English

Hungarian
Ügyszám:
.
277/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 277/B/1997. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1997/740
.
A döntés kelte: Budapest, 05/27/1997
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos  megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló
      indítvány alapján  - Dr.  Kilényi Géza,  Dr. Szabó András és
      Dr.  Zlinszky   János  alkotmánybírók   különvéleményével  -
      meghozta a következő

                             határozatot :

      Az Alkotmánybíróság  a társadalombiztosításról  szóló  1975.
      évi    II.     törvény     38/A.     §     (3)     bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítása   és   megsemmisítése
      iránt benyújtott indítványt elutasítja.
                                 Indokolás

                                     I.

        Indítványozó a  társadalombiztosításról szóló  1975. évi II.
        törvény ( a  továbbiakban :   Tb  tv.  )  38/A.  §-ának  (3)
        bekezdésében  foglalt   rendelkezés  alkotmányellenességének
        megállapítását kérte.

        A Tb  tv. 38/A.  §-a  a  nyugellátás,  baleseti  nyugellátás
        évenkénti rendszeres emeléséről rendelkezik. Eszerint  :

             " (1)    A     Nyugdíjbiztosítási    Alap     és     az
        Egészségbiztosítási Alap  kiadásának minősülő  nyugellátást,
        baleseti nyugellátást - megállapításuk naptári évét követően
        - évente  a tárgyévet megelőző naptári év nettó átlagkereset
        tényleges növekedésének  megfelelően, két  alkalommal január
        hónapban és  - januári  visszamenőleges hatállyal  -  július
        hónapban kell emelni.

              (2)  A  nyugellátás,  baleseti  nyugellátás  évenkénti
        rendszeres emelésének végrehajtásához szükséges tényadatot -
        a  tárgyévet   megelőző  naptári   évben  megvalósult  nettó
        átlagkereset-növekedés mértékére  vonatkozó számadatot  -  a
        Központi Statisztikai  Hivatal hivatalos  lapjában évenként,
        legkésőbb május hónap 15. napjáig közzé kell tenni.

              (3)  A   Kormány  felhatalmazást   kap  arra,  hogy  a
        Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Önkormányzattal
        egyetértésben,  rendeletben   állapítsa  meg   az   esedékes
        emelések  mértékét,   az  emelés   legkisebb  és  legnagyobb
        összegét, a végrehajtás szabályait. "

        Indítványozó álláspontja szerint a (3) bekezdése, amely arra
        ad felhatalmazást  a Kormánynak,  hogy  az  esedékes  emelés
        mértékének  meghatározása   során,  meghatározza  az  emelés
        legkisebb és  legnagyobb mértékét,  sérti az Alkotmány 70/A.
        §-át,    alkotmányellenes    megkülönböztetést    tartalmazó
        jogszabály megalkotására szóló felhatalmazást tartalmaz.

                                    II.

        Az indítvány nem megalapozott.

        Az  Alkotmánybíróság  már  több  határozatában  vizsgálta  a
        nyugdíjemelés és a nyugdíjak értékállandóságának megóvásával
        kapcsolatos alkotmányossági kérdéseket. [ 26/1993.  (IV.29.)
        AB   határozat  ABH   1993, 196.  -219. ;   1067/B/1993.  AB
        határozat ABH  1996, 446.  -451. ]  E határozataiban  többek
        között  állást   foglalt  az  indítványozó  által  felvetett
        alkotmányossági kérdésben is.

        A 26/1993.  (IV. 29.)  AB határozatában - nem a Tb tv. 38/A.
        §-ának alkotmányossági vizsgálata kapcsán - hanem a 18/1992.
        (III. 11.)  OGY határozat,  valamint az  57/1992. (III. 25.)
        Korm.   rendelet    egyes    rendelkezéseivel    kapcsolatos
        alkotmányossági  vizsgálat   során  kifejtette  álláspontját
        azzal kapcsolatosan is, hogy sérti-e az Alkotmány 70/A. §-át
        a nyugellátások  emelésének az  a  módja,  amely  az  emelés
        mértékét százalékosan  határozza meg,  azzal, hogy  egyúttal
        meghatározza az emelés legkisebb és legnagyobb mértékét is.

        E  határozatának   indokolásában  rámutatott  arra,  hogy  a
        társadalombiztosítás  rendszere   csak  részben   működik  a
        "vásárolt jog"  elve alapján,  másrészt szociális szempontok
        működtetik. "A  társadalombiztosítás és  ezen belül  az  ún.
        nyugdíjbiztosítás   is    tehát   olyan   vegyes   rendszerű
        biztosítás,   amelynek    tartalma    nem    kizárólag    az
        ellenszolgáltatásért szerzett  jogosultság, amely  tehát nem
        kizárólag piaci  mechanizmusok alapján  működő újraelosztást
        valósít  meg,   hanem  amelyen   belül  különféle  szociális
        szempontok is érvényesülnek. " ( ABH 1993, 198. )

        Az   Alkotmány   70/E.   §-ának   értelmezése   alapján   az
        Alkotmánybíróság  megállapította   azt  is,  hogy  a  vegyes
        rendszerű      társadalombiztosítás       önmagában      nem
        alkotmányellenes  mindaddig,   ameddig  az   állam  a   jogi
        szabályozással úgy  működteti azt,  hogy a  biztosítás útján
        szerzett jogokat,  továbbá a szociális biztonsághoz való jog
        tartalmi elemét  adó ellátáshoz  való jogot  nem sérti.  "Az
        arányok önkényes  megváltoztatása ( pl. a magasabb nyugdíjak
        nominális  csökkentése   az  alacsonyabb  összegű  nyugdíjak
        szociális  szempontú   emelése   érdekében )   azonban   már
        alkotmányellenes volna. "  ( ABH 1993, 199. -200. )

        A 26/1993.  (IV. 29.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
        kifejtette, hogy  az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdéséből nem
        következik  az   államnak  a   nyugdíjak  arányos  emelésére
        vonatkozó kötelezettsége.  Megállapította,  hogy  az  emelés
        legkisebb mértékének  meghatározása a  kisnyugdíjasok javára
        pozitív   diszkrimináció    alkalmazását   jelenti,    amely
        kifejezetten  összhangban  áll  az  Alkotmány  70/A.  §  (3)
        bekezdésében foglalt rendelkezéssel, illetőleg a 70/E. § (1)
        bekezdésében  megfogalmazott   követelménnyel.   Ez   utóbbi
        rendelkezésben az  Alkotmány a  szociális biztonsághoz  való
        jog alatt az állampolgárok megélhetéséhez szükséges ellátási
        jogosultságát   nevesíti,   amely   nem   az   életszínvonal
        megőrzésére vonatkozó  jogosultságot, hanem - összefüggésben
        az Alkotmány  17. §-ával  - a  szociális ellátásra vonatkozó
        állami kötelezettséget emeli alkotmányos tétellé.

        "A  nyugdíjak   nominális  maximálása   a  vegyes  rendszerű
        társadalombiztosításon   belül    alapvetően   a   szociális
        vonatkozás kifejeződése. Mivel a társadalombiztosítás - és a
        költségvetés -  lehetőségei korlátozottak,  a  megélhetéshez
        szükséges ellátási jog biztosítása pedig az államnak a 70/E.
        §-ból     folyó      alkotmányos     kötelezettsége,     nem
        alkotmányellenes,  hogy   az  állam   az  alacsony   összegű
        nyugdíjak emelését - legalább részben - a magasabb nyugdíjak
        emelésének nominálisan maximált technikájával valósítja meg.
        " ( ABH 1993, 201. -202. )

        Az   Alkotmánybíróság    eddigi   következetes   gyakorlatát
        figyelembe   véve   megállapítható,   hogy   önmagában   nem
        tekinthető az Alkotmány 70/A. §-ába ütközőnek a Tb tv. 38/A.
        § (3)  bekezdésében foglalt  azon szabály  sem, amely  ilyen
        szabályozási mód  alkalmazására -  az  emelés  legkisebb  és
        legnagyobb mértékének  meghatározására - ad felhatalmazást a
        Kormánynak. A  nyugdíjemelés felső határának alkotmányossága
        a Tb  tv. 38/A.  § (3)  bekezdésének felhatalmazása  alapján
        elfogadott  kormányrendelet   tekintetében  vizsgálható.  Az
        Alkotmánybíróság korábbi határozatában kifejtett álláspontja
        szerint a  magasabb összegű  nyugdíjak emelésének  nominális
        maximálása olyan technikai kérdés, amely csak szélső esetben
        vethet fel  alkotmányossági problémát, nevezetesen akkor, ha
        a magasabb  nyugdíjak tekintetében a jogalkotó a biztosítási
        elemet -  önkényesen - teljesen figyelmen kívül hagyná, vagy
        csak aránytalanul venné figyelembe.  ( ABH 1993, 202. )

        Az indítványozó  által  vitatott  rendelkezésben  a  Kormány
        számára adott  felhatalmazás - a nyugdíjemelés mértékének és
        végrehajtási módjának  szabályozására -  nem  tekinthető  az
        alapvető jogra  vonatkozó  olyan  szabályozásnak,  amely  az
        Alkotmány 8.  § (2)  bekezdése alapján törvényi szabályozást
        igényelne. ( 64/1991. (XII. 17.) AB hat. , ABH 1991, 300. )

        Mindezekre tekintettel  az Alkotmánybíróság a Tb tv. 38/A. §
        (3)  bekezdése  alkotmányellenességének  megállapítására  és
        megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                                 Dr. Ádám Antal
                                 alkotmánybíró

                                Dr. Holló András
                              előadó alkotmánybíró

               Dr. Kilényi Géza                  Dr. Lábady Tamás
                 alkotmánybíró                    alkotmánybíró

               Dr. Szabó András           Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

                Dr. Vörös Imre               Dr. Zlinszky János
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró
          Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleménye

          A  határozat   indokolása  helytállóan   mutat  rá  :    "az
          Alkotmánybíróság  már   több   határozatában   vizsgálta   a
          nyugdíjemelés és a nyugdíjak értékállandóságának megóvásával
          kapcsolatos alkotmányossági kérdéseket. " Miként a határozat
          is  számos   vonatkozásban  visszautal  a  testület  korábbi
          döntéseire, én  sem tehetek  mást, mint kivonatosan utalok a
          26/1993. (IV.  29.) AB  határozathoz fűzött  különvéleményem
          lényegére, amely  - mivel  álláspontom időközben  semmit nem
          változott - nem teszi lehetővé számomra, hogy alkotmányosnak
          tudjam elfogadni  a  nyugdíjemelés  mértékének  maximálására
          irányuló rendelkezést.

          Az  Alkotmányból   eredően  az  államot  nem  terheli  olyan
          kötelezettség, hogy  maradéktalanul garantálja akár a bérek,
          akár a  nyugdíjak reálértékének  megőrzését. Ilyen garanciát
          egyetlen  ország   sem  tud   vállalni,  különösen  nem  két
          számjegyű  infláció   mellett.   Realitásként   kell   tehát
          tudomásul  venni,  hogy  a  nyugdíjak  emelésére  fordítható
          összeg  nagyságát  az  államháztartás  mindenkori  teherbíró
          képessége - az Országgyűlés maximális jószándéka ellenére is
          - korlátok  közé szorítja.  Határozottan vallottam és vallom
          azonban :   az e célra rendelkezésre álló összeget fel lehet
          osztani    alkotmányosan     és    alkotmányellenesen;    az
          államháztartás  pillanatnyi   szorult  helyzete   tehát  sem
          elégséges oka,  sem  alkotmányosan  elfogadható  indoka  nem
          lehet az  alkotmányellenes jogi  szabályozásnak, miként  nem
          fogadható el  alkotmányos indokként  a  szolidaritás  elvére
          való hivatkozás sem.

          Azok  ugyanis,   akik  viszonylag   magas  -   de  csak  más
          nyugdíjakhoz viszonyítottan magas, ámde aktív korukban elért
          jövedelmük töredékét  kitevő összegű  - nyugdíjjal  vonultak
          nyugalomba, e  nyugdíjukat  nem  kegydíjként  kapják,  hanem
          járadékfizetéssel  "vásárolt   jogként"  jutottak  hozzá.  E
          személyek  a  szolidaritás  elvárható  mértékét  maximálisan
          teljesítették azáltal,  hogy magas  összegű nyugdíjjáradékot
          fizettek,  ugyanakkor   a  részükre   folyósítható   nyugdíj
          összegét egyfelől  a járulékplafon,  másfelől  a  drasztikus
          mértékű degresszivitás radikálisan korlátozza.

          Senki sem  vitatja el  az állam  arra irányuló jogát, hogy a
          legkedvezőtlenebb helyzetben  lévő -  legalacsonyabb összegű
          ellátásban   részesülő    -   nyugdíjasok   javára   pozitív
          diszkriminációt   alkalmazzon   a   nyugdíjemelésnél,   azaz
          nyugdíjukat az  általánosnál nagyobb  mértékben  emelje.  Az
          ehhez szükséges  összeget azonban  nem lehet  más  nyugdíjas
          csoport jogfosztása révén előteremteni. Önként kínálkozik az
          a felosztási  mód, hogy a törvényalkotó a rendelkezésre álló
          összeg egy részét a pozitív diszkrimináció céljára különítse
          el, a  fennmaradó  összegből  viszont  az  emelés  maximális
          mértékének meghatározása  nélkül hajtsa  végre  a  nyugdíjak
          emelését.

          Az  emelés   maximumának  meghatározása   ugyanis  mind   az
          Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdését, mind a 70/A. §-ának (1)
          bekezdését sérti.

          Budapest, 1997. május 27.
                                                      Dr. Kilényi Géza
                                                       alkotmánybíró

          Dr. Szabó András alkotmánybíró  és
          Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye

          Egyetértve    Dr.     Kilényi    Géza    alkotmánybíró    úr
          különvéleményében foglaltakkal, magunk is visszautalunk arra
          a különvéleményre,  amelyet  a  jelen  határozatban  idézett
          26/1993. (IV. 29.) AB határozathoz fűztünk. Ott kifejtettük,
          hogy a  társadalombiztosítási járulék  fizetésével  szerzett
          járadékra   ( nyugdíjra )   való   jog   a   tulajdonvédelem
          alkotmányos szabályai  alá  tartozó  jog,  annak  elvonására
          tehát csak  a  tulajdonvédelem  tiszteletben  tartásával  az
          Alkotmány 13. § szabályai szerint kerülhet sor.

          Ezzel szemben  a  létminimumot  kitevő  ellátásra  való  jog
          szociális szolidaritáson  alapuló jog.  Arra a  jövedelmi és
          vagyoni  viszonyaik   egybevetése  alapján   rászorulók   az
          Alkotmány 70/E.  § alapján  jogosultak. Az  ilyen  ellátásra
          érvényes az  Alkotmány 70/E.  § (2)  bekezdése, mely szerint
          azt a  Magyar Köztársaság  a társadalombiztosítás útján és a
          szociális  intézmények   rendszerével  valósítja  meg.  Hogy
          melyikkel  milyen  arányban,  abban  a  törvényhozónak  nagy
          szabadsága  van.   ( Vesd  össze  a  31/1993.  (V.  21.)  AB
          határozattal és  az ahhoz fűzött párhuzamos indokolásban már
          kifejtettekkel. )

          A   két    tétel   egybevetéséből    következik,   hogy    a
          társadalombiztosítás  mai   rendszerében  csak   a   nyugdíj
          megállapításáig érvényesülhet a szolidaritás és a biztosítás
          kettős elve,  amint érvényesül  is. Jelentős járadékfizetési
          többlet terheli a rendszerben a magasabb keresetűeket. Ehhez
          képest  a   magasabb  keresetűek   nyugdíja  a   nyugdíjalap
          számításának   jelentős    degresszivitásával,   elvonással,
          leértékeléssel és  több más csökkentő tényező, többek közt a
          járadékplafon, közrehatásával  kerül megállapításra. Annak a
          szociális  biztonság  alkotmányos  ígéretéhez  mai  nyugdíj-
          megállapítások esetén  már  csak  annyi  köze  van,  hogy  a
          nyugdíjbavonulók biztonsággal  ismerik előre  azt a jelentős
          életnívócsökkentést, amely  őket   éppen gondozásra  szoruló
          éveikben elháríthatatlanul érni fogja. A rendszer a magasabb
          keresetűek  szolidaritási  hozzájárulását  a  nyugdíjjárulék
          fizetésekor   is    és   a   nyugdíj   megállapításakor   is
          nagymértékben  igénybe   veszi,  hozzájárulásukból   viszont
          nyugdíjat juttat  bizonyos minimumon  olyanoknak is, akiknek
          előzetes  befizetése   nem  volt  vagy  az  a  megállapított
          nyugdíjat csak részben ellentételezi.

          Az ilyen módon összegszerűen megállapított nyugdíjak azonban
          már  bekerülnek   a   tulajdonvédelem   körébe.   Kivált   a
          magasabbak, amelyekben a szolidaritás az elmondottak szerint
          csak negatív  irányban érvényesül  :   amit  kapnak,  azt  a
          biztosításként kötelezően  befizetett  járadékuk  egy  része
          után kapják, nyugdíjukat a járadékkal túlfizették. A nyugdíj
          tulajdonvédelme  azt   jelenti,  hogy  a  társadalom  anyagi
          helyzetének általános  elnehezülését, vagyoni  és  jövedelmi
          viszonyainak     romlását      nem     lehet     egyszerűen,
          kiszolgáltatottságukkal  visszaélve,  a  nyugdíjasokra  vagy
          azok  egy   csoportjára  hárítani,   s  különösen   nem   az
          úgynevezett "magas nyugdíjasokra".

          A   26/1993.    (VI.   28.)    AB    határozathoz    csatolt
          különvéleményben már  foglalkoztunk  az  állami  juttatások,
          támogatások   rendszerének   lebontásából   eredő   nyugdíj-
          értékcsökkenéssel. Ma viszont a nyugdíjakat, csakúgy, mint a
          béreket    és     fizetéseket,    elsősorban    a    tudatos
          forintleértékelés hatása érinti.

          Ha az  állam a  költségvetés terheit  pénzrontással  kívánja
          enyhíteni és  arra megszerzi  a törvényhozás hozzájárulását,
          ez a  nyugdíjak vonalán vagyonelvonásként, vagyondézsmaként,
          a  szolidaritás   terheivel  megállapított,   de   tulajdoni
          jelleggel védendő  nyugdíjak  elvonásaként  jelentkezik.  Az
          ellentételezés a  nyugdíjasokat olyan  arányban illetné meg,
          amilyen arányban a bérből és fizetésből élőket.

          A bérből  és fizetésből  élők,  valamint  a  pénztartalékkal
          rendelkezők  sem   kapják  meg   az  infláció,   az   állami
          pénzértékrontás teljes ellentételezését, hisz a költségvetés
          a  pénzrontással   haszonhoz,  terhei  csökkentéséhez  kíván
          jutni. Ha a pénz értékromlása következtében a csökkenő bérek
          és járadékok  révén az  állampolgárok egy része a létminimum
          alá süllyed,  mert nem  tudja más forrásból ellentételezni a
          veszteséget, az  Alkotmány 70/E. § (2) bekezdése alapján jár
          részére -  valamelyik ott  megjelölt forráson  keresztül - a
          létminimum biztosítása.  Az Alkotmány azonban sem a béreknél
          nem írja  elő ennek  forrását, sem  azt nem  írja elő,  hogy
          ennek nyugdíjasok  esetében a  többi  nyugdíjas  ellátásának
          terhére  kell   történnie,  amint  a  minimálbéreket  sem  a
          magasabb bérből  és fizetésből  élők terhére  biztosítja  az
          állam.   ( Adó-   és  bérrendezési   intézkedéseiben  inkább
          fordított irányt látszik érvényesíteni. )

          A létminimum biztosításának nem a nyugdíjasok szolidaritása,
          hanem   a    társadalom   szolidaritása    keretében    kell
          megvalósulnia. Önmagában  az, hogy  valakinek a  nyugdíja  a
          létminimum alatt  kerül megállapításra,  vagy az inflációnak
          meg nem  felelő emelés  miatt oda  süllyed, nem  is jelenti,
          hogy rászorul  és jogosult  erre a  szolidaritásra :   lehet
          vagyona, megtakarítása,  önkéntes  biztosítása,  őt  eltartó
          házastársa. A  létminimum viszont  az Alkotmány  szerint  az
          önhibáján kívül rászorulónak jár.

          A nyugdíjemelés  alsó határának  megállapítása  sok  mindent
          kifejezhet :  lehet pénzügyi oka, lehet társadalmi hangulati
          oka, célozhatja  a járadékok  alsó szintjének  emelését  is.
          Azonban sem meg nem oldja a létminimum biztosítását, sem nem
          szolgálja azt  feltétlenül ( hiszen  juttathat kisnyugdíjas,
          de gazdag személynek is. )

          Ilyen körülmények  között nem  helytálló  a  határozat  azon
          álláspontja, mely  szerint a  Kormány joga  a  nyugdíjemelés
          felső  határának  megállapítására  a  szolidaritás  jegyében
          alkotmányosan védett  tulajdoni igény  elvonására arányos és
          szükséges intézkedési  jogosultság.  A nyugdíjak emelésére a
          pénzromlás  következtében   az  állam  a  járadékok  egyenlő
          értékállósága    ( értékvesztése )    körében    jogállamban
          vagyonvédelmi de  adósi kötelezettsége  körében is  köteles.
          Mégpedig minden  nyugdíj, minden  egyszer már a szolidaritás
          szabályai   szerint   megállapított   járadék   és   ellátás
          vonatkozásában,  hátrányos   megkülönböztetés   nélkül.   Ha
          esetleg a  létminimumra  való  jog  miatt  alkalmaz  pozitív
          előnyt,  azt   a  rászoruló,   nem  pedig   a   kisnyugdíjas
          vonatkozásában, és nem a többi nyugdíjas terhére, vagy egyes
          nyugdíjas rétegek terhére, hanem az állampolgárok összessége
          terhére, a  közteherviselés szabályai  szerint, az Alkotmány
          70/I. §  szabályának szigorú  figyelembe  vételével  köteles
          tenni.

          A támadott  törvényes  rendelkezés  semmi  biztosítékot  nem
          tartalmaz mindezen  alkotmányos szempontok  érvényesülésére.
          Egyszerűen felhatalmazást  ad  a  Kormánynak  arra,  hogy  a
          pénzromlás   hatását   egyes   nyugdíjas   rétegeknél   akár
          egyáltalán ne,  vagy csökkentett mértékben hárítsa el. Ebben
          a felhatalmazásban  még csak  az  úgynevezett  szolidaritási
          elem  sem  jelenik  meg,  hiszen  a  kisnyugdíjak  minimális
          emelésének és  a magasabb  nyugdíjak emelése  felső határhoz
          kötésének nem  kell együtt  megtörténnie,  nem  kell  azonos
          eredményt hoznia,  költségvetésileg egyenleget  adnia :    a
          Kormánynak arra  is joga nyílik, hogy a nyugdíj-értékállóság
          felső határának megállapításával minden kedvezés nélkül csak
          elvonást alkalmazzon,  akár alsó  határ megállapítása nélkül
          is !  Ez  egyértelműen  vagyondézsma,  ami  sem  a  jogállam
          általános elveinek,  sem a  szociális biztonságnak,  sem  az
          alkotmányos  tulajdonvédelemnek   nem   felel   meg   -   de
          szolidaritási  ( tévesen   értelmezett )  elem  sincs  benne
          biztosítva,  a   felső  határ   megállapítása  ugyanis   nem
          feltétlenül  szolgálja   sem  a   kisnyugdíjasokat,  sem   a
          létminimum alá süllyedőket.

          Az is  lehetséges -  a mai  piaci viszonyok között - hogy az
          alsó nyugdíjemelési mérték kedvezménye olyanokat érint, akik
          egyéb vagyoni  helyzetük miatt  lényegesen kevésbé szorulnak
          rá az emelésre, mint azok, akiknek nyugdíja emelését a felső
          határ megállapításával a Kormány nem biztosítja. A lehetőség
          nemcsak  hamisan   értelmezett,  alkalmatlan   szolidaritási
          eszköz, hanem  az arányosság  és szükségesség mértékének sem
          felel meg a tulajdonelvonás vonatkozásában.

          Budapest, 1997. május 27.

                 Dr. Szabó András            Dr. Zlinszky János
                  alkotmánybíró                 alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            Article 38/A.3 of Law II of 1975 on Social Security, according to which pensions and accident pensions must be increased twice a year in proportion to the increase in the average net salary
            Number of the Decision:
            .
            277/B/1997
            Date of the decision:
            .
            05/27/1997
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1997-2-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .