagyonbiztonságának  alapvető  jogainak  védelmét jelenti.  A  rendőrség alapvető feladataként  meghatározott,  a közbiztonság  és  a  belső  rend  védelmét  előíró   alkotmányi rendelkezés  „olyan  alkotmányos  cél,  amelynek   elérése   és fenntartása az élet védelmét is szolgálja.” [9/2004. (III. 30.) AB  határozat, ABH 2004, 179, 186.] A rendőrségről szóló  1994. évi  XXXIV.  törvény (a továbbiakban: Rtv.) 1. § (2)  bekezdése szerint  a  rendőrség többek között, általános bűnügyi  nyomozó hatósági  jogkört gyakorol, végzi a bűncselekmények megelőzését és    felderítését,   közlekedési,   hatósági   és   rendészeti feladatokat lát el, gondoskodik a büntetőeljárásban részt vevők és  az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelméről, valamint     a     büntetőeljárásban    részt     vevők,     az igazságszolgáltatást      segítők     Védelmi      Programjának végrehajtásáról,  továbbá  védi a  Magyar  Köztársaság  érdekei szempontjából különösen fontos személyek életét, testi épségét, őrzi  a  kijelölt  létesítményeket. A Rtv. 2. §  (1)  bekezdése szerint  a rendőrség védelmet nyújt az életet, a testi épséget, a    vagyonbiztonságot   közvetlenül   fenyegető   vagy   sértő cselekményekkel  szemben, felvilágosítást és  segítséget  ad  a rászorulóknak,  tiszteletben  tartja  és  védelmezi  az  emberi méltóságot, óvja az ember jogait. A  rendőrség  jogállását tekintve az Rtv. 3.  §  (1)  bekezdése szerint   bűnmegelőzési,   bűnüldözési,   államigazgatási    és rendészeti  feladatokat  ellátó állami,  fegyveres  rendvédelmi szerv.  Az Rtv. 7. § (1) bekezdése szerint a rendőrség személyi állománya  hivatásos állományú rendőrökből,  köztisztviselőkből és közalkalmazottakból állhat. Az  Alkotmányban  szabályozott feladatot lát  el  az  Alkotmány 40/A.  §  (3)  bekezdése alapján a határőrség is,  feladata  az államhatár őrzése, rendjének fenntartása. A határőrizetről és a Határőrségről  szóló 1997. évi XXXII. törvény (a  továbbiakban: Hő.tv.)  2.  §-a  szerint  a  határőrség  kettős  rendeltetésű, sajátos  jogállású  és  szervezetű fegyveres  szerv,  amely  az Alkotmány  VIII. fejezete szerint a rendvédelmi szervek  körébe tartozik.  A  Hő.tv.  28. § -a szerint  a  határőrség  személyi állománya tényleges szolgálatot teljesítő határőrökből, igénybe vett   tartalékos   hadkötelesekből,   köztisztviselőkből    és közalkalmazottakból állhat. Az  életet  és  a vagyonbiztonságot, a természetes  és  épített környezetet    veszélyeztető   természeti    és    civilizációs katasztrófák   megelőzésében   és   károsító   hatásai   elleni védekezésben  jelentős  feladatokat  látnak  el  az  e   célból létrehozott  rendvédelmi  szervek.  Ezek  sorába  tartoznak  az Országos  Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és területi szervei. A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a  veszélyes  anyagokkal  kapcsolatos súlyos  balesetek  elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 25. § (3) bekezdése szerint   az   Országos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság   és területi     szerveinek    tagjai    hivatásos     állományúak, köztisztviselők és közalkalmazottak. A  polgári  védelem a honvédelem rendszerében  megvalósuló,  az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítása alatt álló szervezet, feladat- és intézkedési rendszer, amelynek  célja  a fegyveres  összeütközés, a katasztrófa  és  más  veszélyhelyzet esetén   a  lakosság  életének  megóvása,  az  életben  maradás feltételeinek    biztosítása,   valamint    az    állampolgárok felkészítése   azok   hatásainak   leküzdése   és   a   túlélés feltételeinek  megteremtése  érdekében.  A  polgári  védelemről szóló  1996.  évi XXXVII. törvény 2. § (1) bekezdés  d)  pontja szerint a hivatásos polgári védelmi szerv a hivatásos, valamint a köztisztviselői és közalkalmazotti állománya útján a lakosság és   az  anyagi  javak  védelme  érdekében  a  polgári  védelmi feladatok tervezését, szervezését és ellenőrzését végzi. A   tűz   elleni  védekezésről,  a  műszaki  mentésről   és   a tűzoltóságról  szóló 1996. évi XXXI. törvény  (a  továbbiakban: Tütv.)  30.  § (1) bekezdése szerint a hivatásos  állami  és  a hivatásos  önkormányzati  tűzoltóság  egységes  elvek   alapján szervezett  rendvédelmi szerv. E rendvédelmi  szervek  alapvető feladata  az  élet  és  vagyonbiztonságot  veszélyeztető  tüzek megelőzése,  a  tűzeseteknél  és  a  műszaki  mentéseknél  való segítségnyújtás.  A  hivatásos tűzoltóság hivatásos  szolgálati viszonyban álló tagjai a fegyveres szervek hivatásos  állományú tagjainak  szolgálati  viszonyáról szóló  törvény  hatálya  alá tartoznak,  a  polgári  állományú tagjai  a  Tütv.  32.  §  (2) bekezdése szerint köztisztviselők vagy közalkalmazottak. Fegyveres  rendvédelmi  szerv a Vám– és  Pénzügyőrségről  szóló 2004.  évi  XIX.  törvény  (a  továbbiakban:  Vtv.)  1.  §  (1) bekezdése  szerint a Vám- és Pénzügyőrség, amely vámigazgatási, jövedéki  igazgatási, bűnüldözési és nyomozó hatósági, valamint rendészeti  feladatokat lát el. A Vám- és Pénzügyőrség  polgári alkalmazottainak  jogviszonyára  a  Vtv.  6.  §  a  alapján   a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi  XXXIII.  törvény (a továbbiakban: Kjt.) rendelkezései irányadók. Állami  fegyveres  rendvédelmi  szerv  a  büntetés-végrehajtási szervezetről  szóló  1995. évi CVII. törvény  (a  továbbiakban: Bvt.)  1.  §-a  szerint a büntetés-végrehajtási  szervezet  is, amely  a szabadságelvonással járó büntetéseket, intézkedéseket, a büntetőeljárási kényszerintézkedéseket, a szabálysértés miatt kiszabott   pénzbírság  átváltoztatása  folytán   megállapított elzárást,  továbbá – törvény által megállapított  körben  –  az idegenrendészeti  őrizet végrehajtását látja  el.  A  büntetés- végrehajtási  szervezet  a feladatainak  törvényes  ellátásával járul  hozzá a közrend és a közbiztonság erősítéséhez.  A  Bvt. 10.  §-a  szerint  a  büntetés-végrehajtási szervezet  személyi állománya     hivatásos    büntetés-végrehajtási     szolgálati jogviszonyban és a külön jogszabályban meghatározott munkakörök esetén,  közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyban  álló személyekből állhat. Az     ismertetett    jogszabályok    alapján    összefoglalóan megállapítható, hogy a Honvédség és a rendvédelmi szervek –  az igazságszolgáltatási  szervekhez hasonlóan  –  az  Alkotmányban meghatározott  alapjogok érvényesülését segítik  elő,  alapvető feladatuk  az  alkotmányos  rend és az  alapvető  emberi  jogok védelme.  E szervek az Alkotmányban biztosított alapvető  jogok védelmét  kötelezettségeik maradéktalan  teljesítésével  tudják hatékonyan  szolgálni.  A jogalkotó feladata  az  intézmény  és eszközrendszer olyan alakítása, amely lehetővé  teszi,  hogy  e szervek alkotmányos rendeletetésüknek minden körülmények között eleget   tegyenek.   A  honvédség  és  a  rendvédelmi   szervek feladataikat   a  rájuk  vonatkozó  törvényekben  meghatározott személyi    állományukkal    látják    el.    A    törvényekben meghatározottak  szerint  a  személyi  állomány  tagjai  az   e szerveknél alkalmazott közalkalmazottak és köztisztviselők  is. A  honvédség  és a rendvédelmi szervek alkotmányos feladatainak hatékony  ellátását  csak  a teljes személyi  állomány  munkája tudja biztosítani. Valamennyi alkalmazott a munkakörébe tartozó feladatkör  ellátásával szolgálja az egész szervezetet,  és  ez független  attól,  hogy  az alkalmazott milyen  foglalkoztatási jogviszony   keretében  végzi  a  tevékenységét.  A   hivatásos szolgálatot    teljesítők    munkáját    közvetlenül     segítő köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkja esetén az általuk ellátott  feladatok  elmaradása, vagy azok teljesítésében  való késlekedés  jelentősen hátráltathatja a szervezetet feladatának teljesítésében,   ezzel  akadályozhatja  az  állami   feladatok ellátását,  az  élet- és vagyonmentést, vagyis  mások  alapvető jogainak érvényesítését. Mindezeket  figyelembe véve az Alkotmánybíróság azt állapította meg,  hogy  a  honvédség  és  a  rendvédelmi  szervek  személyi állományába  tartozó  köztisztviselőkre  és  közalkalmazottakra vonatkozóan  az  Sztv.  3.  §  (2)  bekezdésében  megállapított sztrájktilalomnak  alkotmányos indoka van. Ezért  az  Alkotmány 70/C. § (2) bekezdésének megsértése nem állapítható meg. Így az Alkotmánybíróság az indítványokat e tekintetben elutasította. 5.  Az Alkotmánybíróság ezt követően vizsgálta azt is, hogy  az indítványozók által támadott rendelkezés sérti-e  az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Az  Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az  Alkotmány 70/A.  §-ában  foglalt  rendelkezést a jogegyenlőség  általános elvét  megfogalmazó  alkotmányi követelményként  értelmezte.  E határozataiban   az   Alkotmánybíróság  kifejtette,   hogy   az Alkotmány  e  rendelkezése az azonos  szabályozási  körbe  vont jogalanyok   közötti  olyan  alkotmányos  indok   nélkül   tett megkülönböztetést   tiltja,   amelynek   következtében    egyes jogalanyok  hátrányos  helyzetbe kerülnek.  Kimondta,  hogy  az alkotmányi   tilalom   elsősorban  az   alkotmányos   alapjogok tekintetében  tett  megkülönböztetésekre terjed  ki,  abban  az esetben,  ha  a  megkülönböztetés nem alapvető alkotmányos  jog tekintetében      történt,      az      eltérő      szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg,  ha  az  az  emberi méltósághoz  való jogot sérti. Az Alkotmánynak ez az  általános jogegyenlőségi  követelménye arra vonatkozik,  hogy  az  állam, mint  közhatalom  a  jogok és kötelezettségek  elosztása  során köteles  egyenlőkként – egyenlő méltóságú személyként – kezelni a  jogalanyokat, a jogalkotás során a jogalkotónak  mindegyikük szempontjait  azonos  körültekintéssel,  elfogulatlansággal  és méltányossággal  kell  értékelnie.  [9/1990.   (IV.   25.)   AB határozat,  ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.)  AB  határozat, ABH  1990,  73,  77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB  határozat,  ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197,  203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140., 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342- 344.;  37/2002. (IX. 4.) AB határozat ABH 2002, 230,  241-242., stb.] Az  Alkotmánybíróság  általánosan követett  gyakorlata  szerint tehát   a   jogalanyok   között  tett  megkülönböztetés   akkor tekinthető  alkotmányellenesnek, ha  a  jogalkotó  azonos  jogi helyzetben  lévő, a szabályozás szempontjából azonos  csoportba tartozó,  egymással  összehasonlítható jogalanyok  között  tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Az  indítványozók  szerint  az  Sztv.  3.  §  (2)  bekezdésének rendelkezése  hátrányos megkülönböztetést jelent a honvédségnél és  a  rendvédelmi  szerveknél alkalmazott közalkalmazottak  és köztisztviselők részére. Álláspontjuk szerint a  diszkrimináció fennáll  egyrészt  a  rendvédelmi szervek  hivatásos  állományú tagjaival   szemben,   másrészt  a  közigazgatási   szerveknél, illetőleg  közintézményeknél alkalmazott köztisztviselőkkel  és közalkalmazottakkal szemben is. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Sztv.  3.  §  (2) bekezdése  a  honvédség  és  a  rendvédelmi  szervek  hivatásos állományú    tagjaira,   valamint   az   ott    foglalkoztatott köztisztviselőkre  és  közalkalmazottakra  azonos  rendelkezést tartalmaz  a  sztrájkjog gyakorolhatóságát illetően,  ezért  az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme e vonatkozásban  nem áll fenn. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az alkotmányellenes   megkülönböztetés   a   honvédségnél   és   a rendvédelmi    szerveknél   alkalmazott   köztisztviselők    és közalkalmazottak,  valamint a más szervezetekkel  közszolgálati jogviszonyban  álló köztisztviselők és közalkalmazottak  között sem. A   honvédségnél   és  a  rendvédelmi  szerveknél   alkalmazott köztisztviselők és közalkalmazottak olyan szervezetekben látják el  feladataikat, amelyek hatékony és zavartalan működéséhez  – amint  azt  az  Alkotmánybíróság a fentiekben megállapította  – különösen fontos alkotmányos érdek fűződik. A honvédségnek és a rendvédelmi  szerveknek  más  közszolgálati  szervektől  eltérő jogállása, alkotmányos helyzete és funkciója miatt a sztrájkjog gyakorlása   szempontjából   az   e   szervezetekben    dolgozó köztisztviselők   és   közalkalmazottak   nem   tekinthetők   a közigazgatási  szervekben, illetőleg közintézményekben  dolgozó köztisztviselőkkel  és közalkalmazottakkal azonos  szabályozási körbe tartozónak. Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg,  hogy  az Sztv.  3.  §  (2) bekezdésének az indítványozók által  vitatott rendelkezésével  kapcsolatosan  az  Alkotmány   70/A.   §   (1) bekezdésének   sérelme   nem   állapítható   meg.   Ezért    az Alkotmánybíróság az indítványokat e részében is elutasította.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                        Dr. Balogh Elemér            Dr. Bragyova András        alkotmánybíró                      alkotmánybíró                                        Dr. Erdei Árpád              Dr. Harmathy Attila        alkotmánybíró                      alkotmánybíró                                        Dr. Holló András                 Dr. Kiss László        előadó alkotmánybíró               alkotmánybíró                                        Dr. Kovács Péter            Dr. Kukorelli István        alkotmánybíró                      alkotmánybíró                                                        Dr. Paczolay Péter                           alkotmánybíró Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye Az  elutasítással  nem értek egyet, mivel  nézetem  szerint  az Alkotmánybíróságnak   meg   kellett    volna    vizsgálnia    a sztrájkjoggal összefüggő alábbi kérdéseket is. 1.  Egyetértek  azzal,  hogy a fegyveres erőknél,  a  fegyveres testületeknél  és  a rendészeti szerveknél valamint  a  polgári nemzetbiztonsági  szolgálatoknál  a  sztrájkjog  gyakorlása   e testületek alkotmányos működését, feladatuk hatékony elvégzését ellehetetlenítené.  Ezért magam is összeegyeztethetőnek  tartom az Alkotmánnyal a hivatásos szolgálati viszonyban állók mellett azon   köztisztviselők   és   közalkalmazottak   sztrájkjogának kizárását, akik olyan beosztásban, munkakörben dolgoznak,  hogy sztrájkjuk esetén a hivatásos szolgálati viszonyban  állók  nem tudnák  elvégezni  a  törvény szerinti feladatukat,  vagy  akik olyan  beosztásban, munkakörben dolgoznak, hogy a sztrájkjuk  a közérdeket, nemzetbiztonságot, közegészséget veszélyeztetné.  A rendvédelmi  szerveknél alkalmazásban álló  köztisztviselők  és közalkalmazottak  között  azonban  vannak  olyan   munkaköröket ellátók  is,  akiknek  a  feladata,  munkája  közvetlenül   nem kapcsolódik  mások  alapvető jogainak védelméhez.  Az  e  körbe tartozó   köztisztviselők  és  közalkalmazottak  sztrájkjogának kizárása   már  egyáltalán  nem  magától  értetődő.  Ebben   az összefüggésben  annak  kimunkálása, hogy  a  teljes  állományon belül mely területek alkalmazottai, mely beosztások, munkakörök azok,  amelyek  foglalkoztatási  jogviszonytól  függetlenül  az állampolgári  jogok hatékony védelmét szolgálják,  a  jogalkotó által,   megítélésem   szerint   különösebb   nehézség   nélkül elvégezhető   lenne.  Ennek  megfelelően  tehát   a   jelenlegi szabályozásban     az     egyik     fő     problémát      annak differenciálatlanságában látom.         2.   A  közszolgálatban  a  sztrájkjog  a  személyi  körre, illetve   tartalmára   nézve  is  alkotmányosan   korlátozható, kizárható. A korlátozás – a kizáráshoz hasonlóan – azonban  nem lehet  öncélú,  hanem  az államhatalmi  ág  adott  alágazatának működési sajátosságaihoz illeszkedő, annak alkotmányos működési szükségleteinek    való    megfelelés   következménye.    Ennek következményeként  azonban  az, aki  ex  lege  nem  rendelkezik sztrájkjoggal,   vagy   akinek  a   sztrájkjoga   alkotmányosan korlátozott,  nem  kerülhet az érdekérvényesítés  szempontjából hátrányosabb  helyzetbe, mint azok, akik a magánszférában  vagy az    állam   által   működtetett   közüzemekben   rendelkeznek sztrájkjoggal.  A sztrájkjog korlátozása vagy el  nem  ismerése tehát  feltételezi,  hogy a jogalkotó  az  érdekérvényesítés  e végletes   eszközének  hiányát  hatékony  jogi  biztosítékokkal ellentételezi.   Ilyenek  az  adekvát,  pártatlan   és   gyors, mindegyik  félnek a vitarendezés mindegyik fázisában részvételt biztosító   békéltetési   vagy  választottbírósági   eljárások, amelyek  döntése  teljeskörűen  és  azonnal  végrehajtható.  Az érdekérvényesítési   intézmények   hatékonyságának   az   ilyen testületekben  és  hatalmi ágakban tehát  jelentősen  meg  kell haladnia  ebben  az  esetben azt a  szintet,  amelyet  a  többi szférában   a   sztrájkjog  nélkül  számított  érdekegyeztetési potenciál  képez.  A jogalkotó ezt a kompenzációs  mechanizmust megfelelően kimunkálta a fegyveres szervek hivatásos  állományú tagjai   számára  [a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 31.    §    (1)-(5)   bekezdések],   ugyanakkor   az   ugyanitt foglalkoztatott  köztisztviselőkre,  közalkalmazottakra   ennek hatálya  nem  terjed ki. Utóbbi két kategória tehát  nemcsak  a sztrájkjoggal,   mint   olyannal,  hanem   az   ennek   hiányát ellentételező,  hatékony érdekérvényesítési mechanizmussal  sem rendelkezik  és  ez a hatályos szabályozásnak a másik  alapvető problémája.         3.  A  diszkriminációra  vonatkozó  indítványt  a  többségi határozat a homogén személyi körök hagyományos, bevált  tesztje alapján,  stabil  gyakorlatát követve utasítja  el.  Egyetértek ennek     logikájával,    azonban    ellentétes     álláspontom kialakításában szerepet játszott a többségi határozat által  is hivatkozott,  az ILO-egyezményekből és az Európa Tanács  égisze alatt kötött Európai Szociális Chartából Magyarországra háramló kötelezettségek  elemzése is. E kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzése  az erre az adott egyezmények részes államai  által feljogosított monitoring testületek révén azt tanúsítja, hogy a köztisztviselők  és  közalkalmazottak sztrájkjogát  illetően  a hatályos   jogi  szabályozás  ugyanakkor  olyan  korlátozásokat tartalmaz,  amelyek nem esnek egybe azzal a stabil  értelmezési gyakorlattal,  amely  az  ILO-egyezmények  illetve  az  Európai Szociális  Chartát illetően az adott nemzetközi  szervezetekben kialakultnak tekinthető. (Freedom of Association and Collective Bargaining: General Survey by the Committee of Experts  on  the Application  of  Conventions  and Recommendations,  Report  III (Part  4(B)),  International Labour Conference,  69th  Session, Geneva,  International Labour Office, 1983,  66.o  (Freedom  of Association: Digest of Decisions and Principles of the  Freedom of  Association  Committe of the Governing  Body  of  the  ILO, 3rd.ed.   Geneva,  International  Labour  Office,   1985)   ILO Principles Concerning the Right to Strike, International Labour Office,  Geneva  1998, 55.o) Digest of  the  Case  Law  of  the European  Committe of Social Rights, Strasbourg, 2005,  Council of  Europe,  30-31, 35.o) Az ILO-egyezmények illetve  a  Charta értelmezési    gyakorlata   a   sztrájkjog   korlátozásai,    a korlátozásoknak  az  érdekérvényesítés során  járó  intézményes ellentételezése    tekintetében    gyakorlatilag     egybeesik. Figyelemre méltó tény továbbá az is, hogy az Európai  Szociális Charta végrehajtásáról benyújtott első (2002) és második (2004) magyar  kormányjelentés  értékelése  során  az  erre  a  Charta alapján felhatalmazott testületek (European Committee of Social Rights, Conclusions XVI-2 (40. oldal) és Conclusions XVII-2 (33- 35.  oldal);  Governmental Committee  of  the  European  Social Charter,  Report  Concerning Conclusions XVII-2,  T-SG(2005)24, (13.  oldal, 39. §) megállapították, hogy a köztisztviselők  és közalkalmazottak  sztrájkjogának hatályos  magyar  szabályozása túlmegy  azokon  a korlátokon, mint amire a Charta  lehetőséget nyújt.  A  Miniszteri Bizottság 2006. március 1-jén  elfogadott ResChS(2006)1  jelzetű  határozatában  Magyarországot  is  arra hívta  fel,  hogy  –  a megfelelő módon –  vegye  figyelembe  e bizottságok megállapításait. Az indítványban felvetettek tehát tartalmilag is egybevágnak  a nemzetközi jogi kötelezettségvállalások fent említett  koherens értelmezési gyakorlatával.         4.  Megítélésem  szerint a jogállamisághoz  hasonlatosan  a Magyar  Köztársaság  jogrendjének  a  nemzetközi  joggal   való összhangja  tény  és  program. Az összhang hiánya  egy  konkrét nemzetközi  kötelezettség esetében ugyanakkor nem szükségképpen jelent alkotmánysértést, mivel előfordulhat, hogy adott esetben csak  Alkotmány  alatti szinten esett sérelem a  jogrenden.  Az Alkotmányon akkor esik sérelem, ha a 7. § (1) szerinti összhang hiánya  kirívó,  vagy  ha az Alkotmányban  biztosított  alapjog sérelmét   is   jelenti,  vagy  ha  így  az   Alkotmány   egyéb rendelkezése  is  sérül. Ettől független  kérdés  az,  hogy  az összhang  hiánya egy-egy konkrét esetben nemzetközi  jogsértést és  az  azért beálló nemzetközi jogi felelősséget eredményez-e, és ezt a tényt milyen fórum jogosult megállapítani. Az összhang helyreállítása ilyen esetekben eleve különböző (nemzetközi jogi illetve   törvényhozási)  módokon  is  lehetséges.  Ezekre   az összefüggésekre  –  figyelemmel  a  többségi  határozatban   az Alkotmány  70/C.  § (2) bekezdése sajátos természetéről  írott, általam  is  osztott tételekre – ugyanakkor nézetem szerint  ki kellett  volna térni ahhoz, hogy megállapíthassuk, az  összhang megbomlásának    az    alkotmánybírósági   eljárásban    milyen jogkövetkezményt tulajdonítunk. Budapest, 2006. június 27.                                                Dr. Kovács Péter                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 3.2 of the Act VII of 1989 on strikes according to which judicial organs, the Hungarian Armed Forced, armed bodies, law enforcement agencies and national security services are not allowed to strike
Number of the Decision: .	88/B/1999
Date of the decision: .	06/27/2006
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2006-2-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.