Hungarian
Ügyszám:
.
1040/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 37/2002. (IX. 4.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2002/230
.
A határozat kelte: Budapest, 09/03/2002
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos    vizsgálatára    irányuló    indítványok,    bírói
    kezdeményezések és alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Kiss
    László   és   dr.  Németh  János  alkotmánybírók   párhuzamos
    indokolásával,   valamint   dr.   Strausz   János   és    dr.
    Tersztyánszkyné     dr.     Vasadi     Éva     alkotmánybírók
    különvéleményével – meghozta a következő

                            határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető
    Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   199.   §-a
    alkotmányellenes,   ezért  azt  a  határozat   közzétételének
    napjával megsemmisíti.

    Az Alkotmánybíróság elrendeli a Büntető Törvénykönyvről szóló
    1978.  évi  IV.  törvény  199. §-a  alapján  lefolytatott  és
    jogerős       határozattal      lezárt       büntetőeljárások
    felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem  mentesült  a
    hátrányos jogkövetkezmények alól.

    2.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   a   Büntető
    Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV.  törvény   200.   §-a
    alkotmányellenes,   azért  azt  a  határozat   közzétételének
    napjával megsemmisíti.

    3.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
    évi IV. törvény XIV. Fejezet II. Címe, valamint a 198. §-ban,
    a  201.  §-ban  és a 203. §-ban meghatározott bűncselekmények
    elkövetési   magatartásánál  a   “fajtalanság”,   illetve   a
    “fajtalankodik” kifejezés használata, továbbá a  201.  §  (1)
    bekezdése és a 210/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének
    megállapítására   és  megsemmisítésére  irányuló   indítványt
    elutasítja.

    4.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
    évi  IV.  törvény 199. § és 200. § alcíme, valamint 209.  §-a
    alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló   eljárást
    megszünteti.

    5.  Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
    évi  IV.  törvény  201. § (1) bekezdés módosítására  irányuló
    indítványokat visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás

                                   I.

      1.  A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény  (a
      továbbiakban:  Btk.)  a XIV. Fejezet  II.  Címében,  “A  nemi
      erkölcs  elleni  bűncselekmények” között a “természet  elleni
      fajtalanság”  (199.  §) és a “megrontás”  (201.  §)  törvényi
      tényállásaiban, továbbá értelmező rendelkezések  [210.  §  és
      210/A.  §  (2)  bekezdés]  útján tilalmazza  a  beleegyezésen
      alapuló   szexuális  kapcsolatot  is,  ha  az  a   törvényben
      meghatározott  életkorú azonos vagy különböző nemű  személyek
      között létesül.

      Természet  elleni fajtalanságot követ el az  a  18.  életévét
      betöltött   személy,  aki  beleegyezésen  alapuló   szexuális
      kapcsolatot  létesít  vele  azonos  nemű,  14-18  év  közötti
      életkorúval;  ellenben nem követ el semmilyen bűncselekményt,
      ha   a   14-18   éves  személy  tőle  különböző   nemű.   Nem
      bűncselekmény továbbá, ha a 14-18 évesek egymással  szexuális
      kapcsolatot létesítenek, akár azonos, akár különböző neműek.

      A  törvény  megrontás  címén  tiltja,  hogy  a  14.  életévét
      betöltött   személy   olyan  személlyel  közösüljön,   akinek
      életkora  12-14  év.  A  14-18  éves  –  büntetőjogilag   már
      vétőképes   –  korosztály  azonban  nem  követ  el  semmilyen
      bűncselekményt,  ha  a  12-14 év közötti  korban  lévő,  akár
      azonos,  akár különnemű személlyel – annak beleegyezésével  –
      fajtalankodik.

      A   fajtalanság  a  közösülés  kivételével  minden   súlyosan
      szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy
      kielégítésére  szolgál  [Btk.  210/A.  §  (2)  bekezdés].   A
      közösülés  fogalmát a törvény nem határozza meg,  azonban  az
      egységes  és  állandó jogalkalmazói és dogmatikai  értelmezés
      szerint  a büntető törvény szempontjából a közösülés  csak  a
      különböző   nemű   személyek  közötti   szexuális   aktusként
      értelmezhető.

      A  Btk.  azonos  elkövetési magatartások és azonos  büntetési
      tételek  mellett, de külön tényállásban bünteti az  erőszakos
      fajtalanságot.  E  bűncselekmény  “szemérem  elleni  erőszak”
      (198.  §),  ha  az elkövető és a sértett különböző  nemű,  és
      “természet  elleni erőszakos fajtalanság”  (200.  §),  ha  az
      elkövető   a  sértettel  azonos  nemű.  A  két  bűncselekmény
      alapesete között a törvényhozó annyiban különböztet,  hogy  a
      szemérem elleni erőszak csak magánindítványra, azaz a sértett
      kívánságára,  míg a természet elleni erőszakos fajtalanság  a
      sértett akaratától függetlenül büntetendő (Btk. 209. §).

      2.  A  Btk. 199. §-ának alkotmányossági vizsgálata iránt több
      indítványozó,    és   –   a   folyamatban   lévő    eljárások
      felfüggesztése   mellett   –   több   bíróság   fordult    az
      Alkotmánybírósághoz.  Az  indítványok  egy  része  a  büntető
      rendelkezéssel szoros összefüggésben érintette a Btk. 201.  §
      (1) bekezdését, a 200. §-át, a 209. §-át, valamint a 210/A. §
      (2)  bekezdését is, továbbá egy indítvány sérelmezte a  Btk.-
      ban  szereplő kifejezések (“nemi erkölcs elleni”,  “természet
      elleni”, “fajtalankodik”, “fajtalanság”) alkotmányosságát is.
      Az   Alkotmánybíróság   –  a  vizsgálandó   kérdések   tárgyi
      összefüggése  miatt  – az indítványokat  egyesítette  és  egy
      eljárásban bírálta el.

      2.1. A több indítványozó részéről közösen benyújtott beadvány
      szerint  a  Btk.  199.  §-a  sérti  a  diszkriminációnak   az
      Alkotmány 70/A. §-ából következő tilalmát. Álláspontjuk, hogy
      “a  természet elleni fajtalanság bűncselekménnyé nyilvánítása
      beavatkozást  jelent a magánélethez, valamint a magántitokhoz
      való   jogba,   pontosabban  ezek  korlátozását  eredményezi,
      mégpedig  diszkriminatív  módon, csak  az  állampolgárok  egy
      csoportjára  (szexuális kisebbségre) nézve”. Az indítványozók
      érveket  sorakoztattak  fel  annak  bizonyítására,   hogy   a
      magánélet   legbensőbb  körébe  tartozó  szexuális  vonzalmak
      büntetőjogi  tiltása  az  állam  szükségtelen  és  aránytalan
      beavatkozása,  ami nem is alkalmas az alapul szolgáló  cél  –
      “az   egészséges  pszichoszexuális  fejlődés”,   illetve   “a
      fiatalok testi és lelki egészséghez való joga” – elérésére.

      Ezen   túlmenően   az   indítványozók   a   Btk.   199.   §-a
      alkotmányellenességének  megállapításával  összefüggésben   –
      annak  bizonyítékául, hogy támogatják a gyermekek  harmonikus
      fejlődésének védelmében a büntetőjogi eszközöket is, ha  azok
      nem  diszkriminatívak – javasolták: az Alkotmánybíróság hívja
      fel  az  Országgyűlést annak megfontolására, hogy a megrontás
      törvényi   tényállásában  meghatározott   sértetti   (passzív
      alanyi)  korhatárt emelje fel, azaz a beleegyezési  korhatárt
      magasabban, de egységesen határozza meg.

      2.2.1.  A  Btk.-nak  a nemi erkölcs elleni  bűncselekményekre
      vonatkozó több rendelkezését is sérelmező indítványozó a Btk.
      199.  §-át  ugyancsak  az  Alkotmány  70/A.  §-ával  tartotta
      ellentétesnek. Álláspontja szerint a Btk. 199. §-a,  valamint
      a   201.   §  (1)  bekezdésének  a  közösülést  tiltó   része
      alkotmányellenes   a   tekintetben   is,   hogy   “igen   kis
      korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is
      kriminalizálja, s e törvényi cél önkényes, nincs  alkotmányos
      indoka”.  A  Btk. 199. §-a, valamint a 201. §  (1)  bekezdése
      sérti  továbbá  “a  jogbiztonságot, mivel egy  fiatalkorú  és
      kiskorú  pár  eleinte  legális  szerelmi  párkapcsolatát   az
      idősebb  partner tizennyolcadik évének betöltésétől  hirtelen
      büntetendővé,  illetve büntethetővé teszi  mindaddig,  míg  a
      fiatalabb partner is be nem tölti a 18., illetve a 14. évét.”

      Véleménye  szerint:  “A  fiatalkorúak  önkéntesen  választott
      szexuális  partnerei  Btk.  199. § szerinti  büntetésével  az
      állam  a  fiatalkorú, és a velük szexuális  kapcsolatra  lépő
      nagykorú   személyek  szellemi,  erkölcsi,   pszichoszexuális
      fejlődésébe,  magán-  és  lelki  életébe  alkotmányos   indok
      nélkül,  a  szükségesnél később is beavatkozik”. Így  a  Btk.
      199.   §   önmagában   is,  függetlenül  az   azonos   neműek
      kapcsolatának  diszkriminációjától, sérti az Alkotmány  8.  §
      (1)-(2)  bekezdését (az alapvető jogok tisztelete és  védelme
      az  állam  részéről,  az  alapvető  jogok  lényeges  tartalma
      korlátozásának tilalma), az 54. § (1) bekezdését  (az  emberi
      méltósághoz való jog), az 59. § (1) bekezdését (a  magántitok
      védelméhez  való  jog),  valamint 60.  §  (1)-(2)  bekezdését
      (lelkiismereti   szabadság,   a   lelkiismereti   meggyőződés
      megválasztásának, gyakorlásának, kinyilvánításának és ki  nem
      nyilvánításának joga).

      2.2.2. Az indítványozó kifogásolta, hogy a Btk. 210/A. §  (2)
      bekezdése  önkényesen von határt a közösülés és a fajtalanság
      közé,   és   ennek  következtében  “a  201.  §  (1)  bekezdés
      büntethetőnek  nyilvánítja azt a tizennégy és  tizennyolc  év
      közötti  korú személyt, aki tizenkét és tizennégy év  közötti
      (értelemszerűen ellenkező nemű) személlyel közösül,  míg  nem
      büntethető   akkor,  ha  ugyanilyen  korú,  de  azonos   nemű
      személlyel létesít szexuális kapcsolatokat (még akkor sem, ha
      a   szexuális  tevékenység  közöttük  ugyanolyan  intenzívnek
      tekinthető, mint a különneműek közötti közösülés).” Ez  sérti
      az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.

      Álláspontja  szerint ellentétes az emberi  méltósággal  és  a
      lelkiismereti szabadsággal [Alkotmány 8. § (1) bekezdés,  54.
      §  (1) bekezdés, 60. § (1) bekezdés] a Btk. XIV. Fejezet  II.
      Címeként  a  nemi erkölcs elleni bűncselekmények megjelölése,
      mivel  ezzel a törvény “látszólag egyfajta hipotetikus”  nemi
      erkölcsöt  nyilvánít  védett jogtárggyá.  Ugyancsak  sértő  a
      közösüléstől  eltérő szexuális magatartások  megjelölésére  a
      “fajtalanság”   illetve  a  “természet  elleni   fajtalanság”
      megbélyegző   kifejezések  használata,  mivel  “értékrangsort
      kíván  teremteni  az  emberek ízlései, érzelmei  és  szokásai
      között.”

      2.2.3.  Az indítványozó a Btk. 199. §-ával összefüggésben  az
      egyenlő  emberi  méltóság alapjogával [Alkotmány  54.  §  (1)
      bekezdés, 70/A. § (1) bekezdés], valamint a gyermeknek adandó
      nevelés  megválasztásának  jogával  [Alkotmány  67.   §   (2)
      bekezdés] ellentétesnek tartja – a Btk. 209. §-ából következő
      –  azon  helyzetet, hogy a természet elleni  fajtalanság  nem
      magánindítványra büntetendő. Ugyancsak az Alkotmány  70/A.  §
      (1)   bekezdésének  sérelméhez  vezet  a  Btk.  209.   §-ának
      rendelkezése    az    erőszakos   szexuális   bűncselekmények
      tekintetében  is.  Az  indítványozó szerint  alkotmányellenes
      megkülönböztetés  sújtja  az erőszakos  nemi  bűncselekmények
      homoszexuális   elkövetőit  a  heteroszexuális   elkövetőkkel
      szemben annak következtében, hogy az elkövetőtől eltérő  nemű
      sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmény  [Btk.
      197.  §  (1)  és  198.  § (1) bekezdés] magánindítványra,  az
      azonos  nemű személy sérelmére elkövetett erőszakos szexuális
      bűncselekmény   (Btk.   200.   §)   pedig   magánindítványtól
      függetlenül büntetendő.

      2.3.  A  Budapesti II-III. Kerületi Bíróság  a  megrontás  és
      természet   elleni   fajtalanság   miatt   folyamatban   lévő
      1.B.II.820/1998.  számú büntető ügyben kezdeményezte  a  Btk.
      199.    §-ának   alkotmányossági   vizsgálatát.   A   bíróság
      álláspontja   szerint   a  Btk.  199.  §-ában   meghatározott
      természet elleni fajtalanság bűntette – az Alkotmány 8. § (1)
      és (2) bekezdésében foglaltakra is tekintettel – az Alkotmány
      70/A.   §-ába  ütközik,  “amikor  az  azonos  neműek  közötti
      szexuális    kapcsolatot   büntetni   rendeli,   szemben    a
      heteroszexuális    kapcsolattal.   Mind   a   heteroszexuális
      személyek,  mind  a saját nemükhöz vonzódó  személyek  azonos
      méltóságú  személyként  kezelendők  és  az  ezzel  ellentétes
      rendelkezés a bíróság megítélése szerint alkotmányellenes.”

      A  bíróság  kezdeményezte annak vizsgálatát is, hogy  a  Btk.
      200.  §-ának önálló törvényi tényállásként való megjelenítése
      az   Alkotmány   70/A.  §  figyelembevételével  alkotmányosan
      indokolt-e. A természet elleni erőszakot és a szemérem elleni
      erőszakot   meghatározó   és   büntetni   rendelő    törvényi
      rendelkezés azonos elkövetési magatartásokat – a 210/A. § (2)
      bekezdésében  meghatározott fajtalanságot – azonos  alap-  és
      minősített    esetekre   meghatározott,   azonos    büntetési
      tételekkel  sújtja;  eltérés csak abban van,  hogy  az  egyik
      bűncselekményt   az   elkövetővel  azonos,   a   másikat   az
      elkövetőtől különböző nemű sértett sérelmére követik el.

      2.4.  A  természet elleni fajtalanság miatt folyamatban  lévő
      büntető  ügyekben  a  Heves Megyei  Bíróság,  mint  másodfokú
      bíróság,  a  Bf.  278/2000/3-II. számú és a  Bf.  401/2000/2.
      számú  végzésével, továbbá a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú
      bíróság   a  24.  Bf.  I.  8803/2000/33.,  a  24.  Bf.   XIX.
      5726/2001/2. és a 24. Bf. IV. 7215/2002/2. számú végzésével –
      az  első  fokú bíróságok bűnösséget megállapító és  büntetést
      kiszabó  ítéletei ellen benyújtott fellebbezések  elbírálását
      felfüggesztve  –  a  Btk.  199.  §-a  alkotmányellenességének
      megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte az  Alkotmány
      70/A. §-ával való ellentéte miatt. A bíróságok hivatkoztak  a
      20/1999.    (VI.   25.)   AB   határozatra,    amelyben    az
      Alkotmánybíróság  a  szexuális  irányultság  alapján  történő
      megkülönböztetést     az     “egyéb     helyzet”     szerinti
      különbségtételnek tekintette.

      A  Heves Megyei Bíróság a Bf. 278/2000/3-II. számú végzésében
      indítványozta,   hogy   a   természet   elleni    fajtalanság
      megállapításával egyidejűleg az Alkotmánybíróság fontolja meg
      a megrontás törvényi tényállásában meghatározott sértetti kör
      korhatárának felemelését.

      A  Btk.  199.  §-áról  kialakítandó alkotmánybírósági  döntés
      függvényében a Fővárosi Bíróság végzéseiben – a Btk. 209.  §-
      ának  és  az  Alkotmány  70/A. §-ának  megjelölése  nélkül  –
      kezdeményezte  annak  vizsgálatát  is,  hogy   indokolt-e   a
      természet elleni fajtalanság és a megrontás megkülönböztetése
      az   elkövető   büntethetőségének  magánindítványhoz   kötése
      szempontjából.   A   bíróság  álláspontja   szerint   a   két
      bűncselekmény   elkövetési  magatartásai  az  azonos   neműek
      közötti fajtalankodás tekintetében azonosak, csak a sértettek
      életkora különbözik. Ennek következtében a 14 év feletti és a
      14  év  alatti  sértettek büntetőjogi védelme  –  az  eljárás
      megindulása szempontjából – nem egyforma, és ez a szabályozás
      nem ésszerű. Egyrészt a fiatalabb – így fokozottan védendő  –
      korosztályt   csak   feltételhez   kötötten,    az    idősebb
      korosztályokat  pedig  hivatalból védi,  másrészt  a  kevésbé
      veszélyes   cselekmény   elkövetője  a   sértett   akaratától
      függetlenül,  a nagyobb veszélyt magában hordozó  cselekményt
      megvalósító  személy  pedig  a  sértett,  illetve   törvényes
      képviselője döntésétől függően büntethető.

      2.5.  Az indítványozó a Pécsi Városi Bíróság 5.B.592/2000/14.
      számú  és  a  Baranya Megyei Bíróság, mint másodfokú  bíróság
      1.Bf.750/2000/62. számú ítéletei ellen alkotmányjogi  panaszt
      nyújtott be. A panaszos bűnösségét a bíróságok a Btk. 199. §-
      ában  meghatározott  bűncselekményben  állapították  meg   és
      szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását próbaidőre
      felfüggesztették.  Az alkotmányjogi panasz  lényege:  a  Btk.
      199.   §-ában  a  homoszexuálisok  és  biszexuálisok   elleni
      hátrányos  megkülönböztetés nyilvánul meg, amely az Alkotmány
      70/A.  §  (1) bekezdésébe ütközik. Ugyancsak ezt sérelmezi  a
      másik  indítványozó,  aki  az  ellene  még  folyamatban  lévő
      büntető  ügy  kapcsán  nyújtott be  utólagos  normakontrollra
      irányuló kérelmet.

      3. Az Alkotmánybíróság az eljárásban beszerezte az igazságügy-
      miniszter véleményét.

                                   II.

      1.   Az   indítványok  elbírálásánál  releváns,  illetve   az
      indítványozók  által hivatkozott jogszabályi rendelkezések  a
      következők:

      1.1. Az Alkotmány rendelkezései:
      “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
      “7.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan elismert szabályait,  biztosítja
      továbbá  a  nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső  jog
      összhangját.”
      “8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és  elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek  tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
      “15.  §  A  Magyar Köztársaság védi a házasság  és  a  család
      intézményét.”
      “16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság
      létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az
      ifjúság érdekeit.”
      “54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
      veleszületett  joga van az élethez és az emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
      “59.  §  (1)  A  Magyar Köztársaságban mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás sérthetetlenségéhez,  valamint  a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
      “60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
      gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
      (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
      meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a
      szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos
      cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon
      akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy
      magánkörben  kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását  mellőzze,
      gyakorolhassa vagy taníthassa.”
      “67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
      a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
      védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
      is erkölcsi fejlődéséhez szükséges.
      (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó
      nevelést megválasszák.”
      “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

      1.2. A Btk. irányadó rendelkezései:

      “Magánindítvány:
      31.   §   (1)   A   törvényben  meghatározott   esetekben   a
      bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.
      (2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult.
      (3)    Ha   a   sértett   korlátozottan   cselekvőképes,    a
      magánindítványt   törvényes   képviselője   is,   ha    pedig
      cselekvőképtelen,    kizárólag   a   törvényes    képviselője
      terjesztheti  elő.  Ezekben  az  esetekben  a  magánindítvány
      előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult.
      (4)  Ha  a  magánindítvány előterjesztésére jogosult  sértett
      meghal,    a   hozzátartozója   jogosult   a   magánindítvány
      előterjesztésére.
      (5)     Bármelyik    elkövetővel    szemben    előterjesztett
      magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos.
      (6) A magánindítvány nem vonható vissza.”

      “Szemérem elleni erőszak
      198.  §  (1)  Aki mást erőszakkal, avagy az élet  vagy  testi
      épség  ellen  irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra,
      vagy  ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre,
      illetőleg      akaratnyilvánításra     képtelen     állapotát
      fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől
      nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
      (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
      a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
      b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása
      vagy gyógykezelése alatt áll,
      c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről
      tudva, többen fajtalankodnak.
      (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő
      szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött
      sértett  sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak  a  (2)
      bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.”

      “Természet elleni fajtalanság
      199.  §  Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy,  aki
      ennél   fiatalabb,  azonos  nemű  személlyel   fajtalankodik,
      bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel
      büntetendő.”

      “Természet elleni erőszakos fajtalanság
      200. § (1) Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet
      vagy  testi  épség  ellen  irányuló  közvetlen  fenyegetéssel
      fajtalanságra   vagy   ennek  eltűrésére   kényszerít,   vagy
      védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát
      használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől
      nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
      (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
      a) a sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
      b)  a  sértett  az elkövető nevelése, felügyelete,  gondozása
      vagy gyógykezelése alatt áll,
      c)  a  sértettel  azonos  alkalommal,  egymás  cselekményéről
      tudva, többen fajtalankodnak.
      (3)    A    büntetés   öt   évtől   tizenöt   évig    terjedő
      szabadságvesztés, ha a tizenkettedik életévét be nem  töltött
      sértett   sérelmére  elkövetett  természet  elleni  erőszakos
      fajtalanság  a  (2)  bekezdés b) vagy c)  pontja  szerint  is
      minősül.”

      “Megrontás
      201.   §  (1)  Aki  tizennegyedik  életévét  be  nem  töltött
      személlyel  közösül,  valamint az a  tizennyolcadik  életévét
      betöltött  személy,  aki  tizennegyedik  életévét   meg   nem
      haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy
      évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

      “209. § A 197. § (1) bekezdésében, a 198. § (1) bekezdésében,
      valamint  a  201.  §  (1)  és (2) bekezdésében  meghatározott
      bűncselekmények csak magánindítványra büntethetők, kivéve  ha
      azokkal    összefüggően   nem   magánindítványra   büntetendő
      bűncselekményt is elkövetnek.”

      “Értelmező rendelkezés:
      210.   §   A  197-198.  §  és  a  200.  §  alkalmazásában   a
      tizenkettedik  életévét be nem töltött  személyt  védekezésre
      képtelennek kell tekinteni.”
      “210/A.  §  (2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés
      kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a
      nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.”

      2.  Az  Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben  olyan  magatartás
      büntetendőségének    alkotmányossági   kérdéseiben    kellett
      dönteni,    amelyet   Európában   hagyományosan   büntetőjogi
      eszközökkel üldöztek, de amelynek jogi megítélése  az  utóbbi
      fél   évszázad  alatt  jelentősen  megváltozott.   Ezért   az
      Alkotmánybíróság részletes jogtörténeti és jog-összehasonlító
      elemzést végzett, valamint áttekintette az európai nemzetközi
      intézmények releváns állásfoglalásait.

      2.1.  Az európai államok – főként a 12. század végétől – nagy
      szigorral  léptek  fel a természet elleni fajtalanság  formái
      ellen. Az azonos nemű személyeknek, elsősorban a férfiaknak a
      szodómia   gyűjtőfogalmába  tartozó   szexuális   kapcsolatát
      rendszerint  halálbüntetéssel, annak is  különösen  kegyetlen
      módjaival  sújtották.  A  felvilágosodás  büntetőjogi  eszméi
      hatottak  a  homoszexualitás büntetőjogi  szabályozására  is.
      Beccaria  1764-ben megjelent, a modern büntetőjog alapművének
      tekintett    értekezésében    helytelenítette,     hogy     a
      homoszexualitás  ellen az állam a büntetőjog eszközeivel  lép
      fel.   A   19.   században  általánossá  vált  a  büntetőjogi
      felelősség szűkítése, illetve a büntetés lényeges enyhítése.

      Az   európai   államokban  igen  változatosan   alakultak   a
      heteroszexuális,  illetve  a homoszexuális  kapcsolatokat  az
      abban     résztvevők    életkorára    tekintettel     büntető
      rendelkezések.   A   jogrendszerek   többségében   magasabban
      határozták  meg  az ún. beleegyezési vagy  másképpen  az  ún.
      védett   korhatárt   az  azonos  neműek   közötti   szexuális
      kapcsolatoknál.  Mivel  eredendően  a  férfiak  homoszexuális
      cselekményeit  büntették, a védett  kor  határa  nem  csak  a
      heteroszexuális,     hanem    a     leszbikus     kapcsolatok
      büntetendőségéhez  képest  is magasabb  volt.  A  20.  század
      utolsó    évtizedeit   azonban   a   homoszexuális    és    a
      heteroszexuális   magatartásokat   szankcionáló   büntetőjogi
      rendelkezések  egységesítése jellemezte. A folyamat  elhúzódó
      voltát  jól  jellemzi,  hogy az Egyesült  Királyság  (Anglia,
      Skócia, Wales, Észak-Írország) területén – hosszas parlamenti
      vita után – 2001. január 8-án lépett életbe a korábbi büntető
      törvényeket  módosító,  a  homoszexuális  és  heteroszexuális
      kapcsolatok  eltérő  szabályozását  megszüntető  törvény.  Az
      Európai  Unió tagállamai közül jelenleg csak Ausztriában  van
      hatályban  a  szexuális  orientáció  szerint  eltérő  büntető
      rendelkezés  (StGB § 209), azonban ezt az Alkotmánybíróság  a
      2002.  június  21-én hozott határozatával alkotmányellenesnek
      nyilvánította.

      2.2.  Az  európai  demokratikus államok – több  esetben  nagy
      vitával     kísért    –    jogalkotási    lépései    szorosan
      összekapcsolódtak    a    nemzetközi    szervezetek     által
      megfogalmazott elvárásokkal. Az Európai Unió szervezeteinek a
      jelen   ügyben   releváns  dokumentumai   az   alkotmányosság
      megítélésében     nem     jelentenek     nemzetközi      jogi
      kötelezettségeket.  Ugyanakkor  a  határozatok   az   európai
      demokratikus társadalmakban zajló folyamatok elemzésén  és  a
      tapasztalatok összegezésén alapultak, így az Alkotmánybíróság
      a döntés előkészítése keretében áttekintette azokat is.

      Az  Európai  Parlament  1984-ben fogadott  el  először  olyan
      határozatot,  amelyben  felszólította  a  tagállamokat,  hogy
      egyrészt  szüntessék  meg a felnőttek  közötti  belegyezéssel
      történő  homoszexuális  kapcsolat  büntetendőségét,  másrészt
      azonosan  határozzák meg a homoszexuális és a heteroszexuális
      kapcsolatok beleegyezési korhatárát. Ezt követően  az  emberi
      jogok  helyzetét értékelő éves jelentésekben, valamint  1994-
      ben  és  1998-ban  külön határozatban  is  állást  foglalt  a
      homoszexuálisok és leszbikusok egyenlő jogainak tárgyában, és
      ismételten   sürgette   a   szexuális   orientáción   alapuló
      büntetőjogi   rendelkezéseknek,  ezen   belül   az   eltérően
      megállapított  beleegyezési  korhatárnak  megszüntetését.  Az
      1998-ban  hozott külön határozatban megerősítette,  hogy  nem
      adja  hozzájárulását  olyan  állam tagfelvételéhez,  amelynek
      jogalkotása  vagy politikája sérti a homoszexuális  személyek
      emberi jogait.

      2.3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben kitüntetett figyelmet
      fordított az emberi jogok védelme európai intézményeinek:  az
      Emberi   Jogok   Európai   Bizottságának   (a   továbbiakban:
      Bizottság)   és  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának   (a
      továbbiakban: Bíróság), valamint az Európa Tanács  Parlamenti
      Közgyűlésének  (a továbbiakban: Közgyűlés) a vizsgált  kérdés
      szempontjából releváns dokumentumaira.

      A   homoszexuális   magatartások   büntetőjogi   szabályozása
      tárgyában a Bíróság határozataiban [Eur. Court. H.R., Dudgeon
      v.  United Kingdom judgment of 22 October 1981, Series A  no.
      45;  Eur.  Court.  H.R.,  Norris v. Ireland  judgment  of  26
      October 1988, Series A no. 142; Eur. Court. H.R., Modinos  v.
      Cyprus  judgment of 22 April 1993, Series A,  no.  259;  Eur.
      Court.  H.R., A.D.T. v. United Kingdom judgment  of  31  July
      2000]    kifejtett   álláspontok   lényege   az   alábbiakban
      összegezhető:

      Az  önkéntes beleegyezésen alapuló homoszexuális cselekmények
      büntetendővé nyilvánítása az állam beavatkozása a  magánélet,
      illetőleg   az  abban  foglalt  szexuális  élet  tiszteletben
      tartásához   való   jogba  [az  emberi  jogok   és   alapvető
      szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950.  november  4-én
      kelt,  és az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény
      (a továbbiakban: Egyezmény) 8. Cikk]. Az állami beavatkozás a
      magánélet   legintimebb  aspektusát,  az  emberi  személyiség
      lényegi   megnyilvánulását  érinti,  ezért  az   állam   csak
      különösen komoly okokból élhet vele.

      A   Bíróság  meglehetősen  nagyfokú  mérlegelést  biztosít  a
      nemzeti   államoknak,  hogy  döntsenek  az  erkölcs  védelme,
      illetve mások jogainak és szabadságának védelme érdekében  az
      adott   társadalomban  szükséges  eszközökről.  Ez  különösen
      érvényes   annak  az  életkornak  meghatározására,   amelynek
      eléréséig indokolt, hogy a büntetőjog eszközeivel is védjék a
      fiatalokat  olyan  szexuális magatartástól, amellyel  esetleg
      kirekeszthetik  magukat a társadalom többségéből  és  amelyet
      esetleg  maguk is megbánnak majd érettebb korukban. A Bíróság
      álláspontja  szerint  a büntetőjogi eszközök  a  demokratikus
      társadalomban  is  szükségesek lehetnek  az  életkoruk  miatt
      különösen    kiszolgáltatottak   megrontása   és    szexuális
      kizsákmányolása elleni védelemben.

      A Bíróság abban, hogy a férfiakat sújtó büntető rendelkezések
      és  a  heteroszexuális  kapcsolatokra,  illetve  a  leszbikus
      kapcsolatokra vonatkozó büntető rendelkezések közötti eltérés
      diszkriminatív-e,  nem foglalt állást. A Bíróság  álláspontja
      szerint az Egyezmény 8. Cikke sérelmének megállapítása esetén
      nem volt szükség a további vizsgálódásra.

      A  Bizottság  az  Egyezmény  8.  és  14.  Cikkeinek  együttes
      értékelése  alapján  döntött a jelen vizsgálat  szempontjából
      releváns  ún. Sutherland ügyben. [No. 25186/94, 1/7/1997].  A
      Bizottság a beleegyezési korhatár kérdésében az Angliában  és
      Észak-Írországban   akkor  hatályos  szabályozást   sérelmező
      panasz  vizsgálata során nem találta objektíve  és  ésszerűen
      igazolhatónak  azt,  hogy  a  férfiak  közötti  homoszexuális
      kapcsolatok esetében magasabb legyen a beleegyezési korhatár,
      mint  a  leszbikus  és  a heteroszexuális  kapcsolatoknál.  A
      büntető  törvény  ennek  megfelelő  rendelkezéseit  és   azok
      alkalmazását  a  magánélet tiszteletben tartásához  való  jog
      tekintetében    az    Egyezményt   sértő    diszkriminációnak
      minősítette. A Bíróság végül is érdemben nem foglalt  állást,
      mivel  a sérelmezett jogi szabályozás időközben megváltozott.
      [Eur.  Court  H.R.,  Sutherland v.  United  Kingdom  judgment
      (striking out) of 27 March 2001].

      A  Bizottság  ezt  az ügyet megfelelő alkalomnak  tekintette,
      hogy az elmúlt húsz év változásainak tükrében újragondolja  a
      korábbi  esetjogot és úgy találta, hogy – eltérően a  korábbi
      álláspontjától – nincs ésszerű és objektív indok a  legálisan
      létesíthető  homoszexuális és a heteroszexuális  cselekmények
      eltérő korhatárainak fenntartására, illetve az eltérő életkor
      meghatározása   nem   arányos  eszköz  a   szándékolt   célok
      elérésére.  A Bizottság nem ismerte el az eltérő  büntetőjogi
      megítélés  elfogadható igazolásának azt, hogy a társadalom  a
      heteroszexuális   életformát   támogatja   és    elítéli    a
      homoszexualitást.

      A  Bizottság a 14. Cikk tekintetében emlékeztetett arra, hogy
      az  Egyezmény  olyan megkülönböztetés ellen  nyújt  védelmet,
      amely   megfelelő   indokok  nélkül  különbözően   kezeli   a
      lényegében  hasonló  helyzetben lévő személyeket.  Az  eltérő
      kezelés  különösen  akkor sérelmes,  ha  nem  törvényes  célt
      szolgál,  vagy  nincs meg az ésszerű arányossági  viszony  az
      alkalmazott  eszközök  és  az  elérni  kívánt  célok  között.
      Ugyanakkor  a  Bizottság elismerte, hogy az államok  bizonyos
      mérlegelési  szabadsággal rendelkeznek  annak  megítélésében,
      hogy   vajon   igazolják-e  és  milyen  mértékű   különbségek
      igazolják a hasonló helyzetek eltérő kezelését.

      A  Bíróságnak a homoszexuális magatartás büntetőjogi üldözése
      tárgyában  hozott  első  döntésével egy  időben,  1981-ben  a
      Közgyűlés   is  megnyilatkozott  a  homoszexuális   személyek
      jogainak  védelmében. A Közgyűlés határozatban hívta  fel  az
      Egészségügyi   Világszervezetet,  hogy   a   homoszexualitást
      törölje  a  betegségek nemzetközi jegyzékéből (ez  megtörtént
      1991-ben),  továbbá  ajánlást fogadott el  a  homoszexuálisok
      elleni  diszkrimináció  különböző formái,  többek  között  az
      eltérő beleegyezési korhatárok megszüntetése tárgyában. Közel
      húsz  év  elteltével,  a  Közgyűlés  2000.  szeptember  26-án
      elfogadott    ajánlásában   értékelte   ismét   átfogóan    a
      homoszexuálisok helyzetét. A Közgyűlés felhívta a  Miniszteri
      Bizottságot:  szólítsa  fel  a  tagállamokat  arra,  hogy   a
      büntetőjogban  azonosan határozzák meg a homoszexuális  és  a
      heteroszexuális cselekmények alsó korhatárát.

      3.  Az  Alkotmánybíróság az indítványok elbírálásánál követte
      az  Alkotmány  70/A.  §-a értelmezése tekintetében  kialakult
      gyakorlatát  (ennek  legutóbbi összegezése:  1320/B/1996.  AB
      határozat, ABK 2002. április, 184, 186.), valamint figyelembe
      vette  a  homoszexualitásról, illetve a szexuális irányultság
      és   a   diszkrimináció-tilalom  összefüggéséről  a   korábbi
      határozatokban kifejtett álláspontját.

      3.1.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlatában  –  a  70/A.  §  (1)
      bekezdésének szó szerinti szövegétől eltérően – nem csupán az
      Alkotmányban    biztosított   jogokra,   hanem    az    egész
      jogrendszerre   kiterjedően   alkalmazza   a   diszkrimináció
      tilalmát.  Ennek alapja az Alkotmány két rendelkezésének:  az
      emberi  jogok,  illetve az állampolgári jogok megkülönbözetés
      nélküli biztosítását előíró 70/A. §-nak, valamint a mindenkit
      veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi
      méltósághoz való jogot rögzítő 54. § (1) bekezdésnek egymásra
      tekintettel történő értelmezése és alkalmazása [61/1992. (XI.
      20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.].

      Az   Alkotmánybíróság   már  legelső  döntéseinek   egyikében
      megállapította  és  azóta következetesen alkalmazza,  hogy  a
      diszkrimináció  tilalma  nem jelenti minden  megkülönböztetés
      tilalmát.   Az   állam  joga  –  s  egyben  bizonyos   körben
      kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye
      az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992.
      (XI.   20.)   AB   határozat,  ABH  1992,   280,   282.].   A
      megkülönböztetés   tilalma  nem  az  eredményre,   hanem   az
      eljárásra   vonatkozik,  arra,  hogy   a   jognak   mindenkit
      egyenlőként  (egyenlő méltóságú személyként)  kell  kezelnie;
      azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok
      azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és  a
      kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni  [9/1990.
      (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].

      Az   Alkotmánybíróság  rámutatott:  “Az  a  kérdés,  hogy   a
      megkülönböztetés  az  alkotmányos  határok  között  maradt-e,
      csakis    a   mindenkori   szabályozás   tárgyi   és   alanyi
      összefüggéseiben vizsgálható [...]. Az egyenlőségnek az adott
      tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. Ha  azonban
      adott   szabályozási  koncepción  belül  eltérő   szabályozás
      vonatkozik   valamely   csoportra,  ez   a   megkülönböztetés
      tilalmába  ütközik,  kivéve, ha  az  eltérésnek  kellő  súlyú
      alkotmányos indoka van.” [21/1990. (X. 4.) AB határozat,  ABH
      1990, 73, 77-78.]

      A  30/1997.  (IV.  29.)  AB  határozat  kifejtette,  hogy  az
      Alkotmánybíróság   más   mércét   alkalmaz   az   alkotmányos
      alapjogokat         érintő        diszkriminációra         (a
      szükségesség/arányosság tesztjét),  és  más  mércét  arra  az
      esetre,  ha  a diszkrimináció-tilalmat az alapjogokon  kívüli
      egyéb jogok tekintetében vizsgálja (ABH 1997, 130, 140.).  Az
      alapjognak  nem  minősülő,  egyéb jogra  vonatkozó  hátrányos
      megkülönböztetés  vagy  más  korlátozás  alkotmányellenessége
      akkor  állapítható  meg,  ha  a  sérelem  összefüggésben  áll
      valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános
      személyiségi  jogával,  és  a  megkülönböztetésnek,   illetve
      korlátozásnak nincs a tárgyilagos mérlegelés szerint  ésszerű
      indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH
      1994,   197,  200.].  Az  önkényes,  ésszerű  indok   nélküli
      megkülönböztetés  sérti az emberi méltóság  alapjogát,  “mert
      ilyen   esetben  a  törvényhozó  bizonyosan  nem  kezeli   az
      érintetteket  egyenlő méltóságú személyként, s  nem  értékeli
      valamennyi  érintett  szempontjait  hasonló  figyelemmel   és
      méltósággal.” [1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH  1995,  31,
      47.]   A   diszkrimináció  tilalma  még  azonos  szabályozási
      koncepción belül sem jelenti az eltérő szabályozás akadályát,
      ha az nem önkényes, a megkülönböztetésnek van kellő indoka és
      objektív ismérveken nyugszik [1406/B/1991. AB határozat,  ABH
      1992,    497,    500.].   Annak   megítélésénél,    hogy    a
      megkülönböztetés  indoka  ésszerű-e,  azaz  nem   önkényes-e,
      tekintettel  kell lenni a törvény céljára is  [30/1997.  (IV.
      29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 140.].

      3.2.   Az   Alkotmánybíróság  igen  részletesen  elemezte   a
      szexuális     irányultság    kérdéseit     és     alkotmányos
      megközelítésének lehetőségeit az egyesülési  szabadság  és  a
      gyermek  védelmére  vonatkozó állami  kötelezettség  ütközése
      kapcsán  szükségessé vált alkotmányértelmezésnél. A  21/1996.
      (V. 17.) AB határozat rendelkező részében az Alkotmánybíróság
      megállapította:  a  gyermeknek  az  a  joga,  hogy  az  állam
      részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez
      szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön, az  állam
      alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének
      védelmére.  Az  Alkotmány 67. §-a értelmében  az  államnak  a
      gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan
      kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
      kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett
      testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva
      nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható
      lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját
      személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi
      beilleszkedésére (ABH 1996, 74.).

      3.3. A szexuális irányultság – mint a megkülönböztetés alapja
      –   kérdésével   az  Alkotmánybíróság  eddig  két   döntésben
      foglalkozott.

      Az  azonos  nemű személyek közötti házasságkötés és élettársi
      kapcsolat elismerésének alkotmányossági vizsgálata nyomán  az
      Alkotmánybíróság  a  14/1995.  (III.  13.)  AB   határozatban
      elutasította,   hogy   a   házasságnak   a   nő   és    férfi
      életközösségeként    való    meghatározása     alkotmánysértő
      diszkrimináció. Ugyanakkor megállapította: két személy tartós
      életközössége   megvalósíthat  olyan   értékeket,   hogy   az
      érintettek  személyi  méltóságának  egyenlő  figyelembevétele
      alapján  az  együtt élő személyek nemétől függetlenül  igényt
      tarthat  jogi elismerésre. (ABH 1995, 82, 84.) Az  élettársak
      különböző,   vagy  azonos  nemhez  tartozásának   kérdése   a
      hátrányos megkülönböztetés összefüggésében jelentkezik.  (ABH
      1995,  82,  85.) Az élettársak fogalmát meghatározó  törvényi
      rendelkezés alkotmányossága nem bírálható el önmagában, hanem
      attól   függ,   hogy  az  elosztandó  jogok  és  kötelességek
      szempontjából hasonló helyzetben lévő személyek között ezt az
      elosztást   az   emberi  méltósághoz  való  jog  tiszteletben
      tartásával,   azaz  a  személyek  egyenlőkként   kezelésével,
      mindegyikük    szempontjainak    hasonló    körültekintéssel,
      figyelemmel,   elfogulatlansággal  és  méltányossággal   való
      értékelése alapján végzik-e el. (ABH 1995, 82, 86.)

      A  Btk.  203.  §-ban vérfertőzésként meghatározott  különböző
      magatartások  büntetendőségének alkotmányossági vizsgálatánál
      arra  a  kérdésre kellett választ adni: sérti-e az  Alkotmány
      70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció tilalmát az,  hogy
      a   törvény   csupán  az  azonos  nemű  testvérek   szexuális
      kapcsolatát   bünteti.  A  vizsgált  tényállás  ugyanis   nem
      nyilvánította  bűncselekménnyé  a  különböző  nemű  testvérek
      közötti  fajtalanságot, azaz a szexuális irányultság  alapján
      tett  különbséget  az  azonos nemű és a  különnemű  testvérek
      között.

      A  20/1999.  (VI.  25.) AB határozatban  az  Alkotmánybíróság
      megállapította, hogy a szexuális irányultság alapján  történő
      megkülönböztetés  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)   bekezdésében
      megjelölt    “egyéb    helyzet”   szerinti    különbségtétel.
      Megítélésénél   azt   kell   vizsgálni,    hogy    van-e    a
      megkülönböztetésnek “tárgyilagos mérlegelés  szerint  ésszerű
      oka”.  A vizsgált esetben ilyen okot az Alkotmánybíróság  nem
      talált.  Álláspontja  szerint  nem  indokolható  ésszerűen  a
      különnemű  testvérek közötti fajtalanság és  az  azonos  nemű
      testvérek  közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése.
      Nem  igazolható  az sem, hogy eltérő lenne ezek  társadalomra
      veszélyessége. (ABH 1999, 159, 163.)

                                  III.

      Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak:

      Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199. §-a sérti
      az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, mert objektív  ismérvek
      alapján nem igazolható, így önkényes megkülönböztetést tesz a
      szexuális  irányultság  szerint  az  olyan  18  éven   felüli
      személyek   között,   akik  14-18  év  közötti   személyekkel
      beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot létesítenek.

      Ugyancsak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme miatt
      alkotmányellenes  a  Btk.  200.  §-a.  Nincs  a   tárgyilagos
      mérlegelés szerint ésszerű oka annak, hogy a szemérem  elleni
      erőszakot  és  a  természet  elleni  fajtalanságot  elkövetők
      cselekményét – önmagában a szexuális irányultságuk alapján  –
      a  törvényhozó különböző bűncselekménynek minősítse,  továbbá
      annak    sem,    hogy    a    cselekmény    büntetendőségének
      magánindítványhoz kötését eltérően szabályozza.

      1.   A   Btk.   199.  §  alkotmányosságának   kérdésében   az
      Alkotmánybíróság – az indítványok fő érvelésének  megfelelően
      –  nem  a  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánítása
      vizsgálatánál szokásosan alkalmazott általános alapjogi,  ún.
      “szükségesség/arányosság”  teszt   alapján   döntött   [ennek
      lényege  összefoglalva: 18/2000. (VI. 6.) AB  határozat,  ABH
      2000,  117,  123-124.], hanem a testvérek közötti fajtalanság
      büntetendőségének  alkotmányossági megítélésénél  alkalmazott
      ún. “ésszerűségi” teszt szempontjai szerinti elemzést végezte
      el. Ennek első lépéseként az Alkotmánybíróság megállapította,
      hogy  a  szabályozás  szempontjából kik  tekinthetők  homogén
      csoportnak.   Ezt  követően  vizsgálta,  hogy  a  büntetéssel
      fenyegetett  magatartás meghatározásakor a  törvényalkotó  az
      alkotmányos  követelményeknek megfelelően különböztetett-e  a
      18   éven  felüli  elkövetők,  illetve  a  14-18  év  közötti
      sértettek    (dogmatikailag:   passzív    alanyok)    között:
      mindegyikük     szempontjait    hasonló    figyelemmel     és
      méltányossággal  értékelte-e  akkor,  amikor  az   egyetértő,
      kölcsönös  beleegyezésen  alapuló  homoszexuális  kapcsolatot
      büntetni rendelte, a heteroszexuális kapcsolatot viszont nem.

      1.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 199.  §-a
      alkotmányosságának megítélésénél egymással  összehasonlítható
      csoportot  alkotnak  azok a 18 éven  felüli  személyek,  akik
      náluk  fiatalabb, de a 14. évüket már betöltött  személyekkel
      létesítenek  beleegyezésen alapuló szexuális  kapcsolatot.  E
      személyek  csoportján belül a Btk. 199. §-a  következtében  a
      megkülönböztetés  kizárólag a 18 éven felüli  férfi  vagy  nő
      konkrét  esetben megnyilvánuló szexuális irányultsága alapján
      történik.

      A    törvényalkotó   a   Btk.   199.   §-ában   meghatározott
      bűncselekmény  jogi  tárgyát  az  ifjúság  egészséges  irányú
      szexuális fejlődésében határozza meg. Az Alkotmány 67. §  (1)
      bekezdése alapján e korosztály minden egyes tagjával  szemben
      fennáll  az  állam alkotmányos kötelezettsége, hogy  védelmet
      nyújtson a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez,
      így  az  egészséges szexuális fejlődéshez is. A védelem  jogi
      felelősségi   eszközei  között  helye   van   a   büntetőjogi
      büntetésnek is. A büntetőjog eszközei is szükségesek lehetnek
      annak érdekében, hogy az állam megóvja e korosztályt egyrészt
      a  személyiségfejlődésre káros hatásoktól, másrészt az  olyan
      kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál
      (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és
      társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és
      értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig
      választása  következményeit  saját  személyiségére,   illetve
      későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére [21/1996.  (V.
      17.)  AB határozat, ABH 1996, 74.]. A 14-18 éves korosztályon
      belül a Btk. 199. §-a következtében kizárólag az adott fiatal
      fiú   vagy  leány  konkrét  esetben  megnyilvánuló  szexuális
      irányultsága  szolgál alapul arra, hogy az állam  büntetőjogi
      eszközökkel  avatkozzon  be a felnőtt  személlyel  létesített
      szexuális kapcsolatba.

      1.2. A törvényhozónak szükségképpen megkülönböztetéseket kell
      tennie, amikor kijelöli, hogy az ifjúság, a gyermekek védelme
      érdekében  milyen  magatartásokra kíván reagálni  büntetőjogi
      büntetéssel.  Az Alkotmánybíróság e döntésben is  megerősíti,
      hogy  az  ifjúság  egészséges szexuális  fejlődését  szolgáló
      büntetőjogi  eszközök meghatározása törvényhozói kompetencia,
      így    a    demokratikus   többségi   vélemény   és   érzület
      érvényesülésének  tere [21/1996. (V. 17.) AB  határozat,  ABH
      1996.  74,  82.].  A  törvényhozó azonban köteles  figyelembe
      venni  azokat a korlátokat is, amelyek az Alkotmány  70/A.  §
      (1) bekezdéséből következnek.

      A  büntető  törvénnyel  szemben is követelmény,  hogy  a  nem
      alapjogokat  érintő megkülönböztetés ne legyen  indokolatlan,
      azaz    ne   legyen   önkényes,   ne   sértse   a   mindenkit
      veleszületetten  és  elidegeníthetetlenül  megillető   emberi
      méltóságot.   A   heteroszexuális,  illetve  a  homoszexuális
      irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez  tartozik,
      szétválasztásukra,  az  érintett személyek  méltóságának  nem
      egyenlő  kezelésére  kivételes  indokok  szükségesek.   Ilyen
      például  a  házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális
      irányultság   megkülönböztetése  [14/1995.  (III.   13.)   AB
      határozat, ABH 1995, 82, 84.].

      A  büntető törvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú
      alkotmányos  indokon  kell  alapulnia.  A  jelen  ügyben   az
      Alkotmánybíróság  ilyen  indokot  nem  állapított   meg.   Az
      Alkotmány   67.   §   (1)   bekezdéséből   következő   állami
      kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy
      a   gyermekek   egészséges  szexuális  érését   a   felnőttek
      befolyásától  büntetőjogilag védő  szabályok  a  védett  kort
      különbözően  határozzák  meg csupán  attól  függően,  hogy  a
      szexuális  kapcsolat  azonos vagy  különböző  nemű  személyek
      között létesül.

      A   heteroszexuális  és  a  homoszexuális  érés  folyamatában
      meglévő  esetleges  eltéréseket  kétségtelenül  felerősíti  a
      homoszexuális   kapcsolatot   meg   nem   értéssel,   illetve
      elutasítással   fogadó   társadalmi  környezet.   [Ezt   igen
      részletesen elemezte az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V.  17.)
      AB határozatban, ABH 1996. 74.] Különbségek mutathatóak ki  a
      fiúk  és  a  lányok  között  is  a  serdülőkori  személyiség-
      fejlődésében.  Történelmileg ezek  az  eltérések  vezettek  –
      többek  között  –  a  férfiak  és  a  nők  közötti  szexuális
      kapcsolat   eltérő  büntetőjogi  megítéléséhez   az   európai
      országok többségében.

      Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  azonban  ezek   a
      különbségek  nem  jelentenek ésszerű  és  objektív  igazolást
      arra,  hogy az állam különbözőképpen határozza meg  a  védett
      kort. Sem az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből, illetve 15. §-
      ából,   sem  pedig  –  az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdésére
      figyelemmel  –  a  gyermekek jogaival kapcsolatos  nemzetközi
      kötelezettség-vállalásból  (a  Gyermek  jogairól  szóló,  New
      Yorkban  1989.  november 20-án kelt Egyezmény  kihirdetéséről
      szóló  1991. évi LXIV. törvény) nem következik, hogy az állam
      önmagában a szexuális irányultság alapján különböző mértékben
      avatkozzon  be  ebbe  a  komplex,  az  ember  személyiségének
      kiteljesedése  szempontjából rendkívül  fontos  és  bonyolult
      folyamatba  a  jogi felelősség rendjében legszigorúbb  és  az
      alapvető emberi jogokat szükségképpen érintő büntető  hatalom
      eszközeivel.

      Természetesen  a  törvényhozó megítélésére tartozik,  hogy  a
      büntetőjogi  szabályozás megfelel-e  a  gyermekek  védelmével
      kapcsolatos állami kötelezettségnek, vagy pedig vannak olyan,
      a  fiatalkorú  és  a  felnőtt közötti  függő,  alárendeltségi
      viszonyból  adódó  élethelyzetek,  amelyekben  a  14-18  éves
      korosztályokat     további    magatartások    bűncselekménnyé
      nyilvánításával kell védeni a 18 éven felüliekkel  létesített
      szexuális  kapcsolatok ellen. Az Alkotmánybíróság ezúttal  is
      hangsúlyozza:  nem  jogosult  arra,  hogy  új  bűncselekményi
      tényállások  megállapítására  kötelezze  a  jogalkotást,  sem
      arra,    hogy    különös    részi    tényállások    részleges
      megsemmisítésével  addig  nem  büntetendő  magatartásokat  is
      büntethetővé  tegyen. Köteles viszont az  alkotmányellenesnek
      minősülő  jogszabályt  – jelen esetben  a  Btk.  199.  §-t  –
      megsemmisíteni. [20/1999. (VI. 25.) AB határozat,  ABH  1999,
      159, 163.]

      Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha  az  indítvánnyal
      támadott  jogszabályt,  vagy annak egy  részét  az  Alkotmány
      valamely  rendelkezésébe ütközőnek  minősíti,  és  ezért  azt
      megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés sérelmét
      –    a    már   megsemmisített   jogszabályi   rendelkezéssel
      összefüggésben – érdemben nem vizsgálja [29/2000. (X. 11.) AB
      határozat, ABH 2000, 193, 200.]. Mivel megállapította a  Btk.
      199.  §-ának  alkotmányellenességét  az  Alkotmány  70/A.   §
      alapján, nem találta szükségesnek, hogy a vizsgálatot  tovább
      folytassa az Alkotmány 8. § (1)-(2) bekezdése, az 59.  §  (1)
      bekezdése,  a 60. § (1)-(2) bekezdése, valamint a  2.  §  (1)
      bekezdése tekintetében.

      2.1.  A Btk. 200. § (1) bekezdésében meghatározott és az (1)-
      (3)  bekezdése szerint büntetendő természet elleni  erőszakos
      fajtalanság,   valamint  a  Btk.  198.  §  (1)   bekezdésében
      meghatározott  és  az  (1)-(3) bekezdése  szerint  büntetendő
      szemérem    elleni   erőszak   tényállásai   az    elkövetési
      magatartások és a büntetések tekintetében teljesen  azonosak.
      A   törvényhozó  az  azonos  elkövetési  magatartást   –   az
      erőszakkal,  avagy  az élet vagy testi épség  ellen  irányuló
      közvetlen  fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek  eltűrésére
      kényszerítést,   továbbá   a   védekezésre,   illetőleg    az
      akaratnyilvánításra    képtelen    állapot     felhasználását
      fajtalanságra – a büntetési tételek és a súlyosabb  büntetést
      megalapozó       minősítő      körülmények      azonosságából
      kikövetkeztethetően a társadalomra azonos fokban veszélyesnek
      tekinti.

      A  Btk.  eredeti  198. §-a szerint a szemérem elleni  erőszak
      csak  házasságon  kívül  volt elkövethető.  Ebből  logikailag
      következett,  hogy  a szemérem elleni erőszak  tettese  és  a
      sértettje  csak  különböző nemű személy  lehetett.  Mivel  az
      azonos    nemű   személy   sérelmére   elkövetett   erőszakos
      fajtalanság  fogalmilag  nem  valósulhatott  meg   házasságon
      belül,  a  magatartás  megbüntetéséhez külön  bűncselekményre
      volt  szükség.  Az  1997. szeptember  15-én  hatályba  lépett
      módosítás elhagyta a házassági életközösségre utalást.  Ennek
      következtében az elkövető magatartásának büntető  törvénybeli
      különtartása  az  azonos  elkövetési  magatartás,  az  azonos
      minősítő  körülmények és az azonos büntetési tételek mellett,
      kizárólag  az  elkövető szexuális irányultságán alapszik.  Az
      Alkotmánybíróság  nem  látta ésszerű és objektíve  igazolható
      indokát ennek a megkülönböztetésnek.

      2.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe
      ütközőnek  ítélte a szemérem elleni erőszak  és  a  természet
      elleni  fajtalanság alapesetei közötti – a Btk.  209.  §-ának
      rendelkezéséből következő – azt a törvényi megkülönböztetést,
      hogy  a  szemérem elleni erőszak elkövetője  csak  a  sértett
      magánindítványára,  a természet elleni erőszakos  fajtalanság
      elkövetője a sértett akaratától függetlenül büntetendő.

      Az   erőszakos   szexuális   cselekmények   büntethetőségének
      magánindítványhoz kötése a sértett magánszférájának  védelmét
      szolgálja. A törvényhozó kompetenciája annak eldöntése,  hogy
      a    szexuális    bűncselekmények   elkövetőinek    feltétlen
      megbüntetését, avagy a sértettek kíméletét tartja-e fontosabb
      érdeknek.   A  törvényhozónak  kell  eldöntenie,  hogy   mely
      bűncselekmények  esetében állapít  meg  büntető  anyagi  jogi
      kivételeket  a  legalitás  büntetőjogi  alapelve   alól,   és
      amennyiben  a szexuális bűncselekmények körében –  a  sértett
      kíméletére  tekintettel – indokoltnak  tartja  ilyen  kivétel
      megállapítását, akkor az mely esetekre érvényes.

      A  jogalkotó  tehát a közérdek (a bűncselekmények üldözésének
      allami  kötelezettsége) és a magánérdek (a  sértett  kímélete
      vagy   a   sértett  magánszférájának  tiszteletben   tartása)
      egymáshoz  viszonyított  fontossága alapján  dönt.  Foglalhat
      állást   úgy,  hogy  bizonyos  bűncselekmények  meghatározott
      eseteiben  a  magánérdek megelőzi a  közérdeket,  s  ezért  a
      büntethetőséget a magánindítványtól teszi függővé, de  akként
      is  dönthet, hogy a klasszikus értelemben felfogott legalitás
      elve kap elsőbbséget.
         
      A  szemérem  elleni erőszak és a természet  elleni  erőszakos
      fajtalanság   sértettjei  homogén   csoportot   alkotnak.   A
      heteroszexuális  és  a homoszexuális erőszakos  bűncselekmény
      esetében az elkövető a sértettek szexuális szabadságát, végső
      soron  emberi  méltóságát sérti meg. A sértett  szempontjából
      véletlen,    hogy    heteroszexuális-   vagy    homoszexuális
      irányultságú   elkövető   “áldozatává”   válik-e;   a   saját
      magánszférájának kímélete szempontjából közömbös, hogy milyen
      az elkövető szexuális preferenciája. Nem indokolható, hogy  a
      büntetési  tételekből  következően a  törvényalkotó  által  a
      társadalomra  azonos  fokban  veszélyesnek  ítélt   erőszakos
      szexuális   cselekmények  közül  az   egyiket,   mégpedig   a
      homoszexuális  elkövető  által  megvalósított  cselekményt  a
      törvényhozó a sértett kíméleti elvének feladásával  nyilvánít
      mégiscsak  nagyobb fokban veszélyesnek. Ez  ugyanis  éppen  a
      sértettekkel   szemben   diszkriminatív:   azzal   jelzi    a
      bűncselekmény  társadalomra veszélyességének  fokát,  hogy  a
      sértettet  saját szexuális orientációjától függetlenül  zárja
      ki    a    magánszféra   védelmére   rendelt   magánindítvány
      előterjesztési  jog  áldásaiból.  A  sértett  –  egyszerűsítő
      túlzással   kifejezve  –  kétszeresen   válik   az   elkövető
      áldozatává:  nemcsak, hogy elszenvedi a szexuális  erőszakot,
      de  azt  is  el  kell szenvednie, hogy az ő esetében  a  Btk.
      feladja a kíméleti elvet.

      A  törvényalkotónak tehát azt kell eldöntenie, hogy a homogén
      sértetti   csoport  minden  tagjára  érvényes-e   a   sértett
      kíméletének  elve,  avagy egyikre sem. Az  előbbi  esetben  a
      magánindítványra   büntethetőség  feltételét   az   erőszakos
      természet   elleni  fajtalanság  alapesetére   is   ki   kell
      terjesztenie,   az  utóbbiban  pedig  azt  a  heteroszexuális
      erőszak  esetében is meg kell szüntetnie. Köztes vagy  vegyes
      megoldás  nincs,  ha  a  kezelés nem  egységes,  akkor  az  a
      szexuális  bűncselekmények  áldozatainak  homogén  csoportján
      belül     egyesek    részére    nézve    önkényesen,    tehát
      alkotmányellenesen diszkriminatív.

      Az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből következő korlátok nem
      csupán  valamely  magatartás bűncselekménnyé  nyilvánításánál
      veendők   figyelembe,   hanem  a  büntethetőségi   feltételek
      szabályozásánál  is; meghatározásuknál sem  tehető  különbség
      kizárólag a szexuális irányultság alapján.

      A  szemérem elleni erőszaknál és a természet elleni erőszakos
      fajtalanságnál a magánindítványra büntethetőség  eltérése  az
      elkövetők   oldalán  is  diszkriminatív:  a   heteroszexuális
      erőszak  potenciális elkövetőinek “szabad” abban bizakodniuk,
      hogy  a  sértett esetleg nem terjeszt elő magánindítványt,  a
      homoszexuális elkövetőknek viszont az ilyen bizakodásra nincs
      lehetőségük.   Természetesen   egyetlen   elkövetőnek   sincs
      alkotmányos   joga   arra,   hogy   kizárólag    a    sértett
      magánindítványára vonják felelősségre. Az elkövetőknek, így a
      homoszexuális elkövetőknek is ahhoz van joguk, hogy az  állam
      másokkal egyenlő méltóságú személyként kezelje őket.

      A  büntető  törvény  címzettje általában mindenki  (figyelmen
      kívül hagyva, hogy egyes tényállások csak speciális elkövetői
      körökre,  például a hivatalos személyekre vonatkozhatnak).  A
      címzetteknek  viszont tudniuk kell, mi a  jogalkotói  üzenet,
      legyen   az   bármi,  például  akár  az  is,  hogy   bizonyos
      bűncselekmények esetében a sértett elhatározásától függhet az
      elkövető    büntethetősége.   Ha   a    jogalkotó    valamely
      bűncselekmény   esetében  a  magánindítványt   büntethetőségi
      feltételként  határozza  meg, azzal  az  adott  bűncselekmény
      bármely   potenciális  elkövetője  előre   tisztában   lehet,
      minthogy  a  büntető  törvényből ez  világosan  kiderül.  Nem
      indokolható  –  a  törvény  szerint  azonosan  büntetendő   –
      heteroszexuális  és homoszexuális erőszak  elkövetői  közötti
      olyan különbségtétel, amely az előbbiek esetében eltűrhetőnek
      véli,  hogy  a  sértetti akaratot, mint  kockázat-csökkentési
      tényezőt  figyelembe  vegyék, míg az  utóbbiak  esetében  ezt
      elfogadhatatlannak tekinti.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát  nem  nyugszik
      ésszerű  indokokon,  ezért önkényes az  elkövető  büntetőjogi
      felelősségre  vonása  feltételének  és  a  sértett  általános
      személyiségi   jogának,  ezen  belül  a   magánszférához,   a
      magántitokhoz  fűződő  jogainak megkülönbözetett  kezelése  –
      önmagában az elkövető szexuális irányultságára alapítottan.

      Mindezekre   tekintettel   az  Alkotmánybíróság   álláspontja
      szerint a Btk. 200. §-a – a Btk. 198. §-ával összefüggésben –
      az  Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésébe ütközik, ezért azt
      megsemmisítette.    Mivel   nem   magát    a    bűncselekmény
      meghatározását, hanem a Btk. 198. §-ától való  külön-tartását
      tekintette  alkotmányellenesnek,  a  megsemmisítés  csupán  a
      büntetendő   magatartások   külön   törvényhelyben    történő
      meghatározását  érinti,  azonban nem  érinti  e  magatartások
      büntetendőségét a Btk. 198. §-a alapján.

                                   IV.

      1.   Az  indítványok  az  egyéb  részekben  megalapozatlanok,
      illetve tárgytalanná váltak, továbbá elbírálásuk nem tartozik
      az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

          1.1.1.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  Btk.
      XIV.  Fejezet  II.  Címe,  a  “fajtalankodik”,  “fajtalanság”
      szavak  használata,  illetve  a közösülés  és  a  fajtalanság
      megkülönböztetése  nem  függ össze az  Alkotmány  60.  §  (1)
      bekezdésében     biztosított     gondolatszabadsággal,      a
      lelkiismereti,- és vallásszabadsággal.

          Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  nem  sérti  az
      Alkotmány  54.  §  (1) bekezdését az, hogy  a  törvényhozó  a
      szexuális   szabadságot,  illetve   a   fiatalok   egészséges
      szexuális  érését  védő tényállások közös jogi  tárgyaként  a
      Snemi  erkölcsöt” jelöli meg. A törvényhozónak  jogában  áll,
      hogy   a   szexuális   viselkedéseket  szabályozó,   bizonyos
      szexuális  magatartásokat tiltó erkölcsi  normák  egy  részét
      büntetőjogi  szankciókkal  is  megerősítse.  Ettől  különböző
      kérdés,  hogy  ennek során érvényesülnek-e a büntető  hatalom
      alkotmányos kötöttségéből következő követelmények.

      Nem   állapítható  meg  összefüggés  a  Btk.  210/A.  §   (2)
      bekezdésében  adott,  a  büntető  jogszabályok  módosításáról
      szóló  1993.  évi  XVII.  törvény 49.  §-ával  beiktatott,  a
      korábbi  egységes és következetes jogalkalmazói értelmezésnek
      megfelelő  törvényi értelmezés és az Alkotmány  70/A.  §  (1)
      bekezdése  között. A törvényhozó, amikor a  közösülést  és  a
      fajtalanságot   külön  büntetőjogi  fogalomként   kezeli,   a
      bűncselekmények  elkövetési magatartásait  jelentő  szexuális
      aktusok  és nem az elkövetők között különböztet. Az értelmező
      rendelkezés  világosan  és  érthetően  elhatárolja  a   külön
      törvényhely  alapján büntetendő elkövetési magatartásokat.  A
      megrontás   és   a   vérfertőzés  (Btk.  203.   §)   törvényi
      tényállásánál   ennek   a   büntetőjogi   felelősség   eltérő
      meghatározása   miatt   alapvető  jelentősége   van.   Az   a
      törvényhozói döntés, hogy az azonos fokban veszélyesnek ítélt
      erőszakos közösülést és erőszakos fajtalanságot két  törvényi
      rendelkezésben külön helyezi el (Btk. 197. és 198. §),  jelen
      esetben nem vet fel alkotmányossági kérdést.
         
      Az  Alkotmánybíróság nem állapította meg az  emberi  méltóság
      sérelmét   a   “fajtalankodás”,   “fajtalanság”   kifejezések
      tekintetében. A jogban használt nyelvi kifejezések társadalmi
      és  szakmai  konvenciókon,  kulturális  és  jogi  tradíciókon
      alapulnak.   A   hagyományosan   büntetendő   magatartásoknál
      terminus   technicus-ként  tovább  élnek  olyan  kifejezések,
      amelyek  a  régi magyar köznyelv vagy jogi nyelv maradványai,
      és  amelyek  a  mai  köznyelvből már  kihaltak,  illetve  már
      egyáltalán  nem, vagy nem az eredeti értelmüknek  megfelelően
      használatosak. Ilyen például a hűtlenség (Btk. 145. §),  vagy
      a  kerítés  (Btk.  207.  §) alcím, illetve  a  kéjelgés  mint
      elkövetési  magatartás (Btk. 205. §).  E  körbe  tartoznak  a
      sérelmezett kifejezések is.

      A  törvényi  szóhasználat  sérthet alkotmányos  jogot,  ha  a
      kifejezések pontatlanok, nem elég szabatosan határolják el  a
      nyelvi  formula segítségével az eltérő magatartásokat,  avagy
      téves  azonosításra vagy prejudikálásra adnak lehetőséget.  A
      törvény a fajtalanság, fajtalankodás szavak használatával – a
      kifejezést  értelmezéssel kiegészítve – a  tiltott  szexuális
      viselkedések  körén belül a közösüléstől  eltérő  minden  más
      magatartás pontos és egyértelmű leírását adja.

      1.1.2.  Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Btk. 201.  §
      (1)   bekezdése  nem  jelenti  az  Alkotmány  70/A.   §   (1)
      bekezdésének sérelmét a tekintetben, hogy a 12-14 év  közötti
      személyekkel  közösülést  tiltó  rendelkezés  az   igen   kis
      korkülönbségű    résztvevők    szexuális    kapcsolatát    is
      kriminalizálja.   Alapvetően   a   törvényhozó    mérlegelési
      jogkörébe  tartozik,  hogy  hol vonja  meg  azt  az  életkori
      határt,  amely  felett az egyén büntetőjogilag  vétőképes  és
      életkora alapján már büntethető (Btk. 23. §). A gyermekkornak
      büntethetőséget  kizáró okként, a megrontásnak  pedig  a  14.
      évet   be   nem   töltött  személyekkel   tiltott   szexuális
      aktusokként   történő  meghatározása   megfelel   a   büntető
      jogszabályok  határozottságával szemben  az  Alkotmánybíróság
      által  felállított követelményeknek [11/1992.  (III.  5.)  AB
      határozat  ABH 1992, 77, 84.; 30/1992. (V. 26) AB  határozat,
      ABH  1992, 167, 176.], így nem állapítható meg a jogbiztonság
      sérelme sem.

      Az Alkotmánybíróság fentiekre tekintettel a Btk. XIV. Fejezet
      II.  Címe,  a Btk. 198. §, 201. § és 203. §-ban meghatározott
      bűncselekmények  törvényi tényállásaiban  a  “  fajtalanság”,
      illetőleg a “fajtalankodik” kifejezés, továbbá a 210/A. § (2)
      bekezdése  és  a 201. § (1) bekezdése alkotmányellenességének
      megállapítására irányuló indítványokat elutasította.

      1.2.  A  Btk.  199.  §–ának  és 200. §-ának  megsemmisítésére
      tekintettel a Btk. 199. § és a 200. § alcímével,  valamint  a
      209.   §   alkotmányellenességével  kapcsolatos   indítványok
      tárgytalanná  váltak, ezért az Alkotmánybíróság  az  eljárást
      megszüntette.

      1.3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
      továbbiakban:  Abtv.)  1.  §-ában  meghatározott   hatáskörök
      alapján az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége sem a törvény
      módosítására, sem pedig a törvényjavaslat benyújtására. Ezért
      azokat   az   indítványokat,  amelyek  a  Btk.  199.   §-ával
      összefüggésben  a  201.  §  (1)  bekezdésében   meghatározott
      korhatár   felemelésére   irányultak,   az   Alkotmánybíróság
      ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001.
      (XII.   3.)  Tü.  határozat  29.  §  b)  pontja  szerint   az
      Alkotmánybíróság visszautasította.

      2.  A  Btk. 199. §-a alapján lefolytatott és jogerősen lezárt
      büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendelése az Abtv.  43.
      §  (3) bekezdésén alapul. Az Alkotmánybíróság nem rendelte el
      a   Btk.   200.  §-a  alapján  lefolytatott  büntetőeljárások
      felülvizsgálatát,  mert a megsemmisítés csupán  a  büntetendő
      magatartások külön törvényhely alapján történő meghatározását
      érinti, nem érinti e magatartások büntetendőségét a Btk. 198.
      § keretében.

      3.  A  határozat közzétételének elrendelése az Abtv. 41. §-án
      alapul.
                              Dr. Németh János
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
            Dr. Bagi István                     Dr. Bihari Mihály
            alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                     
            Dr. Czúcz Ottó                        Dr. Erdei Árpád
            alkotmánybíró                    előadó alkotmánybíró
                                     
            Dr. Harmathy Attila                  Dr. Holló András
            alkotmánybíró                           alkotmánybíró
                                     
            Dr. Kiss László                      Dr. Németh János
            alkotmánybíró              az Alkotmánybíróság elnöke
                                      az aláírásban akadályozott
                                      Dr. Kukorelli István
                                      alkotmánybíró helyett
                                     
           Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr.Vasadi Éva
           alkotmánybíró                            alkotmánybíró
        Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértek a határozat-tervezet rendelkező része 2., 3.,  4.,
        5.  pontjában foglalt döntéssel. Egyetértek a rendelkező rész
        1.  pontjában megfogalmazott döntéssel is, azonban a  döntést
        megalapozó   indokolást   további   elemekkel   kellene    az
        Alkotmánybíróságnak kiegészítenie.

        1.  Elfogadom, hogy a természet elleni fajtalanság jelenlegi,
        Btk.-ban tételezett szabályozása nem alkalmas a kívánt cél és
        eredmény  elérésére. Ez azonban nem jelentheti  azt,  hogy  a
        Btk.  199.  §-ának  megsemmisítésével  az  állam  már  minden
        további kötelezettsége alól szabadulhat. Az elkövetői  oldalt
        kiemelten  vizsgáló és értékelő, az elkövetőt  a  büntetőjogi
        következmények alól mentesítő határozat – álláspontom szerint
        –  nem  a  súlyának és jelentőségének megfelelően értékeli  a
        “sértetti”   oldalon  jelentkező  körülményeket,   az   ügyet
        gyakorlatilag lezárja azzal, hogy a Btk. 199.  §-a  sérti  az
        Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írtakat, mivel a  támadott
        rendelkezés  objektív ismérvek alapján  nem  igazolható,  így
        önkényes   megkülönböztetést  tesz  a  szexuális  irányultság
        szerint az olyan 18 éven felüli személyek között, akik  14-18
        év  közöttiekkel létesítenek beleegyezésen alapuló  szexuális
        kapcsolatot. Jóllehet a határozat-tervezet többször is  idézi
        a 21/1996. (V. 17.) AB határozatot, mégsem vonja le abból a –
        sértett    helyzetét   is   figyelembe   vevő   –   szükséges
        következtetéseket. Ez a határozat helyesen  állapította  meg,
        hogy  a  gyermeknek  az  a joga, hogy  az  állam  részéről  a
        megfelelő  testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges
        védelemben   és   gondoskodásban   részesüljön,   az    állam
        alkotmányos  kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének
        védelmére.  Ugyancsak alapos okkal szól  a  citált  határozat
        arról,  hogy  az Alkotmány 67. §-a értelmében az  államnak  a
        gyermeket  a  fejlődésére  káros  hatásokon  kívül  az  olyan
        kockázatvállalásoktól   is   meg   kell   óvnia,   amelyekkel
        kapcsolatban  életkoránál  (az  ettől  függően  feltételezett
        testi,  szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél)  fogva
        nem   képes   megismerni  és  értékelni  sem  a   választható
        lehetőségeket,  sem  pedig választása  következményeit  saját
        személyiségére,   illetve  későbbi  életére   és   társadalmi
        beilleszkedésére. (ABH 1996, 74.). Kérdéses azonban,  hogy  a
        14-18 életév közötti (különösen a 14 éves életkort éppen hogy
        betöltött)  fiatal  értelmi-érzelmi  fejlődésében,  értékelő,
        megítélő   képességében  eljutott-e   már   addig,   hogy   a
        beleegyezését,  mint fontos feltételt, elegendőnek  tekintsük
        homoszexuális   kapcsolat   létesítéséhez.    Más    oldalról
        közelítve: egyetértek azzal, hogy a heteroszexuális,  illetve
        a  homoszexuális  irányultság  egyaránt  az  emberi  méltóság
        lényegéhez   tartozik,  ezért  az  érintett  (18.  életévüket
        betöltött) személyek méltósága nem egyenlő kezelésének  nincs
        alkotmányos    indoka,   ugyanakkor   azt   is   nyomatékosan
        hangsúlyozom,   hogy  a  különböző  szexuális   irányultságok
        közötti  különbségtétel  képessége,  a  választott  szexuális
        irányultság  melletti döntés (beleegyezés)  következményeinek
        belátása  a  14-18  életév közötti fiatalkorúak  esetében  is
        kapcsolatba  hozandó  az emberi méltóságukkal.  Ellentmondást
        látok  abban, hogy amíg a jogrendszer egészét tekintve a  14-
        18.  életév közötti korosztály belátási képességét a  felnőtt
        korúakétól eltérően, de legalábbis árnyaltabban kezeli a  jog
        (pl.: a polgári jogban az ügyletkötési képesség területén;  a
        családjog    házasságkötésre   vonatkozó   szabályainál;    a
        szabálysértési  jog,  a  büntetőjog és  a  közigazgatási  jog
        felelősségi  rendszerében),  azaz  relevánsnak   tekinti   az
        életkorból adódó sajátosságokat, addig éppen ennél  a  fiatal
        egész   életét,  jövőjét  alapjaiban  meghatározó   döntésnél
        (beleegyezésnél)  tételezzük fel egyedül  a  világos,  bölcs,
        megfontolt  mérlegelésen  nyugvó  döntéshozatali  képességet.
        Ennek  a momentumnak az értékelését, s az ebből eredő  állami
        teendők    fontosságának    hangsúlyozását    hiányolom     a
        határozatból.    Megjegyzem   egyébként:   e   döntéshozatali
        folyamatban  a  családnak,  de  magának  a  társadalomnak  is
        meghatározó szerepe van.

        2.  Újólag  kiemelem: a Btk. jelenlegi  199.  §-át  magam  is
        megsemmisítendőnek  tartom, mert a  jelen  esetben  az  állam
        által  igénybevett büntetőjogi eszköz – elkövetői  oldalon  –
        hátrányos   megkülönböztetéshez  vezetett  a  18.  életévüket
        betöltött, különböző szexuális irányultságú személyek között.
        Ugyanakkor     az     alkalmatlan     büntetőjogi      eszköz
        megsemmisítésével  nem fejeződik be az  állam  “gondoskodási”
        kötelezettsége,  ellenkezőleg: éppen ez erősíti  fel  azt  az
        igényt,  hogy  az  államnak  – választása  szerinti  módon  –
        teljesítenie  kell  az Alkotmány 16.  §-ából  és  67.  §  (1)
        bekezdéséből  folyó  kötelezettségét. (“A Magyar  Köztársaság
        különös  gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására
        és  nevelésére,  védelmezi az ifjúság  érdekeit”;  “A  Magyar
        Köztársaságban  minden gyermeknek joga  van  a  családja,  az
        állam   és   a  társadalom  részéről  arra  a  védelemre   és
        gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és  erkölcsi
        fejlődéséhez  szükséges”).  Az  erre  utaló  figyelemfelhívás
        elmaradása  –  álláspontom szerint – azt a  látszatot  kelti,
        hogy a Btk. 199. §-ának megsemmisítését követően már nincs is
        olyan  érdek  és érték, amelyet az államnak védenie  kellene.
        Bár  az  Alkotmány  67.  § (1) bekezdése  elsőként  a  család
        “védelmi”   és   “gondoskodási”  kötelezettségét   említi   e
        tekintetben,    az   állam   kiemelt   szerepvállalását    is
        hangsúlyoznom kell. Kétségtelen tény ugyanis, hogy  az  állam
        elsősorban  az  iskolarendszeren, a  középiskolai  oktatásban
        megvalósítandó,  a különböző szexuális irányultságok  közötti
        választás következményeit tárgyilagosan bemutató, a különböző
        nézetek  képviselőinek teret engedő fórumok  megszervezésével
        az  egyes családok, de az egész társadalom nézeteit értékelő,
        mérlegelő  és  döntéshozatali képességét  jelentős  mértékben
        befolyásolhatja.  Röviden: intézményeivel, eszközrendszerével
        jelentős   mértékben   hozzájárulhat   egy   előítélet-mentes
        társadalmi  környezet kialakításához. Végső  soron  pedig  ez
        lehet  az egyik alapja annak, hogy a döntéshozatali helyzetbe
        kerülő  14-18 éves korosztály mérlegelni tudja a  belegyezése
        következményeit,  majd megalapozottan tudjon  választani.  Az
        Alkotmánybíróságnak  tehát  nyomatékosan  fel  kellett  volna
        hívnia  a figyelmet arra, hogy az állam nem maradhat  passzív
        szemlélője  annak,  miként alakul  a  14-18  éves  korosztály
        szexuális     orientációja.    Ez    az     alkotmánybírósági
        szerepvállalás  nem ütközött volna azzal az egyébként  helyes
        törekvéssel,   hogy  az  Alkotmánybíróság  nem   minősíti   a
        homoszexualitást erkölcsi szempontból. [21/1996. (IV. 17.) AB
        határozat. ABH 1996, 74. 85.].

        Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                      Dr. Kiss László
                                                        alkotmánybíró

        Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        A   határozat  rendelkező  részével  egyetértek.   Lényegében
        egyetértek  az  indokolással is, ahhoz  azonban  a  következő
        kiegészítéseket tartom szükségesnek hozzátenni.

        A  határozat  III. 1.2. pontja szerint “A büntető  törvénnyel
        történő  megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos  indokon
        kell  alapulnia.  A  jelen ügyben az  Alkotmánybíróság  ilyen
        indokot nem állapított meg.”

        Az   e   határozatban  megvizsgált  kérdések  természete   és
        jelentősége   a   fenti   tétel   bővebb   kifejtését   tenné
        szükségessé.

        A  nemi  erkölccsel  összefüggő magatartásfajták  büntetőjogi
        minősítése     számos    tényező    függvénye.    Világszerte
        tapasztalható,  hogy  korábban  büntetendő  cselekményeket  a
        tudományos  kutatások  újabb megállapításaira  és  részben  a
        társadalmi    megítélésnek    ezekre    is    visszavezethető
        változásaira tekintettel a törvényhozó vagy fokozatosan kivon
        a   büntetendő   cselekmények  köréből,  vagy  büntetőjogilag
        enyhébb  megítélésűnek  tekint. Áll  ez  különösen  azokra  a
        magatartásfajtákra,   melyeket   a   törvényhozó   a   fiatal
        korosztály védelmében nyilvánított korábban bűncselekménynek.
        Az orvosi, biológiai, pszichikai, pszichológiai, szociológiai
        és  más  ismeretek alakulása tehát befolyást gyakorol a  nemi
        erkölccsel   kapcsolatos  büntetőjogi   megítélésre   is.   A
        határozat által idézett Sutherland kontra Egyesült Királyság-
        ügy  is  azt  mutatja, hogy az Emberi Jogok Európai  Bírósága
        azért nem tartotta meggyőzőnek felnőtt korú férfiak kölcsönös
        beleegyezésén  alapuló homoszexuális aktusainak  büntetendővé
        nyilvánítását meghatározott korhatár – a 18. életév –  alatti
        fiatal férfiakkal, mert azok a korábbi tudományos ismereteken
        alapuló  feltételezések, hogy a 18. életévüket be nem töltött
        fiatal  férfiak  szexuális orientációja  még  kialakulófélben
        van, időközben megdőltek.

        Az   Alkotmánybíróságnak   az   olyan   kérdésekben,   melyek
        megítéléséhez    komplex   tudományos,    gyakran    jelentős
        természettudományos    felkészülést     igénylő     ismeretek
        szükségesek, általában nem feladata annak megállapítása, hogy
        a törvényhozó által alkalmazott különbségtételnek megvannak-e
        az alkotmányos indokai. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság az
        indítványozó   azon   állításával   kapcsolatban,   hogy    a
        különbségtételnek már nincs alkotmányos indoka,  felhívta  az
        igazságügy-minisztert  nyilatkozattételre.   Az   igazságügy-
        miniszter válaszában azonban nem adott számot olyan  okokról,
        indokokról,  melyek  a különbségtétel alkotmányos  voltát  az
        indítvánnyal  támadott  büntető  jogszabály  megalkotása  óta
        eltelt   idő   során   született  tudományos   megállapítások
        ismeretében  is  változatlanul  megalapozottá  tették  volna.
        Amikor  tehát a határozat indokolása arra mutat rá,  hogy  az
        Alkotmánybíróság   nem  állapított  meg   a   különbségtételt
        alkotmányossá  tevő  indokokat, ezen azt  kell  érteni  –  és
        megítélésem  szerint az indokolás szövegének is  ezt  kellene
        kihangsúlyoznia  –  hogy  az  eljárásban  részt   vevők   nem
        szolgáltattak számára elegendő érv-, illetőleg ismeretanyagot
        a különbségtétel alkotmányosságának megállapításához.

        Ugyancsak a határozat III. 1.2. pontjában olvasható, hogy “Az
        Alkotmánybíróság  természetesen a törvényhozóra  bízza  annak
        megítélését,  hogy  a  büntetőjogi szabályozás  megfelel-e  a
        gyermekek  védelmével  kapcsolatos  állami  kötelezettségnek,
        vagy  pedig  vannak olyan, a fiatalkorú és a felnőtt  közötti
        függő,   alárendeltségi   viszonyból   adódó   élethelyzetek,
        melyekben  a  14-18 éves korosztályokat további  magatartások
        bűncselekménnyé  nyilvánításával  kell  védeni  a   18   éven
        felüliekkel létesített szexuális kapcsolatok ellen.”

        Ez   a  megállapítás  pontosításra  szorul.  Bár  az  idézett
        mondatban jelzett körülmények megítélése nyilván törvényhozói
        kompetencia,    kihangsúlyozandónak    tartom,    hogy     az
        Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból  felülbírálhatja
        az   e   kérdésben   született   törvényhozói   döntést.    A
        “törvényhozóra  bízza”  fordulat ezért  némileg  félrevezető,
        mert  nem teszi e tekintetben egyértelművé a törvényhozás  és
        az alkotmánybíráskodás egymáshoz való viszonyát.

        Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                     Dr. Németh János
                                                        alkotmánybíró
          Dr. Strausz János alkotmánybíró különvéleménye
                                       
          1.  A  határozat rendelkező részének 2.-5. pontjaival  és  az
          azokhoz fűzött indokolással egyetértek.

          2.   Nem   értek   egyet   azonban   a   Btk.   199.   §-ának
          alkotmányellenessé   nyilvánításával  és   megsemmisítésével,
          ezért   a   határozat   rendelkező  részének   1.   pontjával
          kapcsolatban különvéleményt jelentek be.
          Álláspontom     szerint    a    hivatkozott    törvényszakasz
          megsemmisítését    célzó    indítványokat    illetve    bírói
          kezdeményezéseket el kellett volna utasítani.

          3. Különvéleményemet a következőkkel indokolom:

          A  14.  életévét betöltött, de 18. életévét túl nem  haladott
          sértett sérelmére 18 éven felüli, azonos nemű elkövető  által
          véghezvitt  – nem erőszakos – természet elleni fajtalanság  a
          Btk.  199. §-ában meghatározott bűntettet valósítja  meg,  és
          három  évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Az  alsó
          korhatár a 201. §-al egybevetve adja ki a 14. évet.)

          Ezzel  szemben nem valósít meg bűncselekményt az  a  nagykorú
          (18.  életévét  betöltött) személy, aki egy 14.  éven  felüli
          kiskorúval   közösül,   vagy  heteroszexuális   fajtalanságot
          valósít  meg,  annak  beleegyezésével.  Ebben  az  esetben  a
          szexuális kapcsolatban különneműek vesznek részt.
          Az   un.  “beleegyezési  korhatár”  és  az  ehhez  kapcsolódó
          büntetendőség  eltérő  volta  a  homoszexualitás,  illetve  a
          heteroszexualitás tényéhez fűződik.
          Azt   kell   tehát   vizsgálni,  hogy  ez  a   nem   szerinti
          megkülönböztetés   sérti-e   az   Alkotmány   70/A.   §   (1)
          bekezdésében      deklarált     jogegyenlőséget,      illetve
          diszkriminációs tilalmat.

          Az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése  –  amint   azt   az
          Alkotmánybíróság   több  határozatában   kifejtette   –   nem
          mindenfajta  különbségtételt  tilt.  Az  alkotmányi   tilalom
          elsősorban   az   alkotmányos  alapjogok  tekintetében   tett
          megkülönböztetésekre vonatkozik. Abban az esetben viszont, ha
          a  megkülönböztetés nem alapvető jog tekintetében történt,  a
          megkülönböztetés alkotmányellenessége akkor állapítható  meg,
          ha  az  önkényes,  az emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.
          [61/1992.   (XI.  20.)  AB  határozat,  ABH  1992.   280-282,
          963/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 437-445.]

          Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata állandónak  tekinthető  azon
          megállapítás   vonatkozásában  is,  hogy  a  megkülönböztetés
          tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción  belül
          eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve,  ha
          az  eltérésnek  alkotmányos indoka van. A  vizsgált  kérdések
          központi  elemének  tartotta  annak  megállapítását,  hogy  a
          szabályozási  koncepció  szempontjából  mit  kell  csoportnak
          tekinteni.  [32/1991. (VI. 6.) AB hat. ABH  1991,  146,  162,
          49/1991. (IX. 27.) AB hat., ABH 1991, 246, 249.]

          A    Büntető    Törvénykönyv   a    nemi    erkölcs    elleni
          bűncselekményeknél  több vonatkozásban a  sértett  életkorára
          alapít   minősítési  szempontokat  éppen  e   bűncselekmények
          passzív  alanyainak  védelmében. A  12.  éven  aluli  gyermek
          sérelmére   elkövetett   szexuális  cselekmények   erőszakkal
          elkövetettként  minősülnek, illetve egyes  bűncselekményeknél
          (erőszakos  közösülés, szemérem elleni  erőszak)  súlyosabban
          büntetendő, minősített esetet képeznek.
          A  12.  – 14. év közötti korosztályba tartozó személyekkel  –
          erőszak  nélkül  – létesített különféle – akár homoszexuális,
          akár  heteroszexuális – kapcsolatok a  Btk.  201.  §  alapján
          büntetendők, megrontás elnevezés alatt.
          A 14. éven felüli, de 18. életévüket be nem töltött személyek
          esetében viszont csak a homoszexuális cselekmények (természet
          elleni fajtalanság) képeznek büntetendő magatartást.

          A  12.-től  14.  évig,  illetve a 14.-től  18.  évig  terjedő
          iletkorban   lévő   serdülőkorú   fiatalok   tehát   fokozott
          büntetőjogi  védelemben részesülnek a testi,  lelki,  illetve
          erkölcsi  fejlődésüket  veszélyeztető,  adott  esetben  egész
          további   életüket  determináló  káros  szexuális  hatásokkal
          szemben,  amelyek  náluk idősebb személyek  részéről  érhetik
          őket.

          Ez   a  büntetőjogi  védelem  összhangban  áll  az  Alkotmány
          rendelkezéseivel,  nevezetesen a 16. §-ban  és  a  67.  §-ban
          deklarált   elvekkel,  illetve  jogokkal.  Ezek  tartalma   a
          következő:
          "16.  § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság
          létbiztonságára,  oktatására  és  nevelésére,  védelmezi   az
          ifjúság érdekeit."
          "67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van
          a  családja,  az  állam  és  a  társadalom  részéről  arra  a
          védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi
          és erkölcsi fejlődéséhez szükséges."

          A  kiskorúak  (gyermekek és serdülőkorúak) éppen életkoruknál
          fogva  igényelnek fokozottabb jogvédelmet az  állam  részéről
          azért,       hogy      tapasztalatlanságukkal,      esetleges
          hiszékenységükkel,  kiszolgáltatott  helyzetükkel   a   náluk
          idősebb, érettebb korú személyek ne élhessenek vissza.

          Az   idézett  alkotmányos  rendelkezésekkel  összhangban  más
          jogágak  is  számos  rendelkezést  tartalmaznak  a  kiskorúak
          fokozottabb védelme érdekében.
          A  Polgári  Törvénykönyv  15. §-a  akként  rendelkezik,  hogy
          "cselekvőképtelen  az  a kiskorú, aki tizennegyedik  életévét
          nem töltötte be."
          A  18.  §  (1)  bekezdése kimondja, hogy "a  cselekvőképtelen
          személy jognyilatkozata semmis; nevében törvényes képviselője
          jár el."
          A 12. § (1) bekezdése szerint "korlátozottan cselekvőképes az
          a  kiskorú, aki tizennegyedik életévét már betöltötte, és nem
          cselekvőképtelen."
          A  14.  § (1) bekezdésének első fordulata akként rendelkezik,
          hogy      "a      korlátozottan     cselekvőképes     személy
          jognyilatkozatának érvényességéhez, – ha jogszabály  kivételt
          nem   tesz  –  törvényes  képviselőjének  beleegyezése   vagy
          utólagos jóváhagyása szükséges."

          A  házasságról,  a családról és a gyámságról szóló,  többször
          módosított  1952.  évi  IV.  törvény  (Csjt.)  70.  §  akként
          rendelkezik,  hogy "a kiskorú gyermek szülői felügyelet  vagy
          gyámság  alatt  áll". Minthogy a Ptk. 12. § (2)  bekezdésének
          első   fordulata  szerint  kiskorú  az  a  személy,   aki   a
          tizennyolcadik   életévét  nem  töltötte   be,   az   idézett
          törvényhelyek    egybevetése    a    jogrendszer    egészének
          koncepcióját  tükrözi:  a kiskorúak – gyermekek  és  serdülők
          egyaránt  –  minden vonatkozásban fokozott  védelemben  kell,
          hogy  részesüljenek,  tekintettel  döntési  és  elhatározási,
          illetve belátási képességüknek életkorukból adódó korlátozott
          voltára.

          A  jog  más  vonatkozásokban  is  jelentőséget  tulajdonít  a
          kiskorúságnak.  Házasságkötési  korlátokat  állít  fel  és  a
          büntetőjogi    felelősséget   a   felnőttkorúétól    eltérően
          szabályozza, éppen azért, mert az ilyen korú személyeket  nem
          tekinti ugyanolyan elhatározóképesnek vagy vétőképesnek  mint
          a felnőtteket.

          A  Csjt. 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy “kiskorú  csak  a
          gyámhatóság előzetes engedélyével köthet házasságot”.  A  (3)
          bekezdés  szerint  pedig  "a  gyámhatóság  a  házasságkötésre
          indokolt esetben és csak akkor adhat engedélyt, ha a házasuló
          a tizenhatodik életévét betöltötte.”

          A  Büntető Törvénykönyv nemcsak egyes bűncselekmények passzív
          alanyainál emeli ki a kiskorúságot, hanem a törvény általános
          részében  enyhébb  szabályokat állapít meg a "fiatalkorú"-nak
          nevezett    bűnelkövetőknél,    a    gyermekek    büntetőjogi
          felelősségét pedig kizárja, a következők szerint:
          "23.   §  Nem  büntethető,  aki  a  cselekmény  elkövetésekor
          tizennegyedik életévét nem töltötte be."
          A    Btk.   VII.   fejezete   a   "fiatalkorúakra   vonatkozó
          rendelkezések"  címet  viseli, és a büntetések,  valamint  az
          intézkedések tekintetében a felnőttkorú elkövetőkkel  szemben
          alkalmazható  szankciókhoz képest enyhébb, illetve  kedvezőbb
          megoldásokat tartalmaz.
          A  büntető  törvény  alkalmazásában a  107.  §  (1)  bekezdés
          értelmében  "fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor
          tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat  még
          nem."

          A  büntetőjog,  a  polgári  jog  és  a  családi  jog  idézett
          rendelkezései   a   cselekvőképesség,   a   vétőképesség,   a
          házasságkötési szabadság, a sértetti pozíció,  a  fokozottabb
          büntetőjogi   védelem,   illetve   az   enyhébb   büntetőjogi
          felelősség tekintetében – lényegében egymással összhangban  –
          olyan  korhatárokat állítanak fel, amelyek  európai,  illetve
          magyarországi   viszonylatban  a  testi,  szellemi,   illetve
          szexuális     érettség    bizonyos    biológiai    fázisaihoz
          kapcsolódnak,  s ezzel összhangban az értelmi fejlődés  adott
          szakaszainak felelnek meg.

          Tehát  a  “megrontás”  és  a “természet  elleni  fajtalanság”
          elnevezésű bűncselekmények törvényi tényállási elemét  képező
          sértetti  korhatárokat a törvényhozó nem önkényesen állította
          fel, hanem azokat a jogrendszer más területein is kimutatható
          jogalkotói szándékkal összhangban szabályozta.

          A  kardinális  különbségtétel végső soron abban  jelentkezik,
          hogy  a 14. és 18. év közötti életkorban lévő, az elkövetővel
          azonos   nemű   személlyel   –   utóbbi   beleegyezésével   –
          végrehajtott fajtalanság büntetendő, míg a különneművel nem.
          A    12-14   éves   korú   sértettek   vonatkozásában   ilyen
          különbségtétel   nincs,  ott  nemre   és   elkövetési   módra
          tekintettel mindenféle szexuális aktus büntetendő a  nagykorú
          személy részéről.

          A  törvényhozó nem önkényesen és nem véletlenül  helyezkedett
          arra  az  álláspontra, hogy egy 14. életévét már  túlhaladott
          személy,  még  ha  jogilag kiskorú  is,  elérte  a  szexuális
          érettségnek  azt  a  fokát,  hogy szabad  akaratából  dönthet
          heteroszexuális   nemi  kapcsolat  létesítéséről.   Biológiai
          okoknál  fogva  ez  a  korosztály a normális  heteroszexuális
          kapcsolatok terén már nem igényel fokozott védelmet.

          A  homoszexuális  kapcsolatoknál azonban  más  a  helyzet.  A
          szokványos   és   biológiailag  is   normálisnak   tekinthető
          szexuális   érdeklődéstől,   hajlamtól   eltérő   nemi   élet
          folytatása   komoly  döntést,  elhatározást   igényel,   akár
          társadalmi hátrányok vállalását is.

          Ilyen   elhatározásra  csak  önállóan  gondolkodó,   belátási
          képességének  teljes birtokában lévő érett,  felnőtt  személy
          alkalmas.   A  kiskorúak  cselekvőképessége  azonban   minden
          vonatkozásban – még a családalapításnál is – korlátozott.

          Amint  a különböző jogágak rendelkezéseiből kitűnik, az ilyen
          korú  személyek egyrészt fokozott jogi védelem alatt  állnak,
          másrészt felelősségük is csekélyebb, mint a felnőttkorúaké.

          A   serdülőkorú  fiatalok  fokozottabban  lehetnek  kitéve  a
          szexuális     rendellenességekre    irányuló    ösztönzésnek,
          csábításnak,  és  éppen belátási képességük  csökkent  volta,
          tapasztalatlanságuk, befolyásolhatóságuk miatt nem tudnak még
          felelősségteljesen dönteni, hogy vállalják-e  az  ezzel  járó
          kockázatokat.  Ezért indokolt, hogy az ilyen  korú  személyek
          helyes  erkölcsi fejlődését akár a büntetőjog eszközeivel  is
          védje   a  törvény.  Nagykorúságuk  elérése  után  már  nincs
          akadálya  annak,  hogy a szokásostól eltérő szexuális  életet
          éljenek azok, akik ezt az utat választják.
          Az indítványokban támadott jogi szabályozás tehát nem fogható
          fel     alkotmányellenes    diszkriminációként,    mert     a
          különbségtétel nem önkényes.

          A passzív alanyok fokozott büntetőjogi védelme értelemszerűen
          maga  után  vonja  az elkövetők büntetőjogi  felelősségét  az
          említett korcsoport sérelmére megvalósított – nem erőszakos –
          természet elleni fajtalanság esetében. Ez azonban nem ütközik
          az Alkotmányba, és nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek.
          Ugyanis az Alkotmány 70/A. §-a a jogok tekintetében, mégpedig
          az  emberi jogok és az állampolgári jogok területén mondja ki
          a   hátrányos   megkülönböztetés  tilalmát  a   jogegyenlőség
          érdekében.
          Az azonos nemű kiskorúakkal történő fajtalankodás azonban nem
          tekinthető  olyan  alapvető emberi és  polgári  jognak  amely
          alkotmányos védelem tárgyát képezi.

          Az  Alkotmányból nem vezethető le ilyen tartalmú alapjog. Nem
          lehet   az   elkövetők  emberi  méltóságának  sérelmére   sem
          hivatkozni.  Ellenkezőleg:  a  kiskorú  gyermekek,   fiatalok
          emberi  méltóságának védelme az elsődleges  az  őket  károsan
          befolyásoló  nagykorú  elkövetőkével szemben.  Ez  az  emberi
          méltóság pedig az Alkotmány 54. § (1) bekezdése által  védett
          érték.

          Az,  hogy  a büntető törvény egy adott életkorú sértetti  kör
          viszonylatában  egymástól eltérően minősíti  a  homoszexuális
          illetve   heteroszexuális  magatartásokat,   nem   tekinthető
          alkotmányellenes  diszkriminációnak,  mert  itt  két  eltérő,
          vnmagában homogén csoportról van szó. A megkülönböztetés  nem
          az  illető  csoportokon belül, hanem  a  két  csoport  között
          érvényesül. Ez ugyanúgy nem ellentétes a jogegyenlőség  és  a
          törvény   előtti   egyenlőség  elvével,  mint   ahogyan   nem
          alkotmányellenes   a  büntetőjogban   a   fiatalkorú   és   a
          felnőttkorú   vagy  a  katonai  és  a  polgári   bűnelkövetők
          egymásközti,  avagy  a polgári illetve  a  családi  jogban  a
          gyermekkorúak,  kiskorúak,  felnőttkorúak  szintén  egymáshoz
          képesti megkülönböztetése.
          Az   ilyen   jellegű   megkülönböztetés   nem   éri   el   az
          alkotmányellenesség  szintjét, mivel az  nem  tekinthető  sem
          önkényesnek, sem szükségtelennek.

          Budapest, 2002. szeptember 3.
                                                      Dr. Strausz János
                                                          alkotmánybíró

          Dr.    Tersztyánszkyné   dr.   Vasadi    Éva    alkotmánybíró
          különvéleménye

          Egyetértek a többségi határozat rendelkező részének 3. és  5.
          pontjában foglaltakkal és az ezekhez kapcsolódó indokolással.

          Nem  értek  egyet  a  rendelkező  rész  1.  és  2.  pontjában
          foglaltakkal,    azaz   a   Btk.    199.    és    200.    §-a
          alkotmányellenességének megállapításával.

          1.  A  Btk.  199. §-a a védett korhatárban tesz  különbséget.
          Eszerint  a  felnőtt (18. életévét betöltött)  személy  (akár
          férfi,  akár nő) büntetendő, ha 14. életévét betöltött,  vele
          azonos  nemű kiskorúval fajtalankodik, de nem büntetendő,  ha
          14.   életévét   betöltött,  tőle   külön   nemű   kiskorúval
          fajtalankodik.

          Az  indítvány  elbírálásánál az egyik kérdés az,  hogy  van-e
          Magyarországnak  kötelezettsége  a  védett  korhatárban  tett
          különbség megszüntetésére.
          A  jogi  kötelezettség szempontjából az Európai  Emberi  Jogi
          Konvenció és az Európai Közösség szerződései jönnek szóba, ez
          utóbbiak a csatlakozás után.

          A  Konvenció  kötelező  értelmezése az egyes  döntésekben  az
          Emberi  Jogok Európai Bíróságának jogköre. Ezzel  szemben  az
          Emberi  Jogok Európai Bizottsága határozatai kötelező  erővel
          jogi értelemben nem bírnak.

          Az  Euan Sutherland/Egyesült Királyság ügyben 1997. július 1-
          jén  született a Bizottság határozata, amely szerint ebben  a
          speciális esetben a brit jog szabályozása a Konvenció  8.  és
          14.  cikkével  nem  összeegyeztethető.  A  konkrét  ügyben  a
          panaszos 12. életéve óta homoszexuális volt. Első azonos nemű
          kapcsolata  16 éves korában volt egy vele egyidős  fiatallal.
          Akkoriban a homoszexuális cselekmények férfiak között  a  21.
          életév   betöltése   előtt  büntetendők  voltak,   a   nőknél
          (heteroszexuális és leszbikus kapcsolatnál egyaránt) a védett
          korhatár a 16. életév volt. 1994-ben a védett korhatárt –  az
          orvosegyesülés  javaslatára, közegészségügyi  okból,  ti.  az
          érintettek  a  büntetőjogi fenyegetés miatt  féltek  orvoshoz
          fordulni – a 18. életévre szállították le.
          (Az  orvosegyesülés  a  védett  korhatár  16.  életévre  való
          leszállítását javasolta.)

          A   panaszos   arra  hivatkozott,  hogy  a  férfiak   közötti
          homoszexuális  kapcsolat  védett  korhatárának  nem   a   16.
          életévre  (mint a nőknél), hanem csupán a 18.  életévre  való
          csökkentése   a   magánszférához   való   jogot   sérti    és
          diszkriminatív.

          A   Bizottság  abból  indult  ki,  hogy  a  kutatók  túlnyomó
          többségének véleménye szerint már a pubertás előtt kialakul a
          férfiak  és a nők szexuális irányultsága, így erre  a  védett
          korhatár   leszállításával   a   fiatalok   többségénél   nem
          gyakorolna befolyást egy homoszexuális kapcsolat. A Bizottság
          hivatkozott az 1994-es orvosi jelentésre és arra is,  hogy  a
          konvencióban részes államok többségében a törvények elismerik
          a nemek egyenlő kezelését, ami a védett korhatárt illeti.
          A Bizottság döntését négy különvélemény mellett hozta meg.

          Figyelmet érdemel, hogy – miként arra a többségi határozat is
          utal   –  a  Bizottság  ezzel  a  döntésével  eltért  korábbi
          gyakorlatától. A magyar Btk. 199. §-ához hasonló tényállás az
          osztrák  jogban található. Az eltérés annyi, hogy az  osztrák
          Btk.  a  19.  életévét betöltött férfit  (tehát  a  nőt  nem)
          rendeli  büntetni, ha 14. életévét betöltött, de  18  évesnél
          fiatalabb, vele azonos nemű kiskorúval fajtalankodik.
          (Az osztrák alkotmánybíróság a 209. §-t 2003. február 28-ával
          hatályon  kívül helyezte, elismerve azt, hogy  a  törvényhozó
          által követett védelmi cél, a gyermekek és az ifjak védelme a
          túl   korai   és   kizsákmányoló  szexuális   kapcsolatoktól,
          alkotmányjogi  nézőpontból nem vonható  kétségbe.  Ugyanakkor
          rámutatott  arra,  hogy a 209. § a jelenlegi  formájában,  az
          osztrák  büntető törvény rendszerében, a 209.  §  büntetőjogi
          környezetéhez  viszonyítva sérti a  jogegyenlőség  elvét.  Az
          osztrák  Btk.  értelmében minden esetben büntetlen  marad  az
          azonos  korúak homoszexuális kapcsolata és azoké is,  akiknél
          az  életkorbeli eltérés az egy évet nem haladja meg, feltéve,
          hogy  egyikük  sem  fiatalabb 14 évesnél;  nem  büntetendő  a
          cselekmény akkor sem, ha az életkorbeli eltérés egy és öt  év
          között  van,  amennyiben a partnerek egyike sem fiatalabb  14
          évesnél  és  nem  idősebb 19 évesnél. Ebben a környezetben  a
          Btk.  209. §-a a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatoknál
          a  büntetlenség, majd a büntetendőség és ezt követően ismét a
          büntetlenség  váltakozó  következményéhez  vezet,  a  büntető
          törvényben példátlan módon. Ésszerűtlen, hogy férfiak közötti
          olyan  megengedett kapcsolatnál, ahol az életkorbeli  eltérés
          több mint egy év, de kevesebb mint öt év, az idősebb partnert
          a  19.  életéve elérésétől a törvény büntetéssel fenyegeti  a
          fiatalabb partner 18. életévének eléréséig.)

          A  Bizottság  az osztrák jogban alkalmazott védett  korhatárt
          eddig   több   alkalommal  konvenció-konformnak  találta,   a
          panaszokat      visszautasította,     mint      nyilvánvalóan
          alaptalanokat:  H.F./Ausztria, 22646/93,  1995.  június  26.;
          W.Z./Ausztria, 17297/90, 1992. május 13.

          Nyitott   kérdés  jelenleg,  hogy  a  Bíróság  a   konvenció-
          irtelmezésnek az ebben az ügyben megjelenő továbbfejlesztését
          elfogadja-e.

          Az   Európai  Közösségben  az  Amszterdami  szerződés  (1997.
          június,    hatályba    lépés    2001.    május)    egy     új
          antidiszkriminációs meghatározást vezetett be, a 13.  cikket.
          A   13.   cikk  végleges  szövegébe  felvették  a   szexuális
          orientáció szerinti különbségtétel tiltását is. A 13. cikkben
          megfogalmazott  tilalom  elsősorban  a  szociálpolitikára,  a
          gazdaság,  a  munka  világára vonatkozik.  A  kompromisszumot
          mutatja,  hogy  a 13. cikknek nincsen közvetlen  hatása,  nem
          önálló  egyenlőségi elv, pozitív kötelezettség, hanem  csupán
          egy jogelv, amely arra hívja fel a Közösséget, hogy megfelelő
          jogi  előírásokat  bocsásson ki, ha ezt akarja.  A  13.  cikk
          alapján  elfogadott  intézkedésekhez a Tanácsban  egyhangúság
          kell.  A  politikai  akarat nem egységes abban,  hogy  kell-e
          egyáltalán,  és  ha  igen,  milyen  területen  intézkedéseket
          hozni.

          Egyetértek   tehát   a   többségi   határozatnak   azzal    a
          megállapításával,  hogy  jelenleg  nincs  kötelező   előírás,
          nemzetközi kényszer arra, hogy a Btk. 199. §-a változzék.

          2.  A  jelen ügyben a másik kérdés, hogy van-e ésszerű oka  a
          Btk.  199.  §-ában megjelenő különbségtételnek  az  Alkotmány
          70/A. §-a tükrében.

          Egyetértek azzal, hogy az olyan jogszabály, amely kizárólag a
          szexuális  irányultság  szerint  tesz  hátrányos  különbséget
          személyek  között, a szabályozás tárgyától függően  általában
          az  Alkotmány 70/A. §-át sértheti. Ezt a kérdést azonban csak
          esetenként lehet eldönteni.

          A  Btk. 199. §-a sajátos tényállás. Lényeges tartalma szerint
          a   nagykorú   személy  és  a  fiatalkorú   személy   közötti
          homoszexuális  magatartást  bünteti,  de  csak   a   nagykorú
          személynél.  A  fiatalkorú  nem elkövető,  hanem  sértett.  A
          magyar  jogban  tehát nem bűncselekmény a nagykorú  személyek
          egymás   közötti  és  a  kiskorú  személyek  egymás   közötti
          homoszexuális  magatartása, legyen szó akár férfiakról,  akár
          nőkről.

          A  Btk.  199.  §-a  szándéka szerint  a  fiatalkorút  védi  a
          felnőttek  részéről  érkező  homoszexuális  ráhatás  bizonyos
          formái ellen. Ebből következik az a lényeges körülmény,  hogy
          a  Btk.  199.  §-a nem csupán egyedül a szexuális irányultság
          szerint különböztet (ebben az esetben büntetnie kellene a  18
          év  alattiak egymás közötti homoszexuális aktusát is),  hanem
          egy életkorbeli eltérést és egy ezen alapuló helyzetet is.

          A  többségi  határozat  értelmében a  törvényhozóra  tartozik
          annak  megítélése, hogy vannak-e a Btk. 199. §-ának esetkörén
          kívüli, további olyan, függő, alárendeltségi viszonyból adódó
          élethelyzetek,  amelyekben  a 14-18  éves  korosztályt  egyes
          magatartások bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18
          éven  felüliekkel  létesített  szexuális  kapcsolatoktól.   A
          többségi határozattól eltérően azonban úgy gondolom,  hogy  a
          fiatalkorú  és  a  felnőtt  közötti,  a  Btk.  199.   §.-ában
          megjelenített   élethelyzet  a  büntetőjogi  általánosításhoz
          megkívánt   gyakorisággal   jellemzően   tartalmaz   bizonyos
          függőséget,  alárendeltséget.  Az  indítványokra   okot   adó
          konkrét  ügyekben  is  tettenérhető ez  a  függő,  alárendelt
          helyzet  az  azonos nemű személyek között,  tehát  ezekre  az
          esetekre nem az egyenrangú partnerkapcsolat a jellemző.

          A  fiatalok védelme a nemi kihasználás ellen és ezen kívül az
          olyan  eseményektől,  amelyeknek még  önkéntes  vállalása  is
          később megbánhatóvá válhat, indokolhatja az állam fokozottabb
          beavatkozását. Ezen a területen figyelembe kell venni azt is,
          hogy  a  bi-  vagy  homoszexuális irányultság  “felismerése”,
          megerősítése  és  vállalása olyan döntés a  fiatal  részéről,
          amely következményeire tekintettel ésszerűen magyarázhatja az
          állam   oldaláról  a  teljes  külső  befolyásmentesség   jogi
          biztosítását, a tekintélyen alapuló meggyőzés kizárását.

          Homoszexuálisnak  általában  azt  a  személyt  tekintik,  aki
          teljes  egészében  vagy részben a saját neméhez  vonzódik.  A
          homoszexualitás keletkezésének eredete jelenleg  feltáratlan,
          biológiai,  lelki  okai nem ismertek. Valószínűsíthető,  hogy
          nem  kevés  számban  vannak közöttük  olyan  személyek,  akik
          születésüktől    fogva    homoszexuálisok.    Ugyanígy    nem
          elhanyagolható    azoknak   a   száma    sem,    akiknél    a
          homoszexualitásnak más eredete van.

          Az  Alkotmány  67.  §-a  a  gyermek jogaival  és  az  ifjúság
          védelmével   kapcsolatban  aktív  magatartásra  kötelezi   az
          államot.  Az  államnak a gyermeket meg kell  óvnia  az  olyan
          kockázatvállalásoktól,  amelyekkel  kapcsolatban  életkoránál
          (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi  és
          társadalmi  érettségénél)  fogva  nem  képes  megismerni   és
          értékelni   sem  a  választható  lehetőségeket,   sem   pedig
          választása   következményeit  saját  személyiségére   illetve
          későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.

          Az,  hogy  ésszerű  és  objektív  indoka  van-e  a  legálisan
          létesíthető  homoszexuális  és  heteroszexuális  cselekmények
          eltérő   korhatárainak  fenntartására,  összetett   szakértői
          kérdés.  A  tudomány  döntheti  el,  hogy  a  Btk.  199.  §-a
          gyakorolja-e  azt  a  hatást  az  ifjúság  megfelelő   testi,
          szellemi  és  erkölcsi  fejlődésére,  amelyet  a  törvényhozó
          elérni kíván.

          Figyelmet  érdemel,  hogy – miként azt a  többségi  határozat
          megemlíti – az indítványozók egy része maga is úgy vélekedik,
          hogy   a   gyermekek   harmonikus   fejlődése   érdekében   a
          beleegyezési   korhatárt  egységesen,  de  ugyanakkor   mégis
          magasabban  lenne  indokolt  meghatározni;  mások  pedig  úgy
          gondolják,  hogy  a  Btk.  199. §-a  a  fiatalkorú  szellemi,
          erkölcsi, pszichoszexuális fejlődésébe avatkozik bele.

          Egyetértek  a  többségi  határozat  indokolásának   azzal   a
          megállapításával,  hogy  az  utóbbi  évtizedeket  az  Európai
          Közösség  tagállamaiban a beleegyezési korhatár  tekintetében
          az  egységesítés jellemezte. Ebből a körülményből azonban még
          nem  következik  kényszerítően az, hogy a Btk.  199.  §-a  az
          Alkotmány  szabályaival ellentétes lenne. Azokban az  európai
          allamokban,    amelyekben   a   beleegyezési   korhatárt    a
          törvényhozás     a     homoszexuális    és    heteroszexuális
          kapcsolatoknál egységesen határozta meg, ez a védett korhatár
          általában   magasabb,   mint   a   betöltött   14.    életév.
          Megfigyelhető  az  is, hogy az Európai  Közösségen  kívül  az
          egymástól  is eltérő múltú, kultúrájú és fejlettségű  államok
          némelyikében   (ezek   között  az  Egyesült   Államok   egyes
          tagállamaiban) napjainkban is indokoltnak vélik fenntartani a
          homoszexuális magatartások bizonyos formáinak az általánostól
          eltérő büntetőjogi kezelését.

          A  többségi határozat szerint az Alkotmánybíróság nem  talált
          kellő  súlyú alkotmányos indokot a Btk. 199. §-ában megjelenő
          különbségtételhez. A jelen ügy elbírálása során viszont olyan
          adat  sem  merült fel, amelyből azt a következtetést  lehetne
          megalapozottan   levonni,  hogy  a  vizsgált   különbségtétel
          objektív  ismérvek alapján nem igazolható.  Nem  lehet  ilyen
          adatnak  tekinteni  a  jelen esetben  azt,  hogy  az  Európai
          Közösség    tagállamainak   parlamentjei   az   egységesítést
          elvégezték.     Mindaddig,    amíg    a     természet-     és
          társadalomtudományi ismeretek nem igazolják azt, hogy a  Btk.
          199.  §-ában  megjelenő védelem indokolatlan és hiábavaló,  a
          tudomány bizonytalansága ebben a kérdésben a védendő  ifjúság
          oldalán és javára értékelendő.
          Az  a  szabályozás,  amely az adott  helyzetben  általában  a
          fiatalkorú   védelmét  helyezi  előtérbe,   nem   minősíthető
          önkényesnek.

          3.   Nem   értek   egyet  azzal,  hogy  a   Btk.   200.   §-a
          alkotmányellenes.   A   Btk.   200.   §   (1)    bekezdésében
          meghatározott   tényállás   különtartását   az   az   eltérés
          indokolja,  hogy  ez  a  bűncselekmény nem  magánindítványra,
          hanem e nélkül üldözendő.

          Egyetértek  azzal,  hogy  a  Btk.  209.  §-ában  szabályozott
          magánindítvány    jogintézményének    célja     a     sértett
          magánszférájának  [Alkotmány 54. § (1) bekezdés]  védelme.  A
          hatályos   Btk.  ugyanakkor  a  súlyosabb  esetek   üldözését
          jelenleg sem teszi függővé magánindítványtól.

          Nem  következik a magánszférát védő alapvető jogból,  hogy  a
          magánindítvány  jogintézményét milyen széles  körben,  milyen
          cselekményekre kell alkalmazni. Teljes hiánya viszont a  nemi
          erkölcs    elleni   erőszakos   bűncselekményeknél   bizonyos
          esetekben,  pl.  házassági  vagy  élettársi  életközösségnél,
          alkotmányossági kérdést vethet fel.

          Azoknak a “súlyosabb” eseteknek a meghatározása, amelyeknél a
          magánindítvány   alkalmazását   alkotmányosan   mellőzik,   a
          jogalkotóra  tartozik. A hatályos jogban a Btk.  209.  §-a  a
          magánindítványt viszonylag széles körben alkalmazza,  nemcsak
          akkor,  amikor a tettes a sértettel házassági vagy  élettársi
          életközösségben él.

          Az  Alkotmány 70/A. §-ából az a követelmény folyik,  hogy  az
          összehasonlítható helyzetben lévő sértetteket kezelje a  Btk.
          a  magánindítvány  szabályozása körében  is  azonosan.  Ebből
          viszont nem következik az, hogy a magánindítvány szabályait a
          Btk.  200.  §-ának  jelenleg hatálya alá  tartozó  valamennyi
          esetre   ki   kellene  terjeszteni,  de  az   sem,   hogy   a
          magánindítvány szabályait a Btk. 197. § (1) bekezdése és 198.
          § (1) bekezdése tekintetében meg kell szüntetni.

          Önmagában nem tekinthető alkotmányellenesnek az, ha erőszakot
          elkövető  személy nemi irányultságához rendel  a  törvényhozó
          súlyosabb  büntethetőségi feltételeket.  A  természet  elleni
          erőszakos   fajtalanság  egyes  olyan,  tipikusnak   mondható
          elkövetési körülményeinek is, amelyeket a tényállás  jelenleg
          nem értékel, lehet olyan következménye, hogy a magánindítvány
          alkalmazását   mellőzik   (pl.   a   cselekményt    büntetés-
          végrehajtási intézményben, vagy a katonaságnál követik el).
          A Btk. 209. §-ában utalt erőszakos cselekmények alapesetei és
          a  Btk.  200.  §-a alkotmányjogi szempontból nem azonosak.  A
          különbségtétel   alapja   egy   eltérésen    alapuló    olyan
          törvényhozói  értékelés, amely “súlyosabbnak”  és  ezért  már
          hivatalból  üldözendőnek tartja a természet elleni  erőszakos
          fajtalanságot.   Az  Alkotmánybíróság  ezt   a   törvényhozói
          értékelést vizsgálhatja.
          Megállapítható  viszont, hogy a Btk. 200. §-a tekintetében  a
          különbségtételnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű  oka
          van.  Az  eltérő kezelés ésszerű oka az az eltérő  körülmény,
          hogy   a  természet  elleni  erőszakos  fajtalanság  hatályos
          tényállásában megfogalmazott bűncselekmény főszabály  szerint
          nemcsak a sértett nemi szabadsága ellen irányul, mint pl.  az
          erőszakos  közösülés,  hanem a sértett  nemi  önmeghatározása
          ellen is, azt is sérti.

          A Btk. tényállásai főként a lehetséges elkövetőknek, és nem a
          sértetteknek   szóló   üzenetet  hordoznak.   A   Btk-ban   a
          meghatározott    feltételek   mellett   rendelnek    büntetni
          cselekményeket, fenyegetnek büntetéssel. A Btk. egyik célja a
          védelemnyújtás   a   társadalomra   veszélyesnek    tekintett
          cselekményekkel szemben. A vizsgált szabály azt  az  üzenetet
          hordozza,  hogy  az  azonos nemű személy ellen  az  erőszakot
          elkövetőt  a  hatóság  minden esetben  üldözni  fogja,  ha  a
          cselekmény a tudomására jut.

          A   sértett   színvallásra  szexuális   irányultságáról   nem
          kényszeríthető és ez a büntetőeljárásban nem is  vizsgálható.
          A  szexuális irányultságok “találkozása” az elkövető, de  még
          inkább  a  sértett  oldaláról nézve  a  véletlenen  múlik:  a
          sértettet    az   elkövető   választja   ki.   Az   erőszakos
          cselekménynek a külvilágban való megjelenése viszont a  külső
          szemlélőben  alapos okkal keltheti azt a  képzetet,  hogy  az
          erőszakos  cselekmény  elkövetése  az  azonos  nemű   személy
          sérelmére súlyosabb, mert a sértettnek a közfelfogás  szerint
          feltételezett   nemi  önmeghatározása   ellen   is   irányul.
          Közömbös,  hogy ez szubjektív, alanyi oldalról nézve  is  így
          van-e.    A    homoszexualitás    nyilvános    vállalása    a
          büntetőeljárásban  nem várható el attól a  sértettől,  aki  a
          vele   azonos   nemű   tettessel  esetleg  azonos   szexuális
          irányultságú.

          Abból   a  határozatból,  amelyben  a  gyermek  homoszexuális
          egyesületben    való    tagságáról,   az    egyesülési    jog
          korlátozhatósága   határairól  döntött  az   Alkotmánybíróság
          alkotmányértelmezés   keretében   [21/1996.   (V.   17.)   AB
          határozat]  kitűnik, hogy a “többségi nézet” lehet  alapja  a
          szigorúbb  megítélésnek, a fokozottabb  védelemnyújtásnak,  a
          magánszférába  való beavatkozásnak, az állam “gyámkodásának”;
          a    jogban    érvényesített    közerkölcs    tartalmát    az
          Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül.
          Erre  figyelemmel  nem  lett volna  helye  a  Btk.  200.  §-a
          alkotmányellenessé nyilvánításának, a Btk. 209.  §-át  támadó
          indítványt   pedig  érdemben  kellett  volna   elbírálni   és
          elutasítani.

          Budapest, 2002. szeptember 3.
                                     Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                                          alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            37/2002. (IX. 4.)
            Date of the decision:
            .
            09/03/2002
            .
            .