Hungarian

Ügyszám: .	67/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 62/2009. (VI. 16.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/553 .

A döntés kelte: Budapest, 06/15/2009 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos   vizsgálatára,  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének megállapítására,     valamint    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány tárgyában  —  dr.  Bragyova András, dr.  Kovács  Péter  és  dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével — meghozta  a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  felsőoktatásról szóló  2005. évi CXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A  megsemmisítést követően a felsőoktatásról  szóló  2005.  évi CXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „A  mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben és a  doktori képzésben a felsőoktatási intézmény bírálja el és rangsorolja a felvételi kérelmeket.” 2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  felsőoktatásról szóló  2005.  évi  CXXXIX. törvény 103. § (1)  bekezdésének  h) pontja alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. 3.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi CXXXIX. törvény 23. § (3) bekezdése, 27. § (8) bekezdésének  b) pontja,  34. § (3) bekezdése, 35. § (4) bekezdése,  39.  §  (6) bekezdése, 53. § (4) bekezdése, 54. § (1) bekezdése, 55. §  (2) bekezdése,  101. § (1) bekezdésének b) pontja és  115.  §  (10) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 4.  Az  Alkotmánybíróság a felsőoktatási intézmények  felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet 25. § (4) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 5.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi CXXXIX.  törvény 152. § (4) bekezdésével, illetve  154.  §  (4) bekezdésével     összefüggésben    benyújtott,     mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló indítványt elutasítja. 6.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi CXXXIX. törvény 49. § e) pontja, 122. § (2) bekezdése, 125/A. §- a,    147.   §   10.   pontja   és   162.   §   (1)   bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti. 7.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi CXXXIX.  törvény  101. § (1) bekezdésének b) pontja  nemzetközi szerződésbe   ütközésének  vizsgálatára   irányuló   indítványt visszautasítja. 8.  Az Alkotmánybíróság a 2007-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeretről szóló 1108/2006. (XI.     20.)     Korm.    határozat    alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.   Hat  indítványozó,  köztük országgyűlési  képviselő  kérte  a felsőoktatásról   szóló   2005.   évi   CXXXIX.   törvény    (a továbbiakban: Fot.) különböző rendelkezéseinek megsemmisítését, illetve   ezekkel  összefüggésben  mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását.    1.  Két  indítványozó  a  Fot.  egyes,  gazdasági  tanáccsal vsszefüggő rendelkezéseinek alkotmányellenességét állította.    1.1.  Az  egyik  indítványozó  szerint  a  Fot.  23.  §  (3) bekezdésének  az  a kitétele, amely szerint a gazdasági  tanács tagjainak felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük, sérti  az Alkotmány  70/F.  és  70/G. §-ait. Az indítványozó  sérelmezte, hogy bár a hallgatók is „egyetem-alkotó tényezőnek” minősülnek, a  Fot.  23.  §  (3)  bekezdése alapján még  sincs  lehetőségük személyesen  részt  venni a gazdasági tanács döntéshozatalában. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére is,   mivel   a   törvényi  rendelkezés  alapján   hátrányosabb helyzetben vannak, mint az oktatók és a kutatók.   1.2.  Egy  másik  indítványozó  szerint  a  Fot.  27.  §  (8) bekezdésének  b)  pontja  sérti  a  felsőoktatási   intézmények Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-aiból  levezetett  autonómiáját. Álláspontja   szerint  a  gazdasági  tanács  alkotmányellenesen avatkozhat  be a szenátus működésébe azzal, hogy  az  gazdasági szervezetalakítási   kérdésekben  csak   a   gazdasági   tanács minősített  többséggel  elfogadott javaslata  alapján  dönthet. Mindez   az   indítványozó  szerint   sérti   a   felsőoktatási intézmények gazdálkodási autonómiáját.   2.  Egy  másik  indítványozó  a  Fot.  azon  rendelkezéseinek megsemmisítését  kérte,  amelyek a felsőoktatási  intézményekbe történő felvételi rendszerét szabályozzák.    2.1.   Az  indítványozó  kifogásolta  a  Fot.  101.  §   (1) bekezdésének  b) pontját, amely szerint a Kormány  határozatban állapítja  meg  az  adott évben államilag  támogatott  képzésbe felvehető  hallgatói  létszámot.  Az  indítványozó  szerint  az állami  támogatást — mivel az a művelődéshez  való  jog  anyagi garanciája   —  csak  jogszabály  szabályozhatja,   az   állami irányítás  egyéb  jogi eszközének minősülő  normatív  határozat nem.  Ezzel az indítványozó tartalmilag az Alkotmány 8.  §  (2) bekezdésének sérelmét állította.  Ugyanezen okok miatt az indítványozó szerint a Fot. 101. § (1) bekezdésének  b) pontja ellentétes az 1976. évi 9. törvényerejű rendelettel  kihirdetett  Gazdasági,  Szociális  és  Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával (a továbbiakban: GSZKE) is. A  GSZKE  4. cikke szerint ugyanis a felsőoktatással összefüggő jogok  csak  törvényi korlátozásoknak vethetők alá. Álláspontja szerint  a Fot. 101. § (1) bekezdésének b) pontja — a GSZKE-vel ellentétes  tartalma  miatt  — sérti  az  Alkotmány  7.  §  (1) bekezdését.   A  fenti okok miatt az indítványozó kérte a Fot. 101.  §  (1) bekezdése  b)  pontjának felhatalmazására  alkotott  1108/2006. (XI.     20.)     Korm.    határozat    alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is.    2.2.  Az  indítványozó  alkotmányellenesnek  tartja  a  Fot. jelentkezők  rangsorba  állításáról szóló  54.  §-át,  valamint ezzel  összefüggésben  a  felsőoktatási  intézmények  felvételi eljárásairól  szóló  237/2006.  (XI.  27.)  Korm.  rendelet  (a továbbiakban: R.) 25. § (4) bekezdését. Az indítványozó szerint abból   következően,  hogy  az  Alkotmány  preambuluma  szerint Magyarország szociális piacgazdaság, az állam időnként  köteles beavatkozni a piaci viszonyokba. Az indítvány tartalma  szerint a  versenyhelyzet  megteremtése sérti az  Alkotmány  9.  §  (1) bekezdésében    rögzített   piacgazdaságot.   Az   indítványozó álláspontja  szerint a felvételi eljárás Fot. által  bevezetett szabályai  szerint  a  hátrányos  területen  élőknek   kevesebb lehetősége lesz ténylegesen igénybe venni a felsőoktatást,  ami miatt  sérül  az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében  rögzített diszkriminációtilalom.   Az indítványozó szerint a felvételi rendszer következtében  a kevésbé népszerű karokon előfordulhat olyan helyzet is, hogy  a kevés  államilag  támogatott hely miatt nem  indul  képzés.  Az ilyen  helyzet  a már felvett hallgatók tekintetében  sérti  az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság elvét.   Hivatkozott  továbbá arra is, hogy az R.  előre  nem  látható fogalmakat   tartalmaz,  amely  ellentétes  a   normavilágosság követelményével. Az indítványozó szerint sérti  a  jogállamiság követelményét az is, hogy az R. hatályba lépésére  a  jogalkotó nem  biztosított kell időt, így nem volt lehetőség  felkészülni az alkalmazására.   2.3. Végül az indítványozó szerint a Fot. 39. § (6) bekezdése sérti   a   felsőoktatási  autonómiát,  mivel   a   jelentkezők felvételéről  ténylegesen a Kormány dönt. Meglátása  szerint  a Kormány   csak   a   felvételi  eljárás  normatív   feltételeit határozhatja   meg,  az  Alkotmány  70/F.  és   70/G.   §-aival ellentétes,  ha  a  felvételi szintet is a  végrehajtó  hatalom állapítja meg.   3.  Két  indítványozó  a  mesterképzés  államilag  támogatott létszámkeretére vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát  kérte az Alkotmánybíróságtól.   3.1. Az egyik indítványozó szerint a Fot. 53. § (4) bekezdése alkotmányellenes  korlátot állít azzal, hogy  az  alapképzésben résztvevők  65%-át elzárja annak lehetőségétől, hogy  államilag támogatott   képzésben   folytassa  tanulmányait.   Álláspontja szerint  a  rendelkezés ellentétes az Alkotmány  70/A.  §-ával, mivel  „egyéb  helyzet” szerinti különbségtételt  valósít  meg, valamint sérti az Alkotmány 70/F. §-ában rögzített elvet, amely szerint a felsőoktatás mindenki számára hozzáférhető.    3.2.  A  másik  indítványozó  —  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet   állító,   de    tartalmilag    utólagos normakontrollt  kérő  indítványában  —  a  Fot.  103.   §   (1) bekezdésének h) pontja alkotmányellenességét állítja. Nem látja biztosítottnak  az  Alkotmány  70/F.  §-ában  rögzített   elvek érvényesülését, továbbá álláspontja szerint sérti az  Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdését és 8. § (2) bekezdését  az,  hogy  nincs meghatározva,  hogy  a  miniszter milyen pályázati  rendszerben dönt az államilag támogatott hallgatói helyek intézmények közti megoszlásáról. Hivatkozik arra, hogy a pályázati  rendszer  nem egyértelmű, nem kiszámítható és eredménye nem látható előre, és az,  hogy  egyáltalán folytatható-e a választott  szakterületen mesterképzés, nem utalható a miniszter hatáskörébe.   4.  Az egyik indítványozó szerint a Fot. 34. § (3) bekezdése, valamint  35.  §  (4) bekezdése ellentétes a  személyes  adatok védelmével. Az indítványozó abban látja, az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének a sérelmét, hogy a hivatkozott rendelkezések által előírt,   80  évig  történő  adatkezelésnek  nincs  célja,   az adatkezelési idő indokolatlanul hosszú.   5.  Az  egyik  indítványozó a Fot. 115. §  (10)  bekezdésének alkotmányellenességét  állítja.  Álláspontja  szerint  sérti  a felsőoktatási intézmények autonómiáját, hogy amikor a fenntartó keresettel  támadja  a felsőoktatási intézmény  határozatát,  a bíróság  nem  csak  jogszabálysértés esetén  járhat  el;  ebből kifolyólag    jogosult    jogszabályszerű    határozatot     is megváltoztatni.  Az indítványozó szerint a  Fot.  115.  §  (10) bekezdése  megfosztja a bíróságot jogalkalmazói szerepétől,  és így   közvetett,  de  diszkrecionális  beavatkozási  lehetősége keletkezik a fenntartónak az intézmény életébe.  6. Az egyik indítványozó arra is hivatkozott, hogy a Fot. 122. §  (2)  bekezdése  következtében az állam egyes  esetekben  nem tagadhatja  meg  saját tulajdonában lévő,  de  a  felsőoktatási intézmény  kezelésébe  adott  tulajdonának  elidegenítését.  Az indítványozó szerint emiatt nem valósul meg az állami  tulajdon alkotmányos  védelme, amely az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének sérelmét eredményezi.   7.  Egy  másik  indítványozó  a  Fot.  55.  §  (2)  bekezdése alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérte.  Álláspontja szerint a jogalkotó, azzal, hogy legfeljebb 12  féléven  keresztül  teszi lehetővé a tanulmányok  államilag támogatott  folytatását,  tartalmilag  megszüntette  a   tanári oklevéllel   rendelkezők   számára   a   második   tanár   szak költségmentességét.  Előadta,  hogy  a  jogalkotó   erről   nem tájékoztatta a felvételizőket kellő időben, és emiatt sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság elve.   8. Két indítványozó a Fot. képzési hozzájárulással összefüggő rendelkezéseinek  megsemmisítését kérte. Az egyik  indítványozó szerint  a képzési hozzájárulás sérti az Alkotmány 70/F.  §-át, mert  nem  teszi  mindenki számára hozzáférhetővé  a  felsőfokú oktatást.  A  másik  indítványozó  szerint  valamilyen   tandíj bevezetése önmagában nem alkotmányellenes, az viszont sérti  az Alkotmány 70/G. §-át, hogy a felsőoktatási intézményeknek  szűk mozgástere van az összeg meghatározásánál. Továbbá az Alkotmány 70/A.  §-ával  ellentétes  módon hátrányos  megkülönböztetésnek találta  azt  is,  hogy  a  Fot. 147. §  10.  pontjába  foglalt értelmező rendelkezés különbséget tesz egyes hátrányos helyzetű hallgatók között.   9.  Végül  az  egyik indítványozó mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség       megállapítását        kérte        az Alkotmánybíróságtól,    a   Fot.   átmeneti    rendelkezéseivel összefüggésben.    9.1.  Álláspontja  szerint  a  Fot.  152.  §  (4)  bekezdése ellentétes  a  Fot. 154. § (4) bekezdésével. Az ellentmondásból kifolyólag   nem   egyértelmű,  hogy   a   Fot.   rendelkezései kiterjednek-e  azokra  a  hallgatókra, akik  a  felsőoktatásról szóló  1993.  évi  LXXX.  törvény (a továbbiakban:  régi  Fot.) alapján kezdték meg tanulmányaikat. Meglátása szerint azért áll fenn   alkotmányellenes  mulasztás,  mert  a  törvényhozó   nem teremtette  meg  azokat  a  garanciális  szabályokat,   amelyek alapján  biztosított a 2006. szeptember 1. előtt  tanulmányokat kezdő hallgatók művelődéshez való joga.   9.2.  Az indítványozó sérelmesnek találta a Fot. 162.  §  (1) bekezdését is, amely szerint a Kormány a létszámkeretet 2006 és 2009 között mérlegelés alapján határozza meg. Hivatkozott arra, hogy  nincsenek meghatározva a mérlegelés szempontjai, és nincs törvényi  garancia  arra,  hogy  egyáltalán  biztosított-e   az államilag támogatott létszámkeret.   A  tartalmilag  összefüggő indítványokat az  Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság egyesítette, és jelen határozatában egységesen bírálta el.   Az  indítványok benyújtását követően „a felsőoktatásról szóló 2005.  évi CXXXIX. törvény módosításáról” szóló 2007. évi  CIV. törvény  több ponton módosította a Fot. indítványokkal támadott szabályait.  Mivel  azonban a szabályok kifogásolt  tartalma  a módosítást követően is megmaradt, ezért az Alkotmánybíróság  az indítványokat  a  határozat meghozatalakor  hatályos  szabályok alapján  bírálta  el.  Érdemi, az indítványok  egyes  elemeinek elbírálhatóságát döntően befolyásoló módosítás azonban, hogy „a 2008.  március  9-i  országos ügydöntő  népszavazásokon  hozott döntések  végrehajtásáról”  szóló  2008.  évi  IX.  törvény  (a továbbiakban:  Tv.)  hatályon kívül  helyezte  a  Fot.  képzési hozzájárulás megfizetésére vonatkozó szabályait.   További  jelentős módosításokat vezetett be 2009. január  1-i hatállyal  „a  felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.  törvény módosításáról” szóló 2008. évi XCVII. törvény (a  továbbiakban: Fotm.),    elsődlegesen   a   felsőoktatás   gazdálkodási    és vállalkozási tevékenysége területén.    Az   Alkotmánybíróság   az   indítványok   egyes   elemeivel összefüggésben  kikérte  az oktatási  és  kulturális  miniszter véleményét. A miniszter azonban nem tájékoztatta a véleményéről az Alkotmánybíróságot.                               II.  1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:   „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot  megvalósító  jogállamba  való  békés  politikai átmenet  elősegítése  érdekében az  Országgyűlés  —  hazánk  új Alkotmányának   elfogadásáig   —   Magyarország   Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:  (…)    2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.  (…)  8. § (…)    (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető  jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.  (…)  9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő  védelemben részesül.  (…)   13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.  (…)   59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.  (…)   70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.  (…)   70/F.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot.    (2)   A  Magyar  Köztársaság  ezt  a  jogot  a  közművelődés kiterjesztésével  és  általánossá  tételével,  az  ingyenes  és kötelező   általános  iskolával,  képességei  alapján  mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.   70/G.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság tiszteletben  tartja  és támogatja  a  tudományos  és  művészeti  élet  szabadságát,   a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.    (2)   Tudományos  igazságok  kérdésében  dönteni,  kutatások tudományos  értékét megállapítani kizárólag a tudomány  művelői jogosultak.”   2.  A  Fot.  vonatkozó,  az indítvány elbírálásakor  hatályos rendelkezései:  „23. § (…) (3)  A  gazdasági  tanácsnak  hét  vagy  kilenc  tagja  van.  A gazdasági  tanács  létszámát a működés megkezdéséhez  szükséges engedélyben meghatározott hallgatói létszám adatai alapján kell meghatározni a következők szerint: ha a felsőoktatási intézmény maximális hallgatói létszáma  a) nem éri el a tizenötezret, hét,  b) eléri a tizenötezret, kilenc   tagból  áll. A gazdasági tanács tagja az lehet, aki felsőfokú végzettséggel  rendelkezik.  A  gazdasági  tanács  tagjainak  a megbízatása  öt  évre  szól,  amely legfeljebb  egy  alkalommal meghosszabbítható.  (…)  27. § (…)   (8)  A  szenátus az a)–m) pont tekintetében dönt, illetve  az n)–q) pont tekintetében dönthet (…)   b) gazdálkodó szervezet alapításáról, gazdálkodó szervezetben részesedés   szerzéséről  [121.  §],  gazdálkodó   szervezettel történő  együttműködésről, feltéve, ha azt a  gazdasági  tanács tagjai  legalább  kétharmadának igenlő  szavazatával  meghozott véleménye támogatja,  (…)  34. § (…)   (3) A felsőoktatási intézmény az alkalmazottak és a hallgatók személyes   adatait   csak  a  foglalkoztatással,   juttatások, kedvezmények,      kötelezettségek     megállapításával      és teljesítésével,    állampolgári   jogok   és    kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan, nemzetbiztonsági  okokból,  az  e törvényben  meghatározott nyilvántartások kezelése céljából,  a célnak  megfelelő  mértékben,  célhoz  kötötten  kezelheti.   A felsőoktatási intézmény az alkalmazottak személyes adatait — ha a társadalombiztosítási szabályok eltérően nem rendelkeznek — a foglalkoztatás  megszűnésétől számított tíz évig  kezelheti.  A felsőoktatási  intézmény  a  hallgatók  személyes   adatait   a hallgatói  jogviszony  megszűnésétől  számított  nyolcvan  évig kezelheti.  (…)  35. § (…)   (4)  A felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős szerv  a  hallgatóknak hallgatói azonosító  számot  ad  ki.  Az azonosító  szám a hallgatói jogviszonnyal összefüggő  jogok  és kötelezettségek    érvényesülésének   figyelemmel    kísérésére szolgál.  Nem  kell  új  azonosító számot  adni  annak,  aki  a közoktatásban  kapott tanulói azonosító számot. A  felsőoktatás információs rendszere tartalmazza a hallgatói nyilvántartást. A hallgatói  nyilvántartás a 2. számú mellékletben  meghatározott adatokat  tartalmazza.  A hallgatói nyilvántartásból  személyes adat  —  az  érintetten  kívül — csak  hallgatói  jogviszonyhoz kapcsolódó  juttatás,  illetőleg  a  hallgatói  hitel  jogszerű igénybevételének   megállapítása   céljából   továbbítható    a szolgáltatást   nyújtó   vagy   az  igénybevétel   jogosságának ellenőrzésére  hivatott  részére. A hallgatói  nyilvántartásban adatot    a   hallgatói   jogviszony   megszűnésére   vonatkozó bejelentéstől számított nyolcvan évig lehet kezelni. (…)  39. § (…)   (6)  A  jelentkezések elbírálásának rendjét, a  jelentkezések rangsorba    állítását   és   ennek   alapján   a   jelentkezők rangsorolását, továbbá a felvételi követelmények teljesítésének feltételeit,  a  felvételhez  szükséges  szintet,  valamint   a felvételi  eljárás során kérhető eljárási díj  megállapításának rendjét  és  a  díj  legmagasabb  összegét,  illetőleg  a   díj befizetése alóli mentesülés eseteit a Kormány határozza meg.  (…)  49. § (…)   e) teljesítse a tanulmányai folytatásához kapcsolódó fizetési kötelezettségét,   így  különösen  költségtérítéses   képzésben költségtérítést fizessen.  (…)  53. § (…)   (4) A mesterképzésre felvehető államilag támogatott hallgatói létszámkeret   az   adott   évet   megelőző   harmadik    évben megállapított új belépők létszámkeretének harmincöt  százaléka. A  doktori  képzésre és a szakirányú továbbképzésre  felvehetők létszámkerete  a  mesterképzésre  felvehető  létszámkeret   tíz százaléka.  (…)   54.  §  (1) Az alapképzésben és a felsőfokú szakképzésben  az államilag    támogatott   hallgatói   helyeket   a    felvételi jelentkezések  rangsora és a jelentkezési  lapokon  felállított intézményi   rangsorok  alapján  kell   elosztani.   Az   adott felsőoktatási  intézmény  az alapító  okiratában  meghatározott maximális   hallgatói   létszám   mértékéig   annyi   államilag támogatott   hallgatót   fogadhat,  ahány   felvételi   kérelem teljesítése az adott felsőoktatási intézményre jut.   (2)  A  mesterképzésben, a szakirányú  továbbképzésben  és  a doktori  képzésben  a  felsőoktatási intézmény  bírálja  el  és rangsorolja a felvételi kérelmeket. A miniszter határozza  meg, hogy  e  körben  hány  államilag támogatott  hallgatói  hellyel rendelkezik a felsőoktatási intézmény.  (…)  55. § (…)    (2)   Egy   személy  tizenkét  féléven   át   folytathat   a felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a továbbiakban:   támogatási   idő),   beleértve   a    felsőfokú szakképzést  is.  A  fogyatékossággal élő  hallgató  támogatási ideje  négy félévvel megnövelhető. A támogatási időbe  be  kell számítania megkezdett államilag támogatott félévet is,  kivéve, ha  betegség, szülés vagy más, a hallgatónak fel nem róható  ok miatt  nem  sikerült  befejezni a  félévet.  A  támogatási  idő számításánál  figyelmen  kívül kell  hagyni  a  támogatási  idő terhére   teljesített  félévet,  ha  megszűnt  a  felsőoktatási intézmény  anélkül,  hogy a hallgató a  tanulmányait  be  tudta volna  fejezni,  feltéve,  hogy tanulmányait  nem  tudta  másik felsőoktatási  intézményben  folytatni.  Figyelmen  kívül  kell hagyni  azt  a félévet is, amelyet tanulmányai folytatásánál  a felsőoktatási  intézmény  a  megszűnt  intézményben  befejezett félévekből  nem  ismert  el. A támogatási  idő  legfeljebb  két félévvel  megnő,  ha  a hallgató egységes, osztatlan  képzésben vesz  részt,  és a képzési követelmények szerint a képzési  idő meghaladja  a  tíz  félévet.  A  részidős  képzés  ideje  és  a távoktatás ideje legfeljebb négy félévvel meghosszabbítható.  A doktori   képzésben  részt  vevő  hallgató   támogatási   ideje legfeljebb további hat félévvel meghosszabbítható. Az államilag támogatott   képzésben  való  részvételt   nem   zárja   ki   a felsőoktatásban  szerzett  fokozat és  szakképzettség  megléte, azzal  a  megkötéssel, hogy aki államilag támogatott  képzésben valamely    képzési   ciklusban   végbizonyítványt    szerzett, ugyanabban  a  képzési  ciklusban  nem  vehet  részt  államilag támogatott  képzésben.  Ezt a rendelkezést  alkalmazni  kell  a felsőfokú szakképzés tekintetében is.  (…)  101. § (1) A Magyar Köztársaság Kormánya (…)    b)   határozatban  megállapítja  az  adott  évben  államilag támogatott  képzésbe  felvehető  hallgatói  létszámot,  továbbá elosztja a képzési területek, a képzés munkarendje és a  képzés szintje szerint,  (…)  103. § (1) A miniszter felsőoktatás-szervezési feladatai: (…)   h)  pályázat  alapján  meghatározza az  államilag  támogatott mester-    és   doktori   képzésre,   valamint   a   szakirányú továbbképzésre felvehető hallgatói létszám intézmények  közötti elosztását.  (…)  115. § (…)   (10)  A  bírósági  eljárás a megszabott  határidő  lejártától számított harminc napon belül indítható meg. A bíróság nemperes eljárásban,  soron  kívül  határoz.  A  határidő  jogvesztő.  A bíróság a fenntartó kérésére a felsőoktatási intézmény döntését megváltoztathatja, illetve elrendelheti, hogy  a  felsőoktatási intézmény  részben  vagy  egészben tegyen  eleget  a  fenntartó felhívásában foglaltaknak. Az eljárásra a Fővárosi  Bíróság  az illetékes.  A  kérelem  benyújtásának a  döntés  végrehajtására halasztó hatálya van.  (…)  122. § (…)  (2) Az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő állami  vagyon tulajdonjogát saját hatáskörben, a Magyar  Állam nevében eljárva átruházhatja. Az értékesítés     a) az állami vagyon értékesítésére vonatkozó általános               rendelkezések figyelembevételével,  b) a vagyon valós piaci értékének ellenértéke fejében,  c) a miniszter előzetes egyetértésével,   d)  a  Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítést megelőző értesítése mellett,   e) ingatlan esetén az ingatlan fekvése szerinti települési  — fővárosban az ingatlan fekvése szerinti kerületi — önkormányzat elővásárlási jogának biztosításával történhet.   (3)  A  miniszter  hozzájárulásáról az  értékesítési  szándék írásbeli  bejelentésétől számított harminc  napon  belül  dönt, amennyiben   ezen  időpontig  döntést  nem   hozott,   úgy   az egyetértést  megadottnak  kell  tekinteni.  Nem  szükséges   az előzetes egyetértés abban az esetben ha ingatlan értékesítésére azért    kerül   sor,   mert   az   intézmény   legkésőbb    az intézményfejlesztési tervében meghatározott  időtartamon  belül az értékesítendő ingatlannal azonos településen másik ingatlant kíván   vásárolni.  A  minisztert  az  értékesítés  megkezdését megelőzően erről tájékoztatni kell.  (…)  147. § (…)  10. hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező): az a beiratkozás időpontjában  huszonötödik életévét  be  nem  töltött  hallgató (jelentkező),   akit   középfokú  tanulmányai   során   családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe  vett, illetve   aki   után   rendszeres   gyermekvédelmi   támogatást folyósítottak,  illetve rendszeres gyermekvédelmi  kedvezményre jogosult, vagy állami gondozott volt,  (…)  152. § (…)   (4)  Az  1993.  évi  felsőoktatásról  szóló  törvény  alapján megkezdett  képzéseket  —  folyamatos képzésben  —  változatlan szakmai   követelmények,  változatlan   vizsgarend   keretében, változatlan oklevél kiadásával kell befejezni.  (…)  154. § (…)   (4)  Az  e  törvény  hatálybalépésekor  működő  felsőoktatási intézmények  2006. június 30-ig felülvizsgálják  szervezeti  és működési  szabályzatukat, és megküldik a  fenntartónak.  Az  új szervezeti  és  működési szabályzatot 2006. szeptember  1-jétől kell  alkalmazni valamennyi hallgató tekintetében,  függetlenül attól,  hogy  a hallgatói jogviszony mikor keletkezett.  Az  új szervezeti  és működési szabályzatban kell meghatározni  azokat az  átmeneti szabályokat, például a tanulmányi és vizsgarendet, amelyek  a  korábbi képzési rendszerben megkezdett  tanulmányok befejezéséhez  szükségesek.  2006.  június  30-ig  a  hallgatói önkormányzatok   elkészítik   alapszabályukat   és    megküldik jóváhagyás céljából a szenátusnak.  (…)   162.  §  (1)  Az  53.  §  (3) bekezdésében  foglaltakat  első alkalommal   a   2006.  szeptember  1-jén  induló  alapképzések tekintetében   kell   alkalmazni.  A  mesterképzésre,   doktori képzésre,   szakirányú   továbbképzésre   felvehető   államilag támogatott hallgatói keretszámot első alkalommal 2009-ben  kell e    rendelkezések   alapján   megállapítani.   A   Kormány   a mesterképzésre   felvehető   államilag   támogatott   hallgatói létszámot  a  2006-2009-es  tanévekre  mérlegelés  alapján,   a felsőoktatásban   államilag  támogatott  képzésben   résztvevők összlétszáma alapján határozza meg.”  3. Az R vonatkozó rendelkezései:  „25. § (1) A Hivatal a besorolási döntést  a) a februárban induló szemeszterre történő jelentkezés esetén legkésőbb a képzés indítása szerinti év január 15. napjáig,   b)  a szeptemberben induló szemeszterre történő jelentkezések esetén  legkésőbb a képzés indítása szerinti  év  augusztus  1. napjáig   hozza meg. A besorolási döntés időpontját a Hivatal állapítja meg.   (2)  Besorolási  döntéskor  arról  születik  döntés,  hogy  a jelentkező  felvehető-e bármely általa a  felvételi  kérelmében megjelölt  képzésre  és  ha igen, melyikre.  Egyazon  felvételi eljárásban a jelentkező csak egy helyre sorolható be.   (3)  A  Hivatal  a besorolásról a felsőfokú szakképzésre,  az alapképzésre  és az egységes, osztatlan képzésre  a  jelentkező felvételéről   képzési   áganként   vagy   szakonként   (önálló szakképzettséget   adó   szakirányonként)    egységes    —    a mesterképzésre  jelentkezők  esetében  intézményi   —   rangsor alapján  dönt. A felsőfokú szakképzéseket a besorolási döntések során egy képzési ágként kell kezelni.  (4) A jelentkezők rangsorba állításakor figyelembe kell venni   a)  a 10. § (2) bekezdés b) pontja alapján a jelentkező által meghatározott    jelentkezési    sorrendet,     beleértve     a mesterképzésre benyújtott jelentkezést is,  b) az 5. § (1) bekezdése szerint közzétett létszámot,  c) a működési engedélyben szereplő intézményi kapacitást,   d)  a  Kormány által az adott évre meghatározott,  országosan felvehető államilag támogatott hallgatók létszámkeretét,  e) a képzési áganként, szakonként vagy önálló szakképzettséget eredményező  szakirányonként  az előző  három  évben  átlagosan felvett hallgatói létszám összlétszámon belüli arányát,  azzal, hogy attól legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,   f)  a művészeti és művészetközvetítő képzési területek esetén művészeti áganként az egyes intézményekbe az előző három  évben átlagosan  felvett  hallgatói  létszámot,  azzal,  hogy   attól legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,    g)   a   felsőoktatási  intézménybe  az  előző  három  évben költségtérítéses képzésre felvett hallgatók arányának  átlagát, azzal, hogy attól legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,   h)  a  felsőoktatási  intézmény  számára  a  miniszter  által pályázat  keretében  képzési területenként  és  munkarendenként megállapított államilag támogatott mesterképzési létszámot.   (5)  A  jelentkezőkről egységes rangsorolás alapján ponthatár alkalmazásával kell dönteni. Az adott képzésre ponthatár alatti eredménnyel  senki  nem  sorolható be, azt,  aki  a  ponthatárt elérte vagy meghaladta, kötelező besorolni.  25/A. § (1) A besorolási döntés előkészítésében a Hivatal és a felsőoktatási intézmények vesznek részt.   (2)  A  besorolási  döntés előkészítéseként  a  Hivatal  —  a rendelkezésre álló adatok alapján — tervezetet készít az  egyes képzések ponthatárára.   (3) A javaslat alapján a felsőoktatási intézmények — az 5.  § (1)   bekezdése   szerint  meghatározott  felvehető   létszámra figyelemmel — kezdeményezhetik   a) az egyes képzésekre a Tájékoztatóban közzétett legmagasabb keretszám növelését;    b)   az   egyes   képzésekre   a  Tájékoztatóban   közzétett legalacsonyabb keretszám csökkentését.   (4)  A  felsőoktatási intézmények döntései alapján a  Hivatal újabb tervezetet készít.   (5)  A (3)–(4) bekezdésben leírtakat az adott évben felvehető államilag   támogatott   hallgatói  létszámkeret   legteljesebb kitöltéséig,   illetve  a  besorolási   döntés   napjáig   kell ismételni.    (6)   A   felsőoktatási  intézmények   a   (2)   bekezdésben meghatározott   javaslat   elkészítésének   a   Hivatal   által meghatározott  időpontjáig kötelesek  továbbítani  az  Oktatási Hivatalnak a jelentkezők általuk meghatározott eredményeit.   (7)  A  felsőoktatási intézmények számára a  (2)  bekezdésben meghatározott   javaslat  elkészítésétől  kezdve   folyamatosan biztosítani   kell   az  egyes  képzéseikre  jelentkezőkről   a jelentkezési  sorszámok  és  a  felvételi  pontszámok  szerinti létszámot megmutató statisztikát.   25/B.  § (1) A Hivatal a besorolásról szóló döntését  a  Ket. előírásai szerinti határozatban közli a jelentkezővel.   (2)  A határozat indokolásának tartalmaznia kell a jelentkező valamennyi jelentkezésére vonatkozó pontszámítást.   (3)  A  Hivatal  a besorolásról szóló döntést  eljuttatja  az érintett felsőoktatási intézményeknek is.”                              III.  Az indítványok részben megalapozottak.   1.  Az  Alkotmánybíróság a felvételi  rendszerrel  összefüggő indítványok elbírálását megelőzően áttekintette a felsőoktatási intézmények autonómiájának alkotmányos szabályozását.   Az  Alkotmány 70/F. §-a biztosítja a művelődéshez való jogot, amelyet  a  Magyar  Köztársaság a „képességei alapján  mindenki számára  hozzáférhető”  felsőoktatás  útján  valósít  meg.   Az Alkotmány   szövegéből   következően  tehát   a   felsőoktatási intézmények   léte  és  működése  az  Alkotmány  70/F.   §-ában rögzített alapjog intézményi garanciája.    Az   Alkotmány  70/G.  §-a  szerint  a  Magyar   Köztársaság „tiszteletben   tartja   és  támogatja”   a   tudományos   élet szabadságát; a (2) bekezdés értelmében „[t]udományos  igazságok kérdésében  dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag  a  tudomány művelői jogosultak”. Az  Alkotmánynak  e rendelkezése   „kizárja   bizonyos  eredmények   állam   általi preferálását,  tudományos  igazságként  való  deklarálását   és oktrojálását,  hangsúlyozva  az  államnak  a  tudományos   élet területén  tanúsítandó semlegességét” [34/1994.  (VI.  24.)  AB határozat, ABH 1994, 177, 182.]. Az Alkotmány 70/F. és 70/G. §- aiból   az   vezethető  le,  hogy  a  felsőoktatási   autonómia alkotmányos  célja  kettős: egyrészt a  művelődéshez  való  jog intézményes   kereteinek   biztosítása,   másrészt   az   állam tudományos kérdésekben való semlegességének a garantálása.   A  felsőoktatási intézmények eme autonómiáját a régi Fot. 64. és  65.  §-ai  konkretizálták. A régi Fot. 65. § (2)  bekezdése pedig  —  az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontja alapján — lehetővé tette a  felsőoktatási intézményeknek, hogy az önkormányzatukat sértő jogszabályokat  és egyedi döntéseket az Alkotmánybíróság  előtt megtámadják.   Erre  tekintettel az Alkotmánybíróság kezdeti  döntéseiben  a felsőoktatás  „törvény keretei közötti” autonómiáját  védte.  A 35/1995. (VI. 2.) AB határozat a régi Fot.-ból vezette le, hogy a  felsőoktatási intézményeknek a felvételi eljárás, tanulmányi és  vizsgarend  kérdésében döntési joga  van  (ABH  1995,  163, 166–167.),   a  40/1995.  (VI.  15.)  AB  határozat   pedig   a felsőoktatási  autonómiát sértő, oktatói  létszám  alakításáról szóló  kormányhatározatot azért semmisítette meg, mert  az  ily módon  ellentétessé  vált  a  régi  Fot.  autonómiát  biztosító rendelkezéseivel. A megsemmisítés oka tehát  nem  az  Alkotmány 70/G.  §-a,  hanem  35. § (2) bekezdése volt  (ABH  1995,  170, 173.).  Azt,  hogy a felsőoktatási autonómia csak  a  „törvényi keretek   között”   érvényesül,   kifejezetten   rögzítette   a 870/B/1997.  AB  határozat, amely az autonómiát „törvény  által garantált  önkormányzati jogokként” értelmezte (ABH 1999,  611, 613.).   Az  Alkotmánybíróság e döntéseiből az a következtetés vonható le,   hogy  kizárt  a  felsőoktatási  törvény  rendelkezéseinek megsemmisítése a felsőoktatási autonómia sérelme miatt,  hiszen az   autonómia  csak  a  törvényben  rögzítettekre  terjed  ki. Mindemellett az Alkotmánybíróság e döntéseiben is  elismerte  a törvényben rögzített autonómia és az Alkotmány 70/F. és 70/G. §- ainak a kapcsolatát.   Későbbi  határozataiban az Alkotmánybíróság  a  felsőoktatási autonómia  jelentéstartalmát eltérően  határozta  meg.  Már  az 51/2004.  (XII. 8.) AB határozat (ABH 2004, 679.)  sem  a  régi Fot.   64-65.   §-aiból,  hanem  közvetlenül  az   Alkotmányból eredeztette  a felsőoktatási autonómiát, és az alapjoggal  való szoros összefüggés miatt alkotmányellenesnek minősítette a régi Fot.    azon   rendelkezését,   amely   a   Kormánynak    adott felhatalmazást a többciklusú képzési szerkezet bevezetésére.  Ezt követően a 41/2005. (X. 27.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.)   részletesen   kibontotta  a   felsőoktatási   autonómia terjedelmét  és  elemeit.  Rámutatott,  hogy  a  „felsőoktatási autonómia  folytán a felsőoktatási intézmény a  kormánytól,  az államigazgatástól  önálló  és  független.   Az   önállóság   és függetlenség  nem  csak  a  szűk  értelemben  vett  tudományos, oktatási  és  kutatási  tevékenységre  terjed  ki.  A  tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási,  működési  és  gazdálkodási  önállóság   is megilleti”  (ABH  2005,  459, 475.). A felsőoktatási  autonómia Abh.-beli értelmezése nem változtatott azon, hogy annak célja a művelődéshez való jog, illetve az állam tudományos  kérdésekben való   semlegességének  a  biztosítása.  Ennek  érdekében  kell biztosítani  a felsőoktatási intézmények végrehajtó  hatalomtól való  függetlenségét.  Tekintve  azonban,  hogy  ez  értelmezés mellett  az  autonómia  nem törvényből,  hanem  közvetlenül  az Alkotmányból következik, az Alkotmánybíróságnak lehetősége  van vizsgálni a törvényi rendelkezések alkotmányosságát is, ha azok nem    biztosítják    kellően    a   felsőoktatási    intézmény függetlenségét a Kormánytól és az államigazgatástól.   Az  Abh. a felsőoktatási autonómia három elemét különböztette meg:  egyrészt a tudomány autonómiáját (ABH 2005,  459,  470.), amely   alapján  tudományos  kérdésekben  a  tudomány   művelői jogosultak dönteni, másrészt a szervezeti autonómiát (ABH 2005, 459,   474.),   amely  a  felsőoktatási  intézmény  szervezeti, működési  önállóságát biztosítja, és harmadrészt a gazdálkodási autonómiát  (ABH 2005, 459, 475.), amely a pénzeszközök  szabad felhasználását  teszi  lehetővé.  Ezt  az  autonómia  felfogást erősítette  meg  a 39/2006. (XI. 27.) AB határozat  (ABH  2006, 498.).    Jelen   határozatában   az  Alkotmánybíróság   megmaradt   a felsőoktatási  autonómia  kialakult értelmezésénél,  figyelembe véve  annak a fentiekben rögzített célját: a művelődéshez  való jog   intézményes  kereteinek,  valamint  az  állam  tudományos kérdésekben való semlegességének biztosítását.   2.  Ezt  követően  az Alkotmánybíróság a  Fot.  alapképzésre, illetve  osztatlan képzésre vonatkozó felvételi eljárás  és  az állami támogatás szabályozásának alkotmányosságát vizsgálta.   2.1.  A  felvételi eljárás szabályozásával összefüggésben  az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:   2.1.1.  A  felsőoktatási  autonómia folytán  a  felsőoktatási intézmény  a  kormánytól,  az államigazgatástól  független.  Az Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-aiból  azonban  nem  csupán  eme intézményi   védelem  vezethető  le,  hanem   azokból   konkrét alapjogok   is  következnek.  Ezek  közé  tartozik  a   tanítás szabadsága,  amely  nem csupán az egyetemi  oktatás  kérdéseire terjed  ki,  hanem  a felvételi eljárásra  is;  arra,  hogy  az egyetemek  és főiskolák önállóan meghatározhassák, hogy  milyen képességgel és előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak alkalmasnak  a  felsőoktatási intézményben  oktatott  ismeretek elsajátítására  (1310/D/1990.  AB  határozat,  ABH  1995,  579, 586.).   Mindez  azonban önmagában nem zárja ki a Kormány  jogalkotási jogosultságát    a    felvételi   eljárás   tekintetében.    Az oktatáspolitika meghatározása ugyanis — az Alkotmány 35. §  (1) bekezdésének  f) pontjára is figyelemmel — a Kormány  feladata. Ennek  ellátása  során  a  Kormánynak  számos  körülményt  kell mérlegelnie, amelynél az Alkotmánybíróság vizsgálata csak  arra terjedhet  ki,  hogy  a kialakított szabályozás  megfelel-e  az Alkotmány  rendelkezéseinek. A Kormánynak a Fot. felhatalmazása alapján  ezért  mérlegelési  joga van  a  tekintetben,  hogy  a felvételre  milyen szabályok alapján kerül sor  [lásd  28/2005. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 298–299.].   A  felsőoktatási intézmények autonómiájából  nem  vonható  le olyan  következtetés, hogy az egyetemek, főiskolák  jogszabályi kötöttségek  nélkül  dönthetnék  el,  hogy  milyen   képzéseket indítanak,   és  azokra  kiket  vesznek  fel.  A  felsőoktatási felvételi rendszer normatív szabályozása mindaddig megfelel  az Alkotmány  70/F. és 70/G. §-ainak, amíg a szabályozás  objektív kritériumokon  alapul, és kizárja a Kormány, az  államigazgatás önkényes beavatkozását.  Az oktatáspolitika célszerűsége és időszerűsége, csakúgy, mint az  indítványozó által hivatkozott „versenyhelyzet” kialakítása nem  képezi  alkotmányossági  vizsgálat  tárgyát.  A  felvételi eljárás  szabályozása  mindaddig nem  vet  fel  alkotmányossági kérdést,  amíg  teljesül  az Alkotmány 70/F.  §-ában  rögzített követelmény,  amely  szerint  a  felsőfokú  oktatás  képességei szerint mindenki számára hozzáférhető.   A  művelődéshez való jog alapjogi jellegéből  az  következik, hogy  a felsőoktatás felvételi rendszeréről normatív jelleggel, legfelsőbb szinten törvényben kell rendelkezni. Sem a  Kormány, sem   az   államigazgatás  más  szerve  nem  sértheti   meg   a felsőoktatás  tudományos  autonómiáját;  nem  felelne  meg   az Alkotmány  70/F.  §-ának  olyan rendelkezés,  amely  alapján  a felsőoktatásba történő felvételről az autonómia alanyai  nélkül a  végrehajtó hatalom döntene. Nem jelenti azonban a tudományos autonómia sérelmét, ha a Kormány törvényben felhatalmazást  kap a   felvételi  rendszer  részletszabályainak  rendeleti  szintű szabályozására.   A  Fot. megalkotásával a törvényhozó a felsőoktatási felvétel új  rendszerét vezette be. A régi Fot. szabályaival ellentétben az  államilag  támogatott hallgatók intézményenkénti  létszámát nem az állam és az adott felsőoktatási intézmény megállapodása, hanem  az  határozza  meg,  hogy a legjobb  eredményeket  elért jelentkezők  mely  intézményeket és milyen sorrendben  jelölték meg.   A   felvételiket   követően  az   Oktatási   Hivatal   a jelentkezőket  —  az  R. 25. §-ában meghatározottak  szerint  — egységes  rangsorba  állítja,  és  ennek,  valamint  a  Kormány határozatában   megjelölt   államilag   támogatott    hallgatói létszámnak   alapul   vételével   meghatározza   a    felvételi ponthatárokat.   Az  így  meghatározott  ponthatár   képezi   a besorolási  döntés  alapját.  A  ponthatárt  elérő,  vagy   azt meghaladó  jelentkezőket  kötelező besorolni,  elsődlegesen  az általa  első helyen megjelölt intézménybe. Ha azonban az  adott egyetem vagy főiskola az intézményi kapacitását már meghaladta, a  jelentkezőt  az általa megjelölt következő intézménybe  kell besorolni.    A   Fot.  39.  §  (6)  bekezdéséből  nem  vonható  le  olyan következtetés,  amely  szerint a Kormány  döntene  a  felvételi szintről. Azt ugyanis, hogy a jelentkezőt felveszik-e az  adott intézménybe,  nem  a  Kormány  döntése,  hanem  elsődlegesen  a felvételi eredménye határozza meg.   Nem  megalapozott  az  sem,  hogy a  bevezetett  szabályozási rendszer   hátrányos   megkülönböztetést   valósítana   meg   a felvételizők  között. A kialakított szabályozásban  a  hallgató felvételének,  illetve  állami támogatásban  részesítésének  fő szempontja a felvételi eredménye. Ez a szempont objektív, amely nem  ad  lehetőséget  arra, hogy a Kormány  vagy  a  végrehajtó hatalom   a   felvétel   vagy   az  állami   támogatás   tényét befolyásolja.  Az  egységes rendszer alkalmazásával  az  azonos szakra  jelentkezők ugyanazon szempontrendszer alapján kerülnek besorolásra,   függetlenül  attól,  hogy   melyik   intézménybe jelentkeztek.     Erre    tekintettel    az    Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fot. 39. § (6) bekezdése és az R. 25.  § (3)–(5)  bekezdései  nem sértik az Alkotmány  70/A.,  70/F.  és 70/G. §-ait.   2.1.2.  Az  Alkotmánybíróság szerint a Fot. által kialakított felsőoktatási felvételi rendszer nem sérti a piacgazdaság elvét sem.  Jelen  esetben  ugyanis  az indítványozó  nem  az  állami beavatkozást,      hanem     annak      elmaradását      tartja alkotmányellenesnek;   olyan   szabály   megalkotását    tartja szükségesnek,  amely inkább figyelembe veszi  az  egyes  régiók között   meglévő  tényleges  különbségeket.  A  34/E/2006.   AB határozat   rámutatott,  hogy  „[a]z   Alkotmány   9.   §   (1) bekezdéséből   nem   vezethető   le   az   állam   beavatkozási kötelezettsége  a  piaci  viszonyokba;  az  állami  beavatkozás elmaradása   nem   eredményezheti   a   piacgazdaság    elvének nyilvánvaló sérelmét” (ABH 2007, 1914, 1917.).   Az  Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak  az  Alkotmány preambulumában   szereplő  „szociális   piacgazdaság”   elvének sérelmét  sem.  A  32/1991. (VI. 6.) AB  határozat  szerint  az „Alkotmány  preambuluma — amelyből egyébként sem  vezethető  le direkt  módon  alkotmányos  jog —, az alkotmányos  szabályozást illetően fogalmaz meg célokat, így abból törvényi rendelkezések alkotmányellenessége  közvetlenül  nem  következtethető”   (ABH 1991, 146, 162.).   2.1.3.  Az  indítványozó hivatkozott  arra  is,  hogy  az  R. felkészülésére a jogalkotó nem biztosított megfelelő  időt.  Az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében védeni rendelt  jogállamiság egyik  fontos  alkotóeleme a jogbiztonság,  amely  megköveteli, hogy  az  állampolgárok  jogait és kötelességeit  a  törvényben megszabott  módon  kihirdetett és  bárki  számára  hozzáférhető jogszabályok rendezzék, továbbá meglegyen a tényleges lehetőség arra,  hogy  a  jogalanyok magatartásukat  a  jog  előírásaihoz tudják   igazítani.  A  jogalkotónak  kellő  időt  kell   tehát biztosítania  arra,  hogy az érintettek a  jogszabály  szövegét megismerhessék,   és   eldöntsék,   miként   alkalmazkodnak   a jogszabály   rendelkezéseihez.  A  jogszabály  kihirdetése   és hatálybalépése     közötti    „kellő    idő”     mértékét     a jogszabálytervezet  kidolgozójának,  illetve   a   jogalkotónak esetileg   kell  vizsgálnia,  az  adott  jogszabály   jellegét, valamint   a   jogszabály  végrehajtására   való   felkészülést befolyásoló   egyéb  tényezőket  alapul  véve.  Alkotmányossági szempontból az bírálható el, hogy a jogalkotó biztosított-e  az irintettek számára legalább minimális felkészülési időt, vagyis lehetőségük  volt-e  az  érintetteknek  a  jogszabály  előzetes megismerésére.   Alkotmányellenesség   csak   a   felkészülésre szolgáló    időtartam   kirívó,   a   jogbiztonságot   súlyosan veszélyeztető   vagy  sértő  hiánya  esetén  állapítható   meg. [34/1991.  (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170.; 7/1992.  (I. 30.)  AB  határozat,  ABH  1992, 45.;  25/1992.  (IV.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 131.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992,  155.;  41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997,  292.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123.; 1022/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1568.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456.].  Az R. a Magyar Közlöny 2006. évi 145. számában, 2006. november 27-én  jelent meg. Rendelkezései ugyan főszabály szerint  2006. december 1-én hatályba léptek, de azokat elsőként csak  a  2007 szeptemberében induló tanévben kellett alkalmazni.   A  „kellő  idő” megállapítása során nem annak van  elsődleges jelentősége,  hogy az adott jogszabály mikor  lépett  hatályba, hanem  annak,  hogy  a jogalanyok számára biztosítva  volt-e  a megfelelő    felkészülési   idő   annak    alkalmazására.    Az Alkotmánybíróság továbbá figyelembe vette azt a körülményt  is, hogy   az   R.   végrehajtási  rendelet,  amely  —  származékos jogforrástani  jellegéből eredően —  a  szabályozás  során  nem szakadhat el a felhatalmazást adó Fot. rendelkezéseitől.   Ezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság azt állapította  meg, hogy  az  R. megalkotása során a jogalkotó figyelembe vette  az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető „kellő felkészülési idő” követelményét.   2.1.4. Nem látta az Alkotmánybíróság megalapozottnak  azt  az indítványozói   felvetést  sem,  hogy   az   R.   25.   §-a   a normavilágosság sérelme miatt lenne ellentétes az Alkotmány  2. §   (1)  bekezdésével.  A  normavilágosság  sérelme  miatt   az alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a  szabályozás  a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad  módot  és  ennek  következtében a  norma  hatását  tekintve kiszámíthatatlan,   előre  nem  látható  helyzetet   teremt   a címzettek   számára,  illetőleg  a  normaszöveg  túl  általános megfogalmazása   miatt  teret  enged  a  szubjektív,   önkényes jogalkalmazásnak  [pl.: 1160/B/1992. AB  határozat,  ABH  1993, 607,  608.;  10/2003.  (IV. 3.) AB határozat,  ABH  2003,  130, 135–136.;  1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722,  725–726.; 381/B/1998.    AB    határozat,   ABH   2005,    766,    769.]. Alkotmánysértésnek  csak  az minősül tehát,  ha  a  sérelmezett jogszabály    tartalma   olyan   mértékben    homályos,    vagy rendelkezései  annyira ellentmondásosak, hogy a  feloldására  a jogszabály-értelmezés nem elegendő (1263/B/1993. AB  határozat, ABH  1994,  672,  673.). Jelen esetben az Alkotmánybíróság  nem látta  megállapíthatónak,  hogy az R.  rendelkezéseit  az  azok alkalmazására hivatott szervek jogszabály-értelmezés  útján  ne tudnák értelmezni.   Hasonlóképpen  nem látta megalapozottnak az  Alkotmánybíróság azt  sem,  hogy  a  felvételi eljárás Fot.,  illetve  R.  által meghatározott szabályai amiatt sértenék az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdését,  mert  a sikeresen felvételiző hallgató  sem  lehet biztos  afelől, hogy az általa választott intézmény  részesül-e állami  támogatásban.  Az R. 7. § (4)  bekezdése  értelmében  a felsőoktatási  intézmény a Tájékoztatóban nyilvánosságra  hozza azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a meghirdetett szakot nem indítja. Ezek között az intézmény meghatározza azt a minimális  hallgatói  létszámot  is,  amely  alatt   a   képzés beindítására nem kötelezhető. Ez az adat a jelentkezők  számára előzetesen hozzáférhető, így a jogbiztonság sérelme  nem  merül fel.   A  fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Fot. 39. § (6) bekezdése,   valamint   az   R.  25.   §   (3)–(5)   bekezdései alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.   2.2.  Ezt követően az Alkotmánybíróság az alapképzés, illetve az  osztatlan képzés állami támogatására vonatkozó szabályozást vizsgálta.   2.2.1.  Az  Alkotmány 70/F. § (2) bekezdéséből következően  a Magyar   Köztársaság   képességei  alapján   mindenki   számára hozzáférhetővé  teszi  a felsőoktatást,  és  anyagi  támogatást biztosít   az  oktatásban  részesülőknek.  Az  Alkotmány   ezen szakaszából  nem  következik azonban az, hogy  a  felsőoktatási képzésben  való részvétel állami finanszírozása  alapjog  lenne (657/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1407, 1411.). Az  államnak nem    alkotmányos   kötelezettsége,   hogy   a   felsőoktatási intézményekben ingyenes oktatást biztosítson, az viszont  igen, hogy   anyagi  támogatással  is  ténylegesen  teremtse  meg   a tanulmányok   felsőoktatási  intézményben  való   folytatásának lehetőségét.   E  kötelezettségének a jogalkotó számos módon  eleget  tehet. Megvalósítható   a   felsőoktatási   intézményeken   keresztüli közvetett,    vagy   a   hallgatók   közvetlen   támogatásával, ösztöndíjak alapításával vagy más módon. Az Alkotmány  70/F.  § (2)   bekezdésében   rögzített  anyagi   támogatásnál   azonban követelmény, hogy ilyen esetben is a tudomány szempontjait kell érvényesíteni,  és  nem  szabad pusztán  piaci  hasznossági  és politikai célszerűségi szempontokat figyelembe venni (Abh., ABH 2005, 459, 475.).  Önmagában nem eredményez alkotmányellenességet, ha a jogalkotó valamely  állami feladat pénzellátását maximálja [49/1997.  (X. 6.) AB határozat, ABH 1997, 506, 507.; 41/B/1993. AB határozat, ABH  2004,  1019, 1049.; 87/2008. (VI. 18.) AB  határozat,  ABK 2008.   június,   867,  883.].  Ugyanez  igaz  a   felsőoktatás területére   is:   „[a]hhoz,   hogy   az   egyetem    korszerű, hasznosítható tudást tudjon nyújtani hallgatóinak, szükség  van a  hallgatói létszám korlátozására, hiszen a személyi és tárgyi feltételek  adottak, és behatárolják azt a hallgatói létszámot, amely   még   megfelelő  szinten  oktatható”  (375/B/2001.   AB határozat, ABH 2004, 1527, 1530.).   A  „hallgatókövető” támogatási rendszer bevezetése nem  eleve ellentétes az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdéséből következő azon követelménnyel,  amely szerint az államnak  képességei  szerint mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie a felsőoktatást.   2.2.2. Az Alkotmánybíróság számos alkalommal foglalkozott  az egyedi   és   a   normatív   határozatok   megkülönböztetésének problémájával.  Határozatai  értelmében  az  Alkotmány   és   a jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban: Jat.)  rendelkezései alapján a Kormány határozata  nem  minősül jogszabálynak.  A  Jat. 46. § (1) bekezdése alapján  a  Kormány határozatban   szabályozza   az   általa   irányított   szervek feladatait,  a saját működését és állapítja meg a feladatkörébe tartozó   terveket.  A  (2)  bekezdés  kimondja,  hogy   ez   a rendelkezés  nem  érinti  a  Kormánynak  az  egyedi   határozat kibocsátására  vonatkozó  jogát. E törvényi  szabályok  alapján megállapítható,  hogy nem minden kormányhatározat  tartozik  az állami   irányítás  egyéb  jogi  eszközei  körébe.  Az   állami irányítás  egyéb  jogi  eszközének  a  Kormány  azon   normatív határozatai  tekinthetők, amelyek a Jat. 46. § (1) bekezdésében meghatározott  tartalommal bírnak. A 46. § (2) bekezdése  pedig kifejezetten   kizárja  ebből  a  körből   a   Kormány   egyedi határozatait  [elsőként lásd 52/1993. (X. 7.)  AB  végzés,  ABH 1993, 407, 408.].   A  Kormánynak az a határozata, amellyel dönt a felsőoktatásba újonnan  belépők  államilag  támogatott  létszámkeretéről   nem tekinthető  a  Jat.  46.  § (1) bekezdése  szerinti  (normatív) határozatnak.  A  felsőoktatási  intézmények  nem  tartoznak  a Kormány  által irányított szervek közé, és az állami  támogatás szakonkénti    megállapítása   nem   tekinthető    a    Kormány feladatkörébe tartozó tervnek sem. Önmagában az, hogy a Kormány államilag  támogatott létszámkeretet megállapító  határozatának alanyi köre nyitott (a határozat nem rendelkezik arról, hogy  a támogatást mely intézmények vehetik igénybe), nem jelenti  azt, hogy  az  ilyen  határozat a Jat. 46. § (1) bekezdése  szerinti határozatnak minősülne.   Jelentős körülmény továbbá az is, hogy a Kormány az államilag támogatott létszámkeretet megállapító határozatait nem  a  Jat. 46.   §  (1)  bekezdése  alapján,  hanem  a  Fot.  101.  §  (1) bekezdésének b) pontja alapján hozta.    Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az  államilag támogatott  létszámkeretet  megállapító  határozatokat   egyedi határozatoknak   minősítette,   és   emiatt   a   2007-ben    a felsőoktatásban   felvehető,  államilag  támogatott   hallgatói létszámkeretről  szóló  1108/2006. (XI.  20.)  Korm.  határozat alkotmányossági  vizsgálatára irányuló indítványt  —  hatásköre hiányában   —   az   Ügyrend   29.   §   b)   pontja    alapján visszautasította.   2.2.3.  Az  indítványozó a Fot. 101. §  (1)  bekezdésének  b) pontját   azért   tartotta   alkotmányellenesnek,   mert   arra hatalmazza  fel  a Kormányt, hogy határozatban rendelkezzen  az államilag  támogatott  hallgatói  létszámkeretről.  A   fentiek alapján az államilag támogatott hallgatói létszámkeretről szóló kormányhatározat  nem  minősül  a  Jat.  46.  §  (1)  bekezdése szerinti határozatnak, ezért a Fot. 101. § (1) bekezdésének  b) pontja  nem áll okozati összefüggésben az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésében rögzített követelménnyel, miszerint alapvető jogot csak  törvény korlátozhat. Ezért a határozati forma  nem  eleve ellentétes az Alkotmány rendelkezéseivel.   Az Alkotmánybíróságnak ezt követően tartalmilag is vizsgálnia kellett,   hogy  a  Fot.  létszámkeret  meghatározására   adott felhatalmazása  megfelel-e az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdéséből eredő követelményeknek.   A felsőfokú tanulmányok végzése ugyan nem alapvető jog, de  a felsőfokú  intézményekben a létszámnak az  oktatás  színvonalát szem    előtt   tartó   megállapítása,   valamint   az   előírt képességekkel  rendelkező  személyek  ezen  intézményekbe  való felvételéről szóló döntés alapvető jogot érint (1310/D/1990. AB határozat,   ABH   1995,  579,  588.).  Erre   tekintettel   az Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásba újonnan  belépők  államilag támogatott  létszámkeretének  meghatározására  adott   törvényi felhatalmazást    az    alapjogot   érintő    felhatalmazásokra kialakított gyakorlata alapján vizsgálta.   Az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető  jogokra vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat értelmében valamely alapjog tartalmának meghatározása  és  lényeges garanciáinak  megállapítása  csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és   jelentős  korlátozásához.  Mindazonáltal  nem  mindenfajta összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű szabályozást. Közvetett és távoli összefüggés esetében elegendő a  rendeleti  szint is (ABH 1991, 297, 300.).  Alapjoggal  való összefüggés  esetén  nem  adható felhatalmazás  olyan  rendelet meghozatalára, amely semmilyen támpontot nem ad a  megalkotandó jogszabály kereteit illetően. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 124.; 14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 59.; 2/2003. (II. 7.) AB határozat, ABH 2003, 33, 40.]. Bár jelen  esetben  a Fot. nem rendelet, hanem a  Jat.  46.  §  (2) bekezdése szerinti határozat megalkotására ad felhatalmazást, a felhatalmazást   adó   szabályok   akkor   felelnek   meg    az alkotmányossági követelményeknek, ha tartalmazzák az  államilag támogatott  létszámkeret kialakítására  vonatkozó  legfontosabb elveket, rendelkezéseket.   A  Fot.  számos olyan rendelkezést tartalmaz,  amely  köti  a Kormányt    a    létszámkeretre   vonatkozó   egyedi    döntése meghozatalánál. A Kormánynak figyelembe kell vennie, hogy az új belépők létszámkerete nem haladhatja meg az esedékesség  évében nappali  rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a középiskola utolsó évfolyamára járó tanulók e törvény szerint meghatározott arányát  [53.  §  (3)  bekezdés],  a  közép-  és  hosszú   távú munkaerőpiaci  igényeket  és a „kis létszámú”  szakok  érdekeit [53.  §  (5) bekezdés], a pályakövetési rendszert és a diplomás munkanélküliség   helyzetének  az  értékelését   [53.   §   (6) bekezdés]. Döntésének kialakítása során figyelembe kell  vennie a  Felsőoktatási és Tudományos Tanács javaslatát  [112.  §  (3) bekezdés],   a   döntésbe  be  kell  vonnia  a   munkaerő-piaci szereplőket, és az adott képzési területen belül a létszámkeret növelése  vagy  csökkentése nem haladhatja meg az  előző  évben biztosított  létszámkeret tíz százalékát [53. § (6)  bekezdés]. Ezek  elmulasztása  esetén  a Kormány  határozata  törvénysértő lenne.    Nem   állapítható   meg  tehát,  hogy   a   Kormány   biankó felhatalmazást kapott volna az új belépők államilag  támogatott létszámkeretének  meghatározására. A fentiekre  figyelemmel  az Alkotmánybíróság a Fot. 54. § (1) bekezdése, valamint101. § (1) bekezdése  b)  pontjának megsemmisítésére  irányuló  indítványt elutasította.   2.2.4. Az egyik indítványozó szerint sérti az Alkotmány 7.  § (1) bekezdését, hogy az állami támogatás Fot. által kialakított rendszere  ellentétes  a  GSZKE 13.  cikk  2.  bekezdésének  c) pontját. Ezáltal az indítványozó tartalmilag azt kéri, hogy  az Alkotmánybíróság  állapítsa meg a Fot.  nemzetközi  szerződésbe ütközését.    Az  Abtv.  21.  §  (3)  bekezdése  meghatározza,  hogy  mely szervezet,   illetve   személyi  kör  jogosult   a   jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatának kezdeményezésére. Tekintettel   arra,  hogy  az  indítványozó  nem   tartozik   a törvényben  felsoroltak  közé,  az  Alkotmánybíróság  az   erre irányuló  indítványt  az  Ügyrend  29.  §  c)  pontja   alapján visszautasította.   3.  Ezt követően az Alkotmánybíróság a Fot. azon szabályainak az  alkotmányosságát vizsgálta, amelyek a mester- és a  doktori képzés állami támogatására vonatkoznak.    3.1.  A  jelen  határozat  III.  részének  2.2.3.  pontjában kifejtettekre figyelemmel nem sérti az Alkotmány  70/F.  §-ának (2)  bekezdését  az,  hogy a Fot. 101. §  (1)  bekezdésének  b) pontja felhatalmazza a Kormányt arra, hogy az alapképzés  során határozatban állapítsa meg az államilag támogatott  új  belépők létszámkeretét. Az alapképzés és az osztatlan  képzés  során  a Fot.  arra  ad  felhatalmazást a Kormánynak,  hogy  számszerűen határozza   meg   az   államilag   támogatott   létszámkeretet, mesterképzésnél és doktori képzésnél pedig a  Fot.  53.  §  (4) bekezdése   százalékos  arányszámot  határoz  meg.   Ennek   az eltérésnek nincs alkotmányjogi relevanciája. Az Alkotmány 70/F. §  (2)  bekezdésében  rögzített anyagi támogatásban  részesülők száma   mind  tételesen,  mind  a  korábbi  évekre  (bázisévre) visszautalva meghatározható.   A  Fot.  53.  § (4) bekezdése kizárólag az állami támogatásra vonatkozik, nincs akadálya annak, hogy az alapképzést  befejező hallgató  —  költségtérítéses formában  —  akkor  is  folytassa tanulmányait, ha a mesterképzés államilag támogatott  keretében nem  kapott  helyet.  A  mester- illetve  a  doktori  képzésben történő  államilag támogatott részvételre pedig  a  hallgatónak nincs  Alkotmányból  levezethető  joga.  Erre  tekintettel   az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a  Fot.  53.  §  (4) bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/F. §-át.   A  mester-  illetve a doktori képzés kialakított szabályozása nem   veti   fel  a  hátrányos  megkülönböztetés  tilalmát.   A szabályozás  semmilyen tekintetben nem vet fel diszkriminációt. Épp  ellenkezőleg,  a  Fot.  43.  §  (4)  bekezdése  szerint  a mesterképzésre,  a  szakirányú  továbbképzésre  és  a   doktori képzésre  történő felvétel további feltételeit a  felsőoktatási intézmény  határozhatja meg, azzal a megkötéssel,  hogy  azonos felvételi   követelményeket  köteles  alkalmazni,   függetlenül attól,   hogy  a  jelentkező  mely  felsőoktatási  intézményben szerezte az oklevelét.   A  szabályozás nem vet fel alkotmányellenes megkülönböztetést az  osztott, illetve az osztatlan képzésben résztvevő hallgatók között   sem.  Osztott  képzés  esetén  az  alapképzés   állami támogatásának  létszámkeretét a Kormány határozatban  állapítja meg.  Mivel  pedig a kormányhatározatban rögzített létszámkeret csak  az alapképzésre vonatkozik, az ott támogatásban részesülő hallgatónak nincs alkotmányjogilag értékelhető várománya  arra, hogy  tanulmányait a mesterképzés során is az  állam  támogatni fogja.   Osztott   képzésnél  ugyanis   a   mesterképzés   csak „lehetséges  folytatása” az alapképzésnek.  Már  az  alapképzés elvégzése felsőfokú végzettséget ad (BA., illetve BSc.),  és  e képzéstől  a  mesterképzés szerkezetileg  elkülönül.  Osztatlan képzésnél   ilyen  elkülönülés  nincsen,  az  ilyen   képzésben résztvevő   hallgatók   tanulmányaikat   egységes   rendszerben folytatják.   Ebből  megállapíthatóan  az  osztott,  illetve  az  osztatlan képzésben tanulmányokat folytató hallgatók nem tartoznak azonos szabályozási körbe, így e személycsoportok között az  Alkotmány 70/A. §-ának a sérelme nem merül fel.   Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fot. 53.  §  (4) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.  3.2. Az Alkotmánybíróság jelen határozata III. részének 2.2.3. pontjában  megállapította,  hogy  az  alapképzés,  illetve   az osztatlan    képzés   államilag   támogatott   létszámkeretének meghatározására adott felhatalmazást az Alkotmánybíróságnak  az alapjogot   érintő  felhatalmazásokra  kialakított   gyakorlata alapján kellett vizsgálnia.   Ugyanez  igaz  az  államilag támogatott  mester-  és  doktori képzésre,    valamint   szakirányú   továbbképzésre   felvehető hallgatói létszám intézmények közötti megosztására. A Fot. 103. §  (1)  bekezdés  h)  pontjában a miniszter  nem  egy  normatív aktusra (jogszabály megalkotására) kapott felhatalmazást a Fot.- ban,  hanem  arra,  hogy egyedi döntésekben  határozza  meg  az államilag  támogatott  mester- és  doktori  képzésre,  valamint szakirányú    továbbképzésre   felvehető   hallgatói    létszám intézmények  közötti megoszlását. Alapjoggal  való  összefüggés esetén   azonban  a  biankó  felhatalmazás  tilalma  az  egyedi döntésekre  is  vonatkoztatható; a felhatalmazást  adó  szabály csak   abban  az  esetben  felel  meg  az  Alkotmányból   eredő követelményeknek,   ha   tartalmazza   a   döntésre   vonatkozó legfontosabb   elveket,  rendelkezéseket.   Ellenkező   esetben teljesen   hiányoznának  az  alapjog  érvényesülését  biztosító jogszabályi    garanciák,   ami   az    alapjog    kiüresedését eredményezhetné.   A  Fot. nem határozza meg a pályázati követelményeket, és nem tartalmaz   részletes   leírást  arra   vonatkozóan,   hogy   a miniszternek  mit  kell  mérlegelnie  a  pályázatok  elbírálása során.  Ebből  kifolyólag elképzelhető  az  is,  hogy  valamely intézmény  annak  ellenére  nem részesül  államilag  támogatott helyben,  hogy  az  alapképzés során volt államilag  támogatott hallgatója. Mindezekre tekintettel az állapítható meg,  hogy  a miniszter  teljes döntési szabadsággal rendelkezik  a  pályázat kiírása és elbírálása terén.   A kifejtettek alapján a miniszter nem dönthet diszkrecionális jogkörben  intézmények megszüntetéséről,  átszervezéséről,  így arról  sem,  hogy  az államilag támogatott mester-  és  doktori képzésre,    valamint   szakirányú   továbbképzésre   felvehető hallgatói  létszám  hogyan oszlik meg  az  intézmények  között. Önmagában az nem sérti az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ait, ha  a végrehajtó   hatalom   pályázat   alapján   dönt   az    állami támogatásról, az viszont — az alapjoggal való összefüggés miatt —  igen, ha a mesterképzés, doktori képzés állami támogatásának főbb elemeit nem törvény határozza meg.  A Fot. semmilyen szabályt nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a  miniszter milyen szempontokat mérlegel a pályázat kiírásánál és  elbírálásánál, továbbá hiányoznak azok a garanciák, amelyek e  vonatkozásban  a  hallgatók és a  felsőoktatási  intézmények Alkotmány   70/F.   §-ából   eredő  jogait   biztosítanák.   Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Fot. 103.  §  (1) bekezdésének h) pontja — a biankó felhatalmazás miatt  —  sérti az  Alkotmány 70/F. §-át, ezért azt megsemmisítette. Amennyiben a  törvényhozó a mesterképzés, szakirányú továbbképzés, doktori képzés  állami  támogatását pályázati  rendszer  útján  kívánja megvalósítani,   akkor   a   szabályozás   kialakítása    során biztosítania  kell  a  felsőoktatási intézmények  autonómiáját, továbbá   a   hallgatók   képesség  szerinti   hozzáférését   a felsőoktatáshoz.   Mivel  az Alkotmánybíróság a Fot. 103. § (1) bekezdésének  h) pontját   alkotmányellenesnek   találta   és   megsemmisítette, egyúttal — szoros tárgyi összefüggés miatt — megsemmisítette  a Fot.  54. § (2) bekezdésének második mondatát is [54/1992.  (X. 29.)  AB  határozat,  ABH 1992, 266, 268.].  Ez  a  rendelkezés ugyanis  elválaszthatatlanul kapcsolódik az  alkotmányellenessé nyilvánított szövegrészhez, e szabály is a miniszternek  azt  a hatáskörét  deklarálja, amely alapján jogosult megállapítani  a mester-    és   doktori   képzés   hallgatói   létszámkeretének intézmények  közti megoszlását. Mivel tehát a Fot.  54.  §  (2) bekezdésének    második    mondata   ugyanazon    okok    miatt alkotmányellenes, mint amelyek miatt az Alkotmánybíróság a Fot. 103.  §  (1) bekezdésének h) pontját megsemmisítette, ezért  az Alkotmánybíróság  a  Fot.  103. § (1) bekezdésének  h)  pontját támadó  indítványt  a  Fot.  54.  §  (2)  bekezdésének  második mondatára is vonatkoztatta.   Szoros  tárgyi  összefüggés okán  az  Alkotmánybíróság  akkor semmisít  meg indítvánnyal egyébként szövegszerűen nem támadott rendelkezéseket,    ha    azok    a    megsemmisítés    folytán alkalmazhatatlanokká  válnak  [pl.  109/2008.  (IX.   26.)   AB határozat,  ABK 2008. szeptember, 1179, 1194.].  Jelen  esetben nem  erről  van szó; mivel a miniszter egyedi döntéséhez  nincs szükség  külön  felhatalmazásra, a Fot. 54. § (2)  bekezdésének második   mondata   akkor   is  alkalmazható   lenne,   ha   az Alkotmánybíróság  a  Fot.  103. § (1) bekezdésének  h)  pontját megsemmisíti.  Sőt, a megsemmisítés folytán így a  miniszternek pályázatot sem kellene kiírnia, azt ugyanis csak a Fot. 103.  § teszi kötelezővé, az 54. §-a nem.    Az  indítvány  iránya  azonban  köti  az  Alkotmánybíróságot [22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 249.].  Ha  az indítványozó hivatkozása szerint a miniszter alkotmányellenesen széles    körben   kapott   felhatalmazást   valamely    döntés meghozatalára,    akkor    a    megsemmisítés    folytán     az Alkotmánybíróság  a felhatalmazás kereteit nem  tágíthatja.  Az Alkotmánybíróság alkotmányos rendeltetésének az felel  meg,  ha ilyen  esetben  is kiterjeszti az alkotmányossági  vizsgálatát. Ennek   alapján  a  Fot.  103.  §  (1)  bekezdés  h)  pontjának alkotmányellenessé nyilvánítása és megsemmisítése jelen  ügyben maga után vonta a Fot. azonos okból alkotmányellenes 54. §  (2) bekezdése második mondatának megsemmisítését is.                               IV.   1.  Az  Alkotmánybíróság ezt követően a  gazdasági  tanáccsal kapcsolatos indítványi elemeket vizsgálta.  1.1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a „felsőoktatási intézmény, mint minden autonómiával, vagyis önkormányzatisággal rendelkező   intézmény,   választott   képviseleti    szervvel, vnkormányzattal kell, hogy rendelkezzen. Az érintettek joga  az autonóm  képviseleti szervek megalakítása,  s  ezek  a  szervek gyakorolhatják    a    felsőoktatási    intézményt    megillető önkormányzati jogköröket” [Abh., ABH 2005, 459, 474.].    A   861/B/1996.   AB   határozat  megállapította,   hogy   a felsőoktatási  „autonómia  hordozója  pedig  az  intézmény,  az egyetem;  (…)  vele  szemben  merül  fel  az  elvárás,  hogy  a tanszabadság letéteményese legyen, s biztosítékot  jelentsen  a tudományos szabadság érvényesítéséhez is. A tudomány művelői és a  tanszabadság hordozói tehát — az egyetemi tanárok mellett  — az  egyéb  oktatók, a tudományos kutatók, de maguk a  hallgatók is” (ABH 1998, 650, 654.). Hasonlóan foglalt állást az Abh. is, amely  szerint a felsőoktatási autonómia hordozója „az oktatók, a  tudományos  kutatók  és  a  hallgatók  közössége.  Ezért  az oktatók,  tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő jogosultságok gyakorlásában” (ABH 2005, 459, 474.).   Az  egyik indítványozó azt kifogásolta, hogy a Fot. 23. § (3) bekezdése  —  amely  szerint csak az lehet a  gazdasági  tanács tagja,  aki  felsőfokú végzettséggel rendelkezik  —  kizárja  a hallgatókat   a  gazdasági  tanácsban  való  részvételtől.   Az Alkotmánybíróság  fentiekben ismertetett gyakorlatából  valóban következik,  hogy  megfelelő alkotmányos  indok  hiányában  nem lehet olyan autonóm képviseleti szervet létrehozni, amelyben az autonómia valamelyik hordozójának (így a hallgatók) képviselete nem  biztosított. A Fot. vonatkozó rendelkezése ugyan tételesen nem  zárja  ki  a hallgatók részvételét a gazdasági  tanácsban, csupán  a  felsőfokú  végzettséget követeli  meg  annak  tagjai számára.  A  felsőoktatásban természetesen  részt  vehet  olyan hallgató,  akinek már van felsőfokú végzettsége, mégis  a  Fot. 23.  §  (3)  bekezdése  nagy mértékben  leszűkíti  a  hallgatói részvétel elvi lehetőségét.  A Fot. 23. §-a alapján a gazdasági tanács gazdasági stratégiai döntéseket  előkészítő,  és végrehajtást  ellenőrző  szervezet, amelyet  állami fenntartású felsőoktatási intézményben kötelező létrehozni. A gazdasági tanács tagjainak egy részét a szenátus, más  részét a miniszter delegálja a testületbe, a rektor  és  a gazdasági (fő)igazgató pedig hivatalból tagja a testületnek.   A  39/2006.  (XI. 27.) AB határozat — előzetes  normakontroll keretében  — megállapította, hogy bár „a gazdasági tanácsban  a szenátus  által  delegált tagok a rektorral  együtt  többségben vannak,   [az]  mégsem  tekinthető  a  felsőoktatási  intézmény autonóm  képviseleti szervének, hiszen ebben a  testületben  az oktatási  és  kulturális  miniszter  által  delegált  tagok  is szavazati   joggal   bírnak.  Ezért  a   gazdasági   tanács   a felsőoktatási  intézmény  autonómiájába  tartozó  önkormányzati jogokat  nem  gyakorolhat”  (ABH  2006,  498,  504.).  Mivel  a gazdasági  tanács nem a felsőoktatási autonómia  szerve,  saját jogon  nem  gyakorol önkormányzati jogokat, ezért az  Alkotmány 70/G.  §-ából  levezethető követelmény, miszerint az  autonómia hordozói az önkormányzatisággal bíró szervekben részt vehetnek, a  gazdasági  tanácsra  nem  vonatkozik.  Nem  sérti  tehát  az Alkotmány 70/G. §-át, hogy a Fot. 23. § (3) bekezdése csak szűk körben ad elvi lehetőséget a hallgatóknak a gazdasági tanácsban való részvételre.   1.1.2.  Az  indítványozó szerint a Fot. 23. §  (3)  bekezdése hátrányos  megkülönböztetést tartalmaz azokra nézve,  akik  nem rendelkeznek    felsőfokú   végzettséggel.   A   diszkrimináció tilalmával    kapcsolatban    az    Alkotmánybíróság    korábbi határozatában   megállapította,  hogy   „a   jognak   mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az   emberi   méltóság  alapjogán  nem  eshet  csorba,   azonos tisztelettel  és körültekintéssel, az egyéni szempontok  azonos mértékű   figyelembevételével  kell  a   jogosultságok   és   a kedvezmények  elosztásának szempontjait meghatározni”  [9/1990. (IV.  25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Ezért az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdésének vonatkozásában  személyek  közötti, alkotmánysértő  hátrányos  megkülönböztetés  akkor  állapítható meg,  ha  valamely  személyt  vagy embercsoportot  más,  azonos helyzetben   lévő   személyekkel   vagy   csoporttal    történt összehasonlításban  kezelnek hátrányosabb módon  [21/1990.  (X. 4.)  AB  határozat,  ABH 1990, 73, 78.; 32/1991.  (VI.  6.)  AB határozat,  ABH  1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat,  ABH 1994,    744,    745.].   A   megkülönböztetés   pedig    akkor alkotmányellenes, „ha a jogszabály a szabályozás  szempontjából azonos    csoportba   tartozó   (egymással   összehasonlítható) jogalanyok   között  tesz  különbséget  anélkül,   hogy   annak alkotmányos indoka lenne” (191/B/1992. AB határozat, ABH  1992, 592,  593.). Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is,  hogy  „az alapjognak  nem  minősülő  egyéb  jogra  vonatkozó,   személyek közötti   hátrányos   megkülönböztetés  vagy   más   korlátozás alkotmányellenessége  akkor  állapítható  meg,  ha  a   sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron  az  emberi méltóság     általános    személyiségi    jogával,     és     a megkülönböztetésnek,  illetve korlátozásnak  nincs  tárgyilagos mérlegelés  szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes”  [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].   Jelen  esetben  a  Fot.  nem  tartalmaz  megkülönböztetést  a gazdasági   tanács  tagjainak  végzettségére   vonatkozóan;   a felsőfokú  végzettség  mint  követelmény  a  gazdasági   tanács valamennyi  tagjára  egyformán vonatkozik. Ezért  az  Alkotmány hátrányos megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ának sérelme fel  sem merül,     valamely    törvényi    feltétel    célszerűségének, indokoltságának    vizsgálata    pedig    nem    tartozik    az Alkotmánybíróság hatáskörébe.   Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  23.  §  (3) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.   1.2.  Ezt  követően az Alkotmánybíróság azt  vizsgálta,  hogy sérti-e  a  felsőoktatási  intézmény 70/G.  §-ából  levezethető autonómiáját az, hogy a Fot. 27. § (8) bekezdésének  b)  pontja alapján  a  szenátus  csak akkor dönthet  gazdálkodó  szervezet alapításáról,  gazdálkodó szervezetben részesedés  szerzéséről, gazdálkodó  szervezettel  történő együttműködésről,  ha  azt  a gazdasági tanács tagjainak kétharmada támogatja.    A  korábbiakban  az  Alkotmánybíróság  rámutatott,  hogy   a gazdasági  tanács nem a felsőoktatási autonómia  szerve.  Ebből következően  nem  akadályozhatja meg az  önkormányzati  szervek döntéseinek  meghozatalát, az önkormányzati  jogok  gyakorlását sem [39/2006. (XI. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498, 504.].   Az  Abh.  pedig  arra  mutatott  rá,  hogy  a  „felsőoktatási autonómia  folytán a felsőoktatási intézmény a  kormánytól,  az államigazgatástól  önálló  és  független.   Az   önállóság   és függetlenség  nem  csak  a  szűk  értelemben  vett  tudományos, oktatási  és  kutatási  tevékenységre  terjed  ki.  A  tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt szervezetalakítási,  működési  és  gazdálkodási  önállóság   is megilleti.  (…)  Az intézményi autonómiájához  hozzátartozik  a gazdálkodási  autonómia is. Ennek megfelelően  a  felsőoktatási intézmény  —  a törvény keretei között — megállapíthatja  saját költségvetését, illetve pénzeszközeivel önállóan  gazdálkodhat” (ABH 2005, 459, 475.).   A  gazdálkodó szervezet alapításának, illetve az  abban  való részvételnek  a  szabadsága a pénzeszközökkel való  gazdálkodás egy  módja.  A Fot. vonatkozó rendelkezése alapján  a  szenátus ilyen  döntést  csak akkor hozhat, ha azzal a gazdasági  tanács minősített   többsége  egyetért.  E  szabály   tehát   előzetes hozzájárulási  jogot  biztosít a szenátus  bizonyos,  gazdasági tárgyú  döntéseihez,  e  tekintetben a gazdálkodási  autonómiát korlátozza. A törvényi szabály azonban nem vonja el a  szenátus döntési  jogosultságát;  a  Fot.  27.  §  (8)  bekezdésének  b) pontjában  szereplő  döntések  meghozatalára  a  szenátus   nem kényszeríthető.  Ezért az Alkotmánybíróság  a  szabályt  nem  a gazdálkodási   autonómia  megvonásának,  hanem   korlátozásának tekintette.    A   gazdálkodási  autonómiát  korlátozó  szabály  nem  eleve ellentétes  az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aival.  Az  autonómia ugyanis  nem zárja ki az autonóm jogkörök megengedett  törvényi korlátozását.  „Törvény  a  felsőoktatási  intézmény  gazdasági hatékonyságát  és  szervezeti ésszerűségét ösztönző,  korlátozó szabályokat  is  megállapíthat.  (…)  Nem  alkotmányellenes   a felsőoktatási intézmények tudományos, oktatási tevékenységeinek gazdaságossági és szervezeti racionalizálási szempontok alapján való  ellenőrzése,  gazdaságossági  követelmények  előírása   a fenntartó  részéről,  a  költségvetési eszközök  és  juttatások teljesítményhez  kötött  biztosítása”  (Abh.,  ABH  2005,  459, 476.).   A  felsőoktatási intézmények gazdasági önállósága azonban nem öncélú.  Jelen határozatában az Alkotmánybíróság  abból  indult ki,  hogy  a  gazdálkodási  autonómia alapvetően  a  tudományos szabadság  érvényesülésének  a garanciája.  Minél  közelebbi  a kapcsolat a tudományos és a vállalkozási tevékenység között,  a felsőoktatási intézmény gazdálkodási autonómiája annál  nagyobb alkotmányi védelmet élvez. Ha viszont a felsőoktatási intézmény gazdasági   tevékenysége  csak  érintőlegesen   kapcsolódik   a tudományos szabadsághoz és a tanítás szabadságához, akkor ez  a védelem is kisebb szintű. Ez utóbbi esetekben is — az Alkotmány 70/G.  §-ából  eredő  — követelmény, hogy a  tényleges  döntést felsőoktatási  autonómiával rendelkező szerv hozza  meg,  de  a törvényhozó    szabadsága   nagyobb   a   döntés    korlátainak meghatározásánál.  A 39/2006. (IX. 27.) AB határozat a gazdasági tanács átfogó, a gazdasági  kérdések széles körére kiterjedő  egyetértési  jogát tartotta  alkotmányellenesnek. Ha ugyanis a gazdasági tanács  a felsőoktatási   intézmény  valamennyi  gazdálkodási   kérdésére kiterjedő  tartalmi jogkörrel rendelkezik, akkor  az  sérti  az autonómia  Alkotmány  70/G. §-ából  eredő  más  elemeit  is.  E határozatból  azonban  nem  következik  az,  hogy   egyes,   az intézmény  gazdálkodására  lényeges  hatást  gyakorló   (de   a tudományos    szabadság   érvényesülése    szempontjából    nem meghatározó) döntéseknél alkotmányos akadálya lenne annak, hogy a  törvényhozó  valamely  autonómián kívüli  szerv  hatáskörébe utalja  a döntés célszerűségének a vizsgálatát. Ilyen kérdésben az  előzetes hozzájárulás megkövetelése mindaddig nem veti  fel az  Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-ainak  a  sérelmét,  amíg  a korlátozás   az  autonómia  egyéb  elemeit,  a  tudományos   és szervezeti önállóságot nem veszélyezteti.   A  gazdálkodó  szervezet alapítása,  illetve  az  abban  való részesedés-szerzés  alapvetően vállalkozási tevékenység,  amely lehetővé  teszi az intézmény számára a piacon való megjelenést, elősegíti  az  intézmény  javaival való hatékony  gazdálkodást. Kétségtelen,  hogy  a  felsőoktatási  intézmény  ilyen  jellegű tevékenysége   is   végső   soron  a   tudományos   tevékenység fejlesztését  szolgálja,  de  annak  kapcsolata  a   tudományos szabadsággal közvetett.   Ezeknél  közvetlenebb  a  logikai kapcsolat  a  felsőoktatási intézmény  tudományos autonómiája és a gazdálkodó  szervezettel való  együttműködés között. Az intézmény például együttműködési szerződést  köthet gazdálkodó szervezetekkel hallgatói  szakmai gyakorlatának  teljesítéséről, vagy  az  oktatáshoz  kapcsolódó kiegészítő  tevékenységek ellátásáról. Azonban ilyen  esetekben sem   jelenti  a  hozzájárulás  megkövetelése  a  felsőoktatási autonómia  alkotmányellenes korlátozását;  az  Alkotmánybíróság nem  látta  igazoltnak,  hogy  a  szabad  tudományos,  kutatói, oktatói   tevékenység  csak  úgy  volna  biztosítható,   ha   a felsőoktatási    intézmény    törvényi    kötöttségek    nélkül választhatná  meg a gazdálkodó szervezettel való  együttműködés terjedelmét és formáit.   Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  27.  §  (8) bekezdésének b) pontját támadó indítványt elutasította.  2. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése értelmében a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos alapjog. „Az Alkotmány  59.  §-ában biztosított személyes adatok  védelméhez való   jognak  eszerint  az  a  tartalma,  hogy  mindenki  maga rendelkezik     személyes     adatainak     feltárásáról     és felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni tehát  általában  csakis  az érintett  beleegyezésével  szabad; mindenki  számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni  az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki,  hol,  mikor,  milyen célra használja fel  az  ő  személyes adatát.   Kivételesen  törvény  elrendelheti   személyes   adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás  módját is.  Az  ilyen  törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető  jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8.   §-ában   megkövetelt  feltételeknek.  (…)  Az  információs önrendelkezési   jog   gyakorlásának   feltétele   és    egyben legfontosabb garanciája a célhozkötöttség. Ez azt jelenti, hogy személyes  adatot  feldolgozni csak pontosan  meghatározott  és jogszerű  célra  szabad” [15/1991. (IV. 13.) AB határozat,  ABH 1991, 40, 41–42.].   A Fot. 34. és 35. §-ai azokat a szabályokat rögzítik, amelyek mellett   a  felsőoktatási  intézmények  a  hallgatók   és   az alkalmazottak adatait kezelhetik. Mivel ez az adatkezelés  csak részben  alapszik az érintett szabad beleegyezésén, e szabályok a személyes adatok védelméhez való jogot korlátozzák.   Valamely  alapjog korlátozásának alkotmányossága az Alkotmány 8.  §  (2) bekezdése alapján ítélhető meg. Ez alapján a  Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog   lényeges tartalmát  azonban  nem korlátozhatja. Az,  hogy  a  korlátozás érinti-e  az  alapjog  lényeges tartalmát, az  Alkotmánybíróság által  kidolgozott alapjogi teszt segítségével dönthető  el.  E szerint  „[a]z  állam  akkor nyúlhat az alapjog  korlátozásának eszközéhez,  ha  másik alapvető jog és szabadság  védelme  vagy érvényesülése,  illetve  egyéb alkotmányos  érték  védelme  más módon    nem    érhető    el.    Az   alapjog    korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az  másik alapjog  vagy  szabadság  védelme vagy  egyéb  alkotmányos  cél érdekében  történik,  hanem  szükséges,  hogy  megfeleljen   az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő arányban  legyen  egymással. A törvényhozó a  korlátozás  során köteles  az  adott  cél elérésére alkalmas  legenyhébb  eszközt alkalmazni.   Alkotmányellenes  a  jog   korlátozása,   ha   az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan” [30/1992.  (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.].   A  Fot.  34. és 35. §-aiban rögzítet jogkorlátozás törvényben jelenik  meg,  ezzel  eleget  tesz  az  Alkotmány  8.   §   (2) bekezdésében     rögzített    formai     követelménynek.     Az Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint  a  munkáltatói   jogok gyakorlásához, a hallgatói jogok, kedvezmények elbírálásához és igazolásához szükséges eszköz az alkalmazottak és  a  hallgatók adatainak  nyilvántartása,  így  az  nem  eleve  ellentétes  az Alkotmány  59.  §  (1) bekezdésével. A korlátozás  továbbá  nem tekinthető  aránytalannak  sem;  a  Fot.  2.  számú  melléklete meghatározza    ugyanis,    hogy    milyen    adatokat    lehet nyilvántartani,  és azokat milyen célból lehet  továbbítani,  a Fot.   34.  §  (4)  bekezdése  alapján  pedig  a  felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzíteni  kell az adatkezelés és -továbbítás rendjét.   A  Fot.  2.  számú  mellékletében rögzített hallgatói  adatok nyilvántartásának   és   kezelésének   célja   a    tanulmányok befejezésével  sem  szűnik meg. Az adatok  további  kezelésének számos  célja  lehet.  Lehetővé teszi  a  pályakövetést  és  az oktatáspolitika  stratégiai  tervezését,  valamint  szükségessé válik abban az esetben, ha a volt hallgató a későbbiekben ismét hallgatói  jogviszonyt  kíván  létesíteni  (például  az  állami támogatás  megítéléséhez).  Egyes  esetekben  pedig  az  adatok hosszú időn át történő tárolása kifejezetten a hallgató érdeke; ennek  segítségével a felsőoktatási intézmény  az  adatkezelési időn  belül  hiteles  igazolást tud kibocsátani  a  megszerzett oklevélről, diplomáról, végzettségről.   Ezekre  tekintettel nem sérti a személyes  adatok  védelméhez való jogot az, hogy a Fot. 34. § (3) bekezdése, valamint 35.  § (4)  bekezdése hosszú, nyolcvan éven át tartó adatkezelést tesz lehetővé,  ezért  az ezek megsemmisítésére irányuló  indítványt elutasította.   3.  Az Abh. részletesen vizsgálta a felsőoktatási intézmények fenntartói   szerepvállalásának  alkotmányosságát.  Rámutatott, hogy  „[a]  felsőoktatási intézmény, mint minden  autonómiával, vagyis  önkormányzatisággal  rendelkező  intézmény,  választott képviseleti  szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen. Az érintettek joga az autonóm képviseleti szervek megalakítása, s  ezek  a  szervek  gyakorolhatják a felsőoktatási  intézményt megillető  önkormányzati jogköröket. A felsőoktatási  autonómia hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók, a  tudományos  kutatók  és  a  hallgatók  közössége.  Ezért  az oktatók,  tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő önkormányzati jogosultságok gyakorlásában. Ebbe a tevékenységbe az  oktatókon, tudományos kutatókon és hallgatókon kívül  külső szakembereket,  az alapító, a fenntartó szervezet  képviselőjét is   be   lehet  vonni,  de  csak  a  felsőoktatási   intézmény autonómiájának biztosítása mellett” (ABH 2005, 459, 474–475.).  A felsőoktatási intézmények önkormányzatisága tehát nem csak a végrehajtó hatalommal szemben, hanem a fenntartóval szemben  is érvényesül.   A   fenntartó  szerepvállalása  a   felsőoktatási intézmények   működésében  azonban  nem  eleve  ellentétes   az Alkotmány  70/G.  §-ával;  a fentiek  nem  jelentik  azt,  hogy törvény  ne  állapíthatná  meg  a  fenntartói  irányítás   azon kereteit,  amelyek  között a felsőoktatási  intézmény  jogszerű működése ellenőrizhető.   A  Fot.  115.  §  (9)  bekezdése  arra  ad  felhatalmazást  a fenntartónak,  hogy  bírósági  eljárást  kezdeményezzen,  ha  a felsőoktatási intézmény az e § (5)–(8) bekezdéseiben  rögzített fenntartói  felhívásnak nem tesz eleget. A  Fot.  115.  §  (10) bekezdése   pedig  reformatórius  jogkörrel   ruházza   fel   a bíróságot,   illetve  felhatalmazza  arra,  hogy   felhívja   a felsőoktatási    intézményt    arra,    hogy    a    fenntartói kezdeményezésnek tegyen eleget.    A   bíróság   eme  eljárása  közigazgatási  eljárás.   Ennek jellegzetessége  folytán  a  bíróság felülvizsgálata  kizárólag jogszerűségi  szempontok szerint történhet;  azt  vizsgálhatja, hogy   a   felsőoktatási  intézmény  eleget  tett-e  törvényben rögzített kötelezettségeinek. A Fot. 115. § (10) bekezdése  nem teszi   lehetővé  a  bíróság  számára,  hogy  a   felsőoktatási intézmény  döntéseit,  intézkedéseit célszerűségi  vizsgálatnak vesse alá. A felsőoktatási intézmények döntéseinek jogszerűségi felülvizsgálata pedig nem sérti az Alkotmány 70/F. és 70/G.  §- ait,  ezért  az  Alkotmánybíróság a Fot. 115. § (10)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.    Az  Alkotmánybíróság  megfelelő  indítvány  hiányában  jelen eljárása során nem vizsgálhatta egyenként, hogy a Fot.  115.  § (5)–(8) bekezdéseiben rögzített fenntartói jogkörök megfelelnek- e az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak.   4.  Ezt  követően  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  55.  §  (2) bekezdésével összefüggésben benyújtott indítványt vizsgálta.  E rendelkezés  meghatározza  azt  a  támogatási  időt   (tizenkét félév), amely alatt államilag támogatott képzés folytatható. Az indítványozó szerint ez a szabály azért sérti a jogbiztonságot, mert tartalmilag megszűntette a második tanár szak „az egyetemi és    főiskolai   hallgatók   által   fizetendő   díjakról   és térítésekről,    valamint    a   részükre    nyújtható    egyes támogatásokról” szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendeletben  (a továbbiakban:  tandíjR1.)  biztosított  tandíjmentességét,  oly módon,  hogy  a  változásra való felkészülésre a jogalkotó  nem biztosított kellő időt.  Az „állam nem köteles a felsőfokú képzésben való részvételt, a felsőfokú   tanulmányok  folytatását  elősegítő,  a   felsőfokú képzettség megszerzésére esélyt teremtő támogatását mindenkinek korlátlan  ideig biztosítani” (1103/B/2001. AB  határozat,  ABH 2002,  1579,  1581.).  Az  „Alkotmány  nem  garantálja  (…)   a felsőoktatási  intézmények hallgatóinak azt  az  alanyi  jogot, hogy  a  második vagy további diplomájuk megszerzése  érdekében valamilyen  normatív állami támogatásban részesüljenek.  (…)  A második  vagy további diplomák megszerzésének szabad választási lehetősége ugyan biztosított, de ez a jog nem jelenti azt, hogy e    továbbképzés    megvalósulásához   az   államnak    anyagi hozzájárulási   kötelezettsége   is   lenne”   (304/B/1995   AB határozat, ABH 1999, 501, 502.). Az a körülmény tehát,  hogy  a Fot.  meghatározza  azt  az időszakot,  amely  alatt  államilag támogatott képzés folytatható, nem sérti az Alkotmány 2. §  (1) bekezdését.    A  tandíjR1.  18.  §  (1)  bekezdésének  b)  pontja  alapján tandíjmentesség  illette  meg  a  bármely  közismereti  szakon, hittanár-nevelő szakon szerzett egyszakos tanári oklevéllel már rendelkező,  valamint bármely közismereti  első  tanári  szakon tanulmányokat  folytató  magyar  állampolgárságú  hallgatót   a második   közismereti   tanári  szakképzettség   megszerzésekor nappali,  esti  és  levelező  tagozatokon  legfeljebb  az  első alkalommal    felvett    második   tanári    szak    képesítési követelményében meghatározott képzési időtartamban.  E  szabály azonban  csak  az  első  tanári szakon már  diplomát  szerzett, valamint azokra a hallgatókra vonatkozott, akik az első  tanári szakos  tanulmányaik alatt kezdték meg a második tanári  szakos képzést  (párhuzamos  képzés). A tandíjR1.  nem  keletkeztetett szerzett  jogot az egy tanári szakos képzést folytató hallgatók számára  arra,  hogy diplomájuk megszerzését  követően  további tanári szakot is tandíjmentesen végezhetnek el.    A   későbbi   szabályozásban   a   felsőoktatási   hallgatók juttatásairól  szóló 175/2006. (VIII. 14.)  Korm.  rendelet  (a továbbiakban:  tandíjR2.)  majd a  felsőoktatásban  részt  vevő hallgatók   juttatásairól   és  az  általuk   fizetendő   egyes térítésekről  szóló  51/2007.  (III.  26.)  Korm.  rendelet  (a továbbiakban: tandíjR3.) fenntartottak egyes, a tandíjR1. által bevezetett  kedvezményeket.  A tandíjR2.  3.  §  (1)  bekezdése differenciált átmeneti rendelkezéseket tartalmaz;  a  hallgatói jogviszony      létesítésének     időpontjának     függvényében meghatározza,  hogy  a  második tanári  szakot  végző  hallgató milyen feltételek esetén jogosult tandíjmentességre. A jelenleg hatályos  tandíjR3.  36.  § (1) bekezdése  hasonló  kedvezményt biztosít azon hallgatók számára, akik 2006. december 31.  előtt létesítettek hallgatói jogviszonyt.   Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből nem következik tehát, hogy a   jogalkotó   ne   határozhatna   meg   támogatási   időt   a felsőoktatásban,  és a Fot. 153. §-ának felhatalmazása  alapján alkotott  kormányrendeletek (tandíjR2., tandíjR3.) az  átmeneti rendelkezések  biztosításával kellő időt biztosítottak  a  Fot. 55.  §  (2) bekezdésében rögzített állami támogatási rendszerre való felkészüléshez. Ez alapján nem találta az Alkotmánybíróság megalapozottnak  az  indítványozó azon kifogását,  miszerint  a jogalkotó a második tanár szakos hallgatók szerzett jogát vonta volna meg, ezért a Fot. 55. § (2) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.   5.  Az  indítvány benyújtásakor a Fot. 122. §  (2)  bekezdése azokat   az  eseteket  határozta  meg,  amelyeknél  az   állami felsőoktatási intézmény vagyonkezelésében lévő kincstári vagyon elidegenítéséhez  való  hozzájárulás  nem  tagadható  meg.   Az indítványozó szerint ez a szabály azért sérti az Alkotmány  13. §   (1)   bekezdését,  mert  nem  biztosítja  a   felsőoktatási intézménnyel szemben az állami tulajdon védelmét.   Az  indítvány benyújtását követően a Fotm. módosította a Fot. 122. §-át, amely ezt követően részletes szabályokat tartalmaz a felsőoktatási     intézmények     vagyongazdálkodásáról.     Az Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének  utólagos vizsgálatát  kezdeményező indítvány tárgyában „a  régi  helyébe lépő  új  szabályozás tekintetében akkor folytatja  le,  ha  az tartalmilag a korábbival azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó alkotmányossági probléma” [137/B/1991. AB határozat, ABH  1992, 456,  457.;  163/B/1991. AB határozat,  ABH  1993,  544,  545.; 4/1999.   (VI.   3.)  AB  határozat,  ABH  1999,   396,   399.; 1314/B/1997.  AB végzés, ABH 2000, 1049.]. Tekintettel  azonban arra, hogy az új szabályozás nem veti fel az indítványozó által feltett   alkotmányossági   kérdéseket,   az   Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány e vonatkozásában  okafogyottá vált,  és ezért a Fot. 122. §-ának alkotmányossági vizsgálatára irányuló   eljárást  az  Ügyrend  31.  §  e)   pontja   alapján megszüntette.   6.1.  Több indítványozó kérte az Alkotmánybíróságtól  a  Fot. képzési       hozzájárulást      megállapító      rendelkezései megsemmisítését. Az indítványok benyújtását követően azonban  a Tv.  4.  § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte a Fot. képzési hozzájárulási kötelezettséget előíró szabályait, ezek között  a Fot.  indítványozók által kifogásolt 49. § e) pontját, valamint 125/A. §-át.   Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint hatályban nem lévő   jogszabály  alkotmányellenességének  vizsgálatára   csak kivételesen,  az Abtv. 38. §-ának (1) bekezdése szerinti  bírói kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján  kerülhet  sor. Az indítvány nem az  Abtv.  38.  §  (1) bekezdése vagy 48. §-a szerinti kérelem. Az Ügyrend  31.  §  a) pontja  értelmében az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, ha az indítvány benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette, és ezzel az indítvány tárgytalanná vált.   Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fot.  49.  §  e) pontja és 125/A. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére  irányuló  indítvány  tárgyában  az   eljárást megszüntette.   6.2.  Az indítványozó arra hivatkozással kérte a Fot. 147.  § 10.    pontja    alkotmányellenességének   megállapítását    és megsemmisítését,  mert  az  a  képzési  hozzájárulás   fizetése tekintetében   alkotmányellenes   megkülönböztetést   tartalmaz hátrányos helyzetű hallgatók között. Tekintettel azonban  arra, hogy   a   Tv.   a   képzési  hozzájárulás   megfizetésének   a kötelezettségét  megszüntette,  és  az  indítványozó   csak   e tekintetben  kérte a Fot. 147. § 10. pontjának megsemmisítését, ezért  az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az  indítvány okafogyottá vált, és az eljárást e tekintetben az Ügyrend 31. § e) pontja alapján megszüntette.   7. Végül az Alkotmánybíróság a Fot. átmeneti rendelkezéseinek alkotmányellenességét állító indítványi elemeket vizsgálta.   7.1.  A  28/2005.  (VII. 14.) AB határozat a  felsőoktatással összefüggésben alkotmányossági követelményként állapította meg, hogy  „ha  a jogalkotó valamely korábban, hosszú ideig fennálló és  működő  rendszerhez kapcsolódóan radikális változtatásokkal alapjaiban  új rendszert vezet be, azt úgy [kell tennie],  hogy az  érintetteknek megfelelő idő álljon rendelkezésre a rendszer egészének,  valamint a részletszabályoknak nem  csak  a  teljes körű  megismerésére,  hanem  azok megértésére  és  alkalmazásuk elsajátítására  is” (ABH 2005, 290.). Erre tekintettel  a  Fot. számos átmeneti rendelkezést tartalmaz azokra vonatkozóan, akik tanulmányaikat a régi Fot. alapján kezdték meg.   A  Fot. 152. § (4) bekezdése elvi jelleggel rögzíti,  hogy  a régi  Fot. alapján megkezdett képzéseket — folyamatos képzésben —  változatlan  szakmai  követelmények, változatlan  vizsgarend keretében, változatlan oklevél kiadásával kell befejezni. Ebből következően a felsőoktatás lényeges tartalmi kérdéseit tekintve a régi Fot. hatálya alatt tanulmányokat kezdett hallgatókat nem éri  hátrány; képzésük fő szabályai a korábbi szabályok alapján történik.  Erre tekintettel a 2006 előtt tanulmányokat  kezdett hallgatók művelődéshez való joga nem korlátozott.   Nem  ad okot ezzel ellentétes értelmezésre a Fot. 154. §  (4) bekezdése  sem.  Az  a tény, hogy 2006. szeptember  1.  után  a felsőoktatási intézményekben új, a Fot. előírásainak  megfelelő szervezeti  és  működési  szabályzatot  kell  alkalmazni,   nem jelenti   a   hallgatók  művelődési  jogának   alkotmányellenes korlátozását, abban az esetben sem, ha az a régi  Fot.  alapján tanulmányokat kezdett hallgatókra is vonatkozik.  A  szervezeti és  működési  szabályzatban foglalt rendelkezések  többsége  az intézmény  felépítésére, tevékenységére  vonatkozó  szabályokat tartalmaz,  amelyek  csak  közvetett  összefüggésben  állnak  a hallgatók művelődéshez való jogával. Mindamellett a Fot. 154. § (4)  bekezdése  kifejezetten előírja a felsőoktatási  intézmény számára,  hogy szervezeti és működési szabályzatában állapítson meg  olyan  átmeneti  szabályokat, amelyek  a  korábbi  képzési rendszerben megkezdett tanulmányok befejezéséhez szükségesek.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak azt  a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állító indítványt,  amely  szerint a törvényhozó  nem  teremtette  meg azokat a garanciális szabályokat, amelyek alapján biztosított a 2006.   szeptember  1.  előtt  tanulmányokat  kezdő   hallgatók művelődéshez való joga.   7.2.  A  Fot.  162.  §  (1) bekezdésében  rögzített  átmeneti rendelkezésből következően a mesterképzésre felvehető államilag támogatott létszámkeretet a 2006–2009. között induló tanévekben a  Kormány mérlegelés alapján határozza meg. E bekezdés második mondatából  pedig az következik, hogy a mesterképzés  államilag támogatott  keretszámot  először 2009-ben,  a  2010-ben  induló tanévre vonatkozóan kell a Fot. 53. §-a szerint megállapítani.   A „2009-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott hallgatói  létszámkeretről” szóló 1051/2008. (VII.  28.)  Korm. határozat  2. pontjában a Kormány már meghatározta  a  2009-ben államilag   támogatott   mesterképzésre   felvehető   hallgatók létszámát.  E kormányhatározat alkotmányossági vizsgálatára  az Alkotmánybíróságnak  —  a jelen határozat  III.  részének  2.7. pontjában kifejtettek alapján — nincs hatásköre. A Fot. 162.  § (1) bekezdésének harmadik mondata tehát a jövőben már nem kerül alkalmazásra.   A Jat. 13. §-a szerint a jogszabály akkor veszti hatályát, ha más  jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban meghatározott  határidő  lejárt.  A  Jat.  nem  határozza   meg egyértelműen, hogy utóbbi határidőnek kifejezetten a jogszabály hatályának   megszűnésére,   vagy   alkalmazhatóságára   kell-e vonatkoznia. Az Alkotmánybíróság több határozatában a  Jat.-nak ezt  a  rendelkezését a jogszabály alkalmazhatóságára vonatkozó rendelkezésként   értelmezte.   Következetesen    érvényesített álláspontja  szerint  a szabály alkalmazására  a  jogszabályban előírt határidő leteltével, azzal, hogy a kifejezetten hatályon kívül  nem  helyezett  jogszabályi  rendelkezések  teljesedésbe mentek,  és már nincs mód arra, hogy a jogalanyok a jogszabályi rendelkezés alapján jogot szerezzenek, a jogszabály  lényegében hatályát  veszti [1239/B/1990. AB végzés, ABH 1991, 905,  906.; 298/B/1994.  AB határozat, ABH 1994, 696, 700.; 880/B/1992.  AB végzés,  ABH  1996, 803, 804–806.; 385/B/2001. AB  végzés,  ABH 2001,  1670,  1672–1673.; 35/2004. (X. 6.)  AB  határozat,  ABH 2004, 504, 505.].   Az  Alkotmánybíróság főszabály szerint  csak  hatályban  lévő jogszabály alkotmányossági vizsgálatát végzi el. Hatályban  nem lévő  jogszabály alkotmányosságát az Alkotmánybíróság  csak  az Abtv.  38.  §-a szerinti bírói kezdeményezés, vagy  48.  §-ában foglalt  alkotmányjogi panasz esetén vizsgálja. A jelen  ügyben elbírált indítvány nem tartozik a konkrét normakontroll  e  két esete közé.   Ennek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fot. 162. § (1) bekezdése az indítvány benyújtását követően hatályát vesztette,  és  ezáltal  az indítvány e  vonatkozásban  történő elbírálása tárgytalanná vált. Ezért az Alkotmánybíróság a  Fot. 162. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az Ügyrend 31.  § a) pontja alapján az eljárást megszüntette.   8. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke,                      előadó alkotmánybíró           Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Paczolay Péter          Dr. Kiss László           az Alkotmánybíróság elnöke,   alkotmánybíró                     az aláírásban akadályozott                     Dr. Holló András                     alkotmánybíró helyett           Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Lévay Miklós      Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                alkotmánybíró Dr.   Kovács  Péter  és  Dr.  Trócsányi  László  alkotmánybírók különvéleménye  Nem    értünk    egyet   a   Fot.   39.   §   (6)   bekezdése, 53. § (4) bekezdése, 54. § (1) bekezdése és 101. § (1) bekezdés b)    pontja    alkotmányellenességének   megállapítására    és megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításával.  1.  A  Fot. megalkotásával új felsőoktatási felvételi rendszer jött  létre,  amelyhez  szorosan  kapcsolódik  a  felsőoktatási intézmények  állami finanszírozása. A Fot. 101. § (1)  bekezdés b)  pontja  alapján  a Kormány felhatalmazást  kap  arra,  hogy határozattal  országos  szinten  megállapítsa  az  adott  évben államilag támogatott képzésbe felvehető hallgatói létszámot.  A Kormány   által   képzési  területenkénti   bontásban   közölt, államilag  támogatott  hallgatói  létszámkeret  sajátos   módon oszlik meg a felsőoktatási intézmények között. Az egyes képzési területekre  jutó  államilag támogatott hallgatói  létszámkeret elosztása  ugyanis  —  a  Fot. 39. § (6)  bekezdése  és  54.  § (1)   bekezdése,  valamint  az  R.  25.  §-a  értelmében  —   a jelentkezők rangsorolása alapján történik.  Az  alapképzésre,  illetve  az  egységes,  osztatlan  képzésre jelentkezők  rangsorolását  az R.  szabályozza.  Az  R.  10.  § (2)   bekezdése   alapján   a   felvételi   kérelemben   minden jelentkezőnek   meg  kell  jelölnie,  hogy  mely  felsőoktatási intézménybe   és   milyen  szakra,  illetve   képzési   formára jelentkezik,  továbbá  milyen  finanszírozási  formára  kéri  a jelentkezését.  A  jelentkezők  teljesítményét  az   R.   által meghatározott  módon,  pontokban kifejezve  kell  értékelni.  A felsőoktatási  intézmények az R. 25/A. § (6) bekezdése  szerint kötelesek  a  jelentkezők  pontokban kifejezett  eredményét  az Oktatási  Hivatalnak  továbbítani.  A  pontszámok  alapján   az Oktatási  Hivatal  az R. 25. §-a értelmében besorolási  döntést hoz, vagyis képzési áganként vagy szakonként rangsort állít fel a  jelentkezők  között.  A felsőoktatási  intézmények  pedig  e rangsor  alapján hozzák meg a felvételi döntést. Az R. 26.  §-a szerint a felsőoktatási intézmény azt a jelentkezőt veszi  fel, aki hozzá lett besorolva.  E  felvételi rendszer alapján csak azok a jelentkezők kerülnek be  az  alapképzésbe, illetve az egységes, osztatlan  képzésbe, akik  az  Oktatási  Hivatal  besorolási  döntése  alapján  arra jogosulttá  válnak.  A  felsőoktatási intézménynek  pedig  csak annyi  államilag finanszírozott hallgatói hely jut, ahányat  az Oktatási  Hivatal besorolási döntése alapján kap.  Az  Oktatási Hivatal  a  besorolási  döntésnél köteles  a  jelentkező  által meghatározott  jelentkezési sorrendet és  a  Kormány  által  az adott   évre  meghatározott,  országosan  felvehető   államilag támogatott    hallgatók   létszámkeretét   figyelembe    venni. Amennyiben   az   államilag  támogatott  hallgatók   országosan meghatározott  létszámkeretébe  jelentkezők  nem,   vagy   csak alacsony  számban jutnak be valamely felsőoktatási intézménybe, akkor  ez  a  felsőoktatási intézmény nem, vagy  csak  alacsony mértékben   részesül   az  állam  által  támogatott   hallgatói helyekből, s végeredményben az állami támogatásból. A Fot. 127- 133/A.  §-ai  értelmében  ugyanis a  felsőoktatási  intézmények túlnyomórészt  az  államilag támogatott  képzésben  részt  vevő hallgatóik   létszáma  szerint  részesednek   a   költségvetési normatívából,  így  valamely  felsőoktatási  intézmény   állami támogatása  alapvetően  az  államilag finanszírozott  hallgatói helyek megszerzésétől függ.  Az    indítványozók   azért   kifogásolták   az    ismertetett rendelkezéseket,  mert  álláspontjuk  szerint  a   felsőoktatás finanszírozásának    a   jelentkezők   rangsorához    igazítása következtében   előfordulhat,   hogy   valamely   felsőoktatási intézmény  nem  kapja  meg  az  általa  nyújtott  és  államilag engedélyezett   képzés   biztosításához   szükséges   államilag támogatott    hallgatói   létszámot.   Ebből    kifolyólag    a felsőoktatási  intézmény nem, vagy csak  aránytalanul  alacsony mértékű   állami   támogatásban   részesül,   mely   az   ilyen intézménynek,   —   s  rajta  keresztül  az   adott   intézmény hallgatóinak — indokolatlan hátrányos megkülönböztetését  idézi elő.  Ezért  álláspontunk  szerint az  Alkotmánybíróságnak  meg kellett   volna  állapítania  a  felsőoktatás  finanszírozására vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességét.  2.  Az  Alkotmány  70/A. § (1) bekezdésébe  foglalt  hátrányos megkülönböztetés tilalma alapján a jognak mindenkit egyenlőként kell  kezelnie. A jogosultságok és kedvezmények  elosztása  nem feltétlenül kell, hogy egyenlő legyen, de a döntéshozatal során minden    érintett   szempontjait   azonos   tisztelettel    és körültekintéssel  kell  mérlegre tenni [9/1990.  (IV.  25.)  AB határozat,   ABH   1990,   46,   48.].   Az   alkotmánybírósági gyakorlatban a megengedhetetlen megkülönböztetés tilalma a jogi személyekre is vonatkozik [59/1992. (XI. 6.) AB határozat,  ABH 1992,  271,  273.].  Következésképpen  a  jogalkotó  köteles  a felsőoktatási  intézményeket is egyenlőként kezelni,  az  egyes felsőoktatási  intézmények szempontjait azonos körültekintéssel és   elfogulatlansággal  figyelembe  venni.   A   felsőoktatási intézmények állami támogatása kapcsán a jogalkotó nem járhat el önkényesen.  A   jogi   szabályozásnak  nemcsak  látszólag  kell   semleges előírásokat tartalmaznia [63/2008. (IV. 30.) AB határozat,  ABH 2008, 559, 570.], hanem azt is biztosítania kell, hogy a minden felsőoktatási  intézményre  egyformán  érvényes  jogi  norma  a felsőoktatási  intézmények  egy jól körülhatárolható  csoportja esetében  de  facto ne eredményezzen alkotmányos indok  nélküli hátrányos megkülönböztetést.  A  felsőoktatási  intézmények, —  mint  autonóm  közjogi  jogi személyek   —  az  állam  által  meghatározott  vagy   elismert közszolgáltatásokat   nyújtanak.  E  közszolgáltatás   nyújtása történhet közvetlen állami finanszírozás mellett is. Amennyiben a   jogalkotó  a  felsőoktatási  intézmények  közvetlen  állami költségvetési   támogatása  mellett  dönt,   a   szabályozásnak biztosítania kell azt, hogy a költségvetési támogatás  [ésszerű és   a   felsőoktatási   intézmények   állam   által   elismert (minősített),  oktató-kutató  kapacitással  és   az   ellátandó feladattal    arányosan]   minden   felsőoktatási    intézményt megillessen.  3.  A felsőoktatási felvételi és támogatási rendszer jelenlegi szabályozása — az államilag támogatott hallgatói létszámkeretre jelentkezők  által felállított rangsor alapul vételével  —  azt eredményezi, hogy a különböző felsőoktatási intézmények  eltérő mértékű  állami  finanszírozásban, s a különböző  felsőoktatási intézmények   hasonló  képzési  területére  felvett   hallgatók eltérően   finanszírozott  képzésben  részesülnek.  Vizsgálandó ezért, hogy a jogalkotó által okozott megkülönböztetés megfelel- e    az    Alkotmány   70/A.   §   (1)   bekezdésében   foglalt követelményeknek.  A   jogalkotó   az  egyes  felsőoktatási  intézmények   állami támogatásának  jelentős  hányadát az  államilag  finanszírozott hallgatói  helyekre  jelentkezők választására  bízza.  Valamely felsőoktatási    intézmény   akkor    részesül    költségvetési támogatásban (mindenekelőtt hallgatói juttatásokhoz nyújtott és képzési   normatívában),  ha  az  adott   intézményt   választó jelentkezőknek   sikerül   államilag   finanszírozott    helyet szerezniük. Vizsgálandó ezért, hogy az államilag finanszírozott hallgatói   helyekre,  de  más-más  felsőoktatási   intézménybe jelentkezők által képzett rangsor alkotmányos módon  figyelembe vehető-e   egy   adott  felsőoktatási  intézmény  támogatásának megállapításakor,   illetve  alkotmányosan   indokolhatja-e   a felsőoktatási intézmények eltérő támogatását.  Az  intézmények  különböző  mértékű  támogatásának  alapja  az államilag támogatott hallgatói helyekre történő jelentkezés. Ez egyáltalán   nem,   vagy   legalábbis  nem   szükségszerűen   a felsőoktatási  intézmény  tevékenységét  minősíti.  Nem  ritkán ugyanis   éppen   a   felsőoktatási  intézmény  tevékenységével összefüggésbe   nem  hozható  szempontok   határozzák   meg   a jelentkezők választását, így például a felsőoktatási  intézmény és  a  jelentkező  lakhelye közötti távolság,  a  felsőoktatási intézmény    székhelyén    vagy    annak    közelében    remélt munkalehetőség,  stb.  Nem  lehetetlen,  hogy  a  jelentkező  a felsőoktatási  intézmények  közül  éppen  azt  fogja   előnyben részesíteni,  amelyben  könnyebben  végezheti  el   az   általa választott  szakot;  ilyen módon a jelentkezők  preferenciáihoz igazodó támogatási rendszer akár kontraproduktív is lehet:  nem a   színvonalas,   hanem   a  középszerű   intézmények   állami támogatásához járul hozzá.  A  jelenlegi  szabályozás alapján lehetnek olyan felsőoktatási intézmények,   amelyek  annak  ellenére  nem   részesülnek   az államilag  finanszírozott hallgatói létszámból, azaz az  állami finanszírozásból, hogy az adott képzés megindítását számukra az állam  engedélyezte,  az  intézményi  kapacitást,  a  maximális hallgatói  létszámot az állam hatósági úton megállapította,  és az  adott  szakra  elegendő  számban  nyújtottak  be  felvételi jelentkezést.   Az   államilag  támogatott   hallgatói   helyek intézmények  közötti  elosztása  ugyanis,  —  bár  látszólag  a jelentkezők preferenciáihoz igazodik —, valójában mégsem képezi le  az adott intézménybe jelentkező összes felvételiző, illetve az adott intézménybe ténylegesen felvett hallgatók választását. A  felsőoktatási  intézmény állami finanszírozása  továbbá  nem viszonyul az Oktatási Hivatal által az adott intézmény  képzési területére  vonatkozóan  megállapított  legmagasabb   hallgatói létszámhoz, illetve az intézményi kapacitáshoz.  A   legaggályosabb   ugyanakkor  az,  hogy   a   felsőoktatási intézmény állami finanszírozása a felsőoktatási intézmény által ellátott  közfeladathoz,  illetve  a  közfeladat  (színvonalas) ellátásának  tényleges  költségéhez  sem  igazodik.  Semmi  sem garantálja  ugyanis  azt,  hogy a  felsőoktatási  intézmény  az általa   nyújtott  (államilag  akkreditált)  képzéshez   állami finanszírozást  kap, s főként nincs biztosíték  arra,  hogy  az általa    ellátott   feladattal   arányosan   részesül   állami támogatásban.  Összegezve  a  fentieket: a jelenlegi  szabályozás  alapján  a finanszírozásból való kimaradás egyedüli és kizárólagos oka az, hogy az összesített országos rangsornak abban a részében, amely a  Kormány  által meghatározott keretszámon belül  van  („vonal felett”)   nem  található  olyan  jelentkező,  aki   az   adott felsőoktatási intézményt jelölte meg első helyen.  4.  A  felsőoktatási  intézmények állami  támogatásának  olyan módja,  mely  a  jelentkezők  szűk körének  —  a  felsőoktatási intézmény  tevékenységével nem, vagy nem feltétlenül összefüggő szempontok   szerint   kialakított   —   preferenciáira   épül, alkotmányos  indok  nélkül hozza hátrányos helyzetbe  azokat  a felsőoktatási intézményeket, amelyeket az államilag  támogatott hallgatói    helyekre    jelentkezők   alacsonyabb    mértékben választottak.  Ilyenformán a jogalkotó egy, a  támogatás  célja szempontjából  nem  egyedül  releváns  szempont,  az  államilag támogatott  hallgatói helyekre jelentkezők  választása  alapján juttat  eltérő mértékű költségvetési támogatást a felsőoktatási intézményeknek,   s   így  indokolatlanul   megkülönbözteti   a felsőoktatási  intézményeket. Ez sérti  az  Alkotmány  70/A.  § (1) bekezdését.  A   felsőoktatási  intézmények  támogatásának   az   államilag támogatott  hallgatói helyekre jelentkezőktől  történő  függővé tétele   látszólag   semleges,  hiszen   minden   felsőoktatási intézmény  számára biztosítja, hogy költségvetési  támogatáshoz jusson.   Valójában  azonban  e  szabályozás  a   felsőoktatási intézmények  indokolatlanul  eltérő  támogatásával  egyenlőtlen helyzetbe  juttatja  a  felsőoktatási  intézményeket:  bizonyos felsőoktatási  intézmények előnyös helyzetét  konzerválja,  míg mások hátrányos helyzetét erősíti.  Az  állam a felsőoktatási intézmények finanszírozásának számos módja  közül választhat. Amennyiben azt a megoldást  választja, hogy  az  azonos  szakokat  vagy  képzési  területeket  gondozó (államilag  alapított  és/vagy államilag elismert)  intézmények finanszírozásának fő eszköze az államilag támogatott  hallgatói létszámból   való  részesedés,  nem  választhat   a   jelenlegi szabályok   szerinti  megoldást,  azaz  nem  oszthatja   el   a finanszírozást  kizárólag  az  államilag  támogatott  hallgatói helyekre jelentkezők akaratától függően. E szabályozás  ugyanis hátrányosan megkülönbözteti azokat az intézményeket, amelyeknek hallgatói  más  intézmények azonos szakán  tanuló  hallgatókhoz képest  aránytalanul  alacsonyabb mértékű  állami  támogatásban részesülő  képzésben  vesznek részt.  Az  azonos  szakokon,  de különböző    felsőoktatási   intézményben   tanuló    hallgatók képzésének    támogatásában    jelentkező    aránytalanság    a felsőoktatási  intézmények, s ezáltal az intézmények  hallgatói között is indokolatlan megkülönböztetést eredményez.  5.  A  hátrányos  megkülönböztetés ráadásul alkotmányos  jogot érint.  Az  Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése  alapján  az  állam támogatni köteles a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. „A tanítás   szabadsága  megnyilvánulhat  egyéni   és   intézményi formában,  az utóbbi körbe tartozik a felsőoktatási intézmények tevékenysége.” (870/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 611,  613.) Tehát  az  állam támogatni köteles a felsőoktatási  intézmények tevékenységét. Nem tesz eleget az állam e kötelezettségének, ha a  jogszabályok  értelmében bizonyos felsőoktatási  intézmények tevékenysége   támogatásban  részesül,  míg  más  felsőoktatási intézmények  azonos  tevékenysége nem, vagy  csak  aránytalanul alacsonyabb mértékben kap az államtól támogatást.  Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése alapján továbbá az állam  — a  művelődéshez  való jog részeként — az oktatásban  részesülők anyagi  támogatásával köteles biztosítani a képességei  alapján mindenki  számára hozzáférhető felsőfokú oktatást. „Az államnak a  felsőoktatással  kapcsolatos alkotmányos  feladata,  hogy  a tanuláshoz való jog objektív, személyi és tárgyi előfeltételeit megteremtse  és  azok  fejlesztésével e  jogot  igénye  szerint bármely,  a  felsőfokú oktatásban való részvétel  szempontjából megfelelő   képességekkel   rendelkező   állampolgár    számára biztosítsa.” (1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995,  579,  586.) Az  állam  nem  teljesíti,  vagy  legalábbis  csak  részlegesen teljesíti az oktatásban részesülők anyagi támogatására irányuló kötelezettségét,  ha  csak  bizonyos felsőoktatási  intézmények hallgatóit,  illetve  csak  bizonyos felsőoktatási  intézmények tevékenységét támogatja.  6.  A  Fot.  53.  §  (4)  bekezdése az ún.  bolognai  folyamat keretében végrehajtott reformokra épül, melynek perspektívái és előnyei   vitathatatlanok,  ideértve  a  belső  és   nemzetközi mobilitás   javulását,  azt,  hogy  az  ipari,   mezőgazdasági, kereskedelemi  környezet, a társadalom  szükségleteinek  jobban megfelelő,   az  aktuális  munkaerőpiaci  változásokra   jobban reagáló, az egyéni életvitel alakítását jobban szolgáló képzési formákat  lehet teremteni. A bachelor-képzés és a master-képzés rugalmassága,  az  egymás fölé illeszthető,  nem  szükségképpen azonos  alapképzésben  végzett  tanulmányokra  ráépülő  második fokozat rendszere a diverzifikált munkaerőigényt feltehetően  a jelenleginél   jobban   kielégíti,   illetve   az   alapképzést elégségesnek tekintő munkaerőpiaci igények esetében  mentesítik az  egyént  olyan tanulmányok elvégzésétől, amelyek  egy  része talán   valóban  inkább  hagyományokra,  mintsem  ma   is   élő szükségletekre irányulnak.  Mindazonáltal  az  a  választott  megoldás,  hogy  a  bachelor képzésben   résztvevők  mindössze  35   %-a   részesül   állami finanszírozásban   a   master  képzés  során,   alkotmányossági szempontból  több  problémát is felvet.  Jelenleg  a  jogalkotó bizonyos   képzési   formák   esetében   —   mindenekelőtt    a tanárszakokon  —  nem  tette világossá azt,  hogy  a  bachelor- diploma  mire, milyen foglalkozások betöltésére képesít.  Ezért az,  aki  valóban  használható,  a  munkaerőpiacon  megkövetelt diplomát   akar,  kénytelen  tanulmányait  a  master   képzésen továbbfolytatni.  Ekkor viszont már csak  35  %-os  esélye  van arra,  hogy költségmentes helyre kerüljön. Ha nem kerül  be  az államilag támogatott keretbe, akkor tanulmányi eredményétől  és választott   egyeteme   (amennyiben   az   be   tudja   fogadni mesterszakra) anyagi lehetőségeitől függ, hogy milyen  összeget kell   fizetnie   kvázi  tandíjként.  Eltérően   az   ipar,   a mezőgazdaság és a kereskedelem által preferált szakoktól  (ahol a  jogalkotó szinte vélelmezi a majdani munkáltató nyitottságát a   képzéshez  való  hozzájárulásra),  feltételezhető,  hogy  a közigazgatás,  a  közoktatás nem fog  belépni  a  finanszírozók körébe.  Ugyanakkor  a  bolognai  rendszerhez  nem  csatlakozó, egységes  képzést  folytató intézményekben (orvosi,  fogorvosi, állatorvosi,  gyógyszerész,  építész,  jogász),   aki   egyszer bekerült   egy   államilag   finanszírozott   helyre,   az    a követelmények teljesítése esetén ott is marad.  Nincs  tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű  indoka  annak, hogy   a   jogalkotó   az   azonos  körbe   tartozók   (ti.   a felsőoktatásban  résztvevők) között  miért  kezeli  eltérően  a master-képzést folytató, illetve az osztatlan képzés utolsó két évét  végző hallgatókat, miért csökkentette radikálisan 35 %-ra az  előbbiek  esélyét  az  állami  finanszírozású  helyen  való képzésre.  Mivel  ez a 35 % minden master képzésre  vonatkozik, azaz   azokra  is,  amelyek  a  munkaerőpolitika  szempontjából preferenciát élveznek, mivel hosszabb távon is reális  munkaerő igény  van  irányukban,  ily  módon  az  sem  állítható,   hogy önmagában   ez  a  megoldás  az  állítólagos  humán   túlképzés csökkentését  szolgálja.  Ezzel  a  megoldással   a   jogalkotó egységes  körbe tartozónak tekintette azokat, akiknek  már  van egy   „igazi”  diplomájuk  (és  amellett  akarnak  egy  újabbat szerezni,  akármilyen okból is), és azokat,  akiknek  valójában még nincs „igazi” diplomájuk, mivel a bachelor-diplomával (pl.: a közoktatásban) való elhelyezkedés kritériumrendszere egyelőre nem  került  kidolgozásra. Így tehát — indok nélkül  —  második képzésnek  és második diplomának tekinti azt is, ami  valójában az  alapképzés  szükségszerű lezárása.  Bizonyos  szakok  (pl.: tanári)  esetében  tehát a de jure osztott képzés  ellenére  de facto osztatlan, vagy legalábbis folyamatos képzésről van  szó, hiszen  a  bachelor-diploma legfeljebb csak a munkapiacon  való elhelyezkedéshez elengedhetetlen master-diploma  megszerzésének előfeltételét képezi (acte-condition).  Az   Alkotmánybíróságnak   a  fentebb   már   hivatkozott,   a diszkrimináció     tilalmával    összefüggésben     kialakított gyakorlatát [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 35/1994. (VI. 24.)  AB határozat, ABH 1994, 197, 200.; 49/1991. (IX. 27.)  AB határozat,  ABH  1991,  246, 249.] a  jelen  esetre  alkalmazva megállapítható,  hogy  a jogalkotó az egyes  képzési  területek állami  finanszírozása  szempontjából indokolatlan  különbséget tesz  azok  között, akik a megkezdett szakon olyan végzettséget kívánnak   elérni,   amely   foglalkoztatásuk   elengedhetetlen előfeltételét  képezi.  Az  indoklás  nélküli  megkülönböztetés önkényes, ekként alkotmányellenes.  Meg  kell  említeni az ütközés veszélyét azokkal a  nemzetközi kötelezettségvállalásokkal is, amelyeket Magyarország  e  téren tett,  többek között a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi   Egyezségokmányának  ratifikációjával,  figyelemmel ezen    egyezmény   monitoring   testülete   által   elfogadott értelmezésre  (lásd  Dr.  Kovács Péter  alkotmánybíró  által  a 951/B/1999.  AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolást,  ABH 2007,  1212, 1221-1223.). Az Európa Tanácson belül pedig,  ahol az Európai Szociális Charta jeleníti meg lényegében ugyanezeket a  kötelezettségeket, a 10. cikk 1. pontja a releváns. Amikor a magyar  kormányjelentést elemezte az Európai Szociális  Charta, 2008.  novemberében közreadott dokumentumában  [Charte  sociale européenne, Comité européen des droits sociaux, Conclusions XIX- 1(Hongrie)], emlékeztetett arra, hogy a gyakorlat értelmében  a 10.   cikk   1.  pontja  a  teljes  oktatási  és  felsőoktatási vertikumra vonatkozik (Doc. cit. 13. o.), valamint arra, hogy a felvétel  egyedüli kritériuma az egyéni képesség  lehet,  s  az Európai  Szociális Chartának való megfelelés szempontjából  ami döntő,   az   a   befogadó  képesség,  az   oktatásügy   összes költségvetési  kiadása a GDP %-ában mérve, a hallgatók  szakmai és  munkaerőpiaci sikerei. A testület újabb információkat  kért is  nem  tudott dönteni arról, hogy Magyarország e  tekintetben teljesítette-e kötelezettségeit (Doc. cit. 14. o.). Ugyanitt  a díjak   és  támogatások  vonatkozásában  arra  az  értelmezésre jutott,  hogy  egységesen,  az anyagi lehetőségek  függvényében vagy  tanulmányi érdemesség alapján kell a támogatásokat  adni. Itt  a  szakértői bizottság lényegében ugyanazokat  a  pontokat vizsgálta,  mint  az  Alkotmánybíróság,  és  mivel   nem   volt megelégedve    a    Kormány   által   továbbított    kiegészítő információkkal,  újabbakat kért, hangsúlyozva, hogy  amennyiben nem   találja   elegendőnek  azokat  sem,   akkor   nem   tudja megállapítani,  hogy Magyarország teljesítette volna  a  Charta 10.  cikk 4. pontjából származó kötelezettségét (Doc. cit.  16. o.).  7.  A  felvételi  eljárás  jelenlegi  szabályozása  alapján  a költségtérítéses  képzésre jelentkezők is az  Oktatási  Hivatal besorolási   döntése  alapján  kerülnek  be   a   felsőoktatási intézményekbe.  Az   Alkotmánybíróság   korábban   megállapította,   hogy    a jogalkotónak  „biztosítani  kell  a  tudomány  művelői   önálló döntési    jogát   és   függetlenségét,   vagyis   a   tudomány autonómiáját.” [41/2005. (X. 27.) AB határozat, ABH 2005,  459, 474.]  Az  Alkotmány  70/G.  § (1) bekezdésével  összefüggésben pedig  rámutatott  arra, hogy a „tanítás  szabadságának  egyik, intézményi   megnyilvánulási  formája  az  egyes  felsőoktatási intézmények,   az  egyetemek  és  főiskolák  önállósága   annak meghatározása   tekintetében,  hogy  milyen  képességekkel   és előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak alkalmasnak  a felsőoktatási  intézményben oktatott ismeretek elsajátítására.” (1310/D/1990.  AB  határozat,  ABH  1995,  579,   586.)   Nincs alkotmányos indoka a tanszabadság és a tanítás szabadsága olyan korlátozásának,   amelynek  révén  a  felsőoktatási   intézmény önállósága   nem  érvényesülhet  a  költségtérítéses   képzésre történő    felvételnél,    illetve    amelynek    alapján     a költségtérítéses  képzésre jelentkező  csak  az  államigazgatás döntésétől függően kerülhet be a felsőoktatási intézménybe.  8.  A  Fot.  101. § (1) bekezdés b) pontja szerint  a  Kormány „határozatban megállapítja az adott évben államilag  támogatott képzésbe  felvehető  hallgatói létszámot,  továbbá  elosztja  a képzési  területek, a képzés munkarendje és  a  képzés  szintje szerint”.  E  rendelkezés  alapján tehát  a  Kormány  arra  kap felhatalmazást, hogy az államilag támogatott képzésbe felvehető hallgatói  létszám  megállapítása és elosztása  révén  normatív módon keretek közé szorítsa valamennyi felsőoktatási intézmény, illetve a felsőoktatásban részesülők állami támogatását.  Ezért a  Fot.  101.  §  (1)  bekezdés b) pontja valójában  egy  olyan költségvetési kérdés kormányhatározatba foglalását rendeli  el, mely  az  államilag  támogatott  képzésbe  felvehető  hallgatói létszám  megállapítása  és elosztása  révén  végeredményben  az Alkotmány  70/F.  §-ában  foglalt  közművelődéshez   való   jog biztosítását érinti.  Az    államnak    az    alapjogok    biztosítására    irányuló kötelezettségéből az következik, hogy az alapvető jogokat  csak az  Alkotmányban megengedett módon korlátozhatja. Az  Alkotmány 8.   §   (2)   bekezdése   szerint  az  alapvető   jogokra   és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.  Az Alkotmánybíróság  ugyanakkor az alapvető  jogok  korlátozásával kapcsolatban  utalt arra, hogy „nem mindenfajta összefüggés  az alapjogokkal  követeli  meg  a  törvényi  szintű  szabályozást. Valamely   alapjog   tartalmának  meghatározása   és   lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell  továbbá  az alapjog közvetlen és jelentős  korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti  szint  is.  Ha  nem így  lenne,  mindent  törvényben kellene  szabályozni.” [64/1991. (XII. 17.) AB  határozat,  ABH 1991, 297, 300.)  Valamely   alapjogot  érintő  korlátozás  tehát  az  Alkotmány alapján mindenképpen jogszabályi szintű szabályozást igényel. A Fot.  101. § (1) bekezdés b) pontja ezzel szemben a jogszabályi szintre    tartozó    kérdés   határozati   formában    történő megállapítására   hatalmazza  fel  a  Kormányt,   s   ezért   e felhatalmazó    rendelkezés    —    véleményünk    szerint    — alkotmányellenes. Budapest, 2009. június 15.          Dr. Kovács Péter         Dr. Trócsányi László          alkotmánybíró                   alkotmánybíró A különvélemény 1-4. pontjaihoz csatlakozom:                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	62/2009. (VI. 16.)
Date of the decision: .	06/15/2009
.
.