Hungarian
Ügyszám:
.
1556/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 34/1992. (VI. 1.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1992/192
.
A döntés kelte: Budapest, 05/26/1992
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

    Az Alkotmánybíróság  jogszabályok alkotmányellenességének
    megállapítására és  megsemmisítésére  irányuló  indítvány
    tárgyában meghozta az alábbi

                          határozatot:

    Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   Polgári
    Törvénykönyvről szóló  1959. évi IV. törvény 354. §-ának:
    "... ha  a károkozás  a károsultnak  a társadalmi életben
    való részvételét,  vagy egyébként  életét  tartósan  vagy
    súlyosan  megnehezíti,  illetőleg  a  jogi  személynek  a
    gazdasági  forgalomban   való   részvételét   hátrányosan
    befolyásolja."   szövegrészében    foglalt    rendelkezés
    alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

    A részbeni  megsemmisítés folytán  a törvény  354. §-a  a
    következő szöveggel  marad hatályban: "A károkozó köteles
    megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát."

    Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy   a   Munka
    Törvénykönyvéről   szóló    1967.   évi    II.    törvény
    végrehajtásáról  rendelkező   48/1979.  ( XII.   1. )  MT
    rendelet   83.  § (5)  bekezdésének, továbbá  a fegyveres
    erők, a  fegyveres testületek  és  a  rendészeti  szervek
    kártérítési felelősségéről  szóló 16/1978. ( III. 1. ) MT
    rendelet végrehajtásáról  rendelkező 4/1978.  ( III. 5. )
    HM rendelet  6. § (4)   bekezdésének: "... ha a károkozás
    a károsultnak  a társadalmi életben való részvételét vagy
    egyébként életét  tartósan  vagy  súlyosan  megnehezíti."
    szövegrészeiben foglalt rendelkezések alkotmányellenesek,
    ezért azokat megsemmisíti.

    A részbeni  megsemmisítés folytán  a 48/1979. ( XII. 1. )
    MT rendelet  83. §  (5)   bekezdése a következő szöveggel
    marad hatályban:  "A munkálta-tó  köteles  megtéríteni  a
    dolgozó nem vagyoni kárát.", míg a 4/1978. ( III. 5. ) HM
    rendelet   6.  §  (4)  bekezdésének  hatályos  szövege  a
    követ-kező: "A  testület köteles  megtéríteni a  károsult
    nem vagyoni kárát."

    Az   Alkotmánybíróság    megállapítja,   hogy   a   Munka
    Törvénykönyvéről szóló  1992. évi  XXII. törvény  177.  §
    (2)   bekezdésének  "...azzal össze-függésben  merül fel,
    hogy a károkozás nyomán a munkavállaló társadalmi életben
    való  részvétele   vagy  egyébként  élete  tartósan  vagy
    súlyosan megnehezül"  szövegrészében foglalt  rendelkezés
    alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

    A   részbeni  megsemmisítés folytán  a törvény 177. § (2)
    bekezdése a  következő szöveggel  lép hatályba: "Meg kell
    téríteni a  munkavállalónak azt  a kárát  is,  amely  nem
    vagyoni kár."

    Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                              Indokolás

                                 I.

      A Polgári  Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek
      ( a továbbiakban: Ptk ) az indítványozó által sérelmezett
      354. §-a  szerint:  "A  károkozó  köteles  megtéríteni  a
      károsult nem  vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak
      a társadalmi  életben való  részvételét,  vagy  egyébként
      életét tartósan  vagy súlyosan  megnehezíti, illetőleg  a
      jogi személynek  a gazdasági forgalomban való részvételét
      hátrányosan befolyásolja."

      Az   indítványozó    álláspontja   szerint   az   idézett
      szabályozás    a    felelősséget    korlátozó    részében
      alkotmányellenes, mert  sérti az Alkotmány 7. § (1),   8.
      § (1),  54. § (1)-(2),  55. § (1) és (3),  58. § (1)-(2),
      60. §  (1)-(2)  továbbá a  70/A. § (1)  bekezdésében  írt
      rendelkezéseit.   Kérte  ezért  " A   károkozó    köteles
      megtéríteni  a károsult  nem  vagyoni  kárát" szövegrészt
      követő    szűkítő     tartalmú    törvényi    rendelkezés
      alkotmányellenességének     a      megállapítását      és
      megsemmisítését.

      Az indítványozó nézete szerint a nem vagyoni kártérítés a
      személyiséget  és   a  személyiségi  értékeket  oltalmazó
      jogvédelmi  eszköz.  Márpedig  ilyen  összefüggésben  nem
      lehet a  személyiséget  ért  sérelmeket  kisebb  súlyúnak
      tekinteni mint  a vagyoni érdeksérelmeket. Ez a kívánalom
      szükségessé   teszi,    hogy    a    kártérítési    igény
      érvényesítésének ne  legyenek  szigorúbb  feltételei  nem
      vagyoni személyiségi  érdeksérelem esetében  mint vagyoni
      károsodásnál. Rámutatott  arra is,  hogy a  jogegyenlőség
      alkotmányos elvével  áll ellentétben  az  a  szabályozás,
      amely  a   gazdasági  forgalomban  részt  nem  vevő  jogi
      személyeket  teljesen   elzárja  nem  vagyoni  kárigényük
      érvényesítésétől.

                                 II.

      Az Alkotmánybíróság  a szoros  tartalmi összefüggés  okán
      kiterjesztette  az   alkotmányossági  vizsgálatot  a  más
      jogágakban szabályozott,  illetőleg  más  jogszabályokban
      foglalt    nem    vagyoni    kártérítéssel    kapcsolatos
      rendelkezésekre is.

      Az  1992.   évi   június   30-áig   hatályos,   a   Munka
      Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény végrehajtása
      tárgyában alkotott  48/1979. ( XII.  1. ) MT rendelet ( a
      továbbiakban: Mt  V ) 83.  § (5)  bekezdése   szerint: "A
      munkáltató köteles  megtéríteni  a  dolgozó  nem  vagyoni
      kárát,  ha   a  károkozás   a  társadalmi   életben  való
      részvételét, vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan
      megnehezíti."

      Az  1992.   évi  július   1-jétől   hatályos   új   Munka
      Törvénykönyvéről szóló  1992. évi  XXII. törvény  177.  §
      (2)  bekezdése    szerint:   " Meg   kell   térítenie   a
      munkavállalónak   azt    a   kárát    is,   amely   azzal
      összefüggésben merül  fel,  hogy  a  károkozás  nyomán  a
      munkavállaló  társadalmi  életben  való  részvétele  vagy
      egyébként élete  tartósan vagy  súlyosan megnehezül ( nem
      vagyoni kár )."

      A fegyveres  erők, a fegyveres testületek és a rendészeti
      szervek   kártérítési    felelősségéről   szóló  16/1978.
      ( III. 1. )  MT  rendelet végrehajtása tárgyában alkotott
      4/1978. ( III. 5. )   HM   rendelet   6. § (4)  bekezdése
      szerint: "A testület  köteles  megtéríteni a károsult nem
      vagyoni kárát, ha  a károkozás a károsultnak a társadalmi
      életben való részvételét vagy  egyébként  életét tartósan
      vagy súlyosan megnehezíti."

      A    szellemi     alkotásokkal    kapcsolatos    törvényi
      rendelkezések, illetőleg  a szövetkezetekről  szóló 1992.
      évi I. törvény a jogintézményt önállóan nem szabályozzák,
      ezek a Ptk szabályára tartalmaznak utaló rendelkezést.

                                III.

      Az Alkotmánybíróság felfogásában a nem vagyoni kártérítés
      a  polgári   jog  intézménye,  ezért  az  alkotmányossági
      vizsgálatot a  jogintézmény  polgári  jogi  összefüggései
      tekintetében folytatta  le.  Megállapításait  irányadónak
      tekinti az  egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezésekre
      is, figyelemmel  arra, hogy  e külön  jogszabályokban  az
      intézmény az  "anyajogi" polgári  jogi szabályokból  csak
      átvételre került.

      1.  Jogösszehasonlító   vizsgálatok  igazolják,   hogy  a
      polgári jog,  mint a  polgárok autonómiájának  elsődleges
      jogága, egyre  inkább túlmegy  a tiszta vagyoni viszonyok
      szabályozásán és  a személyek személyhez fűződő jogait is
      - vagyoni  jogaikkal egysorban  - védelem  alá helyezi. A
      nem vagyoni  kártérítés jogintézményében, amely a polgári
      jogi jogellenes  cselekményekért való  helytállás  körébe
      tartozik, a  felelősség a személyiségi jogok megsértésére
      reagál. Az  autonómia biztosítását  szolgáló személyiségi
      jogok   viszont    elválaszthatatlanok   az   alkotmányos
      szabadságjogoktól, így  az Alkotmánybíróság  az indítvány
      elbírálása során  ebből a szoros összefüggésből indult ki
      és ezt vizsgálta.

      2. A nem vagyoni kárért való felelősséget a Ptk 1977. évi
      reformja iktatta  be ( hozta  vissza ) a  polgári  jogba,
      mégpedig     meghatározott      tényállásokhoz     kötött
      felelősségként,   egyszersmind    a  Ptk.   84.   §   (1)
      bekezdésének e ) pontja alapján a személyhez fűződő jogok
      vagyoni szankciójaként.  Ennek nyomán  - némi  késéssel -
      került sor  az intézmény  bevezetésére más jogterületeken
      is. Az 1977. évi IV. törvényjavaslathoz fűzött miniszteri
      indokolás   szerint   nem   korlátozza   a   javaslat   a
      felelősséget  a   testi  épség   és  egészség  sérelmének
      eseteire, bár a körülírt következmények jellegüknél fogva
      elsősorban  a   testi  épség  és  egészség  károsodásához
      tapadnak, de  egyéb személyhez  fűződő jogoknak  ( pl.  a
      jóhírnévnek )  megsértése   is  maga   után  vonhatja   a
      javaslatban írt következményeket.

      A nem  vagyoni kártérítés  tehát  a  polgári  jogban  nem
      keletkeztetett új  felelősségi  tényállást,  hanem  az  a
      személyhez fűződő  jogok  megsértéséért  járó  felelősség
      alakzata, amelynek  körében a  jogellenesség a személyhez
      fűződő valamely jog megsértésében áll.

      Ez  azért   lényeges,  mert   a  nem  vagyoni  kártérítés
      jogintézménye egyébként  olyan belső ellentmondásoktól és
      feszültségektől terhes,  hogy az alkotmányossági kérdések
      a polgári  jogi felelősségi  rendszer kontextusában  - az
      indítvánnyal ellentétben  - csak  kevéssé vizsgálhatók. A
      nem    vagyoni    károk    ugyanis    vagyoni    mércével
      megmérhetetlenek, így  a polgári  jogi védelem  módja - a
      kártérítés -  a sérelemhez  képest valójában inadekvát. A
      nem vagyoni  károknak pénzbeli  egyenértékük  voltaképpen
      nincs is,  így azok szoros értelemben vett megtérítéséről
      nem is lehet szó. Ezekhez az ellentmondásokhoz járul az a
      körülmény, hogy  az  intézmény  történetileg  büntetőjogi
      gyökerű.

      A pénzbeli  kártérítésnek a  nem vagyoni  károknál  az  a
      funkciója, hogy  az elszenvedett  sérelem  hozzávetőleges
      kiegyensúlyozásáról    olyan     vagyoni     szolgáltatás
      nyújtásával   gondoskodjon,    amely   az    elszenvedett
      sérelemért körülbelül  egyenértékű másnemű  előnyt nyújt.
      Így a polgári jogi felelősség szempontjából a nem vagyoni
      kártérítés legfeljebb  a vagyoni kár fikciós esete; ezért
      törekszik  azt  a  jogalkotó  meghatározott  tényálláshoz
      kötött felelősségként  szabályozni és  ezzel  objektívnek
      megtartani  ( élet,  társadalmi  életben  való  részvétel
      megnehezülése ).

      A  nem   vagyoni  kártérítés   felelősségi   alakzatkénti
      meghatározásában -  mindezekre a szempontokra figyelemmel
      -  a   jogalkotó  nagyfokú  szabadsággal  rendelkezik.  E
      szabadság alkotmányos  határait csak  az jelenti,  hogy a
      felelősségi  szabály   nem  vezethet   személyek  közötti
      megkülönböztetésre. Az  ezen belül  maradó  célszerűségi-
      méltányossági,  vagy   szakmai-technikai  megoldások  nem
      vetnek  fel   alkotmányossági   kérdéseket.   Felelősségi
      szabályként nem  alkotmányellenes tehát az a konstrukció,
      amely -  a jogintézmény  szerkezeti  ellentmondásaira  is
      figyelemmel -  a károsultnál  jelentkező következményeket
      írja elő a nem vagyoni kártérítés feltételéül.

      3. Az  Alkotmánybíróság azonban - összhangban az 57/1991.
      ( XI. 8. )  AB és  a 9/1992. ( I. 30. ) AB határozatainak
      indokolásaiban kifejtett  állásponttal -  a  nem  vagyoni
      kártérítés esetében  sem pusztán  önmagában  vizsgálta  a
      normaszöveget, hanem  tényként fogadta  el a  normának  a
      bírói gyakorlat  által tulajdonított  tartalmát, s ezt az
      "élő" normatartalmat  vetette össze  az  Alkotmánnyal.  E
      jogintézmény  tekintetében   különösen  indokolta  ezt  a
      vizsgálatot az  a tény,  hogy a nem vagyoni kártérítéssel
      összefüggésben a  Legfelsőbb Bíróság  Irányelvben foglalt
      megállapításokat tett,  márpedig  az  Alkotmány  47.  §-a
      értelmében  a   Legfelsőbb  Bíróság  irányelvei  és  elvi
      döntései a bíróságok számára kötelezők.

      3.1. A  Legfelsőbb Bíróság a 21. számú Irányelvében pedig
      - amellyel  a törvény  rendelkezését nyelvtani értelemben
      megszorító korábbi  16. számú  Irányelvét hatályon  kívül
      helyezte -  kifejtette, hogy  az Irányelv  hatályon kívül
      helyezésével  lehetőséget   kell  adni   -  a  jogszabály
      esetleges módosítása  előtt is  -  a  személyiség  minden
      oldalú védelmét  szolgáló,  az  erkölcsi  értékeket  szem
      előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására.

      Az Irányelv  e rendelkezésével - figyelemmel a Legfelsőbb
      Bíróság  és   más   bíróságok   eseti   döntéseiben   már
      kifejezésre  jutott   törekvésre  is   -   az   általános
      személyiségvédelem a nem vagyoni kártérítés intézményének
      "élő" normatartalmává vált.

      3.2. A nemzetközi jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy
      a modern  jogokban a nem vagyoni kártérítés a személyiség
      növekvő jogi  ( polgári jogi )  elismerésén  nyugszik,  s
      hogy  a   jogintézmény  az  általános  személyiségvédelem
      eszköze. A  személyiség ellen  elkövetett sérelemokozások
      ( az  ún.   iniuriák )  történetileg  is  a  bíró  szabad
      belátásán alapuló,  becsült  összegű  "büntetést"  vontak
      maguk után  a modern  jogokat megelőző  abban  a  korban,
      amikor a  büntetés és a kártérítés éles megkülönböztetése
      még hiányzott. A klasszikus liberális kor a polgári jogot
      tiszta  vagyoni   jognak  fogta   ugyan  föl,  de  már  a
      századforduló  idején   a  polgári  jogban  az  autonómia
      biztosítását egyre erőteljesebben látták el a személyiség
      jogok is.  Az ezekkel általánosodott személyiségvédelem a
      személyiség sérelmére  a polgári  jogon belül az erkölcsi
      kártérítéssel  reagált,   s  ma   már  az  egész  világon
      megfigyelhető,  hogy   a   nem   vagyoni   kártérítés   -
      kifejezetten erkölcsi  értékalkotó feladatot  is ellátva,
      összhangban  a  magyar  Legfelsőbb  Bíróság  Irányelvében
      kifejtettekkel - a személyiségvédelmet szolgálja.

      Az  Alkotmánybíróság   ezért  a  nem  vagyoni  kártérítés
      polgári   jogi    szabályozása    alkotmányosságának    a
      vizsgálatánál   súlyának    megfelelően    értékelte    a
      jogtörténeti   és   jogösszehasonlító   vizsgálattal   és
      tudományosan is  igazolt azt a tényt, hogy az intézmény a
      személyiséget ért  sérelmek esetére  rendelt polgári jogi
      jogvédelmi eszköz. Így az Alkotmánybíróság értelmezésében
      is a  nem vagyoni kártérítés alkalmazásának feltétele, az
      erre vonatkozó  igény jogalapja valamely személyiségi jog
      megsértése.

      4. Az  Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint az  Alkotmány
      70/A. §  (1)   bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció
      tilalma  arra   vonatkozik,  hogy   a  jognak   mindenkit
      egyenlőként,  azaz  egyenlő  méltóságú  személyként  kell
      kezelnie, vagyis  az emberi  méltóság alapjogán nem eshet
      csorba,  azonos   tisztelettel  és  körültekintéssel,  az
      egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell
      a   jogosultságok    és   a   kedvezmények   elosztásának
      szempontjait  meghatározni   [9/1990.   ( V.   25. )   AB
      határozat]. Más  helyen az  Alkotmánybíróság  kifejtette,
      hogy  az  emberi méltósághoz való, az Alkotmány 54. § (1)
      bekezdésében deklarált  jogot az  Alkotmánybíróság az ún.
      "általános  személyiségi   jog"  egyik  megfogalmazásának
      tekinti. Rámutatott  arra, hogy az általános személyiségi
      jog "anyajog",  amely forrása az egyéb, nevesített és nem
      nevesített személyiségi  jogoknak [  8/1990. ( IV.  23. )
      AB, 23/1990. ( X. 31. ) AB határozatok ].

      4.1.   Az    általános   személyiségi   jog   alkotmányos
      összefüggésében a  jognak ( így  a  polgári  jognak  is )
      nemcsak az  egyes  ( egyedi )  személyeket  kell  egyenlő
      méltóságú személynek  tekinteni és kezelni, hanem magának
      a  személyiségnek   a  különböző  szintjeit  és  tartalmi
      vonatkozásait tekintve sem lehet különbséget tenni.

      A   személy    általános   személyiségi   joggal   védett
      meghatározott dimenzióit  illetően sem  nyugodhat tehát a
      jogok elosztása olyan szempontokon, amelyek a személyeket
      mint tulajdonosokat,  mint vagyoni  jogok alanyait,  mint
      névvel, küllemmel,  személyes adatokkal,  nem  nevesített
      személyiségi jogokkal  stb.  rendelkező  személyeket  nem
      egyenlőként kezelik.  Az egyenlő  méltóság alapjogán esik
      csorba, s  ezért  alkotmányellenes,  ha  a  jog  ( itt  a
      polgári jog )  a személyiség  valamely ( jogi  értelemben
      strukturált )     rétegét,      tartalmi     vonatkozását
      kedvezményezi, fölébe helyezi egy másiknak, illetőleg, ha
      egyes személyhez  fűződő jogok  tekintetében  tartalmilag
      kirekesztő szabályozással él.

      4.2. Az  azonos személyi  méltóság alkotmányos jogából az
      következnék, hogy  a polgári  jog a  személyek személyhez
      fűződő jogait  a személyek  tulajdonosi és  egyéb vagyoni
      jogaival egysorban  ( egyenlő súllyal ) védje, mert a Ptk
      75. §  (1)   bekezdése  mindenkit arra  kötelez,  hogy  a
      személyhez  füződő   jogokat   tiszteletben   tartsa,   s
      kimondja, hogy  e jogok a törvény védelme alatt állnak. A
      Ptk 2. § (1)   bekezdése pedig a generálklauzula szintjén
      határozza meg, hogy a törvény védi a személyek vagyoni és
      személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit.

      A támadott  törvényi szabályozásból  azonban  az  egyenlő
      súlyú védelem  nem következik.  A  tulajdonosi  és  egyéb
      vagyoni jogokat  ugyanis a polgári jog azzal, hogy minden
      jogellenes károkozást  szankcionál  -  azaz  a  károkozás
      általános  tilalmát  mondja  ki  -  a  teljes  kártérítés
      elvével védi  ( és nem  különböztet aszerint,  hogy a kár
      jelentős, avagy bagatell összegű ).

      A nem  vagyoni kártérítés intézményénél viszont a helyzet
      egészen más,  ez a jogintézmény a kártérítési jogon belül
      nem értelmezhető. Itt ugyanis nincs vagyoni kár, és ezért
      nem  lehet   szó   "teljes",   illetőleg   "nem   teljes"
      kártérítésről sem.  A jogellenesség alapja ennélfogva itt
      nem is  a károkozás, hanem a személyhez fűződő jogsértés.
      A nem  vagyoni kártérítés  követelhetőségét ugyanakkor  a
      polgári   jog    a   jogsértés   következményei   szerint
      differenciálja, azaz a személyek személyhez fűződő jogait
      csak  a   jogsértés  hatása   szerint  részesíti  vagyoni
      védelemben,  s   a  nem   vagyoni  kártérítést   a   jogi
      szabályozásban  -   a  következményeket   tekintve  -   a
      súlyosabb estekre korlátozza. Ez a szabályozás az egyenlő
      méltóságra vonatkozó  megkülönböztetés tilalmába ütközik,
      azaz   személyek    közötti   egyéb    helyzet   szerinti
      diszkriminációt valósít  meg azáltal,  hogy az  általános
      személyiségi  joggal   védett  személyek   között   olyan
      ismérvek alapján  differenciál,  amelyek  a  személyiségi
      jogsértésnek nem szükségszerű feltételei.

      A társadalmi  életben való  részvétel, vagy  egyébként az
      élet tartós  vagy súlyos  megnehezülésének a  nem vagyoni
      kártérítés  alapjakénti  feltétele  önkényes  határvonal.
      Mivel a  nem vagyoni kártérítés a személyiség megsértését
      hivatott  szankcionálni,   azok  az   ismérvek,   amelyek
      alkalmazhatóságát   külső    jelekhez    kapcsolják,    a
      személyiségvédelem     alkalmatlan     kritériumai     és
      szükségtelen korlátai.  Ezek a  törvényi feltételek olyan
      látszólagos  külső   jelek,  amelyek  nem  alkalmasak  az
      intézményt objektívnek megtartani; ezek alapján tehát nem
      lehet a  nem vagyoni  sérelem fennállása vagy elutasítása
      között alkotmányosan  különböztetni.  Ha  a  polgári  jog
      elismeri a  nem vagyoni  kártérítést a személyiségvédelem
      eszközeként  -   mivel  annak   alkalmazásához   objektív
      kritériumokat nem  lehet felállítani  -, azt  nem kötheti
      olyan  külső  feltételekhez,  amelyek  szükségtelenek  és
      önkényesek. Nemcsak  a kár  nagysága, de  maga a személyi
      kár bekövetkezte  is becslésen  alapul, amelynek objektív
      mércéje   nincs,   s   amelyet   éppen   ezért   a   jogi
      szabályozásban     alkotmányosan      nem     lehet     a
      következményekhez igazítani.  Ebben egyedül  a  bíróságok
      józanságának,    személyes     elkötelezettségének     és
      mértéktartásának lehet meghatározó szerepe.

      A jognak  azonban egyenlően  - és  nem a  jogsértés súlya
      szerint -  kell minden  személyiségi jogot védelmeznie, s
      ha a személyiséget a kártérítés szankciójával védi, akkor
      annak  a   következményekhez  igazodó  megszorításával  a
      személyeket már nem egyenlő méltóságú személyként kezeli,
      következésképpen  az   ilyen   önkényes   határvonal   az
      Alkotmány   54.  § (1)  bekezdésében deklarált "általános
      személyiségi   jog"    alkotmányos   értékét   sérti.   A
      jogkorlátozás egyben  ellentétes az  Alkotmánynak a jogok
      egyenlő  elosztását  rendelő 70/A. § (1) bekezdésében írt
      rendelkezésével és ezért is alkotmányellenes.

      4.3.   Személyek    közötti   megkülönböztetést    jelent
      különösen, hogy  a nem  vagyoni kártérítés  "élő" jogként
      szinte kizárólag  csak az  egészséghez és  testi épséghez
      való alkotmányos  jogok védelmére  szolgál; a becsület, a
      jó hírnév  sérelme és más hasonló hagyományos iniuriák, a
      szabadságjogok,   vagy    akár   a   modern   információs
      önrendelkezési jog,  továbbá az  egyéb nevesített  és nem
      nevesített személyiségi  jogok megsértése esetére azonban
      - a törvényi szűkítés folytán - nem vagy csak kivételesen
      alkalmazható, annak  ellenére, hogy  a Legfelsőbb Bíróság
      Irányelve szerint  is az intézmény a személyiségi jogok -
      napjainkban   egyre   hangsúlyozottabban   jelentkező   -
      védelmét hivatott biztosítani.

      Azzal, hogy  a támadott törvény a társadalmi életben való
      részvétel vagy  egyébként  az  élet  tartós  vagy  súlyos
      megnehezítését alkalmazhatósági  feltételként írja elő, a
      sérelmet szenvedett személy testét, egészségét, illetőleg
      a testi  épséghez, egészséghez  való  alkotmányos  jogait
      nagyobb védelem alá helyezi, mint magát a tulajdonképpeni
      személyiséget.    Minthogy     a    személyiségi    jogok
      elválaszthatatlan összefüggésben  vannak  az  alkotmányos
      alapjogokkal, a  személyiség értékességében jelentkező ez
      a  törvényi   megkülönböztetés  az   alapjogok   védelmét
      tekintve  is   különbségtételhez   vezet.   Márpedig   az
      általános    személyiségi     jog,    mint    az    ember
      értékminőségének a  kifejeződése, olyan általános értéket
      testesít meg, amelynek garanciális védelmét alkotmányosan
      nem  lehet  e  személyiséget  alkotó  egyes  vonatkozások
      értékelésétől függővé  tenni, hanem  annak védelmét  ( az
      állammal, illetőleg  másokkal szemben )  általánosan, s a
      személyiség tartalmi  elveit tekintve egyenlően ( egyenlő
      feltételekkel )  kell  a  törvényi  szabályozás  szintjén
      biztosítani.  Az   egyenlő,  teljes  és  korlátozhatatlan
      jogképesség ( Ptk  8. §-a ) elvéből az következik, hogy a
      személyiség jogi  védelme -  a  jogkövetkezmények  között
      különböztetve - jogalkotási úton nem korlátozható csak az
      ún. súlyosabb esetekre.

      Az    Alkotmány   54.  §   (1)   bekezdésében   deklarált
      méltósághoz  való   jog  egyik  funkciója  az  egyenlőség
      biztosítása. Ez  történetileg kezdetben  csak az  egyenlő
      jogképességet  jelentette,  a  modern  alkotmányokban  és
      alkotmánybírósági gyakorlatban  azonban már a méltóságban
      foglalt egyenlőség  kifejeződik az  abból  eredő  további
      jogokban is.  Ennek az  egyenlőségnek pedig érvényesülnie
      kell az  alkotmányos jogvédelem  síkján. A testi épség és
      egészség joga  nem értékesebb  vagy védelemre  érdemesebb
      jog az  individuális szabadságjogoknál  vagy  például  az
      önrendelkezési jognál. Az egyenlő védelemre való jogot az
      emberi méltósághoz  való jogban  bennefoglalt  egyenlőség
      garantálja.  Az  Alkotmány 54.  § (1)  bekezdésében   írt
      egyenlő méltóságból  folyó egyenlőség  alkotmányos  elvét
      ezért is  sérti az a jogszabályi rendelkezés, amely a nem
      vagyoni   kártérítést   csak   a   tartós   vagy   súlyos
      következményekkel   járó    személyiségi    jogsértésekre
      korlátozza.

      Ez a  fajta szabályozás  egyben diszkriminatív is, mert a
      megrágalmazottat,   a    becsületében,   személyes   vagy
      lelkiismereti  szabadságában   megsértettet  stb.   annak
      bizonyítására kényszeríti, hogy élete, társadalmi életben
      való részvétele tartósan vagy súlyosan megnehezült, míg a
      testi épségét  elvesztett, a  "testi" jogában  megsértett
      károsult esetében  a társadalmi  élet, vagy  egyébként az
      élet elnehezülésének a közönséges élettapasztalatokból is
      nyilvánvaló  tényét   többnyire   nem   is   kell   külön
      bizonyítani. Hiányzik  tehát  a  személyiségi  jogvédelem
      ott, ahol  az elnehezülés  nem bizonyítható  vagy be  sem
      következett. A  jogi szabályozás tehát e vonatkozásban is
      egyéb helyzet szerint diszkriminál, ez pedig az Alkotmány
      70/A. §  (1)   bekezdése  szerint megengedhetetlen, ezért
      alkotmányellenes.

      5. A  jogi személy gazdasági forgalomban való részvételét
      hátrányosan  befolyásoló   károkozásnak  a   nem  vagyoni
      kártérítés  feltételéül   szabó  törvényi   előírása  két
      összefüggésben is  érintkezik a jogegyenlőség alkotmányos
      elvével. A  meg nem  engedett megkülönböztetés egyfelől a
      természetes  személyek   és  jogi   személyek   szélesebb
      összefüggésében,  másfelől   a  jogi   személyek  közötti
      különbségtételben nyilvánul meg.

      5.1. Az  Alkotmánybíróság -  többek között  - a  18/1992.
      ( III.  30. )   AB  határozatában   kifejtette,  hogy  az
      Alkotmány 70/A. §-a az emberi, illetve állampolgári jogok
      tekintetében tíltja ugyan a megkülönböztetést, ez azonban
      nem jelenti  azt, hogy  kellő súlyú  alkotmányos  indokok
      hiányában -  ugyanazon tárgyi  összefüggésben  -  akár  a
      magánszemélyek, akár  a jogi személyek kedvezményezésének
      a másikkal  szemben alkotmányos alapja lenne ( lehetne ).
      Ez tehát  azt is jelenti, hogy a szabályozásban az azonos
      tényállás  lényeges  elemére  nézve  -  a  diszkrimináció
      tilalma folytán  - a magánszemélyekre és jogi személyekre
      nézve is egyenlőségnek kell fennállnia.

      Az egyenlőségnek  ezt az alkotmányos követelményét sérti,
      hogy a  jogi személyek nem vagyoni kára dogmatikailag is,
      de  a   normának  a   bírói  gyakorlatban   állandóan  és
      egységesen tulajdonított "élő" normatartalmát tekintve is
      "üres" tényállás,  amelynek alkalmazási  területet  azért
      nem lehet  találni, mert  a  gazdasági  forgalomban  való
      hátrány olyan  ( többnyire általános ) vagyoni kár, amely
      a személyiségi jogok körén kívül esik.

      Más   lenne   természetesen   a   tényállás   alkotmányos
      megítélése,  ha   itt  is  társadalmi  életről  szólna  a
      törvény. A gazdasági forgalom hátránya azonban fogalmilag
      vagyoni kár,  így a jogalkotó a magánszemélyekkel szemben
      minden  jogi   személyt   kizár   a   nem   vagyoni   kár
      intézményéből.  De  ha  nem  is  így  lenne,  a  támadott
      törvényi rendelkezés,  mivel  a  nem  vagyoni  kártérítés
      feltételeit  a   magánszemélyek  és   a  jogi   személyek
      vonatkozásában eltérő  ismérvek  szerint  határozza  meg,
      ebben  az   alanyi  és  tárgyi  összefüggésben  személyek
      közötti    olyan    megkülönböztetést    jelent,    amely
      alkotmányosan megengedhetetlen.  Az eltérő szabályozásnak
      nincs kellő  súlyú alkotmányos  indoka, így  az  sérti  a
      diszkrimináció     tilalmára     vonatkozó     alkotmányi
      rendelkezést    ( Alkotmány    70/A.    § ),    ezért
      az alkotmányellenes.

      5.2. Az  Alkotmánybíróság már  a 21/1990.  ( X.  4. )  AB
      határozatában kifejtette,  hogy az Alkotmány 70/A. §-ának
      jogegyenlőségi   tétele    nemcsak    a    magánszemélyek
      viszonyaira, hanem  a jogoknak  a jogi  személyek közötti
      elosztására  is   vonatkozik.   Következésképpen   az   a
      szabályozás, amely csak a gazdasági forgalomban résztvevő
      jogi személyek tekintetében ismeri el a nem vagyoni kárt,
      alanyok közötti  diszkriminatív megkülönböztetést jelent,
      s ezért alkotmányellenes. A támadott törvényi rendezéssel
      a gazdasági  forgalomban részt nem vevő jogi személyek ki
      vannak zárva  a nem vagyoni kárból. A gazdaság alanyai és
      a  gazdasági   tevékenységet  nem   folytató  szervezetek
      ( egyházak,  karitatív,   politikai  stb.   szervezetek )
      közötti megkülönböztetésnek  a személyiségi  jogokat védő
      nem vagyoni  kártérítés intézményét  tekintve alkotmányos
      alapja nincs,  mert az  adott tényállás  lényeges elemére
      nézve -  a személyiségi  jogok  védelmét  illetően  -  az
      Alkotmány   70/A.    §-a   alapján   egyenlőségnek   kell
      fennállnia.

      Arra is  utal az  Alkotmánybíróság,  hogy  ha  fogalmilag
      létezne a  gazdasági forgalomban  nem vagyoni kár - ami a
      kifejtettek alapján  nem igazolható  - akkor  a különböző
      monopolszervezetek  ( MÁV,  Posta,  nemzeti  légitársaság
      stb. ) kirekesztése  is megállapítható lenne, mert ezek a
      szervezetek  se   tudnának   -   bármilyen   jogsértéssel
      összefüggésben -  gazdasági forgalomban való elnehezülést
      bizonyítani.

      A gazdasági forgalomban részt vevő és monopolszervezetnek
      nem    minűsülő    jogi    személyek    tekintetében    a
      kedvezményezésnek -  az egyéb jogi személyekkel szemben -
      alkotmányos alapja  nincs,  így  a  szabályozásnak  ez  a
      szűkebb összefüggése  is  tartalmilag  meg  nem  engedett
      diszkriminációt valósít meg, ezért alkotmányellenes.

      6.  Az   Alkotmánybíróság  a  64/1991.  ( XII.  17. )  AB
      határozatában ( abortusz-határozat )  kifejtette, hogy az
      Alkotmány   8.  §  (1)  bekezdésében  az  alapvető  jogok
      tiszteletben  tartására  és  védelmére  vonatkozó  állami
      kötelezettség  nem  merül  ki  abban,  hogy  az  államnak
      tartózkodnia kell  a jogok  megsértésétől, hanem  magában
      foglalja   azt    is,   hogy    gondoskodnia   kell    az
      érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az államnak az
      alapjogok  biztosítása  mellett  az  azokkal  kapcsolatos
      értékeket  és   élethelyzeteket   valamennyi   alapjoggal
      összefüggésben kell  kezelnie és  védenie. Ennek során az
      államnak az alapjogok összhangját is elő kell mozdítania.

      Az Alkotmány  ún. alapjogi  fejezetében foglalt  alapvető
      szabadságjogok -  a szoros  összefüggés folytán - magukba
      foglalják  a   polgári  jogi   személyiségi  jogokat.   A
      személyiségi jogok  a nem  vagyoni kártérítés  szankciója
      révén  nyilvánvalóan  nagyobb  súlyt  kapnak,  általa  az
      alkotmányos  alapjogok   védelme  is   kiteljesedik.   Az
      államnak tehát  úgy kell  kialakítania az egyes alapjogok
      megvalósításához  és   védelméhez  szükséges  jogszabályi
      feltételeket,   hogy    ezzel  az   Alkotmány  8.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt   elsőrendű  kötelességének  eleget
      tegyen. Ez  a szerep  felel meg  a nemzetközi  standardra
      való átállás követelményének és annak - az Alkotmány 2. §
      (1)   bekezdésében deklarált - jogállamisági kivánalomnak
      is, hogy  az állam  a jogi  szabályozásban  az  alapjogok
      legkedvezőbb érvényesülését  tegye  lehetővé.  Az  alanyi
      alapjogok  biztosításának   és   érvényesülésének   pedig
      garanciális  feltétele   azok  kiterjedt,   hatékony   és
      intézményes védelme.  Az állam  tehát az  Alkotmány 8.  §
      (1)  bekezdésében   rendelt   alkotmányos   kötelezettség
      alapján köteles  a személyiségvédelem  teljeskörű - és az
      alapjogok oltalmazásának  lehető összhangját is biztosító
      -   jogszabályi    feltételeit   megteremteni.    Az    e
      kötelezettséget csak  részben teljesítő,  s az  alapjogok
      védelmét   illetően    megkülönböztetésre    is    vezető
      szabályozás    az   Alkotmány  8.   §  (1)   bekezdésének
      rendelkezését sérti, s ezért alkotmányellenes.

      7.  Az   Alkotmánybíróság  a   12/1991.  ( IV.  11. )  AB
      határozatában -  más összefüggésben ugyan, de ugyancsak a
      nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatban - kimondta, hogy a
      kártérítési rendszert  a károsult  szempontjából egységes
      rendszerként kell  kezelni és  e rendszeren  belül a jogi
      szabályozás nem  járhat azzal  a következménnyel,  hogy a
      károsult  véletlenszerű   körülmények  miatt  kerülhessen
      előnyösebb vagy  hátrányosabb helyzetbe. A nem vagyoni és
      a vagyoni  kártérítés szabályai  között,  továbbá  a  nem
      vagyoni kártérítés  szabályozási koncepcióján  belül -  a
      kifejtettek szerint  - különbségtétel  érvényesül, így  a
      hatályos jogi megoldás az Alkotmánybíróság által korábban
      kidolgozott ezen elvekre tekintettel is alkotmányellenes.
      A nem  vagyoni  kártérítés  feltételeinek  fennállása,  a
      személyiségi jogsértés  - e jogkövetkezményt is kiváltó -
      súlyossága  és   komolysága  kérdésében   a   törvényhozó
      különbségtételt alkotmányosan  nem tehet.  Mindezeknek  a
      kérdéseknek  az   eldöntése  -   az  egyedi   tényállások
      elbírálása   során    -   a    bíróságok   jogalkalmazási
      tevékenységére tartozik.

                                 IV.

      Az Alkotmánybíróság  a kifejtett indokokra figyelemmel az
      indítványt alaposnak  találta és  a támadott  jogszabályi
      rendelkezést -  annak alkotmányellenessége  megállapítása
      mellett -  az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.
      törvény 40.  §-a alapján  megsemmisítette. A  nyilvánvaló
      összefüggés folytán vizsgált egyéb törvényi rendelkezések
      korlátozó,  megszorító  tartalma  tekintetében  ugyancsak
      alkotmányellenességet  állapított   meg  és   döntött   e
      jogszabályhelyek megsemmisítéséről is.

      A  törvényhozó   a  Munka  Törvénykönyvéről  új  törvényt
      alkotott, amely 1992. évi XXII. törvény csak 1992. július
      1-jével lép  hatályba, a törvényt azonban a törvényhozó a
      Magyar Közlönyben  kihirdette. A még nem hatályos törvény
      177. §  (2)   bekezdése   a  nem  vagyoni  kártérítést  a
      megsemmisített    többi     jogszabályi    rendelkezéssel
      tartalmilag    azonosan     szabályozza.    A    részbeni
      megsemmisítés folytán  a törvény  érintett rendelkezése a
      határozatban megállapított szöveggel lép hatályba.

      Az Alkotmánybíróság  az ABtv  41. §-a alapján rendelte el
      határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
                            Dr. Sólyom László
                       az Alkotmánybíróság elnöke

              Dr. Ádám Antal                  Dr. Herczegh Géza
              alkotmánybíró                     alkotmánybíró

                            Dr. Kilényi Géza
                              alkotmánybíró

                            Dr. Lábady Tamás
                          előadó alkotmánybíró

            Dr. Schmidt Péter                Dr. Szabó András
             alkotmánybíró                     alkotmánybíró

            Dr. Tersztyánszky Ödön         Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        34/1992. (VI. 1.)
        Date of the decision:
        .
        05/26/1992
        .
        .