Hungarian

Ügyszám: .	815/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 12/2001. (V. 14.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/163 .

A döntés kelte: Budapest, 05/08/2001 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság    jogszabály    alkotmányellenességének vizsgálatára  és  megsemmisítésére irányuló  indítvány  alapján meghozta a következő:                          határozatot:                                 1.   Az   Alkotmánybíróság   a   bíróságok   szervezetéről   és igazgatásáról  szóló  1997.  évi  LXVI.  törvény  27.   §   (2) bekezdése,  31. § (1) bekezdés a) pontja, 31. § (2)  bekezdése, 32.  §  (4)-(5)-(6) bekezdései, 33. § (1) bekezdése,  105.  §-a alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2.   Az   Alkotmánybíróság  az  alkotmányértelmezésre  irányuló indítványt visszautasítja. Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. Az   Alkotmánybírósághoz   indítvány   érkezett   a   bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára az alábbiak szerint: 1.  A  Bsz.  31.  §-a szabályozza, hogy mely esetekben  kell  a jogegységi  eljárást  lefolytatni. Az indítványozó  úgy  vélte, hogy  a jogegységi határozat kezdeményezésére jogosultak  körén belül a legfőbb ügyész – az Alkotmánnyal össze nem egyeztethető módon  –  csak  korlátozott  jogosítványokkal  rendelkezik.  Az Alkotmány 51. § (1) bekezdése értelmében a legfőbb ügyész és az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről.  Az indítványozó    szerint    a   legfőbb    ügyész    alkotmányos feladatellátásával  az  állna  összhangban,  ha  a   jogegységi eljárás   kezdeményezésére   egyébként   jogosultakkal   azonos szabályozás vonatkozna rá. 2.   Az   indítványozó  a  jogegységi  határozat  közzétételére vonatkozóan  is  kérelmet terjesztett elő. Kifejtette,  hogy  a jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban: Jat.)  még  a  korábbi  “eszközök”, az irányelvek  és  az  elvi döntések  Magyar Közlönyben való közzétételéről rendelkezik,  a jogegységi  határozatról nem. Ezért a  törvények  között  nincs összhang.  A  Bsz.  32.  § (5) bekezdése szerint  a  Legfelsőbb Bíróság  jogegységi  határozatát és a jogegységi  tanács  által kiválasztott elvi bírósági határozatot hivatalos gyűjteményében közzéteszi.  Az  indítványozó szerint a Jat. “Hivatalos  lapok” című fejezetében ilyen kiadvány nem szerepel, a Jat. alapján  a Bírósági Határozatok nem minősülnek hivatalos gyűjteménynek.  A Bsz. és a Jat. között ezért ellentmondás feszül. 3.   A  Bsz.  32.  §  (6)  bekezdése  értelmében  a  jogegységi határozatnak  –  ha  törvény kivételt  nem  tesz  –  a  felekre kiterjedő  hatálya nincs. Az indítványozó szerint e rendelkezés ellentétes  az  Alkotmány  47. § (2)  bekezdésével,  hiszen  az Alkotmány  kimondja, hogy a jogegységi határozat a  bíróságokra kötelező.  Az indítványozó kifejti, hogy a Bsz. szerint,  ha  a Legfelsőbb Bíróság egyik tanácsa jogkérdésben el kíván térni  a másik  ítélkező tanács határozatától, akkor jogegységi eljárást kell kezdeményeznie, és a jogegységi határozat meghozataláig  a saját eljárását felfüggeszti. Az indítványozó szerint ebben  az esetben   konkrét   ügyekben  indult  eljárásokról   van   szó, amelyekben  az  így meghozott jogegységi határozat  közvetlenül hatályosul.  Ugyan  így kihat a felekre a jogegységi  határozat akkor is, ha jogegységi határozatra hivatkozva kezdeményezik  a jogerős döntés felülvizsgálatát. 4.  Az  indítványozó  a jogegységi határozat  mellett  kifogást terjesztett elő az “elvi bírósági határozatok”-kal szemben  is. A  Bsz.  27.  §  (2)  bekezdése szerint  a  Legfelsőbb  Bíróság jogegységi  határozatokat  hoz és elvi  bírósági  határozatokat tesz  közzé,  a  31.  § (5) bekezdése pedig  az  elvi  bírósági határozatok   hivatalos   gyűjteményben   való   közzétételéről rendelkezik. Az indítványozó szerint az Alkotmány nem ismeri az elvi  bírósági határozatot, mint a Legfelsőbb Bíróság  által  a jogalkalmazás egységének biztosításához alkalmazható eszközt. A Bsz.  nem  rendelkezik  arról az eljárásról,  amely  alapján  a jogegységi  tanács e határozatokat kiválasztja,  nincs  szabály arról,  hogy  ezek a bíróságokra kötelezők-e?  Az  indítványozó szerint e kérdés alkotmányos rendezést igényel, e nélkül a Bsz. fenti rendelkezései a jogbiztonságot sértik. Az indítványozó álláspontja szerint – a fentiekhez hasonló okok miatt  –  alkotmányellenes a Bsz. 33. §  (1)  bekezdése.  Ennek értelmében  a kollégium az egységes bírói gyakorlat biztosítása érdekében   elemzi  a  bíróságok  gyakorlatát,   és   véleményt nyilvánít a vitás jogalkalmazási kérdésekben. Az indítványozó e rendelkezésből  a  véleménynyilvánításra  vonatkozó  szövegrész megsemmisítését  kérte.  Kifejtette,  hogy  a  gyakorlatban   e véleménynyilvánítás   a  kollégiumi  “irányítás”   eszköze,   a Bírósági  Határozatokban “ajánlás” és “vélemény”  címszó  alatt közzétetteket  a  bíróságok  kötelező  módon  alkalmazzák.   Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a 7. § (2)   bekezdésével  és  a  47.  §  (2)  bekezdésével   egyaránt ellentétesek  a  Bsz.-ben  nevesített  jogegységi   határozaton kívüli eszközök. 5.  A  Bsz.  105.  §-a  szerint az  e  törvény  hatálybalépését megelőzően  hozott  irányelvek,  elvi  döntések  és  kollégiumi állásfoglalások  az eltérő iránymutatást tartalmazó  jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók. Az indítványozó  szerint a   jogbiztonságot  sérti,  hogy  az  átmeneti  alkalmazhatóság tekintetében a Bsz. nem tartalmaz végső határidőt (ahogy  teszi a   106.  §-ában  az  igazságügyminiszteri  rendeletekkel).   E rendelkezéssel   kapcsolatban  továbbá   kifejtette,   hogy   a kollégiumi állásfoglalások alkalmazhatóságának még az  időleges fenntartása  is  alkotmányellenes, mert azok  kibocsátása  –  a jogbiztonságot   sértő  módon  –  az  akkori  Alkotmánnyal   is ellentétes volt. Az  indítványozó több, a gyakorlatból vett példát is  felhozott arra  vonatkozóan,  hogy  a jogegységi határozatok  (illetve  a korábbi irányelvek, elvi döntések) miként hatályosulnak a bírói gyakorlatban. 6.   Az   indítványozó,   összegezve   álláspontját,   arra   a következtetésre    jutott,    hogy    az    általa    felvetett alkotmányossági  problémák (alkotmánysértések)  elvi  alapja  a hatalommegosztás  elvének  a bírói  függetlenség  elvével  való összeegyeztetése.  Az  indítványozó  ezért   kérte,   hogy   az Alkotmánybíróság  a  Bsz. alkotmányossági  vizsgálata  során  – különös       tekintettel      a      bíróságokra      kötelező törvényértelmezésekre  –  jelölje  ki  a   bírói   függetlenség határait.                               II. 1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései szerint:  “2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”  “7.  §  (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”    “47.  §  (2)  A  Legfelsőbb Bíróság biztosítja  a  bíróságok jogalkalmazásának    egységét,   jogegységi    határozatai    a bíróságokra kötelezőek.”  “50.  §  (3)  A bírák függetlenek és csak a törvénynek  vannak alárendelve.  A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és  politikai tevékenységet nem folytathatnak.”  “51.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az ügyészség  gondoskodik az állampolgárok jogainak a  védelméről, valamint  az  alkotmányos  rendet,  az  ország  biztonságát  és függetlenségét  sértő  vagy  veszélyeztető  minden   cselekmény következetes üldözéséről.” 2. A Bsz. indítvánnyal érintett szabályai szerint: “27.  §  (1) A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása  a Legfelsőbb Bíróság feladata. (2)  A  Legfelsőbb  Bíróság  az (1)  bekezdésben  meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat  hoz,  és elvi bírósági határozatokat tesz közzé.” “29. § (1) Jogegységi eljárásnak van helye, ha  a)   a   joggyakorlat  továbbfejlesztése  vagy   az   egységes ítélkezési  gyakorlat  biztosítása  érdekében  elvi   kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges,  b)  a  Legfelsőbb  Bíróság  valamely tanácsa  jogkérdésben  el kíván  térni  a  Legfelsőbb Bíróság másik  ítélkező  tanácsának határozatától.  (2)   Az   (1)  bekezdés  b)  pontjában  említett  esetben   a Legfelsőbb Bíróság tanácsa kezdeményezi a jogegységi  eljárást, és   a   jogegységi   határozat   meghozataláig   az   eljárást felfüggeszti.” “31. § (1) Jogegységi eljárást kell lefolytatni,  a)  ha  azt  Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy kollégiumvezetője, illetőleg – a (2) bekezdésben meghatározott körben – a  legfőbb ügyész indítványozza, továbbá  b) a 29. § (1) bekezdésének b) pontjában említett esetben. (2)   A   legfőbb  ügyész  jogegységi  eljárást  indítványozhat büntetőeljárásban,  továbbá polgári  eljárásban  akkor,  ha  az eljárás  megindítására  vagy az abban  való  részvételre  külön jogszabály feljogosítja. 32.   §   (1)   A  jogegységi  határozat  hozatalára   irányuló indítványban az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy  milyen kérdésekben   és   mely  okokból  kéri  a   jogegységi   tanács határozatának meghozatalát. (2) Az indítvány alapján a jogegységi tanács elnöke tűzi ki  az ülés  határnapját. A jogegységi tanács ülésére az indítványozót és a legfőbb ügyészt meg kell hívni. (3)  Az  ülést  az elnök vezeti, az indítványozó és  a  legfőbb ügyész felszólalhat. (4) Az indítvány alapján a jogegységi tanács határozatot hoz. A jogegységi határozatát "A Magyar Köztársaság nevében" hozza  és azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. (5) A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát és a jogegységi tanács  által kiválasztott elvi bírósági határozatot  hivatalos gyűjteményében közzéteszi. (6) A jogegységi határozatnak – ha törvény kivételt nem tesz  – a felekre kiterjedő hatálya nincs. (7)  A  Törvény  a  jogegységi  eljárásra  vonatkozóan  további szabályokat állapíthat meg. (8)  A jogegységi eljárásra vonatkozó ügyviteli rendelkezéseket a Legfelsőbb Bíróság ügyviteli szabályzata állapítja meg.”   “33.  §  (1)  A  kollégium  az  egységes  ítélkezési  gyakorlat biztosítása  érdekében  elemzi  a  bíróságok  gyakorlatát,   és véleményt nyilvánít a vitás jogalkalmazási kérdésekben.”   “105.   §  Az  e  törvény  hatálybalépését  megelőzően   hozott irányelvek,  elvi  döntések  és kollégiumi  állásfoglalások  az eltérő    iránymutatást    tartalmazó   jogegységi    határozat meghozataláig alkalmazhatók.” 3. A Jat. irányadó rendelkezései értelmében: “57.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság hivatalos  lapja  a  Magyar Közlöny. (2) A Magyar Közlöny tartalmazza a jogszabályokat, a nemzetközi szerződéseket,  az  Országgyűlés és a Kormány  határozatait  és jogi iránymutatásait, a Legfelsőbb Bíróság irányelveit, és elvi döntéseit,  valamint a személyi kérdésekben hozott  döntéseket, ideértve a Kormány által adományozott kitüntetéseket is. (3)  Jogszabály, illetőleg a Miniszterelnök a Magyar Közlönyben más közlemény közzétételét is elrendelheti.”   “61.  §  (3)  E  törvény  nem érinti  az  Alkotmányjogi  Tanács jogkörét, továbbá a Legfelsőbb Bíróságnak az Alkotmány 47. §-a, illetőleg a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 45-49. §-a alapján  kibocsátott irányelvét, elvi döntését, állásfoglalását és egyéb iránymutatását.”                                                              III. Az indítvány megalapozatlan. 1.  Az  Alkotmánybíróság  a legfőbb ügyész  jogegységi  eljárás kezdeményezésére irányadó jogának vizsgálata kapcsán az  alábbi következtetésre jutott. A Bsz. 29. § (1) bekezdés b) pontja, és a  31. §-a szerint jogegységi eljárást kell lefolytatni, ha azt a    Legfelsőbb    Bíróság   elnöke,   vagy   kollégiumvezetője kezdeményezi, továbbá ha a Legfelsőbb Bíróság valamely  tanácsa jogkérdésben   el   kíván   térni  a  másik   ítélkező   tanács határozatától.  A  legfőbb  ügyész  indítványára  lefolytatandó jogegységi  eljárás tekintetében a Bsz. 31. § (1)  bekezdés  a) pontja  és  31.  § (2) bekezdése alapján akkor kell  jogegységi eljárást    lefolytatatni,   ha   a    legfőbb    ügyész    azt büntetőeljárásban  indítványozza,  polgári   eljárásban   pedig akkor,   ha  az  eljárás  megindítására  vagy  az  abban   való részvételre külön jogszabály feljogosítja. Az indítványozó  úgy véli,  hogy  a polgári eljárásra vonatkozó, a büntetőeljárástól eltérő  rendelkezés az Alkotmány 51. § (1) bekezdésébe ütközik, hiszen ezen alkotmányi szabály alapján a legfőbb ügyész  és  az ügyészség   alkotmányos  feladata  –  a  különböző  eljárásokra tekintet nélkül – az állampolgárok jogainak védelme. Az  Alkotmánybíróság  mindenek előtt azt jegyzi  meg,  hogy  az állampolgárok  jogainak  védelme nemcsak  az  ügyészség,  hanem valamennyi alkotmányos szerv feladata. Az Alkotmány  8.  §  (1) bekezdése  szerint  az  állam elsőrendű  kötelessége  az  ember sérthetetlen    és    elidegeníthetetlen   alapvető    jogainak tiszteletben  tartása  és védelme. Az Alkotmány  8.  §  (1)-(2) bekezdései  és  19.  §  (3)  bekezdés  b)  pontja  alapján   az Országgyűlés  köteles megalkotni az alapjogok  érvényesüléséhez szükséges  törvényeket; az Alkotmány  35.  §  (1)  bekezdés  a) pontja  a  Kormány tekintetében fogalmazza meg az állampolgárok jogainak  védelmét,  és biztosítását; a köztársasági  elnök  az Alkotmány  29.  §-a  szerinti,  az államszervezet  demokratikus működése  feletti  őrködés alkotmányos  előírása  alapján  vesz részt   az   Alkotmány   8.   §   (1)   bekezdésébe   foglaltak érvényesítésében.   Az  állampolgárok  jogainak   védelmét   az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése  szerint  a jogszabályok   alkotmányossági  vizsgálata  és   a   törvénnyel hatáskörébe   utalt   egyéb  feladatok   ellátása   útján,   az állampolgári jogok országgyűlési biztosai az Alkotmány 32/B. §- ába foglalt szabályok alapján látják el. Az  ügyészségre  irányadó, az Alkotmány 51. §  (1)  bekezdésébe foglalt  szabállyal azonos rendelkezést tartalmaz az  Alkotmány 50.  § (1) bekezdése a bíróságok tekintetében is, e rendelkezés –   többek  között  –  kimondja,  hogy  a  bíróságok  védik  és biztosítják  az  állampolgárok jogait  és  törvényes  érdekeit. Tehát  az  állampolgári  jogok  védelme  általános,  valamennyi alkotmányos  szervre irányadó rendelkezés, amelyet a  különböző államhatalmi  ágak,  az állam különböző szervezetei  feladat-és hatáskörükbe tartozó módon látnak el. Az  ügyészség alkotmányos jogállását az Alkotmány XI.  fejezete szabályozza. Az Alkotmány e rendelkezéseiből is megállapítható, hogy  az  ügyészség alkotmányos feladatellátása  különválik  az állam   büntetőhatalmának  gyakorlása  és  az  egyéb  eljárások tekintetében.  Az  Alkotmány az 51. § (2) bekezdésében  konkrét feladat-meghatározást  tartalmaz:  “az   ügyészség   törvényben meghatározott  jogokat  gyakorol a nyomozással  összefüggésben, képviseli  a  vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol  a  büntetés-végrehajtás  törvényessége  felett.”   Az Alkotmány  51.  §  (3)  bekezdése szerint  az  ügyészség  e  fő funkciói mellett egyéb feladatokat is elláthat. E szerint:  “az ügyészség  közreműködik annak biztosításában, hogy a társadalom valamennyi  szervezete,  minden  állami  szerv  és  állampolgár megtartsa  a  törvényeket. Törvénysértés  esetén  –  törvényben meghatározott  esetekben  és  módon  –  fellép  a  törvényesség védelmében.” Az   Alkotmánybíróság  az  1/1994.  (I.  7.)  AB  határozatában rámutatott arra, hogy az Alkotmány 51. § (3) bekezdése bizonyos polgári peres és nemperes eljárásokban való ügyészi részvételt, és  a  bíróság  hatáskörébe  tartozó  egyes  eljárásokban  való közreműködés jogát elvileg megalapozza és alkotmányossá  teszi. (ABH  1994.  29., 34.) Ugyanakkor e határozat – a  fél  perbeli rendelkezési  jogának  védelme miatt  –  a  rendelkező  részben mondta  ki,  hogy  a  polgári eljárásban  az  ügyész  általános perindítási,  fellépési,  fellebbezési  és  a  jogerős   ítélet felülvizsgálatára   irányuló  általános   indítványozási   joga alkotmányellenes. (ABH 1994. 29.) Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Bsz.-ben  a  legfőbb ügyésznek  a jogegységi eljárás kezdeményezésére irányuló  joga összhangban   van   az  ügyészség  –  fentebb   ismertetett   – alkotmányos jogállásával. A Bsz. 31. § (2) bekezdése szerint  a legfőbb   ügyész   büntetőeljárásban  általános  indítványozási joggal rendelkezik a jogegységi eljárás kezdeményezésére, míg a polgári eljárásban akkor, ha más jogszabályok által joga van az adott eljárás megindítására vagy abban való részvételre. Így  a polgári  eljárás  körében a legfőbb ügyész  jogegységi  eljárás kezdeményezésére azokban az esetekben jogosult,  ha  az  önálló ügyészi  részvétel egyébként is biztosított (lényegében azokban az  ügycsoportokban, amelyekre a jogszabály által feljogosított feladatellátás  során “rálát”). De mindez  a  “korlát”  csak  a jogegységi  eljárás indítványozására vonatkozik.  Egyébiránt  a Bsz.  32.  §  (2) bekezdése kimondja, hogy a jogegységi  tanács ülésére a legfőbb ügyészt – ha nem ő volt az indítványozó akkor is  –  meg  kell  hívni. A Bsz. 32. § (3) bekezdése  értelmében pedig az ülésen a legfőbb ügyész felszólalhat. A  Bsz.  32.  § (2) és (3) bekezdései megfelelő szabályok  arra vonatkozóan polgári eljárásokban is, hogy a legfőbb  ügyész  az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása, a bírói joggyakorlat továbbfejlesztése, vagy éppen a vitás jogkérdések  eldöntésekor a  jogegységi eljárásról értesüljön, a felszólalás jogával élve részt vegyen a döntés kialakításában. Az  Alkotmánybíróság a fentiek miatt a Bsz. 31. § (1)  bekezdés a)  pontja  és  31.  §  (2)  bekezdése  alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére  vonatkozó   indítványt elutasította. 2.   Az  indítvány  a  Jat.  és  a  Bsz.  közötti  ellentmondás vizsgálata   tárgyában  két  kérelmet  tartalmaz.  Egyrészt   a jogbiztonság szempontjából az indítványozó azt veti fel, hogy a Jat.  a  Magyar  Közlönyben  való  közzététel  tekintetében   a Legfelsőbb Bíróság irányelveit és elvi döntéseit jelöli meg nem pedig a jogegységi határozatot, másrészt azt, hogy a Jat.-nak a hivatalos   lapok   felsorolására   vonatkozó   fejezete    nem tartalmazza  a  Bsz.  32. § (5) bekezdésében  jelölt  hivatalos gyűjteményt. Az indítvány e tekintetben is megalapozatlan. 2.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az, hogy a Jat. nem követte   az  Alkotmány  azon  módosítását  amely  jelenleg   a jogegységi   határozatot  jelöli  meg  a  bírói   jogalkalmazás egységesítésére  szolgáló eszközként, sem a Jat.,  sem  a  Bsz. vonatkozó  rendelkezését nem teszi alkotmányellenessé.  A  Bsz. 32.  §  (4) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatát a Magyar Köztársaság nevében hozza, és azt a Magyar Közlönyben  közzé kell tenni. E rendelkezéssel  a  jogbiztonság szempontjából    releváns    –    a    jogegységi     határozat megismerhetőségére  és előrelátható alkalmazására  vonatkozó  – követelmény  teljesül.  A  Bsz. 32. §  (4)  bekezdése  tehát  a jogszabályokhoz hasonló módon rendeli közzétenni  a  jogegységi határozatot,  ezáltal  a  címzettek [az  Alkotmány  47.  §  (2) bekezdése  szerint a bíróság] és egyéb érdekeltek a  Legfelsőbb Bíróság döntéséről megfelelő módon tudomást szerezhetnek. Ezen  túl kétségtelen, hogy a Jat. 57. § (2) bekezdése továbbra is  a  Legfelsőbb Bíróság irányelveinek és elvi  döntéseinek  a közzétételéről  rendelkezik, de a Bsz. és a Jat.  közötti  ezen formális  ellentmondást maga az Alkotmány 47. §  (2)  bekezdése oldja  fel  a jogegységi határozat nevesítésével. Az  Alkotmány alapján a Jat. megfelelő tartalommal értelmezhető, a Bsz. 32. § (4)  bekezdése pedig épp a jogbiztonság érdekében rendeli el  a jogegységi határozat Magyar Közlönyben való közzétételét. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint tehát az, hogy  a  Jat. 57. § (2) bekezdésének módosítása elmaradt, önmagában nem olyan súlyú  probléma, amely alapján akár e rendelkezés, akár a  Bsz. 32. § (4) bekezdésének alkotmányellenessége – az Alkotmány 2. § (1)    bekezdése   alapján   –   megállapítható    lenne.    Az Alkotmánybíróság    ezért   az   indítványt    e    tekintetben elutasította. 2.2.  A  Jat.  a  “ Hivatalos lapok” IV. fejezetében  a  Magyar Közlönyt,  a  Határozatok  Tárát, a  minisztérium  és  országos hatáskörű   szerv   hivatalos  lapját,  illetve   a   hivatalos jogszabálygyűjteményeket jelöli meg. A Bsz. 32. § (5) bekezdése szerint  a  Legfelsőbb  Bíróság  jogegységi  határozatát  és  a jogegységi  tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatot hivatalos gyűjteményében közzéteszi. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint valóban helytálló az az indítványozói észrevétel, hogy a Jat. akár a Magyar  Közlönyben való   közzététel,   akár   a   hivatalos   lapok   megjelölése tekintetében nem igazodott az egyéb törvényi változásokhoz,  és a  Jat.  ezen  rendelkezéseit csak más  jogszabályok  “együttes olvasata” útján lehet a hatályos joggal összhangban értelmezni. Azonban az Alkotmánynak sem a jogalkotási törvény meghozatalára irányadó  7.  § (2) bekezdéséből, sem más rendelkezéseiből  nem következik,   hogy  csak  olyan  elnevezésű   hivatalos   lapok jelenhetnek meg, amelyeket a Jat. felsorol. A hatályos jogban a Jat.  IV.  fejezetében  foglaltakon kívül  a  különböző  állami szervek  által  kiadott  hivatalos lapoknak  jelenleg  többféle fajtája és formája létezik. Pusztán emiatt azonban sem a  Jat., sem   pedig   a  Jat.  tárgykörébe  is  tartozó  más  törvények alkotmányellenességét   nem  lehet   megállapítani.   Mivel   a “hivatalos   lapok”  kizárólagos  Jat.-beli   szabályozása   az Alkotmányból  nem  következik,  legfeljebb  az  azonos   szintű jogszabályok   (jelen  esetben  a  Bsz.  és  a  Jat.)   közötti ellentmondás   problémája  merülhet  fel.  Az  erre   vonatkozó alkotmánybírósági  gyakorlat  szerint  “azonban   meghatározott életviszonyok,  illetőleg  tényállások  ellentétes  –  vagy  az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem    jelent   alkotmányellenességet.   Az   ilyen    rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az  Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az       ellentétes      tartalmú      szabályozás       anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a  rendelkezések valamelyike    meg   nem   engedett   diszkriminációt,    egyéb alkotmányellenes   helyzet  megteremtését,   vagy   alkotmányos alapjog  korlátozását  eredményezi. Két  (vagy  több)  törvényi rendelkezés  esetleges kollíziója folytán  előálló  értelmezési nehézség  azonban  magába véve még nem  elegendő  feltétele  az alkotmányellenesség megállapításának.” [35/1991. (VI.  20.)  AB határozat ABH 1991. 175, 176.] Minderre  tekintettel az Alkotmánybíróság  a  Bsz.  32.  §  (5) bekezdése   alkotmányellenességének  megállapítására   irányuló kérelmet elutasította. 3.  Az  indítványozó a Bsz. 32. § (6) bekezdése vizsgálatát  is kérte.  A  Bsz. 32. § (6) bekezdése kimondja, hogy a jogegységi határozatnak  –  ha a törvény kivételt nem  tesz  –  a  felekre kiterjedő  hatálya nincs. Az indítványozó szerint e rendelkezés az Alkotmány 47. § (2) bekezdésébe ütközik. Kifejtette továbbá, hogy a Bsz. 32. § (6) bekezdésével ellentétben a Bsz. 29. § (2) bekezdése  és  az  eljárási törvények több  olyan  rendelkezést tartalmaznak,   amelyből  mégiscsak  az  következik,   hogy   a jogegységi   határozat   a  felekre   közvetlenül   kihat.   Az indítványozó  kérte  az alkotmányellenesség  megszüntetését,  a törvényen belüli ellentmondás feloldását. 3.1.  Az  Alkotmány  47. § (2) bekezdése szerint  a  Legfelsőbb Bíróság   jogegységi   határozatai  a   bíróságokra   általános érvénnyel    kötelezőek.   Az   Alkotmány   e   rendelkezéséből következően  a jogegységi határozat hatálya a felekre  a  bírói jogalkalmazás  útján  –  a  kötelezően  előírt  jogértelmezésen alapuló   ítélet  közvetítésével  –  szükségképpen   kihat.   A jogegységi határozatnak ez, az Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből következő  általános  –  a bíróságokra kötelező  –  érvénye,  a meghozatalát  követően  érvényesülhet.  Ettől  különböznek   az eljárási  törvényekbe foglalt azon esetek, amikor a  jogegységi határozat közvetlenül érinti (érintheti) az alapul fekvő  ügyet (ügyeket) is. 3.2.  A  Bsz.  29. § (1) bekezdés b) pontja szerint  jogegységi eljárásnak van helye akkor is, ha a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság  másik tanácsának  határozatától. Ilyenkor a Bsz. 29. § (2)  bekezdése szerint   a  jogegységi  határozat  meghozataláig  az  eljárást felfüggeszti.  Ugyan  ezt  a  szabályt  tartalmazza  a  polgári eljárásról  szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban:  Pp.) 274.  § (6) bekezdése a felülvizsgálati eljáráshoz kapcsolódva, és  a továbbiakról úgy rendelkezik, hogy: “a jogegységi eljárás befejezése  után a bíróság a jogkérdést elvi jelleggel  eldöntő jogegységi határozatnak megfelelő határozatot hoz.” Szintén  az  adott – már elbírált – ügyet érinti  a  jogegységi határozat,   ha  a  tartalma  szerinti  jogszabály-értelmezésre tekintettel    a    már    létrejött   jogviszonyok    egyfajta felülvizsgálatára  nyílik lehetőség. Ennek módja  a  jogegységi határozat    miatt   kezdeményezhető   perújítás    [lásd:    a büntetőeljárásról  szóló  1973.  évi  I.  törvény  276.  §  (5) bekezdés b) pont]. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogegységi  határozat rendkívüli  jogorvoslat  (perújítás,  felülvizsgálati  eljárás) formában   történő  továbbhatása  az  Alkotmány   47.   §   (2) bekezdéséből    (“a   bíróságokra   kötelező”    szövegrészből) következik, így azzal nem áll ellentétben. 3.3. A fentiektől eltérő az az eset, amikor a jogegységi tanács maga   rendezheti   a  jogegységi  eljárás  alapjául   szolgáló jogviszonyt, konkrét ügyet. A hatályos jogban egy ilyen esetkör van, amelyet a büntetőeljárásról szóló – többször módosított  – 1973.  évi  I. törvény (a továbbiakban: Be.) szabályoz.  A  Be. 291/K. § (2) bekezdése értelmében: “Ha az elvi kérdésben  adott iránymutatásból következően a jogegységi határozattal  érintett jogerős    bírósági   határozatnak   a   terhelt    büntetőjogi felelősségét    megállapító   rendelkezése   törvénysértő,    a jogegységi  tanács a törvénysértő rendelkezést  hatályon  kívül helyezi,   és   a  terheltet  felmenti,  illetve  az   eljárást megszünteti.  Ha  a  terhelt fogva  van,  a  fogva  tartást  is megszünteti.” A 291/K. § (3) bekezdése pedig úgy szól, hogy  “A jogegységi  tanács a határozatát tizenöt napon  belül  közli  a legfőbb  ügyésszel,  és azzal a terhelttel, akit  felmentettek, vagy   akivel   szemben  az  eljárást  megszüntették.   Ha   az alapeljárásban  a  vádat magánvádló képviselte,  a  határozatot vele is közölni kell.” Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint a  Be.-ben  található fent  idézett  kivétel  és az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésébe foglalt   jogállamiságból  eredő  jogbiztonság  között   szoros összefüggés  van.  A  büntető ügyekben  megfogalmazott,  a  Be. 291/K.  §  (2) bekezdése szerinti szabály mögött – az Alkotmány 57.  § (4) bekezdéséből is következő – nullum crimen sine  lege és nulla poena sine lege alapelvek érvényesülése is állhat. 3.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Bsz.  32. § (6) bekezdésébe foglalt – “ha a törvény kivételt nem   tesz”  –  kitétel  a  hatályos  jogi  megoldásokban   nem ellentétes   az   Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésével,   mivel megteremti a lehetőségét annak, hogy – a bírói döntések útján a későbbiekben  egyébként is hatályosuló –  jogegységi  határozat jogkövetkezményeit   a   jogbiztonságra  tekintettel   rendezni lehessen.  Ugyanakkor az Alkotmánybíróság  e  probléma  kapcsán rámutat  arra,  hogy  a  Bsz.  32. §  (6)  bekezdésébe  foglalt felhatalmazás  nem teremt korlátlan lehetőséget  arra,  hogy  a jogegységi  határozatnak a felekre közvetlenül  kiható  hatálya intézményessé   váljon.  Az  eljárási   törvények,   vagy   más jogszabályok ilyen tartalmú módosítása, kiegészítése esetén  az Alkotmánybíróságnak  –  erre  irányuló  indítvány   alapján   – esetenként kell vizsgálnia, hogy a jogegységi határozat feleket közvetlenül  érintő hatálya nem sért-e alkotmányos jogot,  vagy alapelvet (pl. hogy a jogbiztonságot szolgálja-e, nem töri-e át alkotmánysértő módon a jogerő intézményét), illetve  vizsgálnia kell  azt,  hogy meg van-e a kellő súlyú alkotmányos indoka  az adott kivételnek. Az  Alkotmánybíróság  a  föntiek  alapján  a  Bsz.  32.  §  (6) bekezdésének megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította. 4.  Az  indítványozó alkotmányossági vizsgálat iránti  kérelmet terjesztett   elő   a   Bsz.-ben  nevesített   “elvi   bírósági határozatokkal” szemben is. A Bsz. 27. § (1) bekezdése  szerint a   Legfelsőbb   Bíróság  feladata  a  bírósági   jogalkalmazás egységének  biztosítása, a Bsz. 27. § (2) bekezdése  értelmében pedig  e  feladatának  ellátása körében  a  Legfelsőbb  Bíróság jogegységi  határozatot hoz és elvi bírósági  határozatot  tesz közzé.  A  Bsz. 31. § (5) bekezdése az elvi bírósági  határozat hivatalos  gyűjteményben  való közzétételéről  rendelkezik.  Az indítványozó  véleménye szerint az Alkotmány csak a  jogegységi határozatot ismeri, ezért kéri a fenti rendelkezésekből az elvi bírósági határozat szövegrész megsemmisítését. Véleménye,  hogy az  elvi  bírósági határozat ítélkezési gyakorlatot egységesítő szerepe  alkotmányos  rendezést  igényelne,  e  nélkül  a  Bsz. vonatkozó szabályai a jogbiztonságot sértik. Hasonló következtetésre jutott az indítványozó a Bsz. 33. § (1) bekezdésében szereplő kollégiumi vélemény tekintetében is 4.1.  Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Bsz. 27.  §  (2) bekezdése  és  32.  §  (5)  bekezdése  nem  alkotmánysértő.  Az Alkotmány  47. § (2) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság  feladatává teszi  annak  biztosítását,  hogy  a  bíróságok  jogalkalmazása egységes legyen. Az Alkotmány e rendelkezése nem zárja ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság ezen alkotmányos feladatellátása érdekében törvény  –  a  jogegységi határozaton kívül – a  feladatellátás módjait  kiegészítse. Ezt tette a Bsz., amikor az elvi bírósági határozatok  közzétételéről rendelkezett. A Bsz.  rendelkezései alapján  megállapítható,  hogy  az  elvi  bírósági  határozatok közzétételének   szabályozása   lehetőséget   kíván    nyújtani bármelyik  bíró illetve bíróság számára, hogy bekapcsolódhasson a  bírósági  jogalkalmazás  egységét is  szolgáló  joggyakorlat továbbfejlesztésének legfelsőbb bírósági feladatába. Mindez  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével nem áll ellentétben. Az   indítványozó  a  jogbiztonság  sérelmét   is   felveti   a tekintetben,  hogy a Bsz. nem rendelkezik arról az  eljárásról, amely alapján az elvi bírósági határozat közzétételre kerül. A Bsz. 28. § (1) bekezdése szerint: “Ha az ítélőtábla, a megyei bíróság  vagy  a  helyi bíróság tanácsa, illetőleg  egyesbírája valamely  elvi  kérdésben határozott és a  határozata  jogerőre emelkedett, köteles az elvi jelentőségű határozatot  a  bíróság elnökének   bemutatni”.  A  28.  §   (2)   bekezdés   pedig   a következőképpen rendelkezik: “Az ítélőtábla, a  megyei  bíróság elnöke,  a  kollégiumvezetője, valamint a helyi bíróság  elnöke köteles   a   vezetése   alatt   álló   bíróságok   ítélkezését folyamatosan  figyelemmel kísérni. Ha az (1) bekezdés  szerinti határozatból,   a   bíróság  által   elintézett   ügyekből,   a bíróságokon  lefolytatott vizsgálat alkalmával vagy  más  módon arról   szerzett  tudomást,  hogy  a  vezetése,   illetőleg   a felügyelete  alatt  álló bíróságnál elvi  kérdésben  ellentétes gyakorlat  alakult  ki, vagy ellentétes  elvi  alapokon  nyugvó jogerős  határozatokat hoztak, erről köteles a magasabb  szintű bíróság elnökét – a határozatok, illetőleg a szükséghez  képest az egyéb iratok felterjesztésével – tájékoztatni.” A  Bsz.  – idézett – 28. §-a szerinti rendelkezésekből kiderül, hogy  a  bírósági szervezeti törvény hangsúlyt helyez  az  elvi kérdések  egységes megítélésére, és ennek érdekében a  bírósági szervezetrendszeren  belül  szabályozza  azt  a  “mechanizmust” amelynek  útján  az  elvi kérdést eldöntő bírósági  határozatok eljutnak  a magasabb bírói fórumokhoz, végső soron a Legfelsőbb Bírósághoz. Tehát az elvi határozatokkal kapcsolatos eljárás  a Bsz.-ben   szabályozást  nyert.  Amennyiben  az  elvi  bírósági határozat a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, a Legfelsőbb  Bíróság Alkotmányban  rögzített feladatellátása,  és  az  ebből  fakadó jogai  az irányadóak: nevezetesen a bíróságok jogalkalmazásának az  egységesítése. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek tartja,  hogy  valamely  bírósági határozatban  kifejtett  elvi álláspont  az  ítélkezési  gyakorlatban  széleskörűen  ismertté váljon, lehetősége van az adott határozatot közzétenni. Ezáltal a   bírói  gyakorlatot  megfelelően  orientálhatja.  A  Bsz.  a közzétett  elvi bírósági határozatok követéséről nem szól,  nem tartalmaz  olyan  rendelkezést, mint  amilyet  az  Alkotmány  a jogegységi határozat vonatkozásában. A Bsz. vonatkozó szabályaiból azonban az következik, hogy ha az elvi  kérdések eldöntése során ellentétes gyakorlat alakul  ki, akkor  jogegységi  eljárás kezdeményezésének  van  helye.  Erre nyilván  akkor  is  sor  kerülhet, ha az  ellentétes  gyakorlat amiatt  alakul  ki, mert a bíróságok a korábban közzétett  elvi bírósági  határozatot nem követik. Az ennek  kapcsán  született jogegységi határozat viszont a bíróságokra már kötelező.  Tehát az  elvi  bírósági határozat közzétételének törvényi lehetősége nem   okoz   jogbizonytalanságot,  mert  az  –   a   jogegységi határozattal ellentétben – nem kötelező. Mindezen  indokok alapján az Alkotmánybíróság úgy  ítélte  meg, hogy  a  Bsz.  27. § (2) bekezdésében és 32. § (5) bekezdésében szereplő “elvi bírósági határozat” közzététele sem az Alkotmány 47.  §  (2)  bekezdését, sem az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdése szerinti   jogbiztonság  követelményét  nem  sérti,  ezért   az Alkotmánybíróság  a  Bsz. 27. § (2)  bekezdése  és  32.  §  (5) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította. 4.2.  A  Bsz.  33.  §-a  a  kollégium  szerepét  szabályozza  a jogegységi  eljárásban. Az (1) bekezdés szerint a kollégium  az egységes  ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében  elemzi  a bíróságok   gyakorlatát,  és  véleményt   nyilvánít   a   vitás jogalkalmazási  kérdésekben.  Az  Alkotmánybíróság   megítélése szerint e rendelkezés sem sérti a jogbiztonságot. A Bsz. 33.  § (1)  bekezdésében nem arról van szó, hogy a Legfelsőbb  Bíróság vagy  a  megyei bíróságok kollégiumai végérvényesen és kötelező erővel  döntenek  egyes szakmai kérdésekben.  A  jogalkalmazási kérdésekben való kollégiumi véleménynyilvánítás Bsz.-be foglalt szabálya   csupán   a   vitás  kérdések  eldöntését   elősegítő rendelkezés.  Ezt  támasztja alá  a  Bsz.  33.  §  (2)  és  (3) bekezdése  is,  amely  ezzel kapcsolatban a kollégiumvezetőknek javaslati,  illetve kezdeményezési jogot biztosít a  jogegységi eljárás  megindítására. Erre akkor is sor kerülhet – a  törvény szóhasználata  szerint “szükség esetén” –  ha  a  jogalkalmazás egységesítéséhez  a kollégiumi vélemény nem elégséges.  A  Bsz. 33.  §-a  a kollégium szerepét átláthatóan rendezi a jogegységi eljárásban, és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosításában, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével nem áll ellentéten. Az   Alkotmánybíróság   e   kérdéskörrel   kapcsolatban   végül megjegyzi, hogy a különböző bíróknak és bíróságoknak a Bsz. 33. §  (1)  bekezdése szerinti kollégiumi véleményhez való viszonya kívül esik az alkotmányossági vizsgálat körén. A  fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Bsz. 33.  §  (1) bekezdésének    megsemmisítésére    irányuló    kérelmet     is elutasította. 5. A Bsz. 105. §-ával kapcsolatban az indítványozó az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság sérelmét állítja  az alábbiak miatt: 5.1.  A  Bsz. 105. §-a a jogegységi határozat és az  ítélkezési gyakorlat  egységesítésére szolgáló korábbi eszközök  viszonyát rendezi.  Ennek  értelmében  a Bsz. hatálybalépését  megelőzően hozott  irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az   eltérő   iránymutatást  tartalmazó  jogegységi   határozat meghozataláig  alkalmazhatók. A Bsz.  106.  §-a  értelmében  az igazságügyminiszter   köteles   e   törvény   hatálybalépésétől számított    egy    éven   belül   a   bíróságokra    vonatkozó igazságügyminiszteri rendeleteket felülvizsgálni, és e  törvény végrehajtásához   szükséges   mértékben   azokat    módosítani, illetőleg hatályon kívül helyezni. Az   indítványozó   álláspontja  szerint  alkotmányellenes,   a jogbiztonságot  sérti,  hogy az irányelvek,  elvi  döntések  és kollégiumi     állásfoglalások     továbbélésének     –      az igazságügyminiszteri  rendeletekhez  hasonlóan  –  nincs  végső határideje. Az   Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   nem   sérti    a jogbiztonságot  az  irányelvek,  elvi  döntések  és  kollégiumi állásfoglalások  továbbélése  az  eltérő  tartalmú   jogegységi határozatig. Kétségtelen, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében a jogegységi határozat egy új “minőséget” jelent   a   korábbi   viszonylag  tagolt  szakmai   irányítási eszközrendszerhez képest. A korábbi irányelvek,  elvi  döntések és   kollégiumi  állásfoglalások  tömeges,  határidőhöz  kötött felülvizsgálatát    azonban   semmi   nem   indokolja,    ennek szükségessége   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdéséből   nem következik.   Az  irányelvek,  elvi  döntések   és   kollégiumi állásfoglalások  egykori  kiadásának megfelelő  alkotmányos  és törvényi (1972. évi IV. törvény 46. § és 49. §-ai) alapja volt, meghozataluk – ugyan úgy ahogy a jogegységi határozat  esetében –, a Legfelsőbb Bíróság jogkörébe tartozott. Az  Alkotmánybíróság a fenti indokok alapján a Bsz. 105. §-ának megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította. 5.2. Az indítványozó a Bsz. 105. §-ával kapcsolatban kifejtette még,  hogy  a  kollégiumi állásfoglalások a korábbi  Alkotmány- szöveggel   is   ellentétesek  voltak,  ezért   azok   időleges továbbélése e miatt is alkotmánysértő. Az  Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányossági  vizsgálata során az elbíráláskor hatályos alkotmányszöveghez van kötve.  A hatályos  Alkotmánnyal  vetette  össze  az  Alkotmánybíróság  a 27/1991.  (V.  20.)  AB  határozatában a  korábbi  államosítási jogszabályokat  (ABH  1991.  73.,); a  népszavazásra  vonatkozó Alkotmány-kiegészítést követően az új alkotmányi  rendelkezések váltak  irányadóvá  az e tárgykört szabályozó  korábbi  törvény alkotmányossági vizsgálata során [lásd: 52/1997.  (X.  14.)  AB határozatban (ABH 1997. 331.)]. Az  Alkotmány 47. § (2) bekezdésének hatályos szövegét az 1997. évi LIX alkotmánymódosító törvény 9. §-a állapította meg. Ezért az  Alkotmánybíróság nem foglalkozott érdemben  azzal,  hogy  a kollégiumi  állásfoglalások összhangban álltak-e  az  Alkotmány 47.  §  (2) bekezdésének 1997. október 1. előtt hatályban  volt rendelkezéseivel.   A   korábbi,   az   ítélkezési    gyakorlat egységesítését   biztosító  eszközök  továbbélését   pedig   az Alkotmánybíróság a föntiekben nem találta alkotmánysértőnek. Minderre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az  indítványt   e részében is elutasította. 6. Az indítványozó végül azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a  Bsz.  előzőekben részletezett – rendelkezéseinek  vizsgálata során    a    két    alkotmányos   alapelv,   nevezetesen:    a hatalommegosztás  elvének  és  a  bírói  függetlenség   elvének összevetése  eredményeként  jelölje  ki  a  bírói  függetlenség határait. Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  az  indítványozó  ez irányú  kérelme  –  tartalma szerint – az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésének   és  az  50.  §  (3)  bekezdésének  értelmezésére irányul.  Az  Alkotmánybíróság absztrakt  alkotmányértelmezésre irányuló  hatáskörét  az  Abtv. 1.  §  g)  pontja,  21.  §  (6) bekezdése, és 51. §-a szabályozza. Az Abtv. 21. § (6) bekezdése szerint ezt az eljárást nem kezdeményezheti bárki, csak az  ott meghatározott közjogi szervek-és tisztséget viselők.  Mivel  az alkotmányértelmezésre   irányuló  indítvány   nem   jogosulttól érkezett,  ezért  az  Alkotmánybíróság azt –  érdemi  vizsgálat nélkül – visszautasította. Az  Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar  Közlönyben  való közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.                        Dr. Németh János                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Harmathy Attila                    Dr. Holló András     alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Strausz János     Dr. Tesztyánszkyné dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                             alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	12/2001. (V. 14.)
Date of the decision: .	05/08/2001
.
.