Hungarian
Ügyszám:
.
28/C/2005
Előadó alkotmánybíró: Balogh Elemér Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 1/2011. (I. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2011/3
.
A határozat kelte: Budapest, 01/10/2011
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
     
     Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   nemzetközi   szerződésbe
    ütközésének  vizsgálatára irányuló indítvány  tárgyában  –  dr.
    Kovács  Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásával,  valamint
    dr.  Bihari Mihály, dr. Lévay Miklós és dr. Lenkovics  Barnabás
    alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő
     
                             határozatot:
                                   
     1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a  prostituáltak
    részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM
    rendelet  Melléklete nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért  azt
    2011. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
     
     2.   Az  Alkotmánybíróság  a  prostituáltak  részére  kiadandó
    orvosi  igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet  1.  §
    (4)   bekezdése   „nyilvántartására”   szövegrésze   nemzetközi
    szerződésbe   ütközésének   megállapítása   és   megsemmisítése
    tárgyában az eljárást megszünteti.
     
     Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.
                                     
       1.    Az    Alkotmánybíróságnál    országgyűlési    képviselők
      kezdeményezték   a   prostituáltak  részére   kiadandó   orvosi
      igazolásról   szóló   41/1999.  (IX.  8.)   EüM   rendelet   (a
      továbbiakban:   R.)   1.  §  (4)  bekezdése  „nyilvántartására”
      szövegrésze,  valamint az R. Melléklete,  amennyiben  pedig  az
      alkotmánysértés  a részbeni megsemmisítéssel  nem  orvosolható,
      úgy   az   R.  egésze  nemzetközi  szerződésbe  ütközés  miatti
      alkotmányellenességének megállapítását és  megsemmisítését.  Az
      indítványozók  szerint  a  támadott  rendelkezések  ellentétben
      állnak   a   Magyarországon  az  1955.  évi  34.   törvényerejű
      rendelettel   kihirdetett,   az   emberkereskedés   és    mások
      prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában New  Yorkban,
      1950.  évi  március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény  (a
      továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikkével, ezáltal az Alkotmány 7. §
      (1)  bekezdésével is, mert – a hatályos magyar jogi szabályozás
      alapján   –   alkalmazásuk  eredményeként  a   prostituáltakról
      nyilvántartás   jön   létre,  továbbá  mert   a   prostituáltak
      igazolványkényszeréhez  vezet. Álláspontjukat  a  következőkkel
      támasztották  alá.  A  szervezett bűnözés,  valamint  az  azzal
      összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és  az
      ehhez  kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.  évi  LXXV.
      törvény  (a továbbiakban: Szbt.) 9. § (3) bekezdése  szerint  a
      prostituált szexuális szolgáltatásra akkor ajánlkozhat fel,  ha
      rendelkezik  a  külön jogszabályban előírt orvosi  igazolással,
      amely  igazolás  kiadásáról – az Szbt. 62. §  (2)  bekezdésének
      felhatalmazása alapján megalkotott – R. rendelkezik. Az R. 1. §
      (4)  bekezdése  az  orvosi vizsgálatok  nyilvántartására  külön
      jogszabály   rendelkezéseit   írja   elő   irányadónak,   tehát
      kifejezetten utal arra, hogy a vizsgálatokat és az  azon  részt
      vevő személyeket nyilvántartásba kell venni. Az R. Melléklete –
      mind  tartalmát, mind formáját (kis könyvecske)  tekintve  –  a
      gyakorlatban  olyan  orvosi igazolás  mintája,  amely  egyfajta
      igazolványként  is  szolgál: tartalmazza  nemcsak  a  személyes
      adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról  szóló
      1992.  évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában felsorolt személyes
      adatokat  és a 2. pontban felsorolt különleges adatokat,  hanem
      sorszámmal  is el van látva, továbbá utal birtokosa prostituált
      mivoltára  is.  E szabályozás az Egyezménnyel ellentétes,  mert
      megvalósul  a prostituáltaknak az egészségügyi nyilvántartásban
      való,    ebbéli    minőségükben   történő    feltüntetése,    a
      szűrővizsgálatokon    megjelenő   prostituáltak    egészségügyi
      kontrollját    dokumentáló,   illetve   a   részükre    kiadott
      igazolásokat egyaránt megjelenítő nyilvántartás jön  létre.  Az
      indítványozók  végül utaltak arra is, hogy nem a  prostituáltak
      orvosi  ellenőrzését, hanem a szabályozásnak az R.-ben foglalt,
      az Egyezményt sértő módját tartják alkotmányellenesnek.
       
       2.   Az  Alkotmánybíróság  az  eljárás  során  –  álláspontjuk
      megismerése végett – megkereste az egészségügyi, az igazságügyi
      és rendészeti, valamint a külügyminisztert.
       
                                    II.
                                     
       Az indítványok elbírálása során figyelembe vett jogszabályok:
       
       1. Az Alkotmány rendelkezése:
       „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja
      továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső
      jog összhangját.”
       
       2. Az Egyezmény rendelkezése:
                                 „6. Cikk
       A   jelen  Egyezményben  részes  Felek  kötelesek  az   összes
      szükséges   intézkedést  megtenni  minden   hatályos   törvény,
      szabályzat vagy igazgatási gyakorlat hatályon kívül helyezésére
      vagy  eltörlésére,  amely  szerint a prostitúcióval  foglalkozó
      vagy  azzal  gyanúsított  személyek különleges  nyilvántartásba
      tartoznak    magukat   vétetni,   külön   igazolvánnyal    kell
      rendelkezniök,  vagy  különleges ellenőrzési  vagy  bejelentési
      előírások alá esnek.”
       
       3.   Az  R.  támadott,  az  indítvány  elbírálásakor  hatályos
      rendelkezései:
       „1.   §  (4)  A  különböző  vizsgálati  módszerekről  és  ezek
      térítési  díjáról  a  prostituáltat tájékoztatni  kell,  és  az
      általa választott módszerrel kell a vizsgálatot elvégezni.”
       
              „Melléklet a 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelethez
            Bőr- és Nemibeteg-gondozó egészségügyi szolgáltató
       .............../.......... szám
                              ORVOSI IGAZOLÁS
       Családi név:
      ...............................................................
      ...............................................................
       Utónév:
      ...............................................................
      ...............................................................
       Születési hely, idő:
      ...............................................................
      ...............................................................
       Lakó- és tartózkodási hely:
      ...............................................................
      ....................................................
       Személyazonosságot igazoló okmány és száma:
      ...............................................................
      A  prostituáltak  részére  kiadandó  orvosi  igazolásról  szóló
      41/1999.   (IX.  8.)  EüM  rendelet  2.  §-a  (2)  bekezdésében
      felsorolt fertőzések nem mutathatók ki.
      A  vizsgálat  időpontját  követően a  fertőzés  lehetősége  nem
      zárható ki.
      Ez  az  igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig használható
      fel.
       .....................................
       .....................
       (kiállítás helye, ideje)
       ..........................................................
       az intézet orvosa”
       
                                   III.
                                     
       Az indítvány részben megalapozott.
       1.  Az  Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg,  hogy  az
      indítványozók jogosultak-e az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.
      évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban: Abtv.)  1.  §  c)  pontja
      szerinti    eljárás    kezdeményezésére.    Az    indítványozók
      országgyűlési  képviselők, így az Abtv. 21. § (3)  bekezdés  a)
      pontja  alapján  jogosultak jogszabály  nemzetközi  szerződésbe
      ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány előterjesztésére.
       
       2.  Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az R. 1.
      §  (4)  bekezdését  az  indítvány benyújtását  követően,  2005.
      március  31-i  hatállyal módosította a 6/2005. (III.  23.)  EüM
      rendelet  1. § (2) bekezdése. E módosítás következtében  az  R.
      támadott  rendelkezése  már  nem tartalmazza  az  indítványozók
      által sérelmezett „nyilvántartására” vonatkozó szövegrészt.
       Az  Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett és a  módosult
      jogszabály alkotmányellenességét kivételesen, az Abtv.  38.  §-
      ában  foglalt  bírói kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott
      alkotmányjogi panasz esetében, valamint akkor vizsgálja,  ha  a
      hatályát  vesztett  jogszabály helyébe lépő  jogszabály  azonos
      rendelkezési  környezetben  szintén tartalmazza  a  sérelmezett
      rendelkezést. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.) A
      fentiekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  vizsgálatot  a
      tárgytalanná  vált indítvány tekintetében – az Alkotmánybíróság
      ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
      módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü.
      határozat  (ABK  2009. január, 3.) 31. § a)  pontja  alapján  –
      megszüntette.

       3.  Az  Alkotmánybíróság – jogszabályok  és  állami  irányítás
      egyéb jogi eszköze [Szbt., a szabálysértésekről szóló 1968. évi
      I.    törvény   (a   továbbiakban:   Sztv.),   KSH   közlemény]
      alkotmányellenességének  megállapítására   irányuló,   valamint
      mulasztásban   megnyilvánuló  alkotmányellenességet   sérelmező
      indítványok  alapján  – korábban már folytatott  vizsgálatot  a
      prostitúcióra   vonatkozó   jogi  szabályozás   alkotmányossága
      tárgyában.  Az 534/E/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság
      –  az Szbt. szabályozásának alkotmányossági vizsgálata során  –
      áttekintette    a    prostitúció   jelenlegi    szabályozásának
      kialakulását.  „Az  Szbt. új alapokra helyezte  a  prostitúció,
      mint  társadalmi  jelenség jogi szabályozását.  Bár  a  büntető
      jogszabályok  módosításáról  szóló  1993.  évi  XVII.   törvény
      dekriminalizálta az addig a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
      évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 204. §-ában szabályozott
      »üzletszerű  kéjelgés« vétségét, ám továbbra  is  fennmaradt  a
      tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata. Ennek alapján az  (…)
      Sztv.  92.  §  (1)  bekezdése  pénzbírsággal  rendelte  sújtani
      mindazokat,  akik  pénzért közösülnek  vagy  fajtalankodnak.  A
      prostitúcióhoz   kapcsolódó   járulékcselekmények   (üzletszerű
      kéjelgés   elősegítése,  kitartottság,   kerítés)   büntetőjogi
      fenyegetettsége  továbbra is fennmaradt. Az Szbt.  65–67.  §-ai
      módosították    az   Sztv.-nek   a   prostitúcióra    vonatkozó
      rendelkezéseit. A 65. § megváltoztatta az Sztv.  92.  §-át,  és
      így  a  szabálysértésként büntetendő tiltott kéjelgés fogalmát.
      (…)   A  2001.  március  1-jétől  az  Sztv.  helyébe  lépő   új
      szabálysértési törvény – a szabálysértésekről szóló  1999.  évi
      LXIX.  törvény – 143–145. §-ai a prostitúció vonatkozásában  az
      Sztv.-vel  lényegében  megegyező szabályokat  tartalmaznak.  Az
      Szbt.  65.  §-a megszüntette a tiltott kéjelgés általános  jogi
      fenyegetettségét, és maga a prostituált csak abban  az  esetben
      sújtható  pénzbírsággal  vagy kiutasítással,  ha  jogszabályban
      meghatározott   korlátozásokat  megszeg  (így  például   védett
      övezetben ajánlkozik fel, vagy nem rendelkezik az előírt orvosi
      igazolással.” (ABH 2002, 1283, 1289–1290.). A fenti szabályozás
      a  határozat  meghozatala  óta eltelt  időben  a  prostituáltak
      orvosi  igazolását érintően annyiban változott, hogy a  tiltott
      kéjelgést megvalósító személlyel szembeni kiutasítás intézkedés
      alkalmazásának   lehetőségét  a  törvényhozó  megszüntette.   A
      735/B/2003.    AB   határozatban   (ABH   2005,    1204.)    az
      Alkotmánybíróság  a prostituáltak orvosi igazolására  vonatkozó
      szabályok közül az Szbt. 9. § (3) bekezdése, valamint az  Sztv.
      143.  §  (2) bekezdés c) pontja alkotmányosságáról az Alkotmány
      15. §-ába ütközést állító indítványok kapcsán foglalt állást.
       Az   Alkotmánybíróságnak   a   jelen   ügyben   előterjesztett
      indítványok   keretei   között   azonban   nem   általában    a
      prostituáltak tevékenysége jogi szabályozásának alkotmányossága
      tárgyában kellett állást foglalnia, hanem kizárólag azt kellett
      vizsgálnia, hogy az R.-nek a prostituáltak igazolványkényszerét
      előíró  Melléklete  ellentétes-e  nemzetközi  szerződéssel,  és
      ezáltal sérül-e az Alkotmány 7. § (1) bekezdése.
       
       4.  Az  Egyezmény Bevezetésében a szerződő felek  deklarálják,
      hogy   a   prostitúciót  és  a  prostitúció  céljait   szolgáló
      emberkereskedést egyöntetűen az emberi személy méltóságával  és
      értékével  összeegyeztethetetlen,  az  egyén,  a  család  és  a
      társadalom  jólétét veszélyeztető jelenségként ítélik  meg.  Az
      emberkereskedés    és   mások   prostitúciója   kihasználásának
      elnyomása        érdekében        megfogalmazott         állami
      kötelezettségvállalások  egyrészt  a  prostitúcióval   szorosan
      összefüggő,   ún.   élősködő  cselekmények   (a   magyar   jogi
      terminológia  szerint  és  a  köznyelvben  is  használatosan  a
      kerítés,    kitartottság,   üzletszerű   kéjelgés   elősegítése
      kifejezésekkel  jelölt magatartások, cselekmények)  és  az  azt
      elősegítő     emberkereskedés    üldözésére,    e    jelenségek
      megelőzésére,  leküzdésére vonatkozó intézkedések  megtételére,
      másrészt   az   e   cselekmények  áldozataivá  vált   személyek
      védelmére,  a  róluk  való gondoskodásra, hazatelepítésükre,  a
      társadalomba való visszailleszkedésükre vonatkoznak. Az  1.  és
      2. Cikkben felsorolt büntetni rendelendő cselekmények között  a
      prostituáltak által folytatott tevékenység (az Alkotmánybíróság
      értelmezésében  az  emberek minden  olyan,  a  nemi  úton  való
      érintkezés körébe tartozó magatartása, cselekvése, amelyet  nem
      érzelmi  alapon,  más személyek szexuális vágyának  felkeltése,
      kielégítése   érdekében,   anyagi   ellenszolgáltatás   fejében
      tanúsítanak,  illetve folytatnak – függetlenül annak  tevőleges
      vagy eltűrt voltától) nem szerepel, ennek állami szabályozására
      vonatkozóan az Egyezmény nem tartalmaz előírást. Az Egyezmény a
      más  személy  kéjelgésének elősegítésére  prostitúció  céljából
      megkerített,    arra    rábírt,   elcsábított,    kizsákmányolt
      személyeket – függetlenül erre vonatkozó beleegyezésüktől  –  a
      büntetendő     cselekmények    sértettjeként,     áldozataiként
      szabályozza  (5. Cikk, 16. Cikk), s a részes államok  tevőleges
      kötelezettségeit  ennek  megfelelően –  e  cselekmények  elleni
      védelem  biztosítása  érdekében  –  e  személyekre,  nem  pedig
      tevékenységükre    vonatkozóan   írja   elő.    Ilyen    állami
      kötelezettséget tartalmaz az Egyezmény 6. Cikke  is,  amely  az
      összes   szükséges  intézkedés  megtételére   minden   hatályos
      törvény,  szabályzat vagy igazgatási gyakorlat  hatályon  kívül
      helyezésére  vagy  eltörlésére  vonatkozik,  „amely  szerint  a
      prostitúcióval  foglalkozó  vagy  azzal  gyanúsított  személyek
      különleges  nyilvántartásba tartoznak  magukat  vétetni,  külön
      igazolvánnyal  kell rendelkezniük, vagy különleges  ellenőrzési
      vagy  bejelentési előírások alá esnek”. Ilyen céllal fogalmazza
      meg  továbbá az Egyezmény 16. Cikke a felek egyetértését abban,
      hogy szociális, gazdasági, nevelési, egészségügyi, valamint  az
      ezekkel  összefüggő területeken működő szerveiken  keresztül  a
      prostitúció  megelőzésére,  a prostitúció  és  az  Egyezményben
      említett   bűncselekmények   áldozatainak   újranevelésére,   a
      normális    életviszonyokba   való   beillesztésükre   alkalmas
      intézkedéseket tesznek vagy elősegítik az ilyen intézkedéseket.
       
       A   fentiek  alapján  látható,  hogy  az  Egyezményben  részes
      feleknek  a  prostitúció felszámolásával kapcsolatos vállalásai
      középpontjában   a   prostitúciót  elősegítő,   a   prostitúció
      veszélyének  kitett személyekkel szembeni és a  prostituáltakat
      kizsákmányoló cselekmények üldözése és a prostituáltak, vagy  a
      prostitúció veszélyének kitett személyek védelme áll. A 6. Cikk
      ezzel  összhangban  –  a  konkrét védelmi  szabályok  között  –
      közvetlenül   a   prostitúcióval  foglalkozó  vagy   az   azzal
      gyanúsított  személyekre vonatkozóan fogalmaz meg  előírásokat:
      rendelkezik     a    részes    államok    jogalkotásában     és
      jogalkalmazásában  fellelhető, a prostitúció  folytatása,  vagy
      annak   gyanúja   alapján  történő  különleges  nyilvántartásba
      vételt,   külön  igazolvánnyal  való  rendelkezést,  különleges
      ellenőrzést  és  bejelentést  előíró  vagy  megvalósító  minden
      szabályozás   és  gyakorlat  megszüntetéséről.  E   rendelkezés
      értelme   és  célja  –  az  Egyezmény  Bevezetésében  rögzített
      deklarációjával  és  a  fent ismertetett rendelkezésekkel  való
      összevetése  alapján  –  a  prostitúciót  folytató  vagy  azzal
      gyanúsított személyek megbélyegzését jelentő, ezáltal az emberi
      méltósághoz  való  joguk,  valamint információs  önrendelkezési
      joguk    sérelmét   előidéző   jogalkotás   és    jogalkalmazás
      felszámolása.
       
       A  6. Cikk előírásából következően tehát a részes államok  nem
      alkothatnak  olyan  szabályozást, illetve kötelesek  intézkedni
      minden  szabályozás  és joggyakorlat megszüntetéséről,  amelyek
      alapján  a  prostitúcióval foglalkozó  vagy  azzal  gyanúsított
      személyek különleges, vagyis az érintettek személyi adatait  és
      prostituált  „státuszukra”,  vagy  annak  gyanújára   vonatkozó
      adatot  tartalmazó,  ezen  adatokat  összekötő  nyilvántartásba
      tartoznak  magukat vétetni, továbbá amelyek alapján e személyek
      külön igazolvány birtoklására lennének kötelezhetők, illetve  e
      személyekre  különleges,  tehát  kizárólag  e  jogalanyi  körre
      vonatkozó     ellenőrzés    vagy    bejelentés    (jelentkezési
      kötelezettség) valósulna meg. Ezt az értelmezést támasztja  alá
      az   Egyezmény  18.  Cikke  is,  amely  kivétel-szabályként   –
      nyilvánvalóan   még  kiszolgáltatottabb  helyzetük   és   külön
      intézkedéseket igénylő védelmük érdekében – a prostitúciós célú
      emberkereskedelem  külföldi áldozatai  (a  hazájukat  kényszer,
      fenyegetés, megtévesztés hatására elhagyó, illetve elhurcolt, a
      prostitúció  útjára  terelt  személyek)  esetében  kifejezetten
      elrendeli   e  személyek  adatainak  gyűjtését,  s  azoknak   a
      származási   állam   illetékes   hatóságaival   való   közlését
      (azonosságuk és személyi állapotuk megállapítása,  valamint  az
      őket   hazájuk   elhagyására  rábíró   személyek   megtalálása,
      esetleges  hazatelepülésük elősegítése céljából). Az  Egyezmény
      6.  Cikke a tilalmat „minden hatályos törvény, szabályzat  vagy
      igazgatási   gyakorlat”  tekintetében  fogalmazza  meg,   amely
      jelenti  a  felsorolt  igazgatási  cselekményeket  kifejezetten
      előíró  jogi  szabályozás eltörlését,  de  ennek  hiányában  is
      minden  szabályozási mód, vagy bármely jogalkalmazói  gyakorlat
      megszüntetését  és  az ilyen szabályozás és gyakorlat  jövőbeni
      létrejöttének  megakadályozását is,  amelyek  eredményeként  az
      érintett személyek különleges nyilvántartásba vétele,  a  külön
      igazolvánnyal   való   rendelkezés,   valamint   a   különleges
      ellenőrzési    vagy   bejelentési   előírások   alá    kerülése
      megvalósulna.  A  6.  Cikk „minden hatályos törvény”  kitételén
      értelemszerűen  nem  csupán a magyar  jogforrási  hierarchiában
      legmagasabb  szinten  álló  jogforrás  értendő,   hanem   –   a
      nemzetközi   bírói   fórumok   értelmezésének   megfelelően   –
      valamennyi,  a  szerződő államok különböző jogrendszerei  által
      jogi  normának  minősített, az adott állam  jogrendszere  által
      annak  megalkotására  feljogosított szerv  vagy  személy  által
      megalkotott,  állami úton kikényszeríthető szabályozások  is  –
      függetlenül   azoknak  a  szerződő  felek  jogrendje   szerinti
      jogforrási hierarchiában elfoglalt helyétől, megnevezésétől.
       
       5.  Tekintettel arra, hogy a prostituáltak orvosi igazolásáról
      a  magyar  jogrendben  más  jogszabályok  is  rendelkeznek,  az
      Alkotmánybíróság  a  támadott  szabályozás  Egyezménybe  ütköző
      voltának vizsgálatát az R. jogszabályi környezetére figyelemmel
      végezte  el.  A  R. megalkotására az Szbt. 62. § (2)  bekezdése
      alapján   került  sor.  Az  Szbt.,  amelyet  a  törvényhozó   a
      szervezett  bűnözés,  valamint az azzal  összefüggő  jelenségek
      közigazgatási-jogi    eszközökkel    történő    visszaszorítása
      érdekében  alkotott,  meghatározza  a  prostitúció  kezelésének
      egyes  közrendvédelmi szabályait (Különös  rendelkezések,  III.
      fejezet).  A prostitúciót folytató jogalanyok e tevékenységének
      jogi  kereteit  az Szbt.-ben – többek között – a 7–11.  §-okban
      foglalt szabályok jelölik ki, amelyek közül a 9. § (3) bekezdés
      előírja,  hogy  „a  prostituált szexuális szolgáltatásra  akkor
      ajánlkozhat  fel,  ha rendelkezik a külön jogszabályban  előírt
      orvosi igazolással”. Az Szbt. által megkövetelt igazolás azonos
      az  R.  alapján  kiállított igazolással, amelynek  hiányában  a
      prostituált   az   Szbt.   9.   §  (3)   bekezdésében   foglalt
      „felajánlkozással” a szabálysértésekről szóló 1999.  évi  LXIX.
      törvény  (a  továbbiakban: Szabs.tv.) 143. §  (2)  bekezdés  c)
      pontjában   szabályozott   „Tiltott  kéjelgés”   szabálysértési
      tényállását  valósítja meg. A Szabs.tv. által  elzárással  vagy
      pénzbírsággal   szankcionált   szabálysértés   miatti   eljárás
      lefolytatására a bíróság rendelkezik hatáskörrel.
       
       Az  Szbt.  által  a prostitúció jogszerű folytatásához  előírt
      igazolás  kiadására  irányuló eljárást az  R.  szabályozza.  Az
      orvosi    vizsgálat   elvégzését   a   bőr-nemibeteg    gondozó
      egészségügyi  szolgáltatónál –  az  Szbt.  4.  §  e)  pontjában
      definiált  –  prostituált kezdeményezi [R.  1.  §  (1)  és  (4)
      bekezdés].  A  különböző nemi úton terjedő betegségek  szűrését
      szolgáló,  térítés ellenében történő vizsgálatok elvégzését  és
      eredményének kiértékelését követően az igazolás kiadására akkor
      kerül  sor,  ha  az  érintett személynél  az  R.-ben  felsorolt
      fertőzések   [vérbaj   (syphilis),  kankó  (gonorrhoea),   HIV,
      szexuális  úton  terjedő  chlamydia, hepatitis  B]  egyike  sem
      mutatható  ki. Az orvosi igazolás a személyazonosságot  igazoló
      okmánnyal  együtt  érvényes és a kiállítástól  számított  három
      hónapig  használható  fel  [R.  2-4.  §].  Az  orvosi  igazolás
      tartalmát  és  formáját az R. Melléklete egy formanyomtatványon
      határozza  meg: az „Orvosi igazolás” cím felett  tartalmazza  a
      kibocsátó  bőr-  és nemibeteg gondozó egészségügyi  szolgáltató
      megnevezését,  az  igazolás  sorszámát,  a  sorszámban,   annak
      részeként  a  „/” jel feltüntetéséből következően a  kibocsátás
      évét,  az  igazolás  cím  alatt pedig a „családi  név,  utónév,
      születés    hely,    idő,   lakó-   és    tartózkodási    hely,
      személyazonosságot  igazoló  okmány  és  száma”   adatokat.   A
      személyi   adatok  alatt  az  igazoláson  a  következő   szöveg
      olvasható: „A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról
      szóló  41/1999.  (IX. 8.) EüM rendelet 2.  §  (2)  bekezdésében
      felsorolt  fertőzések nem mutathatók ki. A vizsgálat időpontját
      követően a fertőzés lehetősége nem zárható ki. Ez az igazolás a
      kiállítástól  számított 3 hónapig használható fel.”  Legalul  a
      kiállítás helye, ideje és a kiállító intézet orvosának aláírása
      szerepel.
       
       A  fent  ismertetett szabályozás alapján megállapítható,  hogy
      az  R.  olyan  orvosi vizsgálatok elvégzését  és  azok  negatív
      eredményét    tanúsító   igazolás   kiadásának    szabályozását
      tartalmazza,   amelyek  a  prostitúció  legális   folytatásának
      elengedhetetlen  feltételét  képezik.  E  feltételek  közül  az
      Alkotmánybíróságnak az indítvány keretei között  az  igazolásra
      vonatkozó   szabályozás   nemzetközi  szerződésbe   ütközéséről
      kellett  döntenie. Az igazolás tartalmát és formáját jogszabály
      határozza  meg, jogszabály jelöli ki a kibocsátására  jogosult,
      illetve  köteles  egészségügyi intézményeket  is.  Az  igazolás
      kiállítása   és  kiadása  során  az  egészségügyi   szolgáltató
      igazgatási feladatot lát el: olyan okiratot bocsát ki, amely  –
      a  személyazonosságot igazoló okmánnyal együtt – a hatályos jog
      által  legálisnak tekintett tevékenység jogszerű  folytatásához
      előírt  feltétel  teljesülését hivatott  hitelt  érdemlő  módon
      tanúsítani  az  Szbt.  9.  § (3) bekezdésében  foglalt  előírás
      betartását ellenőrző állami szervek előtt. Ez az okirat más, az
      R.-ben  meghatározott  betegségek fenn  nem  állását  bizonyító
      orvosi dokumentációval, igazolással nem pótolható, birtokosát –
      a  személyi  igazolvánnyal együttesen használva – kizárólag  ez
      jogosítja fel arra, hogy az Szbt. 9. § (3) bekezdésében foglalt
      magatartást,   tevékenységet  (szexuális  szolgáltatásra   való
      felajánlkozás) szankció nélkül tanúsíthassa, illetve végezze. A
      Melléklet  szerinti tartalommal kiállított igazolás  sorszámmal
      van ellátva, amely jellemzően a jog által meghatározott keretek
      között végezhető tevékenységek folytatásához rendelt feltételek
      megvalósulását     igazoló    igazolványoknak,     okiratoknak,
      engedélyeknek,  bizonyítványoknak,  nem  pedig   az   egészségi
      állapotot  (betegségek  fenn  nem állását)  dokumentáló  orvosi
      igazolásoknak  a  tartalmi  kelléke.  Az  R.  alapján   kiadott
      igazolás az Szbt. 4. § c) pontja szerinti prostituált személyes
      adatait, egészségi állapotára vonatkozó adatát rögzíti, és utal
      arra  is,  hogy  birtokosa  prostituált.  A  fenti  tartalommal
      kiadott    „orvosi   igazolás”   önmagában   nem    minősíthető
      igazolványnak,   személyi  igazolvány   nélkül   ez   az   irat
      alkalmatlan arra, hogy a prostitúció folytatására, az Szbt.  9.
      § (3) bekezdése szerinti szexuális szolgáltatásra felajánlkozás
      jogosultságát  az  állami  szervek  előtt  indult  eljárásokban
      igazolja.  Az  igazolás „érvényességét”, felhasználhatóságát  a
      személyi   igazolvánnyal   való  együttes   használathoz   kötő
      szabályozás  folytán azonban nemcsak az „igazolvány”,  hanem  –
      tartalmára  és rendeltetésére tekintettel – az Egyezmény  által
      tiltott „külön igazolvány” kritériumának is megfelel.
       
       Magyarország   az  Egyezmény  6.  Cikkében  a   prostitúcióval
      foglalkozó  személyekre  vonatkozó,  az  állami  szervek  által
      alkotott  olyan jogi szabályozás hatályon kívül  helyezését  és
      azon   alapuló,  vagy  attól  függetlenül  kialakult  gyakorlat
      eltörlését   vállalta,  amely  e  személyeknek  a   prostitúció
      folytatásával   összefüggésben   a   külön   igazolvánnyal   (a
      köznyelvben  elterjedt és a jogtörténetben ismert  kifejezéssel
      élve  „bárcával”)  való ellátását, azzal  való  „rendelkezését”
      írja  elő  – mindezt az érintettek stigmatizálását jelentő,  az
      emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi
      szabályozás,    vagy   jogalkalmazói   gyakorlat   felszámolása
      érdekében.   E  vállalásnak  azonban  nem  felel   meg   az   a
      szabályozás, amely a prostitúció jogszerű folytatásához  olyan,
      az  állami  hatóságok,  illetve – meghatározott  ügycsoportokra
      vonatkozóan  –  hatósági  jogkörrel felruházott  szervek  által
      kiállított  okiratokat követel meg, amelyek –  akár  együttesen
      vagy    külön-külön,   kifejezetten   vagy   utalásszerűen    –
      közhitelesen  tanúsítják  azt  a  tényt  is,  hogy   birtokosuk
      prostituált.  Erre  tekintettel  megállapítható,  hogy  az   R.
      Melléklete  nemzetközi szerződésbe ütközik: sérti az  Egyezmény
      6. Cikke „külön igazolvánnyal kell rendelkezniük” fordulatát.
       
       Az   Alkotmánybíróság  több  határozatában  rámutatott:  „[a]z
      Alkotmány  7.  § (1) bekezdése azt is jelenti,  hogy  a  Magyar
      Köztársaság  az Alkotmány rendelkezéseinél fogva részt  vesz  a
      nemzetek közösségében; ez a részvétel tehát a belső jog részére
      alkotmányi  parancs”. Ebből azt a következtetést  vonta  le  az
      Alkotmánybíróság,  hogy  az  Alkotmány  7.  §   (1)   bekezdése
      kifejezett  rendelkezésénél fogva  a  nemzetközi  jog  bizonyos
      szabályai,  a  „vállalt” nemzetközi kötelezettségek  kötelezően
      érvényesülnek. [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993,  323,
      327.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, 1994, 41, 53; 15/2004. (V.
      14.) AB határozat, ABH 2004, 269, 273–274.]
       
       Az   Abtv.   45.   §   (1)   bekezdése   értelmében,   ha   az
      Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a  nemzetközi  szerződést
      kihirdető  jogszabállyal azonos vagy annál  alacsonyabb  szintű
      jogszabályi rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközik, akkor a
      nemzetközi    szerződésbe   ütköző   jogszabályi   rendelkezést
      megsemmisíti.  A jelen esetben a nemzetközi szerződésbe  ütköző
      jogszabályi  rendelkezés  a  nemzetközi  szerződést   kihirdető
      jogszabálynál alacsonyabb szintű, ezért az Alkotmánybíróság  az
      R.  Mellékletét, mint nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi
      rendelkezést megsemmisítette.
       
       Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját az Abtv. 43.  §
      (4)  bekezdése alapján – pro futuro hatállyal – úgy állapította
      meg,  hogy  a  jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére
      ahhoz,   hogy   az  alkotmányellenes  helyzet  megszüntetéséhez
      szükséges  feladatának eleget tudjon tenni. Bár a jelen  ügyben
      vizsgált  szabályozás  megalkotására a prostitúció  kezelésének
      közrendvédelmi   szabályai   érvényesülése   érdekében    adott
      felhatalmazást a törvényhozó, kétségtelen, hogy az R. előírásai
      a jellemzően nemi úton terjedő betegségek veszélyének leginkább
      kitett  személyek egészségvédelmét, közegészségügyi  szempontok
      érvényesülését  is célozni kívánják. A vizsgált  szabályozás  e
      tekintetben nyilvánvalóan összefügg az Alkotmány 70/D.  §-ával,
      amelyből  az állam számára kötelezettség következik a különböző
      fertőző  betegségek, köztük a nemi úton terjedő  megbetegedések
      elleni   védelem   biztosítására,  ennek  érdekében   megfelelő
      egészségügyi intézményhálózat működtetésére, az orvosi  ellátás
      megszervezésére.  A  fertőző betegségek veszélyének  fokozottan
      kitett  személycsoportok  egészségvédelmére  és  a  prostitúció
      egészségügyi     kockázatot    jelentő     káros     hatásainak
      kiküszöbölésére  szolgáló  jogi  eszközök  megválasztása  során
      azonban  a  jogalkotónak a nemzetközi kötelezettségvállalásokra
      és  az  Alkotmány  rendelkezéseire figyelemmel  kell  eljárnia,
      amelynek során gondoskodnia kell arról, hogy a szabályozásokkal
      érintettek alapvető emberi jogai, az emberi méltósághoz  fűződő
      és információs önrendelkezési jogai ne szenvedjenek sérelmet.
       
       Az  Alkotmánybíróság  a  határozat Magyar  Közlönyben  történő
      közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
              Dr. Balogh Elemér                 Dr. Bihari Mihály
              előadó alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                       
              Dr. Bragyova András                Dr. Holló András
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                       
              Dr. Kiss László                    Dr. Kovács Péter
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                       
              Dr. Lenkovics Barnabás             Dr. Lévay Miklós
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
        Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
         
         Egyetértek   a   határozat  rendelkező  részével,   de   annak
        indoklását az alábbiakkal egészítem ki.
         
         1.  A határozat tárgyát képező, a nemi betegségeket szűrő,  és
        a  prostituáltak számára kötelezővé tett orvosi vizsgálatnak az
        Egyezménnyel  való  összeegyeztethetősége  kapcsán  nem   lehet
        megkerülni az arra adandó választ, hogyan lehetséges az, hogyha
        számos foglalkozás esetében kívánatos, sőt gyakran kötelező  az
        orvosi  szűrés,  egy  ennek  analógiájára  kialakított,   száz-
        százötven   évvel   ezelőtt  számos  országban  akadálymentesen
        bevezetett, egészségvédelmi szempontú kötelező orvosi vizsgálat
        újra bevezetése immár nemzetközi jogba ütközhet?
         
         Erre  válaszolandó,  emlékeztetek  arra,  hogy  a  magyar  jog
        számos   foglalkozás   illetve  tevékenység   körében   valóban
        megköveteli az egészségügyi alkalmasságot, és annak igazolással
        való tanúsítását: ilyen például a sportorvoslás szabályairól és
        a  sportegészségügyi  hálózatról  szóló  215/2004.  (VII.  13.)
        Korm.rendelet;  a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának
        megállapításáról  szóló  13/1992.  (VI.  26.)  NM  rendelet;  a
        munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 50.  §,  60.  §-
        aiban,  és  88.  §-ának (2) bekezdésében és  az  egészségügyről
        szóló  1997.  évi  CLIV.  törvény  247.  §-a  (2)  bekezdés  d)
        pontjában  kapott felhatalmazás alapján meghozott, a munkaköri,
        szakmai,   illetve   személyi   higiénés   alkalmasság   orvosi
        vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI.  24.)  NM
        rendelet;   a  közterület-felügyelők  egészségi,   fizikai   és
        pszichikai  alkalmassági követelményeiről szóló 78/1999.  (XII.
        29.)   EüM-BM  együttes  rendelet;  a  köztisztviselők   tartós
        külszolgálatáról  szóló  104/2003. (VII.  18.)  Korm.  rendelet
        [lásd   ennek  16.  §  (1)  bekezdés  c)  pontját];  az   egyes
        rendvédelmi  szervek  hivatásos  állományú  tagjai   egészségi,
        pszichikai  és  fizikai  alkalmasságáról,  közalkalmazottai  és
        köztisztviselői   munkaköri   egészségi   alkalmasságáról,    a
        szolgálat-,    illetve   keresőképtelenség    megállapításáról,
        valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.)
        IRM-ÖM-PTNM  együttes  rendelet;  a  rezgésexpozíciónak  kitett
        munkavállalókra     vonatkozó    minimális     egészségi     és
        munkabiztonsági követelményekről szóló 22/2005. (VI.  24.)  EüM
        rendelet;   a   vasúti   közlekedés  biztonságával   összefüggő
        munkaköröket   betöltő  munkavállalókkal   szemben   támasztott
        egészségügyi  követelményekről  és  az  egészségügyi  vizsgálat
        rendjéről szóló 203/2009. (IX. 18.) Korm.rendelet, stb.
         
         Egyes,   a  magyar  állam  által  is  megerősített  nemzetközi
        egyezmények    szintén    előírják    bizonyos    foglalkozások
        vonatkozásában  a  kötelező orvosi vizsgálat elvégzését:  ilyen
        például  a  2000.  évi  LXIII. törvénnyel kihirdetett,  a  föld
        alatti   bányamunkában  foglalkoztatott   fiatalkorúak   orvosi
        alkalmassági   vizsgálatáról  szóló,  a  Nemzetközi   Munkaügyi
        Konferencia  1965.  évi  49. ülésszakán elfogadott  124.  számú
        Egyezmény a 2000. évi L. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek és
        fiatalkorúak  nem-ipari munkára való alkalmasságát  megállapító
        orvosi  vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi  Konferencia
        1946.  évi  29.  ülésszakán elfogadott 78. számú  Egyezmény;  a
        2000.   évi  XLIX.  törvénnyel  kihirdetett,  a  gyermekek   és
        fiatalkorúak  ipari  munkára  való  alkalmasságát   megállapító
        orvosi  vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi  Konferencia
        1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 77. számú Egyezmény.
         
         Az    egyes    munkavégzési,    életviteli    tevékenységekkel
        összefüggésben   előírt  kötelező  orvosi   vizsgálatok   több,
        esetenként egymást kiegészítő célt szolgálnak, mint i) az egyén
        egészségének  védelmét,  ii)  a  család  illetve  a  születendő
        gyermekek  egészségének  védelmét,  a  terhes  anyák  bizonyos,
        részben   munkavégzéssel   összefüggésben   elrendelt    orvosi
        vizsgálata  során,  iii) az egyén közvetlen környezetének  vagy
        vele   kapcsolatba   kerülőknek   az   egészségvédelmét,    iv)
        biztonságos  munkavégzést  illetve tevékenységet,  mások  testi
        épsége   veszélyeztetésének  elkerülését,   v)   a   közlekedés
        biztonságát, vi) az egyén rendelkezésére bocsátott nagy  értékű
        munkaeszköz  megóvását, vii) a hadsereg és  a  honi  légvédelem
        állományában  a  nagy értékű haditechnika  megóvását,  viii)  a
        sportban a versenyek tisztaságát, stb.
         
         A   kötelező   orvosi  vizsgálatok  között   vannak   olyanok,
        amelyeket   nemzetközi   szerződések,   európai   uniós    jogi
        kötelezettségek   írnak   elő,  és  vannak   olyanok,   amelyek
        lényegében már ezek előtt is léteztek, vagy ezektől függetlenül
        léteznek. Számos példa van arra is, hogy a nemzeti jogokban már
        eleve   régóta   létező   bizonyos  közegészségügyi   szempontú
        vizsgálatok   mélységét,  technikai  paramétereit,   módszereit
        egységesítette    a    nemzetközi   illetve    európai    uniós
        kötelezettségvállalás.
         
         Az  alapvető különbség ezekkel szemben — a jelen esetben — nem
        az,  hogy  külső kötelezettség nélkül vezetett be  a  jogalkotó
        speciális,  egy  bizonyos,  a jogszabályban  körülírt  személyi
        körre  vonatkozóan  kötelezően elvégzendő  orvosi  vizsgálatot,
        hanem    az,   hogy   fennálló,   önként   vállalt   nemzetközi
        kötelezettséggel  szemben, annak tilalma ellenére  vezette  azt
        be.
         
         2.   A  fennálló  nemzetközi  kötelezettség  terjedelmének  és
        tartalmának  megértéséhez, és ahhoz, hogy  ebből  a  nemzetközi
        kötelezettségből  de jure tilalom fakad, nézetem  szerint  —  a
        határozatban foglaltakon túl — az alábbiakat is figyelembe kell
        venni.
         
         Az  Egyezmény 6. cikkében elutasítja a „külön igazolvány”-okat
        illetve a „különleges ellenőrzési és bejelentési előírások”-at”
        (a  francia  szövegben  „se faire inscrire  sur  des  registres
        spéciaux, posséder des papiers spéciaux, ou se conformer ŕ  des
        conditions  exceptionnelles de surveillance ou de déclaration”,
        az  angolban „subject either to special registration or to  the
        possession   of  a  special  document  or  to  any  exceptional
        requirements for supervision or notification.”).
         
         Itt  mindenekelőtt  arra  kell rámutatni,  hogy  az  Egyezmény
        hiteles nyelvű szövegének magyar fordítása félreérthetően eltér
        az eredetitől, amikor az angol illetve francia nyelvű szövegben
        rögzített tilalom terjedelmét tulajdonképpen leszűkíti,  azt  a
        közigazgatás  által  kiállított okmányok  egy  csoportjára,  az
        „igazolvány”-ra  korlátozva. Az angol és a  francia  szöveg  az
        „igazolványok”  körén  kívül eső, de a közigazgatás  illetve  a
        közszolgáltatások    által    kiállított    egyéb,    hivatalos
        dokumentumokra is vonatkozik.
         
         Az  Egyezménynek nincs hivatalos kommentárja és — eltérően  az
        ENSZ  égisze alatt létrejött emberi jogi egyezményektől  —  nem
        rendelkezik olyan kötelező monitoring-rendszerrel sem, amelynek
        alapján  utólag  jelent volna meg — az emberi jogi  egyezmények
        General  comments / Observations générales –jai mintájára  —  a
        részes  államok  által irányadónak tekintett,  írásba  foglalt,
        közös értelmezés.
         
         Tény, hogy ismételt, több irányú kezdeményezése ellenére,  sem
        diplomáciai    úton,   sem   közvetlenül    nem    kapott    az
        Alkotmánybíróság az Egyesült Nemzetek Szervezetének e  tárgyban
        illetékes  szerveitől  hiteles  értelmezést  az  Egyezmény   6.
        cikkében foglaltakat illetően.
         
         Ennek ellenére, nézetem szerint kikövetkeztethető, hogy  mi  a
        communis opinio.
         
         Vannak  egyrészt nem hivatalos — magánjellegű  —  kommentárok.
        Ilyen  Malka Markovich: Guide de la Convention de  l’ONU  du  2
        décembre 1949 pour la répression de la traite des ętres humains
        et  de l’exploitation de la prostitution d’autrui c. műve,  ami
        elérhető   például  egyes,  a  prostitució  ellen   küzdő   nem
        kormányzati szervezetek (Coalition Against Trafficking in Women
        –                        CATW)                       honlapján:
        [http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?scroll_robot=
        6                                                             ;
        http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?x=93527&AA_EX_
        Session=9a5adf3200d3e09e341474e75445efe3].
         
         Ebben  a  kommentárban „a prostituált személyek nyilvántartása
        tilos”   cím   alatt  a  részes  államokat  terhelő   bármilyen
        nyilvántartás   tilalmának   bizonyítékaként    említi,    hogy
        Franciaország   1946-ban   bezáratta   a   bordélyházakat,   de
        fenntartotta a prostituáltak különleges orvosi nyilvántartását.
        Az  Egyezményhez ezért csak 1960-ban csatlakozott, azután, hogy
        ezt az adatbázist megszüntette.(Markovich. id. mű p. 7)
         
         Saját   monitoring-rendszer  híján   az   ENSZ-ben   a   mások
        prostituciójának   kihasználását   és   a   velük    folytatott
        kereskedelmet    a   „rabszolgakereskedelemhez”    tartják    a
        legközelebbállónak,  és  ezért a modern  rabszolgaság  ügyeiben
        illetékes munkacsoport (Working Group on Contemporary Forms  of
        Slavery) és egy különleges jelentéstevő (Special Rapporteur  on
        Contemporary forms of Slavery) próbálják az Egyezmény életét is
        figyelni.   A  Nők  elleni  diszkrimináció  minden   formájának
        tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény monitoring testülete,  a  CEDAW
        szintén illetékesnek tekinti magát e kérdésben, amennyiben az a
        saját  egyezményében foglalt mandátumot érinti. A  jelentéstevő
        illetve   a   fenti  testületek  a  prostituáltakat   fenyegető
        veszélyekre,  ideértve  az  egészségügyi  veszélyeket  (különös
        tekintettel  az  AIDS-re) és ezek vonatkozásában  az  államokat
        terhelő  megelőző  kötelezettségre  rendszeresen  felhívták   a
        figyelmet,  de  dokumentumaikban a  kötelező  orvosi  vizsgálat
        bevezetésének  ajánlása éppen ezért nem jelenhetett  meg.  [vö.
        ebben  az  értelemben a CEDAW által a nők elleni diszkrimináció
        egyezménye  12.  cikke  kapcsán  (1999-ben,  a  20.  ülésszakon
        elfogadott)  24.  sz. általános ajánlást, amely  18.  §-ában  a
        prostituáltak tekintetében a nemi betegségek és közöttük is  az
        AIDS   tekintetében  a  megelőző,  felvilágosító   munkát,   az
        egészségügyi   vizsgálatokhoz  való   akadálytalan   hozzájutás
        fontosságát hangsúlyozza, de a kötelezővé tétel lehetőségét fel
        sem veti.]
         
         Szintén  közvetett bizonyítéknak tekinthető,  hogy  az  Európa
        Tanács  Parlamenti Közgyűlésének egyik dokumentuma  csak  olyan
        államok  (Ausztria, Görögország — ez utóbbi  viszont  heti  két
        alkalommal —, Törökország) mellett tünteti fel a prostitutáltak
        kötelező  orvosi  vizsgálatának  intézményesítését,  akik   nem
        részes államai az Egyezménynek. Lásd az 1815 (2007) sz. ajánlás
        és  az 1579 (2007) sz. határozat alapjául szolgáló jelentést és
        mellékleteit.  [Prostitution – quelle  attitude  adopter,  Doc.
        11352   (9   juillet  2007),  Conseil  de  l’Europe,  Assemblée
        Parlementaire, rapporteur Leo Platvoet].
         
         A  Miniszteri Bizottság az erre a jelentésre adott  válaszában
        (Délégués des Ministres, Documents CM: CM/AS(2008)Rec1815 final
        13  juin  2008  « Prostitution – Quelle attitude  adopter  ?  »
        Recommandation   1815  (2007)  de  l'Assemblée   parlementaire,
        (Réponse  adoptée par le Comité des Ministres le 11  juin  2008
        lors  de  la 1029e réunion des Délégués des Ministres), éspedig
        annak   8.  §-ban  egyetértően  idézi  a  Parlamenti  Közgyűlés
        álláspontját,  hogy el kell kerülni azt, hogy  a  prostituáltak
        tevékenységét  diszkriminatív elbánásnak vessék  alá,  és  őket
        ezért büntetőjogilag szankcionálják.
         
         Összhangban    az    Egyezményről    készített    szakirodalmi
        feldolgozásokkal  – úgy lehet tekinteni, hogy  az  Egyezmény  a
        regisztrációt egyrészt azért utasította el, mivel  a  regiszter
        megléte  nehezítheti, hogy szakítsanak a prostituáltak ezzel  a
        „mesterséggel”,  másrészt  pedig  azért,  mivel  e  „mesterség”
        szabályozása  azt  a  benyomást  keltené,  hogy  az  állam  azt
        tudomásul veszi.
         
         Az  Egyezmény nem a „reglementációs”, hanem az „abolicionista”
        megközelítést tükrözi.
         
         A   jelen  eljárásban  nem  kellett  azt  vizsgálni,  hogy  az
        Egyezménynek    az   abolicionista   megközelítése    önmagában
        beváltotta-e  a hozzá fűzött reményeket. Nem kellett  vizsgálni
        azt  sem,  hogy helyes-e az a szakirodalmi álláspont,  hogy  az
        orvosi  ellenőrzés  rendszeressége  a  prostituáltak  vendégeit
        tévedésbe,  könnyelműségbe tudja ejteni,  míg  a  megfertőződés
        veszélyétől  való aggodalom a prostituáltak „szolgáltatásainak”
        igénybe  vétele  ellenében  hat, azaz  a  prostitúciónak,  mint
        társadalmi   jelenségnek  a  visszaszorítására  alkalmas.   Nem
        kellett  vizsgálni azt sem, hogy a kötelező vizsgálat az  adott
        időszak  hosszára is figyelemmel valóban hatékony eszköze-e  az
        egészségvédelemnek,   úgy  a  prostituált,   mint   a   kliense
        szempontjából.
         
         Az Alkotmánybíróság számára tehát — szerintem is helyesen —  a
        jelen  ügyben  nem a kötelező jelleggel bevezetett egészségügyi
        vizsgálat  viszonylagos  társadalmi  hasznosságának  értékelése
        volt  a  döntő, hanem az, hogy olyan intézményt vezetett  be  a
        jogalkotó,  ami  szembe  megy hatályban  levő  nemzetközi  jogi
        kötelezettséggel,   amelynek   a   megfogalmazása   a   tilalom
        tekintetében egyértelmű. Ha ugyanis — függetlenül az  őt  eleve
        terhelő  titoktartási kötelezettségtől — az orvos azért köteles
        az  illetőt  megvizsgálni, mivel az prostituált,  és  az  pedig
        azért köteles magát alávetni e vizsgálatnak, mivel prostituált,
        az  azt jelenti, hogy egy „különleges ellenőrzés” valósul  meg,
        aminek  egyedüli jogi indoka a prostituálti mivolt. Az  a  tény
        pedig,  hogy  a negatív vizsgálati eredményt tanúsító  igazolás
        megléte a „foglalkozás” gyakorlásának feltétele, és mint ilyen,
        a    szabálysértési   eljárásban   eljáró    hatóságok    által
        megismerhető,  az ugyanezen okokból ütközik az  Egyezménynek  a
        „különleges igazolvány” (papiers spéciaux / special  documents)
        megkövetelését tiltó szabályával. Emiatt nézetem szerint  nincs
        érdemi  jelentősége — az Egyezmény 6. cikkével való konformitás
        szempontjából   —   annak,  hogy  az   igazolás   nem   minősül
        „igazolványnak” a magyar közigazgatási jog fogalmi rendszerében
        és  annak  sem, hogy elnevezésében expressis verbis  szerepel-e
        vagy  sem  a  prostituált  kifejezés. Emiatt  az  ún.  mozaikos
        megsemmisítés    technikáját   sem    tudta    alkalmazni    az
        Alkotmánybíróság,  mivel az de jure semmit sem  változtatna  az
        Egyezménybe  ütközés tényén. Ugyanezek miatt  az  egyébként  is
        irányadó  adatvédelmi szabályok betartása, a fortiori erősítése
        a lényegen — ti. az Egyezménnyel való konformitás hiányán — nem
        tud változtatni.
         
         Természetesen  én  is hangsúlyozom a prostituáltak  rendszeres
        egészségügyi   ellenőrzésének  fontosságát,  és   ennek   minél
        szélesebb   körű  biztosítását  az  államnak  az   Alkotmányból
        levezethető  általános  egészségvédelmi kötelezettségei  között
        tudom  elhelyezni. Ez azonban — az Egyezményben részes  államok
        gyakorlatára  figyelemmel — a jogilag egyedül  e  személyi  kör
        számára kötelezővé tett, a prostitúció legális gyakorlásának ex
        lege  előfeltételének tekintett igazoláshoz kapcsolt  és  annak
        hiányát szankcionáló jogi konstrukció nélkül is megvalósítható.
         
         Így  a  nemi betegek gondozásának intézményrendszere, a nem  a
        „foglalkozásra”, hanem a fertőzöttségre (betegségre) illetve  a
        továbbfertőzési    láncolat   feltárására    és    gyógyítására
        koncentráló, a prostituáltat, annak klienseit illetve  a  velük
        nemi   kapcsolatba   került  személyeket  is   elérni   törekvő
        szakorvosi  hálózat az, ami a diszkriminációmentes tevékenysége
        révén  az  Egyezménnyel  eddig  is  összeegyeztethető  volt.  A
        diszkriminációmentesség  elvének   fenntartásával   —   és   ha
        szükséges,  jogosítványainak erősítésével illetve  a  szociális
        tanácsadói  hálózat  kiegészítő  szerepében  rejlő  lehetőségek
        felhasználásával  —ez  az  intézmény  alkalmas  arra,  hogy  az
        Egyezmény  céljait  és  elveit  nem  sértve  valósítsa  meg  az
        érintettek és a társadalom egészségvédelmét. (Ez illeszkedne az
        Egyezmény 16. cikkében foglaltakhoz.)
         
         Megítélésem   szerint  az  Egyezmény  megközelítésével   eleve
        ütközik    minden   olyan   megoldás,   amely   a   prostitúció
        szabályozásával, annak a korábbiaknál nagyobb teret enged és az
        abból folyó jövedelmet járulékok és egyéb terhek vonatkozásában
        azonosítaná   általában  azzal,  ami   a   munkabérre   illetve
        vállalkozási  jövedelmekre vonatkozik. A fentiekre  figyelemmel
        az Egyezmény abolicionista filozófiájával legegyszerűbben nem a
        szabályozó,   hanem   az   elutasító   illetve   a   represszív
        megközelítés   (a   klientúrát  büntetőjogias   intézkedésekkel
        megtörni,  illetve  eltántorítani  törekvő  ún.  svéd   modell)
        egyeztethető össze.
         
         Az  Egyezménynek nem részese az Európai Unió minden tagállama,
        hiszen   nem   részes  fél  Ausztria,  az  Egyesült  Királyság,
        Görögország,   Hollandia,  Írország,  Németország,   és   —   a
        prostitúcióval  szemben jóval keményebb,  immár  a  kliensekkel
        szembeni fellépés politikáját meghirdető — Svédország sem.  Nem
        képezi részét az Egyezmény az európai acquis-nak, ugyanakkor  a
        részes államok jogilag elvben lehetséges kilépésére sincs —  az
        Egyezmény     egyéb    rendelkezéseit    büntetőtörvénykönyvébe
        [üzletszerű  kéjelgés elősegítése (205. §)  kitartottság  (206.
        §), kerítés (207. §)] és egyéb jogszabályaiba régen beépítő  és
        érvényesítő   —  Magyarország  szempontjából  releváns   példa.
        (Önmagában  a kilépés — az Egyezmény esetleges felmondása  —  a
        Büntető  törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvénybe  az
        Egyezményre   tekintettel  belefoglalt   cselekmények   további
        pönalizálását semmiben sem akadályozná.
         
         Az  Egyezményhez  tehetők fenntartások. Az  Egyesült  Nemzetek
        nemzetközi  szerződési nyilvántartójának 2010.  december  15-ei
        állapota  szerint  vannak hatályban levők és  visszavontak,  de
        ezek alapvetően a Nemzetközi Bíróság vitarendezési joghatóságát
        érintik. Van (illetve többnyire már csak volt) néhány értelmező
        nyilatkozat, amelyek a szocialista rendszerek a tárgyban  —  az
        Egyezmény  hatályba lépése előtt — elért „sikereit”  méltatták.
        Nincs  és  nem  volt  eddig  olyan  fenntartás  vagy  értelmező
        nyilatkozat, amelyik az Egyezmény 6. cikkét érintette volna. 14
        állam  aláírását még nem követte ratifikáció, és a jelenleg  81
        állam  részességével hatályos Egyezményt eddig  egyetlen  állam
        sem                mondta               fel               [lásd
        http://treaties.un.org/pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_
        no=VII-11-a&chapter=7&lang=en#9 ].
         
         Az  Egyesült  Nemzetek Szervezetében, akárcsak az emberi  jogi
        vonatkozású   egyezmények  esetében,  alapvetően   itt   is   a
        csatlakozásra ösztönzés képezi az ENSZ idevágó politikáját, ami
        a  fentiekben  említetteknek megfelelően a rabszolgaság  modern
        formái ellen vívott harcnak a büntetőjogias eszközöket használó
        intézményeivel  való  összekapcsolásban  látja   az   Egyezmény
        jövőjét.
         
         Az   Európa  Tanács  pedig  a  maga  részéről  is  inkább   az
        Egyezményhez  való csatlakozás mellett, mintsem  ellene  hozott
        ajánlásokat.   (Recommandation  161   (1958)   de   l’Assemblée
        parlementaire   demandant  une  ratification   rapide   de   la
        Convention internationale du 2 décembre 1949 pour la répression
        et   l'abolition  de  la  traite  des  ętres  humains   et   de
        l'exploitation de la prostitution) (Megjegyzésre érdemes,  hogy
        mint  ez  utóbbi  dokumentum címe is  tanúsítja,  a  nemzetközi
        életben nemritkán úgy hivatkoznak az Egyezményre, hogy a címébe
        beleírják az 1949-ben még nem szereplő „abolition” szót, aminek
        a  dokumentumnak  a  fentebb már említett  ún.  „abolicionista”
        iskolához kötődése miatt van szimbolikus jelentősége.)
         
         Nézetem  szerint  a  jogalkotónak széleskörű  mozgásszabadsága
        van  abban,  hogy döntsön, hogyan kívánja az Egyezménnyel  való
        konformitást (az Egyezménynek a felmondás lehetőségét megengedő
        25.  cikkében foglaltakra is figyelemmel) biztosítani:  i).  az
        Egyezmény felmondásával és a jelenlegi rendszer fenntartásával,
        ii).  az  Egyezmény felmondásával és belátható időn  belül,  az
        érintett   cikk   tekintetében  megteendő  fenntartással   való
        csatlakozással,  vagy úgy, hogy iii). számos,  az  Egyezményben
        részes   állam   gyakorlatához  hasonlóan,   az   egyezménybeli
        részességgel,   és   a   rendszeres   nemi   betegségi   szűrés
        megtartásával, sőt, a költségvetési lehetőségek keretei  között
        akár  gyakoribbá tételével, ami azonban nem egy ex lege előírt,
        a   „foglalkozás”  gyakorlásához  szükséges  külön   dokumentum
        megkövetelését  helyezi a központba, hanem a szociális  munkát,
        felvilágosítást,   meggyőzést,  amiben  a   rendészeti   és   a
        szociálpolitikai  szakapparátusnak  egyaránt  meglenne  a  maga
        feladata és felelőssége.
         
         E  lehetőségek közötti választás az Országgyűlés és a  Kormány
        felelőssége,  amelyet a prioritások mérlegelése  alapján  kell,
        hogy megtegyen.

        Budapest, 2011. január 10.
                                                       Dr. Kovács Péter
                                                          alkotmánybíró
          Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
           
           Nem  értek  egyet  a  határozat  rendelkező  részével,  az   R
          melléklete  nemzetközi szerződésbe (az Egyezménybe) ütközésének
          megállapításával,    és    (akár    pro     futuro)     hatályú
          megsemmisítésével.
           
           1.  Az  Egyezmény  célja  a prostitúció teljes  megszüntetése,
          ezen  belül  kiemelten azon személyek üldözése és megbüntetése,
          akik más személy prostitúciójából, illetve emberkereskedelemből
          élnek.  Az  Egyezményben  foglalt  tilalmak  ennek  megfelelően
          sokrétűek,  ezen  belül  a 6. cikk arról  rendelkezik,  hogy  a
          részes   államoknak  mindenféle,  a  prostituáltakra  vonatkozó
          nyilvántartást, külön igazolványt, különleges ellenőrzést  vagy
          bejelentési kötelezettséget meg kell szüntetni.
           Magyarországon   az   Egyezménynek   megfelelően   a   Büntető
          Törvénykönyvről  szóló  1978. évi IV.  törvény  175/B.  §-a  az
          emberkereskedelmet,    205.   §-a   az   üzletszerű    kéjelgés
          elősegítését,  206.  §-a a kitartottságot,  207.  §-a  pedig  a
          kerítést rendeli büntetni.
           Maga  a  prostitúció legális ma Magyarországon, azonban  három
          együttes feltételnek teljesülnie kell, ezek hiányában ugyanis a
          prostituált a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX.  törvény
          (Szabs.tv.)  143.  §-a  alapján  szabálysértést  követ  el.   E
          feltételek:
           –  a  szexuális szolgáltatás felajánlására (ha az önkormányzat
          kijelölte)  a  türelmi  zónán belül  kerüljön  sor,  illetve  a
          szervezett   bűnözés,  valamint  az  azzal   összefüggő   egyes
          jelenségek  elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó
          törvénymódosításokról  szóló 1999. évi  LXXV.  törvény  7.  §-a
          szerinti,  és  az  önkormányzat által kijelölt védett  övezeten
          kívül kerüljön sor,
           – a felajánlkozás ne legyen zaklató jellegű és
           –   a  prostituált  rendelkezzen  külön  jogszabályban  előírt
          orvosi igazolással.
           Ma  Magyarországon a prostitúció tehát legális, engedélyezett,
          éppen  azáltal,  hogy a Szabs.tv. csak akkor  fűz  szankciót  a
          prostituált  tevékenységéhez, ha az  az  előbbiekben  felsorolt
          három  követelménynek  nem felel meg (tehát  tiltott  területen
          végzi,   vagy  a  felajánlkozása  zaklató  jellegű,  vagy   nem
          rendelkezik az előírt orvosi igazolással).
           A  határozat  ez  utóbbit,  az erről  szóló,  az  egészségügyi
          miniszter   által   kibocsátott   R.-t   vizsgálja.    Az    R.
          szabályozásának elemzésekor kiemelem, hogy annak lényege:
           –  az  orvosi  vizsgálatot a prostituált  kezdeményezi,  ennek
          alapján az igazolást kérelemre állítja ki
           – a bőr-nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató;
           – az igazolás azon tényekre vonatkozik, hogy:
              – a vizsgálatot kérő személy
              – a vizsgálat időpontjában
              –  nem fertőzött — az R.-ben felsorolt — öt, nemi úton (is)
          terjedő betegséggel.
           –  Az  igazolást az azt kérő személy kapja meg, ő  rendelkezik
          vele a továbbiakban, az ő személyes adathordozója, mely azonban
          csak  egyéb,  a  személyazonosságát  igazoló  okmánnyal  együtt
          érvényes.
           –  Az  igazolás  nem anoním, hanem névre szól, de  adatkezelés
          nem történik az igazolás kiadása után, mivel
           –   a  prostituált  szolgáltatását  igénybe  venni  szándékozó
          kérheti  ugyan az igazolás bemutatását, de ha ezt a prostituált
          megtagadja,  ki  nem kényszerítheti tőle, ha  bemutatták  neki,
          arról másolatot nem készíthet, adatait nem jegyezheti fel;
           –   rendőri   ellenőrzés  során  a  prostituált  köteles   azt
          bemutatni  (ellenkező esetben szabálysértést követ  el),  ám  a
          rendőr  adatfelvételt, adatkezelést nem  végezhet,  azt  egyedi
          adatként ellenőrizheti csak.
           
           2.   Az   Egyezményben  szereplő  „különleges  nyilvántartás”,
          „külön   igazolvány”,   „különleges  ellenőrzés”,   „különleges
          bejelentési  előírás” fogalomkörébe álláspontom szerint  sem  a
          nyelvtani értelmezés alapján, sem tartalmilag nem tartozik bele
          az R. alapján kiadott igazolás, mivel:
           –   különleges  nyilvántartást  egyetlen  szerv  sem  vezet  a
          prostituáltról,
           –  az igazolás nem tekinthető „külön igazolványnak”, mivel nem
          azt   a  tényt  tartalmazza,  hogy  birtokosa  prostituált   és
          rendelkezik  az e tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel,
          hanem  csak  azt, hogy öt, miniszteri rendeletben meghatározott
          fertőző betegségben a vizsgálat időpontjában nem szenved;
           –  az  orvosi ellenőrzés nem tekinthető az Egyezmény  szerinti
          különleges ellenőrzésnek (nem a prostituáltat magát ellenőrzik,
          hanem a betegséggel fertőzöttségét);
           –  és  a  prostituáltnak  a  tevékenysége  végzését  nem  kell
          bejelentenie.
           
           3.   Összefoglalva:  nézetem  szerint  a  fentiek  alapján   a
          prostituáltak szempontjából nincsen tehát sem adatfelvétel, sem
          semmiféle,  az Egyezmény által tiltott lajstromba vétel,  amely
          szükséges  lenne  a  szolgáltatásuk nyújtásához.  Tevékenységük
          feltétele  az orvosi igazolás megléte (egyébként szabálysértést
          követnek   el),  azonban  az  orvosi  vizsgálatra   jelentkezés
          önkéntes, erre nem kényszeríthetőek.
           Álláspontom  szerint mindezekből következően az R.  melléklete
          nem ellentétes az Egyezménnyel. Még abban az esetben is, ha  az
          Alkotmánybíróság   nagyon   szigorúan,   formai    szempontokat
          figyelembe véve vizsgálja az R-t, álláspontom szerint akkor  is
          elegendő  lett volna az R. mozaikos megsemmisítése: kimondottan
          csak  az  igazolás  szövegében, esetleg az R. címében  szereplő
          „prostituált”  kifejezés  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének
          megállapítása és ezen szavak megsemmisítése (kiiktatása) az  R.
          szövegéből.
           
          Budapest, 2011. január 10.
                                                        Dr. Bihari Mihály
                                                            alkotmánybíró

          A különvéleményhez csatlakozom:

                 Dr. Lenkovics Barnabás          Dr. Lévay Miklós
                 alkotmánybíró                      alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            1/2011. (I. 14.)
            Date of the decision:
            .
            01/10/2011
            .
            .