English
	Hungarian

Ügyszám: .	1040/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 37/2002. (IX. 4.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2002/230 .

A döntés kelte: Budapest, 09/03/2002 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos    vizsgálatára    irányuló    indítványok,    bírói kezdeményezések és alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Kiss László   és   dr.  Németh  János  alkotmánybírók   párhuzamos indokolásával,   valamint   dr.   Strausz   János   és    dr. Tersztyánszkyné     dr.     Vasadi     Éva     alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő                         határozatot: 1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   199.   §-a alkotmányellenes,   ezért  azt  a  határozat   közzétételének napjával megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság elrendeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.  évi  IV.  törvény  199. §-a  alapján  lefolytatott  és jogerős       határozattal      lezárt       büntetőeljárások felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem  mentesült  a hátrányos jogkövetkezmények alól. 2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   200.   §-a alkotmányellenes,   azért  azt  a  határozat   közzétételének napjával megsemmisíti. 3.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény XIV. Fejezet II. Címe, valamint a 198. §-ban, a  201.  §-ban  és a 203. §-ban meghatározott bűncselekmények elkövetési   magatartásánál  a   “fajtalanság”,   illetve   a “fajtalankodik” kifejezés használata, továbbá a  201.  §  (1) bekezdése és a 210/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására   és  megsemmisítésére  irányuló   indítványt elutasítja. 4.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény 199. § és 200. § alcíme, valamint 209.  §-a alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló   eljárást megszünteti. 5.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény  201. § (1) bekezdés módosítására  irányuló indítványokat visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. 1.  A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény  (a továbbiakban:  Btk.)  a XIV. Fejezet  II.  Címében,  “A  nemi erkölcs  elleni  bűncselekmények” között a “természet  elleni fajtalanság”  (199.  §) és a “megrontás”  (201.  §)  törvényi tényállásaiban, továbbá értelmező rendelkezések  [210.  §  és 210/A.  §  (2)  bekezdés]  útján tilalmazza  a  beleegyezésen alapuló   szexuális  kapcsolatot  is,  ha  az  a   törvényben meghatározott  életkorú azonos vagy különböző nemű  személyek között létesül. Természet  elleni fajtalanságot követ el az  a  18.  életévét betöltött   személy,  aki  beleegyezésen  alapuló   szexuális kapcsolatot  létesít  vele  azonos  nemű,  14-18  év  közötti életkorúval;  ellenben nem követ el semmilyen bűncselekményt, ha   a   14-18   éves  személy  tőle  különböző   nemű.   Nem bűncselekmény továbbá, ha a 14-18 évesek egymással  szexuális kapcsolatot létesítenek, akár azonos, akár különböző neműek. A  törvény  megrontás  címén  tiltja,  hogy  a  14.  életévét betöltött   személy   olyan  személlyel  közösüljön,   akinek életkora  12-14  év.  A  14-18  éves  –  büntetőjogilag   már vétőképes   –  korosztály  azonban  nem  követ  el  semmilyen bűncselekményt,  ha  a  12-14 év közötti  korban  lévő,  akár azonos,  akár különnemű személlyel – annak beleegyezésével  – fajtalankodik. A   fajtalanság  a  közösülés  kivételével  minden   súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére  szolgál  [Btk.  210/A.  §  (2)  bekezdés].   A közösülés  fogalmát a törvény nem határozza meg,  azonban  az egységes  és  állandó jogalkalmazói és dogmatikai  értelmezés szerint  a büntető törvény szempontjából a közösülés  csak  a különböző   nemű   személyek  közötti   szexuális   aktusként értelmezhető. A  Btk.  azonos  elkövetési magatartások és azonos  büntetési tételek  mellett, de külön tényállásban bünteti az  erőszakos fajtalanságot.  E  bűncselekmény  “szemérem  elleni  erőszak” (198.  §),  ha  az elkövető és a sértett különböző  nemű,  és “természet  elleni erőszakos fajtalanság”  (200.  §),  ha  az elkövető   a  sértettel  azonos  nemű.  A  két  bűncselekmény alapesete között a törvényhozó annyiban különböztet,  hogy  a szemérem elleni erőszak csak magánindítványra, azaz a sértett kívánságára,  míg a természet elleni erőszakos fajtalanság  a sértett akaratától függetlenül büntetendő (Btk. 209. §). 2.  A  Btk. 199. §-ának alkotmányossági vizsgálata iránt több indítványozó,    és   –   a   folyamatban   lévő    eljárások felfüggesztése   mellett   –   több   bíróság   fordult    az Alkotmánybírósághoz.  Az  indítványok  egy  része  a  büntető rendelkezéssel szoros összefüggésben érintette a Btk. 201.  § (1) bekezdését, a 200. §-át, a 209. §-át, valamint a 210/A. § (2)  bekezdését is, továbbá egy indítvány sérelmezte a  Btk.- ban  szereplő kifejezések (“nemi erkölcs elleni”,  “természet elleni”, “fajtalankodik”, “fajtalanság”) alkotmányosságát is. Az   Alkotmánybíróság   –  a  vizsgálandó   kérdések   tárgyi összefüggése  miatt  – az indítványokat  egyesítette  és  egy eljárásban bírálta el. 2.1. A több indítványozó részéről közösen benyújtott beadvány szerint  a  Btk.  199.  §-a  sérti  a  diszkriminációnak   az Alkotmány 70/A. §-ából következő tilalmát. Álláspontjuk, hogy “a  természet elleni fajtalanság bűncselekménnyé nyilvánítása beavatkozást  jelent a magánélethez, valamint a magántitokhoz való   jogba,   pontosabban  ezek  korlátozását  eredményezi, mégpedig  diszkriminatív  módon, csak  az  állampolgárok  egy csoportjára  (szexuális kisebbségre) nézve”. Az indítványozók érveket  sorakoztattak  fel  annak  bizonyítására,   hogy   a magánélet   legbensőbb  körébe  tartozó  szexuális  vonzalmak büntetőjogi  tiltása  az  állam  szükségtelen  és  aránytalan beavatkozása,  ami nem is alkalmas az alapul szolgáló  cél  – “az   egészséges  pszichoszexuális  fejlődés”,   illetve   “a fiatalok testi és lelki egészséghez való joga” – elérésére. Ezen   túlmenően   az   indítványozók   a   Btk.   199.   §-a alkotmányellenességének  megállapításával  összefüggésben   – annak  bizonyítékául, hogy támogatják a gyermekek  harmonikus fejlődésének védelmében a büntetőjogi eszközöket is, ha  azok nem  diszkriminatívak – javasolták: az Alkotmánybíróság hívja fel  az  Országgyűlést annak megfontolására, hogy a megrontás törvényi   tényállásában  meghatározott   sértetti   (passzív alanyi)  korhatárt emelje fel, azaz a beleegyezési  korhatárt magasabban, de egységesen határozza meg. 2.2.1.  A  Btk.-nak  a nemi erkölcs elleni  bűncselekményekre vonatkozó több rendelkezését is sérelmező indítványozó a Btk. 199.  §-át  ugyancsak  az  Alkotmány  70/A.  §-ával  tartotta ellentétesnek. Álláspontja szerint a Btk. 199. §-a,  valamint a   201.   §  (1)  bekezdésének  a  közösülést  tiltó   része alkotmányellenes   a   tekintetben   is,   hogy   “igen   kis korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is kriminalizálja, s e törvényi cél önkényes, nincs  alkotmányos indoka”.  A  Btk. 199. §-a, valamint a 201. §  (1)  bekezdése sérti  továbbá  “a  jogbiztonságot, mivel egy  fiatalkorú  és kiskorú  pár  eleinte  legális  szerelmi  párkapcsolatát   az idősebb  partner tizennyolcadik évének betöltésétől  hirtelen büntetendővé,  illetve büntethetővé teszi  mindaddig,  míg  a fiatalabb partner is be nem tölti a 18., illetve a 14. évét.” Véleménye  szerint:  “A  fiatalkorúak  önkéntesen  választott szexuális  partnerei  Btk.  199. § szerinti  büntetésével  az állam  a  fiatalkorú, és a velük szexuális  kapcsolatra  lépő nagykorú   személyek  szellemi,  erkölcsi,   pszichoszexuális fejlődésébe,  magán-  és  lelki  életébe  alkotmányos   indok nélkül,  a  szükségesnél később is beavatkozik”. Így  a  Btk. 199.   §   önmagában   is,  függetlenül  az   azonos   neműek kapcsolatának  diszkriminációjától, sérti az Alkotmány  8.  § (1)-(2)  bekezdését (az alapvető jogok tisztelete és  védelme az  állam  részéről,  az  alapvető  jogok  lényeges  tartalma korlátozásának tilalma), az 54. § (1) bekezdését  (az  emberi méltósághoz való jog), az 59. § (1) bekezdését (a  magántitok védelméhez  való  jog),  valamint 60.  §  (1)-(2)  bekezdését (lelkiismereti   szabadság,   a   lelkiismereti   meggyőződés megválasztásának, gyakorlásának, kinyilvánításának és ki  nem nyilvánításának joga). 2.2.2. Az indítványozó kifogásolta, hogy a Btk. 210/A. §  (2) bekezdése  önkényesen von határt a közösülés és a fajtalanság közé,   és   ennek  következtében  “a  201.  §  (1)  bekezdés büntethetőnek  nyilvánítja azt a tizennégy és  tizennyolc  év közötti  korú személyt, aki tizenkét és tizennégy év  közötti (értelemszerűen ellenkező nemű) személlyel közösül,  míg  nem büntethető   akkor,  ha  ugyanilyen  korú,  de  azonos   nemű személlyel létesít szexuális kapcsolatokat (még akkor sem, ha a   szexuális  tevékenység  közöttük  ugyanolyan  intenzívnek tekinthető, mint a különneműek közötti közösülés).” Ez  sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Álláspontja  szerint ellentétes az emberi  méltósággal  és  a lelkiismereti szabadsággal [Alkotmány 8. § (1) bekezdés,  54. §  (1) bekezdés, 60. § (1) bekezdés] a Btk. XIV. Fejezet  II. Címeként  a  nemi erkölcs elleni bűncselekmények megjelölése, mivel  ezzel a törvény “látszólag egyfajta hipotetikus”  nemi erkölcsöt  nyilvánít  védett jogtárggyá.  Ugyancsak  sértő  a közösüléstől  eltérő szexuális magatartások  megjelölésére  a “fajtalanság”   illetve  a  “természet  elleni   fajtalanság” megbélyegző   kifejezések  használata,  mivel  “értékrangsort kíván  teremteni  az  emberek ízlései, érzelmei  és  szokásai között.” 2.2.3.  Az indítványozó a Btk. 199. §-ával összefüggésben  az egyenlő  emberi  méltóság alapjogával [Alkotmány  54.  §  (1) bekezdés, 70/A. § (1) bekezdés], valamint a gyermeknek adandó nevelés  megválasztásának  jogával  [Alkotmány  67.   §   (2) bekezdés] ellentétesnek tartja – a Btk. 209. §-ából következő –  azon  helyzetet, hogy a természet elleni  fajtalanság  nem magánindítványra büntetendő. Ugyancsak az Alkotmány  70/A.  § (1)   bekezdésének  sérelméhez  vezet  a  Btk.  209.   §-ának rendelkezése    az    erőszakos   szexuális   bűncselekmények tekintetében  is.  Az  indítványozó szerint  alkotmányellenes megkülönböztetés  sújtja  az erőszakos  nemi  bűncselekmények homoszexuális   elkövetőit  a  heteroszexuális   elkövetőkkel szemben annak következtében, hogy az elkövetőtől eltérő  nemű sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmény  [Btk. 197.  §  (1)  és  198.  § (1) bekezdés] magánindítványra,  az azonos  nemű személy sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmény   (Btk.   200.   §)   pedig   magánindítványtól függetlenül büntetendő. 2.3.  A  Budapesti II-III. Kerületi Bíróság  a  megrontás  és természet   elleni   fajtalanság   miatt   folyamatban   lévő 1.B.II.820/1998.  számú büntető ügyben kezdeményezte  a  Btk. 199.    §-ának   alkotmányossági   vizsgálatát.   A   bíróság álláspontja   szerint   a  Btk.  199.  §-ában   meghatározott természet elleni fajtalanság bűntette – az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra is tekintettel – az Alkotmány 70/A.   §-ába  ütközik,  “amikor  az  azonos  neműek  közötti szexuális    kapcsolatot   büntetni   rendeli,   szemben    a heteroszexuális    kapcsolattal.   Mind   a   heteroszexuális személyek,  mind  a saját nemükhöz vonzódó  személyek  azonos méltóságú  személyként  kezelendők  és  az  ezzel  ellentétes rendelkezés a bíróság megítélése szerint alkotmányellenes.” A  bíróság  kezdeményezte annak vizsgálatát is, hogy  a  Btk. 200.  §-ának önálló törvényi tényállásként való megjelenítése az   Alkotmány   70/A.  §  figyelembevételével  alkotmányosan indokolt-e. A természet elleni erőszakot és a szemérem elleni erőszakot   meghatározó   és   büntetni   rendelő    törvényi rendelkezés azonos elkövetési magatartásokat – a 210/A. § (2) bekezdésében  meghatározott fajtalanságot – azonos  alap-  és minősített    esetekre   meghatározott,   azonos    büntetési tételekkel  sújtja;  eltérés csak abban van,  hogy  az  egyik bűncselekményt   az   elkövetővel  azonos,   a   másikat   az elkövetőtől különböző nemű sértett sérelmére követik el. 2.4.  A  természet elleni fajtalanság miatt folyamatban  lévő büntető  ügyekben  a  Heves Megyei  Bíróság,  mint  másodfokú bíróság,  a  Bf.  278/2000/3-II. számú és a  Bf.  401/2000/2. számú  végzésével, továbbá a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság   a  24.  Bf.  I.  8803/2000/33.,  a  24.  Bf.   XIX. 5726/2001/2. és a 24. Bf. IV. 7215/2002/2. számú végzésével – az  első  fokú bíróságok bűnösséget megállapító és  büntetést kiszabó  ítéletei ellen benyújtott fellebbezések  elbírálását felfüggesztve  –  a  Btk.  199.  §-a  alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte az  Alkotmány 70/A. §-ával való ellentéte miatt. A bíróságok hivatkoztak  a 20/1999.    (VI.   25.)   AB   határozatra,    amelyben    az Alkotmánybíróság  a  szexuális  irányultság  alapján  történő megkülönböztetést     az     “egyéb     helyzet”     szerinti különbségtételnek tekintette. A  Heves Megyei Bíróság a Bf. 278/2000/3-II. számú végzésében indítványozta,   hogy   a   természet   elleni    fajtalanság megállapításával egyidejűleg az Alkotmánybíróság fontolja meg a megrontás törvényi tényállásában meghatározott sértetti kör korhatárának felemelését. A  Btk.  199.  §-áról  kialakítandó alkotmánybírósági  döntés függvényében a Fővárosi Bíróság végzéseiben – a Btk. 209.  §- ának  és  az  Alkotmány  70/A. §-ának  megjelölése  nélkül  – kezdeményezte  annak  vizsgálatát  is,  hogy   indokolt-e   a természet elleni fajtalanság és a megrontás megkülönböztetése az   elkövető   büntethetőségének  magánindítványhoz   kötése szempontjából.   A   bíróság  álláspontja   szerint   a   két bűncselekmény   elkövetési  magatartásai  az  azonos   neműek közötti fajtalankodás tekintetében azonosak, csak a sértettek életkora különbözik. Ennek következtében a 14 év feletti és a 14  év  alatti  sértettek büntetőjogi védelme  –  az  eljárás megindulása szempontjából – nem egyforma, és ez a szabályozás nem ésszerű. Egyrészt a fiatalabb – így fokozottan védendő  – korosztályt   csak   feltételhez   kötötten,    az    idősebb korosztályokat  pedig  hivatalból védi,  másrészt  a  kevésbé veszélyes   cselekmény   elkövetője  a   sértett   akaratától függetlenül,  a nagyobb veszélyt magában hordozó  cselekményt megvalósító  személy  pedig  a  sértett,  illetve   törvényes képviselője döntésétől függően büntethető. 2.5.  Az indítványozó a Pécsi Városi Bíróság 5.B.592/2000/14. számú  és  a  Baranya Megyei Bíróság, mint másodfokú  bíróság 1.Bf.750/2000/62. számú ítéletei ellen alkotmányjogi  panaszt nyújtott be. A panaszos bűnösségét a bíróságok a Btk. 199. §- ában  meghatározott  bűncselekményben  állapították  meg   és szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztették.  Az alkotmányjogi panasz  lényege:  a  Btk. 199.   §-ában  a  homoszexuálisok  és  biszexuálisok   elleni hátrányos  megkülönböztetés nyilvánul meg, amely az Alkotmány 70/A.  §  (1) bekezdésébe ütközik. Ugyancsak ezt sérelmezi  a másik  indítványozó,  aki  az  ellene  még  folyamatban  lévő büntető  ügy  kapcsán  nyújtott be  utólagos  normakontrollra irányuló kérelmet. 3. Az Alkotmánybíróság az eljárásban beszerezte az igazságügy- miniszter véleményét.                              II. 1.   Az   indítványok  elbírálásánál  releváns,  illetve   az indítványozók  által hivatkozott jogszabályi rendelkezések  a következők: 1.1. Az Alkotmány rendelkezései: “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső  jog összhangját.” “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” “15.  §  A  Magyar Köztársaság védi a házasság  és  a  család intézményét.” “16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az ifjúság érdekeit.” “54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” “59.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” “60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.” “67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi is erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.” “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 1.2. A Btk. irányadó rendelkezései: “Magánindítvány: 31.   §   (1)   A   törvényben  meghatározott   esetekben   a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető. (2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult. (3)    Ha   a   sértett   korlátozottan   cselekvőképes,    a magánindítványt   törvényes   képviselője   is,   ha    pedig cselekvőképtelen,    kizárólag   a   törvényes    képviselője terjesztheti  elő.  Ezekben  az  esetekben  a  magánindítvány előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult. (4)  Ha  a  magánindítvány előterjesztésére jogosult  sértett meghal,    a   hozzátartozója   jogosult   a   magánindítvány előterjesztésére. (5)     Bármelyik    elkövetővel    szemben    előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos. (6) A magánindítvány nem vonható vissza.” “Szemérem elleni erőszak 198.  §  (1)  Aki mást erőszakkal, avagy az élet  vagy  testi épség  ellen  irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy  ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre, illetőleg      akaratnyilvánításra     képtelen     állapotát fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be, b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről tudva, többen fajtalankodnak. (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött sértett  sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak  a  (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.” “Természet elleni fajtalanság 199.  §  Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy,  aki ennél   fiatalabb,  azonos  nemű  személlyel   fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” “Természet elleni erőszakos fajtalanság 200. § (1) Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet vagy  testi  épség  ellen  irányuló  közvetlen  fenyegetéssel fajtalanságra   vagy   ennek  eltűrésére   kényszerít,   vagy védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be, b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről tudva, többen fajtalankodnak. (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött sértett   sérelmére  elkövetett  természet  elleni  erőszakos fajtalanság  a  (2)  bekezdés b) vagy c)  pontja  szerint  is minősül.” “Megrontás 201.   §  (1)  Aki  tizennegyedik  életévét  be  nem  töltött személlyel  közösül,  valamint az a  tizennyolcadik  életévét betöltött  személy,  aki  tizennegyedik  életévét   meg   nem haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” “209. § A 197. § (1) bekezdésében, a 198. § (1) bekezdésében, valamint  a  201.  §  (1)  és (2) bekezdésében  meghatározott bűncselekmények csak magánindítványra büntethetők, kivéve  ha azokkal    összefüggően   nem   magánindítványra   büntetendő bűncselekményt is elkövetnek.” “Értelmező rendelkezés: 210.   §   A  197-198.  §  és  a  200.  §  alkalmazásában   a tizenkettedik  életévét be nem töltött  személyt  védekezésre képtelennek kell tekinteni.” “210/A.  §  (2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.” 2.  Az  Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben  olyan  magatartás büntetendőségének    alkotmányossági   kérdéseiben    kellett dönteni,    amelyet   Európában   hagyományosan   büntetőjogi eszközökkel üldöztek, de amelynek jogi megítélése  az  utóbbi fél   évszázad  alatt  jelentősen  megváltozott.   Ezért   az Alkotmánybíróság részletes jogtörténeti és jog-összehasonlító elemzést végzett, valamint áttekintette az európai nemzetközi intézmények releváns állásfoglalásait. 2.1.  Az európai államok – főként a 12. század végétől – nagy szigorral  léptek  fel a természet elleni fajtalanság  formái ellen. Az azonos nemű személyeknek, elsősorban a férfiaknak a szodómia   gyűjtőfogalmába  tartozó   szexuális   kapcsolatát rendszerint  halálbüntetéssel, annak is  különösen  kegyetlen módjaival  sújtották.  A  felvilágosodás  büntetőjogi  eszméi hatottak  a  homoszexualitás büntetőjogi  szabályozására  is. Beccaria  1764-ben megjelent, a modern büntetőjog alapművének tekintett    értekezésében    helytelenítette,     hogy     a homoszexualitás  ellen az állam a büntetőjog eszközeivel  lép fel.   A   19.   században  általánossá  vált  a  büntetőjogi felelősség szűkítése, illetve a büntetés lényeges enyhítése. Az   európai   államokban  igen  változatosan   alakultak   a heteroszexuális,  illetve  a homoszexuális  kapcsolatokat  az abban     résztvevők    életkorára    tekintettel     büntető rendelkezések.   A   jogrendszerek   többségében   magasabban határozták  meg  az ún. beleegyezési vagy  másképpen  az  ún. védett   korhatárt   az  azonos  neműek   közötti   szexuális kapcsolatoknál.  Mivel  eredendően  a  férfiak  homoszexuális cselekményeit  büntették, a védett  kor  határa  nem  csak  a heteroszexuális,     hanem    a     leszbikus     kapcsolatok büntetendőségéhez  képest  is magasabb  volt.  A  20.  század utolsó    évtizedeit   azonban   a   homoszexuális    és    a heteroszexuális   magatartásokat   szankcionáló   büntetőjogi rendelkezések  egységesítése jellemezte. A folyamat  elhúzódó voltát  jól  jellemzi,  hogy az Egyesült  Királyság  (Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország) területén – hosszas parlamenti vita után – 2001. január 8-án lépett életbe a korábbi büntető törvényeket  módosító,  a  homoszexuális  és  heteroszexuális kapcsolatok  eltérő  szabályozását  megszüntető  törvény.  Az Európai  Unió tagállamai közül jelenleg csak Ausztriában  van hatályban  a  szexuális  orientáció  szerint  eltérő  büntető rendelkezés  (StGB § 209), azonban ezt az Alkotmánybíróság  a 2002.  június  21-én hozott határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította. 2.2.  Az  európai  demokratikus államok – több  esetben  nagy vitával     kísért    –    jogalkotási    lépései    szorosan összekapcsolódtak    a    nemzetközi    szervezetek     által megfogalmazott elvárásokkal. Az Európai Unió szervezeteinek a jelen   ügyben   releváns  dokumentumai   az   alkotmányosság megítélésében     nem     jelentenek     nemzetközi      jogi kötelezettségeket.  Ugyanakkor  a  határozatok   az   európai demokratikus társadalmakban zajló folyamatok elemzésén  és  a tapasztalatok összegezésén alapultak, így az Alkotmánybíróság a döntés előkészítése keretében áttekintette azokat is. Az  Európai  Parlament  1984-ben fogadott  el  először  olyan határozatot,  amelyben  felszólította  a  tagállamokat,  hogy egyrészt  szüntessék  meg a felnőttek  közötti  belegyezéssel történő  homoszexuális  kapcsolat  büntetendőségét,  másrészt azonosan  határozzák meg a homoszexuális és a heteroszexuális kapcsolatok beleegyezési korhatárát. Ezt követően  az  emberi jogok  helyzetét értékelő éves jelentésekben, valamint  1994- ben  és  1998-ban  külön határozatban  is  állást  foglalt  a homoszexuálisok és leszbikusok egyenlő jogainak tárgyában, és ismételten   sürgette   a   szexuális   orientáción   alapuló büntetőjogi   rendelkezéseknek,  ezen   belül   az   eltérően megállapított  beleegyezési  korhatárnak  megszüntetését.  Az 1998-ban  hozott külön határozatban megerősítette,  hogy  nem adja  hozzájárulását  olyan  állam tagfelvételéhez,  amelynek jogalkotása  vagy politikája sérti a homoszexuális  személyek emberi jogait. 2.3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben kitüntetett figyelmet fordított az emberi jogok védelme európai intézményeinek:  az Emberi   Jogok   Európai   Bizottságának   (a   továbbiakban: Bizottság)   és  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának   (a továbbiakban: Bíróság), valamint az Európa Tanács  Parlamenti Közgyűlésének  (a továbbiakban: Közgyűlés) a vizsgált  kérdés szempontjából releváns dokumentumaira. A   homoszexuális   magatartások   büntetőjogi   szabályozása tárgyában a Bíróság határozataiban [Eur. Court. H.R., Dudgeon v.  United Kingdom judgment of 22 October 1981, Series A  no. 45;  Eur.  Court.  H.R.,  Norris v. Ireland  judgment  of  26 October 1988, Series A no. 142; Eur. Court. H.R., Modinos  v. Cyprus  judgment of 22 April 1993, Series A,  no.  259;  Eur. Court.  H.R., A.D.T. v. United Kingdom judgment  of  31  July 2000]    kifejtett   álláspontok   lényege   az   alábbiakban összegezhető: Az  önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények büntetendővé nyilvánítása az állam beavatkozása a  magánélet, illetőleg   az  abban  foglalt  szexuális  élet  tiszteletben tartásához   való   jogba  [az  emberi  jogok   és   alapvető szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950.  november  4-én kelt,  és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 8. Cikk]. Az állami beavatkozás a magánélet   legintimebb  aspektusát,  az  emberi  személyiség lényegi   megnyilvánulását  érinti,  ezért  az   állam   csak különösen komoly okokból élhet vele. A   Bíróság  meglehetősen  nagyfokú  mérlegelést  biztosít  a nemzeti   államoknak,  hogy  döntsenek  az  erkölcs  védelme, illetve mások jogainak és szabadságának védelme érdekében  az adott   társadalomban  szükséges  eszközökről.  Ez  különösen érvényes   annak  az  életkornak  meghatározására,   amelynek eléréséig indokolt, hogy a büntetőjog eszközeivel is védjék a fiatalokat  olyan  szexuális magatartástól, amellyel  esetleg kirekeszthetik  magukat a társadalom többségéből  és  amelyet esetleg  maguk is megbánnak majd érettebb korukban. A Bíróság álláspontja  szerint  a büntetőjogi eszközök  a  demokratikus társadalomban  is  szükségesek lehetnek  az  életkoruk  miatt különösen    kiszolgáltatottak   megrontása   és    szexuális kizsákmányolása elleni védelemben. A Bíróság abban, hogy a férfiakat sújtó büntető rendelkezések és  a  heteroszexuális  kapcsolatokra,  illetve  a  leszbikus kapcsolatokra vonatkozó büntető rendelkezések közötti eltérés diszkriminatív-e,  nem foglalt állást. A Bíróság  álláspontja szerint az Egyezmény 8. Cikke sérelmének megállapítása esetén nem volt szükség a további vizsgálódásra. A  Bizottság  az  Egyezmény  8.  és  14.  Cikkeinek  együttes értékelése  alapján  döntött a jelen vizsgálat  szempontjából releváns  ún. Sutherland ügyben. [No. 25186/94, 1/7/1997].  A Bizottság a beleegyezési korhatár kérdésében az Angliában  és Észak-Írországban   akkor  hatályos  szabályozást   sérelmező panasz  vizsgálata során nem találta objektíve  és  ésszerűen igazolhatónak  azt,  hogy  a  férfiak  közötti  homoszexuális kapcsolatok esetében magasabb legyen a beleegyezési korhatár, mint  a  leszbikus  és  a heteroszexuális  kapcsolatoknál.  A büntető  törvény  ennek  megfelelő  rendelkezéseit  és   azok alkalmazását  a  magánélet tiszteletben tartásához  való  jog tekintetében    az    Egyezményt   sértő    diszkriminációnak minősítette. A Bíróság végül is érdemben nem foglalt  állást, mivel  a sérelmezett jogi szabályozás időközben megváltozott. [Eur.  Court  H.R.,  Sutherland v.  United  Kingdom  judgment (striking out) of 27 March 2001]. A  Bizottság  ezt  az ügyet megfelelő alkalomnak  tekintette, hogy az elmúlt húsz év változásainak tükrében újragondolja  a korábbi  esetjogot és úgy találta, hogy – eltérően a  korábbi álláspontjától – nincs ésszerű és objektív indok a  legálisan létesíthető  homoszexuális és a heteroszexuális  cselekmények eltérő korhatárainak fenntartására, illetve az eltérő életkor meghatározása   nem   arányos  eszköz  a   szándékolt   célok elérésére.  A Bizottság nem ismerte el az eltérő  büntetőjogi megítélés  elfogadható igazolásának azt, hogy a társadalom  a heteroszexuális   életformát   támogatja   és    elítéli    a homoszexualitást. A  Bizottság a 14. Cikk tekintetében emlékeztetett arra, hogy az  Egyezmény  olyan megkülönböztetés ellen  nyújt  védelmet, amely   megfelelő   indokok  nélkül  különbözően   kezeli   a lényegében  hasonló  helyzetben lévő személyeket.  Az  eltérő kezelés  különösen  akkor sérelmes,  ha  nem  törvényes  célt szolgál,  vagy  nincs meg az ésszerű arányossági  viszony  az alkalmazott  eszközök  és  az  elérni  kívánt  célok  között. Ugyanakkor  a  Bizottság elismerte, hogy az államok  bizonyos mérlegelési  szabadsággal rendelkeznek  annak  megítélésében, hogy   vajon   igazolják-e  és  milyen  mértékű   különbségek igazolják a hasonló helyzetek eltérő kezelését. A  Bíróságnak a homoszexuális magatartás büntetőjogi üldözése tárgyában  hozott  első  döntésével egy  időben,  1981-ben  a Közgyűlés   is  megnyilatkozott  a  homoszexuális   személyek jogainak  védelmében. A Közgyűlés határozatban hívta  fel  az Egészségügyi   Világszervezetet,  hogy   a   homoszexualitást törölje  a  betegségek nemzetközi jegyzékéből (ez  megtörtént 1991-ben),  továbbá  ajánlást fogadott el  a  homoszexuálisok elleni  diszkrimináció  különböző formái,  többek  között  az eltérő beleegyezési korhatárok megszüntetése tárgyában. Közel húsz  év  elteltével,  a  Közgyűlés  2000.  szeptember  26-án elfogadott    ajánlásában   értékelte   ismét   átfogóan    a homoszexuálisok helyzetét. A Közgyűlés felhívta a  Miniszteri Bizottságot:  szólítsa  fel  a  tagállamokat  arra,  hogy   a büntetőjogban  azonosan határozzák meg a homoszexuális  és  a heteroszexuális cselekmények alsó korhatárát. 3.  Az  Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál követte az  Alkotmány  70/A.  §-a értelmezése tekintetében  kialakult gyakorlatát  (ennek  legutóbbi összegezése:  1320/B/1996.  AB határozat, ABK 2002. április, 184, 186.), valamint figyelembe vette  a  homoszexualitásról, illetve a szexuális irányultság és   a   diszkrimináció-tilalom  összefüggéséről  a   korábbi határozatokban kifejtett álláspontját. 3.1.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlatában  –  a  70/A.  §  (1) bekezdésének szó szerinti szövegétől eltérően – nem csupán az Alkotmányban    biztosított   jogokra,   hanem    az    egész jogrendszerre   kiterjedően   alkalmazza   a   diszkrimináció tilalmát.  Ennek alapja az Alkotmány két rendelkezésének:  az emberi  jogok,  illetve az állampolgári jogok megkülönbözetés nélküli biztosítását előíró 70/A. §-nak, valamint a mindenkit veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi méltósághoz való jogot rögzítő 54. § (1) bekezdésnek egymásra tekintettel történő értelmezése és alkalmazása [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. Az   Alkotmánybíróság   már  legelső  döntéseinek   egyikében megállapította  és  azóta következetesen alkalmazza,  hogy  a diszkrimináció  tilalma  nem jelenti minden  megkülönböztetés tilalmát.   Az   állam  joga  –  s  egyben  bizonyos   körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992. (XI.   20.)   AB   határozat,  ABH  1992,   280,   282.].   A megkülönböztetés   tilalma  nem  az  eredményre,   hanem   az eljárásra   vonatkozik,  arra,  hogy   a   jognak   mindenkit egyenlőként  (egyenlő méltóságú személyként)  kell  kezelnie; azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és  a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni  [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az   Alkotmánybíróság  rámutatott:  “Az  a  kérdés,  hogy   a megkülönböztetés  az  alkotmányos  határok  között  maradt-e, csakis    a   mindenkori   szabályozás   tárgyi   és   alanyi összefüggéseiben vizsgálható [...]. Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha  azonban adott   szabályozási  koncepción  belül  eltérő   szabályozás vonatkozik   valamely   csoportra,  ez   a   megkülönböztetés tilalmába  ütközik,  kivéve, ha  az  eltérésnek  kellő  súlyú alkotmányos indoka van.” [21/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH 1990, 73, 77-78.] A  30/1997.  (IV.  29.)  AB  határozat  kifejtette,  hogy  az Alkotmánybíróság   más   mércét   alkalmaz   az   alkotmányos alapjogokat         érintő        diszkriminációra         (a szükségesség/arányosság tesztjét),  és  más  mércét  arra  az esetre,  ha  a diszkrimináció-tilalmat az alapjogokon  kívüli egyéb jogok tekintetében vizsgálja (ABH 1997, 130, 140.).  Az alapjognak  nem  minősülő,  egyéb jogra  vonatkozó  hátrányos megkülönböztetés  vagy  más  korlátozás  alkotmányellenessége akkor  állapítható  meg,  ha  a  sérelem  összefüggésben  áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi  jogával,  és  a  megkülönböztetésnek,   illetve korlátozásnak nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint  ésszerű indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994,   197,  200.].  Az  önkényes,  ésszerű  indok   nélküli megkülönböztetés  sérti az emberi méltóság  alapjogát,  “mert ilyen   esetben  a  törvényhozó  bizonyosan  nem  kezeli   az érintetteket  egyenlő méltóságú személyként, s  nem  értékeli valamennyi  érintett  szempontjait  hasonló  figyelemmel   és méltósággal.” [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH  1995,  31, 47.]   A   diszkrimináció  tilalma  még  azonos  szabályozási koncepción belül sem jelenti az eltérő szabályozás akadályát, ha az nem önkényes, a megkülönböztetésnek van kellő indoka és objektív ismérveken nyugszik [1406/B/1991. AB határozat,  ABH 1992,    497,    500.].   Annak   megítélésénél,    hogy    a megkülönböztetés  indoka  ésszerű-e,  azaz  nem   önkényes-e, tekintettel  kell lenni a törvény céljára is  [30/1997.  (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 140.]. 3.2.   Az   Alkotmánybíróság  igen  részletesen  elemezte   a szexuális     irányultság    kérdéseit     és     alkotmányos megközelítésének lehetőségeit az egyesülési  szabadság  és  a gyermek  védelmére  vonatkozó állami  kötelezettség  ütközése kapcsán  szükségessé vált alkotmányértelmezésnél. A  21/1996. (V. 17.) AB határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság megállapította:  a  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, az  állam alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére.  Az  Alkotmány 67. §-a értelmében  az  államnak  a gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi beilleszkedésére (ABH 1996, 74.). 3.3. A szexuális irányultság – mint a megkülönböztetés alapja –   kérdésével   az  Alkotmánybíróság  eddig  két   döntésben foglalkozott. Az  azonos  nemű személyek közötti házasságkötés és élettársi kapcsolat elismerésének alkotmányossági vizsgálata nyomán  az Alkotmánybíróság  a  14/1995.  (III.  13.)  AB   határozatban elutasította,   hogy   a   házasságnak   a   nő   és    férfi életközösségeként    való    meghatározása     alkotmánysértő diszkrimináció. Ugyanakkor megállapította: két személy tartós életközössége   megvalósíthat  olyan   értékeket,   hogy   az érintettek  személyi  méltóságának  egyenlő  figyelembevétele alapján  az  együtt élő személyek nemétől függetlenül  igényt tarthat  jogi elismerésre. (ABH 1995, 82, 84.) Az  élettársak különböző,   vagy  azonos  nemhez  tartozásának   kérdése   a hátrányos megkülönböztetés összefüggésében jelentkezik.  (ABH 1995,  82,  85.) Az élettársak fogalmát meghatározó  törvényi rendelkezés alkotmányossága nem bírálható el önmagában, hanem attól   függ,   hogy  az  elosztandó  jogok  és  kötelességek szempontjából hasonló helyzetben lévő személyek között ezt az elosztást   az   emberi  méltósághoz  való  jog  tiszteletben tartásával,   azaz  a  személyek  egyenlőkként   kezelésével, mindegyikük    szempontjainak    hasonló    körültekintéssel, figyelemmel,   elfogulatlansággal  és  méltányossággal   való értékelése alapján végzik-e el. (ABH 1995, 82, 86.) A  Btk.  203.  §-ban vérfertőzésként meghatározott  különböző magatartások  büntetendőségének alkotmányossági vizsgálatánál arra  a  kérdésre kellett választ adni: sérti-e az  Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalmát az,  hogy a   törvény   csupán  az  azonos  nemű  testvérek   szexuális kapcsolatát   bünteti.  A  vizsgált  tényállás  ugyanis   nem nyilvánította  bűncselekménnyé  a  különböző  nemű  testvérek közötti  fajtalanságot, azaz a szexuális irányultság  alapján tett  különbséget  az  azonos nemű és a  különnemű  testvérek között. A  20/1999.  (VI.  25.) AB határozatban  az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szexuális irányultság alapján  történő megkülönböztetés  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)   bekezdésében megjelölt    “egyéb    helyzet”   szerinti    különbségtétel. Megítélésénél   azt   kell   vizsgálni,    hogy    van-e    a megkülönböztetésnek “tárgyilagos mérlegelés  szerint  ésszerű oka”.  A vizsgált esetben ilyen okot az Alkotmánybíróság  nem talált.  Álláspontja  szerint  nem  indokolható  ésszerűen  a különnemű  testvérek közötti fajtalanság és  az  azonos  nemű testvérek  közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése. Nem  igazolható  az sem, hogy eltérő lenne ezek  társadalomra veszélyessége. (ABH 1999, 159, 163.)                             III. Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak: Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199. §-a sérti az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, mert objektív  ismérvek alapján nem igazolható, így önkényes megkülönböztetést tesz a szexuális  irányultság  szerint  az  olyan  18  éven   felüli személyek   között,   akik  14-18  év  közötti   személyekkel beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítenek. Ugyancsak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme miatt alkotmányellenes  a  Btk.  200.  §-a.  Nincs  a   tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű oka annak, hogy a szemérem  elleni erőszakot  és  a  természet  elleni  fajtalanságot  elkövetők cselekményét – önmagában a szexuális irányultságuk alapján  – a  törvényhozó különböző bűncselekménynek minősítse,  továbbá annak    sem,    hogy    a    cselekmény    büntetendőségének magánindítványhoz kötését eltérően szabályozza. 1.   A   Btk.   199.  §  alkotmányosságának   kérdésében   az Alkotmánybíróság – az indítványok fő érvelésének  megfelelően –  nem  a  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánítása vizsgálatánál szokásosan alkalmazott általános alapjogi,  ún. “szükségesség/arányosság”  teszt   alapján   döntött   [ennek lényege  összefoglalva: 18/2000. (VI. 6.) AB  határozat,  ABH 2000,  117,  123-124.], hanem a testvérek közötti fajtalanság büntetendőségének  alkotmányossági megítélésénél  alkalmazott ún. “ésszerűségi” teszt szempontjai szerinti elemzést végezte el. Ennek első lépéseként az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a  szabályozás  szempontjából kik  tekinthetők  homogén csoportnak.   Ezt  követően  vizsgálta,  hogy  a  büntetéssel fenyegetett  magatartás meghatározásakor a  törvényalkotó  az alkotmányos  követelményeknek megfelelően különböztetett-e  a 18   éven  felüli  elkövetők,  illetve  a  14-18  év  közötti sértettek    (dogmatikailag:   passzív    alanyok)    között: mindegyikük     szempontjait    hasonló    figyelemmel     és méltányossággal  értékelte-e  akkor,  amikor  az   egyetértő, kölcsönös  beleegyezésen  alapuló  homoszexuális  kapcsolatot büntetni rendelte, a heteroszexuális kapcsolatot viszont nem. 1.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199.  §-a alkotmányosságának megítélésénél egymással  összehasonlítható csoportot  alkotnak  azok a 18 éven  felüli  személyek,  akik náluk  fiatalabb, de a 14. évüket már betöltött  személyekkel létesítenek  beleegyezésen alapuló szexuális  kapcsolatot.  E személyek  csoportján belül a Btk. 199. §-a  következtében  a megkülönböztetés  kizárólag a 18 éven felüli  férfi  vagy  nő konkrét  esetben megnyilvánuló szexuális irányultsága alapján történik. A    törvényalkotó   a   Btk.   199.   §-ában   meghatározott bűncselekmény  jogi  tárgyát  az  ifjúság  egészséges  irányú szexuális fejlődésében határozza meg. Az Alkotmány 67. §  (1) bekezdése alapján e korosztály minden egyes tagjával  szemben fennáll  az  állam alkotmányos kötelezettsége, hogy  védelmet nyújtson a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, így  az  egészséges szexuális fejlődéshez is. A védelem  jogi felelősségi   eszközei  között  helye   van   a   büntetőjogi büntetésnek is. A büntetőjog eszközei is szükségesek lehetnek annak érdekében, hogy az állam megóvja e korosztályt egyrészt a  személyiségfejlődésre káros hatásoktól, másrészt az  olyan kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig választása  következményeit  saját  személyiségére,   illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére [21/1996.  (V. 17.)  AB határozat, ABH 1996, 74.]. A 14-18 éves korosztályon belül a Btk. 199. §-a következtében kizárólag az adott fiatal fiú   vagy  leány  konkrét  esetben  megnyilvánuló  szexuális irányultsága  szolgál alapul arra, hogy az állam  büntetőjogi eszközökkel  avatkozzon  be a felnőtt  személlyel  létesített szexuális kapcsolatba. 1.2. A törvényhozónak szükségképpen megkülönböztetéseket kell tennie, amikor kijelöli, hogy az ifjúság, a gyermekek védelme érdekében  milyen  magatartásokra kíván reagálni  büntetőjogi büntetéssel.  Az Alkotmánybíróság e döntésben is  megerősíti, hogy  az  ifjúság  egészséges szexuális  fejlődését  szolgáló büntetőjogi  eszközök meghatározása törvényhozói kompetencia, így    a    demokratikus   többségi   vélemény   és   érzület érvényesülésének  tere [21/1996. (V. 17.) AB  határozat,  ABH 1996.  74,  82.].  A  törvényhozó azonban köteles  figyelembe venni  azokat a korlátokat is, amelyek az Alkotmány  70/A.  § (1) bekezdéséből következnek. A  büntető  törvénnyel  szemben is követelmény,  hogy  a  nem alapjogokat  érintő megkülönböztetés ne legyen  indokolatlan, azaz    ne   legyen   önkényes,   ne   sértse   a   mindenkit veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi méltóságot.   A   heteroszexuális,  illetve  a  homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez  tartozik, szétválasztásukra,  az  érintett személyek  méltóságának  nem egyenlő  kezelésére  kivételes  indokok  szükségesek.   Ilyen például  a  házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális irányultság   megkülönböztetése  [14/1995.  (III.   13.)   AB határozat, ABH 1995, 82, 84.]. A  büntető törvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos  indokon  kell  alapulnia.  A  jelen  ügyben   az Alkotmánybíróság  ilyen  indokot  nem  állapított   meg.   Az Alkotmány   67.   §   (1)   bekezdéséből   következő   állami kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy a   gyermekek   egészséges  szexuális  érését   a   felnőttek befolyásától  büntetőjogilag védő  szabályok  a  védett  kort különbözően  határozzák  meg csupán  attól  függően,  hogy  a szexuális  kapcsolat  azonos vagy  különböző  nemű  személyek között létesül. A   heteroszexuális  és  a  homoszexuális  érés  folyamatában meglévő  esetleges  eltéréseket  kétségtelenül  felerősíti  a homoszexuális   kapcsolatot   meg   nem   értéssel,   illetve elutasítással   fogadó   társadalmi  környezet.   [Ezt   igen részletesen elemezte az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V.  17.) AB határozatban, ABH 1996. 74.] Különbségek mutathatóak ki  a fiúk  és  a  lányok  között  is  a  serdülőkori  személyiség- fejlődésében.  Történelmileg ezek  az  eltérések  vezettek  – többek  között  –  a  férfiak  és  a  nők  közötti  szexuális kapcsolat   eltérő  büntetőjogi  megítéléséhez   az   európai országok többségében. Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  azonban  ezek   a különbségek  nem  jelentenek ésszerű  és  objektív  igazolást arra,  hogy az állam különbözőképpen határozza meg  a  védett kort. Sem az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből, illetve 15. §- ából,   sem  pedig  –  az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdésére figyelemmel  –  a  gyermekek jogaival kapcsolatos  nemzetközi kötelezettség-vállalásból  (a  Gyermek  jogairól  szóló,  New Yorkban  1989.  november 20-án kelt Egyezmény  kihirdetéséről szóló  1991. évi LXIV. törvény) nem következik, hogy az állam önmagában a szexuális irányultság alapján különböző mértékben avatkozzon  be  ebbe  a  komplex,  az  ember  személyiségének kiteljesedése  szempontjából rendkívül  fontos  és  bonyolult folyamatba  a  jogi felelősség rendjében legszigorúbb  és  az alapvető emberi jogokat szükségképpen érintő büntető  hatalom eszközeivel. Természetesen  a  törvényhozó megítélésére tartozik,  hogy  a büntetőjogi  szabályozás megfelel-e  a  gyermekek  védelmével kapcsolatos állami kötelezettségnek, vagy pedig vannak olyan, a  fiatalkorú  és  a  felnőtt közötti  függő,  alárendeltségi viszonyból  adódó  élethelyzetek,  amelyekben  a  14-18  éves korosztályokat     további    magatartások    bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18 éven felüliekkel  létesített szexuális  kapcsolatok ellen. Az Alkotmánybíróság ezúttal  is hangsúlyozza:  nem  jogosult  arra,  hogy  új  bűncselekményi tényállások  megállapítására  kötelezze  a  jogalkotást,  sem arra,    hogy    különös    részi    tényállások    részleges megsemmisítésével  addig  nem  büntetendő  magatartásokat  is büntethetővé  tegyen. Köteles viszont az  alkotmányellenesnek minősülő  jogszabályt  – jelen esetben  a  Btk.  199.  §-t  – megsemmisíteni. [20/1999. (VI. 25.) AB határozat,  ABH  1999, 159, 163.] Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha  az  indítvánnyal támadott  jogszabályt,  vagy annak egy  részét  az  Alkotmány valamely  rendelkezésébe ütközőnek  minősíti,  és  ezért  azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés sérelmét –    a    már   megsemmisített   jogszabályi   rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja [29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.]. Mivel megállapította a  Btk. 199.  §-ának  alkotmányellenességét  az  Alkotmány  70/A.   § alapján, nem találta szükségesnek, hogy a vizsgálatot  tovább folytassa az Alkotmány 8. § (1)-(2) bekezdése, az 59.  §  (1) bekezdése,  a 60. § (1)-(2) bekezdése, valamint a  2.  §  (1) bekezdése tekintetében. 2.1.  A Btk. 200. § (1) bekezdésében meghatározott és az (1)- (3)  bekezdése szerint büntetendő természet elleni  erőszakos fajtalanság,   valamint  a  Btk.  198.  §  (1)   bekezdésében meghatározott  és  az  (1)-(3) bekezdése  szerint  büntetendő szemérem    elleni   erőszak   tényállásai   az    elkövetési magatartások és a büntetések tekintetében teljesen  azonosak. A   törvényhozó  az  azonos  elkövetési  magatartást   –   az erőszakkal,  avagy  az élet vagy testi épség  ellen  irányuló közvetlen  fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek  eltűrésére kényszerítést,   továbbá   a   védekezésre,   illetőleg    az akaratnyilvánításra    képtelen    állapot     felhasználását fajtalanságra – a büntetési tételek és a súlyosabb  büntetést megalapozó       minősítő      körülmények      azonosságából kikövetkeztethetően a társadalomra azonos fokban veszélyesnek tekinti. A  Btk.  eredeti  198. §-a szerint a szemérem elleni  erőszak csak  házasságon  kívül  volt elkövethető.  Ebből  logikailag következett,  hogy  a szemérem elleni erőszak  tettese  és  a sértettje  csak  különböző nemű személy  lehetett.  Mivel  az azonos    nemű   személy   sérelmére   elkövetett   erőszakos fajtalanság  fogalmilag  nem  valósulhatott  meg   házasságon belül,  a  magatartás  megbüntetéséhez külön  bűncselekményre volt  szükség.  Az  1997. szeptember  15-én  hatályba  lépett módosítás elhagyta a házassági életközösségre utalást.  Ennek következtében az elkövető magatartásának büntető  törvénybeli különtartása  az  azonos  elkövetési  magatartás,  az  azonos minősítő  körülmények és az azonos büntetési tételek mellett, kizárólag  az  elkövető szexuális irányultságán alapszik.  Az Alkotmánybíróság  nem  látta ésszerű és objektíve  igazolható indokát ennek a megkülönböztetésnek. 2.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek  ítélte a szemérem elleni erőszak  és  a  természet elleni  fajtalanság alapesetei közötti – a Btk.  209.  §-ának rendelkezéséből következő – azt a törvényi megkülönböztetést, hogy  a  szemérem elleni erőszak elkövetője  csak  a  sértett magánindítványára,  a természet elleni erőszakos  fajtalanság elkövetője a sértett akaratától függetlenül büntetendő. Az   erőszakos   szexuális   cselekmények   büntethetőségének magánindítványhoz kötése a sértett magánszférájának  védelmét szolgálja. A törvényhozó kompetenciája annak eldöntése,  hogy a    szexuális    bűncselekmények   elkövetőinek    feltétlen megbüntetését, avagy a sértettek kíméletét tartja-e fontosabb érdeknek.   A  törvényhozónak  kell  eldöntenie,  hogy   mely bűncselekmények  esetében állapít  meg  büntető  anyagi  jogi kivételeket  a  legalitás  büntetőjogi  alapelve   alól,   és amennyiben  a szexuális bűncselekmények körében –  a  sértett kíméletére  tekintettel – indokoltnak  tartja  ilyen  kivétel megállapítását, akkor az mely esetekre érvényes. A  jogalkotó  tehát a közérdek (a bűncselekmények üldözésének allami  kötelezettsége) és a magánérdek (a  sértett  kímélete vagy   a   sértett  magánszférájának  tiszteletben   tartása) egymáshoz  viszonyított  fontossága alapján  dönt.  Foglalhat állást   úgy,  hogy  bizonyos  bűncselekmények  meghatározott eseteiben  a  magánérdek megelőzi a  közérdeket,  s  ezért  a büntethetőséget a magánindítványtól teszi függővé, de  akként is  dönthet, hogy a klasszikus értelemben felfogott legalitás elve kap elsőbbséget.     A  szemérem  elleni erőszak és a természet  elleni  erőszakos fajtalanság   sértettjei  homogén   csoportot   alkotnak.   A heteroszexuális  és  a homoszexuális erőszakos  bűncselekmény esetében az elkövető a sértettek szexuális szabadságát, végső soron  emberi  méltóságát sérti meg. A sértett  szempontjából véletlen,    hogy    heteroszexuális-   vagy    homoszexuális irányultságú   elkövető   “áldozatává”   válik-e;   a   saját magánszférájának kímélete szempontjából közömbös, hogy milyen az elkövető szexuális preferenciája. Nem indokolható, hogy  a büntetési  tételekből  következően a  törvényalkotó  által  a társadalomra  azonos  fokban  veszélyesnek  ítélt   erőszakos szexuális   cselekmények  közül  az   egyiket,   mégpedig   a homoszexuális  elkövető  által  megvalósított  cselekményt  a törvényhozó a sértett kíméleti elvének feladásával  nyilvánít mégiscsak  nagyobb fokban veszélyesnek. Ez  ugyanis  éppen  a sértettekkel   szemben   diszkriminatív:   azzal   jelzi    a bűncselekmény  társadalomra veszélyességének  fokát,  hogy  a sértettet  saját szexuális orientációjától függetlenül  zárja ki    a    magánszféra   védelmére   rendelt   magánindítvány előterjesztési  jog  áldásaiból.  A  sértett  –  egyszerűsítő túlzással   kifejezve  –  kétszeresen   válik   az   elkövető áldozatává:  nemcsak, hogy elszenvedi a szexuális  erőszakot, de  azt  is  el  kell szenvednie, hogy az ő esetében  a  Btk. feladja a kíméleti elvet. A  törvényalkotónak tehát azt kell eldöntenie, hogy a homogén sértetti   csoport  minden  tagjára  érvényes-e   a   sértett kíméletének  elve,  avagy egyikre sem. Az  előbbi  esetben  a magánindítványra   büntethetőség  feltételét   az   erőszakos természet   elleni  fajtalanság  alapesetére   is   ki   kell terjesztenie,   az  utóbbiban  pedig  azt  a  heteroszexuális erőszak  esetében is meg kell szüntetnie. Köztes vagy  vegyes megoldás  nincs,  ha  a  kezelés nem  egységes,  akkor  az  a szexuális  bűncselekmények  áldozatainak  homogén  csoportján belül     egyesek    részére    nézve    önkényesen,    tehát alkotmányellenesen diszkriminatív. Az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből következő korlátok nem csupán  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánításánál veendők   figyelembe,   hanem  a  büntethetőségi   feltételek szabályozásánál  is; meghatározásuknál sem  tehető  különbség kizárólag a szexuális irányultság alapján. A  szemérem elleni erőszaknál és a természet elleni erőszakos fajtalanságnál a magánindítványra büntethetőség  eltérése  az elkövetők   oldalán  is  diszkriminatív:  a   heteroszexuális erőszak  potenciális elkövetőinek “szabad” abban bizakodniuk, hogy  a  sértett esetleg nem terjeszt elő magánindítványt,  a homoszexuális elkövetőknek viszont az ilyen bizakodásra nincs lehetőségük.   Természetesen   egyetlen   elkövetőnek   sincs alkotmányos   joga   arra,   hogy   kizárólag    a    sértett magánindítványára vonják felelősségre. Az elkövetőknek, így a homoszexuális elkövetőknek is ahhoz van joguk, hogy az  állam másokkal egyenlő méltóságú személyként kezelje őket. A  büntető  törvény  címzettje általában mindenki  (figyelmen kívül hagyva, hogy egyes tényállások csak speciális elkövetői körökre,  például a hivatalos személyekre vonatkozhatnak).  A címzetteknek  viszont tudniuk kell, mi a  jogalkotói  üzenet, legyen   az   bármi,  például  akár  az  is,  hogy   bizonyos bűncselekmények esetében a sértett elhatározásától függhet az elkövető    büntethetősége.   Ha   a    jogalkotó    valamely bűncselekmény   esetében  a  magánindítványt   büntethetőségi feltételként  határozza  meg, azzal  az  adott  bűncselekmény bármely   potenciális  elkövetője  előre   tisztában   lehet, minthogy  a  büntető  törvényből ez  világosan  kiderül.  Nem indokolható  –  a  törvény  szerint  azonosan  büntetendő   – heteroszexuális  és homoszexuális erőszak  elkövetői  közötti olyan különbségtétel, amely az előbbiek esetében eltűrhetőnek véli,  hogy  a  sértetti akaratot, mint  kockázat-csökkentési tényezőt  figyelembe  vegyék, míg az  utóbbiak  esetében  ezt elfogadhatatlannak tekinti. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát  nem  nyugszik ésszerű  indokokon,  ezért önkényes az  elkövető  büntetőjogi felelősségre  vonása  feltételének  és  a  sértett  általános személyiségi   jogának,  ezen  belül  a   magánszférához,   a magántitokhoz  fűződő  jogainak megkülönbözetett  kezelése  – önmagában az elkövető szexuális irányultságára alapítottan. Mindezekre   tekintettel   az  Alkotmánybíróság   álláspontja szerint a Btk. 200. §-a – a Btk. 198. §-ával összefüggésben – az  Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, ezért azt megsemmisítette.    Mivel   nem   magát    a    bűncselekmény meghatározását, hanem a Btk. 198. §-ától való  külön-tartását tekintette  alkotmányellenesnek,  a  megsemmisítés  csupán  a büntetendő   magatartások   külön   törvényhelyben    történő meghatározását  érinti,  azonban nem  érinti  e  magatartások büntetendőségét a Btk. 198. §-a alapján.                              IV. 1.   Az  indítványok  az  egyéb  részekben  megalapozatlanok, illetve tárgytalanná váltak, továbbá elbírálásuk nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.     1.1.1.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  Btk. XIV.  Fejezet  II.  Címe,  a  “fajtalankodik”,  “fajtalanság” szavak  használata,  illetve  a közösülés  és  a  fajtalanság megkülönböztetése  nem  függ össze az  Alkotmány  60.  §  (1) bekezdésében     biztosított     gondolatszabadsággal,      a lelkiismereti,- és vallásszabadsággal.     Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  nem  sérti  az Alkotmány  54.  §  (1) bekezdését az, hogy  a  törvényhozó  a szexuális   szabadságot,  illetve   a   fiatalok   egészséges szexuális  érését  védő tényállások közös jogi  tárgyaként  a Snemi  erkölcsöt” jelöli meg. A törvényhozónak  jogában  áll, hogy   a   szexuális   viselkedéseket  szabályozó,   bizonyos szexuális  magatartásokat tiltó erkölcsi  normák  egy  részét büntetőjogi  szankciókkal  is  megerősítse.  Ettől  különböző kérdés,  hogy  ennek során érvényesülnek-e a büntető  hatalom alkotmányos kötöttségéből következő követelmények. Nem   állapítható  meg  összefüggés  a  Btk.  210/A.  §   (2) bekezdésében  adott,  a  büntető  jogszabályok  módosításáról szóló  1993.  évi  XVII.  törvény 49.  §-ával  beiktatott,  a korábbi  egységes és következetes jogalkalmazói értelmezésnek megfelelő  törvényi értelmezés és az Alkotmány  70/A.  §  (1) bekezdése  között. A törvényhozó, amikor a  közösülést  és  a fajtalanságot   külön  büntetőjogi  fogalomként   kezeli,   a bűncselekmények  elkövetési magatartásait  jelentő  szexuális aktusok  és nem az elkövetők között különböztet. Az értelmező rendelkezés  világosan  és  érthetően  elhatárolja  a   külön törvényhely  alapján büntetendő elkövetési magatartásokat.  A megrontás   és   a   vérfertőzés  (Btk.  203.   §)   törvényi tényállásánál   ennek   a   büntetőjogi   felelősség   eltérő meghatározása   miatt   alapvető  jelentősége   van.   Az   a törvényhozói döntés, hogy az azonos fokban veszélyesnek ítélt erőszakos közösülést és erőszakos fajtalanságot két  törvényi rendelkezésben külön helyezi el (Btk. 197. és 198. §),  jelen esetben nem vet fel alkotmányossági kérdést.     Az  Alkotmánybíróság nem állapította meg az  emberi  méltóság sérelmét   a   “fajtalankodás”,   “fajtalanság”   kifejezések tekintetében. A jogban használt nyelvi kifejezések társadalmi és  szakmai  konvenciókon,  kulturális  és  jogi  tradíciókon alapulnak.   A   hagyományosan   büntetendő   magatartásoknál terminus   technicus-ként  tovább  élnek  olyan  kifejezések, amelyek  a  régi magyar köznyelv vagy jogi nyelv maradványai, és  amelyek  a  mai  köznyelvből már  kihaltak,  illetve  már egyáltalán  nem, vagy nem az eredeti értelmüknek  megfelelően használatosak. Ilyen például a hűtlenség (Btk. 145. §),  vagy a  kerítés  (Btk.  207.  §) alcím, illetve  a  kéjelgés  mint elkövetési  magatartás (Btk. 205. §).  E  körbe  tartoznak  a sérelmezett kifejezések is. A  törvényi  szóhasználat  sérthet alkotmányos  jogot,  ha  a kifejezések pontatlanok, nem elég szabatosan határolják el  a nyelvi  formula segítségével az eltérő magatartásokat,  avagy téves  azonosításra vagy prejudikálásra adnak lehetőséget.  A törvény a fajtalanság, fajtalankodás szavak használatával – a kifejezést  értelmezéssel kiegészítve – a  tiltott  szexuális viselkedések  körén belül a közösüléstől  eltérő  minden  más magatartás pontos és egyértelmű leírását adja. 1.1.2.  Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Btk. 201.  § (1)   bekezdése  nem  jelenti  az  Alkotmány  70/A.   §   (1) bekezdésének sérelmét a tekintetben, hogy a 12-14 év  közötti személyekkel  közösülést  tiltó  rendelkezés  az   igen   kis korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is kriminalizálja.   Alapvetően   a   törvényhozó    mérlegelési jogkörébe  tartozik,  hogy  hol vonja  meg  azt  az  életkori határt,  amely  felett az egyén büntetőjogilag  vétőképes  és életkora alapján már büntethető (Btk. 23. §). A gyermekkornak büntethetőséget  kizáró okként, a megrontásnak  pedig  a  14. évet   be   nem   töltött  személyekkel   tiltott   szexuális aktusokként   történő  meghatározása   megfelel   a   büntető jogszabályok  határozottságával szemben  az  Alkotmánybíróság által  felállított követelményeknek [11/1992.  (III.  5.)  AB határozat  ABH 1992, 77, 84.; 30/1992. (V. 26) AB  határozat, ABH  1992, 167, 176.], így nem állapítható meg a jogbiztonság sérelme sem. Az Alkotmánybíróság fentiekre tekintettel a Btk. XIV. Fejezet II.  Címe,  a Btk. 198. §, 201. § és 203. §-ban meghatározott bűncselekmények  törvényi tényállásaiban  a  “  fajtalanság”, illetőleg a “fajtalankodik” kifejezés, továbbá a 210/A. § (2) bekezdése  és  a 201. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat elutasította. 1.2.  A  Btk.  199.  §–ának  és 200. §-ának  megsemmisítésére tekintettel a Btk. 199. § és a 200. § alcímével,  valamint  a 209.   §   alkotmányellenességével  kapcsolatos   indítványok tárgytalanná  váltak, ezért az Alkotmánybíróság  az  eljárást megszüntette. 1.3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:  Abtv.)  1.  §-ában  meghatározott   hatáskörök alapján az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége sem a törvény módosítására, sem pedig a törvényjavaslat benyújtására. Ezért azokat   az   indítványokat,  amelyek  a  Btk.  199.   §-ával összefüggésben  a  201.  §  (1)  bekezdésében   meghatározott korhatár   felemelésére   irányultak,   az   Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII.   3.)  Tü.  határozat  29.  §  b)  pontja  szerint   az Alkotmánybíróság visszautasította. 2.  A  Btk. 199. §-a alapján lefolytatott és jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendelése az Abtv.  43. §  (3) bekezdésén alapul. Az Alkotmánybíróság nem rendelte el a   Btk.   200.  §-a  alapján  lefolytatott  büntetőeljárások felülvizsgálatát,  mert a megsemmisítés csupán  a  büntetendő magatartások külön törvényhely alapján történő meghatározását érinti, nem érinti e magatartások büntetendőségét a Btk. 198. § keretében. 3.  A  határozat közzétételének elrendelése az Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke                                   Dr. Bagi István                     Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                   Dr. Czúcz Ottó                        Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró                                   Dr. Harmathy Attila                  Dr. Holló András     alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                   Dr. Kiss László                      Dr. Németh János     alkotmánybíró              az Alkotmánybíróság elnöke                               az aláírásban akadályozott                               Dr. Kukorelli István                               alkotmánybíró helyett                                  Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr.Vasadi Éva    alkotmánybíró                            alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek a határozat-tervezet rendelkező része 2., 3.,  4., 5.  pontjában foglalt döntéssel. Egyetértek a rendelkező rész 1.  pontjában megfogalmazott döntéssel is, azonban a  döntést megalapozó   indokolást   további   elemekkel   kellene    az Alkotmánybíróságnak kiegészítenie. 1.  Elfogadom, hogy a természet elleni fajtalanság jelenlegi, Btk.-ban tételezett szabályozása nem alkalmas a kívánt cél és eredmény  elérésére. Ez azonban nem jelentheti  azt,  hogy  a Btk.  199.  §-ának  megsemmisítésével  az  állam  már  minden további kötelezettsége alól szabadulhat. Az elkövetői  oldalt kiemelten  vizsgáló és értékelő, az elkövetőt  a  büntetőjogi következmények alól mentesítő határozat – álláspontom szerint –  nem  a  súlyának és jelentőségének megfelelően értékeli  a “sértetti”   oldalon  jelentkező  körülményeket,   az   ügyet gyakorlatilag lezárja azzal, hogy a Btk. 199.  §-a  sérti  az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írtakat, mivel a  támadott rendelkezés  objektív ismérvek alapján  nem  igazolható,  így önkényes   megkülönböztetést  tesz  a  szexuális  irányultság szerint az olyan 18 éven felüli személyek között, akik  14-18 év  közöttiekkel létesítenek beleegyezésen alapuló  szexuális kapcsolatot. Jóllehet a határozat-tervezet többször is  idézi a 21/1996. (V. 17.) AB határozatot, mégsem vonja le abból a – sértett    helyzetét   is   figyelembe   vevő   –   szükséges következtetéseket. Ez a határozat helyesen  állapította  meg, hogy  a  gyermeknek  az  a joga, hogy  az  állam  részéről  a megfelelő  testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben   és   gondoskodásban   részesüljön,   az    állam alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére.  Ugyancsak alapos okkal szól  a  citált  határozat arról,  hogy  az Alkotmány 67. §-a értelmében az  államnak  a gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi beilleszkedésére. (ABH 1996, 74.). Kérdéses azonban,  hogy  a 14-18 életév közötti (különösen a 14 éves életkort éppen hogy betöltött)  fiatal  értelmi-érzelmi  fejlődésében,  értékelő, megítélő   képességében  eljutott-e   már   addig,   hogy   a beleegyezését,  mint fontos feltételt, elegendőnek  tekintsük homoszexuális   kapcsolat   létesítéséhez.    Más    oldalról közelítve: egyetértek azzal, hogy a heteroszexuális,  illetve a  homoszexuális  irányultság  egyaránt  az  emberi  méltóság lényegéhez   tartozik,  ezért  az  érintett  (18.  életévüket betöltött) személyek méltósága nem egyenlő kezelésének  nincs alkotmányos    indoka,   ugyanakkor   azt   is   nyomatékosan hangsúlyozom,   hogy  a  különböző  szexuális   irányultságok közötti  különbségtétel  képessége,  a  választott  szexuális irányultság  melletti döntés (beleegyezés)  következményeinek belátása  a  14-18  életév közötti fiatalkorúak  esetében  is kapcsolatba  hozandó  az emberi méltóságukkal.  Ellentmondást látok  abban, hogy amíg a jogrendszer egészét tekintve a  14- 18.  életév közötti korosztály belátási képességét a  felnőtt korúakétól eltérően, de legalábbis árnyaltabban kezeli a  jog (pl.: a polgári jogban az ügyletkötési képesség területén;  a családjog    házasságkötésre   vonatkozó   szabályainál;    a szabálysértési  jog,  a  büntetőjog és  a  közigazgatási  jog felelősségi  rendszerében),  azaz  relevánsnak   tekinti   az életkorból adódó sajátosságokat, addig éppen ennél  a  fiatal egész   életét,  jövőjét  alapjaiban  meghatározó   döntésnél (beleegyezésnél)  tételezzük fel egyedül  a  világos,  bölcs, megfontolt  mérlegelésen  nyugvó  döntéshozatali  képességet. Ennek  a momentumnak az értékelését, s az ebből eredő  állami teendők    fontosságának    hangsúlyozását    hiányolom     a határozatból.    Megjegyzem   egyébként:   e   döntéshozatali folyamatban  a  családnak,  de  magának  a  társadalomnak  is meghatározó szerepe van. 2.  Újólag  kiemelem: a Btk. jelenlegi  199.  §-át  magam  is megsemmisítendőnek  tartom, mert a  jelen  esetben  az  állam által  igénybevett büntetőjogi eszköz – elkövetői  oldalon  – hátrányos   megkülönböztetéshez  vezetett  a  18.  életévüket betöltött, különböző szexuális irányultságú személyek között. Ugyanakkor     az     alkalmatlan     büntetőjogi      eszköz megsemmisítésével  nem fejeződik be az  állam  “gondoskodási” kötelezettsége,  ellenkezőleg: éppen ez erősíti  fel  azt  az igényt,  hogy  az  államnak  – választása  szerinti  módon  – teljesítenie  kell  az Alkotmány 16.  §-ából  és  67.  §  (1) bekezdéséből  folyó  kötelezettségét. (“A Magyar  Köztársaság különös  gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és  nevelésére,  védelmezi az ifjúság  érdekeit”;  “A  Magyar Köztársaságban  minden gyermeknek joga  van  a  családja,  az állam   és   a  társadalom  részéről  arra  a  védelemre   és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és  erkölcsi fejlődéséhez  szükséges”).  Az  erre  utaló  figyelemfelhívás elmaradása  –  álláspontom szerint – azt a  látszatot  kelti, hogy a Btk. 199. §-ának megsemmisítését követően már nincs is olyan  érdek  és érték, amelyet az államnak védenie  kellene. Bár  az  Alkotmány  67.  § (1) bekezdése  elsőként  a  család “védelmi”   és   “gondoskodási”  kötelezettségét   említi   e tekintetben,    az   állam   kiemelt   szerepvállalását    is hangsúlyoznom kell. Kétségtelen tény ugyanis, hogy  az  állam elsősorban  az  iskolarendszeren, a  középiskolai  oktatásban megvalósítandó,  a különböző szexuális irányultságok  közötti választás következményeit tárgyilagosan bemutató, a különböző nézetek  képviselőinek teret engedő fórumok  megszervezésével az  egyes családok, de az egész társadalom nézeteit értékelő, mérlegelő  és  döntéshozatali képességét  jelentős  mértékben befolyásolhatja.  Röviden: intézményeivel, eszközrendszerével jelentős   mértékben   hozzájárulhat   egy   előítélet-mentes társadalmi  környezet kialakításához. Végső  soron  pedig  ez lehet  az egyik alapja annak, hogy a döntéshozatali helyzetbe kerülő  14-18 éves korosztály mérlegelni tudja a  belegyezése következményeit,  majd megalapozottan tudjon  választani.  Az Alkotmánybíróságnak  tehát  nyomatékosan  fel  kellett  volna hívnia  a figyelmet arra, hogy az állam nem maradhat  passzív szemlélője  annak,  miként alakul  a  14-18  éves  korosztály szexuális     orientációja.    Ez    az     alkotmánybírósági szerepvállalás  nem ütközött volna azzal az egyébként  helyes törekvéssel,   hogy  az  Alkotmánybíróság  nem   minősíti   a homoszexualitást erkölcsi szempontból. [21/1996. (IV. 17.) AB határozat. ABH 1996, 74. 85.]. Budapest, 2002. szeptember 3.                                               Dr. Kiss László                                                 alkotmánybíró Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása A   határozat  rendelkező  részével  egyetértek.   Lényegében egyetértek  az  indokolással is, ahhoz  azonban  a  következő kiegészítéseket tartom szükségesnek hozzátenni. A  határozat  III. 1.2. pontja szerint “A büntető  törvénnyel történő  megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos  indokon kell  alapulnia.  A  jelen ügyben az  Alkotmánybíróság  ilyen indokot nem állapított meg.” Az   e   határozatban  megvizsgált  kérdések  természete   és jelentősége   a   fenti   tétel   bővebb   kifejtését   tenné szükségessé. A  nemi  erkölccsel  összefüggő magatartásfajták  büntetőjogi minősítése     számos    tényező    függvénye.    Világszerte tapasztalható,  hogy  korábban  büntetendő  cselekményeket  a tudományos  kutatások  újabb megállapításaira  és  részben  a társadalmi    megítélésnek    ezekre    is    visszavezethető változásaira tekintettel a törvényhozó vagy fokozatosan kivon a   büntetendő   cselekmények  köréből,  vagy  büntetőjogilag enyhébb  megítélésűnek  tekint. Áll  ez  különösen  azokra  a magatartásfajtákra,   melyeket   a   törvényhozó   a   fiatal korosztály védelmében nyilvánított korábban bűncselekménynek. Az orvosi, biológiai, pszichikai, pszichológiai, szociológiai és  más  ismeretek alakulása tehát befolyást gyakorol a  nemi erkölccsel   kapcsolatos  büntetőjogi   megítélésre   is.   A határozat által idézett Sutherland kontra Egyesült Királyság- ügy  is  azt  mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai  Bírósága azért nem tartotta meggyőzőnek felnőtt korú férfiak kölcsönös beleegyezésén  alapuló homoszexuális aktusainak  büntetendővé nyilvánítását meghatározott korhatár – a 18. életév –  alatti fiatal férfiakkal, mert azok a korábbi tudományos ismereteken alapuló  feltételezések, hogy a 18. életévüket be nem töltött fiatal  férfiak  szexuális orientációja  még  kialakulófélben van, időközben megdőltek. Az   Alkotmánybíróságnak   az   olyan   kérdésekben,   melyek megítéléséhez    komplex   tudományos,    gyakran    jelentős természettudományos    felkészülést     igénylő     ismeretek szükségesek, általában nem feladata annak megállapítása, hogy a törvényhozó által alkalmazott különbségtételnek megvannak-e az alkotmányos indokai. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság az indítványozó   azon   állításával   kapcsolatban,   hogy    a különbségtételnek már nincs alkotmányos indoka,  felhívta  az igazságügy-minisztert  nyilatkozattételre.   Az   igazságügy- miniszter válaszában azonban nem adott számot olyan  okokról, indokokról,  melyek  a különbségtétel alkotmányos  voltát  az indítvánnyal  támadott  büntető  jogszabály  megalkotása  óta eltelt   idő   során   született  tudományos   megállapítások ismeretében  is  változatlanul  megalapozottá  tették  volna. Amikor  tehát a határozat indokolása arra mutat rá,  hogy  az Alkotmánybíróság   nem  állapított  meg   a   különbségtételt alkotmányossá  tevő  indokokat, ezen azt  kell  érteni  –  és megítélésem  szerint az indokolás szövegének is  ezt  kellene kihangsúlyoznia  –  hogy  az  eljárásban  részt   vevők   nem szolgáltattak számára elegendő érv-, illetőleg ismeretanyagot a különbségtétel alkotmányosságának megállapításához. Ugyancsak a határozat III. 1.2. pontjában olvasható, hogy “Az Alkotmánybíróság  természetesen a törvényhozóra  bízza  annak megítélését,  hogy  a  büntetőjogi szabályozás  megfelel-e  a gyermekek  védelmével  kapcsolatos  állami  kötelezettségnek, vagy  pedig  vannak olyan, a fiatalkorú és a felnőtt  közötti függő,   alárendeltségi   viszonyból   adódó   élethelyzetek, melyekben  a  14-18 éves korosztályokat további  magatartások bűncselekménnyé  nyilvánításával  kell  védeni  a   18   éven felüliekkel létesített szexuális kapcsolatok ellen.” Ez   a  megállapítás  pontosításra  szorul.  Bár  az  idézett mondatban jelzett körülmények megítélése nyilván törvényhozói kompetencia,    kihangsúlyozandónak    tartom,    hogy     az Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból  felülbírálhatja az   e   kérdésben   született   törvényhozói   döntést.    A “törvényhozóra  bízza”  fordulat ezért  némileg  félrevezető, mert  nem teszi e tekintetben egyértelművé a törvényhozás  és az alkotmánybíráskodás egymáshoz való viszonyát. Budapest, 2002. szeptember 3.                                              Dr. Németh János                                                 alkotmánybíró Dr. Strausz János alkotmánybíró különvéleménye                               1.  A  határozat rendelkező részének 2.-5. pontjaival  és  az azokhoz fűzött indokolással egyetértek. 2.   Nem   értek   egyet   azonban   a   Btk.   199.   §-ának alkotmányellenessé   nyilvánításával  és   megsemmisítésével, ezért   a   határozat   rendelkező  részének   1.   pontjával kapcsolatban különvéleményt jelentek be. Álláspontom     szerint    a    hivatkozott    törvényszakasz megsemmisítését    célzó    indítványokat    illetve    bírói kezdeményezéseket el kellett volna utasítani. 3. Különvéleményemet a következőkkel indokolom: A  14.  életévét betöltött, de 18. életévét túl nem  haladott sértett sérelmére 18 éven felüli, azonos nemű elkövető  által véghezvitt  – nem erőszakos – természet elleni fajtalanság  a Btk.  199. §-ában meghatározott bűntettet valósítja  meg,  és három  évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Az  alsó korhatár a 201. §-al egybevetve adja ki a 14. évet.) Ezzel  szemben nem valósít meg bűncselekményt az  a  nagykorú (18.  életévét  betöltött) személy, aki egy 14.  éven  felüli kiskorúval   közösül,   vagy  heteroszexuális   fajtalanságot valósít  meg,  annak  beleegyezésével.  Ebben  az  esetben  a szexuális kapcsolatban különneműek vesznek részt. Az   un.  “beleegyezési  korhatár”  és  az  ehhez  kapcsolódó büntetendőség  eltérő  volta  a  homoszexualitás,  illetve  a heteroszexualitás tényéhez fűződik. Azt   kell   tehát   vizsgálni,  hogy  ez  a   nem   szerinti megkülönböztetés   sérti-e   az   Alkotmány   70/A.   §   (1) bekezdésében      deklarált     jogegyenlőséget,      illetve diszkriminációs tilalmat. Az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése  –  amint   azt   az Alkotmánybíróság   több  határozatában   kifejtette   –   nem mindenfajta  különbségtételt  tilt.  Az  alkotmányi   tilalom elsősorban   az   alkotmányos  alapjogok  tekintetében   tett megkülönböztetésekre vonatkozik. Abban az esetben viszont, ha a  megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt,  a megkülönböztetés alkotmányellenessége akkor állapítható  meg, ha  az  önkényes,  az emberi méltósághoz  való  jogot  sérti. [61/1992.   (XI.  20.)  AB  határozat,  ABH  1992.   280-282, 963/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 437-445.] Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata állandónak  tekinthető  azon megállapítás   vonatkozásában  is,  hogy  a  megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción  belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve,  ha az  eltérésnek  alkotmányos indoka van. A  vizsgált  kérdések központi  elemének  tartotta  annak  megállapítását,  hogy  a szabályozási  koncepció  szempontjából  mit  kell  csoportnak tekinteni.  [32/1991. (VI. 6.) AB hat. ABH  1991,  146,  162, 49/1991. (IX. 27.) AB hat., ABH 1991, 246, 249.] A    Büntető    Törvénykönyv   a    nemi    erkölcs    elleni bűncselekményeknél  több vonatkozásban a  sértett  életkorára alapít   minősítési  szempontokat  éppen  e   bűncselekmények passzív  alanyainak  védelmében. A  12.  éven  aluli  gyermek sérelmére   elkövetett   szexuális  cselekmények   erőszakkal elkövetettként  minősülnek, illetve egyes  bűncselekményeknél (erőszakos  közösülés, szemérem elleni  erőszak)  súlyosabban büntetendő, minősített esetet képeznek. A  12.  – 14. év közötti korosztályba tartozó személyekkel  – erőszak  nélkül  – létesített különféle – akár homoszexuális, akár  heteroszexuális – kapcsolatok a  Btk.  201.  §  alapján büntetendők, megrontás elnevezés alatt. A 14. éven felüli, de 18. életévüket be nem töltött személyek esetében viszont csak a homoszexuális cselekmények (természet elleni fajtalanság) képeznek büntetendő magatartást. A  12.-től  14.  évig,  illetve a 14.-től  18.  évig  terjedő iletkorban   lévő   serdülőkorú   fiatalok   tehát   fokozott büntetőjogi  védelemben részesülnek a testi,  lelki,  illetve erkölcsi  fejlődésüket  veszélyeztető,  adott  esetben  egész további   életüket  determináló  káros  szexuális  hatásokkal szemben,  amelyek  náluk idősebb személyek  részéről  érhetik őket. Ez   a  büntetőjogi  védelem  összhangban  áll  az  Alkotmány rendelkezéseivel,  nevezetesen a 16. §-ban  és  a  67.  §-ban deklarált   elvekkel,  illetve  jogokkal.  Ezek  tartalma   a következő: "16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az ifjúság érdekeit." "67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges." A  kiskorúak  (gyermekek és serdülőkorúak) éppen életkoruknál fogva  igényelnek fokozottabb jogvédelmet az  állam  részéről azért,       hogy      tapasztalatlanságukkal,      esetleges hiszékenységükkel,  kiszolgáltatott  helyzetükkel   a   náluk idősebb, érettebb korú személyek ne élhessenek vissza. Az   idézett  alkotmányos  rendelkezésekkel  összhangban  más jogágak  is  számos  rendelkezést  tartalmaznak  a  kiskorúak fokozottabb védelme érdekében. A  Polgári  Törvénykönyv  15. §-a  akként  rendelkezik,  hogy "cselekvőképtelen  az  a kiskorú, aki tizennegyedik  életévét nem töltötte be." A  18.  §  (1)  bekezdése kimondja, hogy "a  cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis; nevében törvényes képviselője jár el." A 12. § (1) bekezdése szerint "korlátozottan cselekvőképes az a  kiskorú, aki tizennegyedik életévét már betöltötte, és nem cselekvőképtelen." A  14.  § (1) bekezdésének első fordulata akként rendelkezik, hogy      "a      korlátozottan     cselekvőképes     személy jognyilatkozatának érvényességéhez, – ha jogszabály  kivételt nem   tesz  –  törvényes  képviselőjének  beleegyezése   vagy utólagos jóváhagyása szükséges." A  házasságról,  a családról és a gyámságról szóló,  többször módosított  1952.  évi  IV.  törvény  (Csjt.)  70.  §  akként rendelkezik,  hogy "a kiskorú gyermek szülői felügyelet  vagy gyámság  alatt  áll". Minthogy a Ptk. 12. § (2)  bekezdésének első   fordulata  szerint  kiskorú  az  a  személy,   aki   a tizennyolcadik   életévét  nem  töltötte   be,   az   idézett törvényhelyek    egybevetése    a    jogrendszer    egészének koncepcióját  tükrözi:  a kiskorúak – gyermekek  és  serdülők egyaránt  –  minden vonatkozásban fokozott  védelemben  kell, hogy  részesüljenek,  tekintettel  döntési  és  elhatározási, illetve belátási képességüknek életkorukból adódó korlátozott voltára. A  jog  más  vonatkozásokban  is  jelentőséget  tulajdonít  a kiskorúságnak.  Házasságkötési  korlátokat  állít  fel  és  a büntetőjogi    felelősséget   a   felnőttkorúétól    eltérően szabályozza, éppen azért, mert az ilyen korú személyeket  nem tekinti ugyanolyan elhatározóképesnek vagy vétőképesnek  mint a felnőtteket. A  Csjt. 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy “kiskorú  csak  a gyámhatóság előzetes engedélyével köthet házasságot”.  A  (3) bekezdés  szerint  pedig  "a  gyámhatóság  a  házasságkötésre indokolt esetben és csak akkor adhat engedélyt, ha a házasuló a tizenhatodik életévét betöltötte.” A  Büntető Törvénykönyv nemcsak egyes bűncselekmények passzív alanyainál emeli ki a kiskorúságot, hanem a törvény általános részében  enyhébb  szabályokat állapít meg a "fiatalkorú"-nak nevezett    bűnelkövetőknél,    a    gyermekek    büntetőjogi felelősségét pedig kizárja, a következők szerint: "23.   §  Nem  büntethető,  aki  a  cselekmény  elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be." A    Btk.   VII.   fejezete   a   "fiatalkorúakra   vonatkozó rendelkezések"  címet  viseli, és a büntetések,  valamint  az intézkedések tekintetében a felnőttkorú elkövetőkkel  szemben alkalmazható  szankciókhoz képest enyhébb, illetve  kedvezőbb megoldásokat tartalmaz. A  büntető  törvény  alkalmazásában a  107.  §  (1)  bekezdés értelmében  "fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat  még nem." A  büntetőjog,  a  polgári  jog  és  a  családi  jog  idézett rendelkezései   a   cselekvőképesség,   a   vétőképesség,   a házasságkötési szabadság, a sértetti pozíció,  a  fokozottabb büntetőjogi   védelem,   illetve   az   enyhébb   büntetőjogi felelősség tekintetében – lényegében egymással összhangban  – olyan  korhatárokat állítanak fel, amelyek  európai,  illetve magyarországi   viszonylatban  a  testi,  szellemi,   illetve szexuális     érettség    bizonyos    biológiai    fázisaihoz kapcsolódnak,  s ezzel összhangban az értelmi fejlődés  adott szakaszainak felelnek meg. Tehát  a  “megrontás”  és  a “természet  elleni  fajtalanság” elnevezésű bűncselekmények törvényi tényállási elemét  képező sértetti  korhatárokat a törvényhozó nem önkényesen állította fel, hanem azokat a jogrendszer más területein is kimutatható jogalkotói szándékkal összhangban szabályozta. A  kardinális  különbségtétel végső soron abban  jelentkezik, hogy  a 14. és 18. év közötti életkorban lévő, az elkövetővel azonos   nemű   személlyel   –   utóbbi   beleegyezésével   – végrehajtott fajtalanság büntetendő, míg a különneművel nem. A    12-14   éves   korú   sértettek   vonatkozásában   ilyen különbségtétel   nincs,  ott  nemre   és   elkövetési   módra tekintettel mindenféle szexuális aktus büntetendő a  nagykorú személy részéről. A  törvényhozó nem önkényesen és nem véletlenül  helyezkedett arra  az  álláspontra, hogy egy 14. életévét már  túlhaladott személy,  még  ha  jogilag kiskorú  is,  elérte  a  szexuális érettségnek  azt  a  fokát,  hogy szabad  akaratából  dönthet heteroszexuális   nemi  kapcsolat  létesítéséről.   Biológiai okoknál  fogva  ez  a  korosztály a normális  heteroszexuális kapcsolatok terén már nem igényel fokozott védelmet. A  homoszexuális  kapcsolatoknál azonban  más  a  helyzet.  A szokványos   és   biológiailag  is   normálisnak   tekinthető szexuális   érdeklődéstől,   hajlamtól   eltérő   nemi   élet folytatása   komoly  döntést,  elhatározást   igényel,   akár társadalmi hátrányok vállalását is. Ilyen   elhatározásra  csak  önállóan  gondolkodó,   belátási képességének  teljes birtokában lévő érett,  felnőtt  személy alkalmas.   A  kiskorúak  cselekvőképessége  azonban   minden vonatkozásban – még a családalapításnál is – korlátozott. Amint  a különböző jogágak rendelkezéseiből kitűnik, az ilyen korú  személyek egyrészt fokozott jogi védelem alatt  állnak, másrészt felelősségük is csekélyebb, mint a felnőttkorúaké. A   serdülőkorú  fiatalok  fokozottabban  lehetnek  kitéve  a szexuális     rendellenességekre    irányuló    ösztönzésnek, csábításnak,  és  éppen belátási képességük  csökkent  volta, tapasztalatlanságuk, befolyásolhatóságuk miatt nem tudnak még felelősségteljesen dönteni, hogy vállalják-e  az  ezzel  járó kockázatokat.  Ezért indokolt, hogy az ilyen  korú  személyek helyes  erkölcsi fejlődését akár a büntetőjog eszközeivel  is védje   a  törvény.  Nagykorúságuk  elérése  után  már  nincs akadálya  annak,  hogy a szokásostól eltérő szexuális  életet éljenek azok, akik ezt az utat választják. Az indítványokban támadott jogi szabályozás tehát nem fogható fel     alkotmányellenes    diszkriminációként,    mert     a különbségtétel nem önkényes. A passzív alanyok fokozott büntetőjogi védelme értelemszerűen maga  után  vonja  az elkövetők büntetőjogi  felelősségét  az említett korcsoport sérelmére megvalósított – nem erőszakos – természet elleni fajtalanság esetében. Ez azonban nem ütközik az Alkotmányba, és nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek. Ugyanis az Alkotmány 70/A. §-a a jogok tekintetében, mégpedig az  emberi jogok és az állampolgári jogok területén mondja ki a   hátrányos   megkülönböztetés  tilalmát  a   jogegyenlőség érdekében. Az azonos nemű kiskorúakkal történő fajtalankodás azonban nem tekinthető  olyan  alapvető emberi és  polgári  jognak  amely alkotmányos védelem tárgyát képezi. Az  Alkotmányból nem vezethető le ilyen tartalmú alapjog. Nem lehet   az   elkövetők  emberi  méltóságának  sérelmére   sem hivatkozni.  Ellenkezőleg:  a  kiskorú  gyermekek,   fiatalok emberi  méltóságának védelme az elsődleges  az  őket  károsan befolyásoló  nagykorú  elkövetőkével szemben.  Ez  az  emberi méltóság pedig az Alkotmány 54. § (1) bekezdése által  védett érték. Az,  hogy  a büntető törvény egy adott életkorú sértetti  kör viszonylatában  egymástól eltérően minősíti  a  homoszexuális illetve   heteroszexuális  magatartásokat,   nem   tekinthető alkotmányellenes  diszkriminációnak,  mert  itt  két  eltérő, vnmagában homogén csoportról van szó. A megkülönböztetés  nem az  illető  csoportokon belül, hanem  a  két  csoport  között érvényesül. Ez ugyanúgy nem ellentétes a jogegyenlőség  és  a törvény   előtti   egyenlőség  elvével,  mint   ahogyan   nem alkotmányellenes   a  büntetőjogban   a   fiatalkorú   és   a felnőttkorú   vagy  a  katonai  és  a  polgári   bűnelkövetők egymásközti,  avagy  a polgári illetve  a  családi  jogban  a gyermekkorúak,  kiskorúak,  felnőttkorúak  szintén  egymáshoz képesti megkülönböztetése. Az   ilyen   jellegű   megkülönböztetés   nem   éri   el   az alkotmányellenesség  szintjét, mivel az  nem  tekinthető  sem önkényesnek, sem szükségtelennek. Budapest, 2002. szeptember 3.                                             Dr. Strausz János                                                 alkotmánybíró Dr.    Tersztyánszkyné   dr.   Vasadi    Éva    alkotmánybíró különvéleménye Egyetértek a többségi határozat rendelkező részének 3. és  5. pontjában foglaltakkal és az ezekhez kapcsolódó indokolással. Nem  értek  egyet  a  rendelkező  rész  1.  és  2.  pontjában foglaltakkal,    azaz   a   Btk.    199.    és    200.    §-a alkotmányellenességének megállapításával. 1.  A  Btk.  199. §-a a védett korhatárban tesz  különbséget. Eszerint  a  felnőtt (18. életévét betöltött)  személy  (akár férfi,  akár nő) büntetendő, ha 14. életévét betöltött,  vele azonos  nemű kiskorúval fajtalankodik, de nem büntetendő,  ha 14.   életévét   betöltött,  tőle   külön   nemű   kiskorúval fajtalankodik. Az  indítvány  elbírálásánál az egyik kérdés az,  hogy  van-e Magyarországnak  kötelezettsége  a  védett  korhatárban  tett különbség megszüntetésére. A  jogi  kötelezettség szempontjából az Európai  Emberi  Jogi Konvenció és az Európai Közösség szerződései jönnek szóba, ez utóbbiak a csatlakozás után. A  Konvenció  kötelező  értelmezése az egyes  döntésekben  az Emberi  Jogok Európai Bíróságának jogköre. Ezzel  szemben  az Emberi  Jogok Európai Bizottsága határozatai kötelező  erővel jogi értelemben nem bírnak. Az  Euan Sutherland/Egyesült Királyság ügyben 1997. július 1- jén  született a Bizottság határozata, amely szerint ebben  a speciális esetben a brit jog szabályozása a Konvenció  8.  és 14.  cikkével  nem  összeegyeztethető.  A  konkrét  ügyben  a panaszos 12. életéve óta homoszexuális volt. Első azonos nemű kapcsolata  16 éves korában volt egy vele egyidős  fiatallal. Akkoriban a homoszexuális cselekmények férfiak között  a  21. életév   betöltése   előtt  büntetendők  voltak,   a   nőknél (heteroszexuális és leszbikus kapcsolatnál egyaránt) a védett korhatár a 16. életév volt. 1994-ben a védett korhatárt –  az orvosegyesülés  javaslatára, közegészségügyi  okból,  ti.  az érintettek  a  büntetőjogi fenyegetés miatt  féltek  orvoshoz fordulni – a 18. életévre szállították le. (Az  orvosegyesülés  a  védett  korhatár  16.  életévre  való leszállítását javasolta.) A   panaszos   arra  hivatkozott,  hogy  a  férfiak   közötti homoszexuális  kapcsolat  védett  korhatárának  nem   a   16. életévre  (mint a nőknél), hanem csupán a 18.  életévre  való csökkentése   a   magánszférához   való   jogot   sérti    és diszkriminatív. A   Bizottság  abból  indult  ki,  hogy  a  kutatók  túlnyomó többségének véleménye szerint már a pubertás előtt kialakul a férfiak  és a nők szexuális irányultsága, így erre  a  védett korhatár   leszállításával   a   fiatalok   többségénél   nem gyakorolna befolyást egy homoszexuális kapcsolat. A Bizottság hivatkozott az 1994-es orvosi jelentésre és arra is,  hogy  a konvencióban részes államok többségében a törvények elismerik a nemek egyenlő kezelését, ami a védett korhatárt illeti. A Bizottság döntését négy különvélemény mellett hozta meg. Figyelmet érdemel, hogy – miként arra a többségi határozat is utal   –  a  Bizottság  ezzel  a  döntésével  eltért  korábbi gyakorlatától. A magyar Btk. 199. §-ához hasonló tényállás az osztrák  jogban található. Az eltérés annyi, hogy az  osztrák Btk.  a  19.  életévét betöltött férfit  (tehát  a  nőt  nem) rendeli  büntetni, ha 14. életévét betöltött, de  18  évesnél fiatalabb, vele azonos nemű kiskorúval fajtalankodik. (Az osztrák alkotmánybíróság a 209. §-t 2003. február 28-ával hatályon  kívül helyezte, elismerve azt, hogy  a  törvényhozó által követett védelmi cél, a gyermekek és az ifjak védelme a túl   korai   és   kizsákmányoló  szexuális   kapcsolatoktól, alkotmányjogi  nézőpontból nem vonható  kétségbe.  Ugyanakkor rámutatott  arra,  hogy a 209. § a jelenlegi  formájában,  az osztrák  büntető törvény rendszerében, a 209.  §  büntetőjogi környezetéhez  viszonyítva sérti a  jogegyenlőség  elvét.  Az osztrák  Btk.  értelmében minden esetben büntetlen  marad  az azonos  korúak homoszexuális kapcsolata és azoké is,  akiknél az  életkorbeli eltérés az egy évet nem haladja meg, feltéve, hogy  egyikük  sem  fiatalabb 14 évesnél;  nem  büntetendő  a cselekmény akkor sem, ha az életkorbeli eltérés egy és öt  év között  van,  amennyiben a partnerek egyike sem fiatalabb  14 évesnél  és  nem  idősebb 19 évesnél. Ebben a környezetben  a Btk.  209. §-a a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatoknál a  büntetlenség, majd a büntetendőség és ezt követően ismét a büntetlenség  váltakozó  következményéhez  vezet,  a  büntető törvényben példátlan módon. Ésszerűtlen, hogy férfiak közötti olyan  megengedett kapcsolatnál, ahol az életkorbeli  eltérés több mint egy év, de kevesebb mint öt év, az idősebb partnert a  19.  életéve elérésétől a törvény büntetéssel fenyegeti  a fiatalabb partner 18. életévének eléréséig.) A  Bizottság  az osztrák jogban alkalmazott védett  korhatárt eddig   több   alkalommal  konvenció-konformnak  találta,   a panaszokat      visszautasította,     mint      nyilvánvalóan alaptalanokat:  H.F./Ausztria, 22646/93,  1995.  június  26.; W.Z./Ausztria, 17297/90, 1992. május 13. Nyitott   kérdés  jelenleg,  hogy  a  Bíróság  a   konvenció- irtelmezésnek az ebben az ügyben megjelenő továbbfejlesztését elfogadja-e. Az   Európai  Közösségben  az  Amszterdami  szerződés  (1997. június,    hatályba    lépés    2001.    május)    egy     új antidiszkriminációs meghatározást vezetett be, a 13.  cikket. A   13.   cikk  végleges  szövegébe  felvették  a   szexuális orientáció szerinti különbségtétel tiltását is. A 13. cikkben megfogalmazott  tilalom  elsősorban  a  szociálpolitikára,  a gazdaság,  a  munka  világára vonatkozik.  A  kompromisszumot mutatja,  hogy  a 13. cikknek nincsen közvetlen  hatása,  nem önálló  egyenlőségi elv, pozitív kötelezettség, hanem  csupán egy jogelv, amely arra hívja fel a Közösséget, hogy megfelelő jogi  előírásokat  bocsásson ki, ha ezt akarja.  A  13.  cikk alapján  elfogadott  intézkedésekhez a Tanácsban  egyhangúság kell.  A  politikai  akarat nem egységes abban,  hogy  kell-e egyáltalán,  és  ha  igen,  milyen  területen  intézkedéseket hozni. Egyetértek   tehát   a   többségi   határozatnak   azzal    a megállapításával,  hogy  jelenleg  nincs  kötelező   előírás, nemzetközi kényszer arra, hogy a Btk. 199. §-a változzék. 2.  A  jelen ügyben a másik kérdés, hogy van-e ésszerű oka  a Btk.  199.  §-ában megjelenő különbségtételnek  az  Alkotmány 70/A. §-a tükrében. Egyetértek azzal, hogy az olyan jogszabály, amely kizárólag a szexuális  irányultság  szerint  tesz  hátrányos  különbséget személyek  között, a szabályozás tárgyától függően  általában az  Alkotmány 70/A. §-át sértheti. Ezt a kérdést azonban csak esetenként lehet eldönteni. A  Btk. 199. §-a sajátos tényállás. Lényeges tartalma szerint a   nagykorú   személy  és  a  fiatalkorú   személy   közötti homoszexuális  magatartást  bünteti,  de  csak   a   nagykorú személynél.  A  fiatalkorú  nem elkövető,  hanem  sértett.  A magyar  jogban  tehát nem bűncselekmény a nagykorú  személyek egymás   közötti  és  a  kiskorú  személyek  egymás   közötti homoszexuális  magatartása, legyen szó akár férfiakról,  akár nőkről. A  Btk.  199.  §-a  szándéka szerint  a  fiatalkorút  védi  a felnőttek  részéről  érkező  homoszexuális  ráhatás  bizonyos formái ellen. Ebből következik az a lényeges körülmény,  hogy a  Btk.  199.  §-a nem csupán egyedül a szexuális irányultság szerint különböztet (ebben az esetben büntetnie kellene a  18 év  alattiak egymás közötti homoszexuális aktusát is),  hanem egy életkorbeli eltérést és egy ezen alapuló helyzetet is. A  többségi  határozat  értelmében a  törvényhozóra  tartozik annak  megítélése, hogy vannak-e a Btk. 199. §-ának esetkörén kívüli, további olyan, függő, alárendeltségi viszonyból adódó élethelyzetek,  amelyekben  a 14-18  éves  korosztályt  egyes magatartások bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18 éven  felüliekkel  létesített  szexuális  kapcsolatoktól.   A többségi határozattól eltérően azonban úgy gondolom,  hogy  a fiatalkorú  és  a  felnőtt  közötti,  a  Btk.  199.   §.-ában megjelenített   élethelyzet  a  büntetőjogi  általánosításhoz megkívánt   gyakorisággal   jellemzően   tartalmaz   bizonyos függőséget,  alárendeltséget.  Az  indítványokra   okot   adó konkrét  ügyekben  is  tettenérhető ez  a  függő,  alárendelt helyzet  az  azonos nemű személyek között,  tehát  ezekre  az esetekre nem az egyenrangú partnerkapcsolat a jellemző. A  fiatalok védelme a nemi kihasználás ellen és ezen kívül az olyan  eseményektől,  amelyeknek még  önkéntes  vállalása  is később megbánhatóvá válhat, indokolhatja az állam fokozottabb beavatkozását. Ezen a területen figyelembe kell venni azt is, hogy  a  bi-  vagy  homoszexuális irányultság  “felismerése”, megerősítése  és  vállalása olyan döntés a  fiatal  részéről, amely következményeire tekintettel ésszerűen magyarázhatja az állam   oldaláról  a  teljes  külső  befolyásmentesség   jogi biztosítását, a tekintélyen alapuló meggyőzés kizárását. Homoszexuálisnak  általában  azt  a  személyt  tekintik,  aki teljes  egészében  vagy részben a saját neméhez  vonzódik.  A homoszexualitás keletkezésének eredete jelenleg  feltáratlan, biológiai,  lelki  okai nem ismertek. Valószínűsíthető,  hogy nem  kevés  számban  vannak közöttük  olyan  személyek,  akik születésüktől    fogva    homoszexuálisok.    Ugyanígy    nem elhanyagolható    azoknak   a   száma    sem,    akiknél    a homoszexualitásnak más eredete van. Az  Alkotmány  67.  §-a  a  gyermek jogaival  és  az  ifjúság védelmével   kapcsolatban  aktív  magatartásra  kötelezi   az államot.  Az  államnak a gyermeket meg kell  óvnia  az  olyan kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig választása   következményeit  saját  személyiségére   illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. Az,  hogy  ésszerű  és  objektív  indoka  van-e  a  legálisan létesíthető  homoszexuális  és  heteroszexuális  cselekmények eltérő   korhatárainak  fenntartására,  összetett   szakértői kérdés.  A  tudomány  döntheti  el,  hogy  a  Btk.  199.  §-a gyakorolja-e  azt  a  hatást  az  ifjúság  megfelelő   testi, szellemi  és  erkölcsi  fejlődésére,  amelyet  a  törvényhozó elérni kíván. Figyelmet  érdemel,  hogy – miként azt a  többségi  határozat megemlíti – az indítványozók egy része maga is úgy vélekedik, hogy   a   gyermekek   harmonikus   fejlődése   érdekében   a beleegyezési   korhatárt  egységesen,  de  ugyanakkor   mégis magasabban  lenne  indokolt  meghatározni;  mások  pedig  úgy gondolják,  hogy  a  Btk.  199. §-a  a  fiatalkorú  szellemi, erkölcsi, pszichoszexuális fejlődésébe avatkozik bele. Egyetértek  a  többségi  határozat  indokolásának   azzal   a megállapításával,  hogy  az  utóbbi  évtizedeket  az  Európai Közösség  tagállamaiban a beleegyezési korhatár  tekintetében az  egységesítés jellemezte. Ebből a körülményből azonban még nem  következik  kényszerítően az, hogy a Btk.  199.  §-a  az Alkotmány  szabályaival ellentétes lenne. Azokban az  európai allamokban,    amelyekben   a   beleegyezési   korhatárt    a törvényhozás     a     homoszexuális    és    heteroszexuális kapcsolatoknál egységesen határozta meg, ez a védett korhatár általában   magasabb,   mint   a   betöltött   14.    életév. Megfigyelhető  az  is, hogy az Európai  Közösségen  kívül  az egymástól  is eltérő múltú, kultúrájú és fejlettségű  államok némelyikében   (ezek   között  az  Egyesült   Államok   egyes tagállamaiban) napjainkban is indokoltnak vélik fenntartani a homoszexuális magatartások bizonyos formáinak az általánostól eltérő büntetőjogi kezelését. A  többségi határozat szerint az Alkotmánybíróság nem  talált kellő  súlyú alkotmányos indokot a Btk. 199. §-ában megjelenő különbségtételhez. A jelen ügy elbírálása során viszont olyan adat  sem  merült fel, amelyből azt a következtetést  lehetne megalapozottan   levonni,  hogy  a  vizsgált   különbségtétel objektív  ismérvek alapján nem igazolható.  Nem  lehet  ilyen adatnak  tekinteni  a  jelen esetben  azt,  hogy  az  Európai Közösség    tagállamainak   parlamentjei   az   egységesítést elvégezték.     Mindaddig,    amíg    a     természet-     és társadalomtudományi ismeretek nem igazolják azt, hogy a  Btk. 199.  §-ában  megjelenő védelem indokolatlan és hiábavaló,  a tudomány bizonytalansága ebben a kérdésben a védendő  ifjúság oldalán és javára értékelendő. Az  a  szabályozás,  amely az adott  helyzetben  általában  a fiatalkorú   védelmét  helyezi  előtérbe,   nem   minősíthető önkényesnek. 3.   Nem   értek   egyet  azzal,  hogy  a   Btk.   200.   §-a alkotmányellenes.   A   Btk.   200.   §   (1)    bekezdésében meghatározott   tényállás   különtartását   az   az   eltérés indokolja,  hogy  ez  a  bűncselekmény nem  magánindítványra, hanem e nélkül üldözendő. Egyetértek  azzal,  hogy  a  Btk.  209.  §-ában  szabályozott magánindítvány    jogintézményének    célja     a     sértett magánszférájának  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]  védelme.  A hatályos   Btk.  ugyanakkor  a  súlyosabb  esetek   üldözését jelenleg sem teszi függővé magánindítványtól. Nem  következik a magánszférát védő alapvető jogból,  hogy  a magánindítvány  jogintézményét milyen széles  körben,  milyen cselekményekre kell alkalmazni. Teljes hiánya viszont a  nemi erkölcs    elleni   erőszakos   bűncselekményeknél   bizonyos esetekben,  pl.  házassági  vagy  élettársi  életközösségnél, alkotmányossági kérdést vethet fel. Azoknak a “súlyosabb” eseteknek a meghatározása, amelyeknél a magánindítvány   alkalmazását   alkotmányosan   mellőzik,   a jogalkotóra  tartozik. A hatályos jogban a Btk.  209.  §-a  a magánindítványt viszonylag széles körben alkalmazza,  nemcsak akkor,  amikor a tettes a sértettel házassági vagy  élettársi életközösségben él. Az  Alkotmány 70/A. §-ából az a követelmény folyik,  hogy  az összehasonlítható helyzetben lévő sértetteket kezelje a  Btk. a  magánindítvány  szabályozása körében  is  azonosan.  Ebből viszont nem következik az, hogy a magánindítvány szabályait a Btk.  200.  §-ának  jelenleg hatálya alá  tartozó  valamennyi esetre   ki   kellene  terjeszteni,  de  az   sem,   hogy   a magánindítvány szabályait a Btk. 197. § (1) bekezdése és 198. § (1) bekezdése tekintetében meg kell szüntetni. Önmagában nem tekinthető alkotmányellenesnek az, ha erőszakot elkövető  személy nemi irányultságához rendel  a  törvényhozó súlyosabb  büntethetőségi feltételeket.  A  természet  elleni erőszakos   fajtalanság  egyes  olyan,  tipikusnak   mondható elkövetési körülményeinek is, amelyeket a tényállás  jelenleg nem értékel, lehet olyan következménye, hogy a magánindítvány alkalmazását   mellőzik   (pl.   a   cselekményt    büntetés- végrehajtási intézményben, vagy a katonaságnál követik el). A Btk. 209. §-ában utalt erőszakos cselekmények alapesetei és a  Btk.  200.  §-a alkotmányjogi szempontból nem azonosak.  A különbségtétel   alapja   egy   eltérésen    alapuló    olyan törvényhozói  értékelés, amely “súlyosabbnak”  és  ezért  már hivatalból  üldözendőnek tartja a természet elleni  erőszakos fajtalanságot.   Az  Alkotmánybíróság  ezt   a   törvényhozói értékelést vizsgálhatja. Megállapítható  viszont, hogy a Btk. 200. §-a tekintetében  a különbségtételnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű  oka van.  Az  eltérő kezelés ésszerű oka az az eltérő  körülmény, hogy   a  természet  elleni  erőszakos  fajtalanság  hatályos tényállásában megfogalmazott bűncselekmény főszabály  szerint nemcsak a sértett nemi szabadsága ellen irányul, mint pl.  az erőszakos  közösülés,  hanem a sértett  nemi  önmeghatározása ellen is, azt is sérti. A Btk. tényállásai főként a lehetséges elkövetőknek, és nem a sértetteknek   szóló   üzenetet  hordoznak.   A   Btk-ban   a meghatározott    feltételek   mellett   rendelnek    büntetni cselekményeket, fenyegetnek büntetéssel. A Btk. egyik célja a védelemnyújtás   a   társadalomra   veszélyesnek    tekintett cselekményekkel szemben. A vizsgált szabály azt  az  üzenetet hordozza,  hogy  az  azonos nemű személy ellen  az  erőszakot elkövetőt  a  hatóság  minden esetben  üldözni  fogja,  ha  a cselekmény a tudomására jut. A   sértett   színvallásra  szexuális   irányultságáról   nem kényszeríthető és ez a büntetőeljárásban nem is  vizsgálható. A  szexuális irányultságok “találkozása” az elkövető, de  még inkább  a  sértett  oldaláról nézve  a  véletlenen  múlik:  a sértettet    az   elkövető   választja   ki.   Az   erőszakos cselekménynek a külvilágban való megjelenése viszont a  külső szemlélőben  alapos okkal keltheti azt a  képzetet,  hogy  az erőszakos  cselekmény  elkövetése  az  azonos  nemű   személy sérelmére súlyosabb, mert a sértettnek a közfelfogás  szerint feltételezett   nemi  önmeghatározása   ellen   is   irányul. Közömbös,  hogy ez szubjektív, alanyi oldalról nézve  is  így van-e.    A    homoszexualitás    nyilvános    vállalása    a büntetőeljárásban  nem várható el attól a  sértettől,  aki  a vele   azonos   nemű   tettessel  esetleg  azonos   szexuális irányultságú. Abból   a  határozatból,  amelyben  a  gyermek  homoszexuális egyesületben    való    tagságáról,   az    egyesülési    jog korlátozhatósága   határairól  döntött  az   Alkotmánybíróság alkotmányértelmezés   keretében   [21/1996.   (V.   17.)   AB határozat]  kitűnik, hogy a “többségi nézet” lehet  alapja  a szigorúbb  megítélésnek, a fokozottabb  védelemnyújtásnak,  a magánszférába  való beavatkozásnak, az állam “gyámkodásának”; a    jogban    érvényesített    közerkölcs    tartalmát    az Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül. Erre  figyelemmel  nem  lett volna  helye  a  Btk.  200.  §-a alkotmányellenessé nyilvánításának, a Btk. 209.  §-át  támadó indítványt   pedig  érdemben  kellett  volna   elbírálni   és elutasítani. Budapest, 2002. szeptember 3.                            Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                                                 alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Section 199 of Act IV of 1978 on the Criminal Code
Number of the Decision: .	37/2002. (IX. 4.)
Date of the decision: .	09/03/2002
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2002-3-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0037_2002.pdf