Hungarian
Ügyszám:
.
1097/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 1097/B/1993. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1996/456
.
A határozat kelte: Budapest, 02/20/1996
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

    Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos  megállapítására   irányuló   bírói   kezdeményezés
    tárgyában meghozta a következő

                           határozatot :

    Az  Alkotmánybíróság   a  házasságról,   a  családról  és  a
    gyámságról szóló,  többször módosított 1952. évi IV. törvény
    ( a továbbiakban  :   Csjt.  )  31/B.  §  (1)  bekezdésében,
    valamint a  31/C. §  (2) bekezdésében  foglalt rendelkezések
    alkotmányellenességének  megállapítása   és   megsemmisítése
    iránti bírói  kezdeményezést  -  a  tulajdonjog  alkotmányos
    sérelmének  összefüggésében   -  visszautasítja,  egyebekben
    pedig a  31/A-31/E. §-aiban foglalt rendelkezések, továbbá a
    lakások    és     helyiségek    bérletére,    valamint    az
    elidegenítésükre vonatkozó  egyes szabályokról  szóló  1993.
    évi LXXVIII.  törvény ( a  továbbiakban :   Lt.  ) 31. § (3)
    bekezdésében  foglalt   rendelkezés  alkotmányellenességének
    megállapítására  vonatkozó   bírói   kezdeményezést   és   e
    rendelkezések megsemmisítése iránti indítványt elutasítja.
                               Indokolás

                                   I.

      1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény ( a
      továbbiakban :   Abtv. ) 38. §-a alapján az Alkotmánybíróság
      eljárását kezdeményező  bíró -  a Dunakeszi  Városi  Bíróság
      előtt folyamatban  levő 8.  P. 20.  869/1993. és  8. P.  20.
      919/1993. számú, valamint a Bicskei Városi Bíróság 2. P. 20.
      298/1993. számú,  házastársi lakáshasználat rendezése iránti
      perek  tárgyalásának   egyidejű  felfüggesztése   mellett  -
      indítványozta, hogy  az  Alkotmánybíróság  állapítsa  meg  a
      Csjt. házastársi  lakáshasználat  rendezéséről  szóló  31/A-
      31/E. §-aiban  foglalt szabályai,  továbbá az  Lt. 31. § (3)
      bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességét és az
      alkotmányellenes rendelkezéseket semmisítse meg.

      2. A  bírói kezdeményezéssel  támadott törvényi  szabályok a
      következőképpen rendelkeznek :

      2. 1.  A Csjt-nek  a házastársak jogairól és kötelességeiről
      szóló IV.  fejezete 3.  címe a  házastársak  lakáshasználata
      rendezése körében az alábbi szabályokat tartalmazza :
      Csjt.  31/A.  §  (1)  A  házasulók  a  házasságkötés  előtt,
      valamint  a   házastársak  a   házasság  felbontása  esetére
      rendezhetik  a   közös  lakás   további   használatát,   így
      megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastársa a lakást
      elhelyezési   és   térítési   igény   nélkül   elhagyja.   A
      megállapodást  közokiratba   vagy   jogi   képviselő   által
      ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

       (2) A  házasság felbontás  esetén a  bíróság csak a kiskorú
      gyermek  lakáshasználati  jogára  figyelemmel  rendezheti  a
      lakás használatát a házastársak megállapodásától eltérően.
      Csjt. 31/B. § (1) Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy
      mindkettőjük tulajdonjoga  vagy bérleti joga alapján laknak,
      a házasság  felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a
      lakás használata felől.

      (2) A  házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználati jogát
      - életkörülményeinek  megfelelően -  általában a  volt közös
      lakásban kell  biztosítani, kivéve,  ha más  állandó  lakása
      van.

      (3) Ha  a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy
      önálló bérlete,  a lakáshasználati  jog  ezt  a  házastársat
      illeti meg.  A bíróság  a másik  házastársat kivételesen  és
      csak abban  az esetben  jogosíthatja fel  a lakás megosztott
      vagy  kizárólagos   használatára,  ha   a   lakáshasználatra
      jogosult  gyermek  nála  van  elhelyezve.  Szolgálati  lakás
      esetében azonban  a bérlőt  a lakás  elhagyására  nem  lehet
      kötelezni.

      (4) A  bíróság a  házastársak közös  tulajdonában vagy közös
      bérletében levő  lakásának használatát  megosztja, ha  azt a
      lakás alapterülete,  alaprajzi  beosztása  és  helyiségeinek
      száma lehetővé  teszi. Nem  osztható meg a lakás használata,
      ha a  házastárs korábbi  magatartására figyelemmel  a  közös
      használat  a   másik  házastárs   vagy  a   kiskorú  gyermek
      érdekeinek súlyos sérelmével jár.

      (5) Ha  a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös
      tulajdonban álló  lakás esetében  az  egyik  házastársat  az
      egész lakás  kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve
      bérlakás esetében  a bérlőtársi  jogviszonyt megszünteti, és
      az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.

      (6) A  bíróság -  a  házastársak  egyikének  kérelmére  -  a
      bérlőtársi jogviszonyt  akkor is  megszüntetheti, ha a közös
      lakást két  másik lakásra  el lehet cserélni és a lakáscsere
      folytán mindkét  házastársa megfelelő  lakáshoz  jut.  Ilyen
      esetben a  bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba, melyik
      volt házastárs  költözzék. Ilyen  kérelemnek akkor  is helye
      van, ha  a bíróság  a lakás  használatáról már  egyéb  módon
      döntött. A  18. §  (3) bekezdését  ilyen kérelemre  nem kell
      alkalmazni.

      Csjt.  31/C.   §  (1)   A  lakásból   távozó   házastárs   a
      lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult.
      (2) A  lakáshasználati jog  ellenértéke -  közös tulajdonban
      vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén - a
      lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete.
      Bérlakás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke legalább a
      hasonló  önkormányzati   bérlakásra  -   a  szerződés  közös
      megegyezéssel   történő    megszüntetése   esetére    -   az
      önkormányzat  rendeletében  meghatározott  pénzbeli  térítés
      mértékének  megfelelő  összeg,  függetlenül  attól,  hogy  a
      távozó házastárs milyen lakásba kötözik.

      (3) A távozó házastársa a használati jog ellenértékének arra
      a részre  tarthat  igényt,  amely  őt  a  visszamaradt  volt
      házastársa és  a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára
      figyelemmel,  arányosan   megilleti.  A   távozó   házastárs
      igényelheti az  értéknövelő -  meg nem térült - ráfordítások
      költségét   is,   ha   a   ráfordítás   a   használati   jog
      ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg -
      különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog
      ellenértékének egyharmadánál  kevesebb nem lehet, kivéve, ha
      a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy
      szolgálati lakás  elhagyására kötelezte a másik házastársat,
      vagy  ha  a  lakásnak  a  házasságkötést  megelőzően  önálló
      bérlője a lakásban maradó házastárs volt.

      (4)  Ha   a  lakásban   maradó   házastárs   az   ellenérték
      megfizetésére   nem    képes,   illetőleg   erre   a   célra
      felhasználható  különvagyona  nincsen,  vagy  egyébként,  ha
      kéri, a  házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték
      összegével csökkenteni kell.

      (5)  A  használati  jog  ellenértéke  a  lakás  elhagyásával
      egyidejűleg esedékes.

      Csjt. 31/D.  § Bérlakás  esetében, ha valamelyik házastárs a
      lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bíróság - a
      visszamaradt házastárs  kérelmére -  az eltávozott házastárs
      bérlőtársi jogviszonyát  megszünteti. A  házastárs azonban a
      használati jog ellenértékének rá erő részét igényelheti.
      Csjt. 31/E.  § A  házastársak  lakáshasználatának  rendezése
      során a  végrehajtási eljárásra  a  lakásbérletre  vonatkozó
      szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

      2. 2.  Az Lt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a bíróság
      a  házasság   felbontása  során   valamelyik   felet   saját
      elhelyezési  kötelezettség   kimondása  nélkül  kötelezi  az
      önkormányzati   lakás    elhagyására,   elhelyezéséről    az
      önkormányzat  gondoskodik.   Az  önkormányzat   rendeletében
      határozza meg,  hogy az elhelyezésre jogosultat milyen lakás
      illeti meg.

                                  II.

      Az indítványozó  bíró a  bírósági tárgyalásokat felfüggesztő
      végzéseiben a  házastársi lakáshasználat jogintézményét mind
      általánosságban, mind az egyes rendelkezések tekintetében az
      Alkotmány több szabályával is ellentétben állónak találta és
      alkotmányossági  kifogásait   a  bírósági  határozatokban  a
      következők szerint fogalmazta meg :

      1. Általánosságban  kifejtette, hogy  a bíróság  álláspontja
      szerint a  házastársi lakáshasználat  jogintézménye  az  ún.
      szocialista jog  terméke, amely  - szovjet minta alapján - a
      magánjogi viszonyoktól  elkülönített törvényi  rendelkezések
      összefoglalása, és  amely a  paternalista szocialista  állam
      jogalkotó tevékenységét  tükrözi, ezért az intézmény egészét
      tekintve  is   ellentétben  áll   a  jogállamiságot   és   a
      piacgazdaságot deklaráló Alkotmány számos rendelkezésével.

      A szabályozás  sérti az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében
      meghatározott  jogállamiságot,   az  Alkotmány   7.  §   (1)
      bekezdését, mert  nem biztosítja  "a belső jog összhangját",
      ellentétes az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében foglalt
      rendelkezésekkel,  mert   alkotmányos  alapjogokat  sért  és
      megengedhetetlenül korlátoz, nem felel meg az Alkotmány 9. §
      (1) bekezdésében  deklarált piacgazdaság  követelményének és
      sérti a  köztulajdon  és  magántulajdon  egyenjogúságára  és
      egyenlő védelmére  vonatkozó  alkotmányos  követelményt,  az
      Alkotmány  13.   §-ával   ellentétben   nem   biztosítja   a
      tulajdonhoz való  jogot, ellentétben  áll a  házasság  és  a
      család védelmét  biztosító alkotmányi szabállyal ( Alkotmány
      15.  § ) ,   az  emberi   méltóság  Alkotmány   54.  §   (1)
      bekezdésében biztosított  alapjogának a  sérelmével  jár  és
      számos vonatkozásban ellentétes az Alkotmány diszkriminációt
      tiltó 70/A. § (1) bekezdésében foglalt szabályával.

      Ez   utóbbi    alkotmányi   rendelkezés    tekintetében   az
      indítványozó  megengedhetetlen   megkülönböztetést   lát   a
      támadott szabályozás  folytán a házastársak és az élettársak
      lakáshasználatára vonatkozó  törvényi  szabályok  között,  a
      házasságból,  illetőleg   az  élettársi   kapcsolatból  vagy
      egyébként     házasságon     kívül     született     gyermek
      "lakáshasználati joga"  között, és  az indítványozó  szerint
      megvalósul  az   alkotmányosan  tiltott   diszkrimináció   a
      házastársak  közös   tulajdona   és   egyéb   tulajdona,   a
      tulajdonjog    tárgyai    és    a    tulajdonjog    tartalmi
      részjogosítványai tekintetében is. Az indítványban foglaltak
      szerint alkotmányellenes már magábanvéve a "házastársi közös
      lakás"  kategóriája,  a  bíróság  feljogosítása  hivatalbóli
      eljárásra, továbbá  a "lakáshasználati  jog  ellenértékének"
      intézménye.

      2.  Részleteiben   az  indítványozó   véleménye  szerint   a
      kifogásolt rendelkezések  az alábbi  alkotmányi szabályokkal
      állnak ellentétben :

      2. 1.  A sérelmezett  szabályozás  kizárólag  a  házasságból
      született  kiskorú  gyermek  védelmét  szolgálja,  holott  a
      gyermek alkotmányos jogvédelmének minden gyermekre egyformán
      ki kell  terjednie.  Ezért  ez  a  jogi  megoldás  sérti  az
      Alkotmány 70/A.  § (1)  bekezdésének rendelkezését.  Mivel a
      házasságból  született   gyermekre  is   csak   a   házasság
      felbontásakor van  tekintettel, velük  szemben  hátrányosabb
      helyzetbe kerülnek azok a kiskorú gyermekek, akik a házasság
      felbontása után is a volt házastársak közös lakásában élnek.

      2.  2.   A  támadott   rendelkezések  a   tulajdonjog,  mint
      alkotmányos alapjog  lényeges tartalmának  a  korlátozásával
      járnak azáltal, hogy kifogásolható magatartására tekintettel
      a volt  házastárs  megfosztható  a  közös  lakás  használati
      jogától.  Ez   pedig  ellentétes   az  Alkotmány  8.  §  (2)
      bekezdésével. Ugyanezt az alkotmányi rendelkezést sérti az a
      törvényi szabály,  amely szerint  a volt  házastárs akkor is
      kötelezhető a  közös lakás  elhagyására, ha annak használata
      objektíve megoszthatatlan.

      2. 3.  Annak folytán,  hogy a  kifogásolt  rendelkezések  az
      élettársak   lakáshasználatára    nem   alkalmazhatóak,    a
      szabályozás a  házastársak és  az élettársak  között - egyéb
      helyzet szerint  - úgy  különböztet, hogy  az  az  Alkotmány
      70/A. §  (1) bekezdésében  foglaltakkal ellentétben  áll. Az
      élettársak közös tulajdonú lakásának használata ugyanis csak
      a Ptk.  140. §-ában  foglaltak, továbbá a Legfelsőbb Bíróság
      PK. 8. számú állásfoglalásában foglaltak szerint rendezhető,
      e rendelkezések  pedig nem  teszik lehetővé,  hogy a bíróság
      valamelyik fél javára kizárólagos használatot biztosítson. A
      Csjt.  megoldása   éppen  ezért   az  Alkotmány  15.  §-ában
      foglaltakkal  is   ellentétben   áll,   mert   a   házastárs
      tulajdonjogát korlátozhatóbbá teszi, mint az élettársét.

      2. 4.  A tulajdonjog tartalmát a használat, a birtoklás és a
      rendelkezés joga  tölti ki.  Mivel a  kifogásolt szabályozás
      "jogelméletileg  a  szocialista  személyi  tulajdon  elveire
      épül",    a     tulajdonjog    tartalmi     elemei    között
      megengedhetetlenül diszkriminál  azáltal, hogy  a  használat
      jogát "erősebb"  joggá teszi  a birtokláshoz való, továbbá a
      rendelkezési joghoz  képest. Tekintve, hogy a tulajdonjog az
      Alkotmánybíróság  gyakorlata   szerint  alapjogi  védelemben
      részesül, a  szabályozás a  tulajdonjog alkotmányos védelmét
      biztosító  alkotmányi   rendelkezéssel  is  ellentétben  áll
      ( Alkotmány 13.  § ) . A tulajdonjog tartalmi elemei közötti
      megengedhetetlen   különbségtétel    folytán   a   szabályok
      ellentétben állnak a Polgári Törvénykönyv ( a továbbiakban :
      Ptk. ) tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseivel, márpedig
      a  Ptk-val,   mint  kódex   igényű  törvénnyel   nem  állhat
      ellentétben tulajdonjogi rendelkezés. Ez a konstrukció sérti
      az Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdését,  amely  a  "belső  jog
      összhangjáról" tartalmaz alkotmányos tételt.

      2. 5. Ha a házastársak tulajdonában a házasság felbontásakor
      több lakás van, a kifogásolt szabályok egyedül a házastársak
      által ténylegesen  használt "közös  lakásra" alkalmazhatóak,
      minden további  lakástulajdon tekintetében  a  bíróságnak  a
      házassági vagyonjog  szabályai  szerint  kell  a  házastársi
      vagyonközösséget felszámolni. Ez a szabályozás a házastársak
      többféle     lakástulajdona      vonatkozásában      tiltott
      diszkriminációt valósít meg. Különösen sérelmes a kifogásolt
      törvényi  rendelkezés   minden  olyan   esetben,  amikor   a
      tulajdonos vagy  a bérlő  házastárs külön  tulajdonába  vagy
      bérleményébe házastársát  nem engedi  be  és  ennek  folytán
      házastársi  "közös  lakáshasználat"  nem  jön  létre.  Ez  a
      helyzet akkor  is, amikor az Lt. 21. § (1) bekezdése alapján
      a bérbeadó  nem járul  hozzá ahhoz, hogy a bérlő házastársát
      bérlőtársként  a   lakásba  fogadja.   Akkor  tehát,  amikor
      "házastársi  közös   lakáshasználat"  nem   keletkezik,  más
      jogszabályi rendelkezések  alapján  történik  a  házastársak
      "lakásjogi helyzetének"  elbírálása,  az  ilyen  szabályozás
      pedig az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.

      2.  6.   A  sérelmezett   szabályok  szerint   a  bíróság  a
      házastársak, volt  házastársak lakáshasználatát  - a kiskorú
      gyermek lakáshasználati  jogára figyelemmel  - a házastársak
      megállapodásától eltérően  is rendezheti.  Ez  az  "eljárási
      szabály", amely  a bíróság  hivatalbóli döntését is lehetővé
      teszi, ellentétes  az Alkotmány  2. § (1) bekezdésével, 8. §
      (1)  bekezdésével   és  a   házastársak,  volt   házastársak
      önrendelkezési jogát is magábafoglaló alkotmányi szabállyal,
      az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. Mivel jogi értelemben a
      gyermeknek   lakáshasználati    joga   nincs,    a   bíróság
      felhatalmazása    a     hivatalból     történő     eljárásra
      jogbizonytalanságot  eredményez,   sérti  a   felek  "szabad
      akaratát",  ezáltal   alapvető  jog  lényeges  tartalmát  is
      korlátozza.   A    sérelmezett   szabály   megvalósítja   "a
      tulajdonjog tartalma  szerinti különbségtételt"  és a "belső
      jog egységének" alkotmányos követelményébe ütközik.

      2. 7.  Az indítványban  foglaltak szerint  a lakáshasználati
      jog ellenértéke  egy olyan vagyon értékű jogot teremt, amely
      csak lakás,  éspedig ún.  "házastársi  közös  lakás"  esetén
      keletkezik és  amely éppen  ezért  az  Alkotmány  alapján  a
      tulajdonjog tárgya  szerint megengedhetetlen különbségtétel.
      E joggal  szemben ugyanis  minden más  vagyontárgy esetén  a
      használatból kiesett  házastársat csak  "kártérítési  igény"
      illeti   meg.   Minthogy   pedig   a   lakáshasználati   jog
      ellenértékének  számítása   "fiktív"   módon   történik,   a
      szabályozás ellentétes  az Alkotmány  9. §  (1) bekezdésében
      foglaltakkal. Piacgazdaság  viszonyai között, ahol a köz- és
      magántulajdon egyenjogú és a tulajdonformák között különbség
      nincs, alkotmányosan megengedhetetlen a tulajdonjog tárgyára
      vonatkozó - az általánostól eltérő - ilyen szabályozás.

      2. 8.  A házastársi  közös  lakást  a  visszatérés  szándéka
      nélkül    elhagyó     házastárs    javára     megállapítható
      lakáshasználati jog  ellenértéke is  sérti az Alkotmány 7. §
      (1) bekezdését és 70/A. § (1) bekezdését, mert olyan vagyoni
      jogot  biztosít   a  távozó   házastárs  javára,  amely  más
      tulajdoni  tárgy,   illetőleg  használati  jogot  tartalmazó
      vagyonértékű jog esetében nem áll fenn.

      3. Mivel  az Lt.  31. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés
      alapját a  Csjt. támadott  szabályai adják, e rendelkezés is
      alkotmányellenes és megsemmisítése indokolt.

                                  III.

      A bírói  kezdeményezés formájában  előterjesztett indítványt
      az Alkotmánybíróság  mind általánosságban, mind részleteiben
      megalapozatlannak  találta,   ezért  elutasította,   a   res
      judicata tekintetében pedig visszautasította.

      1. Elöljáróban  az Alkotmánybíróság  a  bírói  kezdeményezés
      egyes állításaival kapcsolatban a következőkre mutat rá :

      1. 1.  Az Alkotmány  7. §-ának  (1) bekezdésében írt szabály
      nem "a  belső  jog  összhangjának"  biztosítására  vonatkozó
      alkotmányos  követelmény,  hanem  a  rendelkezés  szerint  a
      Magyar Köztársaság  jogrendszere elfogadja  a nemzetközi jog
      általánosan  elismert   szabályait,  biztosítja   továbbá  a
      vállalt nemzetközi  jogi  kötelezettségek  és  a  belső  jog
      összhangját. Ahogy  erre az Alkotmánybíróság már 1990-ben, a
      30/1990. (XII. 15.) AB határozatában ( ABH 1990, 128, 134. )
      rámutatott, az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdésében  foglalt
      rendelkezés   szerint   a   belföldi   jogszabályokat   kell
      összhangba    hozni     a    vállalt     nemzetközi     jogi
      kötelezettségekkel,  illetőleg   az  új  jogszabályalkotások
      során e  kötelezettségvállalásokra figyelemmel kell lenni. A
      magyar állam  tehát az  Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján
      arra vállalt  alkotmányos kötelezettséget,  hogy olyan belső
      szabályokat hoz  létre,  amelyek  egyensúlyban,  összhangban
      állnak     a      nemzetközi     szerződésekben      vállalt
      kötelezettségekkel.

      Mindebből következik,  hogy az ún. "belső jog összhangja" az
      Alkotmány  7.   §  (1)   bekezdése  alapján  nem  alkotmányi
      követelmény. A  belső jog  formális ellentmondásmentességére
      vonatkozó követelmény  a jogállamiság  lényegi elemét alkotó
      jogbiztonság alkotmányi rendelkezéséből ( Alkotmány 2. § (1)
      bekezdés ) vezethető  le, ez  azonban nem  tekinthető  olyan
      "abszolút  alkotmányi   követelménynek",  mint  amilyent  az
      indítványozó megfogalmaz.  Az  Alkotmánybíróság  a  35/1991.
      (VI. 20.) AB határozatában ( ABH 1991, 176-177. ) elvi éllel
      mutatott  rá   arra,   hogy   meghatározott   életviszonyok,
      illetőleg tényállások  ellentétes -  vagy  az  értelmezéstől
      függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent
      alkotmányellenességet. Az  ilyen rendezés alkotmányellenessé
      csak  akkor  válik,  ha  az  egyben  az  Alkotmány  valamely
      rendelkezésének a  sérelmével is  együtt  jár,  ha  valamely
      alkotmányellenes  helyzet  megteremtését,  vagy  alkotmányos
      alapjog korlátozását  eredményezi. Két  vagy  több  törvényi
      rendelkezés esetleges kollíziója magábanvéve azonban még nem
      elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.

      Mindazok az  indítványi  megállapítások  tehát,  amelyek  "a
      belső jog  összhangjának hiányára"  alapítottan  állítják  a
      jogintézmény alkotmányellenességét,  megalapozatlanok. Annak
      megállapítása,   hogy   a   Ptk.   tulajdonjogra   vonatkozó
      rendelkezései,  illetőleg   az  élettársak  közötti  vagyoni
      viszonyokra vonatkozó  Ptk-beli szabályok,  továbbá  a  Ptk.
      közös  tulajdonnal  kapcsolatos  rendelkezései  és  a  Csjt.
      kifogásolt szabályai  között fennáll-e  valóságos  ellentét,
      nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

      1. 2.  Az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott
      diszkrimináció-tilalom az  emberi, illetve  az  állampolgári
      jogokra, továbbá  az Alkotmánybíróság  értelmezése szerint -
      amennyiben a  különbségtétel sérti  az Alkotmány  54. §  (1)
      bekezdésében védett emberi méltósághoz való jogot - az egész
      jogrendszerre vonatkozik,  vagyis mindazokra  a  jogokra  is
      kiterjed, amelyek nem tartoznak az emberi jogok illetőleg az
      alapvető állampolgári  jogok közé  [ 61/1992. (XI.  21.)  AB
      határozat, ABH  1992, 280-281.  ] . Az Alkotmány 70/A. § (1)
      bekezdése a  jogegyenlőség követelményét  fogalmazza meg.  A
      jogegyenlőség   alkotmányos    követelménye,    illetve    a
      diszkrimináció tilalma  tehát  alanyi  jogokkal  kapcsolatos
      alkotmányi rendelkezés,  amely személyekre vonatkozik, ezért
      nincs  alkotmányos   akadálya  annak,  hogy  a  jogalkotó  a
      házastársi lakáshasználat szabályait a házassági vagyonjogra
      vonatkozó egyéb rendelkezésektől eltérően állapítsa meg.

      A  házastársak   közös   lakásának   használatára   irányadó
      speciális, a  házassági  vagyonjogtól  bizonyos  tekintetben
      eltérő szabályok  ugyanis  nem  vezetnek  személyek  közötti
      különbségtételre. A  házastársak által  ténylegesen használt
      közös lakás  megosztására és  a házastársak közös vagy külön
      tulajdonában  álló   egyéb   ingatlanok   és   vagyontárgyak
      megosztására vonatkozó rendelkezések minden házasságban élő,
      továbbá  a   házastársi  vagyonközösség   megosztását   kérő
      személyre egyformán irányadóak, így a szabályozásban a jogok
      egyenlőtlen  elosztása,   illetőleg  a   személyek   tiltott
      megkülönböztetése egyéb helyzet szerint nem áll fenn.

      De nem  megalapozott az  Alkotmány 70/A.  § (1) bekezdésében
      foglalt    rendelkezéssel     összefüggésben     a     bírói
      kezdeményezésnek  az   az  érvelése   sem,   amely   szerint
      megengedhetetlen   megkülönböztetésnek   minősül,   hogy   a
      törvényhozó  a   tulajdonjog  tartalmi   összetevőit  alkotó
      használati  jog,  birtokjog  és  rendelkezési  jog  közül  a
      használati   jognak    -   a    házastársi    lakáshasználat
      vonatkozásában  -   kitüntetett   szerepet   tulajdonít.   A
      kifogásolt szabályozás  személyek  megkülönböztetéséhez  nem
      vezet,   a    jogok   egyenlő    elosztásának    alkotmányos
      követelményét nem sérti, eltekintve attól, hogy a házastársi
      lakáshasználaton belül  az ún.  használati  jognak  "erősebb
      joggá" minősítése  a birtokláshoz  való vagy  egyéb jogokhoz
      képest alkotmányosan nem is értelmezhető megállapítás.

      Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az  e  körben
      előterjesztett  indítványi   érveket  is   megalapozatlannak
      találta és ezért elutasította.

      1. 3.  Visszautasította az  Alkotmánybíróság a Csjt. 31/B. §
      (1)  bekezdése,   valamint   a   31/C.   §   (2)   bekezdése
      alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére
      irányuló   indítványt   a   tulajdonvédelemmel   kapcsolatos
      alkotmányi rendelkezéseket  sértő kifogások tekintetében. Az
      Alkotmánybíróság e törvényi rendelkezések alkotmányosságát a
      2299/B/1991. AB  határozatában ( ABH  1992, 570-573.  )  már
      elbírálta és  kimondta, hogy a tulajdonjog valamely tartalmi
      elemének  a   korlátozása   csak   akkor   jár   magának   a
      tulajdonjognak mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így
      csak akkor  alkotmányellenes,  ha  az  nem  elkerülhetetlen,
      vagyis, ha  kényszerítő ok  nélkül történik,  továbbá  ha  a
      korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest
      aránytalan. A  támadott rendelkezésekben  meglevő  tulajdoni
      korlátozás kényszerítő  oka a  kiskorú  gyermek  alkotmányos
      jogvédelmének biztosítása ( Alkotmány 67. § (1) bekezdés ) ,
      illetőleg  a   házasság  intézményének  alkotmányos  oltalma
      ( Alkotmány  15.  § ) ,  miért  is  a  tulajdoni  korlátozás
      elkerülhetetlen, ugyanakkor  az  elérni  kívánt  alkotmányos
      céllal arányban áll.

      Ezekre az indokokra figyelemmel az indítványozó tulajdonjogi
      sérelmet  állító   érvelése  a   támadott   rendelkezésekkel
      kapcsolatban   alkotmánybírósági   határozattal   elbírálást
      nyert, ítélt  dolgot képez,  ezért  az  Alkotmánybíróság  az
      indítványt e körben visszautasította.

      2. Az  Alkotmány 15.  §-ában foglalt  rendelkezés szerint  a
      Magyar Köztársaság  védi a házasság és a család intézményét.
      Az Alkotmány  az  alkotmányos  védelem  egyetlen  szakaszban
      összevont  két   tárgyát  nem  az  ún.  alapjogi  fejezetben
      szabályozza,  az  Alkotmánybíróság  azonban  már  egy  korai
      határozatában kimondta,  hogy a  házasságra  és  a  családra
      vonatkozó  bizonyos,   alapvető  szabályok   alapjogokra  és
      kötelességekre  vonatkoznak   [ 4/1990.   ( III.   4.  )  AB
      határozat, ABH 1992, 28-31. ] .

      Az egyetlen  szakaszban tömörített  két intézmény  közül  az
      Alkotmány  első   helyen  a   házasság   intézményét   védi,
      ugyanakkor ilyen  védelmet  az  élettársi  kapcsolatnak  nem
      biztosít. Azzal,  hogy az  Alkotmány - a legfontosabb emberi
      jogi nemzetközi  egyezmények szövegezésének  megfelelően - a
      házasság  intézményének   biztosít   alkotmányos   védelmet,
      alkotmányos  alapot   teremt  arra,   hogy  a   jogalkotó  a
      házastársak lakáshasználatát  az egyéb közös lakáshasználati
      formáktól eltérően szabályozza.

      Ebből  következik,  hogy  az  indítványnak  azok  az  érvei,
      amelyek a  házastársak és  az élettársak  lakáshasználatának
      jogi rendezése  közötti megengedhetetlen  megkülönböztetésre
      vonatkoznak,  az   Alkotmány  alapján   nem  igazolhatók.  A
      támadott  lakáshasználati  rendelkezések  éppen  a  házasság
      alkotmányos védelmének  törvényi garanciái közé tartoznak. A
      jogalkotó az  Alkotmány alapján  tehát jogosult  -  éppen  a
      házasság alkotmányos  védelme érdekében  - a  házastársaknak
      otthont biztosító  közös lakás  használatára nézve  az egyéb
      vagyonjogi,   lakásjogi    rendelkezésektől   eltérő   olyan
      szabályok megalkotására,  amelyek elősegítik  a  házastársak
      számára a  közös gyermekkel  is rendelkező család alapítását
      és tartós  együttélését, egyúttal  elősegítik a  házastársak
      Csjt.   24.    §-a   szerinti   jogai   és   kötelezettségei
      megvalósítását,  kiteljesedését.   Az   Alkotmánybíróság   a
      995/B/1990. AB határozatában ( ABH 1993, 515, 519-520. ) már
      kifejtette, hogy a társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb
      és legtermészetesebb közössége a házasság és a család, amely
      alkotmányos alapintézmények  Alkotmánnyal  összhangban  álló
      védelméről a törvényhozónak megfelelően gondoskodnia kell.

      Mivel az  élettársi kapcsolat  -  a  házasság  intézményével
      szemben  -   kifejezett  alkotmányos   védelmet  nem  élvez,
      alkotmányjogi    szempontból     a     házastársak     közös
      lakáshasználata az  élettársak lakáshasználatával, illetőleg
      ennek jogi  rendezésével összehasonlíthatatlan. Az Alkotmány
      alapján tehát  e  lakáshasználatok  tekintetében  nincs  szó
      összemérhető    kategóriákról,     így    az    indítványban
      megfogalmazott ide tartozó kifogások is megalapozatlanok.

      3. Már  az eddig  kifejtettekből is  következik, hogy az ún.
      házastársi közös  lakás  kategóriájának  külön  szabályozása
      nemcsak az  Alkotmány  diszkriminációt  tiltó  70/A.  §  (1)
      bekezdésében foglaltakkal  nem áll  ellentétben, de  az  nem
      sérti a  tulajdoni formák egyenlőségére vonatkozó alkotmányi
      szabályt sem  [ Alkotmány 9.  § (1)  bekezdés ] , sőt  azzal
      értékelhető összefüggésben  nincs is.  A támadott családjogi
      rendelkezések   csak    részben   -    a   kiskorú   gyermek
      lakáshasználati joga  biztosítása érdekében  -  tartalmaznak
      tulajdonjogot korlátozó  rendelkezéseket, döntő többségükben
      azonban  nem   korlátozó,  hanem  olyan  különös  szabályok,
      amelyek a  tulajdon funkcionális jellegével kapcsolatosak és
      amelyek a  házasság és  a család  intézményeinek alkotmányos
      védelmét biztosító  törvényi garanciák közül valók. Logikus,
      hogy  a   pozitív  diszkrimináció   alkotmányos   lehetősége
      [ 9/1990. (IV.  25.) AB  határozat, ABH  1990, 46,  48. ]  a
      tulajdonjogra   is    vonatkozhat.   Ezt    mondta   ki   az
      Alkotmánybíróság,  amikor   megsemmisítette   a   társadalmi
      tulajdon fokozott  büntetőjogi  védelmét,  egyúttal  azonban
      nyitva hagyta annak alkotmányos lehetőségét, hogy a tulajdon
      funkciója  szerint   -  "a   tulajdon  tárgyának   közösségi
      rendeltetése, közszolgáltatásra  szánt  használata,  közcélú
      hasznossága"  alapján  -  szigorúbb  büntetőjogi  védelemben
      részesüljön  [ 6/1992.  (I. 30.)  AB   határozat, ABH  1992,
      43. ] .

      A házastársi  közös  lakás,  illetőleg  annak  használata  a
      tulajdon funkció szerint elismert megkülönböztetésének ilyen
      alkotmányos lehetőségén  nyugszik és  az Alkotmány házasság-
      és családvédelmi  szabályaival  áll  összhangban,  vagyis  a
      tulajdon  funkcionális  és  szociális  indokú  kötöttségével
      kapcsolatos,   amely  alkotmányosan  megengedett  [ 57/1994.
      (XI.17.) AB határozat, ABH 1995, 316,  321-324.  ]. Ezen  az
      alapon sem  áll meg  tehát az  ún. "házastársi  közös lakás"
      indítvány szerinti  "fogalmi alkotmányellenessége", már csak
      azért  sem,   mert  az   Alkotmánybíróság   108/B/1992.   AB
      határozatában     foglaltak     szerint     alkotmányellenes
      megkülönböztetés   csak    akkor   állapítható    meg,    ha
      összehasonlítható helyzetben  levő személyek  között tesz  a
      jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjogsérelmet okoz,
      illetőleg   azzal    az   egyenlő    méltóság    alkotmányos
      követelményét  sérti.  Nem  minden  személyek  közötti  jogi
      megkülönböztetés  minősül  tehát  alkotmányellenesnek  ( ABH
      1994, 523.  ) . A 881/B/1991. AB határozat szerint pedig nem
      minősül  megengedhetetlen  megkülönböztetésnek,  ha  a  jogi
      szabályozás eltérő  jogalanyi körre  vonatkozóan állapít meg
      eltérő rendelkezéseket ( ABH 1992, 474, 477. ) .

      A  házastársak  és  az  élettársak  lakáshasználata  közötti
      eltérő jogi rendezés tehát ezért sem ellentétes az Alkotmány
      diszkriminációt tiltó  rendelkezésével és a tulajdoni formák
      egyenlő védelmére vonatkozó szabályával.

      4.  Alkotmányosan   tiltott,  egyenlőtlen  jogelosztást  nem
      valósít  meg   a  sérelmezett   szabályozás  a   házasságból
      született gyermekek,  továbbá az élettársi kapcsolatból vagy
      egyéb házasságon  kívüli  kapcsolatból  született  gyermekek
      tekintetében sem.  Egyfelől azért,  mert  a  Csjt.  támadott
      31/A. §  (2) bekezdése, továbbá 31/B. § (2) és (3) bekezdése
      pusztán  a   házastársakkal  együtt   lakó  kiskorú  gyermek
      lakáshasználati jogáról  rendelkezik,  a  szabályozás  tehát
      egyformán  vonatkozik   a  házastársak   közös,  házasságból
      született gyermekére  és a házastársak korábbi házasságából,
      vagy   élettársi    kapcsolatából    született,    illetőleg
      örökbefogadott vagy  nevelt, de  velük a közös lakásban lakó
      gyermekére  is.   Megengedhetetlen  diszkrimináció  tehát  e
      tekintetben nem áll fenn.

      De nem  sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését a rendezés
      olyan összefüggésben  sem, hogy  az csak a házastársak közös
      lakásában  lakó   kiskorú  gyermekre   van  tekintettel,  az
      élettársak vagy  más házasságon  kívüli  együttélési  formák
      közös  lakásában   lakó  gyermekekre   azonban  már   nincs.
      Kétségtelen,  hogy  az  élettársak  lakáshasználati  jogának
      rendezését  akkor   sem  a  Csjt.  kifogásolt  rendelkezései
      alapján kell  megoldani, ha közös lakásukban kiskorú gyermek
      is  lakik.   A  speciális  családjogi  szabályok  azonban  a
      házastársi közös  lakáshasználatról rendelkeznek  és ebben a
      körben  rendelik   figyelembe  venni   a   kiskorú   gyermek
      alkotmányosan is  biztosított jogvédelmét,  ami azonban  nem
      jelenti azt,  hogy az élettársak ( más együttélők ) gyermeke
      a lakáshasználat tekintetében hátrányosabb helyzetben volna.
      Éspedig  azért  nem,  mert  a  Csjt.  77.  §  (1)  bekezdése
      általánosságban - tehát a házassági köteléktől függetlenül -
      teszi a szülők kötelességévé, hogy kiskorú gyermekük állandó
      lakásáról gondoskodjanak.  Ez a  törvényi rendelkezés  egyik
      garanciális biztosítéka  az Alkotmány  15. §-a családvédelmi
      szabályának, továbbá  az Alkotmány  67. §  (1)  bekezdésében
      foglaltaknak, amely  szerint  a  gyermekeknek  joguk  van  a
      család  ( a   szülők )  részéről   megfelelő  oltalomra   és
      gondoskodásra, amelybe  a kiskorú  gyermek lakhatási jogának
      biztosítása kétségkívül beletartozik.

      A család  alkotmányos védelme  nemcsak a  házasságon alapuló
      családra, hanem a szociológiai értelembe vett családi életre
      is  vonatkozik   [ a  Strasbourg-i   Emberi   Jogi   Bíróság
      gyakorlatával egyezően  ( Marckx v.  Belgium, Series  A. No.
      31.  )   ] .  Ez  pedig  azt  jelenti,  hogy  a  hagyományos
      értelemben vett, de nem házassági köteléken alapuló családok
      és  az   abban   élő   kiskorú   gyermekek   lakáshasználati
      jogosultságát éppúgy megfelelően figyelembe kell venni, mint
      a  házastársakkal   élő  kiskorú  gyermek  "lakásjogát".  Az
      Alkotmánybíróság a  995/B/1990. AB határozatában ( ABH 1993,
      528-529. )  fejtette ki,  hogy a kiskorú gyermek alkotmányos
      jogvédelmének biztosítása  érdekében a  gyermek javára  -  a
      családon belül  - a  jog "pozitív diszkriminációt" alkalmaz,
      amely a  gyermek - szülővel szembeni - "mindenek felett álló
      érdekének" szem előtt tartását jelenti. Ennek az alkotmányos
      követelménynek érvényesülnie  kell mind  a  törvényhozásban,
      mind pedig  a jogalkalmazásban.  Mivel az  élettársak  ( más
      együttélők ) lakáshasználatának  a rendezésénél  nincs olyan
      szabály,  amely   ennek  a   szempontnak  az  érvényesítését
      akadályozná vagy korlátozná, a házastársak lakáshasználatára
      vonatkozó  speciális   törvényi  rendezés  nem  valósít  meg
      tiltott   diszkriminációt.    A   jogalkalmazónak    nemcsak
      lehetősége,  de   alkotmányos  kötelessége   is,   hogy   az
      élettársak közös tulajdonában álló közös lakás használatának
      rendezésénél   a    Legfelsőbb   Bíróság    PK.   8.   számú
      állásfoglalásában kifejtett  elvek között  a kiskorú gyermek
      "mindenek felett álló érdekét" megfelelően figyelembe vegye,
      és ugyanez vonatkozik más lakáshasználati formákra is. Ennek
      biztosítása akár közvetlenül az Alkotmány alkalmazásával, de
      a  Csjt.   77.  §   (1)   bekezdésének   alkalmazásával   is
      megtörténhet.

      A   kifogásolt    szabályozás   tehát    -   bár   speciális
      rendelkezéseket tartalmaz a házastársakkal együttélő kiskorú
      gyermekekre -  nem valósít  meg a házasságból született és a
      házasságon kívül  született gyermekek  között "egyéb helyzet
      szerinti"  megengedhetetlen   megkülönböztetést,  ezért   az
      indítvány ebben az összefüggésben is megalapozatlan.

      5.  Ahogy   erre  az   Alkotmánybíróság  a  2299/B/1991.  AB
      határozatában ( ABH  1992, 572.  ) rámutatott,  a  jogalkotó
      alkotmányos kötelessége,  hogy a házasság felbontása esetére
      a gyermek alkotmányos jogait szem előtt tartva szabályozza a
      volt házastársak  vagyoni viszonyainak  rendezését és  ennek
      során a  vagyoni jogokat  megelőzően,  szükség  esetén  azok
      korlátozásával  biztosítsa  a  kiskorú  gyermek  alkotmányos
      jogvédelmét, egyebek  között a gyermek lakáshasználati jogát
      is.  Az  Alkotmánybíróság  tehát  az  Alkotmány  67.  §  (1)
      bekezdésének abból  a szabályából,  amely szerint  a  Magyar
      Köztársaságban  minden   gyermeknek  joga   van  a  családja
      részéről  arra   a  védelemre   és  gondoskodásra,  amely  a
      megfelelő   testi,   szellemi   és   erkölcsi   fejlődéséhez
      szükséges,   közvetlenül    levezette   a    gyermeknek    a
      lakáshasználathoz való  jogát,  amelyre  nézve  egyébként  a
      Csjt.  77.   §  (1)  bekezdése  kifejezett  rendelkezést  is
      tartalmaz. Ez  a  jog  minden  kiskorú  gyermekre  egyformán
      vonatkozik, ennek a jognak az érvényesítése és biztosítása a
      jogalkalmazónak  akkor   is  kötelessége   volna  -  éspedig
      élettársi vagy  egyéb életközösségi kapcsolat esetén is - ha
      erről a  Csjt. speciális rendelkezést nem tartalmazna. Ahogy
      erre az  Alkotmánybíróság az  ún. abortusz-határozatában,  a
      64/1991. (XII.  17.) AB  határozatában ( ABH  1991, 315. ) -
      más  összefüggésben   -  rámutatott,  az  alkotmányos  jogok
      biztosítása a  jogalkalmazónak akkor is kötelessége, ha erre
      speciális törvényi  rendelkezések  nem  is  teremtik  meg  a
      szükséges hivatkozási alapot.

      Nem  áll  fenn  tehát  alkotmányellenes  megkülönböztetés  a
      kiskorú gyermekek  házassági kötelékből vagy azon kívül való
      származása tekintetében  és alaptalan az indítvány a kiskorú
      gyermekek lakáshasználati  jogának tagadása  vonatkozásában,
      mert ez a jog az Alkotmányból egyenesen következik.

      6. Ennek  az Alkotmányból  közvetlenül  következő  jognak  a
      garantálása  szükségszerűen   együtt   jár   a   tulajdonjog
      korlátozásával, a  korlátozásnak tehát  kényszerítő oka, így
      az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy a Csjt. 31/B. §-ában
      szereplő támadott  szabályozás a  gyermek alapvető  jogainak
      biztosítása érdekében  elkerülhetetlen, és  minthogy az csak
      kivételesen  és   a  szigorú   törvényi  feltételek  mellett
      alkalmazható, a  korlátozás a feltétlenül szükséges mértéket
      nem haladja  meg, vagyis  az az  elérni  kívánt  alkotmányos
      céllal arányban  áll, így  ez a szabályozás az Alkotmány 13.
      §-ában foglalt,  illetőleg 8.  §  (2)  bekezdésében  foglalt
      rendelkezéseket sem sérti. Az indítvány erre vonatkozó része
      is megalapozatlan.

      7. Az  indítvány  egyes  rész-előadásaival  kapcsolatban  az
      Alkotmánybíróság még a következőkre mutat rá :

      7. 1. A Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a
      házastársak   autonómiája    körébe   tartozó   szabály,   a
      házastársak  közös   döntése,  amely   -  ugyanúgy   mint  a
      házastársak egyéb  vagyoni viszonyait rendező megállapodás -
      semmiféle összefüggésben  nincs az  Alkotmány  70/A.  §  (1)
      bekezdésében    foglaltakkal.     A     szabadon     köthető
      megállapodásnak semmi  köze nincs  ahhoz, hogy a házastársak
      között   megvalósul-e   közös   lakáshasználat   vagy   nem,
      illetőleg, hogy  a házastársak  egyéb  vagyoni  viszonyaikat
      milyen tartalmú  megállapodással  rendezik  vagy  rendezik-e
      egyáltalán. Az  Alkotmány  szempontjából  nincs  jelentősége
      annak sem,  hogy a  házastársak között létrejön-e bérlőtársi
      viszony.   A    kifogásolt   rendelkezés    a    házastársak
      lakáshasználatának rendezésére  vonatkozó  szabályok  körébe
      esik, vagyis  fogalmilag csak  a közös használatú házastársi
      lakásra vonatkozhat, így a szabály összehasonlíthatatlan más
      tulajdoni  illetőleg   lakáshasználati  formákkal,   amelyek
      házastársi  "közös  lakáshasználatnak"  nem  minősülnek.  Az
      indítványban felhozott  példáknak  alkotmányos  relevanciája
      nincs,  mert   egészen  másról   szólnak,  mint   amiről   a
      sérelmezett törvényi szabály rendelkezik.

      7.  2.   A  Csjt.   31/A.  §   (2)  bekezdése   -  a   bírói
      kezdeményezésben kifejtett  állásponttal ellentétben  -  nem
      eljárásjogi, hanem  anyagi jogi  szabály. Ez a szabály teszi
      lehetővé  a   házastársak  szerződési   megállapodásának   a
      félretételét vagyis  korlátozza a  szerződési szabadságot. A
      szerződési szabadságot  az  Alkotmánybíróság  13/1990.  (VI.
      18.) AB  határozatában ( ABH  1990, 55.  ) az Alkotmány 9. §
      (1) bekezdése alapján a piacgazdaság lényegi elemeként fogta
      fel, azt  önálló alkotmányos jognak tekintette. A szerződési
      szabadság tehát  - ahogy  ezt később  az Alkotmánybíróság  a
      32/1991. (VI.  6.) AB  határozatában kifejtette  ( ABH 1991,
      153-154. )  - nem  minősül alkotmányos alapjognak, így rá az
      Alkotmány 8.  § (1)  bekezdésében  foglalt  rendelkezés  nem
      vonatkozik. Téves  tehát az  indítványnak az az álláspontja,
      amely szerint  a  sérelmezett  rendelkezés  ezen  az  alapon
      alkotmányellenes.

      Nincs összefüggésben  a támadott  szabály a  jogbiztonságot,
      mint a  jogállamiság lényegi elemét deklaráló Alkotmány 2. §
      (1) bekezdésében  foglalt rendelkezéssel sem, így a támadott
      törvényi  rendelkezés  nem  ellentétes  az  Alkotmánynak  az
      indítványban felhívott szabályaival.

      7. 3.  Az indítványozónak  az a  kifogása sem  megalapozott,
      amely szerint  a bíróság  alkotmányosan "nem  szólhat bele a
      házasfelek megállapodásába".  A Csjt-nek  a gyermek érdekeit
      védő számos  rendelkezése kogens,  félre  nem  tehető.  Ezek
      alkotmányos alapját  az Alkotmány  67.  §  (1)  bekezdésében
      foglalt rendelkezés  adja. Ott,  ahol a törvényhozó a kogens
      szabályoktól a szülőknek eltérést engedett - mint a támadott
      rendelkezések  esetén   -  ezt  azzal  a  feltétellel  tette
      lehetővé, hogy  a  bíróság  a  szülők  megállapodásába  -  a
      gyermek érdekeire  tekintettel - beavatkozhat. Ezért a Csjt.
      e szabálya sem áll ellentétben az Alkotmánnyal.

      7. 4.  A  Csjt.  31/B.  §  (1) - (6)  bekezdéseiben  foglalt
      rendelkezéseket kifogásoló  kezdeményezéssel kapcsolatban az
      Alkotmánybíróság - a már kifejtetteken túl - utal arra, hogy
      az  objektíve  megoszthatatlan  lakáshasználat  rendezésénél
      semmiféle alapjogi  korlátozás nincs, a kifogásolt szabály a
      közös  tulajdonra,   mint  sajátos  jogközösségre  tartalmaz
      speciális rendelkezést,  amely rendelkezés nélkül is a közös
      tulajdon használatának  rendezése  ugyanerre  az  eredményre
      vezethetne. Ugyanis  ha a  közös tulajdonú  lakás  objektíve
      megoszthatatlan -  és a  felek  valamelyike  ezt  kéri,  más
      megoldás  nem   lévén  -   az  egyik  tulajdonostársat  kell
      feljogosítani a  kizárólagos használatra  a többlethasználat
      megfelelő   ellenértéke   fejében.   A   támadott   törvényi
      rendelkezés a  házasság és a család védelmének szempontjával
      tetézi az  e körben  egyébként figyelembe  vehető  általános
      szabályokat, így  az az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem
      sérti.

      Miként  az   ún.  szubjektív   megoszthatatlanság   törvényi
      megoldása sem. Mert ez a törvényi rendelkezés jogkorlátozást
      eredményez ugyan,  de  a  korlátozás  szükséges  és  arányos
      alkotmányi  indoka   az  Alkotmány  15.  §-ában  biztosított
      oltalom, vagyis  a család  védelme,  illetőleg  a  felróható
      magatartást  nem   tanúsító  házastárs   ( volt  házastárs )
      személyiségi jogainak  a védelme, amelyek az Alkotmány 54. §
      (1)  bekezdésével   oltalmazott  emberi  méltósághoz  fűződő
      alapjogból származnak  [ 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH
      1990,  44-45.   ) .  Az   összeférhetetlen,   a   megosztott
      lakáshasználatot  lehetetlenné   tevő  házastárs  használati
      jogának a megszüntetése tehát az Alkotmány alapján szükséges
      és arányos  tulajdonjogi korlátozás,  így a  szabályozás nem
      sérti  az   Alkotmány  8.   §   (2)   bekezdésében   foglalt
      rendelkezést.

      7. 5.  Az Alkotmánybíróság  a 2299/B/1991.  AB határozatában
      ( ABH 1992,  572-573. ) .  kifejtette, hogy a Csjt. 31/C. §-
      ában  szabályozott   lakáshasználati   jog   ellenértéke   a
      tulajdonjog ténylegesen  meglevő ( fennálló ) korlátozásának
      megszüntetéséért járó  pénzösszeg,  így  az  nem  jelenti  a
      tulajdonjognak, mint  alkotmányos alapjognak a korlátozását.
      A lakáshasználati  jog ellenértéke  éppen - a házasságnak az
      Alkotmányban védett  intézménye folytán  - azért jár, mert a
      korábban fennálló  tulajdoni, illetőleg  bérleti korlátozás,
      amelyet a  távozó  házastárssal  való  közös  lakáshasználat
      jelentett,   megszűnik,    vagyis   a    lakás   kizárólagos
      használatához jutó házastárs "gazdagodik". A lakáshasználati
      jog ellenértéke  a jogvesztés ellentételezéseként bevezetett
      törvényi  intézmény,   amely   az   indítványban   felhívott
      alkotmányi   rendelkezésekkel    nemcsak   ellentétben,   de
      összefüggésben sem  áll. Ezért az indítvány e tekintetben is
      megalapozatlan.

      A lakáshasználati jog ellenértéke az alkotmányosan deklarált
      piacgazdasággal  [ Alkotmány   9.  §  (1)  bekezdés ]  sincs
      semmiféle összefüggésben, mert ahogy ezt az Alkotmánybíróság
      a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kifejtette ( ABK 1994,
      119-120. ) ,  a szélső  esetektől eltekintve  a piacgazdaság
      irreleváns   minden    alkotmányossági    vizsgálatnál.    A
      piacgazdaság   sérelmére    hivatkozva   semmilyen   alapjog
      sérelmének alkotmányellenessége  ugyanis nem  dönthető el. A
      piacgazdaság nem  alapjog, hanem  alkotmányos cél, így azzal
      semmilyen jogi  kapcsolatban nem  áll a  lakáshasználati jog
      ellenértéke. Az  ellenérték számítási  módja pedig egy olyan
      technikai  rendelkezés,   amelynek  alkotmányossági  mércéje
      nincs. Csak  akkor lenne, ha az értékszámítás módja alapjogi
      sérelemmel járna,  ez azonban  az adott  összefüggésben  nem
      állapítható meg.  Az  indítvány  tehát  ebben  a  körben  is
      megalapozatlan.

      7. 6. Ahogy erre az Alkotmánybíróság fentebb már rámutatott,
      a     Csjt.     31/D.     §-ában     foglalt     rendelkezés
      alkotmányellenessége sem  az Alkotmány  7. §  (1) bekezdése,
      sem pedig 70/A. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg.

      8.  A   Csjt.  31/E.  §-ának,  továbbá  az  Lt.  31.  §  (3)
      bekezdésének alkotmányellenességét az indítvány az Alkotmány
      egyetlen  rendelkezésével  sem  támasztotta  alá,  ezért  az
      Alkotmánybíróság   az    indítványt   e   vonatkozásban   is
      elutasította.

      A kifejtett  indokokra  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a
      bírói  kezdeményezést   mind  általánosságban,   mind  egyes
      konkrét indítványok  tekintetében megalapozatlannak  találta
      és elutasította, illetőleg az ítélt dolognak minősülő körben
      visszautasította.
                             Dr. Sólyom László
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal         Dr. Kilényi Géza
                   alkotmánybíró           alkotmánybíró

                              Dr. Lábady Tamás
                            előadó alkotmánybíró

                             Dr. Schmidt Péter
                               alkotmánybíró

              Dr. Szabó András         Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró

                 Dr. Vörös Imre         Dr. Zlinszky János
                   alkotmánybíró           alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        1097/B/1993
        Date of the decision:
        .
        02/20/1996
        .
        .