English

Hungarian
Ügyszám:
.
381/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 9/1992. (I. 30.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1992/59
.
A határozat kelte: Budapest, 01/28/1992
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                   A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság  jogszabályok alkotmányellenességének
      utólagos  vizsgálatára   irányuló  indítványok  tárgyában
      meghozta a következő

                            határozatot:

      Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a  törvényességi
      óvás    jogintézménye    alkotmányellenes.    Ezért    az
      Alkotmánybíróság a törvényességi óvás emelésére vonatkozó
      jogszabályi rendelkezéseket 1992. december 31-i hatállyal
      megsemmisíti.  Azokat   a  büntető  eljárási  szabályokat
      azonban, amelyek  szerint a  törvényességi óvás alapján a
      terheltre  kiható   hatállyal  a   jogerős   határozatban
      megállapítottnál hátrányosabb  rendelkezést lehet  hozni,
      az Alkotmánybíróság  e határozat  közzétételének napjától
      semmisíti meg.

      Eszerint e  határozat  közzétételének  napjától  hatályát
      veszti a  büntető eljárásról  szóló 1973.  évi I. törvény
      ( a továbbiakban  Be. ) 285.  §-ának második  és harmadik
      mondata,  287.  §  (3)     bekezdéséből   a  "megtámadott
      határozat jogerőre  emelkedésétől   számított    egy   év
      eltelte  után  emelt" szövegrész, 288.  §  (6)  bekezdése
      első   mondata, második   mondatából  a  "ha  megidézték,
      minden esetben,   ha  pedig    értesítették"  szövegrész,
      valamint       harmadik     mondatából    a    "vagy    a
      törvényességi óvást  a terhelt  terhére  jelentették  be"
      szövegrész,  288.  §  (8)  bekezdéséből  a  "a megidézett
      fogva   lévő terhelt, illetőleg"  szövegrész,  290. § (4)
      bekezdéséből a "ha a terhelt szabadlábon van, a szükséges
      kényszerintézkedéseket   elrendelheti" szövegrész, 290. §
      (5) bekezdésének  első mondata,  és második  mondatából a
      "más esetekben" szövegrész.

      E szabályok a következő szöveggel maradnak 1992. december
      31-ig hatályban:

      285. § A  törvényességi óvásnak  nincs halasztó  hatálya;
      elbírálásáig  azonban   a  Legfelsőbb   Bíróság   elnöke,
      illetőleg  a   legfőbb  ügyész  a  törvényességi  óvással
      megtámadott határozat  végrehajtását felfüggesztheti vagy
      félbeszakíthatja. 287. § (3) Törvényességi  óvás  alapján
      a   terhelttel   szemben   a   megtámadott   határozatban
      megállapítottnál  hátrányosabb   rendelkezést  hozni  nem
      lehet, csak  a törvénysértés állapítható meg; ez irányadó
      a hatályon  kívül helyezés  folytán megismételt eljárásra
      is.

      288. § (6)  A fogva  levő terheltet  a saját  vagy a védő
      kérelmére elő  kell állítani.  A védőt az ülésre meg kell
      idézni, ha az eljárásban a védelem kötelező volt.

      288. § (8)  Az ülést  a legfőbb ügyész  vagy képviselője,
      továbbá a  megidézett védő  jelenléte  nélkül  nem  lehet
      megtartani.

      290. § (4)  Ha a  Legfelsőbb  Bíróság  a jogerős ítéletet
      hatályon kívül  helyezi és  a terhelt  fogva van, a fogva
      tartás kérdésében határoz.

      290. § (5) A bűnügyi költséget az állam viseli.

      Ugyancsak e  határozat közzétételével  veszti hatályát  a
      Be.  284. §  (2)  bekezdése,  a 288. § (2)  bekezdése b )
      pontja, valamint a 290. § (2) bekezdés d ) pontja.

      1992. december 31-én hatályát veszti
      - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
      270. §-a,
      - a  bíróságokról  szóló  1972. évi IV. törvény 10. § (2)
      bekezdése,  33. §  (2)  bekezdése  a )  pontjának  utolsó
      fordulata: a  "bármely bíróság  jogerős határozata  ellen
      törvényességi óvást emelhet" szövegrész.

      A 33. §  (2)  bekezdés  a ) pontja  az  alábbi  szöveggel
      marad hatályban:  "(2)  A  Legfelsőbb  Bíróság elnöke a )
      bármely bírósági  ügy iratait az eljárás bármely szakában
      magához  kérheti;   ügyeket   másodfokú   elbírálásra   a
      Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonhat;",

      67. § (2) bekezdése;
      - az  ügyészségről   szóló  1972. évi V. törvény 5. § (2)
      bekezdés f ) és g ) pontja;
      - a  büntetőeljárásról szóló  1973. évi I. törvény 284. §
      (1) bekezdése.

      Az Alkotmánybíróság  elrendeli mindazon  büntetőeljárások
      felülvizsgálatát, amelyekben  a törvényességi óvás nyomán
      a   terheltre   a   jogerős   határozatnál   hátrányosabb
      határozatot hoztak,  feltéve, hogy  az  elítélt  még  nem
      mentesült a hátrányos következmények alól.

      Az   Alkotmánybíróság   a   jogerős   bírósági   ítéletek
      megsemmisítésére irányuló kérelmet visszautasítja.

      Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                Indokolás

                                   I.

        Az  indítványozó   a   törvényességi   óvást   szabályozó
        rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását arra
        hivatkozva  kezdeményezte,   hogy  e   rendelkezések   az
        Alkotmánynak  a  jogállamiság  elvét  kimondó  2.  §  (1)
        bekezdésébe    ütköznek.     Különösen    azt    tartotta
        alkotmányellenesnek, hogy  a törvényességi  óvás  emelése
        diszkrecionális jog,  mely  lehetővé  teszi  törvénytelen
        ítéletek   hatályban    maradását,   továbbá,    hogy   a
        törvényességi óvás  iránti kérelem tárgyában a Legfelsőbb
        Bíróság  elnöke,   illetve  a  legfőbb  ügyész  indokolás
        nélküli   határozattal    döntsön.   Az    indítvány    a
        törvényességi óvás  intézményét, és így az arra vonatkozó
        összes jogszabályt támadja.

        Az Alkotmánybíróság  ehhez az indítványhoz egyesített két
        további  indítványt.  Az  egyik  indítványozó  szerint  a
        törvényességi  óvásnak   a  cégbejegyzési   eljárásban  a
        felekre kiterjedő  hatállyal történő alkalmazása sérti az
        Alkotmány   9. §-át,    mert   összeegyeztethetetlen    a
        piacgazdasággal, valamint  a  vállalkozás  jogával  és  a
        verseny   szabadságával.    Ezért   kérte    a   bírósági
        cégnyilvántartásról szóló  1989.  évi  23. tvr. 25. § (2)
        bekezdésének, valamint  a Polgári  perrendtartásról szóló
        1952. évi  III. törvény  ( a  továbbiakban  Pp. )  273. §
        (1) bekezdésének  megsemmisítését is. A  másik  indítvány
        a  Pp.   270.  §   (1)    bekezdésének    alkotmányossági
        vizsgálatát kérte,  amely szerint a legfőbb ügyész vagy a
        Legfelsőbb Bíróság  elnöke bármely  polgári ügyben hozott
        határozat ellen  törvényességi óvással élhet. Álláspontja
        szerint  ez    a   rendelkezés  az  Alkotmány  35. §  (1)
        bekezdése a ) és b )  pontjába, az  50. § (1) bekezdésébe
        és   az    51. §  (1)   és  (3)    bekezdésébe   ütközik;
        alkotmányellenessége  abban   áll,  hogy   a   jogosultak
        törvénysértés esetében sem kötelesek óvást emelni.

        Az Alkotmánybíróság  - összefüggésükre  tekintettel  -  a
        három  ügyet   egyesítette,  és   az  alkotmányellenesség
        vizsgálatát a jogintézmény egészére nézve végezte el.

                                   II.

        A törvényességi óvás hatályos szabályozásának lényege az,
        hogy a  Legfelsőbb Bíróság  elnöke vagy  a legfőbb ügyész
        törvényességi  óvást  emelhet  bármely  jogerős  bírósági
        határozat ellen,  ha az törvénysértő vagy megalapozatlan.
        A  törvényességi   óvást  a   Legfelsőbb  Bíróság   három
        hivatásos bíróból  álló tanácsa, ha pedig az a Legfelsőbb
        Bíróság határozata  ellen irányul,  a Legfelsőbb  Bíróság
        Elnökségi  Tanácsa   bírálja  el.  A  törvényességi  óvás
        folytán hozott  határozatban a  Legfelsőbb  Bíróság  vagy
        elutasítja  az   alaptalan  törvényességi   óvást,   vagy
        megállapítja, hogy a megtámadott határozat törvényt sért,
        illetőleg megalapozatlan. A törvényességi óvás benyújtása
        nincs határidőhöz  kötve. A  törvényességi  óvás  folytán
        hozott határozat hatálya a felekre azonban csak az alábbi
        korlátokkal  terjed   ki.  Büntetőügyben   a  megtámadott
        határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év eltelte
        után  emelt   törvényességi  óvás  alapján  a  terhelttel
        szemben  a   megtámadott  határozatban   megállapítottnál
        hátrányosabb  rendelkezést   nem  lehet   hozni.  Polgári
        ügyekben csak az egy éven belül emelt óvás folytán hozott
        határozat hatálya terjed ki a felekre. Polgári eljárásban
        a  megtámadott   határozat  -  egészében  vagy  megfelelő
        részében történő  - hatályon kívül helyezésére csak akkor
        kerül sor,  ha a határozat hatálya a felekre is kiterjed,
        sőt  ilyenkor  sem,  ha  csupán  olyan  eljárási  szabály
        megsértéséről   van   szó,   amelynek   az   ügy   érdemi
        elbírálására lényegi kihatása nem volt.

                                  III.

        Az  Alkotmánybíróság  jogtörténeti  és  jogösszehasonlító
        vizsgálatot  végzett   a  törvényességi   óvás   hatályos
        szabályozásának megalapozott értékelése érdekében.

        Elsőként a  francia forradalmi  törvényhozás vezette be a
        már jogerős  bírósági  határozatok  felülvizsgálatát.  Az
        intézmény elvi  indoka  az  államhatalmi  ágak  szigorúbb
        elválasztása, a  bíróságok túlkapásainak  megakadályozása
        volt, a  gyakorlatban pedig  azt kívánták ellenőrizhetővé
        tenni, hogy  az  új  jogrendet  a  bíróságok  megfelelően
        alkalmazzák-e. Az 1808. évi francia büntető perrendtartás
        az  intézmény  kétféle  formáját  tartalmazza:  az  egyik
        törvénysértő  jogerős   ítéletek  megsemmisítését   tette
        lehetővé, a  felekre kiható  hatály nélkül, míg a másik a
        bíróságok által  elkövetett hatásköri túllépés orvoslását
        szolgálta, kivételes esetben felekre is kiható hatállyal.
        A francia  példa nyomán a 19. században néhány más ország
        ( Belgium, Ausztria,  Olaszország ) is bevezetett hasonló
        jogintézményt.

        Magyarországon  az   l896.  évi  XXXIII.  tc.  a  Büntető
        perrendtartásról vezette  be e  jogintézményt  ( 44l-442.
        § )  perorvoslat   a   jogegység   érdekében   néven.   E
        perorvoslattal  a   legfőbb  vádhatóság,  a  koronaügyész
        élhetett   a   legfőbb   bíróság,   a   Kuria   előtt   a
        büntetőbíróságok olyan  törvénysértő  határozatai  ellen,
        melyek más  úton már  nem voltak megtámadhatók. A királyi
        kuria érdemi  határozata ellen  ilyen perorvoslatnak  már
        nem volt  helye. A  Kuria, ha  a perorvoslatot  alaposnak
        találta, kimondta,  hogy  a  megtámadott  határozat  vagy
        intézkedés a  törvényt megsértette. A törvény megsértését
        kimondó határozat  a felekre  nézve rendszerint  nem bírt
        hatállyal, ha  azonban a  vádlott a törvény megsértésével
        volt elítélve,  a Kuria  őt felmenthette, vagy büntetését
        enyhíthette. E  jogintézmény célja  nem a felek esetleges
        jogsérelmének orvoslása,  hanem a  jogegység, különösen a
        bírói gyakorlat  egységének, egyöntetűségének biztosítása
        volt.  1911-ben  a  Polgári  perrendtartás  életbeléptető
        törvénye kiszélesítette  e perorvoslat alkalmazási körét.
        Ettől  kezdve   a  jogegységi   perorvoslatot   a   Kuria
        különleges, ún. jogegységi tanácsa bírálta el.

        A jogintézmény  döntő módosítására - a szovjet eljárásjog
        másolásával -  1949-ben került  sor. "A  népnek a büntető
        igazságszolgáltatásban   való    részvételéről    és    a
        fellebbvitel  egyszerűsítéséről"   szóló  1949.  évi  XI.
        törvényben  a   jogintézmény  új   neve:  perorvoslat   a
        törvényesség érdekében.  Ez kifejezte, hogy e perorvoslat
        fő  célja   nem  a   jogegység,  hanem   a   törvényesség
        biztosítása,  míg   a  jogegység  megóvására  a  döntvény
        hivatott. E  törvény tette  először  lehetővé  a  jogerős
        ítélet   utólagos    súlyosbítását   is.    1950-ben    a
        210/1950.( VIII. 20. ) MT  rendelet polgári  ügyekben  is
        bevezette   a    törvényesség    érdekében    használható
        perorvoslatot a  felekre is  kiterjedő hatállyal.  A  Bp.
        ( 1951. évi  III. tv. )  és a  Pp. ( 1952. évi III. tv. )
        által egyaránt  intézményesített  rendkívüli  perorvoslat
        neve a  bírósági szervezet  reformja,  a  Bp.  és  a  Pp.
        novellája  révén  1954-ben  a  törvényességi  óvás  nevet
        kapta, és  annak emelésére a Legfelsőbb Bíróság elnöke is
        jogot kapott.

        Ezzel lényegében  kialakult a jogintézmény ma is hatályos
        szabályozása.

                                   IV.

        A törvényességi  óvás gyakorlati  alkalmazása során ez az
        elvileg csak rendkívüli esetben alkalmazható jogintézmény
        szinte harmadfokká  vált az  elvileg egyfokú perorvoslati
        rendszer "biztonsági  szelepeként", vagy  egy  másodszori
        fellebbvitel be  nem vallott  pótlékaként. Az  eredetileg
        csupán kiegészítő,  és nem  is  rendszeresen  érvényesülő
        egyéni  jogvédelem   vált  a  gyakorlatban  elsődlegessé.
        Igazolja  ezt  a  törvényességi  óvások  iránti  kérelmek
        száma, a  megemelt óvások  abszolut száma, és a jogerősen
        befejezett ügyekhez  viszonyított aránya is, továbbá az a
        tény,  hogy   a   jogegység   biztosítása   érdekében   a
        megtámadott határozat  jogerőre  emelkedésétől  számított
        egy éven  túl emelt törvényességi óvások száma elenyésző,
        csak ezrelékben  fejezhető ki, s az ún. "elvi irányú", az
        érdemi döntést  nem érintő egy éven belüli óvás csupán az
        elméletben  létezik.   A  törvényességi   óvás  tényleges
        megvalósulásánál fogva jogorvoslati természetű.

        Az Alkotmánybíróság  - összhangban az 57/1991. ( XI. 8. )
        AB határozat  indokolásában kifejtett  álláspontjával - a
        törvényességi óvás  esetében sem  önmagában  vizsgálta  a
        normaszöveget, hanem  tényként fogadta  el a  normának  a
        bírói gyakorlatban  állandóan és egységesen tulajdonított
        tartalmát, és  ezt az  "élő" normatartalmat vetette össze
        az   Alkotmánnyal.    Ezért    a    törvényességi    óvás
        alkotmányosságának  vizsgálatában   az   Alkotmánybíróság
        súlyának megfelelően  értékelte azt  a tényt,  hogy ez az
        intézmény a  töretlen bírósági  gyakorlatban jogorvoslati
        funkciót is ellát.

                                   V.

        1.  A  törvényességi  óvás  intézményében  úgy  vegyül  a
        jogegységi  és   jogorvoslati  funkció,   hogy   egyiknek
        sincsenek meg  az alkotmányos  feltételei, sőt  az  egyik
        feladathoz     szükséges      alkotmányos      feltételek
        megvalósulását a másik feladat nem teszi lehetővé. Ahhoz,
        hogy  a   törvényességi  óvás   jogorvoslati   funkcióját
        alkotmányosan  lássa   el,  a   feleknek   meghatározott,
        feltételekhez kötött  alanyi joggal kellene rendelkezniük
        arra, hogy  az általuk  állított jogsérelmet a Legfelsőbb
        Bíróság érdemben  és rájuk  kiható  hatállyal  elbírálja.
        Ezzel szemben  a feleknek  egyáltalán nincs  joguk  arra,
        hogy a  legfőbb  ügyész,  illetve  a  Legfelsőbb  Bíróság
        elnöke óvást  emeljen. E  jogosítottak belátásuk  szerint
        választják ki azokat az eseteket, amelyben óvást emelnek,
        zömében azonban  olyan ügyek  közül, amelyekben  a  felek
        kérik   a    jogerőre    emelkedett    határozat    újabb
        felülvizsgálatát, s  rájuk  kiható  megváltoztatását.  Az
        óvás folytán hozott határozat azonban csak akkor hat ki a
        felekre, ha  az óvásra a jogerőre emelkedés után egy éven
        belül került sor, s az óvás idejének kiválasztása szintén
        a jogosult  belátásától függ. A jogorvoslathoz fogalmilag
        is   szükséges    garanciák   bevezetését    viszont    a
        törvényességi  óvás   jogegységi  feladata   kizárja.   A
        jogegységi döntéshez  - az  éppen időszerűnek talált elvi
        iránymutatáshoz   -    ugyanis   szükséges    az   esetek
        kiválasztásának  joga.  Elvileg  sem  láthatna  el  ilyen
        funkciót  a   fél  kérésére  kötelező  felülvizsgálat.  A
        jogegységi döntés  természete  szerint  nem  töri  meg  a
        jogerőt, s nem változtat meg a tárgykörébe tartozó esetek
        közül véletlenszerűen  csupán egyet, amely kapcsán ti. az
        állásfoglalás  szükségességét  eldöntötték.  Az  egységes
        joggyakorlat  kialakításához   általában  nincs   köze  a
        megalapozatlanság miatti  óvásnak.  Sőt,  a  törvénysértő
        ítéletek orvoslása  is független lehet bármely jogegységi
        problémától. A  jogegységi döntés  célja  nem  az  egyedi
        ügyben nyújtott  jogorvoslat, s  nem is lehet tekintettel
        az utóbbi alkotmányos szempontjaira. Ha viszont az óvás a
        -  mind  a  jogegységtől,  mind  pedig  a  jogorvoslattól
        különböző    célként     felfogott    -     "törvényesség
        biztosítására" szolgál,  ez sem  hozza a  fent vázolt, az
        intézmény   története    során   ténylegesen    betöltött
        feladatokat közös  nevezőre,  s  nem  pótolja  a  hiányzó
        feltételeiket,  hanem   egy   harmadik   szempontból   is
        akadályozza  bármelyik   feladathoz  szükséges  garanciák
        kialakítását. Önmagának mond ellent ugyanis az intézmény,
        ha a  törvénysértés orvoslása  és ennek  a felekre kiható
        hatálya  is  két  jogosított  diszkrecionális  döntésétől
        függ, s  nyilvánvaló  -  és  adott  büntető  ítéletben  a
        vádlott  kárára   szóló  -   törvénysértés  esetében  sem
        kötelező.

        A törvényességi óvás intézménye ellentétes a jogállamiság
        elvének  (  Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdés )  tartalmát
        alkotó    jogbiztonság    követelményével,    a    jogerő
        intézményével, s  polgári ügyekben  a felek  rendelkezési
        jogával is.

        2. Az  Alkotmány 2.  § (1)  bekezdése  kimondja,  hogy "a
        Magyar Köztársaság  független, demokratikus jogállam". Az
        Alkotmánynak ez  az általános  rendelkezése a köztársaság
        alapértékeit  nyilvánítja   ki:   a   függetlenséget,   a
        demokráciát és  a jogállamiságot. A jogállamiság elvét az
        alaptörvény   további    rendelkezései   részletezik,   e
        szabályok ugyanakkor  nem töltik ki teljes egészeben ezen
        alapérték tartalmát, ezért a jogállam fogalom értelmezése
        az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata. A jogállamiság
        alapértékét kitöltő  elveket az  Alkotmánybíróság egy-egy
        konkrét  ügy  kapcsán,  fokozatosan  fejti  ki.  Noha  az
        Alkotmánybíróság    a     jogszabályok    alkotmányossági
        felülvizsgálata   során    a   vizsgált    rendelkezésnek
        elsősorban az  Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével
        való összhangját  vizsgálja, ez  nem jelenti azt, hogy az
        általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti,
        s az  alapelveknek pusztán  kisegítő, másodlagos szerepet
        szánna.  Az   Alkotmányban  tételesen  szereplő  jogállam
        alapértékének sérelme  önmagában is  megalapozza valamely
        jogszabály alkotmányellenességet.

        3. A  jogállam nélkülözhetetlen  eleme a  jogbiztonság. A
        jogbiztonság az  állam  -  s  elsősorban  a  jogalkotó  -
        kötelességévé  teszi   annak  biztosítását,  hogy  a  jog
        egésze, egyes  részterületei és  az egyes jogszabályok is
        világosak,     egyértelműek,     működésüket     tekintve
        kiszámíthatóak  és   előreláthatóak  legyenek   a   norma
        címzettjei számára.  Vagyis a  jogbiztonság nem csupán az
        egyes normák  egyértelműségét követeli  meg, de  az egyes
        jogintézmények működésének  kiszámíthatóságát  is.  Ezért
        alapvetőek  a   jogbiztonság  szempontjából  az  eljárási
        garanciák.   Csak    formalizált   eljárás   szabályainak
        követésével  keletkezhet  érvényes  jogszabály,  csak  az
        eljárási normák  betartásával  működnek  alkotmányosan  a
        jogintézmények.

        4. A  jogbiztonság elve  mindemellett tág  mérlegelési és
        döntési lehetőséget  hagy  nyitva  a  jogalkotó  számára,
        hiszen  a   jogállamiság  más   elvek  érvényesülését  is
        megköveteli,  s   ezek  a   jogbiztonság  követelményével
        ütközhetnek. Például  az  igazságosság  egyedi  esetekben
        való megvalósulását  elősegítő méltányosság  intézménye a
        jogbiztonsággal  elvileg   ellentétes.   A   jogbiztonság
        azonban mégsem  szenved csorbát, mert a konkrét kivételek
        érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza.
        Vonatkozik ez  mind a méltányosság egyes jogintézményeire
        ( mint   például    a   méltányosság    alapján   történő
        kártérítésre   a    Polgári   törvénykönyv   347. §   (2)
        szerint ), mind az olyan fogalmakra, amelyek széles bírói
        mérlegelést  tesznek  lehetővé.  ( Az  utóbbiak  tartalmi
        kiszámíthatóságát a jogállamban különféle - többek között
        jogegységi  -   intézmények   szolgálják ).   Az   anyagi
        igazságosság  jogállami   követelménye  a  jogbiztonságot
        szolgáló  intézményeken   és  garanciákon  belül  maradva
        valósulhat  meg.   "Az  anyagi  igazság  érvényesülésére"
        éppúgy nem  biztosít ( nem  biztosíthat ) alanyi jogot az
        Alkotmány, mint  ahogy arra  sem, hogy  egyetlen bírósági
        itélet se  legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és
        feladatai, amelyek  megvalósulása érdekében  megfelelő  -
        elsősorban eljárási  garanciákat nyújtó  -  intézményeket
        kell  létrehoznia   és   az   érintett   alanyi   jogokat
        garantálnia.  Az   Alkotmány  tehát   az  anyagi  igazság
        érvényrejuttatásához szükséges  és az  esetek többségében
        alkalmas  eljárásra   ad  jogot.   Az  57. §  a  bírósági
        eljáráshoz biztosít  alanyi jogot,  s nem azt garantálja,
        hogy annak  eredménye  minden  esetben  helyes  lesz.  Az
        igazságos és  törvényes bírósági döntés érdekében azonban
        további  eljárási   garanciát  tartalmaz   az  Alkotmány:
        alkotmányos jogot  a jogorvoslathoz.  Ha  egy  az  anyagi
        igazságosság  érvényesítésére   vagy  a  törvényben  való
        tévedés kiküszöbölésére szolgáló jogintézmény a rendes és
        rendkívüli  jogorvoslatok   feltételeihez  hasonlíthatóan
        pontos  eljárási   garanciák  nélkül   működik,  akkor  a
        jogbiztonság sérelmet szenved.

        Az anyagi  igazságosság és a jogbiztonság követelményét a
        jogerő  intézménye   hozza  összhangba   -  megintcsak  a
        jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye,
        alaki és  anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága
        a  jogállamiság  részeként  alkotmányos  követelmény.  Az
        Alkotmánynak   megfelelően    biztosított    jogorvoslati
        lehetőségek mellett  beállott jogerő tiszteletben tartása
        a jogrend  egészének  biztonságát  szolgálja.  A  jogerős
        határozatok   megváltoztathatatlanságához   és   irányadó
        voltához   alapvető    alkotmányos   érdek   fűződik.   A
        jogállamiság   lényeges    eleme,   hogy   a   törvénynek
        egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható meg egy
        bírósági határozat  rendes fellebbviteli  jogorvoslattal,
        illetve, hogy  a jogerőssé  vált határozat  megtámadására
        milyen feltételek  alapján van  lehetőség, s  hogy  mikor
        következik be  az az  állapot, amikor a jogerős határozat
        már   semmiféle    jogorvoslattal   nem    támadható.   A
        jogbiztonság megköveteli,  hogy a  jogerős határozat - az
        eldöntött kérdés  személyi  és  tágyi  keretei  között  -
        irányadóvá váljék mind az eljárásban résztvevőkre, mind a
        később eljáró  bíróságra, illetőleg  más hatóságra.  Ha a
        jogerő beálltához  előírt feltételek  teljesültek,  akkor
        annak  hatálya   a   határozat   tartalmi   helyességétől
        függetlenül beáll.

        5.   A    törvényességi   óvás   sérti   a   jogbiztonság
        követelményét,   mert    a   bírósági    eljárás   egésze
        bizonytalanná válik azáltal, hogy a jogerős határozatot a
        legfőbb  ügyész,  illetve  a  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke
        objektiv korlátok nélküli, s a felek akaratától független
        mérlegelése szerint  emelt óvás  megváltoztathatja. Az  -
        esetleges  jogorvoslat   után   -   jogerősen   eldöntött
        kérdésekben adott  esetben újra  kezdődik az eljárás, sőt
        az ismételten emelt óvások nyomán, illetve a "szuperóvás"
        gyakorlata   folytán    akár   többször    is.   A    jog
        érvényesülésének  kiszámíthatósága   magában  foglalja  a
        jogalkalmazás, így a bírósági eljárások kiszámíthatóságát
        is,   a   törvényességi   óvás   pedig   ezt   alapvetően
        bizonytalanná teszi.

        Különösen  ellentétes   a  törvényességi  óvás  a  jogerő
        intézményével. A  jogerő áttörésének  szükséges ( de  nem
        elégséges )  alkotmányossági  feltétele,  hogy  ismérveit
        törvény pontosan meghatározza, s így kiszámítható legyen.
        E   követelményeknek   megfelel   például   a   perújítás
        intézménye, ahol  előre tudható, hogy milyen esetekben és
        időbeli  határok  között  van  helye  a  bíróság  jogerős
        ítéletével  elbírált   cselekmény  vagy  jogvita  ügyében
        perújításnak.  A   törvényességi  óvás  esetében  hasonló
        előreláthatóságról  és   bizonyosságról  szó   sincs:   a
        törvénysértés és  a megalapozatlanság önmagukban is tágan
        értelmezhető,  sőt   bizonytalan  fogalmak  ( melyek  nem
        állíthatók   párhuzamba    például   az   új   bizonyíték
        felmerülésének  objektiv   követelményével ).   Az   óvás
        intézményét    mindemellett     az    teszi    alapvetően
        bizonytalanná,  hogy   a  jogosítottak   még  az  általuk
        értelmezett megalapozatlanság  vagy törvénysértés  esetén
        sem kötelesek  óvást emelni.  Teljesen bizonytalan,  mely
        ügyekben kerül  sor végül  óvásra. Mivel  a félnek  nincs
        alanyi joga  az óvás  emelésére, kérelme elutasítását nem
        kell indokolni. Ez az önmagában okszerű körülmény azonban
        rávilágít  arra,   hogy  az   óvás  jogorvoslatként  való
        tényleges  működtetése   milyen  súlyosan   ellenkezik  a
        jogbiztonság  minimális   követelményeivel  is.  Az  óvás
        emelésének diszkrecionális  joga - tekintettel arra, hogy
        a törvényességi  óvást egyéni  jogvédelemre használják  -
        sérti a  törvény előtti  egyenlőséget is,  amikor az arra
        feljogosított két  személy valamelyike  az egyik  esetben
        óvást emel,  s hasonló  másik esetben  az  óvás  emelését
        mellőzi; vagy  ha az  egyik fél  javára óvással él, míg a
        másik  fél  kérelmét  indokolás  nélkül  figyelmen  kívül
        hagyja.

        A legfőbb  ügyész, illetve  a Legfelsőbb Bíróság elnöke a
        nyilvánvaló törvénysértés  észlelése esetén  sem  köteles
        óvást emelni. Az óvás szabályozása lehetővé teszi az akár
        olyan ügyek  közötti bármilyen  szempontú válogatást  is,
        amikor a  bírósági határozat  eljárási alapelvet,  vagy a
        terhelt  és   a  védelem   alkotmányos  jogait  sértette.
        Lehetséges az is, hogy a legsúlyosabb büntető anyagi jogi
        törvénysértést  feltáró   óvás  folytán   is   csupán   a
        törvénysértést megállapító  határozat szülessen; másrészt
        lehetséges  a   jogerős  ítéletet   a   terhelt   terhére
        megváltoztató határozat.

        6. Polgári  ügyekben az  óvás sérti  a felek rendelkezési
        jogát is,  mert az ügy jellegére tekintet nélkül, bármely
        ügyben lehetséges  óvást emelni, s óvás folytán a jogerős
        ítélet a  fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére,
        a felekre  kihatóan megváltoztatható.  A polgári per ezen
        alapelvének sérelme  egyben az  önrendelkezés alkotmányos
        jogának  sérelme.   ( Lásd  a   8/1990.  ( IV. 23. )   AB
        határozatot. )   Az   önrendelkezés   joga   az   állandó
        alkotmánybírósági gyakorlat szerint az emberi méltósághoz
        való jog  tartalmi eleme,  a törvényességi  óvás tehát az
        Alkotmány   54. §   (1)  bekezdésébe  ütközik.  A   felek
        rendelkezési jogának  elvonása sérti  az Alkotmány  57. §
        (1)  bekezdését   is.   A    jogvitában   érdekelt    fél
        alkotmányos joga  arra, hogy  ügyét bíróság  elé vigye  -
        hasonlóan a  többi szabadságjoghoz  -,  magában  foglalja
        ugyanis annak  szabadságát, hogy  e jogával ne éljen. Egy
        olyan szabály,  amely mindkét  fél akaratától függetlenül
        és minden ügyben lehetővé teszi az eljárás folytatását és
        a határozat  felekre kiható  megváltoztatását, eleve  nem
        lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.

        A törvényességi  óvás alkotmányellenességének  gyökere az
        óvás emelésére  jogosultak diszkrecionális  jogköre. Ez a
        jellemző  megoldás   azonban  nem  változtatható  meg  az
        intézmény keretein  belül, mert a törvényességi óvást más
        részről  legitimáló  jogegységi  funkcióval  a  válogatás
        nélküli, adott szempontok alapján kötelező óvásemelés - s
        még kevésbé  az óvásra  a feleknek adott alanyi jog - nem
        fér össze.

        7. Összefoglalva  megállapítható,  hogy  a  törvényességi
        óvás  jogintézménye   ellentétes  a  jogállamhoz  tartozó
        jogbiztonsággal  és   az  annak  érvényesülését  szolgáló
        jogerő  intézményével.   Noha  ténylegesen   jogorvoslati
        feladatkörben használják, nélkülözi a jogorvoslathoz való
        jog elemi  alkotmányos garanciáit.  E jogok  sérelme  nem
        igazolható azzal, hogy a korlátozás más alkotmányos jogok
        érvényesülése érdekében  kikerülhetetlenül szükséges és a
        sérelem    mértéke     arányos    lenne.    Ellenkezőleg:
        diszkrecionális jogosítvány eleve nem lehet kényszerítően
        szükséges módja  akár  a  törvényesség,  akár  az  anyagi
        igazságosság megvalósításának  a jogállam stabilitást adó
        alapértékei  kárára.   A  törvényesség   vagy  az  anyagi
        igazságosság önkényes  válogatás  szerinti  érvényesülése
        nem alkotmányos.

        8. A  törvényességi óvás  hatályos szabályozása  sérti  a
        bíróságok  és   a   bírák   függetlenségének   elvét   is
        ( Alkotmány  50. §  (3) és 57.  §  (1) bekezdés ). Noha a
        törvényességi óvás  elbírálása  bíróság  útján  történik,
        maga  az   óvásemelés  súlyos   beavatkozás  a   bírósági
        döntésbe, mert  a feljogosított  személy  diszkrecionális
        elhatározása  alapján  egy  már  jogerősen  lezárt  ügyet
        bolygat meg.  A legfőbb  ügyész nem  pusztán a  jogerősen
        lezárt  eljárás  újrafelvételét  rendelheti  el  belátása
        szerint, hanem  egyéb, komoly  jogkövetkezményekkel  járó
        döntést is  hozhat: felfüggesztheti vagy félbeszakíthatja
        a   megtámadott   határozat   végrehajtását,   biztonsági
        intézkedéseket   rendelhet  el ( Be 258. §, Ütv. 5. § (2)
        bekezdés g ) pont ).

        A Legfelsőbb  Bíróság elnökének  óvásemelési jogosultsága
        más vonatkozásban vet fel alkotmányossági aggályokat. Nem
        egyeztethető össze  a bírói  függetlenség elvével, hogy a
        Legfelsőbb Bíróság  elnöke  által  emelt  óvást  a  saját
        vezetése  alatt   álló  testület  bírálja  el.  Különösen
        aggályos az,  hogy a  Legfelsőbb Bíróság határozata ellen
        benyújtott  törvényességi   óvást  a  Legfelsőbb  Bíróság
        Elnökségi Tanácsa  bírálja el, az Elnökségi Tanács elnöke
        pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

        Az Alkotmánybíróság  nem talált  olyan kényszerítő állami
        érdeket,  amely   e  megoldás   alkotmányossága  melletti
        érvként   mérlegelhető    lett   volna.    Az   elterjedt
        magyarázatok - az alsóbíróságok ítélkezésének színvonala,
        az ítélkezési gyakorlat hibáinak szervezeten belüli gyors
        kiküszöbölése és  a bírói gyakorlat központi irányítása -
        gyakorlati  szempontok,   s  nem   alkotmányos  érvek.  E
        szempontokat az Alkotmánybíróság figyelembe vette, amikor
        a   törvényességi    óvás   szabályai   megsemmisítésének
        időpontját meghatározta.

        9. Az Alkotmánybíróság számot vetett a törvényességi óvás
        jogintézményét szabályozó rendelkezések megsemmisítésének
        következményeivel is,  tekintettel arra,  hogy e döntés a
        bírósági eljárást  és a bírói szervezetrendszert egyaránt
        jelentősen érinti.  Az eljárásjog  újrakodifikálása, ezen
        belül a  jelenleginél megfelelőbb  jogorvoslati  rendszer
        kialakítása  jogalkotást   igényel,  így  a  törvényhozás
        feladata. A  törvénysértő vagy megalapozatlan határozatok
        orvoslását a  fellebbviteli és  a  perújítási  rendszeren
        belül is  meg   lehet  oldani. Az  Alkotmány  57.  §  (5)
        bekezdése szerint a jogorvoslathoz való jog követelményét
        az egyfokú  fellebbezési  rendszer  is  kielégíti,  de  a
        törvényhozó  ezen  túlmenő  jogorvoslati  lehetőséget  is
        adhat.

        Az   eljárásjogi    rendszer   megbontása   mindig   nagy
        kockázattal  jár;   a  törvényességi   óvás  azonban  nem
        alapeleme ennek  a rendszernek,  legfeljebb a rendszerben
        rejlő hibák  vezettek oda,  hogy  a  törvényességi  óvást
        rendszeresen  alkalmazták   a   hibák   és   hiányosságok
        kiküszöbölésére vagy csökkentésére.

        Az Alkotmánybíróság  felhívja a figyelmet arra is, hogy a
        törvényességi óvás  megszűnése esetén  számos  lehetősége
        marad a  Legfelsőbb Bíróságnak  arra,  hogy  a  jogegység
        érdekében előmozdítsa  a bíróságok  egységes ítélkezését:
        minden ügyet másodfokon magához vonhat, általános jellegű
        határozatot ( testületi állásfoglalást ) hozhat.

        10.  Az   Alkotmánybíróság  a   törvényességi  óvás  mint
        intézmény   alkotmányossága   elbírálásánál   az   óvásra
        vonatkozó összes  hatályos jogszabályt  megvizsgálta,  de
        csak  a   törvényességi  óvás   emelését  lehetővé   tévő
        rendelkezéseket semmisítette  meg, az Alkotmánybíróságról
        szóló 1989.  évi XXXII. törvény ( a továbbiakban: Abtv ).
        43.  §  (4)   bekezdése   alapján   1992.  december  31-i
        határidővel. Az Alkotmánybíróság ugyanis tekintettel volt
        arra, hogy  azok az  okok, amelyek  a törvényességi  óvás
        egyéni   jogvédelemre    való   és   mintegy   harmadfokú
        elbíráláskénti    használatára    vezettek,    az    óvás
        alkotmányellenessége kimondása  után is  fennmaradnak.  A
        törvényhozónak ez  év végéig kellő ideje van arra, hogy a
        már  megindult   eljárásjogi   és   bírósági   szervezeti
        törvényalkotással  ezekre   a   problémákra   alkotmányos
        megoldást  adjon.   A   törvényességi   óvás   megszűnése
        különösen   sürgetővé    teszi,   hogy    a   törvényhozó
        kiküszöbölje a jelenlegi egyfokú jogorvoslati rendszer és
        a másodfokú eljárás szabályaiból adódó olyan helyzeteket,
        amelyek  -   elsősorban  a   büntető   eljárásban   -   a
        fellebbezéssel   nem    teszik   megoldhatóvá    bizonyos
        törvénysértések orvosolását. Az Alkotmánybíróság felhívja
        ezzel kapcsolatban  a törvényhozó  figyelmét  arra,  hogy
        Magyarország  azzal,  hogy  részese  lett  a  Polgári  és
        Politikai    Jogok     Nemzetközi     Egyezségokmányának,
        kötelezettséget   vállalt   annak   biztosítására,   hogy
        "fejlessze a bírói jogorvoslat lehetőségeit" ( 2. cikk 3.
        b ) pont ).

        Az  Alkotmánybíróság   nem  látott   okot  arra,  hogy  a
        törvényességi óvás nyomán megindult eljárások befejezését
        - amennyiben  azok nem az elítélt hátrányára folynak - az
        eljárási szabályok  megsemmisítésével lehetetlenné tegye.
        Ezért  csak   az  óvás  emelésére  vonatkozó  szabályokat
        semmisítette  meg;   a  többi   szabály  hatályon   kívül
        helyezése  a   jogalkotó,  illetve  a  kibocsátó  szervek
        feladata lesz,  ha már  az összes,  óvás  folytán  indult
        eljárás  befejeződött.  A  törvényességi  óvás  emelésére
        vonatkozó   rendelkezések   megszűnésével   természetesen
        megszűnik az  óvás lehetősége az ingatlannyilvántartás, a
        védjegy- és  a mintaoltalom,  valamint a cégnyilvántartás
        területén is.  Az ezekre  a területekre vonatkozó sajátos
        rendelkezések  hatályon   kívül  helyezése   szintén   az
        eljárások befejezése után lesz esedékes.

        Nem   teszi    szükségessé   az   egyéni   jogvédelem   a
        törvényességi óvás átmeneti fenntartását azokra a büntető
        ügyekre nézve,  amelyekben a  terhelt hátrányára  emelnek
        óvást. Ezért  az Alkotmánybíróság  a  terhelt  hátrányára
        emelt  óvásra  vonatkozó  szabályokat  az Abtv. 42. § (1)
        bekezdésében  foglalt   főszabály  szerint,  a  határozat
        közzétételének napjával semmisítette meg.

        A terhelt  hátrányára emelt óvás - és a vádelejtés miatti
        óvás  -   különösen   súlyosan   sérti   a   jogbiztonság
        alkotmányos elvét,  valamint a  jogállam büntető hatalmát
        jellemző azt  az  elvet,  hogy  a  bűnüldözésnek  szigorú
        anyagi jogi  és eljárási  korlátok és  feltételek  között
        kell  folynia,  s  hogy  a  bűnüldözés  sikertelenségének
        kockázatát az  állam viseli.  Ezt a  kockázatelosztást az
        ártatlanság  vélelmének  alkotmányos  garanciája  ( 57. §
        (2)  bekezdés )   külön  szabályként    is    kifejezésre
        juttatja.  A   jogerős  ítélet   az  eljárásnak   azt  az
        eredményét   teszi    a    jogerő    végső    szakaszában
        megtámadhatatlanná  és   mindenki   számára   irányadóvá,
        amelyet az  ártatlanság  vélelmével  szemben,  az  összes
        eljárási garancia  betartásával a  bűnüldöző hatóságoknak
        és  a   bíróságnak  sikerült   elérniük.   A   bizonyítás
        sikertelensége éppúgy az állam kockázati körébe tartozik,
        mint az  eljárás során  elkövetett hibák,  sőt  -  eltérő
        törvényi rendelkezés  hiányában -  az eljárást akadályozó
        bármely körülmény  is, amely  folytán a  büntető  eljárás
        ideális célja,  az igazságos  és célját  betöltő büntetés
        kiszabása nem teljesülhetett. Ha tehát a jogerős ítélet -
        a terheltnek  kedvezően -  törvényt sért,  vagy egyébként
        igazságtalanul enyhe,  ennek következményét nem viselheti
        a terhelt,  annál  kevésbé,  mert  a  hatóságok  hibáinak
        kijavítására  nyitva  álló  és  alkotmányos  garanciákkal
        ellátott   jogorvoslatokat,   amelyek   lehetőségével   a
        terheltnek is  számolnia  kellett,  már  kimerítették.  A
        törvényességi  óvás   az  Alkotmánybíróság  e  határozata
        szerint eleve  nem tartozik  az alkotmányos jogorvoslatok
        közé. Különösen  súlyosan sérti  a  jogbiztonságot,  s  a
        jogállami bűnüldözés  kockázatmegosztási  elvét,  hogy  a
        diszkrecionális jogkörben a terhelt hátrányára emelt óvás
        az elítéltek  véletlenszerű körére  nézve  megfordítja  a
        bűnüldözés kockázatát.  Az eljárás sikertelenségének vagy
        hibás voltának  kockázata ugyanis,  amelyet  a  jogerősen
        befejezett eljárásban a bűnüldöző viselt, az óvás folytán
        a terheltre  fordul át,  s megnyitja  annak  lehetőségét,
        hogy  súlyosabb  büntetést  kap.  Mindezek  a  szempontok
        különösen  indokolttá   teszik  a  terhelt  terhére  való
        törvényességi óvás szabályainak azonnali megsemmisítését.
        11.  Az   Abtv.  43. §   (3)   bekezdése    alapján    az
        Alkotmánybíróságnak   el   kellett   rendelnie   mindazon
        büntetőeljárások       felülvizsgálatát,       amelyekben
        törvényességi  óvás   nyomán  a   terheltre   a   jogerős
        határozatnál hátrányosabb  határozatot  hoztak,  feltéve,
        hogy  az   elítélt  még   nem   mentesült   a   hátrányos
        következmények alól.  Az ügyészségről  szóló 1972. évi V.
        törvény 5. §  (2) bekezdés  f ) pontja  a legfőbb  ügyész
        kötelességévé  teszi,   hogy  az  Alkotmánybíróság  által
        felülvizsgált   és    alkotmányellenesnek    nyilvánított
        jogszabály alapján  jogerős határozattal  lezárt  büntető
        eljárásban törvényességi óvást emeljen az elítélt javára.
        A  jelen  határozat folytán az  Abtv. 43. § (3) bekezdése
        szerinti  felülvizsgálat  megindítására  a  törvényességi
        óvás 1992.  december 31  után többé  nem alkalmazható.  A
        törvényhozó  feladata,   hogy   szabályozza   a   büntető
        eljárások az  Abtv.  43. §  (3)  bekezdése  alapján  az
        Alkotmánybíróság   által   elrendelt   felülvizsgálatának
        eljárását.

                                   VI.

        A      harmadik       indítványozó      a      jogszabály
        alkotmányellenességének vizsgálatára  irányuló  indítvány
        mellett kérte  két jogerős  ítélet megsemmisítését is. Az
        Alkotmánybíróság alkotmányjogi  panasz, vagy  bíró által,
        előtte   folyamatban    lévő   ügy    elbírálása    során
        indítványozott       alkotmányellenességi       vizsgálat
        eredményeként   azt    is   megállapíthatja,    hogy   az
        alkotmányellenes   jogszabályt    konkrét    esetben    -
        nevezetesen az  eljárásra okot  adó ügyben  -  nem  lehet
        alkalmazni. Jelen esetben az indítványok nem feleltek meg
        az alkotmányjogi  panasz törvényi  feltételeinek  ( 1989.
        évi XXXII. törvény 48. § ). Az ítéletek ugyanis már 1988-
        ban illetve 1989-ben jogerőssé váltak, az indítvány pedig
        1991. március  1-én érkezett az Alkotmánybíróságra. Ezért
        az Alkotmánybíróság az indítványokat visszautasította.
                              Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                   Dr. Ádám Antal             Dr. Herczegh Géza
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

               Dr. Kilényi Géza                 Dr. Lábady Tamás
                alkotmánybíró                     alkotmánybíró

               Dr. Schmidt Péter                 Dr. Szabó András
                 alkotmánybíró                     alkotmánybíró

              Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                             Dr. Zlinszky János
                                alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Protest of illegality on appeals
          Number of the Decision:
          .
          9/1992. (I. 30.)
          Date of the decision:
          .
          01/28/1992
          .
          .
          Full text:
          en_0009_1992.pdfen_0009_1992.pdf