English
Hungarian
Ügyszám:
.
1270/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 1270/B/1997. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/713
.
A döntés kelte: Budapest, 05/08/2000
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
                                   
      Az       Alkotmánybíróság      jogszabályi      rendelkezések
      alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára    irányuló
      eljárásban  –  Dr.  Holló  András  és  Dr.  Kukorelli  István
      alkotmánybírák   párhuzamos  indokolásával   –   meghozta   a
      következő
                                   
                              határozatot:

      Az  Alkotmánybíróság  a gazdasági reklámtevékenységről  szóló
      1997.  évi  LVIII. törvény 4.  a) pontja, 15.  (3) bekezdése,
      valamint 16. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos
      megállapítására  és  megsemmisítésére  vonatkozó   indítványt
      elutasítja.
                                  Indokolás

                                     I.
                                     
        Az indítványozók a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.
        évi  LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) több rendelkezése
        alkotmányellenességének      megállapítását      és      azok
        megsemmisítését   kérve   nyújtottak   be    indítványt    az
        Alkotmánybírósághoz.  Álláspontjuk szerint  a  Grtv.  4.   a)
        pontja, amely tiltja a személyhez fűződő jogokat, valamint  a
        kegyeleti  és a személyes adatok védelméhez való jogot  sértő
        reklámot,      aránytalanul     korlátozza      a      szabad
        véleménynyilvánítás Alkotmány 61. -ában biztosított  alapvető
        jogát.  Sérelmezik továbbá, hogy a Grtv. 15.   (3)  bekezdése
        sérti  az  Alkotmány 70/K. -át; a Grtv.  16.   (2)  bekezdése
        pedig,   véleményük  szerint,  “szükségtelen  és   aránytalan
        mértékben korlátozza az egyén önrendelkezési jogát”.

                                     II.
                                     
        Az  Alkotmánybíróság jelen eljárása során az Alkotmány alábbi
        rendelkezéseit vette figyelembe:

        9.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaság elismeri  és  támogatja  a
        vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
        54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
        59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.
        61.   (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a
        szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
        70/K.    Az   alapvető  jogok  megsértése  miatt  keletkezett
        igények,  továbbá a kötelességek teljesítésével  kapcsolatban
        hozott   állami  döntések  elleni  kifogások  bíróság   előtt
        érvényesíthetők.

        A  Grtv.-nek  az Alkotmánybíróság által vizsgált szakaszai  a
        következőek:
        4.  Tilos közzétenni olyan reklámot, amely
        a)  személyhez  fűződő  jogokat,  kegyeleti  jogot,  valamint
        személyes adatok védelméhez való jogokat sért,

        15.  (3) Az e törvény szerinti eljárás lefolytatása nem zárja
        ki, hogy a sérelmet szenvedett fél személyhez fűződő jogainak
        megsértése   esetén  igényét  közvetlenül  a  bíróság   előtt
        érvényesítse a polgári jog általános szabályai szerint. Ha  a
        polgári  jogi  felelősség szabályai szerint kártérítés  címén
        megítélhető  összeg  nem áll arányban a felróható  magatartás
        súlyosságával,   a  bíróság  a  jogsértőre  közérdekű   célra
        fordítható bírságot is kiszabhat.

        16.    (1)   A   reklámfelügyeleti  eljárás  kérelemre   vagy
        hivatalból indul.
        (2)  A  reklámfelügyeleti  eljárás  kérelemre  indul,  ha   a
        gazdasági     reklámtevékenységre    vonatkozó    rendelkezés
        megsértése valakinek a jogát vagy jogos érdekét sérti.  Ha  a
        sérelmet  szenvedett fogyasztó személye nem állapítható  meg,
        illetve,  ha  az igények érvényesítése a sérelmet  szenvedett
        fogyasztók  számára  tekintettel nem  lenne  célravezető,  az
        eljárás  megindítására  a  fogyasztók  érdekvédelmét   ellátó
        közigazgatási   szervek   és   társadalmi   szervezetek    is
        jogosultak.

                                    III.

        Az  Alkotmánybíróság  eljárása során az Európai  Emberi  Jogi
        Bíróság   és   Bizottság  véleménynyilvánítási   szabadsággal
        kapcsolatos    gyakorlatára   kiterjedő    jog-összehasonlító
        elemzést végzett.

        1.  A  strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már több  előtte  lévő
        ügyben   vizsgálta,   hogy  az  ún.   kereskedelmi   reklámot
        védelemben   részesíti-e  az  1993.  évi   XXXI.   törvénnyel
        kihirdetett,  az  emberi  jogok és  az  alapvető  szabadságok
        védelméről   szóló,   Rómában,  1950.  november   4-én   kelt
        Egyezménynek   (a   továbbiakban:   Egyezmény)    a    szabad
        véleménynyilvánításhoz való jogot biztosító 10. cikke:
         1.    Mindenkinek    joga    van    a    véleménynyilvánítás
        szabadságához.  Ez  a jog magában foglalja a  véleményalkotás
        szabadságát  és  az  információk,  eszmék  megismerésének  és
        közlésének  szabadságát országhatárokra  tekintet  nélkül  és
        anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a  Cikk
        nem  akadályozza, hogy az államok a rádió-,  televízió-  vagy
        mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.
         2.   E   kötelezettségekkel   és  felelősséggel   együttjáró
        szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott,  olyan
        alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak    vagy
        szankcióknak  vethető alá, amelyek szükséges  intézkedéseknek
        minősülnek  egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
        a  területi  sértetlenség, a közbiztonság,  a  zavargás  vagy
        bűnözés  megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
        mások  jó  hírneve  vagy jogai védelme, a bizalmas  értesülés
        közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és
        pártatlanságának fenntartása céljából.

        A Bíróság a Barthold-ügyben (Judgment of 25 March 1985, A 90)
        még  nyitva  hagyta  a reklámok Egyezmény  általi  védelmének
        kérdését,  de  a  Markt  Intern-ügyben  született  döntésében
        (Judgment  of  20 November 1989, A 165) már világossá  tette,
        hogy  a kereskedelmi jellegű információk nem zárhatóak ki  az
        Egyezmény  10. cikk 1. pontjának alkalmazási területéről,  az
        Egyezmény ezen pontja ugyanis nem csupán bizonyos információ-
        és  véleménytípusra  és  nem  is csupán  egyfajta  kifejezési
        formára   alkalmazható.  1994-ben   aztán   két   ügyben   is
        megerősítette  a  Bíróság,  hogy  a  kereskedelmi  reklám  az
        Egyezmény  10.  cikkének oltalmát élvezi. A Jacubowski-ügyben
        (Judgment  of  23  June  1994, A 219-A)  alkalmazott  érvelés
        szerint ugyanis az a tény, hogy a szabad véleménynyilvánítást
        a közérdekű kérdéseken kívül gyakorolják, nem fosztja meg azt
        a  10.  cikk  által nyújtott védelemtől. A Casado Coca-ügyben
        hozott  döntés pedig (Judgment of 24 February 1994, A 285)  a
        már  meglévő  esetjogra  hivatkozva nyilvánítja  a  10.  cikk
        oltalma    alá    tartozónak    a   reklámcéllal    közzétett
        információkat.  Annak ellenére azonban,  hogy  a  strasbourgi
        szervek az Egyezmény 10. cikke védelme alatt állónak tekintik
        a  kereskedelmi jellegű információkat, nem részesítik  azokat
        akkora   védelemben,   mint  amekkora   védelmet   az   egyéb
        vélemények,  elsősorban a politikai vélemények  élveznek,  és
        széles körű mérlegelési jogot biztosítanak a tagállamoknak  a
        reklámok korlátozása terén. Ez az alacsonyabb szintű  védelem
        azt   jelenti,   hogy   a   strasbourgi   szervek   mindeddig
        szükségesnek,   ennek  következményeképp  egyezménykonformnak
        ítéltek  minden  olyan korlátozást, amelyet a részes  államok
        “mások  jogai”, tehát a fogyasztók, vásárlók jogai  érdekében
        alkalmaztak.  (például: Appl. No. 7805/77, X  and  Church  of
        Scientology v. Sweden D. R. )

        Hasonlóan széles körű korlátozást enged a tagállamok  számára
        a  kereskedelmi  célú  hirdetések szabályozásáról  szóló,  az
        Európa  Tanács  Parlamenti Közgyűlése  által  elfogadott  952
        (1982)  sz. Ajánlás. Az Ajánlás megerősíti, hogy az Egyezmény
        10.  cikke védelemben részesíti ugyan a kereskedelmi  jellegű
        információkat,  de  e  védelem  szűkebb  körű,  mint  az  ún.
        politikai beszéd esetében.

                                     IV.
                                     
        Az Alkotmánybíróság jelen határozatában először azt a kérdést
        vizsgálta,  hogy  a gazdasági reklámtevékenység  élvezi-e  az
        Alkotmány   61.   §   (1)  bekezdésében  biztosított   szabad
        véleménynyilvánításhoz való jog védelmét és ha  igen,  milyen
        mértékben.

        1.  Az  Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.)  AB  határozatában
        megfogalmazott  garanciális elvek  szerint  az  “Alkotmány  a
        szabad  kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi
        folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik  a
        szabad     véleménynyilvánítás    alapjoga.”     A     szabad
        véleménynyilvánításhoz való jog ugyanis  “a  véleményt  annak
        érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.” (ABH 1992,
        167,  179.) A gazdasági reklám tehát, amely a Grtv. 2.  §  g)
        pontja    szerint   olyan   tájékoztatás,    amely    termék,
        szolgáltatás, ingatlan, jog és kötelezettség (a továbbiakban:
        áru) értékesítését vagy más módon történő igénybevételét és a
        vállalkozás    nevének,    megjelölésének,    tevékenységének
        népszerűsítését,  továbbá  áru vagy árujelző  megismertetését
        mozdítja  elő, olyan információ, amelynek közzététele  élvezi
        az  Alkotmány 61. § (1) bekezdésének védelmét. Az alaptörvény
        ezen   szakasza  ugyanis  nem  bizonyos  eszmék,  tények   és
        vélemények   tekintetében   biztosítja   csupán   a    szabad
        véleménynyilvánítást,   hanem  magát  a   véleménynyilvánítás
        lehetőségét részesíti védelemben.

        A  véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepét  és
        anyajog   jellegét   a   testület  már   több   határozatában
        megerősítette 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.;
        24/1996.  (VI.  25.) AB határozat, ABH 1996,  107.;  33/1998.
        (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 256., hangsúlyozva, hogy ez
        a    kitüntetett   szerep   nem   vezet    arra,    hogy    a
        véleménynyilvánítás     szabadságához     fűződő      alapjog
        korlátozhatatlan  lenne, de mindenképpen azzal  jár,  hogy  a
        szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen
        kevés  joggal szemben kell csak engednie, a véleményszabadság
        tehát   törvénnyel  is  csak  kivételesen  és   szűk   körben
        korlátozható  egy másik alapjog vagy egyéb alkotmányos  érték
        védelmében.

        A  Grtv.  4. § a) pontja kétségtelenül korlátozza a gazdasági
        reklám  közzétételét a személyhez fűződő jogok, ezen belül  a
        kegyeleti   jogok,   illetve  a  személyes   adatok   védelme
        érdekében.  Az  Alkotmánybíróságnak  tehát  arra  a  kérdésre
        kellett   választ   adnia,  hogy  ezen   érdekek   védelmében
        alkotmányosan korlátozható-e a szabad véleménynyilvánítás.

        Az   Egyesült  Nemzetek  Közgyűlése  XXI.  ülésszakán,  1966.
        december  16-án  elfogadott, az  1976.  évi  8.  törvényerejű
        rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
        Egyezségokmánya   19.  cikkének  3.  a)   pontja   a   szabad
        véleménynyilvánításhoz  való jog lehetséges  korlátai  között
        első   helyen  említi  “mások  jogainak  vagy  jó  hírnevének
        tiszteletben tartását”. Az Egyezmény 10. cikkének  2.  pontja
        pedig “mások jó hírneve vagy jogai” védelmében lehetővé teszi
        a véleményszabadság korlátozását.

        Az   Alkotmánybíróság  30/1992.  (V.  26.)  AB  határozatában
        foglaltak szerint “(a)z Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint
        minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz.
        Így tehát az emberi méltóság a véleménynyilvánítási szabadság
        korlátja lehet.” (ABH 1992, 167, 174.) Az Alkotmánybíróság  a
        8/1990.  (IV.  23.)  AB határozata óta az emberi  méltósághoz
        való   jogot  az  ún.  “általános  személyiségi  jog”   egyik
        megfogalmazásának tekinti, amely általános  személyiségi  jog
        egyik    aspektusa   a   magánszféra   védelme.   A   Polgári
        Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a  továbbiakban:
        Ptk.) 75. §-ában foglalt általános személyiségi jog és a Ptk.
        VII.  fejezetében  nevesített  néhány  klasszikus  személyhez
        fűződő jog is az általános személyiségi jog részét képezi, és
        mint ilyenek részesülnek alapjogi védelemben.

        Az  Alkotmánybíróság  következetes gyakorlata  szerint  “(a)z
        állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez,  ha
        másik  alapvető  jog és szabadság védelme vagy érvényesülése,
        illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem  érhető
        el.   Az  alapjog  korlátozásának  alkotmányosságához   tehát
        önmagában  nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság
        védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik,  hanem
        szükséges,  hogy  megfeleljen az arányosság követelményeinek:
        az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott
        alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen  egymással.  A
        törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
        alkalmas  legenyhébb eszközt alkalmazni.  Alkotmányellenes  a
        jog  tartalmának  korlátozása, ha az kényszerítő  ok  nélkül,
        önkényesen  történik, vagy ha a korlátozás  súlya  az  elérni
        kívánt  célhoz  képest  aránytalan.”  30/1992.  (V.  26.)  AB
        határozat, ABH 1992, 167, 171. A Grtv. 4. § a) pontja  azzal,
        hogy  megtiltja  a  személyhez  fűződő  jogokat,  illetve   a
        kegyeleti   jogot  sértő  reklám  közzétételét,   az   emberi
        méltósághoz való alapjog érvényesülése érdekében korlátozza a
        közlés  szabadságát. E korlátozás a személyhez  fűződő  jogok
        sérelmének megelőzése érdekében szükséges, és arányban áll  a
        törvényhozó által elérni kívánt céllal, az egyén méltóságának
        védelmével.

        2.  Az indítványozó alkotmánysértőnek tartja a Grtv. 4. §  a)
        pontjának  azon fordulatát is, amely szerint tilos közzétenni
        olyan  reklámot,  amely  személyes  adatok  védelméhez   való
        jogokat  sért.  A  személyes  adatok  védelméhez  való  jogot
        alkotmányos védelemben részesíti az Alkotmány 59. -a. “E  jog
        tartalma az, hogy mindenki maga rendelkezik magántitkainak és
        személyes   adatainak   feltárásáról  és   felhasználásáról.”
        20/1990.  (X.  4.)  AB  határozat,  ABH  1990,  69,  70.   Az
        információs  önrendelkezéshez való jog, az emberi méltósághoz
        hasonlóan,   a  véleménynyilvánítás  szabadságának   korlátja
        lehet.  A  véleményszabadságnak a Grtv.  4.  §  a)  pontjában
        érvényesített   korlátozása  szükséges  a  személyes   adatok
        védelméhez  való  jog  mint  személyhez  fűződő  jog  védelme
        érdekében.  Nemcsak  szükséges azonban  a  korlátozás,  hanem
        arányos  is,  hiszen  a törvényhozó polgári  jogi  eszközöket
        alkalmazva    az   elkerülhetetlenül   szükséges    mértékben
        korlátozta       a      reklámot      közzétevők       szabad
        véleménynyilvánítását.  Nagyobb  érdek  fűződik   ugyanis   a
        személyek   méltóságának  védelméhez,   mint   a   vélemények
        közlésének korlátlan szabadságához.

        3.   Bár   a   gazdasági   reklámtevékenység   a   fentiekben
        kifejtetteknek   megfelelően   az   Alkotmány   61.   §   (1)
        bekezdésében  foglalt  szabad  véleménynyilvánítás   védelmét
        élvezi,   a   kereskedelmi  jellegű  információk  közzététele
        esetében    szélesebb   körű   állami    beavatkozás    lehet
        alkotmányosan   indokolt,   mint   a   véleményközlés   egyéb
        eseteiben.   A   kifejezés  szabadságát  az  Alkotmánybíróság
        korábbi határozataiban, elsősorban pedig a 30/1992. (V.  26.)
        és  a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatokban (ABH 1992, 167. és
        ABH  1994,  219.) mint az egyén önkifejezésének, személyisége
        szabad  kibontakoztatásának elengedhetetlen  eszközét  és  az
        egyén    demokratikus    társadalomban    való    részvételét
        elősegítendő részesítette többletvédelemben. Minthogy azonban
        a  gazdasági  reklámok  nem állnak közvetlen  kapcsolatban  a
        véleményszabadság  ezen  alapértékeivel,  hiszen  azok  célja
        sokkal  inkább  az  áru  értékesítésének,  megismertetésének,
        igénybevételének előmozdítása (Grtv. 2. § g) pont) és nem  az
        egyén  önkifejezésének,  a  demokratikus  párbeszédben   való
        részvételének  lehetővé tétele, az ilyen,  kereskedelmi  célú
        információk esetében a korlátozás lehetősége szélesebb körben
        minősülhet alkotmányosnak.

        A   gazdasági   reklámtevékenység   és   egyéb   kereskedelmi
        információközlés ugyanis, bár lehetőséget biztosít a polgárok
        számára  a  nekik kínált áruk, szolgáltatások  megismerésére,
        mások személyhez fűződő jogai, a fogyasztói jogok vagy akár a
        tisztességes  verseny  érdekében,  az  elérni  kívánt  céllal
        arányos módon alkotmányosan korlátozható. Az Alkotmánybíróság
        feladata  annak eldöntése, hogy a kifejezés szabadsága  és  a
        vele szemben álló alkotmányos jogok, érdekek összeütközésekor
        a véleményszabadság korlátozása az alkalmazott alapjogi teszt
        alapján    elkerülhetetlenül   szükségesnek   és   arányosnak
        tekinthető-e.

        Jelen határozatában az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a
        Grtv. 4.  a) pontja nem korlátozza szükségtelen és aránytalan
        mértékben  az  Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdésében   foglalt
        véleménynyilvánítás szabadságát.

                                     V.
                                     
        Az  indítványozó  szerint a Grtv. 15.  (3)  bekezdése  azzal,
        hogy   lehetővé  teszi  a  reklámtevékenységgel   kapcsolatos
        jogviták  bíróságon  kívüli elintézését, ellentétben  áll  az
        Alkotmány  70/K.  §-ával.  A  Grtv.  sérelmezett  15.  §  (3)
        bekezdése    szerint   a   sérelmet    szenvedett    fél    a
        reklámfelügyeleti eljárástól függetlenül közvetlenül  bíróság
        előtt  is  érvényesítheti  személyiségi  jogait.  A  támadott
        jogszabályi  szakasz  tehát  – a személyiségi  jogok  bíróság
        előtti  érvényesítését  ki nem zárva  –  éppen  a  fogyasztók
        jogainak  hatékonyabb védelmét szolgálja, hiszen az  elhúzódó
        bírósági  eljárás  mellett lehetőséget  ad  a  közigazgatáson
        keresztüli jogérvényesítésre is.

        Az állam jogvédő funkciója nem merül ki abban, hogy nem sérti
        meg  polgárainak  jogait, illetve ha ezt  mégis  megteszi,  a
        jogsértést  független bíróság orvosolja; hanem – ezen  túl  –
        olyan  jogszabályokat kell alkotnia, amelyek e  jogok,  jelen
        esetben  a  fogyasztók  jogainak minél  hatékonyabb  védelmét
        teszik  lehetővé.  Bár a fogyasztók jogait tipikusan  nem  az
        állam  szervei sértik meg, ettől függetlenül azonban az állam
        kötelessége, hogy létrehozzon olyan intézményeket, amelyek  e
        jogok  megsértését szankcionálják. A törvényhozó  eldöntheti,
        hogy a bírói út mellett létrehoz-e a közigazgatáson belül egy
        eljárási  rendet  a fogyasztók jogainak védelmére,  de  ha  e
        közigazgatáson  belüli  jogvédő szervek,  a  fogyasztóvédelmi
        felügyelőségek   döntései  kikényszeríthetőek,   határozataik
        bíróság    előtti   felülvizsgálhatóságát   a    jogalkotónak
        biztosítania  kell.  Az “államigazgatási határozatok  bíróság
        előtti   megtámadhatóságának  alkotmányos   szükségessége   a
        bíróságoknak   az  Alkotmány  50.  §  (2)  bekezdésében   írt
        feladatköréből, valamint a 70/K. §-ban gyökerező hatásköréből
        fakad.”  15/1993.  (III. 12.) AB határozat  (ABH  1993,  112.
        119.), 953/B/1993. AB határozat (ABH 1996, 432, 434.)

        Az  Alkotmánybíróság a 46/1994. (X. 21.)  AB  határozatban  a
        70/K.  -t értelmezve megállapította, hogy e rendelkezés  “nem
        jelenti    azt,   hogy   minden,   állampolgári    kötelesség
        teljesítésével  kapcsolatban  hozott  állami  döntés   elleni
        kifogás   közvetlenül  a  70/K.  §  alapján   bíróság   előtt
        érvényesíthető,  függetlenül  attól,  hogy  az  adott  esetre
        vannak-e  külön  eljárási rendelkezések, és annak  melyek  az
        alkotmányos korlátai.” (ABH 1994, 260, 267-268.)
        Mivel a reklámfelügyeleti eljárás nyomán megszülető határozat
        felülvizsgálata  a  Grtv.  20.  §  (2)  bekezdése  alapján  a
        bíróságtól keresettel kérhető, és mivel a Grtv. nem vonja  el
        a  személyiségi jogoknak közvetlenül a bíróság előtt  történő
        érvényesítését   Grtv.  15.  §  (3)  bekezdés,   a   támadott
        rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/K. -át.

                                     VI.
                                     
        1. A reklámfelügyeleti eljárás szabályait a Grtv. 15-20. §-ai
        rendezik.  A  15.  § (1) bekezdés alapján a reklámfelügyeleti
        eljárás   lefolytatására  első  fokon  a  megyei   (fővárosi)
        fogyasztóvédelmi  felügyelőség, másodfokon a Fogyasztóvédelmi
        Főfelügyelőség  jogosult.  Abban az  esetben  azonban,  ha  a
        reklám    a   tisztességtelen   piaci   magatartás    és    a
        versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a
        továbbiakban: Tpvt.) valamely rendelkezését is sérti, a Tpvt.
        szabályai szerint a tisztességtelen verseny tilalmába  ütköző
        magatartások  esetében a bíróság, minden  egyéb  a  Tpvt.-ben
        meghatározott  olyan  ügyben, amely nem  tartozik  a  bíróság
        hatáskörébe, a Gazdasági Versenyhivatal jár el.  Ezen  túl  a
        Grtv.  15.  §  (3)  bekezdése biztosítja, hogy  a  személyhez
        fűződő  jogaiban sértett közvetlenül a bíróság előtt kérhesse
        jogsérelmének orvoslását.

        A  Grtv.  15. §-a alapján tehát ugyanazon reklám esetében  az
        eljárás  — amennyiben az személyhez fűződő jogot és a  Tpvt.-
        ben  foglalt reklámelőírást is sért — párhuzamosan is folyhat
        a  fogyasztóvédelmi felügyelőség, a Gazdasági  Versenyhivatal
        és a bíróság előtt.


        Mind  a  reklámfelügyeleti, mind a versenyfelügyeleti eljárás
        közigazgatási  eljárás,  amelyre az  államigazgatási  eljárás
        általános  szabályairól  szóló  1957.  évi  IV.  törvény   (a
        továbbiakban: Áe.) rendelkezései a Grtv.-ben és  a  Tpvt.-ben
        foglalt  eltérésekkel  irányadóak. Az Alkotmánybíróság  ezzel
        kapcsolatban   szükségesnek  tartja   megjegyezni,   hogy   a
        munkaügyi   jogvitát  eldöntő  bíróságok   és   a   munkaügyi
        ellenőrzést  végző államigazgatási hatóságok  egymáshoz  való
        viszonyát  vizsgáló 29/1998. (VI. 17.) AB  határozatban  (ABH
        1998, 211.) foglaltak jelen esetben is irányadóak. Az Áe.  5.
        § (4) bekezdése alapján ugyanis amennyiben a bíróság valamely
        ügyben  hatáskörét vagy ennek hiányát megállapítja,  vagy  az
        ügy érdemében határoz, ez a döntés az államigazgatási szervre
        kötelező.  A  bíróságok szervezetéről és igazgatásáról  szóló
        1997.  évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 7. §-a  pedig
        úgy   rendelkezik,  hogy  a  bíróság  határozata   mindenkire
        kötelező,  ideértve  azt  is, ha a  bíróság  valamely  ügyben
        hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg.


        A    személyhez   fűződő   jogaiban   sértett    személy    a
        reklámfelügyeleti  eljárás  megindítása  mellett  közvetlenül
        bírósághoz fordulhat jogsérelmének orvoslását kérve. Ebben az
        esetben  is irányadó azonban az Áe. 5. § (4) bekezdése  és  a
        Bsz.  7.  §-a.  A Grtv. és a Ptk. összevetése eredményeképpen
        megállapítható ugyanis, hogy nem kizárt, hogy a  személyiségi
        jogaiban  sértett  személy  egyszerre  indítson  eljárást   a
        fogyasztóvédelmi felügyelőség és a bíróság előtt.  Amennyiben
        azonban  a  bíróság  határozatot hoz a személységi  jogsértés
        kérdésében,  a  bírói döntés az Áe. 5. § (4) bekezdése  és  a
        Bsz.   7.  §-a  alapján  köti  a  reklámfelügyeleti  eljárást
        lefolytató közigazgatási szervet.

        A    reklámfelügyeleti   eljárásnak   az    arra    illetékes
        közigazgatási   szervek   előtt   történő   megindítása    és
        lefolytatása  az  egyén személyhez fűződő jogai  tekintetében
        “perfüggőséget”   nem  eredményez,  az  eljáró   szervek   (a
        fogyasztóvédelmi    felügyelőség,   illetve    a    Gazdasági
        Versenytanács)  döntése  nem  jelent  ítélt  dolgot.  Így   a
        reklámfelügyeleti eljárástól függetlenül az egyén  dönthet  a
        személyiségi jogi per megindítása mellett.

        2.  A  Grtv.  15.  § (1) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi
        felügyelőségek   feladata  a  reklámtevékenységre   vonatkozó
        rendelkezések   betartásának   ellenőrzése.   Amennyiben    a
        felügyelőség    e    jogkörében    eljárva    a     gazdasági
        reklámtevékenységre vonatkozó bármely jogszabályi rendelkezés
        megsértését  észleli,  hivatalból reklámfelügyeleti  eljárást
        indíthat.

        A  reklámfelügyeleti eljárás – a Grtv. 16.  §  (2)  bekezdése
        alapján – kérelemre indul, ha a gazdasági reklámtevékenységre
        vonatkozó rendelkezés megsértése valakinek a jogát vagy jogos
        érdekét  sérti. A Grtv. rendkívül széles körben biztosítja  a
        reklámfelügyeleti eljárás megindításának lehetőségét. Bármely
        magánszemély, jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel  nem
        rendelkező    gazdasági   társaság    kérheti    ugyanis    a
        reklámfelügyeleti eljárás megindítását, ha a reklám  valamely
        jogát vagy jogos érdekét sérti.

        A  Grtv.  számos olyan reklámtilalmat fogalmaz meg,  amelynek
        megsértése  esetén  a jogaiban vagy jogos érdekeiben  sértett
        reklámfelügyeleti  eljárást indíthat. A 4-7.  §-ok  általános
        reklámtilalmakat és korlátozásokat sorolnak fel, a  8-13.  §-
        okban  pedig  az  egyes  termékek  reklámozására  vonatkozóan
        állapít  meg  korlátokat a törvény. A reklámtilalmak  nagyobb
        részének  megállapításával  a jogalkotó  célja  a  fogyasztók
        széles körű érdekeinek védelme. Ilyen például a Grtv. 4. § b)
        és   c)   pontjaiban  foglalt  korlát,  amely  alapján  tilos
        közzétenni olyan reklámot, amely erőszakra buzdít, illetve  a
        személyes    vagy   közbiztonságot,   környezetet,    illetve
        természetet   károsító   magatartásra   ösztönöz,    valamint
        félelemérzetet kelt. A Grtv. 15. § (3), illetve a 16.  §  (2)
        bekezdését a Grtv. 4. §-ával összevetve megállapítható,  hogy
        a  Grtv.  4.  § b) és c) pontokban meghatározott  tilalmat  –
        ellentétben   a  4.  §  a)  pontban  foglaltakkal   –   bárki
        érvényesítheti, amennyiben úgy érzi, hogy valamely  reklám  e
        tilalmakba  ütközik.  Ennek  oka  éppen  az,  hogy  a  nem  a
        személyiségi   jogokhoz  kötődő  tilalmakkal  a   törvényhozó
        lehetőséget kíván biztosítani a fellépésre nemcsak  az  egyes
        fogyasztó,  hanem a fogyasztói érdekképviseletek,  társadalmi
        szervezetek  számára  is. Amíg ugyanis  a  személyhez  fűződő
        jogok  esetében  az Alkotmány 54. § (1) bekezdése  sérelmének
        veszélye    merülne   fel,   ha   a   Grtv.   a    fogyasztói
        érdekképviseletet ellátó szervek számára megadná  az  eljárás
        megindításának jogát, addig a fogyasztók jogainak  különleges
        helyzete folytán a nem személyhez fűződő jogok érvényesítését
        nagyban    megnehezítené,   ha   a    törvény    kizárná    a
        fogyasztóvédelmi szervezetek indítványozási jogosultságát.

        Ezt az álláspontot támasztja alá a Grtv. részletes indokolása
        is,  amely a következőképpen értelmezi a Grtv. 15-20.  §-ait:
        “(a)  törvény  értelmében az alkotmányos jogok  –  személyhez
        fűződő   jogok,   a  kegyeleti  érzés,  a  személyes   adatok
        védelméhez való jogok – megsértése esetén a bíróság  jogosult
        első    fokon   eljárni”,   és   ez   van   összhangban    az
        Alkotmánybíróság következetes gyakorlatával, amely szerint az
        emberi   méltósághoz   való  alapjog  magában   foglalja   az
        önrendelkezés szabadságát, amelynek “fontos tartalmi eleme  –
        egyebek között – az egyén joga arra, hogy az igény állapotába
        került  alanyi  jogait  a különböző  állami  szervek,  így  a
        bíróság előtt is érvényesítse. Az önrendelkezési jog azonban,
        mint  az  általános  cselekvési  szabadsághoz  való  jog,   a
        jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is
        magában  foglalja.  Mivel  ez a jog az  egyén  autonómiájának
        védelmére  szolgál, általában mindenkinek  szabadságában  áll
        eldönteni,  hogy jogai és törvényes érdekei védelmére  nyitva
        álló és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési
        utat  igénybe veszi-e, vagy attól tartózkodik.”  1/1994.  (I.
        7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35-36.

        Az Alkotmánybíróság ezen elvek alapján döntött úgy a 20/1997.
        (III.  19.) AB határozatában (ABH 1997, 85.), hogy a sajtóról
        szóló  1986.  évi II. törvénynek az a vizsgált  rendelkezése,
        amely lehetővé teszi az ügyész számára, hogy mások személyhez
        fűződő jogainak sérelme esetén indítványozza sajtótermék vagy
        sajtóterméknek   nem   minősülő  irat  nyilvános   közlésének
        bírósági  megtiltását,  ellentétes a  Ptk.-nak  a  személyhez
        fűződő  jogok érvényesítésére vonatkozó idézett előírásaival.
        Tekintettel a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban foglaltakra,
        amely szerint meghatározott életviszonyok ellentétes törvényi
        rendezése önmagában nem alkotmányellenes, csak akkor,  ha  az
        ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez
        vezet,   az  Alkotmánybíróság  a  20/1997.  (III.   19.)   AB
        határozatban  úgy  döntött, hogy az  ügyésznek  a  személyhez
        fűződő   jogokkal   kapcsolatos   kifogásolt   indítványozási
        jogosultsága    szükségtelenül   és   aránytalan    mértékben
        korlátozhatja   az   emberi  méltóság   összetevőjét   képező
        önrendelkezés szabadságát. (ABH 1997, 85, 91-92.)

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Grtv.  16.  §  (2)
        bekezdése nem alkotmányellenes, mert a Grtv. 4. § a)  pontját
        tartalommal    kitöltő   Ptk.   személyhez    fűződő    jogok
        érvényesítését   szabályozó  VII.   fejezetével   összhangban
        értelmezve  megfelel az 1/1994. (I. 7.) és a  20/1997.  (III.
        19.)  AB határozatokban megfogalmazott, a személyiségi  jogok
        érvényesítésére vonatkozó elvi álláspontnak.
                                Dr. Németh János
                           az Alkotmánybíróság elnöke
             
             Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
             
             Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
             
             Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
             
             Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
             
             Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
          Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Az  Alkotmánybíróság  e határozatában  arra  az  alapkérdésre
          kereste   a   választ,  hogy  meddig  terjedhet  a  gazdasági
          reklámtevékenységnek  az  Alkotmány  61.  §  (1)   bekezdésén
          alapuló   alkotmányos  védelme,  és  e   vizsgálata   kapcsán
          megállapította, hogy az emberi méltósághoz való jog és e  jog
          szerves  részét  alkotó személyiségi jogok védelme  érdekében
          szükséges  lehet a kereskedelmi információközlés korlátozása.
          Minthogy  azonban a törvényhozó a gazdasági reklámtevékenység
          korlátozását elsősorban a fogyasztók érdekeinek  és  jogainak
          védelme  érdekében rendeli el, fontosnak tartom a  fogyasztói
          jogok mibenlétének tisztázását, és annak vizsgálatát, hogy  a
          fogyasztók  jogainak  védelmében  korlátozható-e  a  reklámot
          közzétevők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alapjoga.

          Néhány   európai  állam  az  alaptörvényben   rendelkezik   a
          fogyasztók  védelméről.  A  spanyol  alkotmány  51.  cikke  a
          hatóságok   feladatává  teszi  a  fogyasztók   biztonságának,
          egészségének és jogos gazdasági érdekeinek védelmét, az  őket
          érintő információkhoz való hozzájutást, valamint a fogyasztók
          oktatását.    Ehhez   hasonlóan,   állami   kötelezettségként
          fogalmazza meg a svájci alkotmány 97. cikkének (1)  bekezdése
          a  fogyasztók védelmét, ugyanezen cikk (3) bekezdése pedig  a
          kantonokat    kötelezi   arra,   hogy    megfelelő    fórumot
          biztosítsanak  a  fogyasztóvédelmi viták  gyors  és  egyszerű
          elintézéséhez.  Míg  a spanyol és a svájci  alkotmány  állami
          feladatként   szól  a  fogyasztók  védelméről,   a   portugál
          alkotmány 60. cikke a fogyasztók alanyi jogait deklarálja.  E
          cikk  1.  pontja értelmében a fogyasztóknak joguk  van  a  jó
          minőségű    árukhoz    és   szolgáltatásokhoz,    egészségük,
          biztonságuk  és  gazdasági  érdekeik  védelméhez,  jogsérelem
          esetén pedig a kártérítéshez.

          A   magyar   Alkotmány  kifejezetten  nem  tesz  említést   a
          fogyasztók  védelméről,  illetve a  fogyasztói  jogokról,  és
          mindeddig  az Alkotmánybíróság sem foglalkozott a  fogyasztói
          jogok  alkotmányos védelmének kérdésével, több  határozatában
          értelmezte  ugyanakkor  a gazdasági  verseny  szabadságát.  A
          21/1994.  (IV.  16.)  AB  határozat  megállapította,  hogy  a
          gazdasági   verseny   szabadsága   nem   alapjog,   hanem   a
          piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és  működését
          biztosítani  az  Alkotmány 9. § (2) bekezdése  értelmében  az
          államnak  is  feladata. A versenyszabadság állami ‘elismerése
          és  támogatása’ megköveteli a vállalkozáshoz való  jog  és  a
          piacgazdasághoz  szükséges többi alapjog  –  mint  például  a
          tulajdonhoz   való   alapjog  –  objektív,   intézményvédelmi
          oldalának  kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak  az
          érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad  verseny.
          (ABH  1994,  117, 120.) A 30/1994. (V. 20.) AB  határozatában
          pedig  azt hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy a  forgalom
          biztonságának,  a harmadik személyek védelmének  követelménye
          és   a   fogyasztóvédelmi  szempontok  alapján  a  gazdálkodó
          szervezetek  létrejöttének,  működésének  állami  felügyelete
          fokozottabban  érvényesül a gazdaságban, mint a  polgári  jog
          egyéb területein. (ABH 1994, 161, 164.)

          A  gazdasági  verseny szabadságának biztosítása államcél.  Az
          állam  akkor  tesz  eleget az Alkotmány 9.  (2)  bekezdésében
          megállapított    kötelességének,   a    verseny    szabadsága
          támogatásának, ha – többek között – biztosítja a tisztességes
          gazdasági    verseny    feltételeit.   A    reklámtevékenység
          versenyjogilag  piaci  magatartásnak minősül  és  –  bizonyos
          vonatkozásaiban  –  a  versenytörvény  tárgyi   hatálya   alá
          tartozik.   Az  Alkotmánybíróság  668/B/1996.  AB  határozata
          szerint   is   olyan   tevékenység  a   reklámozás,   amelyre
          alkalmazható  a  vállalkozás alapjogát biztosító  alkotmányos
          rendelkezés. (Alkotmány 9. § (2) bekezdés)

          A   tisztességes  gazdasági  verseny  biztosításának   állami
          feladatából az államnak az a kötelessége is keletkezik,  hogy
          garantálja  a  fogyasztói  jogok  érvényesülését,  e   nélkül
          ugyanis  a versenyben tisztességtelen eszközökkel részt  vevő
          piaci szereplők olyan versenyelőnyhöz juthatnának, amely  már
          sértené az Alkotmány 9.  (2) bekezdését. Állami feladat tehát
          a  fogyasztók érdekeinek jogszabályok megalkotása útján  való
          védelme,  illetve olyan fórumrendszer megteremtése,  amely  a
          fogyasztói  jogok  gyors  és  egyszerű  érvényesítését  teszi
          lehetővé.

          A     fogyasztóvédelem    azonban    nem    csupán     állami
          kötelezettségként  jelenik meg, a  fogyasztóknak  ugyanis  az
          Alkotmány  egyes  rendelkezéseiből eredő  különös  jogaik  is
          vannak.  Az  Alkotmány 9. § (1) bekezdése a magyar gazdaságot
          piacgazdaságnak  minősíti,  amelynek  –  az  Alkotmánybíróság
          álláspontja szerint – lényegi eleme a szerződési szabadság. A
          szerződési  szabadságot az Alkotmánybíróság a  13/1990.  (VI.
          18.)  AB határozata óta önálló alkotmányos jognak tekinti.  A
          szerződési  szabadság, amelyet a Ptk. 200.  §  (1)  bekezdése
          rögzít,  azt  jelenti,  hogy a szerződés  tartalmát  a  felek
          szabadon   állapíthatják   meg,  a  szerződésekre   vonatkozó
          rendelkezésektől  pedig  egyező  akarattal   eltérhetnek.   A
          szerződési  szabadság  alkotmányos elve  magában  foglalja  a
          feleknek azt a kötelezettségét is, hogy a szerződés megkötése
          során  együttműködjenek és egymást tájékoztassák a megkötendő
          szerződést érintő minden lényeges körülményről. (Ptk. 205.  §
          (4)  bekezdés)  A fogyasztóknak tehát a szerződési  szabadság
          alkotmányos  jogából fakadóan van alanyi  joguk  a  megfelelő
          tájékoztatásra.  A tájékoztatás pedig akkor megfelelő,  ha  a
          fogyasztó  számára  nyújtott információ  a  fogyasztót  olyan
          helyzetbe  hozza,  hogy  képes  az  áruk,  termékek   közötti
          választásra, amely választás megalapozott döntés eredménye.

          A  fogyasztóknak  alanyi joguk van a  biztonságos  áruhoz  és
          szolgáltatáshoz is. Ez következik ugyanis az Alkotmány 54. §-
          ában biztosított emberi méltósághoz való alapjogból, amelynek
          fontos  alkotóelemét jelentő, a személyek testi integritáshoz
          való  joga  megköveteli, hogy a termékek és szolgáltatások  a
          fogyasztók    életét,   egészségét,    testi    épségét    ne
          veszélyeztessék. Az Alkotmánybíróság a 75/1995. (XII. 21.) AB
          határozatában  már megerősítette, hogy az emberi  méltósághoz
          való jog magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való
          alkotmányos   alapjogot  csakúgy   mint   a   személy   testi
          integritásához fűződő alapjogot. (ABH 1995, 376, 391.)

          A  fogyasztó,  vagyis az a személy, aki – gazdasági,  szakmai
          tevékenységi  körén kívül – árut vesz, rendel, használ,  kap,
          vagy akinek a részére a szolgáltatást végzik, úgyszintén  aki
          az    áruval,    szolgáltatással   kapcsolatos   tájékoztatás
          címzettje,  a  piacon kiszolgáltatott helyzetben  van.  Ez  a
          kiszolgáltatott  helyzet indokolja mind a fogyasztóvédelemmel
          kapcsolatos  állami  feladatok  megállapítását,  mind   pedig
          bizonyos többletjogok biztosítását. Az ún. fogyasztói  jogok,
          amelyek   az  egyén  piaci  autonómiáját  hivatottak  védeni,
          azonban  alapjognak  nem,  hanem – a szerződési  szabadsághoz
          hasonlóan – alkotmányos jognak tekinthetőek.

          Jelen határozatában az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy
          “a  kereskedelmi  jellegű  információk  közzététele  esetében
          szélesebb   körű   állami  beavatkozás  lehet   alkotmányosan
          indokolt,  mint  a  véleményközlés  egyéb  eseteiben.”  Ennek
          nemcsak  az  az  oka,  hogy a reklám  közzétételének  nem  az
          önkifejezés az elsődleges célja, hanem az is, hogy a valótlan
          kereskedelmi   információk  közlésének,   illetve   a   valós
          információk elhallgatásának olyan, az emberi egészségre káros
          következményei  is  lehetnek,  amelyek  indokolttá  teszik  a
          közzététel  korlátozását. Amíg egyéb  esetekben  a  kifejezés
          szabadsága   révén   egy-egy  valótlan  kijelentés   cáfolata
          orvosolhatja  az  esetleges sérelmeket, addig  a  hamis  vagy
          megtévesztő   reklám   adott   esetben   visszafordíthatatlan
          következményekkel is járhat.

          Az   állam  fogyasztóvédelemmel  kapcsolatos  kötelezettségei
          mellett  fontosnak tartom kiemelni azt, hogy a  fogyasztóknak
          sajátos  többletjogaik vannak. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság
          nem   tekintette  volna  alkotmányos  védelmet  élvezőnek   a
          fogyasztók jogait, akkor nem engedhette volna meg a kifejezés
          szabadságának   pusztán  a  fogyasztóvédelem   állami   célja
          érdekében  történő  korlátozását, és nem  állapíthatta  volna
          meg,  hogy  a  gazdasági  reklámtevékenységet  érintő  állami
          beavatkozás szélesebb körben minősül alkotmányosnak,  mint  a
          véleményszabadságba tartozó egyéb közlés esetében alkalmazott
          korlátozások.

          Budapest, 2000. május 08.

                                                   Dr. Kukorelli István
                                                          alkotmánybíró
          A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                       Dr. Holló András
                                                          alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The constitutional review of some articles of Act LVIII of 1997 on commercial advertising
          Number of the Decision:
          .
          1270/B/1997
          Date of the decision:
          .
          05/08/2000
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-2-003?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .