A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezés
tárgyában meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a házasságról, a családról és a
gyámságról szóló, többször módosított 1952. évi IV. törvény
( a továbbiakban : Csjt. ) 31/B. § (1) bekezdésében,
valamint a 31/C. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések
alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése
iránti bírói kezdeményezést - a tulajdonjog alkotmányos
sérelmének összefüggésében - visszautasítja, egyebekben
pedig a 31/A-31/E. §-aiban foglalt rendelkezések, továbbá a
lakások és helyiségek bérletére, valamint az
elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993.
évi LXXVIII. törvény ( a továbbiakban : Lt. ) 31. § (3)
bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének
megállapítására vonatkozó bírói kezdeményezést és e
rendelkezések megsemmisítése iránti indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény ( a
továbbiakban : Abtv. ) 38. §-a alapján az Alkotmánybíróság
eljárását kezdeményező bíró - a Dunakeszi Városi Bíróság
előtt folyamatban levő 8. P. 20. 869/1993. és 8. P. 20.
919/1993. számú, valamint a Bicskei Városi Bíróság 2. P. 20.
298/1993. számú, házastársi lakáshasználat rendezése iránti
perek tárgyalásának egyidejű felfüggesztése mellett -
indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a
Csjt. házastársi lakáshasználat rendezéséről szóló 31/A-
31/E. §-aiban foglalt szabályai, továbbá az Lt. 31. § (3)
bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességét és az
alkotmányellenes rendelkezéseket semmisítse meg.
2. A bírói kezdeményezéssel támadott törvényi szabályok a
következőképpen rendelkeznek :
2. 1. A Csjt-nek a házastársak jogairól és kötelességeiről
szóló IV. fejezete 3. címe a házastársak lakáshasználata
rendezése körében az alábbi szabályokat tartalmazza :
Csjt. 31/A. § (1) A házasulók a házasságkötés előtt,
valamint a házastársak a házasság felbontása esetére
rendezhetik a közös lakás további használatát, így
megállapodhatnak abban is, hogy az egyik házastársa a lakást
elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja. A
megállapodást közokiratba vagy jogi képviselő által
ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.
(2) A házasság felbontás esetén a bíróság csak a kiskorú
gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel rendezheti a
lakás használatát a házastársak megállapodásától eltérően.
Csjt. 31/B. § (1) Ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy
mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak,
a házasság felbontása esetén - kérelemre - a bíróság dönt a
lakás használata felől.
(2) A házastársak kiskorú gyermekének lakáshasználati jogát
- életkörülményeinek megfelelően - általában a volt közös
lakásban kell biztosítani, kivéve, ha más állandó lakása
van.
(3) Ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy
önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat
illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és
csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott
vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra
jogosult gyermek nála van elhelyezve. Szolgálati lakás
esetében azonban a bérlőt a lakás elhagyására nem lehet
kötelezni.
(4) A bíróság a házastársak közös tulajdonában vagy közös
bérletében levő lakásának használatát megosztja, ha azt a
lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek
száma lehetővé teszi. Nem osztható meg a lakás használata,
ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös
használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek
érdekeinek súlyos sérelmével jár.
(5) Ha a lakás használata nem osztható meg, a bíróság közös
tulajdonban álló lakás esetében az egyik házastársat az
egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, illetve
bérlakás esetében a bérlőtársi jogviszonyt megszünteti, és
az egyik házastársat a lakás elhagyására kötelezi.
(6) A bíróság - a házastársak egyikének kérelmére - a
bérlőtársi jogviszonyt akkor is megszüntetheti, ha a közös
lakást két másik lakásra el lehet cserélni és a lakáscsere
folytán mindkét házastársa megfelelő lakáshoz jut. Ilyen
esetben a bíróság meghatározza, hogy melyik lakásba, melyik
volt házastárs költözzék. Ilyen kérelemnek akkor is helye
van, ha a bíróság a lakás használatáról már egyéb módon
döntött. A 18. § (3) bekezdését ilyen kérelemre nem kell
alkalmazni.
Csjt. 31/C. § (1) A lakásból távozó házastárs a
lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult.
(2) A lakáshasználati jog ellenértéke - közös tulajdonban
vagy valamelyik házastárs tulajdonában álló lakás esetén - a
lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete.
Bérlakás esetén a lakáshasználati jog ellenértéke legalább a
hasonló önkormányzati bérlakásra - a szerződés közös
megegyezéssel történő megszüntetése esetére - az
önkormányzat rendeletében meghatározott pénzbeli térítés
mértékének megfelelő összeg, függetlenül attól, hogy a
távozó házastárs milyen lakásba kötözik.
(3) A távozó házastársa a használati jog ellenértékének arra
a részre tarthat igényt, amely őt a visszamaradt volt
házastársa és a lakáshasználatra jogosult gyermekek számára
figyelemmel, arányosan megilleti. A távozó házastárs
igényelheti az értéknövelő - meg nem térült - ráfordítások
költségét is, ha a ráfordítás a használati jog
ellenértékében nem fejeződik ki. A jogosultnak járó összeg -
különös méltánylást érdemlő esetet kivéve - a használati jog
ellenértékének egyharmadánál kevesebb nem lehet, kivéve, ha
a bíróság az egyik házastárs különvagyonában levő lakás vagy
szolgálati lakás elhagyására kötelezte a másik házastársat,
vagy ha a lakásnak a házasságkötést megelőzően önálló
bérlője a lakásban maradó házastárs volt.
(4) Ha a lakásban maradó házastárs az ellenérték
megfizetésére nem képes, illetőleg erre a célra
felhasználható különvagyona nincsen, vagy egyébként, ha
kéri, a házastársi közös vagyon rá eső részét az ellenérték
összegével csökkenteni kell.
(5) A használati jog ellenértéke a lakás elhagyásával
egyidejűleg esedékes.
Csjt. 31/D. § Bérlakás esetében, ha valamelyik házastárs a
lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bíróság - a
visszamaradt házastárs kérelmére - az eltávozott házastárs
bérlőtársi jogviszonyát megszünteti. A házastárs azonban a
használati jog ellenértékének rá erő részét igényelheti.
Csjt. 31/E. § A házastársak lakáshasználatának rendezése
során a végrehajtási eljárásra a lakásbérletre vonatkozó
szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
2. 2. Az Lt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a bíróság
a házasság felbontása során valamelyik felet saját
elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül kötelezi az
önkormányzati lakás elhagyására, elhelyezéséről az
önkormányzat gondoskodik. Az önkormányzat rendeletében
határozza meg, hogy az elhelyezésre jogosultat milyen lakás
illeti meg.
II.
Az indítványozó bíró a bírósági tárgyalásokat felfüggesztő
végzéseiben a házastársi lakáshasználat jogintézményét mind
általánosságban, mind az egyes rendelkezések tekintetében az
Alkotmány több szabályával is ellentétben állónak találta és
alkotmányossági kifogásait a bírósági határozatokban a
következők szerint fogalmazta meg :
1. Általánosságban kifejtette, hogy a bíróság álláspontja
szerint a házastársi lakáshasználat jogintézménye az ún.
szocialista jog terméke, amely - szovjet minta alapján - a
magánjogi viszonyoktól elkülönített törvényi rendelkezések
összefoglalása, és amely a paternalista szocialista állam
jogalkotó tevékenységét tükrözi, ezért az intézmény egészét
tekintve is ellentétben áll a jogállamiságot és a
piacgazdaságot deklaráló Alkotmány számos rendelkezésével.
A szabályozás sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
meghatározott jogállamiságot, az Alkotmány 7. § (1)
bekezdését, mert nem biztosítja "a belső jog összhangját",
ellentétes az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében foglalt
rendelkezésekkel, mert alkotmányos alapjogokat sért és
megengedhetetlenül korlátoz, nem felel meg az Alkotmány 9. §
(1) bekezdésében deklarált piacgazdaság követelményének és
sérti a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságára és
egyenlő védelmére vonatkozó alkotmányos követelményt, az
Alkotmány 13. §-ával ellentétben nem biztosítja a
tulajdonhoz való jogot, ellentétben áll a házasság és a
család védelmét biztosító alkotmányi szabállyal ( Alkotmány
15. § ) , az emberi méltóság Alkotmány 54. § (1)
bekezdésében biztosított alapjogának a sérelmével jár és
számos vonatkozásban ellentétes az Alkotmány diszkriminációt
tiltó 70/A. § (1) bekezdésében foglalt szabályával.
Ez utóbbi alkotmányi rendelkezés tekintetében az
indítványozó megengedhetetlen megkülönböztetést lát a
támadott szabályozás folytán a házastársak és az élettársak
lakáshasználatára vonatkozó törvényi szabályok között, a
házasságból, illetőleg az élettársi kapcsolatból vagy
egyébként házasságon kívül született gyermek
"lakáshasználati joga" között, és az indítványozó szerint
megvalósul az alkotmányosan tiltott diszkrimináció a
házastársak közös tulajdona és egyéb tulajdona, a
tulajdonjog tárgyai és a tulajdonjog tartalmi
részjogosítványai tekintetében is. Az indítványban foglaltak
szerint alkotmányellenes már magábanvéve a "házastársi közös
lakás" kategóriája, a bíróság feljogosítása hivatalbóli
eljárásra, továbbá a "lakáshasználati jog ellenértékének"
intézménye.
2. Részleteiben az indítványozó véleménye szerint a
kifogásolt rendelkezések az alábbi alkotmányi szabályokkal
állnak ellentétben :
2. 1. A sérelmezett szabályozás kizárólag a házasságból
született kiskorú gyermek védelmét szolgálja, holott a
gyermek alkotmányos jogvédelmének minden gyermekre egyformán
ki kell terjednie. Ezért ez a jogi megoldás sérti az
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének rendelkezését. Mivel a
házasságból született gyermekre is csak a házasság
felbontásakor van tekintettel, velük szemben hátrányosabb
helyzetbe kerülnek azok a kiskorú gyermekek, akik a házasság
felbontása után is a volt házastársak közös lakásában élnek.
2. 2. A támadott rendelkezések a tulajdonjog, mint
alkotmányos alapjog lényeges tartalmának a korlátozásával
járnak azáltal, hogy kifogásolható magatartására tekintettel
a volt házastárs megfosztható a közös lakás használati
jogától. Ez pedig ellentétes az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésével. Ugyanezt az alkotmányi rendelkezést sérti az a
törvényi szabály, amely szerint a volt házastárs akkor is
kötelezhető a közös lakás elhagyására, ha annak használata
objektíve megoszthatatlan.
2. 3. Annak folytán, hogy a kifogásolt rendelkezések az
élettársak lakáshasználatára nem alkalmazhatóak, a
szabályozás a házastársak és az élettársak között - egyéb
helyzet szerint - úgy különböztet, hogy az az Alkotmány
70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal ellentétben áll. Az
élettársak közös tulajdonú lakásának használata ugyanis csak
a Ptk. 140. §-ában foglaltak, továbbá a Legfelsőbb Bíróság
PK. 8. számú állásfoglalásában foglaltak szerint rendezhető,
e rendelkezések pedig nem teszik lehetővé, hogy a bíróság
valamelyik fél javára kizárólagos használatot biztosítson. A
Csjt. megoldása éppen ezért az Alkotmány 15. §-ában
foglaltakkal is ellentétben áll, mert a házastárs
tulajdonjogát korlátozhatóbbá teszi, mint az élettársét.
2. 4. A tulajdonjog tartalmát a használat, a birtoklás és a
rendelkezés joga tölti ki. Mivel a kifogásolt szabályozás
"jogelméletileg a szocialista személyi tulajdon elveire
épül", a tulajdonjog tartalmi elemei között
megengedhetetlenül diszkriminál azáltal, hogy a használat
jogát "erősebb" joggá teszi a birtokláshoz való, továbbá a
rendelkezési joghoz képest. Tekintve, hogy a tulajdonjog az
Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjogi védelemben
részesül, a szabályozás a tulajdonjog alkotmányos védelmét
biztosító alkotmányi rendelkezéssel is ellentétben áll
( Alkotmány 13. § ) . A tulajdonjog tartalmi elemei közötti
megengedhetetlen különbségtétel folytán a szabályok
ellentétben állnak a Polgári Törvénykönyv ( a továbbiakban :
Ptk. ) tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseivel, márpedig
a Ptk-val, mint kódex igényű törvénnyel nem állhat
ellentétben tulajdonjogi rendelkezés. Ez a konstrukció sérti
az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, amely a "belső jog
összhangjáról" tartalmaz alkotmányos tételt.
2. 5. Ha a házastársak tulajdonában a házasság felbontásakor
több lakás van, a kifogásolt szabályok egyedül a házastársak
által ténylegesen használt "közös lakásra" alkalmazhatóak,
minden további lakástulajdon tekintetében a bíróságnak a
házassági vagyonjog szabályai szerint kell a házastársi
vagyonközösséget felszámolni. Ez a szabályozás a házastársak
többféle lakástulajdona vonatkozásában tiltott
diszkriminációt valósít meg. Különösen sérelmes a kifogásolt
törvényi rendelkezés minden olyan esetben, amikor a
tulajdonos vagy a bérlő házastárs külön tulajdonába vagy
bérleményébe házastársát nem engedi be és ennek folytán
házastársi "közös lakáshasználat" nem jön létre. Ez a
helyzet akkor is, amikor az Lt. 21. § (1) bekezdése alapján
a bérbeadó nem járul hozzá ahhoz, hogy a bérlő házastársát
bérlőtársként a lakásba fogadja. Akkor tehát, amikor
"házastársi közös lakáshasználat" nem keletkezik, más
jogszabályi rendelkezések alapján történik a házastársak
"lakásjogi helyzetének" elbírálása, az ilyen szabályozás
pedig az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.
2. 6. A sérelmezett szabályok szerint a bíróság a
házastársak, volt házastársak lakáshasználatát - a kiskorú
gyermek lakáshasználati jogára figyelemmel - a házastársak
megállapodásától eltérően is rendezheti. Ez az "eljárási
szabály", amely a bíróság hivatalbóli döntését is lehetővé
teszi, ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 8. §
(1) bekezdésével és a házastársak, volt házastársak
önrendelkezési jogát is magábafoglaló alkotmányi szabállyal,
az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével. Mivel jogi értelemben a
gyermeknek lakáshasználati joga nincs, a bíróság
felhatalmazása a hivatalból történő eljárásra
jogbizonytalanságot eredményez, sérti a felek "szabad
akaratát", ezáltal alapvető jog lényeges tartalmát is
korlátozza. A sérelmezett szabály megvalósítja "a
tulajdonjog tartalma szerinti különbségtételt" és a "belső
jog egységének" alkotmányos követelményébe ütközik.
2. 7. Az indítványban foglaltak szerint a lakáshasználati
jog ellenértéke egy olyan vagyon értékű jogot teremt, amely
csak lakás, éspedig ún. "házastársi közös lakás" esetén
keletkezik és amely éppen ezért az Alkotmány alapján a
tulajdonjog tárgya szerint megengedhetetlen különbségtétel.
E joggal szemben ugyanis minden más vagyontárgy esetén a
használatból kiesett házastársat csak "kártérítési igény"
illeti meg. Minthogy pedig a lakáshasználati jog
ellenértékének számítása "fiktív" módon történik, a
szabályozás ellentétes az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében
foglaltakkal. Piacgazdaság viszonyai között, ahol a köz- és
magántulajdon egyenjogú és a tulajdonformák között különbség
nincs, alkotmányosan megengedhetetlen a tulajdonjog tárgyára
vonatkozó - az általánostól eltérő - ilyen szabályozás.
2. 8. A házastársi közös lakást a visszatérés szándéka
nélkül elhagyó házastárs javára megállapítható
lakáshasználati jog ellenértéke is sérti az Alkotmány 7. §
(1) bekezdését és 70/A. § (1) bekezdését, mert olyan vagyoni
jogot biztosít a távozó házastárs javára, amely más
tulajdoni tárgy, illetőleg használati jogot tartalmazó
vagyonértékű jog esetében nem áll fenn.
3. Mivel az Lt. 31. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés
alapját a Csjt. támadott szabályai adják, e rendelkezés is
alkotmányellenes és megsemmisítése indokolt.
III.
A bírói kezdeményezés formájában előterjesztett indítványt
az Alkotmánybíróság mind általánosságban, mind részleteiben
megalapozatlannak találta, ezért elutasította, a res
judicata tekintetében pedig visszautasította.
1. Elöljáróban az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezés
egyes állításaival kapcsolatban a következőkre mutat rá :
1. 1. Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdésében írt szabály
nem "a belső jog összhangjának" biztosítására vonatkozó
alkotmányos követelmény, hanem a rendelkezés szerint a
Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a
vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog
összhangját. Ahogy erre az Alkotmánybíróság már 1990-ben, a
30/1990. (XII. 15.) AB határozatában ( ABH 1990, 128, 134. )
rámutatott, az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezés szerint a belföldi jogszabályokat kell
összhangba hozni a vállalt nemzetközi jogi
kötelezettségekkel, illetőleg az új jogszabályalkotások
során e kötelezettségvállalásokra figyelemmel kell lenni. A
magyar állam tehát az Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján
arra vállalt alkotmányos kötelezettséget, hogy olyan belső
szabályokat hoz létre, amelyek egyensúlyban, összhangban
állnak a nemzetközi szerződésekben vállalt
kötelezettségekkel.
Mindebből következik, hogy az ún. "belső jog összhangja" az
Alkotmány 7. § (1) bekezdése alapján nem alkotmányi
követelmény. A belső jog formális ellentmondásmentességére
vonatkozó követelmény a jogállamiság lényegi elemét alkotó
jogbiztonság alkotmányi rendelkezéséből ( Alkotmány 2. § (1)
bekezdés ) vezethető le, ez azonban nem tekinthető olyan
"abszolút alkotmányi követelménynek", mint amilyent az
indítványozó megfogalmaz. Az Alkotmánybíróság a 35/1991.
(VI. 20.) AB határozatában ( ABH 1991, 176-177. ) elvi éllel
mutatott rá arra, hogy meghatározott életviszonyok,
illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől
függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent
alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé
csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely
rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, ha valamely
alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos
alapjog korlátozását eredményezi. Két vagy több törvényi
rendelkezés esetleges kollíziója magábanvéve azonban még nem
elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.
Mindazok az indítványi megállapítások tehát, amelyek "a
belső jog összhangjának hiányára" alapítottan állítják a
jogintézmény alkotmányellenességét, megalapozatlanok. Annak
megállapítása, hogy a Ptk. tulajdonjogra vonatkozó
rendelkezései, illetőleg az élettársak közötti vagyoni
viszonyokra vonatkozó Ptk-beli szabályok, továbbá a Ptk.
közös tulajdonnal kapcsolatos rendelkezései és a Csjt.
kifogásolt szabályai között fennáll-e valóságos ellentét,
nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.
1. 2. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott
diszkrimináció-tilalom az emberi, illetve az állampolgári
jogokra, továbbá az Alkotmánybíróság értelmezése szerint -
amennyiben a különbségtétel sérti az Alkotmány 54. § (1)
bekezdésében védett emberi méltósághoz való jogot - az egész
jogrendszerre vonatkozik, vagyis mindazokra a jogokra is
kiterjed, amelyek nem tartoznak az emberi jogok illetőleg az
alapvető állampolgári jogok közé [ 61/1992. (XI. 21.) AB
határozat, ABH 1992, 280-281. ] . Az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdése a jogegyenlőség követelményét fogalmazza meg. A
jogegyenlőség alkotmányos követelménye, illetve a
diszkrimináció tilalma tehát alanyi jogokkal kapcsolatos
alkotmányi rendelkezés, amely személyekre vonatkozik, ezért
nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a jogalkotó a
házastársi lakáshasználat szabályait a házassági vagyonjogra
vonatkozó egyéb rendelkezésektől eltérően állapítsa meg.
A házastársak közös lakásának használatára irányadó
speciális, a házassági vagyonjogtól bizonyos tekintetben
eltérő szabályok ugyanis nem vezetnek személyek közötti
különbségtételre. A házastársak által ténylegesen használt
közös lakás megosztására és a házastársak közös vagy külön
tulajdonában álló egyéb ingatlanok és vagyontárgyak
megosztására vonatkozó rendelkezések minden házasságban élő,
továbbá a házastársi vagyonközösség megosztását kérő
személyre egyformán irányadóak, így a szabályozásban a jogok
egyenlőtlen elosztása, illetőleg a személyek tiltott
megkülönböztetése egyéb helyzet szerint nem áll fenn.
De nem megalapozott az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében
foglalt rendelkezéssel összefüggésben a bírói
kezdeményezésnek az az érvelése sem, amely szerint
megengedhetetlen megkülönböztetésnek minősül, hogy a
törvényhozó a tulajdonjog tartalmi összetevőit alkotó
használati jog, birtokjog és rendelkezési jog közül a
használati jognak - a házastársi lakáshasználat
vonatkozásában - kitüntetett szerepet tulajdonít. A
kifogásolt szabályozás személyek megkülönböztetéséhez nem
vezet, a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos
követelményét nem sérti, eltekintve attól, hogy a házastársi
lakáshasználaton belül az ún. használati jognak "erősebb
joggá" minősítése a birtokláshoz való vagy egyéb jogokhoz
képest alkotmányosan nem is értelmezhető megállapítás.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az e körben
előterjesztett indítványi érveket is megalapozatlannak
találta és ezért elutasította.
1. 3. Visszautasította az Alkotmánybíróság a Csjt. 31/B. §
(1) bekezdése, valamint a 31/C. § (2) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt a tulajdonvédelemmel kapcsolatos
alkotmányi rendelkezéseket sértő kifogások tekintetében. Az
Alkotmánybíróság e törvényi rendelkezések alkotmányosságát a
2299/B/1991. AB határozatában ( ABH 1992, 570-573. ) már
elbírálta és kimondta, hogy a tulajdonjog valamely tartalmi
elemének a korlátozása csak akkor jár magának a
tulajdonjognak mint alkotmányos jognak a korlátozásával, így
csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen,
vagyis, ha kényszerítő ok nélkül történik, továbbá ha a
korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest
aránytalan. A támadott rendelkezésekben meglevő tulajdoni
korlátozás kényszerítő oka a kiskorú gyermek alkotmányos
jogvédelmének biztosítása ( Alkotmány 67. § (1) bekezdés ) ,
illetőleg a házasság intézményének alkotmányos oltalma
( Alkotmány 15. § ) , miért is a tulajdoni korlátozás
elkerülhetetlen, ugyanakkor az elérni kívánt alkotmányos
céllal arányban áll.
Ezekre az indokokra figyelemmel az indítványozó tulajdonjogi
sérelmet állító érvelése a támadott rendelkezésekkel
kapcsolatban alkotmánybírósági határozattal elbírálást
nyert, ítélt dolgot képez, ezért az Alkotmánybíróság az
indítványt e körben visszautasította.
2. Az Alkotmány 15. §-ában foglalt rendelkezés szerint a
Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.
Az Alkotmány az alkotmányos védelem egyetlen szakaszban
összevont két tárgyát nem az ún. alapjogi fejezetben
szabályozza, az Alkotmánybíróság azonban már egy korai
határozatában kimondta, hogy a házasságra és a családra
vonatkozó bizonyos, alapvető szabályok alapjogokra és
kötelességekre vonatkoznak [ 4/1990. ( III. 4. ) AB
határozat, ABH 1992, 28-31. ] .
Az egyetlen szakaszban tömörített két intézmény közül az
Alkotmány első helyen a házasság intézményét védi,
ugyanakkor ilyen védelmet az élettársi kapcsolatnak nem
biztosít. Azzal, hogy az Alkotmány - a legfontosabb emberi
jogi nemzetközi egyezmények szövegezésének megfelelően - a
házasság intézményének biztosít alkotmányos védelmet,
alkotmányos alapot teremt arra, hogy a jogalkotó a
házastársak lakáshasználatát az egyéb közös lakáshasználati
formáktól eltérően szabályozza.
Ebből következik, hogy az indítványnak azok az érvei,
amelyek a házastársak és az élettársak lakáshasználatának
jogi rendezése közötti megengedhetetlen megkülönböztetésre
vonatkoznak, az Alkotmány alapján nem igazolhatók. A
támadott lakáshasználati rendelkezések éppen a házasság
alkotmányos védelmének törvényi garanciái közé tartoznak. A
jogalkotó az Alkotmány alapján tehát jogosult - éppen a
házasság alkotmányos védelme érdekében - a házastársaknak
otthont biztosító közös lakás használatára nézve az egyéb
vagyonjogi, lakásjogi rendelkezésektől eltérő olyan
szabályok megalkotására, amelyek elősegítik a házastársak
számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását
és tartós együttélését, egyúttal elősegítik a házastársak
Csjt. 24. §-a szerinti jogai és kötelezettségei
megvalósítását, kiteljesedését. Az Alkotmánybíróság a
995/B/1990. AB határozatában ( ABH 1993, 515, 519-520. ) már
kifejtette, hogy a társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb
és legtermészetesebb közössége a házasság és a család, amely
alkotmányos alapintézmények Alkotmánnyal összhangban álló
védelméről a törvényhozónak megfelelően gondoskodnia kell.
Mivel az élettársi kapcsolat - a házasság intézményével
szemben - kifejezett alkotmányos védelmet nem élvez,
alkotmányjogi szempontból a házastársak közös
lakáshasználata az élettársak lakáshasználatával, illetőleg
ennek jogi rendezésével összehasonlíthatatlan. Az Alkotmány
alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében nincs szó
összemérhető kategóriákról, így az indítványban
megfogalmazott ide tartozó kifogások is megalapozatlanok.
3. Már az eddig kifejtettekből is következik, hogy az ún.
házastársi közös lakás kategóriájának külön szabályozása
nemcsak az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. § (1)
bekezdésében foglaltakkal nem áll ellentétben, de az nem
sérti a tulajdoni formák egyenlőségére vonatkozó alkotmányi
szabályt sem [ Alkotmány 9. § (1) bekezdés ] , sőt azzal
értékelhető összefüggésben nincs is. A támadott családjogi
rendelkezések csak részben - a kiskorú gyermek
lakáshasználati joga biztosítása érdekében - tartalmaznak
tulajdonjogot korlátozó rendelkezéseket, döntő többségükben
azonban nem korlátozó, hanem olyan különös szabályok,
amelyek a tulajdon funkcionális jellegével kapcsolatosak és
amelyek a házasság és a család intézményeinek alkotmányos
védelmét biztosító törvényi garanciák közül valók. Logikus,
hogy a pozitív diszkrimináció alkotmányos lehetősége
[ 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48. ] a
tulajdonjogra is vonatkozhat. Ezt mondta ki az
Alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette a társadalmi
tulajdon fokozott büntetőjogi védelmét, egyúttal azonban
nyitva hagyta annak alkotmányos lehetőségét, hogy a tulajdon
funkciója szerint - "a tulajdon tárgyának közösségi
rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú
hasznossága" alapján - szigorúbb büntetőjogi védelemben
részesüljön [ 6/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992,
43. ] .
A házastársi közös lakás, illetőleg annak használata a
tulajdon funkció szerint elismert megkülönböztetésének ilyen
alkotmányos lehetőségén nyugszik és az Alkotmány házasság-
és családvédelmi szabályaival áll összhangban, vagyis a
tulajdon funkcionális és szociális indokú kötöttségével
kapcsolatos, amely alkotmányosan megengedett [ 57/1994.
(XI.17.) AB határozat, ABH 1995, 316, 321-324. ]. Ezen az
alapon sem áll meg tehát az ún. "házastársi közös lakás"
indítvány szerinti "fogalmi alkotmányellenessége", már csak
azért sem, mert az Alkotmánybíróság 108/B/1992. AB
határozatában foglaltak szerint alkotmányellenes
megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha
összehasonlítható helyzetben levő személyek között tesz a
jogalkotó olyan különbségtételt, amely alapjogsérelmet okoz,
illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos
követelményét sérti. Nem minden személyek közötti jogi
megkülönböztetés minősül tehát alkotmányellenesnek ( ABH
1994, 523. ) . A 881/B/1991. AB határozat szerint pedig nem
minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi
szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg
eltérő rendelkezéseket ( ABH 1992, 474, 477. ) .
A házastársak és az élettársak lakáshasználata közötti
eltérő jogi rendezés tehát ezért sem ellentétes az Alkotmány
diszkriminációt tiltó rendelkezésével és a tulajdoni formák
egyenlő védelmére vonatkozó szabályával.
4. Alkotmányosan tiltott, egyenlőtlen jogelosztást nem
valósít meg a sérelmezett szabályozás a házasságból
született gyermekek, továbbá az élettársi kapcsolatból vagy
egyéb házasságon kívüli kapcsolatból született gyermekek
tekintetében sem. Egyfelől azért, mert a Csjt. támadott
31/A. § (2) bekezdése, továbbá 31/B. § (2) és (3) bekezdése
pusztán a házastársakkal együtt lakó kiskorú gyermek
lakáshasználati jogáról rendelkezik, a szabályozás tehát
egyformán vonatkozik a házastársak közös, házasságból
született gyermekére és a házastársak korábbi házasságából,
vagy élettársi kapcsolatából született, illetőleg
örökbefogadott vagy nevelt, de velük a közös lakásban lakó
gyermekére is. Megengedhetetlen diszkrimináció tehát e
tekintetben nem áll fenn.
De nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését a rendezés
olyan összefüggésben sem, hogy az csak a házastársak közös
lakásában lakó kiskorú gyermekre van tekintettel, az
élettársak vagy más házasságon kívüli együttélési formák
közös lakásában lakó gyermekekre azonban már nincs.
Kétségtelen, hogy az élettársak lakáshasználati jogának
rendezését akkor sem a Csjt. kifogásolt rendelkezései
alapján kell megoldani, ha közös lakásukban kiskorú gyermek
is lakik. A speciális családjogi szabályok azonban a
házastársi közös lakáshasználatról rendelkeznek és ebben a
körben rendelik figyelembe venni a kiskorú gyermek
alkotmányosan is biztosított jogvédelmét, ami azonban nem
jelenti azt, hogy az élettársak ( más együttélők ) gyermeke
a lakáshasználat tekintetében hátrányosabb helyzetben volna.
Éspedig azért nem, mert a Csjt. 77. § (1) bekezdése
általánosságban - tehát a házassági köteléktől függetlenül -
teszi a szülők kötelességévé, hogy kiskorú gyermekük állandó
lakásáról gondoskodjanak. Ez a törvényi rendelkezés egyik
garanciális biztosítéka az Alkotmány 15. §-a családvédelmi
szabályának, továbbá az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében
foglaltaknak, amely szerint a gyermekeknek joguk van a
család ( a szülők ) részéről megfelelő oltalomra és
gondoskodásra, amelybe a kiskorú gyermek lakhatási jogának
biztosítása kétségkívül beletartozik.
A család alkotmányos védelme nemcsak a házasságon alapuló
családra, hanem a szociológiai értelembe vett családi életre
is vonatkozik [ a Strasbourg-i Emberi Jogi Bíróság
gyakorlatával egyezően ( Marckx v. Belgium, Series A. No.
31. ) ] . Ez pedig azt jelenti, hogy a hagyományos
értelemben vett, de nem házassági köteléken alapuló családok
és az abban élő kiskorú gyermekek lakáshasználati
jogosultságát éppúgy megfelelően figyelembe kell venni, mint
a házastársakkal élő kiskorú gyermek "lakásjogát". Az
Alkotmánybíróság a 995/B/1990. AB határozatában ( ABH 1993,
528-529. ) fejtette ki, hogy a kiskorú gyermek alkotmányos
jogvédelmének biztosítása érdekében a gyermek javára - a
családon belül - a jog "pozitív diszkriminációt" alkalmaz,
amely a gyermek - szülővel szembeni - "mindenek felett álló
érdekének" szem előtt tartását jelenti. Ennek az alkotmányos
követelménynek érvényesülnie kell mind a törvényhozásban,
mind pedig a jogalkalmazásban. Mivel az élettársak ( más
együttélők ) lakáshasználatának a rendezésénél nincs olyan
szabály, amely ennek a szempontnak az érvényesítését
akadályozná vagy korlátozná, a házastársak lakáshasználatára
vonatkozó speciális törvényi rendezés nem valósít meg
tiltott diszkriminációt. A jogalkalmazónak nemcsak
lehetősége, de alkotmányos kötelessége is, hogy az
élettársak közös tulajdonában álló közös lakás használatának
rendezésénél a Legfelsőbb Bíróság PK. 8. számú
állásfoglalásában kifejtett elvek között a kiskorú gyermek
"mindenek felett álló érdekét" megfelelően figyelembe vegye,
és ugyanez vonatkozik más lakáshasználati formákra is. Ennek
biztosítása akár közvetlenül az Alkotmány alkalmazásával, de
a Csjt. 77. § (1) bekezdésének alkalmazásával is
megtörténhet.
A kifogásolt szabályozás tehát - bár speciális
rendelkezéseket tartalmaz a házastársakkal együttélő kiskorú
gyermekekre - nem valósít meg a házasságból született és a
házasságon kívül született gyermekek között "egyéb helyzet
szerinti" megengedhetetlen megkülönböztetést, ezért az
indítvány ebben az összefüggésben is megalapozatlan.
5. Ahogy erre az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991. AB
határozatában ( ABH 1992, 572. ) rámutatott, a jogalkotó
alkotmányos kötelessége, hogy a házasság felbontása esetére
a gyermek alkotmányos jogait szem előtt tartva szabályozza a
volt házastársak vagyoni viszonyainak rendezését és ennek
során a vagyoni jogokat megelőzően, szükség esetén azok
korlátozásával biztosítsa a kiskorú gyermek alkotmányos
jogvédelmét, egyebek között a gyermek lakáshasználati jogát
is. Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmány 67. § (1)
bekezdésének abból a szabályából, amely szerint a Magyar
Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja
részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a
megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez
szükséges, közvetlenül levezette a gyermeknek a
lakáshasználathoz való jogát, amelyre nézve egyébként a
Csjt. 77. § (1) bekezdése kifejezett rendelkezést is
tartalmaz. Ez a jog minden kiskorú gyermekre egyformán
vonatkozik, ennek a jognak az érvényesítése és biztosítása a
jogalkalmazónak akkor is kötelessége volna - éspedig
élettársi vagy egyéb életközösségi kapcsolat esetén is - ha
erről a Csjt. speciális rendelkezést nem tartalmazna. Ahogy
erre az Alkotmánybíróság az ún. abortusz-határozatában, a
64/1991. (XII. 17.) AB határozatában ( ABH 1991, 315. ) -
más összefüggésben - rámutatott, az alkotmányos jogok
biztosítása a jogalkalmazónak akkor is kötelessége, ha erre
speciális törvényi rendelkezések nem is teremtik meg a
szükséges hivatkozási alapot.
Nem áll fenn tehát alkotmányellenes megkülönböztetés a
kiskorú gyermekek házassági kötelékből vagy azon kívül való
származása tekintetében és alaptalan az indítvány a kiskorú
gyermekek lakáshasználati jogának tagadása vonatkozásában,
mert ez a jog az Alkotmányból egyenesen következik.
6. Ennek az Alkotmányból közvetlenül következő jognak a
garantálása szükségszerűen együtt jár a tulajdonjog
korlátozásával, a korlátozásnak tehát kényszerítő oka, így
az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Csjt. 31/B. §-ában
szereplő támadott szabályozás a gyermek alapvető jogainak
biztosítása érdekében elkerülhetetlen, és minthogy az csak
kivételesen és a szigorú törvényi feltételek mellett
alkalmazható, a korlátozás a feltétlenül szükséges mértéket
nem haladja meg, vagyis az az elérni kívánt alkotmányos
céllal arányban áll, így ez a szabályozás az Alkotmány 13.
§-ában foglalt, illetőleg 8. § (2) bekezdésében foglalt
rendelkezéseket sem sérti. Az indítvány erre vonatkozó része
is megalapozatlan.
7. Az indítvány egyes rész-előadásaival kapcsolatban az
Alkotmánybíróság még a következőkre mutat rá :
7. 1. A Csjt. 31/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a
házastársak autonómiája körébe tartozó szabály, a
házastársak közös döntése, amely - ugyanúgy mint a
házastársak egyéb vagyoni viszonyait rendező megállapodás -
semmiféle összefüggésben nincs az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdésében foglaltakkal. A szabadon köthető
megállapodásnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a házastársak
között megvalósul-e közös lakáshasználat vagy nem,
illetőleg, hogy a házastársak egyéb vagyoni viszonyaikat
milyen tartalmú megállapodással rendezik vagy rendezik-e
egyáltalán. Az Alkotmány szempontjából nincs jelentősége
annak sem, hogy a házastársak között létrejön-e bérlőtársi
viszony. A kifogásolt rendelkezés a házastársak
lakáshasználatának rendezésére vonatkozó szabályok körébe
esik, vagyis fogalmilag csak a közös használatú házastársi
lakásra vonatkozhat, így a szabály összehasonlíthatatlan más
tulajdoni illetőleg lakáshasználati formákkal, amelyek
házastársi "közös lakáshasználatnak" nem minősülnek. Az
indítványban felhozott példáknak alkotmányos relevanciája
nincs, mert egészen másról szólnak, mint amiről a
sérelmezett törvényi szabály rendelkezik.
7. 2. A Csjt. 31/A. § (2) bekezdése - a bírói
kezdeményezésben kifejtett állásponttal ellentétben - nem
eljárásjogi, hanem anyagi jogi szabály. Ez a szabály teszi
lehetővé a házastársak szerződési megállapodásának a
félretételét vagyis korlátozza a szerződési szabadságot. A
szerződési szabadságot az Alkotmánybíróság 13/1990. (VI.
18.) AB határozatában ( ABH 1990, 55. ) az Alkotmány 9. §
(1) bekezdése alapján a piacgazdaság lényegi elemeként fogta
fel, azt önálló alkotmányos jognak tekintette. A szerződési
szabadság tehát - ahogy ezt később az Alkotmánybíróság a
32/1991. (VI. 6.) AB határozatában kifejtette ( ABH 1991,
153-154. ) - nem minősül alkotmányos alapjognak, így rá az
Alkotmány 8. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem
vonatkozik. Téves tehát az indítványnak az az álláspontja,
amely szerint a sérelmezett rendelkezés ezen az alapon
alkotmányellenes.
Nincs összefüggésben a támadott szabály a jogbiztonságot,
mint a jogállamiság lényegi elemét deklaráló Alkotmány 2. §
(1) bekezdésében foglalt rendelkezéssel sem, így a támadott
törvényi rendelkezés nem ellentétes az Alkotmánynak az
indítványban felhívott szabályaival.
7. 3. Az indítványozónak az a kifogása sem megalapozott,
amely szerint a bíróság alkotmányosan "nem szólhat bele a
házasfelek megállapodásába". A Csjt-nek a gyermek érdekeit
védő számos rendelkezése kogens, félre nem tehető. Ezek
alkotmányos alapját az Alkotmány 67. § (1) bekezdésében
foglalt rendelkezés adja. Ott, ahol a törvényhozó a kogens
szabályoktól a szülőknek eltérést engedett - mint a támadott
rendelkezések esetén - ezt azzal a feltétellel tette
lehetővé, hogy a bíróság a szülők megállapodásába - a
gyermek érdekeire tekintettel - beavatkozhat. Ezért a Csjt.
e szabálya sem áll ellentétben az Alkotmánnyal.
7. 4. A Csjt. 31/B. § (1) - (6) bekezdéseiben foglalt
rendelkezéseket kifogásoló kezdeményezéssel kapcsolatban az
Alkotmánybíróság - a már kifejtetteken túl - utal arra, hogy
az objektíve megoszthatatlan lakáshasználat rendezésénél
semmiféle alapjogi korlátozás nincs, a kifogásolt szabály a
közös tulajdonra, mint sajátos jogközösségre tartalmaz
speciális rendelkezést, amely rendelkezés nélkül is a közös
tulajdon használatának rendezése ugyanerre az eredményre
vezethetne. Ugyanis ha a közös tulajdonú lakás objektíve
megoszthatatlan - és a felek valamelyike ezt kéri, más
megoldás nem lévén - az egyik tulajdonostársat kell
feljogosítani a kizárólagos használatra a többlethasználat
megfelelő ellenértéke fejében. A támadott törvényi
rendelkezés a házasság és a család védelmének szempontjával
tetézi az e körben egyébként figyelembe vehető általános
szabályokat, így az az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem
sérti.
Miként az ún. szubjektív megoszthatatlanság törvényi
megoldása sem. Mert ez a törvényi rendelkezés jogkorlátozást
eredményez ugyan, de a korlátozás szükséges és arányos
alkotmányi indoka az Alkotmány 15. §-ában biztosított
oltalom, vagyis a család védelme, illetőleg a felróható
magatartást nem tanúsító házastárs ( volt házastárs )
személyiségi jogainak a védelme, amelyek az Alkotmány 54. §
(1) bekezdésével oltalmazott emberi méltósághoz fűződő
alapjogból származnak [ 8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH
1990, 44-45. ) . Az összeférhetetlen, a megosztott
lakáshasználatot lehetetlenné tevő házastárs használati
jogának a megszüntetése tehát az Alkotmány alapján szükséges
és arányos tulajdonjogi korlátozás, így a szabályozás nem
sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt
rendelkezést.
7. 5. Az Alkotmánybíróság a 2299/B/1991. AB határozatában
( ABH 1992, 572-573. ) . kifejtette, hogy a Csjt. 31/C. §-
ában szabályozott lakáshasználati jog ellenértéke a
tulajdonjog ténylegesen meglevő ( fennálló ) korlátozásának
megszüntetéséért járó pénzösszeg, így az nem jelenti a
tulajdonjognak, mint alkotmányos alapjognak a korlátozását.
A lakáshasználati jog ellenértéke éppen - a házasságnak az
Alkotmányban védett intézménye folytán - azért jár, mert a
korábban fennálló tulajdoni, illetőleg bérleti korlátozás,
amelyet a távozó házastárssal való közös lakáshasználat
jelentett, megszűnik, vagyis a lakás kizárólagos
használatához jutó házastárs "gazdagodik". A lakáshasználati
jog ellenértéke a jogvesztés ellentételezéseként bevezetett
törvényi intézmény, amely az indítványban felhívott
alkotmányi rendelkezésekkel nemcsak ellentétben, de
összefüggésben sem áll. Ezért az indítvány e tekintetben is
megalapozatlan.
A lakáshasználati jog ellenértéke az alkotmányosan deklarált
piacgazdasággal [ Alkotmány 9. § (1) bekezdés ] sincs
semmiféle összefüggésben, mert ahogy ezt az Alkotmánybíróság
a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kifejtette ( ABK 1994,
119-120. ) , a szélső esetektől eltekintve a piacgazdaság
irreleváns minden alkotmányossági vizsgálatnál. A
piacgazdaság sérelmére hivatkozva semmilyen alapjog
sérelmének alkotmányellenessége ugyanis nem dönthető el. A
piacgazdaság nem alapjog, hanem alkotmányos cél, így azzal
semmilyen jogi kapcsolatban nem áll a lakáshasználati jog
ellenértéke. Az ellenérték számítási módja pedig egy olyan
technikai rendelkezés, amelynek alkotmányossági mércéje
nincs. Csak akkor lenne, ha az értékszámítás módja alapjogi
sérelemmel járna, ez azonban az adott összefüggésben nem
állapítható meg. Az indítvány tehát ebben a körben is
megalapozatlan.
7. 6. Ahogy erre az Alkotmánybíróság fentebb már rámutatott,
a Csjt. 31/D. §-ában foglalt rendelkezés
alkotmányellenessége sem az Alkotmány 7. § (1) bekezdése,
sem pedig 70/A. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg.
8. A Csjt. 31/E. §-ának, továbbá az Lt. 31. § (3)
bekezdésének alkotmányellenességét az indítvány az Alkotmány
egyetlen rendelkezésével sem támasztotta alá, ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is
elutasította.
A kifejtett indokokra tekintettel az Alkotmánybíróság a
bírói kezdeményezést mind általánosságban, mind egyes
konkrét indítványok tekintetében megalapozatlannak találta
és elutasította, illetőleg az ítélt dolognak minősülő körben
visszautasította.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |