Hungarian

Ügyszám: .	867/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Bagi István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 867/B/1997. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2003/996 .

A döntés kelte: Budapest, 12/09/2003 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos    vizsgálatára   és   mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség   megszüntetésére  irányuló   indítványok tárgyában meghozta a következő                         határozatot: 1) Az Alkotmánybíróság a)  a  társadalombiztosítás ellátásaira és  a  magánnyugdíjra jogosultakról,  valamint e szolgáltatások  fedezetéről  szóló 1997.  évi LXXX. törvény 2. § (4) bekezdése, 4. §  m)  és  n) pontja, 19. § (2) bekezdésének b) pontja; b)  a  magánnyugdíjról  és  a magánnyugdíjpénztárakról  szóló 1997.  évi  LXXXII.  törvény 27. § (2)  bekezdése,  29.  §-a, valamint ezen törvény egésze; c)  a  társadalombiztosítási nyugellátásról szóló  1997.  évi LXXXI.  törvény  7.  § (3) bekezdése,  11/A.  §  (1)  és  (2) bekezdése,  41. § (1) bekezdése, 47. § (1) bekezdése,  55.  § (1) bekezdése, 55. § (3) bekezdésének b) pontja;   d) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 40. § (4) bekezdése; e) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993.  évi  III. törvény 32/B. § (1) bekezdésének b)  pontja, 37/A.  §  (2)  bekezdésében  az „és  vagyona  sem  neki,  sem családjának    nincs.”   mondatrész   alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat elutasítja. 2)    Az   Alkotmánybíróság   a   magánnyugdíjakról   és    a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi  LXXXII.  törvénnyel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja. 3) Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló     1997.     évi     LXXXI.    törvény     39.     §-a alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.                           Indokolás                                                            I. Az Alkotmánybíróságtól két indítványozó kérte társadalombiztosítási, valamint szociális tárgyú törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. 1)  Az  egyik indítványozó a társadalombiztosítás ellátásaira és  a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről  szóló 1997. évi LXXX. törvény  (a  továbbiakban: Tbj.)  2. § (4) bekezdését, 4. § m) és n) pontját, 19. §  (2) bekezdésének  b)  pontját,  valamint  a  magánnyugdíjról   és magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII.  törvény  (a továbbiakban: Mpt.) egészét azért támadta, mert  a  Tbj.  itt felsorolt  szakaszai és az Mpt. együttesen azt eredményezték, hogy  a  42  évesnél fiatalabb pályakezdők  kötelesek  magán- nyugdíjpénztárba belépni és ott tagdíjat fizetni,  ugyanakkor csökken      velük     szemben     a     társadalombiztosítás kockázatvállalása.   Ez   a   nyugdíjrendszer   –   elégséges kiegészítő  szociális védőháló nélkül – a jobb munkaerő-piaci helyzetű    biztosítottakat   részesíti   előnyben   öregségi nyugdíjba  kerülésük után, ily módon növeli a gyermekvállalás szociális  kockázatát a kevésbé tehetős  csoportok  esetében, véli  az  indítványozó.  Álláspontja  szerint  a  hivatkozott rendelkezések  sértik  az  Alkotmány  70/E.  §-ában  szereplő szociális   biztonsághoz  való  jogot  és   ellentétesek   az Alkotmány   2.   §   (1)  bekezdésébe  foglalt   jogállamiság követelményével. Egy másik indítványozó az Alkotmány 70/E. §- ára hivatkozva megsemmisíteni kérte a Tbj. 4. § m) pontját és az  Mpt.  egészét.  Véleménye szerint a 42 évesnél  fiatalabb pályakezdők  kötelező magán-nyugdíjpénztári tagsága  sérti  a nyugdíjasok   szociális  biztonságát.  A  pénztártaggá   vált dolgozók     jövedelme    után    befizetett    járulék     a Nyugdíjbiztosítási  Alap  helyett a magán-nyugdíjpénztárakhoz kerül,  a  központi  költségvetés  évente  növekvő  összegben kényszerül   az   alap   veszteségét  pótolni.   A   központi költségvetés    teherbíró   képességét   számtalan    tényező befolyásolja,   ezáltal  bizonytalanná  válik   a   nyugdíjak kifizetésére  felhasználható összeg nagysága. A  költségvetés az   adókból  a  Nyugdíjbiztosítási  Alap  hiányát   pótolja, ahelyett, hogy a járulékokból a nyugdíjak összegét emelné. Az indítványozók egyike támadta az Mpt.-t egyes részeiben is. Az  Mpt.  29. § (1) bekezdése alapján a pénztártag  a  halála esetére a nyugdíjszolgáltatásra vonatkozóan kedvezményezettet jelölhet  meg és ezzel megváltoztathatja a törvényes  öröklés rendjét. Sérelmezi az indítványozó azt is, hogy sem  az  Mpt. 27.  §  (2)  bekezdése, sem a 29. §-a nem teszi  lehetővé  az aktív korban elhalálozott pénztártag kiskorú örökösei részére életjáradék   folyósítását   nagykorúságuk   eléréséig.    Az indítványozó  álláspontja  szerint a  támadott  rendelkezések sértik   az   Alkotmány  70/E.  §-ában   szereplő   szociális biztonsághoz  való jogot, és ellentétesek az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság követelményével. 2)    Az   egyik   indítványozó   megsemmisíteni   kérte    a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.  évi  LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 7. § (3) bekezdését, amely  az vregségi  résznyugdíjra,  valamint  a  11/A.  §  (1)  és  (2) bekezdését  [az indítvány benyújtásakor 9. § (3) bekezdését], amely  a  csökkentett összegű előrehozott öregségi  nyugdíjra jogosultságot   szabályozza.  Sérelmezi,  hogy   a   Tny.   a nyugdíjjogosultsághoz  előírt  szolgálati  idő   számításakor legfeljebb három gyermek után járó szolgálati idő beszámítást enged meg annál a nőnél, aki gyermeket szült, illetve a saját háztartásában  tíz  éven  át  nevelt.  A  Tny.  39.   §-a   a minimálbérnél   alacsonyabb  kereset  után   nyugdíjjárulékot fizetők   esetében  a  biztosítási  időnek  csak  az  arányos időtartamát  rendeli el szolgálati időként figyelembe  venni. Az  indítványozó  szerint  a  szolgálati  idő  kiszámításánál figyelembe  vett évek esetében a gyermekszámnál magasabb,  de legalább  lineáris beszámításnak volna helye. A minimálbérnél alacsonyabb  jövedelem után járulékot fizetők esetében  pedig előállhat olyan élethelyzet, ami azt eredményezheti,  hogy  a járulékot  fizető  nyugdíjra nem, csupán szociális  ellátásra lesz  jogosult. Az indítványozó álláspontja az, hogy  a  Tny. hivatkozott   rendelkezései   sértik   az   Alkotmánynak    a diszkriminációt tilalmazó 70/A. § (1) bekezdését, valamint  a 70/E.  §-át.  A  Tny. 41. § (1) bekezdésének a)  pontjában  a felsőfokú   oktatási  intézmény  nappali  tagozatán   tanulók tanulmányi idejének nyugdíjszerző szolgálati időként az 1998. január  1-je  előtti  időszakra  szóló  figyelembevételét  az indítványozó  azért  sérelmezi, mert  álláspontja  szerint  a hallgatók  a  tanulmányaikat abban bízva  kezdték  meg,  hogy azoknak teljes időtartama nyugdíjszerző időnek fog számítani. Az  indítvány  kifejti,  hogy sérti az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében   foglalt  jogállamiság   követelményét   az   a rendelkezés,  amely a felsőfokú oktatásban nappali  tagozaton tanulók   esetében   ezen   idő   szolgálati   időként   való beszámítását   a   fenti  dátumot  követően  szolgálati   idő vásárlásához  köti. Az indítványozó ellentétesnek  tartja  az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésével, hogy a Tny. 41.  § (1)  bekezdésének  b) pontja a nappali tagozatos  tanulmányok idejét  a  rokkantsági  nyugdíjra  jogosultság  szempontjából ugyan   időhatárra  tekintet  nélkül,  de  csak  a  képesítés megszerzéséhez   szükséges  időtartamban  engedi   figyelembe venni.  A  Tny.  47.  §  (1) bekezdését  az  indítványozó  az ideiglenes  özvegyi nyugdíj folyósításának  időtartama  miatt sérelmezi.   Álláspontja  szerint   az   ideiglenes   özvegyi nyugdíjat  rászorultságtól függően, a 47. § (1)  bekezdésében megállapítottnál hosszabb időtartamban indokolt  folyósítani. A rendelkezés ellentétes az Alkotmány 15. §-ával, 17. §-ával, 66.  § (2) bekezdésével, 67. § (1) és (2) bekezdésével, végül a  70/E.  §-ával. Az Alkotmány 67. §-a azzal sérül,  hogy  az özvegy  a  gyermekének  adandó nevelést  az  ehhez  szükséges anyagi   eszközök   híján   nem   tudja   megválasztani.   Az indítványozó  támadta  a Tny. 55. § (1) bekezdését,  valamint (3) bekezdésének b) pontját, mivel e rendelkezések szerint az árvaellátás a tanulmányait folytató gyermek részére (kivéve a megrokkant   gyermeket)  legfeljebb  huszonötödik  életévének betöltéséig  jár.  Az  indítványozó  szerint  a  huszonötödik életévük   után  tanuló  gyermekekre  nézve  e  rendelkezések ellentétesek    az    Alkotmány    16.    §-ával,     továbbá diszkriminatívak, az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésébe ütközőek. 3)  Az  indítványozók egyike megsemmisíteni kérte a  kötelező egészségbiztosítás  ellátásairól  szóló  1997.  évi  LXXXIII. törvény  (a továbbiakban: Ebtv.) 40. § (4) bekezdését,  mivel az   terhességi-gyermekágyi  segélyt  biztosít  a   csecsemőt örökbefogadási  szándékkal nevelésbe vevő nőnek  a  nevelésbe vétel    napjától   a   szülési   szabadság   még   hátralévő időtartamára. Az anyja által elhagyott csecsemőt gondozó apa, egyéb rokon számára azonban ezt a kedvezményt nem biztosítja. A  kifogásolt szabályozás ellentétes az Alkotmány 66.  §  (1) bekezdésével,  67.  § (1) és (2) bekezdésével,  70/A.  §  (3) bekezdésével. 4)  Támadta az egyik indítványozó a szociális igazgatásról és szociális  ellátásokról  szóló  1993.  évi  III.  törvény  (a továbbiakban: Szt.) – 1998. január 1-jét követően hatályos  – 32/B.  §  (1)  bekezdésének b) pontját, amely  az  időskorúak járadékának  folyósítási feltételeit szabályozza. Álláspontja szerint az Alkotmány 15. §-át, 17. §-át, 70/A. § (1)  és  (3) bekezdését,   valamint  70/E.  §-át   sérti   a   hivatkozott rendelkezés,  mivel annak alapján a járadékot a  házasságban, élettársi   kapcsolatban  élő  személy  számára  akkor   kell folyósítani,  ha  jövedelme  az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb  összegének 80 %-át nem éri el, míg az  egyedülálló számára  a  járadék már akkor is folyósítandó, ha a jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95 %-ánál alacsonyabb. Az Szt. – 1998. január 1-jét követően hatályos – 37/A.  §  (2) bekezdését az indítványozó szintén az Alkotmány felsorolt  rendelkezéseibe ütközőnek tartja. A  37/A.  §  (2) bekezdés alapján rendszeres szociális segélyt állapít  meg  a települési    önkormányzat   a   rászorulónak   meghatározott feltételek  esetén. E feltételek egyike,  hogy  a  rendszeres szociális  segélyben részesülőnek, illetve családjának  nincs vagyona.   Az   indítványozó  a  vagyontalanságra   vonatkozó feltétel megállapítását támadja és kéri megsemmisíteni. 5)  Az  egyik  indítványozó arra hivatkozott,  hogy  a  Tbj., valamint  az Mpt. felsorolt szakaszai, az Mpt. egésze,  és  a Tny.  41.  §  (1)  bekezdése azért is alkotmányellenes,  mert sérti  a  jogalkotásról  szóló  1987.  évi  XI.  törvény   (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdését. 6)  Az  Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és  egy eljárásban bírálta el. Eljárása   során  az  Alkotmánybíróság  észlelte,   hogy   az indítványok   benyújtása  óta  eltelt  idő   alatt   több   – indítvánnyal támadott – törvényi rendelkezés megváltozott.  A jogszabály-   módosítások  azonban   az   indítványok   által felvetett   problémákat   lényegében   nem   érintették.   Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a támadott  norma hatályon kívül helyezése esetén az indítványban megjelölt, de hatályon kívül helyezett norma helyett az annak helyébe  lépő új  jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg, ha az  új jogszabály is tartalmazza a korábbinak az indítványozó  által támadott  rendelkezését. Az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  jelen esetben a módosított jogszabályi rendelkezések  a támadott  normáknak  megfelelő rendelkezéseket  tartalmaznak, ezért   az  elbíráláskor  hatályos  szabályozás  tekintetében folytatta   le   az   érdemi   alkotmányossági   vizsgálatot. [137/B/1991.  AB határozat, ABH 1992, 456, 457.;  138/B/1992. AB  határozat, ABH 1992, 579, 581.; 822/B/1998. AB határozat, ABH 2002, 861, 862.; 25/2003. (V.21.) AB határozat, ABK 2003. május 320, 327.] Az  Alkotmánybíróság az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter,  a  pénzügyminiszter és a Miniszterelnöki  Hivatal politikai    államtitkára   véleményét    az    indítványokra vonatkozóan beszerezte.                              II. 1)   Az   Alkotmánynak  az  indítványozók   által   felhívott rendelkezései: „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „15.  §  A  Magyar Köztársaság védi a házasság  és  a  család intézményét.” „16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az ifjúság érdekeit.” „17.   §  A  Magyar  Köztársaság  a  rászorulókról  kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.” „66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát   minden   polgári  és   politikai,   valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében. (2)  A  Magyar Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt  és  után  külön  rendelkezések szerint  támogatást  és védelmet kell nyújtani.” „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.” „70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (…) (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” „70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk  van a  szociális  biztonsághoz;  öregség,  betegség,  rokkantság, özvegység,   árvaság   és  önhibájukon  kívül   bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges  ellátásra jogosultak. (2)   A  Magyar  Köztársaság  az  ellátáshoz  való  jogot   a társadalombiztosítás   útján  és  a   szociális   intézmények rendszerével valósítja meg.” 2)  A  Tbj-nek  az  indítványozók által  megsemmisíteni  kért rendelkezései. „2.  §  (4)  A  társadalombiztosítási rendszerhez  kapcsolódó magánnyugdíj   keretében   járó   ellátások   fedezetére    a biztosítottak – törvényben meghatározott mértékű  –  tagdíjat fizetnek. A  Tbj.  4.  §  m) és n) pontjának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „4. § E törvény alkalmazásában: (…) m) A magánnyugdíjpénztár tagja: 1. a tagságra kötelezett (pályakezdő), és 2.  a  magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes  döntéssel  csatlakozó személy. n)   Tagságra   kötelezett  (pályakezdő):  az  a  természetes személy,  aki első ízben 1998. június 30-át követően  létesít az 5. §-ban meghatározott jogviszonyt, és ebben az időpontban még  nem  töltötte  be  a 42. életévét azzal,  hogy  a  Munka Törvénykönyvéről  szóló 1992. évi XXII.  törvény  72.  §  (4) bekezdés b) pontja szerinti munkaviszony létesítése esetén az érintett eldöntheti, hogy pályakezdőnek minősüljön-e. (…)” A  Tbj.  4. § m) és n) pontjának az adókról, járulékokról  és egyéb    költségvetési   befizetésekről    szóló    törvények módosításáról  szóló 2002. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Tvm1.)  189.  § (3) bekezdésével megállapított, az  indítvány elbírálásakor hatályos szövege: „4. § E törvény alkalmazásában: (…) m) A magánnyugdíjpénztár tagja: 1. a tagságra kötelezett pályakezdő, 2.  a  magánnyugdíjpénztárhoz önkéntes  döntéssel  csatlakozó személy. n) Tagságra kötelezett pályakezdő: 1. a természetes személy, aki első ízben 1998. július 1-je és 2001.  december 31. között hatályos rendelkezések  értelmében tagságra kötelezett pályakezdőnek minősült, 2. a természetes személy, aki első ízben 2002. december 31-ét követően  létesít  az 5. §-ban meghatározott  jogviszonyt  és ebben  az  időpontban még nem töltötte be a 42. életévét.  Az alap-    és    középfokú   nevelési-oktatási,   valamint    a felsőoktatási intézményben nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató a tanulói,  hallgatói jogviszonyát  követően  első  ízben  létesített   biztosítási jogviszonya tekintetében minősül pályakezdőnek, 3.  a  Magyar  Köztársaság területén  lakóhellyel  rendelkező természetes   személy,   aki  tankötelezettsége   megszűnését követően  az  5. § szerinti biztosítási jogviszony  hiányában 2002.  december  31-ét  követően  első  ízben  a  34.  §  (1) bekezdése    szerinti   megállapodás   megkötésével    szerez társadalombiztosítási  nyugellátásra   jogosultságot   és   a megállapodás  megkötése időpontjában még nem t(öltötte  be  a 42. életévét. (…)” A   Tbj.  19.  §  (2)  bekezdés  b)  pontjának  az  indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „19.  §  (2)  A  biztosított  által fizetendő  nyugdíjjárulék mértéke (…) b) a magánnyugdíjpénztár tagja esetében 1 százalék.”   A   Tbj.   19.  §  (2)  bekezdésének  a  Tvm1.  193.   §-ával megállapított, az indítvány elbírálásakor hatályos szövege: „19.  §  (2)  A  biztosított  által fizetendő  nyugdíjjárulék mértéke (…) b)  a  magánnyugdíjpénztár  tagja esetében  2003.  évben  1,5 százalék, 2004. évben 0,5 százalék.” 3) Az Mpt-nek az indítványokban felhívott rendelkezései: „27. § (2) A járadékszolgáltatás (szolgáltatási típus) lehet: a)  a  tag  számára  élete végéig havonta  előre  folyósított járadék (életjáradék), b) olyan életjáradék, amelyet a pénztár a nyugdíjszolgáltatás megkezdésének  időpontjától  számított,  előre  meghatározott időtartam  (határozott időtartam) lejártáig a  pénztártagnak, illetve  kedvezményezettjének (örökösének),  a  meghatározott időtartam  lejárata után a pénztártag élete  végéig  folyósít (elején határozott időtartamos életjáradék), c)  olyan életjáradék, amelyet a pénztár a pénztártag részére élethosszig     folyósít,    majd    annak    halála     után kedvezményezettje    részére    a    pénztár    szolgáltatási szabályzatában  előre  meghatározott  időtartam   (határozott időtartam)  lejártáig folyósít (végén határozott  időtartamos életjáradék), d)  kettő vagy több életre szóló életjáradék: a pénztártag és kedvezményezettje(i)    részére   járó   nyugdíjszolgáltatás, amelyet  addig folyósítanak, ameddig legalább egyikük életben van.” Az  Mpt.  29.  §-ának  az  indítvány  benyújtásakor  hatályos szövege: „29.  §  (1)  A pénztártag halála esetére egyéni  számlájára, illetve  nyugdíjszolgáltatásra vonatkozóan  kedvezményezettet jelölhet.  Ha  a  tag  kedvezményezettet  nem  jelöl,  a  tag természetes      személy     törvényes     örökösét      kell kedvezményezettnek  tekinteni.  Örökös  hiányában  az  egyéni számlán levő összeg az Alapra száll át. (2) A tag felhalmozási időszakban bekövetkező halála esetén a kedvezményezett  választhat, hogy  az  egyéni  számlán  ráeső részt a) egy összegben felveszi, b) a tagsági viszony folytatása mellett a pénztárban hagyja, c) más pénztárba viszi át. (3)  A  tagsági viszony folytatása a felhalmozási  időszakban akkor  választható, ha a pénztár SzMSz-e ezt lehetővé  teszi, és   a   kedvezményezett  más  pénztárban  fennálló   tagsági viszonyát megszünteti, vagy számlatulajdonos marad. (4)  Egyösszegű szolgáltatásra kedvezményezett  a  28.  §  b) pontjában   meghatározott   esetben   a   nyugdíjszolgáltatás megkezdése előtt jelölhető.” Az  Mpt. 29. §-ának több alkalommal, legutóbb a Tvm1. 277. §- ával  és  325.  § (3) bekezdésével módosított,  az  indítvány elbírálásakor hatályban lévő szövege: „29.  §  (1)  A pénztártag halála esetére egyéni  számlájára, illetve  nyugdíjszolgáltatásra vonatkozóan  kedvezményezettet jelölhet.  Ha  a  tag  kedvezményezettet  nem  jelöl,  a  tag természetes      személy     törvényes     örökösét      kell kedvezményezettnek  tekinteni.  Örökös  hiányában  az  egyéni számlán levő összeg az Alapra száll át. (2) A tag felhalmozási időszakban bekövetkező halála esetén a kedvezményezett  választhat, hogy  az  egyéni  számlán  ráeső részt a) egy összegben felveszi, b)  a  Tny.  szerinti hozzátartozói nyugellátás megállapítása esetén átutaltatja a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, c) d) más pénztárba viszi át. (3)-(4) (5)  A  (2)  bekezdés  b) pontjában meghatározott  esetben  a hozzátartozói  nyugellátás  összegének  a  Tny.  12.  §   (6) bekezdésének   alkalmazásával  történő   megállapításáról   a nyugdíjbiztosítási szerv értesíti a magánnyugdíjpénztárat.  A pénztár az értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül köteles  átutalni a Tny. 44/C. §-ában megjelölt hozzátartozó, mint  kedvezményezett jogszerű – az elhalt pénztártag  egyéni számláján  alapuló  –  követelésének  megfelelő  összeget   a Nyugdíjbiztosítási Alapba. (6)   Az  örökös,  illetve  kedvezményezett  részére  történő haláleseti kifizetés illetékmentes.” 4) A Tny-nek az indítványozó által támadott rendelkezései: „7. § (3) Öregségi résznyugdíjra jogosult az a nő, illetve az a  férfi,  aki húsz évnél kevesebb szolgálati időt  szerzett, azonban a)  az  ötvenötödik,  illetve  a  hatvanadik  életévét  1990. december  31-ét  követően  és 1993. július  1-jét  megelőzően töltötte be, és eddig az időpontig legalább tízévi szolgálati időt szerzett, valamint az, aki b)  a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 1993. június 30- át  követően és 2009. január 1-jét megelőzően eléri  (elérte) és  eddig  az  időpontig legalább tizenöt év szolgálati  időt szerez (szerzett).”   A  Tny.  9.  §  (3)  bekezdésének az indítvány  benyújtásakor hatályos szövege: „9.  §  (3)  Az  (1) bekezdésben és a 11. §-ban meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál,  ha  abból legfeljebb  három év hiányzik, a hiányzó szolgálati  időt  az 1947.  január  1-je előtt született nőnél  el  kell  ismerni, amennyiben gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz  éven  át  nevelt.  Ily módon gyermekenként  egy  év,  de legfeljebb három év pótolható. E rendelkezést kell alkalmazni a  (2) bekezdésben említett 1940. január 1-je előtt született férfire is.” A Tny 9. § (3) bekezdését az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról  szóló  2003.  évi  IV.  törvény  84.   §   (1) bekezdésének  ca) alpontja 2003. február 15  -  től  hatályon kívül  helyezte,  a Tny.-t az új 11/A §-sal kiegészítette.  A Tny.   11/A.   §   (1)  és  (2)  bekezdésének  az   indítvány elbírálásakor hatályos szövege: „11/A.  § (1) A 9. § (1)-(2) bekezdésben, illetőleg a  10.  § (1)    bekezdésében   meghatározott   jogosultsághoz   előírt szolgálati idő számításánál a) gyermekenként egy évet, b)    tartósan   beteg,   illetve   fogyatékosnak    minősülő gyermekenként másfél évet szolgálati  időként kell elismerni annál  a  személynél,  aki gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább  tíz  éven át nevelt. (2)  Az (1) bekezdés a) pontja szerinti kedvezmény legfeljebb három gyermek után vehető igénybe.” „39.  §  Ha  a  biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó   jogviszonya  keretében  –  ide  nem  értve   a   Munka Törvénykönyve   értelmében   teljes,   illetőleg   az   adott munkakörre  irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat  –  elért  nyugdíjjárulék-alapot   képező keresete,   jövedelme  a  külön  jogszabályban  meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor 1996. december 31-ét követően a biztosítási  időnek  is  csak az  arányos  időtartama  vehető szolgálati  időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő  és  a  biztosítási  idő aránya azonos  a  nyugdíjjárulék alapját  képező  kereset, jövedelem és a  mindenkor  érvényes minimálbér arányával.”   „41. § (1) Szolgálati időként kell figyelembe venni, a)  az  öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából az 1998. január 1-je előtt, b)  a  rokkantsági  nyugdíjra  jogosultság  szempontjából  az időpontra tekintet nélkül a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott – legfeljebb  azonban a képesítés megszerzéséhez a  tanulmányok folytatása idején szükséges – tanulmányok idejét.” „47.   §  (1)  Az  ideiglenes  özvegyi  nyugdíj  a  házastárs halálától  legalább  egy  évig,  továbbá  az  elhunyt   jogán árvaellátásra  jogosult, másfél évesnél  fiatalabb  gyermeket eltartó  özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár.  Fogyatékos  vagy  tartósan  beteg  gyermek  esetén   az ideiglenes  özvegyi  nyugdíj  azonos  feltétellel  a  gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható.” A  Tny  55. § (1) bekezdésének az indítvány benyújtása idején hatályos szövege: „55. § (1) Az árvaellátás a gyermek tizenhatodik életévének a betöltéséig  jár.  Ha  a gyermek oktatási  intézmény  nappali tagozatán  tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára,  de legfeljebb  a  huszonötödik  életév  betöltéséig  jár.  Ha  a jogosultság  megszűnése  előtt a  gyermek  megrokkant,  ennek tartamára   az   árvaellátás   életkorra   tekintet    nélkül megilleti.” A  Tny.  55.  §  (1) bekezdését módosította, első  mondatának szövegét    1999.    január   1-jétől    kezdődő    hatállyal megállapította a társadalombiztosítási nyugellátásokról szóló 1997.  évi  LXXXI.  törvény  módosításáról  szóló  1998.  évi LXXVII.  törvény  10.  §-a.  A Tny  55.  §  (1)  bekezdésének jelenleg hatályos szövege: „55. § (1) Az árvaellátás – a jogosultsági feltételek megléte esetén  –  legkorábban az 54. §-ban említett  személy  halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az  árvaellátás  a  tanulmányok tartamára,  de  legfeljebb  a huszonötödik   életév  betöltéséig  jár.  Ha  a   jogosultság megszűnése  előtt  a gyermek megrokkant, ennek  tartamára  az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.” „55.  §  (3)  Iskolai tanulmányok címén azt  a  gyermeket  is megilleti az árvaellátás, aki (…) b)  huszonöt évesnél fiatalabb és a felnőttoktatás  keretében folytat tanulmányokat. 5) Az Ebtv-nek az indítvánnyal érintett rendelkezése: „40.  § (4) Terhességi-gyermekágyi segély a gondozásba  vétel napjától a szülési szabadság még hátralevő tartamára annak  a nőnek  is  jár,  aki  a  csecsemőt örökbefogadási  szándékkal nevelésbe  vette, ha az (1) bekezdésben foglalt feltételek  a gondozásba vétel napján fennállnak.” 6) Az Szt-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: Az  Szt. 32/B. §-ának a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló 1997.  évi  LXXXIV. törvény (a továbbiakban Tvm2)  6.  §-ával megállapított, 1998. január 1-jétől hatályos szövege: „32/B.  §  (1) Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel   nem  rendelkező  időskorú  személyek   részére nyújtott  támogatás.  A  települési  önkormányzat  időskorúak járadékában  részesíti azt a 62. életévét,  illetőleg  a  reá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személyt, akinek a) havi jövedelme, valamint b)  saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján számított egy főre jutó havi jövedelme nem  haladja  meg  az  öregségi nyugdíj mindenkori  legkisebb összegének 80 %-át, egyedülálló esetén 95 %-át.” Az   Szt.  37/A.  §  (1)  és  (2)  bekezdésének  a  Tvm2.-vel megállapított,   1998.  január  1-jétől  2000.   IV.   30.-ig hatályban volt szövege: „37/A.  §  (1) A települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a személynek, aki a)   a   18.   életévét  betöltötte,   de   aktív   korú   és munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette,  illetve  vakok személyi járadékában részesül, b) c) aktív korú nem foglalkoztatott, feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított. (2)  Az  (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított  a megélhetése a) az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme,  valamint  családjában  az  egy  főre  jutó   havi jövedelem  nem  haladja  meg az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb összegének 80%-át, b) az (1) bekezdés c) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme  nem  haladja  meg az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb összegének 70%-át, valamint családjában az egy főre jutó  havi  jövedelem  nem haladja meg  az  öregségi  nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át, és vagyona sem neki, sem családjának nincs.” Az  Szt.  37/A. § (1) és (2) bekezdésének az egyes  szociális törvények módosításáról szóló 1999. évi CXXII. törvény 29. §- ával  megállapított,  2000. május  1-jétől  és  az  indítvány elbírálásának időpontjában is hatályos szövege: „37/A.  §  (1) A települési önkormányzat rendszeres szociális segélyt állapít meg annak a személynek, aki a) a 18. életévét betöltötte és aktív korú, továbbá aa) munkaképességét legalább 67 %-ban elvesztette, vagy ab) vakok személyi járadékában részesül, illetőleg ac) fogyatékossági támogatásban részesül, b) aktív korú nem foglalkoztatott, feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított. (2)  Az  (1) bekezdés alkalmazásában akkor nem biztosított  a megélhetése a) az (1) bekezdés a) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme,  valamint  családjában  az  egy  főre  jutó   havi jövedelem  nem  haladja  meg az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb összegének 80 %-át, b) az (1) bekezdés b) pontjában megjelölt személynek, ha havi jövedelme  nem  haladja  meg az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb  összegének 70 %-át, valamint  családjában  az  egy főre  jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 %-át és vagyona sem neki, sem családjának nincs.” 7)  A  Jat.-nak  az indítványozó által felhívott  12.  §  (2) bekezdése: „12.  §  (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző  időre  nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat  valamely magatartást jogellenessé.”                             III. Az indítványok nem megalapozottak. 1)  Az  Alkotmánybíróság az eddigi gyakorlata során sokrétűen elemezte  az  Alkotmány  70/E. §-ban a  magyar  állampolgárok számára   biztosított  szociális  biztonsághoz  való  jognak, valamint   a   szociális   ellátás   biztosítására   szolgáló társadalombiztosítási    és    szociális    intézményrendszer működésének  tartalmát [772/B/1990. AB határozat,  ABH  1991, 519;  11/1991.  (III.  29.)  AB  határozat,  ABH  1991,   35; 2093/B/1991.  AB  határozat, ABH 1992, 547;  1588/B/1991.  AB határozat, ABH 1994, 511; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991,  162;  26/1993. (IV. 22.) AB határozat, ABH 1993,  200; 28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 140; 43/1995.  (VI. 30.)  AB  határozat,  ABH 1995, 191; 32/1998.  (VI.  25.)  AB határozat, ABH 1998, 253.; stb.]. Az  Alkotmánybíróság értelmezésében a szociális  biztonsághoz való   jog   tartalma   az   állami  kötelezettségvállalásban megnyilvánuló   „ellátáshoz   való   jogot”   jelenti.    „Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-ának értelmezései során több  ízben  rámutatott  arra,  hogy  az  állam  az  e  §-ban megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a  szociális ellátás    biztosítására   megszervezi   és    működteti    a társadalombiztosítást és a szociális támogatások  rendszerét. Ezen  belül  a jogalkotó maga határozhatja meg,  hogy  milyen eszközökkel  éri el társadalompolitikai céljait. A  szociális biztonság  nem jelent sem biztosított jövedelmet,  sem  pedig azt,  hogy  az  állampolgárok egyszer elért életszínvonala  a gazdasági  viszonyok kedvezőtlen alakulása  következtében  ne csökkenhetne [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 519, 520.]. Mindebből    következik,   hogy   az   állam   széles    körű jogosítványokkal  rendelkezik a szociális ellátásokon  belüli változtatásokra,  átcsoportosításokra  és  átalakításokra   a gazdasági   viszonyok  függvényében.  A  változtatások   joga azonban  nem minden korlátozás nélkül illeti meg  az  államot [26/1993.  (IV.  29.) AB határozat, ABH 196, 199,  200.].  Az Alkotmánybíróság  egyik  korábbi határozatában  hangsúlyozta, hogy   a   szociális  ellátások  törvényi  megváltoztatásának alkotmányossági   ismérvei  részben   függetlenek   attól   a kérdéstől,   hogy  az  Alkotmány  70/E.  §   alapján   milyen szolgáltatások    illetnék   meg   a   jogosultakat.    Annak elbírálásánál,  hogy a ténylegesen élvezett szolgáltatásokból mit és hogyan lehet alkotmányosan megvonni, a szociális jogok annyiban  játszanak  szerepet, hogy az  elvonások  folytán  a szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet a 70/E.  § szerint  megkövetelhető minimális szint alá.” [5/1998.  (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 82, 84-85.] Az  Alkotmánybíróság az 5/1998. (III. 1.) AB határozatában  a magánnyugdíj rendszerre való áttérés kapcsán már  kifejtette, hogy   „[a]   társadalombiztosítás   működőképességének    és finanszírozásának biztosítása szükségessé  tette  a  rendszer teljes körű reformját. 1998. január 1-jétől a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású: felosztó-kirovó (társadalombiztosítási nyugdíj)  és  tőkefedezeti  (magánnyugdíj)  elemből  áll.   A változtatás célja, hogy az egyéni felelősség és öngondoskodás követelményeinek   és  a  társadalmi  szolidaritás   elveinek megfelelően  szabályozza  a  társadalombiztosítás   keretében létrejövő jogviszonyokat. Az   egyéni  felelősség  és  az  öngondoskodás  lehetőségének bővítését    célozza    a   társadalombiztosításhoz    kötődő magánnyugdíjrendszer    kialakítása.    A    biztosítottaknak lehetőségük    nyílik    arra,   hogy   a    nyugdíjjárulékuk meghatározott  részét  kötelező  magánnyugdíjpénztárakba   (a továbbiakban:   magánnyugdíjpénztár)   fizessék   be.   Ezzel összefüggésben   esetükben   indokolt   lehet   a    kötelező társadalombiztosítási       nyugdíjrendszerben       elérhető nyugellátások mértékszabályainak megváltoztatása.” (ABH 1998, 87.)  A  nyugdíjrendszer két kötelező  pillére,  valamint  az ezeket kiegészítő öngondoskodási formák együttesen adják a  – tág  értelemben  vett – nyugdíjrendszert. Az Mpt.  indokolása szerint  a  kötelező  pillérek közül a  társadalombiztosítási nyugdíj alrendszere „a szolidaritás elvét érvényesítve  járul hozzá  az  időskori biztonsághoz, míg a tőkefedezeti rendszer nyugdíjszolgáltatásában   egyénenként   érvényesül    az    a különbség,  ami  az  állampolgárok eltérő  életpályájából  és jövedelmi viszonyaiból törvényszerűen adódik.” A tőkefedezeti elven  működő  nyugdíjpénztárakban a biztosított pénztártagok befizetett  járulékai  tőkét  képeznek,  a  befektetett  tőke hozadéka  az alapja a pénztártagok számára a nyugdíj korhatár elérésétől,  illetve  a  nyugdíj  szolgáltatás  megkezdésétől folyósított járadék kifizetésének. Az    Alkotmánybíróság   megállapítása   szerint   a   vegyes finanszírozású  nyugdíjrendszer  bevezetése  nem   sérti   az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz  való jogot.  A  tőkefedezeti magánnyugdíj pénztárak  létrehozatala csökkenti  az  állam újraelosztó szerepét. A kötelező  és  az önként  vállalt  előgondoskodás fokozatos megteremtésével,  a társadalombiztosítási   nyugdíjrendszerre   háruló   ellátási feladatok  hosszú távú csökkentésével a társadalombiztosítási reform   egy  hatékonyabb,  az  egyéni  érdekeltséget  jobban figyelembevevő   nyugdíjrendszer   működésének    jogszabályi alapjait  teremtette meg. A társadalombiztosítási  nyugdíjban részesülők szociális biztonsága akkor veszélyeztetett, ha  az állam    a    nyugdíjak    értékállandóságát    a    gazdaság teljesítőképességéhez mérten szükségtelenül  és  aránytalanul csökkenti,     vagy    közérdekből    ugyan,     de     olyan szolgáltatáscsökkentéseket    vezet     be,     amelyek     a társadalombiztosítási        rendszer        működőképességét veszélyeztetik,   illetve   a   biztosítottak   ellátását   a minimálisan  elfogadható  szint alá csökkentik.  Mivel  jelen esetben  ez  nem  állapítható  meg,  az  Alkotmánybíróság  az Alkotmány  70/E.  §-ával  összefüggésben  a  Tbj.  2.  §  (4) bekezdése,  4.  § m) és n) pontja, 19. § (2) bekezdésének  b) pontja és az Mpt. egészének alkotmányellenessé nyilvánítására irányuló indítványokat elutasította. 2)  A  vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerre való átállást, illetőleg  a  magánnyugdíj-pénztári rendszer  bevezetését  az egyik  indítványozó  azért  is támadta,  mivel  az  sérti  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe deklarált jogállamiság  elvét, a  jogbiztonság  követelményét. Véleménye szerint  a  sérelem azzal valósult meg, hogy a Tbj-nek az előző pontban felsorolt szakaszai,  valamint  az  Mpt.  egésze  alapján  a  gyermeket vállaló    pályakezdők    részére    kötelező    az    „előre kalkulálhatóan”   hátrányos   magánnyugdíj   pénztárba   való belépés,  szerzett  jogaikat anélkül vonták  meg,  hogy  erre megfelelő felkészülési idő rendelkezésükre állt volna. „Az   Alkotmánybíróság   már  korábban   elvi   jelentőséggel rámutatott arra, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált  "jogállamisághoz hozzá tartozik a  szerzett  jogok tiszteletben tartása." [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB  határozat, ABH  1993, 364, 367.]. A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő  szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges.  Azt,  hogy  a kivételes  beavatkozás  feltételei fennállnak-e,  végső  fórumként az  Alkotmánybíróságnak  kell eldöntenie  [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH  1991,  146, 154.].  A jogbiztonság – amely az Alkotmánybíróság szerint  a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének  elvi  alapja  – a szociális  ellátási  rendszerek stabilitása    szempontjából    különös    jelentőségű.     A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem  lehet sem  alkotmányosan megfelelő indok nélkül,  sem  pedig  egyik napról  a másikra lényegesen megváltoztatni.” [5/1998.  (III. 1.)  AB  határozat, ABH 1998, 82, 85-86.]  A  42  éven  aluli pályakezdő  biztosítottaknak  „szerzett”  szociális  alapjoga lett    volna   a   társadalombiztosítási   nyugdíjra,   mint kizárólagos  ellátási formára, az Alkotmányból nem  vezethető le.  A  jogosultak  az  új  rendszerben  nem  válnak  ellátás nélkülivé,   az  állam  az  ellátási  kötelezettségének   egy megváltozott intézményrendszer keretei között tesz eleget. Az sem  volt  megállapítható, hogy a jogalkotó  nem  biztosított kellő időt az új rendszerre való átállásra. Az új rendszer  a különböző  korosztályok és a munkavállalók különböző  rétegei számára    lépcsőzetes   átállási   lehetőséget   nyújt.    A tőkefedezeti nyugdíjpénztárak létrehozása nem csorbítja a már működő    nyugdíjrendszerben    megszerzett    jogokat     és kötelezettségeket,  hiszen csak a  pályakezdőket  kötelezi  a nyugdíjbiztosító   pénztárakba  történő  belépésre.   A   nem pályakezdők  esetében  ez  az ellátási  forma,  meghatározott feltételek   teljesítése  esetén,   önként   választható.   A magánnyugdíj-pénztárak szolgáltatást a szabályozásból adódóan az  Mpt.  hatálybalépését  követő 15  év  után  nyújtanak,  a tömeges  folyósítások  a  pályakezdő  korosztályok  nyugdíjba vonulása  után  kezdődnek.  Mindezekre  figyelemmel   az   új rendszerre  való átállás tekintetében a kellő idő hiánya  nem volt  megállapítható, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésével  összefüggésben   is elutasította. 3)  A nyugdíjrendszer minden elemének az a rendeltetése, hogy a  járulékfizető  számára  ellátást biztosítson  a  nyugdíjba vonulás   utáni   időre.   A   tőkefedezeti   elven   alapuló nyugdíjszolgáltatás rendszere a bevételeit és kiadásait  maga finanszírozza.  A  tagdíjbefizetések  a  pénztártagok  egyéni számláin  szerepelnek.  A  felhalmozási  időszak  a   tagsági viszony keletkezésétől a nyugdíjszolgáltatás megállapításáig, a  járadékos  időszak  ez  utóbbi időponttól  a  szolgáltatás igénybevételének  végéig  terjed.  A  nyugdíjszolgáltatás  az egyéni  számlán  nyilvántartott összeg alapján  megállapított életjáradék és – az Mpt. által megállapított esetekben –  egy összegben   történő   pénzbeli   kifizetés   lehet.   A   tag elhalálozása   esetén   a  jogosultak   meghatározott   módon szolgáltatásban  részesülnek  a  pénztártól.  Az  Mpt.  –   a jogosult    választása   szerint   –   többféle    lehetséges szolgáltatástípust   határoz  meg   a   pénztártag,   illetve kedvezményezettje számára. Halála esetére a pénztártag egyéni számlájára  és  szolgáltatására vonatkozóan  tetszés  szerint kedvezményezettet  jelölhet  meg.  Ha   a   tag   nem   jelöl kedvezményezettet, törvényes örökösét kell kedvezményezettnek tekinteni. Az  Mpt.  rögzíti a tulajdonlás elvét, melynek  értelmében  a pénztártag    követelése   a   pénztártag    tulajdona.    Az Alkotmánybíróság  a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában  (ABH 1995, 195-196.) fejtette ki részletesen a tulajdonvédelem  és a      társadalombiztosítási     rendszer     összefüggéseit. Megállapítása      szerint      a      tulajdonvédelem      a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal  vagy  értékteremtő  munkával,  ebből  pedig  az  a következtetés adódik, hogy a magánnyugdíj pénztárba eszközölt befizetéseire  nézve  a  pénztártag  tulajdonjogát   alapjogi védelem  illeti  meg.  Alapjog  korlátozása  szükségességének okaként   más   alapjog   vagy  alkotmányos   érték   védelme szolgálhat.  Az  Alkotmánybíróság – a szociális  biztonsághoz való jognak már kifejtett tartalmára figyelemmel – nem osztja az  indítványozónak azt a nézetét, mely szerint a  pénztártag tulajdonosnak   a   tulajdona  feletti   rendelkezési   jogát (szabadságát)  azért volna szükséges korlátozni,  mert  ennek hiányában sérül a törvényes örökösök szociális ellátásra való joga,  és ez a jogállam sérelmét okozza. Az indítványozó  nem hivatkozott  semmilyen  más alkotmányos  alapjogra,  amelynek alapján  az  általa szükségesnek vélt tulajdonjogi korlátozás hiánya  miatt az Mpt. 27. § (2) bekezdésének, illetve 29.  §- ának alkotmányellenessége megállapítható lett volna. A magánnyugdíj rendszer rendeltetése – az Mpt. preambulumából is  megállapíthatóan – a biztosítottról való gondoskodás idős korában   és   megrokkanása   esetén.   A   pénztártagnak   a felhalmozási   időszakban  bekövetkezett  halála   esetén   a kedvezményezett  választhat,  hogy  az  egyéni  számlán  lévő összeg   ráeső  részét  számára  visszautalják  és  azt   egy összegben   felveszi,  vagy  a  Tny.  szerinti  hozzátartozói nyugellátás     megállapítása    esetén     átutaltatja     a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, illetve más pénztárba viszi át. A magánnyugdíj pénztárak funkciójából nem következik egy  olyan típusú szolgáltatás bevezetése, amelynek alapján a pénztár az aktív korban elhalálozott pénztártag kiskorú örökösei részére életjáradékot folyósítana nagykorúvá válásuk időpontjáig.  Az Alkotmánybíróság – az indítvány alapján – az Mpt. 27.  §  (2) bekezdésével, valamint 29. §-ával összefüggésben az Alkotmány 70/E.  §-ának,  valamint 2. § (1) bekezdésének  sérelmét  nem állapította meg. 4)  Az egyik indítványozó az öregségi résznyugdíj [Tny. 7.  § (3) bekezdés] és a csökkentett összegű öregségi nyugdíj [Tny. 11/A.  §  (1)  és  (2) bekezdése] kapcsán  a  szolgálati  idő számítását   sérelmezi.  Diszkriminatívnak  és  a   szociális ellátásra  való  jogot  sértőnek  tartja,  hogy  a  gyermekek alapján  a  nők javára beszámított szolgálati idő  legfeljebb három  gyermek után vehető figyelembe. Álláspontja szerint  a gyermekszámtól  függően  progresszív,  de  legalább  lineáris beszámításnak volna helye. Az öregségi nyugdíj kiszámításának és   megállapításának  alapjául  azok  az  évek   szolgálnak, amelyekben     a     biztosított    munkát     végzett     és társadalombiztosítási járulékot fizetett.  Főszabály  szerint az  ellátásra  való igényt a járulékfizetéssel lefedett  évek alapozzák  meg. A jogalkotó méltányossági alapon  kedvezményt nyújtott  a  biztosítottak  meghatározott  csoportjának  –  a gyermekes  anyáknak  –  azzal,  hogy  járulékfizetés  nélküli éveket  rendelt elismerni a nyugdíj alapját képező szolgálati időként. Az  Alkotmánybíróság több határozatában és  több  szempontból irtelmezte  az  Alkotmány 70/A. §-ában  foglalt  rendelkezést [9/1990.  (IV.  25.) AB határozat, ABH 1990, 46-49;  21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73-82; 35/1994. (VI. 24.)  AB határozat,   ABH  1994,  197-205;  30/1997.  (IV.   29.)   AB határozat,  ABH  1997,  130-146;  39  /1999.  (XII.  21.)  AB határozat,  ABH  1999, 325-352; stb.].  E  határozataiban  az Alkotmánybíróság kifejtette, a megkülönböztetés tilalma  arra vonatkozik,  hogy  a  jognak mindenkit  egyenlőként,  egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az emberi méltóság jogán nem   eshet   csorba,   egyben  rámutatott   arra,   hogy   a megkülönböztetési   tilalom  nem   jelenti   a   jogalanyokra vonatkozó  eltérő szabályozás teljes tilalmát. Az alkotmányos indokon   alapuló,  az  egyes  társadalmi  csoportok  részére biztosított  mentességek és kedvezmények  meghatározásánál  a jogalkotót  széleskörű  mérlegelési  jog  illeti  meg.  Ennek gyakorlása  során tekintettel lehet bizonyos, az Alkotmányban is nevesített jogokra – pl. az egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra – de érvényre juttathat  az Alkotmányból   közvetlenül  le  nem   vezethető,   esetenként rövidtávra    irányadó   gazdaságpolitikai,    életszínvonal- politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket.  Noha  a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál  is kötik   az   Alkotmányban  meghatározott  jogi  korlátok,   a jogalkotói   mérlegelésnél  nem  a  jogi,  hanem   az   egyéb szempontok  játsszák a meghatározó szerepet, s ebből  eredően az  esetleges  helytelen, a társadalom érdekeivel  ellentétes tartalmú  mérlegelés  is elsődlegesen politikai  felelősséget von   maga   után.  A  kedvezményekre  vonatkozó  jogszabályi rendelkezések   alkotmányossági  felülvizsgálata   során   az Alkotmánybíróság  hatáskörébe  kizárólag  annak   ellenőrzése tartozik,  hogy  a  jogalkotó mérlegelési jogának  gyakorlása során   nem   került-e   ellentétbe  az  Alkotmány   valamely rendelkezésével,   az   Alkotmánybíróság   nem   jogosult   a kedvezményeket  biztosító jogalkotói mérlegelés  célszerűségi felülvizsgálatára.    A    kifejtettekre    tekintettel    az Alkotmánybíróság  megállapítása szerint nem alkotmányellenes, ha  a  jogalkotó – gazdaságpolitikai megfontolásokból – három gyermekig  teszi  lehetővé  a  járulékfizetés  nélküli   évek szolgálati időbe való beszámítását. A Tny. támadott szakaszai nem  ellentétesek  az Alkotmány 70/A. § (1)  bekezdésével  és 70/E. §-ával. Az  indítványozó  sérelmezi a Tny. 41. § (1) bekezdésének  a) pontját  is,  mert az a felsőfokú oktatási intézmény  nappali tagozatán   folytatott   tanulmányok   időtartamát   a   Tny. hatálybalépésének napját, 1998. január 1-jét követően már nem engedi nyugdíjszerző szolgálati időként figyelembe venni.  Az indítványozó  szerint a szabályozás akkor lenne  alkotmányos, ha  a  felsőfokú  tanulmányukat 1997. szeptember  1-je  előtt megkezdett hallgatók esetében a korábbi szabályozást a Tny. a teljes tanulmányi idő vonatkozásában fenntartaná. A 41. § (1) bekezdés  b)  pontját az indítványozó azért támadja,  mert  – álláspontja   szerint  –  előállhatnak  olyan  élethelyzetek, amikor  a  nappali tagozaton tanuló megrokkant  hallgató  nem lesz  jogosult rokkantsági nyugdíjra az elért szolgálati  idő rövidsége,  illetve hiánya miatt. A Tny. kihirdetésére  1997. július  25-én  került  sor. A nappali  tagozatos  tanulmányok idejének  beszámítására vonatkozó kedvezmény kiiktatásáról  a jogalkotó  a  jövőre nézve rendelkezett. A nappali  tagozatos hallgatók  járadékfizetés  mellett szerződéses  megállapodást köthetnek  a  Tbj.  34.  §  (4) bekezdésében  írt  feltételek alapján  szolgálati  idő  szerzésére.  A  rokkantak  esetében időpontra  tekintet nélkül kell szolgálati időként figyelembe venni  a szükséges tanulmányi időt. Mindazoknak, akik a  Tny. hatálybalépése előtt már jogosultságot szereztek a  felsőfokú oktatási  intézményben  folytatott tanulmányok  időtartamának nyugdíjra   jogosító   szolgálati  idő   szempontjából   való figyelembe   vételére,  ez  a  joguk  fennmarad.   Ezért   az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság, illetve a jogbiztonság sérelmét nem állapította meg.  Az  Alkotmánybíróság  már  kifejtette  a  kedvezmények, valamint   az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése   közötti összefüggéseket.  Az  Alkotmány  70/A.  §  (3)   bekezdésében deklarált esélyegyenlőség elvének értelmezésével kapcsolatban az  Alkotmánybíróság már korábban rámutatott  arra,  hogy  „a különböző  társadalmi csoportok esélyeinek  egyenlőségét  nem egy-egy    jogszabály,   vagy   állami   intézkedés,    hanem jogszabályok  és  állami intézkedések rendszere  révén  lehet biztosítani, illetve az állam ilyen módon járulhat  hozzá  az esélyegyenlőség   megteremtéséhez,   vagy    legalábbis    az egyenlőtlenségek csökkentéséhez.” (725/B/1991. AB  határozat, ABH  1992,  663,  664.) Az Alkotmánynak ezen  rendelkezéséből tehát nem következik a jogalkotóra nézve olyan kötelezettség, amelynek    alapján    az   indítványozó    által    igényelt kedvezményeket alkotmányos kötelessége volna biztosítani. A  Tny.  47.  §  (1) bekezdése az ideiglenes özvegyi  nyugdíj folyósításának feltételeit szabályozza. Az egyik indítványozó a  folyósítás időtartamát sérelmezi, azonban nem  jelöli  meg azokat  az  alkotmányos vizsgálat alapjául szolgáló  érveket, amelyekre  figyelemmel a Tny. 47. § (1)  bekezdésébe  foglalt rendelkezéseket  az  Alkotmány  15.  §,  17.  §,  66.  §  (2) bekezdés,  67. § (1) bekezdés, valamint 70/E. §-ába ütközőnek tartja.  Az  özvegyi  nyugdíj  folyósításának  időtartama  az Alkotmánybíróság   megállapítása  szerint   nincs   közvetlen összefüggésben  az  Alkotmánynak  a  házasság  és  a   család intézményének  védelmét  deklaráló 15.  §-ával,  valamint  az Alkotmány  17.  §-ában a szociális gondoskodásra  vonatkozóan megfogalmazott  államcéllal. Az Alkotmánybíróság  nem  talált összefüggést a sérelmezett rendelkezés és az Alkotmány 66.  § (2)  bekezdése  között,  amely  arról  rendelkezik,  hogy  az anyáknak   a   gyermek   születése  előtt   és   után   külön rendelkezések  szerint támogatást és védelmet kell  nyújtani. Az Alkotmánybíróság egy korai határozatának indokolásában már kifejtette,  hogy „[a]z Alkotmány 67. §-a …  a  család  és  a gyermek,   és  az  ifjúságvédelemmel  kapcsolatos   általános követelményeket  és  állami feladatok fennállását  fogalmazza meg.  Az  ebbe  a körbe eső kedvezmények feltételrendszerének jogi  szabályozása önmagában nem alkotmányellenes azért, mert nem  minden igényt elégít ki, illetőleg, mert a költségvetési időszakonként   eltérő   feltételek   mellett    nyújtja    a kedvezményeket.” (254/D/1991. AB határozat,  ABH  1991,  803- 804.) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának időtartama az  Alkotmánybíróság  megállapítása szerint  nem  ütközik  az Alkotmány  70/E.  §-ába,  amelyre vonatkozó  álláspontját  az Alkotmánybíróság már ismertette. Ugyanezen  indítványozó álláspontja szerint a Tny 55.  §  (1) bekezdése, továbbá (3) bekezdés b) pontja azért ellentétes az Alkotmány   16.  §-ával,  valamint  70/A.  §   (1)   és   (3) bekezdésével, mert indokolatlanul korlátozza az árvaellátásra jogosultságot,  amikor 25 évben maximálja  azt  az  életkort, ameddig  az  árvaellátás  folyósítható.  Az  Alkotmánybíróság értelmezése   szerint:   „Az   Alkotmány   16.   §-a   állami kötelezettséget   állapít  meg  az   ifjúság   létbiztonsága, oktatása    és   nevelése,   valamint   érdekeinek    védelme tekintetében.  Ez  a  rendelkezés  azonban  önmagában  alanyi alapjogot nem tartalmaz konkrét szolgáltatásokra. A jogalkotó szervek   számára  széles  mozgásteret  biztosít  az  ifjúság létbiztonságát,  oktatását és nevelését, valamint  érdekeinek védelmét  szolgáló  támogatási  formák  meghatározásában.   E kötelesség    gyakorlása   során   a   jogalkotó   szerveknek természetesen  tiszteletben  kell  tartaniuk   az   Alkotmány alapelveit,   valamint   az  ifjúságot   megillető   alapvető jogokat.” [79/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995,  405.] Fentiekre  tekintettel az árvaellátásra  jogosító  életkornak 25.  életévben való maximálása miatt az Alkotmány 16.  §-ának sérelme nem állapítható meg. A Tny. hivatkozott szakaszai  és az  Alkotmány  70/A.  §  (1) és (3)  bekezdése  között  nincs alkotmányos   összefüggés,  ilyenre   az   indítványozó   sem hivatkozott. 5)  Az  Ebtv.-nek az egyik indítvánnyal támadott  40.  §  (4) bekezdése alapján terhességi-gyermekágyi segély jár a szülési szabadság   még  hátralévő  tartamára  annak  a  nőnek,   aki csecsemőt   örökbefogadási  szándékkal  nevelésbe   vett.   A terhességi-gyermekágyi segély az anya  speciális  állapotához kapcsolódó ellátás, amely a szülés tényéhez kötődik. Alapvető rendeltetése,  hogy a terhességet, illetve a  szülést  követő eltérő   fiziológiás  állapot  következményeinek  elviselését megkönnyítendő az anya számára pénzbeli ellátást nyújtson,  a szülési  szabadság alatt kiesett jövedelem pótlására szolgál. A  terhességi-gyermekágyi segély nem szociális ellátás, hanem a  keresőképtelenség  esetén járó  ellátásnak  egy  speciális esete,  amely  az  anyát a kockázat viselése miatt  pozitívan diszkriminálja.  A  szabályozás ötvözi a társadalombiztosítás két  meghatározó  elvét,  a biztosítási  és  a  szolidaritási elvet. Az Ebtv. azzal, hogy a terhességi- gyermekágyi segélyt –   a   nevelésbe  vételtől  a  szülési  szabadság  hátralévő időtartamára  –  annak a nőnek is biztosítja,  aki  csecsemőt örökbefogadási  szándékkal  vett  gondozásba,   elősegíti   a gyermek  mielőbbi beilleszkedését a családba, a szülő-gyermek kapcsolat  mielőbbi  kialakulását,  szolgálva  ezzel  azt   a társadalmi  érdeket, amely a magára maradt  gyermek  mielőbbi családba kerüléséhez fűződik. Az indítványozó azért kérte  az Ebtv.  40.  § (4) bekezdésének a megsemmisítését, mert  az  – álláspontja   szerint  –  hátrányosan  különbözteti   meg   a valamilyen    okból   anyátlanná   vált    csecsemő    apját, családtagjait,  vagy a gondozását végző más személyt,  amikor nem biztosítja részükre is a terhességi-gyermekágyi segélyt a vérszerinti  anya  utáni  szülési  szabadság  még   hátralévő idejére.  Az  Ebtv. 40. § (4) bekezdésével  összefüggésben  a férfiak és a nők közötti egyenjogúság sérelme nem állapítható meg. A terhességi-gyermekágyi segély a szülő nő [Ebtv. 40.  § (1)  bekezdés]  élettani  állapotára tekintettel  folyósított szolgáltatás,  amely  –  a  szülés természeténél  fogva  –  a gyermek   apjához,  egyéb  családtagjaihoz,  és  a  gyermeket gondozó  más  személyekhez nem kötődhet. Az  Alkotmánybíróság utal az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésének alkotmányos tartalmával  kapcsolatban már kifejtettekre, amelyek  alapján az  indítványt e részében is elutasítja. Az Alkotmány  67.  § (1)  és  (2)  bekezdésével  való  közvetlen  összefüggést  az Alkotmánybíróság nem állapított meg. 6)  Az egyik indítványozó az Szt. 32/B. § (1) bekezdésének b) pontját  azért  támadta,  mert  az  eltérően  szabályozza  az időskorúak járadékának folyósítási feltételeit attól függően, hogy  az  időskorú  személy  egyedülálló,  vagy  házasságban, élettársi kapcsolatban él. Az első csoporthoz tartozó személy számára  a járadékot akkor folyósítják, ha jövedelme nem  éri el  az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95 %- át,  a második csoportba sorolt személyek akkor jogosultak  a járadékra, ha a közös jövedelemből az egy főre jutó összeg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 %-át  nem éri el. Az Alkotmánybíróság nem osztja az indítványozónak azt az álláspontját, hogy ez a törvényi szabályozás a házasságban élőkkel szembeni diszkriminációt tartalmaz. A jogalkotó célja az  egyedül  élő idősek nehezebb megélhetésére figyelemmel  a két   csoport   életfeltételei  között  meglévő   különbségek kiegyenlítésére törekvés. A Alkotmánybíróság az  Alkotmánynak a  házasság és a család intézményének védelmével (15.  §),  a rászorulók   szociális  gondoskodás  céljával  (17.   §),   a diszkriminációval [70/A. § (1) és (3) bekezdés],  valamint  a szociális  ellátással  (70/E. §) kapcsolatos  rendelkezéseire vonatkozó álláspontját a fentiekben már kifejtette.  Az  Szt. 32/B.  § (1) bekezdésének b) pontjában nem lelhetők fel olyan szabályozási   elemek,  amelyek  alapján  az  itt   felsorolt rendelkezések sérelme a szabályozásban megállapítható volna. A  szociális ellátásnak az a feladata, hogy mindazoknak, akik nehéz  helyzetbe  jutottak,  és  más  intézményrendszer  (pl. társadalombiztosítás) révén nem képesek  a  létfenntartásukat biztosító   jövedelemre   szert  tenni,   állami   segítséget nyújtson.   A   szociális  ellátás   rendszere   elvben   nem különböztet aszerint, hogy ki milyen okból (önhibájából  vagy önhibáján kívül) szorul szociális szolgáltatásra. A szociális ellátás  kisegítő, kiegészítő jellegű. Mindaddig tehát,  amíg valaki  megfelelő jövedelemmel rendelkezik, vagy más ellátási rendszerben szolgáltatásra jogosult, szociális ellátást  nem, vagy  indokolt esetben kiegészítő jelleggel kap. A  szociális ellátás  kiegészítő jellege nyilvánul meg abban a  társadalmi elvárásban  is,  amely  az egyén öngondoskodására  számít  az egyén  saját,  illetve  az eltartásáról  gondoskodni  köteles család   vagyona   erejéig.  A  közösség  által   biztosított támogatás  ott  lép  be  a  rászoruló  eltartásába,  ahol  az öngondoskodás   lehetősége  már  nem   áll   fenn.   Ezen   a megfontoláson  alapul az Szt. 37/A. § (2) bekezdésének  az  a mondatrésze, amelynek alapján szociális segély – a  37/A.  §- ban  írt egyéb feltételek fennállta esetén – a vagyonnal  nem rendelkezők  rászorultaknak folyósítható. Az Szt.  4.  §  (1) bekezdésének b) pontja alapján az Szt. alkalmazásában  vagyon –  ha  e  törvény másként nem rendelkezik – az  az  ingatlan, jármű,  gépi  meghajtású  termelő-  és  munkaeszköz,  továbbá vagyoni  értékű jog, amelynek külön-külön számított  forgalmi értéke,  illetőleg  összege  az öregségi  nyugdíj  mindenkori legkisebb  összegének a húszszorosát, vagy együttes  forgalmi értéke az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének az ötvenszeresét  meghaladja. A szociális rászorultságtól  függő pénzbeli  ellátások jogosultsági feltételeinek  vizsgálatánál nem  minősül  vagyonnak az az ingatlan, amelyben az  érintett személy  lakik, továbbá a mozgáskorlátozottságra  tekintettel fenntartott   gépjármű.  Az  Alkotmánybíróság   megállapítása szerint  nem  sérti a házasság és a család  intézményéről,  a diszkriminációról,    a   rászorulók   szociális    ellátását megfogalmazó  államcélról, végül a szociális ellátáshoz  való jogról  szóló  alkotmányi rendelkezéseket az,  hogy  az  Szt. 37/A.  §  (2)  bekezdése az előbbiekben  ismertetett  javakat meghaladó   vagyon   tulajdonosa  részére  szociális   segély folyósítását nem teszi lehetővé. 7)   Az   Alkotmánybíróság   ezt  követően   azt   vizsgálta, megvalósult-e  mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés  az Alkotmánynak a jogállamiságot deklaráló 2. § (1)  bekezdésére illetve  a  szociális biztonságról szóló  70/E.  §-ára  nézve amiatt,  hogy a jogalkotó a sorkatonai vagy polgári szolgálat időtartamát  nem rendelte el nyugdíjszerző időnek beszámítani a  magánnyugdíjak tekintetében. A tőkefedezeti  elven  működő magánnyugdíj-pénztáraknak fontos jellemzője, hogy  az  egyéni számlán   nyilvántartott  összeg  elsődlegesen  a   tényleges befizetés   révén,  másodlagosan  a  pénztár  gazdálkodásának eredményeként növekedjék. Az így keletkezett összeg képezi az alapját   a   szolgáltatásnak.  A  sorkatonai  vagy   polgári szolgálat  időtartama alatt járulékfizetés  nem  történik.  A magánnyugdíjaknak    a    társadalombiztosítási    ellátásban betöltött szerepétől, rendeltetésétől idegen megoldás, hogy a biztosított  teljesítés nélkül legyen jogosult ellátásra.  (A magánnyugdíj-pénztári  rendszer nem  a  társadalombiztosítási nyugdíj   rendszerével   azonos   módon   ismer   el    egyes életviszonyokat  járulékfizetés  nélkül  szerzett  szolgálati időnek.) Ezért az Alkotmánybíróság megállapítása szerint  nem tekinthető  az  Alkotmány  2. § (1) bekezdésében,  illetve  a 70/E.  §-ában  ütköző alkotmányellenes mulasztásnak,  hogy  a jogalkotó  az  Mpt-ben nem vett fel olyan rendelkezést,  mely szerint  a  sorkatonai  vagy  polgári  szolgálat  időtartamát járulékfizetés  nélkül  is magánnyugdíj  szerző  időnek  kell elismerni. 8)   Az   egyik   indítványozó  az   indítványának   a   Tbj. szakaszaival, az Mpt. egyes szakaszaival, valamint egészével, végül a Tny. 41. § (1) bekezdésével foglakozó részeiben  arra hivatkozott,    hogy    ezen    rendelkezések    azért     is alkotmányellenesek, mert sértik a Jat. 12. § (2)  bekezdését. Azt,  hogy  a  Jat. megsértése milyen ok alapján  állapítható meg,  az  indítványozó nem indokolta meg. A Jat.  12.  §  (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző  időre  nem állapíthat meg kötelezettséget,  és  nem nyilváníthat    valamely   magatartást    jogellenessé.    Az Alkotmánybíróság  ezt az indítványt az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében   meghatározott  jogállamiság  lényeges   elemét képező  jogbiztonságra való hivatkozásnak tekintette  és  azt allapította  meg,  hogy a támadott jogszabályi  rendelkezések nem határoznak meg a kihirdetést megelőző időre visszamenőleg kötelezettséget, ezért az Alkotmánybíróság  az  indítványt  e vonatkozásban is elutasította. 9)  A  Tny.  39  §-át azért sérelmezte az egyik indítványozó, mert  az  –  véleménye  szerint  az  Alkotmány  70/A.  §  (1) bekezdésébe, valamint 70/E. §-ába ütköző módon –  nem  ismeri el   teljes   egészében   a   megszerzett   szolgálati   időt nyugdíjszerző   időnek.  A  Tny  39.  §-a  a  részmunkaidőben dolgozókra nézve rendelkezik úgy, hogy a minimálbérnél kisebb jövedelmű  részmunkaidős foglalkoztatottaknál  a  biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető figyelembe a nyugdíj kiszámításánál.  Ilyen arányosítás nélkül  a  részmunkaidőben foglalkoztatottak teljes értékű szolgálati időt  szereznének. Az Alkotmánybíróság a 625/B/2001. AB határozatában (ABK 2003. november)  már  vizsgálta a Tny. 39 §-át  és  megállapította, hogy az nem ellentétes az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében, valamint   70/E.   §-ában   foglalt   rendelkezésekkel.    Az Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről    és    annak közzétételéről  szóló,  módosított  és  egységes  szerkezetbe foglalt  3/2001.  (XII. 3.) Tü. határozat  31.  §  c)  pontja alapján  az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti,  ha  az indítvány  az  Alkotmánybíróság által  már  érdembe  elbírált jogszabállyal  azonos  jogszabály  (jogszabályi  rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére)  – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az  alkotmánysértést megállapítani („ítélt dolog”). Miután  a hivatkozott 31. § c) pontja alá tartozó esetről van  szó,  az Alkotmánybíróság   a  Tny.  39.  §-a  alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   eljárást megszünteti.                       Dr. Holló András                  az Alkotmánybíróság elnöke                                  Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály    előadó alkotmánybíró                      alkotmánybíró                                  Dr. Czúcz Ottó                          Dr. Erdei Árpád    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Harmathy Attila                     Dr. Kiss László    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva    alkotmánybíró                             alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	867/B/1997
Date of the decision: .	12/09/2003
.
.