A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések
alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
eljárásban – Dr. Holló András és Dr. Kukorelli István
alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a
következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
1997. évi LVIII. törvény 4. a) pontja, 15. (3) bekezdése,
valamint 16. § (2) bekezdése alkotmányellenességének utólagos
megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt
elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozók a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.
évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) több rendelkezése
alkotmányellenességének megállapítását és azok
megsemmisítését kérve nyújtottak be indítványt az
Alkotmánybírósághoz. Álláspontjuk szerint a Grtv. 4. a)
pontja, amely tiltja a személyhez fűződő jogokat, valamint a
kegyeleti és a személyes adatok védelméhez való jogot sértő
reklámot, aránytalanul korlátozza a szabad
véleménynyilvánítás Alkotmány 61. -ában biztosított alapvető
jogát. Sérelmezik továbbá, hogy a Grtv. 15. (3) bekezdése
sérti az Alkotmány 70/K. -át; a Grtv. 16. (2) bekezdése
pedig, véleményük szerint, “szükségtelen és aránytalan
mértékben korlátozza az egyén önrendelkezési jogát”.
II.
Az Alkotmánybíróság jelen eljárása során az Alkotmány alábbi
rendelkezéseit vette figyelembe:
9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a
vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.
61. (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
70/K. Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett
igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban
hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt
érvényesíthetők.
A Grtv.-nek az Alkotmánybíróság által vizsgált szakaszai a
következőek:
4. Tilos közzétenni olyan reklámot, amely
a) személyhez fűződő jogokat, kegyeleti jogot, valamint
személyes adatok védelméhez való jogokat sért,
15. (3) Az e törvény szerinti eljárás lefolytatása nem zárja
ki, hogy a sérelmet szenvedett fél személyhez fűződő jogainak
megsértése esetén igényét közvetlenül a bíróság előtt
érvényesítse a polgári jog általános szabályai szerint. Ha a
polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítés címén
megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás
súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra
fordítható bírságot is kiszabhat.
16. (1) A reklámfelügyeleti eljárás kérelemre vagy
hivatalból indul.
(2) A reklámfelügyeleti eljárás kérelemre indul, ha a
gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezés
megsértése valakinek a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ha a
sérelmet szenvedett fogyasztó személye nem állapítható meg,
illetve, ha az igények érvényesítése a sérelmet szenvedett
fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezető, az
eljárás megindítására a fogyasztók érdekvédelmét ellátó
közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is
jogosultak.
III.
Az Alkotmánybíróság eljárása során az Európai Emberi Jogi
Bíróság és Bizottság véleménynyilvánítási szabadsággal
kapcsolatos gyakorlatára kiterjedő jog-összehasonlító
elemzést végzett.
1. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már több előtte lévő
ügyben vizsgálta, hogy az ún. kereskedelmi reklámot
védelemben részesíti-e az 1993. évi XXXI. törvénnyel
kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok
védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt
Egyezménynek (a továbbiakban: Egyezmény) a szabad
véleménynyilvánításhoz való jogot biztosító 10. cikke:
1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás
szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás
szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és
közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és
anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk
nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy
mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék.
2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró
szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan
alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy
szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy
bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés
közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és
pártatlanságának fenntartása céljából.
A Bíróság a Barthold-ügyben (Judgment of 25 March 1985, A 90)
még nyitva hagyta a reklámok Egyezmény általi védelmének
kérdését, de a Markt Intern-ügyben született döntésében
(Judgment of 20 November 1989, A 165) már világossá tette,
hogy a kereskedelmi jellegű információk nem zárhatóak ki az
Egyezmény 10. cikk 1. pontjának alkalmazási területéről, az
Egyezmény ezen pontja ugyanis nem csupán bizonyos információ-
és véleménytípusra és nem is csupán egyfajta kifejezési
formára alkalmazható. 1994-ben aztán két ügyben is
megerősítette a Bíróság, hogy a kereskedelmi reklám az
Egyezmény 10. cikkének oltalmát élvezi. A Jacubowski-ügyben
(Judgment of 23 June 1994, A 219-A) alkalmazott érvelés
szerint ugyanis az a tény, hogy a szabad véleménynyilvánítást
a közérdekű kérdéseken kívül gyakorolják, nem fosztja meg azt
a 10. cikk által nyújtott védelemtől. A Casado Coca-ügyben
hozott döntés pedig (Judgment of 24 February 1994, A 285) a
már meglévő esetjogra hivatkozva nyilvánítja a 10. cikk
oltalma alá tartozónak a reklámcéllal közzétett
információkat. Annak ellenére azonban, hogy a strasbourgi
szervek az Egyezmény 10. cikke védelme alatt állónak tekintik
a kereskedelmi jellegű információkat, nem részesítik azokat
akkora védelemben, mint amekkora védelmet az egyéb
vélemények, elsősorban a politikai vélemények élveznek, és
széles körű mérlegelési jogot biztosítanak a tagállamoknak a
reklámok korlátozása terén. Ez az alacsonyabb szintű védelem
azt jelenti, hogy a strasbourgi szervek mindeddig
szükségesnek, ennek következményeképp egyezménykonformnak
ítéltek minden olyan korlátozást, amelyet a részes államok
“mások jogai”, tehát a fogyasztók, vásárlók jogai érdekében
alkalmaztak. (például: Appl. No. 7805/77, X and Church of
Scientology v. Sweden D. R. )
Hasonlóan széles körű korlátozást enged a tagállamok számára
a kereskedelmi célú hirdetések szabályozásáról szóló, az
Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 952
(1982) sz. Ajánlás. Az Ajánlás megerősíti, hogy az Egyezmény
10. cikke védelemben részesíti ugyan a kereskedelmi jellegű
információkat, de e védelem szűkebb körű, mint az ún.
politikai beszéd esetében.
IV.
Az Alkotmánybíróság jelen határozatában először azt a kérdést
vizsgálta, hogy a gazdasági reklámtevékenység élvezi-e az
Alkotmány 61. § (1) bekezdésében biztosított szabad
véleménynyilvánításhoz való jog védelmét és ha igen, milyen
mértékben.
1. Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatában
megfogalmazott garanciális elvek szerint az “Alkotmány a
szabad kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi
folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a
szabad véleménynyilvánítás alapjoga.” A szabad
véleménynyilvánításhoz való jog ugyanis “a véleményt annak
érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.” (ABH 1992,
167, 179.) A gazdasági reklám tehát, amely a Grtv. 2. § g)
pontja szerint olyan tájékoztatás, amely termék,
szolgáltatás, ingatlan, jog és kötelezettség (a továbbiakban:
áru) értékesítését vagy más módon történő igénybevételét és a
vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének
népszerűsítését, továbbá áru vagy árujelző megismertetését
mozdítja elő, olyan információ, amelynek közzététele élvezi
az Alkotmány 61. § (1) bekezdésének védelmét. Az alaptörvény
ezen szakasza ugyanis nem bizonyos eszmék, tények és
vélemények tekintetében biztosítja csupán a szabad
véleménynyilvánítást, hanem magát a véleménynyilvánítás
lehetőségét részesíti védelemben.
A véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepét és
anyajog jellegét a testület már több határozatában
megerősítette 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.;
24/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 107.; 33/1998.
(VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 256., hangsúlyozva, hogy ez
a kitüntetett szerep nem vezet arra, hogy a
véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog
korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a
szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen
kevés joggal szemben kell csak engednie, a véleményszabadság
tehát törvénnyel is csak kivételesen és szűk körben
korlátozható egy másik alapjog vagy egyéb alkotmányos érték
védelmében.
A Grtv. 4. § a) pontja kétségtelenül korlátozza a gazdasági
reklám közzétételét a személyhez fűződő jogok, ezen belül a
kegyeleti jogok, illetve a személyes adatok védelme
érdekében. Az Alkotmánybíróságnak tehát arra a kérdésre
kellett választ adnia, hogy ezen érdekek védelmében
alkotmányosan korlátozható-e a szabad véleménynyilvánítás.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966.
december 16-án elfogadott, az 1976. évi 8. törvényerejű
rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
Egyezségokmánya 19. cikkének 3. a) pontja a szabad
véleménynyilvánításhoz való jog lehetséges korlátai között
első helyen említi “mások jogainak vagy jó hírnevének
tiszteletben tartását”. Az Egyezmény 10. cikkének 2. pontja
pedig “mások jó hírneve vagy jogai” védelmében lehetővé teszi
a véleményszabadság korlátozását.
Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatában
foglaltak szerint “(a)z Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint
minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz.
Így tehát az emberi méltóság a véleménynyilvánítási szabadság
korlátja lehet.” (ABH 1992, 167, 174.) Az Alkotmánybíróság a
8/1990. (IV. 23.) AB határozata óta az emberi méltósághoz
való jogot az ún. “általános személyiségi jog” egyik
megfogalmazásának tekinti, amely általános személyiségi jog
egyik aspektusa a magánszféra védelme. A Polgári
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban:
Ptk.) 75. §-ában foglalt általános személyiségi jog és a Ptk.
VII. fejezetében nevesített néhány klasszikus személyhez
fűződő jog is az általános személyiségi jog részét képezi, és
mint ilyenek részesülnek alapjogi védelemben.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint “(a)z
állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha
másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése,
illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető
el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát
önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság
védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem
szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek:
az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott
alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A
törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a
jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül,
önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni
kívánt célhoz képest aránytalan.” 30/1992. (V. 26.) AB
határozat, ABH 1992, 167, 171. A Grtv. 4. § a) pontja azzal,
hogy megtiltja a személyhez fűződő jogokat, illetve a
kegyeleti jogot sértő reklám közzétételét, az emberi
méltósághoz való alapjog érvényesülése érdekében korlátozza a
közlés szabadságát. E korlátozás a személyhez fűződő jogok
sérelmének megelőzése érdekében szükséges, és arányban áll a
törvényhozó által elérni kívánt céllal, az egyén méltóságának
védelmével.
2. Az indítványozó alkotmánysértőnek tartja a Grtv. 4. § a)
pontjának azon fordulatát is, amely szerint tilos közzétenni
olyan reklámot, amely személyes adatok védelméhez való
jogokat sért. A személyes adatok védelméhez való jogot
alkotmányos védelemben részesíti az Alkotmány 59. -a. “E jog
tartalma az, hogy mindenki maga rendelkezik magántitkainak és
személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról.”
20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 70. Az
információs önrendelkezéshez való jog, az emberi méltósághoz
hasonlóan, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátja
lehet. A véleményszabadságnak a Grtv. 4. § a) pontjában
érvényesített korlátozása szükséges a személyes adatok
védelméhez való jog mint személyhez fűződő jog védelme
érdekében. Nemcsak szükséges azonban a korlátozás, hanem
arányos is, hiszen a törvényhozó polgári jogi eszközöket
alkalmazva az elkerülhetetlenül szükséges mértékben
korlátozta a reklámot közzétevők szabad
véleménynyilvánítását. Nagyobb érdek fűződik ugyanis a
személyek méltóságának védelméhez, mint a vélemények
közlésének korlátlan szabadságához.
3. Bár a gazdasági reklámtevékenység a fentiekben
kifejtetteknek megfelelően az Alkotmány 61. § (1)
bekezdésében foglalt szabad véleménynyilvánítás védelmét
élvezi, a kereskedelmi jellegű információk közzététele
esetében szélesebb körű állami beavatkozás lehet
alkotmányosan indokolt, mint a véleményközlés egyéb
eseteiben. A kifejezés szabadságát az Alkotmánybíróság
korábbi határozataiban, elsősorban pedig a 30/1992. (V. 26.)
és a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatokban (ABH 1992, 167. és
ABH 1994, 219.) mint az egyén önkifejezésének, személyisége
szabad kibontakoztatásának elengedhetetlen eszközét és az
egyén demokratikus társadalomban való részvételét
elősegítendő részesítette többletvédelemben. Minthogy azonban
a gazdasági reklámok nem állnak közvetlen kapcsolatban a
véleményszabadság ezen alapértékeivel, hiszen azok célja
sokkal inkább az áru értékesítésének, megismertetésének,
igénybevételének előmozdítása (Grtv. 2. § g) pont) és nem az
egyén önkifejezésének, a demokratikus párbeszédben való
részvételének lehetővé tétele, az ilyen, kereskedelmi célú
információk esetében a korlátozás lehetősége szélesebb körben
minősülhet alkotmányosnak.
A gazdasági reklámtevékenység és egyéb kereskedelmi
információközlés ugyanis, bár lehetőséget biztosít a polgárok
számára a nekik kínált áruk, szolgáltatások megismerésére,
mások személyhez fűződő jogai, a fogyasztói jogok vagy akár a
tisztességes verseny érdekében, az elérni kívánt céllal
arányos módon alkotmányosan korlátozható. Az Alkotmánybíróság
feladata annak eldöntése, hogy a kifejezés szabadsága és a
vele szemben álló alkotmányos jogok, érdekek összeütközésekor
a véleményszabadság korlátozása az alkalmazott alapjogi teszt
alapján elkerülhetetlenül szükségesnek és arányosnak
tekinthető-e.
Jelen határozatában az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a
Grtv. 4. a) pontja nem korlátozza szükségtelen és aránytalan
mértékben az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében foglalt
véleménynyilvánítás szabadságát.
V.
Az indítványozó szerint a Grtv. 15. (3) bekezdése azzal,
hogy lehetővé teszi a reklámtevékenységgel kapcsolatos
jogviták bíróságon kívüli elintézését, ellentétben áll az
Alkotmány 70/K. §-ával. A Grtv. sérelmezett 15. § (3)
bekezdése szerint a sérelmet szenvedett fél a
reklámfelügyeleti eljárástól függetlenül közvetlenül bíróság
előtt is érvényesítheti személyiségi jogait. A támadott
jogszabályi szakasz tehát – a személyiségi jogok bíróság
előtti érvényesítését ki nem zárva – éppen a fogyasztók
jogainak hatékonyabb védelmét szolgálja, hiszen az elhúzódó
bírósági eljárás mellett lehetőséget ad a közigazgatáson
keresztüli jogérvényesítésre is.
Az állam jogvédő funkciója nem merül ki abban, hogy nem sérti
meg polgárainak jogait, illetve ha ezt mégis megteszi, a
jogsértést független bíróság orvosolja; hanem – ezen túl –
olyan jogszabályokat kell alkotnia, amelyek e jogok, jelen
esetben a fogyasztók jogainak minél hatékonyabb védelmét
teszik lehetővé. Bár a fogyasztók jogait tipikusan nem az
állam szervei sértik meg, ettől függetlenül azonban az állam
kötelessége, hogy létrehozzon olyan intézményeket, amelyek e
jogok megsértését szankcionálják. A törvényhozó eldöntheti,
hogy a bírói út mellett létrehoz-e a közigazgatáson belül egy
eljárási rendet a fogyasztók jogainak védelmére, de ha e
közigazgatáson belüli jogvédő szervek, a fogyasztóvédelmi
felügyelőségek döntései kikényszeríthetőek, határozataik
bíróság előtti felülvizsgálhatóságát a jogalkotónak
biztosítania kell. Az “államigazgatási határozatok bíróság
előtti megtámadhatóságának alkotmányos szükségessége a
bíróságoknak az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében írt
feladatköréből, valamint a 70/K. §-ban gyökerező hatásköréből
fakad.” 15/1993. (III. 12.) AB határozat (ABH 1993, 112.
119.), 953/B/1993. AB határozat (ABH 1996, 432, 434.)
Az Alkotmánybíróság a 46/1994. (X. 21.) AB határozatban a
70/K. -t értelmezve megállapította, hogy e rendelkezés “nem
jelenti azt, hogy minden, állampolgári kötelesség
teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntés elleni
kifogás közvetlenül a 70/K. § alapján bíróság előtt
érvényesíthető, függetlenül attól, hogy az adott esetre
vannak-e külön eljárási rendelkezések, és annak melyek az
alkotmányos korlátai.” (ABH 1994, 260, 267-268.)
Mivel a reklámfelügyeleti eljárás nyomán megszülető határozat
felülvizsgálata a Grtv. 20. § (2) bekezdése alapján a
bíróságtól keresettel kérhető, és mivel a Grtv. nem vonja el
a személyiségi jogoknak közvetlenül a bíróság előtt történő
érvényesítését Grtv. 15. § (3) bekezdés, a támadott
rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/K. -át.
VI.
1. A reklámfelügyeleti eljárás szabályait a Grtv. 15-20. §-ai
rendezik. A 15. § (1) bekezdés alapján a reklámfelügyeleti
eljárás lefolytatására első fokon a megyei (fővárosi)
fogyasztóvédelmi felügyelőség, másodfokon a Fogyasztóvédelmi
Főfelügyelőség jogosult. Abban az esetben azonban, ha a
reklám a tisztességtelen piaci magatartás és a
versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a
továbbiakban: Tpvt.) valamely rendelkezését is sérti, a Tpvt.
szabályai szerint a tisztességtelen verseny tilalmába ütköző
magatartások esetében a bíróság, minden egyéb a Tpvt.-ben
meghatározott olyan ügyben, amely nem tartozik a bíróság
hatáskörébe, a Gazdasági Versenyhivatal jár el. Ezen túl a
Grtv. 15. § (3) bekezdése biztosítja, hogy a személyhez
fűződő jogaiban sértett közvetlenül a bíróság előtt kérhesse
jogsérelmének orvoslását.
A Grtv. 15. §-a alapján tehát ugyanazon reklám esetében az
eljárás — amennyiben az személyhez fűződő jogot és a Tpvt.-
ben foglalt reklámelőírást is sért — párhuzamosan is folyhat
a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a Gazdasági Versenyhivatal
és a bíróság előtt.
Mind a reklámfelügyeleti, mind a versenyfelügyeleti eljárás
közigazgatási eljárás, amelyre az államigazgatási eljárás
általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a
továbbiakban: Áe.) rendelkezései a Grtv.-ben és a Tpvt.-ben
foglalt eltérésekkel irányadóak. Az Alkotmánybíróság ezzel
kapcsolatban szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a
munkaügyi jogvitát eldöntő bíróságok és a munkaügyi
ellenőrzést végző államigazgatási hatóságok egymáshoz való
viszonyát vizsgáló 29/1998. (VI. 17.) AB határozatban (ABH
1998, 211.) foglaltak jelen esetben is irányadóak. Az Áe. 5.
§ (4) bekezdése alapján ugyanis amennyiben a bíróság valamely
ügyben hatáskörét vagy ennek hiányát megállapítja, vagy az
ügy érdemében határoz, ez a döntés az államigazgatási szervre
kötelező. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló
1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 7. §-a pedig
úgy rendelkezik, hogy a bíróság határozata mindenkire
kötelező, ideértve azt is, ha a bíróság valamely ügyben
hatáskörét vagy ennek hiányát állapítja meg.
A személyhez fűződő jogaiban sértett személy a
reklámfelügyeleti eljárás megindítása mellett közvetlenül
bírósághoz fordulhat jogsérelmének orvoslását kérve. Ebben az
esetben is irányadó azonban az Áe. 5. § (4) bekezdése és a
Bsz. 7. §-a. A Grtv. és a Ptk. összevetése eredményeképpen
megállapítható ugyanis, hogy nem kizárt, hogy a személyiségi
jogaiban sértett személy egyszerre indítson eljárást a
fogyasztóvédelmi felügyelőség és a bíróság előtt. Amennyiben
azonban a bíróság határozatot hoz a személységi jogsértés
kérdésében, a bírói döntés az Áe. 5. § (4) bekezdése és a
Bsz. 7. §-a alapján köti a reklámfelügyeleti eljárást
lefolytató közigazgatási szervet.
A reklámfelügyeleti eljárásnak az arra illetékes
közigazgatási szervek előtt történő megindítása és
lefolytatása az egyén személyhez fűződő jogai tekintetében
“perfüggőséget” nem eredményez, az eljáró szervek (a
fogyasztóvédelmi felügyelőség, illetve a Gazdasági
Versenytanács) döntése nem jelent ítélt dolgot. Így a
reklámfelügyeleti eljárástól függetlenül az egyén dönthet a
személyiségi jogi per megindítása mellett.
2. A Grtv. 15. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi
felügyelőségek feladata a reklámtevékenységre vonatkozó
rendelkezések betartásának ellenőrzése. Amennyiben a
felügyelőség e jogkörében eljárva a gazdasági
reklámtevékenységre vonatkozó bármely jogszabályi rendelkezés
megsértését észleli, hivatalból reklámfelügyeleti eljárást
indíthat.
A reklámfelügyeleti eljárás – a Grtv. 16. § (2) bekezdése
alapján – kérelemre indul, ha a gazdasági reklámtevékenységre
vonatkozó rendelkezés megsértése valakinek a jogát vagy jogos
érdekét sérti. A Grtv. rendkívül széles körben biztosítja a
reklámfelügyeleti eljárás megindításának lehetőségét. Bármely
magánszemély, jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem
rendelkező gazdasági társaság kérheti ugyanis a
reklámfelügyeleti eljárás megindítását, ha a reklám valamely
jogát vagy jogos érdekét sérti.
A Grtv. számos olyan reklámtilalmat fogalmaz meg, amelynek
megsértése esetén a jogaiban vagy jogos érdekeiben sértett
reklámfelügyeleti eljárást indíthat. A 4-7. §-ok általános
reklámtilalmakat és korlátozásokat sorolnak fel, a 8-13. §-
okban pedig az egyes termékek reklámozására vonatkozóan
állapít meg korlátokat a törvény. A reklámtilalmak nagyobb
részének megállapításával a jogalkotó célja a fogyasztók
széles körű érdekeinek védelme. Ilyen például a Grtv. 4. § b)
és c) pontjaiban foglalt korlát, amely alapján tilos
közzétenni olyan reklámot, amely erőszakra buzdít, illetve a
személyes vagy közbiztonságot, környezetet, illetve
természetet károsító magatartásra ösztönöz, valamint
félelemérzetet kelt. A Grtv. 15. § (3), illetve a 16. § (2)
bekezdését a Grtv. 4. §-ával összevetve megállapítható, hogy
a Grtv. 4. § b) és c) pontokban meghatározott tilalmat –
ellentétben a 4. § a) pontban foglaltakkal – bárki
érvényesítheti, amennyiben úgy érzi, hogy valamely reklám e
tilalmakba ütközik. Ennek oka éppen az, hogy a nem a
személyiségi jogokhoz kötődő tilalmakkal a törvényhozó
lehetőséget kíván biztosítani a fellépésre nemcsak az egyes
fogyasztó, hanem a fogyasztói érdekképviseletek, társadalmi
szervezetek számára is. Amíg ugyanis a személyhez fűződő
jogok esetében az Alkotmány 54. § (1) bekezdése sérelmének
veszélye merülne fel, ha a Grtv. a fogyasztói
érdekképviseletet ellátó szervek számára megadná az eljárás
megindításának jogát, addig a fogyasztók jogainak különleges
helyzete folytán a nem személyhez fűződő jogok érvényesítését
nagyban megnehezítené, ha a törvény kizárná a
fogyasztóvédelmi szervezetek indítványozási jogosultságát.
Ezt az álláspontot támasztja alá a Grtv. részletes indokolása
is, amely a következőképpen értelmezi a Grtv. 15-20. §-ait:
“(a) törvény értelmében az alkotmányos jogok – személyhez
fűződő jogok, a kegyeleti érzés, a személyes adatok
védelméhez való jogok – megsértése esetén a bíróság jogosult
első fokon eljárni”, és ez van összhangban az
Alkotmánybíróság következetes gyakorlatával, amely szerint az
emberi méltósághoz való alapjog magában foglalja az
önrendelkezés szabadságát, amelynek “fontos tartalmi eleme –
egyebek között – az egyén joga arra, hogy az igény állapotába
került alanyi jogait a különböző állami szervek, így a
bíróság előtt is érvényesítse. Az önrendelkezési jog azonban,
mint az általános cselekvési szabadsághoz való jog, a
jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is
magában foglalja. Mivel ez a jog az egyén autonómiájának
védelmére szolgál, általában mindenkinek szabadságában áll
eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva
álló és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési
utat igénybe veszi-e, vagy attól tartózkodik.” 1/1994. (I.
7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35-36.
Az Alkotmánybíróság ezen elvek alapján döntött úgy a 20/1997.
(III. 19.) AB határozatában (ABH 1997, 85.), hogy a sajtóról
szóló 1986. évi II. törvénynek az a vizsgált rendelkezése,
amely lehetővé teszi az ügyész számára, hogy mások személyhez
fűződő jogainak sérelme esetén indítványozza sajtótermék vagy
sajtóterméknek nem minősülő irat nyilvános közlésének
bírósági megtiltását, ellentétes a Ptk.-nak a személyhez
fűződő jogok érvényesítésére vonatkozó idézett előírásaival.
Tekintettel a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban foglaltakra,
amely szerint meghatározott életviszonyok ellentétes törvényi
rendezése önmagában nem alkotmányellenes, csak akkor, ha az
ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez
vezet, az Alkotmánybíróság a 20/1997. (III. 19.) AB
határozatban úgy döntött, hogy az ügyésznek a személyhez
fűződő jogokkal kapcsolatos kifogásolt indítványozási
jogosultsága szükségtelenül és aránytalan mértékben
korlátozhatja az emberi méltóság összetevőjét képező
önrendelkezés szabadságát. (ABH 1997, 85, 91-92.)
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Grtv. 16. § (2)
bekezdése nem alkotmányellenes, mert a Grtv. 4. § a) pontját
tartalommal kitöltő Ptk. személyhez fűződő jogok
érvényesítését szabályozó VII. fejezetével összhangban
értelmezve megfelel az 1/1994. (I. 7.) és a 20/1997. (III.
19.) AB határozatokban megfogalmazott, a személyiségi jogok
érvényesítésére vonatkozó elvi álláspontnak.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Az Alkotmánybíróság e határozatában arra az alapkérdésre
kereste a választ, hogy meddig terjedhet a gazdasági
reklámtevékenységnek az Alkotmány 61. § (1) bekezdésén
alapuló alkotmányos védelme, és e vizsgálata kapcsán
megállapította, hogy az emberi méltósághoz való jog és e jog
szerves részét alkotó személyiségi jogok védelme érdekében
szükséges lehet a kereskedelmi információközlés korlátozása.
Minthogy azonban a törvényhozó a gazdasági reklámtevékenység
korlátozását elsősorban a fogyasztók érdekeinek és jogainak
védelme érdekében rendeli el, fontosnak tartom a fogyasztói
jogok mibenlétének tisztázását, és annak vizsgálatát, hogy a
fogyasztók jogainak védelmében korlátozható-e a reklámot
közzétevők szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alapjoga.
Néhány európai állam az alaptörvényben rendelkezik a
fogyasztók védelméről. A spanyol alkotmány 51. cikke a
hatóságok feladatává teszi a fogyasztók biztonságának,
egészségének és jogos gazdasági érdekeinek védelmét, az őket
érintő információkhoz való hozzájutást, valamint a fogyasztók
oktatását. Ehhez hasonlóan, állami kötelezettségként
fogalmazza meg a svájci alkotmány 97. cikkének (1) bekezdése
a fogyasztók védelmét, ugyanezen cikk (3) bekezdése pedig a
kantonokat kötelezi arra, hogy megfelelő fórumot
biztosítsanak a fogyasztóvédelmi viták gyors és egyszerű
elintézéséhez. Míg a spanyol és a svájci alkotmány állami
feladatként szól a fogyasztók védelméről, a portugál
alkotmány 60. cikke a fogyasztók alanyi jogait deklarálja. E
cikk 1. pontja értelmében a fogyasztóknak joguk van a jó
minőségű árukhoz és szolgáltatásokhoz, egészségük,
biztonságuk és gazdasági érdekeik védelméhez, jogsérelem
esetén pedig a kártérítéshez.
A magyar Alkotmány kifejezetten nem tesz említést a
fogyasztók védelméről, illetve a fogyasztói jogokról, és
mindeddig az Alkotmánybíróság sem foglalkozott a fogyasztói
jogok alkotmányos védelmének kérdésével, több határozatában
értelmezte ugyanakkor a gazdasági verseny szabadságát. A
21/1994. (IV. 16.) AB határozat megállapította, hogy a
gazdasági verseny szabadsága nem alapjog, hanem a
piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését
biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az
államnak is feladata. A versenyszabadság állami ‘elismerése
és támogatása’ megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a
piacgazdasághoz szükséges többi alapjog – mint például a
tulajdonhoz való alapjog – objektív, intézményvédelmi
oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az
érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny.
(ABH 1994, 117, 120.) A 30/1994. (V. 20.) AB határozatában
pedig azt hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy a forgalom
biztonságának, a harmadik személyek védelmének követelménye
és a fogyasztóvédelmi szempontok alapján a gazdálkodó
szervezetek létrejöttének, működésének állami felügyelete
fokozottabban érvényesül a gazdaságban, mint a polgári jog
egyéb területein. (ABH 1994, 161, 164.)
A gazdasági verseny szabadságának biztosítása államcél. Az
állam akkor tesz eleget az Alkotmány 9. (2) bekezdésében
megállapított kötelességének, a verseny szabadsága
támogatásának, ha – többek között – biztosítja a tisztességes
gazdasági verseny feltételeit. A reklámtevékenység
versenyjogilag piaci magatartásnak minősül és – bizonyos
vonatkozásaiban – a versenytörvény tárgyi hatálya alá
tartozik. Az Alkotmánybíróság 668/B/1996. AB határozata
szerint is olyan tevékenység a reklámozás, amelyre
alkalmazható a vállalkozás alapjogát biztosító alkotmányos
rendelkezés. (Alkotmány 9. § (2) bekezdés)
A tisztességes gazdasági verseny biztosításának állami
feladatából az államnak az a kötelessége is keletkezik, hogy
garantálja a fogyasztói jogok érvényesülését, e nélkül
ugyanis a versenyben tisztességtelen eszközökkel részt vevő
piaci szereplők olyan versenyelőnyhöz juthatnának, amely már
sértené az Alkotmány 9. (2) bekezdését. Állami feladat tehát
a fogyasztók érdekeinek jogszabályok megalkotása útján való
védelme, illetve olyan fórumrendszer megteremtése, amely a
fogyasztói jogok gyors és egyszerű érvényesítését teszi
lehetővé.
A fogyasztóvédelem azonban nem csupán állami
kötelezettségként jelenik meg, a fogyasztóknak ugyanis az
Alkotmány egyes rendelkezéseiből eredő különös jogaik is
vannak. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése a magyar gazdaságot
piacgazdaságnak minősíti, amelynek – az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint – lényegi eleme a szerződési szabadság. A
szerződési szabadságot az Alkotmánybíróság a 13/1990. (VI.
18.) AB határozata óta önálló alkotmányos jognak tekinti. A
szerződési szabadság, amelyet a Ptk. 200. § (1) bekezdése
rögzít, azt jelenti, hogy a szerződés tartalmát a felek
szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó
rendelkezésektől pedig egyező akarattal eltérhetnek. A
szerződési szabadság alkotmányos elve magában foglalja a
feleknek azt a kötelezettségét is, hogy a szerződés megkötése
során együttműködjenek és egymást tájékoztassák a megkötendő
szerződést érintő minden lényeges körülményről. (Ptk. 205. §
(4) bekezdés) A fogyasztóknak tehát a szerződési szabadság
alkotmányos jogából fakadóan van alanyi joguk a megfelelő
tájékoztatásra. A tájékoztatás pedig akkor megfelelő, ha a
fogyasztó számára nyújtott információ a fogyasztót olyan
helyzetbe hozza, hogy képes az áruk, termékek közötti
választásra, amely választás megalapozott döntés eredménye.
A fogyasztóknak alanyi joguk van a biztonságos áruhoz és
szolgáltatáshoz is. Ez következik ugyanis az Alkotmány 54. §-
ában biztosított emberi méltósághoz való alapjogból, amelynek
fontos alkotóelemét jelentő, a személyek testi integritáshoz
való joga megköveteli, hogy a termékek és szolgáltatások a
fogyasztók életét, egészségét, testi épségét ne
veszélyeztessék. Az Alkotmánybíróság a 75/1995. (XII. 21.) AB
határozatában már megerősítette, hogy az emberi méltósághoz
való jog magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való
alkotmányos alapjogot csakúgy mint a személy testi
integritásához fűződő alapjogot. (ABH 1995, 376, 391.)
A fogyasztó, vagyis az a személy, aki – gazdasági, szakmai
tevékenységi körén kívül – árut vesz, rendel, használ, kap,
vagy akinek a részére a szolgáltatást végzik, úgyszintén aki
az áruval, szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás
címzettje, a piacon kiszolgáltatott helyzetben van. Ez a
kiszolgáltatott helyzet indokolja mind a fogyasztóvédelemmel
kapcsolatos állami feladatok megállapítását, mind pedig
bizonyos többletjogok biztosítását. Az ún. fogyasztói jogok,
amelyek az egyén piaci autonómiáját hivatottak védeni,
azonban alapjognak nem, hanem – a szerződési szabadsághoz
hasonlóan – alkotmányos jognak tekinthetőek.
Jelen határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
“a kereskedelmi jellegű információk közzététele esetében
szélesebb körű állami beavatkozás lehet alkotmányosan
indokolt, mint a véleményközlés egyéb eseteiben.” Ennek
nemcsak az az oka, hogy a reklám közzétételének nem az
önkifejezés az elsődleges célja, hanem az is, hogy a valótlan
kereskedelmi információk közlésének, illetve a valós
információk elhallgatásának olyan, az emberi egészségre káros
következményei is lehetnek, amelyek indokolttá teszik a
közzététel korlátozását. Amíg egyéb esetekben a kifejezés
szabadsága révén egy-egy valótlan kijelentés cáfolata
orvosolhatja az esetleges sérelmeket, addig a hamis vagy
megtévesztő reklám adott esetben visszafordíthatatlan
következményekkel is járhat.
Az állam fogyasztóvédelemmel kapcsolatos kötelezettségei
mellett fontosnak tartom kiemelni azt, hogy a fogyasztóknak
sajátos többletjogaik vannak. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság
nem tekintette volna alkotmányos védelmet élvezőnek a
fogyasztók jogait, akkor nem engedhette volna meg a kifejezés
szabadságának pusztán a fogyasztóvédelem állami célja
érdekében történő korlátozását, és nem állapíthatta volna
meg, hogy a gazdasági reklámtevékenységet érintő állami
beavatkozás szélesebb körben minősül alkotmányosnak, mint a
véleményszabadságba tartozó egyéb közlés esetében alkalmazott
korlátozások.
Budapest, 2000. május 08.
Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Holló András
alkotmánybíró
. |