A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály nemzetközi szerződésbe
ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr.
Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint
dr. Bihari Mihály, dr. Lévay Miklós és dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a prostituáltak
részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM
rendelet Melléklete nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért azt
2011. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a prostituáltak részére kiadandó
orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet 1. §
(4) bekezdése „nyilvántartására” szövegrésze nemzetközi
szerződésbe ütközésének megállapítása és megsemmisítése
tárgyában az eljárást megszünteti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybíróságnál országgyűlési képviselők
kezdeményezték a prostituáltak részére kiadandó orvosi
igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet (a
továbbiakban: R.) 1. § (4) bekezdése „nyilvántartására”
szövegrésze, valamint az R. Melléklete, amennyiben pedig az
alkotmánysértés a részbeni megsemmisítéssel nem orvosolható,
úgy az R. egésze nemzetközi szerződésbe ütközés miatti
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az
indítványozók szerint a támadott rendelkezések ellentétben
állnak a Magyarországon az 1955. évi 34. törvényerejű
rendelettel kihirdetett, az emberkereskedés és mások
prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában New Yorkban,
1950. évi március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény (a
továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikkével, ezáltal az Alkotmány 7. §
(1) bekezdésével is, mert – a hatályos magyar jogi szabályozás
alapján – alkalmazásuk eredményeként a prostituáltakról
nyilvántartás jön létre, továbbá mert a prostituáltak
igazolványkényszeréhez vezet. Álláspontjukat a következőkkel
támasztották alá. A szervezett bűnözés, valamint az azzal
összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az
ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV.
törvény (a továbbiakban: Szbt.) 9. § (3) bekezdése szerint a
prostituált szexuális szolgáltatásra akkor ajánlkozhat fel, ha
rendelkezik a külön jogszabályban előírt orvosi igazolással,
amely igazolás kiadásáról – az Szbt. 62. § (2) bekezdésének
felhatalmazása alapján megalkotott – R. rendelkezik. Az R. 1. §
(4) bekezdése az orvosi vizsgálatok nyilvántartására külön
jogszabály rendelkezéseit írja elő irányadónak, tehát
kifejezetten utal arra, hogy a vizsgálatokat és az azon részt
vevő személyeket nyilvántartásba kell venni. Az R. Melléklete –
mind tartalmát, mind formáját (kis könyvecske) tekintve – a
gyakorlatban olyan orvosi igazolás mintája, amely egyfajta
igazolványként is szolgál: tartalmazza nemcsak a személyes
adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló
1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában felsorolt személyes
adatokat és a 2. pontban felsorolt különleges adatokat, hanem
sorszámmal is el van látva, továbbá utal birtokosa prostituált
mivoltára is. E szabályozás az Egyezménnyel ellentétes, mert
megvalósul a prostituáltaknak az egészségügyi nyilvántartásban
való, ebbéli minőségükben történő feltüntetése, a
szűrővizsgálatokon megjelenő prostituáltak egészségügyi
kontrollját dokumentáló, illetve a részükre kiadott
igazolásokat egyaránt megjelenítő nyilvántartás jön létre. Az
indítványozók végül utaltak arra is, hogy nem a prostituáltak
orvosi ellenőrzését, hanem a szabályozásnak az R.-ben foglalt,
az Egyezményt sértő módját tartják alkotmányellenesnek.
2. Az Alkotmánybíróság az eljárás során – álláspontjuk
megismerése végett – megkereste az egészségügyi, az igazságügyi
és rendészeti, valamint a külügyminisztert.
II.
Az indítványok elbírálása során figyelembe vett jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezése:
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a
nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja
továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső
jog összhangját.”
2. Az Egyezmény rendelkezése:
„6. Cikk
A jelen Egyezményben részes Felek kötelesek az összes
szükséges intézkedést megtenni minden hatályos törvény,
szabályzat vagy igazgatási gyakorlat hatályon kívül helyezésére
vagy eltörlésére, amely szerint a prostitúcióval foglalkozó
vagy azzal gyanúsított személyek különleges nyilvántartásba
tartoznak magukat vétetni, külön igazolvánnyal kell
rendelkezniök, vagy különleges ellenőrzési vagy bejelentési
előírások alá esnek.”
3. Az R. támadott, az indítvány elbírálásakor hatályos
rendelkezései:
„1. § (4) A különböző vizsgálati módszerekről és ezek
térítési díjáról a prostituáltat tájékoztatni kell, és az
általa választott módszerrel kell a vizsgálatot elvégezni.”
„Melléklet a 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelethez
Bőr- és Nemibeteg-gondozó egészségügyi szolgáltató
.............../.......... szám
ORVOSI IGAZOLÁS
Családi név:
...............................................................
...............................................................
Utónév:
...............................................................
...............................................................
Születési hely, idő:
...............................................................
...............................................................
Lakó- és tartózkodási hely:
...............................................................
....................................................
Személyazonosságot igazoló okmány és száma:
...............................................................
A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló
41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet 2. §-a (2) bekezdésében
felsorolt fertőzések nem mutathatók ki.
A vizsgálat időpontját követően a fertőzés lehetősége nem
zárható ki.
Ez az igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig használható
fel.
.....................................
.....................
(kiállítás helye, ideje)
..........................................................
az intézet orvosa”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy az
indítványozók jogosultak-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989.
évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § c) pontja
szerinti eljárás kezdeményezésére. Az indítványozók
országgyűlési képviselők, így az Abtv. 21. § (3) bekezdés a)
pontja alapján jogosultak jogszabály nemzetközi szerződésbe
ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány előterjesztésére.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy az R. 1.
§ (4) bekezdését az indítvány benyújtását követően, 2005.
március 31-i hatállyal módosította a 6/2005. (III. 23.) EüM
rendelet 1. § (2) bekezdése. E módosítás következtében az R.
támadott rendelkezése már nem tartalmazza az indítványozók
által sérelmezett „nyilvántartására” vonatkozó szövegrészt.
Az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett és a módosult
jogszabály alkotmányellenességét kivételesen, az Abtv. 38. §-
ában foglalt bírói kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott
alkotmányjogi panasz esetében, valamint akkor vizsgálja, ha a
hatályát vesztett jogszabály helyébe lépő jogszabály azonos
rendelkezési környezetben szintén tartalmazza a sérelmezett
rendelkezést. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.) A
fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a
tárgytalanná vált indítvány tekintetében – az Alkotmánybíróság
ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü.
határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. § a) pontja alapján –
megszüntette.
3. Az Alkotmánybíróság – jogszabályok és állami irányítás
egyéb jogi eszköze [Szbt., a szabálysértésekről szóló 1968. évi
I. törvény (a továbbiakban: Sztv.), KSH közlemény]
alkotmányellenességének megállapítására irányuló, valamint
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet sérelmező
indítványok alapján – korábban már folytatott vizsgálatot a
prostitúcióra vonatkozó jogi szabályozás alkotmányossága
tárgyában. Az 534/E/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság
– az Szbt. szabályozásának alkotmányossági vizsgálata során –
áttekintette a prostitúció jelenlegi szabályozásának
kialakulását. „Az Szbt. új alapokra helyezte a prostitúció,
mint társadalmi jelenség jogi szabályozását. Bár a büntető
jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény
dekriminalizálta az addig a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 204. §-ában szabályozott
»üzletszerű kéjelgés« vétségét, ám továbbra is fennmaradt a
tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata. Ennek alapján az (…)
Sztv. 92. § (1) bekezdése pénzbírsággal rendelte sújtani
mindazokat, akik pénzért közösülnek vagy fajtalankodnak. A
prostitúcióhoz kapcsolódó járulékcselekmények (üzletszerű
kéjelgés elősegítése, kitartottság, kerítés) büntetőjogi
fenyegetettsége továbbra is fennmaradt. Az Szbt. 65–67. §-ai
módosították az Sztv.-nek a prostitúcióra vonatkozó
rendelkezéseit. A 65. § megváltoztatta az Sztv. 92. §-át, és
így a szabálysértésként büntetendő tiltott kéjelgés fogalmát.
(…) A 2001. március 1-jétől az Sztv. helyébe lépő új
szabálysértési törvény – a szabálysértésekről szóló 1999. évi
LXIX. törvény – 143–145. §-ai a prostitúció vonatkozásában az
Sztv.-vel lényegében megegyező szabályokat tartalmaznak. Az
Szbt. 65. §-a megszüntette a tiltott kéjelgés általános jogi
fenyegetettségét, és maga a prostituált csak abban az esetben
sújtható pénzbírsággal vagy kiutasítással, ha jogszabályban
meghatározott korlátozásokat megszeg (így például védett
övezetben ajánlkozik fel, vagy nem rendelkezik az előírt orvosi
igazolással.” (ABH 2002, 1283, 1289–1290.). A fenti szabályozás
a határozat meghozatala óta eltelt időben a prostituáltak
orvosi igazolását érintően annyiban változott, hogy a tiltott
kéjelgést megvalósító személlyel szembeni kiutasítás intézkedés
alkalmazásának lehetőségét a törvényhozó megszüntette. A
735/B/2003. AB határozatban (ABH 2005, 1204.) az
Alkotmánybíróság a prostituáltak orvosi igazolására vonatkozó
szabályok közül az Szbt. 9. § (3) bekezdése, valamint az Sztv.
143. § (2) bekezdés c) pontja alkotmányosságáról az Alkotmány
15. §-ába ütközést állító indítványok kapcsán foglalt állást.
Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben előterjesztett
indítványok keretei között azonban nem általában a
prostituáltak tevékenysége jogi szabályozásának alkotmányossága
tárgyában kellett állást foglalnia, hanem kizárólag azt kellett
vizsgálnia, hogy az R.-nek a prostituáltak igazolványkényszerét
előíró Melléklete ellentétes-e nemzetközi szerződéssel, és
ezáltal sérül-e az Alkotmány 7. § (1) bekezdése.
4. Az Egyezmény Bevezetésében a szerződő felek deklarálják,
hogy a prostitúciót és a prostitúció céljait szolgáló
emberkereskedést egyöntetűen az emberi személy méltóságával és
értékével összeegyeztethetetlen, az egyén, a család és a
társadalom jólétét veszélyeztető jelenségként ítélik meg. Az
emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának
elnyomása érdekében megfogalmazott állami
kötelezettségvállalások egyrészt a prostitúcióval szorosan
összefüggő, ún. élősködő cselekmények (a magyar jogi
terminológia szerint és a köznyelvben is használatosan a
kerítés, kitartottság, üzletszerű kéjelgés elősegítése
kifejezésekkel jelölt magatartások, cselekmények) és az azt
elősegítő emberkereskedés üldözésére, e jelenségek
megelőzésére, leküzdésére vonatkozó intézkedések megtételére,
másrészt az e cselekmények áldozataivá vált személyek
védelmére, a róluk való gondoskodásra, hazatelepítésükre, a
társadalomba való visszailleszkedésükre vonatkoznak. Az 1. és
2. Cikkben felsorolt büntetni rendelendő cselekmények között a
prostituáltak által folytatott tevékenység (az Alkotmánybíróság
értelmezésében az emberek minden olyan, a nemi úton való
érintkezés körébe tartozó magatartása, cselekvése, amelyet nem
érzelmi alapon, más személyek szexuális vágyának felkeltése,
kielégítése érdekében, anyagi ellenszolgáltatás fejében
tanúsítanak, illetve folytatnak – függetlenül annak tevőleges
vagy eltűrt voltától) nem szerepel, ennek állami szabályozására
vonatkozóan az Egyezmény nem tartalmaz előírást. Az Egyezmény a
más személy kéjelgésének elősegítésére prostitúció céljából
megkerített, arra rábírt, elcsábított, kizsákmányolt
személyeket – függetlenül erre vonatkozó beleegyezésüktől – a
büntetendő cselekmények sértettjeként, áldozataiként
szabályozza (5. Cikk, 16. Cikk), s a részes államok tevőleges
kötelezettségeit ennek megfelelően – e cselekmények elleni
védelem biztosítása érdekében – e személyekre, nem pedig
tevékenységükre vonatkozóan írja elő. Ilyen állami
kötelezettséget tartalmaz az Egyezmény 6. Cikke is, amely az
összes szükséges intézkedés megtételére minden hatályos
törvény, szabályzat vagy igazgatási gyakorlat hatályon kívül
helyezésére vagy eltörlésére vonatkozik, „amely szerint a
prostitúcióval foglalkozó vagy azzal gyanúsított személyek
különleges nyilvántartásba tartoznak magukat vétetni, külön
igazolvánnyal kell rendelkezniük, vagy különleges ellenőrzési
vagy bejelentési előírások alá esnek”. Ilyen céllal fogalmazza
meg továbbá az Egyezmény 16. Cikke a felek egyetértését abban,
hogy szociális, gazdasági, nevelési, egészségügyi, valamint az
ezekkel összefüggő területeken működő szerveiken keresztül a
prostitúció megelőzésére, a prostitúció és az Egyezményben
említett bűncselekmények áldozatainak újranevelésére, a
normális életviszonyokba való beillesztésükre alkalmas
intézkedéseket tesznek vagy elősegítik az ilyen intézkedéseket.
A fentiek alapján látható, hogy az Egyezményben részes
feleknek a prostitúció felszámolásával kapcsolatos vállalásai
középpontjában a prostitúciót elősegítő, a prostitúció
veszélyének kitett személyekkel szembeni és a prostituáltakat
kizsákmányoló cselekmények üldözése és a prostituáltak, vagy a
prostitúció veszélyének kitett személyek védelme áll. A 6. Cikk
ezzel összhangban – a konkrét védelmi szabályok között –
közvetlenül a prostitúcióval foglalkozó vagy az azzal
gyanúsított személyekre vonatkozóan fogalmaz meg előírásokat:
rendelkezik a részes államok jogalkotásában és
jogalkalmazásában fellelhető, a prostitúció folytatása, vagy
annak gyanúja alapján történő különleges nyilvántartásba
vételt, külön igazolvánnyal való rendelkezést, különleges
ellenőrzést és bejelentést előíró vagy megvalósító minden
szabályozás és gyakorlat megszüntetéséről. E rendelkezés
értelme és célja – az Egyezmény Bevezetésében rögzített
deklarációjával és a fent ismertetett rendelkezésekkel való
összevetése alapján – a prostitúciót folytató vagy azzal
gyanúsított személyek megbélyegzését jelentő, ezáltal az emberi
méltósághoz való joguk, valamint információs önrendelkezési
joguk sérelmét előidéző jogalkotás és jogalkalmazás
felszámolása.
A 6. Cikk előírásából következően tehát a részes államok nem
alkothatnak olyan szabályozást, illetve kötelesek intézkedni
minden szabályozás és joggyakorlat megszüntetéséről, amelyek
alapján a prostitúcióval foglalkozó vagy azzal gyanúsított
személyek különleges, vagyis az érintettek személyi adatait és
prostituált „státuszukra”, vagy annak gyanújára vonatkozó
adatot tartalmazó, ezen adatokat összekötő nyilvántartásba
tartoznak magukat vétetni, továbbá amelyek alapján e személyek
külön igazolvány birtoklására lennének kötelezhetők, illetve e
személyekre különleges, tehát kizárólag e jogalanyi körre
vonatkozó ellenőrzés vagy bejelentés (jelentkezési
kötelezettség) valósulna meg. Ezt az értelmezést támasztja alá
az Egyezmény 18. Cikke is, amely kivétel-szabályként –
nyilvánvalóan még kiszolgáltatottabb helyzetük és külön
intézkedéseket igénylő védelmük érdekében – a prostitúciós célú
emberkereskedelem külföldi áldozatai (a hazájukat kényszer,
fenyegetés, megtévesztés hatására elhagyó, illetve elhurcolt, a
prostitúció útjára terelt személyek) esetében kifejezetten
elrendeli e személyek adatainak gyűjtését, s azoknak a
származási állam illetékes hatóságaival való közlését
(azonosságuk és személyi állapotuk megállapítása, valamint az
őket hazájuk elhagyására rábíró személyek megtalálása,
esetleges hazatelepülésük elősegítése céljából). Az Egyezmény
6. Cikke a tilalmat „minden hatályos törvény, szabályzat vagy
igazgatási gyakorlat” tekintetében fogalmazza meg, amely
jelenti a felsorolt igazgatási cselekményeket kifejezetten
előíró jogi szabályozás eltörlését, de ennek hiányában is
minden szabályozási mód, vagy bármely jogalkalmazói gyakorlat
megszüntetését és az ilyen szabályozás és gyakorlat jövőbeni
létrejöttének megakadályozását is, amelyek eredményeként az
érintett személyek különleges nyilvántartásba vétele, a külön
igazolvánnyal való rendelkezés, valamint a különleges
ellenőrzési vagy bejelentési előírások alá kerülése
megvalósulna. A 6. Cikk „minden hatályos törvény” kitételén
értelemszerűen nem csupán a magyar jogforrási hierarchiában
legmagasabb szinten álló jogforrás értendő, hanem – a
nemzetközi bírói fórumok értelmezésének megfelelően –
valamennyi, a szerződő államok különböző jogrendszerei által
jogi normának minősített, az adott állam jogrendszere által
annak megalkotására feljogosított szerv vagy személy által
megalkotott, állami úton kikényszeríthető szabályozások is –
függetlenül azoknak a szerződő felek jogrendje szerinti
jogforrási hierarchiában elfoglalt helyétől, megnevezésétől.
5. Tekintettel arra, hogy a prostituáltak orvosi igazolásáról
a magyar jogrendben más jogszabályok is rendelkeznek, az
Alkotmánybíróság a támadott szabályozás Egyezménybe ütköző
voltának vizsgálatát az R. jogszabályi környezetére figyelemmel
végezte el. A R. megalkotására az Szbt. 62. § (2) bekezdése
alapján került sor. Az Szbt., amelyet a törvényhozó a
szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő jelenségek
közigazgatási-jogi eszközökkel történő visszaszorítása
érdekében alkotott, meghatározza a prostitúció kezelésének
egyes közrendvédelmi szabályait (Különös rendelkezések, III.
fejezet). A prostitúciót folytató jogalanyok e tevékenységének
jogi kereteit az Szbt.-ben – többek között – a 7–11. §-okban
foglalt szabályok jelölik ki, amelyek közül a 9. § (3) bekezdés
előírja, hogy „a prostituált szexuális szolgáltatásra akkor
ajánlkozhat fel, ha rendelkezik a külön jogszabályban előírt
orvosi igazolással”. Az Szbt. által megkövetelt igazolás azonos
az R. alapján kiállított igazolással, amelynek hiányában a
prostituált az Szbt. 9. § (3) bekezdésében foglalt
„felajánlkozással” a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX.
törvény (a továbbiakban: Szabs.tv.) 143. § (2) bekezdés c)
pontjában szabályozott „Tiltott kéjelgés” szabálysértési
tényállását valósítja meg. A Szabs.tv. által elzárással vagy
pénzbírsággal szankcionált szabálysértés miatti eljárás
lefolytatására a bíróság rendelkezik hatáskörrel.
Az Szbt. által a prostitúció jogszerű folytatásához előírt
igazolás kiadására irányuló eljárást az R. szabályozza. Az
orvosi vizsgálat elvégzését a bőr-nemibeteg gondozó
egészségügyi szolgáltatónál – az Szbt. 4. § e) pontjában
definiált – prostituált kezdeményezi [R. 1. § (1) és (4)
bekezdés]. A különböző nemi úton terjedő betegségek szűrését
szolgáló, térítés ellenében történő vizsgálatok elvégzését és
eredményének kiértékelését követően az igazolás kiadására akkor
kerül sor, ha az érintett személynél az R.-ben felsorolt
fertőzések [vérbaj (syphilis), kankó (gonorrhoea), HIV,
szexuális úton terjedő chlamydia, hepatitis B] egyike sem
mutatható ki. Az orvosi igazolás a személyazonosságot igazoló
okmánnyal együtt érvényes és a kiállítástól számított három
hónapig használható fel [R. 2-4. §]. Az orvosi igazolás
tartalmát és formáját az R. Melléklete egy formanyomtatványon
határozza meg: az „Orvosi igazolás” cím felett tartalmazza a
kibocsátó bőr- és nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató
megnevezését, az igazolás sorszámát, a sorszámban, annak
részeként a „/” jel feltüntetéséből következően a kibocsátás
évét, az igazolás cím alatt pedig a „családi név, utónév,
születés hely, idő, lakó- és tartózkodási hely,
személyazonosságot igazoló okmány és száma” adatokat. A
személyi adatok alatt az igazoláson a következő szöveg
olvasható: „A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról
szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdésében
felsorolt fertőzések nem mutathatók ki. A vizsgálat időpontját
követően a fertőzés lehetősége nem zárható ki. Ez az igazolás a
kiállítástól számított 3 hónapig használható fel.” Legalul a
kiállítás helye, ideje és a kiállító intézet orvosának aláírása
szerepel.
A fent ismertetett szabályozás alapján megállapítható, hogy
az R. olyan orvosi vizsgálatok elvégzését és azok negatív
eredményét tanúsító igazolás kiadásának szabályozását
tartalmazza, amelyek a prostitúció legális folytatásának
elengedhetetlen feltételét képezik. E feltételek közül az
Alkotmánybíróságnak az indítvány keretei között az igazolásra
vonatkozó szabályozás nemzetközi szerződésbe ütközéséről
kellett döntenie. Az igazolás tartalmát és formáját jogszabály
határozza meg, jogszabály jelöli ki a kibocsátására jogosult,
illetve köteles egészségügyi intézményeket is. Az igazolás
kiállítása és kiadása során az egészségügyi szolgáltató
igazgatási feladatot lát el: olyan okiratot bocsát ki, amely –
a személyazonosságot igazoló okmánnyal együtt – a hatályos jog
által legálisnak tekintett tevékenység jogszerű folytatásához
előírt feltétel teljesülését hivatott hitelt érdemlő módon
tanúsítani az Szbt. 9. § (3) bekezdésében foglalt előírás
betartását ellenőrző állami szervek előtt. Ez az okirat más, az
R.-ben meghatározott betegségek fenn nem állását bizonyító
orvosi dokumentációval, igazolással nem pótolható, birtokosát –
a személyi igazolvánnyal együttesen használva – kizárólag ez
jogosítja fel arra, hogy az Szbt. 9. § (3) bekezdésében foglalt
magatartást, tevékenységet (szexuális szolgáltatásra való
felajánlkozás) szankció nélkül tanúsíthassa, illetve végezze. A
Melléklet szerinti tartalommal kiállított igazolás sorszámmal
van ellátva, amely jellemzően a jog által meghatározott keretek
között végezhető tevékenységek folytatásához rendelt feltételek
megvalósulását igazoló igazolványoknak, okiratoknak,
engedélyeknek, bizonyítványoknak, nem pedig az egészségi
állapotot (betegségek fenn nem állását) dokumentáló orvosi
igazolásoknak a tartalmi kelléke. Az R. alapján kiadott
igazolás az Szbt. 4. § c) pontja szerinti prostituált személyes
adatait, egészségi állapotára vonatkozó adatát rögzíti, és utal
arra is, hogy birtokosa prostituált. A fenti tartalommal
kiadott „orvosi igazolás” önmagában nem minősíthető
igazolványnak, személyi igazolvány nélkül ez az irat
alkalmatlan arra, hogy a prostitúció folytatására, az Szbt. 9.
§ (3) bekezdése szerinti szexuális szolgáltatásra felajánlkozás
jogosultságát az állami szervek előtt indult eljárásokban
igazolja. Az igazolás „érvényességét”, felhasználhatóságát a
személyi igazolvánnyal való együttes használathoz kötő
szabályozás folytán azonban nemcsak az „igazolvány”, hanem –
tartalmára és rendeltetésére tekintettel – az Egyezmény által
tiltott „külön igazolvány” kritériumának is megfelel.
Magyarország az Egyezmény 6. Cikkében a prostitúcióval
foglalkozó személyekre vonatkozó, az állami szervek által
alkotott olyan jogi szabályozás hatályon kívül helyezését és
azon alapuló, vagy attól függetlenül kialakult gyakorlat
eltörlését vállalta, amely e személyeknek a prostitúció
folytatásával összefüggésben a külön igazolvánnyal (a
köznyelvben elterjedt és a jogtörténetben ismert kifejezéssel
élve „bárcával”) való ellátását, azzal való „rendelkezését”
írja elő – mindezt az érintettek stigmatizálását jelentő, az
emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi
szabályozás, vagy jogalkalmazói gyakorlat felszámolása
érdekében. E vállalásnak azonban nem felel meg az a
szabályozás, amely a prostitúció jogszerű folytatásához olyan,
az állami hatóságok, illetve – meghatározott ügycsoportokra
vonatkozóan – hatósági jogkörrel felruházott szervek által
kiállított okiratokat követel meg, amelyek – akár együttesen
vagy külön-külön, kifejezetten vagy utalásszerűen –
közhitelesen tanúsítják azt a tényt is, hogy birtokosuk
prostituált. Erre tekintettel megállapítható, hogy az R.
Melléklete nemzetközi szerződésbe ütközik: sérti az Egyezmény
6. Cikke „külön igazolvánnyal kell rendelkezniük” fordulatát.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott: „[a]z
Alkotmány 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar
Köztársaság az Alkotmány rendelkezéseinél fogva részt vesz a
nemzetek közösségében; ez a részvétel tehát a belső jog részére
alkotmányi parancs”. Ebből azt a következtetést vonta le az
Alkotmánybíróság, hogy az Alkotmány 7. § (1) bekezdése
kifejezett rendelkezésénél fogva a nemzetközi jog bizonyos
szabályai, a „vállalt” nemzetközi kötelezettségek kötelezően
érvényesülnek. [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323,
327.; 2/1994. (I. 14.) AB határozat, 1994, 41, 53; 15/2004. (V.
14.) AB határozat, ABH 2004, 269, 273–274.]
Az Abtv. 45. § (1) bekezdése értelmében, ha az
Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzetközi szerződést
kihirdető jogszabállyal azonos vagy annál alacsonyabb szintű
jogszabályi rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközik, akkor a
nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi rendelkezést
megsemmisíti. A jelen esetben a nemzetközi szerződésbe ütköző
jogszabályi rendelkezés a nemzetközi szerződést kihirdető
jogszabálynál alacsonyabb szintű, ezért az Alkotmánybíróság az
R. Mellékletét, mint nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi
rendelkezést megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontját az Abtv. 43. §
(4) bekezdése alapján – pro futuro hatállyal – úgy állapította
meg, hogy a jogalkotónak megfelelő idő álljon rendelkezésére
ahhoz, hogy az alkotmányellenes helyzet megszüntetéséhez
szükséges feladatának eleget tudjon tenni. Bár a jelen ügyben
vizsgált szabályozás megalkotására a prostitúció kezelésének
közrendvédelmi szabályai érvényesülése érdekében adott
felhatalmazást a törvényhozó, kétségtelen, hogy az R. előírásai
a jellemzően nemi úton terjedő betegségek veszélyének leginkább
kitett személyek egészségvédelmét, közegészségügyi szempontok
érvényesülését is célozni kívánják. A vizsgált szabályozás e
tekintetben nyilvánvalóan összefügg az Alkotmány 70/D. §-ával,
amelyből az állam számára kötelezettség következik a különböző
fertőző betegségek, köztük a nemi úton terjedő megbetegedések
elleni védelem biztosítására, ennek érdekében megfelelő
egészségügyi intézményhálózat működtetésére, az orvosi ellátás
megszervezésére. A fertőző betegségek veszélyének fokozottan
kitett személycsoportok egészségvédelmére és a prostitúció
egészségügyi kockázatot jelentő káros hatásainak
kiküszöbölésére szolgáló jogi eszközök megválasztása során
azonban a jogalkotónak a nemzetközi kötelezettségvállalásokra
és az Alkotmány rendelkezéseire figyelemmel kell eljárnia,
amelynek során gondoskodnia kell arról, hogy a szabályozásokkal
érintettek alapvető emberi jogai, az emberi méltósághoz fűződő
és információs önrendelkezési jogai ne szenvedjenek sérelmet.
Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő
közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bihari Mihály
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat rendelkező részével, de annak
indoklását az alábbiakkal egészítem ki.
1. A határozat tárgyát képező, a nemi betegségeket szűrő, és
a prostituáltak számára kötelezővé tett orvosi vizsgálatnak az
Egyezménnyel való összeegyeztethetősége kapcsán nem lehet
megkerülni az arra adandó választ, hogyan lehetséges az, hogyha
számos foglalkozás esetében kívánatos, sőt gyakran kötelező az
orvosi szűrés, egy ennek analógiájára kialakított, száz-
százötven évvel ezelőtt számos országban akadálymentesen
bevezetett, egészségvédelmi szempontú kötelező orvosi vizsgálat
újra bevezetése immár nemzetközi jogba ütközhet?
Erre válaszolandó, emlékeztetek arra, hogy a magyar jog
számos foglalkozás illetve tevékenység körében valóban
megköveteli az egészségügyi alkalmasságot, és annak igazolással
való tanúsítását: ilyen például a sportorvoslás szabályairól és
a sportegészségügyi hálózatról szóló 215/2004. (VII. 13.)
Korm.rendelet; a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának
megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet; a
munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 50. §, 60. §-
aiban, és 88. §-ának (2) bekezdésében és az egészségügyről
szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. §-a (2) bekezdés d)
pontjában kapott felhatalmazás alapján meghozott, a munkaköri,
szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi
vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM
rendelet; a közterület-felügyelők egészségi, fizikai és
pszichikai alkalmassági követelményeiről szóló 78/1999. (XII.
29.) EüM-BM együttes rendelet; a köztisztviselők tartós
külszolgálatáról szóló 104/2003. (VII. 18.) Korm. rendelet
[lásd ennek 16. § (1) bekezdés c) pontját]; az egyes
rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi,
pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és
köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a
szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról,
valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.)
IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet; a rezgésexpozíciónak kitett
munkavállalókra vonatkozó minimális egészségi és
munkabiztonsági követelményekről szóló 22/2005. (VI. 24.) EüM
rendelet; a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő
munkaköröket betöltő munkavállalókkal szemben támasztott
egészségügyi követelményekről és az egészségügyi vizsgálat
rendjéről szóló 203/2009. (IX. 18.) Korm.rendelet, stb.
Egyes, a magyar állam által is megerősített nemzetközi
egyezmények szintén előírják bizonyos foglalkozások
vonatkozásában a kötelező orvosi vizsgálat elvégzését: ilyen
például a 2000. évi LXIII. törvénnyel kihirdetett, a föld
alatti bányamunkában foglalkoztatott fiatalkorúak orvosi
alkalmassági vizsgálatáról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi
Konferencia 1965. évi 49. ülésszakán elfogadott 124. számú
Egyezmény a 2000. évi L. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek és
fiatalkorúak nem-ipari munkára való alkalmasságát megállapító
orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia
1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 78. számú Egyezmény; a
2000. évi XLIX. törvénnyel kihirdetett, a gyermekek és
fiatalkorúak ipari munkára való alkalmasságát megállapító
orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia
1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 77. számú Egyezmény.
Az egyes munkavégzési, életviteli tevékenységekkel
összefüggésben előírt kötelező orvosi vizsgálatok több,
esetenként egymást kiegészítő célt szolgálnak, mint i) az egyén
egészségének védelmét, ii) a család illetve a születendő
gyermekek egészségének védelmét, a terhes anyák bizonyos,
részben munkavégzéssel összefüggésben elrendelt orvosi
vizsgálata során, iii) az egyén közvetlen környezetének vagy
vele kapcsolatba kerülőknek az egészségvédelmét, iv)
biztonságos munkavégzést illetve tevékenységet, mások testi
épsége veszélyeztetésének elkerülését, v) a közlekedés
biztonságát, vi) az egyén rendelkezésére bocsátott nagy értékű
munkaeszköz megóvását, vii) a hadsereg és a honi légvédelem
állományában a nagy értékű haditechnika megóvását, viii) a
sportban a versenyek tisztaságát, stb.
A kötelező orvosi vizsgálatok között vannak olyanok,
amelyeket nemzetközi szerződések, európai uniós jogi
kötelezettségek írnak elő, és vannak olyanok, amelyek
lényegében már ezek előtt is léteztek, vagy ezektől függetlenül
léteznek. Számos példa van arra is, hogy a nemzeti jogokban már
eleve régóta létező bizonyos közegészségügyi szempontú
vizsgálatok mélységét, technikai paramétereit, módszereit
egységesítette a nemzetközi illetve európai uniós
kötelezettségvállalás.
Az alapvető különbség ezekkel szemben — a jelen esetben — nem
az, hogy külső kötelezettség nélkül vezetett be a jogalkotó
speciális, egy bizonyos, a jogszabályban körülírt személyi
körre vonatkozóan kötelezően elvégzendő orvosi vizsgálatot,
hanem az, hogy fennálló, önként vállalt nemzetközi
kötelezettséggel szemben, annak tilalma ellenére vezette azt
be.
2. A fennálló nemzetközi kötelezettség terjedelmének és
tartalmának megértéséhez, és ahhoz, hogy ebből a nemzetközi
kötelezettségből de jure tilalom fakad, nézetem szerint — a
határozatban foglaltakon túl — az alábbiakat is figyelembe kell
venni.
Az Egyezmény 6. cikkében elutasítja a „külön igazolvány”-okat
illetve a „különleges ellenőrzési és bejelentési előírások”-at”
(a francia szövegben „se faire inscrire sur des registres
spéciaux, posséder des papiers spéciaux, ou se conformer ŕ des
conditions exceptionnelles de surveillance ou de déclaration”,
az angolban „subject either to special registration or to the
possession of a special document or to any exceptional
requirements for supervision or notification.”).
Itt mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy az Egyezmény
hiteles nyelvű szövegének magyar fordítása félreérthetően eltér
az eredetitől, amikor az angol illetve francia nyelvű szövegben
rögzített tilalom terjedelmét tulajdonképpen leszűkíti, azt a
közigazgatás által kiállított okmányok egy csoportjára, az
„igazolvány”-ra korlátozva. Az angol és a francia szöveg az
„igazolványok” körén kívül eső, de a közigazgatás illetve a
közszolgáltatások által kiállított egyéb, hivatalos
dokumentumokra is vonatkozik.
Az Egyezménynek nincs hivatalos kommentárja és — eltérően az
ENSZ égisze alatt létrejött emberi jogi egyezményektől — nem
rendelkezik olyan kötelező monitoring-rendszerrel sem, amelynek
alapján utólag jelent volna meg — az emberi jogi egyezmények
General comments / Observations générales –jai mintájára — a
részes államok által irányadónak tekintett, írásba foglalt,
közös értelmezés.
Tény, hogy ismételt, több irányú kezdeményezése ellenére, sem
diplomáciai úton, sem közvetlenül nem kapott az
Alkotmánybíróság az Egyesült Nemzetek Szervezetének e tárgyban
illetékes szerveitől hiteles értelmezést az Egyezmény 6.
cikkében foglaltakat illetően.
Ennek ellenére, nézetem szerint kikövetkeztethető, hogy mi a
communis opinio.
Vannak egyrészt nem hivatalos — magánjellegű — kommentárok.
Ilyen Malka Markovich: Guide de la Convention de l’ONU du 2
décembre 1949 pour la répression de la traite des ętres humains
et de l’exploitation de la prostitution d’autrui c. műve, ami
elérhető például egyes, a prostitució ellen küzdő nem
kormányzati szervezetek (Coalition Against Trafficking in Women
– CATW) honlapján:
[http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?scroll_robot=
6 ;
http://action.web.ca/home/catw/readingroom.shtml?x=93527&AA_EX_
Session=9a5adf3200d3e09e341474e75445efe3].
Ebben a kommentárban „a prostituált személyek nyilvántartása
tilos” cím alatt a részes államokat terhelő bármilyen
nyilvántartás tilalmának bizonyítékaként említi, hogy
Franciaország 1946-ban bezáratta a bordélyházakat, de
fenntartotta a prostituáltak különleges orvosi nyilvántartását.
Az Egyezményhez ezért csak 1960-ban csatlakozott, azután, hogy
ezt az adatbázist megszüntette.(Markovich. id. mű p. 7)
Saját monitoring-rendszer híján az ENSZ-ben a mások
prostituciójának kihasználását és a velük folytatott
kereskedelmet a „rabszolgakereskedelemhez” tartják a
legközelebbállónak, és ezért a modern rabszolgaság ügyeiben
illetékes munkacsoport (Working Group on Contemporary Forms of
Slavery) és egy különleges jelentéstevő (Special Rapporteur on
Contemporary forms of Slavery) próbálják az Egyezmény életét is
figyelni. A Nők elleni diszkrimináció minden formájának
tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény monitoring testülete, a CEDAW
szintén illetékesnek tekinti magát e kérdésben, amennyiben az a
saját egyezményében foglalt mandátumot érinti. A jelentéstevő
illetve a fenti testületek a prostituáltakat fenyegető
veszélyekre, ideértve az egészségügyi veszélyeket (különös
tekintettel az AIDS-re) és ezek vonatkozásában az államokat
terhelő megelőző kötelezettségre rendszeresen felhívták a
figyelmet, de dokumentumaikban a kötelező orvosi vizsgálat
bevezetésének ajánlása éppen ezért nem jelenhetett meg. [vö.
ebben az értelemben a CEDAW által a nők elleni diszkrimináció
egyezménye 12. cikke kapcsán (1999-ben, a 20. ülésszakon
elfogadott) 24. sz. általános ajánlást, amely 18. §-ában a
prostituáltak tekintetében a nemi betegségek és közöttük is az
AIDS tekintetében a megelőző, felvilágosító munkát, az
egészségügyi vizsgálatokhoz való akadálytalan hozzájutás
fontosságát hangsúlyozza, de a kötelezővé tétel lehetőségét fel
sem veti.]
Szintén közvetett bizonyítéknak tekinthető, hogy az Európa
Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyik dokumentuma csak olyan
államok (Ausztria, Görögország — ez utóbbi viszont heti két
alkalommal —, Törökország) mellett tünteti fel a prostitutáltak
kötelező orvosi vizsgálatának intézményesítését, akik nem
részes államai az Egyezménynek. Lásd az 1815 (2007) sz. ajánlás
és az 1579 (2007) sz. határozat alapjául szolgáló jelentést és
mellékleteit. [Prostitution – quelle attitude adopter, Doc.
11352 (9 juillet 2007), Conseil de l’Europe, Assemblée
Parlementaire, rapporteur Leo Platvoet].
A Miniszteri Bizottság az erre a jelentésre adott válaszában
(Délégués des Ministres, Documents CM: CM/AS(2008)Rec1815 final
13 juin 2008 « Prostitution – Quelle attitude adopter ? »
Recommandation 1815 (2007) de l'Assemblée parlementaire,
(Réponse adoptée par le Comité des Ministres le 11 juin 2008
lors de la 1029e réunion des Délégués des Ministres), éspedig
annak 8. §-ban egyetértően idézi a Parlamenti Közgyűlés
álláspontját, hogy el kell kerülni azt, hogy a prostituáltak
tevékenységét diszkriminatív elbánásnak vessék alá, és őket
ezért büntetőjogilag szankcionálják.
Összhangban az Egyezményről készített szakirodalmi
feldolgozásokkal – úgy lehet tekinteni, hogy az Egyezmény a
regisztrációt egyrészt azért utasította el, mivel a regiszter
megléte nehezítheti, hogy szakítsanak a prostituáltak ezzel a
„mesterséggel”, másrészt pedig azért, mivel e „mesterség”
szabályozása azt a benyomást keltené, hogy az állam azt
tudomásul veszi.
Az Egyezmény nem a „reglementációs”, hanem az „abolicionista”
megközelítést tükrözi.
A jelen eljárásban nem kellett azt vizsgálni, hogy az
Egyezménynek az abolicionista megközelítése önmagában
beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Nem kellett vizsgálni
azt sem, hogy helyes-e az a szakirodalmi álláspont, hogy az
orvosi ellenőrzés rendszeressége a prostituáltak vendégeit
tévedésbe, könnyelműségbe tudja ejteni, míg a megfertőződés
veszélyétől való aggodalom a prostituáltak „szolgáltatásainak”
igénybe vétele ellenében hat, azaz a prostitúciónak, mint
társadalmi jelenségnek a visszaszorítására alkalmas. Nem
kellett vizsgálni azt sem, hogy a kötelező vizsgálat az adott
időszak hosszára is figyelemmel valóban hatékony eszköze-e az
egészségvédelemnek, úgy a prostituált, mint a kliense
szempontjából.
Az Alkotmánybíróság számára tehát — szerintem is helyesen — a
jelen ügyben nem a kötelező jelleggel bevezetett egészségügyi
vizsgálat viszonylagos társadalmi hasznosságának értékelése
volt a döntő, hanem az, hogy olyan intézményt vezetett be a
jogalkotó, ami szembe megy hatályban levő nemzetközi jogi
kötelezettséggel, amelynek a megfogalmazása a tilalom
tekintetében egyértelmű. Ha ugyanis — függetlenül az őt eleve
terhelő titoktartási kötelezettségtől — az orvos azért köteles
az illetőt megvizsgálni, mivel az prostituált, és az pedig
azért köteles magát alávetni e vizsgálatnak, mivel prostituált,
az azt jelenti, hogy egy „különleges ellenőrzés” valósul meg,
aminek egyedüli jogi indoka a prostituálti mivolt. Az a tény
pedig, hogy a negatív vizsgálati eredményt tanúsító igazolás
megléte a „foglalkozás” gyakorlásának feltétele, és mint ilyen,
a szabálysértési eljárásban eljáró hatóságok által
megismerhető, az ugyanezen okokból ütközik az Egyezménynek a
„különleges igazolvány” (papiers spéciaux / special documents)
megkövetelését tiltó szabályával. Emiatt nézetem szerint nincs
érdemi jelentősége — az Egyezmény 6. cikkével való konformitás
szempontjából — annak, hogy az igazolás nem minősül
„igazolványnak” a magyar közigazgatási jog fogalmi rendszerében
és annak sem, hogy elnevezésében expressis verbis szerepel-e
vagy sem a prostituált kifejezés. Emiatt az ún. mozaikos
megsemmisítés technikáját sem tudta alkalmazni az
Alkotmánybíróság, mivel az de jure semmit sem változtatna az
Egyezménybe ütközés tényén. Ugyanezek miatt az egyébként is
irányadó adatvédelmi szabályok betartása, a fortiori erősítése
a lényegen — ti. az Egyezménnyel való konformitás hiányán — nem
tud változtatni.
Természetesen én is hangsúlyozom a prostituáltak rendszeres
egészségügyi ellenőrzésének fontosságát, és ennek minél
szélesebb körű biztosítását az államnak az Alkotmányból
levezethető általános egészségvédelmi kötelezettségei között
tudom elhelyezni. Ez azonban — az Egyezményben részes államok
gyakorlatára figyelemmel — a jogilag egyedül e személyi kör
számára kötelezővé tett, a prostitúció legális gyakorlásának ex
lege előfeltételének tekintett igazoláshoz kapcsolt és annak
hiányát szankcionáló jogi konstrukció nélkül is megvalósítható.
Így a nemi betegek gondozásának intézményrendszere, a nem a
„foglalkozásra”, hanem a fertőzöttségre (betegségre) illetve a
továbbfertőzési láncolat feltárására és gyógyítására
koncentráló, a prostituáltat, annak klienseit illetve a velük
nemi kapcsolatba került személyeket is elérni törekvő
szakorvosi hálózat az, ami a diszkriminációmentes tevékenysége
révén az Egyezménnyel eddig is összeegyeztethető volt. A
diszkriminációmentesség elvének fenntartásával — és ha
szükséges, jogosítványainak erősítésével illetve a szociális
tanácsadói hálózat kiegészítő szerepében rejlő lehetőségek
felhasználásával —ez az intézmény alkalmas arra, hogy az
Egyezmény céljait és elveit nem sértve valósítsa meg az
érintettek és a társadalom egészségvédelmét. (Ez illeszkedne az
Egyezmény 16. cikkében foglaltakhoz.)
Megítélésem szerint az Egyezmény megközelítésével eleve
ütközik minden olyan megoldás, amely a prostitúció
szabályozásával, annak a korábbiaknál nagyobb teret enged és az
abból folyó jövedelmet járulékok és egyéb terhek vonatkozásában
azonosítaná általában azzal, ami a munkabérre illetve
vállalkozási jövedelmekre vonatkozik. A fentiekre figyelemmel
az Egyezmény abolicionista filozófiájával legegyszerűbben nem a
szabályozó, hanem az elutasító illetve a represszív
megközelítés (a klientúrát büntetőjogias intézkedésekkel
megtörni, illetve eltántorítani törekvő ún. svéd modell)
egyeztethető össze.
Az Egyezménynek nem részese az Európai Unió minden tagállama,
hiszen nem részes fél Ausztria, az Egyesült Királyság,
Görögország, Hollandia, Írország, Németország, és — a
prostitúcióval szemben jóval keményebb, immár a kliensekkel
szembeni fellépés politikáját meghirdető — Svédország sem. Nem
képezi részét az Egyezmény az európai acquis-nak, ugyanakkor a
részes államok jogilag elvben lehetséges kilépésére sincs — az
Egyezmény egyéb rendelkezéseit büntetőtörvénykönyvébe
[üzletszerű kéjelgés elősegítése (205. §) kitartottság (206.
§), kerítés (207. §)] és egyéb jogszabályaiba régen beépítő és
érvényesítő — Magyarország szempontjából releváns példa.
(Önmagában a kilépés — az Egyezmény esetleges felmondása — a
Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénybe az
Egyezményre tekintettel belefoglalt cselekmények további
pönalizálását semmiben sem akadályozná.
Az Egyezményhez tehetők fenntartások. Az Egyesült Nemzetek
nemzetközi szerződési nyilvántartójának 2010. december 15-ei
állapota szerint vannak hatályban levők és visszavontak, de
ezek alapvetően a Nemzetközi Bíróság vitarendezési joghatóságát
érintik. Van (illetve többnyire már csak volt) néhány értelmező
nyilatkozat, amelyek a szocialista rendszerek a tárgyban — az
Egyezmény hatályba lépése előtt — elért „sikereit” méltatták.
Nincs és nem volt eddig olyan fenntartás vagy értelmező
nyilatkozat, amelyik az Egyezmény 6. cikkét érintette volna. 14
állam aláírását még nem követte ratifikáció, és a jelenleg 81
állam részességével hatályos Egyezményt eddig egyetlen állam
sem mondta fel [lásd
http://treaties.un.org/pages/ViewDetails.aspx?src=TREATY&mtdsg_
no=VII-11-a&chapter=7&lang=en#9 ].
Az Egyesült Nemzetek Szervezetében, akárcsak az emberi jogi
vonatkozású egyezmények esetében, alapvetően itt is a
csatlakozásra ösztönzés képezi az ENSZ idevágó politikáját, ami
a fentiekben említetteknek megfelelően a rabszolgaság modern
formái ellen vívott harcnak a büntetőjogias eszközöket használó
intézményeivel való összekapcsolásban látja az Egyezmény
jövőjét.
Az Európa Tanács pedig a maga részéről is inkább az
Egyezményhez való csatlakozás mellett, mintsem ellene hozott
ajánlásokat. (Recommandation 161 (1958) de l’Assemblée
parlementaire demandant une ratification rapide de la
Convention internationale du 2 décembre 1949 pour la répression
et l'abolition de la traite des ętres humains et de
l'exploitation de la prostitution) (Megjegyzésre érdemes, hogy
mint ez utóbbi dokumentum címe is tanúsítja, a nemzetközi
életben nemritkán úgy hivatkoznak az Egyezményre, hogy a címébe
beleírják az 1949-ben még nem szereplő „abolition” szót, aminek
a dokumentumnak a fentebb már említett ún. „abolicionista”
iskolához kötődése miatt van szimbolikus jelentősége.)
Nézetem szerint a jogalkotónak széleskörű mozgásszabadsága
van abban, hogy döntsön, hogyan kívánja az Egyezménnyel való
konformitást (az Egyezménynek a felmondás lehetőségét megengedő
25. cikkében foglaltakra is figyelemmel) biztosítani: i). az
Egyezmény felmondásával és a jelenlegi rendszer fenntartásával,
ii). az Egyezmény felmondásával és belátható időn belül, az
érintett cikk tekintetében megteendő fenntartással való
csatlakozással, vagy úgy, hogy iii). számos, az Egyezményben
részes állam gyakorlatához hasonlóan, az egyezménybeli
részességgel, és a rendszeres nemi betegségi szűrés
megtartásával, sőt, a költségvetési lehetőségek keretei között
akár gyakoribbá tételével, ami azonban nem egy ex lege előírt,
a „foglalkozás” gyakorlásához szükséges külön dokumentum
megkövetelését helyezi a központba, hanem a szociális munkát,
felvilágosítást, meggyőzést, amiben a rendészeti és a
szociálpolitikai szakapparátusnak egyaránt meglenne a maga
feladata és felelőssége.
E lehetőségek közötti választás az Országgyűlés és a Kormány
felelőssége, amelyet a prioritások mérlegelése alapján kell,
hogy megtegyen.
Budapest, 2011. január 10.
Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat rendelkező részével, az R
melléklete nemzetközi szerződésbe (az Egyezménybe) ütközésének
megállapításával, és (akár pro futuro) hatályú
megsemmisítésével.
1. Az Egyezmény célja a prostitúció teljes megszüntetése,
ezen belül kiemelten azon személyek üldözése és megbüntetése,
akik más személy prostitúciójából, illetve emberkereskedelemből
élnek. Az Egyezményben foglalt tilalmak ennek megfelelően
sokrétűek, ezen belül a 6. cikk arról rendelkezik, hogy a
részes államoknak mindenféle, a prostituáltakra vonatkozó
nyilvántartást, külön igazolványt, különleges ellenőrzést vagy
bejelentési kötelezettséget meg kell szüntetni.
Magyarországon az Egyezménynek megfelelően a Büntető
Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 175/B. §-a az
emberkereskedelmet, 205. §-a az üzletszerű kéjelgés
elősegítését, 206. §-a a kitartottságot, 207. §-a pedig a
kerítést rendeli büntetni.
Maga a prostitúció legális ma Magyarországon, azonban három
együttes feltételnek teljesülnie kell, ezek hiányában ugyanis a
prostituált a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény
(Szabs.tv.) 143. §-a alapján szabálysértést követ el. E
feltételek:
– a szexuális szolgáltatás felajánlására (ha az önkormányzat
kijelölte) a türelmi zónán belül kerüljön sor, illetve a
szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes
jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó
törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 7. §-a
szerinti, és az önkormányzat által kijelölt védett övezeten
kívül kerüljön sor,
– a felajánlkozás ne legyen zaklató jellegű és
– a prostituált rendelkezzen külön jogszabályban előírt
orvosi igazolással.
Ma Magyarországon a prostitúció tehát legális, engedélyezett,
éppen azáltal, hogy a Szabs.tv. csak akkor fűz szankciót a
prostituált tevékenységéhez, ha az az előbbiekben felsorolt
három követelménynek nem felel meg (tehát tiltott területen
végzi, vagy a felajánlkozása zaklató jellegű, vagy nem
rendelkezik az előírt orvosi igazolással).
A határozat ez utóbbit, az erről szóló, az egészségügyi
miniszter által kibocsátott R.-t vizsgálja. Az R.
szabályozásának elemzésekor kiemelem, hogy annak lényege:
– az orvosi vizsgálatot a prostituált kezdeményezi, ennek
alapján az igazolást kérelemre állítja ki
– a bőr-nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató;
– az igazolás azon tényekre vonatkozik, hogy:
– a vizsgálatot kérő személy
– a vizsgálat időpontjában
– nem fertőzött — az R.-ben felsorolt — öt, nemi úton (is)
terjedő betegséggel.
– Az igazolást az azt kérő személy kapja meg, ő rendelkezik
vele a továbbiakban, az ő személyes adathordozója, mely azonban
csak egyéb, a személyazonosságát igazoló okmánnyal együtt
érvényes.
– Az igazolás nem anoním, hanem névre szól, de adatkezelés
nem történik az igazolás kiadása után, mivel
– a prostituált szolgáltatását igénybe venni szándékozó
kérheti ugyan az igazolás bemutatását, de ha ezt a prostituált
megtagadja, ki nem kényszerítheti tőle, ha bemutatták neki,
arról másolatot nem készíthet, adatait nem jegyezheti fel;
– rendőri ellenőrzés során a prostituált köteles azt
bemutatni (ellenkező esetben szabálysértést követ el), ám a
rendőr adatfelvételt, adatkezelést nem végezhet, azt egyedi
adatként ellenőrizheti csak.
2. Az Egyezményben szereplő „különleges nyilvántartás”,
„külön igazolvány”, „különleges ellenőrzés”, „különleges
bejelentési előírás” fogalomkörébe álláspontom szerint sem a
nyelvtani értelmezés alapján, sem tartalmilag nem tartozik bele
az R. alapján kiadott igazolás, mivel:
– különleges nyilvántartást egyetlen szerv sem vezet a
prostituáltról,
– az igazolás nem tekinthető „külön igazolványnak”, mivel nem
azt a tényt tartalmazza, hogy birtokosa prostituált és
rendelkezik az e tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel,
hanem csak azt, hogy öt, miniszteri rendeletben meghatározott
fertőző betegségben a vizsgálat időpontjában nem szenved;
– az orvosi ellenőrzés nem tekinthető az Egyezmény szerinti
különleges ellenőrzésnek (nem a prostituáltat magát ellenőrzik,
hanem a betegséggel fertőzöttségét);
– és a prostituáltnak a tevékenysége végzését nem kell
bejelentenie.
3. Összefoglalva: nézetem szerint a fentiek alapján a
prostituáltak szempontjából nincsen tehát sem adatfelvétel, sem
semmiféle, az Egyezmény által tiltott lajstromba vétel, amely
szükséges lenne a szolgáltatásuk nyújtásához. Tevékenységük
feltétele az orvosi igazolás megléte (egyébként szabálysértést
követnek el), azonban az orvosi vizsgálatra jelentkezés
önkéntes, erre nem kényszeríthetőek.
Álláspontom szerint mindezekből következően az R. melléklete
nem ellentétes az Egyezménnyel. Még abban az esetben is, ha az
Alkotmánybíróság nagyon szigorúan, formai szempontokat
figyelembe véve vizsgálja az R-t, álláspontom szerint akkor is
elegendő lett volna az R. mozaikos megsemmisítése: kimondottan
csak az igazolás szövegében, esetleg az R. címében szereplő
„prostituált” kifejezés nemzetközi szerződésbe ütközésének
megállapítása és ezen szavak megsemmisítése (kiiktatása) az R.
szövegéből.
Budapest, 2011. január 10.
Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Lenkovics Barnabás Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |