Hungarian
Ügyszám:
.
IV/00599/2017
Első irat érkezett: 02/22/2017
.
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.V.20.628/2016/7. számú közbenső ítélete, továbbá a 2003. évi CXXIX. törvény 350/D. §-a egyes rendelkezései elleni alkotmányjogi panasz (szerződés semmissége)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 26. § (1) bekezdés)
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 05/24/2017
.
Előadó alkotmánybíró: Salamon László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján - a Kúria Pfv.V.20.628/2016/7. számú közbenső ítélete, a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.032/2015/4. számú közbenső ítélete, továbbá a Pécsi Törvényszék 32.G.20.215/2014/22. számú közbenső ítélete, valamint a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 350/D. § egyes szövegrészei mely szerint a „A 340/A. § (1) bekezdésében és a 350. § (1) bekezdésében foglalt esetek kivételével a közbeszerzésre illetve a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértésére alapított bármely polgári jogi igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetőleg - a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának felülvizsgálata során - a bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa.” továbbá a „Ha a bíróság a 340/A. § (1) bekezdése szerinti perben megállapítja a szerződés 306/A. § (2) bekezdésében meghatározott okok miatti érvénytelenségét, a szerződés megkötésének időpontjától kezdve érvénytelenné válik, és a szerződés megkötése előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.” alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, valamint kérte az ügyében ezen jogszabályok alkalmazhatóságának kizárását.
Az indítványozó kórház előadta, hogy jogelődje közbeszerzési eljárás nélkül 10 évre szóló határozott idejű, felmondási jogot kizáró szerződést kötött beteg- és munkahelyi élelmezésre. A kórház jogutódja észlelve az előnytelen és jogsértő helyzetet, semmisségre hivatkozva a szerződést felmondta. A felmondás miatt az üzemeltető keresetet indított az indítványozó ellen, mely során megállapítást nyert, hogy a kórház jogellenesen mondta fel az üzemeltetési szerződést.
A bíróságok álláspontja szerint a Kbt. alapján a szerződés érvénytelenségét először a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kell megállapítania, ezt követően lehet bírósághoz fordulni. Az indítványozó előadta, hogy ennek 90 napos objektív határideje volt, amely már letelt a jogsértés észlelésekor.
Az indítványozó álláspontja szerint a Kórház jogvédelmének a korlátját a sérelmezett joszabályi rendelkezései jelentik, ezzel megsértve az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét, ugyanis a jogállamiság lényege veszne el, ha a kiszámítható normák követelménye nem érvényesülne, azaz a semmisséghez először megtámadásra lenne szükség. Sérült továbbá a XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőséghez való joga, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése és (7) bekezdése szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz és jogorvoslathoz való alapjoga. .
.
Indítványozó:
    Szigetvári Kórház
Támadott jogi aktus:
    a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 350/D. §
    Kúria Pfv.V.20.628/2016/7. számú közbenső ítélete
    Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.032/2015/4. számú közbenső ítélete
    Pécsi Törvényszék 32.G.20.215/2014/22. számú közbenső ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
B) cikk (1) bekezdés
XV. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (7) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_599_4_2017_indkieg_anonimizált.pdfIV_599_4_2017_indkieg_anonimizált.pdfIV_599_4_2017_indítvány_anonimizált.pdfIV_599_4_2017_indítvány_anonimizált.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A döntés száma: 3235/2017. (X. 3.) AB végzés
    .
    Az ABH 2017 tárgymutatója: Alaptörvényben biztosított jog sérelme (mint az alkotmányjogi panasz feltétele); alkalmazási tilalom; alkotmányjogi panasz és a jogsérelem; bírósághoz fordulás joga; jogorvoslathoz való jog
    .
    A döntés kelte: Budapest, 09/26/2017
    .
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2017.09.26 10:00:00 3. öttagú tanács
    .

    .
    A döntés szövege (pdf):
    3235_2017 AB végzés.pdf
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
      v é g z é s t:

      1. Az Alkotmánybíróság a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 350/C. § (1) bekezdése, valamint 350/D. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és alkalmazásának kizárására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

      2. Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.20.628/2016/7. számú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
      I n d o k o l á s

      [1] 1. Az indítványozó kórház (Szigetvári Kórház, székhely: 7900 Szigetvár, Szent István lakótelep 7., a továbbiakban: indítványozó) jogi képviselője (dr. Dömse Boglárka ügyvéd, Dömse Ügyvédi Iroda, 7621 Pécs, Citrom utca 18.) útján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.20.628/2016/7. számú közbenső ítélete, az annak alapjául szolgáló, a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.032/2015/4. számú közbenső ítélete, valamint a Pécsi Törvényszék 32.G.20.215/2014/22. számú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indítványozta továbbá a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 350/C. § (1) bekezdése, valamint 350/D. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és a vele szembeni alkalmazásának a kizárását.

      [2] 2. Az indítvány benyújtására okot adó ügynek az alkotmányjogi panasz elbírálása szempontjából lényeges elemei a következőek.

      [3] 2.1. Az indítványozó jogelődje 2010 áprilisában üzemeltetési szerződést kötött egy gazdasági tárasággal a használatában lévő étterem-konyha üzemeltetésére, beteg-, és munkahelyi étkeztetési célra. A szerződést a felek határozott időtartamra, hat hónapra kötötték meg azzal, hogy amennyiben ezen időpontig a közbeszerzési eljárás lezárultával nyertesként kihirdetett ajánlattevővel megkötött szerződés alapján a nyertes az üzemeltetést bármilyen okból nem tudja megkezdeni, akkor a szerződés minden jogcselekmény nélkül meghosszabbodik a nyertes üzemeltetésbe lépésének idejéig. 2010. október 1-jén a felek a fenti célra ismételten üzemeltetési szerződést kötöttek. A szerződésben előzmények címszó alatt rögzítették, hogy a korábbi szerződés az új szerződés előzményének minősül, azt közös megegyezéssel 2020. szeptember 30. napjáig meghosszabbítják. A felek megállapodtak abban, hogy a 10 éves, határozott időtartam alatt a szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg, csak közös megegyezéssel, és meghatározták azokat a súlyos kötelezettségszegési eseteket, amikor a feleket megilleti a rendkívüli felmondás joga. A 8. pont II. szerint rendkívüli felmondással élhet az üzemeltetésbe adó, ha az üzemeltető a vállalt kötelezettségeit nem szerződésszerűen teljesíti és második írásbeli felszólítás ellenére sem intézkedik a szerződésszerű állapot helyreállításáról.

      [4] 2.2. Az indítványozó jogelődje 2012. április 16-án írásban közölte az ételek adagjával, a menü összeállításával, valamint a minőséggel kapcsolatos kifogásait; kérte a problémák megszüntetését, az intézkedésekről írásbeli tájékoztatás adását 2012. április 23-áig azzal, hogy amennyiben a problémák megoldására illetve a hiányosságok megszüntetésére 2012. május 15-ig nem kerül sor, megteszi a szükséges lépéseket.

      [5] 2.3. 2012. május 15-én az indítványozó jogelődje levélben közölte az üzemeltetővel, hogy a szerződés anyagát átvizsgálva megállapította, hogy annak megkötésére közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül került sor, ezért az a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (2) bekezdése szerint semmis, mert jogszabályba ütközik. Hivatkozott továbbá a Kbt. 306/A. § (2) bekezdés a) pontjára, mely alapján a szerződés szintén semmis. A minőségi kifogásokat továbbra is fenntartotta. Az üzemeltető 2012. május 23-án kelt iratában vitatta mind a minőségi kifogásokat, mind az indítványozó jogelődjének a szerződés érvénytelenségével kapcsolatos álláspontját.

      [6] 2.4. Az indítványozó jogelődje 2012. június 25-én kelt iratában a korábbi minőségi kifogásokat fenntartotta, és kérte, hogy a korábbi szerződés-megszüntetési szándékát az üzemeltető rendkívüli felmondásnak tekintse. Amennyiben ezt nem fogadja el, úgy a Ptk. 395. §-a alapján a megrendelőt megillető elállási nyilatkozatnak kell tekinteni a korábbi levelet; de 2012. június 30-át követően a szolgáltatást semmiféleképpen sem kívánja igénybe venni. Az üzemeltető a szolgáltatást ezen időpontban abbahagyta, az ingatlanrészt elhagyta.

      [7] 3. Az üzemeltető a fenti előzmények után nyújtott be keresetet a Pécsi Törvényszékhez, a szerződés rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítása, kártérítés, valamint számlatartozás megfizetésére kötelezés tárgyában.

      [8] 3.1. Az indítványozó érdemi ellenkérelmében elsődlegesen a szerződés semmisségére hivatkozott egyrészt a közbeszerzési eljárás hiánya, másrészt a jóerkölcsbe ütközése miatt, másodlagosan pedig fenntartotta azt, hogy az üzemeltető hibás teljesítése miatt jogszerű volt részéről a rendkívüli felmondás. A bíróság közbenső ítéletében a kártérítés jogalapja tekintetében a keresetet alaposnak találta. A közbeszerzési eljárás hiányára alapított semmisségi ok tekintetében megállapította, hogy a Kbt. 350/C. §-a valamint a 350/D. §-a alapján a Kbt. 306/A. § (2) bekezdés a) pontjának megsértésére alapított semmisségi kifogás csak akkor érvényesíthető, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve az azt követő eljárásban a bíróság a jogsértést jogerősen megállapította. Mivel ez az ügyben nem történt meg, az üzemeltetési szerződés ebből az okból nem tekinthető semmisnek. A bíróság megállapította, hogy a szerződés nem tekinthető jóerkölcsbe ütközőnek, valamint, hogy a szerződés felmondására nem a szerződésben foglalt módon került sor; mindezek következtében a szerződés felmondása jogellenes volt.

      [9] 3.2. Az indítványozó fellebbezése alapján eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság egyetértett a Pécsi Törvényszék jogi álláspontjával, kiegészítve azzal, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint ha a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy a határozatát közigazgatási perben felülvizsgáló bíróság (mint arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fórum) jogerős határozatában nem állapított meg jogsértést, akkor a bíróság polgári perben ilyen megállapítást nem tehet. „Az állított jogsértés polgári jogi következményeinek a levonására sincs jogi lehetőség, arra vonatkozó igény, sem kereset, sem viszontkereset, sem kifogás útján nem érvényesíthető”.

      [10] 3.3. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmére eljárt Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta. Indokolásában rámutatott arra, hogy az alkalmazott, a Kbt.-be 2008-ban beiktatott jogorvoslati szabályok éppen az indítványozó által is hivatkozott (és előzetes döntéshozatali eljárásban értelmezni kért) 2004/18/EK európa parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtására tekintettel kerültek megalkotásra. A Kbt. megosztott hatásköri szabályokat hozott létre a közigazgatási típusú és polgári jogi típusú igények érvényesítésére. „A közbeszerzési szerződések esetén – a lex specialis, valamint az uniós jog hatékony érvényesülésének az elvére is figyelemmel – a Ptk. érvénytelenségre vonatkozó klasszikus szabályaihoz képest mind az érvénytelenség kimondására, mind annak jogkövetkezményére vonatkozó szabályok – az uniós jogra is tekintettel – eltéréssel érvényesülnek. A megosztott hatásköri szabályokra tekintettel a közbeszerzési törvény megsértésén alapuló bármely polgári jogi igény érvényesítésének előfeltétele, hogy a jogsértést a Közbeszerzési Döntőbizottság vagy a határozatát közigazgatási perben felülvizsgáló bíróság állapítsa meg. […] Az [indítványozó] – aki maga követte el a súlyos közbeszerzési szabálytalanságot –, attól nem volt elzárva, hogy a közbeszerzési érvénytelenségi okra hivatkozással kérje a speciális eljárási rend betartása mellett a közbeszerzési érvénytelenség megállapítását, vállalva annak alternatív jogkövetkezményeit. Erre nem került sor, ennek hiányában az [indítványozó] kötelezettsége elhárítására nem hivatkozhat a szerződés semmisségére”.

      [11] 4. Az indítványozó ezt követően terjesztette elő alkotmányjogi panaszát mindhárom ítélet alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését, valamint a Kbt. 350/C. § (1) bekezdése és 350/D. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását, megsemmisítését és alkalmazásának kizárását kérve. Az indítványozó – a hiánypótlásra felhívást követően kiegészített – indítványában az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének, valamint a XV. cikk (1) bekezdésének a sérelmét kifogásolta.
      [12] Bár az indítványozó az Alaptörvény fenti rendelkezéseinek a sérelmére a bírósági ítéletekhez kapcsolódóan hivatkozott, érdemi indokolást e vonatkozásban nem fejtett ki, a Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességét az alkalmazott jogszabályra tekintettel állította.
      [13] A Kbt. 350/C. § (1) bekezdése, valamint 350/D. §-a alaptörvény-ellenessége vonatkozásában az indítványozó az Alaptörvény B) cikkével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy álláspontja szerint „az, hogy egy tényállásszerűségében megállapított törvénysértő állapotot vesz védelmébe a jog a törvényes állapottal szemben, sérti a jogbiztonságot. […] A jelen esetben az, hogy a törvényi előírás ellenére kötöttek egy előnytelen szerződést, melyből való szabadulást a Felek kizárták, nem kell, hogy védelemre számítson. […] Ez lényegében a jogállamiság alapja is, hogy törvénybe ütköző rendelkezéseket, előírásokat ne kelljen figyelembe venni, és ez nyilvánul meg a magánjogi szerződésekben is. Nem lehetséges olyan eljárásjogi szabály, ami adminisztratív eszközzel áttöri ezt a követelményt, és a jogállamiság elvével szembe menve, feltételek bekövetkezéséhez köti az egyébként nem vitatottan jogszabályba ütköző, és joghatásában nem vitatottan semmis szerződés érvénytelenségéhez fűződő hatásainak érvényesíthetőségét. A semmisségre bárki határidő nélkül hivatkozhat anyagi jogi szabálya nem korlátozható eljárásjogi eszközökkel”.
      [14] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésének a sérelme az indítványozó szerint amiatt valósul meg, mert „az anyagi jogilag semmis szerződés semmis mivoltának kimondására csak igen szűk lehetőséget biztosítanak a Kbt. eljárási szabályai, mely kimondatás nélkül a semmisségre hivatkozni nem lehet. Mindazon személyek esetében, akik számára ez a kimondatási lehetőség soha nem nyílik meg, mert az arra nyitva álló időtartam a jogsértő helyzet irányukba való kihatásakor már eltelt, mindenfajta jogvédelem nélkül maradnak. Ők a semmisség miatt még megtámadási jogukat sem tudják gyakorolni, számukra jogaik bíróság előtti érvényesíthetősége nem, hogy elvész, de meg sem teremtődik. […] Az nem egy sajátos jogorvoslati rend, hogy adott igen rövid időtartam letelte után egy tartós, igen hosszú jogviszonyban semmiféle jogorvoslati lehetőség nincsen. […] A bírói út igénybevételének lehetősége még formálisan sem biztosított a bemutatott helyzetben. Igaz ugyan, hogy az Alkotmány is majd az Alaptörvény lehetővé tette a jogorvoslat törvény általi szabályozását, de az akkor sem lehet kérdéses, hogy valamiféle jogorvoslatot, jogvédelmi lehetőséget biztosítani kell”. Az indítványozót – állítása szerint – adminisztratív eszközökkel fosztották meg a jogorvoslattól, ehhez kapcsolódóan – csakúgy mint a bíróságoz fordulás jogával kapcsolatban – több alkotmánybírósági határozatra is hivatkozott.
      [15] Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése amiatt sérül, mert a szabályozás pusztán adott időtartamon belül biztosít jogvédelmi lehetőséget, míg azok, akik később szorulnának azonos helyzetben jogvédelemre, már nem részesülhetnek abban. Az Alaptörvény e cikkének a sérelme kapcsán is több alkotmánybírósági határozatra hivatkozott.

      [16] 5. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett, az indítványozó érintettnek tekinthető és a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette.
      [17] Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a Kbt. vizsgálni és megsemmisíteni kért rendelkezéseit (és magát a Kbt.-t) a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 181. § (1) bekezdése 2012. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Mivel azonban a Kbt. rendelkezéseit az indítványozó ügyében alkalmazni kellett, és az indítványozó az alaptörvény-ellenesség megállapítását és alkalmazási tilalom kimondását is kérte [így az indítvány e tekintetben megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pontjában megfogalmazott feltételnek], az Abtv. 41. § (3) bekezdése értelmében a hatályvesztés nem képezi akadályát az Alkotmánybíróság vizsgálatának.
      [18] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

      [19] 5.1. Mind az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja, mind a 27. § a) pontja alapján csak az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetén nyújtható be alkotmányjogi panasz. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a kérdésben, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése nem tekinthető az indít­ványozó Alaptörvényben biztosított jogát tartalmazó alaptörvényi rendelkezésnek, ezért erre alkotmányjogi panasz nem alapítható {lásd pl. 3108/2016. (VI. 3.) AB végzés, Indokolás [23]}. Ettől a gyakorlatától az Alkotmánybíróság – az indítványozó kérése ellenére – jelen ügyben sem tudott eltekinteni.

      [20] 5.2. Az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének a sérelmét amiatt állította, hogy a kifogásolt szabályozás csak egy rövid időtartamon belül biztosít jogvédelmet, így azok, akiknél a jogsérelem később következik be, hátrányosabb helyzetbe kerülnek. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek tartott, Kbt. 350/C. § (1) bekezdése és 350/D. §-a semmilyen határidőt nem tartalmaz a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásnak megindítása (és így a jogvédelem) vonatkozásában, ezért az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése és a Kbt. kifogásolt szabályai között – az indítványozó által hivatkozott szempontból – nyilvánvalóan semmiféle összefüggés nem állapítható meg. [A kérelem benyújtásának határidejét a Kbt. 323. § (2) bekezdése szabályozza, azonban a Kbt. e rendelkezésének alaptörvény-ellenességét az indítványozó sem önmagában, sem a Kbt. kifogásolt rendelkezéseivel összefüggésben nem állította.] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az indítványozó (jogelődje) egyébként sem volt elzárva attól, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását kezdeményezze, hiszen a szerződés megkötésekor is tudatában kellett lennie annak, hogy a szerződés sértheti a Kbt. 306/A. § (2) bekezdés a) pontját.

      [21] 5.3. Az indítványozó érvelésében nem válik el egymástól élesen az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére vonatkozó indokolás, a jogorvoslathoz való jogot az indítvány tulajdonképpen a bírósághoz fordulás szinonimájaként használja. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése kifejezetten a bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntések ellen benyújtható jogorvoslatról rendelkezik; ebbe a körbe értelemszerűen nem tartozik bele egy magánjogi szerződés bíróság előtti megtámadásának a lehetősége (illetve annak korlátozottsága).

      [22] 5.4. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére, ezen belül a bírósághoz fordulás jogára alapított indítvány elemhez kapcsolódóan az Alkotmánybíróság egyrészt azt állapította meg, hogy a Kbt. 350/C. § (1) bekezdése – amely a bíróság által jogerősen megállapított érvénytelenség következményeiről rendelkezik – semmiféle kapcsolatba nem hozható a bírósághoz fordulás jogával.
      [23] Másrészt az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Abtv. 26. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezte. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelme vonatkozásában az indítványozó a Kbt. 350/D. §-ához kapcsolódóan nem állította azt, hogy nem volt lehetősége a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásának a kezdeményezésére, mindössze egy fiktív helyzetre vonatkozóan (ti. amikor a jogsérelem az eljárás megindítására nyitvaálló objektív határidő leteltét követően következik be) állította, hogy a jogszabály miatt sérülhet a bírósághoz fordulás joga. Ahogy arra az Alkotmánybíróság az 5.2. pontban rámutatott, az indítványozónak (illetve jogelődjének) a szerződés megkötésekor tudatában kellett lennie annak, hogy a Kbt. szabályait megsérti; nem volt tehát elzárva attól, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását kezdeményezze és így sor kerülhessen a szerződés érvénytelenségének jogerős kimondására és az ebből fakadó polgári jogi igényének az érvényesítésére. Az, hogy nem élt ezzel a lehetőséggel és így később már nem hivatkozhatott a szerződés semmisségére a közbeszerzési eljárás hiánya miatt, a saját döntésének, és nem a jogi szabályozásnak a következménye volt. Ebből következően a kifogásolt jogi szabályozás az indítványozó esetében nem hozható összefüggésbe a bírósághoz fordulás jogának az állított sérelmével, így az alkotmányjogi panasz előterjesztésének az Abtv. 26. § (1) bekezdésében foglalt feltétele – alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán következzen be az Alaptörvényben biztosított jog sérelme – nem áll fenn.

      [24] 5.5. Az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdés e) pontja alapján az indítványnak kifejezetten tartalmaznia kell „indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett […] bírói döntés […] miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével”. Az indítvány azonban külön nem indokolja meg, hogy maga a bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel, a Kúria ítéletének az alaptörvény-ellenességét is a jogszabályi rendel­kezések alaptörvény-ellenességéhez köti. E tekintetben tehát az Abtv. 27. §-ára alapított indítvány nem felel meg az Abtv.-ben foglalt feltételeknek.
      [25] Az Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, amely során vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az Abtv. 29. §-a alapján az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be. Ez alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a befogadásra. Az indítvány azonban – a korábbiakban kifejtettek alapján – sem alapvető alkotmányjogi kérdést nem fogalmazott meg, sem olyan alaptörvény-ellenesség potenciális esélyét nem vetette fel, amely a bírói döntésre érdemben kihathatott volna, így nem fogadható be.
      [26] Mindezeket figyelembe Alkotmánybíróság az indítványt – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Abtv. 26. § (1) bekezdés a) pontjára, 27. § a) pontjára, 29. §-ára, 52. § (1) és (1b) bekezdés e) pontjára, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára tekintettel – visszautasította.
          Dr. Salamon László s. k.,
          tanácsvezető,
          előadó alkotmánybíró
          .
          Dr. Balsai István s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Horváth Attila s. k.,
          alkotmánybíró
          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szabó Marcel s. k.,
          alkotmánybíró

          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          02/22/2017
          .
          Number of the Decision:
          .
          3235/2017. (X. 3.)
          Date of the decision:
          .
          09/26/2017
          .
          .