Hungarian
Ügyszám:
.
67/B/2006
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 62/2009. (VI. 16.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/553
.
A határozat kelte: Budapest, 06/15/2009
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:

                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

       Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos   vizsgálatára,  nemzetközi  szerződésbe   ütközésének
    megállapítására,     valamint    mulasztásban     megnyilvánuló
    alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány
    tárgyában  —  dr.  Bragyova András, dr.  Kovács  Péter  és  dr.
    Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével — meghozta  a
    következő

                             határozatot:

    1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  felsőoktatásról
    szóló  2005. évi CXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdésének második
    mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
    A  megsemmisítést követően a felsőoktatásról  szóló  2005.  évi
    CXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdése a következő szöveggel marad
    hatályban:
    „A  mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben és a  doktori
    képzésben a felsőoktatási intézmény bírálja el és rangsorolja a
    felvételi kérelmeket.”

    2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  felsőoktatásról
    szóló  2005.  évi  CXXXIX. törvény 103. § (1)  bekezdésének  h)
    pontja alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.

    3.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi
    CXXXIX. törvény 23. § (3) bekezdése, 27. § (8) bekezdésének  b)
    pontja,  34. § (3) bekezdése, 35. § (4) bekezdése,  39.  §  (6)
    bekezdése, 53. § (4) bekezdése, 54. § (1) bekezdése, 55. §  (2)
    bekezdése,  101. § (1) bekezdésének b) pontja és  115.  §  (10)
    bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
    megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

    4.  Az  Alkotmánybíróság a felsőoktatási intézmények  felvételi
    eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet 25. § (4)
    bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
    megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

    5.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi
    CXXXIX.  törvény 152. § (4) bekezdésével, illetve  154.  §  (4)
    bekezdésével     összefüggésben    benyújtott,     mulasztásban
    megnyilvánuló   alkotmányellenesség  megállapítására   irányuló
    indítványt elutasítja.

    6.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi
    CXXXIX. törvény 49. § e) pontja, 122. § (2) bekezdése, 125/A. §-
    a,    147.   §   10.   pontja   és   162.   §   (1)   bekezdése
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

    7.  Az  Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásról  szóló  2005.  évi
    CXXXIX.  törvény  101. § (1) bekezdésének b) pontja  nemzetközi
    szerződésbe   ütközésének  vizsgálatára   irányuló   indítványt
    visszautasítja.

    8.  Az Alkotmánybíróság a 2007-ben a felsőoktatásban felvehető,
    államilag támogatott hallgatói létszámkeretről szóló 1108/2006.
    (XI.     20.)     Korm.    határozat    alkotmányellenességének
    megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt
    visszautasítja.

    Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

        Hat  indítványozó,  köztük országgyűlési  képviselő  kérte  a
      felsőoktatásról   szóló   2005.   évi   CXXXIX.   törvény    (a
      továbbiakban: Fot.) különböző rendelkezéseinek megsemmisítését,
      illetve   ezekkel  összefüggésben  mulasztásban   megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítását.

         1.  Két  indítványozó  a  Fot.  egyes,  gazdasági  tanáccsal
      vsszefüggő rendelkezéseinek alkotmányellenességét állította.

         1.1.  Az  egyik  indítványozó  szerint  a  Fot.  23.  §  (3)
      bekezdésének  az  a kitétele, amely szerint a gazdasági  tanács
      tagjainak felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük, sérti  az
      Alkotmány  70/F.  és  70/G. §-ait. Az indítványozó  sérelmezte,
      hogy bár a hallgatók is „egyetem-alkotó tényezőnek” minősülnek,
      a  Fot.  23.  §  (3)  bekezdése alapján még  sincs  lehetőségük
      személyesen  részt  venni a gazdasági tanács döntéshozatalában.
      Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére
      is,   mivel   a   törvényi  rendelkezés  alapján   hátrányosabb
      helyzetben vannak, mint az oktatók és a kutatók.

        1.2.  Egy  másik  indítványozó  szerint  a  Fot.  27.  §  (8)
      bekezdésének  b)  pontja  sérti  a  felsőoktatási   intézmények
      Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-aiból  levezetett  autonómiáját.
      Álláspontja   szerint  a  gazdasági  tanács  alkotmányellenesen
      avatkozhat  be a szenátus működésébe azzal, hogy  az  gazdasági
      szervezetalakítási   kérdésekben  csak   a   gazdasági   tanács
      minősített  többséggel  elfogadott javaslata  alapján  dönthet.
      Mindez   az   indítványozó  szerint   sérti   a   felsőoktatási
      intézmények gazdálkodási autonómiáját.

        2.  Egy  másik  indítványozó  a  Fot.  azon  rendelkezéseinek
      megsemmisítését  kérte,  amelyek a felsőoktatási  intézményekbe
      történő felvételi rendszerét szabályozzák.

         2.1.   Az  indítványozó  kifogásolta  a  Fot.  101.  §   (1)
      bekezdésének  b) pontját, amely szerint a Kormány  határozatban
      állapítja  meg  az  adott évben államilag  támogatott  képzésbe
      felvehető  hallgatói  létszámot.  Az  indítványozó  szerint  az
      állami  támogatást — mivel az a művelődéshez  való  jog  anyagi
      garanciája   —  csak  jogszabály  szabályozhatja,   az   állami
      irányítás  egyéb  jogi eszközének minősülő  normatív  határozat
      nem.  Ezzel az indítványozó tartalmilag az Alkotmány 8.  §  (2)
      bekezdésének sérelmét állította.
       Ugyanezen okok miatt az indítványozó szerint a Fot. 101. § (1)
      bekezdésének  b) pontja ellentétes az 1976. évi 9. törvényerejű
      rendelettel  kihirdetett  Gazdasági,  Szociális  és  Kulturális
      Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával (a továbbiakban: GSZKE) is.
      A  GSZKE  4. cikke szerint ugyanis a felsőoktatással összefüggő
      jogok  csak  törvényi korlátozásoknak vethetők alá. Álláspontja
      szerint  a Fot. 101. § (1) bekezdésének b) pontja — a GSZKE-vel
      ellentétes  tartalma  miatt  — sérti  az  Alkotmány  7.  §  (1)
      bekezdését.
        A  fenti okok miatt az indítványozó kérte a Fot. 101.  §  (1)
      bekezdése  b)  pontjának felhatalmazására  alkotott  1108/2006.
      (XI.     20.)     Korm.    határozat    alkotmányellenességének
      megállapítását és megsemmisítését is.

         2.2.  Az  indítványozó  alkotmányellenesnek  tartja  a  Fot.
      jelentkezők  rangsorba  állításáról szóló  54.  §-át,  valamint
      ezzel  összefüggésben  a  felsőoktatási  intézmények  felvételi
      eljárásairól  szóló  237/2006.  (XI.  27.)  Korm.  rendelet  (a
      továbbiakban: R.) 25. § (4) bekezdését. Az indítványozó szerint
      abból   következően,  hogy  az  Alkotmány  preambuluma  szerint
      Magyarország szociális piacgazdaság, az állam időnként  köteles
      beavatkozni a piaci viszonyokba. Az indítvány tartalma  szerint
      a  versenyhelyzet  megteremtése sérti az  Alkotmány  9.  §  (1)
      bekezdésében    rögzített   piacgazdaságot.   Az   indítványozó
      álláspontja  szerint a felvételi eljárás Fot. által  bevezetett
      szabályai  szerint  a  hátrányos  területen  élőknek   kevesebb
      lehetősége lesz ténylegesen igénybe venni a felsőoktatást,  ami
      miatt  sérül  az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében  rögzített
      diszkriminációtilalom.
        Az indítványozó szerint a felvételi rendszer következtében  a
      kevésbé népszerű karokon előfordulhat olyan helyzet is, hogy  a
      kevés  államilag  támogatott hely miatt nem  indul  képzés.  Az
      ilyen  helyzet  a már felvett hallgatók tekintetében  sérti  az
      Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság elvét.
        Hivatkozott  továbbá arra is, hogy az R.  előre  nem  látható
      fogalmakat   tartalmaz,  amely  ellentétes  a   normavilágosság
      követelményével. Az indítványozó szerint sérti  a  jogállamiság
      követelményét az is, hogy az R. hatályba lépésére  a  jogalkotó
      nem  biztosított kell időt, így nem volt lehetőség  felkészülni
      az alkalmazására.

        2.3. Végül az indítványozó szerint a Fot. 39. § (6) bekezdése
      sérti   a   felsőoktatási  autonómiát,  mivel   a   jelentkezők
      felvételéről  ténylegesen a Kormány dönt. Meglátása  szerint  a
      Kormány   csak   a   felvételi  eljárás  normatív   feltételeit
      határozhatja   meg,  az  Alkotmány  70/F.  és   70/G.   §-aival
      ellentétes,  ha  a  felvételi szintet is a  végrehajtó  hatalom
      állapítja meg.

        3.  Két  indítványozó  a  mesterképzés  államilag  támogatott
      létszámkeretére vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát  kérte
      az Alkotmánybíróságtól.

        3.1. Az egyik indítványozó szerint a Fot. 53. § (4) bekezdése
      alkotmányellenes  korlátot állít azzal, hogy  az  alapképzésben
      résztvevők  65%-át elzárja annak lehetőségétől, hogy  államilag
      támogatott   képzésben   folytassa  tanulmányait.   Álláspontja
      szerint  a  rendelkezés ellentétes az Alkotmány  70/A.  §-ával,
      mivel  „egyéb  helyzet” szerinti különbségtételt  valósít  meg,
      valamint sérti az Alkotmány 70/F. §-ában rögzített elvet, amely
      szerint a felsőoktatás mindenki számára hozzáférhető.

         3.2.  A  másik  indítványozó  —  mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenességet   állító,   de    tartalmilag    utólagos
      normakontrollt  kérő  indítványában  —  a  Fot.  103.   §   (1)
      bekezdésének h) pontja alkotmányellenességét állítja. Nem látja
      biztosítottnak  az  Alkotmány  70/F.  §-ában  rögzített   elvek
      érvényesülését, továbbá álláspontja szerint sérti az  Alkotmány
      2.  §  (1)  bekezdését és 8. § (2) bekezdését  az,  hogy  nincs
      meghatározva,  hogy  a  miniszter milyen pályázati  rendszerben
      dönt az államilag támogatott hallgatói helyek intézmények közti
      megoszlásáról. Hivatkozik arra, hogy a pályázati  rendszer  nem
      egyértelmű, nem kiszámítható és eredménye nem látható előre, és
      az,  hogy  egyáltalán folytatható-e a választott  szakterületen
      mesterképzés, nem utalható a miniszter hatáskörébe.

        4.  Az egyik indítványozó szerint a Fot. 34. § (3) bekezdése,
      valamint  35.  §  (4) bekezdése ellentétes a  személyes  adatok
      védelmével. Az indítványozó abban látja, az Alkotmány 59. § (1)
      bekezdésének a sérelmét, hogy a hivatkozott rendelkezések által
      előírt,   80  évig  történő  adatkezelésnek  nincs  célja,   az
      adatkezelési idő indokolatlanul hosszú.

        5.  Az  egyik  indítványozó a Fot. 115. §  (10)  bekezdésének
      alkotmányellenességét  állítja.  Álláspontja  szerint  sérti  a
      felsőoktatási intézmények autonómiáját, hogy amikor a fenntartó
      keresettel  támadja  a felsőoktatási intézmény  határozatát,  a
      bíróság  nem  csak  jogszabálysértés esetén  járhat  el;  ebből
      kifolyólag    jogosult    jogszabályszerű    határozatot     is
      megváltoztatni.  Az indítványozó szerint a  Fot.  115.  §  (10)
      bekezdése  megfosztja a bíróságot jogalkalmazói szerepétől,  és
      így   közvetett,  de  diszkrecionális  beavatkozási  lehetősége
      keletkezik a fenntartónak az intézmény életébe.

       6. Az egyik indítványozó arra is hivatkozott, hogy a Fot. 122.
      §  (2)  bekezdése  következtében az állam egyes  esetekben  nem
      tagadhatja  meg  saját tulajdonában lévő,  de  a  felsőoktatási
      intézmény  kezelésébe  adott  tulajdonának  elidegenítését.  Az
      indítványozó szerint emiatt nem valósul meg az állami  tulajdon
      alkotmányos  védelme, amely az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének
      sérelmét eredményezi.

        7.  Egy  másik  indítványozó  a  Fot.  55.  §  (2)  bekezdése
      alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését
      kérte.  Álláspontja szerint a jogalkotó, azzal, hogy legfeljebb
      12  féléven  keresztül  teszi lehetővé a tanulmányok  államilag
      támogatott  folytatását,  tartalmilag  megszüntette  a   tanári
      oklevéllel   rendelkezők   számára   a   második   tanár   szak
      költségmentességét.  Előadta,  hogy  a  jogalkotó   erről   nem
      tájékoztatta a felvételizőket kellő időben, és emiatt sérült az
      Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság elve.

        8. Két indítványozó a Fot. képzési hozzájárulással összefüggő
      rendelkezéseinek  megsemmisítését kérte. Az egyik  indítványozó
      szerint  a képzési hozzájárulás sérti az Alkotmány 70/F.  §-át,
      mert  nem  teszi  mindenki számára hozzáférhetővé  a  felsőfokú
      oktatást.  A  másik  indítványozó  szerint  valamilyen   tandíj
      bevezetése önmagában nem alkotmányellenes, az viszont sérti  az
      Alkotmány 70/G. §-át, hogy a felsőoktatási intézményeknek  szűk
      mozgástere van az összeg meghatározásánál. Továbbá az Alkotmány
      70/A.  §-ával  ellentétes  módon hátrányos  megkülönböztetésnek
      találta  azt  is,  hogy  a  Fot. 147. §  10.  pontjába  foglalt
      értelmező rendelkezés különbséget tesz egyes hátrányos helyzetű
      hallgatók között.

        9.  Végül  az  egyik indítványozó mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenesség       megállapítását        kérte        az
      Alkotmánybíróságtól,    a   Fot.   átmeneti    rendelkezéseivel
      összefüggésben.

         9.1.  Álláspontja  szerint  a  Fot.  152.  §  (4)  bekezdése
      ellentétes  a  Fot. 154. § (4) bekezdésével. Az ellentmondásból
      kifolyólag   nem   egyértelmű,  hogy   a   Fot.   rendelkezései
      kiterjednek-e  azokra  a  hallgatókra, akik  a  felsőoktatásról
      szóló  1993.  évi  LXXX.  törvény (a továbbiakban:  régi  Fot.)
      alapján kezdték meg tanulmányaikat. Meglátása szerint azért áll
      fenn   alkotmányellenes  mulasztás,  mert  a  törvényhozó   nem
      teremtette  meg  azokat  a  garanciális  szabályokat,   amelyek
      alapján  biztosított a 2006. szeptember 1. előtt  tanulmányokat
      kezdő hallgatók művelődéshez való joga.

        9.2.  Az indítványozó sérelmesnek találta a Fot. 162.  §  (1)
      bekezdését is, amely szerint a Kormány a létszámkeretet 2006 és
      2009 között mérlegelés alapján határozza meg. Hivatkozott arra,
      hogy  nincsenek meghatározva a mérlegelés szempontjai, és nincs
      törvényi  garancia  arra,  hogy  egyáltalán  biztosított-e   az
      államilag támogatott létszámkeret.

        A  tartalmilag  összefüggő indítványokat az  Alkotmánybíróság
      ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször
      módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü
      határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 28. §
      (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság egyesítette, és jelen
      határozatában egységesen bírálta el.
        Az  indítványok benyújtását követően „a felsőoktatásról szóló
      2005.  évi CXXXIX. törvény módosításáról” szóló 2007. évi  CIV.
      törvény  több ponton módosította a Fot. indítványokkal támadott
      szabályait.  Mivel  azonban a szabályok kifogásolt  tartalma  a
      módosítást követően is megmaradt, ezért az Alkotmánybíróság  az
      indítványokat  a  határozat meghozatalakor  hatályos  szabályok
      alapján  bírálta  el.  Érdemi, az indítványok  egyes  elemeinek
      elbírálhatóságát döntően befolyásoló módosítás azonban, hogy „a
      2008.  március  9-i  országos ügydöntő  népszavazásokon  hozott
      döntések  végrehajtásáról”  szóló  2008.  évi  IX.  törvény  (a
      továbbiakban:  Tv.)  hatályon kívül  helyezte  a  Fot.  képzési
      hozzájárulás megfizetésére vonatkozó szabályait.
        További  jelentős módosításokat vezetett be 2009. január  1-i
      hatállyal  „a  felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.  törvény
      módosításáról” szóló 2008. évi XCVII. törvény (a  továbbiakban:
      Fotm.),    elsődlegesen   a   felsőoktatás   gazdálkodási    és
      vállalkozási tevékenysége területén.
         Az   Alkotmánybíróság   az   indítványok   egyes   elemeivel
      összefüggésben  kikérte  az oktatási  és  kulturális  miniszter
      véleményét. A miniszter azonban nem tájékoztatta a véleményéről
      az Alkotmánybíróságot.

                                    II.

       1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:

        „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális
      piacgazdaságot  megvalósító  jogállamba  való  békés  politikai
      átmenet  elősegítése  érdekében az  Országgyűlés  —  hazánk  új
      Alkotmányának   elfogadásáig   —   Magyarország   Alkotmányának
      szövegét a következők szerint állapítja meg:
       (…)
         2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.
       (…)
       8. § (…)
         (2)   A   Magyar  Köztársaságban  az  alapvető  jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
       (…)
       9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a
      köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő  védelemben
      részesül.
       (…)
        13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
      jogot.
       (…)
        59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.
       (…)
        70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
       (…)
        70/F.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok
      számára a művelődéshez való jogot.
         (2)   A  Magyar  Köztársaság  ezt  a  jogot  a  közművelődés
      kiterjesztésével  és  általánossá  tételével,  az  ingyenes  és
      kötelező   általános  iskolával,  képességei  alapján  mindenki
      számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az
      oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.
        70/G.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság tiszteletben  tartja  és
      támogatja  a  tudományos  és  művészeti  élet  szabadságát,   a
      tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
         (2)   Tudományos  igazságok  kérdésében  dönteni,  kutatások
      tudományos  értékét megállapítani kizárólag a tudomány  művelői
      jogosultak.”

        2.  A  Fot.  vonatkozó,  az indítvány elbírálásakor  hatályos
      rendelkezései:

       „23. § (…)
      (3)  A  gazdasági  tanácsnak  hét  vagy  kilenc  tagja  van.  A
      gazdasági  tanács  létszámát a működés megkezdéséhez  szükséges
      engedélyben meghatározott hallgatói létszám adatai alapján kell
      meghatározni a következők szerint: ha a felsőoktatási intézmény
      maximális hallgatói létszáma
       a) nem éri el a tizenötezret, hét,
       b) eléri a tizenötezret, kilenc
        tagból  áll. A gazdasági tanács tagja az lehet, aki felsőfokú
      végzettséggel  rendelkezik.  A  gazdasági  tanács  tagjainak  a
      megbízatása  öt  évre  szól,  amely legfeljebb  egy  alkalommal
      meghosszabbítható.
       (…)

       27. § (…)
        (8)  A  szenátus az a)–m) pont tekintetében dönt, illetve  az
      n)–q) pont tekintetében dönthet (…)
        b) gazdálkodó szervezet alapításáról, gazdálkodó szervezetben
      részesedés   szerzéséről  [121.  §],  gazdálkodó   szervezettel
      történő  együttműködésről, feltéve, ha azt a  gazdasági  tanács
      tagjai  legalább  kétharmadának igenlő  szavazatával  meghozott
      véleménye támogatja,
       (…)

       34. § (…)
        (3) A felsőoktatási intézmény az alkalmazottak és a hallgatók
      személyes   adatait   csak  a  foglalkoztatással,   juttatások,
      kedvezmények,      kötelezettségek     megállapításával      és
      teljesítésével,    állampolgári   jogok   és    kötelezettségek
      teljesítésével kapcsolatosan, nemzetbiztonsági  okokból,  az  e
      törvényben  meghatározott nyilvántartások kezelése céljából,  a
      célnak  megfelelő  mértékben,  célhoz  kötötten  kezelheti.   A
      felsőoktatási intézmény az alkalmazottak személyes adatait — ha
      a társadalombiztosítási szabályok eltérően nem rendelkeznek — a
      foglalkoztatás  megszűnésétől számított tíz évig  kezelheti.  A
      felsőoktatási  intézmény  a  hallgatók  személyes   adatait   a
      hallgatói  jogviszony  megszűnésétől  számított  nyolcvan  évig
      kezelheti.
       (…)

       35. § (…)
        (4)  A felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős
      szerv  a  hallgatóknak hallgatói azonosító  számot  ad  ki.  Az
      azonosító  szám a hallgatói jogviszonnyal összefüggő  jogok  és
      kötelezettségek    érvényesülésének   figyelemmel    kísérésére
      szolgál.  Nem  kell  új  azonosító számot  adni  annak,  aki  a
      közoktatásban  kapott tanulói azonosító számot. A  felsőoktatás
      információs rendszere tartalmazza a hallgatói nyilvántartást. A
      hallgatói  nyilvántartás a 2. számú mellékletben  meghatározott
      adatokat  tartalmazza.  A hallgatói nyilvántartásból  személyes
      adat  —  az  érintetten  kívül — csak  hallgatói  jogviszonyhoz
      kapcsolódó  juttatás,  illetőleg  a  hallgatói  hitel  jogszerű
      igénybevételének   megállapítása   céljából   továbbítható    a
      szolgáltatást   nyújtó   vagy   az  igénybevétel   jogosságának
      ellenőrzésére  hivatott  részére. A hallgatói  nyilvántartásban
      adatot    a   hallgatói   jogviszony   megszűnésére   vonatkozó
      bejelentéstől számított nyolcvan évig lehet kezelni.
      (…)

       39. § (…)
        (6)  A  jelentkezések elbírálásának rendjét, a  jelentkezések
      rangsorba    állítását   és   ennek   alapján   a   jelentkezők
      rangsorolását, továbbá a felvételi követelmények teljesítésének
      feltételeit,  a  felvételhez  szükséges  szintet,  valamint   a
      felvételi  eljárás során kérhető eljárási díj  megállapításának
      rendjét  és  a  díj  legmagasabb  összegét,  illetőleg  a   díj
      befizetése alóli mentesülés eseteit a Kormány határozza meg.
       (…)

       49. § (…)
        e) teljesítse a tanulmányai folytatásához kapcsolódó fizetési
      kötelezettségét,   így  különösen  költségtérítéses   képzésben
      költségtérítést fizessen.
       (…)

       53. § (…)
        (4) A mesterképzésre felvehető államilag támogatott hallgatói
      létszámkeret   az   adott   évet   megelőző   harmadik    évben
      megállapított új belépők létszámkeretének harmincöt  százaléka.
      A  doktori  képzésre és a szakirányú továbbképzésre  felvehetők
      létszámkerete  a  mesterképzésre  felvehető  létszámkeret   tíz
      százaléka.
       (…)

        54.  §  (1) Az alapképzésben és a felsőfokú szakképzésben  az
      államilag    támogatott   hallgatói   helyeket   a    felvételi
      jelentkezések  rangsora és a jelentkezési  lapokon  felállított
      intézményi   rangsorok  alapján  kell   elosztani.   Az   adott
      felsőoktatási  intézmény  az alapító  okiratában  meghatározott
      maximális   hallgatói   létszám   mértékéig   annyi   államilag
      támogatott   hallgatót   fogadhat,  ahány   felvételi   kérelem
      teljesítése az adott felsőoktatási intézményre jut.
        (2)  A  mesterképzésben, a szakirányú  továbbképzésben  és  a
      doktori  képzésben  a  felsőoktatási intézmény  bírálja  el  és
      rangsorolja a felvételi kérelmeket. A miniszter határozza  meg,
      hogy  e  körben  hány  államilag támogatott  hallgatói  hellyel
      rendelkezik a felsőoktatási intézmény.
       (…)

       55. § (…)
         (2)   Egy   személy  tizenkét  féléven   át   folytathat   a
      felsőoktatásban tanulmányokat államilag támogatott képzésben (a
      továbbiakban:   támogatási   idő),   beleértve   a    felsőfokú
      szakképzést  is.  A  fogyatékossággal élő  hallgató  támogatási
      ideje  négy félévvel megnövelhető. A támogatási időbe  be  kell
      számítania megkezdett államilag támogatott félévet is,  kivéve,
      ha  betegség, szülés vagy más, a hallgatónak fel nem róható  ok
      miatt  nem  sikerült  befejezni a  félévet.  A  támogatási  idő
      számításánál  figyelmen  kívül kell  hagyni  a  támogatási  idő
      terhére   teljesített  félévet,  ha  megszűnt  a  felsőoktatási
      intézmény  anélkül,  hogy a hallgató a  tanulmányait  be  tudta
      volna  fejezni,  feltéve,  hogy tanulmányait  nem  tudta  másik
      felsőoktatási  intézményben  folytatni.  Figyelmen  kívül  kell
      hagyni  azt  a félévet is, amelyet tanulmányai folytatásánál  a
      felsőoktatási  intézmény  a  megszűnt  intézményben  befejezett
      félévekből  nem  ismert  el. A támogatási  idő  legfeljebb  két
      félévvel  megnő,  ha  a hallgató egységes, osztatlan  képzésben
      vesz  részt,  és a képzési követelmények szerint a képzési  idő
      meghaladja  a  tíz  félévet.  A  részidős  képzés  ideje  és  a
      távoktatás ideje legfeljebb négy félévvel meghosszabbítható.  A
      doktori   képzésben  részt  vevő  hallgató   támogatási   ideje
      legfeljebb további hat félévvel meghosszabbítható. Az államilag
      támogatott   képzésben  való  részvételt   nem   zárja   ki   a
      felsőoktatásban  szerzett  fokozat és  szakképzettség  megléte,
      azzal  a  megkötéssel, hogy aki államilag támogatott  képzésben
      valamely    képzési   ciklusban   végbizonyítványt    szerzett,
      ugyanabban  a  képzési  ciklusban  nem  vehet  részt  államilag
      támogatott  képzésben.  Ezt a rendelkezést  alkalmazni  kell  a
      felsőfokú szakképzés tekintetében is.
       (…)

       101. § (1) A Magyar Köztársaság Kormánya (…)
         b)   határozatban  megállapítja  az  adott  évben  államilag
      támogatott  képzésbe  felvehető  hallgatói  létszámot,  továbbá
      elosztja a képzési területek, a képzés munkarendje és a  képzés
      szintje szerint,
       (…)

       103. § (1) A miniszter felsőoktatás-szervezési feladatai: (…)
        h)  pályázat  alapján  meghatározza az  államilag  támogatott
      mester-    és   doktori   képzésre,   valamint   a   szakirányú
      továbbképzésre felvehető hallgatói létszám intézmények  közötti
      elosztását.
       (…)

       115. § (…)
        (10)  A  bírósági  eljárás a megszabott  határidő  lejártától
      számított harminc napon belül indítható meg. A bíróság nemperes
      eljárásban,  soron  kívül  határoz.  A  határidő  jogvesztő.  A
      bíróság a fenntartó kérésére a felsőoktatási intézmény döntését
      megváltoztathatja, illetve elrendelheti, hogy  a  felsőoktatási
      intézmény  részben  vagy  egészben tegyen  eleget  a  fenntartó
      felhívásában foglaltaknak. Az eljárásra a Fővárosi  Bíróság  az
      illetékes.  A  kérelem  benyújtásának a  döntés  végrehajtására
      halasztó hatálya van.
       (…)

       122. § (…)
       (2) Az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő
      állami  vagyon tulajdonjogát saját hatáskörben, a Magyar  Állam
      nevében eljárva átruházhatja. Az értékesítés
          a) az állami vagyon értékesítésére vonatkozó általános
                    rendelkezések figyelembevételével,
       b) a vagyon valós piaci értékének ellenértéke fejében,
       c) a miniszter előzetes egyetértésével,
        d)  a  Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. értékesítést megelőző
      értesítése mellett,
        e) ingatlan esetén az ingatlan fekvése szerinti települési  —
      fővárosban az ingatlan fekvése szerinti kerületi — önkormányzat
      elővásárlási jogának biztosításával
      történhet.
        (3)  A  miniszter  hozzájárulásáról az  értékesítési  szándék
      írásbeli  bejelentésétől számított harminc  napon  belül  dönt,
      amennyiben   ezen  időpontig  döntést  nem   hozott,   úgy   az
      egyetértést  megadottnak  kell  tekinteni.  Nem  szükséges   az
      előzetes egyetértés abban az esetben ha ingatlan értékesítésére
      azért    kerül   sor,   mert   az   intézmény   legkésőbb    az
      intézményfejlesztési tervében meghatározott  időtartamon  belül
      az értékesítendő ingatlannal azonos településen másik ingatlant
      kíván   vásárolni.  A  minisztert  az  értékesítés  megkezdését
      megelőzően erről tájékoztatni kell.
       (…)

       147. § (…)
       10. hátrányos helyzetű hallgató (jelentkező): az a beiratkozás
      időpontjában  huszonötödik életévét  be  nem  töltött  hallgató
      (jelentkező),   akit   középfokú  tanulmányai   során   családi
      körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe  vett,
      illetve   aki   után   rendszeres   gyermekvédelmi   támogatást
      folyósítottak,  illetve rendszeres gyermekvédelmi  kedvezményre
      jogosult, vagy állami gondozott volt,
       (…)

       152. § (…)
        (4)  Az  1993.  évi  felsőoktatásról  szóló  törvény  alapján
      megkezdett  képzéseket  —  folyamatos képzésben  —  változatlan
      szakmai   követelmények,  változatlan   vizsgarend   keretében,
      változatlan oklevél kiadásával kell befejezni.
       (…)

       154. § (…)
        (4)  Az  e  törvény  hatálybalépésekor  működő  felsőoktatási
      intézmények  2006. június 30-ig felülvizsgálják  szervezeti  és
      működési  szabályzatukat, és megküldik a  fenntartónak.  Az  új
      szervezeti  és  működési szabályzatot 2006. szeptember  1-jétől
      kell  alkalmazni valamennyi hallgató tekintetében,  függetlenül
      attól,  hogy  a hallgatói jogviszony mikor keletkezett.  Az  új
      szervezeti  és működési szabályzatban kell meghatározni  azokat
      az  átmeneti szabályokat, például a tanulmányi és vizsgarendet,
      amelyek  a  korábbi képzési rendszerben megkezdett  tanulmányok
      befejezéséhez  szükségesek.  2006.  június  30-ig  a  hallgatói
      önkormányzatok   elkészítik   alapszabályukat   és    megküldik
      jóváhagyás céljából a szenátusnak.
       (…)

        162.  §  (1)  Az  53.  §  (3) bekezdésében  foglaltakat  első
      alkalommal   a   2006.  szeptember  1-jén  induló  alapképzések
      tekintetében   kell   alkalmazni.  A  mesterképzésre,   doktori
      képzésre,   szakirányú   továbbképzésre   felvehető   államilag
      támogatott hallgatói keretszámot első alkalommal 2009-ben  kell
      e    rendelkezések   alapján   megállapítani.   A   Kormány   a
      mesterképzésre   felvehető   államilag   támogatott   hallgatói
      létszámot  a  2006-2009-es  tanévekre  mérlegelés  alapján,   a
      felsőoktatásban   államilag  támogatott  képzésben   résztvevők
      összlétszáma alapján határozza meg.”

       3. Az R vonatkozó rendelkezései:

       „25. § (1) A Hivatal a besorolási döntést
       a) a februárban induló szemeszterre történő jelentkezés esetén
      legkésőbb a képzés indítása szerinti év január 15. napjáig,
        b)  a szeptemberben induló szemeszterre történő jelentkezések
      esetén  legkésőbb a képzés indítása szerinti  év  augusztus  1.
      napjáig
        hozza meg. A besorolási döntés időpontját a Hivatal állapítja
      meg.
        (2)  Besorolási  döntéskor  arról  születik  döntés,  hogy  a
      jelentkező  felvehető-e bármely általa a  felvételi  kérelmében
      megjelölt  képzésre  és  ha igen, melyikre.  Egyazon  felvételi
      eljárásban a jelentkező csak egy helyre sorolható be.
        (3)  A  Hivatal  a besorolásról a felsőfokú szakképzésre,  az
      alapképzésre  és az egységes, osztatlan képzésre  a  jelentkező
      felvételéről   képzési   áganként   vagy   szakonként   (önálló
      szakképzettséget   adó   szakirányonként)    egységes    —    a
      mesterképzésre  jelentkezők  esetében  intézményi   —   rangsor
      alapján  dönt. A felsőfokú szakképzéseket a besorolási döntések
      során egy képzési ágként kell kezelni.
       (4) A jelentkezők rangsorba állításakor figyelembe kell venni
        a)  a 10. § (2) bekezdés b) pontja alapján a jelentkező által
      meghatározott    jelentkezési    sorrendet,     beleértve     a
      mesterképzésre benyújtott jelentkezést is,
       b) az 5. § (1) bekezdése szerint közzétett létszámot,
       c) a működési engedélyben szereplő intézményi kapacitást,
        d)  a  Kormány által az adott évre meghatározott,  országosan
      felvehető államilag támogatott hallgatók létszámkeretét,
       e) a képzési áganként, szakonként vagy önálló szakképzettséget
      eredményező  szakirányonként  az előző  három  évben  átlagosan
      felvett hallgatói létszám összlétszámon belüli arányát,  azzal,
      hogy attól legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,
        f)  a művészeti és művészetközvetítő képzési területek esetén
      művészeti áganként az egyes intézményekbe az előző három  évben
      átlagosan  felvett  hallgatói  létszámot,  azzal,  hogy   attól
      legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,
         g)   a   felsőoktatási  intézménybe  az  előző  három  évben
      költségtérítéses képzésre felvett hallgatók arányának  átlagát,
      azzal, hogy attól legfeljebb 10%-kal lehet eltérni,
        h)  a  felsőoktatási  intézmény  számára  a  miniszter  által
      pályázat  keretében  képzési területenként  és  munkarendenként
      megállapított államilag támogatott mesterképzési létszámot.
        (5)  A  jelentkezőkről egységes rangsorolás alapján ponthatár
      alkalmazásával kell dönteni. Az adott képzésre ponthatár alatti
      eredménnyel  senki  nem  sorolható be, azt,  aki  a  ponthatárt
      elérte vagy meghaladta, kötelező besorolni.

       25/A. § (1) A besorolási döntés előkészítésében a Hivatal és a
      felsőoktatási intézmények vesznek részt.
        (2)  A  besorolási  döntés előkészítéseként  a  Hivatal  —  a
      rendelkezésre álló adatok alapján — tervezetet készít az  egyes
      képzések ponthatárára.
        (3) A javaslat alapján a felsőoktatási intézmények — az 5.  §
      (1)   bekezdése   szerint  meghatározott  felvehető   létszámra
      figyelemmel — kezdeményezhetik
        a) az egyes képzésekre a Tájékoztatóban közzétett legmagasabb
      keretszám növelését;
         b)   az   egyes   képzésekre   a  Tájékoztatóban   közzétett
      legalacsonyabb keretszám csökkentését.
        (4)  A  felsőoktatási intézmények döntései alapján a  Hivatal
      újabb tervezetet készít.
        (5)  A (3)–(4) bekezdésben leírtakat az adott évben felvehető
      államilag   támogatott   hallgatói  létszámkeret   legteljesebb
      kitöltéséig,   illetve  a  besorolási   döntés   napjáig   kell
      ismételni.
         (6)   A   felsőoktatási  intézmények   a   (2)   bekezdésben
      meghatározott   javaslat   elkészítésének   a   Hivatal   által
      meghatározott  időpontjáig kötelesek  továbbítani  az  Oktatási
      Hivatalnak a jelentkezők általuk meghatározott eredményeit.
        (7)  A  felsőoktatási intézmények számára a  (2)  bekezdésben
      meghatározott   javaslat  elkészítésétől  kezdve   folyamatosan
      biztosítani   kell   az  egyes  képzéseikre  jelentkezőkről   a
      jelentkezési  sorszámok  és  a  felvételi  pontszámok  szerinti
      létszámot megmutató statisztikát.

        25/B.  § (1) A Hivatal a besorolásról szóló döntését  a  Ket.
      előírásai szerinti határozatban közli a jelentkezővel.
        (2)  A határozat indokolásának tartalmaznia kell a jelentkező
      valamennyi jelentkezésére vonatkozó pontszámítást.
        (3)  A  Hivatal  a besorolásról szóló döntést  eljuttatja  az
      érintett felsőoktatási intézményeknek is.”

                                   III.

       Az indítványok részben megalapozottak.

        1.  Az  Alkotmánybíróság a felvételi  rendszerrel  összefüggő
      indítványok elbírálását megelőzően áttekintette a felsőoktatási
      intézmények autonómiájának alkotmányos szabályozását.

        Az  Alkotmány 70/F. §-a biztosítja a művelődéshez való jogot,
      amelyet  a  Magyar  Köztársaság a „képességei alapján  mindenki
      számára  hozzáférhető”  felsőoktatás  útján  valósít  meg.   Az
      Alkotmány   szövegéből   következően  tehát   a   felsőoktatási
      intézmények   léte  és  működése  az  Alkotmány  70/F.   §-ában
      rögzített alapjog intézményi garanciája.
         Az   Alkotmány  70/G.  §-a  szerint  a  Magyar   Köztársaság
      „tiszteletben   tartja   és  támogatja”   a   tudományos   élet
      szabadságát; a (2) bekezdés értelmében „[t]udományos  igazságok
      kérdésében  dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani
      kizárólag  a  tudomány művelői jogosultak”. Az  Alkotmánynak  e
      rendelkezése   „kizárja   bizonyos  eredmények   állam   általi
      preferálását,  tudományos  igazságként  való  deklarálását   és
      oktrojálását,  hangsúlyozva  az  államnak  a  tudományos   élet
      területén  tanúsítandó semlegességét” [34/1994.  (VI.  24.)  AB
      határozat, ABH 1994, 177, 182.]. Az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-
      aiból   az   vezethető  le,  hogy  a  felsőoktatási   autonómia
      alkotmányos  célja  kettős: egyrészt a  művelődéshez  való  jog
      intézményes   kereteinek   biztosítása,   másrészt   az   állam
      tudományos kérdésekben való semlegességének a garantálása.

        A  felsőoktatási intézmények eme autonómiáját a régi Fot. 64.
      és  65.  §-ai  konkretizálták. A régi Fot. 65. § (2)  bekezdése
      pedig  —  az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény
      (a továbbiakban: Abtv.) 1. § h) pontja alapján — lehetővé tette
      a  felsőoktatási intézményeknek, hogy az önkormányzatukat sértő
      jogszabályokat  és egyedi döntéseket az Alkotmánybíróság  előtt
      megtámadják.

        Erre  tekintettel az Alkotmánybíróság kezdeti  döntéseiben  a
      felsőoktatás  „törvény keretei közötti” autonómiáját  védte.  A
      35/1995. (VI. 2.) AB határozat a régi Fot.-ból vezette le, hogy
      a  felsőoktatási intézményeknek a felvételi eljárás, tanulmányi
      és  vizsgarend  kérdésében döntési joga  van  (ABH  1995,  163,
      166–167.),   a  40/1995.  (VI.  15.)  AB  határozat   pedig   a
      felsőoktatási  autonómiát sértő, oktatói  létszám  alakításáról
      szóló  kormányhatározatot azért semmisítette meg, mert  az  ily
      módon  ellentétessé  vált  a  régi  Fot.  autonómiát  biztosító
      rendelkezéseivel. A megsemmisítés oka tehát  nem  az  Alkotmány
      70/G.  §-a,  hanem  35. § (2) bekezdése volt  (ABH  1995,  170,
      173.).  Azt,  hogy a felsőoktatási autonómia csak  a  „törvényi
      keretek   között”   érvényesül,   kifejezetten   rögzítette   a
      870/B/1997.  AB  határozat, amely az autonómiát „törvény  által
      garantált  önkormányzati jogokként” értelmezte (ABH 1999,  611,
      613.).
        Az  Alkotmánybíróság e döntéseiből az a következtetés vonható
      le,   hogy  kizárt  a  felsőoktatási  törvény  rendelkezéseinek
      megsemmisítése a felsőoktatási autonómia sérelme miatt,  hiszen
      az   autonómia  csak  a  törvényben  rögzítettekre  terjed  ki.
      Mindemellett az Alkotmánybíróság e döntéseiben is  elismerte  a
      törvényben rögzített autonómia és az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-
      ainak a kapcsolatát.

        Későbbi  határozataiban az Alkotmánybíróság  a  felsőoktatási
      autonómia  jelentéstartalmát eltérően  határozta  meg.  Már  az
      51/2004.  (XII. 8.) AB határozat (ABH 2004, 679.)  sem  a  régi
      Fot.   64-65.   §-aiból,  hanem  közvetlenül  az   Alkotmányból
      eredeztette  a felsőoktatási autonómiát, és az alapjoggal  való
      szoros összefüggés miatt alkotmányellenesnek minősítette a régi
      Fot.    azon   rendelkezését,   amely   a   Kormánynak    adott
      felhatalmazást a többciklusú képzési szerkezet bevezetésére.
       Ezt követően a 41/2005. (X. 27.) AB határozat (a továbbiakban:
      Abh.)   részletesen   kibontotta  a   felsőoktatási   autonómia
      terjedelmét  és  elemeit.  Rámutatott,  hogy  a  „felsőoktatási
      autonómia  folytán a felsőoktatási intézmény a  kormánytól,  az
      államigazgatástól  önálló  és  független.   Az   önállóság   és
      függetlenség  nem  csak  a  szűk  értelemben  vett  tudományos,
      oktatási  és  kutatási  tevékenységre  terjed  ki.  A  tudomány
      autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt
      szervezetalakítási,  működési  és  gazdálkodási  önállóság   is
      megilleti”  (ABH  2005,  459, 475.). A felsőoktatási  autonómia
      Abh.-beli értelmezése nem változtatott azon, hogy annak célja a
      művelődéshez való jog, illetve az állam tudományos  kérdésekben
      való   semlegességének  a  biztosítása.  Ennek  érdekében  kell
      biztosítani  a felsőoktatási intézmények végrehajtó  hatalomtól
      való  függetlenségét.  Tekintve  azonban,  hogy  ez  értelmezés
      mellett  az  autonómia  nem törvényből,  hanem  közvetlenül  az
      Alkotmányból következik, az Alkotmánybíróságnak lehetősége  van
      vizsgálni a törvényi rendelkezések alkotmányosságát is, ha azok
      nem    biztosítják    kellően    a   felsőoktatási    intézmény
      függetlenségét a Kormánytól és az államigazgatástól.
        Az  Abh. a felsőoktatási autonómia három elemét különböztette
      meg:  egyrészt a tudomány autonómiáját (ABH 2005,  459,  470.),
      amely   alapján  tudományos  kérdésekben  a  tudomány   művelői
      jogosultak dönteni, másrészt a szervezeti autonómiát (ABH 2005,
      459,   474.),   amely  a  felsőoktatási  intézmény  szervezeti,
      működési  önállóságát biztosítja, és harmadrészt a gazdálkodási
      autonómiát  (ABH 2005, 459, 475.), amely a pénzeszközök  szabad
      felhasználását  teszi  lehetővé.  Ezt  az  autonómia  felfogást
      erősítette  meg  a 39/2006. (XI. 27.) AB határozat  (ABH  2006,
      498.).

         Jelen   határozatában   az  Alkotmánybíróság   megmaradt   a
      felsőoktatási  autonómia  kialakult értelmezésénél,  figyelembe
      véve  annak a fentiekben rögzített célját: a művelődéshez  való
      jog   intézményes  kereteinek,  valamint  az  állam  tudományos
      kérdésekben való semlegességének biztosítását.

        2.  Ezt  követően  az Alkotmánybíróság a  Fot.  alapképzésre,
      illetve  osztatlan képzésre vonatkozó felvételi eljárás  és  az
      állami támogatás szabályozásának alkotmányosságát vizsgálta.

        2.1.  A  felvételi eljárás szabályozásával összefüggésben  az
      Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:
        2.1.1.  A  felsőoktatási  autonómia folytán  a  felsőoktatási
      intézmény  a  kormánytól,  az államigazgatástól  független.  Az
      Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-aiból  azonban  nem  csupán  eme
      intézményi   védelem  vezethető  le,  hanem   azokból   konkrét
      alapjogok   is  következnek.  Ezek  közé  tartozik  a   tanítás
      szabadsága,  amely  nem csupán az egyetemi  oktatás  kérdéseire
      terjed  ki,  hanem  a felvételi eljárásra  is;  arra,  hogy  az
      egyetemek  és főiskolák önállóan meghatározhassák, hogy  milyen
      képességgel és előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak
      alkalmasnak  a  felsőoktatási intézményben  oktatott  ismeretek
      elsajátítására  (1310/D/1990.  AB  határozat,  ABH  1995,  579,
      586.).
        Mindez  azonban önmagában nem zárja ki a Kormány  jogalkotási
      jogosultságát    a    felvételi   eljárás   tekintetében.    Az
      oktatáspolitika meghatározása ugyanis — az Alkotmány 35. §  (1)
      bekezdésének  f) pontjára is figyelemmel — a Kormány  feladata.
      Ennek  ellátása  során  a  Kormánynak  számos  körülményt  kell
      mérlegelnie, amelynél az Alkotmánybíróság vizsgálata csak  arra
      terjedhet  ki,  hogy  a kialakított szabályozás  megfelel-e  az
      Alkotmány  rendelkezéseinek. A Kormánynak a Fot. felhatalmazása
      alapján  ezért  mérlegelési  joga van  a  tekintetben,  hogy  a
      felvételre  milyen szabályok alapján kerül sor  [lásd  28/2005.
      (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 298–299.].
        A  felsőoktatási intézmények autonómiájából  nem  vonható  le
      olyan  következtetés, hogy az egyetemek, főiskolák  jogszabályi
      kötöttségek  nélkül  dönthetnék  el,  hogy  milyen   képzéseket
      indítanak,   és  azokra  kiket  vesznek  fel.  A  felsőoktatási
      felvételi rendszer normatív szabályozása mindaddig megfelel  az
      Alkotmány  70/F. és 70/G. §-ainak, amíg a szabályozás  objektív
      kritériumokon  alapul, és kizárja a Kormány, az  államigazgatás
      önkényes beavatkozását.
       Az oktatáspolitika célszerűsége és időszerűsége, csakúgy, mint
      az  indítványozó által hivatkozott „versenyhelyzet” kialakítása
      nem  képezi  alkotmányossági  vizsgálat  tárgyát.  A  felvételi
      eljárás  szabályozása  mindaddig nem  vet  fel  alkotmányossági
      kérdést,  amíg  teljesül  az Alkotmány 70/F.  §-ában  rögzített
      követelmény,  amely  szerint  a  felsőfokú  oktatás  képességei
      szerint mindenki számára hozzáférhető.
        A  művelődéshez való jog alapjogi jellegéből  az  következik,
      hogy  a felsőoktatás felvételi rendszeréről normatív jelleggel,
      legfelsőbb szinten törvényben kell rendelkezni. Sem a  Kormány,
      sem   az   államigazgatás  más  szerve  nem  sértheti   meg   a
      felsőoktatás  tudományos  autonómiáját;  nem  felelne  meg   az
      Alkotmány  70/F.  §-ának  olyan rendelkezés,  amely  alapján  a
      felsőoktatásba történő felvételről az autonómia alanyai  nélkül
      a  végrehajtó hatalom döntene. Nem jelenti azonban a tudományos
      autonómia sérelmét, ha a Kormány törvényben felhatalmazást  kap
      a   felvételi  rendszer  részletszabályainak  rendeleti  szintű
      szabályozására.
        A  Fot. megalkotásával a törvényhozó a felsőoktatási felvétel
      új  rendszerét vezette be. A régi Fot. szabályaival ellentétben
      az  államilag  támogatott hallgatók intézményenkénti  létszámát
      nem az állam és az adott felsőoktatási intézmény megállapodása,
      hanem  az  határozza  meg,  hogy a legjobb  eredményeket  elért
      jelentkezők  mely  intézményeket és milyen sorrendben  jelölték
      meg.   A   felvételiket   követően  az   Oktatási   Hivatal   a
      jelentkezőket  —  az  R. 25. §-ában meghatározottak  szerint  —
      egységes  rangsorba  állítja,  és  ennek,  valamint  a  Kormány
      határozatában   megjelölt   államilag   támogatott    hallgatói
      létszámnak   alapul   vételével   meghatározza   a    felvételi
      ponthatárokat.   Az  így  meghatározott  ponthatár   képezi   a
      besorolási  döntés  alapját.  A  ponthatárt  elérő,  vagy   azt
      meghaladó  jelentkezőket  kötelező besorolni,  elsődlegesen  az
      általa  első helyen megjelölt intézménybe. Ha azonban az  adott
      egyetem vagy főiskola az intézményi kapacitását már meghaladta,
      a  jelentkezőt  az általa megjelölt következő intézménybe  kell
      besorolni.
         A   Fot.  39.  §  (6)  bekezdéséből  nem  vonható  le  olyan
      következtetés,  amely  szerint a Kormány  döntene  a  felvételi
      szintről. Azt ugyanis, hogy a jelentkezőt felveszik-e az  adott
      intézménybe,  nem  a  Kormány  döntése,  hanem  elsődlegesen  a
      felvételi eredménye határozza meg.
        Nem  megalapozott  az  sem,  hogy a  bevezetett  szabályozási
      rendszer   hátrányos   megkülönböztetést   valósítana   meg   a
      felvételizők  között. A kialakított szabályozásban  a  hallgató
      felvételének,  illetve  állami támogatásban  részesítésének  fő
      szempontja a felvételi eredménye. Ez a szempont objektív, amely
      nem  ad  lehetőséget  arra, hogy a Kormány  vagy  a  végrehajtó
      hatalom   a   felvétel   vagy   az  állami   támogatás   tényét
      befolyásolja.  Az  egységes rendszer alkalmazásával  az  azonos
      szakra  jelentkezők ugyanazon szempontrendszer alapján kerülnek
      besorolásra,   függetlenül  attól,  hogy   melyik   intézménybe
      jelentkeztek.     Erre    tekintettel    az    Alkotmánybíróság
      megállapította, hogy a Fot. 39. § (6) bekezdése és az R. 25.  §
      (3)–(5)  bekezdései  nem sértik az Alkotmány  70/A.,  70/F.  és
      70/G. §-ait.

        2.1.2.  Az  Alkotmánybíróság szerint a Fot. által kialakított
      felsőoktatási felvételi rendszer nem sérti a piacgazdaság elvét
      sem.  Jelen  esetben  ugyanis  az indítványozó  nem  az  állami
      beavatkozást,      hanem     annak      elmaradását      tartja
      alkotmányellenesnek;   olyan   szabály   megalkotását    tartja
      szükségesnek,  amely inkább figyelembe veszi  az  egyes  régiók
      között   meglévő  tényleges  különbségeket.  A  34/E/2006.   AB
      határozat   rámutatott,  hogy  „[a]z   Alkotmány   9.   §   (1)
      bekezdéséből   nem   vezethető   le   az   állam   beavatkozási
      kötelezettsége  a  piaci  viszonyokba;  az  állami  beavatkozás
      elmaradása   nem   eredményezheti   a   piacgazdaság    elvének
      nyilvánvaló sérelmét” (ABH 2007, 1914, 1917.).
        Az  Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak  az  Alkotmány
      preambulumában   szereplő  „szociális   piacgazdaság”   elvének
      sérelmét  sem.  A  32/1991. (VI. 6.) AB  határozat  szerint  az
      „Alkotmány  preambuluma — amelyből egyébként sem  vezethető  le
      direkt  módon  alkotmányos  jog —, az alkotmányos  szabályozást
      illetően fogalmaz meg célokat, így abból törvényi rendelkezések
      alkotmányellenessége  közvetlenül  nem  következtethető”   (ABH
      1991, 146, 162.).

        2.1.3.  Az  indítványozó hivatkozott  arra  is,  hogy  az  R.
      felkészülésére a jogalkotó nem biztosított megfelelő  időt.  Az
      Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében védeni rendelt  jogállamiság
      egyik  fontos  alkotóeleme a jogbiztonság,  amely  megköveteli,
      hogy  az  állampolgárok  jogait és kötelességeit  a  törvényben
      megszabott  módon  kihirdetett és  bárki  számára  hozzáférhető
      jogszabályok rendezzék, továbbá meglegyen a tényleges lehetőség
      arra,  hogy  a  jogalanyok magatartásukat  a  jog  előírásaihoz
      tudják   igazítani.  A  jogalkotónak  kellő  időt  kell   tehát
      biztosítania  arra,  hogy az érintettek a  jogszabály  szövegét
      megismerhessék,   és   eldöntsék,   miként   alkalmazkodnak   a
      jogszabály   rendelkezéseihez.  A  jogszabály  kihirdetése   és
      hatálybalépése     közötti    „kellő    idő”     mértékét     a
      jogszabálytervezet  kidolgozójának,  illetve   a   jogalkotónak
      esetileg   kell  vizsgálnia,  az  adott  jogszabály   jellegét,
      valamint   a   jogszabály  végrehajtására   való   felkészülést
      befolyásoló   egyéb  tényezőket  alapul  véve.  Alkotmányossági
      szempontból az bírálható el, hogy a jogalkotó biztosított-e  az
      irintettek számára legalább minimális felkészülési időt, vagyis
      lehetőségük  volt-e  az  érintetteknek  a  jogszabály  előzetes
      megismerésére.   Alkotmányellenesség   csak   a   felkészülésre
      szolgáló    időtartam   kirívó,   a   jogbiztonságot   súlyosan
      veszélyeztető   vagy  sértő  hiánya  esetén  állapítható   meg.
      [34/1991.  (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170.; 7/1992.  (I.
      30.)  AB  határozat,  ABH  1992, 45.;  25/1992.  (IV.  30.)  AB
      határozat, ABH 1992, 131.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH
      1992,  155.;  41/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997,  292.;
      723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795.; 10/2001. (IV. 12.) AB
      határozat, ABH 2001, 123.; 1022/B/2001. AB határozat, ABH 2002,
      1568.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456.].
       Az R. a Magyar Közlöny 2006. évi 145. számában, 2006. november
      27-én  jelent meg. Rendelkezései ugyan főszabály szerint  2006.
      december 1-én hatályba léptek, de azokat elsőként csak  a  2007
      szeptemberében induló tanévben kellett alkalmazni.
        A  „kellő  idő” megállapítása során nem annak van  elsődleges
      jelentősége,  hogy az adott jogszabály mikor  lépett  hatályba,
      hanem  annak,  hogy  a jogalanyok számára biztosítva  volt-e  a
      megfelelő    felkészülési   idő   annak    alkalmazására.    Az
      Alkotmánybíróság továbbá figyelembe vette azt a körülményt  is,
      hogy   az   R.   végrehajtási  rendelet,  amely  —  származékos
      jogforrástani  jellegéből eredően —  a  szabályozás  során  nem
      szakadhat el a felhatalmazást adó Fot. rendelkezéseitől.
        Ezekre  tekintettel az Alkotmánybíróság azt állapította  meg,
      hogy  az  R. megalkotása során a jogalkotó figyelembe vette  az
      Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető „kellő felkészülési
      idő” követelményét.

        2.1.4. Nem látta az Alkotmánybíróság megalapozottnak  azt  az
      indítványozói   felvetést  sem,  hogy   az   R.   25.   §-a   a
      normavilágosság sérelme miatt lenne ellentétes az Alkotmány  2.
      §   (1)  bekezdésével.  A  normavilágosság  sérelme  miatt   az
      alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a  szabályozás  a
      jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre
      ad  módot  és  ennek  következtében a  norma  hatását  tekintve
      kiszámíthatatlan,   előre  nem  látható  helyzetet   teremt   a
      címzettek   számára,  illetőleg  a  normaszöveg  túl  általános
      megfogalmazása   miatt  teret  enged  a  szubjektív,   önkényes
      jogalkalmazásnak  [pl.: 1160/B/1992. AB  határozat,  ABH  1993,
      607,  608.;  10/2003.  (IV. 3.) AB határozat,  ABH  2003,  130,
      135–136.;  1063/B/1996. AB határozat, ABH 2005, 722,  725–726.;
      381/B/1998.    AB    határozat,   ABH   2005,    766,    769.].
      Alkotmánysértésnek  csak  az minősül tehát,  ha  a  sérelmezett
      jogszabály    tartalma   olyan   mértékben    homályos,    vagy
      rendelkezései  annyira ellentmondásosak, hogy a  feloldására  a
      jogszabály-értelmezés nem elegendő (1263/B/1993. AB  határozat,
      ABH  1994,  672,  673.). Jelen esetben az Alkotmánybíróság  nem
      látta  megállapíthatónak,  hogy az R.  rendelkezéseit  az  azok
      alkalmazására hivatott szervek jogszabály-értelmezés  útján  ne
      tudnák értelmezni.
        Hasonlóképpen  nem látta megalapozottnak az  Alkotmánybíróság
      azt  sem,  hogy  a  felvételi eljárás Fot.,  illetve  R.  által
      meghatározott szabályai amiatt sértenék az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdését,  mert  a sikeresen felvételiző hallgató  sem  lehet
      biztos  afelől, hogy az általa választott intézmény  részesül-e
      állami  támogatásban.  Az R. 7. § (4)  bekezdése  értelmében  a
      felsőoktatási  intézmény a Tájékoztatóban nyilvánosságra  hozza
      azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a meghirdetett
      szakot nem indítja. Ezek között az intézmény meghatározza azt a
      minimális  hallgatói  létszámot  is,  amely  alatt   a   képzés
      beindítására nem kötelezhető. Ez az adat a jelentkezők  számára
      előzetesen hozzáférhető, így a jogbiztonság sérelme  nem  merül
      fel.
        A  fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Fot. 39. § (6)
      bekezdése,   valamint   az   R.  25.   §   (3)–(5)   bekezdései
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványokat elutasította.

        2.2.  Ezt követően az Alkotmánybíróság az alapképzés, illetve
      az  osztatlan képzés állami támogatására vonatkozó szabályozást
      vizsgálta.

        2.2.1.  Az  Alkotmány 70/F. § (2) bekezdéséből következően  a
      Magyar   Köztársaság   képességei  alapján   mindenki   számára
      hozzáférhetővé  teszi  a felsőoktatást,  és  anyagi  támogatást
      biztosít   az  oktatásban  részesülőknek.  Az  Alkotmány   ezen
      szakaszából  nem  következik azonban az, hogy  a  felsőoktatási
      képzésben  való részvétel állami finanszírozása  alapjog  lenne
      (657/B/2000. AB határozat, ABH 2001, 1407, 1411.). Az  államnak
      nem    alkotmányos   kötelezettsége,   hogy   a   felsőoktatási
      intézményekben ingyenes oktatást biztosítson, az viszont  igen,
      hogy   anyagi  támogatással  is  ténylegesen  teremtse  meg   a
      tanulmányok   felsőoktatási  intézményben  való   folytatásának
      lehetőségét.
        E  kötelezettségének a jogalkotó számos módon  eleget  tehet.
      Megvalósítható   a   felsőoktatási   intézményeken   keresztüli
      közvetett,    vagy   a   hallgatók   közvetlen   támogatásával,
      ösztöndíjak alapításával vagy más módon. Az Alkotmány  70/F.  §
      (2)   bekezdésében   rögzített  anyagi   támogatásnál   azonban
      követelmény, hogy ilyen esetben is a tudomány szempontjait kell
      érvényesíteni,  és  nem  szabad pusztán  piaci  hasznossági  és
      politikai célszerűségi szempontokat figyelembe venni (Abh., ABH
      2005, 459, 475.).

       Önmagában nem eredményez alkotmányellenességet, ha a jogalkotó
      valamely  állami feladat pénzellátását maximálja [49/1997.  (X.
      6.) AB határozat, ABH 1997, 506, 507.; 41/B/1993. AB határozat,
      ABH  2004,  1019, 1049.; 87/2008. (VI. 18.) AB  határozat,  ABK
      2008.   június,   867,  883.].  Ugyanez  igaz  a   felsőoktatás
      területére   is:   „[a]hhoz,   hogy   az   egyetem    korszerű,
      hasznosítható tudást tudjon nyújtani hallgatóinak, szükség  van
      a  hallgatói létszám korlátozására, hiszen a személyi és tárgyi
      feltételek  adottak, és behatárolják azt a hallgatói létszámot,
      amely   még   megfelelő  szinten  oktatható”  (375/B/2001.   AB
      határozat, ABH 2004, 1527, 1530.).
        A  „hallgatókövető” támogatási rendszer bevezetése nem  eleve
      ellentétes az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdéséből következő azon
      követelménnyel,  amely szerint az államnak  képességei  szerint
      mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie a felsőoktatást.

        2.2.2. Az Alkotmánybíróság számos alkalommal foglalkozott  az
      egyedi   és   a   normatív   határozatok   megkülönböztetésének
      problémájával.  Határozatai  értelmében  az  Alkotmány   és   a
      jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban:
      Jat.)  rendelkezései alapján a Kormány határozata  nem  minősül
      jogszabálynak.  A  Jat. 46. § (1) bekezdése alapján  a  Kormány
      határozatban   szabályozza   az   általa   irányított   szervek
      feladatait,  a saját működését és állapítja meg a feladatkörébe
      tartozó   terveket.  A  (2)  bekezdés  kimondja,  hogy   ez   a
      rendelkezés  nem  érinti  a  Kormánynak  az  egyedi   határozat
      kibocsátására  vonatkozó  jogát. E törvényi  szabályok  alapján
      megállapítható,  hogy nem minden kormányhatározat  tartozik  az
      állami   irányítás  egyéb  jogi  eszközei  körébe.  Az   állami
      irányítás  egyéb  jogi  eszközének  a  Kormány  azon   normatív
      határozatai  tekinthetők, amelyek a Jat. 46. § (1) bekezdésében
      meghatározott  tartalommal bírnak. A 46. § (2) bekezdése  pedig
      kifejezetten   kizárja  ebből  a  körből   a   Kormány   egyedi
      határozatait  [elsőként lásd 52/1993. (X. 7.)  AB  végzés,  ABH
      1993, 407, 408.].

        A  Kormánynak az a határozata, amellyel dönt a felsőoktatásba
      újonnan  belépők  államilag  támogatott  létszámkeretéről   nem
      tekinthető  a  Jat.  46.  § (1) bekezdése  szerinti  (normatív)
      határozatnak.  A  felsőoktatási  intézmények  nem  tartoznak  a
      Kormány  által irányított szervek közé, és az állami  támogatás
      szakonkénti    megállapítása   nem   tekinthető    a    Kormány
      feladatkörébe tartozó tervnek sem. Önmagában az, hogy a Kormány
      államilag  támogatott létszámkeretet megállapító  határozatának
      alanyi köre nyitott (a határozat nem rendelkezik arról, hogy  a
      támogatást mely intézmények vehetik igénybe), nem jelenti  azt,
      hogy  az  ilyen  határozat a Jat. 46. § (1) bekezdése  szerinti
      határozatnak minősülne.
        Jelentős körülmény továbbá az is, hogy a Kormány az államilag
      támogatott létszámkeretet megállapító határozatait nem  a  Jat.
      46.   §  (1)  bekezdése  alapján,  hanem  a  Fot.  101.  §  (1)
      bekezdésének b) pontja alapján hozta.
         Mindezekre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az  államilag
      támogatott  létszámkeretet  megállapító  határozatokat   egyedi
      határozatoknak   minősítette,   és   emiatt   a   2007-ben    a
      felsőoktatásban   felvehető,  államilag  támogatott   hallgatói
      létszámkeretről  szóló  1108/2006. (XI.  20.)  Korm.  határozat
      alkotmányossági  vizsgálatára irányuló indítványt  —  hatásköre
      hiányában   —   az   Ügyrend   29.   §   b)   pontja    alapján
      visszautasította.

        2.2.3.  Az  indítványozó a Fot. 101. §  (1)  bekezdésének  b)
      pontját   azért   tartotta   alkotmányellenesnek,   mert   arra
      hatalmazza  fel  a Kormányt, hogy határozatban rendelkezzen  az
      államilag  támogatott  hallgatói  létszámkeretről.  A   fentiek
      alapján az államilag támogatott hallgatói létszámkeretről szóló
      kormányhatározat  nem  minősül  a  Jat.  46.  §  (1)  bekezdése
      szerinti határozatnak, ezért a Fot. 101. § (1) bekezdésének  b)
      pontja  nem áll okozati összefüggésben az Alkotmány  8.  §  (2)
      bekezdésében rögzített követelménnyel, miszerint alapvető jogot
      csak  törvény korlátozhat. Ezért a határozati forma  nem  eleve
      ellentétes az Alkotmány rendelkezéseivel.
        Az Alkotmánybíróságnak ezt követően tartalmilag is vizsgálnia
      kellett,   hogy  a  Fot.  létszámkeret  meghatározására   adott
      felhatalmazása  megfelel-e az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdéséből
      eredő követelményeknek.
        A felsőfokú tanulmányok végzése ugyan nem alapvető jog, de  a
      felsőfokú  intézményekben a létszámnak az  oktatás  színvonalát
      szem    előtt   tartó   megállapítása,   valamint   az   előírt
      képességekkel  rendelkező  személyek  ezen  intézményekbe  való
      felvételéről szóló döntés alapvető jogot érint (1310/D/1990. AB
      határozat,   ABH   1995,  579,  588.).  Erre   tekintettel   az
      Alkotmánybíróság  a  felsőoktatásba újonnan  belépők  államilag
      támogatott  létszámkeretének  meghatározására  adott   törvényi
      felhatalmazást    az    alapjogot   érintő    felhatalmazásokra
      kialakított gyakorlata alapján vizsgálta.
        Az  Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető  jogokra
      vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. A 64/1991.
      (XII. 17.) AB határozat értelmében valamely alapjog tartalmának
      meghatározása  és  lényeges garanciáinak  megállapítása  csakis
      törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen
      és   jelentős  korlátozásához.  Mindazonáltal  nem  mindenfajta
      összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű
      szabályozást. Közvetett és távoli összefüggés esetében elegendő
      a  rendeleti  szint is (ABH 1991, 297, 300.).  Alapjoggal  való
      összefüggés  esetén  nem  adható felhatalmazás  olyan  rendelet
      meghozatalára, amely semmilyen támpontot nem ad a  megalkotandó
      jogszabály kereteit illetően. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat,
      ABH 1994, 117, 124.; 14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996,
      56, 59.; 2/2003. (II. 7.) AB határozat, ABH 2003, 33, 40.]. Bár
      jelen  esetben  a Fot. nem rendelet, hanem a  Jat.  46.  §  (2)
      bekezdése szerinti határozat megalkotására ad felhatalmazást, a
      felhatalmazást   adó   szabályok   akkor   felelnek   meg    az
      alkotmányossági követelményeknek, ha tartalmazzák az  államilag
      támogatott  létszámkeret kialakítására  vonatkozó  legfontosabb
      elveket, rendelkezéseket.
        A  Fot.  számos olyan rendelkezést tartalmaz,  amely  köti  a
      Kormányt    a    létszámkeretre   vonatkozó   egyedi    döntése
      meghozatalánál. A Kormánynak figyelembe kell vennie, hogy az új
      belépők létszámkerete nem haladhatja meg az esedékesség  évében
      nappali  rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, a középiskola
      utolsó évfolyamára járó tanulók e törvény szerint meghatározott
      arányát  [53.  §  (3)  bekezdés],  a  közép-  és  hosszú   távú
      munkaerőpiaci  igényeket  és a „kis létszámú”  szakok  érdekeit
      [53.  §  (5) bekezdés], a pályakövetési rendszert és a diplomás
      munkanélküliség   helyzetének  az  értékelését   [53.   §   (6)
      bekezdés]. Döntésének kialakítása során figyelembe kell  vennie
      a  Felsőoktatási és Tudományos Tanács javaslatát  [112.  §  (3)
      bekezdés],   a   döntésbe  be  kell  vonnia  a   munkaerő-piaci
      szereplőket, és az adott képzési területen belül a létszámkeret
      növelése  vagy  csökkentése nem haladhatja meg az  előző  évben
      biztosított  létszámkeret tíz százalékát [53. § (6)  bekezdés].
      Ezek  elmulasztása  esetén  a Kormány  határozata  törvénysértő
      lenne.
         Nem   állapítható   meg  tehát,  hogy   a   Kormány   biankó
      felhatalmazást kapott volna az új belépők államilag  támogatott
      létszámkeretének  meghatározására. A fentiekre  figyelemmel  az
      Alkotmánybíróság a Fot. 54. § (1) bekezdése, valamint101. § (1)
      bekezdése  b)  pontjának megsemmisítésére  irányuló  indítványt
      elutasította.

        2.2.4. Az egyik indítványozó szerint sérti az Alkotmány 7.  §
      (1) bekezdését, hogy az állami támogatás Fot. által kialakított
      rendszere  ellentétes  a  GSZKE 13.  cikk  2.  bekezdésének  c)
      pontját. Ezáltal az indítványozó tartalmilag azt kéri, hogy  az
      Alkotmánybíróság  állapítsa meg a Fot.  nemzetközi  szerződésbe
      ütközését.
         Az  Abtv.  21.  §  (3)  bekezdése  meghatározza,  hogy  mely
      szervezet,   illetve   személyi  kör  jogosult   a   jogszabály
      nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatának kezdeményezésére.
      Tekintettel   arra,  hogy  az  indítványozó  nem   tartozik   a
      törvényben  felsoroltak  közé,  az  Alkotmánybíróság  az   erre
      irányuló  indítványt  az  Ügyrend  29.  §  c)  pontja   alapján
      visszautasította.

        3.  Ezt követően az Alkotmánybíróság a Fot. azon szabályainak
      az  alkotmányosságát vizsgálta, amelyek a mester- és a  doktori
      képzés állami támogatására vonatkoznak.

         3.1.  A  jelen  határozat  III.  részének  2.2.3.  pontjában
      kifejtettekre figyelemmel nem sérti az Alkotmány  70/F.  §-ának
      (2)  bekezdését  az,  hogy a Fot. 101. §  (1)  bekezdésének  b)
      pontja felhatalmazza a Kormányt arra, hogy az alapképzés  során
      határozatban állapítsa meg az államilag támogatott  új  belépők
      létszámkeretét. Az alapképzés és az osztatlan  képzés  során  a
      Fot.  arra  ad  felhatalmazást a Kormánynak,  hogy  számszerűen
      határozza   meg   az   államilag   támogatott   létszámkeretet,
      mesterképzésnél és doktori képzésnél pedig a  Fot.  53.  §  (4)
      bekezdése   százalékos  arányszámot  határoz  meg.   Ennek   az
      eltérésnek nincs alkotmányjogi relevanciája. Az Alkotmány 70/F.
      §  (2)  bekezdésében  rögzített anyagi támogatásban  részesülők
      száma   mind  tételesen,  mind  a  korábbi  évekre  (bázisévre)
      visszautalva meghatározható.
        A  Fot.  53.  § (4) bekezdése kizárólag az állami támogatásra
      vonatkozik, nincs akadálya annak, hogy az alapképzést  befejező
      hallgató  —  költségtérítéses formában  —  akkor  is  folytassa
      tanulmányait, ha a mesterképzés államilag támogatott  keretében
      nem  kapott  helyet.  A  mester- illetve  a  doktori  képzésben
      történő  államilag támogatott részvételre pedig  a  hallgatónak
      nincs  Alkotmányból  levezethető  joga.  Erre  tekintettel   az
      Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a  Fot.  53.  §  (4)
      bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/F. §-át.
        A  mester-  illetve a doktori képzés kialakított szabályozása
      nem   veti   fel  a  hátrányos  megkülönböztetés  tilalmát.   A
      szabályozás  semmilyen tekintetben nem vet fel diszkriminációt.
      Épp  ellenkezőleg,  a  Fot.  43.  §  (4)  bekezdése  szerint  a
      mesterképzésre,  a  szakirányú  továbbképzésre  és  a   doktori
      képzésre  történő felvétel további feltételeit a  felsőoktatási
      intézmény  határozhatja meg, azzal a megkötéssel,  hogy  azonos
      felvételi   követelményeket  köteles  alkalmazni,   függetlenül
      attól,   hogy  a  jelentkező  mely  felsőoktatási  intézményben
      szerezte az oklevelét.
        A  szabályozás nem vet fel alkotmányellenes megkülönböztetést
      az  osztott, illetve az osztatlan képzésben résztvevő hallgatók
      között   sem.  Osztott  képzés  esetén  az  alapképzés   állami
      támogatásának  létszámkeretét a Kormány határozatban  állapítja
      meg.  Mivel  pedig a kormányhatározatban rögzített létszámkeret
      csak  az alapképzésre vonatkozik, az ott támogatásban részesülő
      hallgatónak nincs alkotmányjogilag értékelhető várománya  arra,
      hogy  tanulmányait a mesterképzés során is az  állam  támogatni
      fogja.   Osztott   képzésnél  ugyanis   a   mesterképzés   csak
      „lehetséges  folytatása” az alapképzésnek.  Már  az  alapképzés
      elvégzése felsőfokú végzettséget ad (BA., illetve BSc.),  és  e
      képzéstől  a  mesterképzés szerkezetileg  elkülönül.  Osztatlan
      képzésnél   ilyen  elkülönülés  nincsen,  az  ilyen   képzésben
      résztvevő   hallgatók   tanulmányaikat   egységes   rendszerben
      folytatják.
        Ebből  megállapíthatóan  az  osztott,  illetve  az  osztatlan
      képzésben tanulmányokat folytató hallgatók nem tartoznak azonos
      szabályozási körbe, így e személycsoportok között az  Alkotmány
      70/A. §-ának a sérelme nem merül fel.
        Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fot. 53.  §  (4)
      bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

       3.2. Az Alkotmánybíróság jelen határozata III. részének 2.2.3.
      pontjában  megállapította,  hogy  az  alapképzés,  illetve   az
      osztatlan    képzés   államilag   támogatott   létszámkeretének
      meghatározására adott felhatalmazást az Alkotmánybíróságnak  az
      alapjogot   érintő  felhatalmazásokra  kialakított   gyakorlata
      alapján kellett vizsgálnia.
        Ugyanez  igaz  az  államilag támogatott  mester-  és  doktori
      képzésre,    valamint   szakirányú   továbbképzésre   felvehető
      hallgatói létszám intézmények közötti megosztására. A Fot. 103.
      §  (1)  bekezdés  h)  pontjában a miniszter  nem  egy  normatív
      aktusra (jogszabály megalkotására) kapott felhatalmazást a Fot.-
      ban,  hanem  arra,  hogy egyedi döntésekben  határozza  meg  az
      államilag  támogatott  mester- és  doktori  képzésre,  valamint
      szakirányú    továbbképzésre   felvehető   hallgatói    létszám
      intézmények  közötti megoszlását. Alapjoggal  való  összefüggés
      esetén   azonban  a  biankó  felhatalmazás  tilalma  az  egyedi
      döntésekre  is  vonatkoztatható; a felhatalmazást  adó  szabály
      csak   abban  az  esetben  felel  meg  az  Alkotmányból   eredő
      követelményeknek,   ha   tartalmazza   a   döntésre   vonatkozó
      legfontosabb   elveket,  rendelkezéseket.   Ellenkező   esetben
      teljesen   hiányoznának  az  alapjog  érvényesülését  biztosító
      jogszabályi    garanciák,   ami   az    alapjog    kiüresedését
      eredményezhetné.
        A  Fot. nem határozza meg a pályázati követelményeket, és nem
      tartalmaz   részletes   leírást  arra   vonatkozóan,   hogy   a
      miniszternek  mit  kell  mérlegelnie  a  pályázatok  elbírálása
      során.  Ebből  kifolyólag elképzelhető  az  is,  hogy  valamely
      intézmény  annak  ellenére  nem részesül  államilag  támogatott
      helyben,  hogy  az  alapképzés során volt államilag  támogatott
      hallgatója. Mindezekre tekintettel az állapítható meg,  hogy  a
      miniszter  teljes döntési szabadsággal rendelkezik  a  pályázat
      kiírása és elbírálása terén.
        A kifejtettek alapján a miniszter nem dönthet diszkrecionális
      jogkörben  intézmények megszüntetéséről,  átszervezéséről,  így
      arról  sem,  hogy  az államilag támogatott mester-  és  doktori
      képzésre,    valamint   szakirányú   továbbképzésre   felvehető
      hallgatói  létszám  hogyan oszlik meg  az  intézmények  között.
      Önmagában az nem sérti az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ait, ha  a
      végrehajtó   hatalom   pályázat   alapján   dönt   az    állami
      támogatásról, az viszont — az alapjoggal való összefüggés miatt
      —  igen, ha a mesterképzés, doktori képzés állami támogatásának
      főbb elemeit nem törvény határozza meg.
       A Fot. semmilyen szabályt nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy
      a  miniszter milyen szempontokat mérlegel a pályázat kiírásánál
      és  elbírálásánál, továbbá hiányoznak azok a garanciák, amelyek
      e  vonatkozásban  a  hallgatók és a  felsőoktatási  intézmények
      Alkotmány   70/F.   §-ából   eredő  jogait   biztosítanák.   Az
      Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Fot. 103.  §  (1)
      bekezdésének h) pontja — a biankó felhatalmazás miatt  —  sérti
      az  Alkotmány 70/F. §-át, ezért azt megsemmisítette. Amennyiben
      a  törvényhozó a mesterképzés, szakirányú továbbképzés, doktori
      képzés  állami  támogatását pályázati  rendszer  útján  kívánja
      megvalósítani,   akkor   a   szabályozás   kialakítása    során
      biztosítania  kell  a  felsőoktatási intézmények  autonómiáját,
      továbbá   a   hallgatók   képesség  szerinti   hozzáférését   a
      felsőoktatáshoz.

        Mivel  az Alkotmánybíróság a Fot. 103. § (1) bekezdésének  h)
      pontját   alkotmányellenesnek   találta   és   megsemmisítette,
      egyúttal — szoros tárgyi összefüggés miatt — megsemmisítette  a
      Fot.  54. § (2) bekezdésének második mondatát is [54/1992.  (X.
      29.)  AB  határozat,  ABH 1992, 266, 268.].  Ez  a  rendelkezés
      ugyanis  elválaszthatatlanul kapcsolódik az  alkotmányellenessé
      nyilvánított szövegrészhez, e szabály is a miniszternek  azt  a
      hatáskörét  deklarálja, amely alapján jogosult megállapítani  a
      mester-    és   doktori   képzés   hallgatói   létszámkeretének
      intézmények  közti megoszlását. Mivel tehát a Fot.  54.  §  (2)
      bekezdésének    második    mondata   ugyanazon    okok    miatt
      alkotmányellenes, mint amelyek miatt az Alkotmánybíróság a Fot.
      103.  §  (1) bekezdésének h) pontját megsemmisítette, ezért  az
      Alkotmánybíróság  a  Fot.  103. § (1) bekezdésének  h)  pontját
      támadó  indítványt  a  Fot.  54.  §  (2)  bekezdésének  második
      mondatára is vonatkoztatta.
        Szoros  tárgyi  összefüggés okán  az  Alkotmánybíróság  akkor
      semmisít  meg indítvánnyal egyébként szövegszerűen nem támadott
      rendelkezéseket,    ha    azok    a    megsemmisítés    folytán
      alkalmazhatatlanokká  válnak  [pl.  109/2008.  (IX.   26.)   AB
      határozat,  ABK 2008. szeptember, 1179, 1194.].  Jelen  esetben
      nem  erről  van szó; mivel a miniszter egyedi döntéséhez  nincs
      szükség  külön  felhatalmazásra, a Fot. 54. § (2)  bekezdésének
      második   mondata   akkor   is  alkalmazható   lenne,   ha   az
      Alkotmánybíróság  a  Fot.  103. § (1) bekezdésének  h)  pontját
      megsemmisíti.  Sőt, a megsemmisítés folytán így a  miniszternek
      pályázatot sem kellene kiírnia, azt ugyanis csak a Fot. 103.  §
      teszi kötelezővé, az 54. §-a nem.
         Az  indítvány  iránya  azonban  köti  az  Alkotmánybíróságot
      [22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 249.].  Ha  az
      indítványozó hivatkozása szerint a miniszter alkotmányellenesen
      széles    körben   kapott   felhatalmazást   valamely    döntés
      meghozatalára,    akkor    a    megsemmisítés    folytán     az
      Alkotmánybíróság  a felhatalmazás kereteit nem  tágíthatja.  Az
      Alkotmánybíróság alkotmányos rendeltetésének az felel  meg,  ha
      ilyen  esetben  is kiterjeszti az alkotmányossági  vizsgálatát.
      Ennek   alapján  a  Fot.  103.  §  (1)  bekezdés  h)  pontjának
      alkotmányellenessé nyilvánítása és megsemmisítése jelen  ügyben
      maga után vonta a Fot. azonos okból alkotmányellenes 54. §  (2)
      bekezdése második mondatának megsemmisítését is.

                                    IV.

        1.  Az  Alkotmánybíróság ezt követően a  gazdasági  tanáccsal
      kapcsolatos indítványi elemeket vizsgálta.

       1.1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján a „felsőoktatási
      intézmény, mint minden autonómiával, vagyis önkormányzatisággal
      rendelkező   intézmény,   választott   képviseleti    szervvel,
      vnkormányzattal kell, hogy rendelkezzen. Az érintettek joga  az
      autonóm  képviseleti szervek megalakítása,  s  ezek  a  szervek
      gyakorolhatják    a    felsőoktatási    intézményt    megillető
      önkormányzati jogköröket” [Abh., ABH 2005, 459, 474.].
         A   861/B/1996.   AB   határozat  megállapította,   hogy   a
      felsőoktatási  „autonómia  hordozója  pedig  az  intézmény,  az
      egyetem;  (…)  vele  szemben  merül  fel  az  elvárás,  hogy  a
      tanszabadság letéteményese legyen, s biztosítékot  jelentsen  a
      tudományos szabadság érvényesítéséhez is. A tudomány művelői és
      a  tanszabadság hordozói tehát — az egyetemi tanárok mellett  —
      az  egyéb  oktatók, a tudományos kutatók, de maguk a  hallgatók
      is” (ABH 1998, 650, 654.). Hasonlóan foglalt állást az Abh. is,
      amely  szerint a felsőoktatási autonómia hordozója „az oktatók,
      a  tudományos  kutatók  és  a  hallgatók  közössége.  Ezért  az
      oktatók,  tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani
      kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő
      jogosultságok gyakorlásában” (ABH 2005, 459, 474.).
        Az  egyik indítványozó azt kifogásolta, hogy a Fot. 23. § (3)
      bekezdése  —  amely  szerint csak az lehet a  gazdasági  tanács
      tagja,  aki  felsőfokú végzettséggel rendelkezik  —  kizárja  a
      hallgatókat   a  gazdasági  tanácsban  való  részvételtől.   Az
      Alkotmánybíróság  fentiekben ismertetett gyakorlatából  valóban
      következik,  hogy  megfelelő alkotmányos  indok  hiányában  nem
      lehet olyan autonóm képviseleti szervet létrehozni, amelyben az
      autonómia valamelyik hordozójának (így a hallgatók) képviselete
      nem  biztosított. A Fot. vonatkozó rendelkezése ugyan tételesen
      nem  zárja  ki  a hallgatók részvételét a gazdasági  tanácsban,
      csupán  a  felsőfokú  végzettséget követeli  meg  annak  tagjai
      számára.  A  felsőoktatásban természetesen  részt  vehet  olyan
      hallgató,  akinek már van felsőfokú végzettsége, mégis  a  Fot.
      23.  §  (3)  bekezdése  nagy mértékben  leszűkíti  a  hallgatói
      részvétel elvi lehetőségét.
       A Fot. 23. §-a alapján a gazdasági tanács gazdasági stratégiai
      döntéseket  előkészítő,  és végrehajtást  ellenőrző  szervezet,
      amelyet  állami fenntartású felsőoktatási intézményben kötelező
      létrehozni. A gazdasági tanács tagjainak egy részét a szenátus,
      más  részét a miniszter delegálja a testületbe, a rektor  és  a
      gazdasági (fő)igazgató pedig hivatalból tagja a testületnek.
        A  39/2006.  (XI. 27.) AB határozat — előzetes  normakontroll
      keretében  — megállapította, hogy bár „a gazdasági tanácsban  a
      szenátus  által  delegált tagok a rektorral  együtt  többségben
      vannak,   [az]  mégsem  tekinthető  a  felsőoktatási  intézmény
      autonóm  képviseleti szervének, hiszen ebben a  testületben  az
      oktatási  és  kulturális  miniszter  által  delegált  tagok  is
      szavazati   joggal   bírnak.  Ezért  a   gazdasági   tanács   a
      felsőoktatási  intézmény  autonómiájába  tartozó  önkormányzati
      jogokat  nem  gyakorolhat”  (ABH  2006,  498,  504.).  Mivel  a
      gazdasági  tanács nem a felsőoktatási autonómia  szerve,  saját
      jogon  nem  gyakorol önkormányzati jogokat, ezért az  Alkotmány
      70/G.  §-ából  levezethető követelmény, miszerint az  autonómia
      hordozói az önkormányzatisággal bíró szervekben részt vehetnek,
      a  gazdasági  tanácsra  nem  vonatkozik.  Nem  sérti  tehát  az
      Alkotmány 70/G. §-át, hogy a Fot. 23. § (3) bekezdése csak szűk
      körben ad elvi lehetőséget a hallgatóknak a gazdasági tanácsban
      való részvételre.

        1.1.2.  Az  indítványozó szerint a Fot. 23. §  (3)  bekezdése
      hátrányos  megkülönböztetést tartalmaz azokra nézve,  akik  nem
      rendelkeznek    felsőfokú   végzettséggel.   A   diszkrimináció
      tilalmával    kapcsolatban    az    Alkotmánybíróság    korábbi
      határozatában   megállapította,  hogy   „a   jognak   mindenkit
      egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz
      az   emberi   méltóság  alapjogán  nem  eshet  csorba,   azonos
      tisztelettel  és körültekintéssel, az egyéni szempontok  azonos
      mértékű   figyelembevételével  kell  a   jogosultságok   és   a
      kedvezmények  elosztásának szempontjait meghatározni”  [9/1990.
      (IV.  25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Ezért az Alkotmány
      70/A.  §  (1)  bekezdésének vonatkozásában  személyek  közötti,
      alkotmánysértő  hátrányos  megkülönböztetés  akkor  állapítható
      meg,  ha  valamely  személyt  vagy embercsoportot  más,  azonos
      helyzetben   lévő   személyekkel   vagy   csoporttal    történt
      összehasonlításban  kezelnek hátrányosabb módon  [21/1990.  (X.
      4.)  AB  határozat,  ABH 1990, 73, 78.; 32/1991.  (VI.  6.)  AB
      határozat,  ABH  1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat,  ABH
      1994,    744,    745.].   A   megkülönböztetés   pedig    akkor
      alkotmányellenes, „ha a jogszabály a szabályozás  szempontjából
      azonos    csoportba   tartozó   (egymással   összehasonlítható)
      jogalanyok   között  tesz  különbséget  anélkül,   hogy   annak
      alkotmányos indoka lenne” (191/B/1992. AB határozat, ABH  1992,
      592,  593.). Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is,  hogy  „az
      alapjognak  nem  minősülő  egyéb  jogra  vonatkozó,   személyek
      közötti   hátrányos   megkülönböztetés  vagy   más   korlátozás
      alkotmányellenessége  akkor  állapítható  meg,  ha  a   sérelem
      összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron  az  emberi
      méltóság     általános    személyiségi    jogával,     és     a
      megkülönböztetésnek,  illetve korlátozásnak  nincs  tárgyilagos
      mérlegelés  szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes”  [35/1994.
      (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].
        Jelen  esetben  a  Fot.  nem  tartalmaz  megkülönböztetést  a
      gazdasági   tanács  tagjainak  végzettségére   vonatkozóan;   a
      felsőfokú  végzettség  mint  követelmény  a  gazdasági   tanács
      valamennyi  tagjára  egyformán vonatkozik. Ezért  az  Alkotmány
      hátrányos megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ának sérelme fel  sem
      merül,     valamely    törvényi    feltétel    célszerűségének,
      indokoltságának    vizsgálata    pedig    nem    tartozik    az
      Alkotmánybíróság hatáskörébe.
        Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  23.  §  (3)
      bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

        1.2.  Ezt  követően az Alkotmánybíróság azt  vizsgálta,  hogy
      sérti-e  a  felsőoktatási  intézmény 70/G.  §-ából  levezethető
      autonómiáját az, hogy a Fot. 27. § (8) bekezdésének  b)  pontja
      alapján  a  szenátus  csak akkor dönthet  gazdálkodó  szervezet
      alapításáról,  gazdálkodó szervezetben részesedés  szerzéséről,
      gazdálkodó  szervezettel  történő együttműködésről,  ha  azt  a
      gazdasági tanács tagjainak kétharmada támogatja.

         A  korábbiakban  az  Alkotmánybíróság  rámutatott,  hogy   a
      gazdasági  tanács nem a felsőoktatási autonómia  szerve.  Ebből
      következően  nem  akadályozhatja meg az  önkormányzati  szervek
      döntéseinek  meghozatalát, az önkormányzati  jogok  gyakorlását
      sem [39/2006. (XI. 27.) AB határozat, ABH 2006, 498, 504.].
        Az  Abh.  pedig  arra  mutatott  rá,  hogy  a  „felsőoktatási
      autonómia  folytán a felsőoktatási intézmény a  kormánytól,  az
      államigazgatástól  önálló  és  független.   Az   önállóság   és
      függetlenség  nem  csak  a  szűk  értelemben  vett  tudományos,
      oktatási  és  kutatási  tevékenységre  terjed  ki.  A  tudomány
      autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási intézményt
      szervezetalakítási,  működési  és  gazdálkodási  önállóság   is
      megilleti.  (…)  Az intézményi autonómiájához  hozzátartozik  a
      gazdálkodási  autonómia is. Ennek megfelelően  a  felsőoktatási
      intézmény  —  a törvény keretei között — megállapíthatja  saját
      költségvetését, illetve pénzeszközeivel önállóan  gazdálkodhat”
      (ABH 2005, 459, 475.).
        A  gazdálkodó szervezet alapításának, illetve az  abban  való
      részvételnek  a  szabadsága a pénzeszközökkel való  gazdálkodás
      egy  módja.  A Fot. vonatkozó rendelkezése alapján  a  szenátus
      ilyen  döntést  csak akkor hozhat, ha azzal a gazdasági  tanács
      minősített   többsége  egyetért.  E  szabály   tehát   előzetes
      hozzájárulási  jogot  biztosít a szenátus  bizonyos,  gazdasági
      tárgyú  döntéseihez,  e  tekintetben a gazdálkodási  autonómiát
      korlátozza. A törvényi szabály azonban nem vonja el a  szenátus
      döntési  jogosultságát;  a  Fot.  27.  §  (8)  bekezdésének  b)
      pontjában  szereplő  döntések  meghozatalára  a  szenátus   nem
      kényszeríthető.  Ezért az Alkotmánybíróság  a  szabályt  nem  a
      gazdálkodási   autonómia  megvonásának,  hanem   korlátozásának
      tekintette.
         A   gazdálkodási  autonómiát  korlátozó  szabály  nem  eleve
      ellentétes  az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-aival.  Az  autonómia
      ugyanis  nem zárja ki az autonóm jogkörök megengedett  törvényi
      korlátozását.  „Törvény  a  felsőoktatási  intézmény  gazdasági
      hatékonyságát  és  szervezeti ésszerűségét ösztönző,  korlátozó
      szabályokat  is  megállapíthat.  (…)  Nem  alkotmányellenes   a
      felsőoktatási intézmények tudományos, oktatási tevékenységeinek
      gazdaságossági és szervezeti racionalizálási szempontok alapján
      való  ellenőrzése,  gazdaságossági  követelmények  előírása   a
      fenntartó  részéről,  a  költségvetési eszközök  és  juttatások
      teljesítményhez  kötött  biztosítása”  (Abh.,  ABH  2005,  459,
      476.).
        A  felsőoktatási intézmények gazdasági önállósága azonban nem
      öncélú.  Jelen határozatában az Alkotmánybíróság  abból  indult
      ki,  hogy  a  gazdálkodási  autonómia alapvetően  a  tudományos
      szabadság  érvényesülésének  a garanciája.  Minél  közelebbi  a
      kapcsolat a tudományos és a vállalkozási tevékenység között,  a
      felsőoktatási intézmény gazdálkodási autonómiája annál  nagyobb
      alkotmányi védelmet élvez. Ha viszont a felsőoktatási intézmény
      gazdasági   tevékenysége  csak  érintőlegesen   kapcsolódik   a
      tudományos szabadsághoz és a tanítás szabadságához, akkor ez  a
      védelem is kisebb szintű. Ez utóbbi esetekben is — az Alkotmány
      70/G.  §-ából  eredő  — követelmény, hogy a  tényleges  döntést
      felsőoktatási  autonómiával rendelkező szerv hozza  meg,  de  a
      törvényhozó    szabadsága   nagyobb   a   döntés    korlátainak
      meghatározásánál.
       A 39/2006. (IX. 27.) AB határozat a gazdasági tanács átfogó, a
      gazdasági  kérdések széles körére kiterjedő  egyetértési  jogát
      tartotta  alkotmányellenesnek. Ha ugyanis a gazdasági tanács  a
      felsőoktatási   intézmény  valamennyi  gazdálkodási   kérdésére
      kiterjedő  tartalmi jogkörrel rendelkezik, akkor  az  sérti  az
      autonómia  Alkotmány  70/G. §-ából  eredő  más  elemeit  is.  E
      határozatból  azonban  nem  következik  az,  hogy   egyes,   az
      intézmény  gazdálkodására  lényeges  hatást  gyakorló   (de   a
      tudományos    szabadság   érvényesülése    szempontjából    nem
      meghatározó) döntéseknél alkotmányos akadálya lenne annak, hogy
      a  törvényhozó  valamely  autonómián kívüli  szerv  hatáskörébe
      utalja  a döntés célszerűségének a vizsgálatát. Ilyen kérdésben
      az  előzetes hozzájárulás megkövetelése mindaddig nem veti  fel
      az  Alkotmány  70/F.  és  70/G.  §-ainak  a  sérelmét,  amíg  a
      korlátozás   az  autonómia  egyéb  elemeit,  a  tudományos   és
      szervezeti önállóságot nem veszélyezteti.
        A  gazdálkodó  szervezet alapítása,  illetve  az  abban  való
      részesedés-szerzés  alapvetően vállalkozási tevékenység,  amely
      lehetővé  teszi az intézmény számára a piacon való megjelenést,
      elősegíti  az  intézmény  javaival való hatékony  gazdálkodást.
      Kétségtelen,  hogy  a  felsőoktatási  intézmény  ilyen  jellegű
      tevékenysége   is   végső   soron  a   tudományos   tevékenység
      fejlesztését  szolgálja,  de  annak  kapcsolata  a   tudományos
      szabadsággal közvetett.
        Ezeknél  közvetlenebb  a  logikai kapcsolat  a  felsőoktatási
      intézmény  tudományos autonómiája és a gazdálkodó  szervezettel
      való  együttműködés között. Az intézmény például együttműködési
      szerződést  köthet gazdálkodó szervezetekkel hallgatói  szakmai
      gyakorlatának  teljesítéséről, vagy  az  oktatáshoz  kapcsolódó
      kiegészítő  tevékenységek ellátásáról. Azonban ilyen  esetekben
      sem   jelenti  a  hozzájárulás  megkövetelése  a  felsőoktatási
      autonómia  alkotmányellenes korlátozását;  az  Alkotmánybíróság
      nem  látta  igazoltnak,  hogy  a  szabad  tudományos,  kutatói,
      oktatói   tevékenység  csak  úgy  volna  biztosítható,   ha   a
      felsőoktatási    intézmény    törvényi    kötöttségek    nélkül
      választhatná  meg a gazdálkodó szervezettel való  együttműködés
      terjedelmét és formáit.
        Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  27.  §  (8)
      bekezdésének b) pontját támadó indítványt elutasította.

       2. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése értelmében a magántitok és
      a személyes adatok védelméhez való jog alkotmányos alapjog. „Az
      Alkotmány  59.  §-ában biztosított személyes adatok  védelméhez
      való   jognak  eszerint  az  a  tartalma,  hogy  mindenki  maga
      rendelkezik     személyes     adatainak     feltárásáról     és
      felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni
      tehát  általában  csakis  az érintett  beleegyezésével  szabad;
      mindenki  számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni  az
      adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni,
      ki,  hol,  mikor,  milyen célra használja fel  az  ő  személyes
      adatát.   Kivételesen  törvény  elrendelheti   személyes   adat
      kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás  módját
      is.  Az  ilyen  törvény korlátozza az információs önrendelkezés
      alapvető  jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány
      8.   §-ában   megkövetelt  feltételeknek.  (…)  Az  információs
      önrendelkezési   jog   gyakorlásának   feltétele   és    egyben
      legfontosabb garanciája a célhozkötöttség. Ez azt jelenti, hogy
      személyes  adatot  feldolgozni csak pontosan  meghatározott  és
      jogszerű  célra  szabad” [15/1991. (IV. 13.) AB határozat,  ABH
      1991, 40, 41–42.].
        A Fot. 34. és 35. §-ai azokat a szabályokat rögzítik, amelyek
      mellett   a  felsőoktatási  intézmények  a  hallgatók   és   az
      alkalmazottak adatait kezelhetik. Mivel ez az adatkezelés  csak
      részben  alapszik az érintett szabad beleegyezésén, e szabályok
      a személyes adatok védelméhez való jogot korlátozzák.
        Valamely  alapjog korlátozásának alkotmányossága az Alkotmány
      8.  §  (2) bekezdése alapján ítélhető meg. Ez alapján a  Magyar
      Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre  vonatkozó
      szabályokat  törvény  állapítja  meg,  alapvető  jog   lényeges
      tartalmát  azonban  nem korlátozhatja. Az,  hogy  a  korlátozás
      érinti-e  az  alapjog  lényeges tartalmát, az  Alkotmánybíróság
      által  kidolgozott alapjogi teszt segítségével dönthető  el.  E
      szerint  „[a]z  állam  akkor nyúlhat az alapjog  korlátozásának
      eszközéhez,  ha  másik alapvető jog és szabadság  védelme  vagy
      érvényesülése,  illetve  egyéb alkotmányos  érték  védelme  más
      módon    nem    érhető    el.    Az   alapjog    korlátozásának
      alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az  másik
      alapjog  vagy  szabadság  védelme vagy  egyéb  alkotmányos  cél
      érdekében  történik,  hanem  szükséges,  hogy  megfeleljen   az
      arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és
      az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő
      arányban  legyen  egymással. A törvényhozó a  korlátozás  során
      köteles  az  adott  cél elérésére alkalmas  legenyhébb  eszközt
      alkalmazni.   Alkotmányellenes  a  jog   korlátozása,   ha   az
      kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik vagy ha a korlátozás
      súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan” [30/1992.  (V.
      26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.].
        A  Fot.  34. és 35. §-aiban rögzítet jogkorlátozás törvényben
      jelenik  meg,  ezzel  eleget  tesz  az  Alkotmány  8.   §   (2)
      bekezdésében     rögzített    formai     követelménynek.     Az
      Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint  a  munkáltatói   jogok
      gyakorlásához, a hallgatói jogok, kedvezmények elbírálásához és
      igazolásához szükséges eszköz az alkalmazottak és  a  hallgatók
      adatainak  nyilvántartása,  így  az  nem  eleve  ellentétes  az
      Alkotmány  59.  §  (1) bekezdésével. A korlátozás  továbbá  nem
      tekinthető  aránytalannak  sem;  a  Fot.  2.  számú  melléklete
      meghatározza    ugyanis,    hogy    milyen    adatokat    lehet
      nyilvántartani,  és azokat milyen célból lehet  továbbítani,  a
      Fot.   34.  §  (4)  bekezdése  alapján  pedig  a  felsőoktatási
      intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzíteni  kell
      az adatkezelés és -továbbítás rendjét.
        A  Fot.  2.  számú  mellékletében rögzített hallgatói  adatok
      nyilvántartásának   és   kezelésének   célja   a    tanulmányok
      befejezésével  sem  szűnik meg. Az adatok  további  kezelésének
      számos  célja  lehet.  Lehetővé teszi  a  pályakövetést  és  az
      oktatáspolitika  stratégiai  tervezését,  valamint  szükségessé
      válik abban az esetben, ha a volt hallgató a későbbiekben ismét
      hallgatói  jogviszonyt  kíván  létesíteni  (például  az  állami
      támogatás  megítéléséhez).  Egyes  esetekben  pedig  az  adatok
      hosszú időn át történő tárolása kifejezetten a hallgató érdeke;
      ennek  segítségével a felsőoktatási intézmény  az  adatkezelési
      időn  belül  hiteles  igazolást tud kibocsátani  a  megszerzett
      oklevélről, diplomáról, végzettségről.
        Ezekre  tekintettel nem sérti a személyes  adatok  védelméhez
      való jogot az, hogy a Fot. 34. § (3) bekezdése, valamint 35.  §
      (4)  bekezdése hosszú, nyolcvan éven át tartó adatkezelést tesz
      lehetővé,  ezért  az ezek megsemmisítésére irányuló  indítványt
      elutasította.

        3.  Az Abh. részletesen vizsgálta a felsőoktatási intézmények
      fenntartói   szerepvállalásának  alkotmányosságát.  Rámutatott,
      hogy  „[a]  felsőoktatási intézmény, mint minden  autonómiával,
      vagyis  önkormányzatisággal  rendelkező  intézmény,  választott
      képviseleti  szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen.
      Az érintettek joga az autonóm képviseleti szervek megalakítása,
      s  ezek  a  szervek  gyakorolhatják a felsőoktatási  intézményt
      megillető  önkormányzati jogköröket. A felsőoktatási  autonómia
      hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók,
      a  tudományos  kutatók  és  a  hallgatók  közössége.  Ezért  az
      oktatók,  tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani
      kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő
      önkormányzati jogosultságok gyakorlásában. Ebbe a tevékenységbe
      az  oktatókon, tudományos kutatókon és hallgatókon kívül  külső
      szakembereket,  az alapító, a fenntartó szervezet  képviselőjét
      is   be   lehet  vonni,  de  csak  a  felsőoktatási   intézmény
      autonómiájának biztosítása mellett” (ABH 2005, 459, 474–475.).
       A felsőoktatási intézmények önkormányzatisága tehát nem csak a
      végrehajtó hatalommal szemben, hanem a fenntartóval szemben  is
      érvényesül.   A   fenntartó  szerepvállalása  a   felsőoktatási
      intézmények   működésében  azonban  nem  eleve  ellentétes   az
      Alkotmány  70/G.  §-ával;  a fentiek  nem  jelentik  azt,  hogy
      törvény  ne  állapíthatná  meg  a  fenntartói  irányítás   azon
      kereteit,  amelyek  között a felsőoktatási  intézmény  jogszerű
      működése ellenőrizhető.
        A  Fot.  115.  §  (9)  bekezdése  arra  ad  felhatalmazást  a
      fenntartónak,  hogy  bírósági  eljárást  kezdeményezzen,  ha  a
      felsőoktatási intézmény az e § (5)–(8) bekezdéseiben  rögzített
      fenntartói  felhívásnak nem tesz eleget. A  Fot.  115.  §  (10)
      bekezdése   pedig  reformatórius  jogkörrel   ruházza   fel   a
      bíróságot,   illetve  felhatalmazza  arra,  hogy   felhívja   a
      felsőoktatási    intézményt    arra,    hogy    a    fenntartói
      kezdeményezésnek tegyen eleget.
         A   bíróság   eme  eljárása  közigazgatási  eljárás.   Ennek
      jellegzetessége  folytán  a  bíróság felülvizsgálata  kizárólag
      jogszerűségi  szempontok szerint történhet;  azt  vizsgálhatja,
      hogy   a   felsőoktatási  intézmény  eleget  tett-e  törvényben
      rögzített kötelezettségeinek. A Fot. 115. § (10) bekezdése  nem
      teszi   lehetővé  a  bíróság  számára,  hogy  a   felsőoktatási
      intézmény  döntéseit,  intézkedéseit célszerűségi  vizsgálatnak
      vesse alá. A felsőoktatási intézmények döntéseinek jogszerűségi
      felülvizsgálata pedig nem sérti az Alkotmány 70/F. és 70/G.  §-
      ait,  ezért  az  Alkotmánybíróság a Fot. 115. § (10)  bekezdése
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasította.
         Az  Alkotmánybíróság  megfelelő  indítvány  hiányában  jelen
      eljárása során nem vizsgálhatta egyenként, hogy a Fot.  115.  §
      (5)–(8) bekezdéseiben rögzített fenntartói jogkörök megfelelnek-
      e az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ainak.

        4.  Ezt  követően  az  Alkotmánybíróság  a  Fot.  55.  §  (2)
      bekezdésével összefüggésben benyújtott indítványt vizsgálta.  E
      rendelkezés  meghatározza  azt  a  támogatási  időt   (tizenkét
      félév), amely alatt államilag támogatott képzés folytatható. Az
      indítványozó szerint ez a szabály azért sérti a jogbiztonságot,
      mert tartalmilag megszűntette a második tanár szak „az egyetemi
      és    főiskolai   hallgatók   által   fizetendő   díjakról   és
      térítésekről,    valamint    a   részükre    nyújtható    egyes
      támogatásokról” szóló 51/2002. (III. 26.) Korm. rendeletben  (a
      továbbiakban:  tandíjR1.)  biztosított  tandíjmentességét,  oly
      módon,  hogy  a  változásra való felkészülésre a jogalkotó  nem
      biztosított kellő időt.
       Az „állam nem köteles a felsőfokú képzésben való részvételt, a
      felsőfokú   tanulmányok  folytatását  elősegítő,  a   felsőfokú
      képzettség megszerzésére esélyt teremtő támogatását mindenkinek
      korlátlan  ideig biztosítani” (1103/B/2001. AB  határozat,  ABH
      2002,  1579,  1581.).  Az  „Alkotmány  nem  garantálja  (…)   a
      felsőoktatási  intézmények hallgatóinak azt  az  alanyi  jogot,
      hogy  a  második vagy további diplomájuk megszerzése  érdekében
      valamilyen  normatív állami támogatásban részesüljenek.  (…)  A
      második  vagy további diplomák megszerzésének szabad választási
      lehetősége ugyan biztosított, de ez a jog nem jelenti azt, hogy
      e    továbbképzés    megvalósulásához   az   államnak    anyagi
      hozzájárulási   kötelezettsége   is   lenne”   (304/B/1995   AB
      határozat, ABH 1999, 501, 502.). Az a körülmény tehát,  hogy  a
      Fot.  meghatározza  azt  az időszakot,  amely  alatt  államilag
      támogatott képzés folytatható, nem sérti az Alkotmány 2. §  (1)
      bekezdését.
         A  tandíjR1.  18.  §  (1)  bekezdésének  b)  pontja  alapján
      tandíjmentesség  illette  meg  a  bármely  közismereti  szakon,
      hittanár-nevelő szakon szerzett egyszakos tanári oklevéllel már
      rendelkező,  valamint bármely közismereti  első  tanári  szakon
      tanulmányokat  folytató  magyar  állampolgárságú  hallgatót   a
      második   közismereti   tanári  szakképzettség   megszerzésekor
      nappali,  esti  és  levelező  tagozatokon  legfeljebb  az  első
      alkalommal    felvett    második   tanári    szak    képesítési
      követelményében meghatározott képzési időtartamban.  E  szabály
      azonban  csak  az  első  tanári szakon már  diplomát  szerzett,
      valamint azokra a hallgatókra vonatkozott, akik az első  tanári
      szakos  tanulmányaik alatt kezdték meg a második tanári  szakos
      képzést  (párhuzamos  képzés). A tandíjR1.  nem  keletkeztetett
      szerzett  jogot az egy tanári szakos képzést folytató hallgatók
      számára  arra,  hogy diplomájuk megszerzését  követően  további
      tanári szakot is tandíjmentesen végezhetnek el.
         A   későbbi   szabályozásban   a   felsőoktatási   hallgatók
      juttatásairól  szóló 175/2006. (VIII. 14.)  Korm.  rendelet  (a
      továbbiakban:  tandíjR2.)  majd a  felsőoktatásban  részt  vevő
      hallgatók   juttatásairól   és  az  általuk   fizetendő   egyes
      térítésekről  szóló  51/2007.  (III.  26.)  Korm.  rendelet  (a
      továbbiakban: tandíjR3.) fenntartottak egyes, a tandíjR1. által
      bevezetett  kedvezményeket.  A tandíjR2.  3.  §  (1)  bekezdése
      differenciált átmeneti rendelkezéseket tartalmaz;  a  hallgatói
      jogviszony      létesítésének     időpontjának     függvényében
      meghatározza,  hogy  a  második tanári  szakot  végző  hallgató
      milyen feltételek esetén jogosult tandíjmentességre. A jelenleg
      hatályos  tandíjR3.  36.  § (1) bekezdése  hasonló  kedvezményt
      biztosít azon hallgatók számára, akik 2006. december 31.  előtt
      létesítettek hallgatói jogviszonyt.
        Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből nem következik tehát, hogy
      a   jogalkotó   ne   határozhatna   meg   támogatási   időt   a
      felsőoktatásban,  és a Fot. 153. §-ának felhatalmazása  alapján
      alkotott  kormányrendeletek (tandíjR2., tandíjR3.) az  átmeneti
      rendelkezések  biztosításával kellő időt biztosítottak  a  Fot.
      55.  §  (2) bekezdésében rögzített állami támogatási rendszerre
      való felkészüléshez. Ez alapján nem találta az Alkotmánybíróság
      megalapozottnak  az  indítványozó azon kifogását,  miszerint  a
      jogalkotó a második tanár szakos hallgatók szerzett jogát vonta
      volna meg, ezért a Fot. 55. § (2) bekezdésének megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasította.

        5.  Az  indítvány benyújtásakor a Fot. 122. §  (2)  bekezdése
      azokat   az  eseteket  határozta  meg,  amelyeknél  az   állami
      felsőoktatási intézmény vagyonkezelésében lévő kincstári vagyon
      elidegenítéséhez  való  hozzájárulás  nem  tagadható  meg.   Az
      indítványozó szerint ez a szabály azért sérti az Alkotmány  13.
      §   (1)   bekezdését,  mert  nem  biztosítja  a   felsőoktatási
      intézménnyel szemben az állami tulajdon védelmét.
        Az  indítvány benyújtását követően a Fotm. módosította a Fot.
      122. §-át, amely ezt követően részletes szabályokat tartalmaz a
      felsőoktatási     intézmények     vagyongazdálkodásáról.     Az
      Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének  utólagos
      vizsgálatát  kezdeményező indítvány tárgyában „a  régi  helyébe
      lépő  új  szabályozás tekintetében akkor folytatja  le,  ha  az
      tartalmilag a korábbival azonos és ezáltal azonos a vizsgálandó
      alkotmányossági probléma” [137/B/1991. AB határozat, ABH  1992,
      456,  457.;  163/B/1991. AB határozat,  ABH  1993,  544,  545.;
      4/1999.   (VI.   3.)  AB  határozat,  ABH  1999,   396,   399.;
      1314/B/1997.  AB végzés, ABH 2000, 1049.]. Tekintettel  azonban
      arra, hogy az új szabályozás nem veti fel az indítványozó által
      feltett   alkotmányossági   kérdéseket,   az   Alkotmánybíróság
      megállapította, hogy az indítvány e vonatkozásában  okafogyottá
      vált,  és ezért a Fot. 122. §-ának alkotmányossági vizsgálatára
      irányuló   eljárást  az  Ügyrend  31.  §  e)   pontja   alapján
      megszüntette.

        6.1.  Több indítványozó kérte az Alkotmánybíróságtól  a  Fot.
      képzési       hozzájárulást      megállapító      rendelkezései
      megsemmisítését. Az indítványok benyújtását követően azonban  a
      Tv.  4.  § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte a Fot. képzési
      hozzájárulási kötelezettséget előíró szabályait, ezek között  a
      Fot.  indítványozók által kifogásolt 49. § e) pontját, valamint
      125/A. §-át.
        Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint hatályban nem
      lévő   jogszabály  alkotmányellenességének  vizsgálatára   csak
      kivételesen,  az Abtv. 38. §-ának (1) bekezdése szerinti  bírói
      kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz
      alapján  kerülhet  sor. Az indítvány nem az  Abtv.  38.  §  (1)
      bekezdése vagy 48. §-a szerinti kérelem. Az Ügyrend  31.  §  a)
      pontja  értelmében az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti,
      ha az indítvány benyújtása után a vizsgálat alá vont jogszabály
      hatályát vesztette, és ezzel az indítvány tárgytalanná vált.
        Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Fot.  49.  §  e)
      pontja és 125/A. §-a alkotmányellenességének megállapítására és
      megsemmisítésére  irányuló  indítvány  tárgyában  az   eljárást
      megszüntette.

        6.2.  Az indítványozó arra hivatkozással kérte a Fot. 147.  §
      10.    pontja    alkotmányellenességének   megállapítását    és
      megsemmisítését,  mert  az  a  képzési  hozzájárulás   fizetése
      tekintetében   alkotmányellenes   megkülönböztetést   tartalmaz
      hátrányos helyzetű hallgatók között. Tekintettel azonban  arra,
      hogy   a   Tv.   a   képzési  hozzájárulás   megfizetésének   a
      kötelezettségét  megszüntette,  és  az  indítványozó   csak   e
      tekintetben  kérte a Fot. 147. § 10. pontjának megsemmisítését,
      ezért  az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az  indítvány
      okafogyottá vált, és az eljárást e tekintetben az Ügyrend 31. §
      e) pontja alapján megszüntette.

        7. Végül az Alkotmánybíróság a Fot. átmeneti rendelkezéseinek
      alkotmányellenességét állító indítványi elemeket vizsgálta.

        7.1.  A  28/2005.  (VII. 14.) AB határozat a  felsőoktatással
      összefüggésben alkotmányossági követelményként állapította meg,
      hogy  „ha  a jogalkotó valamely korábban, hosszú ideig fennálló
      és  működő  rendszerhez kapcsolódóan radikális változtatásokkal
      alapjaiban  új rendszert vezet be, azt úgy [kell tennie],  hogy
      az  érintetteknek megfelelő idő álljon rendelkezésre a rendszer
      egészének,  valamint a részletszabályoknak nem  csak  a  teljes
      körű  megismerésére,  hanem  azok megértésére  és  alkalmazásuk
      elsajátítására  is” (ABH 2005, 290.). Erre tekintettel  a  Fot.
      számos átmeneti rendelkezést tartalmaz azokra vonatkozóan, akik
      tanulmányaikat a régi Fot. alapján kezdték meg.
        A  Fot. 152. § (4) bekezdése elvi jelleggel rögzíti,  hogy  a
      régi  Fot. alapján megkezdett képzéseket — folyamatos képzésben
      —  változatlan  szakmai  követelmények, változatlan  vizsgarend
      keretében, változatlan oklevél kiadásával kell befejezni. Ebből
      következően a felsőoktatás lényeges tartalmi kérdéseit tekintve
      a régi Fot. hatálya alatt tanulmányokat kezdett hallgatókat nem
      éri  hátrány; képzésük fő szabályai a korábbi szabályok alapján
      történik.  Erre tekintettel a 2006 előtt tanulmányokat  kezdett
      hallgatók művelődéshez való joga nem korlátozott.
        Nem  ad okot ezzel ellentétes értelmezésre a Fot. 154. §  (4)
      bekezdése  sem.  Az  a tény, hogy 2006. szeptember  1.  után  a
      felsőoktatási intézményekben új, a Fot. előírásainak  megfelelő
      szervezeti  és  működési  szabályzatot  kell  alkalmazni,   nem
      jelenti   a   hallgatók  művelődési  jogának   alkotmányellenes
      korlátozását, abban az esetben sem, ha az a régi  Fot.  alapján
      tanulmányokat kezdett hallgatókra is vonatkozik.  A  szervezeti
      és  működési  szabályzatban foglalt rendelkezések  többsége  az
      intézmény  felépítésére, tevékenységére  vonatkozó  szabályokat
      tartalmaz,  amelyek  csak  közvetett  összefüggésben  állnak  a
      hallgatók művelődéshez való jogával. Mindamellett a Fot. 154. §
      (4)  bekezdése  kifejezetten előírja a felsőoktatási  intézmény
      számára,  hogy szervezeti és működési szabályzatában állapítson
      meg  olyan  átmeneti  szabályokat, amelyek  a  korábbi  képzési
      rendszerben megkezdett tanulmányok befejezéséhez szükségesek.
       Erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta megalapozottnak
      azt  a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állító
      indítványt,  amely  szerint a törvényhozó  nem  teremtette  meg
      azokat a garanciális szabályokat, amelyek alapján biztosított a
      2006.   szeptember  1.  előtt  tanulmányokat  kezdő   hallgatók
      művelődéshez való joga.

        7.2.  A  Fot.  162.  §  (1) bekezdésében  rögzített  átmeneti
      rendelkezésből következően a mesterképzésre felvehető államilag
      támogatott létszámkeretet a 2006–2009. között induló tanévekben
      a  Kormány mérlegelés alapján határozza meg. E bekezdés második
      mondatából  pedig az következik, hogy a mesterképzés  államilag
      támogatott  keretszámot  először 2009-ben,  a  2010-ben  induló
      tanévre vonatkozóan kell a Fot. 53. §-a szerint megállapítani.
        A „2009-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott
      hallgatói  létszámkeretről” szóló 1051/2008. (VII.  28.)  Korm.
      határozat  2. pontjában a Kormány már meghatározta  a  2009-ben
      államilag   támogatott   mesterképzésre   felvehető   hallgatók
      létszámát.  E kormányhatározat alkotmányossági vizsgálatára  az
      Alkotmánybíróságnak  —  a jelen határozat  III.  részének  2.7.
      pontjában kifejtettek alapján — nincs hatásköre. A Fot. 162.  §
      (1) bekezdésének harmadik mondata tehát a jövőben már nem kerül
      alkalmazásra.
        A Jat. 13. §-a szerint a jogszabály akkor veszti hatályát, ha
      más  jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban
      meghatározott  határidő  lejárt.  A  Jat.  nem  határozza   meg
      egyértelműen, hogy utóbbi határidőnek kifejezetten a jogszabály
      hatályának   megszűnésére,   vagy   alkalmazhatóságára   kell-e
      vonatkoznia. Az Alkotmánybíróság több határozatában a  Jat.-nak
      ezt  a  rendelkezését a jogszabály alkalmazhatóságára vonatkozó
      rendelkezésként   értelmezte.   Következetesen    érvényesített
      álláspontja  szerint  a szabály alkalmazására  a  jogszabályban
      előírt határidő leteltével, azzal, hogy a kifejezetten hatályon
      kívül  nem  helyezett  jogszabályi  rendelkezések  teljesedésbe
      mentek,  és már nincs mód arra, hogy a jogalanyok a jogszabályi
      rendelkezés alapján jogot szerezzenek, a jogszabály  lényegében
      hatályát  veszti [1239/B/1990. AB végzés, ABH 1991, 905,  906.;
      298/B/1994.  AB határozat, ABH 1994, 696, 700.; 880/B/1992.  AB
      végzés,  ABH  1996, 803, 804–806.; 385/B/2001. AB  végzés,  ABH
      2001,  1670,  1672–1673.; 35/2004. (X. 6.)  AB  határozat,  ABH
      2004, 504, 505.].
        Az  Alkotmánybíróság főszabály szerint  csak  hatályban  lévő
      jogszabály alkotmányossági vizsgálatát végzi el. Hatályban  nem
      lévő  jogszabály alkotmányosságát az Alkotmánybíróság  csak  az
      Abtv.  38.  §-a szerinti bírói kezdeményezés, vagy  48.  §-ában
      foglalt  alkotmányjogi panasz esetén vizsgálja. A jelen  ügyben
      elbírált indítvány nem tartozik a konkrét normakontroll  e  két
      esete közé.
        Ennek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fot.
      162. § (1) bekezdése az indítvány benyújtását követően hatályát
      vesztette,  és  ezáltal  az indítvány e  vonatkozásban  történő
      elbírálása tárgytalanná vált. Ezért az Alkotmánybíróság a  Fot.
      162. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
      megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az Ügyrend 31.  §
      a) pontja alapján az eljárást megszüntette.

        8. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv.
      41. §-án alapul.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke,
                             előadó alkotmánybíró

                  Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Paczolay Péter          Dr. Kiss László
                  az Alkotmánybíróság elnöke,   alkotmánybíró
                            az aláírásban akadályozott
                            Dr. Holló András
                            alkotmánybíró helyett

                  Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Lévay Miklós      Dr. Trócsányi László
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró
        Dr.   Kovács  Péter  és  Dr.  Trócsányi  László  alkotmánybírók
        különvéleménye

         Nem    értünk    egyet   a   Fot.   39.   §   (6)   bekezdése,
        53. § (4) bekezdése, 54. § (1) bekezdése és 101. § (1) bekezdés
        b)    pontja    alkotmányellenességének   megállapítására    és
        megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításával.

         1.  A  Fot. megalkotásával új felsőoktatási felvételi rendszer
        jött  létre,  amelyhez  szorosan  kapcsolódik  a  felsőoktatási
        intézmények  állami finanszírozása. A Fot. 101. § (1)  bekezdés
        b)  pontja  alapján  a Kormány felhatalmazást  kap  arra,  hogy
        határozattal  országos  szinten  megállapítsa  az  adott  évben
        államilag támogatott képzésbe felvehető hallgatói létszámot.  A
        Kormány   által   képzési  területenkénti   bontásban   közölt,
        államilag  támogatott  hallgatói  létszámkeret  sajátos   módon
        oszlik meg a felsőoktatási intézmények között. Az egyes képzési
        területekre  jutó  államilag támogatott hallgatói  létszámkeret
        elosztása  ugyanis  —  a  Fot. 39. § (6)  bekezdése  és  54.  §
        (1)   bekezdése,  valamint  az  R.  25.  §-a  értelmében  —   a
        jelentkezők rangsorolása alapján történik.
         Az  alapképzésre,  illetve  az  egységes,  osztatlan  képzésre
        jelentkezők  rangsorolását  az R.  szabályozza.  Az  R.  10.  §
        (2)   bekezdése   alapján   a   felvételi   kérelemben   minden
        jelentkezőnek   meg  kell  jelölnie,  hogy  mely  felsőoktatási
        intézménybe   és   milyen  szakra,  illetve   képzési   formára
        jelentkezik,  továbbá  milyen  finanszírozási  formára  kéri  a
        jelentkezését.  A  jelentkezők  teljesítményét  az   R.   által
        meghatározott  módon,  pontokban kifejezve  kell  értékelni.  A
        felsőoktatási  intézmények az R. 25/A. § (6) bekezdése  szerint
        kötelesek  a  jelentkezők  pontokban kifejezett  eredményét  az
        Oktatási  Hivatalnak  továbbítani.  A  pontszámok  alapján   az
        Oktatási  Hivatal  az R. 25. §-a értelmében besorolási  döntést
        hoz, vagyis képzési áganként vagy szakonként rangsort állít fel
        a  jelentkezők  között.  A felsőoktatási  intézmények  pedig  e
        rangsor  alapján hozzák meg a felvételi döntést. Az R. 26.  §-a
        szerint a felsőoktatási intézmény azt a jelentkezőt veszi  fel,
        aki hozzá lett besorolva.
         E  felvételi rendszer alapján csak azok a jelentkezők kerülnek
        be  az  alapképzésbe, illetve az egységes, osztatlan  képzésbe,
        akik  az  Oktatási  Hivatal  besorolási  döntése  alapján  arra
        jogosulttá  válnak.  A  felsőoktatási intézménynek  pedig  csak
        annyi  államilag finanszírozott hallgatói hely jut, ahányat  az
        Oktatási  Hivatal besorolási döntése alapján kap.  Az  Oktatási
        Hivatal  a  besorolási  döntésnél köteles  a  jelentkező  által
        meghatározott  jelentkezési sorrendet és  a  Kormány  által  az
        adott   évre  meghatározott,  országosan  felvehető   államilag
        támogatott    hallgatók   létszámkeretét   figyelembe    venni.
        Amennyiben   az   államilag  támogatott  hallgatók   országosan
        meghatározott  létszámkeretébe  jelentkezők  nem,   vagy   csak
        alacsony  számban jutnak be valamely felsőoktatási intézménybe,
        akkor  ez  a  felsőoktatási intézmény nem, vagy  csak  alacsony
        mértékben   részesül   az  állam  által  támogatott   hallgatói
        helyekből, s végeredményben az állami támogatásból. A Fot. 127-
        133/A.  §-ai  értelmében  ugyanis a  felsőoktatási  intézmények
        túlnyomórészt  az  államilag támogatott  képzésben  részt  vevő
        hallgatóik   létszáma  szerint  részesednek   a   költségvetési
        normatívából,  így  valamely  felsőoktatási  intézmény   állami
        támogatása  alapvetően  az  államilag finanszírozott  hallgatói
        helyek megszerzésétől függ.
         Az    indítványozók   azért   kifogásolták   az    ismertetett
        rendelkezéseket,  mert  álláspontjuk  szerint  a   felsőoktatás
        finanszírozásának    a   jelentkezők   rangsorához    igazítása
        következtében   előfordulhat,   hogy   valamely   felsőoktatási
        intézmény  nem  kapja  meg  az  általa  nyújtott  és  államilag
        engedélyezett   képzés   biztosításához   szükséges   államilag
        támogatott    hallgatói   létszámot.   Ebből    kifolyólag    a
        felsőoktatási  intézmény nem, vagy csak  aránytalanul  alacsony
        mértékű   állami   támogatásban   részesül,   mely   az   ilyen
        intézménynek,   —   s  rajta  keresztül  az   adott   intézmény
        hallgatóinak — indokolatlan hátrányos megkülönböztetését  idézi
        elő.  Ezért  álláspontunk  szerint az  Alkotmánybíróságnak  meg
        kellett   volna  állapítania  a  felsőoktatás  finanszírozására
        vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességét.

         2.  Az  Alkotmány  70/A. § (1) bekezdésébe  foglalt  hátrányos
        megkülönböztetés tilalma alapján a jognak mindenkit egyenlőként
        kell  kezelnie. A jogosultságok és kedvezmények  elosztása  nem
        feltétlenül kell, hogy egyenlő legyen, de a döntéshozatal során
        minden    érintett   szempontjait   azonos   tisztelettel    és
        körültekintéssel  kell  mérlegre tenni [9/1990.  (IV.  25.)  AB
        határozat,   ABH   1990,   46,   48.].   Az   alkotmánybírósági
        gyakorlatban a megengedhetetlen megkülönböztetés tilalma a jogi
        személyekre is vonatkozik [59/1992. (XI. 6.) AB határozat,  ABH
        1992,  271,  273.].  Következésképpen  a  jogalkotó  köteles  a
        felsőoktatási  intézményeket is egyenlőként kezelni,  az  egyes
        felsőoktatási  intézmények szempontjait azonos körültekintéssel
        és   elfogulatlansággal  figyelembe  venni.   A   felsőoktatási
        intézmények állami támogatása kapcsán a jogalkotó nem járhat el
        önkényesen.
         A   jogi   szabályozásnak  nemcsak  látszólag  kell   semleges
        előírásokat tartalmaznia [63/2008. (IV. 30.) AB határozat,  ABH
        2008, 559, 570.], hanem azt is biztosítania kell, hogy a minden
        felsőoktatási  intézményre  egyformán  érvényes  jogi  norma  a
        felsőoktatási  intézmények  egy jól körülhatárolható  csoportja
        esetében  de  facto ne eredményezzen alkotmányos indok  nélküli
        hátrányos megkülönböztetést.
         A  felsőoktatási  intézmények, —  mint  autonóm  közjogi  jogi
        személyek   —  az  állam  által  meghatározott  vagy   elismert
        közszolgáltatásokat   nyújtanak.  E  közszolgáltatás   nyújtása
        történhet közvetlen állami finanszírozás mellett is. Amennyiben
        a   jogalkotó  a  felsőoktatási  intézmények  közvetlen  állami
        költségvetési   támogatása  mellett  dönt,   a   szabályozásnak
        biztosítania kell azt, hogy a költségvetési támogatás  [ésszerű
        és   a   felsőoktatási   intézmények   állam   által   elismert
        (minősített),  oktató-kutató  kapacitással  és   az   ellátandó
        feladattal    arányosan]   minden   felsőoktatási    intézményt
        megillessen.

         3.  A felsőoktatási felvételi és támogatási rendszer jelenlegi
        szabályozása — az államilag támogatott hallgatói létszámkeretre
        jelentkezők  által felállított rangsor alapul vételével  —  azt
        eredményezi, hogy a különböző felsőoktatási intézmények  eltérő
        mértékű  állami  finanszírozásban, s a különböző  felsőoktatási
        intézmények   hasonló  képzési  területére  felvett   hallgatók
        eltérően   finanszírozott  képzésben  részesülnek.  Vizsgálandó
        ezért, hogy a jogalkotó által okozott megkülönböztetés megfelel-
        e    az    Alkotmány   70/A.   §   (1)   bekezdésében   foglalt
        követelményeknek.
         A   jogalkotó   az  egyes  felsőoktatási  intézmények   állami
        támogatásának  jelentős  hányadát az  államilag  finanszírozott
        hallgatói  helyekre  jelentkezők választására  bízza.  Valamely
        felsőoktatási    intézmény   akkor    részesül    költségvetési
        támogatásban (mindenekelőtt hallgatói juttatásokhoz nyújtott és
        képzési   normatívában),  ha  az  adott   intézményt   választó
        jelentkezőknek   sikerül   államilag   finanszírozott    helyet
        szerezniük. Vizsgálandó ezért, hogy az államilag finanszírozott
        hallgatói   helyekre,  de  más-más  felsőoktatási   intézménybe
        jelentkezők által képzett rangsor alkotmányos módon  figyelembe
        vehető-e   egy   adott  felsőoktatási  intézmény  támogatásának
        megállapításakor,   illetve  alkotmányosan   indokolhatja-e   a
        felsőoktatási intézmények eltérő támogatását.
         Az  intézmények  különböző  mértékű  támogatásának  alapja  az
        államilag támogatott hallgatói helyekre történő jelentkezés. Ez
        egyáltalán   nem,   vagy   legalábbis  nem   szükségszerűen   a
        felsőoktatási  intézmény  tevékenységét  minősíti.  Nem  ritkán
        ugyanis   éppen   a   felsőoktatási  intézmény  tevékenységével
        összefüggésbe   nem  hozható  szempontok   határozzák   meg   a
        jelentkezők választását, így például a felsőoktatási  intézmény
        és  a  jelentkező  lakhelye közötti távolság,  a  felsőoktatási
        intézmény    székhelyén    vagy    annak    közelében    remélt
        munkalehetőség,  stb.  Nem  lehetetlen,  hogy  a  jelentkező  a
        felsőoktatási  intézmények  közül  éppen  azt  fogja   előnyben
        részesíteni,  amelyben  könnyebben  végezheti  el   az   általa
        választott  szakot;  ilyen módon a jelentkezők  preferenciáihoz
        igazodó támogatási rendszer akár kontraproduktív is lehet:  nem
        a   színvonalas,   hanem   a  középszerű   intézmények   állami
        támogatásához járul hozzá.
         A  jelenlegi  szabályozás alapján lehetnek olyan felsőoktatási
        intézmények,   amelyek  annak  ellenére  nem   részesülnek   az
        államilag  finanszírozott hallgatói létszámból, azaz az  állami
        finanszírozásból, hogy az adott képzés megindítását számukra az
        állam  engedélyezte,  az  intézményi  kapacitást,  a  maximális
        hallgatói  létszámot az állam hatósági úton megállapította,  és
        az  adott  szakra  elegendő  számban  nyújtottak  be  felvételi
        jelentkezést.   Az   államilag  támogatott   hallgatói   helyek
        intézmények  közötti  elosztása  ugyanis,  —  bár  látszólag  a
        jelentkezők preferenciáihoz igazodik —, valójában mégsem képezi
        le  az adott intézménybe jelentkező összes felvételiző, illetve
        az adott intézménybe ténylegesen felvett hallgatók választását.
        A  felsőoktatási  intézmény állami finanszírozása  továbbá  nem
        viszonyul az Oktatási Hivatal által az adott intézmény  képzési
        területére  vonatkozóan  megállapított  legmagasabb   hallgatói
        létszámhoz, illetve az intézményi kapacitáshoz.
         A   legaggályosabb   ugyanakkor  az,  hogy   a   felsőoktatási
        intézmény állami finanszírozása a felsőoktatási intézmény által
        ellátott  közfeladathoz,  illetve  a  közfeladat  (színvonalas)
        ellátásának  tényleges  költségéhez  sem  igazodik.  Semmi  sem
        garantálja  ugyanis  azt,  hogy a  felsőoktatási  intézmény  az
        általa   nyújtott  (államilag  akkreditált)  képzéshez   állami
        finanszírozást  kap, s főként nincs biztosíték  arra,  hogy  az
        általa    ellátott   feladattal   arányosan   részesül   állami
        támogatásban.
         Összegezve  a  fentieket: a jelenlegi  szabályozás  alapján  a
        finanszírozásból való kimaradás egyedüli és kizárólagos oka az,
        hogy az összesített országos rangsornak abban a részében, amely
        a  Kormány  által meghatározott keretszámon belül  van  („vonal
        felett”)   nem  található  olyan  jelentkező,  aki   az   adott
        felsőoktatási intézményt jelölte meg első helyen.

         4.  A  felsőoktatási  intézmények állami  támogatásának  olyan
        módja,  mely  a  jelentkezők  szűk körének  —  a  felsőoktatási
        intézmény  tevékenységével nem, vagy nem feltétlenül összefüggő
        szempontok   szerint   kialakított   —   preferenciáira   épül,
        alkotmányos  indok  nélkül hozza hátrányos helyzetbe  azokat  a
        felsőoktatási intézményeket, amelyeket az államilag  támogatott
        hallgatói    helyekre    jelentkezők   alacsonyabb    mértékben
        választottak.  Ilyenformán a jogalkotó egy, a  támogatás  célja
        szempontjából  nem  egyedül  releváns  szempont,  az  államilag
        támogatott  hallgatói helyekre jelentkezők  választása  alapján
        juttat  eltérő mértékű költségvetési támogatást a felsőoktatási
        intézményeknek,   s   így  indokolatlanul   megkülönbözteti   a
        felsőoktatási  intézményeket. Ez sérti  az  Alkotmány  70/A.  §
        (1) bekezdését.
         A   felsőoktatási  intézmények  támogatásának   az   államilag
        támogatott  hallgatói helyekre jelentkezőktől  történő  függővé
        tétele   látszólag   semleges,  hiszen   minden   felsőoktatási
        intézmény  számára biztosítja, hogy költségvetési  támogatáshoz
        jusson.   Valójában  azonban  e  szabályozás  a   felsőoktatási
        intézmények  indokolatlanul  eltérő  támogatásával  egyenlőtlen
        helyzetbe  juttatja  a  felsőoktatási  intézményeket:  bizonyos
        felsőoktatási  intézmények előnyös helyzetét  konzerválja,  míg
        mások hátrányos helyzetét erősíti.
         Az  állam a felsőoktatási intézmények finanszírozásának számos
        módja  közül választhat. Amennyiben azt a megoldást  választja,
        hogy  az  azonos  szakokat  vagy  képzési  területeket  gondozó
        (államilag  alapított  és/vagy államilag elismert)  intézmények
        finanszírozásának fő eszköze az államilag támogatott  hallgatói
        létszámból   való  részesedés,  nem  választhat   a   jelenlegi
        szabályok   szerinti  megoldást,  azaz  nem  oszthatja   el   a
        finanszírozást  kizárólag  az  államilag  támogatott  hallgatói
        helyekre jelentkezők akaratától függően. E szabályozás  ugyanis
        hátrányosan megkülönbözteti azokat az intézményeket, amelyeknek
        hallgatói  más  intézmények azonos szakán  tanuló  hallgatókhoz
        képest  aránytalanul  alacsonyabb mértékű  állami  támogatásban
        részesülő  képzésben  vesznek részt.  Az  azonos  szakokon,  de
        különböző    felsőoktatási   intézményben   tanuló    hallgatók
        képzésének    támogatásában    jelentkező    aránytalanság    a
        felsőoktatási  intézmények, s ezáltal az intézmények  hallgatói
        között is indokolatlan megkülönböztetést eredményez.

         5.  A  hátrányos  megkülönböztetés ráadásul alkotmányos  jogot
        érint.  Az  Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése  alapján  az  állam
        támogatni köteles a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. „A
        tanítás   szabadsága  megnyilvánulhat  egyéni   és   intézményi
        formában,  az utóbbi körbe tartozik a felsőoktatási intézmények
        tevékenysége.” (870/B/1997. AB határozat, ABH 1999, 611,  613.)
        Tehát  az  állam támogatni köteles a felsőoktatási  intézmények
        tevékenységét. Nem tesz eleget az állam e kötelezettségének, ha
        a  jogszabályok  értelmében bizonyos felsőoktatási  intézmények
        tevékenysége   támogatásban  részesül,  míg  más  felsőoktatási
        intézmények  azonos  tevékenysége nem, vagy  csak  aránytalanul
        alacsonyabb mértékben kap az államtól támogatást.
         Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése alapján továbbá az állam  —
        a  művelődéshez  való jog részeként — az oktatásban  részesülők
        anyagi  támogatásával köteles biztosítani a képességei  alapján
        mindenki  számára hozzáférhető felsőfokú oktatást. „Az államnak
        a  felsőoktatással  kapcsolatos alkotmányos  feladata,  hogy  a
        tanuláshoz való jog objektív, személyi és tárgyi előfeltételeit
        megteremtse  és  azok  fejlesztésével e  jogot  igénye  szerint
        bármely,  a  felsőfokú oktatásban való részvétel  szempontjából
        megfelelő   képességekkel   rendelkező   állampolgár    számára
        biztosítsa.” (1310/D/1990. AB határozat, ABH 1995,  579,  586.)
        Az  állam  nem  teljesíti,  vagy  legalábbis  csak  részlegesen
        teljesíti az oktatásban részesülők anyagi támogatására irányuló
        kötelezettségét,  ha  csak  bizonyos felsőoktatási  intézmények
        hallgatóit,  illetve  csak  bizonyos felsőoktatási  intézmények
        tevékenységét támogatja.

         6.  A  Fot.  53.  §  (4)  bekezdése az ún.  bolognai  folyamat
        keretében végrehajtott reformokra épül, melynek perspektívái és
        előnyei   vitathatatlanok,  ideértve  a  belső  és   nemzetközi
        mobilitás   javulását,  azt,  hogy  az  ipari,   mezőgazdasági,
        kereskedelemi  környezet, a társadalom  szükségleteinek  jobban
        megfelelő,   az  aktuális  munkaerőpiaci  változásokra   jobban
        reagáló, az egyéni életvitel alakítását jobban szolgáló képzési
        formákat  lehet teremteni. A bachelor-képzés és a master-képzés
        rugalmassága,  az  egymás fölé illeszthető,  nem  szükségképpen
        azonos  alapképzésben  végzett  tanulmányokra  ráépülő  második
        fokozat rendszere a diverzifikált munkaerőigényt feltehetően  a
        jelenleginél   jobban   kielégíti,   illetve   az   alapképzést
        elégségesnek tekintő munkaerőpiaci igények esetében  mentesítik
        az  egyént  olyan tanulmányok elvégzésétől, amelyek  egy  része
        talán   valóban  inkább  hagyományokra,  mintsem  ma   is   élő
        szükségletekre irányulnak.
         Mindazonáltal  az  a  választott  megoldás,  hogy  a  bachelor
        képzésben   résztvevők  mindössze  35   %-a   részesül   állami
        finanszírozásban   a   master  képzés  során,   alkotmányossági
        szempontból  több  problémát is felvet.  Jelenleg  a  jogalkotó
        bizonyos   képzési   formák   esetében   —   mindenekelőtt    a
        tanárszakokon  —  nem  tette világossá azt,  hogy  a  bachelor-
        diploma  mire, milyen foglalkozások betöltésére képesít.  Ezért
        az,  aki  valóban  használható,  a  munkaerőpiacon  megkövetelt
        diplomát   akar,  kénytelen  tanulmányait  a  master   képzésen
        továbbfolytatni.  Ekkor viszont már csak  35  %-os  esélye  van
        arra,  hogy költségmentes helyre kerüljön. Ha nem kerül  be  az
        államilag támogatott keretbe, akkor tanulmányi eredményétől  és
        választott   egyeteme   (amennyiben   az   be   tudja   fogadni
        mesterszakra) anyagi lehetőségeitől függ, hogy milyen  összeget
        kell   fizetnie   kvázi  tandíjként.  Eltérően   az   ipar,   a
        mezőgazdaság és a kereskedelem által preferált szakoktól  (ahol
        a  jogalkotó szinte vélelmezi a majdani munkáltató nyitottságát
        a   képzéshez  való  hozzájárulásra),  feltételezhető,  hogy  a
        közigazgatás,  a  közoktatás nem fog  belépni  a  finanszírozók
        körébe.  Ugyanakkor  a  bolognai  rendszerhez  nem  csatlakozó,
        egységes  képzést  folytató intézményekben (orvosi,  fogorvosi,
        állatorvosi,  gyógyszerész,  építész,  jogász),   aki   egyszer
        bekerült   egy   államilag   finanszírozott   helyre,   az    a
        követelmények teljesítése esetén ott is marad.
         Nincs  tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű  indoka  annak,
        hogy   a   jogalkotó   az   azonos  körbe   tartozók   (ti.   a
        felsőoktatásban  résztvevők) között  miért  kezeli  eltérően  a
        master-képzést folytató, illetve az osztatlan képzés utolsó két
        évét  végző hallgatókat, miért csökkentette radikálisan 35 %-ra
        az  előbbiek  esélyét  az  állami  finanszírozású  helyen  való
        képzésre.  Mivel  ez a 35 % minden master képzésre  vonatkozik,
        azaz   azokra  is,  amelyek  a  munkaerőpolitika  szempontjából
        preferenciát élveznek, mivel hosszabb távon is reális  munkaerő
        igény  van  irányukban,  ily  módon  az  sem  állítható,   hogy
        önmagában   ez  a  megoldás  az  állítólagos  humán   túlképzés
        csökkentését  szolgálja.  Ezzel  a  megoldással   a   jogalkotó
        egységes  körbe tartozónak tekintette azokat, akiknek  már  van
        egy   „igazi”  diplomájuk  (és  amellett  akarnak  egy  újabbat
        szerezni,  akármilyen okból is), és azokat,  akiknek  valójában
        még nincs „igazi” diplomájuk, mivel a bachelor-diplomával (pl.:
        a közoktatásban) való elhelyezkedés kritériumrendszere egyelőre
        nem  került  kidolgozásra. Így tehát — indok nélkül  —  második
        képzésnek  és második diplomának tekinti azt is, ami  valójában
        az  alapképzés  szükségszerű lezárása.  Bizonyos  szakok  (pl.:
        tanári)  esetében  tehát a de jure osztott képzés  ellenére  de
        facto osztatlan, vagy legalábbis folyamatos képzésről van  szó,
        hiszen  a  bachelor-diploma legfeljebb csak a munkapiacon  való
        elhelyezkedéshez elengedhetetlen master-diploma  megszerzésének
        előfeltételét képezi (acte-condition).
         Az   Alkotmánybíróságnak   a  fentebb   már   hivatkozott,   a
        diszkrimináció     tilalmával    összefüggésben     kialakított
        gyakorlatát [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.;
        21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 35/1994. (VI.
        24.)  AB határozat, ABH 1994, 197, 200.; 49/1991. (IX. 27.)  AB
        határozat,  ABH  1991,  246, 249.] a  jelen  esetre  alkalmazva
        megállapítható,  hogy  a jogalkotó az egyes  képzési  területek
        állami  finanszírozása  szempontjából indokolatlan  különbséget
        tesz  azok  között, akik a megkezdett szakon olyan végzettséget
        kívánnak   elérni,   amely   foglalkoztatásuk   elengedhetetlen
        előfeltételét  képezi.  Az  indoklás  nélküli  megkülönböztetés
        önkényes, ekként alkotmányellenes.
         Meg  kell  említeni az ütközés veszélyét azokkal a  nemzetközi
        kötelezettségvállalásokkal is, amelyeket Magyarország  e  téren
        tett,  többek között a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok
        Nemzetközi   Egyezségokmányának  ratifikációjával,  figyelemmel
        ezen    egyezmény   monitoring   testülete   által   elfogadott
        értelmezésre  (lásd  Dr.  Kovács Péter  alkotmánybíró  által  a
        951/B/1999.  AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolást,  ABH
        2007,  1212, 1221-1223.). Az Európa Tanácson belül pedig,  ahol
        az Európai Szociális Charta jeleníti meg lényegében ugyanezeket
        a  kötelezettségeket, a 10. cikk 1. pontja a releváns. Amikor a
        magyar  kormányjelentést elemezte az Európai Szociális  Charta,
        2008.  novemberében közreadott dokumentumában  [Charte  sociale
        européenne, Comité européen des droits sociaux, Conclusions XIX-
        1(Hongrie)], emlékeztetett arra, hogy a gyakorlat értelmében  a
        10.   cikk   1.  pontja  a  teljes  oktatási  és  felsőoktatási
        vertikumra vonatkozik (Doc. cit. 13. o.), valamint arra, hogy a
        felvétel  egyedüli kritériuma az egyéni képesség  lehet,  s  az
        Európai  Szociális Chartának való megfelelés szempontjából  ami
        döntő,   az   a   befogadó  képesség,  az   oktatásügy   összes
        költségvetési  kiadása a GDP %-ában mérve, a hallgatók  szakmai
        és  munkaerőpiaci sikerei. A testület újabb információkat  kért
        is  nem  tudott dönteni arról, hogy Magyarország e  tekintetben
        teljesítette-e kötelezettségeit (Doc. cit. 14. o.). Ugyanitt  a
        díjak   és  támogatások  vonatkozásában  arra  az  értelmezésre
        jutott,  hogy  egységesen,  az anyagi lehetőségek  függvényében
        vagy  tanulmányi érdemesség alapján kell a támogatásokat  adni.
        Itt  a  szakértői bizottság lényegében ugyanazokat  a  pontokat
        vizsgálta,  mint  az  Alkotmánybíróság,  és  mivel   nem   volt
        megelégedve    a    Kormány   által   továbbított    kiegészítő
        információkkal,  újabbakat kért, hangsúlyozva, hogy  amennyiben
        nem   találja   elegendőnek  azokat  sem,   akkor   nem   tudja
        megállapítani,  hogy Magyarország teljesítette volna  a  Charta
        10.  cikk 4. pontjából származó kötelezettségét (Doc. cit.  16.
        o.).

         7.  A  felvételi  eljárás  jelenlegi  szabályozása  alapján  a
        költségtérítéses  képzésre jelentkezők is az  Oktatási  Hivatal
        besorolási   döntése  alapján  kerülnek  be   a   felsőoktatási
        intézményekbe.
         Az   Alkotmánybíróság   korábban   megállapította,   hogy    a
        jogalkotónak  „biztosítani  kell  a  tudomány  művelői   önálló
        döntési    jogát   és   függetlenségét,   vagyis   a   tudomány
        autonómiáját.” [41/2005. (X. 27.) AB határozat, ABH 2005,  459,
        474.]  Az  Alkotmány  70/G.  § (1) bekezdésével  összefüggésben
        pedig  rámutatott  arra, hogy a „tanítás  szabadságának  egyik,
        intézményi   megnyilvánulási  formája  az  egyes  felsőoktatási
        intézmények,   az  egyetemek  és  főiskolák  önállósága   annak
        meghatározása   tekintetében,  hogy  milyen  képességekkel   és
        előképzettséggel rendelkező személyeket tartanak alkalmasnak  a
        felsőoktatási  intézményben oktatott ismeretek elsajátítására.”
        (1310/D/1990.  AB  határozat,  ABH  1995,  579,   586.)   Nincs
        alkotmányos indoka a tanszabadság és a tanítás szabadsága olyan
        korlátozásának,   amelynek  révén  a  felsőoktatási   intézmény
        önállósága   nem  érvényesülhet  a  költségtérítéses   képzésre
        történő    felvételnél,    illetve    amelynek    alapján     a
        költségtérítéses  képzésre jelentkező  csak  az  államigazgatás
        döntésétől függően kerülhet be a felsőoktatási intézménybe.

         8.  A  Fot.  101. § (1) bekezdés b) pontja szerint  a  Kormány
        „határozatban megállapítja az adott évben államilag  támogatott
        képzésbe  felvehető  hallgatói létszámot,  továbbá  elosztja  a
        képzési  területek, a képzés munkarendje és  a  képzés  szintje
        szerint”.  E  rendelkezés  alapján tehát  a  Kormány  arra  kap
        felhatalmazást, hogy az államilag támogatott képzésbe felvehető
        hallgatói  létszám  megállapítása és elosztása  révén  normatív
        módon keretek közé szorítsa valamennyi felsőoktatási intézmény,
        illetve a felsőoktatásban részesülők állami támogatását.  Ezért
        a  Fot.  101.  §  (1)  bekezdés b) pontja valójában  egy  olyan
        költségvetési kérdés kormányhatározatba foglalását rendeli  el,
        mely  az  államilag  támogatott  képzésbe  felvehető  hallgatói
        létszám  megállapítása  és elosztása  révén  végeredményben  az
        Alkotmány  70/F.  §-ában  foglalt  közművelődéshez   való   jog
        biztosítását érinti.
         Az    államnak    az    alapjogok    biztosítására    irányuló
        kötelezettségéből az következik, hogy az alapvető jogokat  csak
        az  Alkotmányban megengedett módon korlátozhatja. Az  Alkotmány
        8.   §   (2)   bekezdése   szerint  az  alapvető   jogokra   és
        kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.  Az
        Alkotmánybíróság  ugyanakkor az alapvető  jogok  korlátozásával
        kapcsolatban  utalt arra, hogy „nem mindenfajta összefüggés  az
        alapjogokkal  követeli  meg  a  törvényi  szintű  szabályozást.
        Valamely   alapjog   tartalmának  meghatározása   és   lényeges
        garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény
        kell  továbbá  az alapjog közvetlen és jelentős  korlátozásához
        is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a
        rendeleti  szint  is.  Ha  nem így  lenne,  mindent  törvényben
        kellene  szabályozni.” [64/1991. (XII. 17.) AB  határozat,  ABH
        1991, 297, 300.)
         Valamely   alapjogot  érintő  korlátozás  tehát  az  Alkotmány
        alapján mindenképpen jogszabályi szintű szabályozást igényel. A
        Fot.  101. § (1) bekezdés b) pontja ezzel szemben a jogszabályi
        szintre    tartozó    kérdés   határozati   formában    történő
        megállapítására   hatalmazza  fel  a  Kormányt,   s   ezért   e
        felhatalmazó    rendelkezés    —    véleményünk    szerint    —
        alkotmányellenes.

        Budapest, 2009. június 15.

                 Dr. Kovács Péter         Dr. Trócsányi László
                 alkotmánybíró                   alkotmánybíró

        A különvélemény 1-4. pontjaihoz csatlakozom:
                                                    Dr. Bragyova András
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          62/2009. (VI. 16.)
          Date of the decision:
          .
          06/15/2009
          .
          .