Hungarian

Ügyszám: .	351/B/2005
Előadó alkotmánybíró: Bagi István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 351/B/2005. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2005/1543 .

A döntés kelte: Budapest, 10/10/2005 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az        Alkotmánybíróság       jogszabályi        rendelkezés alkotmányellenességének     utólagos     megállapítására     és megsemmisítésére   irányuló  indítvány   alapján   meghozta   a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság  a  közúti közlekedés  szabályairól  szóló 1/1975.  (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet 48. § (5)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.                            Indokolás                               I. Az  indítványozó a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 48. § (5)  bekezdésének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mert  álláspontja  szerint  a gépjárművekben  a  biztonsági  öv kötelezően    előírt   használata,   valamint    a    használat elmulasztásának szankcionálása alkotmányellenes. Annak  a  meggyőződésének adott hangot, hogy  a  biztonsági  öv becsatolásakor  még  nem  tudható  előre,  lesz-e  szükség  rá, bekövetkezik-e   baleset,  egyébként   pedig   „csak   bizonyos esetekben  óv  meg,  más esetekben lehet éppen  a  halál  oka”, továbbá a légzsák esetében is ugyanez a helyzet. Ezért hamisnak vélte az élet védelmére való hivatkozást. Kifejtette  azt  a  nézetét,  hogy  a  biztonsági  öv  csak  az esetleges  baleset bekövetkeztével, a baleset  során  fejti  ki hatását,  amikor  a  gépjárművezetőnek már nincs  befolyása  az eseményekre,  továbbá,  hogy  használatának  elmulasztása   más személynek  nem  okoz  kárt, nem is veszélyezteti,  vagyis  nem állítható   megalapozottan,  hogy  e  mulasztás   veszélyes   a társadalomra; sértené vagy veszélyeztetné a Magyar  Köztársaság állami,  társadalmi, vagy gazdasági rendjét,  az  állampolgárok személyét vagy javait, akadályozná a közigazgatás működését. Az indítvány arra is utalt, hogy a biztonsági öv használata nem tekinthető olyan kötelezettségnek, amely elengedhetetlen  volna valamely  foglalkozás vagy tevékenység gyakorlásához, egyébként maga   a   támadott   jogszabályhely  sem   teszi   feltétlenül kötelezővé,  ugyanis  meghatároz kivételeket.  Az  indítványozó szerint  a  fentiekből  az következik,  hogy  a  biztonsági  öv használatának elmulasztását nem lehet a társadalomra  veszélyes cselekmény  gyanánt bűncselekményként, avagy  szabálysértésként meghatározni, ennek ellenére szabálysértésnek minősül, és  mint ilyen, szankcióval jár. Az  indítványozó  azt  is hangsúlyozta,  hogy  az  egészségügyi törvény  nevesíti  az  állampolgárok önrendelkezési  jogát,  az állampolgárok  szabadon  választhatják  meg,  milyen   kezelést fogadnak  el,  melyiket  utasítják vissza,  ezzel  pedig  saját életesélyeikről is döntenek, avagy – másik példával  élve  –  a dohányzás  súlyos egészségkárosító hatása közismert,  ám  saját gépkocsijában,  lakásában  mindenki  szabadon  dohányozhat.  De hasonlónak látta a helyzetet a vágóhidakon kötelezően  használt acél  védő  kesztyű  használatával is, amely  a  háztartásokban tetszés szerint mellőzhető. Ezért úgy vélte, hogy az állam –  a cigarettás  dobozok  figyelmeztető  felirataihoz  hasonlóan   – csupán  a  figyelem  felhívás, a veszélyre való  figyelmeztetés eszközével  élhet,  a szankcionálás azonban  már  nélkülözi  az alkotmányos alapokat. Mindezek     alapján     kérte    a    támadott     rendelkezés alkotmányellenességének     megállapítását,     illetőleg     a megsemmisítését,  mert  az  „sérti  a  büntetés  tilalmát,   az önrendelkezés jogát és az egyenlő bánásmód elvét”.                               II. 1.   Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései  az alábbiak:     „54.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaságban  minden  embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.      (2)  Senkit  nem  lehet kínzásnak, kegyetlen,  embertelen, megalázó  elbánásnak  vagy büntetésnek alávetni,  és  különösen tilos  emberen  a  hozzájárulása nélkül orvosi vagy  tudományos kísérletet végezni.”     „70/A.  §  (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2)  Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” 2.    A   KRESZ   indítvánnyal   támadott   rendelkezése   „[A] közlekedésben  való  részvétel  külön  feltételei”  cím   alatt lelhető fel és a következőket rögzíti:     „48.   §  (5)  Olyan  gépkocsival,  amelynek  meghatározott üléseit  biztonsági  övvel  kell  felszerelni,  továbbá   olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel  szerelték fel,  csak  abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel  felszerelt  ülésen  utazó személy  becsatolt  biztonsági övvel  van rögzítve. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó,  12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.  a) Nem kell becsatolni a biztonsági övet:  aa) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;  ab)  a  taxi  gépkocsi vezetőjének, ha taxi  üzemmódban  utast szállít;  ac)  a  mentő  gépkocsi betegellátó terében  utazóknak,  ha  a becsatolás   a   beteg   állapotának  romlását   okozhatja,   a betegellátást akadályozza;  ad)  a  járművezetés  oktatása és  az  azt  követő  gyakorlati vizsga során az oktatónak.  b)  A  személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még  be nem  töltött  és  150  cm-nél alacsonyabb  gyermeket  nem  kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha:  ba)  a  biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas;  bb)   a   gyermek   az  üléshez  beszerelt  biztonsági   övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető;  bc)  a  46.  § (2) bekezdése alapján és a szállított személyek számából következően egy ülőhelyen két gyermek foglal helyet;  bd)  az  egyidőben szállítani kívánt gyermekek száma  miatt  a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg;  be)  a  szállítás  taxi üzemmódban használt taxi  gépkocsival, személygépkocsis    személyszállítást    végző     gépkocsival, rendvédelmi   szervek   gépkocsijával  vagy   a   mentőgépkocsi betegellátó terében történik.”                              III.                                 1.   Az  Alkotmánybíróság 8/1990. (IV.  23.)  AB  határozatában fejtette  ki,  hogy az emberi méltósághoz való  jog  lényegében azonos   az   általános   személyiségi  joggal,   annak   egyik megfogalmazása.   (ABH  1990,  42,  44.)  Az   Alkotmánybíróság személyiségi jogként nevesítette egyebek közt az önrendelkezési jogot  is,  állandó gyakorlata az egyéni önrendelkezéshez  való jogként  értelmezi  az  emberi méltósághoz  való  jogot,  amely elválaszthatatlanul  szoros kapcsolatban áll  az  élethez  való joggal.  A 23/1990. (X. 31.) AB határozatban foglaltak  szerint az   emberi  élet  és  az  emberi  méltóság  „elválaszthatatlan egységet  alkot  és minden mást megelőző legnagyobb  érték.  Az emberi  élethez  és  méltósághoz való  jog  ugyancsak  egységet alkotó  olyan  oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog,  amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élet és méltóság  egységéből fakadó alapjogokat az alkotmányos jogállam a  vonatkozó  nemzetközi egyezmények és  az  alapvető  jogelvek figyelembevételével az Alkotmányban meghatározott közösségi  és egyéni érdekek szolgálatában hivatott szabályozni.” (ABH  1990, 88, 93.) A  60/1993.  (XI. 29.) AB határozat rámutatott  arra,  hogy  az államnak   az  élethez,  egészséghez,  biztonsághoz  való   jog tiszteletben  tartására és védelmére irányuló kötelezettségéből számos,  a  közúti  közlekedés  szabályaiba  foglalt  korlátozó jellegű  előírás megalkotásának szükségessége következik.  (ABH 1993, 507, 510.) Az   említett   ügyekben   vizsgált,  a  közúti   közlekedéssel összefüggő  normák vizsgálata abban a vonatkozásban feltétlenül eltérő  volt,  amelyet a jelen ügyben benyújtott  indítvány  az önrendelkezési  jog sérelmeként emelt ki, nevezetesen,  hogy  a biztonsági  öv használata látszólag más személyét,  javait  nem érinti, használatának elmulasztása folytán látszólag csupán  az érintett  személy  károsodik.  Az indítványozó  –  társadalomra veszélyesség,   továbbá   szabálysértési   tényállás   alapjául szolgáló cél hiányában – ezért nem látja megalapozottnak az  öv használatának  hatósági  ellenőrzését, illetve  szankció  útján történő  kikényszerítését.  Az  indítványban  kifejtett   nézet szerint  ez  egyik  itt említett céllal sem igazolható,  de  az érintett életének, testi épségének, egészségének szempontja sem alapozhatja  meg, hiszen számos balesetnél épp a biztonsági  öv használata vezet súlyosabb következményekre. Az  Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott  arra,  hogy „nem  vizsgálhatja  a támadott jogszabályok célszerűségének  és igazságosságának   a  kérdéseit,  mert  az   nem   tartozik   a hatáskörébe.” [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991,  447,  449.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 203.] Az  Alkotmánybíróság  az 1/1995. (II. 8.) AB  határozatában  is hangsúlyozta: „[A]z Alkotmánybíróság nem jogalkotó  szerv,  nem vizsgálhatja  a jogszabályok szükségességét, célszerűségét,  de igazságosságát   sem.   Önmagában   az   anyagi   igazság,   az igazságosság  érvényesülésére  nem  biztosít  alanyi  jogot  az Alkotmány.    A    részleges    és   szubjektív    igazságosság követelményével   szemben   az  Alkotmány   által   biztosított joguralmi   elv   előbbre  való”  (ABH  1995,   31,   52.)   Az Alkotmánybíróság  más  esetekben – úgy a  büntetőjogi,  mint  a szabálysértési felelősséget megállapító normák vizsgálata során – ugyancsak arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem jogosult a  jogalkotói mérlegelés célszerűségi szempontú felülbírálatára és  az egyes koncepciók értéktartalmának minősítésére, az ezért való  politikai  és  jogpolitikai  felelősséget  a  törvényhozó viseli. Az Alkotmánybíróság a semlegesség talaján állva  csupán azt  látta  vizsgálhatónak,  hogy a  szabályok  megállapítására vonatkozó  diszkrecionális jogával összefüggésben „a  jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány  valamely rendelkezésével” [13/2002.  (III.  20.)  AB határozat,  ABH  2002,  85,  93.  és  71/2002.  (XII.  17.)  AB határozat, ABH 2002, 417, 429–430.]. A  fenti megállapításokat az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tekintette. Az állam az alkotmányos határok  között szabadon  dönthet  arról,  hogy  a  közúti  közlekedésben  való részvétellel kapcsolatban az életet, testi épséget,  egészséget védelmező   milyen  biztonsági  szabályokat   tart   ésszerűnek bevezetni, ezek közül melyek betartását látja ellenőrizhetőnek, illetőleg  mely  szabályok végrehajtását  látja  célszerűnek  – szükség  esetén  hatósági kényszer útján is  –  biztosítani.  A biztonsági  öv  használatának szakmailag  kimutatható  előnyei, illetőleg   hátrányai,   a   baleset  alkalmával   valószínűnek mutatkozó  következmények felmérésére irányuló statisztikai  és egyéb  elemzések, a közlekedés biztonságával összefüggő szakmai megállapítások  – vagyis a célszerűség szempontjai  –  a  jelen ügyben   sem   szolgálhatnak  az  alkotmányosság  megítélésének alapjául. Mindezek  alapján tehát nem állapítható meg, hogy a sérelmezett rendelkezés  ellentétes az emberi méltósághoz való  joggal,  az érintettek önrendelkezési jogával, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 2.   Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint  az  indítvánnyal támadott  jogszabályhely,  valamint  az  Alkotmány  54.  §  (2) bekezdésében  meghatározott  tilalom  –  a  kínzás,  kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés tilalma – között nem lelhető fel tartalmi összefüggés, ennek hiányában az indítványt elutasította. 3.   Az  Alkotmánybíróság  számos  határozatában  értelmezte  a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalmát.   Kialakult  gyakorlata  szerint   az   Alkotmány   e rendelkezését  a  jogegyenlőség  általános  elvét  megfogalmazó alkotmányi  követelményként  értelmezte.  Kimondta,   hogy   az alkotmányi   tilalom   elsősorban  az   alkotmányos   alapjogok tekintetében  tett  megkülönböztetésekre terjed  ki,  abban  az esetben,  ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az  alapvető állampolgári  jog  tekintetében történt, az eltérő  szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg,  ha  az  az  emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.  Az  Alkotmánybíróság   eddigi gyakorlata    során    ez    utóbbi   körben    akkor    ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést,  ha a  jogalkotó  önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.)  AB határozat,  ABH  1990,  73,  77-78.;  61/1992.  (XI.  20.)   AB határozat,  ABH  1992,  280, 281-282.; 35/1994.  (VI.  24.)  AB határozat,  ABH  1994,  197, 203-204.; 30/1997.  (IV.  29.)  AB határozat,  ABH  1997,  130, 138-140.;  2/2000.  (II.  25.)  AB határozat, ABH 2000, 255, 34.; stb.] Az  Alkotmánybíróság  a  diszkrimináció  tilalmát  vizsgálva  a 43/B/1992.  AB  határozatában  is  rámutatott,  hogy  személyek közötti  diszkriminációról csak akkor lehet  szó,  ha  valamely személyt  vagy  embercsoportot  más,  azonos  helyzetben   lévő személyekkel   vagy   csoporttal   történt   összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1994, 744, 745.). Az  indítványozó abban látja a diszkrimináció megnyilvánulását, hogy  maga  a  támadott bekezdés határoz meg kivételként  olyan eseteket,   amikor   az   öv  használata   nem   kötelező.   Az Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   a   törvényhozó   nem önkényesen, így nem az Alkotmányban tilalmazott módon emelt  ki egyes  csoportokat  a  szabályozással érintett  alanyok  közül, hanem külön meghatározott, sajátos élethelyzetek alapján.  Ezen csoportok  tevékenysége  a gépjármű vezetés  során  előforduló, általánosnak    tekintett    (biztonsági    öv    használatának kötelezettségével  járó) helyzethez képest a  jármű  jellegére, vagy  a jármű segítségével végzett feladatra tekintettel  olyan eltérést  mutat,  amely  eltérés  folytán  az  ilyen  gépjármű- vezetési  helyzetben  lévők nem tekinthetők  azonos  csoportnak valamennyi  más  gépjárművezetővel, így a  csoport  képzés  nem tekinthető  önkényesnek, ezen túlmenően a szabályozás  tárgyára és   tartalmára,  továbbá  a  fent  kifejtettekre   tekintettel alkotmányjogi szempontból hátrányos kezelés sem mutatható ki. Mivel  a  szabályozás hátrányos megkülönböztetést  nem  valósít meg, az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.  Dr. Bagi István                               Dr. Erdei Árpád           előadó alkotmánybíró          alkotmánybíró                       Dr.Harmathy Attila                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	351/B/2005
Date of the decision: .	10/10/2005
.
.