English

Hungarian
Ügyszám:
.
1040/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 37/2002. (IX. 4.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2002/230
.
A döntés kelte: Budapest, 09/03/2002
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos    vizsgálatára    irányuló    indítványok,    bírói
      kezdeményezések és alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Kiss
      László   és   dr.  Németh  János  alkotmánybírók   párhuzamos
      indokolásával,   valamint   dr.   Strausz   János   és    dr.
      Tersztyánszkyné     dr.     Vasadi     Éva     alkotmánybírók
      különvéleményével – meghozta a következő

                              határozatot:

      1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető
      Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   199.   §-a
      alkotmányellenes,   ezért  azt  a  határozat   közzétételének
      napjával megsemmisíti.

      Az Alkotmánybíróság elrendeli a Büntető Törvénykönyvről szóló
      1978.  évi  IV.  törvény  199. §-a  alapján  lefolytatott  és
      jogerős       határozattal      lezárt       büntetőeljárások
      felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem  mentesült  a
      hátrányos jogkövetkezmények alól.

      2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető
      Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   200.   §-a
      alkotmányellenes,   azért  azt  a  határozat   közzétételének
      napjával megsemmisíti.

      3.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
      évi IV. törvény XIV. Fejezet II. Címe, valamint a 198. §-ban,
      a  201.  §-ban  és a 203. §-ban meghatározott bűncselekmények
      elkövetési   magatartásánál  a   “fajtalanság”,   illetve   a
      “fajtalankodik” kifejezés használata, továbbá a  201.  §  (1)
      bekezdése és a 210/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének
      megállapítására   és  megsemmisítésére  irányuló   indítványt
      elutasítja.

      4.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
      évi  IV.  törvény 199. § és 200. § alcíme, valamint 209.  §-a
      alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló   eljárást
      megszünteti.

      5.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
      évi  IV.  törvény  201. § (1) bekezdés módosítására  irányuló
      indítványokat visszautasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás

                                     I.

        1.  A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény  (a
        továbbiakban:  Btk.)  a XIV. Fejezet  II.  Címében,  “A  nemi
        erkölcs  elleni  bűncselekmények” között a “természet  elleni
        fajtalanság”  (199.  §) és a “megrontás”  (201.  §)  törvényi
        tényállásaiban, továbbá értelmező rendelkezések  [210.  §  és
        210/A.  §  (2)  bekezdés]  útján tilalmazza  a  beleegyezésen
        alapuló   szexuális  kapcsolatot  is,  ha  az  a   törvényben
        meghatározott  életkorú azonos vagy különböző nemű  személyek
        között létesül.

        Természet  elleni fajtalanságot követ el az  a  18.  életévét
        betöltött   személy,  aki  beleegyezésen  alapuló   szexuális
        kapcsolatot  létesít  vele  azonos  nemű,  14-18  év  közötti
        életkorúval;  ellenben nem követ el semmilyen bűncselekményt,
        ha   a   14-18   éves  személy  tőle  különböző   nemű.   Nem
        bűncselekmény továbbá, ha a 14-18 évesek egymással  szexuális
        kapcsolatot létesítenek, akár azonos, akár különböző neműek.

        A  törvény  megrontás  címén  tiltja,  hogy  a  14.  életévét
        betöltött   személy   olyan  személlyel  közösüljön,   akinek
        életkora  12-14  év.  A  14-18  éves  –  büntetőjogilag   már
        vétőképes   –  korosztály  azonban  nem  követ  el  semmilyen
        bűncselekményt,  ha  a  12-14 év közötti  korban  lévő,  akár
        azonos,  akár különnemű személlyel – annak beleegyezésével  –
        fajtalankodik.

        A   fajtalanság  a  közösülés  kivételével  minden   súlyosan
        szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy
        kielégítésére  szolgál  [Btk.  210/A.  §  (2)  bekezdés].   A
        közösülés  fogalmát a törvény nem határozza meg,  azonban  az
        egységes  és  állandó jogalkalmazói és dogmatikai  értelmezés
        szerint  a büntető törvény szempontjából a közösülés  csak  a
        különböző   nemű   személyek  közötti   szexuális   aktusként
        értelmezhető.

        A  Btk.  azonos  elkövetési magatartások és azonos  büntetési
        tételek  mellett, de külön tényállásban bünteti az  erőszakos
        fajtalanságot.  E  bűncselekmény  “szemérem  elleni  erőszak”
        (198.  §),  ha  az elkövető és a sértett különböző  nemű,  és
        “természet  elleni erőszakos fajtalanság”  (200.  §),  ha  az
        elkövető   a  sértettel  azonos  nemű.  A  két  bűncselekmény
        alapesete között a törvényhozó annyiban különböztet,  hogy  a
        szemérem elleni erőszak csak magánindítványra, azaz a sértett
        kívánságára,  míg a természet elleni erőszakos fajtalanság  a
        sértett akaratától függetlenül büntetendő (Btk. 209. §).

        2.  A  Btk. 199. §-ának alkotmányossági vizsgálata iránt több
        indítványozó,    és   –   a   folyamatban   lévő    eljárások
        felfüggesztése   mellett   –   több   bíróság   fordult    az
        Alkotmánybírósághoz.  Az  indítványok  egy  része  a  büntető
        rendelkezéssel szoros összefüggésben érintette a Btk. 201.  §
        (1) bekezdését, a 200. §-át, a 209. §-át, valamint a 210/A. §
        (2)  bekezdését is, továbbá egy indítvány sérelmezte a  Btk.-
        ban  szereplő kifejezések (“nemi erkölcs elleni”,  “természet
        elleni”, “fajtalankodik”, “fajtalanság”) alkotmányosságát is.
        Az   Alkotmánybíróság   –  a  vizsgálandó   kérdések   tárgyi
        összefüggése  miatt  – az indítványokat  egyesítette  és  egy
        eljárásban bírálta el.

        2.1. A több indítványozó részéről közösen benyújtott beadvány
        szerint  a  Btk.  199.  §-a  sérti  a  diszkriminációnak   az
        Alkotmány 70/A. §-ából következő tilalmát. Álláspontjuk, hogy
        “a  természet elleni fajtalanság bűncselekménnyé nyilvánítása
        beavatkozást  jelent a magánélethez, valamint a magántitokhoz
        való   jogba,   pontosabban  ezek  korlátozását  eredményezi,
        mégpedig  diszkriminatív  módon, csak  az  állampolgárok  egy
        csoportjára  (szexuális kisebbségre) nézve”. Az indítványozók
        érveket  sorakoztattak  fel  annak  bizonyítására,   hogy   a
        magánélet   legbensőbb  körébe  tartozó  szexuális  vonzalmak
        büntetőjogi  tiltása  az  állam  szükségtelen  és  aránytalan
        beavatkozása,  ami nem is alkalmas az alapul szolgáló  cél  –
        “az   egészséges  pszichoszexuális  fejlődés”,   illetve   “a
        fiatalok testi és lelki egészséghez való joga” – elérésére.

        Ezen   túlmenően   az   indítványozók   a   Btk.   199.   §-a
        alkotmányellenességének  megállapításával  összefüggésben   –
        annak  bizonyítékául, hogy támogatják a gyermekek  harmonikus
        fejlődésének védelmében a büntetőjogi eszközöket is, ha  azok
        nem  diszkriminatívak – javasolták: az Alkotmánybíróság hívja
        fel  az  Országgyűlést annak megfontolására, hogy a megrontás
        törvényi   tényállásában  meghatározott   sértetti   (passzív
        alanyi)  korhatárt emelje fel, azaz a beleegyezési  korhatárt
        magasabban, de egységesen határozza meg.

        2.2.1.  A  Btk.-nak  a nemi erkölcs elleni  bűncselekményekre
        vonatkozó több rendelkezését is sérelmező indítványozó a Btk.
        199.  §-át  ugyancsak  az  Alkotmány  70/A.  §-ával  tartotta
        ellentétesnek. Álláspontja szerint a Btk. 199. §-a,  valamint
        a   201.   §  (1)  bekezdésének  a  közösülést  tiltó   része
        alkotmányellenes   a   tekintetben   is,   hogy   “igen   kis
        korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is
        kriminalizálja, s e törvényi cél önkényes, nincs  alkotmányos
        indoka”.  A  Btk. 199. §-a, valamint a 201. §  (1)  bekezdése
        sérti  továbbá  “a  jogbiztonságot, mivel egy  fiatalkorú  és
        kiskorú  pár  eleinte  legális  szerelmi  párkapcsolatát   az
        idősebb  partner tizennyolcadik évének betöltésétől  hirtelen
        büntetendővé,  illetve büntethetővé teszi  mindaddig,  míg  a
        fiatalabb partner is be nem tölti a 18., illetve a 14. évét.”

        Véleménye  szerint:  “A  fiatalkorúak  önkéntesen  választott
        szexuális  partnerei  Btk.  199. § szerinti  büntetésével  az
        állam  a  fiatalkorú, és a velük szexuális  kapcsolatra  lépő
        nagykorú   személyek  szellemi,  erkölcsi,   pszichoszexuális
        fejlődésébe,  magán-  és  lelki  életébe  alkotmányos   indok
        nélkül,  a  szükségesnél később is beavatkozik”. Így  a  Btk.
        199.   §   önmagában   is,  függetlenül  az   azonos   neműek
        kapcsolatának  diszkriminációjától, sérti az Alkotmány  8.  §
        (1)-(2)  bekezdését (az alapvető jogok tisztelete és  védelme
        az  állam  részéről,  az  alapvető  jogok  lényeges  tartalma
        korlátozásának tilalma), az 54. § (1) bekezdését  (az  emberi
        méltósághoz való jog), az 59. § (1) bekezdését (a  magántitok
        védelméhez  való  jog),  valamint 60.  §  (1)-(2)  bekezdését
        (lelkiismereti   szabadság,   a   lelkiismereti   meggyőződés
        megválasztásának, gyakorlásának, kinyilvánításának és ki  nem
        nyilvánításának joga).

        2.2.2. Az indítványozó kifogásolta, hogy a Btk. 210/A. §  (2)
        bekezdése  önkényesen von határt a közösülés és a fajtalanság
        közé,   és   ennek  következtében  “a  201.  §  (1)  bekezdés
        büntethetőnek  nyilvánítja azt a tizennégy és  tizennyolc  év
        közötti  korú személyt, aki tizenkét és tizennégy év  közötti
        (értelemszerűen ellenkező nemű) személlyel közösül,  míg  nem
        büntethető   akkor,  ha  ugyanilyen  korú,  de  azonos   nemű
        személlyel létesít szexuális kapcsolatokat (még akkor sem, ha
        a   szexuális  tevékenység  közöttük  ugyanolyan  intenzívnek
        tekinthető, mint a különneműek közötti közösülés).” Ez  sérti
        az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.

        Álláspontja  szerint ellentétes az emberi  méltósággal  és  a
        lelkiismereti szabadsággal [Alkotmány 8. § (1) bekezdés,  54.
        §  (1) bekezdés, 60. § (1) bekezdés] a Btk. XIV. Fejezet  II.
        Címeként  a  nemi erkölcs elleni bűncselekmények megjelölése,
        mivel  ezzel a törvény “látszólag egyfajta hipotetikus”  nemi
        erkölcsöt  nyilvánít  védett jogtárggyá.  Ugyancsak  sértő  a
        közösüléstől  eltérő szexuális magatartások  megjelölésére  a
        “fajtalanság”   illetve  a  “természet  elleni   fajtalanság”
        megbélyegző   kifejezések  használata,  mivel  “értékrangsort
        kíván  teremteni  az  emberek ízlései, érzelmei  és  szokásai
        között.”

        2.2.3.  Az indítványozó a Btk. 199. §-ával összefüggésben  az
        egyenlő  emberi  méltóság alapjogával [Alkotmány  54.  §  (1)
        bekezdés, 70/A. § (1) bekezdés], valamint a gyermeknek adandó
        nevelés  megválasztásának  jogával  [Alkotmány  67.   §   (2)
        bekezdés] ellentétesnek tartja – a Btk. 209. §-ából következő
        –  azon  helyzetet, hogy a természet elleni  fajtalanság  nem
        magánindítványra büntetendő. Ugyancsak az Alkotmány  70/A.  §
        (1)   bekezdésének  sérelméhez  vezet  a  Btk.  209.   §-ának
        rendelkezése    az    erőszakos   szexuális   bűncselekmények
        tekintetében  is.  Az  indítványozó szerint  alkotmányellenes
        megkülönböztetés  sújtja  az erőszakos  nemi  bűncselekmények
        homoszexuális   elkövetőit  a  heteroszexuális   elkövetőkkel
        szemben annak következtében, hogy az elkövetőtől eltérő  nemű
        sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmény  [Btk.
        197.  §  (1)  és  198.  § (1) bekezdés] magánindítványra,  az
        azonos  nemű személy sérelmére elkövetett erőszakos szexuális
        bűncselekmény   (Btk.   200.   §)   pedig   magánindítványtól
        függetlenül büntetendő.

        2.3.  A  Budapesti II-III. Kerületi Bíróság  a  megrontás  és
        természet   elleni   fajtalanság   miatt   folyamatban   lévő
        1.B.II.820/1998.  számú büntető ügyben kezdeményezte  a  Btk.
        199.    §-ának   alkotmányossági   vizsgálatát.   A   bíróság
        álláspontja   szerint   a  Btk.  199.  §-ában   meghatározott
        természet elleni fajtalanság bűntette – az Alkotmány 8. § (1)
        és (2) bekezdésében foglaltakra is tekintettel – az Alkotmány
        70/A.   §-ába  ütközik,  “amikor  az  azonos  neműek  közötti
        szexuális    kapcsolatot   büntetni   rendeli,   szemben    a
        heteroszexuális    kapcsolattal.   Mind   a   heteroszexuális
        személyek,  mind  a saját nemükhöz vonzódó  személyek  azonos
        méltóságú  személyként  kezelendők  és  az  ezzel  ellentétes
        rendelkezés a bíróság megítélése szerint alkotmányellenes.”

        A  bíróság  kezdeményezte annak vizsgálatát is, hogy  a  Btk.
        200.  §-ának önálló törvényi tényállásként való megjelenítése
        az   Alkotmány   70/A.  §  figyelembevételével  alkotmányosan
        indokolt-e. A természet elleni erőszakot és a szemérem elleni
        erőszakot   meghatározó   és   büntetni   rendelő    törvényi
        rendelkezés azonos elkövetési magatartásokat – a 210/A. § (2)
        bekezdésében  meghatározott fajtalanságot – azonos  alap-  és
        minősített    esetekre   meghatározott,   azonos    büntetési
        tételekkel  sújtja;  eltérés csak abban van,  hogy  az  egyik
        bűncselekményt   az   elkövetővel  azonos,   a   másikat   az
        elkövetőtől különböző nemű sértett sérelmére követik el.

        2.4.  A  természet elleni fajtalanság miatt folyamatban  lévő
        büntető  ügyekben  a  Heves Megyei  Bíróság,  mint  másodfokú
        bíróság,  a  Bf.  278/2000/3-II. számú és a  Bf.  401/2000/2.
        számú  végzésével, továbbá a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú
        bíróság   a  24.  Bf.  I.  8803/2000/33.,  a  24.  Bf.   XIX.
        5726/2001/2. és a 24. Bf. IV. 7215/2002/2. számú végzésével –
        az  első  fokú bíróságok bűnösséget megállapító és  büntetést
        kiszabó  ítéletei ellen benyújtott fellebbezések  elbírálását
        felfüggesztve  –  a  Btk.  199.  §-a  alkotmányellenességének
        megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte az  Alkotmány
        70/A. §-ával való ellentéte miatt. A bíróságok hivatkoztak  a
        20/1999.    (VI.   25.)   AB   határozatra,    amelyben    az
        Alkotmánybíróság  a  szexuális  irányultság  alapján  történő
        megkülönböztetést     az     “egyéb     helyzet”     szerinti
        különbségtételnek tekintette.

        A  Heves Megyei Bíróság a Bf. 278/2000/3-II. számú végzésében
        indítványozta,   hogy   a   természet   elleni    fajtalanság
        megállapításával egyidejűleg az Alkotmánybíróság fontolja meg
        a megrontás törvényi tényállásában meghatározott sértetti kör
        korhatárának felemelését.

        A  Btk.  199.  §-áról  kialakítandó alkotmánybírósági  döntés
        függvényében a Fővárosi Bíróság végzéseiben – a Btk. 209.  §-
        ának  és  az  Alkotmány  70/A. §-ának  megjelölése  nélkül  –
        kezdeményezte  annak  vizsgálatát  is,  hogy   indokolt-e   a
        természet elleni fajtalanság és a megrontás megkülönböztetése
        az   elkövető   büntethetőségének  magánindítványhoz   kötése
        szempontjából.   A   bíróság  álláspontja   szerint   a   két
        bűncselekmény   elkövetési  magatartásai  az  azonos   neműek
        közötti fajtalankodás tekintetében azonosak, csak a sértettek
        életkora különbözik. Ennek következtében a 14 év feletti és a
        14  év  alatti  sértettek büntetőjogi védelme  –  az  eljárás
        megindulása szempontjából – nem egyforma, és ez a szabályozás
        nem ésszerű. Egyrészt a fiatalabb – így fokozottan védendő  –
        korosztályt   csak   feltételhez   kötötten,    az    idősebb
        korosztályokat  pedig  hivatalból védi,  másrészt  a  kevésbé
        veszélyes   cselekmény   elkövetője  a   sértett   akaratától
        függetlenül,  a nagyobb veszélyt magában hordozó  cselekményt
        megvalósító  személy  pedig  a  sértett,  illetve   törvényes
        képviselője döntésétől függően büntethető.

        2.5.  Az indítványozó a Pécsi Városi Bíróság 5.B.592/2000/14.
        számú  és  a  Baranya Megyei Bíróság, mint másodfokú  bíróság
        1.Bf.750/2000/62. számú ítéletei ellen alkotmányjogi  panaszt
        nyújtott be. A panaszos bűnösségét a bíróságok a Btk. 199. §-
        ában  meghatározott  bűncselekményben  állapították  meg   és
        szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását próbaidőre
        felfüggesztették.  Az alkotmányjogi panasz  lényege:  a  Btk.
        199.   §-ában  a  homoszexuálisok  és  biszexuálisok   elleni
        hátrányos  megkülönböztetés nyilvánul meg, amely az Alkotmány
        70/A.  §  (1) bekezdésébe ütközik. Ugyancsak ezt sérelmezi  a
        másik  indítványozó,  aki  az  ellene  még  folyamatban  lévő
        büntető  ügy  kapcsán  nyújtott be  utólagos  normakontrollra
        irányuló kérelmet.

        3. Az Alkotmánybíróság az eljárásban beszerezte az igazságügy-
        miniszter véleményét.

                                     II.

        1.   Az   indítványok  elbírálásánál  releváns,  illetve   az
        indítványozók  által hivatkozott jogszabályi rendelkezések  a
        következők:

        1.1. Az Alkotmány rendelkezései:
        “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
        “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja
        továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső  jog
        összhangját.”
        “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
        és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
        tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
        (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
        “15.  §  A  Magyar Köztársaság védi a házasság  és  a  család
        intézményét.”
        “16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság
        létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az
        ifjúság érdekeit.”
        “54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
        veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
        “59.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
        “60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
        gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
        (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
        meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a
        szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos
        cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon
        akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy
        magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze,
        gyakorolhassa vagy taníthassa.”
        “67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
        a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
        védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
        is erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
        (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó
        nevelést megválasszák.”
        “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
        állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

        1.2. A Btk. irányadó rendelkezései:

        “Magánindítvány:
        31.   §   (1)   A   törvényben  meghatározott   esetekben   a
        bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.
        (2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult.
        (3)    Ha   a   sértett   korlátozottan   cselekvőképes,    a
        magánindítványt   törvényes   képviselője   is,   ha    pedig
        cselekvőképtelen,    kizárólag   a   törvényes    képviselője
        terjesztheti  elő.  Ezekben  az  esetekben  a  magánindítvány
        előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult.
        (4)  Ha  a  magánindítvány előterjesztésére jogosult  sértett
        meghal,    a   hozzátartozója   jogosult   a   magánindítvány
        előterjesztésére.
        (5)     Bármelyik    elkövetővel    szemben    előterjesztett
        magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos.
        (6) A magánindítvány nem vonható vissza.”

        “Szemérem elleni erőszak
        198.  §  (1)  Aki mást erőszakkal, avagy az élet  vagy  testi
        épség  ellen  irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra,
        vagy  ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre,
        illetőleg      akaratnyilvánításra     képtelen     állapotát
        fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől
        nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
        (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
        a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
        b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása
        vagy gyógykezelése alatt áll,
        c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről
        tudva, többen fajtalankodnak.
        (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő
        szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött
        sértett  sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak  a  (2)
        bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.”

        “Természet elleni fajtalanság
        199.  §  Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy,  aki
        ennél   fiatalabb,  azonos  nemű  személlyel   fajtalankodik,
        bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel
        büntetendő.”

        “Természet elleni erőszakos fajtalanság
        200. § (1) Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet
        vagy  testi  épség  ellen  irányuló  közvetlen  fenyegetéssel
        fajtalanságra   vagy   ennek  eltűrésére   kényszerít,   vagy
        védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát
        használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől
        nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
        (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
        a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
        b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása
        vagy gyógykezelése alatt áll,
        c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről
        tudva, többen fajtalankodnak.
        (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő
        szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött
        sértett   sérelmére  elkövetett  természet  elleni  erőszakos
        fajtalanság  a  (2)  bekezdés b) vagy c)  pontja  szerint  is
        minősül.”

        “Megrontás
        201.   §  (1)  Aki  tizennegyedik  életévét  be  nem  töltött
        személlyel  közösül,  valamint az a  tizennyolcadik  életévét
        betöltött  személy,  aki  tizennegyedik  életévét   meg   nem
        haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy
        évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

        “209. § A 197. § (1) bekezdésében, a 198. § (1) bekezdésében,
        valamint  a  201.  §  (1)  és (2) bekezdésében  meghatározott
        bűncselekmények csak magánindítványra büntethetők, kivéve  ha
        azokkal    összefüggően   nem   magánindítványra   büntetendő
        bűncselekményt is elkövetnek.”

        “Értelmező rendelkezés:
        210.   §   A  197-198.  §  és  a  200.  §  alkalmazásában   a
        tizenkettedik  életévét be nem töltött  személyt  védekezésre
        képtelennek kell tekinteni.”
        “210/A.  §  (2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés
        kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a
        nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.”

        2.  Az  Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben  olyan  magatartás
        büntetendőségének    alkotmányossági   kérdéseiben    kellett
        dönteni,    amelyet   Európában   hagyományosan   büntetőjogi
        eszközökkel üldöztek, de amelynek jogi megítélése  az  utóbbi
        fél   évszázad  alatt  jelentősen  megváltozott.   Ezért   az
        Alkotmánybíróság részletes jogtörténeti és jog-összehasonlító
        elemzést végzett, valamint áttekintette az európai nemzetközi
        intézmények releváns állásfoglalásait.

        2.1.  Az európai államok – főként a 12. század végétől – nagy
        szigorral  léptek  fel a természet elleni fajtalanság  formái
        ellen. Az azonos nemű személyeknek, elsősorban a férfiaknak a
        szodómia   gyűjtőfogalmába  tartozó   szexuális   kapcsolatát
        rendszerint  halálbüntetéssel, annak is  különösen  kegyetlen
        módjaival  sújtották.  A  felvilágosodás  büntetőjogi  eszméi
        hatottak  a  homoszexualitás büntetőjogi  szabályozására  is.
        Beccaria  1764-ben megjelent, a modern büntetőjog alapművének
        tekintett    értekezésében    helytelenítette,     hogy     a
        homoszexualitás  ellen az állam a büntetőjog eszközeivel  lép
        fel.   A   19.   században  általánossá  vált  a  büntetőjogi
        felelősség szűkítése, illetve a büntetés lényeges enyhítése.

        Az   európai   államokban  igen  változatosan   alakultak   a
        heteroszexuális,  illetve  a homoszexuális  kapcsolatokat  az
        abban     résztvevők    életkorára    tekintettel     büntető
        rendelkezések.   A   jogrendszerek   többségében   magasabban
        határozták  meg  az ún. beleegyezési vagy  másképpen  az  ún.
        védett   korhatárt   az  azonos  neműek   közötti   szexuális
        kapcsolatoknál.  Mivel  eredendően  a  férfiak  homoszexuális
        cselekményeit  büntették, a védett  kor  határa  nem  csak  a
        heteroszexuális,     hanem    a     leszbikus     kapcsolatok
        büntetendőségéhez  képest  is magasabb  volt.  A  20.  század
        utolsó    évtizedeit   azonban   a   homoszexuális    és    a
        heteroszexuális   magatartásokat   szankcionáló   büntetőjogi
        rendelkezések  egységesítése jellemezte. A folyamat  elhúzódó
        voltát  jól  jellemzi,  hogy az Egyesült  Királyság  (Anglia,
        Skócia, Wales, Észak-Írország) területén – hosszas parlamenti
        vita után – 2001. január 8-án lépett életbe a korábbi büntető
        törvényeket  módosító,  a  homoszexuális  és  heteroszexuális
        kapcsolatok  eltérő  szabályozását  megszüntető  törvény.  Az
        Európai  Unió tagállamai közül jelenleg csak Ausztriában  van
        hatályban  a  szexuális  orientáció  szerint  eltérő  büntető
        rendelkezés  (StGB § 209), azonban ezt az Alkotmánybíróság  a
        2002.  június  21-én hozott határozatával alkotmányellenesnek
        nyilvánította.

        2.2.  Az  európai  demokratikus államok – több  esetben  nagy
        vitával     kísért    –    jogalkotási    lépései    szorosan
        összekapcsolódtak    a    nemzetközi    szervezetek     által
        megfogalmazott elvárásokkal. Az Európai Unió szervezeteinek a
        jelen   ügyben   releváns  dokumentumai   az   alkotmányosság
        megítélésében     nem     jelentenek     nemzetközi      jogi
        kötelezettségeket.  Ugyanakkor  a  határozatok   az   európai
        demokratikus társadalmakban zajló folyamatok elemzésén  és  a
        tapasztalatok összegezésén alapultak, így az Alkotmánybíróság
        a döntés előkészítése keretében áttekintette azokat is.

        Az  Európai  Parlament  1984-ben fogadott  el  először  olyan
        határozatot,  amelyben  felszólította  a  tagállamokat,  hogy
        egyrészt  szüntessék  meg a felnőttek  közötti  belegyezéssel
        történő  homoszexuális  kapcsolat  büntetendőségét,  másrészt
        azonosan  határozzák meg a homoszexuális és a heteroszexuális
        kapcsolatok beleegyezési korhatárát. Ezt követően  az  emberi
        jogok  helyzetét értékelő éves jelentésekben, valamint  1994-
        ben  és  1998-ban  külön határozatban  is  állást  foglalt  a
        homoszexuálisok és leszbikusok egyenlő jogainak tárgyában, és
        ismételten   sürgette   a   szexuális   orientáción   alapuló
        büntetőjogi   rendelkezéseknek,  ezen   belül   az   eltérően
        megállapított  beleegyezési  korhatárnak  megszüntetését.  Az
        1998-ban  hozott külön határozatban megerősítette,  hogy  nem
        adja  hozzájárulását  olyan  állam tagfelvételéhez,  amelynek
        jogalkotása  vagy politikája sérti a homoszexuális  személyek
        emberi jogait.

        2.3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben kitüntetett figyelmet
        fordított az emberi jogok védelme európai intézményeinek:  az
        Emberi   Jogok   Európai   Bizottságának   (a   továbbiakban:
        Bizottság)   és  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának   (a
        továbbiakban: Bíróság), valamint az Európa Tanács  Parlamenti
        Közgyűlésének  (a továbbiakban: Közgyűlés) a vizsgált  kérdés
        szempontjából releváns dokumentumaira.

        A   homoszexuális   magatartások   büntetőjogi   szabályozása
        tárgyában a Bíróság határozataiban [Eur. Court. H.R., Dudgeon
        v.  United Kingdom judgment of 22 October 1981, Series A  no.
        45;  Eur.  Court.  H.R.,  Norris v. Ireland  judgment  of  26
        October 1988, Series A no. 142; Eur. Court. H.R., Modinos  v.
        Cyprus  judgment of 22 April 1993, Series A,  no.  259;  Eur.
        Court.  H.R., A.D.T. v. United Kingdom judgment  of  31  July
        2000]    kifejtett   álláspontok   lényege   az   alábbiakban
        összegezhető:

        Az  önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények
        büntetendővé nyilvánítása az állam beavatkozása a  magánélet,
        illetőleg   az  abban  foglalt  szexuális  élet  tiszteletben
        tartásához   való   jogba  [az  emberi  jogok   és   alapvető
        szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950.  november  4-én
        kelt,  és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény
        (a továbbiakban: Egyezmény) 8. Cikk]. Az állami beavatkozás a
        magánélet   legintimebb  aspektusát,  az  emberi  személyiség
        lényegi   megnyilvánulását  érinti,  ezért  az   állam   csak
        különösen komoly okokból élhet vele.

        A   Bíróság  meglehetősen  nagyfokú  mérlegelést  biztosít  a
        nemzeti   államoknak,  hogy  döntsenek  az  erkölcs  védelme,
        illetve mások jogainak és szabadságának védelme érdekében  az
        adott   társadalomban  szükséges  eszközökről.  Ez  különösen
        érvényes   annak  az  életkornak  meghatározására,   amelynek
        eléréséig indokolt, hogy a büntetőjog eszközeivel is védjék a
        fiatalokat  olyan  szexuális magatartástól, amellyel  esetleg
        kirekeszthetik  magukat a társadalom többségéből  és  amelyet
        esetleg  maguk is megbánnak majd érettebb korukban. A Bíróság
        álláspontja  szerint  a büntetőjogi eszközök  a  demokratikus
        társadalomban  is  szükségesek lehetnek  az  életkoruk  miatt
        különösen    kiszolgáltatottak   megrontása   és    szexuális
        kizsákmányolása elleni védelemben.

        A Bíróság abban, hogy a férfiakat sújtó büntető rendelkezések
        és  a  heteroszexuális  kapcsolatokra,  illetve  a  leszbikus
        kapcsolatokra vonatkozó büntető rendelkezések közötti eltérés
        diszkriminatív-e,  nem foglalt állást. A Bíróság  álláspontja
        szerint az Egyezmény 8. Cikke sérelmének megállapítása esetén
        nem volt szükség a további vizsgálódásra.

        A  Bizottság  az  Egyezmény  8.  és  14.  Cikkeinek  együttes
        értékelése  alapján  döntött a jelen vizsgálat  szempontjából
        releváns  ún. Sutherland ügyben. [No. 25186/94, 1/7/1997].  A
        Bizottság a beleegyezési korhatár kérdésében az Angliában  és
        Észak-Írországban   akkor  hatályos  szabályozást   sérelmező
        panasz  vizsgálata során nem találta objektíve  és  ésszerűen
        igazolhatónak  azt,  hogy  a  férfiak  közötti  homoszexuális
        kapcsolatok esetében magasabb legyen a beleegyezési korhatár,
        mint  a  leszbikus  és  a heteroszexuális  kapcsolatoknál.  A
        büntető  törvény  ennek  megfelelő  rendelkezéseit  és   azok
        alkalmazását  a  magánélet tiszteletben tartásához  való  jog
        tekintetében    az    Egyezményt   sértő    diszkriminációnak
        minősítette. A Bíróság végül is érdemben nem foglalt  állást,
        mivel  a sérelmezett jogi szabályozás időközben megváltozott.
        [Eur.  Court  H.R.,  Sutherland v.  United  Kingdom  judgment
        (striking out) of 27 March 2001].

        A  Bizottság  ezt  az ügyet megfelelő alkalomnak  tekintette,
        hogy az elmúlt húsz év változásainak tükrében újragondolja  a
        korábbi  esetjogot és úgy találta, hogy – eltérően a  korábbi
        álláspontjától – nincs ésszerű és objektív indok a  legálisan
        létesíthető  homoszexuális és a heteroszexuális  cselekmények
        eltérő korhatárainak fenntartására, illetve az eltérő életkor
        meghatározása   nem   arányos  eszköz  a   szándékolt   célok
        elérésére.  A Bizottság nem ismerte el az eltérő  büntetőjogi
        megítélés  elfogadható igazolásának azt, hogy a társadalom  a
        heteroszexuális   életformát   támogatja   és    elítéli    a
        homoszexualitást.

        A  Bizottság a 14. Cikk tekintetében emlékeztetett arra, hogy
        az  Egyezmény  olyan megkülönböztetés ellen  nyújt  védelmet,
        amely   megfelelő   indokok  nélkül  különbözően   kezeli   a
        lényegében  hasonló  helyzetben lévő személyeket.  Az  eltérő
        kezelés  különösen  akkor sérelmes,  ha  nem  törvényes  célt
        szolgál,  vagy  nincs meg az ésszerű arányossági  viszony  az
        alkalmazott  eszközök  és  az  elérni  kívánt  célok  között.
        Ugyanakkor  a  Bizottság elismerte, hogy az államok  bizonyos
        mérlegelési  szabadsággal rendelkeznek  annak  megítélésében,
        hogy   vajon   igazolják-e  és  milyen  mértékű   különbségek
        igazolják a hasonló helyzetek eltérő kezelését.

        A  Bíróságnak a homoszexuális magatartás büntetőjogi üldözése
        tárgyában  hozott  első  döntésével egy  időben,  1981-ben  a
        Közgyűlés   is  megnyilatkozott  a  homoszexuális   személyek
        jogainak  védelmében. A Közgyűlés határozatban hívta  fel  az
        Egészségügyi   Világszervezetet,  hogy   a   homoszexualitást
        törölje  a  betegségek nemzetközi jegyzékéből (ez  megtörtént
        1991-ben),  továbbá  ajánlást fogadott el  a  homoszexuálisok
        elleni  diszkrimináció  különböző formái,  többek  között  az
        eltérő beleegyezési korhatárok megszüntetése tárgyában. Közel
        húsz  év  elteltével,  a  Közgyűlés  2000.  szeptember  26-án
        elfogadott    ajánlásában   értékelte   ismét   átfogóan    a
        homoszexuálisok helyzetét. A Közgyűlés felhívta a  Miniszteri
        Bizottságot:  szólítsa  fel  a  tagállamokat  arra,  hogy   a
        büntetőjogban  azonosan határozzák meg a homoszexuális  és  a
        heteroszexuális cselekmények alsó korhatárát.

        3.  Az  Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál követte
        az  Alkotmány  70/A.  §-a értelmezése tekintetében  kialakult
        gyakorlatát  (ennek  legutóbbi összegezése:  1320/B/1996.  AB
        határozat, ABK 2002. április, 184, 186.), valamint figyelembe
        vette  a  homoszexualitásról, illetve a szexuális irányultság
        és   a   diszkrimináció-tilalom  összefüggéséről  a   korábbi
        határozatokban kifejtett álláspontját.

        3.1.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlatában  –  a  70/A.  §  (1)
        bekezdésének szó szerinti szövegétől eltérően – nem csupán az
        Alkotmányban    biztosított   jogokra,   hanem    az    egész
        jogrendszerre   kiterjedően   alkalmazza   a   diszkrimináció
        tilalmát.  Ennek alapja az Alkotmány két rendelkezésének:  az
        emberi  jogok,  illetve az állampolgári jogok megkülönbözetés
        nélküli biztosítását előíró 70/A. §-nak, valamint a mindenkit
        veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi
        méltósághoz való jogot rögzítő 54. § (1) bekezdésnek egymásra
        tekintettel történő értelmezése és alkalmazása [61/1992. (XI.
        20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.].

        Az   Alkotmánybíróság   már  legelső  döntéseinek   egyikében
        megállapította  és  azóta következetesen alkalmazza,  hogy  a
        diszkrimináció  tilalma  nem jelenti minden  megkülönböztetés
        tilalmát.   Az   állam  joga  –  s  egyben  bizonyos   körben
        kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye
        az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992.
        (XI.   20.)   AB   határozat,  ABH  1992,   280,   282.].   A
        megkülönböztetés   tilalma  nem  az  eredményre,   hanem   az
        eljárásra   vonatkozik,  arra,  hogy   a   jognak   mindenkit
        egyenlőként  (egyenlő méltóságú személyként)  kell  kezelnie;
        azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok
        azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és  a
        kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni  [9/1990.
        (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].

        Az   Alkotmánybíróság  rámutatott:  “Az  a  kérdés,  hogy   a
        megkülönböztetés  az  alkotmányos  határok  között  maradt-e,
        csakis    a   mindenkori   szabályozás   tárgyi   és   alanyi
        összefüggéseiben vizsgálható [...]. Az egyenlőségnek az adott
        tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha  azonban
        adott   szabályozási  koncepción  belül  eltérő   szabályozás
        vonatkozik   valamely   csoportra,  ez   a   megkülönböztetés
        tilalmába  ütközik,  kivéve, ha  az  eltérésnek  kellő  súlyú
        alkotmányos indoka van.” [21/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH
        1990, 73, 77-78.]

        A  30/1997.  (IV.  29.)  AB  határozat  kifejtette,  hogy  az
        Alkotmánybíróság   más   mércét   alkalmaz   az   alkotmányos
        alapjogokat         érintő        diszkriminációra         (a
        szükségesség/arányosság tesztjét),  és  más  mércét  arra  az
        esetre,  ha  a diszkrimináció-tilalmat az alapjogokon  kívüli
        egyéb jogok tekintetében vizsgálja (ABH 1997, 130, 140.).  Az
        alapjognak  nem  minősülő,  egyéb jogra  vonatkozó  hátrányos
        megkülönböztetés  vagy  más  korlátozás  alkotmányellenessége
        akkor  állapítható  meg,  ha  a  sérelem  összefüggésben  áll
        valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános
        személyiségi  jogával,  és  a  megkülönböztetésnek,   illetve
        korlátozásnak nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint  ésszerű
        indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH
        1994,   197,  200.].  Az  önkényes,  ésszerű  indok   nélküli
        megkülönböztetés  sérti az emberi méltóság  alapjogát,  “mert
        ilyen   esetben  a  törvényhozó  bizonyosan  nem  kezeli   az
        érintetteket  egyenlő méltóságú személyként, s  nem  értékeli
        valamennyi  érintett  szempontjait  hasonló  figyelemmel   és
        méltósággal.” [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH  1995,  31,
        47.]   A   diszkrimináció  tilalma  még  azonos  szabályozási
        koncepción belül sem jelenti az eltérő szabályozás akadályát,
        ha az nem önkényes, a megkülönböztetésnek van kellő indoka és
        objektív ismérveken nyugszik [1406/B/1991. AB határozat,  ABH
        1992,    497,    500.].   Annak   megítélésénél,    hogy    a
        megkülönböztetés  indoka  ésszerű-e,  azaz  nem   önkényes-e,
        tekintettel  kell lenni a törvény céljára is  [30/1997.  (IV.
        29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 140.].

        3.2.   Az   Alkotmánybíróság  igen  részletesen  elemezte   a
        szexuális     irányultság    kérdéseit     és     alkotmányos
        megközelítésének lehetőségeit az egyesülési  szabadság  és  a
        gyermek  védelmére  vonatkozó állami  kötelezettség  ütközése
        kapcsán  szükségessé vált alkotmányértelmezésnél. A  21/1996.
        (V. 17.) AB határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság
        megállapította:  a  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam
        részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez
        szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, az  állam
        alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének
        védelmére.  Az  Alkotmány 67. §-a értelmében  az  államnak  a
        gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan
        kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
        kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett
        testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva
        nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható
        lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját
        személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi
        beilleszkedésére (ABH 1996, 74.).

        3.3. A szexuális irányultság – mint a megkülönböztetés alapja
        –   kérdésével   az  Alkotmánybíróság  eddig  két   döntésben
        foglalkozott.

        Az  azonos  nemű személyek közötti házasságkötés és élettársi
        kapcsolat elismerésének alkotmányossági vizsgálata nyomán  az
        Alkotmánybíróság  a  14/1995.  (III.  13.)  AB   határozatban
        elutasította,   hogy   a   házasságnak   a   nő   és    férfi
        életközösségeként    való    meghatározása     alkotmánysértő
        diszkrimináció. Ugyanakkor megállapította: két személy tartós
        életközössége   megvalósíthat  olyan   értékeket,   hogy   az
        érintettek  személyi  méltóságának  egyenlő  figyelembevétele
        alapján  az  együtt élő személyek nemétől függetlenül  igényt
        tarthat  jogi elismerésre. (ABH 1995, 82, 84.) Az  élettársak
        különböző,   vagy  azonos  nemhez  tartozásának   kérdése   a
        hátrányos megkülönböztetés összefüggésében jelentkezik.  (ABH
        1995,  82,  85.) Az élettársak fogalmát meghatározó  törvényi
        rendelkezés alkotmányossága nem bírálható el önmagában, hanem
        attól   függ,   hogy  az  elosztandó  jogok  és  kötelességek
        szempontjából hasonló helyzetben lévő személyek között ezt az
        elosztást   az   emberi  méltósághoz  való  jog  tiszteletben
        tartásával,   azaz  a  személyek  egyenlőkként   kezelésével,
        mindegyikük    szempontjainak    hasonló    körültekintéssel,
        figyelemmel,   elfogulatlansággal  és  méltányossággal   való
        értékelése alapján végzik-e el. (ABH 1995, 82, 86.)

        A  Btk.  203.  §-ban vérfertőzésként meghatározott  különböző
        magatartások  büntetendőségének alkotmányossági vizsgálatánál
        arra  a  kérdésre kellett választ adni: sérti-e az  Alkotmány
        70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalmát az,  hogy
        a   törvény   csupán  az  azonos  nemű  testvérek   szexuális
        kapcsolatát   bünteti.  A  vizsgált  tényállás  ugyanis   nem
        nyilvánította  bűncselekménnyé  a  különböző  nemű  testvérek
        közötti  fajtalanságot, azaz a szexuális irányultság  alapján
        tett  különbséget  az  azonos nemű és a  különnemű  testvérek
        között.

        A  20/1999.  (VI.  25.) AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
        megállapította, hogy a szexuális irányultság alapján  történő
        megkülönböztetés  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)   bekezdésében
        megjelölt    “egyéb    helyzet”   szerinti    különbségtétel.
        Megítélésénél   azt   kell   vizsgálni,    hogy    van-e    a
        megkülönböztetésnek “tárgyilagos mérlegelés  szerint  ésszerű
        oka”.  A vizsgált esetben ilyen okot az Alkotmánybíróság  nem
        talált.  Álláspontja  szerint  nem  indokolható  ésszerűen  a
        különnemű  testvérek közötti fajtalanság és  az  azonos  nemű
        testvérek  közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése.
        Nem  igazolható  az sem, hogy eltérő lenne ezek  társadalomra
        veszélyessége. (ABH 1999, 159, 163.)

                                    III.

        Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak:

        Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199. §-a sérti
        az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, mert objektív  ismérvek
        alapján nem igazolható, így önkényes megkülönböztetést tesz a
        szexuális  irányultság  szerint  az  olyan  18  éven   felüli
        személyek   között,   akik  14-18  év  közötti   személyekkel
        beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítenek.

        Ugyancsak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme miatt
        alkotmányellenes  a  Btk.  200.  §-a.  Nincs  a   tárgyilagos
        mérlegelés szerint ésszerű oka annak, hogy a szemérem  elleni
        erőszakot  és  a  természet  elleni  fajtalanságot  elkövetők
        cselekményét – önmagában a szexuális irányultságuk alapján  –
        a  törvényhozó különböző bűncselekménynek minősítse,  továbbá
        annak    sem,    hogy    a    cselekmény    büntetendőségének
        magánindítványhoz kötését eltérően szabályozza.

        1.   A   Btk.   199.  §  alkotmányosságának   kérdésében   az
        Alkotmánybíróság – az indítványok fő érvelésének  megfelelően
        –  nem  a  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánítása
        vizsgálatánál szokásosan alkalmazott általános alapjogi,  ún.
        “szükségesség/arányosság”  teszt   alapján   döntött   [ennek
        lényege  összefoglalva: 18/2000. (VI. 6.) AB  határozat,  ABH
        2000,  117,  123-124.], hanem a testvérek közötti fajtalanság
        büntetendőségének  alkotmányossági megítélésénél  alkalmazott
        ún. “ésszerűségi” teszt szempontjai szerinti elemzést végezte
        el. Ennek első lépéseként az Alkotmánybíróság megállapította,
        hogy  a  szabályozás  szempontjából kik  tekinthetők  homogén
        csoportnak.   Ezt  követően  vizsgálta,  hogy  a  büntetéssel
        fenyegetett  magatartás meghatározásakor a  törvényalkotó  az
        alkotmányos  követelményeknek megfelelően különböztetett-e  a
        18   éven  felüli  elkövetők,  illetve  a  14-18  év  közötti
        sértettek    (dogmatikailag:   passzív    alanyok)    között:
        mindegyikük     szempontjait    hasonló    figyelemmel     és
        méltányossággal  értékelte-e  akkor,  amikor  az   egyetértő,
        kölcsönös  beleegyezésen  alapuló  homoszexuális  kapcsolatot
        büntetni rendelte, a heteroszexuális kapcsolatot viszont nem.

        1.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199.  §-a
        alkotmányosságának megítélésénél egymással  összehasonlítható
        csoportot  alkotnak  azok a 18 éven  felüli  személyek,  akik
        náluk  fiatalabb, de a 14. évüket már betöltött  személyekkel
        létesítenek  beleegyezésen alapuló szexuális  kapcsolatot.  E
        személyek  csoportján belül a Btk. 199. §-a  következtében  a
        megkülönböztetés  kizárólag a 18 éven felüli  férfi  vagy  nő
        konkrét  esetben megnyilvánuló szexuális irányultsága alapján
        történik.

        A    törvényalkotó   a   Btk.   199.   §-ában   meghatározott
        bűncselekmény  jogi  tárgyát  az  ifjúság  egészséges  irányú
        szexuális fejlődésében határozza meg. Az Alkotmány 67. §  (1)
        bekezdése alapján e korosztály minden egyes tagjával  szemben
        fennáll  az  állam alkotmányos kötelezettsége, hogy  védelmet
        nyújtson a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez,
        így  az  egészséges szexuális fejlődéshez is. A védelem  jogi
        felelősségi   eszközei  között  helye   van   a   büntetőjogi
        büntetésnek is. A büntetőjog eszközei is szükségesek lehetnek
        annak érdekében, hogy az állam megóvja e korosztályt egyrészt
        a  személyiségfejlődésre káros hatásoktól, másrészt az  olyan
        kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál
        (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és
        társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és
        értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig
        választása  következményeit  saját  személyiségére,   illetve
        későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére [21/1996.  (V.
        17.)  AB határozat, ABH 1996, 74.]. A 14-18 éves korosztályon
        belül a Btk. 199. §-a következtében kizárólag az adott fiatal
        fiú   vagy  leány  konkrét  esetben  megnyilvánuló  szexuális
        irányultsága  szolgál alapul arra, hogy az állam  büntetőjogi
        eszközökkel  avatkozzon  be a felnőtt  személlyel  létesített
        szexuális kapcsolatba.

        1.2. A törvényhozónak szükségképpen megkülönböztetéseket kell
        tennie, amikor kijelöli, hogy az ifjúság, a gyermekek védelme
        érdekében  milyen  magatartásokra kíván reagálni  büntetőjogi
        büntetéssel.  Az Alkotmánybíróság e döntésben is  megerősíti,
        hogy  az  ifjúság  egészséges szexuális  fejlődését  szolgáló
        büntetőjogi  eszközök meghatározása törvényhozói kompetencia,
        így    a    demokratikus   többségi   vélemény   és   érzület
        érvényesülésének  tere [21/1996. (V. 17.) AB  határozat,  ABH
        1996.  74,  82.].  A  törvényhozó azonban köteles  figyelembe
        venni  azokat a korlátokat is, amelyek az Alkotmány  70/A.  §
        (1) bekezdéséből következnek.

        A  büntető  törvénnyel  szemben is követelmény,  hogy  a  nem
        alapjogokat  érintő megkülönböztetés ne legyen  indokolatlan,
        azaz    ne   legyen   önkényes,   ne   sértse   a   mindenkit
        veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi
        méltóságot.   A   heteroszexuális,  illetve  a  homoszexuális
        irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez  tartozik,
        szétválasztásukra,  az  érintett személyek  méltóságának  nem
        egyenlő  kezelésére  kivételes  indokok  szükségesek.   Ilyen
        például  a  házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális
        irányultság   megkülönböztetése  [14/1995.  (III.   13.)   AB
        határozat, ABH 1995, 82, 84.].

        A  büntető törvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú
        alkotmányos  indokon  kell  alapulnia.  A  jelen  ügyben   az
        Alkotmánybíróság  ilyen  indokot  nem  állapított   meg.   Az
        Alkotmány   67.   §   (1)   bekezdéséből   következő   állami
        kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy
        a   gyermekek   egészséges  szexuális  érését   a   felnőttek
        befolyásától  büntetőjogilag védő  szabályok  a  védett  kort
        különbözően  határozzák  meg csupán  attól  függően,  hogy  a
        szexuális  kapcsolat  azonos vagy  különböző  nemű  személyek
        között létesül.

        A   heteroszexuális  és  a  homoszexuális  érés  folyamatában
        meglévő  esetleges  eltéréseket  kétségtelenül  felerősíti  a
        homoszexuális   kapcsolatot   meg   nem   értéssel,   illetve
        elutasítással   fogadó   társadalmi  környezet.   [Ezt   igen
        részletesen elemezte az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V.  17.)
        AB határozatban, ABH 1996. 74.] Különbségek mutathatóak ki  a
        fiúk  és  a  lányok  között  is  a  serdülőkori  személyiség-
        fejlődésében.  Történelmileg ezek  az  eltérések  vezettek  –
        többek  között  –  a  férfiak  és  a  nők  közötti  szexuális
        kapcsolat   eltérő  büntetőjogi  megítéléséhez   az   európai
        országok többségében.

        Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  azonban  ezek   a
        különbségek  nem  jelentenek ésszerű  és  objektív  igazolást
        arra,  hogy az állam különbözőképpen határozza meg  a  védett
        kort. Sem az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből, illetve 15. §-
        ából,   sem  pedig  –  az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdésére
        figyelemmel  –  a  gyermekek jogaival kapcsolatos  nemzetközi
        kötelezettség-vállalásból  (a  Gyermek  jogairól  szóló,  New
        Yorkban  1989.  november 20-án kelt Egyezmény  kihirdetéséről
        szóló  1991. évi LXIV. törvény) nem következik, hogy az állam
        önmagában a szexuális irányultság alapján különböző mértékben
        avatkozzon  be  ebbe  a  komplex,  az  ember  személyiségének
        kiteljesedése  szempontjából rendkívül  fontos  és  bonyolult
        folyamatba  a  jogi felelősség rendjében legszigorúbb  és  az
        alapvető emberi jogokat szükségképpen érintő büntető  hatalom
        eszközeivel.

        Természetesen  a  törvényhozó megítélésére tartozik,  hogy  a
        büntetőjogi  szabályozás megfelel-e  a  gyermekek  védelmével
        kapcsolatos állami kötelezettségnek, vagy pedig vannak olyan,
        a  fiatalkorú  és  a  felnőtt közötti  függő,  alárendeltségi
        viszonyból  adódó  élethelyzetek,  amelyekben  a  14-18  éves
        korosztályokat     további    magatartások    bűncselekménnyé
        nyilvánításával kell védeni a 18 éven felüliekkel  létesített
        szexuális  kapcsolatok ellen. Az Alkotmánybíróság ezúttal  is
        hangsúlyozza:  nem  jogosult  arra,  hogy  új  bűncselekményi
        tényállások  megállapítására  kötelezze  a  jogalkotást,  sem
        arra,    hogy    különös    részi    tényállások    részleges
        megsemmisítésével  addig  nem  büntetendő  magatartásokat  is
        büntethetővé  tegyen. Köteles viszont az  alkotmányellenesnek
        minősülő  jogszabályt  – jelen esetben  a  Btk.  199.  §-t  –
        megsemmisíteni. [20/1999. (VI. 25.) AB határozat,  ABH  1999,
        159, 163.]

        Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha  az  indítvánnyal
        támadott  jogszabályt,  vagy annak egy  részét  az  Alkotmány
        valamely  rendelkezésébe ütközőnek  minősíti,  és  ezért  azt
        megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés sérelmét
        –    a    már   megsemmisített   jogszabályi   rendelkezéssel
        összefüggésben – érdemben nem vizsgálja [29/2000. (X. 11.) AB
        határozat, ABH 2000, 193, 200.]. Mivel megállapította a  Btk.
        199.  §-ának  alkotmányellenességét  az  Alkotmány  70/A.   §
        alapján, nem találta szükségesnek, hogy a vizsgálatot  tovább
        folytassa az Alkotmány 8. § (1)-(2) bekezdése, az 59.  §  (1)
        bekezdése,  a 60. § (1)-(2) bekezdése, valamint a  2.  §  (1)
        bekezdése tekintetében.

        2.1.  A Btk. 200. § (1) bekezdésében meghatározott és az (1)-
        (3)  bekezdése szerint büntetendő természet elleni  erőszakos
        fajtalanság,   valamint  a  Btk.  198.  §  (1)   bekezdésében
        meghatározott  és  az  (1)-(3) bekezdése  szerint  büntetendő
        szemérem    elleni   erőszak   tényállásai   az    elkövetési
        magatartások és a büntetések tekintetében teljesen  azonosak.
        A   törvényhozó  az  azonos  elkövetési  magatartást   –   az
        erőszakkal,  avagy  az élet vagy testi épség  ellen  irányuló
        közvetlen  fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek  eltűrésére
        kényszerítést,   továbbá   a   védekezésre,   illetőleg    az
        akaratnyilvánításra    képtelen    állapot     felhasználását
        fajtalanságra – a büntetési tételek és a súlyosabb  büntetést
        megalapozó       minősítő      körülmények      azonosságából
        kikövetkeztethetően a társadalomra azonos fokban veszélyesnek
        tekinti.

        A  Btk.  eredeti  198. §-a szerint a szemérem elleni  erőszak
        csak  házasságon  kívül  volt elkövethető.  Ebből  logikailag
        következett,  hogy  a szemérem elleni erőszak  tettese  és  a
        sértettje  csak  különböző nemű személy  lehetett.  Mivel  az
        azonos    nemű   személy   sérelmére   elkövetett   erőszakos
        fajtalanság  fogalmilag  nem  valósulhatott  meg   házasságon
        belül,  a  magatartás  megbüntetéséhez külön  bűncselekményre
        volt  szükség.  Az  1997. szeptember  15-én  hatályba  lépett
        módosítás elhagyta a házassági életközösségre utalást.  Ennek
        következtében az elkövető magatartásának büntető  törvénybeli
        különtartása  az  azonos  elkövetési  magatartás,  az  azonos
        minősítő  körülmények és az azonos büntetési tételek mellett,
        kizárólag  az  elkövető szexuális irányultságán alapszik.  Az
        Alkotmánybíróság  nem  látta ésszerű és objektíve  igazolható
        indokát ennek a megkülönböztetésnek.

        2.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe
        ütközőnek  ítélte a szemérem elleni erőszak  és  a  természet
        elleni  fajtalanság alapesetei közötti – a Btk.  209.  §-ának
        rendelkezéséből következő – azt a törvényi megkülönböztetést,
        hogy  a  szemérem elleni erőszak elkövetője  csak  a  sértett
        magánindítványára,  a természet elleni erőszakos  fajtalanság
        elkövetője a sértett akaratától függetlenül büntetendő.

        Az   erőszakos   szexuális   cselekmények   büntethetőségének
        magánindítványhoz kötése a sértett magánszférájának  védelmét
        szolgálja. A törvényhozó kompetenciája annak eldöntése,  hogy
        a    szexuális    bűncselekmények   elkövetőinek    feltétlen
        megbüntetését, avagy a sértettek kíméletét tartja-e fontosabb
        érdeknek.   A  törvényhozónak  kell  eldöntenie,  hogy   mely
        bűncselekmények  esetében állapít  meg  büntető  anyagi  jogi
        kivételeket  a  legalitás  büntetőjogi  alapelve   alól,   és
        amennyiben  a szexuális bűncselekmények körében –  a  sértett
        kíméletére  tekintettel – indokoltnak  tartja  ilyen  kivétel
        megállapítását, akkor az mely esetekre érvényes.

        A  jogalkotó  tehát a közérdek (a bűncselekmények üldözésének
        allami  kötelezettsége) és a magánérdek (a  sértett  kímélete
        vagy   a   sértett  magánszférájának  tiszteletben   tartása)
        egymáshoz  viszonyított  fontossága alapján  dönt.  Foglalhat
        állást   úgy,  hogy  bizonyos  bűncselekmények  meghatározott
        eseteiben  a  magánérdek megelőzi a  közérdeket,  s  ezért  a
        büntethetőséget a magánindítványtól teszi függővé, de  akként
        is  dönthet, hogy a klasszikus értelemben felfogott legalitás
        elve kap elsőbbséget.
           
        A  szemérem  elleni erőszak és a természet  elleni  erőszakos
        fajtalanság   sértettjei  homogén   csoportot   alkotnak.   A
        heteroszexuális  és  a homoszexuális erőszakos  bűncselekmény
        esetében az elkövető a sértettek szexuális szabadságát, végső
        soron  emberi  méltóságát sérti meg. A sértett  szempontjából
        véletlen,    hogy    heteroszexuális-   vagy    homoszexuális
        irányultságú   elkövető   “áldozatává”   válik-e;   a   saját
        magánszférájának kímélete szempontjából közömbös, hogy milyen
        az elkövető szexuális preferenciája. Nem indokolható, hogy  a
        büntetési  tételekből  következően a  törvényalkotó  által  a
        társadalomra  azonos  fokban  veszélyesnek  ítélt   erőszakos
        szexuális   cselekmények  közül  az   egyiket,   mégpedig   a
        homoszexuális  elkövető  által  megvalósított  cselekményt  a
        törvényhozó a sértett kíméleti elvének feladásával  nyilvánít
        mégiscsak  nagyobb fokban veszélyesnek. Ez  ugyanis  éppen  a
        sértettekkel   szemben   diszkriminatív:   azzal   jelzi    a
        bűncselekmény  társadalomra veszélyességének  fokát,  hogy  a
        sértettet  saját szexuális orientációjától függetlenül  zárja
        ki    a    magánszféra   védelmére   rendelt   magánindítvány
        előterjesztési  jog  áldásaiból.  A  sértett  –  egyszerűsítő
        túlzással   kifejezve  –  kétszeresen   válik   az   elkövető
        áldozatává:  nemcsak, hogy elszenvedi a szexuális  erőszakot,
        de  azt  is  el  kell szenvednie, hogy az ő esetében  a  Btk.
        feladja a kíméleti elvet.

        A  törvényalkotónak tehát azt kell eldöntenie, hogy a homogén
        sértetti   csoport  minden  tagjára  érvényes-e   a   sértett
        kíméletének  elve,  avagy egyikre sem. Az  előbbi  esetben  a
        magánindítványra   büntethetőség  feltételét   az   erőszakos
        természet   elleni  fajtalanság  alapesetére   is   ki   kell
        terjesztenie,   az  utóbbiban  pedig  azt  a  heteroszexuális
        erőszak  esetében is meg kell szüntetnie. Köztes vagy  vegyes
        megoldás  nincs,  ha  a  kezelés nem  egységes,  akkor  az  a
        szexuális  bűncselekmények  áldozatainak  homogén  csoportján
        belül     egyesek    részére    nézve    önkényesen,    tehát
        alkotmányellenesen diszkriminatív.

        Az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből következő korlátok nem
        csupán  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánításánál
        veendők   figyelembe,   hanem  a  büntethetőségi   feltételek
        szabályozásánál  is; meghatározásuknál sem  tehető  különbség
        kizárólag a szexuális irányultság alapján.

        A  szemérem elleni erőszaknál és a természet elleni erőszakos
        fajtalanságnál a magánindítványra büntethetőség  eltérése  az
        elkövetők   oldalán  is  diszkriminatív:  a   heteroszexuális
        erőszak  potenciális elkövetőinek “szabad” abban bizakodniuk,
        hogy  a  sértett esetleg nem terjeszt elő magánindítványt,  a
        homoszexuális elkövetőknek viszont az ilyen bizakodásra nincs
        lehetőségük.   Természetesen   egyetlen   elkövetőnek   sincs
        alkotmányos   joga   arra,   hogy   kizárólag    a    sértett
        magánindítványára vonják felelősségre. Az elkövetőknek, így a
        homoszexuális elkövetőknek is ahhoz van joguk, hogy az  állam
        másokkal egyenlő méltóságú személyként kezelje őket.

        A  büntető  törvény  címzettje általában mindenki  (figyelmen
        kívül hagyva, hogy egyes tényállások csak speciális elkövetői
        körökre,  például a hivatalos személyekre vonatkozhatnak).  A
        címzetteknek  viszont tudniuk kell, mi a  jogalkotói  üzenet,
        legyen   az   bármi,  például  akár  az  is,  hogy   bizonyos
        bűncselekmények esetében a sértett elhatározásától függhet az
        elkövető    büntethetősége.   Ha   a    jogalkotó    valamely
        bűncselekmény   esetében  a  magánindítványt   büntethetőségi
        feltételként  határozza  meg, azzal  az  adott  bűncselekmény
        bármely   potenciális  elkövetője  előre   tisztában   lehet,
        minthogy  a  büntető  törvényből ez  világosan  kiderül.  Nem
        indokolható  –  a  törvény  szerint  azonosan  büntetendő   –
        heteroszexuális  és homoszexuális erőszak  elkövetői  közötti
        olyan különbségtétel, amely az előbbiek esetében eltűrhetőnek
        véli,  hogy  a  sértetti akaratot, mint  kockázat-csökkentési
        tényezőt  figyelembe  vegyék, míg az  utóbbiak  esetében  ezt
        elfogadhatatlannak tekinti.

        Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát  nem  nyugszik
        ésszerű  indokokon,  ezért önkényes az  elkövető  büntetőjogi
        felelősségre  vonása  feltételének  és  a  sértett  általános
        személyiségi   jogának,  ezen  belül  a   magánszférához,   a
        magántitokhoz  fűződő  jogainak megkülönbözetett  kezelése  –
        önmagában az elkövető szexuális irányultságára alapítottan.

        Mindezekre   tekintettel   az  Alkotmánybíróság   álláspontja
        szerint a Btk. 200. §-a – a Btk. 198. §-ával összefüggésben –
        az  Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, ezért azt
        megsemmisítette.    Mivel   nem   magát    a    bűncselekmény
        meghatározását, hanem a Btk. 198. §-ától való  külön-tartását
        tekintette  alkotmányellenesnek,  a  megsemmisítés  csupán  a
        büntetendő   magatartások   külön   törvényhelyben    történő
        meghatározását  érinti,  azonban nem  érinti  e  magatartások
        büntetendőségét a Btk. 198. §-a alapján.

                                     IV.

        1.   Az  indítványok  az  egyéb  részekben  megalapozatlanok,
        illetve tárgytalanná váltak, továbbá elbírálásuk nem tartozik
        az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

            1.1.1.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  Btk.
        XIV.  Fejezet  II.  Címe,  a  “fajtalankodik”,  “fajtalanság”
        szavak  használata,  illetve  a közösülés  és  a  fajtalanság
        megkülönböztetése  nem  függ össze az  Alkotmány  60.  §  (1)
        bekezdésében     biztosított     gondolatszabadsággal,      a
        lelkiismereti,- és vallásszabadsággal.

            Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  nem  sérti  az
        Alkotmány  54.  §  (1) bekezdését az, hogy  a  törvényhozó  a
        szexuális   szabadságot,  illetve   a   fiatalok   egészséges
        szexuális  érését  védő tényállások közös jogi  tárgyaként  a
        Snemi  erkölcsöt” jelöli meg. A törvényhozónak  jogában  áll,
        hogy   a   szexuális   viselkedéseket  szabályozó,   bizonyos
        szexuális  magatartásokat tiltó erkölcsi  normák  egy  részét
        büntetőjogi  szankciókkal  is  megerősítse.  Ettől  különböző
        kérdés,  hogy  ennek során érvényesülnek-e a büntető  hatalom
        alkotmányos kötöttségéből következő követelmények.

        Nem   állapítható  meg  összefüggés  a  Btk.  210/A.  §   (2)
        bekezdésében  adott,  a  büntető  jogszabályok  módosításáról
        szóló  1993.  évi  XVII.  törvény 49.  §-ával  beiktatott,  a
        korábbi  egységes és következetes jogalkalmazói értelmezésnek
        megfelelő  törvényi értelmezés és az Alkotmány  70/A.  §  (1)
        bekezdése  között. A törvényhozó, amikor a  közösülést  és  a
        fajtalanságot   külön  büntetőjogi  fogalomként   kezeli,   a
        bűncselekmények  elkövetési magatartásait  jelentő  szexuális
        aktusok  és nem az elkövetők között különböztet. Az értelmező
        rendelkezés  világosan  és  érthetően  elhatárolja  a   külön
        törvényhely  alapján büntetendő elkövetési magatartásokat.  A
        megrontás   és   a   vérfertőzés  (Btk.  203.   §)   törvényi
        tényállásánál   ennek   a   büntetőjogi   felelősség   eltérő
        meghatározása   miatt   alapvető  jelentősége   van.   Az   a
        törvényhozói döntés, hogy az azonos fokban veszélyesnek ítélt
        erőszakos közösülést és erőszakos fajtalanságot két  törvényi
        rendelkezésben külön helyezi el (Btk. 197. és 198. §),  jelen
        esetben nem vet fel alkotmányossági kérdést.
           
        Az  Alkotmánybíróság nem állapította meg az  emberi  méltóság
        sérelmét   a   “fajtalankodás”,   “fajtalanság”   kifejezések
        tekintetében. A jogban használt nyelvi kifejezések társadalmi
        és  szakmai  konvenciókon,  kulturális  és  jogi  tradíciókon
        alapulnak.   A   hagyományosan   büntetendő   magatartásoknál
        terminus   technicus-ként  tovább  élnek  olyan  kifejezések,
        amelyek  a  régi magyar köznyelv vagy jogi nyelv maradványai,
        és  amelyek  a  mai  köznyelvből már  kihaltak,  illetve  már
        egyáltalán  nem, vagy nem az eredeti értelmüknek  megfelelően
        használatosak. Ilyen például a hűtlenség (Btk. 145. §),  vagy
        a  kerítés  (Btk.  207.  §) alcím, illetve  a  kéjelgés  mint
        elkövetési  magatartás (Btk. 205. §).  E  körbe  tartoznak  a
        sérelmezett kifejezések is.

        A  törvényi  szóhasználat  sérthet alkotmányos  jogot,  ha  a
        kifejezések pontatlanok, nem elég szabatosan határolják el  a
        nyelvi  formula segítségével az eltérő magatartásokat,  avagy
        téves  azonosításra vagy prejudikálásra adnak lehetőséget.  A
        törvény a fajtalanság, fajtalankodás szavak használatával – a
        kifejezést  értelmezéssel kiegészítve – a  tiltott  szexuális
        viselkedések  körén belül a közösüléstől  eltérő  minden  más
        magatartás pontos és egyértelmű leírását adja.

        1.1.2.  Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Btk. 201.  §
        (1)   bekezdése  nem  jelenti  az  Alkotmány  70/A.   §   (1)
        bekezdésének sérelmét a tekintetben, hogy a 12-14 év  közötti
        személyekkel  közösülést  tiltó  rendelkezés  az   igen   kis
        korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is
        kriminalizálja.   Alapvetően   a   törvényhozó    mérlegelési
        jogkörébe  tartozik,  hogy  hol vonja  meg  azt  az  életkori
        határt,  amely  felett az egyén büntetőjogilag  vétőképes  és
        életkora alapján már büntethető (Btk. 23. §). A gyermekkornak
        büntethetőséget  kizáró okként, a megrontásnak  pedig  a  14.
        évet   be   nem   töltött  személyekkel   tiltott   szexuális
        aktusokként   történő  meghatározása   megfelel   a   büntető
        jogszabályok  határozottságával szemben  az  Alkotmánybíróság
        által  felállított követelményeknek [11/1992.  (III.  5.)  AB
        határozat  ABH 1992, 77, 84.; 30/1992. (V. 26) AB  határozat,
        ABH  1992, 167, 176.], így nem állapítható meg a jogbiztonság
        sérelme sem.

        Az Alkotmánybíróság fentiekre tekintettel a Btk. XIV. Fejezet
        II.  Címe,  a Btk. 198. §, 201. § és 203. §-ban meghatározott
        bűncselekmények  törvényi tényállásaiban  a  “  fajtalanság”,
        illetőleg a “fajtalankodik” kifejezés, továbbá a 210/A. § (2)
        bekezdése  és  a 201. § (1) bekezdése alkotmányellenességének
        megállapítására irányuló indítványokat elutasította.

        1.2.  A  Btk.  199.  §–ának  és 200. §-ának  megsemmisítésére
        tekintettel a Btk. 199. § és a 200. § alcímével,  valamint  a
        209.   §   alkotmányellenességével  kapcsolatos   indítványok
        tárgytalanná  váltak, ezért az Alkotmánybíróság  az  eljárást
        megszüntette.

        1.3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
        továbbiakban:  Abtv.)  1.  §-ában  meghatározott   hatáskörök
        alapján az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége sem a törvény
        módosítására, sem pedig a törvényjavaslat benyújtására. Ezért
        azokat   az   indítványokat,  amelyek  a  Btk.  199.   §-ával
        összefüggésben  a  201.  §  (1)  bekezdésében   meghatározott
        korhatár   felemelésére   irányultak,   az   Alkotmánybíróság
        ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001.
        (XII.   3.)  Tü.  határozat  29.  §  b)  pontja  szerint   az
        Alkotmánybíróság visszautasította.

        2.  A  Btk. 199. §-a alapján lefolytatott és jogerősen lezárt
        büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendelése az Abtv.  43.
        §  (3) bekezdésén alapul. Az Alkotmánybíróság nem rendelte el
        a   Btk.   200.  §-a  alapján  lefolytatott  büntetőeljárások
        felülvizsgálatát,  mert a megsemmisítés csupán  a  büntetendő
        magatartások külön törvényhely alapján történő meghatározását
        érinti, nem érinti e magatartások büntetendőségét a Btk. 198.
        § keretében.

        3.  A  határozat közzétételének elrendelése az Abtv. 41. §-án
        alapul.
                                Dr. Németh János
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
              Dr. Bagi István                     Dr. Bihari Mihály
              alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                       
              Dr. Czúcz Ottó                        Dr. Erdei Árpád
              alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró
                                       
              Dr. Harmathy Attila                  Dr. Holló András
              alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                       
              Dr. Kiss László                      Dr. Németh János
              alkotmánybíró              az Alkotmánybíróság elnöke
                                        az aláírásban akadályozott
                                        Dr. Kukorelli István
                                        alkotmánybíró helyett
                                       
             Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr.Vasadi Éva
             alkotmánybíró                            alkotmánybíró
          Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Egyetértek a határozat-tervezet rendelkező része 2., 3.,  4.,
          5.  pontjában foglalt döntéssel. Egyetértek a rendelkező rész
          1.  pontjában megfogalmazott döntéssel is, azonban a  döntést
          megalapozó   indokolást   további   elemekkel   kellene    az
          Alkotmánybíróságnak kiegészítenie.

          1.  Elfogadom, hogy a természet elleni fajtalanság jelenlegi,
          Btk.-ban tételezett szabályozása nem alkalmas a kívánt cél és
          eredmény  elérésére. Ez azonban nem jelentheti  azt,  hogy  a
          Btk.  199.  §-ának  megsemmisítésével  az  állam  már  minden
          további kötelezettsége alól szabadulhat. Az elkövetői  oldalt
          kiemelten  vizsgáló és értékelő, az elkövetőt  a  büntetőjogi
          következmények alól mentesítő határozat – álláspontom szerint
          –  nem  a  súlyának és jelentőségének megfelelően értékeli  a
          “sértetti”   oldalon  jelentkező  körülményeket,   az   ügyet
          gyakorlatilag lezárja azzal, hogy a Btk. 199.  §-a  sérti  az
          Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írtakat, mivel a  támadott
          rendelkezés  objektív ismérvek alapján  nem  igazolható,  így
          önkényes   megkülönböztetést  tesz  a  szexuális  irányultság
          szerint az olyan 18 éven felüli személyek között, akik  14-18
          év  közöttiekkel létesítenek beleegyezésen alapuló  szexuális
          kapcsolatot. Jóllehet a határozat-tervezet többször is  idézi
          a 21/1996. (V. 17.) AB határozatot, mégsem vonja le abból a –
          sértett    helyzetét   is   figyelembe   vevő   –   szükséges
          következtetéseket. Ez a határozat helyesen  állapította  meg,
          hogy  a  gyermeknek  az  a joga, hogy  az  állam  részéről  a
          megfelelő  testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges
          védelemben   és   gondoskodásban   részesüljön,   az    állam
          alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének
          védelmére.  Ugyancsak alapos okkal szól  a  citált  határozat
          arról,  hogy  az Alkotmány 67. §-a értelmében az  államnak  a
          gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan
          kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
          kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett
          testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva
          nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható
          lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját
          személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi
          beilleszkedésére. (ABH 1996, 74.). Kérdéses azonban,  hogy  a
          14-18 életév közötti (különösen a 14 éves életkort éppen hogy
          betöltött)  fiatal  értelmi-érzelmi  fejlődésében,  értékelő,
          megítélő   képességében  eljutott-e   már   addig,   hogy   a
          beleegyezését,  mint fontos feltételt, elegendőnek  tekintsük
          homoszexuális   kapcsolat   létesítéséhez.    Más    oldalról
          közelítve: egyetértek azzal, hogy a heteroszexuális,  illetve
          a  homoszexuális  irányultság  egyaránt  az  emberi  méltóság
          lényegéhez   tartozik,  ezért  az  érintett  (18.  életévüket
          betöltött) személyek méltósága nem egyenlő kezelésének  nincs
          alkotmányos    indoka,   ugyanakkor   azt   is   nyomatékosan
          hangsúlyozom,   hogy  a  különböző  szexuális   irányultságok
          közötti  különbségtétel  képessége,  a  választott  szexuális
          irányultság  melletti döntés (beleegyezés)  következményeinek
          belátása  a  14-18  életév közötti fiatalkorúak  esetében  is
          kapcsolatba  hozandó  az emberi méltóságukkal.  Ellentmondást
          látok  abban, hogy amíg a jogrendszer egészét tekintve a  14-
          18.  életév közötti korosztály belátási képességét a  felnőtt
          korúakétól eltérően, de legalábbis árnyaltabban kezeli a  jog
          (pl.: a polgári jogban az ügyletkötési képesség területén;  a
          családjog    házasságkötésre   vonatkozó   szabályainál;    a
          szabálysértési  jog,  a  büntetőjog és  a  közigazgatási  jog
          felelősségi  rendszerében),  azaz  relevánsnak   tekinti   az
          életkorból adódó sajátosságokat, addig éppen ennél  a  fiatal
          egész   életét,  jövőjét  alapjaiban  meghatározó   döntésnél
          (beleegyezésnél)  tételezzük fel egyedül  a  világos,  bölcs,
          megfontolt  mérlegelésen  nyugvó  döntéshozatali  képességet.
          Ennek  a momentumnak az értékelését, s az ebből eredő  állami
          teendők    fontosságának    hangsúlyozását    hiányolom     a
          határozatból.    Megjegyzem   egyébként:   e   döntéshozatali
          folyamatban  a  családnak,  de  magának  a  társadalomnak  is
          meghatározó szerepe van.

          2.  Újólag  kiemelem: a Btk. jelenlegi  199.  §-át  magam  is
          megsemmisítendőnek  tartom, mert a  jelen  esetben  az  állam
          által  igénybevett büntetőjogi eszköz – elkövetői  oldalon  –
          hátrányos   megkülönböztetéshez  vezetett  a  18.  életévüket
          betöltött, különböző szexuális irányultságú személyek között.
          Ugyanakkor     az     alkalmatlan     büntetőjogi      eszköz
          megsemmisítésével  nem fejeződik be az  állam  “gondoskodási”
          kötelezettsége,  ellenkezőleg: éppen ez erősíti  fel  azt  az
          igényt,  hogy  az  államnak  – választása  szerinti  módon  –
          teljesítenie  kell  az Alkotmány 16.  §-ából  és  67.  §  (1)
          bekezdéséből  folyó  kötelezettségét. (“A Magyar  Köztársaság
          különös  gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására
          és  nevelésére,  védelmezi az ifjúság  érdekeit”;  “A  Magyar
          Köztársaságban  minden gyermeknek joga  van  a  családja,  az
          állam   és   a  társadalom  részéről  arra  a  védelemre   és
          gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és  erkölcsi
          fejlődéséhez  szükséges”).  Az  erre  utaló  figyelemfelhívás
          elmaradása  –  álláspontom szerint – azt a  látszatot  kelti,
          hogy a Btk. 199. §-ának megsemmisítését követően már nincs is
          olyan  érdek  és érték, amelyet az államnak védenie  kellene.
          Bár  az  Alkotmány  67.  § (1) bekezdése  elsőként  a  család
          “védelmi”   és   “gondoskodási”  kötelezettségét   említi   e
          tekintetben,    az   állam   kiemelt   szerepvállalását    is
          hangsúlyoznom kell. Kétségtelen tény ugyanis, hogy  az  állam
          elsősorban  az  iskolarendszeren, a  középiskolai  oktatásban
          megvalósítandó,  a különböző szexuális irányultságok  közötti
          választás következményeit tárgyilagosan bemutató, a különböző
          nézetek  képviselőinek teret engedő fórumok  megszervezésével
          az  egyes családok, de az egész társadalom nézeteit értékelő,
          mérlegelő  és  döntéshozatali képességét  jelentős  mértékben
          befolyásolhatja.  Röviden: intézményeivel, eszközrendszerével
          jelentős   mértékben   hozzájárulhat   egy   előítélet-mentes
          társadalmi  környezet kialakításához. Végső  soron  pedig  ez
          lehet  az egyik alapja annak, hogy a döntéshozatali helyzetbe
          kerülő  14-18 éves korosztály mérlegelni tudja a  belegyezése
          következményeit,  majd megalapozottan tudjon  választani.  Az
          Alkotmánybíróságnak  tehát  nyomatékosan  fel  kellett  volna
          hívnia  a figyelmet arra, hogy az állam nem maradhat  passzív
          szemlélője  annak,  miként alakul  a  14-18  éves  korosztály
          szexuális     orientációja.    Ez    az     alkotmánybírósági
          szerepvállalás  nem ütközött volna azzal az egyébként  helyes
          törekvéssel,   hogy  az  Alkotmánybíróság  nem   minősíti   a
          homoszexualitást erkölcsi szempontból. [21/1996. (IV. 17.) AB
          határozat. ABH 1996, 74. 85.].

          Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                        Dr. Kiss László
                                                          alkotmánybíró

          Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A   határozat  rendelkező  részével  egyetértek.   Lényegében
          egyetértek  az  indokolással is, ahhoz  azonban  a  következő
          kiegészítéseket tartom szükségesnek hozzátenni.

          A  határozat  III. 1.2. pontja szerint “A büntető  törvénnyel
          történő  megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos  indokon
          kell  alapulnia.  A  jelen ügyben az  Alkotmánybíróság  ilyen
          indokot nem állapított meg.”

          Az   e   határozatban  megvizsgált  kérdések  természete   és
          jelentősége   a   fenti   tétel   bővebb   kifejtését   tenné
          szükségessé.

          A  nemi  erkölccsel  összefüggő magatartásfajták  büntetőjogi
          minősítése     számos    tényező    függvénye.    Világszerte
          tapasztalható,  hogy  korábban  büntetendő  cselekményeket  a
          tudományos  kutatások  újabb megállapításaira  és  részben  a
          társadalmi    megítélésnek    ezekre    is    visszavezethető
          változásaira tekintettel a törvényhozó vagy fokozatosan kivon
          a   büntetendő   cselekmények  köréből,  vagy  büntetőjogilag
          enyhébb  megítélésűnek  tekint. Áll  ez  különösen  azokra  a
          magatartásfajtákra,   melyeket   a   törvényhozó   a   fiatal
          korosztály védelmében nyilvánított korábban bűncselekménynek.
          Az orvosi, biológiai, pszichikai, pszichológiai, szociológiai
          és  más  ismeretek alakulása tehát befolyást gyakorol a  nemi
          erkölccsel   kapcsolatos  büntetőjogi   megítélésre   is.   A
          határozat által idézett Sutherland kontra Egyesült Királyság-
          ügy  is  azt  mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai  Bírósága
          azért nem tartotta meggyőzőnek felnőtt korú férfiak kölcsönös
          beleegyezésén  alapuló homoszexuális aktusainak  büntetendővé
          nyilvánítását meghatározott korhatár – a 18. életév –  alatti
          fiatal férfiakkal, mert azok a korábbi tudományos ismereteken
          alapuló  feltételezések, hogy a 18. életévüket be nem töltött
          fiatal  férfiak  szexuális orientációja  még  kialakulófélben
          van, időközben megdőltek.

          Az   Alkotmánybíróságnak   az   olyan   kérdésekben,   melyek
          megítéléséhez    komplex   tudományos,    gyakran    jelentős
          természettudományos    felkészülést     igénylő     ismeretek
          szükségesek, általában nem feladata annak megállapítása, hogy
          a törvényhozó által alkalmazott különbségtételnek megvannak-e
          az alkotmányos indokai. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság az
          indítványozó   azon   állításával   kapcsolatban,   hogy    a
          különbségtételnek már nincs alkotmányos indoka,  felhívta  az
          igazságügy-minisztert  nyilatkozattételre.   Az   igazságügy-
          miniszter válaszában azonban nem adott számot olyan  okokról,
          indokokról,  melyek  a különbségtétel alkotmányos  voltát  az
          indítvánnyal  támadott  büntető  jogszabály  megalkotása  óta
          eltelt   idő   során   született  tudományos   megállapítások
          ismeretében  is  változatlanul  megalapozottá  tették  volna.
          Amikor  tehát a határozat indokolása arra mutat rá,  hogy  az
          Alkotmánybíróság   nem  állapított  meg   a   különbségtételt
          alkotmányossá  tevő  indokokat, ezen azt  kell  érteni  –  és
          megítélésem  szerint az indokolás szövegének is  ezt  kellene
          kihangsúlyoznia  –  hogy  az  eljárásban  részt   vevők   nem
          szolgáltattak számára elegendő érv-, illetőleg ismeretanyagot
          a különbségtétel alkotmányosságának megállapításához.

          Ugyancsak a határozat III. 1.2. pontjában olvasható, hogy “Az
          Alkotmánybíróság  természetesen a törvényhozóra  bízza  annak
          megítélését,  hogy  a  büntetőjogi szabályozás  megfelel-e  a
          gyermekek  védelmével  kapcsolatos  állami  kötelezettségnek,
          vagy  pedig  vannak olyan, a fiatalkorú és a felnőtt  közötti
          függő,   alárendeltségi   viszonyból   adódó   élethelyzetek,
          melyekben  a  14-18 éves korosztályokat további  magatartások
          bűncselekménnyé  nyilvánításával  kell  védeni  a   18   éven
          felüliekkel létesített szexuális kapcsolatok ellen.”

          Ez   a  megállapítás  pontosításra  szorul.  Bár  az  idézett
          mondatban jelzett körülmények megítélése nyilván törvényhozói
          kompetencia,    kihangsúlyozandónak    tartom,    hogy     az
          Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból  felülbírálhatja
          az   e   kérdésben   született   törvényhozói   döntést.    A
          “törvényhozóra  bízza”  fordulat ezért  némileg  félrevezető,
          mert  nem teszi e tekintetben egyértelművé a törvényhozás  és
          az alkotmánybíráskodás egymáshoz való viszonyát.

          Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                       Dr. Németh János
                                                          alkotmánybíró
            Dr. Strausz János alkotmánybíró különvéleménye
                                         
            1.  A  határozat rendelkező részének 2.-5. pontjaival  és  az
            azokhoz fűzött indokolással egyetértek.

            2.   Nem   értek   egyet   azonban   a   Btk.   199.   §-ának
            alkotmányellenessé   nyilvánításával  és   megsemmisítésével,
            ezért   a   határozat   rendelkező  részének   1.   pontjával
            kapcsolatban különvéleményt jelentek be.
            Álláspontom     szerint    a    hivatkozott    törvényszakasz
            megsemmisítését    célzó    indítványokat    illetve    bírói
            kezdeményezéseket el kellett volna utasítani.

            3. Különvéleményemet a következőkkel indokolom:

            A  14.  életévét betöltött, de 18. életévét túl nem  haladott
            sértett sérelmére 18 éven felüli, azonos nemű elkövető  által
            véghezvitt  – nem erőszakos – természet elleni fajtalanság  a
            Btk.  199. §-ában meghatározott bűntettet valósítja  meg,  és
            három  évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Az  alsó
            korhatár a 201. §-al egybevetve adja ki a 14. évet.)

            Ezzel  szemben nem valósít meg bűncselekményt az  a  nagykorú
            (18.  életévét  betöltött) személy, aki egy 14.  éven  felüli
            kiskorúval   közösül,   vagy  heteroszexuális   fajtalanságot
            valósít  meg,  annak  beleegyezésével.  Ebben  az  esetben  a
            szexuális kapcsolatban különneműek vesznek részt.
            Az   un.  “beleegyezési  korhatár”  és  az  ehhez  kapcsolódó
            büntetendőség  eltérő  volta  a  homoszexualitás,  illetve  a
            heteroszexualitás tényéhez fűződik.
            Azt   kell   tehát   vizsgálni,  hogy  ez  a   nem   szerinti
            megkülönböztetés   sérti-e   az   Alkotmány   70/A.   §   (1)
            bekezdésében      deklarált     jogegyenlőséget,      illetve
            diszkriminációs tilalmat.

            Az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése  –  amint   azt   az
            Alkotmánybíróság   több  határozatában   kifejtette   –   nem
            mindenfajta  különbségtételt  tilt.  Az  alkotmányi   tilalom
            elsősorban   az   alkotmányos  alapjogok  tekintetében   tett
            megkülönböztetésekre vonatkozik. Abban az esetben viszont, ha
            a  megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt,  a
            megkülönböztetés alkotmányellenessége akkor állapítható  meg,
            ha  az  önkényes,  az emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.
            [61/1992.   (XI.  20.)  AB  határozat,  ABH  1992.   280-282,
            963/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 437-445.]

            Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata állandónak  tekinthető  azon
            megállapítás   vonatkozásában  is,  hogy  a  megkülönböztetés
            tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción  belül
            eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve,  ha
            az  eltérésnek  alkotmányos indoka van. A  vizsgált  kérdések
            központi  elemének  tartotta  annak  megállapítását,  hogy  a
            szabályozási  koncepció  szempontjából  mit  kell  csoportnak
            tekinteni.  [32/1991. (VI. 6.) AB hat. ABH  1991,  146,  162,
            49/1991. (IX. 27.) AB hat., ABH 1991, 246, 249.]

            A    Büntető    Törvénykönyv   a    nemi    erkölcs    elleni
            bűncselekményeknél  több vonatkozásban a  sértett  életkorára
            alapít   minősítési  szempontokat  éppen  e   bűncselekmények
            passzív  alanyainak  védelmében. A  12.  éven  aluli  gyermek
            sérelmére   elkövetett   szexuális  cselekmények   erőszakkal
            elkövetettként  minősülnek, illetve egyes  bűncselekményeknél
            (erőszakos  közösülés, szemérem elleni  erőszak)  súlyosabban
            büntetendő, minősített esetet képeznek.
            A  12.  – 14. év közötti korosztályba tartozó személyekkel  –
            erőszak  nélkül  – létesített különféle – akár homoszexuális,
            akár  heteroszexuális – kapcsolatok a  Btk.  201.  §  alapján
            büntetendők, megrontás elnevezés alatt.
            A 14. éven felüli, de 18. életévüket be nem töltött személyek
            esetében viszont csak a homoszexuális cselekmények (természet
            elleni fajtalanság) képeznek büntetendő magatartást.

            A  12.-től  14.  évig,  illetve a 14.-től  18.  évig  terjedő
            iletkorban   lévő   serdülőkorú   fiatalok   tehát   fokozott
            büntetőjogi  védelemben részesülnek a testi,  lelki,  illetve
            erkölcsi  fejlődésüket  veszélyeztető,  adott  esetben  egész
            további   életüket  determináló  káros  szexuális  hatásokkal
            szemben,  amelyek  náluk idősebb személyek  részéről  érhetik
            őket.

            Ez   a  büntetőjogi  védelem  összhangban  áll  az  Alkotmány
            rendelkezéseivel,  nevezetesen a 16. §-ban  és  a  67.  §-ban
            deklarált   elvekkel,  illetve  jogokkal.  Ezek  tartalma   a
            következő:
            "16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság
            létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az
            ifjúság érdekeit."
            "67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
            a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
            védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
            és erkölcsi fejlődéséhez szükséges."

            A  kiskorúak  (gyermekek és serdülőkorúak) éppen életkoruknál
            fogva  igényelnek fokozottabb jogvédelmet az  állam  részéről
            azért,       hogy      tapasztalatlanságukkal,      esetleges
            hiszékenységükkel,  kiszolgáltatott  helyzetükkel   a   náluk
            idősebb, érettebb korú személyek ne élhessenek vissza.

            Az   idézett  alkotmányos  rendelkezésekkel  összhangban  más
            jogágak  is  számos  rendelkezést  tartalmaznak  a  kiskorúak
            fokozottabb védelme érdekében.
            A  Polgári  Törvénykönyv  15. §-a  akként  rendelkezik,  hogy
            "cselekvőképtelen  az  a kiskorú, aki tizennegyedik  életévét
            nem töltötte be."
            A  18.  §  (1)  bekezdése kimondja, hogy "a  cselekvőképtelen
            személy jognyilatkozata semmis; nevében törvényes képviselője
            jár el."
            A 12. § (1) bekezdése szerint "korlátozottan cselekvőképes az
            a  kiskorú, aki tizennegyedik életévét már betöltötte, és nem
            cselekvőképtelen."
            A  14.  § (1) bekezdésének első fordulata akként rendelkezik,
            hogy      "a      korlátozottan     cselekvőképes     személy
            jognyilatkozatának érvényességéhez, – ha jogszabály  kivételt
            nem   tesz  –  törvényes  képviselőjének  beleegyezése   vagy
            utólagos jóváhagyása szükséges."

            A  házasságról,  a családról és a gyámságról szóló,  többször
            módosított  1952.  évi  IV.  törvény  (Csjt.)  70.  §  akként
            rendelkezik,  hogy "a kiskorú gyermek szülői felügyelet  vagy
            gyámság  alatt  áll". Minthogy a Ptk. 12. § (2)  bekezdésének
            első   fordulata  szerint  kiskorú  az  a  személy,   aki   a
            tizennyolcadik   életévét  nem  töltötte   be,   az   idézett
            törvényhelyek    egybevetése    a    jogrendszer    egészének
            koncepcióját  tükrözi:  a kiskorúak – gyermekek  és  serdülők
            egyaránt  –  minden vonatkozásban fokozott  védelemben  kell,
            hogy  részesüljenek,  tekintettel  döntési  és  elhatározási,
            illetve belátási képességüknek életkorukból adódó korlátozott
            voltára.

            A  jog  más  vonatkozásokban  is  jelentőséget  tulajdonít  a
            kiskorúságnak.  Házasságkötési  korlátokat  állít  fel  és  a
            büntetőjogi    felelősséget   a   felnőttkorúétól    eltérően
            szabályozza, éppen azért, mert az ilyen korú személyeket  nem
            tekinti ugyanolyan elhatározóképesnek vagy vétőképesnek  mint
            a felnőtteket.

            A  Csjt. 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy “kiskorú  csak  a
            gyámhatóság előzetes engedélyével köthet házasságot”.  A  (3)
            bekezdés  szerint  pedig  "a  gyámhatóság  a  házasságkötésre
            indokolt esetben és csak akkor adhat engedélyt, ha a házasuló
            a tizenhatodik életévét betöltötte.”

            A  Büntető Törvénykönyv nemcsak egyes bűncselekmények passzív
            alanyainál emeli ki a kiskorúságot, hanem a törvény általános
            részében  enyhébb  szabályokat állapít meg a "fiatalkorú"-nak
            nevezett    bűnelkövetőknél,    a    gyermekek    büntetőjogi
            felelősségét pedig kizárja, a következők szerint:
            "23.   §  Nem  büntethető,  aki  a  cselekmény  elkövetésekor
            tizennegyedik életévét nem töltötte be."
            A    Btk.   VII.   fejezete   a   "fiatalkorúakra   vonatkozó
            rendelkezések"  címet  viseli, és a büntetések,  valamint  az
            intézkedések tekintetében a felnőttkorú elkövetőkkel  szemben
            alkalmazható  szankciókhoz képest enyhébb, illetve  kedvezőbb
            megoldásokat tartalmaz.
            A  büntető  törvény  alkalmazásában a  107.  §  (1)  bekezdés
            értelmében  "fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor
            tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat  még
            nem."

            A  büntetőjog,  a  polgári  jog  és  a  családi  jog  idézett
            rendelkezései   a   cselekvőképesség,   a   vétőképesség,   a
            házasságkötési szabadság, a sértetti pozíció,  a  fokozottabb
            büntetőjogi   védelem,   illetve   az   enyhébb   büntetőjogi
            felelősség tekintetében – lényegében egymással összhangban  –
            olyan  korhatárokat állítanak fel, amelyek  európai,  illetve
            magyarországi   viszonylatban  a  testi,  szellemi,   illetve
            szexuális     érettség    bizonyos    biológiai    fázisaihoz
            kapcsolódnak,  s ezzel összhangban az értelmi fejlődés  adott
            szakaszainak felelnek meg.

            Tehát  a  “megrontás”  és  a “természet  elleni  fajtalanság”
            elnevezésű bűncselekmények törvényi tényállási elemét  képező
            sértetti  korhatárokat a törvényhozó nem önkényesen állította
            fel, hanem azokat a jogrendszer más területein is kimutatható
            jogalkotói szándékkal összhangban szabályozta.

            A  kardinális  különbségtétel végső soron abban  jelentkezik,
            hogy  a 14. és 18. év közötti életkorban lévő, az elkövetővel
            azonos   nemű   személlyel   –   utóbbi   beleegyezésével   –
            végrehajtott fajtalanság büntetendő, míg a különneművel nem.
            A    12-14   éves   korú   sértettek   vonatkozásában   ilyen
            különbségtétel   nincs,  ott  nemre   és   elkövetési   módra
            tekintettel mindenféle szexuális aktus büntetendő a  nagykorú
            személy részéről.

            A  törvényhozó nem önkényesen és nem véletlenül  helyezkedett
            arra  az  álláspontra, hogy egy 14. életévét már  túlhaladott
            személy,  még  ha  jogilag kiskorú  is,  elérte  a  szexuális
            érettségnek  azt  a  fokát,  hogy szabad  akaratából  dönthet
            heteroszexuális   nemi  kapcsolat  létesítéséről.   Biológiai
            okoknál  fogva  ez  a  korosztály a normális  heteroszexuális
            kapcsolatok terén már nem igényel fokozott védelmet.

            A  homoszexuális  kapcsolatoknál azonban  más  a  helyzet.  A
            szokványos   és   biológiailag  is   normálisnak   tekinthető
            szexuális   érdeklődéstől,   hajlamtól   eltérő   nemi   élet
            folytatása   komoly  döntést,  elhatározást   igényel,   akár
            társadalmi hátrányok vállalását is.

            Ilyen   elhatározásra  csak  önállóan  gondolkodó,   belátási
            képességének  teljes birtokában lévő érett,  felnőtt  személy
            alkalmas.   A  kiskorúak  cselekvőképessége  azonban   minden
            vonatkozásban – még a családalapításnál is – korlátozott.

            Amint  a különböző jogágak rendelkezéseiből kitűnik, az ilyen
            korú  személyek egyrészt fokozott jogi védelem alatt  állnak,
            másrészt felelősségük is csekélyebb, mint a felnőttkorúaké.

            A   serdülőkorú  fiatalok  fokozottabban  lehetnek  kitéve  a
            szexuális     rendellenességekre    irányuló    ösztönzésnek,
            csábításnak,  és  éppen belátási képességük  csökkent  volta,
            tapasztalatlanságuk, befolyásolhatóságuk miatt nem tudnak még
            felelősségteljesen dönteni, hogy vállalják-e  az  ezzel  járó
            kockázatokat.  Ezért indokolt, hogy az ilyen  korú  személyek
            helyes  erkölcsi fejlődését akár a büntetőjog eszközeivel  is
            védje   a  törvény.  Nagykorúságuk  elérése  után  már  nincs
            akadálya  annak,  hogy a szokásostól eltérő szexuális  életet
            éljenek azok, akik ezt az utat választják.
            Az indítványokban támadott jogi szabályozás tehát nem fogható
            fel     alkotmányellenes    diszkriminációként,    mert     a
            különbségtétel nem önkényes.

            A passzív alanyok fokozott büntetőjogi védelme értelemszerűen
            maga  után  vonja  az elkövetők büntetőjogi  felelősségét  az
            említett korcsoport sérelmére megvalósított – nem erőszakos –
            természet elleni fajtalanság esetében. Ez azonban nem ütközik
            az Alkotmányba, és nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek.
            Ugyanis az Alkotmány 70/A. §-a a jogok tekintetében, mégpedig
            az  emberi jogok és az állampolgári jogok területén mondja ki
            a   hátrányos   megkülönböztetés  tilalmát  a   jogegyenlőség
            érdekében.
            Az azonos nemű kiskorúakkal történő fajtalankodás azonban nem
            tekinthető  olyan  alapvető emberi és  polgári  jognak  amely
            alkotmányos védelem tárgyát képezi.

            Az  Alkotmányból nem vezethető le ilyen tartalmú alapjog. Nem
            lehet   az   elkövetők  emberi  méltóságának  sérelmére   sem
            hivatkozni.  Ellenkezőleg:  a  kiskorú  gyermekek,   fiatalok
            emberi  méltóságának védelme az elsődleges  az  őket  károsan
            befolyásoló  nagykorú  elkövetőkével szemben.  Ez  az  emberi
            méltóság pedig az Alkotmány 54. § (1) bekezdése által  védett
            érték.

            Az,  hogy  a büntető törvény egy adott életkorú sértetti  kör
            viszonylatában  egymástól eltérően minősíti  a  homoszexuális
            illetve   heteroszexuális  magatartásokat,   nem   tekinthető
            alkotmányellenes  diszkriminációnak,  mert  itt  két  eltérő,
            vnmagában homogén csoportról van szó. A megkülönböztetés  nem
            az  illető  csoportokon belül, hanem  a  két  csoport  között
            érvényesül. Ez ugyanúgy nem ellentétes a jogegyenlőség  és  a
            törvény   előtti   egyenlőség  elvével,  mint   ahogyan   nem
            alkotmányellenes   a  büntetőjogban   a   fiatalkorú   és   a
            felnőttkorú   vagy  a  katonai  és  a  polgári   bűnelkövetők
            egymásközti,  avagy  a polgári illetve  a  családi  jogban  a
            gyermekkorúak,  kiskorúak,  felnőttkorúak  szintén  egymáshoz
            képesti megkülönböztetése.
            Az   ilyen   jellegű   megkülönböztetés   nem   éri   el   az
            alkotmányellenesség  szintjét, mivel az  nem  tekinthető  sem
            önkényesnek, sem szükségtelennek.

            Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                        Dr. Strausz János
                                                            alkotmánybíró

            Dr.    Tersztyánszkyné   dr.   Vasadi    Éva    alkotmánybíró
            különvéleménye

            Egyetértek a többségi határozat rendelkező részének 3. és  5.
            pontjában foglaltakkal és az ezekhez kapcsolódó indokolással.

            Nem  értek  egyet  a  rendelkező  rész  1.  és  2.  pontjában
            foglaltakkal,    azaz   a   Btk.    199.    és    200.    §-a
            alkotmányellenességének megállapításával.

            1.  A  Btk.  199. §-a a védett korhatárban tesz  különbséget.
            Eszerint  a  felnőtt (18. életévét betöltött)  személy  (akár
            férfi,  akár nő) büntetendő, ha 14. életévét betöltött,  vele
            azonos  nemű kiskorúval fajtalankodik, de nem büntetendő,  ha
            14.   életévét   betöltött,  tőle   külön   nemű   kiskorúval
            fajtalankodik.

            Az  indítvány  elbírálásánál az egyik kérdés az,  hogy  van-e
            Magyarországnak  kötelezettsége  a  védett  korhatárban  tett
            különbség megszüntetésére.
            A  jogi  kötelezettség szempontjából az Európai  Emberi  Jogi
            Konvenció és az Európai Közösség szerződései jönnek szóba, ez
            utóbbiak a csatlakozás után.

            A  Konvenció  kötelező  értelmezése az egyes  döntésekben  az
            Emberi  Jogok Európai Bíróságának jogköre. Ezzel  szemben  az
            Emberi  Jogok Európai Bizottsága határozatai kötelező  erővel
            jogi értelemben nem bírnak.

            Az  Euan Sutherland/Egyesült Királyság ügyben 1997. július 1-
            jén  született a Bizottság határozata, amely szerint ebben  a
            speciális esetben a brit jog szabályozása a Konvenció  8.  és
            14.  cikkével  nem  összeegyeztethető.  A  konkrét  ügyben  a
            panaszos 12. életéve óta homoszexuális volt. Első azonos nemű
            kapcsolata  16 éves korában volt egy vele egyidős  fiatallal.
            Akkoriban a homoszexuális cselekmények férfiak között  a  21.
            életév   betöltése   előtt  büntetendők  voltak,   a   nőknél
            (heteroszexuális és leszbikus kapcsolatnál egyaránt) a védett
            korhatár a 16. életév volt. 1994-ben a védett korhatárt –  az
            orvosegyesülés  javaslatára, közegészségügyi  okból,  ti.  az
            érintettek  a  büntetőjogi fenyegetés miatt  féltek  orvoshoz
            fordulni – a 18. életévre szállították le.
            (Az  orvosegyesülés  a  védett  korhatár  16.  életévre  való
            leszállítását javasolta.)

            A   panaszos   arra  hivatkozott,  hogy  a  férfiak   közötti
            homoszexuális  kapcsolat  védett  korhatárának  nem   a   16.
            életévre  (mint a nőknél), hanem csupán a 18.  életévre  való
            csökkentése   a   magánszférához   való   jogot   sérti    és
            diszkriminatív.

            A   Bizottság  abból  indult  ki,  hogy  a  kutatók  túlnyomó
            többségének véleménye szerint már a pubertás előtt kialakul a
            férfiak  és a nők szexuális irányultsága, így erre  a  védett
            korhatár   leszállításával   a   fiatalok   többségénél   nem
            gyakorolna befolyást egy homoszexuális kapcsolat. A Bizottság
            hivatkozott az 1994-es orvosi jelentésre és arra is,  hogy  a
            konvencióban részes államok többségében a törvények elismerik
            a nemek egyenlő kezelését, ami a védett korhatárt illeti.
            A Bizottság döntését négy különvélemény mellett hozta meg.

            Figyelmet érdemel, hogy – miként arra a többségi határozat is
            utal   –  a  Bizottság  ezzel  a  döntésével  eltért  korábbi
            gyakorlatától. A magyar Btk. 199. §-ához hasonló tényállás az
            osztrák  jogban található. Az eltérés annyi, hogy az  osztrák
            Btk.  a  19.  életévét betöltött férfit  (tehát  a  nőt  nem)
            rendeli  büntetni, ha 14. életévét betöltött, de  18  évesnél
            fiatalabb, vele azonos nemű kiskorúval fajtalankodik.
            (Az osztrák alkotmánybíróság a 209. §-t 2003. február 28-ával
            hatályon  kívül helyezte, elismerve azt, hogy  a  törvényhozó
            által követett védelmi cél, a gyermekek és az ifjak védelme a
            túl   korai   és   kizsákmányoló  szexuális   kapcsolatoktól,
            alkotmányjogi  nézőpontból nem vonható  kétségbe.  Ugyanakkor
            rámutatott  arra,  hogy a 209. § a jelenlegi  formájában,  az
            osztrák  büntető törvény rendszerében, a 209.  §  büntetőjogi
            környezetéhez  viszonyítva sérti a  jogegyenlőség  elvét.  Az
            osztrák  Btk.  értelmében minden esetben büntetlen  marad  az
            azonos  korúak homoszexuális kapcsolata és azoké is,  akiknél
            az  életkorbeli eltérés az egy évet nem haladja meg, feltéve,
            hogy  egyikük  sem  fiatalabb 14 évesnél;  nem  büntetendő  a
            cselekmény akkor sem, ha az életkorbeli eltérés egy és öt  év
            között  van,  amennyiben a partnerek egyike sem fiatalabb  14
            évesnél  és  nem  idősebb 19 évesnél. Ebben a környezetben  a
            Btk.  209. §-a a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatoknál
            a  büntetlenség, majd a büntetendőség és ezt követően ismét a
            büntetlenség  váltakozó  következményéhez  vezet,  a  büntető
            törvényben példátlan módon. Ésszerűtlen, hogy férfiak közötti
            olyan  megengedett kapcsolatnál, ahol az életkorbeli  eltérés
            több mint egy év, de kevesebb mint öt év, az idősebb partnert
            a  19.  életéve elérésétől a törvény büntetéssel fenyegeti  a
            fiatalabb partner 18. életévének eléréséig.)

            A  Bizottság  az osztrák jogban alkalmazott védett  korhatárt
            eddig   több   alkalommal  konvenció-konformnak  találta,   a
            panaszokat      visszautasította,     mint      nyilvánvalóan
            alaptalanokat:  H.F./Ausztria, 22646/93,  1995.  június  26.;
            W.Z./Ausztria, 17297/90, 1992. május 13.

            Nyitott   kérdés  jelenleg,  hogy  a  Bíróság  a   konvenció-
            irtelmezésnek az ebben az ügyben megjelenő továbbfejlesztését
            elfogadja-e.

            Az   Európai  Közösségben  az  Amszterdami  szerződés  (1997.
            június,    hatályba    lépés    2001.    május)    egy     új
            antidiszkriminációs meghatározást vezetett be, a 13.  cikket.
            A   13.   cikk  végleges  szövegébe  felvették  a   szexuális
            orientáció szerinti különbségtétel tiltását is. A 13. cikkben
            megfogalmazott  tilalom  elsősorban  a  szociálpolitikára,  a
            gazdaság,  a  munka  világára vonatkozik.  A  kompromisszumot
            mutatja,  hogy  a 13. cikknek nincsen közvetlen  hatása,  nem
            önálló  egyenlőségi elv, pozitív kötelezettség, hanem  csupán
            egy jogelv, amely arra hívja fel a Közösséget, hogy megfelelő
            jogi  előírásokat  bocsásson ki, ha ezt akarja.  A  13.  cikk
            alapján  elfogadott  intézkedésekhez a Tanácsban  egyhangúság
            kell.  A  politikai  akarat nem egységes abban,  hogy  kell-e
            egyáltalán,  és  ha  igen,  milyen  területen  intézkedéseket
            hozni.

            Egyetértek   tehát   a   többségi   határozatnak   azzal    a
            megállapításával,  hogy  jelenleg  nincs  kötelező   előírás,
            nemzetközi kényszer arra, hogy a Btk. 199. §-a változzék.

            2.  A  jelen ügyben a másik kérdés, hogy van-e ésszerű oka  a
            Btk.  199.  §-ában megjelenő különbségtételnek  az  Alkotmány
            70/A. §-a tükrében.

            Egyetértek azzal, hogy az olyan jogszabály, amely kizárólag a
            szexuális  irányultság  szerint  tesz  hátrányos  különbséget
            személyek  között, a szabályozás tárgyától függően  általában
            az  Alkotmány 70/A. §-át sértheti. Ezt a kérdést azonban csak
            esetenként lehet eldönteni.

            A  Btk. 199. §-a sajátos tényállás. Lényeges tartalma szerint
            a   nagykorú   személy  és  a  fiatalkorú   személy   közötti
            homoszexuális  magatartást  bünteti,  de  csak   a   nagykorú
            személynél.  A  fiatalkorú  nem elkövető,  hanem  sértett.  A
            magyar  jogban  tehát nem bűncselekmény a nagykorú  személyek
            egymás   közötti  és  a  kiskorú  személyek  egymás   közötti
            homoszexuális  magatartása, legyen szó akár férfiakról,  akár
            nőkről.

            A  Btk.  199.  §-a  szándéka szerint  a  fiatalkorút  védi  a
            felnőttek  részéről  érkező  homoszexuális  ráhatás  bizonyos
            formái ellen. Ebből következik az a lényeges körülmény,  hogy
            a  Btk.  199.  §-a nem csupán egyedül a szexuális irányultság
            szerint különböztet (ebben az esetben büntetnie kellene a  18
            év  alattiak egymás közötti homoszexuális aktusát is),  hanem
            egy életkorbeli eltérést és egy ezen alapuló helyzetet is.

            A  többségi  határozat  értelmében a  törvényhozóra  tartozik
            annak  megítélése, hogy vannak-e a Btk. 199. §-ának esetkörén
            kívüli, további olyan, függő, alárendeltségi viszonyból adódó
            élethelyzetek,  amelyekben  a 14-18  éves  korosztályt  egyes
            magatartások bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18
            éven  felüliekkel  létesített  szexuális  kapcsolatoktól.   A
            többségi határozattól eltérően azonban úgy gondolom,  hogy  a
            fiatalkorú  és  a  felnőtt  közötti,  a  Btk.  199.   §.-ában
            megjelenített   élethelyzet  a  büntetőjogi  általánosításhoz
            megkívánt   gyakorisággal   jellemzően   tartalmaz   bizonyos
            függőséget,  alárendeltséget.  Az  indítványokra   okot   adó
            konkrét  ügyekben  is  tettenérhető ez  a  függő,  alárendelt
            helyzet  az  azonos nemű személyek között,  tehát  ezekre  az
            esetekre nem az egyenrangú partnerkapcsolat a jellemző.

            A  fiatalok védelme a nemi kihasználás ellen és ezen kívül az
            olyan  eseményektől,  amelyeknek még  önkéntes  vállalása  is
            később megbánhatóvá válhat, indokolhatja az állam fokozottabb
            beavatkozását. Ezen a területen figyelembe kell venni azt is,
            hogy  a  bi-  vagy  homoszexuális irányultság  “felismerése”,
            megerősítése  és  vállalása olyan döntés a  fiatal  részéről,
            amely következményeire tekintettel ésszerűen magyarázhatja az
            állam   oldaláról  a  teljes  külső  befolyásmentesség   jogi
            biztosítását, a tekintélyen alapuló meggyőzés kizárását.

            Homoszexuálisnak  általában  azt  a  személyt  tekintik,  aki
            teljes  egészében  vagy részben a saját neméhez  vonzódik.  A
            homoszexualitás keletkezésének eredete jelenleg  feltáratlan,
            biológiai,  lelki  okai nem ismertek. Valószínűsíthető,  hogy
            nem  kevés  számban  vannak közöttük  olyan  személyek,  akik
            születésüktől    fogva    homoszexuálisok.    Ugyanígy    nem
            elhanyagolható    azoknak   a   száma    sem,    akiknél    a
            homoszexualitásnak más eredete van.

            Az  Alkotmány  67.  §-a  a  gyermek jogaival  és  az  ifjúság
            védelmével   kapcsolatban  aktív  magatartásra  kötelezi   az
            államot.  Az  államnak a gyermeket meg kell  óvnia  az  olyan
            kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál
            (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és
            társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és
            értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig
            választása   következményeit  saját  személyiségére   illetve
            későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.

            Az,  hogy  ésszerű  és  objektív  indoka  van-e  a  legálisan
            létesíthető  homoszexuális  és  heteroszexuális  cselekmények
            eltérő   korhatárainak  fenntartására,  összetett   szakértői
            kérdés.  A  tudomány  döntheti  el,  hogy  a  Btk.  199.  §-a
            gyakorolja-e  azt  a  hatást  az  ifjúság  megfelelő   testi,
            szellemi  és  erkölcsi  fejlődésére,  amelyet  a  törvényhozó
            elérni kíván.

            Figyelmet  érdemel,  hogy – miként azt a  többségi  határozat
            megemlíti – az indítványozók egy része maga is úgy vélekedik,
            hogy   a   gyermekek   harmonikus   fejlődése   érdekében   a
            beleegyezési   korhatárt  egységesen,  de  ugyanakkor   mégis
            magasabban  lenne  indokolt  meghatározni;  mások  pedig  úgy
            gondolják,  hogy  a  Btk.  199. §-a  a  fiatalkorú  szellemi,
            erkölcsi, pszichoszexuális fejlődésébe avatkozik bele.

            Egyetértek  a  többségi  határozat  indokolásának   azzal   a
            megállapításával,  hogy  az  utóbbi  évtizedeket  az  Európai
            Közösség  tagállamaiban a beleegyezési korhatár  tekintetében
            az  egységesítés jellemezte. Ebből a körülményből azonban még
            nem  következik  kényszerítően az, hogy a Btk.  199.  §-a  az
            Alkotmány  szabályaival ellentétes lenne. Azokban az  európai
            allamokban,    amelyekben   a   beleegyezési   korhatárt    a
            törvényhozás     a     homoszexuális    és    heteroszexuális
            kapcsolatoknál egységesen határozta meg, ez a védett korhatár
            általában   magasabb,   mint   a   betöltött   14.    életév.
            Megfigyelhető  az  is, hogy az Európai  Közösségen  kívül  az
            egymástól  is eltérő múltú, kultúrájú és fejlettségű  államok
            némelyikében   (ezek   között  az  Egyesült   Államok   egyes
            tagállamaiban) napjainkban is indokoltnak vélik fenntartani a
            homoszexuális magatartások bizonyos formáinak az általánostól
            eltérő büntetőjogi kezelését.

            A  többségi határozat szerint az Alkotmánybíróság nem  talált
            kellő  súlyú alkotmányos indokot a Btk. 199. §-ában megjelenő
            különbségtételhez. A jelen ügy elbírálása során viszont olyan
            adat  sem  merült fel, amelyből azt a következtetést  lehetne
            megalapozottan   levonni,  hogy  a  vizsgált   különbségtétel
            objektív  ismérvek alapján nem igazolható.  Nem  lehet  ilyen
            adatnak  tekinteni  a  jelen esetben  azt,  hogy  az  Európai
            Közösség    tagállamainak   parlamentjei   az   egységesítést
            elvégezték.     Mindaddig,    amíg    a     természet-     és
            társadalomtudományi ismeretek nem igazolják azt, hogy a  Btk.
            199.  §-ában  megjelenő védelem indokolatlan és hiábavaló,  a
            tudomány bizonytalansága ebben a kérdésben a védendő  ifjúság
            oldalán és javára értékelendő.
            Az  a  szabályozás,  amely az adott  helyzetben  általában  a
            fiatalkorú   védelmét  helyezi  előtérbe,   nem   minősíthető
            önkényesnek.

            3.   Nem   értek   egyet  azzal,  hogy  a   Btk.   200.   §-a
            alkotmányellenes.   A   Btk.   200.   §   (1)    bekezdésében
            meghatározott   tényállás   különtartását   az   az   eltérés
            indokolja,  hogy  ez  a  bűncselekmény nem  magánindítványra,
            hanem e nélkül üldözendő.

            Egyetértek  azzal,  hogy  a  Btk.  209.  §-ában  szabályozott
            magánindítvány    jogintézményének    célja     a     sértett
            magánszférájának  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]  védelme.  A
            hatályos   Btk.  ugyanakkor  a  súlyosabb  esetek   üldözését
            jelenleg sem teszi függővé magánindítványtól.

            Nem  következik a magánszférát védő alapvető jogból,  hogy  a
            magánindítvány  jogintézményét milyen széles  körben,  milyen
            cselekményekre kell alkalmazni. Teljes hiánya viszont a  nemi
            erkölcs    elleni   erőszakos   bűncselekményeknél   bizonyos
            esetekben,  pl.  házassági  vagy  élettársi  életközösségnél,
            alkotmányossági kérdést vethet fel.

            Azoknak a “súlyosabb” eseteknek a meghatározása, amelyeknél a
            magánindítvány   alkalmazását   alkotmányosan   mellőzik,   a
            jogalkotóra  tartozik. A hatályos jogban a Btk.  209.  §-a  a
            magánindítványt viszonylag széles körben alkalmazza,  nemcsak
            akkor,  amikor a tettes a sértettel házassági vagy  élettársi
            életközösségben él.

            Az  Alkotmány 70/A. §-ából az a követelmény folyik,  hogy  az
            összehasonlítható helyzetben lévő sértetteket kezelje a  Btk.
            a  magánindítvány  szabályozása körében  is  azonosan.  Ebből
            viszont nem következik az, hogy a magánindítvány szabályait a
            Btk.  200.  §-ának  jelenleg hatálya alá  tartozó  valamennyi
            esetre   ki   kellene  terjeszteni,  de  az   sem,   hogy   a
            magánindítvány szabályait a Btk. 197. § (1) bekezdése és 198.
            § (1) bekezdése tekintetében meg kell szüntetni.

            Önmagában nem tekinthető alkotmányellenesnek az, ha erőszakot
            elkövető  személy nemi irányultságához rendel  a  törvényhozó
            súlyosabb  büntethetőségi feltételeket.  A  természet  elleni
            erőszakos   fajtalanság  egyes  olyan,  tipikusnak   mondható
            elkövetési körülményeinek is, amelyeket a tényállás  jelenleg
            nem értékel, lehet olyan következménye, hogy a magánindítvány
            alkalmazását   mellőzik   (pl.   a   cselekményt    büntetés-
            végrehajtási intézményben, vagy a katonaságnál követik el).
            A Btk. 209. §-ában utalt erőszakos cselekmények alapesetei és
            a  Btk.  200.  §-a alkotmányjogi szempontból nem azonosak.  A
            különbségtétel   alapja   egy   eltérésen    alapuló    olyan
            törvényhozói  értékelés, amely “súlyosabbnak”  és  ezért  már
            hivatalból  üldözendőnek tartja a természet elleni  erőszakos
            fajtalanságot.   Az  Alkotmánybíróság  ezt   a   törvényhozói
            értékelést vizsgálhatja.
            Megállapítható  viszont, hogy a Btk. 200. §-a tekintetében  a
            különbségtételnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű  oka
            van.  Az  eltérő kezelés ésszerű oka az az eltérő  körülmény,
            hogy   a  természet  elleni  erőszakos  fajtalanság  hatályos
            tényállásában megfogalmazott bűncselekmény főszabály  szerint
            nemcsak a sértett nemi szabadsága ellen irányul, mint pl.  az
            erőszakos  közösülés,  hanem a sértett  nemi  önmeghatározása
            ellen is, azt is sérti.

            A Btk. tényállásai főként a lehetséges elkövetőknek, és nem a
            sértetteknek   szóló   üzenetet  hordoznak.   A   Btk-ban   a
            meghatározott    feltételek   mellett   rendelnek    büntetni
            cselekményeket, fenyegetnek büntetéssel. A Btk. egyik célja a
            védelemnyújtás   a   társadalomra   veszélyesnek    tekintett
            cselekményekkel szemben. A vizsgált szabály azt  az  üzenetet
            hordozza,  hogy  az  azonos nemű személy ellen  az  erőszakot
            elkövetőt  a  hatóság  minden esetben  üldözni  fogja,  ha  a
            cselekmény a tudomására jut.

            A   sértett   színvallásra  szexuális   irányultságáról   nem
            kényszeríthető és ez a büntetőeljárásban nem is  vizsgálható.
            A  szexuális irányultságok “találkozása” az elkövető, de  még
            inkább  a  sértett  oldaláról nézve  a  véletlenen  múlik:  a
            sértettet    az   elkövető   választja   ki.   Az   erőszakos
            cselekménynek a külvilágban való megjelenése viszont a  külső
            szemlélőben  alapos okkal keltheti azt a  képzetet,  hogy  az
            erőszakos  cselekmény  elkövetése  az  azonos  nemű   személy
            sérelmére súlyosabb, mert a sértettnek a közfelfogás  szerint
            feltételezett   nemi  önmeghatározása   ellen   is   irányul.
            Közömbös,  hogy ez szubjektív, alanyi oldalról nézve  is  így
            van-e.    A    homoszexualitás    nyilvános    vállalása    a
            büntetőeljárásban  nem várható el attól a  sértettől,  aki  a
            vele   azonos   nemű   tettessel  esetleg  azonos   szexuális
            irányultságú.

            Abból   a  határozatból,  amelyben  a  gyermek  homoszexuális
            egyesületben    való    tagságáról,   az    egyesülési    jog
            korlátozhatósága   határairól  döntött  az   Alkotmánybíróság
            alkotmányértelmezés   keretében   [21/1996.   (V.   17.)   AB
            határozat]  kitűnik, hogy a “többségi nézet” lehet  alapja  a
            szigorúbb  megítélésnek, a fokozottabb  védelemnyújtásnak,  a
            magánszférába  való beavatkozásnak, az állam “gyámkodásának”;
            a    jogban    érvényesített    közerkölcs    tartalmát    az
            Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül.
            Erre  figyelemmel  nem  lett volna  helye  a  Btk.  200.  §-a
            alkotmányellenessé nyilvánításának, a Btk. 209.  §-át  támadó
            indítványt   pedig  érdemben  kellett  volna   elbírálni   és
            elutasítani.

            Budapest, 2002. szeptember 3.
                                       Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                                            alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Section 199 of Act IV of 1978 on the Criminal Code
              Number of the Decision:
              .
              37/2002. (IX. 4.)
              Date of the decision:
              .
              09/03/2002
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2002-3-004?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
              .
              en_0037_2002.pdfen_0037_2002.pdf