English
	Hungarian

Ügyszám: .	381/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 9/1992. (I. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1992/59 .

A döntés kelte: Budapest, 01/28/1992 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság  jogszabályok alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára   irányuló  indítványok  tárgyában meghozta a következő                       határozatot: Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a  törvényességi óvás    jogintézménye    alkotmányellenes.    Ezért    az Alkotmánybíróság a törvényességi óvás emelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket 1992. december 31-i hatállyal megsemmisíti.  Azokat   a  büntető  eljárási  szabályokat azonban, amelyek  szerint a  törvényességi óvás alapján a terheltre  kiható   hatállyal  a   jogerős   határozatban megállapítottnál hátrányosabb  rendelkezést lehet  hozni, az Alkotmánybíróság  e határozat  közzétételének napjától semmisíti meg. Eszerint e  határozat  közzétételének  napjától  hatályát veszti a  büntető eljárásról  szóló 1973.  évi I. törvény ( a továbbiakban  Be. ) 285.  §-ának második  és harmadik mondata,  287.  §  (3)     bekezdéséből   a  "megtámadott határozat jogerőre  emelkedésétől   számított    egy   év eltelte  után  emelt" szövegrész, 288.  §  (6)  bekezdése első   mondata, második   mondatából  a  "ha  megidézték, minden esetben,   ha  pedig    értesítették"  szövegrész, valamint       harmadik     mondatából    a    "vagy    a törvényességi óvást  a terhelt  terhére  jelentették  be" szövegrész,  288.  §  (8)  bekezdéséből  a  "a megidézett fogva   lévő terhelt, illetőleg"  szövegrész,  290. § (4) bekezdéséből a "ha a terhelt szabadlábon van, a szükséges kényszerintézkedéseket   elrendelheti" szövegrész, 290. § (5) bekezdésének  első mondata,  és második  mondatából a "más esetekben" szövegrész. E szabályok a következő szöveggel maradnak 1992. december 31-ig hatályban: 285. § A  törvényességi óvásnak  nincs halasztó  hatálya; elbírálásáig  azonban   a  Legfelsőbb   Bíróság   elnöke, illetőleg  a   legfőbb  ügyész  a  törvényességi  óvással megtámadott határozat  végrehajtását felfüggesztheti vagy félbeszakíthatja. 287. § (3) Törvényességi  óvás  alapján a   terhelttel   szemben   a   megtámadott   határozatban megállapítottnál  hátrányosabb   rendelkezést  hozni  nem lehet, csak  a törvénysértés állapítható meg; ez irányadó a hatályon  kívül helyezés  folytán megismételt eljárásra is. 288. § (6)  A fogva  levő terheltet  a saját  vagy a védő kérelmére elő  kell állítani.  A védőt az ülésre meg kell idézni, ha az eljárásban a védelem kötelező volt. 288. § (8)  Az ülést  a legfőbb ügyész  vagy képviselője, továbbá a  megidézett védő  jelenléte  nélkül  nem  lehet megtartani. 290. § (4)  Ha a  Legfelsőbb  Bíróság  a jogerős ítéletet hatályon kívül  helyezi és  a terhelt  fogva van, a fogva tartás kérdésében határoz. 290. § (5) A bűnügyi költséget az állam viseli. Ugyancsak e  határozat közzétételével  veszti hatályát  a Be.  284. §  (2)  bekezdése,  a 288. § (2)  bekezdése b ) pontja, valamint a 290. § (2) bekezdés d ) pontja. 1992. december 31-én hatályát veszti - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 270. §-a, - a  bíróságokról  szóló  1972. évi IV. törvény 10. § (2) bekezdése,  33. §  (2)  bekezdése  a )  pontjának  utolsó fordulata: a  "bármely bíróság  jogerős határozata  ellen törvényességi óvást emelhet" szövegrész. A 33. §  (2)  bekezdés  a ) pontja  az  alábbi  szöveggel marad hatályban:  "(2)  A  Legfelsőbb  Bíróság elnöke a ) bármely bírósági  ügy iratait az eljárás bármely szakában magához  kérheti;   ügyeket   másodfokú   elbírálásra   a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonhat;", 67. § (2) bekezdése; - az  ügyészségről   szóló  1972. évi V. törvény 5. § (2) bekezdés f ) és g ) pontja; - a  büntetőeljárásról szóló  1973. évi I. törvény 284. § (1) bekezdése. Az Alkotmánybíróság  elrendeli mindazon  büntetőeljárások felülvizsgálatát, amelyekben  a törvényességi óvás nyomán a   terheltre   a   jogerős   határozatnál   hátrányosabb határozatot hoztak,  feltéve, hogy  az  elítélt  még  nem mentesült a hátrányos következmények alól. Az   Alkotmánybíróság   a   jogerős   bírósági   ítéletek megsemmisítésére irányuló kérelmet visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás                            I. Az  indítványozó   a   törvényességi   óvást   szabályozó rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását arra hivatkozva  kezdeményezte,   hogy  e   rendelkezések   az Alkotmánynak  a  jogállamiság  elvét  kimondó  2.  §  (1) bekezdésébe    ütköznek.     Különösen    azt    tartotta alkotmányellenesnek, hogy  a törvényességi  óvás  emelése diszkrecionális jog,  mely  lehetővé  teszi  törvénytelen ítéletek   hatályban    maradását,   továbbá,    hogy   a törvényességi óvás  iránti kérelem tárgyában a Legfelsőbb Bíróság  elnöke,   illetve  a  legfőbb  ügyész  indokolás nélküli   határozattal    döntsön.   Az    indítvány    a törvényességi óvás  intézményét, és így az arra vonatkozó összes jogszabályt támadja. Az Alkotmánybíróság  ehhez az indítványhoz egyesített két további  indítványt.  Az  egyik  indítványozó  szerint  a törvényességi  óvásnak   a  cégbejegyzési   eljárásban  a felekre kiterjedő  hatállyal történő alkalmazása sérti az Alkotmány   9. §-át,    mert   összeegyeztethetetlen    a piacgazdasággal, valamint  a  vállalkozás  jogával  és  a verseny   szabadságával.    Ezért   kérte    a   bírósági cégnyilvántartásról szóló  1989.  évi  23. tvr. 25. § (2) bekezdésének, valamint  a Polgári  perrendtartásról szóló 1952. évi  III. törvény  ( a  továbbiakban  Pp. )  273. § (1) bekezdésének  megsemmisítését is. A  másik  indítvány a  Pp.   270.  §   (1)    bekezdésének    alkotmányossági vizsgálatát kérte,  amely szerint a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság  elnöke bármely  polgári ügyben hozott határozat ellen  törvényességi óvással élhet. Álláspontja szerint  ez    a   rendelkezés  az  Alkotmány  35. §  (1) bekezdése a ) és b )  pontjába, az  50. § (1) bekezdésébe és   az    51. §  (1)   és  (3)    bekezdésébe   ütközik; alkotmányellenessége  abban   áll,  hogy   a   jogosultak törvénysértés esetében sem kötelesek óvást emelni. Az Alkotmánybíróság  - összefüggésükre  tekintettel  -  a három  ügyet   egyesítette,  és   az  alkotmányellenesség vizsgálatát a jogintézmény egészére nézve végezte el.                            II. A törvényességi óvás hatályos szabályozásának lényege az, hogy a  Legfelsőbb Bíróság  elnöke vagy  a legfőbb ügyész törvényességi  óvást  emelhet  bármely  jogerős  bírósági határozat ellen,  ha az törvénysértő vagy megalapozatlan. A  törvényességi   óvást  a   Legfelsőbb  Bíróság   három hivatásos bíróból  álló tanácsa, ha pedig az a Legfelsőbb Bíróság határozata  ellen irányul,  a Legfelsőbb  Bíróság Elnökségi  Tanácsa   bírálja  el.  A  törvényességi  óvás folytán hozott  határozatban a  Legfelsőbb  Bíróság  vagy elutasítja  az   alaptalan  törvényességi   óvást,   vagy megállapítja, hogy a megtámadott határozat törvényt sért, illetőleg megalapozatlan. A törvényességi óvás benyújtása nincs határidőhöz  kötve. A  törvényességi  óvás  folytán hozott határozat hatálya a felekre azonban csak az alábbi korlátokkal  terjed   ki.  Büntetőügyben   a  megtámadott határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év eltelte után  emelt   törvényességi  óvás  alapján  a  terhelttel szemben  a   megtámadott  határozatban   megállapítottnál hátrányosabb  rendelkezést   nem  lehet   hozni.  Polgári ügyekben csak az egy éven belül emelt óvás folytán hozott határozat hatálya terjed ki a felekre. Polgári eljárásban a  megtámadott   határozat  -  egészében  vagy  megfelelő részében történő  - hatályon kívül helyezésére csak akkor kerül sor,  ha a határozat hatálya a felekre is kiterjed, sőt  ilyenkor  sem,  ha  csupán  olyan  eljárási  szabály megsértéséről   van   szó,   amelynek   az   ügy   érdemi elbírálására lényegi kihatása nem volt.                           III. Az  Alkotmánybíróság  jogtörténeti  és  jogösszehasonlító vizsgálatot  végzett   a  törvényességi   óvás   hatályos szabályozásának megalapozott értékelése érdekében. Elsőként a  francia forradalmi  törvényhozás vezette be a már jogerős  bírósági  határozatok  felülvizsgálatát.  Az intézmény elvi  indoka  az  államhatalmi  ágak  szigorúbb elválasztása, a  bíróságok túlkapásainak  megakadályozása volt, a  gyakorlatban pedig  azt kívánták ellenőrizhetővé tenni, hogy  az  új  jogrendet  a  bíróságok  megfelelően alkalmazzák-e. Az 1808. évi francia büntető perrendtartás az  intézmény  kétféle  formáját  tartalmazza:  az  egyik törvénysértő  jogerős   ítéletek  megsemmisítését   tette lehetővé, a  felekre kiható  hatály nélkül, míg a másik a bíróságok által  elkövetett hatásköri túllépés orvoslását szolgálta, kivételes esetben felekre is kiható hatállyal. A francia  példa nyomán a 19. században néhány más ország ( Belgium, Ausztria,  Olaszország ) is bevezetett hasonló jogintézményt. Magyarországon  az   l896.  évi  XXXIII.  tc.  a  Büntető perrendtartásról vezette  be e  jogintézményt  ( 44l-442. § )  perorvoslat   a   jogegység   érdekében   néven.   E perorvoslattal  a   legfőbb  vádhatóság,  a  koronaügyész élhetett   a   legfőbb   bíróság,   a   Kuria   előtt   a büntetőbíróságok olyan  törvénysértő  határozatai  ellen, melyek más  úton már  nem voltak megtámadhatók. A királyi kuria érdemi  határozata ellen  ilyen perorvoslatnak  már nem volt  helye. A  Kuria, ha  a perorvoslatot  alaposnak találta, kimondta,  hogy  a  megtámadott  határozat  vagy intézkedés a  törvényt megsértette. A törvény megsértését kimondó határozat  a felekre  nézve rendszerint  nem bírt hatállyal, ha  azonban a  vádlott a törvény megsértésével volt elítélve,  a Kuria  őt felmenthette, vagy büntetését enyhíthette. E  jogintézmény célja  nem a felek esetleges jogsérelmének orvoslása,  hanem a  jogegység, különösen a bírói gyakorlat  egységének, egyöntetűségének biztosítása volt.  1911-ben  a  Polgári  perrendtartás  életbeléptető törvénye kiszélesítette  e perorvoslat alkalmazási körét. Ettől  kezdve   a  jogegységi   perorvoslatot   a   Kuria különleges, ún. jogegységi tanácsa bírálta el. A jogintézmény  döntő módosítására - a szovjet eljárásjog másolásával -  1949-ben került  sor. "A  népnek a büntető igazságszolgáltatásban   való    részvételéről    és    a fellebbvitel  egyszerűsítéséről"   szóló  1949.  évi  XI. törvényben  a   jogintézmény  új   neve:  perorvoslat   a törvényesség érdekében.  Ez kifejezte, hogy e perorvoslat fő  célja   nem  a   jogegység,  hanem   a   törvényesség biztosítása,  míg   a  jogegység  megóvására  a  döntvény hivatott. E  törvény tette  először  lehetővé  a  jogerős ítélet   utólagos    súlyosbítását   is.    1950-ben    a 210/1950.( VIII. 20. ) MT  rendelet polgári  ügyekben  is bevezette   a    törvényesség    érdekében    használható perorvoslatot a  felekre is  kiterjedő hatállyal.  A  Bp. ( 1951. évi  III. tv. )  és a  Pp. ( 1952. évi III. tv. ) által egyaránt  intézményesített  rendkívüli  perorvoslat neve a  bírósági szervezet  reformja,  a  Bp.  és  a  Pp. novellája  révén  1954-ben  a  törvényességi  óvás  nevet kapta, és  annak emelésére a Legfelsőbb Bíróság elnöke is jogot kapott. Ezzel lényegében  kialakult a jogintézmény ma is hatályos szabályozása.                            IV. A törvényességi  óvás gyakorlati  alkalmazása során ez az elvileg csak rendkívüli esetben alkalmazható jogintézmény szinte harmadfokká  vált az  elvileg egyfokú perorvoslati rendszer "biztonsági  szelepeként", vagy  egy  másodszori fellebbvitel be  nem vallott  pótlékaként. Az  eredetileg csupán kiegészítő,  és nem  is  rendszeresen  érvényesülő egyéni  jogvédelem   vált  a  gyakorlatban  elsődlegessé. Igazolja  ezt  a  törvényességi  óvások  iránti  kérelmek száma, a  megemelt óvások  abszolut száma, és a jogerősen befejezett ügyekhez  viszonyított aránya is, továbbá az a tény,  hogy   a   jogegység   biztosítása   érdekében   a megtámadott határozat  jogerőre  emelkedésétől  számított egy éven  túl emelt törvényességi óvások száma elenyésző, csak ezrelékben  fejezhető ki, s az ún. "elvi irányú", az érdemi döntést  nem érintő egy éven belüli óvás csupán az elméletben  létezik.   A  törvényességi   óvás  tényleges megvalósulásánál fogva jogorvoslati természetű. Az Alkotmánybíróság  - összhangban az 57/1991. ( XI. 8. ) AB határozat  indokolásában kifejtett  álláspontjával - a törvényességi óvás  esetében sem  önmagában  vizsgálta  a normaszöveget, hanem  tényként fogadta  el a  normának  a bírói gyakorlatban  állandóan és egységesen tulajdonított tartalmát, és  ezt az  "élő" normatartalmat vetette össze az   Alkotmánnyal.    Ezért    a    törvényességi    óvás alkotmányosságának  vizsgálatában   az   Alkotmánybíróság súlyának megfelelően  értékelte azt  a tényt,  hogy ez az intézmény a  töretlen bírósági  gyakorlatban jogorvoslati funkciót is ellát.                            V. 1.  A  törvényességi  óvás  intézményében  úgy  vegyül  a jogegységi  és   jogorvoslati  funkció,   hogy   egyiknek sincsenek meg  az alkotmányos  feltételei, sőt  az  egyik feladathoz     szükséges      alkotmányos      feltételek megvalósulását a másik feladat nem teszi lehetővé. Ahhoz, hogy  a   törvényességi  óvás   jogorvoslati   funkcióját alkotmányosan  lássa   el,  a   feleknek   meghatározott, feltételekhez kötött  alanyi joggal kellene rendelkezniük arra, hogy  az általuk  állított jogsérelmet a Legfelsőbb Bíróság érdemben  és rájuk  kiható  hatállyal  elbírálja. Ezzel szemben  a feleknek  egyáltalán nincs  joguk  arra, hogy a  legfőbb  ügyész,  illetve  a  Legfelsőbb  Bíróság elnöke óvást  emeljen. E  jogosítottak belátásuk  szerint választják ki azokat az eseteket, amelyben óvást emelnek, zömében azonban  olyan ügyek  közül, amelyekben  a  felek kérik   a    jogerőre    emelkedett    határozat    újabb felülvizsgálatát, s  rájuk  kiható  megváltoztatását.  Az óvás folytán hozott határozat azonban csak akkor hat ki a felekre, ha  az óvásra a jogerőre emelkedés után egy éven belül került sor, s az óvás idejének kiválasztása szintén a jogosult  belátásától függ. A jogorvoslathoz fogalmilag is   szükséges    garanciák   bevezetését    viszont    a törvényességi  óvás   jogegységi  feladata   kizárja.   A jogegységi döntéshez  - az  éppen időszerűnek talált elvi iránymutatáshoz   -    ugyanis   szükséges    az   esetek kiválasztásának  joga.  Elvileg  sem  láthatna  el  ilyen funkciót  a   fél  kérésére  kötelező  felülvizsgálat.  A jogegységi döntés  természete  szerint  nem  töri  meg  a jogerőt, s nem változtat meg a tárgykörébe tartozó esetek közül véletlenszerűen  csupán egyet, amely kapcsán ti. az állásfoglalás  szükségességét  eldöntötték.  Az  egységes joggyakorlat  kialakításához   általában  nincs   köze  a megalapozatlanság miatti  óvásnak.  Sőt,  a  törvénysértő ítéletek orvoslása  is független lehet bármely jogegységi problémától. A  jogegységi döntés  célja  nem  az  egyedi ügyben nyújtott  jogorvoslat, s  nem is lehet tekintettel az utóbbi alkotmányos szempontjaira. Ha viszont az óvás a -  mind  a  jogegységtől,  mind  pedig  a  jogorvoslattól különböző    célként     felfogott    -     "törvényesség biztosítására" szolgál,  ez sem  hozza a  fent vázolt, az intézmény   története    során   ténylegesen    betöltött feladatokat közös  nevezőre,  s  nem  pótolja  a  hiányzó feltételeiket,  hanem   egy   harmadik   szempontból   is akadályozza  bármelyik   feladathoz  szükséges  garanciák kialakítását. Önmagának mond ellent ugyanis az intézmény, ha a  törvénysértés orvoslása  és ennek  a felekre kiható hatálya  is  két  jogosított  diszkrecionális  döntésétől függ, s  nyilvánvaló  -  és  adott  büntető  ítéletben  a vádlott  kárára   szóló  -   törvénysértés  esetében  sem kötelező. A törvényességi óvás intézménye ellentétes a jogállamiság elvének  (  Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdés )  tartalmát alkotó    jogbiztonság    követelményével,    a    jogerő intézményével, s  polgári ügyekben  a felek  rendelkezési jogával is. 2. Az  Alkotmány 2.  § (1)  bekezdése  kimondja,  hogy "a Magyar Köztársaság  független, demokratikus jogállam". Az Alkotmánynak ez  az általános  rendelkezése a köztársaság alapértékeit  nyilvánítja   ki:   a   függetlenséget,   a demokráciát és  a jogállamiságot. A jogállamiság elvét az alaptörvény   további    rendelkezései   részletezik,   e szabályok ugyanakkor  nem töltik ki teljes egészeben ezen alapérték tartalmát, ezért a jogállam fogalom értelmezése az Alkotmánybíróság egyik fontos feladata. A jogállamiság alapértékét kitöltő  elveket az  Alkotmánybíróság egy-egy konkrét  ügy  kapcsán,  fokozatosan  fejti  ki.  Noha  az Alkotmánybíróság    a     jogszabályok    alkotmányossági felülvizsgálata   során    a   vizsgált    rendelkezésnek elsősorban az  Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhangját  vizsgálja, ez  nem jelenti azt, hogy az általános rendelkezéseket formális deklarációnak tekinti, s az  alapelveknek pusztán  kisegítő, másodlagos szerepet szánna.  Az   Alkotmányban  tételesen  szereplő  jogállam alapértékének sérelme  önmagában is  megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességet. 3. A  jogállam nélkülözhetetlen  eleme a  jogbiztonság. A jogbiztonság az  állam  -  s  elsősorban  a  jogalkotó  - kötelességévé  teszi   annak  biztosítását,  hogy  a  jog egésze, egyes  részterületei és  az egyes jogszabályok is világosak,     egyértelműek,     működésüket     tekintve kiszámíthatóak  és   előreláthatóak  legyenek   a   norma címzettjei számára.  Vagyis a  jogbiztonság nem csupán az egyes normák  egyértelműségét követeli  meg, de  az egyes jogintézmények működésének  kiszámíthatóságát  is.  Ezért alapvetőek  a   jogbiztonság  szempontjából  az  eljárási garanciák.   Csak    formalizált   eljárás   szabályainak követésével  keletkezhet  érvényes  jogszabály,  csak  az eljárási normák  betartásával  működnek  alkotmányosan  a jogintézmények. 4. A  jogbiztonság elve  mindemellett tág  mérlegelési és döntési lehetőséget  hagy  nyitva  a  jogalkotó  számára, hiszen  a   jogállamiság  más   elvek  érvényesülését  is megköveteli,  s   ezek  a   jogbiztonság  követelményével ütközhetnek. Például  az  igazságosság  egyedi  esetekben való megvalósulását  elősegítő méltányosság  intézménye a jogbiztonsággal  elvileg   ellentétes.   A   jogbiztonság azonban mégsem  szenved csorbát, mert a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez  mind a méltányosság egyes jogintézményeire ( mint   például    a   méltányosság    alapján   történő kártérítésre   a    Polgári   törvénykönyv   347. §   (2) szerint ), mind az olyan fogalmakra, amelyek széles bírói mérlegelést  tesznek  lehetővé.  ( Az  utóbbiak  tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban különféle - többek között jogegységi  -   intézmények   szolgálják ).   Az   anyagi igazságosság  jogállami   követelménye  a  jogbiztonságot szolgáló  intézményeken   és  garanciákon  belül  maradva valósulhat  meg.   "Az  anyagi  igazság  érvényesülésére" éppúgy nem  biztosít ( nem  biztosíthat ) alanyi jogot az Alkotmány, mint  ahogy arra  sem, hogy  egyetlen bírósági itélet se  legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek  megvalósulása érdekében  megfelelő  - elsősorban eljárási  garanciákat nyújtó  -  intézményeket kell  létrehoznia   és   az   érintett   alanyi   jogokat garantálnia.  Az   Alkotmány  tehát   az  anyagi  igazság érvényrejuttatásához szükséges  és az  esetek többségében alkalmas  eljárásra   ad  jogot.   Az  57. §  a  bírósági eljáráshoz biztosít  alanyi jogot,  s nem azt garantálja, hogy annak  eredménye  minden  esetben  helyes  lesz.  Az igazságos és  törvényes bírósági döntés érdekében azonban további  eljárási   garanciát  tartalmaz   az  Alkotmány: alkotmányos jogot  a jogorvoslathoz.  Ha  egy  az  anyagi igazságosság  érvényesítésére   vagy  a  törvényben  való tévedés kiküszöbölésére szolgáló jogintézmény a rendes és rendkívüli  jogorvoslatok   feltételeihez  hasonlíthatóan pontos  eljárási   garanciák  nélkül   működik,  akkor  a jogbiztonság sérelmet szenved. Az anyagi  igazságosság és a jogbiztonság követelményét a jogerő  intézménye   hozza  összhangba   -  megintcsak  a jogbiztonság elsődlegessége alapján. A jogerő intézménye, alaki és  anyagi jogerőként való pontos meghatározottsága a  jogállamiság  részeként  alkotmányos  követelmény.  Az Alkotmánynak   megfelelően    biztosított    jogorvoslati lehetőségek mellett  beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend  egészének  biztonságát  szolgálja.  A  jogerős határozatok   megváltoztathatatlanságához   és   irányadó voltához   alapvető    alkotmányos   érdek   fűződik.   A jogállamiság   lényeges    eleme,   hogy   a   törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható meg egy bírósági határozat  rendes fellebbviteli  jogorvoslattal, illetve, hogy  a jogerőssé  vált határozat  megtámadására milyen feltételek  alapján van  lehetőség, s  hogy  mikor következik be  az az  állapot, amikor a jogerős határozat már   semmiféle    jogorvoslattal   nem    támadható.   A jogbiztonság megköveteli,  hogy a  jogerős határozat - az eldöntött kérdés  személyi  és  tágyi  keretei  között  - irányadóvá váljék mind az eljárásban résztvevőkre, mind a később eljáró  bíróságra, illetőleg  más hatóságra.  Ha a jogerő beálltához  előírt feltételek  teljesültek,  akkor annak  hatálya   a   határozat   tartalmi   helyességétől függetlenül beáll. 5.   A    törvényességi   óvás   sérti   a   jogbiztonság követelményét,   mert    a   bírósági    eljárás   egésze bizonytalanná válik azáltal, hogy a jogerős határozatot a legfőbb  ügyész,  illetve  a  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke objektiv korlátok nélküli, s a felek akaratától független mérlegelése szerint  emelt óvás  megváltoztathatja. Az  - esetleges  jogorvoslat   után   -   jogerősen   eldöntött kérdésekben adott  esetben újra  kezdődik az eljárás, sőt az ismételten emelt óvások nyomán, illetve a "szuperóvás" gyakorlata   folytán    akár   többször    is.   A    jog érvényesülésének  kiszámíthatósága   magában  foglalja  a jogalkalmazás, így a bírósági eljárások kiszámíthatóságát is,   a   törvényességi   óvás   pedig   ezt   alapvetően bizonytalanná teszi. Különösen  ellentétes   a  törvényességi  óvás  a  jogerő intézményével. A  jogerő áttörésének  szükséges ( de  nem elégséges )  alkotmányossági  feltétele,  hogy  ismérveit törvény pontosan meghatározza, s így kiszámítható legyen. E   követelményeknek   megfelel   például   a   perújítás intézménye, ahol  előre tudható, hogy milyen esetekben és időbeli  határok  között  van  helye  a  bíróság  jogerős ítéletével  elbírált   cselekmény  vagy  jogvita  ügyében perújításnak.  A   törvényességi  óvás  esetében  hasonló előreláthatóságról  és   bizonyosságról  szó   sincs:   a törvénysértés és  a megalapozatlanság önmagukban is tágan értelmezhető,  sőt   bizonytalan  fogalmak  ( melyek  nem állíthatók   párhuzamba    például   az   új   bizonyíték felmerülésének  objektiv   követelményével ).   Az   óvás intézményét    mindemellett     az    teszi    alapvetően bizonytalanná,  hogy   a  jogosítottak   még  az  általuk értelmezett megalapozatlanság  vagy törvénysértés  esetén sem kötelesek  óvást emelni.  Teljesen bizonytalan,  mely ügyekben kerül  sor végül  óvásra. Mivel  a félnek  nincs alanyi joga  az óvás  emelésére, kérelme elutasítását nem kell indokolni. Ez az önmagában okszerű körülmény azonban rávilágít  arra,   hogy  az   óvás  jogorvoslatként  való tényleges  működtetése   milyen  súlyosan   ellenkezik  a jogbiztonság  minimális   követelményeivel  is.  Az  óvás emelésének diszkrecionális  joga - tekintettel arra, hogy a törvényességi  óvást egyéni  jogvédelemre használják  - sérti a  törvény előtti  egyenlőséget is,  amikor az arra feljogosított két  személy valamelyike  az egyik  esetben óvást emel,  s hasonló  másik esetben  az  óvás  emelését mellőzi; vagy  ha az  egyik fél  javára óvással él, míg a másik  fél  kérelmét  indokolás  nélkül  figyelmen  kívül hagyja. A legfőbb  ügyész, illetve  a Legfelsőbb Bíróság elnöke a nyilvánvaló törvénysértés  észlelése esetén  sem  köteles óvást emelni. Az óvás szabályozása lehetővé teszi az akár olyan ügyek  közötti bármilyen  szempontú válogatást  is, amikor a  bírósági határozat  eljárási alapelvet,  vagy a terhelt  és   a  védelem   alkotmányos  jogait  sértette. Lehetséges az is, hogy a legsúlyosabb büntető anyagi jogi törvénysértést  feltáró   óvás  folytán   is   csupán   a törvénysértést megállapító  határozat szülessen; másrészt lehetséges  a   jogerős  ítéletet   a   terhelt   terhére megváltoztató határozat. 6. Polgári  ügyekben az  óvás sérti  a felek rendelkezési jogát is,  mert az ügy jellegére tekintet nélkül, bármely ügyben lehetséges  óvást emelni, s óvás folytán a jogerős ítélet a  fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére, a felekre  kihatóan megváltoztatható.  A polgári per ezen alapelvének sérelme  egyben az  önrendelkezés alkotmányos jogának  sérelme.   ( Lásd  a   8/1990.  ( IV. 23. )   AB határozatot. )   Az   önrendelkezés   joga   az   állandó alkotmánybírósági gyakorlat szerint az emberi méltósághoz való jog  tartalmi eleme,  a törvényességi  óvás tehát az Alkotmány   54. §   (1)  bekezdésébe  ütközik.  A   felek rendelkezési jogának  elvonása sérti  az Alkotmány  57. § (1)  bekezdését   is.   A    jogvitában   érdekelt    fél alkotmányos joga  arra, hogy  ügyét bíróság  elé vigye  - hasonlóan a  többi szabadságjoghoz  -,  magában  foglalja ugyanis annak  szabadságát, hogy  e jogával ne éljen. Egy olyan szabály,  amely mindkét  fél akaratától függetlenül és minden ügyben lehetővé teszi az eljárás folytatását és a határozat  felekre kiható  megváltoztatását, eleve  nem lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása. A törvényességi  óvás alkotmányellenességének  gyökere az óvás emelésére  jogosultak diszkrecionális  jogköre. Ez a jellemző  megoldás   azonban  nem  változtatható  meg  az intézmény keretein  belül, mert a törvényességi óvást más részről  legitimáló  jogegységi  funkcióval  a  válogatás nélküli, adott szempontok alapján kötelező óvásemelés - s még kevésbé  az óvásra  a feleknek adott alanyi jog - nem fér össze. 7. Összefoglalva  megállapítható,  hogy  a  törvényességi óvás  jogintézménye   ellentétes  a  jogállamhoz  tartozó jogbiztonsággal  és   az  annak  érvényesülését  szolgáló jogerő  intézményével.   Noha  ténylegesen   jogorvoslati feladatkörben használják, nélkülözi a jogorvoslathoz való jog elemi  alkotmányos garanciáit.  E jogok  sérelme  nem igazolható azzal, hogy a korlátozás más alkotmányos jogok érvényesülése érdekében  kikerülhetetlenül szükséges és a sérelem    mértéke     arányos    lenne.    Ellenkezőleg: diszkrecionális jogosítvány eleve nem lehet kényszerítően szükséges módja  akár  a  törvényesség,  akár  az  anyagi igazságosság megvalósításának  a jogállam stabilitást adó alapértékei  kárára.   A  törvényesség   vagy  az  anyagi igazságosság önkényes  válogatás  szerinti  érvényesülése nem alkotmányos. 8. A  törvényességi óvás  hatályos szabályozása  sérti  a bíróságok  és   a   bírák   függetlenségének   elvét   is ( Alkotmány  50. §  (3) és 57.  §  (1) bekezdés ). Noha a törvényességi óvás  elbírálása  bíróság  útján  történik, maga  az   óvásemelés  súlyos   beavatkozás  a   bírósági döntésbe, mert  a feljogosított  személy  diszkrecionális elhatározása  alapján  egy  már  jogerősen  lezárt  ügyet bolygat meg.  A legfőbb  ügyész nem  pusztán a  jogerősen lezárt  eljárás  újrafelvételét  rendelheti  el  belátása szerint, hanem  egyéb, komoly  jogkövetkezményekkel  járó döntést is  hozhat: felfüggesztheti vagy félbeszakíthatja a   megtámadott   határozat   végrehajtását,   biztonsági intézkedéseket   rendelhet  el ( Be 258. §, Ütv. 5. § (2) bekezdés g ) pont ). A Legfelsőbb  Bíróság elnökének  óvásemelési jogosultsága más vonatkozásban vet fel alkotmányossági aggályokat. Nem egyeztethető össze  a bírói  függetlenség elvével, hogy a Legfelsőbb Bíróság  elnöke  által  emelt  óvást  a  saját vezetése  alatt   álló  testület  bírálja  el.  Különösen aggályos az,  hogy a  Legfelsőbb Bíróság határozata ellen benyújtott  törvényességi   óvást  a  Legfelsőbb  Bíróság Elnökségi Tanácsa  bírálja el, az Elnökségi Tanács elnöke pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Az Alkotmánybíróság  nem talált  olyan kényszerítő állami érdeket,  amely   e  megoldás   alkotmányossága  melletti érvként   mérlegelhető    lett   volna.    Az   elterjedt magyarázatok - az alsóbíróságok ítélkezésének színvonala, az ítélkezési gyakorlat hibáinak szervezeten belüli gyors kiküszöbölése és  a bírói gyakorlat központi irányítása - gyakorlati  szempontok,   s  nem   alkotmányos  érvek.  E szempontokat az Alkotmánybíróság figyelembe vette, amikor a   törvényességi    óvás   szabályai   megsemmisítésének időpontját meghatározta. 9. Az Alkotmánybíróság számot vetett a törvényességi óvás jogintézményét szabályozó rendelkezések megsemmisítésének következményeivel is,  tekintettel arra,  hogy e döntés a bírósági eljárást  és a bírói szervezetrendszert egyaránt jelentősen érinti.  Az eljárásjog  újrakodifikálása, ezen belül a  jelenleginél megfelelőbb  jogorvoslati  rendszer kialakítása  jogalkotást   igényel,  így  a  törvényhozás feladata. A  törvénysértő vagy megalapozatlan határozatok orvoslását a  fellebbviteli és  a  perújítási  rendszeren belül is  meg   lehet  oldani. Az  Alkotmány  57.  §  (5) bekezdése szerint a jogorvoslathoz való jog követelményét az egyfokú  fellebbezési  rendszer  is  kielégíti,  de  a törvényhozó  ezen  túlmenő  jogorvoslati  lehetőséget  is adhat. Az   eljárásjogi    rendszer   megbontása   mindig   nagy kockázattal  jár;   a  törvényességi   óvás  azonban  nem alapeleme ennek  a rendszernek,  legfeljebb a rendszerben rejlő hibák  vezettek oda,  hogy  a  törvényességi  óvást rendszeresen  alkalmazták   a   hibák   és   hiányosságok kiküszöbölésére vagy csökkentésére. Az Alkotmánybíróság  felhívja a figyelmet arra is, hogy a törvényességi óvás  megszűnése esetén  számos  lehetősége marad a  Legfelsőbb Bíróságnak  arra,  hogy  a  jogegység érdekében előmozdítsa  a bíróságok  egységes ítélkezését: minden ügyet másodfokon magához vonhat, általános jellegű határozatot ( testületi állásfoglalást ) hozhat. 10.  Az   Alkotmánybíróság  a   törvényességi  óvás  mint intézmény   alkotmányossága   elbírálásánál   az   óvásra vonatkozó összes  hatályos jogszabályt  megvizsgálta,  de csak  a   törvényességi  óvás   emelését  lehetővé   tévő rendelkezéseket semmisítette  meg, az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi XXXII. törvény ( a továbbiakban: Abtv ). 43.  §  (4)   bekezdése   alapján   1992.  december  31-i határidővel. Az Alkotmánybíróság ugyanis tekintettel volt arra, hogy  azok az  okok, amelyek  a törvényességi  óvás egyéni   jogvédelemre    való   és   mintegy   harmadfokú elbíráláskénti    használatára    vezettek,    az    óvás alkotmányellenessége kimondása  után is  fennmaradnak.  A törvényhozónak ez  év végéig kellő ideje van arra, hogy a már  megindult   eljárásjogi   és   bírósági   szervezeti törvényalkotással  ezekre   a   problémákra   alkotmányos megoldást  adjon.   A   törvényességi   óvás   megszűnése különösen   sürgetővé    teszi,   hogy    a   törvényhozó kiküszöbölje a jelenlegi egyfokú jogorvoslati rendszer és a másodfokú eljárás szabályaiból adódó olyan helyzeteket, amelyek  -   elsősorban  a   büntető   eljárásban   -   a fellebbezéssel   nem    teszik   megoldhatóvá    bizonyos törvénysértések orvosolását. Az Alkotmánybíróság felhívja ezzel kapcsolatban  a törvényhozó  figyelmét  arra,  hogy Magyarország  azzal,  hogy  részese  lett  a  Polgári  és Politikai    Jogok     Nemzetközi     Egyezségokmányának, kötelezettséget   vállalt   annak   biztosítására,   hogy "fejlessze a bírói jogorvoslat lehetőségeit" ( 2. cikk 3. b ) pont ). Az  Alkotmánybíróság   nem  látott   okot  arra,  hogy  a törvényességi óvás nyomán megindult eljárások befejezését - amennyiben  azok nem az elítélt hátrányára folynak - az eljárási szabályok  megsemmisítésével lehetetlenné tegye. Ezért  csak   az  óvás  emelésére  vonatkozó  szabályokat semmisítette  meg;   a  többi   szabály  hatályon   kívül helyezése  a   jogalkotó,  illetve  a  kibocsátó  szervek feladata lesz,  ha már  az összes,  óvás  folytán  indult eljárás  befejeződött.  A  törvényességi  óvás  emelésére vonatkozó   rendelkezések   megszűnésével   természetesen megszűnik az  óvás lehetősége az ingatlannyilvántartás, a védjegy- és  a mintaoltalom,  valamint a cégnyilvántartás területén is.  Az ezekre  a területekre vonatkozó sajátos rendelkezések  hatályon   kívül  helyezése   szintén   az eljárások befejezése után lesz esedékes. Nem   teszi    szükségessé   az   egyéni   jogvédelem   a törvényességi óvás átmeneti fenntartását azokra a büntető ügyekre nézve,  amelyekben a  terhelt hátrányára  emelnek óvást. Ezért  az Alkotmánybíróság  a  terhelt  hátrányára emelt  óvásra  vonatkozó  szabályokat  az Abtv. 42. § (1) bekezdésében  foglalt   főszabály  szerint,  a  határozat közzétételének napjával semmisítette meg. A terhelt  hátrányára emelt óvás - és a vádelejtés miatti óvás  -   különösen   súlyosan   sérti   a   jogbiztonság alkotmányos elvét,  valamint a  jogállam büntető hatalmát jellemző azt  az  elvet,  hogy  a  bűnüldözésnek  szigorú anyagi jogi  és eljárási  korlátok és  feltételek  között kell  folynia,  s  hogy  a  bűnüldözés  sikertelenségének kockázatát az  állam viseli.  Ezt a  kockázatelosztást az ártatlanság  vélelmének  alkotmányos  garanciája  ( 57. § (2)  bekezdés )   külön  szabályként    is    kifejezésre juttatja.  A   jogerős  ítélet   az  eljárásnak   azt  az eredményét   teszi    a    jogerő    végső    szakaszában megtámadhatatlanná  és   mindenki   számára   irányadóvá, amelyet az  ártatlanság  vélelmével  szemben,  az  összes eljárási garancia  betartásával a  bűnüldöző hatóságoknak és  a   bíróságnak  sikerült   elérniük.   A   bizonyítás sikertelensége éppúgy az állam kockázati körébe tartozik, mint az  eljárás során  elkövetett hibák,  sőt  -  eltérő törvényi rendelkezés  hiányában -  az eljárást akadályozó bármely körülmény  is, amely  folytán a  büntető  eljárás ideális célja,  az igazságos  és célját  betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhetett. Ha tehát a jogerős ítélet - a terheltnek  kedvezően -  törvényt sért,  vagy egyébként igazságtalanul enyhe,  ennek következményét nem viselheti a terhelt,  annál  kevésbé,  mert  a  hatóságok  hibáinak kijavítására  nyitva  álló  és  alkotmányos  garanciákkal ellátott   jogorvoslatokat,   amelyek   lehetőségével   a terheltnek is  számolnia  kellett,  már  kimerítették.  A törvényességi  óvás   az  Alkotmánybíróság  e  határozata szerint eleve  nem tartozik  az alkotmányos jogorvoslatok közé. Különösen  súlyosan sérti  a  jogbiztonságot,  s  a jogállami bűnüldözés  kockázatmegosztási  elvét,  hogy  a diszkrecionális jogkörben a terhelt hátrányára emelt óvás az elítéltek  véletlenszerű körére  nézve  megfordítja  a bűnüldözés kockázatát.  Az eljárás sikertelenségének vagy hibás voltának  kockázata ugyanis,  amelyet  a  jogerősen befejezett eljárásban a bűnüldöző viselt, az óvás folytán a terheltre  fordul át,  s megnyitja  annak  lehetőségét, hogy  súlyosabb  büntetést  kap.  Mindezek  a  szempontok különösen  indokolttá   teszik  a  terhelt  terhére  való törvényességi óvás szabályainak azonnali megsemmisítését. 11.  Az   Abtv.  43. §   (3)   bekezdése    alapján    az Alkotmánybíróságnak   el   kellett   rendelnie   mindazon büntetőeljárások       felülvizsgálatát,       amelyekben törvényességi  óvás   nyomán  a   terheltre   a   jogerős határozatnál hátrányosabb  határozatot  hoztak,  feltéve, hogy  az   elítélt  még   nem   mentesült   a   hátrányos következmények alól.  Az ügyészségről  szóló 1972. évi V. törvény 5. §  (2) bekezdés  f ) pontja  a legfőbb  ügyész kötelességévé  teszi,   hogy  az  Alkotmánybíróság  által felülvizsgált   és    alkotmányellenesnek    nyilvánított jogszabály alapján  jogerős határozattal  lezárt  büntető eljárásban törvényességi óvást emeljen az elítélt javára. A  jelen  határozat folytán az  Abtv. 43. § (3) bekezdése szerinti  felülvizsgálat  megindítására  a  törvényességi óvás 1992.  december 31  után többé  nem alkalmazható.  A törvényhozó  feladata,   hogy   szabályozza   a   büntető eljárások az  Abtv.  43. §  (3)  bekezdése  alapján  az Alkotmánybíróság   által   elrendelt   felülvizsgálatának eljárását.                            VI. A      harmadik       indítványozó      a      jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára  irányuló  indítvány mellett kérte  két jogerős  ítélet megsemmisítését is. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi  panasz, vagy  bíró által, előtte   folyamatban    lévő   ügy    elbírálása    során indítványozott       alkotmányellenességi       vizsgálat eredményeként   azt    is   megállapíthatja,    hogy   az alkotmányellenes   jogszabályt    konkrét    esetben    - nevezetesen az  eljárásra okot  adó ügyben  -  nem  lehet alkalmazni. Jelen esetben az indítványok nem feleltek meg az alkotmányjogi  panasz törvényi  feltételeinek  ( 1989. évi XXXII. törvény 48. § ). Az ítéletek ugyanis már 1988- ban illetve 1989-ben jogerőssé váltak, az indítvány pedig 1991. március  1-én érkezett az Alkotmánybíróságra. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat visszautasította.                     Dr. Sólyom László                   előadó alkotmánybíró                az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Ádám Antal             Dr. Herczegh Géza          alkotmánybíró                alkotmánybíró      Dr. Kilényi Géza                 Dr. Lábady Tamás       alkotmánybíró                     alkotmánybíró      Dr. Schmidt Péter                 Dr. Szabó András        alkotmánybíró                     alkotmánybíró     Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre         alkotmánybíró                  alkotmánybíró                    Dr. Zlinszky János                       alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Protest of illegality on appeals
Number of the Decision: .	9/1992. (I. 30.)
Date of the decision: .	01/28/1992
.
. Full text: en_0009_1992.pdf