English
	Hungarian

Ügyszám: .	209/D/1997
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 6/2001. (III. 14.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/93 .

A döntés kelte: Budapest, 03/12/2001 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az   Alkotmánybíróság   alkotmányjogi   panasz,   valamint   – hivatalból     eljárva     –    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában – Dr. Bagi István, Dr.  Harmathy Attila, Dr. Németh János, Dr. Strausz  János  és Dr.    Tersztyánszkyné   Dr.   Vasadi    Éva    alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság az egyesülési jogról szóló 1989.  évi II.    törvény    4.    §   (1)   bekezdés   utolsó    mondata alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 2.  Az  Alkotmánybíróság hivatalból eljárva  megállapítja:  az Országgyűlés     jogalkotói    feladatának     elmulasztásával alkotmányellenes  helyzetet  idézett  elő  azáltal,  hogy  nem teremtette   meg   maradéktalanul  az   egyesülési   szabadság érvényesülését  biztosító  mindazon jogszabályi  feltételeket, amelyek megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba  vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2001. december 31-ig tegyen eleget. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. 1.  Az  Alkotmánybíróság a 27/1993. (IV. 29.) AB határozatával megsemmisítette   a   képzőművészet,   az   iparművészet,    a fotóművészet  és  az ipari tervezőművészet  egyes  kérdéseinek szabályozásáról  szóló 83/1982. (XII. 29.) MT  rendeletnek  (a továbbiakban: Kr.) a művészi alkotóközösségekre  vonatkozó  7- 11.  §-ait.  Az  indítványozó művészeti  alkotóközösség  1995. június   29-én  beadvánnyal  fordult  a  Fővárosi  Bírósághoz, amelyben   előadta,  hogy  az  Alkotmánybíróság  határozatának következtében   nem  veszítette  el  jogi  személyiségét,   és bírósági  nyilvántartásba vételéről a korábbi  felügyeleti  és nyilvántartást  végző  szervnek, a Művelődési  és  Közoktatási Minisztériumnak kell gondoskodnia. Az első fokú bíróság  1996. április 23-án kelt, 9. Pk. 60. 928/1995/10. számú végzésével a kérelmező szervezet nyilvántartásba vételét megtagadta,  mivel nem  tett eleget a bíróság hiánypótlási felhívásának,  és  nem igazolta,  hogy  megalakulása megfelel  az  egyesülési  jogról szóló   1989.   évi  II.  törvény  (a  továbbiakban:   Egytv.) előírásainak. Az  indítványozó  az  első fokú határozat  ellen  fellebbezést nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely az 1996. október 14- én  kelt,  Kny. II. 27. 756/1996/2. számú végzésével  az  első fokú  bíróság végzését helybenhagyta. Az indokolás szerint  az alkotóközösség létesítésére a Kr. alapján került sor, s  mivel az  Alkotmánybíróság a Kr.-nek a művészeti  alkotóközösségekre vonatkozó   rendelkezéseit  1993.   április   29-i   hatállyal megsemmisítette, ez időtől a kérelmező jogi személyiséggel nem rendelkezik.  A  bíróság rámutatott, hogy  a  kérelmezőnek  az Egytv.-nek  megfelelően kellett volna megalakulnia  és  kérnie nyilvántartásba vételét. Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panaszt nyújtott be az   Alkotmánybírósághoz,  amelyben  az  Egytv.   4.   §   (1) bekezdésének     utolsó     mondata    alkotmányellenességének megállapítását  és megsemmisítését kezdeményezte.  Álláspontja szerint  a  támadott rendelkezés, amely szerint  a  társadalmi szervezet  a nyilvántartásba vétellel jön létre, az  Alkotmány 63.   §  (1)  bekezdésében  biztosított  egyesülési  szabadság lényeges  tartalmát korlátozza. Mivel az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdése   úgy  rendelkezik,  hogy  alapvető   jog   lényeges tartalmát még törvény sem korlátozhatja, az Egytv. sérelmezett rendelkezése az Alkotmányba ütköző módon írja elő a társadalmi szervezetek   nyilvántartásba   vételi   kötelezettségét.   Az egyesülési jog lényeges tartalma ugyanis azt jelenti, véli  az indítványozó,  hogy  “amennyiben egy társadalmi  szervezet  az egyesülési jogra vonatkozó törvényi szabályozás alapján, azzal egyezően  létrejön, elnyeri jogi személyiségét  is,  hiszen  a társadalmi   szervezettől  nem  választható  el  szervezetének lényege,  a  jogi  személyiség.”  Az  indítványozó  megítélése szerint  “alapvető  szabadságjognak  már  az  is  korlátozását jelenti, hogy bizonyos rövidebb, hosszabb idő elteltével nyeri el  az  egyesülési jogot gyakorlók szervezete  azt  a  formát, amellyel  a  társadalom,  illetve a társadalom  egyéb  szervei irányában jogokat és kötelezettségeket vállalhat.” Az  Alkotmánybíróság  jelen  ügyben  megállapította,  hogy  az alkotmányjogi  panasz  megfelel az  Alkotmánybíróságról  szóló 1989.  évi  XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48.  §-ában foglaltaknak, ezért azt érdemben bírálta el. 2.  Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  alábbi  rendelkezései alapján hozta meg határozatát: “8.  § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” “63.  §  (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek  joga  van  a  törvény  által  nem  tiltott  célra szervezeteket létrehozni, illetve azokhoz csatlakozni.” Az    Egytv.-nek    az   Alkotmánybíróság    által    vizsgált rendelkezései: “4.  § (1) A társadalmi szervezet megalakulását követően kérni kell  annak  bírósági  nyilvántartásba vételét.  A  társadalmi szervezet  nyilvántartásba  vétele  nem  tagadható   meg,   ha alapítói az e törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. A társadalmi szervezet a nyilvántartásba vétellel jön létre.” “15.  §  (3)  A  bíróság a nyilvántartásba  vételről  nemperes eljárásban,  soron kívül határoz. A bíróság a  nyilvántartásba vételről szóló határozatát az ügyészségnek is kézbesíti.”                               II. Az   Alkotmánybíróság   az  indítvány  alapján   először   azt vizsgálta, sérti-e az egyesülés szabadságát, hogy a társadalmi szervezetek a bírósági nyilvántartásba vétellel jönnek létre. 1. Az Egytv. 1. §-a az Alkotmánnyal összhangban kimondja, hogy az  egyesülési  jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet  a  Magyar  Köztársaság elismer, és  biztosítja  annak zavartalan  gyakorlását.  Az egyesülési  jog  tartalmi  elemei közül  az  Alkotmány  63. §-a a szervezet  létrehozását  és  a szervezethez való csatlakozást emeli ki. Az Egytv. 1. és 2. §- a   ezek   mellett   említi  az  egyesület   céljának   szabad megválasztásához    való   jogot,   valamint    a    szervezet tevékenységében    való   részvételhez    és    a    szervezet működtetéséhez való jogot. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az egyesülési szabadság lényeges kapcsolatban áll a véleménynyilvánítás szabadságával. Az  egyesület  szabad létesítése és az egyesületi  tevékenység kényszermentes   gyakorlása  biztosítja   a   meggyőződés,   a lelkiismeret   és   a  véleménynyilvánítás   szabadságát   is. Ugyanakkor  a kommunikációs jogok kiemelt alkotmányos  védelme nem   vonatkozik  minden  politikai  szabadságjogra,  így   az egyesülési  jog sem osztozik a véleményszabadság elsőbbségében más  alkotmányos  jogokkal szemben.  [22/1994.  (IV.  16.)  AB határozat,  ABH  1994,  127, 128-129.; 21/1996.  (V.  17.)  AB határozat, ABH 1996, 74-76.] Az egyesülési szabadság kapcsolatban áll az emberi méltósághoz való   jog  [Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdés]  részét  képező általános  cselekvési  szabadsággal és  a  személyiség  szabad kibontakoztatásához  való  joggal. Minden  embernek  joga  van ahhoz,  hogy szabadon megválasztott célból másokkal –  egyebek mellett   –   kulturális,   vallási,  tudományos,   szociális, szabadidős  közösséget hozzon lére, szervezetet alapítson,  az ilyen  szervezetekhez önként csatlakozzon, vagy  onnan  önként kilépjen. [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990,  42,  44- 45.;  27/1990.  (XI. 22.) AB határozat, ABH 1990,  187,  189.; 22/1994.  (IV.  16.)  AB határozat, ABH 1994,  127,  128-129.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 274.] 2. Az egyesülési szabadság más alapvető jogokhoz hasonlóan nem gyakorolható   korlátlanul.   A  jogkorlátozás   szempontjából alapvető   fontosságú  az  egyesülési  jog  alapján  létrejövő szervezet  célja  és  a létrejött szervezet  tevékenysége.  Az Alkotmány  2.  §  (3) bekezdése kimondja,  hogy  a  társadalom egyetlen szervezetének a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos    megszerzésére   vagy   gyakorlására,    illetőleg kizárólagos  birtoklására.  A 63.  §  (1)  bekezdése  pedig  a törvény   által   nem  tiltott  célra  létrejövő   szervezetek vonatkozásában biztosítja az egyesülés szabadságát. A  tiltott egyesülési célokat és tevékenységeket az Egytv. 2. §-a sorolja fel.  Eszerint  az egyesülési jog gyakorlása nem  sértheti  az Alkotmány   2.   §   (3)   bekezdését,  nem   valósíthat   meg bűncselekményt  és bűncselekmény elkövetésére való  felhívást, valamint   nem   járhat   mások  jogainak   és   szabadságának sérelmével.   Társadalmi  szervezet  elsődlegesen   gazdasági- vállalkozási  tevékenység végzése céljából nem alapítható,  és az  egyesülési  jog  alapján fegyveres szervezet  nem  hozható létre. Az Egytv. 2. § (3) bekezdése a korlátozások felsorolása mellett   megfogalmazza  az  alapítás  szabadságának   pozitív oldalát  is:  társadalmi  szervezet minden  olyan  tevékenység végzése   céljából  alapítható,  amely  összhangban   áll   az Alkotmánnyal, és amelyet törvény nem tilt. Az  Egytv.  említett  rendelkezései azt az  alkotmányos  elvet juttatják érvényre, hogy az egyesülési jog korlátozására akkor kerülhet  sor, ha azt más alapvető jog vagy alkotmányos  érték védelme  szükségessé teszi, és a korlátozás  mértéke  arányban áll  az elérni kívánt céllal. [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 78.] Az  Alkotmánybíróság  az 58/1997. (XI.  5.)  AB  határozatában rámutatott,   hogy  az  Egytv.  több  olyan  rendelkezést   is tartalmaz,  amelynek  célja  az egyesülési  szabadsággal  való visszaélés  megakadályozása. A 4. § (1)  bekezdése  alapján  a bíróságnak  vizsgálnia kell, hogy a társadalmi  szervezet  nem alkotmány- vagy törvényellenes céllal alakult-e meg. A  16.  § pedig  meghatározza, hogy a társadalmi szervezet  törvénysértő működése  esetén  –  az  ügyész  keresete  alapján  –   milyen lépéseket  tehet a bíróság. E rendelkezések alapján a  bíróság jogosult  arra,  hogy az Alkotmány védelme és  mások  jogainak biztosítása  érdekében a társadalmi szervezet  nyilvántartásba vételét   megtagadja,   illetve  a   már   működő   társadalmi szervezetet feloszlassa. (ABH 1997, 348, 350.) 3.  Az  Alkotmány 63. § (1) bekezdésében deklarált  egyesülési jog  alapján mindenkinek joga van a törvény által nem  tiltott célra  szervezeteket létrehozni, illetve azokhoz  csatlakozni. Az  Alkotmány  és  az Egytv. 5. §-a alapján  a  magánszemélyek olyan közösség létrehozásáról is dönthetnek, amely nem működik rendszeresen,  illetve nincs nyilvántartott  tagsága  vagy  az Egytv.-ben  meghatározott szervezete. Ez  esetben  a  közösség szabadon működhet, de nem minősül társadalmi szervezetnek.  Ha azonban   az   alapítók  rendszeresen  működő,  nyilvántartott tagsággal  és  törvényes  szervezettel  rendelkező  közösséget hoznak  létre,  az  Egytv.  4.  §  (1)  bekezdése  alapján   a társadalmi szervezet létrejöttének közjogi feltétele, hogy azt a bíróság nyilvántartásba vegye. Az  Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  önmagában  az  nem sérti   az   Alkotmány  63.  §  (1)  bekezdésben   biztosított egyesülési szabadságot, hogy a társadalmi szervezet a bírósági nyilvántartásba  vétellel  jön  létre.  A  bírósági  bejegyzés elsődleges célja ugyanis az alkotmány-, illetve törvényellenes tevékenység   folytatására  alapított  társadalmi  szervezetek létrejöttének  megakadályozása. A  nyilvántartásba  vétel  nem jelent  tartalmi  korlátozást, hiszen a  bíróság  kizárólag  a társadalmi  szervezet  alapításának  és  deklarált   céljainak törvényességét vizsgálhatja. Ezt fejezi ki az Egytv. 4. §  (1) bekezdése,   amely  kimondja,  hogy  a  társadalmi   szervezet nyilvántartásba  vétele  nem tagadható  meg,  ha  alapítói  az Egytv.-ben előírt feltételeknek eleget tettek. 4.  Az  egyesülési  szabadságnak és ezen  belül  a  társadalmi szervezetek autonómiájának egyik legbiztosabb fokmérője,  hogy az  állami  szervek  milyen  jogosítványokkal  rendelkeznek  a megalakulás   folyamatában.  Az  Egytv.   –   hasonlóan   több demokratikus  európai állam szabályozásához – az ún.  normatív feltételek  rendszerének felel meg. Eszerint, ha a  társadalmi szervezet  a  megalakulásra vonatkozó  jogszabályi  feltételek teljesítését  igazolja, akkor az e joggal  felruházott  állami szerv  a  nyilvántartásba  vételt nem  tagadhatja  meg.  Ezzel szemben    néhány   demokratikus   államban   az   egyesületek létrejöttének nem feltétele az állami nyilvántartásba vétel. Az  Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. cikke, amely mindenkinek jogot  biztosít  a  békés célú gyülekezés szabadságához  és  a másokkal való egyesülés szabadságához, nem követeli meg,  hogy az   egyesülési   jog   alapján   létrejött   szervezetek    a megalakulással  elnyerjék  a jogalanyiságot.  Éppen  ezért  az Európai Emberi Jogi Bizottság nem tekintette az Egyezmény  11. cikke megsértésének azt, ha az Egyezményben részes állam  joga szerint a társadalmi szervezet bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele  előfeltétele a jogalanyiság megszerzésének. (14233/88. számú kérelem; Lavisse v. France) 5.  A  XIX.  század  végén  és a XX.  század  első  felében  a magyarországi   szokásjog   az  ún.  szabad   testületalakítás rendszerét  ismerte el irányadónak. Eszerint  minden  önkéntes egyesülés,  amely egyesületi szervezettel (állandó célkitűzés, változó  taglétszám,  képviselőszerv)  rendelkezett,   már   a testületalapító  szerződés  megkötésével  jogképes   magánjogi testületté    vált.    A    szabályozást    azonban    némileg ellentmondásossá  tették  az egyesülési  szabadságot  csorbító közjogi rendelkezések, amelyek az alapszabály belügyminiszteri láttamozásához kötötték az egyesület működésének  megkezdését. A   láttamozási  záradék  megtagadása  együtt   járhatott   az egyesület    hatósági   feloszlatásával,   ami   a   magánjogi személyiség megszűnését is maga után vonta, de a feloszlatásig az egyesület jogalanyként szerepelt a forgalomban. A  megfelelő  garanciákat tartalmazó normatív rendszer  és  az aránytalan közjogi korlátoktól mentes szabad testületalakítási rendszer   egyaránt   alkotmányos   lehet   egy   demokratikus társadalomban.  A  jogalkotó dönthet úgy,  hogy  a  társadalmi szervezetek   megalakulásukkal,  és  úgy  is,  hogy   csak   a konstitutív  hatályú bírósági nyilvántartásba vétellel  jönnek létre.  Hangsúlyozni kell azonban, hogy a normatív rendszerben alkotmányos   jelentősége   van   az   egyesülési    szabadság érvényesülését biztosító, az állam cselekvését behatároló jogi garanciáknak.  Az  egyesülési  szabadsággal  történetileg   az úgynevezett   engedélyezési   (koncessziós)   rendszer    állt ellentétben.   Történelmi  tapasztalat,  hogy   a   társadalmi szervezet   létrejötte   nem   függhet   az   állami   szervek diszkrecionális jogkörben hozott döntésétől és attól sem, hogy az állam támogatja-e a szervezet céljainak megvalósítását.                              III. Kérelmében az indítványozó sérelmezte, hogy a jogalkotó eltérő módon  szabályozza  a társadalmi szervezetek  és  a  gazdasági társaságok létrehozatalát. 1. A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban:  Gt.)  16. § (2) bekezdése alapján  a  gazdasági társaság   a  cégjegyzékbe  való  bejegyzéssel,  a   bejegyzés napjával jön létre. Vagyis a gazdasági társaságok a társadalmi szervezetekhez  hasonlóan  a  konstitutív,  ex  nunc   hatályú bírósági   nyilvántartásba   vétel   alapján   jönnek   létre. Mindazonáltal  a  szabályozás két területen jelentős  eltérést mutat: a gazdasági társaságok a cégbejegyzésig előtársaságként működhetnek,  és  a  cégeljárásban a bíróságnak  jogszabályban megállapított határidőn belül kell döntenie a cégbejegyzésről. A  Gt.  14.  § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a társasági szerződés   (alapító  okirat,  alapszabály)  ellenjegyzésének, illetve   közokiratba  foglalásának  napjától  a  cégbejegyzés napjáig a létrehozni kívánt gazdasági társaság előtársaságként működhet. Ez idő alatt megkezdhetik tevékenységüket a társaság szervei,  a  vezető  tisztségviselők  a  társaság  nevében  és felelősségére   járhatnak  el,  a  társaság   javára   jogokat szerezhetnek, és kötelezettségeket vállalhatnak. Az üzletszerű gazdasági tevékenységet azt követően lehet megkezdeni, hogy  a társaság    cégbejegyzése   iránti   kérelmet   az   illetékes cégbíróságnál benyújtották. A  cégnyilvántartásról,  a cégnyilvánosságról  és  a  bírósági cégeljárásról  szóló 1997. évi CXLV. törvény (a  továbbiakban: Ctv.)  42.  és 44. §-a alapján a cégbíróság számára a  kérelem beérkezésétől  számítva  –  a  gazdasági  társaság  formájától függően  –  30,  illetve 60 napos határidő áll  rendelkezésre, amely alatt döntenie kell a cég bejegyzéséről vagy a bejegyzés elutasításáról.  (A határidőbe az esetleges hiánypótlás  ideje nem  számít bele.) Ha a cégbíróság a döntési kötelezettségének a  határidő  alatt  nem tesz eleget, a cégbíróság  vezetője  a határidő  lejártát követő 8 napon belül intézkedik  a  kérelem elbírálásáról.  Amennyiben  a  cégbíróság  vezetője  sem  tesz eleget  elbírálási  kötelezettségének, úgy  a  cégbejegyzés  a kérelem  beérkezésétől  számított 39.,  illetve  69.  napon  a kérelemmel egyező tartalommal ipso iure létrejön. 2. A társadalmi szervezetek és az egyesületek az Alkotmány 63. §  (1)  bekezdésének  védelme alatt állnak.  Ezzel  szemben  a gazdasági   társaságok   alkotmányos  védelmének   alapja   az Alkotmány   9.   §   (1)  bekezdése,  amely  a  piacgazdaságot deklarálja, valamint a 9. § (2) bekezdése, amely a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát biztosítja. [13/1990. (VI.  18.) AB határozat, ABH 1990, 54, 55.; 32/1991. (VI.  6.) AB  határozat,  ABH  1991, 129, 135.;  54/1993.  (X.  13.)  AB határozat,  ABH  1993, 340, 341.; 37/1997. AB  határozat,  ABH 1997,  234, 243.] Az Alkotmánybíróság a 8/1993. (II.  27.)  AB határozatában megfogalmazta, hogy az állam az egyesülési  jog, illetve más alkotmányos jogok alapján létrejött szervezetek és közösségek  jogi  személlyé válásának  feltételeit  az  illető szervezet  vagy közösség sajátosságának megfelelően,  eltérően is szabályozhatja. Alkotmányellenesen jár el a törvényhozó, ha összehasonlítható szervezetek közül egyesek számára megadja  a jogi személlyé válás lehetőségét, míg másokat önkényesen kizár ebből,  vagy  aránytalanul nehézzé teszi számukra  e  jogállás megszerzését. (ABH 1993, 99, 101.) A gazdasági társaságokat az alapítók  üzletszerű közös gazdasági tevékenység  folytatására hozzák  létre,  ezzel szemben a társadalmi szervezetek  és  az egyesületek  kulturális,  közéleti, szabadidős,  szociális  és más,    nem   gazdasági-vállalkozási   tevékenység   végzésére alakulnak.    Az    Alkotmánybíróság   ezért    nem    találta alkotmánysértőnek   azt,   hogy   a   jogszabályok    eltérően szabályozzák   a   társadalmi  szervezetek  és   a   gazdasági társaságok létrehozatalát. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg,  hogy  az Egytv.  4.  §  (1) bekezdésének utolsó mondata  nem  sérti  az Alkotmány   63.  §  (1)  bekezdésében  biztosított  egyesülési szabadságot.   Ezért  az  Alkotmánybíróság  az   alkotmányjogi panaszt elutasította.                               IV.     Az  indítványozó megítélése szerint az egyesülési jogot  már   az  is korlátozza, ha a társadalmi szervezet megalakulásától   számítva “bizonyos rövidebb, hosszabb idő elteltével”  jöhet   létre. E kifogásnak az Egytv. 4. § (1) bekezdésével és a 15.   §  (3)  bekezdésével való szoros tárgyi összefüggését alapul   véve  az  Alkotmánybíróság az Abtv. 49. §  (1)  bekezdésében   biztosított jogkörében eljárva hivatalból vizsgálta, hogy  a   jogalkotó     maradéktalanul    megteremtette-e     mindazon   jogszabályi   feltételeket,   amelyek   megfelelő   védelmet   nyújtanak  a  nyilvántartásba  vételi  eljárás  indokolatlan   elhúzódásával szemben.   1.  A  társadalmi szervezetek nyilvántartásba vétele  nemperes eljárásban,  elsősorban  a benyújtott  iratok  vizsgálata  (és esetleg  meghallgatás) alapján történik. Az Egytv. 15.  §  (2) bekezdése   szerint   a  társadalmi  szervezet   képviseletére jogosult  személynek nyilvántartásba vételre irányuló kérelmet kell  benyújtania,  és  csatolnia kell  az  alakuló  közgyűlés jegyzőkönyvét,   valamint   az  elfogadott   alapszabályt.   A Legfelsőbb  Bíróság  Közigazgatási  Kollégiumának   1.   számú állásfoglalása  felsorolja, mely szempontokat kell  figyelembe vennie  a bíróságnak a nyilvántartásba vétel során. Az  Egytv. 15.  §  (3)  bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy  a  bíróság  a nyilvántartásba vételről soron kívül határoz.  Ezen  túlmenően sem  az Egytv., sem a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 6/1989. (VI. 8.) IM rendelet, sem a  bíróságok ügyviteli szabályairól szóló 123/1973. (IK  1974. 1.)   IM   utasítás   nem  fogalmaz  meg   követelményeket   a nyilvántartásba  vételi eljárás időtartamával kapcsolatban.  A polgári  perrendtartásról  szóló 1952.  évi  III.  törvény  (a továbbiakban:   Pp.)   hatálybaléptetése   folytán   szükséges rendelkezések  tárgyában  kiadott  105/1952.  (XII.  28.)   MT rendelet  13.  §  (3) bekezdése szerint, amennyiben  az  egyes nemperes   eljárásokra  vonatkozó  jogszabályok  másként   nem rendelkeznek  vagy  az  eljárás nemperes  jellegéből  más  nem következik,  a nemperes eljárásokban is a Pp. szabályait  kell megfelelően  alkalmazni. A Pp. 2. § (1)  bekezdése  a  bíróság feladatául  szabja,  hogy  érvényesítse  a  feleknek  a  perek ésszerű időn belüli befejezéséhez való jogát. 2.  A társadalmi szervezetek nyilvántartásba vételére irányuló eljárás   –  a  polgári  peres  eljárásokkal  szemben   és   a cégbejegyzési   eljáráshoz,  valamint   számos   közigazgatási eljáráshoz   hasonlóan   –   nem  kontradiktórius:   nincsenek ellenérdekű  felek, a bíróság nem jogvitát dönt el,  hanem  az Egytv.  követelményei, valamint a benyújtott iratok és esetleg meghallgatás   alapján   határoz   a   társadalmi    szervezet nyilvántartásba vételéről. Az  Alkotmánybíróság a 72/1995. (XII. 15.) AB  határozatban  a jogbiztonság elengedhetetlen követelményének minősítette, hogy a jogalkalmazói magatartás előre kiszámítható legyen. A döntés szerint  az ügyfél közigazgatási határozathozatalra  vonatkozó joga  nem  tehető  függővé attól, hogy a  közigazgatási  szerv milyen időpontban hajlandó dönteni a hatáskörébe utalt ügyben. A  közigazgatásnak  ugyanis alkotmányos  kötelessége,  hogy  a hatáskörébe  utalt ügyben az erre megszabott idő alatt  érdemi döntést  hozzon.  A közigazgatási eljárás nem  nélkülözheti  a kötelező  ügyintézési  határidőket.  Az  ügyfél  ugyanis   nem építkezhet,  nem vállalkozhat, kereskedelmi tevékenységet  nem végezhet, gépjárművet nem vezethet hatósági engedély nélkül. A kérelmező  kénytelen  tehát  – beadványa  jogszerű  elbírálása érdekében   –   a  hatósághoz  fordulni.  Az  Alkotmánybíróság mindezek alapján hivatalból eljárva mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést állapított meg azért, mert az általános és  a különös   államigazgatási  eljárási   törvényekben   egyébként tételesen előírt ügyintézési határidők – a közigazgatási szerv mulasztásából eredő – be nem tartása ellen a jogszabályok  nem nyújtottak hatékony jogvédelmi eszközt az ügyfél számára. (ABH 1995, 351, 353-357.) Az  Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy a  fent megfogalmazott elvi követelményeket tekintetbe  kell  venni  a társadalmi   szervezetek  nyilvántartásba  vételére   irányuló polgári  nemperes eljárásokban is. Ha a bíróság nem határoz  a szervezet  nyilvántartásba vételéről, továbbá, ha a jogszabály nem  állapítja meg a bíróság mulasztásának jogkövetkezményeit, az egyrészt sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált demokratikus   jogállamiság  részét   képező   jogbiztonságot, másrészt   lehetetlenné  teszi  az   Alkotmány   63.   §   (1) bekezdésében    biztosított   egyesülési   jog    gyakorlását. Amennyiben   a  jogalkotó  a  normatív  feltételek  rendszerét juttatja  érvényre  a  társadalmi szervezetek  megalakulásával kapcsolatban,  akkor az egyesülési szabadság  megvalósulásának feltétele,    hogy   a   bíróság   a   társadalmi    szervezet nyilvántartásba  vételéről  a lehető  legrövidebb  időn  belül döntsön.   A   demokratikus  jogállamiság  és  az   egyesülési szabadság  érvényesülése szempontjából lényeges,  hogy  mennyi idő telik el a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásától  a nyilvántartásba  vételről  szóló, a  tevékenység  megkezdésére jogosító jogerős határozat meghozataláig. 3. Az Egytv. 4. § (1) bekezdése szerint a társadalmi szervezet a  konstitutív, ex nunc hatályú nyilvántartásba  vétellel  jön létre.  A  társadalmi  szervezet csak a nyilvántartásba  vétel után  jelenhet  meg  a tagoktól elkülönült  szervezetként.  Az Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  az  autonóm  társadalmi szerveződések  lényeges  szerepet  játszanak  a   demokratikus közélet   alakításában.  A  nyilvántartásba  vett   társadalmi szervezetek az alapszabályban megjelölt célok megvalósításával összefüggésben   számos,  jogszabályban  biztosított   közjogi jogosítvánnyal    rendelkeznek.    Példaként     említi     az Alkotmánybíróság, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C.  törvény  149.  §  g)  pontja jelölő szervezeti  státusszal ruházza   fel   az   Egytv.   alapján  bejegyzett   társadalmi szervezeteket. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi  LXV. törvény  47.  §  (1) bekezdésének c) pontja  alapján  a  helyi társadalmi   szervezet  vezető  testülete  helyi  népszavazást kezdeményezhet.     A     népakarat     kialakításában      és kinyilvánításában  közreműködő  pártok  [Alkotmány  3.  §  (2) bekezdés],    valamint   a   munkavállalók    érdekeit    védő szakszervezetek  [Alkotmány  4.  §;  70/C.  §  (1)   bekezdés] megalakulására is az Egytv. rendelkezései vonatkoznak. [Egytv. 3.  § (3) bekezdés, 4. § (2) bekezdés; A pártok működéséről és gazdálkodásáról  szóló  1989. évi  XXXIII.  törvény  1.  §]  A társadalmi  szervezetek számára kiemelkedő jelentősége  van  a személyi   jövedelemadó  meghatározott   részének   az   adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi  CXXVI. törvénynek,  amelynek 4. § (1) bekezdés b)  pontja  alapján  a befizetett  adó  egy  százalékának kedvezményezettje  lehet  – egyéb   feltételek  teljesülése  mellett  –  az  a  társadalmi szervezet,   amelyet  a  bíróság  a  magánszemély   rendelkező nyilatkozata  évének  első napja előtt  legalább  három  évvel nyilvántartásba vett.     4.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  a  társadalmi   szervezet nyilvántartásba vételére irányuló eljárás esetében   jelentősége  van  az Alkotmány 8. § (1) bekezdésének,  amely   szerint  az  állam elsőrendű kötelessége az  alapvető  jogok   tiszteletben  tartása  és védelme, valamint  az  50.  §  (1)   bekezdésének,   amely  a  Magyar  Köztársaság   bíróságainak   feladatául   szabja,   hogy   védjék   és   biztosítsák   az   állampolgárok  jogait  és  törvényes  érdekeit.  Az   állami   szervek,   ezen  belül  a  bíróságok  eljárásával   szembeni   követelmények    szigorúsága   függ   az    adott    eljárás   összetettségétől   és   attól,  hogy   az   eljárás   szoros   összefüggésben  áll-e  alapvető jog érvényre  jutásával.  Az   Alkotmánybíróság   úgy  ítélte  meg,   hogy   a   társadalmi   szervezetek   nyilvántartásba  vételére   irányuló   eljárás   esetében az Egytv.-ben említett soron kívüliség és a Pp.-ben   szereplő  ésszerű idő követelménye nem elegendő az Alkotmány   említett   rendelkezéseinek  érvényesüléséhez.  A  jogalkotó   akkor tesz eleget az egyesülési szabadság védelmére irányuló   alkotmányos  kötelezettségének, ha a nyilvántartásba  vételi   eljárás    indokolatlan   elhúzódásának    megakadályozására   objektív törvényi követelményeket fogalmaz meg.   5.  Megjegyzi  az  Alkotmánybíróság,  hogy  a  nyilvántartásba vételi    eljárással    kapcsolatos   garanciális    szabályok megalkotása  nem  jár  azzal  a  veszéllyel,  hogy  a  bíróság alkotmány-, illetve törvényellenes célra létrejövő szervezetek működését   ismeri  el.  Amennyiben  az  alapszabály   alapján megállapítható, hogy a szervezet célja nem egyeztethető  össze az alkotmányos jogrenddel, akkor a bíróságnak az Egytv. 2. §-a alapján  a  nyilvántartásba vételt meg kell tagadnia.  (Kétség esetén  hiánypótlás rendelhető el, amelynek ideje a határidőbe nem  számít bele.) Az Egytv. 14. § (1) bekezdése szerint  –  a párt  kivételével  – a társadalmi szervezet felett  az  ügyész törvényességi  felügyeletet gyakorol. A 15.  §  (3)  bekezdése alapján a bíróság a nyilvántartásba vételről szóló határozatát az  ügyészségnek  is  kézbesíti. Ha  a  működés  törvényessége másképpen  nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. A  16.  §  (2)  bekezdés  d) pontjának megfelelően  a  bíróság feloszlatja a már nyilvántartásba vett társadalmi szervezetet, ha annak működése az Egytv. 2. § (2) bekezdésébe ütközik. 6.  Az  Abtv.  49.  § (1) bekezdése szerint – hivatalból  vagy indítvány     alapján     –     mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor,  ha  a jogalkotó   szerv  a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó jogalkotói     feladatát     elmulasztotta,      és      ezzel alkotmányellenességet   idézett   elő.   A   jogalkotó   szerv jogszabály-alkotási   kötelezettségének  konkrét   jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt  észleli, hogy  a  hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést  igénylő  kérdés  merült  fel.  Az  Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít  meg, ha   alapvető   jog   érvényesüléséhez   szükséges   garanciák hiányoznak,  illetve  ha  a hiányos szabályozás  alapvető  jog érvényesítését veszélyezteti. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH  1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227,   232.]   Mivel  az  Alkotmánybíróságnak   –   az   Abtv. preambulumában  is  megfogalmazott –  elsődleges  feladata  az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme, a testület szükség esetén    hivatalból   eljárva   állapít   meg    mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet,  s  erre  sor   kerülhet alkotmányjogi  panasz alapján indult eljárásban is.  [30/1990. (XII.  15.) AB határozat, ABH 1990, 128.; 32/1990. (XII.  22.) AB  határozat, ABH 1990, 145.; 31/1997. (V. 16.) AB határozat, ABH  1997,  154.; 63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH  1997, 365.] Jelen  esetben az Alkotmánybíróság mind a mulasztást, mind  az alkotmánysértést  megállapította. A jogalkotó  nem  teremtette meg  maradéktalanul  az  egyesülési  szabadság  érvényesülését biztosító mindazon jogszabályi feltételeket, amelyek megfelelő védelmet   nyújtanak   a   nyilvántartásba   vételi    eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. A jogalkotó mulasztása  az egyesülési  szabadság sérelmét idézte elő, mivel a törvényesen megalakult   társadalmi  szervezet  teljes  körű   működésének megkezdését akadályozó nyilvántartásba vételi késedelem  olyan függő  helyzetet  teremt,  amelynek  indokolatlan  fenntartása kizárhatja a társadalmi szervezet céljának megvalósulását. Az  alapvető  alkotmányos szabadságjogok – így  az  egyesülési szabadság – érvényesülésének egyik legfőbb biztosítéka  a  jog által  korlátozott  állam  léte.  Különösen  nagy  alkotmányos jelentősége van az állami cselekvés jogi korlátainak  abban  – az  Egytv.-re is jellemző – jogi modellben, amelyben az  állam (a  bíróság)  döntése konstituálja a társadalmi szervezeteket. Az   Alkotmánybíróság   jelen   határozatának   meghozatalakor figyelemmel  volt  arra, hogy az egyesülési  szabadság  szoros kapcsolatban áll a személyiség szabad kibontakoztatásához való joggal  és  a véleménynyilvánítás szabadságával. Az egyesülési szabadság  olyan  alkotmányos alapjog,  amely  számos  további alapjog  – például a pártalapítás szabadsága [Alkotmány  3.  § (1)  bekezdés], az egyházalapítás szabadsága [Alkotmány 60.  § (2)   bekezdés],   a  szakszervezet  és  más  érdekképviseleti szervezet   alakítási  szabadsága  [Alkotmány  70/C.   §   (1) bekezdés] – érvényesülését segíti elő. Az egyesülési szabadság alapján   létrejövő  szervezetek  az  alkotmányos   demokrácia nélkülözhetetlen és fontos résztvevői. Az egyesülési szabadság érvényesülését  biztosító  garanciális  rendelkezések  megléte elengedhetetlen. Alkotmányjogi jelentősége van  az  egyesülési szabadság  zavartalan  gyakorlását, a  törvényesen  megalakult társadalmi   szervezet   tényleges   működésének   megkezdését biztosító   időtényezőnek  is.  A  törvényalkotó   alkotmányos kötelessége,  hogy  tiszteletben tartsa, elismerje,  védje  és biztosítsa   az  egyesülési  jog  zavartalan  gyakorlását.   A törvényeknek  megfelelő védelmet kell nyújtaniuk  az  alapvető alkotmányos   jogok   érvényesülését   akadályozó    eljárások indokolatlan elhúzódásával szemben. Az Alkotmánynak megfelelő jogszabályi feltételek megállapítása a  törvényalkotó  jogkörébe tartozik. Az Országgyűlés  dönthet úgy,  hogy  más  eljárásokban érvényesülő  garanciákat  tekint mintának, de megfogalmazhat azoktól eltérő szabályokat is. Az   Alkotmánybíróság  a  határozat  Magyar  Közlönyben   való közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró                                     Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                             alkotmánybíró Dr. Bagi István alkotmánybíró különvéleménye Egyetértek  a  többségi határozatnak azzal a megállapításával, hogy  az egyesülési jog alapján létrejövő társadalmi szervezet esetében  a  bejegyzési  eljárás  indokolatlan  elhúzódása  az egyesülési jog sérelmével járhat. Ugyancsak egyetértek  azzal, hogy az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Emberi Jogok és Alapvető    Szabadságok   Védelméről   szóló   Egyezmény    (a továbbiakban Emberi Jogok Európai Egyezménye) 6.  Cikkének  1. bekezdésében,  továbbá  az Alkotmány 57.  §  (5)  bekezdésében rögzített   “ésszerű   idő”   tartama   az   egyes   eljárások természetéhez képest eltérően határozható meg. Határozott   álláspontom  azonban  az,  hogy  nem   áll   fenn törvényhozói  mulasztás,  éppen  ellenkezőleg,  az  egyesülési jogról  szóló  1989. évi II. törvény 15.  §  (3)  bekezdése  a társadalmi  szervezet  nyilvántartásba vételéről  kifejezetten soron  kívüli határozat hozatalt rendelt el. Nem  értek  tehát egyet  a határozat rendelkező részének 2. pontjával, osztom  a Dr. Vasady Éva alkotmánybíró asszony különvéleményében foglalt megállapításokat és a soronkívüliségre való utalást. A   többségi  határozattól  eltér  az  álláspontom   abban   a kérdésben,   hogy   indokolt-e  jelen   esetben   a   törvényi szabályozás  kérdését  az “élő jog” problémájával  összevonni. Noha  az  utóbbiról a többségi határozatban  kifejezetten  nem esik szó, megállapítható, hogy ténylegesen ez szolgáltatja  az alapot  a  mulasztás  megállapításához.  A  törvényhozó  által előírt  soron  kívüli  eljárás ugyanis nyilvánvalóan  legalább ugyanolyan  gyors  eljárást  jelent,  mint  az,  amelyben   az indokolatlan    elhúzódás    elleni    biztosítékok     állnak rendelkezésre. Megítélésem   szerint   célszerű  különválasztani   és   külön vizsgálat tárgyává tenni egyfelől azt a kérdést, megfelel-e  a hatályos  szabályozás  az Emberi Jogok Európai  Egyezményének, illetve  az Alkotmánynak – ebben a tekintetben az AB megfelelő hatáskörrel rendelkezik a vizsgálatra –, másfelől pedig azt  a kérdést,  hogy a késedelmes bejegyzés az élő jogra figyelemmel sértheti-e az egyesüléshez való jog érvényesülését. Az    utóbbi    kérdésben   mulasztás    megállapítására    az Alkotmánybíróság hatásköre – eddigi gyakorlatára figyelemmel – nem  állapítható meg, az Alkotmánybíróság az “élő jog” alapján egyetlen esetben sem állapított meg mulasztást. Ez   a   lehetőség   ugyan  elvileg   nem   zárható   ki,   az Alkotmánybíróságnak azonban ilyen esetben egyrészt  indokolnia kellene,  hogy miért tért el a korábbi gyakorlattól,  másrészt ki  kellene  mondania, hogy a mulasztás  megállapítása  nem  a törvényi  rendelkezések alapján, hanem a  tényleges  gyakorlat folytán  (esetleg) előálló sérelem miatt, vagyis az “élő  jog” alapján    történik.   Álláspontom   szerint   a   törvényhozó hatáskörébe, szakmai, politikai felelősségének körébe tartozik annak  eldöntése, hogy milyen jogtechnikai vagy egyéb (például legális érdekeltségi) eszközökkel biztosítja a határozat soron kívüli meghozatalát a bejegyzési eljárásban. Nem  lehet  sorrendiséget  mérlegelni  olyan  kérdésben,  ahol közvetlenül  a  bírósági határozat konstituálja  az  egyesület létrejöttét.   Az   egyesületi  célok  vizsgálata   esetenként hosszabb eljárást indokolhat, különös tekintettel arra, hogy a peren  kívüli eljárásban a bíró – példának okáért – pártok  és egyházak   megalakulásának   és  céljának   alkotmányosságáról köteles  dönteni.  Az adott ügyben vizsgált szabályok  alapján ugyanis a bíróság nem csupán regisztrál, hanem dönt. Fenntartva  és  kiegészítve a 2/2001 (I. 17.) AB  határozathoz fűzött  párhuzamos  véleményemben  (ABK  2001.  január  6,13.; Magyar   Közlöny  2001/6.szám,  361,  367-368.)  kifejtetteket álláspontomat  abban összegzem, hogy az alkotmányos  alapjogok érvényesülése  a jogállamiság és ennek lényeges elemét  képező jogbiztonság  követelményén alapul, ezen  elsődleges  szempont alapján   értelmezhető.  Alkotmányos  alapjogok  érvényesülése között   a   bírói   eljárás  időtartama  és  ezen   időtartam biztosítékai tekintetében nem indokolt összehasonlítást tenni. Budapest, 2001.március 12.                                                Dr. Bagi István                                                  alkotmánybíró Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye Nem   értek   egyet  a  határozat  rendelkező  része   második pontjával. Álláspontom indokai a következők: 1.  Az  indítványozó az egyesülési jogról szóló 1989. évi  II. törvény  (a továbbiakban: Egytv.) 4. §-a (1) bekezdése  utolsó mondatának megsemmisítését kezdeményezte, mert nézete  szerint az   egyesülési  jog  lényeges  tartalmát  korlátozza   az   a rendelkezés,   amely   szerint  a   társadalmi   szervezet   a nyilvántartásba    vétellel   jön    létre.    Az    indítvány előterjesztésére  azzal összefüggésben  került  sor,  hogy  az indítványozó    (művészeti   alkotóközösség)   nyilvántartásba vételét a bíróság megtagadta. Az indítványban kifejtett  nézet szerint az egyesülési jog lényeges tartalmához hozzátartozik a jogi  személyiség, és e jogot korlátozza az a  szabály,  amely szerint  a  társadalmi szervezet nem a megalakulásával,  hanem csak  a  későbbi nyilvántartásba való bejegyzéssel válik  jogi személlyé. 2. Az Alkotmány 63. §-ának (1) bekezdése szerint az egyesülési jog  alapján  mindenkinek  joga van szervezeteket  létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni. A “szervezet” szóhasználat  nem jelenti  azt,  hogy  az  Alkotmány az  egyesülési  jogot  jogi személyek létrehozására való joggal azonosítaná. Az  Egytv. 1. §-a az egyesülési jogot úgy határozza meg,  hogy ennek  alapján  szervezeteket,  illetőleg  közösségeket  lehet létrehozni.  A  2.  §  már szervezetek  helyett  a  társadalmi szervezetek  megjelölést használja, és erre  mondja  ki,  hogy jogi  személyiséggel  rendelkezik. A jogi  személy  társadalmi szervezettel  szemben  a  közösségek  nem  rendelkeznek   jogi személyiséggel. Az 5. § az egyesülési jog alapján létrehozott, társadalmi   szervezetnek  nem  minősülő   közösségekről   azt állapítja  meg,  hogy ezeknek vagy a működése nem  rendszeres, vagy   nincs   nyilvántartott  tagsága,  vagy   a   törvényben meghatározott  szervezete.  A felsorolás  nem  teljes,  hiszen például  a  nyilvántartásba vétel előtt a  későbbi  társadalmi szervezetek  is  közösségként működhetnek. Ezek  a  közösségek tehát  vagy  még  nem jogi személyek, vagy működésükhöz  nincs szükség jogi személyiségre. A  magánszemélyek  egyesülési jog  alapján  létrehozott,  jogi személyiséggel nem rendelkező társulásai ismertek voltak a II. világháború  előtti magyar jogban is. Ezeknél a  társulásoknál fontosnak tartották a vagyoni kérdéseket, továbbá a társulások és  tagjaik,  illetőleg  a  tagok közötti  jogviszonyokat  is. Ismerték  továbbá a “csonka jogi személy” kategóriát, amelynek jellemzője  volt  az, hogy jogi személyiség elismerése  nélkül valamilyen  mértékben jogalanynak minősült  (Szladits  Károly, Magyar  Magánjog,  Budapest 1941, I.  581-583,  591-592,  625- 629.). Más  országok  jogában  is  megtalálhatók  az  egyesülési  jog alapján  létrehozott, jogi személynek nem minősülő közösségek, amelyek  bizonyos  jogokkal is rendelkezhetnek.  Így  a  német Alkotmánybíróság  már 1954-ben politikai párt  tevékenységével kapcsolatban    kimondta,   hogy   közjogi    jogokat    olyan csoportosulások   is  érvényesíthetnek,   amelyek   nem   jogi személyek (BVerfGE 3, 383, 391-392.). Az  egyesülési  jog  gyakorlása  nem  feltételezi  tehát  jogi személyiség  meglétét. Az más kérdés, hogy az  egyesülési  jog alapján  létrejövő  közösségek  meghatározott  célokat   akkor tudnak  teljesen  elérni,  ha jogi  személyiséggel  rendelkező szervezetet hoznak létre. 3.  Az  Egytv.  csak  az 1. és az 5. §-ban  tesz  említést  az egyesülési   jog   alapján   létesített   nem   jogi   személy közösségekről, és nem szabályozza ezeket. Ez a hiány  érthető, mert  az Egytv. a jogi személyiséggel rendelkező szervezetekre sem ad teljes körű rendezést. Nem meglepő, hogy az Egytv. hiányos szabályozást tartalmaz. Az Egytv.  a  politikai  rendszer  megváltozásának  egyik  fontos lépése  volt,  szövegét 1989. január 24-én  hirdették  ki.  Az Egytv.  tervezetének  elkészítése  időpontjában  az  Alkotmány általános jelleggel kimondta ugyan az egyesülési jogot [65.  § (1)  bekezdése], de erősen korlátozta a gyakorlását [a  65.  § (2)   bekezdése  szerint  tömegszervezetet  és  tömegmozgalmat meghatározott   célra,   pl.  a  szocializmus   rendjének   és vívmányainak védelmére lehetett szervezni]. Az egyesülési  jog új  szabályai  már más alapon álltak, ezért elfogadásuk  előtt szükség  volt  az  Alkotmány  szabályainak  módosítására.   Az Alkotmánynak  az egyesülési jogról szóló 63. §-a  (1)  és  (2) bekezdésének  jelenlegi  szabályát az Alkotmány  módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény iktatta be 1989. október 23-án. Az  Egytv.  tervezetének elkészítésénél az egyesülési  jognak, mint szabadságjognak volt elsődleges jelentősége. A miniszteri indokolás  kifejti ugyan, hogy az egyesülési jog kérdéskörének átfogó  szabályozására van szükség, ennek ellenére  az  átfogó szabályozás   elmaradt.   Ez  az  adott   körülmények   között természetes   volt;   a   demokratikus   rendszer    kiépítése szempontjából legfontosabb politikai lépést tették meg. Bár az egyesülési   jog   gyakorlásának   szabályozását   tekintették elsődleges  feladatnak, a szervezeti kérdések váltak  döntővé. Az  Egytv. szabályai a jogi személyekről szólnak, de ezek  sem átfogó jellegűek. Kevéssé szabályozza például az Egytv. a jogi személyiséggel  rendelkező  szervezetek  belső  viszonyait,  a szervezetek  és  a  tagok  között fennálló  jogviszonyokat,  a vagyoni  kérdéseket.  A 23. és 24. §-ból megállapítható,  hogy további  jogszabályok megalkotását tervezték és az  egyesülési joggal  kapcsolatos  több jogszabály  meg  is  jelent,  de  az egyesülési  jog  átfogó  szabályozása  nem  folytatódott.   Az egyesülési  jogot  érintő  későbbi  jogszabályok  már  a  jogi személyiséggel rendelkező szervezeteket vették alapul. 4.  Az  egyesülési jog érvényesülésének kérdései tágabb körben jelentkeznek,  mint a jogi személyekkel kapcsolatos  kérdések, és  nem  csak  a  politikai célú vagy  gazdasági  érdekvédelmi feladatot  ellátó  szervezetek létrehozásával,  működtetésével függnek össze. A rendszerváltozás időszakában azonban nem volt elvárható  az  egyesülési  joggal  összefüggő  bonyolult  –  a politikai vonatkozásokon túlmenően számos gazdasági kérdést is érintő  –  témakör átfogó jogi szabályozása. Néhány  év  múlva viszont  már  jelentkeztek a hiányos  szabályozásból  származó gondok. Ezt a tényt jelzi az, hogy a Legfelsőbb Bíróság  közel húsz  határozat közzétételét látta indokoltnak  az  1991-1993. évi  Bírósági  Határozatokban, 1994-ben pedig a  Közigazgatási Kollégium állásfoglalással nyújtott iránymutatást. Külön  problémát  jelentett  a  művészeti  alkotóközösségekkel kapcsolatos  jogi kérdések szabályozása, illetve a szabályozás hiánya.  Ebben  a  tárgyban  keletkezett  az  Alkotmánybíróság 27/1993.   (IV.  29.)  AB  határozata  (ABH  1993,  444.),   a Legfelsőbb  Bíróságnak egy 1997-ben, a Bírósági Határozatokban közzétett  határozata (BH 1997/3. sz. 148. jogeset),  valamint szintén  a  Legfelsőbb Bíróságnak az alkotóközösség  és  tagja között   fennálló   jogviszony  minősítési  nehézségét   jelző határozata (BH 1993/1. sz. 31. jogeset). 5. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. §- ának  (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság hivatalból  is megállapíthatja, hogy a jogalkotó jogszabályi felhatalmazásból származó   jogalkotói   feladatát   elmulasztotta   és   ezzel alkotmányellenes  helyzetet  idézett  elő.   Az   indítványban felvetett kérdésekkel kapcsolatban felmerül ennek a szabálynak az alkalmazása. Az  Alkotmány 63. §-ának (3) bekezdése felhatalmazást adott az egyesülési jogról szóló törvény megalkotására (az Alkotmánynak ezt  a  rendelkezését egyébként az Egytv. megjelenése után  az Alkotmány  módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény  43.  §-a iktatta be.). Az    Alkotmánybíróság   működésének   kezdetén    kialakított gyakorlata     szerint     a    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség    akkor   is    fennáll,    ha    alapjog érvényesüléséhez szükséges szabályozás hiányzik [37/1992. (VI. 10.)  AB  határozat, ABH 1992, 227, 232.], illetve ha  alapjog gyakorlását  megfelelő  szabályozás nem  biztosítja  [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994. 342, 369.]. Az  Alkotmánybíróság  1993-ban  úgy  foglalt  állást,  hogy  a jogalkotásra  tartozik annak eldöntése, milyen részletességgel szabályoz valamilyen élethelyzetet, és alkotmányossági  kérdés csak  akkor  merül  fel, ha a szabályozás hiányossága  gátolja valamilyen   alapvető   jog  érvényesülését   (161/E/1992   AB határozat, ABH 1993, 765, 766.). Ezt az álláspontot erősítette meg  az 1395/E/1996. AB határozat, amely hangsúlyozta, hogy  a mulasztás   mellett   az   ennek   következtében   keletkezett alkotmányellenes helyzetnek is fenn kell állnia a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához (ABH  1998, 667, 669.). Az  egyesülési  jog  gyakorlását nehezíti  az  Egytv.  hiányos szabályozása   és  a  kapcsolódó  jogszabályokban   észlelhető hiányosságok; mindez nem gátolja meg azonban az egyesülési jog gyakorlását.  A  jelentkező  nehézségek  nem  érik  el  azt  a szintet,   amelyek   az   alkotmányellenesség   megállapítását indokolttá   teszik.   Ezért  az  említett   alkotmánybírósági gyakorlat    alapján   nem   kerülhet   sor   a   mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására. Budapest, 2001. március 12.                                            Dr. Harmathy Attila                                                  alkotmánybíró Dr. Németh János alkotmánybíró különvéleménye 1.   Egyetértek   a  határozatnak  az  alkotmányjogi   panaszt elutasító 1. pontjával, nem értek azonban egyet a mulasztásban megnyilvánuló   alkotmánysértést  hivatalból  megállapító   2. ponttal. A    határozat    szerint    a   mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenes  helyzet  abban áll,  hogy  a  jogalkotó  nem teremtette   meg   maradéktalanul  az   egyesülési   szabadság érvényesülését  biztosító  mindazon jogszabályi  feltételeket, melyek  megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba  vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. A  társadalmi  szervezetek nyilvántartásba  vételére  irányadó jogszabályok  között – mint azt a határozat is  tartalmazza  – jelenleg  is vannak olyanok, amelyek a bíróságokat a  mielőbbi döntés meghozatalára ösztönzik. Ilyen a)  Pp.-nek  a nyilvántartásba vételi ügyekben is alkalmazandó 2.  §  (1)  bekezdése, amely a bíróság feladatává teszi,  hogy érvényesítse  a  kérelmezőknek az eljárás ésszerű  időn  belül történő befejezéséhez való jogát, valamint b)  az  Egytv.  15.  §  (3) bekezdésének első  mondata,  amely szerint  a  bíróság  a  nyilvántartásba vételről  soron  kívül határoz. A határozat e szabályok ismeretében jut arra a megállapításra, hogy  ha  a  bíróság  nem határoz a szervezet  nyilvántartásba vételéről,  továbbá,  ha  a jogszabály  nem  állapítja  meg  a nyilvántartásba    vételi    eljárást    lefolytató    bíróság mulasztásának – késlekedésének – jogkövetkezményeit,  akkor  a jogbiztonság   sérelme  mellett  az  Alkotmány   63.   §   (1) bekezdésében   biztosított  egyesülési   jog   gyakorlása   is lehetetlenné válik (IV/2. pont). Álláspontom  szerint  a  bíróságnak a  nyilvántartásba  vételt teljes egészében elmulasztó magatartása, vagy a késedelmes, az ésszerű  határidőn  túli tevékenysége ma  sem  jogkövetkezmény nélküli. A bíróság ugyanis felelősséggel tartozik azért, ha az eljárás  az  eljáró  bírónak,  illetve  a  bírósági  vezetőnek felróható  okból  hiúsult  meg vagy  húzódott  el  az  ésszerű határidőn túl. Ezen  túlmenően véleményem szerint a határozatnak  figyelemmel kellett  volna  lennie  arra is, hogy az  Országos  Ítélőtábla székhelyének  és  illetékességi területének  megállapításáról, valamint   az   igazságszolgáltatás  működését  érintő   egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény a Pp. 2. §- át  kiegészítette egy olyan rendelkezéssel, mely szerint a fél az  eljárás  ésszerű  időn belüli befejezéséhez  való  jogának sérelme   esetén,   alapvető   jogait   ért   sérelemre   való hivatkozással  méltányos  elégtételt  biztosító   kártérítésre tarthat  igényt.  Habár e rendelkezés  csak  2003.  január  1. napjától  hatályos, nyilvánvalóvá teszi a jogalkotónak  abbeli eltökéltségét,  hogy a jelenleginél szigorúbb jogkövetkezményt fűzzön  a  bíróság mindenfajta késedelméhez – tekintet  nélkül arra,  hogy  a  bíróság nevében eljárt személynek  az  okozott jogsérelem  közvetlenül  nem  is  volt  felróható  –  ideértve természetesen az egyesület nyilvántartásba vételében mutatkozó késedelemhez fűződő jogkövetkezményeket is. 2.   A   határozat  kifejti,  hogy  a  bíróságok   eljárásával kapcsolatos  követelmények szigorúsága  függ  egyebek  mellett attól,  hogy  az  adott  eljárás szoros  összefüggésben  van-e alapvető jog érvényre juttatásával (IV/4. pont). Magam  is  osztom azt a nézetet, hogy az alkotmányos alapjogok érvényesülését  elősegítő jogszabályok  hiánya  adott  esetben súlyosabban  eshet  latba,  mint az  alapjognak  nem  minősülő jogosítvány   maradéktalan  érvényre  juttatásához   szükséges jogszabályok hiánya, vagy nem megfelelő volta. A megállapítást azonban  abban  az  általános formában,  melyben  a  határozat teszi, nem tudom elfogadni. Indokom a következő: –  A  bíróság működésével kapcsolatban az Alkotmány 57. §  (1) bekezdésében     meghatározott    alapvető    követelményeknek mindenfajta eljárásban érvényesülniük kell, függetlenül  annak tárgyától.  A  határozat indokolásából  azonban  ettől  eltérő olyan  követelmény is levonható, hogy a jogalkotó a  bíróságok hatékonyságának biztosítását célzó jogszabályok meghozatalánál valamiféle súlyozott megközelítést alkalmazzon attól  függően, hogy  alapjoggal összefüggő, vagy más eljárásról  van  szó.  A jogalkotót kétségtelenül megilleti az a szabadság, hogy  egyes alkotmányos  alapjogok érvényesülése érdekében – az  Alkotmány 57.  § (1) bekezdésében meghatározott alapvető követelményeken felül  –  többletszabályozással  vagy  más  módon  növelje   a bírósági  eljárás hatékonyságát. Ez azonban csak  lehetőség  a jogalkotónak  – amellyel összefüggésben nagy körültekintéssel, a   bírósági  eljárás  más  területeire  is  figyelemmel  kell eljárnia – és nem szükségszerűség, amit az Alkotmánybíróságnak kötelezően elő kell írnia számára. Ezt  az  álláspontot támasztja szerintem alá az Európai Emberi Jogi  Bíróságnak  az  alábbi magyar egyesület  nyilvántartásba vételének elhúzódása miatti panaszügyben hozott döntése: “Az  eljárás 1993. június 15-én kezdődött, amikor  a  negyedik kérelmező   a   Fővárosi  Bíróságtól  a  kérelmező   egyesület bejegyzését kérte, és 1996. június 20-án fejeződött be, amikor a  Legfelsőbb  Bíróság  felülvizsgálati  eljárásban  meghozott határozatát  kézbesítették  a kérelmezőknek.  A  szóban  forgó eljárás  valamivel  több, mint három évig tartott.  A  Bíróság emlékeztet arra, hogy az eljárás időtartamának ésszerűségét az adott  ügy körülményeinek fényében kell megítélni, nevezetesen az ügy bonyolultságának, a kérelmezők magatartásának, valamint a  bíróságok  magatartásának a fényében.  A  jelen  esetben  a körülmények átfogó értékelést tesznek szükségessé (ld.  pl.  a Ficara  v. Olaszország ítéletet, 1991. február 19.,  Series  A no.  196-A, 9.o, 17. §.). A Bíróság úgy véli, hogy az  eljárás nem  volt  különösebben  bonyolult. A kérelmezők  magatartását illetően  a  Bíróság megállapítja, hogy az 1993 szeptemberében tett  sikertelen  indítványuk  arra,  hogy  elfogultság  miatt megtámadják   a   Fővárosi   Bíróságot,   bizonyos   mértékben hozzájárult az első fokú eljárás elhúzódásához. Az  igazságügyi  szervek magatartását illetően  tény,  hogy  a Legfelsőbb Bíróság előtt lefolytatott fellebbviteli eljárásban némi  késedelem figyelhető meg. A Bíróság azonban, tekintettel arra  a tényre, hogy a kérelmezők ügyével két bírósági szinten és    azt   követően   még   felülvizsgálati   eljárásban   is foglalkoztak, úgy véli, hogy a jelen ügy körülményei között az eljárás  teljes  időtartama nem húzódott el a még  elfogadható határon túl (v.ö., mutatis mutandis, a Cesarini v. Olaszország ítélettel,  1992. október 12., Series A no. 245, 26.  o.,  20. §.).  A kérelmezőknek az eljárás elhúzódása miatt tett panasza így semmilyen jogsértést nem tár fel az Egyezmény 6. cikke  1. bekezdésének vonatkozásában. Ebből következik, hogy a  kérelem ...  nyilvánvalóan alaptalan.” (APEH Üldözötteinek  Szövetsége és mások kontra Magyarország, 32367/96 számú ügy). 3.  A  fentiekre  tekintettel az adott ügy  kapcsán  szerintem nincs  olyan  mulasztás, amely akár az Abtv.  49.  §-ának  (1) bekezdésében   foglaltak,  akár  az  Alkotmánybíróság   eddigi gyakorlata    alapján   szükségessé   tenné   a   mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Budapest, 2001. március 12.                                               Dr. Németh János                                                  alkotmánybíró Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye Egyetértek  a  határozat  rendelkező  részének  1.  pontjával, nevezetesen azzal, hogy az egyesülési jogról szóló  1989.  évi II. törvény (a továbbiakban: Egytv.) 4. § (1) bekezdése utolsó mondata nem alkotmányellenes. Nem  értek egyet a határozat rendelkező részének 2. pontjával, amely    mulasztásban    megnyilvánuló   alkotmányellenességet állapított meg. A hatályos jog ugyanis az egyesülési szabadság érvényesülését  az  Alkotmánnyal  összhangban  biztosítja,   a nyilvántartásba  vételi  eljárás  indokolatlan   elhúzódásával szemben a szabályok megfelelő védelmet nyújtanak. Az   Egytv.  az  egyesülési  jog  alapján  létrehozható,  jogi személyiséggel rendelkező szervezet alaptípusaként vezette  be a  "társadalmi  szervezet" intézményét, amelynek  szabályai  – néhány  kivétellel  –  a  pártokra  és  szakszervezetekre   is vonatkoznak.    A   már   megalapított   szervezet    bírósági nyilvántartásba vétellel válik jogi személlyé (4. § (1) bek.). A   nyilvántartásba  vételről  szóló  szabály  csupán  a  jogi személyiség elnyerésére törekvő szervezetre vonatkozik. A  társadalmi szervezet önkormányzattal rendelkező  szervezet, amely    az   alapszabályban   meghatározott   célra   alakul, nyilvántartott  tagsággal rendelkezik, és  céljának  elérésére szervezi   tagjai  tevékenységét  (Egytv.  3.  §  (1)   bek.). Alapításához  az szükséges, hogy legalább tíz  alapító  tag  a szervezet  megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa, ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza (3. § (4) bek.). Az alapításkor az alapszabályban rendelkezni kell a társadalmi szervezet céljáról is (Egytv. 6. § (2) bek.). A   társadalmi   szervezet  megalakulását  követően   bírósági nyilvántartásba vételt kell kérni (Egytv. 4. § (1)  bek.).  Az eljárás  során a bíróság vizsgálni köteles, hogy a  társadalmi szervezetet  a  törvény által nem tiltott célra alapították-e. Ennek  eldöntése esetenként gondos vizsgálatot  igényelhet  és még  összetett  alkotmányértelmezési kérdéseket  is  felvethet (lásd: 21/1996. (V. 17.) AB hat., ABH 1996. 74.). Az  Alkotmány rendelkezései alapján az egyesüléshez  való  jog gyakorlása  nem  korlátlan. Maga az Alkotmány  tartalmaz  több kifejezett tilalmat: a 2. § (3) bekezdése szerint a társadalom egyetlen szervezetének a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos    megszerzésére   vagy   gyakorlására,    illetőleg kizárólagos  birtoklására. A 63. §  (1)  bekezdésének  idézett rendelkezése  pedig  az  egyesüléshez való  jog  gyakorlásának határozott  feltételeként szabja azt, hogy az csak  a  törvény által   nem  tiltott  célt  szolgáló  szervezet  létrehozására irányulhat. Az egyesülési jog gyakorlásával kapcsolatban a nyilvántartásba vétel  az  Alkotmányban  meghatározott  korlátok  maradéktalan érvényesítését  szolgálja;  azt  fejezi  ki,  hogy  a  konkrét társadalmi szervezet célját vagy céljait az állam törvényesnek ismeri el. Egyetértek  a  határozatnak azzal  a  megállításával,  hogy  a bírósági  bejegyzés  célja  az  alkotmány-  és  törvényellenes tevékenység folytatására alapított társadalmi szervezetek jogi személyként való létrejöttének megakadályozása. Ez olyan súlyú alkotmányos   szempont,   amelynek  megfelelő   érvényesülését jogszabály nem korlátozhatja. Éppen  ezért a nyilvántartásba vételt nem közigazgatási szerv, hanem  bíróság végzi. A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak  alárendelve. A bírói hatalom sajátossága  az,  hogy  a másik  két, "politikai" jellegű hatalmi ággal szemben  állandó és semleges (38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993. 256.). A nyilvántartásba vételi eljárás bírósági nem-peres eljárás. A nyilvántartásba vételi eljárás megindításához a törvény nem ír elő   kötelező   jogi  képviseletet;  nem  tartalmaz   szigorú szabályokat a kérelem alaki kellékeivel kapcsolatban sem. A  szóban lévő nem-peres eljárásban is irányadó a Pp-nek az  a szabálya, amely szerint a bíróság feladata, hogy a feleknek az eljárás  ésszerű időn belül történő befejezéséhez  való  jogát érvényesítse.  A  nem-peres eljárásokban is  alkalmazandó  Pp. meghatározza  a befejezéshez szükséges ésszerű időtartamot  is (2.  § (2) bek.). Az Egytv. 15. § (3) bekezdése ezen kívül azt is előírja, hogy a bíróságnak a nyilvántartásba vételről soron kívül kell határoznia. A  hatályos jog a fentiek szerint határidőt ír elő az  eljárás befejezésére és ezzel tiltja a nyilvántartásba vételi  eljárás indokolatlan elhúzódását. Álláspontom  szerint az egyesülési szabadság érvényesülését  a megfelelően  zárt jogi szabályozás biztosítja. Így  nem  látom megalapozottnak az alkotmányellenes mulasztás megállapítását. Annak   megítélésére   pedig,  hogy  a  nem   alkotmányellenes jogszabály a jogalkalmazási gyakorlatban miként érvényesül, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Budapest, 2001. március 12.                             Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva                                                  alkotmánybíró                                                               A különvéleményhez csatlakozom:                                              Dr. Strausz János                                                  alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 4.1 of Act no. II of 1989 on Freedom of Association
Number of the Decision: .	6/2001. (III. 14.)
Date of the decision: .	03/12/2001
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2001-1-002?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0006_2001.pdf