English
	Hungarian

Ügyszám: .	103/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 34/1994. (VI. 24.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/177 .

A döntés kelte: Budapest, 06/22/1994 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az Alkotmánybíróság  jogszabályok  és  az  állami  irányítás egyéb   jogi    eszköze   alkotmányellenességének   utólagos megállapítása és  megsemmisítése iránti  indítvány tárgyában meghozta a következő                        határozatot : 1. Az  Alkotmánybíróság a  levéltári anyag  védelméről és  a levéltárakról szóló,  módosított 1969. évi 27. tvr. 10/A. §- ában, továbbá  14. §  (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására  irányuló indítványt és megsemmisítésük iránti kérelmet elutasítja. Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a  levéltári  anyag védelméről és  a levéltárakról  szóló  1969.  évi  27.  tvr. végrehajtása  tárgyában   meghozott  30/1969.  (IX.  2.)  MT rendelet 13. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés és ennek felhatalmazása alapján a 130/1971. (M.K. 10.) MM utasítással kiadott, a  Levéltárak  Ügyviteli  Szabályzatának  XVII.  és XVIII.  fejezetében   foglalt   rendelkezések,   továbbá   a Szabályzat 136.  §-a és 160. § (2) bekezdés e) és f) pontjai alkotmányellenesek, ezért ezeket megsemmisíti. 2.    Az     Alkotmánybíróság    megállapítja,     hogy    a közgyűjteményekben folytatható  kutatások egyes  kérdéseiről szóló 118/1989.  (XI.  22.)  MT  rendelet  alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. 3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy az államtitokról és a  szolgálati titokról  szóló 1987.  évi  5.  tvr.  és  a végrehajtása  tárgyában   kiadott  17/1987.   (VI.  9.)   MT rendelet, továbbá annak melléklete alkotmányellenes, ezért e jogszabályokat megsemmisíti. A megsemmisített  jogszabályok és rendelkezések 1995. június 30-án vesztik hatályukat. Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. 1. Az  indítványozó a  Magyar Dolgozók  Pártja  (MDP)  és  a Magyar  Szocialista   Munkáspárt   (MSZMP)   pártiratai   (a továbbiakban:   pártdokumentumok)   levéltári   kezelésének, megismerésének,  tudományos   kutatásának  lehetőségeit   és korlátait  meghatározó   különböző  jogszabályok  és  állami irányítás egyéb jogi eszközeinek alkotmányossági vizsgálatát kérte. Álláspontja  szerint  a  levéltári  anyag  védelméről  és  a levéltárakról szóló  módosított 1969.  évi 27.  törvényerejű rendelet  (a   továbbiakban:  Ltvr.  )  10/A.  §-ának  az  a szabálya,  amely   szerint  a   művelődési  és   közoktatási miniszter   gondoskodik    az    egykori    pártdokumentumok kezeléséről   és    kutathatóságáról,   továbbá    a   Ltvr. végrehajtásáról szóló  30/1969.  (IX.  2.)  MT  rendelet  (a továbbiakban: Lvhr. ) 13. § (2) bekezdése, amely a levéltári kutatás  részletes  szabályainak  meghatározását  szintén  a művelődési     és     közoktatási     miniszterre     bízza, alkotmányellenes, a  védett  levéltári  anyagokra  vonatkozó kutatási  engedélyek   kiadására  és  az  ezzel  kapcsolatos jogorvoslati  lehetőségekre   vonatkozó  szabályozás   pedig "önkényes" [Ltvr. 14. § (2) bekezdés]. A Levéltárak Ügyviteli Szabályzatát (a továbbiakban: LÜSZ. ) kiadó 130/1971.  (MK 10.) MM utasítás 109-110, és 122. §-ai, amelyek  a   levéltári  kutatást   engedélyhez   kötik,   az indítványozó   szerint   ugyancsak   alkotmányellenesek.   A szabályzat  136.  §  (1)  bekezdése,  valamint  160.  §  (2) bekezdésének  f)   pontja  azért   összeegyeztethetetlen  az Alkotmánnyal, mert  dokumentumok másolását  e  rendelkezések külön engedélyhez  kötik. Végül ugyane bekezdés e) pontja az indítványozó  nézete  szerint  alkotmányellenes  módon  tesz különbséget  az  1945  előtt  és  után  keletkezett  iratok, illetve a  magyar és  a külföldi állampolgárok között. Utalt az indítványozó  arra is,  hogy a  miniszteri  utasítás  nem jogszabály,   így    jogokat   és    kötelezettségeket   sem állapíthatna  meg,   azért  az  -  már  formai  okból  is  - alkotmányellenes. Az   indítványozó   megítélése   szerint   az   Alkotmánnyal összeegyeztethetetlen    továbbá     a    közgyűjteményekben folytatható   kutatások  egyes   kérdéseiről szóló 118/1989. ( XI. 22. )  MT  rendelet ( a   továbbiakban: R. ) 3. §  (2) bekezdése, amely a 30 évnél nem régebbi és nem titkos iratok kutatását  engedélyhez köti;  a 4. § (1) bekezdés a) pontja, amely  a  30  évnél  korábban   keletkezett,  bármely  szerv államtitkot,   szolgálati  titkot,  üzemi  titkot tartalmazó iratait    kutatási     korlátozás     alá    vonja;      és alkotmányellenesnek tartja azt is, hogy e bekezdés d) pontja a "külpolitikai érdekeket" érintő iratokra 50  éves kutatási korlátozást   ír   elő,    amennyiben   azok   felhasználása külpolitikai érdekeket sértene. Alkotmányellenes  az   indítványozó  véleménye   szerint  az államtitokról és  a szolgálati  titokról szóló  1987. évi 5. tvr. (  a továbbiakban:  Ttvr. )  3. §  (1) bekezdésének  b) pontja,  amely   -   egyebek   között   -   feljogosítja   a Magyarországon  működő   több  ezer   társadalmi   szervezet vezetőit arra,  hogy adatokat,  dokumentumokat  államtitokká nyilvánítsanak. Az  indítványozó  alkotmányossági  aggályait fogalmazta meg  azzal kapcsolatban  is,  hogy  a  Ttvr.  nem tartalmazza a  különböző minőségű  és jogi meghatározottságú titok-kategóriák    jogállamban     elfogadható    törvényes definícióját. A kifogásolt rendelkezések az indítványban foglaltak szerint ellentétesek az  Alkotmány 61.  § (1)  bekezdésével, 70/G. § (1) bekezdésével, továbbá az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével is, ezért  az indítványozó  kérte  a  sérelmezett  szabályok alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az Alkotmány  8. §  (2) bekezdése  úgy rendelkezik,  hogy az alapvető jogokra  és  kötelességekre  vonatkozó  szabályokat törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog  lényeges  tartalmát azonban nem  korlátozhatja.  Az  Alkotmány  61.  §-ának  (1) bekezdése  szerint   mindenkinek  joga   van  arra,  hogy  a közérdekű  adatokat   megismerje,  illetőleg  terjessze.  Az Alkotmány  70/G.   §-a  pedig   kimondja,  hogy   a   Magyar Köztársaság tiszteletben  tartja és  támogatja a  tudományos élet szabadságát,  tudományos igazságok  kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani pedig kizárólag a tudomány művelői jogosultak. Az Alkotmánybíróság  az indítvány  elbírálásakor figyelemmel volt még  az Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében  foglalt,  a jogállamiságot  deklaráló   rendelkezésre,  a   8.   §   (1) bekezdésének szabályára,  amely szerint a Magyar Köztársaság elismeri  az   ember  sérthetetlen   és   elidegeníthetetlen alapvető jogait,  ezek tiszteletben  tartása és  védelme  az állam elsőrendű  kötelessége, továbbá az Alkotmány 59. § (1) bekezdésére is, amely a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos alapjogát fogalmazza meg. Végül tekintettel volt az  Alkotmánybíróság   az  Alkotmány   70/K.  §-ban  foglalt rendelkezésre, amely  szerint az  alapvető jogok, továbbá az azokkal kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások érvényesítése bírósági útra tartozik.                             II. 1.  A  támadott  rendelkezések  közül  az  Ltvr.  10/A.  §-a kimondja, hogy  az 1948-89  között működött  Magyar Dolgozók Pártja (MDP)  és a  Magyar  Szocialista  Munkáspárt  (MSZMP) szerveinek iratai - az MDP és az MSZMP tagnyilvántartásainak kivételével   -   a   magyar   állam   tulajdonát   képezik. Kezelésükről   és    kutathatóságukról   a   művelődési   és közoktatási miniszter gondoskodik. Az Ltvr.  14. §  (2) bekezdésének  utolsó mondata  a  védett levéltári anyagokra vonatkozó kutatási engedélyek kiadásáról és az  ezzel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségről tartalmaz rendelkezést. Eszerint,  vitás esetben  a tudományos kutatás engedélyezése felől  a Kormány  által kijelölt  szerv, egyéb kérdésekben pedig  a bíróság dönt. A végrehajtási jogszabály (Lvhr.)  20.   §  (3)   bekezdése  a   tudományos  kutatások engedélyezése   kérdésében    felmerült   vitában    döntési jogosultsággal  a   művelődési  és   közoktatási  minisztert jogosítja fel. Az Lvhr.  13. § (2) bekezdése a miniszternek adott általános felhatalmazást tovább részletezi, annak kimondásával, hogy a levéltárak  működésének,   feladataik   ellátásának   és   a levéltári kutatásnak  részletes szabályait  a művelődési  és közoktatási miniszter  a levéltárak ügyviteli szabályzatában állapítja meg. 2. Az indítványozó által kifogásolt LÜSZ. - amelynek kiadása az Lvhr.  alapján történt  - a  levéltárak felügyeletére  és irányítására vonatkozó  általános rendelkezéseket  tartalmaz és   megállapítja    az   ezekkel   kapcsolatos   szervezeti szabályokat. Meghatározza  mind az  országos, mind  pedig  a helyi   levéltárak,    valamint    a    szaklevéltárak    és fióklevéltárak  különböző  jogi  kategóriáit,  a  levéltárak feladatait, illetékességi-  és gyűjtőköreit.  Tartalmazza  a levéltári   anyag   feldolgozásának   és   nyilvántartásának szabályait  és   a  levéltárak   igazgatásával   kapcsolatos jogkörök  leírását.   Külön  fejezetben,   "Tájékoztatás   a levéltári anyag  alapján" címmel (XVII. fejezet, 101-107. §) fogalmazza meg  a LÜSZ.  a levéltáraknak azt a kötelességét, hogy  az   általuk  őrzött   anyagból  milyen  tájékoztatást kötelesek nyújtani  szerveknek és  személyeknek,  illetőleg, hogy  az   információ-adásnak  milyen   korlátai  vannak.  A szabályzat "Kutatás  a  levéltári  anyagban"  című  fejezete (XVIII. fejezet,  108-128. §) igen széles körben tartalmaz a kutatás jogát  érintő rendelkezéseket,  az utasítás 123. §-a pedig még  a kutató  büntetőjogi felelősségének  határait is megvonja.  A   védett   levéltári   anyagokkal   kapcsolatos igazgatási és  kutathatósági szabályok  is itt  helyezkednek el. A  LÜSZ.  136.  §-a  a  levéltári  anyag  reprodukálását igazgatói engedélyhez  köti, aki  a 160.  § (2)  bekezdés f) pontja szerint  ezt a jogkörét, továbbá az e) pont szerint - különleges esetekben  - a  kutatás engedélyezésére vonatkozó jogosultságát másra nem ruházhatja át. 3. Az  indítványozó által  sérelmezett,  a  közgyűjteményben folytatható kutatások  egyes kérdéseiről  szóló R.  3. § (2) bekezdése szerint  a kutatás  naptári évét  megelőző 30 éven belül  keletkezett   iratok  csak  akkor  kutathatók,  ha  a kutatáshoz az  a szerv,  amelynek  működése  során  az  irat keletkezett, illetőleg  jogutódja -  nem magyar  állampolgár kutató esetében  ezen kívül  a  Külügyminisztérium  is  -  a közgyűjtemény megkeresésére,  a kutató  személyére  szólóan, előzetesen írásban  hozzájárult. Az  R. 4. § (1) bekezdés a) és d) pontjai pedig úgy rendelkeznek, hogy a kutatás naptári évét megelőző  30 évnél  korábban keletkezett  iratok  közül kutatási korlátozás  alá esnek,  és csak  az illetékes szerv írásos, a  kutató személyére szóló előzetes hozzájárulásával kutathatók bármely  szerv államtitkot,  szolgálati titkot és üzemi titkot  tartalmazó iratai; továbbá a keletkezésük évét követő 50  év elteltéig  a külállamokkal,  ezek  szerveivel, valamint  a   területükön  működő   magyar   egyesületekkel, társaságokkal   kapcsolatos    azok   az   iratok,   amelyek felhasználása     külpolitikai      érdeket     sért,      a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága és a felügyelete alá tartozó  büntető-végrehajtási szervek  iratai, az  1939. január   1.   után   államosított,   külföldi   érdekeltségű vállalatok és  a 100  holdon felüli birtokok iratai, továbbá valamennyi  szerv   személyzeti  iratai.  A  rendeletnek  az indítványban tételesen  meg  nem  jelölt,  kifejezetten  nem támadott  további   szabályai  is   kutatási  korlátozásokat állapítanak meg,  ezért az  Alkotmánybíróság  az  indítványt ezekre is  kiterjedtnek  tekintette  és  az  alkotmányossági vizsgálatot az R. egésze tekintetében lefolytatta. 4.  Az   indítványban  kifogásolt,  az  államtitokról  és  a szolgálati titokról  szóló Ttvr. 3. § (1) bekezdés b) pontja alapján az  államtitoknak tekintendő  adatok meghatározására az   Országgyűlés    elnöke,   a   köztársasági   elnök,   a Miniszterelnök, a  miniszter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb   ügyész,   országos   hatáskörű   szerv   vezetője, társadalmi szervezet országos központjának vezetője, illetve a szövetkezetek országos érdekképviseleti szervének vezetője jogosult. Az Alkotmánybíróság  az indítványban  foglalt,  a  jogállami szabályozással  összeegyeztethetetlennek  tartott  általános kifogásokra,  továbbá   a  szoros  tartalmi  összefüggésekre figyelemmel lefolytatta  az alkotmányossági  vizsgálatot  az államtitokról és  szolgálati titokról  szóló Ttvr.,  továbbá ennek végrehajtására  kiadott 17/1987.  (VI. 9.) MT rendelet (a továbbiakban:  Tvhr. )  egészére. A vizsgált jogszabályok számos rendelkezése  ugyanis koherens  kapcsolatban  áll  az indítványban előadott  elvi alkotmányossági aggályokkal. Így mindenek  előtt  a  Ttvr.  3.  §  (1)  bekezdése,  amely  az államtitoknak minősülő  adatokat a "fontos érdek" sérelmének kategóriájával általánosítja; a 3. § (1) bekezdés a) pontja, amely   a   Ttvr.   mellett   "más   jogszabály"   -nak   is felhatalmazást biztosít  arra,  hogy  adatokat  államtitokká minősítsen; a 3. § (2) bekezdése, amely az államtitokköröket csak példálózóan  sorolja fel, mert a felsorolást megelőzően az "államtitok  különösen" rendelkezést tartalmazza; a 4. §- a, amely  a szolgálati  titokká minősítésre  jogosult alanyi kört -  az államtitokra  vonatkozó  rendelkezésekkel  azonos szabályozási  technikával   -  széleskörűen  határozza  meg, ugyanakkor az  adatok  tárgyi  körére  nézve  még  példálózó felsorolást sem  tartalmaz; a Ttvr. 5. §-a, amely a 3. § (1) bekezdés  b)   pontjában  felsorolt   személyeket  arra   is feljogosítja,  hogy   saját   szervezetükre,   illetőleg   a közvetlenül    alájuk    rendelt    szervekre    nézve    is államtitokköröket és  szolgálati titokköröket határoznak meg és  vizsgáljanak   felül,  sőt   a  miniszternek   (országos hatáskörű szerv  vezetőjének) arra  nézve is  felhatalmazást ad, hogy  "az ágazati  irányítása alá  tartozó tevékenységek tekintetében" államtitokkört  állapítson meg;  7. §-a, amely lehetővé teszi, hogy az állam- és szolgálati titok korlátlan ideig megőrizze  e minőségét,  - e  kérdésben  kizárólag  és korlátozás nélkül a titokká minősítő jogosult dönteni, aki a Tvhr. mellékletének  3. pontja  szerint a  minősítés időbeli hatályát   jogosult    a    "visszavonásig"    megjelöléssel meghatározni. A  Tvhr.,   amelynek  melléklete   a  titkos  ügyiratkezelés szervezetét  és   rendjét  (ún.   TÜK  ügyiratkezelést)   is tartalmazza, a  Ttvr. számos ismertetett rendelkezését veszi át  és   azokhoz  részletszabályokat  fűz;  a  Tvhr.  önálló alkalmazása nem  is lehetséges. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági   vizsgálatot    e   jogszabályra,   továbbá mellékletére is kiterjesztette.                             III. Az Alkotmánybíróság  elöljáróban a  kutatás szabadságának  a személyes  adatok   védelmével  való   összefüggését  és  az információszabadsághoz   fűződő   kapcsolatát   illetően   a következőkre mutat rá. 1. Az  Alkotmány 70/G.  §-a a  tudományos élet szabadságának tiszteletben tartása  és támogatása  kimondásával  és  annak deklarálásával, hogy  tudományos igazságok kérdésében állást foglalni csak  maga  a  tudomány  lehet  kompetens,  nemcsak alapvető jogállami  és  alkotmányos  értéket  nyilvánít  ki, hanem szubjektív jogként fogalmazza meg a tudományos alkotás szabadságát, továbbá a tudományos ismeretek megszerzésének - magának a  kutatásnak -  és tanításának szabadságát, mint az ún. kommunikációs  alapjogok egyik  aspektusát. A tudományos élet  szabadsága   tehát  magába   foglalja   a   tudományos kutatáshoz  és   a   tudományos   igazságok   és   ismeretek terjesztéséhez való  szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási  szabadsághoz  kapcsolódik,  egyúttal tartalmazza az  államnak azt  a kötelezettségét, hogy tartsa tiszteletben  és   biztosítsa  a   tudományos  élet   teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát és pártatlanságát. A  tudományos élet  szabadságához fűződő jog elvileg ugyan  mindenkit megillet,  a szabadságjog tényleges jogosultjai  azonban   csak  a  tudomány  művelői.  Ebben  a kérdésben viszont, ti. a tudományos minőség meghatározásában - a  tudomány autonómiája  folytán  -  ugyancsak  egyedül  a tudomány művelői jogosultak dönteni. Minden  tudomány  alapvető  célja  az  igazság  keresése,  a megismerés,  a  tudomány  épülése.  Az  államnak  tudományos igazságok  kérdésében   semlegesnek  kell   lennie,  viszont alkotmányos követelményként  feltétlenül  garantálnia  kell, hogy  a   tudomány  művelői  a  tudományos  kutatások  és  a tudományos   ismeretek   terjesztésének   szabadságjogát   - alkotmányos keretek  között - gyakorolhassák. Ezért az állam a tudományos alkotás és ismeretszerzés, továbbá a tudományos tanítás szabadságát  csak olyan korlátozásoknak vetheti alá, amely a  kommunikációs szabadságjogok korlátozásával szemben támasztott  alkotmányos   követelményeknek  megfelel.  Mivel tágabb értelemben a tudomány szabadsága általánosságban is a véleménynyilvánítási    szabadsághoz    tartozik,    az    a véleménynyilvánítás  szabadságából  eredő  külön  nevesített alanyi jogokkal  azonos alkotmányos  védelemben részesül  az állami beavatkozások és korlátozások ellen. Mindannyiszor, amikor a történelem során az állam a tudomány szabadságát  politikai,   ideológiai,  vallási   vagy  egyéb korlátozásnak  vetette   alá,   az   az   egész   társadalom fejlődésének  béklyójává   vált.  Történelmi   tapasztalaton nyugvó  igazság,   hogy  a  tudomány  szabadsága  a  haladás alapvető  biztosítéka   és  az  az  egyéni  autonómiával  is szorosan összefügg.  A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad  keresése, továbbá  a tudományos  eszmék és nézetek  szabad   áramlása  így   az  egész  társadalom,  az emberiség,  fejlődésének   alapfeltétele  és  az  individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka. Mivel   a    tudományos    élet    szabadsága    a    szabad véleménynyilvánításhoz  való   alkotmányos   alapjog   egyik megnyilvánulása, az  Alkotmánybíróságnak a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában  tett, a  szabad  kommunikáció  kitüntetett szerepére vonatkozó megállapításai az Alkotmány 70/G. §-ában biztosított szabadságjoggal  kapcsolatban is  irányadók (ABH 1992,  178.).   Így  általában   a  tudomány,  a  tudományos ismeretszerzés és  a tudományos tanítás szabadsága, noha nem korlátozhatatlan,  de   mindenképpen   olyan   szabadságjog, amelynek csak  kivételes korlátozó  rendelkezésekkel szemben kell  engednie,  olyanokkal,  amelyek  közvetlenül  valamely alapjog  érvényesítésére   és  védelmére   szolgálnak,  vagy amelyek valamely  elvont alkotmányos  érték  (pl.  törvényen alapuló titokvédelem)  feltétlen  érvényesülését  hivatottak biztosítani. Ilyen  szóba jöhető  és az indítvány elbírálása szempontjából is releváns korlátozások különösen a személyes adatok védelméhez  fűződő alapjog,  továbbá  az  egyes,  nem személyes adatnak  minősülő adatokhoz való hozzáférhetőséget tiltó,  közérdekű   -  törvénybe   foglalt  -   titoktartási rendelkezések. 2. Az  Alkotmány 59.  § (1)  bekezdése  a  személyes  adatok védelméhez való  jogot  alkotmányos  alapjogként  fogalmazza meg. Az  Alkotmánybíróság a személyes adatok védelméhez való jogot állandó  gyakorlata szerint  nem  hagyományos  védelmi jogként, hanem  annak  aktív  oldalát  is  figyelembe  véve, információs önrendelkezési  jogként értelmezi  és alkalmazza [15/1991. (IV.  13.) AB  határozat (ABH  1991, 41-42.)].  Az Alkotmány  59.  §-ában  biztosított  jognak  eszerint  az  a tartalma,  hogy   mindenki   maga   rendelkezhet   személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. A  személyes   adatok  védelméről   és  a  közérdekű  adatok nyilvánosságáról, illetőleg  ezeknek az alkotmányos jogoknak törvényi biztosításáról  az  1992.  évi  LXIII.  törvény  (a továbbiakban: Avtv.)  rendelkezik. E  törvény 2. § 1. pontja szerint   személyes   adat   a   meghatározott   természetes személlyel kapcsolatba  hozható  adat,  továbbá  az  adatból levonható, az  érintettre vonatkozó következtetés. A 2. § 3. pontja  szerint  pedig  a  közérdekű  adat  az  állami  vagy önkormányzati  szerv  kezelésében  levő,  a  személyes  adat fogalma alá  nem eső és a törvényben meghatározott kivételek körébe nem tartozó adat. A levéltári kutatások körében és az indítvánnyal speciálisan érintett pártdokumentumok tudományos feltárását és elemzését illetően  -   az  alkotmányos   adatvédelmi  korlátozásokkal összefüggésben -  az Alkotmánybíróságnak  azt is  vizsgálnia kellett, hogy a természetes személyekkel kapcsolatba hozható adatok   védelmére    irányadó    rendelkezések    mennyiben alkalmazandók   a    jogi   személyekre   vonatkozó   adatok feltárására és  felhasználására. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint  [ 21/1990.  (X. 4.)  AB  határozat  (ABH 1990, 77.);  7/1991. (II. 28.) AB határozat (ABH 1991, 25.), 28/1991. (VI.  3.)  AB  határozat  (ABH  1991,  114.)  ]  az alapjogok rendszerint a jogi személyekre is vonatkoznak, így az alapjogok alkotmányos védelmét általában a jogi személyek is érvényesíthetik. Az Európa  Tanács 1981-ben  kelt és 1985-ben hatályba lépett Adatvédelmi Egyezményének  (No  108)  3.  cikk  2.  pont  b) alpontjában foglalt értelmező szabálya szerint az egyezményt alkalmazni    kell     személycsoportokra,     társaságokra, alapítványokra, egyesületekre,  testületekre és  minden más, közvetlenül vagy közvetve személyekből álló szervezetre is. A Polgári  Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 75. § (2) bekezdése  úgy rendelkezik,  hogy  a  személyhez  fűződő jogok védelmére  vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell,  kivéve ha  a védelem  - jellegénél fogva - csak a  magánszemélyeket illeti meg. A törvény 81. §-a pedig kimondja, hogy személyhez fűződő jogot sért az is, aki üzemi vagy  üzleti  titok  birtokába  jut  és  azt  jogosulatlanul nyilvánosságra hozza, vagy azzal egyéb módon visszaél. E  rendelkezésekre   és  az   Alkotmánybíróság  gyakorlatára figyelemmel,  az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a demokratikus pártok,  amelyek  közhatalmat  közvetlenül  nem gyakorolhatnak [Alkotmány 3. § (3) bekezdése], hasonlóan más jogi személyekhez, alkotmányos és törvényes korlátok között, pártirataik körében  is hivatkozhatnak  a  személyes  adatok védelmére. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, valamint a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII.  törvény az  egyesülési szabadság  gyakorlásának meghatározott  körében   (pl.  gazdálkodás,  alapszabály)  a nyilvánosságot   előírja,    egyébként   azonban    csak   a demokratikus  és   önkormányzati  elven   alapuló   működést követeli meg. Tekintettel  viszont   a  volt   MDP-nek  és   MSZMP-nek  az államhatalomban betöltött  szerepére, a  pártdokumentumok  a jogállami fordulatot  követő  állami  tulajdonba  vétele  és kutathatósága más  alkotmányos megítélés  alá esik,  mert az említett  pártok   közhatalmat   gyakoroltak.   Irataik   és dokumentumaik a  személyes adatok  mellett számos  közérdekű adatot  tartalmaznak,   a  jelenkori   történeti   kutatások nélkülözhetetlen   forrásai   közé   tartoznak.   Ezeket   a szempontokat    az     alapjogi    korlátozás    alkotmányos megítélésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni, vagyis ebben a  körben   a  személyes  adatok  védelméhez  való  jogot  a közérdekű   adatok    megismeréséhez   fűződő    alkotmányos alapjoggal összefüggésben kell vizsgálni. Az  információszabadságot,   és   ezzel   összefüggésben   a tudományos kutatás  szabadságát a  személyes adatok védelmét biztosító alkotmányos alapjog - mind az adatok megismerését, mind pedig nyilvánosságra hozatalát illetően - korlátozhatja ugyan, a korlátozásnak azonban meg kell felelnie az alapjogi korlátozásokkal  szemben  általában  támasztott  alkotmányos követelményeknek. Az egymással versengő alapjogok körében az Avtv. 32.  §-a  úgy  rendelkezik,  hogy  tudományos  kutatás céljára felvett  vagy tárolt  személyes adat csak tudományos célra használható  fel.  A  személyes  adatot  -  mihelyt  a tudományos cél megengedi - anonimizálni kell. Addig is külön kell tárolni  azokat az adatokat, amelyek meghatározott vagy meghatározható természetes személy azonosítására alkalmasak. Ezek az  adatok  egyéb  adatokkal  csak  akkor  kapcsolhatók össze, ha  az a  kutatás  céljára  szükséges.  A  tudományos kutatást végző  szerv vagy  személy  személyes  adatot  csak akkor hozhat  nyilvánosságra a törvény rendelkezése szerint, ha az  érintett abba  beleegyezett,  vagy  az  a  történelmi eseményekről     folytatott      kutatások     eredményeinek bemutatásához szükséges. E törvényi  rendelkezés a  kutatás szabadságát  tehát  akkor korlátozza,  ha  a  kutatás  a  tudomány  körén  kívül  áll, illetőleg annyiban, hogy a kutatás szakaszában ismertté vált személyes adat  - kivéve  az  érintett  beleegyezését  és  a történelmi folyamat bemutatásához feltétlenül szükséges kört - nem  válhat bárki számára hozzáférhetővé, azaz nem hozható nyilvánosságra. A    történeti     értéket    képviselő     pártdokumentumok kutathatóságát  és   levéltári  kezelésének,  megismerésének kérdéseit  szabályozó  rendelkezéseket  az  Alkotmánybíróság ezekbe  az   alkotmányossági  összefüggésekbe   helyezte  és alkotmányosságukat ebben a relációban bírálta el. 3. Az  Alkotmány 61.  § (1)  bekezdése  a  közérdekű  adatok megismerésére vonatkozó  jogot  is  alkotmányos  alapjogként garantálja, amely  a kommunikációs alapjogok jogegyütteséből az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát  és  állami  elismerését,  továbbá  biztosítását jelenti.  Az   információkhoz   való   hozzáférhetőség,   az információk szabad  áramlása különösen  a közhatalom  és  az állam szervei tevékenységének átláthatósága körében alapvető jelentőségű.    A     közérdekű    adatok     nyilvánossága, megismerhetősége gyakran  előkérdése és  feltétele a  szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorolhatóságának és azzal más vonatkozásban is szorosan összefügg. Ugyanilyen    koherens     kapcsolat     áll     fenn     az információszabadság és a tudományos megismerés, a tudományos kutatás  és   tanítás  szabadsága   között.  Az  információk megszerezhetősége, megismerhetősége  gyakran -  különösen  a levéltári  anyagok  és  dokumentumok  körében  -  kutatások, többnyire tudományos  kutatások keretében  történik meg, így az  Alkotmány   a  szabad  információszerzés  garantálásával közvetve  már  az  ebbe  beletartozó  tudományos  megismerés szabadságát is biztosítja és védelemben részesíti. Ahogy  az   Alkotmánybíróság  a   32/1992.   (V.   29.)   AB határozatában kifejtette,  a közérdekű  információkhoz  való szabad   hozzáférés    a   közhatalmat    gyakorló   szervek tevékenysége  ellenőrizhetőségének  alkotmányos  biztosítéka (ABH 1992,  183.). A  nyilvánosság a közhatalom demokratikus működésének a  próbája. A  közérdekű adatok megismerhetősége tehát a  közhatalom, a  közügyek intézésének  áttetszőségét, mint  alapvető   demokratikus  intézmény   garantálását   is jelenti. A közérdekű adatok nyilvánossága és az azokhoz való hozzáférhetőség ezért  az Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében deklarált  demokratikus  jogállamiság  alapvető  alkotmányos biztosítéka.  E  szempont  jelentőségét  fogalmazza  meg  az Európa Tanács 1982-es Nyilatkozata az információszabadságról annak  kimondásával,   hogy   a   tagállamok   célja   nyílt információpolitika  folytatása   a   közhatalmi   szférában, beleértve az információhoz való hozzáférést, hogy a polgárok jobban  megértsék   a  politikai,  szociális,  gazdasági  és kulturális  kérdéseket   és  hogy  fokozódjon  képességük  e tárgykörök szabad megvitatására (8. II. c. pont). Mind a  közérdekű adatok nyilvánosságának, mind a tudományos kutatás szabadságának alkotmányos korlátokat szabnak azonban a törvényi  követelményeknek  és  az  alapjogok  alkotmányos korlátozásának megfelelő  titoktartási rendelkezések.  Ilyen korlátozást tartalmaz  az Avtv.  19. §  (3) bekezdése, amely szerint valamely  adatot törvényi  felhatalmazás alapján  az arra  jogosult   szerv  állam-   vagy   szolgálati   titokká nyilváníthat és  az aktanyilvánosságot  törvény  honvédelmi, nemzetbiztonsági,   bűnüldözési    bűnmegelőzési,   központi pénzügyi    vagy     devizapolitikai    érdekből,    külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra, végül  bírósági   eljárásra  tekintettel  is  korlátozhatja. Hasonló  rendelkezést   tartalamaz  az   1993.   évi   XXXI. törvénnyel kihirdetett  Európai  Emberi  Jogi  Egyezmény  (a továbbiakban:  Egyezmény)  10.  Cikkének  2.  pontja,  amely szerint az  információszabadság gyakorlása  csak  törvényben meghatározott,   olyan   alakszerűségeknek,   feltételeknek, korlátozásoknak  vagy   szankcióknak  vethető  alá,  amelyek szükséges  intézkedéseknek   minősülnek   egy   demokratikus társadalomban a  nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság,  a   zavargás  vagy   bűnözés  megelőzése,   a közegészség vagy  az erkölcsök védelme, mások jóhírneve vagy jogai   védelme,    a    bizalmas    értesülés    közlésének megakadályozása   vagy    a   bíróságok   tekintélyének   és pártatlanságának fenntartása céljából. Az  információszabadság   korlátozása   tehát   csak   akkor fogadható el  alkotmányosan indokoltnak,  ha azt más alapjog érvényesülése  kényszerítően   indokolja,  illetőleg  ha  az alapjogi korlátozást  a fenti  szempontok  elkerülhetetlenül szükségessé  teszik.   Az   információk   visszatartása,   a nyilvánosságtól való  elzárása így  éppúgy alá  van vetve az alapjogi korlátozásokkal  szemben támasztott alkotmányossági követelményeknek,  mint   a  tudomány  szabadságát  csonkító bármely korlátozó  rendelkezés. A  szükségtelen, elkerülhető és a  korlátozással elérni  kívánt célhoz  képest aránytalan korlátozás     alkotmányosan     megengedhetetlen,     ezért alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság  e körülményekre figyelemmel a közérdekű adatokhoz  való   hozzáférhetőséget,  a   közérdekű   adatok kiadását    tiltó     titoktartási    rendelkezéseket     az információszabadság  és   a   tudományos   élet   szabadsága kontextusában vizsgálta.                             IV. Az Alkotmánybíróság  az indítványokat  az  alábbiak  szerint megalapozottnak, illetőleg megalapozatlannak találta. 1. Az  Ltvr. 10/A. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a pártdokumentumok   kezeléséről    és   kutathatóságáról    a művelődési  és   közoktatási   miniszter   gondoskodik,   az Alkotmánynak  az   indítványban  felhívott  rendelkezéseivel értékelhető összefüggésben  nincs és  a jogszabályi megoldás az  Alkotmány   egyéb  szabályait   sem  sérti.  A  támadott felhatalmazás összhangban áll az Ltvr. 3. §-ával, amelyet az indítványozó nem kifogásolt, és amely általánosságban mondja ki, hogy  a levéltári  anyag védelmét a Kormány a művelődési és közoktatási miniszter útján biztosítja és felügyeli. Ezek a  rendelkezések  igazgatási  és  hatásköri  szabályok, amelyek nemcsak  felhatalmazzák a minisztert, hanem egyúttal kötelezik is  - általánosságban  és a  volt pártdokumentumok tekintetében  speciálisan   -,  hogy   a  levéltári  anyagok védelmét,   kezelését   és   kutathatóságát   -   miniszteri felelősséggel   -    biztosítsa.   A    végrehajtó   hatalom feladatmeghatározó   és    hatáskör-telepítő   szabálya   az Alkotmány 70/G.  §-ában garantált  alkotmányos  szabadságjog objektív,  intézményi  oldalának  egyik  konkretizálása;  az állam köteles  a levéltári  értékű iratok és egyéb anyagok - közöttük  a   volt  pártdokumentumok   -   megőrzéséről   és kezeléséről gondoskodni,  hogy azok  a történeti, tudományos kutatások rendelkezésére  álljanak. A  múlt dokumentumai, az írásos történeti  anyagok archiválásának a biztosítása és az archívumok igazgatása  tárgyánál fogva  a  kulturális  tárca feladatkörébe tartozik,  ezért e  feladatok teljesítésére  a művelődési- és  közoktatási miniszternek adott felhatalmazás nem alkotmányellenes,  így az Alkotmánybíróság az indítványt e körben megalapozatlannak találta és elutasította. 2. Az  indítványnak a  védett levéltári  anyagok  tudományos kutatásának  biztosításával,  megtagadásával,  illetőleg  az ennek   során    felmerülő   vitás   kérdések   eldöntésével kapcsolatos alkotmányos  kifogása ugyancsak  megalapozatlan. Az Ltvr.  14. §  (2) bekezdése  főszabályként azt  írja elő, hogy a  védett  levéltári  anyagban  a  tudományos  kutatást lehetővé   kell   tenni;   a   felsorolt   kivételek   miatt keletkezhető    engedélyezési    vitában    pedig    döntési jogosultsággal a  Kormány által  kijelölt szervet - az Lvhr. 20. § (3) bekezdése a művelődési és közoktatási minisztert - ruházza fel, egyéb kérdésekben viszont közvetlenül megnyitja a  bírói   utat,  illetőleg  a  bíróság  döntési  hatáskörét állapítja meg. A kifogásolt rendelkezés - alkotmányos normatartalma szerint - ugyancsak  hatáskör-telepítő szabály,  amely a  bírósághoz fordulás alanyi  jogát nem  zárja ki  és nem  ellentétes  az Alkotmány 70/K.  §-ával sem, amely szerint az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban  hozott állami  döntések  elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők. Az Ltvr.  11. §  (2) bekezdése  és 13. § (1) bekezdése a nem levéltárként  működő   más  szervek  kezelésében,  illetőleg magántulajdonban levő  levéltárba tartozó archív iratokat és egyéb dokumentumokat  minősíti védett  levéltári anyagnak. A sérelmezett rendelkezés szerint ezek kutatásával kapcsolatos vitás kérdésekben, ha a vita az engedélyezésre vonatkozik, a miniszter, minden  más vita tekintetében pedig közvetlenül a bíróság dönt.  Ez utóbbi  körben a  kifogásolt rendelkezés a jogvitában  érintett  személynek  az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésében biztosított  azt az alkotmányos alapjogát, hogy ügyét bíróság  elé vigye [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992,  67.]   direkt  módon   lehetővé  teszi;   az   előbbi vonatkozásában  pedig   az  1991.   évi   XXVI.   törvénnyel módosított,    az    államigazgatási    eljárás    általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (1) bekezdése alapján -  közigazgatási per  keretében -  van  lehetőség  a bíróság igénybevételére, mert a fél a sérelmezett miniszteri határozat bírósági  felülvizsgálatát kérheti.  Alapvető  jog sérelme,  vagy   az  Alkotmány   egyéb   rendelkezésének   a megsértése tehát  a támadott rendelkezéssel kapcsolatban nem állapítható meg;  annak a kérdésnek az eldöntése pedig, hogy a jogalkotó  a  közigazgatási  és  bírói  út  kettősségével, "önkényes" hatáskör-elosztási  szabályokat  állapított  meg, nem   tartozik    az   Alkotmánybíróság    hatáskörébe.   Az Alkotmánybíróságnak  a  jogszabályok  technikai  megoldásai, célszerűségi  és   helyességi  szempontjai   vizsgálatára  - amennyiben azok  alkotmányossági kérdéseket nem vetnek fel - hatásköre nincs.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  e  kifogásolt rendelkezéssel kapcsolatos  indítványt is  megalapozatlannak találta és elutasította. 3. Az  Lvhr. 13.  §  (2)  bekezdése  elleni  alkotmányossági kifogás megalapozott.  A támadott rendelkezés a miniszternek adott általános  felhatalmazást tovább  részletezi - egyebek között -  annak kimondásával,  hogy  a  levéltári  kutatások részletes szabályait  a  miniszter  a  levéltárak  Ügyviteli Szabályzatában  állapítja  meg.  A  miniszter  az  ügyviteli szabályzatot   jogszabálynak    nem   minősülő    miniszteri utasításban adja  ki. A  jogalkotásról szóló  1987. évi  XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 49. § (1) bekezdése szerint a miniszter   -    jogszabályban   meghatározott    irányítási jogkörében -  kizárólag a  közvetlen irányítása  alá tartozó szervek tevékenységét  szabályozó utasítást adhat ki. A Jat. -ban biztosított e felhatalmazás alapján a miniszternek csak a levéltár  belső, az  ügyintézés  és  az  ügyvitel  rendjét szabályozó, de  a kutatási szolgáltatások igénybevételére ki nem  terjedő  utasítás  kiadására  van  joga;  a  tudományos kutatás   szabadságjogát    érintő   szabályozásra    adott, miniszteri   utasítás    kiadására    vonatkozó    rendeleti felhatalmazás azonban már az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének a sérelmét jelenti, így a felhatalmazás alkotmányellenes. Az Alkotmány  70/G. §-ából  fakadó objektív,  a szabadságjog alkotmányos biztosítása  érdekében az állam kötelezettségeit tartalmazó rendelkezések  önmagukban  nem  követelik  meg  a törvényi szintű  szabályozást. Ahogy azt az Alkotmánybíróság 64/1991.  (XII.   17.)  AB  határozatában  (ABH  1991,  260, 264.)kifejtette, nem mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli  meg,  hogy  a  szabályozandó  kérdésekről  törvény rendelkezzen.  Az  alapjogokkal  való  közvetett  és  távoli összefüggések szabályozására  elegendő a rendeleti szint is. Ez a  szint  azonban  már  feltétlenül  szabályozási  szint, vagyis  a  rendelet  jogszabálynak  nem  minősülő  utasítás, állami  irányítás   egyéb  eszköze   szabályozására  további felhatalmazást  nem   adhat.  Ezért   a  levéltári   kutatás szabályainak  miniszteri   utasítással  való   meghatározása alkotmányellenes,   így    az   erre   vonatkozó   rendeleti felhatalmazást az Alkotmánybíróság megsemmisítette. 4. Az  Lvhr. 13. § (2) bekezdésében foglalt alkotmányellenes felhatalmazás kontextusában a 130/1971. (MK 10.) MM utasítás mellékleteként kiadott  LÜSZ. is  - abban a körben, amelyben rendelkezései az alapjoghoz kapcsolódnak - alkotmányellenes, ezért az  Alkotmánybíróság, mint  az állami  irányítás egyéb jogi eszközét, a LÜSZ. vizsgált szabályait megsemmisítette. A LÜSZ.  vonatkozó fejezetei,  a XVII.  és XVIII. fejezetek, továbbá az  indítvánnyal kifogásolt 136. §-a, illetőleg 160. § (2) bekezdés e) és f) pontjai az alkotmányellenesnek ítélt rendeleti felhatalmazáson  túlmenően is  széles szabályozási kört fognak  át és jogszabályi minőség nélkül tartalmaznak a kutatás jogát  érintő rendelkezéseket.  A LÜSZ.  -nek azok a szabályai,   amelyek    a   levéltáraknak   arra   vonatkozó kötelezettségeit tartalmazzák,  hogy azok  az általuk őrzött anyagból    milyen    tájékoztatást    kötelesek    nyújtani személyeknek és  szerveknek, továbbá  amelyek az információ- adás korlátairól  rendelkeznek, úgyszintén  a LÜSZ.  -nek  a kutatás jogát érintő további szabályzati tételei és a védett levéltári  anyagok  kutathatóságára  vonatkozó  szabályai  - mivel  jogokra  és  kötelezettségekre  vonatkoznak  -  olyan normaanyagok, amelyek  legalább a  Jat.  7.  és  8.  §-aiban meghatározott rendeleti szintű szabályozást igényelnek. Ezek a  szabályzati   előírások  nem   az   ügyintézés   rendjét, technikáját meghatározó  ügyviteli szabályok,  hanem jogokat és kötelezettségeket  érintő -  sőt  alapjogot  korlátozó  - rendelkezések, amelyek  ki nem  hirdetett, jogszabályi szint alatti normába nem foglalhatók. A formai alkotmányellenesség itt egyben  tartalmi alkotmányellenességet is jelent, mert a ki nem  hirdetett, meg nem ismerhető, nem jogszabályi szintű normák, ha  azok az állampolgárok jogait és kötelezettségeit érintik, ellentétesek  az Alkotmány  2. §  (1)  bekezdésében deklarált jogállamisággal  és sértik  az annak  fő  tartalmi elemét adó  jogbiztonságot. A  miniszteri utasítás  és azzal kibocsátott ügyviteli  szabályzat nem  jogforrás,  ezért  az Alkotmánybíróság a  LÜSZ. állampolgári  jogokat érintő és az ügyintézési, ügyviteli  szabályokon túlmenő  rendelkezéseket magába  foglaló   fejezeteit   és   sérelmezett   szabályait alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette. 5.   Megalapozottnak    találta   az    Alkotmánybíróság   a közgyűjteményekben folytatható  kutatások egyes  kérdéseiről szóló R.  kifogásolt rendelkezései  ellen irányuló támadást. Az  Alkotmánybíróság  az  alkotmányossági  vizsgálatot  -  a szoros  összefüggésre   és   az   egységes   alkotmányossági megítélésre tekintettel  - a jogszabály egészére lefolytatta és megállapította,  hogy az  R. formai okból - a jogforrási, szabályozási  szint   be  nem   tartás  miatt   -  egészében alkotmányellenes, a  formai alkotmányellenesség  ugyanis  az Alkotmány  8.   §  (2)  bekezdése  összefüggésében  tartalmi alkotmányellenességet is jelent. Az R.  szabályozási tárgyköre  két kérdéscsoportra  irányul. Egyfelől azt  szabályozza, hogy  a közgyűjteményekben milyen tárgyú (tartalmú),  korú (keletkezési  évű)  archív  anyagok kutathatók,   másfelől    pedig   azt,   hogy   ki,   milyen feltételekkel és  milyen  engedélyezési  processzus  alapján kutathat.  Ezek   a  kondíciók   igen  intenzív  és  lényegi kapcsolatban vannak az Alkotmány 70/G. §-a által alapjogként biztosított tudományos  élet szabadságával, hiszen eleve azt határozzák meg, hogy levéltári és közgyűjteményi kutatást ki végezhet és  a kutató milyen tárgyú iratokat kutathat. Az R. egész szabályozási koncepciója alapjog közvetlen és jelentős korlátozására  vonatkozik,   míg  párhuzamosan   egy   másik alapjog, a  személyes adatok  védelméhez  fűződő  jog  egyes garanciáit állapítja meg. Az egész  engedélyezési processzus kizárólagos közigazgatási hatáskörbe utalása  alkotmányosan eleve aggályos, mert nincs összhangban az  Alkotmány 70/G.  § (2)  bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, amely szerint tudományos kérdésekben dönteni  -  így  a  tudományos  kutatói  minőség  kérdésében állástfoglalni -  egyedül a  tudomány képviselői jogosultak. Ezen túlmenően  azonban a  jogszabály  egésze  az  Alkotmány 70/G. §  (1) bekezdésében  biztosított,  a  tudományos  élet szabadságára  vonatkozó   alapjog  közvetlen   és   jelentős korlátozását eredményező rendelkezéseket tartalmaz, amelyhez az Alkotmány  8. §  (2) bekezdése  alapján  törvényi  szintű szabályozás szükséges. Mind  a  kutatás  engedélyezését,  mind  pedig  korlátait  - figyelemmel arra,  hogy a  szabályozás korlátozható  alapjog érvényesítéséről szól -, továbbá a jogosultságok és korlátok lényeges  garanciáit,  tekintve  hogy  ezek  alapvető  jogra vonatkozó közvetlen szabályokat határoznak meg, az Alkotmány 8. §  (2) bekezdése  alapján törvénybe  kell foglalni, ám az alapvető jog lényeges tartalmát még az sem korlátozhatja. Nem  tekinthető   megalapozottnak   és   alkotmányosan   nem támasztható alá  az indítványozónak az az álláspontja, amely szerint alkotmányos  követelmény lenne  a közgyűjteményeknek és  a   levéltáraknak  a   nyilvánosság   előtti   korlátlan megnyitása (a  kutatás szabadságának korlátlan biztosítása). Kétségtelen,  hogy  az  Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdésében biztosított információszabadság,  s a  70/G. § (1) bekezdése szerinti -  a tudományos  kutatáshoz való  jogot  is  magába foglaló  -   tudományos  élet   szabadsága  a  levéltári  és közgyűjteményi  kutatásokra   is  vonatkozik.  A  levéltárak azonban  -   amelyek  maguk   is  tudományos  intézmények  - archiválják  és   őrzik  mindazokat  az  iratokat,  kép-  és hanganyagokat, továbbá  gépi feldolgozás  során  keletkezett egyéb  adatokat,  amelyek  jelentőségüknél  fogva  történeti értékűek és  ezért állandó  megőrzést  igényelnek.  Ezek  az anyagok -  teljességüknél fogva - szükségképpen tartalmaznak személyes adatokat  és olyan,  egyébként közérdekű  adatokat is, amelyek  a  törvényes  titokvédelem  körébe  esnek.  Nem hagyható figyelmen  kívül az  sem, hogy az archivált anyagok technikailag rendszerint  alkalmatlanok  az  anonimizálásra, azaz a  személyes adatoktól  való  megfosztásuk  lehetetlen. Tartalmuk     ugyanakkor     többnyire     meghaladja     az aktanyilvánosság  megszokott  és  alkotmányosan  biztosított körét.  Az   őrzött  anyagok  fizikai  megóvása  is  sajátos korlátozásokat tesz szükségessé. Utal  az   Alkotmánybíróság  arra,  hogy  az  Európa  Tanács tagállamaiban az  aktanyilvánosság általában  nem vonatkozik az  ún.   munkadokumentumokra.  A  belső  használatra  szánt munkaanyagok,    emlékeztetők,     tervezetek,     vázlatok, javaslatok, a szervezeten belül váltott levelek, általában a döntéselőkészítés   körében    alkotott   iratok,    amelyek nyilvánosságra   hozatala    jelentősen   hátráltathatja   a köztisztviselőket  feladataik   teljesítésében,  rendszerint mentesek  a   nyilvánosság  alól.   Éppenséggel  garanciális intézménye  a   köztisztviselői   munka   színvonalának   és hatékonyságának, hogy  a köztisztviselők  döntéselőkészítése szabadon, informálisan és a nyilvánosság nyomásától mentesen folyik. Ezért  az aktanyilvánosság a közbülső munkaanyagokra nem, hanem  csak a végeredményre vonatkozik. A levéltárakban archivált   anyagok   ugyanakkor   a   teljes   döntéshozási folyamatot   dokumentálják,   vagyis   az   őrzött   anyagok tartalmazzák a nem közérdekű adatokat is. A közérdekű és nem közérdekű adatok technikai szétválasztása pedig ugyanúgy nem lehetséges  a   levéltárakban,  mint   a  személyes   adatok anonimizálása. Ezekre  a   körülményekre  tekintettel  az  európai  államok kortársi levéltári  joggyakorlata  a  levéltári  kutatásokat sajátos korlátozásoknak  - egyebek mellett általában harminc éves időkorlátozásnak  -  veti  alá,  s  ezek  a  szempontok kényszerítő okai  a  levéltári  kutatások  engedélyezésének, tudományos   kontrolljának    és   az    információszabadság alkotmányos korlátozásának is. Erre figyelemmel téves az indítványozónak az az álláspontja, hogy a  kutatói minőség  megkövetelése  is  alkotmányellenes követelmény. Az  Alkotmány 70/G.  § (1) bekezdése alapján az állam  a   tudományos   élet   szabadságát   garantálja.   A kommunikációs  alapjogok   e   nevesített   szabadságjogának sajátja -  ahogy erre  az Alkotmánybíróság  fentebb utalt -, hogy a  benne foglalt  állami  kötelezettséggel,  alkotmányi feladattal szemben  az alanyi  jogok jogosultjai  a tudomány művelői.  Vagyis  a  tudományos  élet  szabadsága  mindenkit megillet ugyan,  azaz mindenkire  vonatkozik, a szabadságjog konkrét jogosultjai  ugyanakkor meghatározhatók.  A tudomány szabadsága -  másik alapvető  jog és  szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve  egyéb alkotmányos  érték garantálása érdekében -  még ebben  a meghatározható jogosulti körben is korlátozható. A  korlátozásnak azonban  meg kell felelnie az alapjogi  korlátozásokkal   szemben   fennálló   alkotmányos követelményeknek, így  mindenekelőtt annak, hogy az alapjogi korlátozást csak  törvény eszközölheti, s az nem vonatkozhat az alapjog  lényeges  tartalmára.  Mivel  a  vizsgált  norma törvénynél alacsonyabb szintű jogszabály, s mivel az alapjog közvetlen és  jelentős korlátozásához alkotmányosan törvényi szintű szabályozás  szükséges,  az  Alkotmánybíróság  az  R. alkotmányellenességét megállapította és a teljes jogszabályt megsemmisítette. 6. Az  államtitokról és a szolgálati titokról szóló Ttvr. és végrehajtási rendelete,  a Tvhr.  az  indítvánnyal  érintett körön túl  is számos  alkotmányossági problémát  vet fel, az Alkotmánybíróság az  alkotmányossági vizsgálatot  ezért és a szoros  tartalmi   összefüggésre  tekintettel  folytatta  le mindkét jogszabály egészére nézve. A közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog, mint a kommunikációs alapjogok egyik nevesített joga - ahogy erre az   Alkotmánybíróság    a   fentiekben    utalt    -    nem korlátozhatatlan    alapjog     ugyan,    de     a    szabad véleménynyilvánításhoz   való    jog   gyakorlásának   egyik feltételeként és  annak  részeként  kitüntetett  alkotmányos védelemben   részesül.    Ez   azt    jelenti,    hogy    az információszabadságot korlátozó  törvényeket is megszorítóan kell értelmezni,  mert az  információszabadság, a közhatalom gyakorlásának  nyilvánossága,   az  állam  és  a  végrehajtó hatalom  tevékenységének   átláthatósága,  ellenőrizhetősége feltétele a  bírálat jogának,  a  kritika  szabadságának,  a szabad véleménynyilvánításnak.  Ez az  alapjog  tehát  -  az alkotmányos korlátok megítélésével összefüggésben - legalább annyi alkotmányos  védelmet  élvez,  mint  az  "anyajog",  a véleménynyilvánítás  szabadságjoga.  A  nyílt,  áttetsző  és ellenőrizhető közhatalmi  tevékenység, általában  az  állami szervek és a végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a    demokratizmus     egyik    alapköve,     a    jogállami államberendezkedés garanciája. A nyilvánosság próbája nélkül az állam  polgáraitól  "elidegenedett  gépezetté",  működése kiszámíthatatlanná,     előreláthatatlanná,     kifejezetten veszélyessé    válik,     mert    az    állam    működésének átláthatatlansága fokozott  veszélyt jelent  az  alkotmányos szabadságjogokra. Ezért az Alkotmánybíróság a Ttvr. és Tvhr. alkotmányosságának  az   elbírálásánál  ezekre  az  alapvető jogállami szempontokra is figyelemmel volt. Az Alkotmány  8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja meg,   alapvető   jog   lényeges   tartalmát   azonban   nem korlátozhatja. A Ttvr. 3. § (1) bekezdés a) pontja a törvény mellett  "más   jogszabály"-t  is   feljogosít  arra,   hogy államtitokköröket  állapítson  meg.  Ez  a  felhatalmazás  a formai    alkotmányellenességen     túl    tartalmilag    is alkotmányellenes, mert  az Alkotmány idézett rendelkezésével kifejezetten szembeállva  lehetővé  teszi,  hogy  törvénynél alacsonyabb  szintű  jogszabály  is  megállapítson  alapjogi korlátozást.     Valamely     adatkörnek     államtitokkörré nyilvánítása minden  esetben közvetlenül  érinti a közérdekű adatok megismeréséhez  való alkotmányos  jogot, a  szoros és intenzív  összefüggés   folytán  az  ilyen  korlátozás  csak törvényi szinten történhet. Az Egyezmény idézett 10. Cikk 2. pontja  szerint   az  információszabadság   csak  törvényben meghatározott    alakszerűségeknek,     feltételeknek     és korlátozásoknak vethető alá. A Ttvr.  3. §  (1) bekezdés b) pontja az adatok államtitokká nyilvánítására jogosultak  személyi körét  olyan személyekre is kiterjeszti,  akik közhatalmi jogkörrel nem rendelkeznek. Ez a  szabály a  jogállam alapvető  elvét, a joguralmi-elvet sérti,   így    az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésével összeegyeztethetetlen.  A   nem   állami   közérdekű   adat, illetőleg a  nem állami  szervek által titkosított közérdekű adat   fogalmilag    sem   minősülhet    államtitoknak.   Az államtitoknak a  közhatalomtól  való  elválasztása  sérti  a jogbiztonságot és  azon túl is különleges veszélyt jelent az információszabadságra. A Ttvr.  3. §  (2) bekezdése - az államtitok-körök példálózó felsorolásával - az államtitokká minősítésre jogosultaknak - a felsorolás  megengedhetetlenül széles körén kívül - szinte teljes körű  mérlegelési  lehetőséget  biztosít  arra,  hogy közérdekű  adatokat  titkosítsanak.  Közérdekű  adatoknak  a nyilvánosság    előli     elzárhatósága,    a     titkosítás diszkrecionális   jogkörbe   utalása   -   ahogy   erre   az Alkotmánybíróság a  32/1992. (V.  29.) AB határozatában (ABH 1992, 184-185.)  rámutatott  -  önmagában  alkotmányellenes, mert az  a közérdekű adatok megismerésének jogát alkotmányos garanciák nélkül  korlátozza. Az  ilyen alapjogi  korlátozás nem elkerülhetetlen  és nem  áll  arányban  a  korlátozással elérni kívánt  céllal, ezért alkotmányosan megengedhetetlen. Az  államtitokká   nyilvánításra   jogosultak   a   vizsgált rendelkezés   alapján   szabad   belátással   csorbíthatják, szűkíthetik  az   információszabadságot,  ezzel  az  alapjog lényeges  tartalmát   érintő  korlátozó   intézkedéseket  is hozhatnak, így  az erre  való feljogosítás az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe ütközik, ezért alkotmányellenes. Az Európai  Emberi Jogi  Bíróság az  Egyezmény 10.  Cikk  2. pontjában meghatározott  "necessary in a democratic society" zsinórmértékét szabja  az  információszabadság  korlátjaként (pl.  Weber   v.  Switzerland,   1990),   de   a   szükséges korlátozások a titokvédelem körében csak az európai országok elismert   titokköreihez    -   így   a   honvédelemhez,   a nemzetbiztonsághoz,    a     külügyi    kapcsolatokhoz,    a közbiztonsághoz,  a   bűnmegelőzéshez,  bizalmas   pénzügyi- államháztartási   adatokhoz,    bírósági   eljárásokhoz    - kapcsolódnak. A Ttvr.  4. § (1) bekezdése megengedhetetlenül széles körben határozza  meg   az  ún.   szolgálati  titokká   minősítésre jogosultak   alanyai    körét,   ugyanakkor    tárgyi   kört egyáltalában nem állapít meg, ezzel a titkosítást az alanyok teljes  diszkréciójába   utalja.  Az   alapjogi   korlátozás alkotmányossága minimálisan  feltételezi a  korlátozó  norma tartalmi    megállapíthatóságát.    A    szolgálati    titok meghatározatlan minősége,  teljes  fogalmi  tisztázatlansága önmagában is  alkotmányellenes, mert  az  nem  felel  meg  a jogállamiság lényegét  adó jogbiztonság  [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] követelményének,  egyúttal kifejezetten  sérti az Alkotmány  8.  §  (1)  bekezdése  és  61.  §  (1)  bekezdése kontextusában az  állam  alapjogvédelmi  kötelezettségét.  A felhívott alkotmányi  rendelkezés szerint  az alapvető jogok tiszteletben  tartása   és  védelme   az   állam   elsőrendű kötelessége.   A    közérdekű   adatok   megismerésének   és terjesztésének alapjoga  közvetlenül és  lényegesen sérül  a minden  törvényi   garanciát  nélkülöző,   teljesen   szabad belátáson alapuló titkosítási felhatalmazással. A szolgálati titok körébe  tartozó adat  a közérdekű adatok megismerésére és  a   személyes  adatok   védelmére  vonatkozó   alapjogok relációjában   alkotmányosan    értelmezhetetlen   és   mert definiálatlan,    az     Alkotmány    intézményrendszereiben meghatározhatatlan.  Az  államnak  az  Alkotmány  8.  §  (1) bekezdésében  foglalt   alkotmányos  kötelezettsége   -   az alapjogi   jogvédelem   garantálása   -   ilyen   fogalmilag tisztázatlan, bizonytalan  jogi kategóriákkal megkerülhetővé válik. Az Alkotmánybíróság  idézett határozatában  (ABH 1992, 185.) kimondta,  hogy   a  közhatalmi   szervek  kezelésében  levő információ csak  akkor nem  tekinthető közérdekűnek,  ha  az személyes adat.  A közérdekű információk kiadását pedig csak az alapjogi  korlátozással  szemben  támasztott  alkotmányos követelmények fennállása  esetén lehet  megtagadni. Valamely szervezet tevékenységére,  működésére vonatkozó adat - ha az nem személyes  adat -  tehát csak  akkor titkosítható, ha az adat titkosítása  elkerülhetetlenül szükséges, mert valamely más alapjog  vagy alkotmányos  érték érvényesítése érdekében az mellőzhetetlen. Ha pedig az adat személyes adat, az állam alapjogvédelmi kötelezettsége arra vonatkozik, hogy törvényi úton szabja  meg a versengő alapjogok alkotmányos védelmének és korlátainak  a kereteit. Ennek során a meghatározó ismérv az  arányosság  szempontja,  vagyis  az,  hogy  az  alapjogi korlátozásnak a  korlátozással elérni kívánt céllal arányban kell  állnia.   A  vizsgált   szabályozás  ehelyett  nem  az alkotmányos  okból   védelmet  igénylő   adatok   megóvására vonatkozik, hanem  a diszkrecionális  jogkörben  titkosított adatok megismerhetőségét  zárja  ki  kategorikusan,  azaz  a közérdekű  adatok  nyilvánosságához  való  jogot  korlátozza alkotmányos indokok nélkül, így az alkotmányellenes. A Ttvr.  7. §  (1) bekezdése értelmében a titokkörbe tartozó adatot minősíteni  kell, a  (2) bekezdés  alapján pedig  fel kell  tüntetni  a  minősítés  érvényeségi  idejét.  A  Tvhr. mellékletének 3. pontja szerint ez történhet "visszavonásig" meghatározással is,  azaz akár  az  idők  végezetéig.  Ez  a szabályozás lehetővé  teszi, hogy  az információ megismerése elől  elvont   adat  korlátlan   ideig  megőrizze   "titkos" minőségét, ugyanakkor  e  kérdésben  -  ugyancsak  korlátozó ismérvek nélkül  -  egyedül  a  titkossá  minősítő  jogosult diszkrecionális  jogkörében   dönteni.  Ez   a  szabályozási konstrukció az  Alkotmány 61. § (1) bekezdésében biztosított alapjog  lényeges   tartalmát  érinti,   mert  a   közérdekű információt végérvényesen  elvonja a  megismerhetőség  elől, márpedig alkotmányos alapjog lényeges tartalmát az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján törvény sem korlátozhatja. A  Ttvr.   korábbi  rendelkezései  a  vizsgált  norma  eddig elemzett és  alkotmányellenesnek ítélt megoldásaira épülnek, így  a   Ttvr.   alkotmányellenessége   egyes   szabályainak megsemmisítésével   nem    szüntethető   meg,    ezért    az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt megsemmisítette. Mivel  a  Tvhr.  és  mellékletének  önálló  alkalmazása  nem lehetséges,  ugyanakkor   a  Ttvr.  számos  alkotmányellenes rendelkezését    átveszi     és    azokhoz    fűz    -    az információszabadság   rendeleti   korlátozását   jelentő   - részletszabályozást,  az   Alkotmánybíróság  a  végrehajtási rendelet  alkotmányellenességét  is  megállapította  és  azt egészében megsemmisítette.                              V. Összegezve,  az   Alkotmánybíróság  megállapítja,   hogy   a tudományos élet  szabadsága, a  személyes adatok  védelméhez való  jog,   továbbá  az  információszabadság  joga  egymást feltételezve és  egymást kölcsönösen  korlátozva érvényesülő alapjogok. A  tudományos élet  szabadsága az  államra azt  a kötelezettséget  rója,   hogy  az   alkotmányosan   indokolt kényszerítő  korlátok   -  különösen   a  személyes   adatok oltalmazása és  az állam  vitális érdekébe tartozó, alapvető biztonságához  fűződő,   törvényben  meghatározott   és  egy demokratikus társadalomban szükséges korlátozásnak minősülő, az  európai  normák  szerinti  titokkörökbe  tartozó  titkos adatok  védelme   -  kivételével  a  tudományos  kutatás,  a tudományos megismerés  és  tanítás  szabadságát  garantálja, kutató  és   kutató  között   ne  diszkrimináljon,   továbbá tudományos megállapítások  és  igazságok  kérdésében  legyen semleges. A pártdokumentumok  tudományos  megismerését  -  alkotmányos korlátok  között  -  az  állam  köteles  lehetővé  tenni  és biztosítani. A levéltári és közgyűjteményi kutatások során a tudományos  kutatói   minőség  megkövetelése   és  a  kötött mérlegelésen    alapuló     engedélyezési    eljárás     nem alkotmányellenes.  A   kutató  és   a   kutatás   tudományos minősítése  kérdésében   azonban  csak  a  tudomány  művelői jogosultak állástfoglalni. Az  információszabadság  és  a  tudományos  élet  szabadsága jogszabálynak nem  minősülő, miniszteri  utasításban  még  a részletrendelkezések tekintetében  sem szabályozható,  akkor sem, ha  a szabályozás az alapjogokkal közvetlen és intenzív kapcsolatban nincs. Az alapjogokkal való közvetett és távoli összefüggés  szabályozása  is  legalább  rendeleti  szintet, jogszabályi rendezést követel. Adatok és  adatcsoportok államtitokkörré  minősítése  minden esetben közvetlenül  és lényegesen érinti a közérdekű adatok megismeréséhez  fűződő   alapjogot,  azért   az  alkotmányos titokvédelem szabályozása kizárólag csak törvényhozási tárgy lehet.  Mivel  az  ilyen  törvény  mindenképpen  az  alapjog közvetlen  és   jelentős  korlátozásával   jár,  alkotmányos követelmény a  korlátozás kényszerítő  oka  és  az,  hogy  a korlátozás a vele elérni kívánt céllal arányban álljon. A   szolgálati    titok   alkotmányosan    értelmezhetetlen, definiálatlan,   meghatározatlan    minőségű    szabályozása alkotmányellenes.   A   törvényhozás   feladata,   hogy   az alkotmányos titokvédelem  törvényi szabályainak  megalkotása során a  korlátozó normatartalmat  megállapítsa, a különféle titok-kategóriákat  fogalmilag   tisztázza,  az   állam-  és szolgálati titok,  a hivatali-, üzemi-, üzleti és magántitok kategóriái  között   alkotmányosan  is  értelmezhető  rendet teremtsen. Ennek  során a  törvényhozónak  figyelemmel  kell lennie a  szabályozásban  szükségképpen  felmerülő  alapjogi kolliziókra; a versengő alapjogok: az információszabadság, a tudományos élet  szabadsága, a  személyes adatok  védelmének joga; ugyanakkor az alapjogok korlátozásánál fontos szerepet játszanak az  Egyezmény 10.  Cikk 2. pontjában elismert, egy demokratikus társadalomban  szükségesnek minősülő  korlátozó intézkedések is. A    hatályos    szabályozás    ezeknek    az    alkotmányos követelményeknek nem  felel meg, ezért az Alkotmánybíróság a támadott és  vizsgált rendelkezéseket  - a  rendelkező  rész által érintett  körben -  az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.  törvény (a továbbiakban: Abtv. ) 40. §-a alapján megsemmisítette. Mivel  a megsemmisítés  az  újraszabályozás feladatát hárítja  a törvényhozóra,  az  Alkotmánybíróság  a megsemmisítés időpontját az Abtv. 43. § (4) bekezdés alapján a  jövőre   vonatkozóan  állapította   meg,  megfelelő  időt biztosítva arra,  hogy a  törvényhozó jogalkotási  feladatát teljesítse. A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapszik.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke            Dr. Ádám Antal        Dr. Kilényi Géza             alkotmánybíró          alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                     előadó alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter                        alkotmánybíró    Dr. Szabó András                Dr. Tersztyánszky Ödön      alkotmánybíró                       alkotmánybíró           Dr. Vörös Imre        Dr. Zlinszky János            alkotmánybíró           alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Provisions of legal regulations on the protection of archives dating from 1969, namely governmental decrees concerning research in public archives, as well as decrees regulating classified materials
Number of the Decision: .	34/1994. (VI. 24.)
Date of the decision: .	06/22/1994
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-2-010?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.