Hungarian

Ügyszám: .	28/C/2005
Előadó alkotmánybíró: Balogh Elemér Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 1/2011. (I. 14.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2011/3 .

A döntés kelte: Budapest, 01/10/2011 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   nemzetközi   szerződésbe ütközésének  vizsgálatára irányuló indítvány  tárgyában  –  dr. Kovács  Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásával,  valamint dr.  Bihari Mihály, dr. Lévay Miklós és dr. Lenkovics  Barnabás alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő                            határozatot:                                  1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a  prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet  Melléklete nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért  azt 2011. december 31-i hatállyal megsemmisíti.    2.   Az  Alkotmánybíróság  a  prostituáltak  részére  kiadandó orvosi  igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet  1.  § (4)   bekezdése   „nyilvántartására”   szövegrésze   nemzetközi szerződésbe   ütközésének   megállapítása   és   megsemmisítése tárgyában az eljárást megszünteti.    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                                               I.                                  1.    Az    Alkotmánybíróságnál    országgyűlési    képviselők kezdeményezték   a   prostituáltak  részére   kiadandó   orvosi igazolásról   szóló   41/1999.  (IX.  8.)   EüM   rendelet   (a továbbiakban:   R.)   1.  §  (4)  bekezdése  „nyilvántartására” szövegrésze,  valamint az R. Melléklete,  amennyiben  pedig  az alkotmánysértés  a részbeni megsemmisítéssel  nem  orvosolható, úgy   az   R.  egésze  nemzetközi  szerződésbe  ütközés  miatti alkotmányellenességének megállapítását és  megsemmisítését.  Az indítványozók  szerint  a  támadott  rendelkezések  ellentétben állnak   a   Magyarországon  az  1955.  évi  34.   törvényerejű rendelettel   kihirdetett,   az   emberkereskedés   és    mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában New  Yorkban, 1950.  évi  március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény  (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikkével, ezáltal az Alkotmány 7. § (1)  bekezdésével is, mert – a hatályos magyar jogi szabályozás alapján   –   alkalmazásuk  eredményeként  a   prostituáltakról nyilvántartás   jön   létre,  továbbá  mert   a   prostituáltak igazolványkényszeréhez  vezet. Álláspontjukat  a  következőkkel támasztották  alá.  A  szervezett bűnözés,  valamint  az  azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és  az ehhez  kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.  évi  LXXV. törvény  (a továbbiakban: Szbt.) 9. § (3) bekezdése  szerint  a prostituált szexuális szolgáltatásra akkor ajánlkozhat fel,  ha rendelkezik  a  külön jogszabályban előírt orvosi  igazolással, amely  igazolás  kiadásáról – az Szbt. 62. §  (2)  bekezdésének felhatalmazása alapján megalkotott – R. rendelkezik. Az R. 1. § (4)  bekezdése  az  orvosi vizsgálatok  nyilvántartására  külön jogszabály   rendelkezéseit   írja   elő   irányadónak,   tehát kifejezetten utal arra, hogy a vizsgálatokat és az  azon  részt vevő személyeket nyilvántartásba kell venni. Az R. Melléklete – mind  tartalmát, mind formáját (kis könyvecske)  tekintve  –  a gyakorlatban  olyan  orvosi igazolás  mintája,  amely  egyfajta igazolványként  is  szolgál: tartalmazza  nemcsak  a  személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról  szóló 1992.  évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában felsorolt személyes adatokat  és a 2. pontban felsorolt különleges adatokat,  hanem sorszámmal  is el van látva, továbbá utal birtokosa prostituált mivoltára  is.  E szabályozás az Egyezménnyel ellentétes,  mert megvalósul  a prostituáltaknak az egészségügyi nyilvántartásban való,    ebbéli    minőségükben   történő    feltüntetése,    a szűrővizsgálatokon    megjelenő   prostituáltak    egészségügyi kontrollját    dokumentáló,   illetve   a   részükre    kiadott igazolásokat egyaránt megjelenítő nyilvántartás jön  létre.  Az indítványozók  végül utaltak arra is, hogy nem a  prostituáltak orvosi  ellenőrzését, hanem a szabályozásnak az R.-ben foglalt, az Egyezményt sértő módját tartják alkotmányellenesnek.    2.   Az  Alkotmánybíróság  az  eljárás  során  –  álláspontjuk megismerése végett – megkereste az egészségügyi, az igazságügyi és rendészeti, valamint a külügyminisztert.                                 II.                                  Az indítványok elbírálása során figyelembe vett jogszabályok:    1. Az Alkotmány rendelkezése:  „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső jog összhangját.”    2. Az Egyezmény rendelkezése:                            „6. Cikk  A   jelen  Egyezményben  részes  Felek  kötelesek  az   összes szükséges   intézkedést  megtenni  minden   hatályos   törvény, szabályzat vagy igazgatási gyakorlat hatályon kívül helyezésére vagy  eltörlésére,  amely  szerint a prostitúcióval  foglalkozó vagy  azzal  gyanúsított  személyek különleges  nyilvántartásba tartoznak    magukat   vétetni,   külön   igazolvánnyal    kell rendelkezniök,  vagy  különleges ellenőrzési  vagy  bejelentési előírások alá esnek.”    3.   Az  R.  támadott,  az  indítvány  elbírálásakor  hatályos rendelkezései:  „1.   §  (4)  A  különböző  vizsgálati  módszerekről  és  ezek térítési  díjáról  a  prostituáltat tájékoztatni  kell,  és  az általa választott módszerrel kell a vizsgálatot elvégezni.”           „Melléklet a 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelethez       Bőr- és Nemibeteg-gondozó egészségügyi szolgáltató  .............../.......... szám                         ORVOSI IGAZOLÁS  Családi név: ............................................................... ...............................................................  Utónév: ............................................................... ...............................................................  Születési hely, idő: ............................................................... ...............................................................  Lakó- és tartózkodási hely: ............................................................... ....................................................  Személyazonosságot igazoló okmány és száma: ............................................................... A  prostituáltak  részére  kiadandó  orvosi  igazolásról  szóló 41/1999.   (IX.  8.)  EüM  rendelet  2.  §-a  (2)  bekezdésében felsorolt fertőzések nem mutathatók ki. A  vizsgálat  időpontját  követően a  fertőzés  lehetősége  nem zárható ki. Ez  az  igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig használható fel.  .....................................  .....................  (kiállítás helye, ideje)  ..........................................................  az intézet orvosa”                                III.                                  Az indítvány részben megalapozott.  1.  Az  Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg,  hogy  az indítványozók jogosultak-e az Alkotmánybíróságról  szóló  1989. évi  XXXII.  törvény (a továbbiakban: Abtv.)  1.  §  c)  pontja szerinti    eljárás    kezdeményezésére.    Az    indítványozók országgyűlési  képviselők, így az Abtv. 21. § (3)  bekezdés  a) pontja  alapján  jogosultak jogszabály  nemzetközi  szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány előterjesztésére.    2.  Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az R. 1. §  (4)  bekezdését  az  indítvány benyújtását  követően,  2005. március  31-i  hatállyal módosította a 6/2005. (III.  23.)  EüM rendelet  1. § (2) bekezdése. E módosítás következtében  az  R. támadott  rendelkezése  már  nem tartalmazza  az  indítványozók által sérelmezett „nyilvántartására” vonatkozó szövegrészt.  Az  Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett és a  módosult jogszabály alkotmányellenességét kivételesen, az Abtv.  38.  §- ában  foglalt  bírói kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz esetében, valamint akkor vizsgálja,  ha  a hatályát  vesztett  jogszabály helyébe lépő  jogszabály  azonos rendelkezési  környezetben  szintén tartalmazza  a  sérelmezett rendelkezést. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.) A fentiekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  vizsgálatot  a tárgytalanná  vált indítvány tekintetében – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009. január, 3.) 31. § a)  pontja  alapján  – megszüntette.  3.  Az  Alkotmánybíróság – jogszabályok  és  állami  irányítás egyéb jogi eszköze [Szbt., a szabálysértésekről szóló 1968. évi I.    törvény   (a   továbbiakban:   Sztv.),   KSH   közlemény] alkotmányellenességének  megállapítására   irányuló,   valamint mulasztásban   megnyilvánuló  alkotmányellenességet   sérelmező indítványok  alapján  – korábban már folytatott  vizsgálatot  a prostitúcióra   vonatkozó   jogi  szabályozás   alkotmányossága tárgyában.  Az 534/E/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság –  az Szbt. szabályozásának alkotmányossági vizsgálata során  – áttekintette    a    prostitúció   jelenlegi    szabályozásának kialakulását.  „Az  Szbt. új alapokra helyezte  a  prostitúció, mint  társadalmi  jelenség jogi szabályozását.  Bár  a  büntető jogszabályok  módosításáról  szóló  1993.  évi  XVII.   törvény dekriminalizálta az addig a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 204. §-ában szabályozott »üzletszerű  kéjelgés« vétségét, ám továbbra  is  fennmaradt  a tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata. Ennek alapján az  (…) Sztv.  92.  §  (1)  bekezdése  pénzbírsággal  rendelte  sújtani mindazokat,  akik  pénzért közösülnek  vagy  fajtalankodnak.  A prostitúcióhoz   kapcsolódó   járulékcselekmények   (üzletszerű kéjelgés   elősegítése,  kitartottság,   kerítés)   büntetőjogi fenyegetettsége  továbbra is fennmaradt. Az Szbt.  65–67.  §-ai módosították    az   Sztv.-nek   a   prostitúcióra    vonatkozó rendelkezéseit. A 65. § megváltoztatta az Sztv.  92.  §-át,  és így  a  szabálysértésként büntetendő tiltott kéjelgés fogalmát. (…)   A  2001.  március  1-jétől  az  Sztv.  helyébe  lépő   új szabálysértési törvény – a szabálysértésekről szóló  1999.  évi LXIX.  törvény – 143–145. §-ai a prostitúció vonatkozásában  az Sztv.-vel  lényegében  megegyező szabályokat  tartalmaznak.  Az Szbt.  65.  §-a megszüntette a tiltott kéjelgés általános  jogi fenyegetettségét, és maga a prostituált csak abban  az  esetben sújtható  pénzbírsággal  vagy kiutasítással,  ha  jogszabályban meghatározott   korlátozásokat  megszeg  (így  például   védett övezetben ajánlkozik fel, vagy nem rendelkezik az előírt orvosi igazolással.” (ABH 2002, 1283, 1289–1290.). A fenti szabályozás a  határozat  meghozatala  óta eltelt  időben  a  prostituáltak orvosi  igazolását érintően annyiban változott, hogy a  tiltott kéjelgést megvalósító személlyel szembeni kiutasítás intézkedés alkalmazásának   lehetőségét  a  törvényhozó  megszüntette.   A 735/B/2003.    AB   határozatban   (ABH   2005,    1204.)    az Alkotmánybíróság  a prostituáltak orvosi igazolására  vonatkozó szabályok közül az Szbt. 9. § (3) bekezdése, valamint az  Sztv. 143.  §  (2) bekezdés c) pontja alkotmányosságáról az Alkotmány 15. §-ába ütközést állító indítványok kapcsán foglalt állást.  Az   Alkotmánybíróságnak   a   jelen   ügyben   előterjesztett indítványok   keretei   között   azonban   nem   általában    a prostituáltak tevékenysége jogi szabályozásának alkotmányossága tárgyában kellett állást foglalnia, hanem kizárólag azt kellett vizsgálnia, hogy az R.-nek a prostituáltak igazolványkényszerét előíró  Melléklete  ellentétes-e  nemzetközi  szerződéssel,  és ezáltal sérül-e az Alkotmány 7. § (1) bekezdése.    4.  Az  Egyezmény Bevezetésében a szerződő felek  deklarálják, hogy   a   prostitúciót  és  a  prostitúció  céljait   szolgáló emberkereskedést egyöntetűen az emberi személy méltóságával  és értékével  összeegyeztethetetlen,  az  egyén,  a  család  és  a társadalom  jólétét veszélyeztető jelenségként ítélik  meg.  Az emberkereskedés    és   mások   prostitúciója   kihasználásának elnyomása        érdekében        megfogalmazott         állami kötelezettségvállalások  egyrészt  a  prostitúcióval   szorosan összefüggő,   ún.   élősködő  cselekmények   (a   magyar   jogi terminológia  szerint  és  a  köznyelvben  is  használatosan  a kerítés,    kitartottság,   üzletszerű   kéjelgés   elősegítése kifejezésekkel  jelölt magatartások, cselekmények)  és  az  azt elősegítő     emberkereskedés    üldözésére,    e    jelenségek megelőzésére,  leküzdésére vonatkozó intézkedések  megtételére, másrészt   az   e   cselekmények  áldozataivá  vált   személyek védelmére,  a  róluk  való gondoskodásra, hazatelepítésükre,  a társadalomba való visszailleszkedésükre vonatkoznak. Az  1.  és 2. Cikkben felsorolt büntetni rendelendő cselekmények között  a prostituáltak által folytatott tevékenység (az Alkotmánybíróság értelmezésében  az  emberek minden  olyan,  a  nemi  úton  való érintkezés körébe tartozó magatartása, cselekvése, amelyet  nem érzelmi  alapon,  más személyek szexuális vágyának  felkeltése, kielégítése   érdekében,   anyagi   ellenszolgáltatás   fejében tanúsítanak,  illetve folytatnak – függetlenül annak  tevőleges vagy eltűrt voltától) nem szerepel, ennek állami szabályozására vonatkozóan az Egyezmény nem tartalmaz előírást. Az Egyezmény a más  személy  kéjelgésének elősegítésére  prostitúció  céljából megkerített,    arra    rábírt,   elcsábított,    kizsákmányolt személyeket – függetlenül erre vonatkozó beleegyezésüktől  –  a büntetendő     cselekmények    sértettjeként,     áldozataiként szabályozza  (5. Cikk, 16. Cikk), s a részes államok  tevőleges kötelezettségeit  ennek  megfelelően –  e  cselekmények  elleni védelem  biztosítása  érdekében  –  e  személyekre,  nem  pedig tevékenységükre    vonatkozóan   írja   elő.    Ilyen    állami kötelezettséget tartalmaz az Egyezmény 6. Cikke  is,  amely  az összes   szükséges  intézkedés  megtételére   minden   hatályos törvény,  szabályzat vagy igazgatási gyakorlat  hatályon  kívül helyezésére  vagy  eltörlésére  vonatkozik,  „amely  szerint  a prostitúcióval  foglalkozó  vagy  azzal  gyanúsított  személyek különleges  nyilvántartásba tartoznak  magukat  vétetni,  külön igazolvánnyal  kell rendelkezniük, vagy különleges  ellenőrzési vagy  bejelentési előírások alá esnek”. Ilyen céllal fogalmazza meg  továbbá az Egyezmény 16. Cikke a felek egyetértését abban, hogy szociális, gazdasági, nevelési, egészségügyi, valamint  az ezekkel  összefüggő területeken működő szerveiken  keresztül  a prostitúció  megelőzésére,  a prostitúció  és  az  Egyezményben említett   bűncselekmények   áldozatainak   újranevelésére,   a normális    életviszonyokba   való   beillesztésükre   alkalmas intézkedéseket tesznek vagy elősegítik az ilyen intézkedéseket.    A   fentiek  alapján  látható,  hogy  az  Egyezményben  részes feleknek  a  prostitúció felszámolásával kapcsolatos vállalásai középpontjában   a   prostitúciót  elősegítő,   a   prostitúció veszélyének  kitett személyekkel szembeni és a  prostituáltakat kizsákmányoló cselekmények üldözése és a prostituáltak, vagy  a prostitúció veszélyének kitett személyek védelme áll. A 6. Cikk ezzel  összhangban  –  a  konkrét védelmi  szabályok  között  – közvetlenül   a   prostitúcióval  foglalkozó  vagy   az   azzal gyanúsított  személyekre vonatkozóan fogalmaz meg  előírásokat: rendelkezik     a    részes    államok    jogalkotásában     és jogalkalmazásában  fellelhető, a prostitúció  folytatása,  vagy annak   gyanúja   alapján  történő  különleges  nyilvántartásba vételt,   külön  igazolvánnyal  való  rendelkezést,  különleges ellenőrzést  és  bejelentést  előíró  vagy  megvalósító  minden szabályozás   és  gyakorlat  megszüntetéséről.  E   rendelkezés értelme   és  célja  –  az  Egyezmény  Bevezetésében  rögzített deklarációjával  és  a  fent ismertetett rendelkezésekkel  való összevetése  alapján  –  a  prostitúciót  folytató  vagy  azzal gyanúsított személyek megbélyegzését jelentő, ezáltal az emberi méltósághoz  való  joguk,  valamint információs  önrendelkezési joguk    sérelmét   előidéző   jogalkotás   és    jogalkalmazás felszámolása.    A  6. Cikk előírásából következően tehát a részes államok  nem alkothatnak  olyan  szabályozást, illetve kötelesek  intézkedni minden  szabályozás  és joggyakorlat megszüntetéséről,  amelyek alapján  a  prostitúcióval foglalkozó  vagy  azzal  gyanúsított személyek különleges, vagyis az érintettek személyi adatait  és prostituált  „státuszukra”,  vagy  annak  gyanújára   vonatkozó adatot  tartalmazó,  ezen  adatokat  összekötő  nyilvántartásba tartoznak  magukat vétetni, továbbá amelyek alapján e személyek külön igazolvány birtoklására lennének kötelezhetők, illetve  e személyekre  különleges,  tehát  kizárólag  e  jogalanyi  körre vonatkozó     ellenőrzés    vagy    bejelentés    (jelentkezési kötelezettség) valósulna meg. Ezt az értelmezést támasztja  alá az   Egyezmény  18.  Cikke  is,  amely  kivétel-szabályként   – nyilvánvalóan   még  kiszolgáltatottabb  helyzetük   és   külön intézkedéseket igénylő védelmük érdekében – a prostitúciós célú emberkereskedelem  külföldi áldozatai  (a  hazájukat  kényszer, fenyegetés, megtévesztés hatására elhagyó, illetve elhurcolt, a prostitúció  útjára  terelt  személyek)  esetében  kifejezetten elrendeli   e  személyek  adatainak  gyűjtését,  s  azoknak   a származási   állam   illetékes   hatóságaival   való   közlését (azonosságuk és személyi állapotuk megállapítása,  valamint  az őket   hazájuk   elhagyására  rábíró   személyek   megtalálása, esetleges  hazatelepülésük elősegítése céljából). Az  Egyezmény 6.  Cikke a tilalmat „minden hatályos törvény, szabályzat  vagy igazgatási   gyakorlat”  tekintetében  fogalmazza  meg,   amely jelenti  a  felsorolt  igazgatási  cselekményeket  kifejezetten előíró  jogi  szabályozás eltörlését,  de  ennek  hiányában  is minden  szabályozási mód, vagy bármely jogalkalmazói  gyakorlat megszüntetését  és  az ilyen szabályozás és gyakorlat  jövőbeni létrejöttének  megakadályozását is,  amelyek  eredményeként  az érintett személyek különleges nyilvántartásba vétele,  a  külön igazolvánnyal   való   rendelkezés,   valamint   a   különleges ellenőrzési    vagy   bejelentési   előírások   alá    kerülése megvalósulna.  A  6.  Cikk „minden hatályos törvény”  kitételén értelemszerűen  nem  csupán a magyar  jogforrási  hierarchiában legmagasabb  szinten  álló  jogforrás  értendő,   hanem   –   a nemzetközi   bírói   fórumok   értelmezésének   megfelelően   – valamennyi,  a  szerződő államok különböző jogrendszerei  által jogi  normának  minősített, az adott állam  jogrendszere  által annak  megalkotására  feljogosított szerv  vagy  személy  által megalkotott,  állami úton kikényszeríthető szabályozások  is  – függetlenül   azoknak  a  szerződő  felek  jogrendje   szerinti jogforrási hierarchiában elfoglalt helyétől, megnevezésétől.    5.  Tekintettel arra, hogy a prostituáltak orvosi igazolásáról a  magyar  jogrendben  más  jogszabályok  is  rendelkeznek,  az Alkotmánybíróság  a  támadott  szabályozás  Egyezménybe  ütköző voltának vizsgálatát az R. jogszabályi környezetére figyelemmel végezte  el.  A  R. megalkotására az Szbt. 62. § (2)  bekezdése alapján   került  sor.  Az  Szbt.,  amelyet  a  törvényhozó   a szervezett  bűnözés,  valamint az azzal  összefüggő  jelenségek közigazgatási-jogi    eszközökkel    történő    visszaszorítása érdekében  alkotott,  meghatározza  a  prostitúció  kezelésének egyes  közrendvédelmi szabályait (Különös  rendelkezések,  III. fejezet).  A prostitúciót folytató jogalanyok e tevékenységének jogi  kereteit  az Szbt.-ben – többek között – a 7–11.  §-okban foglalt szabályok jelölik ki, amelyek közül a 9. § (3) bekezdés előírja,  hogy  „a  prostituált szexuális szolgáltatásra  akkor ajánlkozhat  fel,  ha rendelkezik a külön jogszabályban  előírt orvosi igazolással”. Az Szbt. által megkövetelt igazolás azonos az  R.  alapján  kiállított igazolással, amelynek  hiányában  a prostituált   az   Szbt.   9.   §  (3)   bekezdésében   foglalt „felajánlkozással” a szabálysértésekről szóló 1999.  évi  LXIX. törvény  (a  továbbiakban: Szabs.tv.) 143. §  (2)  bekezdés  c) pontjában   szabályozott   „Tiltott  kéjelgés”   szabálysértési tényállását  valósítja meg. A Szabs.tv. által  elzárással  vagy pénzbírsággal   szankcionált   szabálysértés   miatti   eljárás lefolytatására a bíróság rendelkezik hatáskörrel.    Az  Szbt.  által  a prostitúció jogszerű folytatásához  előírt igazolás  kiadására  irányuló eljárást az  R.  szabályozza.  Az orvosi    vizsgálat   elvégzését   a   bőr-nemibeteg    gondozó egészségügyi  szolgáltatónál –  az  Szbt.  4.  §  e)  pontjában definiált  –  prostituált kezdeményezi [R.  1.  §  (1)  és  (4) bekezdés].  A  különböző nemi úton terjedő betegségek  szűrését szolgáló,  térítés ellenében történő vizsgálatok elvégzését  és eredményének kiértékelését követően az igazolás kiadására akkor kerül  sor,  ha  az  érintett személynél  az  R.-ben  felsorolt fertőzések   [vérbaj   (syphilis),  kankó  (gonorrhoea),   HIV, szexuális  úton  terjedő  chlamydia, hepatitis  B]  egyike  sem mutatható  ki. Az orvosi igazolás a személyazonosságot  igazoló okmánnyal  együtt  érvényes és a kiállítástól  számított  három hónapig  használható  fel  [R.  2-4.  §].  Az  orvosi  igazolás tartalmát  és  formáját az R. Melléklete egy formanyomtatványon határozza  meg: az „Orvosi igazolás” cím felett  tartalmazza  a kibocsátó  bőr-  és nemibeteg gondozó egészségügyi  szolgáltató megnevezését,  az  igazolás  sorszámát,  a  sorszámban,   annak részeként  a  „/” jel feltüntetéséből következően a  kibocsátás évét,  az  igazolás  cím  alatt pedig a „családi  név,  utónév, születés    hely,    idő,   lakó-   és    tartózkodási    hely, személyazonosságot  igazoló  okmány  és  száma”   adatokat.   A személyi   adatok  alatt  az  igazoláson  a  következő   szöveg olvasható: „A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló  41/1999.  (IX. 8.) EüM rendelet 2.  §  (2)  bekezdésében felsorolt  fertőzések nem mutathatók ki. A vizsgálat időpontját követően a fertőzés lehetősége nem zárható ki. Ez az igazolás a kiállítástól  számított 3 hónapig használható fel.”  Legalul  a kiállítás helye, ideje és a kiállító intézet orvosának aláírása szerepel.    A  fent  ismertetett szabályozás alapján megállapítható,  hogy az  R.  olyan  orvosi vizsgálatok elvégzését  és  azok  negatív eredményét    tanúsító   igazolás   kiadásának    szabályozását tartalmazza,   amelyek  a  prostitúció  legális   folytatásának elengedhetetlen  feltételét  képezik.  E  feltételek  közül  az Alkotmánybíróságnak az indítvány keretei között  az  igazolásra vonatkozó   szabályozás   nemzetközi  szerződésbe   ütközéséről kellett  döntenie. Az igazolás tartalmát és formáját jogszabály határozza  meg, jogszabály jelöli ki a kibocsátására  jogosult, illetve  köteles  egészségügyi intézményeket  is.  Az  igazolás kiállítása   és  kiadása  során  az  egészségügyi   szolgáltató igazgatási feladatot lát el: olyan okiratot bocsát ki, amely  – a  személyazonosságot igazoló okmánnyal együtt – a hatályos jog által  legálisnak tekintett tevékenység jogszerű  folytatásához előírt  feltétel  teljesülését hivatott  hitelt  érdemlő  módon tanúsítani  az  Szbt.  9.  § (3) bekezdésében  foglalt  előírás betartását ellenőrző állami szervek előtt. Ez az okirat más, az R.-ben  meghatározott  betegségek fenn  nem  állását  bizonyító orvosi dokumentációval, igazolással nem pótolható, birtokosát – a  személyi  igazolvánnyal együttesen használva – kizárólag  ez jogosítja fel arra, hogy az Szbt. 9. § (3) bekezdésében foglalt magatartást,   tevékenységet  (szexuális  szolgáltatásra   való felajánlkozás) szankció nélkül tanúsíthassa, illetve végezze. A Melléklet  szerinti tartalommal kiállított igazolás  sorszámmal van ellátva, amely jellemzően a jog által meghatározott keretek között végezhető tevékenységek folytatásához rendelt feltételek megvalósulását     igazoló    igazolványoknak,     okiratoknak, engedélyeknek,  bizonyítványoknak,  nem  pedig   az   egészségi állapotot  (betegségek  fenn  nem állását)  dokumentáló  orvosi igazolásoknak  a  tartalmi  kelléke.  Az  R.  alapján   kiadott igazolás az Szbt. 4. § c) pontja szerinti prostituált személyes adatait, egészségi állapotára vonatkozó adatát rögzíti, és utal arra  is,  hogy  birtokosa  prostituált.  A  fenti  tartalommal kiadott    „orvosi   igazolás”   önmagában   nem    minősíthető igazolványnak,   személyi  igazolvány   nélkül   ez   az   irat alkalmatlan arra, hogy a prostitúció folytatására, az Szbt.  9. § (3) bekezdése szerinti szexuális szolgáltatásra felajánlkozás jogosultságát  az  állami  szervek  előtt  indult  eljárásokban igazolja.  Az  igazolás „érvényességét”, felhasználhatóságát  a személyi   igazolvánnyal   való  együttes   használathoz   kötő szabályozás  folytán azonban nemcsak az „igazolvány”,  hanem  – tartalmára  és rendeltetésére tekintettel – az Egyezmény  által tiltott „külön igazolvány” kritériumának is megfelel.    Magyarország   az  Egyezmény  6.  Cikkében  a   prostitúcióval foglalkozó  személyekre  vonatkozó,  az  állami  szervek  által alkotott  olyan jogi szabályozás hatályon kívül  helyezését  és azon   alapuló,  vagy  attól  függetlenül  kialakult  gyakorlat eltörlését   vállalta,  amely  e  személyeknek  a   prostitúció folytatásával   összefüggésben   a   külön   igazolvánnyal   (a köznyelvben  elterjedt és a jogtörténetben ismert  kifejezéssel élve  „bárcával”)  való ellátását, azzal  való  „rendelkezését” írja  elő  – mindezt az érintettek stigmatizálását jelentő,  az emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi szabályozás,    vagy   jogalkalmazói   gyakorlat   felszámolása érdekében.   E  vállalásnak  azonban  nem  felel   meg   az   a szabályozás, amely a prostitúció jogszerű folytatásához  olyan, az  állami  hatóságok,  illetve – meghatározott  ügycsoportokra vonatkozóan  –  hatósági  jogkörrel felruházott  szervek  által kiállított  okiratokat követel meg, amelyek –  akár  együttesen vagy    külön-külön,   kifejezetten   vagy   utalásszerűen    – közhitelesen  tanúsítják  azt  a  tényt  is,  hogy   birtokosuk prostituált.  Erre  tekintettel  megállapítható,  hogy  az   R. Melléklete  nemzetközi szerződésbe ütközik: sérti az  Egyezmény 6. Cikke „külön igazolvánnyal kell rendelkezniük” fordulatát.    Az   Alkotmánybíróság  több  határozatában  rámutatott:  „[a]z Alkotmány  7.  § (1) bekezdése azt is jelenti,  hogy  a  Magyar Köztársaság  az Alkotmány rendelkezéseinél fogva részt  vesz  a nemzetek közösségében; ez a részvétel tehát a belső jog részére alkotmányi  parancs”. Ebből azt a következtetést  vonta  le  az Alkotmánybíróság,  hogy  az  Alkotmány  7.  §   (1)   bekezdése kifejezett  rendelkezésénél fogva  a  nemzetközi  jog  bizonyos szabályai,  a  „vállalt” nemzetközi kötelezettségek  kötelezően érvényesülnek. [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993,  323, 327.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, 1994, 41, 53; 15/2004. (V. 14.) AB határozat, ABH 2004, 269, 273–274.]    Az   Abtv.   45.   §   (1)   bekezdése   értelmében,   ha   az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a  nemzetközi  szerződést kihirdető  jogszabállyal azonos vagy annál  alacsonyabb  szintű jogszabályi rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközik, akkor a nemzetközi    szerződésbe   ütköző   jogszabályi   rendelkezést megsemmisíti.  A jelen esetben a nemzetközi szerződésbe  ütköző jogszabályi  rendelkezés  a  nemzetközi  szerződést   kihirdető jogszabálynál alacsonyabb szintű, ezért az Alkotmánybíróság  az R.  Mellékletét, mint nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi rendelkezést megsemmisítette.    Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját az Abtv. 43.  § (4)  bekezdése alapján – pro futuro hatállyal – úgy állapította meg,  hogy  a  jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére ahhoz,   hogy   az  alkotmányellenes  helyzet  megszüntetéséhez szükséges  feladatának eleget tudjon tenni. Bár a jelen  ügyben vizsgált  szabályozás  megalkotására a prostitúció  kezelésének közrendvédelmi   szabályai   érvényesülése   érdekében    adott felhatalmazást a törvényhozó, kétségtelen, hogy az R. előírásai a jellemzően nemi úton terjedő betegségek veszélyének leginkább kitett  személyek egészségvédelmét, közegészségügyi  szempontok érvényesülését  is célozni kívánják. A vizsgált  szabályozás  e tekintetben nyilvánvalóan összefügg az Alkotmány 70/D.  §-ával, amelyből  az állam számára kötelezettség következik a különböző fertőző  betegségek, köztük a nemi úton terjedő  megbetegedések elleni   védelem   biztosítására,  ennek  érdekében   megfelelő egészségügyi intézményhálózat működtetésére, az orvosi  ellátás megszervezésére.  A  fertőző betegségek veszélyének  fokozottan kitett  személycsoportok  egészségvédelmére  és  a  prostitúció egészségügyi     kockázatot    jelentő     káros     hatásainak kiküszöbölésére  szolgáló  jogi  eszközök  megválasztása  során azonban  a  jogalkotónak a nemzetközi kötelezettségvállalásokra és  az  Alkotmány  rendelkezéseire figyelemmel  kell  eljárnia, amelynek során gondoskodnia kell arról, hogy a szabályozásokkal érintettek alapvető emberi jogai, az emberi méltósághoz  fűződő és információs önrendelkezési jogai ne szenvedjenek sérelmet.    Az  Alkotmánybíróság  a  határozat Magyar  Közlönyben  történő közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke                                       Dr. Balogh Elemér                 Dr. Bihari Mihály       előadó alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                       Dr. Bragyova András                Dr. Holló András       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                                       Dr. Kiss László                    Dr. Kovács Péter       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                                       Dr. Lenkovics Barnabás             Dr. Lévay Miklós       alkotmánybíró                         alkotmánybíró Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása    Egyetértek   a   határozat  rendelkező  részével,   de   annak indoklását az alábbiakkal egészítem ki.    1.  A határozat tárgyát képező, a nemi betegségeket szűrő,  és a  prostituáltak számára kötelezővé tett orvosi vizsgálatnak az Egyezménnyel  való  összeegyeztethetősége  kapcsán  nem   lehet megkerülni az arra adandó választ, hogyan lehetséges az, hogyha számos foglalkozás esetében kívánatos, sőt gyakran kötelező  az orvosi  szűrés,  egy  ennek  analógiájára  kialakított,   száz- százötven   évvel   ezelőtt  számos  országban  akadálymentesen bevezetett, egészségvédelmi szempontú kötelező orvosi vizsgálat újra bevezetése immár nemzetközi jogba ütközhet?    Erre  válaszolandó,  emlékeztetek  arra,  hogy  a  magyar  jog számos   foglalkozás   illetve  tevékenység   körében   valóban megköveteli az egészségügyi alkalmasságot, és annak igazolással való tanúsítását: ilyen például a sportorvoslás szabályairól és a  sportegészségügyi  hálózatról  szóló  215/2004.  (VII.  13.) Korm.rendelet;  a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról  szóló  13/1992.  (VI.  26.)  NM  rendelet;  a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 50.  §,  60.  §- aiban,  és  88.  §-ának (2) bekezdésében és  az  egészségügyről szóló  1997.  évi  CLIV.  törvény  247.  §-a  (2)  bekezdés  d) pontjában  kapott felhatalmazás alapján meghozott, a munkaköri, szakmai,   illetve   személyi   higiénés   alkalmasság   orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI.  24.)  NM rendelet;   a  közterület-felügyelők  egészségi,   fizikai   és pszichikai  alkalmassági követelményeiről szóló 78/1999.  (XII. 29.)   EüM-BM  együttes  rendelet;  a  köztisztviselők   tartós külszolgálatáról  szóló  104/2003. (VII.  18.)  Korm.  rendelet [lásd   ennek  16.  §  (1)  bekezdés  c)  pontját];  az   egyes rendvédelmi  szervek  hivatásos  állományú  tagjai   egészségi, pszichikai  és  fizikai  alkalmasságáról,  közalkalmazottai  és köztisztviselői   munkaköri   egészségi   alkalmasságáról,    a szolgálat-,    illetve   keresőképtelenség    megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM  együttes  rendelet;  a  rezgésexpozíciónak  kitett munkavállalókra     vonatkozó    minimális     egészségi     és munkabiztonsági követelményekről szóló 22/2005. (VI.  24.)  EüM rendelet;   a   vasúti   közlekedés  biztonságával   összefüggő munkaköröket   betöltő  munkavállalókkal   szemben   támasztott egészségügyi  követelményekről  és  az  egészségügyi  vizsgálat rendjéről szóló 203/2009. (IX. 18.) Korm.rendelet, stb.    Egyes,   a  magyar  állam  által  is  megerősített  nemzetközi egyezmények    szintén    előírják    bizonyos    foglalkozások vonatkozásában  a  kötelező orvosi vizsgálat elvégzését:  ilyen például  a  2000.  évi  LXIII. törvénnyel kihirdetett,  a  föld alatti   bányamunkában  foglalkoztatott   fiatalkorúak   orvosi alkalmassági   vizsgálatáról  szóló,  a  Nemzetközi   Munkaügyi Konferencia  1965.  évi  49. ülésszakán elfogadott  124.  számú Egyezmény a 2000. évi L. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek és fiatalkorúak  nem-ipari munkára való alkalmasságát  megállapító orvosi  vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi  Konferencia 1946.  évi  29.  ülésszakán elfogadott 78. számú  Egyezmény;  a 2000.   évi  XLIX.  törvénnyel  kihirdetett,  a  gyermekek   és fiatalkorúak  ipari  munkára  való  alkalmasságát   megállapító orvosi  vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi  Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 77. számú Egyezmény.    Az    egyes    munkavégzési,    életviteli    tevékenységekkel összefüggésben   előírt  kötelező  orvosi   vizsgálatok   több, esetenként egymást kiegészítő célt szolgálnak, mint i) az egyén egészségének  védelmét,  ii)  a  család  illetve  a  születendő gyermekek  egészségének  védelmét,  a  terhes  anyák  bizonyos, részben   munkavégzéssel   összefüggésben   elrendelt    orvosi vizsgálata  során,  iii) az egyén közvetlen környezetének  vagy vele   kapcsolatba   kerülőknek   az   egészségvédelmét,    iv) biztonságos  munkavégzést  illetve tevékenységet,  mások  testi épsége   veszélyeztetésének  elkerülését,   v)   a   közlekedés biztonságát, vi) az egyén rendelkezésére bocsátott nagy  értékű munkaeszköz  megóvását, vii) a hadsereg és  a  honi  légvédelem állományában  a  nagy értékű haditechnika  megóvását,  viii)  a sportban a versenyek tisztaságát, stb.    A   kötelező   orvosi  vizsgálatok  között   vannak   olyanok, amelyeket   nemzetközi   szerződések,   európai   uniós    jogi kötelezettségek   írnak   elő,  és  vannak   olyanok,   amelyek lényegében már ezek előtt is léteztek, vagy ezektől függetlenül léteznek. Számos példa van arra is, hogy a nemzeti jogokban már eleve   régóta   létező   bizonyos  közegészségügyi   szempontú vizsgálatok   mélységét,  technikai  paramétereit,   módszereit egységesítette    a    nemzetközi   illetve    európai    uniós kötelezettségvállalás.    Az  alapvető különbség ezekkel szemben — a jelen esetben — nem az,  hogy  külső kötelezettség nélkül vezetett be  a  jogalkotó speciális,  egy  bizonyos,  a jogszabályban  körülírt  személyi körre  vonatkozóan  kötelezően elvégzendő  orvosi  vizsgálatot, hanem    az,   hogy   fennálló,   önként   vállalt   nemzetközi kötelezettséggel  szemben, annak tilalma ellenére  vezette  azt be.    2.   A  fennálló  nemzetközi  kötelezettség  terjedelmének  és tartalmának  megértéséhez, és ahhoz, hogy  ebből  a  nemzetközi kötelezettségből  de jure tilalom fakad, nézetem  szerint  —  a határozatban foglaltakon túl — az alábbiakat is figyelembe kell venni.    Az  Egyezmény 6. cikkében elutasítja a „külön igazolvány”-okat illetve a „különleges ellenőrzési és bejelentési előírások”-at” (a  francia  szövegben  „se faire inscrire  sur  des  registres spéciaux, posséder des papiers spéciaux, ou se conformer ŕ  des conditions  exceptionnelles de surveillance ou de déclaration”, az  angolban „subject either to special registration or to  the possession   of  a  special  document  or  to  any  exceptional requirements for supervision or notification.”).    Itt  mindenekelőtt  arra  kell rámutatni,  hogy  az  Egyezmény hiteles nyelvű szövegének magyar fordítása félreérthetően eltér az eredetitől, amikor az angol illetve francia nyelvű szövegben rögzített tilalom terjedelmét tulajdonképpen leszűkíti,  azt  a közigazgatás  által  kiállított okmányok  egy  csoportjára,  az „igazolvány”-ra  korlátozva. Az angol és a  francia  szöveg  az „igazolványok”  körén  kívül eső, de a közigazgatás  illetve  a közszolgáltatások    által    kiállított    egyéb,    hivatalos dokumentumokra is vonatkozik.    Az  Egyezménynek nincs hivatalos kommentárja és — eltérően  az ENSZ  égisze alatt létrejött emberi jogi egyezményektől  —  nem rendelkezik olyan kötelező monitoring-rendszerrel sem, amelynek alapján  utólag  jelent volna meg — az emberi jogi  egyezmények General  comments / Observations générales –jai mintájára  —  a részes  államok  által irányadónak tekintett,  írásba  foglalt, közös értelmezés.    Tény, hogy ismételt, több irányú kezdeményezése ellenére,  sem diplomáciai    úton,   sem   közvetlenül    nem    kapott    az Alkotmánybíróság az Egyesült Nemzetek Szervezetének e  tárgyban illetékes  szerveitől  hiteles  értelmezést  az  Egyezmény   6. cikkében foglaltakat illetően.    Ennek ellenére, nézetem szerint kikövetkeztethető, hogy  mi  a communis opinio.    Vannak  egyrészt nem hivatalos — magánjellegű  —  kommentárok. Ilyen  Malka Markovich: Guide de la Convention de  l’ONU  du  2 décembre 1949 pour la répression de la traite des ętres humains et  de l’exploitation de la prostitution d’autrui c. műve,  ami elérhető   például  egyes,  a  prostitució  ellen   küzdő   nem kormányzati szervezetek (Coalition Against Trafficking in Women –                        CATW)                       honlapján: [http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?scroll_robot= 6                                                             ; http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?x=93527&AA_EX_ Session=9a5adf3200d3e09e341474e75445efe3].    Ebben  a  kommentárban „a prostituált személyek nyilvántartása tilos”   cím   alatt  a  részes  államokat  terhelő   bármilyen nyilvántartás   tilalmának   bizonyítékaként    említi,    hogy Franciaország   1946-ban   bezáratta   a   bordélyházakat,   de fenntartotta a prostituáltak különleges orvosi nyilvántartását. Az  Egyezményhez ezért csak 1960-ban csatlakozott, azután, hogy ezt az adatbázist megszüntette.(Markovich. id. mű p. 7)    Saját   monitoring-rendszer  híján   az   ENSZ-ben   a   mások prostituciójának   kihasználását   és   a   velük    folytatott kereskedelmet    a   „rabszolgakereskedelemhez”    tartják    a legközelebbállónak,  és  ezért a modern  rabszolgaság  ügyeiben illetékes munkacsoport (Working Group on Contemporary Forms  of Slavery) és egy különleges jelentéstevő (Special Rapporteur  on Contemporary forms of Slavery) próbálják az Egyezmény életét is figyelni.   A  Nők  elleni  diszkrimináció  minden   formájának tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény monitoring testülete,  a  CEDAW szintén illetékesnek tekinti magát e kérdésben, amennyiben az a saját  egyezményében foglalt mandátumot érinti. A  jelentéstevő illetve   a   fenti  testületek  a  prostituáltakat   fenyegető veszélyekre,  ideértve  az  egészségügyi  veszélyeket  (különös tekintettel  az  AIDS-re) és ezek vonatkozásában  az  államokat terhelő  megelőző  kötelezettségre  rendszeresen  felhívták   a figyelmet,  de  dokumentumaikban a  kötelező  orvosi  vizsgálat bevezetésének  ajánlása éppen ezért nem jelenhetett  meg.  [vö. ebben  az  értelemben a CEDAW által a nők elleni diszkrimináció egyezménye  12.  cikke  kapcsán  (1999-ben,  a  20.  ülésszakon elfogadott)  24.  sz. általános ajánlást, amely  18.  §-ában  a prostituáltak tekintetében a nemi betegségek és közöttük is  az AIDS   tekintetében  a  megelőző,  felvilágosító   munkát,   az egészségügyi   vizsgálatokhoz  való   akadálytalan   hozzájutás fontosságát hangsúlyozza, de a kötelezővé tétel lehetőségét fel sem veti.]    Szintén  közvetett bizonyítéknak tekinthető,  hogy  az  Európa Tanács  Parlamenti Közgyűlésének egyik dokumentuma  csak  olyan államok  (Ausztria, Görögország — ez utóbbi  viszont  heti  két alkalommal —, Törökország) mellett tünteti fel a prostitutáltak kötelező  orvosi  vizsgálatának  intézményesítését,  akik   nem részes államai az Egyezménynek. Lásd az 1815 (2007) sz. ajánlás és  az 1579 (2007) sz. határozat alapjául szolgáló jelentést és mellékleteit.  [Prostitution – quelle  attitude  adopter,  Doc. 11352   (9   juillet  2007),  Conseil  de  l’Europe,  Assemblée Parlementaire, rapporteur Leo Platvoet].    A  Miniszteri Bizottság az erre a jelentésre adott  válaszában (Délégués des Ministres, Documents CM: CM/AS(2008)Rec1815 final 13  juin  2008  « Prostitution – Quelle attitude  adopter  ?  » Recommandation   1815  (2007)  de  l'Assemblée   parlementaire, (Réponse  adoptée par le Comité des Ministres le 11  juin  2008 lors  de  la 1029e réunion des Délégués des Ministres), éspedig annak   8.  §-ban  egyetértően  idézi  a  Parlamenti  Közgyűlés álláspontját,  hogy el kell kerülni azt, hogy  a  prostituáltak tevékenységét  diszkriminatív elbánásnak vessék  alá,  és  őket ezért büntetőjogilag szankcionálják.    Összhangban    az    Egyezményről    készített    szakirodalmi feldolgozásokkal  – úgy lehet tekinteni, hogy  az  Egyezmény  a regisztrációt egyrészt azért utasította el, mivel  a  regiszter megléte  nehezítheti, hogy szakítsanak a prostituáltak ezzel  a „mesterséggel”,  másrészt  pedig  azért,  mivel  e  „mesterség” szabályozása  azt  a  benyomást  keltené,  hogy  az  állam  azt tudomásul veszi.    Az  Egyezmény nem a „reglementációs”, hanem az „abolicionista” megközelítést tükrözi.    A   jelen  eljárásban  nem  kellett  azt  vizsgálni,  hogy  az Egyezménynek    az   abolicionista   megközelítése    önmagában beváltotta-e  a hozzá fűzött reményeket. Nem kellett  vizsgálni azt  sem,  hogy helyes-e az a szakirodalmi álláspont,  hogy  az orvosi  ellenőrzés  rendszeressége  a  prostituáltak  vendégeit tévedésbe,  könnyelműségbe tudja ejteni,  míg  a  megfertőződés veszélyétől  való aggodalom a prostituáltak „szolgáltatásainak” igénybe  vétele  ellenében  hat, azaz  a  prostitúciónak,  mint társadalmi   jelenségnek  a  visszaszorítására  alkalmas.   Nem kellett  vizsgálni azt sem, hogy a kötelező vizsgálat az  adott időszak  hosszára is figyelemmel valóban hatékony eszköze-e  az egészségvédelemnek,   úgy  a  prostituált,   mint   a   kliense szempontjából.    Az Alkotmánybíróság számára tehát — szerintem is helyesen —  a jelen  ügyben  nem a kötelező jelleggel bevezetett egészségügyi vizsgálat  viszonylagos  társadalmi  hasznosságának  értékelése volt  a  döntő, hanem az, hogy olyan intézményt vezetett  be  a jogalkotó,  ami  szembe  megy hatályban  levő  nemzetközi  jogi kötelezettséggel,   amelynek   a   megfogalmazása   a   tilalom tekintetében egyértelmű. Ha ugyanis — függetlenül az  őt  eleve terhelő  titoktartási kötelezettségtől — az orvos azért köteles az  illetőt  megvizsgálni, mivel az prostituált,  és  az  pedig azért köteles magát alávetni e vizsgálatnak, mivel prostituált, az  azt jelenti, hogy egy „különleges ellenőrzés” valósul  meg, aminek  egyedüli jogi indoka a prostituálti mivolt. Az  a  tény pedig,  hogy  a negatív vizsgálati eredményt tanúsító  igazolás megléte a „foglalkozás” gyakorlásának feltétele, és mint ilyen, a    szabálysértési   eljárásban   eljáró    hatóságok    által megismerhető,  az ugyanezen okokból ütközik az  Egyezménynek  a „különleges igazolvány” (papiers spéciaux / special  documents) megkövetelését tiltó szabályával. Emiatt nézetem szerint  nincs érdemi  jelentősége — az Egyezmény 6. cikkével való konformitás szempontjából   —   annak,  hogy  az   igazolás   nem   minősül „igazolványnak” a magyar közigazgatási jog fogalmi rendszerében és  annak  sem, hogy elnevezésében expressis verbis  szerepel-e vagy  sem  a  prostituált  kifejezés. Emiatt  az  ún.  mozaikos megsemmisítés    technikáját   sem    tudta    alkalmazni    az Alkotmánybíróság,  mivel az de jure semmit sem  változtatna  az Egyezménybe  ütközés tényén. Ugyanezek miatt  az  egyébként  is irányadó  adatvédelmi szabályok betartása, a fortiori erősítése a lényegen — ti. az Egyezménnyel való konformitás hiányán — nem tud változtatni.    Természetesen  én  is hangsúlyozom a prostituáltak  rendszeres egészségügyi   ellenőrzésének  fontosságát,  és   ennek   minél szélesebb   körű  biztosítását  az  államnak  az   Alkotmányból levezethető  általános  egészségvédelmi kötelezettségei  között tudom  elhelyezni. Ez azonban — az Egyezményben részes  államok gyakorlatára  figyelemmel — a jogilag egyedül  e  személyi  kör számára kötelezővé tett, a prostitúció legális gyakorlásának ex lege  előfeltételének tekintett igazoláshoz kapcsolt  és  annak hiányát szankcionáló jogi konstrukció nélkül is megvalósítható.    Így  a  nemi betegek gondozásának intézményrendszere, a nem  a „foglalkozásra”, hanem a fertőzöttségre (betegségre) illetve  a továbbfertőzési    láncolat   feltárására    és    gyógyítására koncentráló, a prostituáltat, annak klienseit illetve  a  velük nemi   kapcsolatba   került  személyeket  is   elérni   törekvő szakorvosi  hálózat az, ami a diszkriminációmentes tevékenysége révén  az  Egyezménnyel  eddig  is  összeegyeztethető  volt.  A diszkriminációmentesség  elvének   fenntartásával   —   és   ha szükséges,  jogosítványainak erősítésével illetve  a  szociális tanácsadói  hálózat  kiegészítő  szerepében  rejlő  lehetőségek felhasználásával  —ez  az  intézmény  alkalmas  arra,  hogy  az Egyezmény  céljait  és  elveit  nem  sértve  valósítsa  meg  az érintettek és a társadalom egészségvédelmét. (Ez illeszkedne az Egyezmény 16. cikkében foglaltakhoz.)    Megítélésem   szerint  az  Egyezmény  megközelítésével   eleve ütközik    minden   olyan   megoldás,   amely   a   prostitúció szabályozásával, annak a korábbiaknál nagyobb teret enged és az abból folyó jövedelmet járulékok és egyéb terhek vonatkozásában azonosítaná   általában  azzal,  ami   a   munkabérre   illetve vállalkozási  jövedelmekre vonatkozik. A fentiekre  figyelemmel az Egyezmény abolicionista filozófiájával legegyszerűbben nem a szabályozó,   hanem   az   elutasító   illetve   a   represszív megközelítés   (a   klientúrát  büntetőjogias   intézkedésekkel megtörni,  illetve  eltántorítani  törekvő  ún.  svéd   modell) egyeztethető össze.    Az  Egyezménynek nem részese az Európai Unió minden tagállama, hiszen   nem   részes  fél  Ausztria,  az  Egyesült  Királyság, Görögország,   Hollandia,  Írország,  Németország,   és   —   a prostitúcióval  szemben jóval keményebb,  immár  a  kliensekkel szembeni fellépés politikáját meghirdető — Svédország sem.  Nem képezi részét az Egyezmény az európai acquis-nak, ugyanakkor  a részes államok jogilag elvben lehetséges kilépésére sincs —  az Egyezmény     egyéb    rendelkezéseit    büntetőtörvénykönyvébe [üzletszerű  kéjelgés elősegítése (205. §)  kitartottság  (206. §), kerítés (207. §)] és egyéb jogszabályaiba régen beépítő  és érvényesítő   —  Magyarország  szempontjából  releváns   példa. (Önmagában  a kilépés — az Egyezmény esetleges felmondása  —  a Büntető  törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvénybe  az Egyezményre   tekintettel  belefoglalt   cselekmények   további pönalizálását semmiben sem akadályozná.    Az  Egyezményhez  tehetők fenntartások. Az  Egyesült  Nemzetek nemzetközi  szerződési nyilvántartójának 2010.  december  15-ei állapota  szerint  vannak hatályban levők és  visszavontak,  de ezek alapvetően a Nemzetközi Bíróság vitarendezési joghatóságát érintik. Van (illetve többnyire már csak volt) néhány értelmező nyilatkozat, amelyek a szocialista rendszerek a tárgyban  —  az Egyezmény  hatályba lépése előtt — elért „sikereit”  méltatták. Nincs  és  nem  volt  eddig  olyan  fenntartás  vagy  értelmező nyilatkozat, amelyik az Egyezmény 6. cikkét érintette volna. 14 állam  aláírását még nem követte ratifikáció, és a jelenleg  81 állam  részességével hatályos Egyezményt eddig  egyetlen  állam sem                mondta               fel               [lásd http://treaties.un.org/pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_ no=VII-11-a&chapter=7&lang=en#9 ].    Az  Egyesült  Nemzetek Szervezetében, akárcsak az emberi  jogi vonatkozású   egyezmények  esetében,  alapvetően   itt   is   a csatlakozásra ösztönzés képezi az ENSZ idevágó politikáját, ami a  fentiekben  említetteknek megfelelően a rabszolgaság  modern formái ellen vívott harcnak a büntetőjogias eszközöket használó intézményeivel  való  összekapcsolásban  látja   az   Egyezmény jövőjét.    Az   Európa  Tanács  pedig  a  maga  részéről  is  inkább   az Egyezményhez  való csatlakozás mellett, mintsem  ellene  hozott ajánlásokat.   (Recommandation  161   (1958)   de   l’Assemblée parlementaire   demandant  une  ratification   rapide   de   la Convention internationale du 2 décembre 1949 pour la répression et   l'abolition  de  la  traite  des  ętres  humains   et   de l'exploitation de la prostitution) (Megjegyzésre érdemes,  hogy mint  ez  utóbbi  dokumentum címe is  tanúsítja,  a  nemzetközi életben nemritkán úgy hivatkoznak az Egyezményre, hogy a címébe beleírják az 1949-ben még nem szereplő „abolition” szót, aminek a  dokumentumnak  a  fentebb már említett  ún.  „abolicionista” iskolához kötődése miatt van szimbolikus jelentősége.)    Nézetem  szerint  a  jogalkotónak széleskörű  mozgásszabadsága van  abban,  hogy döntsön, hogyan kívánja az Egyezménnyel  való konformitást (az Egyezménynek a felmondás lehetőségét megengedő 25.  cikkében foglaltakra is figyelemmel) biztosítani:  i).  az Egyezmény felmondásával és a jelenlegi rendszer fenntartásával, ii).  az  Egyezmény felmondásával és belátható időn  belül,  az érintett   cikk   tekintetében  megteendő  fenntartással   való csatlakozással,  vagy úgy, hogy iii). számos,  az  Egyezményben részes   állam   gyakorlatához  hasonlóan,   az   egyezménybeli részességgel,   és   a   rendszeres   nemi   betegségi   szűrés megtartásával, sőt, a költségvetési lehetőségek keretei  között akár  gyakoribbá tételével, ami azonban nem egy ex lege előírt, a   „foglalkozás”  gyakorlásához  szükséges  külön   dokumentum megkövetelését  helyezi a központba, hanem a szociális  munkát, felvilágosítást,   meggyőzést,  amiben  a   rendészeti   és   a szociálpolitikai  szakapparátusnak  egyaránt  meglenne  a  maga feladata és felelőssége.    E  lehetőségek közötti választás az Országgyűlés és a  Kormány felelőssége,  amelyet a prioritások mérlegelése  alapján  kell, hogy megtegyen. Budapest, 2011. január 10.                                                Dr. Kovács Péter                                                   alkotmánybíró Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye    Nem  értek  egyet  a  határozat  rendelkező  részével,  az   R melléklete  nemzetközi szerződésbe (az Egyezménybe) ütközésének megállapításával,    és    (akár    pro     futuro)     hatályú megsemmisítésével.    1.  Az  Egyezmény  célja  a prostitúció teljes  megszüntetése, ezen  belül  kiemelten azon személyek üldözése és megbüntetése, akik más személy prostitúciójából, illetve emberkereskedelemből élnek.  Az  Egyezményben  foglalt  tilalmak  ennek  megfelelően sokrétűek,  ezen  belül  a 6. cikk arról  rendelkezik,  hogy  a részes   államoknak  mindenféle,  a  prostituáltakra  vonatkozó nyilvántartást, külön igazolványt, különleges ellenőrzést  vagy bejelentési kötelezettséget meg kell szüntetni.  Magyarországon   az   Egyezménynek   megfelelően   a   Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978. évi IV.  törvény  175/B.  §-a  az emberkereskedelmet,    205.   §-a   az   üzletszerű    kéjelgés elősegítését,  206.  §-a a kitartottságot,  207.  §-a  pedig  a kerítést rendeli büntetni.  Maga  a  prostitúció legális ma Magyarországon, azonban  három együttes feltételnek teljesülnie kell, ezek hiányában ugyanis a prostituált a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX.  törvény (Szabs.tv.)  143.  §-a  alapján  szabálysértést  követ  el.   E feltételek:  –  a  szexuális szolgáltatás felajánlására (ha az önkormányzat kijelölte)  a  türelmi  zónán belül  kerüljön  sor,  illetve  a szervezett   bűnözés,  valamint  az  azzal   összefüggő   egyes jelenségek  elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról  szóló 1999. évi  LXXV.  törvény  7.  §-a szerinti,  és  az  önkormányzat által kijelölt védett  övezeten kívül kerüljön sor,  – a felajánlkozás ne legyen zaklató jellegű és  –   a  prostituált  rendelkezzen  külön  jogszabályban  előírt orvosi igazolással.  Ma  Magyarországon a prostitúció tehát legális, engedélyezett, éppen  azáltal,  hogy a Szabs.tv. csak akkor  fűz  szankciót  a prostituált  tevékenységéhez, ha az  az  előbbiekben  felsorolt három  követelménynek  nem felel meg (tehát  tiltott  területen végzi,   vagy  a  felajánlkozása  zaklató  jellegű,  vagy   nem rendelkezik az előírt orvosi igazolással).  A  határozat  ez  utóbbit,  az erről  szóló,  az  egészségügyi miniszter   által   kibocsátott   R.-t   vizsgálja.    Az    R. szabályozásának elemzésekor kiemelem, hogy annak lényege:  –  az  orvosi  vizsgálatot a prostituált  kezdeményezi,  ennek alapján az igazolást kérelemre állítja ki  – a bőr-nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató;  – az igazolás azon tényekre vonatkozik, hogy:     – a vizsgálatot kérő személy     – a vizsgálat időpontjában     –  nem fertőzött — az R.-ben felsorolt — öt, nemi úton (is) terjedő betegséggel.  –  Az  igazolást az azt kérő személy kapja meg, ő  rendelkezik vele a továbbiakban, az ő személyes adathordozója, mely azonban csak  egyéb,  a  személyazonosságát  igazoló  okmánnyal  együtt érvényes.  –  Az  igazolás  nem anoním, hanem névre szól, de  adatkezelés nem történik az igazolás kiadása után, mivel  –   a  prostituált  szolgáltatását  igénybe  venni  szándékozó kérheti  ugyan az igazolás bemutatását, de ha ezt a prostituált megtagadja,  ki  nem kényszerítheti tőle, ha  bemutatták  neki, arról másolatot nem készíthet, adatait nem jegyezheti fel;  –   rendőri   ellenőrzés  során  a  prostituált  köteles   azt bemutatni  (ellenkező esetben szabálysértést követ  el),  ám  a rendőr  adatfelvételt, adatkezelést nem  végezhet,  azt  egyedi adatként ellenőrizheti csak.    2.   Az   Egyezményben  szereplő  „különleges  nyilvántartás”, „külön   igazolvány”,   „különleges  ellenőrzés”,   „különleges bejelentési  előírás” fogalomkörébe álláspontom szerint  sem  a nyelvtani értelmezés alapján, sem tartalmilag nem tartozik bele az R. alapján kiadott igazolás, mivel:  –   különleges  nyilvántartást  egyetlen  szerv  sem  vezet  a prostituáltról,  –  az igazolás nem tekinthető „külön igazolványnak”, mivel nem azt   a  tényt  tartalmazza,  hogy  birtokosa  prostituált   és rendelkezik  az e tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel, hanem  csak  azt, hogy öt, miniszteri rendeletben meghatározott fertőző betegségben a vizsgálat időpontjában nem szenved;  –  az  orvosi ellenőrzés nem tekinthető az Egyezmény  szerinti különleges ellenőrzésnek (nem a prostituáltat magát ellenőrzik, hanem a betegséggel fertőzöttségét);  –  és  a  prostituáltnak  a  tevékenysége  végzését  nem  kell bejelentenie.    3.   Összefoglalva:  nézetem  szerint  a  fentiek  alapján   a prostituáltak szempontjából nincsen tehát sem adatfelvétel, sem semmiféle,  az Egyezmény által tiltott lajstromba vétel,  amely szükséges  lenne  a  szolgáltatásuk nyújtásához.  Tevékenységük feltétele  az orvosi igazolás megléte (egyébként szabálysértést követnek   el),  azonban  az  orvosi  vizsgálatra   jelentkezés önkéntes, erre nem kényszeríthetőek.  Álláspontom  szerint mindezekből következően az R.  melléklete nem ellentétes az Egyezménnyel. Még abban az esetben is, ha  az Alkotmánybíróság   nagyon   szigorúan,   formai    szempontokat figyelembe véve vizsgálja az R-t, álláspontom szerint akkor  is elegendő  lett volna az R. mozaikos megsemmisítése: kimondottan csak  az  igazolás  szövegében, esetleg az R. címében  szereplő „prostituált”  kifejezés  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének megállapítása és ezen szavak megsemmisítése (kiiktatása) az  R. szövegéből.   Budapest, 2011. január 10.                                               Dr. Bihari Mihály                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:        Dr. Lenkovics Barnabás          Dr. Lévay Miklós        alkotmánybíró                      alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	1/2011. (I. 14.)
Date of the decision: .	01/10/2011
.
.