Hungarian

Ügyszám: .	1427/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 32/1991. (VI. 6.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1991/146 .

A döntés kelte: Budapest, 06/03/1991 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:              A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az  Alkotmánybíróság  Horváth  József,  továbbá  a  külön listán szereplő  1796 társa  indítványozóknak  jogszabály alkotmányellenességének megállapítása  és  megsemmisítése iránti  indítványa   tárgyában  -  dr.  Kilényi  Géza  és dr. Zlinszky  János  alkotmánybírák  különvéleményével  - meghozta a következő                       határozatot: Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 226. § (2) bekezdésében, továbbá a Magyar Köztársaság   1991.    évi   költségvetéséről    és    az államháztartás vitelének  1991.  évi  szabályairól  szóló 1990. évi  CIV. törvény  64-68. §-aiban írt rendelkezések alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló indítványokat    és     e    jogszabályi    rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás A határozat mellékletét képező, külön listán feltüntetett indítványozók -  közöttük  számos  társadalmi  szervezet, szövetkezeti   szövetség,    ügyvédi   és    jogtanácsosi munkaközösség,  falu-  és  lakóközösségek,  összesen  177 beadványban  1796   alírással  -   a  fenti   jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének a megállapítását és megsemmisítését kérték.                            I. 1.  A   Polgári  Törvénykönyv   226.  §   (2)   bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését arra hivatkozással  kezdeményezték az indítványozók, hogy e rendelkezés  az Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében  írt jogállamiság, továbbá  a 9.  § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság elveibe  ütközik, ugyanakkor  ellentétes  az Alkotmánybíróság  13/1990.  (VI.  18.)  AB  határozatában kifejtett alkotmányos elvekkel is. 2. A  lakáscélú kölcsönök  kamataival kapcsolatos  és  az 1991.  évi  költségvetésről,  továbbá  az  államháztartás vitelének 1991.  évi szabályairól  szóló  fenti  törvényi rendelkezések alkotmányellenességével  összefüggésben  az indítványokban megfogalmazott  kifogások és érvek lényege a következőkben összegezhető. 2.1.  A   támadott  törvényi   rendelkezések   sértik   a jogállamiság elvét.  Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése szerint a  jogállam lényegéhez  tartozik a  jogbiztonság, ezen belül  a szerződésekbe vetett bizalom, a szerződések érinthetetlensége, a  szerződési feltételek  állandósága, amelyet az állam sem változtathat meg. 2.2. Az  Alkotmány 7.  § (1) bekezdése alapján a törvényi rendelkezések  sértik   a  nemzetközi   jog   általánosan elismert szabályait,  mert az  ilyen durva  beavatkozás a szerződési    szférába     ismeretlen    a     nemzetközi joggyakorlatban. 2.3. Az Alkotmány 7. § (2) bekezdése alapján a jogalkotás rendjéről szóló  1987. évi  XI. törvény  (a továbbiakban: JAT)  12.   §  (1)   bekezdése  szerint  a  jogszabály  a kihirdetését   megelőző    időre   nem   állapíthat   meg kötelezettségeket.   Márpedig    a   támadott    törvényi rendelkezések visszamenőleges  hatályúak. Az  indítványok hivatkoznak még  a JAT  12. §  (3)  bekezdésében  foglalt rendelkezés megsértésére is. 2.4. Az  Alkotmány 8.  § (1) bekezdése alapján a támadott törvényhelyek  sértik   a  polgári   jogi  jogviszonyokra vonatkozó  alapvető   jogokat.  A   szerződési  szabadság alkotmányos  elve   -  e   nézetek  szerint   -,  ugyanis alkotmányos alapjognak  minősül, amelyre  vonatkozóan  az állam  elsőrendű  kötelezettsége  e  jog  biztosítása  és védelme volna. 2.5. Az  Alkotmány 8.  § (2)  bekezdésében írt tilalommal szemben   a    sérelmezett   törvényi   rendelkezések   a legalapvetőbb   polgári    jogviszonybeli   jogosultságok korlátozását jelentik,  márpedig alapvető  jogok lényeges tartalmát   e    rendelkezés    szerint    törvény    sem korlátozhatja. 2.6.  A  szerződési  szabadság  az  Alkotmány  9.  §  (1) bekezdésében írt  piacgazdaság része. A támadott törvényi rendelkezések a  szerződési szabadság  elvének  egyoldalú megsértését, a  szerződések tartalmának  egyoldalú  -  és ezért az  alkotmányos  elvbe  ütköző  -  megváltoztatását eredményezik. 2.7.  A   szerződéskötések  és   a  szerződések  tartalmi kialakításának  a   szabadsága  az  Alkotmány  9.  §  (2) bekezdéséből  is   következik.   Ez   a   rendelkezés   a vállalkozás és  a verseny szabadságának alkotmányos elvét tartalmazza.    A     szerződési    szabadság    jogszerű korlátozásának ezek az alkotmányos jogok is útját állják. 2.8. A támadott törvényi rendelkezések az Alkotmány 13. § (1)  bekezdésében   biztosított  tulajdonhoz   való   jog megsértését  is   jelentik,  mert   sok   lakástulajdonos esetében a  lakástulajdon elvesztését  eredményezhetik. A tulajdonjogra     vonatkozó      alkotmányos     elvekkel összefüggésben  számos   indítvány  külön  sérelmezte  az állami   tulajdonban   álló   bérlakások   felújításával, bővítésével és korszerűsítésével kapcsolatos kedvezményes kamatozású kölcsönök kamatterheinek jelentős felemelését, hivatkozással  arra,   hogy  a   bérlők  beruházásával  a tulajdonos állam gazdagodott. 2.9.  A   kifogásolt  törvényi  rendelkezések  sértik  az Alkotmány 15.  és 16.  §-ában  védett  értékeket,  így  a család  intézményét   és   az   ifjúság   létbiztonságát, ellentétesek  az  ifjúság  érdekeivel,  mert  a  megemelt kamatterhek  elsősorban  a  családokat  és  a  fiatalokat sújtják. 2.10. A  támadott rendelkezések  az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében  írt,   meg  nem   engedett  diszkriminációt eredményeznek.       A       törvényi       rendelkezések alkotmányellenessége   ebben   az   összefüggésben   több vonatkozásban is megállapítható az indítványozók szerint. 2.10.1. A  hitelösszeg  nagyságától  független,  egységes 1500 Ft-os  emelés az  1991-es évre  az érintettek  körén belül  diszkriminatív,   mert  ugyanúgy   vonatkozik   az anyagilag   tehetősebbekre,    mint    azokra,    akiknek életszinvonala az  emeléssel a  létminimum  alá  süllyed. Ugyanakkor megengedhetetlenül  különböztet  azok  között, akik  képesek   a  hátralékos  hitelösszeg  50  %-ának  a kifizetésére,  azokkal   szemben,  akik   erre  anyagilag képtelenek. 2.10.2.    Diszkriminációt    jelentenek    e    törvényi rendelkezések  azokkal  a  lakástulajdonosokkal  szemben, akik  korábbi  bérlőként  az  általuk  bérelt  lakást  az államtól   megvásárolták.    E    tulajdonosok    kedvező vételárért,  hosszú   lejáratú  részletfizetés   mellett, ugyancsak      alacsony,      3      %-os      kamatozású törlesztőrészletekkel      jogosultak      a      vételár kiegyenlítésére. 2.10.3.   Hátrányos    megkülönböztetést   jelentenek   a lakásbérlők  vonatkozásában,  mert  azokat  sújtja,  akik saját maguk vállalták lakásgondjuk megoldását. Ugyanakkor az állami  lakások bérének  összetétele nem változott, az ma sem  tartalmazza  a  lakástermelés  költségeihez  való hozzájárulást. 2.11.  A   támadott  rendelkezések  sértik  az  Alkotmány 70/A. §  (3)   bekezdését,  mert   az   intézkedések   az esélyegyenlőtlenségeket a különböző lakáshasználók között méginkább mélyítik. 2.12. A kifogásolt jogszabályok sértik az Alkotmány 70/E. § (1)  bekezdésében írt  és a szociális biztonsághoz való jogot deklaráló  alkotmányos rendelkezést, mert a kis- és középjövedelmű  bérből  és  fizetésből  élők,  továbbá  a nagycsaládosok, a  nyugdíjasok és  a  fiatalok  szociális biztonságát veszélyeztetik. 2.13. Végül  sértik a támadott rendelkezések az Alkotmány 70/I. §-ában írt, a közteherviselésre vonatkozó szabályt, mert  nincsenek   figyelemmel  a   jövedelmi  és  vagyoni viszonyoknak    megfelelő     közteherviselésben     való részvételre. 3.  Számos   indítvány  szerint  a  sérelmezett  törvényi rendelkezések  más  törvényekkel  állnak  ellentétben  és ezért alkotmányellenesek.  Ezek  szerint  a  jogalkotó  e szabályokkal megszegte  a  joggal  való  visszaélésnek  a Polgári Törvénykönyv  5. § (1) bekezdésében megállapított tilalmát, illetőleg  megsértette a  tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 20. §  a)   pontjában  írt   rendelkezést.   Több   indítvány hivatkozott a jogalkotási törvény már idézett szakaszaira is. 4. Végül  sok indítványozó  az  Alkotmánybíróság  korábbi határozataival  is   szembenállónak  ítéli   a   támadott törvényi szakaszokat.  Így egyes  indítványok hivatkoznak az un.  kamatadó tárgyában  hozott 5/1990.  (IV.  9.)  AB határozatra,  a   31/1990.  (XII.  18.)  AB  határozatra, továbbá   leggyakrabban   a   13/1990.   (VI.   18.)   AB határozatban     foglaltakra.      Az      indítványokban megfogalmazott álláspontok  szerint a  törvényalkotó  nem vette figyelembe  a sérelmes  jogszabályok megalkotásánál az Alkotmánybíróság idézett korábbi határozatait és ezért is    megállapítható     e     törvényi     rendelkezések alkotmányellenessége.                            II. 1. A  pénzügyminiszter az  Alkotmánybíróság megkeresésére adott  válaszában   kifejtette,  hogy  az  indítványokkal támadott törvényi  rendelkezések az  53/1982. (X.  7.) MT rendelet, majd  a 61/1985. (XII. 27.) MT rendelet alapján -  illetőleg   az  ezeket   megelőző   hasonló   tartalmú jogszabályok   alapján    -    kötött    hitelszerződések tekintetében    hoztak     változást.    E    jogszabályi rendelkezések szerint  a pénzintézet  a nála  elhelyezett lakossági  betétekből  nyújtott  kedvezményes  kamatozású lakáscélú   hitelt,   amelynek   kamatát   a   mindenkori jogszabályok, illetőleg az éves Hitelpolitikai Irányelvek határozták meg.  A  kamatok  tekintetében  a  szerződéses szabadság elve tehát nem érvényesült, így a módosítás sem a tulajdonképpeni  hitelszerződésekre,  hanem  a  korábbi jogszabályok tartalmára vonatkozik. 1989. január  1-vel a  106/1988. (XII. 26.) MT rendelet a fent  írt   jogszabályi  rendelkezéseket  hatályon  kívül helyezte  és   ezzel  a   kamat  mértéke  tekintetében  a pénzintézet mindenkori üzletszabályzataiban meghatározott nagyságrendű kamat  lépett. Ezt  követően is tartalmaznak ugyan a  hatályos jogszabályok  a lakásépítés és vásárlás feltételei  vonatkozásában   kedvezményeket,  a   kamatok tekintetében azonban már a piaci viszonyok érvényesülnek. Az  egyéb   építési  munkák   támogatására   a   többször módosított 49/1982.  (X.  7.)  PM-ÉVM  együttes  rendelet alapján ugyancsak kedvezményes kamatozású kölcsönt kaptak az állami,  szövetkezeti vagy  személyi tulajdonban  álló lakások    bérlői    is    a    lakásuk    felújításához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez. Az így elvégzett munkák meghatározott részét  - amelyet  a lakásügyi jogszabályok pontosan  körülírtak   -  jogosultak  voltak  a  lakbérbe beszámítani. A  119/1990. (I.  31.) MT  rendelet 7. § (3) bekezdése  alapján   az  így  elvégzett  munkák  lakbérbe beszámítható hányadát a bérbeadó legkésőbb 1993. december 31. napjáig  három egyenlő  részletben  köteles  a  bérlő részére megfizetni.  E  munkák  eredményeként  a  lakások használati értéke és használatbavételi díja is jelentősen emelkedett,  bérleti   díja  azonban   alíg  nőtt.  Ilyen körülmények között  a tulajdonos  állam  gazdagodása  nem következett be. A továbbiakban  a pénzügyminiszter  utalt  arra,  hogy  a lakástámogatás a  költségvetési kiadások  százalékában  a Nemzetközi Valutaalap  statisztikái szerint  olyan magas, amilyen arányú támogatás egyetlen ország költségvetésében sincs.  Az  összehasonlításban  szereplő  országok  közül egyetlen állam  költségvetésében 10  %-on felüli az ilyen célú   támogatási    arány   ( Szingapur ),    a   magyar költségvetés 16,3  %-ával szemben.  Ugyanakkor  a  Magyar Köztársaság  adósságterhei   nagymértékben  terhelik   az állami  költségvetést.   Az  adósság   teljesítése  és  a hitelképesség fenntartása  pedig ma  az ország elsődleges célja. Ehhez rendkívül kemény, a költségvetési kiadásokat csökkentő költségvetésre  van szükség.  Így nem  tartható fenn az  a korábban  bevezetett rendszer, amely szerint a lakáscélú  hosszúlejáratú  kölcsönök irreálisan  alacsony kamata  és   a  piaci   kamatok  közötti  különbözetet  a költségvetés téríti meg a pénzintézetek számára. Végül a  pénzügyminiszter a szociális jellegű kérdésekkel összefüggésben    kifejtette,     hogy     a     törvényi rendelkezésekkel    bevezetett    kamatemelés    jelentős ellentételezéssel  történt.   Hivatkozott  arra,  hogy  a költségvetés  az   önkormányzatok  részére  5,5  milliárd forint  támogatást  nyújtott  a  rászorultak  megsegítése céljára. 2. Az  igazságügyminiszter álláspontja szerint a támadott költségvetési   törvény   úgy   módosította   a   korábbi jogszabályi      előírásokon       nyugvó      szerződési hitelfeltételeket, hogy  az a  lakosság jelentős  részére kedvező megoldást  eredményezett. Ezt támasztja alá, hogy eddig  az   adósok  nagy   számban  fizették   vissza  az adósságukat az  50 %-os hitelelengedés mellett. A 15 %-os mértékű  kamat  pedig  a  jelenlegi  piaci  kamatnak  nem egészen 2/3-át jelenti, s ilymódon még mindig nem terheli meg olyan  mértékben az  adósok egy  részét, mint a piaci kamatok mellett törlesztő adósok egyre növekvő hányadát. Utalt ezzel  összefüggésben arra,  hogy azok  az  adósok, akiknek  nem   felel  meg   a  törvényben   megállapított megoldások egyike  sem, a  Polgári  Törvénykönyv  alapján vitathatják  a   beavatkozás   "kivételességét"   és   az érdeksérelmük orvoslását rendes bírósági úton kérhetik. Hivatkozott továbbá  arra, hogy a kedvezményes kamatozású lakáshitelek    eredetileg     sem    voltak    szociális intézkedések.  Ezek   biztosításakor  ugyanis   az  abban részesülők    szociális    rászorultságát,    kedvezőtlen szociális helyzetét nem vizsgálták. A szociális helyzetet kizárólag azzal  összefüggésben értékelték,  hogy  valaki jogosult  volt-e   un.  szociális   tanácsi   bérlakásra, illetőleg,   hogy    saját   tulajdonú    lakásmegoldását szövetkezeti, vagy OTP értékesítésű lakás vásárlása útján volt jogosult megoldani. Álláspontja    szerint     azonban    hosszabb     távon, perspektívikusan nem  tartható fenn az az állapot, hogy a lakosság egy  része alacsony  kamatot  fizet,  más  része viszont a magas piaci kamatokat fizeti meg a lakáshitelek törlesztése során.  A piacgazdaság  érvényesítését  ez  a fajta aránytalanság ugyanis nem segíti elő. Ugyanakkor ez a megoldás  eredményez a  családok szociális  helyzetében aránytalan különbségeket,  tekintettel arra,  hogy  az  a család,  aki   a  piaci  kamatok  mellett  fizeti  vissza lakáshitelét, jövedelmének  nagyobb hányadát  fordítja  a lakáshitel törlesztésére  mint az,  amelyik kedvezményes, fix kamatok mellett fizeti vissza tartozását.                           III. 1. A  Ptk. 226.  § (2)  bekezdésében írt rendelkezés első fordulata  szerint   jogszabály  a  hatálybalépése  előtt megkötött   szerződések    tartalmát   csak   kivételesen változtathatja meg. Az indítványokban  megfogalmazott álláspont  szerint ez a szabályozás lehetőséget  biztosít a szerződésekbe történő állami beavatkozásra,  ezért sérti  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált  jogállamiság elvét és ellentétben áll   az   Alkotmánybíróság   13/1990.   (VI.   18.)   AB határozatával a  piacgazdaság lényegi  elemének tekintett szerződési szabadság  elvével, így  az Alkotmány 9. § (1) bekezdése alapján is alkotmányellenes. 2. A  Ptk. 226. § (2) bekezdésének idézett fordulatát, az Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint,  a  226.  §  (1) bekezdésével    összefüggésben    kell    vizsgálni.    E jogszabályhely lehetőséget  teremt a  szerződésekbe  való állami beavatkozásra,  amikor  úgy  rendelkezik,  hogy  a jogszabály meghatározhatja  a  szerződés  egyes  tartalmi elemeit, és  kimondhatja, hogy  ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. A  szerződésekbe  történő  beavatkozás  lehetősége  és  a szerződési        szabadságnak        a        nemzetközi jogösszehasonlításban   is    felismerhető    korlátozása összefügg   azzal,    hogy   az   állami   szerveknek   a szerződésekkel kapcsolatos  magatartása a  gazdasági élet változásai    folytán     korunkban    világviszonylatban lényegesen  megváltozott.   Az  állam   a  polgári   jogi szerződések fontos  tényezőjévé vált. Az állam ma már sok esetben  nem   ad   teljesen   szabad   teret   a   felek megállapodásának,   hanem   törvényekben,   rendeletekben meghatározott szabályok útján különféle korlátokat szab a megállapodásoknak   és    meghatározza   a    szerződések tartalmát,  amelytől   a  felek   nem  térhetnek   el.  A szerződések területén tehát nagy átalakulás megy végbe, a szerződések "közjogiasodnak". Nemzetközi  tapasztalatok   egyértelműen  mutatják,  hogy összgazdasági,  továbbá   nemzetgazdasági  szempontok   a szerződési szabadság  közérdekű  korlátozását  esetenként szükségessé teszik.  A fejlett  kortársi jogrendszerekben ilyen     korlátozási      területek     különösen      a versenykorlátozások  joga,   a  kartelljog,  a  gazdasági erőfölénnyel való  visszaélés, a  szervezeti  egyesülések ellenőrzése, az  árszabályozás, a  szabványszerződések, a környezetvédelem, a  fogyasztóvédelem stb.  területei.  E szabályozási körökben  gyakran kétségessé  válik a  felek szerződéskötési szabadsága,  a szerződések  tartalmának a felek részéről  történő meghatározása,  sőt a szerződések tartalmának változatlanul maradása is. Kétségtelen,  hogy  az  ún.  szocialista  tervgazdálkodás átalakítása, a  piacgazdaság  megteremtése,  egyszóval  a rendszerváltás  ellentétes   irányú,   tehát   az   állam szerepének    csökkenését,     az     állami     befolyás visszaszorítását    eredményező     szabályozást     tesz szükségessé. Ez  a folyamat azonban nem eredményezheti az állami beavatkozás lehetőségének a teljes megszüntetését, hanem csak  a nemzetközi standardra való átállást, azaz a szocialista tervgazdálkodás  helyett a  liberális  modell megfelelő kiépítését.  Ebből pedig  az következik, hogy a Ptk 226. § (1) bekezdésében írt rendelkezés önmagában nem piacgazdaságellenes, mert ma már a szerződésekben - adott feltételek  esetén  e  modellben  is  -  keveredhetnek  a közjogi és  magánjogi elemek. Sőt a korszerű piacgazdaság kiépítésére  irányuló   törekvések  sikere   érdekében  - miközben az  állam szerepének visszaszorítása fokozatosan bekövetkezik -  elkerülhetetlen, hogy az állam az átmenet biztosítása érdekében  gyakrabban érvényesítse befolyását a  polgári   jogi  jogviszonyokban.   Erre  a   közelmúlt gazdasági  törvényhozásából   a   tisztességtelen   piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvényben, továbbá az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényben  is   találunk  példát.   Az  Alkotmánybíróság álláspontja  szerint   a  közjogi   és  magánjogi  elemek alkotmányos  egyensúlya   megfelelően   kialakítható   és fenntartható,   és    ez   az    egyensúly   az,   aminek alkotmányossági szempontból  relevanciája van és amelynek megítélésére az Alkotmánybíróságnak van hatásköre. 3.  Ugyanígy   önmagában  nem   piacgazdaság  ellenes  az indítványokkal támadott  226.  §  (2)  bekezdésének  első fordulatában   írt    rendelkezés,    mert    az    állam beadvatkozásának -  adott  feltételek  fennállása  esetén meglevő  -   lehetősége  vonatkozik   a   már   megkötött szerződésekre is.  Különösen  a  hosszú  évekig  fennálló szerződési jogviszonyokra  ugyanis a jelentős gazdasági - esetleg  politikai   -,  pénzügyi   és  egyéb  társadalmi változások  nyilvánvalóan   hatást  gyakorolnak  (háború, válság,   infláció,   politikai   kockázatok,   gazdasági lehetetlenülés stb). A szerződéskötéskor előre nem látott körülmények  lényegesen   megváltoztathatják  a  szerződő felek helyzetét,  a jogok  és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára  rendkívül terhessé  vagy  egyenesen lehetetlenné tehetik  a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a szerződés teljesítését. Ezekben az  esetekben tehát  az állami  beavatkozásra,  a szerződési     kötelezettségek            átértékelésére, megváltoztatására,     esetlegesen      a     szerződések megszüntetésére kifejezetten szükség van. Minden olyan  szerződés, amelyet  a szerződés  megkötését követően   nem   rögtön   teljesítenek,   bizonyos   fokú kockázatot jelent  a  felek  számára.  A  szerződéskötést követően ugyanis  olyan változások  állhatnak be, amelyek eredményeként a  szerződés gazdasági  egyensúlya teljesen felborulhat,  de   legalábbis  jelentős   aránytalanságok következhetnek   be.   Ha   ezeket   a   szerződő   felek megállapodásukkal,   szerződésmódosítással   nem   tudják rendezni, ezek  kiküszöbölése ugyancsak  a  szerződésekbe történő beadvatkozást  teheti szükségessé.  A beavatkozás történhet bírói úton és történhet törvényi vagy rendeleti úton is.  A bíróság  feladata egy-egy  konkrét  szerződés megbomlott  egyensúlyát   helyreállítani.  A   társadalmi méretű változásoknak  a szerződések nagy tömegét azonosan érintő következményeit  azonban az  egyes peres eljárások keretei között  nem lehet  célszerűen megoldani,  itt már indokolt, hogy  a  törvényhozás  dolgozzon  ki  általános megoldást. A Ptk  226.  §  (2)  bekezdésében  írt  rendelkezés  első fordulatának  tehát  az  a  funkciója,  hogy  a  fennálló szerződések   szolgáltatási   egyensúlyának   felborulása esetén  az   állami  beavatkozást  társadalmi  méretekben lehetővé tegye.  Ugyanennek a beavatkozásnak a lehetősége a Ptk  241. §-a alapján az egyes-egyedi jogviszonyokban a bíróság részére  is adott.  Eszerint a bíróság jogosult a szerződést módosítani, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően  beállott  körülmény  folytán  a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A  törvényhozó   feladata  meghatározni   és  felelőssége eldönteni, hogy  melyek azok  a  területek,  amelyeken  a beavatkozás    már     jogalkotási    követelmény.     Az Alkotmánybíróság feladata azonban azoknak a határoknak az elbírálása, amelyek  között  az  állami  beavatkozás  nem alkotmányellenes. 4. A  szerződési szabadság  - amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos  jognak tekint  - érvényesül  abban az általános szabályban,  amelyet a Ptk 200. § (1) bekezdése rögzít. Eszerint  a szerződés  tartalmát a felek szabadon állapítják     meg,     a     szerződésekre     vonatkozó rendelkezésektől egyező  akarattal eltérhetnek.  A  felek szerződési akarata a szerződés megkötésekor nyilvánvalóan az, hogy  a szerződéskötéskor  fennálló külső  feltételek mellett    kivánják     szerződési     kötelezettségeiket teljesíteni,  illetve  a  felek  a  szerződéskötéskor  az esetleges  későbbi   változások  ésszerűen   előrelátható kockázatának viselésére  vállalkoznak. Ha  viszont ezek a feltételek  lényegesen   megváltoznak,  a  szerződésekkel kapcsolatos alapvető feltételezés szűnik meg. Ilyenkor az adott változások  mellett az  eredeti tartalommal már nem méltányos a  szerződés  teljesítését  kikényszeríteni,  a szerződéses kötelezettségeket  fenntartani, mert  egészen mássá vált a szolgáltatás terhe, illetőleg a szolgáltatás és  ellenszolgáltatás   aránya,  mint   amit  a  felek  a szerződésben   kikötöttek.    A   körülmények    lényeges megváltozása  miatt   tehát  a   szerződés  lebonyolódása lényegesen eltérhet  a  szerződéskötéskor  megfogalmazott céltól,  így   a  szerződés   eredeti  feltételeiben  már teljesíthetetlen, megvalósíthatatlan.  Erre az  esetre  a clausula   rebus   sic   stantibus   tételét   alkalmazva lehetősége van a bíróságoknak a szerződés módosítására, a Ptk 241.  §-a alapján. Ilyenkor a bíróságnak az egyik fél szolgáltatásának az  elnehezülésével szemben  a másik fél szerződésbe vetett  bizalmát kell  mérlegelnie és  ezeket egyeztetve  a  szerződési  terheknek  egy  új,  méltányos elosztását kell megoldania. A Ptk 241. §-ához hasonló - általánosabb megfogalmazású - generálklauzula   a   Ptk   226.   §   (2)   bekezdésének "kivételességi" formulája,  amelynek alapján jogszabály a hatályba lépése  előtt  megkötött  szerződések  tartalmát kivételesen    megváltoztathatja.    Mind    az    egyedi jogviszonyok, tehát egy-egy konkrét szerződés tartalmának megváltoztatása, mind  pedig  a  jogviszonyok  társadalmi méretű, tehát  jogszabály útján  történő  megváltoztatása csak  alkotmányos   keretek  között   történhet  meg.   A változtatás  alkotmányos   garanciája  pedig   az  egyedi jogviszonyok  tekintetében   a  bírói,   a   jogviszonyok társadalmi  méretű   megváltoztatása  körében   pedig  az alkotmánybírósági kontroll. Az   Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   tehát   a kivételességet -  amelynek fennállása  esetén  a  meglevő jogviszonyok  tartalma  jogszabály  útján  módosítható  - éppúgy esetenként,  jogszabályonként kell vizsgálni, mint a bírósági szerződésmódosítás alkalmazhatóságát az egyedi jogviszonyokban. Jogszabályonként  külön-külön eldöntendő kérdés  tehát   az,  hogy  mikor  felel  meg  a  fennálló szerződési  kapcsolatokba   való  állami  beavatkozás  az Alkotmánynak, illetőleg  az előbbi  szempontoknak.  Ennek eldöntése elsősorban  a  törvényhozó  felelőssége,  de  a beavatkozás alkotmányosságát  az  Alkotmánybíróság  dönti el. Az állam  jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak    ugyanolyan     feltételek    fennállása    esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a  bírósági úton  való szerződésmódosítás  is megköveteli. Erre  pedig a  clausula rebus  sic stantibus tételét alkalmazva kerülhet sor. A már  fennálló szerződések  tartalmának jogszabály útján való   megváltoztatása   tehát   általában   csak   akkor kivételes,  ha   a  szerződéskötést   követően   beállott körülmény folytán  a szerződés  valamelyik  fél  lényeges jogos  érdekét   sérti,  a   körülményváltozás  nem  volt ésszerűen előrelátható,  ugyanakkor  túlmegy  a  normális változás kockázatán  és a  beavatkozás társadalmi  méretű igényt elégít ki. Azt, hogy a Ptk 226. § (2) bekezdésében biztosított   felhatalmazás    alapján   a    beavatkozás feltételei      alkotmányosan       fennállnak-e,      az Alkotmánybíróság jogosult  eldönteni, ugyanúgy,  ahogy  a konkrét szerződésekben  a Ptk 241. §-a alapján esetenként azt a bíróság is teszi. Kétségtelen,  hogy   a  Ptk   226.  §   (2)  bekezdésének "kivételességi"  formulája   inkább  az  ún.  szocialista tervgazdálkodás formulája  és nem  a piaci viszonyokra, a piacgazdaságra  szabott   kategória.   A   már   fennálló szerződési     jogviszonyok     jogszabállyal     történő megváltoztathatóságának bármilyen  megfogalmazása azonban csak generálklauzula  útján történhet.  A generálklauzula pedig -  ha annak  meg vannak  az alkotmányos garanciái - önmagában nem  alkotmányellenes, így  a Ptk  226.  §  (2) bekezdése sem  áll ellentétben  sem az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével,  sem   pedig  a   9.  §   (1)  bekezdésében foglaltakkal,      ezért      az      alkotmányellenesség megállapítására  irányuló   indítványok  e  vonatkozásban alaptalanok.                            IV. 1.  A   támadott  költségvetési  törvénynek  a  lakáscélú kölcsönök kamatairól  rendelkező hatodik  része, a 64-68. §-okban írt  rendelkezések  változást  hoztak  azoknak  a kölcsönöknek  a  kamata,  törlesztő  részlete,  illetőleg adósság  összege   tekintetében,  amelyeket  az  Országos Takarékpénztár,  vagy   a  Takarékszövetkezet   az  1988. december 31.  előtt hatályban  volt jogszabályok  alapján lakásépítés,  lakásvásárlás  vagy  egyéb  építési  munkák céljára nyújtott.  A törvény  a változást  a 3,5 %-ot meg nem haladó,  illetőleg az  annál magasabb, de nem változó kamatozású  kölcsönök   tekintetében   rendelte   el   és alternatív -  a törvényben megállapított határidőn belüli választási  -  lehetőséget  biztosított  az  adósoknak  - bizonyos  ellentételezések   mellett   -   a   hátralékos kölcsöntartozások,  illetőleg  azok  egy  részének  emelt kamatok melletti  visszafizetésére. A  kamatmentes és  az 1 - 3,5 %-os  kamatozású kölcsönök törlesztésére az 1991- es évre  pedig úgy rendelkezett, hogy ez évben egységesen havonta 1500  Ft-tal többet kell az adósoknak megfizetni, mint    a    kölcsönszerződésben    meghatározott    havi törlesztőrészlet. 2. Az  ismertetett törvényi  rendelkezések a fent idézett lakásépítési  (korszerűsítési)  illetőleg  lakásvásárlási konstrukciók    pénzügyi     feltételeiről     rendelkező jogszabályok  tekintetében   hoztak  változást.   Ezek  a jogszabályok - legutóbb a 61/1985. (XII. 27.) MT rendelet - a  lakáscélú kölcsönök  összes feltételeit - ideértve a bankkölcsönök,  a  munkáltatói  kölcsönök  és  a  tanácsi támogatások lényeges  elemeit  is  -  megállapították.  A jogszabályok  azonban   nemcsak  a   kölcsönfeltételekről rendelkeztek, de  a jogszabály  jelölte  ki  a  szerződés alanyait,  éspedig   előbb  csak   az  OTP-t,   utóbb   a takarékszövetkezetet   is,    mint    az    állami-    és bankkölcsönöket folyósító hitelezőket, továbbá - évenként és  konstrukciókként   változóan  -   az  adósok  (vevők, építtetők stb.)  körét. A  jogszabály megszabta továbbá a kölcsönök  céljait,  felhasználási  módját,  a  nyújtható kölcsönök felső határát, a kölcsönök lejáratát és a kamat feltételeit.   Végül    meghatározta   a   jogszabály   a részlettörlesztések szempontjait,  sőt még  az  e  körben nyújtható    kedvezményeket     (halasztás,    mérséklés, felfüggesztés stb.) is. Az ismertetett  jogszabályok tehát nemcsak a kedvezményes kamatfeltételeket, hanem az építési (lakásvásárlási stb.) célú hitelszerződések  minden  feltételét  meghatározták, azaz a  felek közötti  hitelszerződések  joszabály  által "diktált"   és    standardizált   általános    szerződési feltételek,        jogszabály        által        kiadott "blankettaszerződések" voltak. 3.  E   jogszabály  által   diktált  feltételeken  nyugvó kölcsönszerződések a  felhatalmazott pénzintézetek  és az adósok között jöttek létre. Ugyanakkor ezek a szerződések összetett jogviszonyokat is mutatnak. Az  összetett  jogviszonyokban  két  szerződési konstrukció áll fenn: egyfelől egy bizományi szerződéshez hasonló  jogviszony   az  állam   és   a   felhatalmazott pénzintézet  között,   másfelől  egy  kölcsönszerződés  a felhatalmazott pénzintézet  és a lakásépítő (lakásvásárló stb.) között. Mindkét jogviszony, így a támadott törvényi rendelkezésekkel  érintett   hitelszerződés,  továbbá   a mögöttes -  az  állam  és  a  felhatalmazott  pénzintézet közötti -  jogviszony jogszabályon,  illetőleg jogszabály által   diktált   (blanketta)   szerződési   feltételeken alapszik. A mögöttes  jogviszonynak lényeges jogszabályi-szerződési eleme,  hogy  a  kedvezményes  kamatozású  hosszúlejáratú állami kölcsönök kamatkedvezményből adódó terheit a állam viseli és  a kedvezményes  és banki  kamat különbözetét a hitelszerződések        megkötésére        felhatalmazott pénzintézeteknek  megtéríti   [61/1985.  (XII.   27.)  MT rendelet 2. § (3) bekezdése]. 4.  A   kedvezményes  kamatozású   lakáshitelekről  szóló rendelkezések a kölcsönöket a lakossági megtakarításokból rendelték fedezni.  Az évekkel  ezelőtti hitelszerződések megkötésekor ugyanis  a  lakossági  betétállomány  erősen meghaladta az OTP és a takarékpénztárak által folyósított hiteleket. Ez a helyzet azonban mára gyökeresen megváltozott. Az OTP korábbi  monopolhelyzete  megszünt,  a  lakosság  számára ugyanakkor -  a piacgazdaság felé történő elmozdulással - sokféle befektetési, értékmegőrzési lehetőség kínálkozik. A kamatkorlátozó  rendelkezéseket  az  állam  jogszabályi úton felszámolta  és  a  lassan  bontakozó  versenyben  a bankok -  gazdasági kényszerűségből  - kénytelenek ma már olyan  kamatfeltételeket   kínálni   a   magánbetevőknek, amelyek üzleti, piaci szempontokon nyugszanak. Ugyanakkor az  OTP (és  a takarékpénztárak)  régi  adósai továbbra is  az eredeti  hitelszerződések  által  előírt, immár  nagyon  alacsony  nominálkamatot,  valójában  -  a nagyarányú   infláció   folytán   -   rendkívül   negatív reálkamatot fizettek tartozásuk fejében. Az állami költségvetés ezzel a mai magas betétkamatláb és az  egykori   alacsony  lakásépítési   (vásárlási   stb.) kölcsönkamatláb    nagy     eltérése    miatti     súlyos veszteségeknek  az   OTP  és  a  takarékpénztárak  javára történő    megtérítésére    kényszerült,    mert    ennek szubvencionálását   a    fent   idézett   jogszabályokban vállalta. A  támadott   törvényi  rendelkezésekkel  megváltoztatott hitelszerződések háttérjogviszonya,  azaz az  állam és az OTP (és a takarékpénztárak) közötti tartós jogviszonyok a felektől  független,  elsősorban  a  piacgazdaságra  való áttérésekben rejlő külső körülmények miatt - előre ki nem számítható módon  - a törvényhozó szerint olyan mértékben változtak   meg,    hogy   a   jogviszonyok   változatlan tartalommal való  fenntartása elviselhetetlenné  vált  az állam (az állami költségvetés) számára. Fentebb, a  Ptk 226.  § (2)  bekezdése első  fordulatának alkotmányossági  elemzése   során   az   Alkotmánybíróság rámutatott arra,  hogy az állam általában csak ugyanolyan feltételekkel teheti  meg az általa jogszabályban kiadott blankettaszerződések tartalmának a megváltoztatását, mint amilyen feltételek  fennállása  esetén  a  szerződés  más felei   kérhetik    a   bíróságtól    -   a   rebus   sic stantibusklauzulájára   alapítottan    -   a    szerződés módosítását.  Ha   ugyanis  az   állam  a   polgári  jogi jogviszonyokban közvetlenül vesz részt, ezt alkotmányosan csak  ugyanolyan  feltételek  mellett  teheti  meg,  mint amilyen feltételeket  az általa kiadott jogszabályokban a polgári  jogi   jogviszonyok  egyéb   résztvevői  számára megszab (egyenjogúság, mellérendeltség stb.). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezek a feltételek a hosszúlejáratú  lakáscélú hitelszerződések tekintetében valóban   bekövetkeztek.    A   15-20-25    évre   kötött szerződéseknél   a    felek   nyilvánvalóan    kockázatot vállaltak.    Vállalták     a    körülmények     jelentős megváltozásának a  kockázkatát, vállalták továbbá azt is, hogy alávetik  magukat az immanens szerződési igazságnak. A szerződési igazság pedig a szolgáltatások egyensúlyának előre nem  látható felborulása, a szerződés tartalmát adó jogok  és   kötelezettségek  aránytalanná  válása  esetén beavatkozást  követel.   A  beavatkozásnak  a  szerződési feltételrendszer megváltoztatásával az aránytalanságot, a lényeges jogsérelmet kell kiküszöbölnie. A  lejátszódó  társadalmi  változások,  a  rendszerváltás nyilvánvalóan   rendkívüli   kockázatot   jelentenek.   A rendszerváltással a  költségvetési kiadásokból  16,3 %-ot elfoglaló  lakáscélú   kiadások  az  állami  költségvetés számára  tarthatatlanná,   elviselhetetlenné  váltak.   A hitelszerződések  mögöttes   jogviszonyában  tehát  olyan lényeges változás következett be, amely az egyik fél - az állam - lényeges jogos érdekének a sérelmével jár. A  blankettaszerződések   jogszabályi  kibocsátásakor,  a kedvezményes   kamatozású,    hosszúlejáratú    kölcsönök kamatkedvezményéből  adódó   terhek   felvállalásakor   a szerződő felek - így az állam is - csak abból indulhatott ki (mert  ezek voltak  a szerződéskötéskori körülmények), hogy  a   felhatalmazott  pénzintézeteknek   megtérítendő kamatkülönbözet az  akkori 1-3,5  % és  5-6 %  kamatlábak különbözete. A  körülmények lényeges megváltozása folytán (kamatmaximumok feloldása, piacgazdaság, verseny) azonban ez  a   különbözet  az   1-3,5   %-os   és   28-32   %-os kamatlábkülöbözetre nőtt. Így az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Ptk 226. § (2) bekezdése alkalmazási feltételei és a kivételesség az indítványokkal    támadott     törvényi     rendelkezések tekintetében  fennállnak,   mert   a   szerződéskötéseket követően -  elsősorban a rendszerváltással összefüggésben - a háttérjogviszonyban beállott változások eredményeként a   hitelszerződésekben   kialakult   aránytalanságok   a szerződések   társadalmi   méretű   megváltoztatását,   a szerződés terheinek  a szerződő  felek közötti arányosabb elosztását teszik szükségessé. E körben nyomatékosan utal arra az Alkotmánybíróság, hogy a felek  szerződési kockázatvállalásához hozzá tartozott, hogy a  tartós vagy  elhúzódó  jogviszonyok  tekintetében mind a  bírói, mind  pedig a  törvényi szerződésmódosítás lehetősége a  Ptk hatályos  szabályaként  létezett,  azaz benne    volt     az    élő    joganyagban.    A    felek kockázatvállalásának tehát  erre is ki kellett terjednie. Az  Alkotmánybíróság   ezért  a   támadott  törvénnyel  a fennálló szerződésekbe történt beavatkozás kivételességét alkotmányosnak ítéli.                            V. 1. A  továbbiakban az  Alkotmánybíróság az indítványokban megfogalmazott egyéb  alkotmányossági érvek és szempontok alapján az alábbiakra mutat rá. 1.1. Az  Alkotmány 2.  § (1)  bekezdése szerint  a Magyar Köztársaság   független,    demokratikus   jogállam.    A jogállamiság alkotmányos deklarálása tartalmi kérdésekben tovább utal  az egyéb,  nevesített alkotmányos elvekre és jogokra. Az  Alkotmánybíróság   szerint  az  Alkotmány  9.  §  (1) bekezdésének   tartalmába   integrálódik   a   szerződési szabadság, amely  ezáltal része a jogállamiságnak. Így az indítványokban megfogalmazott  alkotmányjogi  probléma  a jogállamiság elvéből közvetlenül nem vezethető le. Nem alkalmas  erre egyébként  az Alkotmánybíróság által a jogállamiság egyik tartalmi elemének tartott jogbiztonság kritériuma  sem.   A  jogbiztonság   a  jog  viszonylagos stabilitását  jelenti,  amely  azonban  nem  abszolút.  A mostani      rendszerváltásban       az      Alkotmánnyal összeegyeztethetetlen  jogszabályok  alkotmányos  keretek közötti revíziója  a jogállamiságnak  éppúgy  kritériuma, mint a  korábbi  jogszabályok  -  és  az  azokon  alapuló jogviszonyok - időtállósága. Mivel az  állam -  a fentiek  szerint -  a Ptk 226. § (2) bekezdése alapján  a támatott  törvényi  rendelkezésekkel érintett     szerződések      tartalmát     alkotmányosan változtathatta meg,  a jogállamiság elvéből a sérelmezett rendelkezések alkotmányellenessége nem vezethető le. 1.2.  A   támadott  törvényi   rendelkezések  nem  állnak ellentétben az  Alkotmány 7.  § (1)  bekezdésével sem. Az Alkotmány e  rendelkezése szerint  a  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja   a  nemzetközi  jog  általánosan elismert  szabályait,   biztosítja  továbbá   a   vállalt nemzetközi  jogi   kötelezettségek   és   a   belső   jog összhangját.  Az   Alkotmánybíróság  utal  arra,  hogy  a nemzetközi jog  ugyan a  pacta sunt  servanda,  vagyis  a szerződések  tiszteletben   tartásának  elvére  épül,  de ismeri az  előzőekben  már  többször  idézett  rebus  sic stantibus  clausulát  is  abban  az  értelemben,  hogy  a szerződéskötéskor    fennálló     körülményekben    utóbb bekövetkező olyan  jelentős változások,  amelyek a  felek jogainak   és   kötelezettségeinek   arányát   lényegesen megváltoztatják,    jogalapot     adnak    a    szerződés módosítására. A  kamatemeléssel kapcsolatos rendelkezések a belső jog normái, ezeknek a nemzetközi jog normáival és a   vállalt   nemzetközi   kötelezettségekkel   semmiféle összefüggése nincs.  Az indítványokban  megfogalmazott az az álláspont pedig, amely szerint az alkalmazott megoldás a nemzetközi  gyakorlatban példátlan,  nem  a  nemzetközi (államközi)  gyakorlatra  vonatkozik,  hanem  a  külföldi gyakorlatra, és  mint ilyen,  az Alkotmány  7. §-ának (1) bekezdése szempontjából  irreleváns.  Alkotmányellenesség tehát ezen az alapon sem áll fenn. 1.3. A  JAT megsértése  [Alkotmány 7. § (2) bekezdése] az Alkotmánybíróság gyakorlata  szerint önmagában  nem teszi alkotmányellenessé  a   jogszabályt,  csak  az  Alkotmány valamely rendelkezésével való kapcsolatában. A JAT  hivatkozott 12.  § (2)  bekezdése -  amely szerint jogszabály a  kihirdetését megelőző  időre nem állapíthat meg kötelezettséget  - a  jogállamiság  egyik  kritériuma [Alkotmány 2. § (1) bekezdés]. A   támadott    rendelkezések   azonban   visszamenőleges hatályúként nem  értelmezhetők. A  kamatemelés a  meglevő jogviszonyokat  a   jövőre  nézve  módosítja.  A  törvény ugyanis  -   bár  a  kihirdetést  megelőzően  keletkezett jogviszonyokba ágyaz be új kötelezettségelemet - a jövőre szól.   Ez   pedig   nem   ellentétes   a   JAT   idézett rendelkezésével. A JAT-nak  az indítványokban  még  felhívott  12.  §  (3) bekezdését - amely szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a  jogszabály   alkalmazására  való   felkészülésre  -  a támadott törvényi  rendelkezések  nem  sértették  meg.  A pénzügyi tárca időközbeni intézkedése folytán az érintett kölcsönadósoknak két  hónap állt  rendelkezésre,  hogy  a hitelszerződésekkel    kapcsolatos    jognyilatkozataikat megtegyék, ez  az idő  pedig megfelelőnek  és elegendőnek minősül,     így     meghatározása     nem     tekinthető alkotmányellenesnek. 1.4. Az  Alkotmány 8.  § (1)  bekezdése szerint  a Magyar Köztársaság   elismeri    az   ember    sérthetetlen   és elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. A szerződési  szabadság a  piacgazdasággal összefüggésben nyert az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak szerint alkotmányos értéktartalmat.  A szerződési szabadság tehát a  piacgazdaság   egyik  lényegi   eleme,  amely  azonban alkotmányos  alapjognak   nem   tekinthető.   Alkotmányos alapjogi  státusza   a  szerződési   szabadságnak  önálló alkotmányos jogként  való  felfogásából  sem  következik. Következésképpen a  szerződési szabadságra az alkotmányos alapjogi  értékrendben   helyet  foglaló  jogosultságokra vonatkozó sérthetetlenségi, érinthetetlenségi alkotmányos tétel sem  irányadó. A  szerződési  szabadság  -  a  fent kifejtettek szerint - alkotmányosan még lényegi tartalmat illetően is  korlátozható, amennyiben  a korlátozás végső eszközének fennállnak az alkotmányos indokai. E   szempontokra    figyelemmel   a   támadott   törvényi rendelkezések alkotmányellenessége  az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése alapján sem állapítható meg. 1.5. A  költségvetési törvénnyel  érintett  szerződésekbe való állami  beavatkozás  megengedhetőségét  és  határait elsősorban   az   Alkotmány   9.   §   (1)   bekezdésének kontextusában kell vizsgálni. Az Alkotmány  szerződési szabadságot  integráló 9.  § (1) bekezdése  -   a  fentebb  kifejtettek  szerint  -  eleve korlátozható  feltételeket   tartalmaz.   A   szerződések tartalmi megváltoztathatósága  ugyanis az elv korlátja; a változtathatóság kivételességének viszont az Alkotmányban meghatározott és  az Alkotmánybíróság  által  ellenőrzött korlátai vannak. A  korlátozás  "kivételességének"  alkotmányos  indoka  - ugyancsak a  fent részletesen  kifejtettek  szerint  -  a rendszerváltással összefüggésben  a rebus  sic  stantibus clausulája,    azaz     a    hitelszerződések    mögöttes jogviszonyában a  felektől független,  külső  körülmények olyan   lényeges   megváltozása,   hogy   annak   folytán alapvetően megváltoztak  a  jogviszony  tartalmát  kitevő jogok és  kötelezettségek arányai,  az  állam  számára  a kedvezményes  lakáskamatok   és  a   piaci   hitelkamatok különbözetének szubvencionálása  elviselhetetlenné  vált. Így   a    jogszabályokon   nyugvó   blankettaszerződések feltételeinek  részbeni   törvényi   megváltoztatása   az Alkotmány 9.  § (1)  bekezdése alapján  is  alkotmányosan történt. 1.6.  A   vállalkozás  jogát   és  a   gazdasági  verseny szabadságát támogató,  az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében írt    rendelkezés    a    szerződési    szabadságot    a versenyszabadsággal   összefüggésben    védi.   A   fenti fejtegetések folytán azonban a hitelszerződésekbe történt állami  beavatkozás   a  jogviszonyokat   éppen  a  piaci viszonyok irányába  tolta  el.  A  piacgazdaság  irányába történő elmozdulás  tehát  összhangban  áll  az  itt  írt alkotmányos   tétellel,   így   az   állami   beavatkozás alkotmányos korlátja e szakaszból sem vezethető le. 1.7.  A   tulajdonhoz  való  jog  [Alkotmány  13.  §  (1) bekezdés]  a  szerződésekbe  való  állami  beavatkozásnak nyilvánvalóan határt szab. A tulajdonjog mint alkotmányos alapjog   és   a   támadott   törvényi   rendelkezésekkel kapcsolatos szerződésmódosítási  probléma között  azonban tartalmi összefüggés nincs. Az  indítványoknak   a  jelzálogjogi   és  egyéb  további terhekkel és  tulajdoni korlátokkal  kapcsolatos érvelése alkotmányjogilag      ugyanakkor       súlytalan.       A kölcsöntartozások erejéig a hitelszerződések jogosultja - beleértve a  kamattartozásokat is - a szerződéskötésekkel egyidejűleg törvénynél  fogva bejegyzett  zálogjogosulttá vált.  A  jelzálogjog  járulékos  természetű:  terhesebbé válása  csak   akkor   alkotmányellenes,   ha   maga   az alapjogviszony is az. Alkotmánysértés tehát  a tulajdon  alkotmányos védelmével összefüggésben sem állapítható meg. 1.8. Az  Alkotmány 15.  §-a szerint  a Magyar Köztársaság védi a  család intézményét,  a 16.  §-ban írt rendelkezés alapján pedig  a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az  ifjúság   létbiztonságára,   védelmezi   az   ifjúság érdekeit.  Ezekkel  az  alkotmányos  elvekkel  azonban  a támadott törvényi rendelkezések nincsenek összefüggésben. A törvényi úton történt szerződésmódosítások sem a család intézményét, sem  az ifjúság  érdekeit alkotmányellenesen nem sértik.  Az Alkotmány  e rendelkezéseinél egészen más védett értékekről  van szó,  mint amely  jogviszonyokra a sérelmezett   törvényi    szabályok   vonatkoznak.   Jogi összefüggés hiányában  az alkotmányellenesség fennállását megállapítani nem lehet. 2. A  jogokból való  egyenlő részesedést  védő  Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar  Köztársaság biztosítja a  területén tartózkodó minden személy számára az  emberi,  illetve  az  állampolgári  jogokat,  bármely megkülönböztetés,  nevezetesen  faj,  szín,  nem,  nyelv, vallás,  politikai   vagy  más   vélemény,  nemzeti  vagy társadalmi  származás,   vagyoni,  születési  vagy  egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. 2.1. Az  egyenlőség követelménye  -  az  idézett  szabály szerint  -   a  jog  általi  egyenlőként  való  kezelésre irányuló alkotmányos elv, amelybe nem értelmezhető bele a személyek  vagyoni   egyenlősége.  A   meg  nem  engedett megkülönböztetés  tehát   a   törvényi   rendelkezésekkel érintettek körén belül nem állapítható meg. A gazdasági  egyenlőtlenség és  az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdése között  ugyanis összefüggés  nincs. Az  a tény, hogy a  rosszabb anyagi  helyzetűek  a  kedvezőbb  anyagi pozícióban  levőkhöz   képest  hátrányosabb   körülmények között     vannak,      nem      az      alkotmányellenes megkülönböztetésből,    hanem    a    társadalmigazdasági egyenlőtlenségekből    fakad.    Mivel    a    materiális egyenlőtlenség alkotmányosan  nem tiltott,  a sérelmezett jogi szabályozás  technikájában és koncepciójában meg nem engedett megkülönböztetést  nem tartalmaz.  A  bevezetett változtatás a hiteladósokat egyenlőként kezeli. 2.2. Meg  nem engedett,  "kedvezményezett jogelosztás" az állami  lakásokat  megvásárló,  azokban  bennlakó  bérlők tekintetében sem  állapítható meg  a sérelmezett törvényi rendelkezésekkel érintettekkel szemben. Az egyenlőtlenség ugyanis itt  a jogi  konstrukciók különbözőségéből  és  a lakástulajdonszerzés pozícionális eltéréseiből fakad. A  bérlőknek   értékesített  állami  lakások  esetében  a tulajdonosi jogok  gyakorlásáról és  ennek egy  speciális módjáról  van   szó.  E   konstrukcióban  az  állam  mint tulajdonos az  egyébként mobilizálhatatlan lakásainak egy részét  értékesíti   a  lakásokban  lakó  bérlők  részére részletvétel formájában. Az egyenlőként  való kezelés  kérdése  tehát  az  egészen különböző jogi  helyzeteket illetően  fel sem  merül.  Az egyik  esetben   egy,  a  bérlőknek  adott  részletvételi kedvezményről   van    szó,   amelynek   igénybevételével bérleményüket  az   államtól  megvásárolhatják,  a  másik esetben  pedig  olyan  hitelszerződésekről,  amelyeket  a lakással   nem    rendelkezők   vettek    igénybe   lakás megszerzéséhez    a    fent    részletesen    ismertetett jogszabályon nyugvó  blanketta-szerződésekkel. Az  előbbi esetben egy  privatizációs jogi konstrukcióról, az utóbbi esetben   az    állampolgárok   lakásszerzésének   állami támogatásáról van  szó. Márpedig  az egyik  esetre  adott kedvezmények  jogszagbályi  korlátozása  az  egészen  más kedvezményrendszer  összefüggésében  nem  diszkriminatív, így az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését nem sérti. 2.3. Végül a fentiekhez hasonlóan helyzeti különbséget és nem alkotmányosan tiltott jogi megkülönböztetést jelent a lakásbérlőkre vonatkozó  jogi szabályozási koncepció és a hitelszerződésekkel  kapcsolatos   -  támadott   -   jogi rendezés.  Ahogy   erre  az   Alkotmánybíróság  már  több határozatában  is   rámutatott,  a   meg   nem   engedett megkülönböztetés  alkotmányos   tilalma  csak  az  azonos szabályozási koncepción  belüli  diszkrimináció  esetében merül fel,  így hátrányos  megkülönböztetést  a  támadott törvényi rendelkezések  az alkotmányos elvek sérelmével a lakásbérlők és a lakásvásárlók között nem idéztek elő. 3. Nincs  tartalmi összefüggés a támadott jogszabályok és az Alkotmány  70. §  (3) bekezdése között sem. Eszerint a Magyar  Köztársaság  a  jogegyenlőség  megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek     kiküszöbölését            célzó intézkedésekkel is segíti. Ez   az    alkotmányos   rendelkezés    a   jogegyenlőség érvényesülését segítő  szabály és  nem a  kedvezőtlenebb, hátrányosabb       anyagi,       vagyoni       helyzetűek esélyegyenlőtlenségének    a     kiküszöbölését     célzó intézkedések kívánalmát jelenti. Az  esélyegyenlőtlenség   kiküszöbölését   célzó   állami feladatok,   továbbá   alkotmányosan   megkivánt   állami intézkedések és  a sérelmezett rendelkezések között tehát tartalmi összefüggés  nincs,  így  alkotmányellenesség  e vonatkozásban sem állapítható meg. 4.      A       támadott      törvényi      rendelkezések alkotmányellenességének   a    megállapítására   -   azok szociális hatásával  összefüggésben - az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ával kapcsolatban sem látott alapot. 4.1. Az  Alkotmány 2.  §-ának  (1)  bekezdése  szerint  a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Ez a deklaráció  nem   hivatkozik  a   szociális  jogokra.  Az Alkotmány preambuluma  - amelyből egyébként sem vezethető le  direkt   módon  alkotmányos  jog  -,  az  alkotmányos szabályozást illetően  fogalmaz meg  célokat,  így  abból törvényi rendelkezések  alkotmányellenessége  közvetlenül nem következtethető. 4.2. Az  Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság  állampolgárainak   joguk  van   a  szociális biztonsághoz; öregség,  betegség, rokkantság,  özvegység, árvaság    és     önhibájukon     kívül     bekövetkezett munkanélküliség  esetén   a   megélhetésükhöz   szükséges ellátásra jogosultak.  A (2)  bekezdés szerint  a  Magyar Köztársaság     az     ellátásra     való     jogot     a társadalombiztosítás  útján   és  szociális   intézmények rendszerével valósítja meg. Az    idézett    rendelkezésekkel    összefüggésben    az Alkotmánybíróság  -   az  indítványokban   megfogalmazott sérelmek kapcsán  - a  szociális  biztonsághoz  való  jog kérdéseit vizsgálta  és  értelmezte,  mert  nyilvánvalóan jogilag csak ez releváns. Álláspontja szerint a szociális biztonság nem  jelent  sem  biztosított  jövedelmet,  sem pedig  azt,   hogy   az   állampolgárok   egyszer   elért életszinvonala   a    gazdasági   viszonyok   kedvezőtlen alakulása  következtében  ne  csökkenhetne.  Az  államnak polgárai  szociális   biztonsága  tekintetében   fennálló kötelezettségeit az  Alkotmány 70/E.  § (1)  bekezdésében foglaltak általános jelleggel nevesítik. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a támadott törvényi  rendelkezések és  az Alkotmány idézett 70/E. §-a  között  nincs  tartalmi  összefüggés,  mert  a lakáscélú  kamatokkal   kapcsolatos  jogalkotás   nem   a szociális  jogok   vonatkozásában  fennálló   alkotmányos állami feladatok körébe esik. 4.3.  Az   Alkotmánybíróság  azonban  vizsgálta,  hogy  a támadott jogalkotás  indirekt módon  nem  ellentétes-e  a szociális   jogokkal    kapcsolatos   állami    feladatok teljesítésével. Ennek  során nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a hitelezés eredetileg sem volt szociális szempontú.  Az   állampolgárok  lakásszerzésének   állami támogatásáról  szóló  jogszabályi  rendelkezések  alapján megállapítható,  hogy   a  szociális   rászorultságot,  a kedvezőtlen szociális helyzetet az állam egyáltalában nem vizsgálta, sőt: lakáshitelt - bár elvileg minden lakással még nem  rendelkezhő lakásszerző kaphatott - elsősorban a kedvezőbb szociális helyzetűek vettek igénybe, akik tehát ún. szociális tanácsi bérlakásra nem voltak jogosultak. A továbbiakban  arra utal  az  Alkotmánybíróság,  hogy  a támadott   törvényi    rendelkezések   szociális   hatása szempontjából jelentősége  van annak,  hogy a szabályozás számottevő ellentételezésekkel  született  meg.  Ezek  az ellentételezések különösen  a  következők:  a  hátralékos tőketartozások 50  %-át visszafizetők  részére az állam a hiteltartozás másik  felét elengedte;  a 15  %-os mértékű kamatemelés a  jelenlegi piaci kamatoknak még mindig csak a felétkétharmadát  jelenti; a  lakáscélú  támogatásokról szóló  idézett,   hatályos  jogszabály  alapján  a  helyi önkormányzatok    nyújtanak     támogatást    az     arra rászorultaknak,  amely  támogatás  fedezésére  az  állami költségvetés  olyan   jelentős  összeget  biztosított  az önkormányzatoknak,   hogy    az    lehetővé    teszi    a kamatemeléssel   érintettek    mintegy   40    %-ának   a támogatását. Időközben az Országgyűlés elfogadta a Magyar Köztársaság  1991.  évi  állami  költségvetéséről  és  az államháztartás vitelének  1991.  évi  szabályairól  szóló 1990. évi  CIV. törvény módosításáról szóló 1991. évi XV. törvényt, amely  szerint minden,  a költségvetési törvény 64-68. §-ai alapján az 1991. évben emelkedő kamatozású és 1991.   március    1-jén   a    települési   önkormányzat illetékességi területén  fennálló  kölcsöntartozás  után, egy állandó  lakosra számított 200 Ft levonásával 5000 Ft támogatás illeti meg - felhasználási kötöttség nélkül - a települési önkormányzatokat.  Ez utóbbi  intézkedéssel  a valódi  szociális   rászorultság  állami  kezelése  -  az Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint  -  alkotmányosan megtörtént. A sérelmezett törvényi rendelkezések szociális kihatásait illetően  az   Alkotmánybíróság  jelentőséget  tulajdonít annak,   hogy    az   érintettek   a   kölcsönszerződések igénybevételével lakástulajdonhoz jutottak, amely lakások értéknövekedése -  az ingatlanokat  érintő konjunkturális viszonyok folytán  - közismerten  nemcsak kompenzálja, de ténylegesen   felülmúlja    a    jogszabályváltoztatással előidézett veszteségeket.  A törvény  szociális szempontú alkotmányos értékelésénél  ez, a kölcsönadósok vagyonában az  ingatlanárak   állandó  növekedése   folytán   beállt értékemelkedés nem hagyható figyelmen kívül. Végezetül az  Alkotmánybíróság arra is utal, hogy azokban a  határesetekben,   amelyekben  a  törvényi  rendezés  a hiteladósoknál kivételesen  elviselhetetlen érdeksérelmet idézett elő,  a  Ptk  226.  §  (2)  bekezdésének  második fordulata alapján lehetőség van arra, hogy a bíróságtól a megváltozott tartalmú szerződés módosítását kérjék. A  támadott  jogszabályok  alkotmányellenessége  mindezek alapján az  Alkotmány 70/E. §-át tekintve sem állapítható meg. 5.   Az    Alkotmánybíróság   különálló   alkotmányossági problémaként kezelte azokat az indítványokat, amelyek nem lakástulajdonszerzéséhez     vezető      hitelügyletekkel kapcsolatban kérték  a  sérelmes  törvényi  rendelkezések alkotmányellenességének     a      megállapítását.      E hitelszerződések alapja  a többször  módosított  49/1982. (X. 7.)  PM-ÉVM együttes  rendelet volt, amely jogszabály alapján jutottak  kölcsönhöz az állami, szövetkezeti vagy személyi  tulajdonban  álló  lakások  bérlői,  ha  azt  a lakásuk  felújításához,   korszerűsítéséhez,  bővítéséhez stb. vették igénybe. A  lakásügyi   jogszabályok  pontosan   meghatározzák   a bérbeadók és  a bérlők  által elvégzendő  munkák körét. E jogszabályi elosztástól  függetlenül a  bérlő a  bérbeadó hozzájárulásával elvégezheti a bérbeadót terhelő munkákat is,  az  így  elvégzett  munkák  ellenértékét  azonban  a lakbérbe beszámíthatja. A  hitelszerződések  egyaránt  folyósítottak  kölcsönt  a bérlőt terhelő,  illetőleg a  bérbeadó hozzájárulásával a bérlő által elvégzett és a bérbeadót terhelő munkákra is. Ezek a különböző felhasználások a hitelszerződésekben nem váltak   szét,   ez   az   elválasztás   pedig   ma   már elvégezhetetlen. Ilyen  értelemben  a  hitelszerződésekbe  történt  állami beavatkozás  olyan  szerződéseket  is  érint,  amelyekkel megszerzett  kölcsönöket   a  bérlők   részben  az  állam tulajdonának a gyarapítására, értékemelésére fordították. Ezzel    összefüggésben    az    Alkotmánybíróság    utal mindenekelőtt arra,  hogy a lakásbérlet olyan jogviszony, amelyre  a   piacgazdaságnak  és   a  versenyszabadságnak alkotmányos elvei  megfelelően érvényesülnek  [miként ezt az   Alkotmánybíróság    az   5/1991.   (III.   16.)   AB határozatában  megállapította].   A  lakásbérleti  jognak tehát az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  vagyoni értéke van.  Ezt a  vagyonértékűséget egyébként már 1971- től  kezdődően   a  hatályos   lakásügyi  jogszabályok  a lakáshasználatbavételidíj   intézményével    (és    annak többszörös    szorzója     bizonyos    esetekben     való alkalmazhatóságával) elismerték. A  bérlakások   vagyoni  értékét  a  lakás  alapterülete, településen belüli  fekvése, komfortfokozata,  egyébkénti korszerűsége és  további  más,  a  lakás  használhatósága szempontjából  értékemelő  vagy  értékcsökkentő  tényezők alapján kell figyelembe venni. A   sérelmezett    törvényi   rendelkezésekkel   érintett hitelkonstrukciók    mindegyike     olyan    beruházáshoz kapcsolódott,   amely   ennek   a   bérleti   jognak   az értékemelkedését is  előidézte.  A  beruházásokkal  tehát részben a  lakások használati  értéke,  részben  pedig  a bérletek - jogszabályok keretei között fennálló - vagyoni értéke  is  emelkedett,  így  ezekben  a  jogviszonyokban speciális  alkotmányossági   kérdésekről  nincs  szó,  az Alkotmánybíróság  korábbi   megállapításai   -   mind   a tulajdonjog  alkotmányos  védelmével,  mind  a  szociális kihatások ellentételezésével  kapcsolatban  -  ezekre  az esetekre  is   irányadóak.  A  vagyonértékű  bérleti  jog értéknövekedése és  a  bérleti  jogviszonnyal  együttjáró használati értéknövekedés - bár nem olyan mértékben, mint a tulajdonjog  értékemelkedése  esetén  -  a  lakásbérlők vonatkozásában is többletértékek megszerzéséhez vezetett, ilyen körülmények között a sérelmes költségvetési törvény alkotmányellenességének        megállapítására         az Alkotmánybíróság  ebben   az  összefüggésben  sem  látott lehetőséget. 6. Az  Alkotmány 70/I. §-ában írt az a rendelkezés, amely szerint a  Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi   és   vagyoni   viszonyainak   megfelelően   a közterhekhez   hozzájárulni,    a    támadott    törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban irreleváns, mert a közteher és a hitelszerződések kamatai között tartalmi összefüggés nincs,  a   szerződéses   kamattartozások   ugyanis   nem minősülnek köztehernek. 7. A  sérelmezett jogszabályoknak más - az indítványokban megfogalmazott   -    törvényi   rendelkezésekkel    való szembenállása nem  alkotmányossági  probléma.  A  Polgári Törvénykönyv 5.  § (1)  bekezdésében tiltott  joggal való visszaélés az alanyi jogok gyakorlására vonatkozóan állít fel tilalmat,  ez a  rendelkezés a  törvényhozás  közjogi aktusára   nyilvánvalóan   nem   alkalmazható.   Ugyanígy hiányzik   az   összefüggés   a   tisztességtelen   piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény 20. §-a és  a sérelmes  jogalkotás között, hiszen a gazdasági erőfölénnyel  való   visszaélés  tilalma   a  vállalkozók gazdasági tevékenységére,  nem pedig  a  törvényalkotásra vonatkozik. 8.   Végül    az   Alkotmánybíróság    vizsgálta   -   az indítványokban megfogalmazott  kérelmekkel kapcsolatban - a  korábbi  határozataiban  megfogalmazott  alkotmányjogi álláspontoknak    a     támadott    jogalkotással    való összefüggését is. Az un.  "kamatadó" tárgyában  hozott 5/1990.  (IV. 9.) AB határozat    a    jelenlegitől    alapvetően    különböző alkotmányossági   problémával    foglalkozott.   Ott   az eljárásnak egy  közteherről - adóról - rendelkező törvény volt  a  tárgya  és  az  Alkotmánybíróság  a  jogszabályt megsemmisítő   döntését    a    törvény    meghozatalának alkotmányellenességére   alapozta    (a   törvényt   csak alkotmányerejű törvényként,  az országgyűlési  képviselők kétharmadának egyetértésével lehetett volna elfogadni). A  13/1990.   (VI.18.)  AB   határozatban  megfogalmazott elveket  az   Alkotmánybíróság  e  határozatának  indokai között is  felhasználta. Ezekkel  az elvekkel  a támadott törvényhelyek alkotmányellenessége nem bizonyítható. A 31/1990. (XII. 18.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az Alkotmány  értelmezésével kapcsolatban fogalmazott meg alapvető   szempontokat.    E   megállapítások   -   ahol egyáltalában fennáll  az összefüggés  - sem  alkalmasak a sérelmezett  jogalkotás   alkotmányellenességét  igazolni vagy cáfolni.                           * * * Mindezekre a szempontokra figyelemmel az Alkotmánybíróság a     támadott     törvények      alkotmányellenességének megállapítására     és     megsemmisítésére      irányuló indítványokat elutasította. Az Alkotmánybíróság  az  indítványozók  nagy  számára,  a nagyarányú   közérdeklődésre       és    a   határozatban megfogalmazott elvi  álláspontokra figyelemmel elrendelte határozatának a hivatalos lapban való közzétételét.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke        Dr. Ádám Antal                Dr. Herczegh Géza        alkotmánybíró                   alkotmánybíró                     Dr. Kilényi Géza                       alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                   előadó alkotmánybíró      Dr. Schmidt Péter               Dr. Szabó András        alkotmánybíró                   alkotmánybíró    Dr. Tersztyánszky Ödön           Dr. Zlinszky János        alkotmánybíró                   alkotmánybíró Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye A határozat  rendelkező  részében  foglalt  döntés  többi rendelkezésével egyetértve, a Polgári Törvénykönyv 226. § (2)   bekezdésével    kapcsolatos   különvéleményemet   a következőkben foglalom össze: A Ptk.  226. §  (1) és (2) bekezdése egy olyan történelmi korszak tipikus  produktuma, amikor  az  állam  egyszerre volt - a közhatalom birtokosa, - a legnagyobb tulajdonos, és - magát  a közérdek letéteményesének tekintő paternalista szervezet, amelynek említett  minőségei  nem  különültek  el,  hanem összemosódtak, s  ez -  a  hatalom  egységének  tézisével párosulva -  indokul szolgált  a társadalmi  viszonyokba, így egyebek  között a  polgári jogi  jogviszonyokba való, gyakorlatilag szinte  korlátlan állami  beavatkozásra.  A 226. § (2) bekezdésében a "kivételességre" való utalás az említett történelmi  viszonyok és  hatalmi  berendezkedés keretei között  elveszítette jelentőségét,  s az  állam a jogi szabályozás  eszközével lényegében  akkor avatkozott be a polgári jogi jogviszonyokba, amikor akart. Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  szerint  "a  Magyar Köztársaság   független,    demokratikus   jogállam".   A jogállamiság egyik  fontos tartalmi eleme a jogbiztonság, amelynek szintén  több komponense  van.  Ezek  egyike  az állami  beavatkozás  korlátok  közé  szorítása,  mivel  a korlátlan állami  beavatkozás lehetősége a jogalanyokat - a természetes  és jogi  személyeket egyaránt  - szüntelen jogbizonytalanságban tartja,  s így összeegyeztethetetlen a jogállamfogalom lényegével. A 9.  §  (1)  bekezdése  deklarálja,  hogy  "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül". A Ptk.  említett rendelkezései  a piacgazdasággal épp úgy összeegyeztethetetlenek, mint a jogállamisággal, a működő tőke ugyanis  elkerüli az olyan országokat, amelyekben az állam széles  körű beavatkozási  lehetősége bizonytalanná és kiszámíthatatlanná teszi a polgári jogviszonyokat. Sem a  jogállam, sem  a piacgazdaság  nem teremthető  meg egyik napról  a másikra,  mindkettő kialakítása  hosszabb folyamat,  amelynek   során  -   egyebek  között   -   új jogintézmények létrehozására  és  a  korábbi  jogrendszer nagyarányú   átformálására   van   szükség.   Az   utóbbi szükségképpen érinti az 1989-es alkotmánymódosítás (1990. évi LXIII. törvény) előtti jogviszonyok széles körét. Bármennyire paradoxonnak tűnik is, az etatizált gazdasági rend "lebontásának",  piacgazdasággá való  átalakításának folyamatában -  átmeneti  időre  és  szűk  korlátok  közé szorítva  -   nem  nélkülözhetők   bizonyos,   jellegüket tekintve kifejezetten  etatista módszerek, mint pl. adott esetben a  Ptk. 226.  § (2)  bekezdésének alkalmazása. Ez más megfogalmazásban  annyit jelent,  hogy olyan alapvető alkotmányos értékek  létrehozása és  kiteljesítése során, mint a  jogállamiság vagy a piacgazdaság, az állam - jobb híján  -  rákényszerül  olyan  jogszabályi  rendelkezések alkalmazására is,  amelyek a  kiépült  jogállammal  és  a működő piacgazdasággal összeegyeztethetetlenek. Mindezekre figyelemmel  magam is úgy vélem: a Ptk. 226. § (2) bekezdésének  ex nunc  hatályú megsemmisítésére nincs lehetőség. Ez azonban nem lett volna akadálya annak, hogy az   Alkotmánybíróság    megállapítsa    a    hivatkozott rendelkezés alkotmányellenességét  és azt későbbi időpont megjelölése  mellett  semmisítse  meg.  Erre  ugyanis  az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII. törvény  43. §-ának (4)  bekezdése felhatalmazza  a  testületet,  s  a demokratikus  országok  több  évtizedes  tapasztalatokkal rendelkező  alkotmánybíróságainak   gyakorlatában  széles körben  ismert  a  kéthárom  éves  "késleltetéssel"  való jogszabály-megsemmisítés. Ez  épp úgy a jogbiztonságot és az állam közhatalmi tevékenységének kiszámíthatóvá, előre kalkulálhatóvá tételét  szolgálja, mint  a gazdasági élet szereplőinek   tevékenységét    alapvetően    befolyásoló törvényeknek  a  kihirdetés  után  két-három  évvel  való hatályba léptetése. Ha az  Alkotmánybíróság szerepet  kíván vállalni - miként ezt  teszi   is  -   a  jogrendszer   és   ezzel   szoros összefüggésben   a    jogi   közgondolkozás    nagyarányú átalakításában, ezt  mindenekelőtt  saját  döntéshozatali gyakorlatának formálása útján valósíthatja meg.                                          Dr. Kilényi Géza                                             alkotmánybíró Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye Ha  a   IV.  részben  kifejtettek  szerint  a  rebus  sic stantibus klauzula  alkalmazásának indoka  a költségvetés tűrhetetlenné  vált   terhe  és   a  hitelező   és   adós helyzetében  bekövetkezett   arányeltolódás,  illetve  az állam mögöttes  teherviselésének  aránytalan  növekedése, úgy a megoldás az OTP és Takarékszövetkezet szerződéseire valóban indokolt,  ám nem  indokolt olyan diszkrimináció, amely a  költségvetés terhét  csak az  OTP és  TSZ adósai terhének növelésével kívánja megoldani. Csak az  a megoldás  fogadható el alkotmányosnak, amely a költségvetésből való  támogatást egyenlő  mértékben teszi terhesebbé minden  adósnak, vagy  amely az  adósok között alkotmányosan  elfogadható   szempont  szerint   alkalmaz diszkriminációt: hogy  az adós  a kedvezményes kamatozású kölcsönhöz  lakáshelyzete   megoldására   milyen   állami forrásból   részesült    támogatásban   -    IKV    lakás megvásárlására kedvezményes vételárrészletként, vállalati forrásból alacsony kamatú vagy kamatmentes támogatásként, vagy bankkölcsönként,  ebből a szempontból annak ellenére nem jelenthet alkotmányos megkülönböztetési indokot, hogy a jogi  konstrukció esetenként más és más: a költségvetés bevételét mindenik  megoldás csökkenti,  tehát  az  állam pénzügyi helyzetét mindegyik rontja. Jogszabály nem  csak az  OTP-t és a TSZ-eket jelölte ki a lakással kapcsolatos  kedvezményes  ügyletek  alanyául  - létezik ilyen  ügylet Ingatlaközvetítő  Vállalat és lakó, vállalat  és   dolgozója  viszonylatban  is.  Ezekben  is bizományos jelleggel  jártak el  az IKV és a vállalatok a költségvetési forrás  tekintetében kötött szerződésekben, csak az elszámolás konstrukciója volt más. Ehhez képest  az V.2.2.  alatt írottakat  nem osztom: van meg nem engedett indokolatlan megkülönböztetés e téren. Az V.6.  azon utalása, mintha a közteherviselést a kérdés nem  érintené,   nem  áll.   Az  intézkedések   indoka  a költségvetés aránytalan  terhelése, és  ennek  forrása  a közteherviselés. Az  OTP  és  takarékszövetkezeti  adósok köre a költségvetés terhére jutott indokolatlan előnyhöz, és ezt  az adósi  körön kívül eső lakosság viselte. Ám ez az   érv    áll   az   IKV   és   a   vállalati   hitelek kedvezményezettjeire is, ugyanakkor másképp áll az állami lakásokat felújítók  esetében, ahol  épp  a  költségvetés javára  érvényesül  az  ingatlan  értékálló  volta  és  a későbbi   beszámítás    inflációs    vesztesége:    ezzel kapcsolatban nem érv, hogy a nyilvántartásokból a hitelek célja nem  tisztázható. Ha  másképp nem,  bírói  úton  ez lehetséges lenne. Elvileg meg kell rá adni a lehetőséget, és az  állami szerv  egyébként  sem  hivatkozhat  a  maga érdekében a saját nyilvántartása hiányosságára!                                        Dr. Zlinszky János                                             alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	32/1991. (VI. 6.)
Date of the decision: .	06/03/1991
.
.