A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában
meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
évi IV. törvény 85. § (3) bekezdése, 97. §-a és 137. §
12-14. pontja alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja; a
jogerős bírósági határozatok felülvizsgálata, valamint a
jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata
iránti kérelmeket visszautasítja.
Indokolás
I.
1/ A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.
törvényben ( Btk. ) a különös és többszörös visszaesőkre
vonatkozó büntetéskiszabási szabályok alkotmányosságának
vizsgálatára több indítvány érkezett.
Az indítványozók egyike a szabadsághoz való alkotmányos
jog ( 55. § (1) bek. ) , valamint a vállalt nemzetközi
kötelezettségek sérelmét látja abban, hogy a többszörös
visszaesők esetében az újabb bűncselekmény büntetési
tételének alsó és felső határa a felével emelkedik ( Btk.
eredeti 97. § (1) és (3) bek. , 98. § (1) bek. ) .
Ugyancsak kifogásolja, hogy több bűncselekmény együttes
elbírálása esetén halmazati büntetésnél a legsúlyosabb
büntetés a felével emelhető ( Btk. 83. § (3) bek. ) .
Mivel büntetését a bíróságok ezen szabályok alapján
szabták ki, a bírósági határozatok
alkotmányellenességének megállapítását és büntetésének
felfüggesztését kívánja.
A másik indítványozó szerint a különös és többszörös
visszaesők esetében a büntetési tétel felső határának
emelése, valamint a visszaesők különböző kategóriáinak
meghatározása ( Btk. 137. § 12-14. pont ) ellentétes az
Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott
jogegyenlőséggel, valamint az Alkotmány 7. § (1)
bekezdésében vállalt, a belső jog és a nemzetközi jog
közötti összhang kötelezettségével. Álláspontja szerint a
Btk. rendelkezései ellenkeznek "a nemzetközi jogban
alkalmazott tettarányos büntetéssel", valamint azzal a
követelménnyel, hogy "egy azon magatartásért senkit ne
lehessen többször felelősségre vonni".
A harmadik indítványozó - amellett, hogy saját ügyében a
bíróságok eljárását sérelmezi, - a különös és többszörös
visszaesők esetében irányadó büntetéskiszabási
szabályokat az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, az 55. §
(1) bekezdésével, valamint az 57. § (1) bekezdésével
ellentétben állónak tartja, mivel álláspontja szerint a
Btk. szabályai "a tettes büntetőjogi felfogás megtorló
szemléletét tükrözik", és azt fejezik ki, hogy "mégsem
egyenlőek az emberek a Bíróság előtt".
2/ A Btk. -nak a különös és többszörös visszaesőkre
vonatkozó szabályai - beleértve a fogalom-meghatározást
is - az indítványok benyújtását követően lényegesen
megváltoztak.
Jelen ügy szempontjából lényeges, hogy a büntető
jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény
24. §-a a Btk. eredeti 97. §-át úgy módosította, hogy a
különös és többszörös visszaesők esetében megszűnt a
büntetési tétel alsó határának emelkedése, a 103. § pedig
hatályon helyezte a Btk. 98. §-át. A törvény 34. § (2)
bekezdése a Btk. 137. § 12. pontjának módosításával
szűkítette a visszaesők körét, ami a különös és
többszörös visszaesők tekintetében is azonos hatással
járt.
Az Alkotmánybíróság hatásköre utólagos absztrakt
normakontroll esetén csak azoknak a jogszabályoknak az
alkotmányossági vizsgálatára terjed ki, amelyek az
eljárás időpontjában hatályosak. Az 1993. május 15-étől
érvényes módosításokat követően a hatályos szabályozás a
következő.
Visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha
korábban szándékos bűncselekmény miatt harminc napot
meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, és a
büntetés kitöltésétől, vagy végrehajthatósága
megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három
év még nem telt el. Különös visszaeső az a visszaeső, aki
mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű
bűncselekményt követ el. Többszörös visszaeső az, akit
szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően
visszaesőként szabadságvesztésre ítéltek, és az utolsó
büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának
megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb
bűncselekménye elkövetéséig három év nem telt el ( Btk.
137. § 12-14. pont ) .
A Btk. új 97. §-ának (1) bekezdése szerint a különös és
többszörös visszaesővel szemben - amennyiben a törvény
másként nem rendelkezik - az újabb bűncselekmény
büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén
a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a tizenöt
évet. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése
szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.
A halmazati büntetés szabályait meghatározó 85. § (3)
bekezdése szerint, ha a törvény a bűnhalmazatban levő
bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig
tartó szabadságvesztést rendel, és a büntetés céljának
eléréséhez a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső
határa nem elegendő, akkor ez a felével emelhető, de nem
érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított
büntetési tételek felső határának együttes tartamát.
Az indítványok benyújtását követő jogszabályi
változásokra tekintettel az Alkotmánybíróság azt
vizsgálta, hogy alkotmányos-e az elkövetőkön belül a
visszaesők megkülönböztetése ( 137. § 12-14. p. ) , a
különös és többszörös visszaesők esetében a büntetési
tétel felső határának emelkedése ( 97. § (1) bek. ) ,
valamint halmazati büntetés esetén a legsúlyosabb
büntetési tétel felemelésének lehetősége ( 85.§ (3) bek.)
II.
Az indítványok nem megalapozottak.
1/ Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványok
a különös és többszörös visszaesők szigorúbb büntetőjogi
megítélését ( "túlbüntetését" ) kifogásolják; ezt a
szigorúbb felelősségszabályozást tartják indokolatlannak,
alkotmányellenesnek, bár az alkotmányellenesség
forrásának megjelölésében formálisan eltérnek egymástól.
Az alkotmányellenesség forrásmegjelölésének eltérései
ellenére a törvény előtti egyenlőség és a jogegyenlőség
megsértését látják abban, hogy az első bűntényesek
büntetőjogi kezelésétől a különös és többszörös
visszaesők büntetőjogi megítélése eltér.
Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglaltakkal
kapcsolatban kérte az igazságügyminiszter és a legfőbb
ügyész véleményét is. A vélemények egybevágóan állítják,
hogy a visszaesők büntetőjogi különkezelése nem
alkotmányellenes. Ezt a büntetőpolitikára tartozó autonóm
döntés részének tekintik. A magyar és az európai jogi
tradíció mindig is külön szabályozta felelősségüket és
súlyosabb megbüntetésüket. Az igazságügyminiszter
kiemelte, hogy a megbüntetésük merev és bírói mérlegelést
megkötő régi szabályokat a Btk. módosítás időközben
feloldotta és a jelenlegi szabályok csak a súlyosabb
megbüntetés elvi lehetőségét tartják fenn. A legfőbb
ügyész ugyanerre az álláspontra helyezkedett.
Véleményében külön kitér azokra a büntetőjogelméleti és
büntetőjogi dogmatikai problémákra és vitákra, amelyek a
külön kezelést övezik, azonban nem tekinti az
alkotmányossági döntés szükséges részének az elméleti
ellentmondások feloldását, illetve azokban való
állásfoglalást.
2/ Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a többszörös és
különös visszaesők ( a továbbiakban : visszaesők )
súlyosabb felelősségének büntetőjogi szabályaiban egy
olyan büntetőpolitika normatív szabályai öltenek testet,
amelyek tudatosan különböztetnek bűntettes csoportok
között. Az Alkotmánybíróságnak nincs jogosítványa a
büntetőpolitika által megfogalmazott szükségletek,
követelmények és célok helyességéről és indokairól, így
különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról
határozattal dönteni. Az Alkotmánybíróság csak a normában
testet öltött politikai döntés alkotmányosságáról vagy
alkotmányellenességéről határozhat. Ezt viszont olyan
alkotmányossági vizsgálat keretében cselekszi, amelynek
során figyelemmel van nemcsak az alaptörvény textusára,
hanem annak normatív és intézményes összefüggéseire, és
ugyanígy tekintettel van a Btk. rendelkezéseire és
intézményeinek koherenciájára. Az Alkotmánybíróságnak
tehát arra van jogosítványa, hogy a büntetőpolitika
alkotmányos korlátait állapítsa meg, de ne a politika
tartalmáról döntsön, ennek során pedig különös
tekintettel legyen az alapjogok védelmének alkotmányos
büntetőjogi garanciáira.
3/ Az Alkotmánybíróság az indítványok kapcsán áttekintve
a különböző modern büntetőjogi rendszereket,
megállapította, hogy valamennyi rendszer külön
jelentőséget tulajdonított az egyszeri elítélés utáni
ismételt bűnelkövetésnek. Ezt mindegyik rendszer a maga
módján, a rendszer koherenciáját adó elvi-elméleti
alapokon kísérelte megoldani, vagy pedig elismerte ugyan
"rendszeridegenségét", de a különkezelést mégis bevezette
és fenntartotta.
a/ Az ún. klasszikus büntetőjogban a tettarányos büntetés
és bűnösségi felelősség elvei nem képesek következetes
keretbe foglalni, elvileg megindokolni a súlyosabb
büntetést. A tettarányosság ugyanis szigorúan az adott
cselekmény tárgyi súlyának mérlegre tételét engedi meg.
Az alanyi bűnösségfogalom ugyancsak az adott cselekményre
vonatkozó jogi-erkölcsi szemrehányást teszi lehetővé. A
tettarányos ( a tárgyi jogsértés súlyához igazodó ) és az
alanyi bűnösséghez méltó, ezekhez egyaránt és egyidejűleg
igazodó büntetéshez képest a visszaesők súlyosabb
büntetése kívül esik az így felfogott arányos büntetés
mértékén.
b/ A klasszikus büntetőjogot felváltó reformista-
pozitívista büntetőjog a visszaesők különkezelését modern
tudományos fegyverzettel indokolta és igazolta. Az akkor
új tudományos diszciplinának számító kriminológia
kimutatta, hogy a bűnözés számszerű növekedésében, a
bűnözés reprodukciójában és a specializálódott bűnözés
kialakulásában a visszaeső bűntetteseknek van döntő
szerepe. A kívánatos büntetőjogi reformok követelményeit
a kriminálpolitika fogalmazta meg. Ennek köszönhetően a
visszaesők sajátos csoportjainak kezelésére ekkor vezetik
be az ún. célbüntetések intézményét, illetve a
büntetőjogi büntetés mellett a biztonsági intézkedéseket.
A tettarányos büntetés helyére a "személyiségadekvát"
büntetés lép, amely nem kíván arányosságot, hanem a
"tetteskezelés" céljához igazítja a büntetés eszközét és
meghatározatlan mértékét. A büntetés így elszakad eredeti
alapjától, a büntetőjogi felelősséget megalapozó
cselekménytől és mértékét, a mérték igazolását nem ez ( a
cselekmény ) , hanem a büntetési cél adja és határozza
meg. A büntetés céljához igazodó büntetés szükségképpen
határozatlan, tárgyilag bizonytalan. A büntetés célja nem
ad normatív eligazítást a büntetésről, nem határozott
kritérium a büntetés kimérésével. Ahogy a cselekmény a
büntetőjogi felelősség alapja, ugyanúgy a büntetés
korlátja is : enyhe cselekményért enyhe, súlyos
cselekményért súlyos büntetés jár. A büntetés céljához
igazított büntetés ezt a proporcionalítási kritériumot
borítja fel. A biztonsági intézkedés intézményében a
büntetőjog már nem a tett szankcionálása, hanem az
önkényes veszélyességi prognózisra alapozott eszköz,
aminek tartama a prognózis természetéhez igazodva csak a
valószínűség szintjén meghatározott. A célkövető
büntetések és a veszélyességi prognózisra alapozott
biztonsági intézkedések a hagyományos és garanciálisnak
tekintett, a bírói ítéletben kimért határozott büntetés
helyébe léptek. Így alakult ki a tettesközpontú
büntetőjog, ahol a tett szankcionálását a tettes
szankcionálása váltotta fel. Ennek megfelelően átalakul
és új értelmet nyer egy sor büntetőjogi alapfogalom. A
cselekmény nem a büntetőjogi felelősség alapja, hanem a
kriminális veszélyesség szimptómája; a bűnösség nem
alanyi bűnösség, hanem életvezetési bűnösség; a
felelősség mértékét pedig a személyiségadekvát büntetés
célja és nem a szankcióval viszonzás arányossága
határozza meg. A bűntettes ember felelősséget hordozó
alanyból egész életútjáért, személyisége minden vonásáért
korlátlanul "kezelhető", korlátlan helytállásra
kényszerített, totálisan kiszolgáltatott tárggyá
változhat. A pozitivista büntetőjog szélsőséges esetben a
korlátlan állami büntetőhatalom eszköze és mint ilyen,
sérti az ember méltósághoz való alkotmányos jogait.
c/ Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a modern
büntetőjog egész fejlődése szempontjából igen fontos
szerepe van azoknak a büntetőjogelméleti eredményeknek,
amelyek a bűncselekménnyel okozott tárgyi jogsértés
mellett felismerték az elkövetőkhöz kapcsolódóan a
motívumok, a célzat fontosságát, az életvezetés ( az
elkövetés előtti és utáni magatartás ) jelentőségét,
továbbá az életkor meghatározó szerepét. Ezeknek a
felismeréseknek büntetőjogi értékesítése, helyessége vagy
helytelensége kívül esik az alkotmányossági megítélésen.
Az azonban alkotmányossági megítélés alá esik, hogy a
büntetőjogi felelősség jogi szabályozásának és a büntetés
mértékének alkotmányos garanciális szabályaira ezek
milyen hatással vannak, vagy lehetnek. Ezek a
büntetőjogelméleti felismerések az érdem, illetve a
megérdemeltség ( büntetéstérdemlőség ) kategóriája révén
lehetnek hatással a felelősségre és felelősségre vonásra.
4/ Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a
kriminálpolitika célszerűségi megfontolásai nem sérthetik
a büntetőjog alkotmányos elveit és garanciáit. Amikor
tehát a kriminálpolitika kriminológiai és
büntetőjogelméleti felismeréseket pusztán célszerűségi
megfontolásokból úgy hasznosít a büntetőjogi rendszer
normáiban, hogy azok sértik az alkotmányos büntetőjogi
elveket és garanciákat, az Alkotmánybíróságnak legitim
jogosítványa ezekről döntenie. Az Alkotmánybíróság már a
11/1992. ( III. 5. ) AB sz. határozatban ( ún. elévülési
határozat ) , majd az ugyancsak ebben a tárgyban hozott
42/1993. ( VI. 30. ) AB sz. döntésében kifejtette és
megismételte, hogy a "büntető jogszabályok
alkotmányosságát nem csupán az Alkotmányban kifejezetten
szereplő büntetőjogi garanciákkal kell mérni. A
büntetőjogra számos más alapelv és alapjog is irányadó. "
( ABH 1993, 300. , 304. pp. ) Ez az adott tárgy
szempontjából azt jelenti, hogy a büntetőjogi
felelősséget és a büntetőjogi felelősségrevonást a
büntetőjog olyan intézményének kell tekinteni, amelyet
koherens és egymásra utaló büntetőjogi normák egységes
szellemben szabályoznak. A koherens szabályozás
alkotmányos értelme az állam büntetőjogi önkényének
kizárása. Ezt a célt szolgálja az Alkotmány legfontosabb
alkotmányos büntetőjogi alapelve : a nullum crimen, nulla
poena sine lege elve. Az Alkotmánybíróság ezt a kettős
elvi tételt egységben és egymásra vonatkoztatva
értelmezte : "a bűncselekménnyé nyilvánításnak és
büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell
alapulnia : szükségesnek, arányosnak és végső soron
igénybe vettnek kell lennie. " ( elévülési határozat, ABH
1992, 77. , 87. pp. )
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a visszaesők
súlyosabb büntetéssel fenyegetése a hatályos büntetőjogi
rendszer olyan szerves része, amely alkotmányos indokon
alapszik és megfelel a büntetőjogi jogkorlátozás
alkotmányos kritériumainak.
a/ A visszaesők büntetőjogi felelősségének alapja a
törvény által büntetni rendelt cselekmény.
b/ A büntetőjog az elkövetés tekintetében a
bűnismétlésnek, az ismételt vagy többszöri elkövetésnek
felelősségfokozó jelentőséget tulajdonít. A visszaeső
minősítés alapja is a bűnismétlés. A különös és
többszörös visszaesés a bűnismétlés speciális esete. Az
ismételtség felelősségfokozó általános szabályához képest
a visszaesőként elkövetés felelősségfokozó szabálya nem
rendhagyó előírás, hanem az előbbiből logikusan
következik.
c/ A büntetettséget követő bűnismétlés a cselekményhez
kapcsolt sajátos elkövetési mód : a büntetőjogi tilalmak
tudatos, ismételt megszegése, annak tudatában és annak a
kockázatnak vállalásával, hogy a büntetettség múltjával
terhelten követnek el újabb bűncselekményt, vagy
bűncselekményeket. A büntetettség figyelembe vétele a
büntetőjogi szabályozásban nem jelenti az előző
cselekmény újbóli értékelését, hanem csak viszonyítási
alapot az ismételtség megállapításához.
d/ A büntetettség ( az előélet ) figyelembevétele a
jogbiztonság elvének is megfelel, hiszen a jogerős
elítélésnek tulajdonít szerepet, a jogerő mindenki
számára kötelező jelentőségét ismeri el. Az
igazságszolgáltatásnak nem csak joga, hanem kötelessége
is a jogerős döntéseknek jelentőséget tulajdonítani.
e/ A visszaesők súlyosabb felelőssége a büntetőjog
hatályos rendszerében megfelel a tettbüntetőjog elveinek.
f/ A büntetéssel történő jogkorlátozásnak - mértékét
tekintve is - meg kell felelnie az arányosság,
szükségesség és ultima ratio elveinek.
A hatályos büntetőjogunknak a visszaesőkre vonatkozó
büntetési rendszere megfelel ezeknek a követelményeknek.
A Btk. különös része az egyes bűncselekmények súlya
szerint állapít meg büntetési kereteket és ezzel eleget
tesz a büntetések arányossági követelményeinek. A
büntetési keretek meghatározásában a Btk. büntetési
rendszerének szerves részét képezik az általános rész
büntetésekre vonatkozó általános szabályai, továbbá a
büntetéskiszabás normatív szabályai.
g/ Az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához
igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív
előírásai együttesen szolgálják a jogállami legális
büntetés funkcióját : a szankcióval történő arányos és
megérdemelt viszonzást. Az arányos és megérdemelt
viszonzás szolgálhatja a preventív büntetési célokat.
h/ A törvényhozónak alkotmányos szabadságában áll a
visszaesőként elkövetett bűnismétlést a megérdemeltség és
arányosság kritériumai szerint súlyosabban büntetni. A
büntetettség törvényhozói értékelése szükséges, mert
ezzel különös jelentőséget tulajdonít a büntetőjogi
normák megtartásának; a szigorúbb megítélés ugyancsak
szükséges, mert ezzel nem csak nyomatékot ad a büntető
igazságszolgáltatás működésének ( a jogerőnek ) , hanem a
megérdemeltség révén az alkotmányos arányosság keretei
között marad. A súlyosabb megítélés -, ha indoka
alkotmányosan igazolható - a törvényhozó szabadságában
áll, feltéve, hogy tiszteletben tartja az enyhébb és
súlyosabb megítélés büntetési rendszerben adott
értékelését és a felelősségfokozáshoz ezt a rendszert
veszi viszonyítási alapnak.
i/ A törvényi büntetési rendszerhez, mint viszonyítási
alaphoz igazodó felelősségfokozásnak az arányosság,
szükségesség és alkotmányos indokon nyugvás mellett meg
kell felelnie egy további alkotmányos követelménynek : a
súlyosabb megbüntetésnek nem szabad az Alkotmány 54. §
(2) bekezdésébe ütköznie. A felelősségfokozó arányos
büntetésnek nem szabad kegyetlennek, embertelennek és
megalázónak lennie.
j/ A kiszabott bírói büntetés határozottsági
követelményének a visszaesők megbüntetésére vonatkozó
szabályok a megemelt és a megérdemeltség révén arányos
büntetési eseteken belül a kiszabott büntetés további
arányosítását is lehetővé teszik. Így például a
büntetettségnek csak viszonylag rövid időn belül
tulajdonítanak jelentőséget és a konkrét bűncselekmény
önmagában is jelentős tárgyi súlyához képest az
ismételtség ellenére enyhébb, arányosabb büntetés
kiszabását teszik lehetővé, írják normatívan elő, a
megemelt törvényi büntetési ítéleten belül.
5/ Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy azok a
kriminálpolitikai igények, amelyek a visszaesők súlyosabb
megbüntetését igénylik alkotmányosan igazolhatók, mert a
büntetőjog alkotmányos garanciális szabályai nem zárják
ki, hanem egyenesen szükségessé teszik a büntetettség
külön értékelését a jogrend biztosításában; a büntetőjog
normatív rendszerében a büntetés felső határának
meghatározásakor a törvényhozó a megérdemelt arányos
büntetés keretében maradt; a büntetéskiszabás normatív
előírásai pedig az arányos, megérdemelt büntetéssel
sújtást teszik lehetővé.
Az arányos, megérdemelt büntetés keretei között maradva a
Btk. vizsgált büntetési és büntetéskiszabási rendszere
nem az indítványozók által kifogásolt túlbüntetést
szolgálja. Ez a megállapítás értelemszerűen vonatkozik a
bűnismétlés és többszörös elkövetés speciális esetére, a
halmazati és összbüntetési szabályokra is.
6/ Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény
21. § (3) bekezdés alapján valamely jogszabály nemzetközi
szerződésbe ütközése vizsgálatának indítványozására
kizárólag a törvényben felsorolt személyek, illetve
szervek jogosultak. Az Alkotmánybíróság ezért nem
vizsgálta a Btk. rendelkezéseinek viszonyát a nemzetközi
kötelezettségekhez, az indítványoknak e részét, - mint
nem jogosultaktól származót - visszautasította. Ugyancsak
visszautasította - mint hatáskörébe nem tartozót - a
konkrét büntető ügyekben hozott bírósági határozatok
felülvizsgálatát.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András
előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |