A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kvk.IV.37.332/2014/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó mint választási eljárásban kérelmező 2014. március 19. napján alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúriánál az Alkotmánybírósághoz címezve az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (Abtv.) 26. § (1) bekezdése, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) 233. § (1) bekezdése alapján.
[2] Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a Kúria Kvk.IV.37.332/2014/2. számú határozata a kérelmezőnek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 781/2014. számú határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme alapján megindult nemperes eljárásban az NVB határozatát helybenhagyta.
[3] A kérelmező, mint jelölő szervezet a választási eljárásban az ajánlások gyűjtése és jelöltállítás céljából ajánlóíveket vett át. A leadásra megadott határidőig, 2014. március 3-án 16 óráig az átvett 100 db ajánlóívből 30 db ajánlóívet nem adott át az illetékes választási bizottságnak, emiatt a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) a 33/2014. (III. 5.) számú határozatában 1 522 500 Ft bírsággal sújtotta. A fellebbezés folytán eljárt Nemzeti Választási Bizottság a 781/2014. számú határozatával a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül két ok miatt utasította el. Egyrészt – figyelembe véve a Ve. 10. § (3) bekezdését – a fellebbezésre nyitva álló határidő elmulasztása miatt a Ve. 231. § (1) bekezdés b) pontja alapján, másrészt pedig azért, mert a fellebbezés nem tartalmazta a Ve. 224. § (3) bekezdés a) pontjának megfelelően a jogszabálysértés megjelölését.
[4] A kérelmező ezt követően felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, melyben azonban nem az elkésettség miatti elutasítás jogszerűségét vitatta, hanem az NVB határozat megváltoztatását és a bírság törlését kérte. A Kúria a támadott végzésben rámutatott arra, hogy a Ve. 224. § (2) bekezdése szerint a fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a megtámadott határozat meghozatalát követő harmadik napon megérkezzen a kifogásolt határozatot hozó bizottsághoz. A konkrét ügyben az elsőfokú határozat fellebbezésre nyitva álló határideje 2014. március 8-án 16 órakor lejárt, tehát a 2014. március 10-én előterjesztett fellebbezés elkésetten érkezett az OEVB-hez, így az NVB helyesen alkalmazta a jogkövetkezményeket. A Kúria nem vizsgálta, hogy az érdemi vizsgálat nélküli elutasítás más oka is fennállt-e az NVB 781/2014. számú határozata meghozatala során.
[5] A Kúria ezért a Ve. 231. § (5) bekezdés a) pontja alapján az NVB határozatát helybenhagyta.
[6] 2. Az indítványozó szerint a Kúria döntésével az ügyben alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított alapjogok sérelme következett be. A panasz a következő szabályok alaptörvény-ellenességét állítja: a Ve. 48. §-a (a határozatok közlése), a Ve. 124. § (2) bekezdése (ajánlóívre vonatkozó átadási kötelezettség, a bírság szabályai), a Ve. 224. § (2) bekezdése (jogorvoslati határidő). Hivatkozott a választójog [XXIII. cikk (1) bekezdés], a jogorvoslathoz való jog [XXVIII. cikk (7) bekezdés] sérelmére, felhívta az Alaptörvény B) cikk (3) bekezdése, a T) cikk (3) bekezdése és az I. cikk szabályait. Az indítványozó kérte az Alkotmánybíróságot, hogy a panaszban „meghatározott indoklás alapján: a) a Kúria tárgybeli Határozatának illetve b) a Ve. 48. §-ának, 124. § (2) bekezdésének illetve 224. § (2) bekezdésének Alaptörvénybe ütközését állapítsa meg és semmisítse meg (megszabva a hatályba maradó jogszabályi rendelkezés szövegét és hatályát).”
[7] 3. A Ve. 233. § (1) bekezdése szerint az e törvény alapján, a választási szerv határozatával kapcsolatos jogorvoslati eljárásban hozott bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz a sérelmezett döntés közlésétől számított három napon belül nyújtható be az Alkotmánybírósághoz. A (2) bekezdés kimondja, hogy az Alkotmánybíróság az e törvény alapján, a választási szerv határozatával kapcsolatos jogorvoslati eljárásban hozott bírói döntés elleni alkotmányjogi panaszról az Abtv. 56. §-a szerint a beérkezésétől számított három munkanapon belül, a befogadott alkotmányjogi panaszról további három munkanapon belül dönt. A jelen ügyben az alkotmányjogi panasz az NVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálásáról szóló végzést, valamint az alapul fekvő jogszabályok alkalmazását támadja.
[8] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról.
[9] 4.1. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz – a Ve. 48. §-át és 124. § (2) bekezdését kifogásoló részében – a befogadhatóság formai feltételeinek nem felel meg.
[10] Az Abtv. az alkotmányjogi panasz feltételéül szabja a jogorvoslat kimerítésének kötelezettségét [Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pont, 27. § b) pont].
[11] A panaszos a jogorvoslatot– a fentiekben említett körben – nem merítette ki.
[12] Fellebbezését az OEVB határozat ellen elkésetten, valamint hiányosan nyújtotta be, azért azt az NVB – a Ve. 231. § (1) bekezdése b) pontjára, valamint a Ve. 231. § (1) bekezdés d) pontja alapján – érdemi vizsgálat nélkül elutasította.
[13] Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapvető feltétele az is, hogy a támadott bírósági határozatban az alaptörvény-ellenesnek vélt rendelkezést a bíróság valóban alkalmazza. Ez következik abból, hogy a törvény az alkalmazása folytán fordulatot használja [3072/2012. (VII. 26.) AB végzés]. A jelen ügyben a Kúria nem alkalmazta a Ve. 48. §-ának, 124. § (2) bekezdésének a panaszban támadott szabályait. Így az indítvány erre vonatkozó része nem felel meg a 26. § (1) bekezdésében írt követelménynek sem.
[14] 4.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz – a Ve. 224. § (2) bekezdését kifogásoló részében – a befogadhatóság tartalmi feltételének nem felel meg.
[15] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése kimondja, hogy a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy szól, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[16] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során az Alkotmánybíróság a bírói döntés mellett figyelemmel volt a Kúria által alkalmazott jogszabályokra is.
[17] A Ve. 224. § (2) bekezdése (jogorvoslati határidő) a választójog [XXIII. cikk (1) bekezdés] és a jogorvoslathoz való jog [XXVIII. cikk (7) bekezdés] szempontjából nem alapozzák meg a panasz befogadását.
[18] Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát áttekintve megállapítható, hogy a 24/1999. (VI. 30.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) a népszavazási eljárás egyes kérdéseiben, ezen belül különösen a jogorvoslatra nyitva álló határidő tekintetében fejtette ki álláspontját. Határozatában hangsúlyozta, hogy alkotmányossági szempontból alapvető különbségek ragadhatók meg a választási és a népszavazási eljárás között. Míg a választási rendszer lényegéből fakadóan szükségesek és ezáltal indokoltak is a rövid (1 és 3 napos) határidők, addig a népszavazási eljárásban ez nem minden esetben indokolható. Rámutatott továbbá: „[...] a jogalkotónak a választási eljárásban olyan ésszerű határidőket kellett megállapítania, amelyek biztosítják egyrészt a jogorvoslathoz való jogot, másfelől pedig azt, hogy a választás eredményének megállapítását a jogorvoslat minél kevésbé késleltesse, s ezáltal a választási eljárás szabályaiból következő egyéb határidők betartását meg ne akadályozza [...]”. (ABH 1999, 237, 243.)
[19] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban arra is utalt, hogy „[a] választási eljárásban tudható, így előre kiszámítható, hogy mikor kerülhetnek sorra olyan döntések, amelyekkel kapcsolatban a jogorvoslat esetlegesen felmerülhet. A választási szervek elérhetősége biztosított, folyamatosan üléseznek, illetve készenléti helyzetben vannak.” (ABH 1999, 237, 245.)
[20] 4.3. A fentiekre figyelemmel nem lehet megállapítani, hogy a jelen esetben és tényállás mellett az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel.
[21] Az Alkotmánybíróság ezért az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, az Abtv. 56. § (3) bekezdése alkalmazásával az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró
. |