English

Hungarian
Ügyszám:
.
868/B/2007
Előadó alkotmánybíró: Stumpf István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 193/2010. (XII. 8.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2010/997
.
A határozat kelte: Budapest, 12/06/2010
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
      vizsgálatára  irányuló  indítványok  és  alkotmányjogi   panasz
      tárgyában meghozta a következő
                                     
                               határozatot:
                                     
      1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  országgyűlési
      képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény  50.  §
      (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

      2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   választási
      eljárásról    szóló   1997.   évi   C.   törvény    152.    §-a
      alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

      3.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  országgyűlési
      egyéni  és  területi  választókerületek megállapításáról  szóló
      2/1990. (I. 11.) MT rendelet alkotmányellenes, ezért azt  2011.
      december 31-ével megsemmisíti.

      4.  Az Alkotmánybíróság a választási eljárásról szóló 1997. évi
      C.  törvény  152.  §-a,  valamint az  országgyűlési  egyéni  és
      területi  választókerületek megállapításáról szóló 2/1990.  (I.
      11.) MT rendelete konkrét ügyben való alkalmazásának kizárására
      irányuló    alkotmányjogi   panasz   tárgyában   az    eljárást
      megszünteti.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        1.   Az   Alkotmánybírósághoz  két   utólagos   normakontrollra
        vonatkozó indítványt és egy alkotmányjogi panaszt nyújtottak be
        a   választási  eljárásról  szóló  1997.  évi  C.  törvény   (a
        továbbiakban:  Ve.)  152. §-ába és az országgyűlési  képviselők
        választásáról  szóló 1989. évi XXXIV. törvény (a  továbbiakban:
        Vjt.)  50. § (2) bekezdésébe foglalt jogalkotási felhatalmazás,
        valamint az utóbbi alapján kibocsátott, az országgyűlési egyéni
        és  területi  választókerületek megállapításáról szóló  2/1990.
        (I.     11.)     MT    rendelet    (a    továbbiakban:     Vr.)
        alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az
        Alkotmánybíróság  az  ügyeket  —  azok  tárgyi   összefüggésére
        tekintettel  —  az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről  és
        annak  közzétételéről  szóló, többször módosított  és  egységes
        szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009.
        január,  3.;  a  továbbiakban: Ügyrend)  28.  §  (1)  bekezdése
        alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

        2. Az indítványozók szerint a Vjt., illetve a Ve. rendelkezése,
        mely   felhatalmazást  ad  a  Minisztertanácsnak,   illetve   a
        Kormánynak  arra,  hogy megállapítsa az egyéni  és  a  területi
        választókerületek sorszámát, székhelyét és területét, sérti  az
        Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésébe   foglalt   jogállamiság
        követelményét,  illetve  a  jogforrási  hierarchia  elvét.   Az
        indítványozók  kifogásolták többek között  azt,  hogy  a  Vjt.,
        illetve  a  Ve.  úgy ad felhatalmazást az országgyűlési  egyéni
        választókerületek területének rendeleti szintű megállapítására,
        hogy  annak keretei nincsenek törvényi szinten rögzítve.  Ennek
        hiányában  pedig  a  felhatalmazás  kereteinek  túllépésére  is
        lehetőség   nyílik.   A   nem  megfelelő   jogforrási   szinten
        megalkotott  szabályozás  miatt  pedig  az  Alkotmány   71.   §
        (1) bekezdésében rögzített egyenlő választójog elve sérül.
        Az  indítványozók sérelmezték, hogy a Vjt.,  illetve  a  Ve.  a
        választójog lényeges tartalmát érintő törvényhozási tárgykörben
        ad  felhatalmazást  minisztertanácsi rendelet (kormányrendelet)
        megalkotására. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatait  alapul
        véve  úgy  vélték,  hogy  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése
        értelmében    az    országgyűlési   egyéni    választókerületek
        területének  meghatározását a választásokról  szóló  törvényben
        kellene  szabályozni. A választókerületek területi lehatárolása
        szerintük  a  választójog érvényesülésének alapvető garanciáit,
        érvényesítésének  és védelmének irányát érinti.  Ennek  kapcsán
        utaltak   arra,   hogy  a  Vjt.  nemcsak  a   választókerületek
        kialakításának  alapelveit szabályozza, de  a  Vjt.  melléklete
        határozza  meg az egyéni választókerületek (a fővárosban  és  a
        megyékben  megszerezhető egyéni mandátumok) számát,  illetve  a
        területi  választókerületekben (a fővárosban  és  a  megyékben)
        megszerezhető   mandátumok   számát   is.   Ehhez   képest   az
        országgyűlési egyéni és területi választókerületek  esetében  a
        területi  lehatárolást  a  Vr. végzi  el.  Megítélésük  szerint
        mindkét     szabályozás     ugyanazoknak     az     alkotmányos
        rendelkezéseknek  a  végrehajtásaként  fogható  fel,  ezért   a
        szabályozási  szintnek is azonosnak kellene  lennie.  Mivel  ez
        nincs  így, ezért a Vjt., illetve a Ve. szerinti felhatalmazás,
        illetve  a  felhatalmazás alapján kibocsátott Vr. az  Alkotmány
        71.  § (3) bekezdésébe ütközik. Az Alkotmány e szabálya szerint
        ugyanis  az országgyűlési képviselők választásáról a  jelenlévő
        országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott
        törvényt kell alkotni.
        Az indítványozók kifejezetten utaltak az Alkotmánybíróságnak  a
        Vjt.  és a Vr. mellékletei alkotmányossági vizsgálata tárgyában
        hozott  22/2005. (VI. 17.) AB határozatára (ABH 2005,  246.;  a
        továbbiakban: Abh.). Kérelmük érdemi elbírálását szerintük  nem
        akadályozhatja meg az, hogy az Abh. elutasította a  Vjt.  és  a
        Vr.  mellékletei  alkotmányellenességének  megállapítására   és
        megsemmisítésére  irányuló indítványokat. Azt állították,  hogy
        az  Abh.  által elbírált indítványok a választójog egyenlőségén
        alapultak  és  nem vetették fel a választókerületi  szabályozás
        jogforrási   szempontból   való  alkotmányellenességét.   Ezzel
        kapcsolatban  idézik is az Abh. megállapítását,  mely  szerint:
        „Az   Alkotmánybíróság  utólagos  normakontroll   keretében   —
        indítvány hiányában — nem foglalt állást a hatályos szabályozás
        jogforrási szintjéről.” (ABH 2005, 246, 258.)
        Az    indítványozók   szerint   a   minisztertanácsi,   illetve
        kormányrendeleti szintű szabályozás az egyéni választókerületek
        lehatárolásával   összefüggő   kormányzati   manipulációra   is
        lehetőséget ad. Ezért a szabályozás szintjét ezen az alapon  is
        sérelmezték,   s   szükségesnek  tartották  a  választókerületi
        lehatárolásnak  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése  szerinti
        törvényi  szabályozását.  Ezt  a minősített  többséghez  kötött
        törvényi szabályozást még viszonylagos rugalmatlansága ellenére
        is  elfogadhatóbbnak tartották, mint azt, hogy  egy  alapjoggal
        közvetlen kapcsolatban álló, s az Alkotmány szerint kétharmados
        többség  törvényi szabályozást igénylő kérdést minisztertanácsi
        (kormány-) rendelet szabályoz.

        3.    Az   Alkotmánybírósághoz   előterjesztett   alkotmányjogi
        panaszban  szintén  a  Ve.  152.  §-ában  foglalt  felhatalmazó
        rendelkezés,     illetve    a    Vr.    alkotmányellenességének
        megállapítását  és  megsemmisítését  kezdeményezték.  A  panasz
        előterjesztője  a korábban benyújtott indítványokhoz  hasonlóan
        az  Alkotmány  2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének  és
        71.   §   (1)  bekezdésének  sérelmét  látta  abban,  hogy   az
        országgyűlési     egyéni     választókerületek      területének
        megállapítására rendeleti szinten került sor.  Ezért  kérte  az
        alkotmányellenesnek  vélt  szabályozás  alkalmazási  tilalmának
        megállapítását  a  Fővárosi  Bíróság 23.Kpk.45.060/2009.  számú
        eljárásában.

                                      II.

        1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
        ,,2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
        ,,8.  §  (2)  A  Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
        „70.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaság  területén  lakóhellyel
        rendelkező  minden nagykorú magyar állampolgárt megillet  az  a
        jog,  hogy az országgyűlési képviselők választásán választó  és
        választható  legyen, valamint országos népszavazásban  és  népi
        kezdeményezésben részt vegyen.”
        „71.  § (1) Az országgyűlési képviselőket, az Európai Parlament
        képviselőit,  a  helyi önkormányzati képviselőket,  valamint  a
        polgármestert  és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok
        általános  és egyenlő választójog alapján, közvetlen és  titkos
        szavazással választják.
        (…)
        (3)   Az   országgyűlési  képviselők,  az   Európai   Parlament
        képviselői,  továbbá  a  helyi önkormányzati  képviselők  és  a
        polgármesterek  választásáról  külön  törvények   rendelkeznek,
        amelyek  elfogadásához  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők
        kétharmadának szavazata szükséges.”

        2. A Vjt. érintett rendelkezése:
        ,,50. § (2) Felhatalmazást kap a Minisztertanács arra, hogy  az
        egyéni és a területi választókerületek sorszámát, székhelyét és
        területét megállapítsa.”

        3. A Ve. érintett rendelkezése:
        ,,152.  §  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az  országgyűlési
        egyéni  és területi választókerületek sorszámát, székhelyét  és
        területét megállapítsa.”

        4.  A  Vr. érintett rendelkezései (a választókerületek  konkrét
        lehatárolása nélkül):
        ,,2/1990.  (1.  11.)  MT  rendelet az országgyűlési  egyéni  és
        területi választókerületek megállapításáról
        1.  § Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi
        XXXIV.  törvény 50. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján
        a   Minisztertanács   az  országgyűlési  egyéni   és   területi
        választókerületek sorszámát, székhelyét és területét a rendelet
        melléklete szerint állapítja meg.
        2. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

                  Melléklet a 2/1990. (1. 11.) MT rendelethez
        I. Országgyűlési egyéni választókerületek
        (...)
        II. Országgyűlési területi választókerületek
        (...)”

                                     III.

        Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak.

        1.   Az  Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy   az
        indítvány  nem  irányul-e „ítélt dologra”.  Az  Ügyrend  31.  §
        c)  pontja  alapján ugyanis az Alkotmánybíróság megszünteti  az
        eljárást,  ha  az indítvány az Alkotmánybíróság által  érdemben
        már   elbírált  jogszabállyal  azonos  jogszabály  (jogszabályi
        rendelkezés)  felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó  az
        Alkotmánynak  ugyanarra a §-ára, illetőleg  alkotmányos  elvére
        (értékére)  —  ezen  belül  — azonos alkotmányos  összefüggésre
        hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
        Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban már vizsgálta a Vjt. 2.  számú
        mellékletének,      illetve      a      Vr.       mellékletének
        alkotmányellenességét,  és  az ezek  megsemmisítésére  irányuló
        indítványokat  elutasította.  Ezzel  egyidejűleg  az  Alkotmány
        71.  §  (1) bekezdésébe foglalt egyenlő választójog alapelvéből
        következő  alkotmányos követelményt határozott  meg  az  egyéni
        választókerületekre jutó választásra jogosultak számát,  és  az
        egyes      területi     választókerületenként     megszerezhető
        országgyűlési  képviselői mandátumok számát illetően.  Emellett
        hivatalból    eljárva    mulasztásos    alkotmánysértést     is
        megállapított amiatt, hogy az Országgyűlés „nem teremtette  meg
        maradéktalanul  az  Alkotmány 71.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt
        egyenlő   választójog   alapelvéből   következő   követelmények
        érvényesülését biztosító jogszabályi feltételeket”  (ABH  2005,
        246.). Mindemellett az Abh. indokolása kifejezetten utal  arra,
        hogy  az  Alkotmánybíróság az országos egyéni választókerületek
        területére  vonatkozó  szabályozást  arra  irányuló   indítvány
        hiányában jogforrási szempontból nem vizsgálta (ABH 2005,  246,
        258.). A jelen indítványok viszont éppen erre, az Abh.-ban  nem
        vizsgált   kérdésre  irányulnak.  Az  indítványokban  felhívott
        alkotmányi rendelkezések [az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. §
        (2)  bekezdése,  a  71. § (3) bekezdése] is  eltérnek  az  Abh.
        meghozatala   alapjául   szolgáló   alkotmányi   rendelkezéstől
        [Alkotmány  71.  §  (1)  bekezdése].  Minderre  tekintettel  az
        Alkotmánybíróság az indítványokat érdemben bírálta el.

        2.    Az    indítványozók   szerint    az    országos    egyéni
        választókerületek (OEVK-k) területének meghatározása  kizárólag
        törvényben  történhet.  Az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdéséve1
        összefüggésben  ugyanis  az Alkotmány  70.  §  (1)  bekezdésébe
        foglalt  választójog,  mint alapvető jog  lényeges  tartalmához
        tartozik,   s   ezért   csak  törvényben   lehet   szabályozni.
        Hivatkoztak  továbbá,  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdésére,
        melynek értelmében az országgyűlési képviselők választásáról  a
        jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
        elfogadott   törvény  rendelkezik,  s  az  OEVK-k   területének
        meghatározását  e  törvénybe tartozó  szabályozási  tárgykörnek
        tekintették.

        2.1.  Az  Alkotmánybíróság a szabályozási szint kérdésével  már
        többször    foglalkozott.    Az    Alkotmánybíróság     korábbi
        határozatában rámutatott arra, hogy „az államnak  az  alapjogok
        biztosítására  vonatkozó kötelezettségéből  magától  értetődően
        következik,  hogy  az  alapvető jogokat  csak  az  Alkotmányban
        megengedett módon korlátozhatja. Erre vonatkozóan az  Alkotmány
        8.  §  (2)  bekezdése  az irányadó, amely szerint  az  alapvető
        jogokra   és   kötelességekre  vonatkozó  szabályokat   törvény
        állapítja  meg.”  [27/2002. (VI. 28.) AB határozat,  ABH  2002,
        143, 146.]
        Az  Alkotmánybíróság  a  64/1991. (XII.  17.)  AB  határozatban
        rögzített,  állandósult  gyakorlata  szerint  „nem  mindenfajta
        összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű
        szabályozást.  Valamely  alapjog tartalmának  meghatározása  és
        lényeges    garanciáinak   megállapítása   csakis    törvényben
        történhet,  törvény  kell  továbbá  az  alapjog  közvetlen   és
        jelentős  korlátozásához is. Közvetett  és  távoli  összefüggés
        esetében  azonban elegendő a rendeleti szint  is.  Ha  nem  így
        lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.” (ABH 1993, 297,
        300.)  Ennek alapján ítélhető meg, hogy a Vjt., illetve  a  Ve.
        felhatalmazó  rendelkezése, valamint a Vr.  alkotmányellenesnek
        minősül-e.  Amennyiben  pedig az adott  szabályozási  tárgykör,
        azaz  az  OEVK-k  területének  megállapítása  törvényi  szintre
        tartozik,  akkor az indítványok alapján kifejezetten  vizsgálni
        kell  azt  is, hogy egyszerű vagy minősített többségi  törvényi
        szabályozásra  van-e  szükség.  Az  Alkotmánybíróság   e   két,
        egymástól elválaszthatatlan kérdést egyszerre vizsgálta.

        2.2.  A  kétharmados  törvényi szabályozás általános  kérdésére
        nézve  az  1/1999.  (II.  24.)  AB határozat  rendelkező  része
        alkotmányos  követelményt fogalmazott meg: „Az Alkotmánybíróság
        megállapítja:   valamely,  az  Alkotmány  által   meghatározott
        törvény   elfogadásához   megkívánt  minősített   többség   nem
        egyszerűen  a  törvényalkotási eljárás formai  előírása,  hanem
        olyan  alkotmányos  garancia,  amelynek  lényeges  tartalma  az
        országgyűlési  képviselők  közötti széles  körű  egyetértés.  A
        minősített  többség  követelménye nemcsak az  adott  alkotmányi
        rendelkezés   közvetlen   végrehajtásaként   kiadott    törvény
        megalkotására   vonatkozik,  hanem   e   törvény   módosítására
        (rendelkezéseinek    megváltoztatására,   kiegészítésére)    és
        hatályon   kívül  helyezésére  is.  Az  Alkotmány  rendelkezése
        alapján  minősített  többséggel  elfogadott  törvényt  egyszerű
        többséggel  elfogadott  törvénnyel nem lehet  módosítani,  vagy
        hatályon   kívül  helyezni.”  [ABH  1999,  25.;  megerősítette:
        90/2007.  (XI.  14.)  AB határozat, ABH  2007,  750,  767-768.;
        131/2008. (XI. 3.) AB határozat, ABH 2008, 1072, 1076.] Bár  az
        alkotmányos  követelmény  alapvetően a  kétharmados  többséggel
        elfogadott  törvény  egyszerű  többséggel  megalkotott  törvény
        útján  történő módosításával foglalkozik, egyértelműen rögzíti,
        hogy   mind   az   adott   alkotmányi   rendelkezés   közvetlen
        végrehajtásaként kiadott törvény megalkotása,  mind  e  törvény
        rendelkezéseinek megváltoztatására és kiegészítésére ugyanezt a
        többséget kívánja meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a
        kétharmados  szabályozás követelményének  érvényesítésekor  azt
        kell   vizsgálni,   „hogy  mi  a  kétharmados   törvény   által
        meghatározott szabályozási koncepció lényegi eleme”, azaz mi  a
        lényeges  normatartalma e szabályozásnak. [31/2001. (VII.  11.)
        AB  határozat,  ABH  2001, 252, 263.;  90/2007.  (XI.  14.)  AB
        határozat,   ABH   2007,  750,  768.]  Az  Alkotmánybíróság   a
        minősített többség széles körű egyetértést igénylő funkciójából
        adódóan   a   kétharmados  szavazatarány   szükségességének   a
        vizsgálata  során  ezért  azt  elemzi,  hogy  „a  széles   körű
        konszenzus  igénye  az adott tárgykörben mire  vonatkozott.  Ez
        adott  esetben megköveteli az alkotmányozó hatalom szándékának,
        a  kialakult  szabályozás történetiségének  az  elemzését  is.”
        [4/1997.  (I.  22.) AB határozat, ABH 1997, 41,  45.;  66/1997.
        (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 402-403.; 4/1999. (III.
        31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57-59.; 31/2001. (VII. 11.) AB
        határozat,  ABH  2001,  252,  264.;  90/2007.  (XI.   14.)   AB
        határozat, ABH 2007, 750, 768-769.]
        Az  Alkotmánybíróság figyelemmel volt emellett a  4/1993.  (II.
        12.)  AB  határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre
        és  annak  alapvető indokaira is. A határozat szerint „ahol  az
        Alkotmány  valamely  alapjogról szóló törvény  elfogadásához  a
        jelenlévő  képviselők  kétharmadának  szavazatát  írja  elő,  a
        minősített  többség követelménye nem az illető alapjog  bármely
        törvényi  szabályozására  vonatkozik,  hanem  csakis  az  adott
        alkotmányi  rendelkezés közvetlen végrehajtásaként  megalkotott
        törvényre.  Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének  és
        védelmének  irányát  határozza meg. Valamely  alapjogról  szóló
        törvényhez  minősített többség előírása nem zárja ki,  hogy  az
        illető  alapjog  érvényesítéséhez szükséges  részletszabályokat
        egyszerű többségű törvény határozza meg.” (ABH 1993, 48, 49.)
        Alapvető  kérdés  mindezek  után, hogy  az  OEVK-k  területének
        meghatározása  a  választójog „érvényesítésének  és  védelmének
        irányát”,    „az   adott   alkotmányi   rendelkezés   közvetlen
        végrehajtását” jelentő szabályozásnak minősül-e, mert ebben  az
        esetben   megalkotása   csakis   kétharmados   szavazataránnyal
        elfogadott törvényben történhet. Amennyiben a választáshoz való
        alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabálynak minősül ez
        a    szabályozás,    azt   egyszerű   többségű    törvény    is
        meghatározhatja.  Ha  a  választókerületek  lehatárolása   csak
        közvetett és távoli összefüggésben áll a választójoggal,  akkor
        elegendő a rendeleti szint is.

        3.  Az Alkotmánybíróság határozataiban rámutatott arra, hogy az
        Alkotmány   a   választási  alapelveken  kívül  nem   tartalmaz
        rendelkezéseket  a választójog gyakorlásának módjára  nézve,  s
        így  az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik  a
        választási   rendszer,   a  választási   eljárás   szabályainak
        megállapítása során. [63/B/1995. AB határozat, ABH  1996,  509,
        513.;  31/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 210, 212-213.]
        A  törvényhozó  tehát szabadon határozza meg a választókerületi
        beosztást,  a  jelöltállítás, a szavazás és  a  mandátumszerzés
        rendjét.

        Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban — a választójogra, azon  belül
        elsősorban   a  választójog  egyenlőségére  vonatkozó   korábbi
        gyakorlatát  összefoglalva — megállapította, hogy az  Alkotmány
        71.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt egyenlő  választójog  elvéből
        fakadó alkotmányossági követelmények érvényesülését „jelentősen
        befolyásolja   a   törvényhozó  által  létrehozott   választási
        rendszer”. (ABH 2005, 246, 249.) Az Alkotmánybíróság  tehát  az
        Abh.-ban  az  Alkotmány alapján arra a következtetésre  jutott,
        hogy a választási rendszert a törvényhozónak kell szabályoznia,
        törvényben kell intézményesítenie.

        Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban kiemelte, hogy  a  Vjt.-nek  a
        megyékben  és a fővárosban az egyéni választókerületek  számát,
        illetve    a   területi   választókerületenként   megszerezhető
        mandátumok  számát megállapító 2. számú melléklete, valamint  a
        Vr.-nek  az  egyéni és területi választókerületeket meghatározó
        melléklete  „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésének végrehajtására
        szolgáló rendelkezések”. (Abh., ABH 2005, 246, 254.).  Az  Abh.
        emellett  azt  is  rögzítette, hogy ,,[a]z egyenlő  választójog
        elvének érvényesülése függ a Vjt. 2. számú mellékletének  és  a
        Vr. mellékletének tartalmától.” (ABH 2005, 246, 254.)

        Ezen   túlmenően   az   Abh.   a   mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítása kapcsán felsorolta  azokat  a
        tárgyköröket,   amelyeket  a  választási   rendszer   részeként
        kétharmados  törvényben  kell szabályozni.  Ennek  elmulasztása
        ugyanis  „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésében rögzített egyenlő
        választójog  alapelve  és  azon  belül  a  szavazatok   súlyára
        vonatkozó alkotmányossági követelmények sérelmével” jár együtt.
        (ABH  2005,  246, 259.) Az Abh. szerint a jogalkotói  mulasztás
        alapvetően    a    következő   tárgykörökre    nézve    okozott
        alkotmányellenességet:    a    választókerületek    területének
        megállapításánál    és   módosításánál   irányadó    szempontok
        meghatározása; a választókerületek nagysága közötti megengedett
        eltérés   mértékének  rögzítése;  az  egyéni  választókerületek
        területének és a területi listákhoz tartozó mandátumok számának
        időszakos   felülvizsgálatát  végző  intézmény  kijelölése;   a
        felülvizsgálat idejének, rendjének és eljárásának szabályozása;
        a felülvizsgálat során a kiegyensúlyozottság és elfogulatlanság
        követelményeit  biztosító  törvényi  garanciák  előírása.  (ABH
        2005, 246, 257-258.) Ezek azok a tárgykörök, amelyeket az  Abh.
        alapján  az  Országgyűlésnek már 2007. június 30-ig kétharmados
        törvényben kellett volna szabályoznia.

        Az   Abh.-ban   foglaltakból   következik,   hogy   az   egyéni
        választókerületek   területének   megállapítása,   a   területi
        választókerületekben megszerezhető mandátumok  száma,  valamint
        az   egyes  választókerületekre  jutó  választópolgárok   száma
        közvetlen  összefüggésben  van a választójog  érvényesülésével,
        ezen  belül az egyenlő választójog alapelvével. Az Abh. szerint
        ugyanis:  „Az  egyéni választókerületek megyénkénti  megoszlása
        (Vjt.  2.  számú  melléklete)  és  az  egyes  választókerületek
        területének körülírása (Vr. melléklete) alapvetően befolyásolja
        az  egyéni  jelöltekre leadható szavazatok súlyát.  A  területi
        választókerületekben   megszerezhető   mandátumok   megyénkénti
        elosztása  (Vjt.  2. számú melléklete) pedig a területi  listás
        szavazatok   súlyát   határozza   meg.   Emiatt   a    hatályos
        szabályozásban  alapvetően a vizsgált  két  mellékleten  múlik,
        hogy  teljesül-e az Alkotmánybíróság által (...) kifejtett  két
        alkotmányossági  követelmény: az egyéni választókerületekben  a
        választásra  jogosultak száma a lehető legkisebb  mértékben  és
        csak  megfelelő  alkotmányos indokkal térhet el  egymástól;  az
        egyes      területi     választókerületenként     megszerezhető
        országgyűlési képviselői mandátumok számának szorosan igazodnia
        kell  a választásra jogosultak számához.” (Abh., ABH 2005, 246,
        254.)

        A  fentieket figyelembe véve a választójog érvényesülésével,  s
        ezen   belül   az   egyenlő   választójog   elvével   közvetlen
        összefüggésben  azok,  a jelenleg az Országgyűlés  mulasztásban
        megnyilvánuló  alkotmánysértése  miatt  még  meg  nem  alkotott
        alapvető  elvek,  szabályok  és  garanciák  állnak,  melyek   a
        választókerületek kialakításának és módosításának a  választási
        rendszer lényegéhez tartozó kereteit adják. Az Alkotmánybíróság
        az  Abh.-ban  e szabályokra nézve állapított meg mulasztást,  s
        ezek — kétharmados törvényi szintű — megalkotására kötelezte  a
        törvényalkotót.  A  konkrét  egyéni  választókerületi   határok
        rögzítése  ezekhez  a  garanciális jellegű  (jelenleg  hiányzó)
        kétharmados  törvényi  szabályokhoz,  illetve  az  Alkotmányban
        foglaltakhoz  képest  végrehajtó  jellegű  szabálynak  minősül,
        összefüggésük  a választójoggal és a választási  rendszerrel  a
        garanciális  szabályokon  keresztül  érvényesül.  Ezért   —   a
        kétharmados   törvényben  szabályozott  garanciák   megalkotása
        esetén    —   a   konkrét   egyéni   választókerületi   határok
        rögzítéséhez, — amennyiben ez jogszabályi formában történik  —,
        elegendő   az  egyszerű  többséggel  elfogadott  törvény.   Így
        egyszerre    biztosítható    a    választójog    egyenlőségének
        érvényesülése, valamint a szabályozás rugalmassága,  melyet  az
        Alkotmánybíróság  a  választókerületek kialakításánál  lényeges
        szempontnak minősített (Abh., ABH 2005, 246, 258.).

        4. Mivel az egyes választókerületek területének körülírása (Vr.
        melléklete)  az  egyéni jelöltekre leadható szavazatok  súlyára
        gyakorolt  meghatározó befolyásán keresztül,  az  alapvető  jog
        tartalmára is kiható összefüggésben áll a választójoggal, ezért
        az  erre  vonatkozó  szabályozásra nem  elegendő  a  végrehajtó
        hatalom  által kibocsátott rendeleti szint. Ez a szabályozás  a
        fentiekben   részletezett  indokok  szerint  nem   vonható   az
        Alkotmánybíróság  által a 64/1991. (XII. 17.)  AB  határozatban
        rögzített  és  azóta  állandóan követett  álláspontja  szerinti
        kivétel  fogalmi  körébe.  Az Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése
        alapján  ugyanis  a vizsgált kérdéskör az előzőekben  kifejtett
        tartalmú,  a  jelenlévő országgyűlési képviselők  kétharmadának
        szavazatával  elfogadott törvény kereteihez kötött szabályozási
        tárgykört képez.

        Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vr.-
        ben    foglaltak   az   Alkotmány   alapvető   jogok   törvényi
        szabályozását rögzítő 8. § (2) bekezdésébe, illetve a 71. § (3)
        bekezdésébe ütköznek, ezért alkotmányellenesek.

        Az   Alkotmánybíróság   nemcsak  a  Vr.   alkotmányellenességét
        állapította meg, hanem a rendeleti szabályozásra felhatalmazást
        adó Vjt. 50. § (2) bekezdését és a Ve. 152. §-át is. E törvényi
        rendelkezések  ugyanis  az Alkotmányban  foglalt  alapvető  jog
        tartalmának     rendeleti    szintű    szabályozására     adnak
        felhatalmazást,  mely  ellentétes  az  Alkotmány   8.   §   (2)
        bekezdésében foglaltakkal.

        Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
        továbbiakban:   Abtv.)   42.  §   (1)   bekezdése   alapján   a
        megsemmisített  jogszabályi rendelkezések  az  Alkotmánybíróság
        határozata közzétételének napján vesztik hatályukat.  Az  Abtv.
        43.  §  (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság határozatában
        megsemmisített  jogszabályt,  az  erről  szóló  határozatnak  a
        hivatalos   lapban   való  közzététele   napjától   nem   lehet
        alkalmazni.

        Az  Abtv. előírásai alapján az Alkotmánybíróság a Ve. és a Vjt.
        felhatalmazó  rendelkezéseit a határozat  kihirdetése  napjával
        semmisítette  meg.  Az  Abtv.  43.  §  (4)  bekezdése   szerint
        ugyanakkor   az   Alkotmánybíróság  az   előzőekben   rögzített
        időponttól  eltérően  is  meghatározhatja  az  alkotmányellenes
        jogszabály  hatályon kívül helyezését, ha ezt  a  jogbiztonság,
        vagy   az   eljárást  kezdeményező  különösen   fontos   érdeke
        indokolja.   Arra   tekintettel,  hogy   az   OEVK-k   területi
        lehatárolását tartalmazó törvény megalkotása az Országgyűlésben
        hosszabb  időt vehet igénybe, az Alkotmánybíróság a  Vr.-t  pro
        futuro, 2011. december 31-i hatállyal semmisítette meg.

        5.  Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az alkotmányjogi panaszt
        vizsgálta.

        5.1.  Az  Abtv.  48.  § (1) bekezdése szerint  az  Alkotmányban
        biztosított  jogainak megsértése miatt alkotmányjogi  panasszal
        fordulhat  az  Alkotmánybírósághoz az, akinek a  jogsérelme  az
        alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be,
        és  egyéb  jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg
        más  jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az  Abtv.
        48.  §  (2)  bekezdése  értelmében az alkotmányjogi  panaszt  a
        jogerős  határozat kézbesítésétől számított hatvan napon  belül
        lehet írásban benyújtani.
        Az   Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  alkotmányjogi
        panasszal   támadott   jogerős  végzést  2009.   január   23-án
        kézbesítették az indítványozónak. Az alkotmányjogi panasz pedig
        2009.  január  29-én  érkezett az  Alkotmánybíróságra.  Így  az
        alkotmányjogi panasz határidőben benyújtottnak tekintendő.

        5.2.   Amennyiben  az  Alkotmánybíróság  alkotmányjogi   panasz
        hatáskörben    jár    el,    s   az   alkalmazott    jogszabály
        alkotmányellenességét   megállapítja,   akkor   a    jogszabály
        alkotmányellenességéből eredő jogkövetkezmény levonásán túl  az
        Abtv.  48.  §-a, illetve 43. § (4) bekezdése szerint lehetősége
        van    az   indítványozó   ügyében   az   alkalmazási   tilalom
        elrendelésére.
        Az  Abtv.  alapján  tehát az Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi
        panasz    keretében    kizárólag   azokat   a    jogszabályokat
        vizsgálhatja,   amelyeknek  a  jogerős   határozatban   történő
        alkalmazása  során  az indítványozó által  állított  jogsérelem
        bekövetkezett [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat,
        ABH  2006,  697,  703.]. Az alkotmányjogi  panasz  jogorvoslati
        jellegéből   következően   pedig   az   Alkotmánybíróságnak   a
        jogszabály alkotmányellenessége mellett azt is vizsgálnia kell,
        hogy   az   alkalmazási   tilalom   kimondása   az   alapügyben
        eredményezhet-e   tényleges  eljárásjogi  következményeket,   s
        eredményezheti-e    az   állítólagos   jogsérelem    orvoslását
        (898/D/1999.   AB  végzés,  ABH  2007,  2640.;  72/B/2004.   AB
        határozat, ABH 2007, 1567, 1581.).
        A  jelen  ügyben  az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az
        alkotmányjogi  panasszal  támadott jogszabályi  rendelkezéseket
        egy  olyan jogerős bírósági határozatban alkalmazták,  amely  a
        2006-2010-es  parlamenti ciklus ideje  alatt  kitűzött  időközi
        országgyűlési  választást érintően a  választási  szerveknek  a
        szavazókörök   kialakításával  és   a   választási   névjegyzék
        lezárásával   kapcsolatos  döntését   vizsgálta   felül.   Erre
        tekintettel    az    alkalmazási   tilalom   elrendelése    már
        nyilvánvalóan  nem  lenne hatással a jogerősen  lezárt  konkrét
        ügyre,  hiszen  az  alkotmányellenes jogszabály  alkalmazásának
        kizárásától  sem  várható, hogy a korábbi parlamenti  ciklusban
        megtartott   időközi   országgyűlési  választásra   vonatkozóan
        megváltozzon  a szavazókörök kialakítása, s ezáltal  orvosolják
        az indítványozó állítólagos jogsérelmét.
        Az  Alkotmánybíróság attól függően dönt az alkotmányjogi panasz
        tárgyában,  hogy  az  Abtv.  43. §  (4)  bekezdése  alapján  az
        indítványozónak   különösen  fontos   érdeke   indokolja-e   az
        alkalmazási  tilalom kimondását. A jelen ügyben megállapítható,
        hogy az érintettek különösen fontos érdeke már nem indokolja az
        alkotmányellenes  rendelkezés konkrét ügyben  való  alkalmazási
        tilalmának     kimondását.    Ezért     az     Alkotmánybíróság
        megállapította,  hogy az alkotmányjogi panasz keretében  a  Ve.
        152.  §-ának  és  a Vr. alkotmányossági vizsgálata  okafogyottá
        vált.  Erre  figyelemmel az Alkotmánybíróság  az  alkotmányjogi
        panasz  tekintetében az eljárást az Ügyrend  31.  §  e)  pontja
        alapján megszüntette.

        A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án nyugszik.
                                Dr. Paczolay Péter
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
                   Dr. Balogh Elemér          Dr. Bihari Mihály
                   alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                         
                   Dr. Bragyova András         Dr. Holló András
                   alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                         
                   Dr. Kiss László             Dr. Kovács Péter
                   alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                         
                   Dr. Lenkovics Barnabás      Dr. Lévay Miklós
                   alkotmánybíró                  alkotmánybíró
                                         
                                 Dr. Stumpf István
                               előadó alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Constituencies
          Number of the Decision:
          .
          193/2010. (XII. 8.)
          Date of the decision:
          .
          12/06/2010
          Summary:
          The formation of constituencies is closely linked to the realisation of the right to vote. Therefore statutory regulation is necessary to demarcate the specific voting districts and define the authoritative standpoints relating to changes to constituency boundaries.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2010-3-008
          .