Hungarian
Ügyszám:
.
1214/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Szabó András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 1214/B/1990. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1995/571
.
A határozat kelte: Budapest, 06/13/1995
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének
    utólagos  vizsgálatára   irányuló  indítványok  tárgyában
    meghozta a következő

                          határozatot :

    Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
    évi IV.  törvény 85.  § (3)  bekezdése, 97. §-a és 137. §
    12-14. pontja  alkotmányellenességének megállapítására és
    megsemmisítésére  irányuló  indítványokat  elutasítja;  a
    jogerős bírósági  határozatok felülvizsgálata, valamint a
    jogszabály nemzetközi  szerződésbe ütközésének vizsgálata
    iránti kérelmeket visszautasítja.
                              Indokolás

                                 I.

      1/  A   Büntető  Törvénykönyvről   szóló  1978.  évi  IV.
      törvényben ( Btk.  ) a különös és többszörös visszaesőkre
      vonatkozó büntetéskiszabási  szabályok alkotmányosságának
      vizsgálatára több indítvány érkezett.

      Az indítványozók  egyike a  szabadsághoz való alkotmányos
      jog ( 55.  § (1)  bek. ) ,  valamint a vállalt nemzetközi
      kötelezettségek sérelmét  látja abban,  hogy a többszörös
      visszaesők  esetében  az  újabb  bűncselekmény  büntetési
      tételének alsó és felső határa a felével emelkedik ( Btk.
      eredeti 97.  § (1)  és (3)  bek. ,  98. §  (1)  bek.  ) .
      Ugyancsak kifogásolja,  hogy több  bűncselekmény együttes
      elbírálása esetén  halmazati büntetésnél  a  legsúlyosabb
      büntetés a  felével emelhető  ( Btk. 83.  § (3)  bek. ) .

      Mivel  büntetését  a  bíróságok  ezen  szabályok  alapján
      szabták      ki,       a       bírósági       határozatok
      alkotmányellenességének  megállapítását  és  büntetésének
      felfüggesztését kívánja.

      A másik  indítványozó szerint  a  különös  és  többszörös
      visszaesők esetében  a büntetési  tétel  felső  határának
      emelése, valamint  a visszaesők  különböző  kategóriáinak
      meghatározása ( Btk.  137. §  12-14. pont ) ellentétes az
      Alkotmány   57.   §   (1)   bekezdésében   megfogalmazott
      jogegyenlőséggel,  valamint   az  Alkotmány   7.  §   (1)
      bekezdésében vállalt,  a belső  jog és  a nemzetközi  jog
      közötti összhang kötelezettségével. Álláspontja szerint a
      Btk.  rendelkezései   ellenkeznek  "a  nemzetközi  jogban
      alkalmazott tettarányos  büntetéssel", valamint  azzal  a
      követelménnyel, hogy  "egy azon  magatartásért senkit  ne
      lehessen többször felelősségre vonni".

      A harmadik  indítványozó - amellett, hogy saját ügyében a
      bíróságok eljárását  sérelmezi, - a különös és többszörös
      visszaesők    esetében     irányadó     büntetéskiszabási
      szabályokat az  Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, az 55. §
      (1) bekezdésével,  valamint az  57.  §  (1)  bekezdésével
      ellentétben állónak  tartja, mivel  álláspontja szerint a
      Btk. szabályai  "a tettes  büntetőjogi felfogás  megtorló
      szemléletét tükrözik",  és azt  fejezik ki,  hogy "mégsem
      egyenlőek az emberek a Bíróság előtt".

      2/ A  Btk. -nak  a  különös  és  többszörös  visszaesőkre
      vonatkozó szabályai  - beleértve  a fogalom-meghatározást
      is  -  az  indítványok  benyújtását  követően  lényegesen
      megváltoztak.

      Jelen  ügy   szempontjából  lényeges,   hogy  a   büntető
      jogszabályok módosításáról  szóló 1993. évi XVII. törvény
      24. §-a  a Btk.  eredeti 97. §-át úgy módosította, hogy a
      különös és  többszörös  visszaesők  esetében  megszűnt  a
      büntetési tétel alsó határának emelkedése, a 103. § pedig
      hatályon helyezte  a Btk.  98. §-át.  A törvény 34. § (2)
      bekezdése a  Btk.  137.  §  12.  pontjának  módosításával
      szűkítette  a   visszaesők  körét,   ami  a   különös  és
      többszörös visszaesők  tekintetében  is  azonos  hatással
      járt.

      Az   Alkotmánybíróság    hatásköre   utólagos   absztrakt
      normakontroll esetén  csak azoknak  a jogszabályoknak  az
      alkotmányossági  vizsgálatára   terjed  ki,   amelyek  az
      eljárás időpontjában  hatályosak. Az  1993. május 15-étől
      érvényes módosításokat  követően a hatályos szabályozás a
      következő.

      Visszaeső  a   szándékos  bűncselekmény   elkövetője,  ha
      korábban  szándékos  bűncselekmény  miatt  harminc  napot
      meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a
      büntetés     kitöltésétől,     vagy     végrehajthatósága
      megszűnésétől az  újabb bűncselekmény  elkövetéséig három
      év még nem telt el. Különös visszaeső az a visszaeső, aki
      mindkét  alkalommal   ugyanolyan  vagy   hasonló  jellegű
      bűncselekményt követ  el. Többszörös  visszaeső az,  akit
      szándékos    bűncselekmény     elkövetését     megelőzően
      visszaesőként szabadságvesztésre  ítéltek, és  az  utolsó
      büntetés    kitöltésétől     vagy    végrehajthatóságának
      megszűnésétől  a  szabadságvesztéssel  fenyegetett  újabb
      bűncselekménye elkövetéséig  három év  nem telt el ( Btk.
      137. § 12-14. pont ) .

      A Btk.  új 97.  §-ának (1) bekezdése szerint a különös és
      többszörös visszaesővel  szemben -  amennyiben a  törvény
      másként  nem   rendelkezik  -   az  újabb   bűncselekmény
      büntetési tételének  felső határa szabadságvesztés esetén
      a felével  emelkedik, de  nem haladhatja  meg  a  tizenöt
      évet. Halmazati  büntetés esetén  a 85.  § (2)  bekezdése
      szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.

      A halmazati  büntetés szabályait  meghatározó 85.  §  (3)
      bekezdése szerint,  ha a  törvény a  bűnhalmazatban  levő
      bűncselekmények közül  legalább kettőre  határozott ideig
      tartó szabadságvesztést  rendel, és  a büntetés  céljának
      eléréséhez a  (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső
      határa nem  elegendő, akkor ez a felével emelhető, de nem
      érheti  el   az  egyes   bűncselekményekre  megállapított
      büntetési tételek felső határának együttes tartamát.

      Az    indítványok    benyújtását    követő    jogszabályi
      változásokra   tekintettel    az   Alkotmánybíróság   azt
      vizsgálta, hogy  alkotmányos-e  az  elkövetőkön  belül  a
      visszaesők megkülönböztetése  ( 137. §  12-14. p.  ) ,  a
      különös és  többszörös visszaesők  esetében  a  büntetési
      tétel felső  határának emelkedése  ( 97. §  (1) bek.  ) ,
      valamint  halmazati   büntetés  esetén   a   legsúlyosabb
      büntetési tétel felemelésének lehetősége ( 85.§ (3) bek.)

                                 II.

      Az indítványok nem megalapozottak.

      1/ Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványok
      a különös  és többszörös visszaesők szigorúbb büntetőjogi
      megítélését  ( "túlbüntetését" )   kifogásolják;  ezt   a
      szigorúbb felelősségszabályozást tartják indokolatlannak,
      alkotmányellenesnek,    bár     az    alkotmányellenesség
      forrásának megjelölésében  formálisan eltérnek egymástól.
      Az  alkotmányellenesség   forrásmegjelölésének  eltérései
      ellenére a  törvény előtti  egyenlőség és a jogegyenlőség
      megsértését  látják   abban,  hogy  az  első  bűntényesek
      büntetőjogi   kezelésétől   a   különös   és   többszörös
      visszaesők büntetőjogi megítélése eltér.

      Az  Alkotmánybíróság   az   indítványokban   foglaltakkal
      kapcsolatban kérte  az igazságügyminiszter  és a  legfőbb
      ügyész véleményét  is. A vélemények egybevágóan állítják,
      hogy   a   visszaesők   büntetőjogi   különkezelése   nem
      alkotmányellenes. Ezt a büntetőpolitikára tartozó autonóm
      döntés részének  tekintik. A  magyar és  az európai  jogi
      tradíció mindig  is külön  szabályozta felelősségüket  és
      súlyosabb   megbüntetésüket.    Az    igazságügyminiszter
      kiemelte, hogy a megbüntetésük merev és bírói mérlegelést
      megkötő  régi  szabályokat  a  Btk.  módosítás  időközben
      feloldotta és  a jelenlegi  szabályok  csak  a  súlyosabb
      megbüntetés elvi  lehetőségét  tartják  fenn.  A  legfőbb
      ügyész    ugyanerre    az    álláspontra    helyezkedett.
      Véleményében külön  kitér azokra  a büntetőjogelméleti és
      büntetőjogi dogmatikai  problémákra és vitákra, amelyek a
      külön   kezelést   övezik,   azonban   nem   tekinti   az
      alkotmányossági döntés  szükséges  részének  az  elméleti
      ellentmondások   feloldását,    illetve   azokban    való
      állásfoglalást.

      2/ Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a többszörös és
      különös  visszaesők   ( a  továbbiakban   :  visszaesők )
      súlyosabb  felelősségének  büntetőjogi  szabályaiban  egy
      olyan büntetőpolitika  normatív szabályai öltenek testet,
      amelyek  tudatosan   különböztetnek  bűntettes  csoportok
      között.  Az   Alkotmánybíróságnak  nincs  jogosítványa  a
      büntetőpolitika   által    megfogalmazott   szükségletek,
      követelmények és  célok helyességéről  és indokairól, így
      különösen   azok   célszerűségéről   és   hatékonyságáról
      határozattal dönteni. Az Alkotmánybíróság csak a normában
      testet öltött  politikai döntés  alkotmányosságáról  vagy
      alkotmányellenességéről  határozhat.  Ezt  viszont  olyan
      alkotmányossági vizsgálat  keretében cselekszi,  amelynek
      során figyelemmel  van nemcsak  az alaptörvény textusára,
      hanem annak  normatív és  intézményes összefüggéseire, és
      ugyanígy  tekintettel   van  a  Btk.  rendelkezéseire  és
      intézményeinek  koherenciájára.   Az  Alkotmánybíróságnak
      tehát  arra  van  jogosítványa,  hogy  a  büntetőpolitika
      alkotmányos korlátait  állapítsa meg,  de ne  a  politika
      tartalmáról   döntsön,    ennek   során   pedig   különös
      tekintettel legyen  az alapjogok  védelmének  alkotmányos
      büntetőjogi garanciáira.

      3/ Az  Alkotmánybíróság az indítványok kapcsán áttekintve
      a    különböző     modern    büntetőjogi    rendszereket,
      megállapította,   hogy    valamennyi    rendszer    külön
      jelentőséget tulajdonított  az  egyszeri  elítélés  utáni
      ismételt bűnelkövetésnek.  Ezt mindegyik  rendszer a maga
      módján,  a   rendszer  koherenciáját   adó  elvi-elméleti
      alapokon kísérelte  megoldani, vagy pedig elismerte ugyan
      "rendszeridegenségét", de a különkezelést mégis bevezette
      és fenntartotta.

      a/ Az ún. klasszikus büntetőjogban a tettarányos büntetés
      és bűnösségi  felelősség elvei  nem képesek  következetes
      keretbe  foglalni,   elvileg  megindokolni   a  súlyosabb
      büntetést. A  tettarányosság ugyanis  szigorúan az  adott
      cselekmény tárgyi  súlyának mérlegre  tételét engedi meg.
      Az alanyi bűnösségfogalom ugyancsak az adott cselekményre
      vonatkozó jogi-erkölcsi  szemrehányást teszi  lehetővé. A
      tettarányos ( a tárgyi jogsértés súlyához igazodó ) és az
      alanyi bűnösséghez méltó, ezekhez egyaránt és egyidejűleg
      igazodó  büntetéshez   képest  a   visszaesők   súlyosabb
      büntetése kívül  esik az  így felfogott  arányos büntetés
      mértékén.

      b/  A   klasszikus  büntetőjogot   felváltó   reformista-
      pozitívista büntetőjog a visszaesők különkezelését modern
      tudományos fegyverzettel  indokolta és igazolta. Az akkor
      új   tudományos   diszciplinának   számító   kriminológia
      kimutatta, hogy  a  bűnözés  számszerű  növekedésében,  a
      bűnözés reprodukciójában  és a  specializálódott  bűnözés
      kialakulásában  a   visszaeső  bűntetteseknek  van  döntő
      szerepe. A  kívánatos büntetőjogi reformok követelményeit
      a kriminálpolitika  fogalmazta meg.  Ennek köszönhetően a
      visszaesők sajátos csoportjainak kezelésére ekkor vezetik
      be  az   ún.   célbüntetések   intézményét,   illetve   a
      büntetőjogi büntetés mellett a biztonsági intézkedéseket.

      A tettarányos  büntetés  helyére  a  "személyiségadekvát"
      büntetés lép,  amely  nem  kíván  arányosságot,  hanem  a
      "tetteskezelés" céljához  igazítja a büntetés eszközét és
      meghatározatlan mértékét. A büntetés így elszakad eredeti
      alapjától,   a    büntetőjogi   felelősséget   megalapozó
      cselekménytől és mértékét, a mérték igazolását nem ez ( a
      cselekmény ) , hanem  a büntetési  cél adja  és határozza
      meg. A  büntetés céljához  igazodó büntetés szükségképpen
      határozatlan, tárgyilag bizonytalan. A büntetés célja nem
      ad normatív  eligazítást a  büntetésről,  nem  határozott
      kritérium a  büntetés kimérésével.  Ahogy a  cselekmény a
      büntetőjogi  felelősség   alapja,  ugyanúgy   a  büntetés
      korlátja  is   :  enyhe   cselekményért   enyhe,   súlyos
      cselekményért súlyos  büntetés jár.  A büntetés  céljához
      igazított büntetés  ezt a  proporcionalítási  kritériumot
      borítja fel.  A  biztonsági  intézkedés  intézményében  a
      büntetőjog  már  nem  a  tett  szankcionálása,  hanem  az
      önkényes  veszélyességi   prognózisra  alapozott  eszköz,
      aminek tartama  a prognózis természetéhez igazodva csak a
      valószínűség   szintjén    meghatározott.   A   célkövető
      büntetések  és   a  veszélyességi  prognózisra  alapozott
      biztonsági intézkedések  a hagyományos  és garanciálisnak
      tekintett, a  bírói ítéletben  kimért határozott büntetés
      helyébe  léptek.   Így  alakult   ki   a   tettesközpontú
      büntetőjog,  ahol   a  tett   szankcionálását  a   tettes
      szankcionálása váltotta  fel. Ennek  megfelelően átalakul
      és új  értelmet nyer  egy sor  büntetőjogi alapfogalom. A
      cselekmény nem  a büntetőjogi  felelősség alapja, hanem a
      kriminális  veszélyesség   szimptómája;  a  bűnösség  nem
      alanyi   bűnösség,   hanem   életvezetési   bűnösség;   a
      felelősség mértékét  pedig a  személyiségadekvát büntetés
      célja  és   nem  a   szankcióval  viszonzás   arányossága
      határozza meg.  A bűntettes  ember  felelősséget  hordozó
      alanyból egész életútjáért, személyisége minden vonásáért
      korlátlanul    "kezelhető",     korlátlan    helytállásra
      kényszerített,    totálisan    kiszolgáltatott    tárggyá
      változhat. A pozitivista büntetőjog szélsőséges esetben a
      korlátlan állami  büntetőhatalom eszköze  és mint  ilyen,
      sérti az ember méltósághoz való alkotmányos jogait.

      c/  Az   Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  a  modern
      büntetőjog  egész  fejlődése  szempontjából  igen  fontos
      szerepe van  azoknak a  büntetőjogelméleti eredményeknek,
      amelyek  a   bűncselekménnyel  okozott  tárgyi  jogsértés
      mellett  felismerték   az  elkövetőkhöz   kapcsolódóan  a
      motívumok, a  célzat  fontosságát,  az  életvezetés  ( az
      elkövetés  előtti  és  utáni  magatartás )  jelentőségét,
      továbbá  az   életkor  meghatározó  szerepét.  Ezeknek  a
      felismeréseknek büntetőjogi értékesítése, helyessége vagy
      helytelensége kívül  esik az alkotmányossági megítélésen.
      Az azonban  alkotmányossági megítélés  alá esik,  hogy  a
      büntetőjogi felelősség jogi szabályozásának és a büntetés
      mértékének  alkotmányos   garanciális  szabályaira   ezek
      milyen   hatással   vannak,   vagy   lehetnek.   Ezek   a
      büntetőjogelméleti  felismerések   az  érdem,  illetve  a
      megérdemeltség ( büntetéstérdemlőség )  kategóriája révén
      lehetnek hatással a felelősségre és felelősségre vonásra.

      4/ Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a
      kriminálpolitika célszerűségi megfontolásai nem sérthetik
      a büntetőjog  alkotmányos elveit  és  garanciáit.  Amikor
      tehát     a     kriminálpolitika     kriminológiai     és
      büntetőjogelméleti  felismeréseket  pusztán  célszerűségi
      megfontolásokból úgy  hasznosít  a  büntetőjogi  rendszer
      normáiban, hogy  azok sértik  az alkotmányos  büntetőjogi
      elveket és  garanciákat, az  Alkotmánybíróságnak  legitim
      jogosítványa ezekről  döntenie. Az Alkotmánybíróság már a
      11/1992. ( III.  5. ) AB sz. határozatban ( ún. elévülési
      határozat ) , majd  az ugyancsak  ebben a tárgyban hozott
      42/1993. ( VI.  30. )  AB sz.  döntésében  kifejtette  és
      megismételte,    hogy     a     "büntető     jogszabályok
      alkotmányosságát nem  csupán az Alkotmányban kifejezetten
      szereplő   büntetőjogi   garanciákkal   kell   mérni.   A
      büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó. "
      ( ABH  1993,  300.  ,  304.  pp.  )  Ez  az  adott  tárgy
      szempontjából   azt    jelenti,   hogy    a   büntetőjogi
      felelősséget  és   a  büntetőjogi   felelősségrevonást  a
      büntetőjog olyan  intézményének kell  tekinteni,  amelyet
      koherens és  egymásra utaló  büntetőjogi normák  egységes
      szellemben   szabályoznak.    A   koherens    szabályozás
      alkotmányos  értelme   az  állam  büntetőjogi  önkényének
      kizárása. Ezt  a célt szolgálja az Alkotmány legfontosabb
      alkotmányos büntetőjogi alapelve : a nullum crimen, nulla
      poena sine  lege elve.  Az Alkotmánybíróság  ezt a kettős
      elvi   tételt   egységben   és   egymásra   vonatkoztatva
      értelmezte  :   "a  bűncselekménnyé   nyilvánításnak   és
      büntetéssel  fenyegetésnek   alkotmányos   indokon   kell
      alapulnia  :  szükségesnek,  arányosnak  és  végső  soron
      igénybe vettnek kell lennie. " ( elévülési határozat, ABH
      1992, 77. , 87. pp. )

      Az  Alkotmánybíróság   megállapítja,  hogy  a  visszaesők
      súlyosabb büntetéssel  fenyegetése a hatályos büntetőjogi
      rendszer olyan  szerves része,  amely alkotmányos indokon
      alapszik  és   megfelel   a   büntetőjogi   jogkorlátozás
      alkotmányos kritériumainak.

      a/  A  visszaesők  büntetőjogi  felelősségének  alapja  a
      törvény által büntetni rendelt cselekmény.

      b/   A    büntetőjog   az    elkövetés   tekintetében   a
      bűnismétlésnek, az  ismételt vagy  többszöri elkövetésnek
      felelősségfokozó  jelentőséget  tulajdonít.  A  visszaeső
      minősítés  alapja   is  a   bűnismétlés.  A   különös  és
      többszörös visszaesés  a bűnismétlés  speciális esete. Az
      ismételtség felelősségfokozó általános szabályához képest
      a visszaesőként  elkövetés felelősségfokozó  szabálya nem
      rendhagyó   előírás,   hanem   az   előbbiből   logikusan
      következik.

      c/ A  büntetettséget követő  bűnismétlés a  cselekményhez
      kapcsolt sajátos  elkövetési mód : a büntetőjogi tilalmak
      tudatos, ismételt  megszegése, annak tudatában és annak a
      kockázatnak vállalásával,  hogy a  büntetettség múltjával
      terhelten  követnek   el   újabb   bűncselekményt,   vagy
      bűncselekményeket. A  büntetettség  figyelembe  vétele  a
      büntetőjogi   szabályozásban   nem   jelenti   az   előző
      cselekmény újbóli  értékelését, hanem  csak  viszonyítási
      alapot az ismételtség megállapításához.

      d/  A  büntetettség  ( az  előélet )  figyelembevétele  a
      jogbiztonság  elvének   is  megfelel,  hiszen  a  jogerős
      elítélésnek  tulajdonít   szerepet,  a   jogerő  mindenki
      számára   kötelező    jelentőségét    ismeri    el.    Az
      igazságszolgáltatásnak nem  csak joga,  hanem kötelessége
      is a jogerős döntéseknek jelentőséget tulajdonítani.

      e/  A   visszaesők  súlyosabb  felelőssége  a  büntetőjog
      hatályos rendszerében megfelel a tettbüntetőjog elveinek.

      f/ A  büntetéssel  történő  jogkorlátozásnak  -  mértékét
      tekintve  is   -  meg   kell  felelnie   az   arányosság,
      szükségesség és ultima ratio elveinek.

      A  hatályos  büntetőjogunknak  a  visszaesőkre  vonatkozó
      büntetési rendszere  megfelel ezeknek a követelményeknek.
      A Btk.  különös  része  az  egyes  bűncselekmények  súlya
      szerint állapít  meg büntetési  kereteket és ezzel eleget
      tesz  a   büntetések  arányossági   követelményeinek.   A
      büntetési  keretek   meghatározásában  a  Btk.  büntetési
      rendszerének szerves  részét képezik  az  általános  rész
      büntetésekre vonatkozó  általános  szabályai,  továbbá  a
      büntetéskiszabás normatív szabályai.

      g/ Az  egyes bűncselekmények  természetéhez  és  súlyához
      igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív
      előírásai  együttesen   szolgálják  a  jogállami  legális
      büntetés funkcióját  : a  szankcióval történő  arányos és
      megérdemelt  viszonzást.   Az  arányos   és   megérdemelt
      viszonzás szolgálhatja a preventív büntetési célokat.

      h/  A  törvényhozónak  alkotmányos  szabadságában  áll  a
      visszaesőként elkövetett bűnismétlést a megérdemeltség és
      arányosság kritériumai  szerint súlyosabban  büntetni.  A
      büntetettség  törvényhozói   értékelése  szükséges,  mert
      ezzel  különös   jelentőséget  tulajdonít  a  büntetőjogi
      normák megtartásának;  a  szigorúbb  megítélés  ugyancsak
      szükséges, mert  ezzel nem  csak nyomatékot  ad a büntető
      igazságszolgáltatás működésének ( a jogerőnek ) , hanem a
      megérdemeltség révén  az alkotmányos  arányosság  keretei
      között  marad.   A  súlyosabb   megítélés  -,  ha  indoka
      alkotmányosan igazolható  - a  törvényhozó  szabadságában
      áll, feltéve,  hogy tiszteletben  tartja  az  enyhébb  és
      súlyosabb   megítélés    büntetési   rendszerben    adott
      értékelését és  a felelősségfokozáshoz  ezt  a  rendszert
      veszi viszonyítási alapnak.

      i/ A  törvényi büntetési  rendszerhez, mint  viszonyítási
      alaphoz  igazodó   felelősségfokozásnak  az   arányosság,
      szükségesség és  alkotmányos indokon  nyugvás mellett meg
      kell felelnie  egy további alkotmányos követelménynek : a
      súlyosabb megbüntetésnek  nem szabad  az Alkotmány  54. §
      (2)  bekezdésébe  ütköznie.  A  felelősségfokozó  arányos
      büntetésnek nem  szabad  kegyetlennek,  embertelennek  és
      megalázónak lennie.

      j/   A    kiszabott   bírói    büntetés    határozottsági
      követelményének  a  visszaesők  megbüntetésére  vonatkozó
      szabályok a  megemelt és  a megérdemeltség  révén arányos
      büntetési eseteken  belül a  kiszabott  büntetés  további
      arányosítását  is   lehetővé  teszik.   Így   például   a
      büntetettségnek  csak   viszonylag   rövid   időn   belül
      tulajdonítanak jelentőséget  és a  konkrét  bűncselekmény
      önmagában  is   jelentős  tárgyi   súlyához   képest   az
      ismételtség   ellenére   enyhébb,   arányosabb   büntetés
      kiszabását  teszik  lehetővé,  írják  normatívan  elő,  a
      megemelt törvényi büntetési ítéleten belül.

      5/  Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy  azok   a
      kriminálpolitikai igények, amelyek a visszaesők súlyosabb
      megbüntetését igénylik  alkotmányosan igazolhatók, mert a
      büntetőjog alkotmányos  garanciális szabályai  nem zárják
      ki, hanem  egyenesen szükségessé  teszik  a  büntetettség
      külön értékelését  a jogrend biztosításában; a büntetőjog
      normatív  rendszerében   a   büntetés   felső   határának
      meghatározásakor  a  törvényhozó  a  megérdemelt  arányos
      büntetés keretében  maradt; a  büntetéskiszabás  normatív
      előírásai  pedig   az  arányos,  megérdemelt  büntetéssel
      sújtást teszik lehetővé.

      Az arányos, megérdemelt büntetés keretei között maradva a
      Btk. vizsgált  büntetési és  büntetéskiszabási  rendszere
      nem  az   indítványozók  által   kifogásolt  túlbüntetést
      szolgálja. Ez  a megállapítás értelemszerűen vonatkozik a
      bűnismétlés és  többszörös elkövetés speciális esetére, a
      halmazati és összbüntetési szabályokra is.

      6/ Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény
      21. § (3) bekezdés alapján valamely jogszabály nemzetközi
      szerződésbe   ütközése   vizsgálatának   indítványozására
      kizárólag  a   törvényben  felsorolt  személyek,  illetve
      szervek  jogosultak.   Az  Alkotmánybíróság   ezért   nem
      vizsgálta a  Btk. rendelkezéseinek viszonyát a nemzetközi
      kötelezettségekhez, az  indítványoknak e  részét, -  mint
      nem jogosultaktól származót - visszautasította. Ugyancsak
      visszautasította -  mint hatáskörébe  nem  tartozót  -  a
      konkrét  büntető  ügyekben  hozott  bírósági  határozatok
      felülvizsgálatát.
                            Dr. Sólyom László
                       az Alkotmánybíróság elnöke

              Dr. Ádám Antal               Dr. Kilényi Géza
               alkotmánybíró                 alkotmánybíró

              Dr. Lábady Tamás             Dr. Schmidt Péter
               alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                             Dr. Szabó András
                           előadó alkotmánybíró

                          Dr. Tersztyánszky Ödön
                              alkotmánybíró

              Dr. Vörös Imre             Dr. Zlinszky János
               alkotmánybíró                alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        1214/B/1990
        Date of the decision:
        .
        06/13/1995
        .
        .