English
	Hungarian

Ügyszám: .	868/B/2007
Előadó alkotmánybíró: Stumpf István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 193/2010. (XII. 8.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2010/997 .

A döntés kelte: Budapest, 12/06/2010 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló  indítványok  és  alkotmányjogi   panasz tárgyában meghozta a következő                                                          határozatot:                                 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény  50.  § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. 2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   választási eljárásról    szóló   1997.   évi   C.   törvény    152.    §-a alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. 3.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  országgyűlési egyéni  és  területi  választókerületek megállapításáról  szóló 2/1990. (I. 11.) MT rendelet alkotmányellenes, ezért azt  2011. december 31-ével megsemmisíti. 4.  Az Alkotmánybíróság a választási eljárásról szóló 1997. évi C.  törvény  152.  §-a,  valamint az  országgyűlési  egyéni  és területi  választókerületek megállapításáról szóló 2/1990.  (I. 11.) MT rendelete konkrét ügyben való alkalmazásának kizárására irányuló    alkotmányjogi   panasz   tárgyában   az    eljárást megszünteti. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. 1.   Az   Alkotmánybírósághoz  két   utólagos   normakontrollra vonatkozó indítványt és egy alkotmányjogi panaszt nyújtottak be a   választási  eljárásról  szóló  1997.  évi  C.  törvény   (a továbbiakban:  Ve.)  152. §-ába és az országgyűlési  képviselők választásáról  szóló 1989. évi XXXIV. törvény (a  továbbiakban: Vjt.)  50. § (2) bekezdésébe foglalt jogalkotási felhatalmazás, valamint az utóbbi alapján kibocsátott, az országgyűlési egyéni és  területi  választókerületek megállapításáról szóló  2/1990. (I.     11.)     MT    rendelet    (a    továbbiakban:     Vr.) alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság  az  ügyeket  —  azok  tárgyi   összefüggésére tekintettel  —  az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről  és annak  közzétételéről  szóló, többször módosított  és  egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009. január,  3.;  a  továbbiakban: Ügyrend)  28.  §  (1)  bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. 2. Az indítványozók szerint a Vjt., illetve a Ve. rendelkezése, mely   felhatalmazást  ad  a  Minisztertanácsnak,   illetve   a Kormánynak  arra,  hogy megállapítsa az egyéni  és  a  területi választókerületek sorszámát, székhelyét és területét, sérti  az Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésébe   foglalt   jogállamiság követelményét,  illetve  a  jogforrási  hierarchia  elvét.   Az indítványozók  kifogásolták többek között  azt,  hogy  a  Vjt., illetve  a  Ve.  úgy ad felhatalmazást az országgyűlési  egyéni választókerületek területének rendeleti szintű megállapítására, hogy  annak keretei nincsenek törvényi szinten rögzítve.  Ennek hiányában  pedig  a  felhatalmazás  kereteinek  túllépésére  is lehetőség   nyílik.   A   nem  megfelelő   jogforrási   szinten megalkotott  szabályozás  miatt  pedig  az  Alkotmány   71.   § (1) bekezdésében rögzített egyenlő választójog elve sérül. Az  indítványozók sérelmezték, hogy a Vjt.,  illetve  a  Ve.  a választójog lényeges tartalmát érintő törvényhozási tárgykörben ad  felhatalmazást  minisztertanácsi rendelet (kormányrendelet) megalkotására. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatait  alapul véve  úgy  vélték,  hogy  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése értelmében    az    országgyűlési   egyéni    választókerületek területének  meghatározását a választásokról  szóló  törvényben kellene  szabályozni. A választókerületek területi lehatárolása szerintük  a  választójog érvényesülésének alapvető garanciáit, érvényesítésének  és védelmének irányát érinti.  Ennek  kapcsán utaltak   arra,   hogy  a  Vjt.  nemcsak  a   választókerületek kialakításának  alapelveit szabályozza, de  a  Vjt.  melléklete határozza  meg az egyéni választókerületek (a fővárosban  és  a megyékben  megszerezhető egyéni mandátumok) számát,  illetve  a területi  választókerületekben (a fővárosban  és  a  megyékben) megszerezhető   mandátumok   számát   is.   Ehhez   képest   az országgyűlési egyéni és területi választókerületek  esetében  a területi  lehatárolást  a  Vr. végzi  el.  Megítélésük  szerint mindkét     szabályozás     ugyanazoknak     az     alkotmányos rendelkezéseknek  a  végrehajtásaként  fogható  fel,  ezért   a szabályozási  szintnek is azonosnak kellene  lennie.  Mivel  ez nincs  így, ezért a Vjt., illetve a Ve. szerinti felhatalmazás, illetve  a  felhatalmazás alapján kibocsátott Vr. az  Alkotmány 71.  § (3) bekezdésébe ütközik. Az Alkotmány e szabálya szerint ugyanis  az országgyűlési képviselők választásáról a  jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott törvényt kell alkotni. Az indítványozók kifejezetten utaltak az Alkotmánybíróságnak  a Vjt.  és a Vr. mellékletei alkotmányossági vizsgálata tárgyában hozott  22/2005. (VI. 17.) AB határozatára (ABH 2005,  246.;  a továbbiakban: Abh.). Kérelmük érdemi elbírálását szerintük  nem akadályozhatja meg az, hogy az Abh. elutasította a  Vjt.  és  a Vr.  mellékletei  alkotmányellenességének  megállapítására   és megsemmisítésére  irányuló indítványokat. Azt állították,  hogy az  Abh.  által elbírált indítványok a választójog egyenlőségén alapultak  és  nem vetették fel a választókerületi  szabályozás jogforrási   szempontból   való  alkotmányellenességét.   Ezzel kapcsolatban  idézik is az Abh. megállapítását,  mely  szerint: „Az   Alkotmánybíróság  utólagos  normakontroll   keretében   — indítvány hiányában — nem foglalt állást a hatályos szabályozás jogforrási szintjéről.” (ABH 2005, 246, 258.) Az    indítványozók   szerint   a   minisztertanácsi,   illetve kormányrendeleti szintű szabályozás az egyéni választókerületek lehatárolásával   összefüggő   kormányzati   manipulációra   is lehetőséget ad. Ezért a szabályozás szintjét ezen az alapon  is sérelmezték,   s   szükségesnek  tartották  a  választókerületi lehatárolásnak  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése  szerinti törvényi  szabályozását.  Ezt  a minősített  többséghez  kötött törvényi szabályozást még viszonylagos rugalmatlansága ellenére is  elfogadhatóbbnak tartották, mint azt, hogy  egy  alapjoggal közvetlen kapcsolatban álló, s az Alkotmány szerint kétharmados többség  törvényi szabályozást igénylő kérdést minisztertanácsi (kormány-) rendelet szabályoz. 3.    Az   Alkotmánybírósághoz   előterjesztett   alkotmányjogi panaszban  szintén  a  Ve.  152.  §-ában  foglalt  felhatalmazó rendelkezés,     illetve    a    Vr.    alkotmányellenességének megállapítását  és  megsemmisítését  kezdeményezték.  A  panasz előterjesztője  a korábban benyújtott indítványokhoz  hasonlóan az  Alkotmány  2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének  és 71.   §   (1)  bekezdésének  sérelmét  látta  abban,  hogy   az országgyűlési     egyéni     választókerületek      területének megállapítására rendeleti szinten került sor.  Ezért  kérte  az alkotmányellenesnek  vélt  szabályozás  alkalmazási  tilalmának megállapítását  a  Fővárosi  Bíróság 23.Kpk.45.060/2009.  számú eljárásában.                               II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: ,,2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” ,,8.  §  (2)  A  Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „70.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaság  területén  lakóhellyel rendelkező  minden nagykorú magyar állampolgárt megillet  az  a jog,  hogy az országgyűlési képviselők választásán választó  és választható  legyen, valamint országos népszavazásban  és  népi kezdeményezésben részt vegyen.” „71.  § (1) Az országgyűlési képviselőket, az Európai Parlament képviselőit,  a  helyi önkormányzati képviselőket,  valamint  a polgármestert  és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok általános  és egyenlő választójog alapján, közvetlen és  titkos szavazással választják. (…) (3)   Az   országgyűlési  képviselők,  az   Európai   Parlament képviselői,  továbbá  a  helyi önkormányzati  képviselők  és  a polgármesterek  választásáról  külön  törvények   rendelkeznek, amelyek  elfogadásához  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” 2. A Vjt. érintett rendelkezése: ,,50. § (2) Felhatalmazást kap a Minisztertanács arra, hogy  az egyéni és a területi választókerületek sorszámát, székhelyét és területét megállapítsa.” 3. A Ve. érintett rendelkezése: ,,152.  §  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az  országgyűlési egyéni  és területi választókerületek sorszámát, székhelyét  és területét megállapítsa.” 4.  A  Vr. érintett rendelkezései (a választókerületek  konkrét lehatárolása nélkül): ,,2/1990.  (1.  11.)  MT  rendelet az országgyűlési  egyéni  és területi választókerületek megállapításáról 1.  § Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV.  törvény 50. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján a   Minisztertanács   az  országgyűlési  egyéni   és   területi választókerületek sorszámát, székhelyét és területét a rendelet melléklete szerint állapítja meg. 2. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.           Melléklet a 2/1990. (1. 11.) MT rendelethez I. Országgyűlési egyéni választókerületek (...) II. Országgyűlési területi választókerületek (...)”                              III. Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak. 1.   Az  Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy   az indítvány  nem  irányul-e „ítélt dologra”.  Az  Ügyrend  31.  § c)  pontja  alapján ugyanis az Alkotmánybíróság megszünteti  az eljárást,  ha  az indítvány az Alkotmánybíróság által  érdemben már   elbírált  jogszabállyal  azonos  jogszabály  (jogszabályi rendelkezés)  felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó  az Alkotmánynak  ugyanarra a §-ára, illetőleg  alkotmányos  elvére (értékére)  —  ezen  belül  — azonos alkotmányos  összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban már vizsgálta a Vjt. 2.  számú mellékletének,      illetve      a      Vr.       mellékletének alkotmányellenességét,  és  az ezek  megsemmisítésére  irányuló indítványokat  elutasította.  Ezzel  egyidejűleg  az  Alkotmány 71.  §  (1) bekezdésébe foglalt egyenlő választójog alapelvéből következő  alkotmányos követelményt határozott  meg  az  egyéni választókerületekre jutó választásra jogosultak számát,  és  az egyes      területi     választókerületenként     megszerezhető országgyűlési  képviselői mandátumok számát illetően.  Emellett hivatalból    eljárva    mulasztásos    alkotmánysértést     is megállapított amiatt, hogy az Országgyűlés „nem teremtette  meg maradéktalanul  az  Alkotmány 71.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt egyenlő   választójog   alapelvéből   következő   követelmények érvényesülését biztosító jogszabályi feltételeket”  (ABH  2005, 246.). Mindemellett az Abh. indokolása kifejezetten utal  arra, hogy  az  Alkotmánybíróság az országos egyéni választókerületek területére  vonatkozó  szabályozást  arra  irányuló   indítvány hiányában jogforrási szempontból nem vizsgálta (ABH 2005,  246, 258.). A jelen indítványok viszont éppen erre, az Abh.-ban  nem vizsgált   kérdésre  irányulnak.  Az  indítványokban  felhívott alkotmányi rendelkezések [az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. § (2)  bekezdése,  a  71. § (3) bekezdése] is  eltérnek  az  Abh. meghozatala   alapjául   szolgáló   alkotmányi   rendelkezéstől [Alkotmány  71.  §  (1)  bekezdése].  Minderre  tekintettel  az Alkotmánybíróság az indítványokat érdemben bírálta el. 2.    Az    indítványozók   szerint    az    országos    egyéni választókerületek (OEVK-k) területének meghatározása  kizárólag törvényben  történhet.  Az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdéséve1 összefüggésben  ugyanis  az Alkotmány  70.  §  (1)  bekezdésébe foglalt  választójog,  mint alapvető jog  lényeges  tartalmához tartozik,   s   ezért   csak  törvényben   lehet   szabályozni. Hivatkoztak  továbbá,  az  Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdésére, melynek értelmében az országgyűlési képviselők választásáról  a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott   törvény  rendelkezik,  s  az  OEVK-k   területének meghatározását  e  törvénybe tartozó  szabályozási  tárgykörnek tekintették. 2.1.  Az  Alkotmánybíróság a szabályozási szint kérdésével  már többször    foglalkozott.    Az    Alkotmánybíróság     korábbi határozatában rámutatott arra, hogy „az államnak  az  alapjogok biztosítására  vonatkozó kötelezettségéből  magától  értetődően következik,  hogy  az  alapvető jogokat  csak  az  Alkotmányban megengedett módon korlátozhatja. Erre vonatkozóan az  Alkotmány 8.  §  (2)  bekezdése  az irányadó, amely szerint  az  alapvető jogokra   és   kötelességekre  vonatkozó  szabályokat   törvény állapítja  meg.”  [27/2002. (VI. 28.) AB határozat,  ABH  2002, 143, 146.] Az  Alkotmánybíróság  a  64/1991. (XII.  17.)  AB  határozatban rögzített,  állandósult  gyakorlata  szerint  „nem  mindenfajta összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű szabályozást.  Valamely  alapjog tartalmának  meghatározása  és lényeges    garanciáinak   megállapítása   csakis    törvényben történhet,  törvény  kell  továbbá  az  alapjog  közvetlen   és jelentős  korlátozásához is. Közvetett  és  távoli  összefüggés esetében  azonban elegendő a rendeleti szint  is.  Ha  nem  így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.” (ABH 1993, 297, 300.)  Ennek alapján ítélhető meg, hogy a Vjt., illetve  a  Ve. felhatalmazó  rendelkezése, valamint a Vr.  alkotmányellenesnek minősül-e.  Amennyiben  pedig az adott  szabályozási  tárgykör, azaz  az  OEVK-k  területének  megállapítása  törvényi  szintre tartozik,  akkor az indítványok alapján kifejezetten  vizsgálni kell  azt  is, hogy egyszerű vagy minősített többségi  törvényi szabályozásra  van-e  szükség.  Az  Alkotmánybíróság   e   két, egymástól elválaszthatatlan kérdést egyszerre vizsgálta. 2.2.  A  kétharmados  törvényi szabályozás általános  kérdésére nézve  az  1/1999.  (II.  24.)  AB határozat  rendelkező  része alkotmányos  követelményt fogalmazott meg: „Az Alkotmánybíróság megállapítja:   valamely,  az  Alkotmány  által   meghatározott törvény   elfogadásához   megkívánt  minősített   többség   nem egyszerűen  a  törvényalkotási eljárás formai  előírása,  hanem olyan  alkotmányos  garancia,  amelynek  lényeges  tartalma  az országgyűlési  képviselők  közötti széles  körű  egyetértés.  A minősített  többség  követelménye nemcsak az  adott  alkotmányi rendelkezés   közvetlen   végrehajtásaként   kiadott    törvény megalkotására   vonatkozik,  hanem   e   törvény   módosítására (rendelkezéseinek    megváltoztatására,   kiegészítésére)    és hatályon   kívül  helyezésére  is.  Az  Alkotmány  rendelkezése alapján  minősített  többséggel  elfogadott  törvényt  egyszerű többséggel  elfogadott  törvénnyel nem lehet  módosítani,  vagy hatályon   kívül  helyezni.”  [ABH  1999,  25.;  megerősítette: 90/2007.  (XI.  14.)  AB határozat, ABH  2007,  750,  767-768.; 131/2008. (XI. 3.) AB határozat, ABH 2008, 1072, 1076.] Bár  az alkotmányos  követelmény  alapvetően a  kétharmados  többséggel elfogadott  törvény  egyszerű  többséggel  megalkotott  törvény útján  történő módosításával foglalkozik, egyértelműen rögzíti, hogy   mind   az   adott   alkotmányi   rendelkezés   közvetlen végrehajtásaként kiadott törvény megalkotása,  mind  e  törvény rendelkezéseinek megváltoztatására és kiegészítésére ugyanezt a többséget kívánja meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a kétharmados  szabályozás követelményének  érvényesítésekor  azt kell   vizsgálni,   „hogy  mi  a  kétharmados   törvény   által meghatározott szabályozási koncepció lényegi eleme”, azaz mi  a lényeges  normatartalma e szabályozásnak. [31/2001. (VII.  11.) AB  határozat,  ABH  2001, 252, 263.;  90/2007.  (XI.  14.)  AB határozat,   ABH   2007,  750,  768.]  Az  Alkotmánybíróság   a minősített többség széles körű egyetértést igénylő funkciójából adódóan   a   kétharmados  szavazatarány   szükségességének   a vizsgálata  során  ezért  azt  elemzi,  hogy  „a  széles   körű konszenzus  igénye  az adott tárgykörben mire  vonatkozott.  Ez adott  esetben megköveteli az alkotmányozó hatalom szándékának, a  kialakult  szabályozás történetiségének  az  elemzését  is.” [4/1997.  (I.  22.) AB határozat, ABH 1997, 41,  45.;  66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 402-403.; 4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57-59.; 31/2001. (VII. 11.) AB határozat,  ABH  2001,  252,  264.;  90/2007.  (XI.   14.)   AB határozat, ABH 2007, 750, 768-769.] Az  Alkotmánybíróság figyelemmel volt emellett a  4/1993.  (II. 12.)  AB  határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre és  annak  alapvető indokaira is. A határozat szerint „ahol  az Alkotmány  valamely  alapjogról szóló törvény  elfogadásához  a jelenlévő  képviselők  kétharmadának  szavazatát  írja  elő,  a minősített  többség követelménye nem az illető alapjog  bármely törvényi  szabályozására  vonatkozik,  hanem  csakis  az  adott alkotmányi  rendelkezés közvetlen végrehajtásaként  megalkotott törvényre.  Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének  és védelmének  irányát  határozza meg. Valamely  alapjogról  szóló törvényhez  minősített többség előírása nem zárja ki,  hogy  az illető  alapjog  érvényesítéséhez szükséges  részletszabályokat egyszerű többségű törvény határozza meg.” (ABH 1993, 48, 49.) Alapvető  kérdés  mindezek  után, hogy  az  OEVK-k  területének meghatározása  a  választójog „érvényesítésének  és  védelmének irányát”,    „az   adott   alkotmányi   rendelkezés   közvetlen végrehajtását” jelentő szabályozásnak minősül-e, mert ebben  az esetben   megalkotása   csakis   kétharmados   szavazataránnyal elfogadott törvényben történhet. Amennyiben a választáshoz való alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabálynak minősül ez a    szabályozás,    azt   egyszerű   többségű    törvény    is meghatározhatja.  Ha  a  választókerületek  lehatárolása   csak közvetett és távoli összefüggésben áll a választójoggal,  akkor elegendő a rendeleti szint is. 3.  Az Alkotmánybíróság határozataiban rámutatott arra, hogy az Alkotmány   a   választási  alapelveken  kívül  nem   tartalmaz rendelkezéseket  a választójog gyakorlásának módjára  nézve,  s így  az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik  a választási   rendszer,   a  választási   eljárás   szabályainak megállapítása során. [63/B/1995. AB határozat, ABH  1996,  509, 513.;  31/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 210, 212-213.] A  törvényhozó  tehát szabadon határozza meg a választókerületi beosztást,  a  jelöltállítás, a szavazás és  a  mandátumszerzés rendjét. Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban — a választójogra, azon  belül elsősorban   a  választójog  egyenlőségére  vonatkozó   korábbi gyakorlatát  összefoglalva — megállapította, hogy az  Alkotmány 71.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt egyenlő  választójog  elvéből fakadó alkotmányossági követelmények érvényesülését „jelentősen befolyásolja   a   törvényhozó  által  létrehozott   választási rendszer”. (ABH 2005, 246, 249.) Az Alkotmánybíróság  tehát  az Abh.-ban  az  Alkotmány alapján arra a következtetésre  jutott, hogy a választási rendszert a törvényhozónak kell szabályoznia, törvényben kell intézményesítenie. Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban kiemelte, hogy  a  Vjt.-nek  a megyékben  és a fővárosban az egyéni választókerületek  számát, illetve    a   területi   választókerületenként   megszerezhető mandátumok  számát megállapító 2. számú melléklete, valamint  a Vr.-nek  az  egyéni és területi választókerületeket meghatározó melléklete  „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésének végrehajtására szolgáló rendelkezések”. (Abh., ABH 2005, 246, 254.).  Az  Abh. emellett  azt  is  rögzítette, hogy ,,[a]z egyenlő  választójog elvének érvényesülése függ a Vjt. 2. számú mellékletének  és  a Vr. mellékletének tartalmától.” (ABH 2005, 246, 254.) Ezen   túlmenően   az   Abh.   a   mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása kapcsán felsorolta  azokat  a tárgyköröket,   amelyeket  a  választási   rendszer   részeként kétharmados  törvényben  kell szabályozni.  Ennek  elmulasztása ugyanis  „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésében rögzített egyenlő választójog  alapelve  és  azon  belül  a  szavazatok   súlyára vonatkozó alkotmányossági követelmények sérelmével” jár együtt. (ABH  2005,  246, 259.) Az Abh. szerint a jogalkotói  mulasztás alapvetően    a    következő   tárgykörökre    nézve    okozott alkotmányellenességet:    a    választókerületek    területének megállapításánál    és   módosításánál   irányadó    szempontok meghatározása; a választókerületek nagysága közötti megengedett eltérés   mértékének  rögzítése;  az  egyéni  választókerületek területének és a területi listákhoz tartozó mandátumok számának időszakos   felülvizsgálatát  végző  intézmény  kijelölése;   a felülvizsgálat idejének, rendjének és eljárásának szabályozása; a felülvizsgálat során a kiegyensúlyozottság és elfogulatlanság követelményeit  biztosító  törvényi  garanciák  előírása.  (ABH 2005, 246, 257-258.) Ezek azok a tárgykörök, amelyeket az  Abh. alapján  az  Országgyűlésnek már 2007. június 30-ig kétharmados törvényben kellett volna szabályoznia. Az   Abh.-ban   foglaltakból   következik,   hogy   az   egyéni választókerületek   területének   megállapítása,   a   területi választókerületekben megszerezhető mandátumok  száma,  valamint az   egyes  választókerületekre  jutó  választópolgárok   száma közvetlen  összefüggésben  van a választójog  érvényesülésével, ezen  belül az egyenlő választójog alapelvével. Az Abh. szerint ugyanis:  „Az  egyéni választókerületek megyénkénti  megoszlása (Vjt.  2.  számú  melléklete)  és  az  egyes  választókerületek területének körülírása (Vr. melléklete) alapvetően befolyásolja az  egyéni  jelöltekre leadható szavazatok súlyát.  A  területi választókerületekben   megszerezhető   mandátumok   megyénkénti elosztása  (Vjt.  2. számú melléklete) pedig a területi  listás szavazatok   súlyát   határozza   meg.   Emiatt   a    hatályos szabályozásban  alapvetően a vizsgált  két  mellékleten  múlik, hogy  teljesül-e az Alkotmánybíróság által (...) kifejtett  két alkotmányossági  követelmény: az egyéni választókerületekben  a választásra  jogosultak száma a lehető legkisebb  mértékben  és csak  megfelelő  alkotmányos indokkal térhet el  egymástól;  az egyes      területi     választókerületenként     megszerezhető országgyűlési képviselői mandátumok számának szorosan igazodnia kell  a választásra jogosultak számához.” (Abh., ABH 2005, 246, 254.) A  fentieket figyelembe véve a választójog érvényesülésével,  s ezen   belül   az   egyenlő   választójog   elvével   közvetlen összefüggésben  azok,  a jelenleg az Országgyűlés  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmánysértése  miatt  még  meg  nem  alkotott alapvető  elvek,  szabályok  és  garanciák  állnak,  melyek   a választókerületek kialakításának és módosításának a  választási rendszer lényegéhez tartozó kereteit adják. Az Alkotmánybíróság az  Abh.-ban  e szabályokra nézve állapított meg mulasztást,  s ezek — kétharmados törvényi szintű — megalkotására kötelezte  a törvényalkotót.  A  konkrét  egyéni  választókerületi   határok rögzítése  ezekhez  a  garanciális jellegű  (jelenleg  hiányzó) kétharmados  törvényi  szabályokhoz,  illetve  az  Alkotmányban foglaltakhoz  képest  végrehajtó  jellegű  szabálynak  minősül, összefüggésük  a választójoggal és a választási  rendszerrel  a garanciális  szabályokon  keresztül  érvényesül.  Ezért   —   a kétharmados   törvényben  szabályozott  garanciák   megalkotása esetén    —   a   konkrét   egyéni   választókerületi   határok rögzítéséhez, — amennyiben ez jogszabályi formában történik  —, elegendő   az  egyszerű  többséggel  elfogadott  törvény.   Így egyszerre    biztosítható    a    választójog    egyenlőségének érvényesülése, valamint a szabályozás rugalmassága,  melyet  az Alkotmánybíróság  a  választókerületek kialakításánál  lényeges szempontnak minősített (Abh., ABH 2005, 246, 258.). 4. Mivel az egyes választókerületek területének körülírása (Vr. melléklete)  az  egyéni jelöltekre leadható szavazatok  súlyára gyakorolt  meghatározó befolyásán keresztül,  az  alapvető  jog tartalmára is kiható összefüggésben áll a választójoggal, ezért az  erre  vonatkozó  szabályozásra nem  elegendő  a  végrehajtó hatalom  által kibocsátott rendeleti szint. Ez a szabályozás  a fentiekben   részletezett  indokok  szerint  nem   vonható   az Alkotmánybíróság  által a 64/1991. (XII. 17.)  AB  határozatban rögzített  és  azóta  állandóan követett  álláspontja  szerinti kivétel  fogalmi  körébe.  Az Alkotmány  71.  §  (3)  bekezdése alapján  ugyanis  a vizsgált kérdéskör az előzőekben  kifejtett tartalmú,  a  jelenlévő országgyűlési képviselők  kétharmadának szavazatával  elfogadott törvény kereteihez kötött szabályozási tárgykört képez. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vr.- ben    foglaltak   az   Alkotmány   alapvető   jogok   törvényi szabályozását rögzítő 8. § (2) bekezdésébe, illetve a 71. § (3) bekezdésébe ütköznek, ezért alkotmányellenesek. Az   Alkotmánybíróság   nemcsak  a  Vr.   alkotmányellenességét állapította meg, hanem a rendeleti szabályozásra felhatalmazást adó Vjt. 50. § (2) bekezdését és a Ve. 152. §-át is. E törvényi rendelkezések  ugyanis  az Alkotmányban  foglalt  alapvető  jog tartalmának     rendeleti    szintű    szabályozására     adnak felhatalmazást,  mely  ellentétes  az  Alkotmány   8.   §   (2) bekezdésében foglaltakkal. Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:   Abtv.)   42.  §   (1)   bekezdése   alapján   a megsemmisített  jogszabályi rendelkezések  az  Alkotmánybíróság határozata közzétételének napján vesztik hatályukat.  Az  Abtv. 43.  §  (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság határozatában megsemmisített  jogszabályt,  az  erről  szóló  határozatnak  a hivatalos   lapban   való  közzététele   napjától   nem   lehet alkalmazni. Az  Abtv. előírásai alapján az Alkotmánybíróság a Ve. és a Vjt. felhatalmazó  rendelkezéseit a határozat  kihirdetése  napjával semmisítette  meg.  Az  Abtv.  43.  §  (4)  bekezdése   szerint ugyanakkor   az   Alkotmánybíróság  az   előzőekben   rögzített időponttól  eltérően  is  meghatározhatja  az  alkotmányellenes jogszabály  hatályon kívül helyezését, ha ezt  a  jogbiztonság, vagy   az   eljárást  kezdeményező  különösen   fontos   érdeke indokolja.   Arra   tekintettel,  hogy   az   OEVK-k   területi lehatárolását tartalmazó törvény megalkotása az Országgyűlésben hosszabb  időt vehet igénybe, az Alkotmánybíróság a  Vr.-t  pro futuro, 2011. december 31-i hatállyal semmisítette meg. 5.  Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az alkotmányjogi panaszt vizsgálta. 5.1.  Az  Abtv.  48.  § (1) bekezdése szerint  az  Alkotmányban biztosított  jogainak megsértése miatt alkotmányjogi  panasszal fordulhat  az  Alkotmánybírósághoz az, akinek a  jogsérelme  az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és  egyéb  jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más  jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az  Abtv. 48.  §  (2)  bekezdése  értelmében az alkotmányjogi  panaszt  a jogerős  határozat kézbesítésétől számított hatvan napon  belül lehet írásban benyújtani. Az   Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  alkotmányjogi panasszal   támadott   jogerős  végzést  2009.   január   23-án kézbesítették az indítványozónak. Az alkotmányjogi panasz pedig 2009.  január  29-én  érkezett az  Alkotmánybíróságra.  Így  az alkotmányjogi panasz határidőben benyújtottnak tekintendő. 5.2.   Amennyiben  az  Alkotmánybíróság  alkotmányjogi   panasz hatáskörben    jár    el,    s   az   alkalmazott    jogszabály alkotmányellenességét   megállapítja,   akkor   a    jogszabály alkotmányellenességéből eredő jogkövetkezmény levonásán túl  az Abtv.  48.  §-a, illetve 43. § (4) bekezdése szerint lehetősége van    az   indítványozó   ügyében   az   alkalmazási   tilalom elrendelésére. Az  Abtv.  alapján  tehát az Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panasz    keretében    kizárólag   azokat   a    jogszabályokat vizsgálhatja,   amelyeknek  a  jogerős   határozatban   történő alkalmazása  során  az indítványozó által  állított  jogsérelem bekövetkezett [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH  2006,  697,  703.]. Az alkotmányjogi  panasz  jogorvoslati jellegéből   következően   pedig   az   Alkotmánybíróságnak   a jogszabály alkotmányellenessége mellett azt is vizsgálnia kell, hogy   az   alkalmazási   tilalom   kimondása   az   alapügyben eredményezhet-e   tényleges  eljárásjogi  következményeket,   s eredményezheti-e    az   állítólagos   jogsérelem    orvoslását (898/D/1999.   AB  végzés,  ABH  2007,  2640.;  72/B/2004.   AB határozat, ABH 2007, 1567, 1581.). A  jelen  ügyben  az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az alkotmányjogi  panasszal  támadott jogszabályi  rendelkezéseket egy  olyan jogerős bírósági határozatban alkalmazták,  amely  a 2006-2010-es  parlamenti ciklus ideje  alatt  kitűzött  időközi országgyűlési  választást érintően a  választási  szerveknek  a szavazókörök   kialakításával  és   a   választási   névjegyzék lezárásával   kapcsolatos  döntését   vizsgálta   felül.   Erre tekintettel    az    alkalmazási   tilalom   elrendelése    már nyilvánvalóan  nem  lenne hatással a jogerősen  lezárt  konkrét ügyre,  hiszen  az  alkotmányellenes jogszabály  alkalmazásának kizárásától  sem  várható, hogy a korábbi parlamenti  ciklusban megtartott   időközi   országgyűlési  választásra   vonatkozóan megváltozzon  a szavazókörök kialakítása, s ezáltal  orvosolják az indítványozó állítólagos jogsérelmét. Az  Alkotmánybíróság attól függően dönt az alkotmányjogi panasz tárgyában,  hogy  az  Abtv.  43. §  (4)  bekezdése  alapján  az indítványozónak   különösen  fontos   érdeke   indokolja-e   az alkalmazási  tilalom kimondását. A jelen ügyben megállapítható, hogy az érintettek különösen fontos érdeke már nem indokolja az alkotmányellenes  rendelkezés konkrét ügyben  való  alkalmazási tilalmának     kimondását.    Ezért     az     Alkotmánybíróság megállapította,  hogy az alkotmányjogi panasz keretében  a  Ve. 152.  §-ának  és  a Vr. alkotmányossági vizsgálata  okafogyottá vált.  Erre  figyelemmel az Alkotmánybíróság  az  alkotmányjogi panasz  tekintetében az eljárást az Ügyrend  31.  §  e)  pontja alapján megszüntette. A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án nyugszik.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke                                          Dr. Balogh Elemér          Dr. Bihari Mihály          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Bragyova András         Dr. Holló András          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Kiss László             Dr. Kovács Péter          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                          Dr. Lenkovics Barnabás      Dr. Lévay Miklós          alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                                        Dr. Stumpf István                      előadó alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Constituencies
Number of the Decision: .	193/2010. (XII. 8.)
Date of the decision: .	12/06/2010
Summary: The formation of constituencies is closely linked to the realisation of the right to vote. Therefore statutory regulation is necessary to demarcate the specific voting districts and define the authoritative standpoints relating to changes to constituency boundaries.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2010-3-008
.