A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság országos
népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő
ívének hitelesítése tárgyában hozott határozata ellen
benyújtott kifogás alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 30/2010.
(I. 29.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a
továbbiakban: Ve.) 130. § (1) bekezdése alapján magánszemélyek
kifogást nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz az Országos
Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 30/2010. (I. 29.)
OVB határozata ellen. Az OVB vitatott határozatában megtagadta
annak az országos népszavazási kezdeményezésre irányuló
aláírásgyűjtő ív mintapéldányának a hitelesítését, amelyen a
következő kérdés szerepelt:
„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki,
hogy ha a bíróság a polgármesternek e tisztségével összefüggő
bűncselekménye miatt a polgármester büntetőjogi felelősségét
megállapítja, úgy az illetékes bíróság az erről szóló jogerős
ítéletet haladéktalanul köteles az illetékes választási
bizottság részére megküldeni?”
Az OVB határozatának indokolásában megállapította, hogy az
országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998.
évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 13. §-ának (1)
bekezdése értelmében a népszavazásra feltett konkrét kérdést
úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen
válaszolni. A kezdeményezés nem felel meg a fenti jogszabályi
feltételeknek, mivel jogalkotói egyértelműségi problémát vet
fel annak kérdése, hogy mely bűncselekmények minősülnek a
polgármesteri tisztséggel összefüggőeknek. Az OVB álláspontja
szerint a kérdés azért sem felel meg a jogalkotói egyértelműség
követelményének, mert nem állapítható meg, hogy egy eredményes
népszavazás milyen jogszabály megalkotására kötelezné a
jogalkotót. Az OVB ezért a Nsztv. 10. § c) pontja alapján
megtagadta a hitelesítést.
A kifogástevők álláspontja szerint az OVB határozata
jogszabálysértő, mert az OVB alaptalanul hivatkozott az Nsztv.
10. § c) pontjára és a 13. § (1) bekezdésére, valamint az
aláírásgyűjtő ív hitelesítésének semmilyen jogszabályi akadálya
nincs. Véleményük szerint a jogalkotói egyértelműség hiánya a
jelenlegi szabályozásban van, és a kérdésből egyértelműen
megállapítható, hogy a jogalkotóra milyen kötelezettség
hárulna. Mindezek alapján a határozat megsemmisítését, és az
OVB új eljárás lefolytatására való kötelezését kérik az
Alkotmánybíróságtól.
II.
A kifogás nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság hatáskörét a jelen ügyben az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § h)
pontja alapján a Ve. 130. §-a határozza meg. Az
Alkotmánybíróság eljárása ebben a hatáskörben jogorvoslati
természetű. Az Alkotmánybíróság az OVB határozatában, valamint
a kifogásban foglaltak alapján azt vizsgálja, hogy az OVB az
aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadása során az
Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el
[63/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 342, 344.]. Az
Alkotmánybíróság feladatát e hatáskörben eljárva is alkotmányos
jogállásával és rendeltetésével összhangban látja el [25/1999.
(VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 256.].
2. Az OVB határozatában megállapította, hogy a népszavazásra
feltenni javasolt kérdés nem felel meg az Nsztv. 13. § (1)
bekezdésében foglalt egyértelműség követelményének.
Az Alkotmánybíróság az OVB határozatában foglalt indokolással
egyetértve a kifogást nem találta megalapozottnak, ezért a
30/2010. (I. 29.) OVB határozatot az abban foglalt indokok
helyességére tekintettel, azonos indokok alapján helybenhagyta.
Az Alkotmánybíróság jelen határozatának közzétételét az OVB
határozatnak a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel
rendelte el.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |