Hungarian
Ügyszám:
.
IV/00837/2012
Jelen ügyhöz egyesítve lett(ek) a következő ügy(ek): IV/01278/2013, IV/00300/2014,
.
Első irat érkezett: 02/04/2010
.
Az ügy tárgya: a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 44. § (3) bekezdésének második mondata alaptörvény-ellenességének tárgyában benyújtott alkotmányjogi panasz (távhődíj; tulajdonhoz való jog)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 26. § (1) bekezdés)
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 02/02/2012
.
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
2012. 12. 17.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó 2010. február 4-én benyújtott indítványában a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (Thtv.) 44. § (3) bekezdésének második mondata alkotmányellenessége miatt - a Fővárosi Bíróság 3.Gf. 75.145/2009/9. számú jogerős ítélete kapcsán - terjeszt elő alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó szerint a Thtv. hivatkozott rendelkezése - amely szerint a távhő-szolgáltatási díj a bérlő vagy a használó által történő megfizetéséért a tulajdonos helytállási kötelezettséggel tartozik - sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot.
Az indítványozó - eleget téve a XX/837-1/2012. AB végzésben foglaltaknak - fenntartva az eredeti indítványában foglalt indokokat úgy véli, hogy a támadott szabályozás az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével is ellentétes. .
.
Támadott jogi aktus:
    a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 44. § (3) bekezdésének második mondata
    Fővárosi Bíróság 3. Gf. 75.145.2009/9. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XIII. cikk (1) bekezdés
.
Anonimizált indítvány (pdf):
    .
    Egyéb mellékletek (pdf):
      .
      A határozat száma: 3052/2016. (III. 22.) AB határozat
      .
      Az ABH 2016 tárgymutatója: alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §); generálklauzula; közvetett horizontális hatály; mögöttes felelősség; szerződési szabadság és a jogalkotói beavatkozás; távhőszolgáltatás; tulajdonhoz való jog
      .
      A határozat kelte: Budapest, 03/08/2016
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      XIII. cikk (1) bekezdés
      .
      Összefoglaló a döntésről:
      Összefoglaló a döntésről:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa március 8-án elutasította a távhőszolgáltatásról
      szóló 2005. évi XVIII. törvény 3. § g) pontja, továbbá – 2005. július 1-től
      2012. január 1-jéig, valamint a jelenleg hatályos – 44. § (3) bekezdése második
      mondata, továbbá Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról,
      valamint a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a
      díjalkalmazás feltételeiről szóló 16/2003. (IV. 30.) Kgy. rendeletének 33. §
      (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére
      irányuló alkotmányjogi panaszokat. Az indítványozó szerint a törvény
      hivatkozott rendelkezése, amely alapján a távhő-szolgáltatási díj a bérlő vagy
      a használó általi megfizetéséért a tulajdonos helytállási kötelezettséggel
      tartozik, sérti a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmánybíróság nem találta
      megalapozottnak az alkotmányjog panaszt. A határozat indokolása szerint a
      tulajdonhoz való jog mint alapjog az állammal szemben garantál közjogi igényt,
      amely alapján az állam köteles tartózkodni az alapjog alanyának tulajdonosi
      pozíciójába való behatolástól. A polgári jogi jogviszonyokban álló felek között
      viszont az érdekegyensúly jogszabályi úton történő megtartása az alkotmányos
      kötelezettség. Ennek az intézményvédelmi kötelezettségének a jogalkotó eleget
      tett.
      .
      Testületi ülések napirendjén:
      .
      Testületi ülések napirendjén:
      2012.12.17 8:30:00 1. öttagú tanács
      2016.03.08 8:30:00 1. öttagú tanács

      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
        határozatot:

        1. Az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 3. § g) pontja, továbbá – 2005. július 1-től 2012. január 1-jéig, valamint a jelenleg hatályos – 44. § (3) bekezdése második mondata, továbbá Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról, valamint a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 16/2003. (IV. 30.) Kgy. rendeletének 33. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.

        2. Az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 3. § g) pontja, és a – 2005. július 1-től 2012. január 1-jéig, valamint a jelenleg hatályos – 44. § (3) bekezdése második mondata, továbbá Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról, valamint a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 16/2003. (IV. 30.) Kgy. rendeletének 33. § (1) bekezdése Fővárosi Törvényszék előtt 3.Gf.75.145/2009/9. számon, a Szegedi Járásbíróság előtt 7.P.21.551/2012. számon, a Szegedi Törvényszék előtt 4.Pf.20.392/2013. számon, a Szegedi Járásbíróság előtt 26.P.23.138/2011. számon, továbbá a Szegedi Törvényszék előtt 4.Pf.20.697/2013. számon folyamatban levő ügyekben történő alkalmazhatóságának kizárására irányuló indítványokat elutasítja.

        Indokolás
        I.

        [1] 1. Az első indítványozó 2010. február 3-án kelt, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: korábbi Abtv.) 48. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) – 2012. január 1-éig hatályos – 44. § (3) bekezdése második mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint a Fővárosi Bíróság (jelenleg: Fővárosi Törvényszék) által a 3.Gf.75.145/2009/9. számú ítéletével jogerősen lezárt ügyben a támadott jogszabály alkalmazásának kizárását kérte.
        [2] Az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben a per tárgya az indítványozó által – opciós szerződés szerinti vevőkijelölés alapján – vétel jogcímén megszerzett ingatlanon 2007. április 10-e és 2008. július 8-a között felhalmozódó távhődíj-tartozás volt. Az eljárás során megállapításra került, hogy a távhő-szolgáltató és a társasház mint fogyasztó között létrejött általános közüzemi szerződésben a díjmegfizetés iránti perrel érintett lakás korábbi tulajdonosa szerepel díjfizetőként. Az indítványozó az elsőfokú eljárásban előadta, hogy a korábbi tulajdonossal kötött adásvételi szerződés alapján az ingatlan terheit – beleértve a közüzemi díjfizetési kötelezettséget – a birtokba lépéstől kezdve viseli. Bár az indítványozó tulajdonjoga jogerősen bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba, de birtokba lépni nem tudott; a perrel érintett időszakban az ingatlant a korábbi tulajdonos használta, erre tekintettel az indítványozó a díjfizető személyében bekövetkező változást sem jelentett be a közüzemi szolgáltatónak. Az indítványozó álláspontja szerint az általa igénybe nem vett szolgáltatás ellenértékét – különös tekintettel a korábbi tulajdonos és a szolgáltató között létrejött általános közüzemi szerződésre – jogcím hiányában nem követelheti a szolgáltató. A közüzemi szerződés alapján a korábbi tulajdonost kötelezi helytállási kötelezettség az általa igénybe vett szolgáltatás díjának megfizetéséért.
        [3] Az első fokon eljárt Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság nem tekintette relevánsnak azt a tényt, hogy az indítványozó ténylegesen nem vett igénybe közüzemi szolgáltatást a perrel érintett időszakban, és megállapította az indítványozó távhő-szolgáltatási díjjal kapcsolatos helytállási kötelezettségét. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a Tszt. 44. § (3) bekezdés második mondatából „következően az alperes mint tulajdonos köteles helytállni a ki nem egyenlített távhődíj tartozásért. Ez attól függetlenül fennáll, hogy ténylegesen az ingatlan birtokába lépett-e vagy sem, a szolgáltatást igénybe vette-e vagy sem.” A másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság 3.Gf.75.145/2009/9. számú jogerős ítéletével az első fokú ítéletet helybenhagyta. Az indokolás szerint a Tszt.-nek a per elbírálásakor alkalmazandó 44. § (3) bekezdésének második mondata alapján, amely alapján a távhő-szolgáltatási díj a bérlő vagy a használó által történő megfizetéséért a tulajdonos helytállási kötelezettséggel tartozik, az indítványozó helytállási kötelezettsége fennállt. Arra is kitért a jogerős döntés, hogy a közüzemi szolgáltatás ellenértékének megfizetéséről szóló, az indítványozó és a korábbi tulajdonos között létrejött megállapodás kizárólag a szerződő felek közötti viszonyban értelmezhető, az a szolgáltatóval szemben nem hatályos.

        [4] 2. Az indítványozó eredeti alkotmányjogi panasza alapján a Tszt. támadott rendelkezése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek (a továbbiakban: Alkotmány) a tulajdon védelméről szóló 13. §-ába ütközik.
        [5] Álláspontja szerint a támadott szabállyal a törvényhozó olyan objektív, mögöttes felelősségi alakzatot hozott létre, amellyel a monopolisztikus helyzetben levő szolgáltatók helyett az ingatlantulajdonosokra telepítette az esetleg meg nem térülő szolgáltatás ellenértéke viselésének kockázatát. Differenciálatlan a szabályozás, mivel olyan esetekben is az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosra hárítja az általa igénybe nem vett szolgáltatás ellenértékének megfizetését, amikor a tulajdonos jogilag nincs olyan helyzetben, hogy a helytállási kötelezettségéből eredő kockázatot uralja (pl. a bérlőkiválasztás során megfelelő mértékű kaució követelésével) vagy a további károsodást (a szolgáltatás szüneteltetése iránti kérelemmel) megakadályozza, mivel az ingatlantulajdonos nem élhet a Tszt. 50. § (1) bekezdés d)–f) pontjaiba foglalt kárenyhítési lehetőségekkel. A támadott norma miatt kötelembe kényszerül az ingatlantulajdonos, miközben a távhő-szolgáltatónak nem kell számolnia a közüzemi szerződés alapján díjfizetésre kötelezett fizetési készségével és képességével.
        [6] Az indítványozó nézete szerint az alkotmányjogi panaszra okot adó per elbírálásakor hatályos, tehát 2012. jú­nius 19-éig hatályos Tszt. 44. § (3) bekezdésének második mondata az ingatlantulajdonosok számára pénzben kifejezhető tulajdonelvonásban, a tulajdonjoguk korlátozásában ölt testet, és ellentétes az Alkotmány hivatkozott rendelkezésével, mivel alkotmányos indok nélkül vonja el vagyonukból az igénybe nem vett szolgáltatás ellenértékét. Az Alkotmánybíróság korábbi tulajdonhoz való joggal kapcsolatos gyakorlatára utalva [7/1991. (II. 28.) AB határozat, 17/1992. (III. 30.) AB határozat, 64/1993. (XII. 22.) AB határozat] az indítványozó szerint ez a tulajdonelvonás csak akkor lenne alkotmányos, ha az másik alapjog vagy közérdek érvényesülésének biztosítása érdekében történne. Ugyancsak a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatra utalva [35/2005. (IX. 29.) AB határozat, 59/2009. (V. 22.) AB határozat] kifejti azt is, hogy azok a távhő-szolgáltatási szabályok, amelyek a tulajdonhoz való jogot korlátozzák, elsősorban a piaci szereplők érdekeit szolgálják, közérdeket csak közvetett módon, miközben a szabályozás során kitüntetett szerepe van a fogyasztók védelmének.

        [7] 3. Mivel 2012. január 1-jén az Alkotmány helyébe az Alaptörvény lépett, az Alkotmánybíróság XX/837-1/2012. számú végzésében felhívta az indítványozót, hogy nyilatkozzon arról, fenn kívánja-e tartani alkotmányjogi panaszát, és ha igen, nyilatkozzon arról is, mely alaptörvényi rendelkezést sért a támadott norma. A végzésre adott válaszában az indítványozó – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 73. § (1) bekezdése alapján fenntartva alkotmányjogi panasz eljárás iránti kérelmét – úgy nyilatkozott, hogy az eredeti alkotmányjogi panasz indítványban előadott indokok miatt a támadott norma az Alaptörvény tulajdonvédelemről szóló XIII. cikk (1) bekezdését sérti.

        [8] 4. A második indítványozó a Szeged, Építő út 7/B. IV. em. 14. szám alatti lakóingatlannak ˝ tulajdoni hányadát árverés útján szerezte meg, lakottan. A megszerzett ˝ tulajdoni illetőséget a végrehajtó még nem adta az indítványozó birtokába, így a teljes ingatlant jelenleg is az indítványozó tulajdonostársa, és annak házastársa, valamint velük közös háztartásban élő gyermekek birtokolják és használják. Ennél fogva az indítványozó nem volt jogosult az ingatlanban lakni, illetve ott tartózkodni. A végrehajtó mindaddig nem is adhatja az indítványozó birtokába az őt illető ˝ tulajdoni illetőséget, amíg azon a másik tulajdonostárs tulajdonjoga fennáll – amely alapján birtokolja és használja nem csak a saját ˝ tulajdoni hányadát, hanem az egész ingatlant, lévén, hogy az ingatlan természetben nem megosztható.
        [9] Mivel a fenti ingatlannak van másik tulajdonostársa, aki a fentiek szerint vele együtt lakó hozzátartozóival kizárólagosan birtokolja és használja ezen ingatlant, az indítványozó álláspontja szerint a távfűtés- és a melegvíz-szolgáltatások díjait is kizárólag a másik tulajdonostárs köteles megfizetni, hiszen az indítványozó nem jogosult a birtoklásra, illetőleg a használatra és a hasznok szedésére. Az indítványozó álláspontja szerint tehát tulajdonosi jogai azon részjogosítványaival (birtoklás, használat, hasznok szedése) jogszabály alapján nem tud élni, amelyek alapján fogyasztó lehetne, hiszen ezek a jogok számára csak a birtokba lépéssel nyílnának meg.
        [10] A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 44. § (3) bekezdése, valamint Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatásról, valamint a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági díjának megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 16/2003. (IV. 30.) Kgy. rendeletének (a továbbiakban: Kgy. r.) 33. § (1) bekezdése alapján az ingatlan tulajdonosa szükségképpeni fogyasztónak, illetve felhasználónak minősül. Az indítványozó álláspontja szerint ezek a rendelkezések sértik az Alaptörvényt, mivel a tulajdonosnál nem differenciálnak a tulajdonjog részjogosítványai között, amelyek a gyakorlatban sok esetben szétválnak egymástól és különböző személyeket illetnek meg. Ezen jogszabályok nem tartalmazzák azt a szükségszerű kivételt, hogy amennyiben jogszabály alapján a birtoklás és használat (hasznok szedése) más személyt (vagyis nem a tulajdonost) illeti meg, úgy ez esetben a birtoklásra és használatra (hasznok szedésére) jogszabály által feljogosított személyt kell szükségképpeni fogyasztónak, illetve felhasználónak tekinteni. Az indítványozó szerint a jelen tényállás esetén kimentési oknak kellene lennie annak a ténynek, hogy a birtoklás és használat (hasznok szedése) joga jogszabály alapján nem a rendelkezési jog részjogosultját illeti meg.
        [11] Mindemellett az indítványozó előadta, hogy jelen ügy tényállása egy korábbi ügyből fakad, amely a Szegedi Városi Bíróság 7.P.21.551/2012. számú ügyben hozott ítéletével, illetőleg a Szegedi Törvényszék 4.Pf.20.392/2013. számú ügyben hozott helyben hagyó ítéletével többhavi, a közüzemi díjhátraléknak (és annak kamatainak), valamint a perköltségnek a megfizetését ítélte meg az indítványozó javára. Mindezt pedig azért, mert az indítványozó tulajdontársának házastársa, több mint 5 és fél éven keresztül rosszhiszemű jogcím nélkül lakáshasználóként birtokolta és használta az indítványozó tulajdonát képező, természetben a Szegeden található lakóingatlant, ahol az utolsó másfél évben semmilyen rezsiköltséget nem fizetett sem az indítványozó tulajdonostársa, sem a vele ott élő házastársa. Az indítványozó ezen jogerős bírói ítélettel megállapított követelésének érvényesítése miatt indított az adós ellen végrehajtási eljárást. Mivel a tulajdonostárssal megvásárolták a jelen tényállással érintett, természetben a Szegeden található ingatlant fele-fele arányban, a végrehajtó a házastárs adós ˝ tulajdoni hányadát lefoglalta, és árverésre tűzte ki. Ezzel a lehetőséggel élve került az indítványozó tulajdonába (árverés hatályával) a házastárs tulajdonát képező, az ingatlanra vonatkozó ˝ tulajdoni hányad.

        [12] 5. Az indítványozó alkotmányjogi panasza szerint a Tszt. és a Kgy. r. támadott rendelkezései mindenekelőtt az Alaptörvény tulajdon védelméről szóló XIII. cikk (1) bekezdésébe ütköznek.
        [13] Az indítványozó úgy véli, hogy az a kockázattelepítési megoldás és szabályozás, amely kizárólag a teljesíteni képes tulajdonosra (tulajdonostársra) rója az ingatlannal kapcsolatos fizetési kötelezettséget, míg a rendelkezési jogon túl a nemfizető, de a birtoklás és a használat jogával rendelkező tulajdonostársak tekintetében csupán a visszkereseti jogot mint igényérvényesítési lehetőséget biztosítja, gyakorlatilag a teljesíteni képes és kész rendelkezési joggal (az ügyben nudum ius-szal) rendelkező tulajdonostárs objektív felelősségét írja le, ami ellentétes az Alaptörvény tulajdonvédelmi klauzulájával. Emellett az indítványozó előadja, hogy az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdése nyilvánvalóan védi a tulajdonjog részjogosítványait is. A szolgáltatóknak egyéb esetekben a teljesítéshez fűződő nem vitásan jogos érdeke nem élvez ilyen alkotmányos védelmet.
        [14] Az indítványozó indokolás nélkül felhívja még az Alaptörvény 28. cikkét, amely szerint: „[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”, továbbá a jogrendszer normahierarchiáját stipuláló T) cikk (3) bekezdését is.
        [15] A panasz a támadott rendelkezések ex tunc hatályú megsemmisítését, valamint a jogerősen lezárt ügyben való alkalmazásuk kizárását kéri.

        [16] 6. A harmadik indítványozó ugyancsak egy szegedi lakóingatlan ˝ tulajdoni hányadát árverés útján szerezte meg, lakottan. Az általa megszerzett ˝ tulajdoni hányadot a végrehajtó még nem adta birtokába, a teljes ingatlant jelenleg is a másik tulajdonostárs, és házastársa, és a velük közös háztartásban élő gyermekek birtokolják és használják. Mivel csak ˝ tulajdoni hányad került árverésre és az ingatlan lakott állapotú volt, ezért – az indítványozó álláspontja szerint – a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) szerint nem is lehetett másként kitűzni az árverést, csak lakottan. Nézete szerint mivel csak ˝ tulajdoni hányadot vette át árverés hatályával, és a másik ˝ tulajdoni hányad jelenleg is a tulajdonostárs tulajdonát képezi, így a végrehajtó mindaddig nem is adhatja birtokába a panaszos által megvett ˝ tulajdoni hányadot, míg azon a másik tulajdonostárs tulajdonjoga fennáll, amely alapján birtokolja és használja nem csak saját ˝ tulajdoni hányadát, hanem az egész ingatlant, lévén az ingatlan természetben nem megosztható.
        [17] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban a Szegedi Hőszolgáltató Kft. és egy, a közüzemi díjigények faktorálásával foglalkozó gazdasági társaság mint felperesek közüzemi díj megfizetése iránti igényt terjesztettek elő a Szegedi Járásbíróságon (a kereset benyújtásakor a Szegedi Városi Bíróságon). A felperesek keresetükben 2011. január 1. napjától 2011. június 30. napjáig keletkezett távhő-szolgáltatási díjtartozás címén a lakóingatlant használó és azt árverési hatállyal megvevő I. és II. rendű alpereseket egyetemlegesen 120 258 Ft tőke és az egyes számlákban foglalt részösszegek után a számla szerinti teljesítési határidő lejártát követő naptól járó késedelmi kamata, és perköltség megfizetésére kérték kötelezni. Kérték továbbá a 2010. április 1. napjától 2010. december 31. napjáig keletkezett hátralékos távhő-szolgáltatási díj címén az árverési vevőt mint II. rendű alperest 167 824 Ft tőke és az egyes számlákban foglalt részösszegek után a teljesítési határidő lejártát követő naptól járó késedelmi kamata megfizetésére kötelezni.
        [18] A felperesek keresetük jogalapjaként a Tszt. 3. § g) pontjára, a 37. § (2) bekezdésére, a 44. § (3) bekezdésére, a Kgy.r. 33. § (1) bekezdésére hivatkoztak. Hangsúlyozták, hogy a fenti jogszabályok, valamint a kialakult bírói gyakorlat alapján a tulajdonos a távhőszolgáltatás díjának megfizetéséért helytállási kötelezettséggel tartozik. Álláspontjuk szerint ezen kötelezettsége az esetben is fennáll, amennyiben a tulajdonos a fogyasztási helyet nem birtokolja, és a szolgáltatás tárgyát képező ingatlan használójának és tulajdonosának a személye egymástól elválik.

        [19] 7. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a perbeli ingatlannak a vizsgált időszakban az I–II. rendű alperesek ˝–˝ arányban tulajdonosai voltak. Nem volt vitatott azon tény sem, hogy a perbeli fogyasztási helyen a távhőszolgáltatást az I. rendű felperes nyújtotta, és a peresített időszakban az I. rendű felperes keresetében érvényesített összegű díjtartozás keletkezett. A Szegedi Járásbíróság álláspontja szerint – amelyet a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyott – a Tszt. 3. § g) pontja szerint az alperesek mint tulajdonostársak a távhőszolgáltatás felhasználóinak tekintendők. A Tszt. 37. § (2) bekezdése szerint a távhőszolgáltatás ellenértékeként a lakossági felhasználó a távhőszolgáltatás díjának rendszeres megfizetésére köteles. Az ügyben eljáró bíróságok hangsúlyozták azt is, hogy a jogszabály szerint a tulajdonos minden esetben – a tényleges felhasználástól függetlenül – felhasználónak minősül, ebből következően a távhőszolgáltatás díjának megtérítésére köteles. A Tszt. ugyan módot ad arra, hogy a tulajdonos és a bérlő vagy a használó együttes kérelmére a távhő-szolgáltató a díjat közvetlenül ez utóbbi személyek részére számlázza, azonban a távhő-szolgáltatási díjnak általuk történő megfizetéséért a tulajdonos egyszerű (sortartó) kezesként felel a Tszt. 44. § (3) bekezdése alapján. Álláspontjuk szerint a hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből a tulajdonostársak szükségképpeni és egyetemleges felelőssége állapítható meg, ezért az I. rendű felperes kereseti kérelmének helyt adva az I-II. rendű alpereseket a kereset szerint marasztalta. Kiemelték még, hogy a 2010. április 1. napjától 2010. december 31. napjáig tartó időszakra vonatkozóan is egyetemleges az I-II. rendű alperesek felelőssége, e körben azonban az I. rendű alperes felelősségét megállapítania már nem kellett, mert ellene jogerős fizetési meghagyás alapján végrehajtás van folyamatban.

        [20] 8. Az indítványozó alkotmányjogi panasza szerint a Tszt. és a Kgy.r. támadott rendelkezései mindenekelőtt az Alaptörvény tulajdon védelméről szóló XIII. cikk (1) bekezdésébe ütköznek.
        [21] Az indítványozó ebben az ügyben is úgy érvel, hogy az a kockázattelepítési megoldás és szabályozás, amely kizárólag a teljesíteni képes tulajdonosra (tulajdonostársra) rója az ingatlannal kapcsolatos fizetési kötelezettséget, míg a rendelkezési jogon túl a nemfizető, de a birtoklás és a használat jogával rendelkező tulajdonostársak tekintetében csupán a visszkereseti jogot mint igényérvényesítési lehetőséget biztosítja, gyakorlatilag a teljesíteni képes és kész rendelkezési joggal rendelkező tulajdonostárs objektív felelősségét írja el, ami ellentétes az Alaptörvény tulajdonvédelmi klauzulájával. Emellett az indítványozó előadja, hogy az Alaptörvény XIII. cikkének (1) bekezdése nyilvánvalóan védi a tulajdonjog részjogosítványait is. A szolgáltatóknak egyéb esetekben a teljesítéshez fűződő nem vitásan jogos érdeke nem élvez ilyen alkotmányos védelmet, az az üzleti kockázat körébe tartozik.
        [22] Az indítványozó ebben az indítványában is indokolás nélkül hívja még fel az Alaptörvény 28. cikkét, továbbá a jogrendszer normahierarchiáját meghatározó T) cikk (3) bekezdését is, amely – nézete szerint – a jogbiztonság elvét rögzíti.
        [23] A panasz a támadott rendelkezések ex tunc hatályú megsemmisítését, valamint a Szegedi Járásbíróságon, illetve a Szegedi Törvényszéken jogerősen lezárt, 26.P.23.138/2011. és 4.Pf.20.697/2013. számú ügyekben való alkalmazásuk kizárását kéri.

        [24] 9. Az alkotmányjogi panaszokat – tartalmuk azonosságára tekintettel – az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján, figyelemmel az Ügyrend 34. § (1) bekezdésében foglalt szabályokra is az Alkotmánybíróság egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
        II.

        [25] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:

        „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár”.

        [26] 2. A Tszt. 2012. január 1-jéig hatályos szövege szerint:

        „44. § (3) Az épület, építmény, épületrész tulajdonosa és a bérlő vagy a használó együttes kérelmére a távhőszolgáltató a díjat közvetlenül a bérlő vagy a használó részére számlázza. A távhő-szolgáltatási díj a bérlő vagy a használó által történő megfizetéséért a tulajdonos helytállási kötelezettséggel tartozik. A 37. § (6) bekezdésében foglaltak erre az esetre is vonatkoznak”.

        [27] 3. A Tszt. jelenleg hatályos érintett rendelkezése szerint:

        „44. § (3) Az épület, építmény, épületrész tulajdonosa és a bérlő vagy a használó együttes kérelmére a távhőszolgáltató a díjat közvetlenül a bérlő vagy a használó részére számlázza. A távhő-szolgáltatási díj a bérlő vagy a használó által történő megfizetéséért – a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény alapján az állam vagy a települési önkormányzat tulajdonában lévő lakóingatlanok kivételével – a tulajdonos egyszerű (sortartó) kezes­ként felel. A 37. § (6) bekezdésében foglaltak erre az esetre is vonatkoznak.”

        [28] 4. A Kgy. r. alkotmányjogi panasz tárgyául szolgáló rendelkezése szerint:

        „33. § E rendelet alkalmazása szempontjából:
        (1) Lakossági fogyasztó:
        a) a lakóépület tulajdonosa,
        b) lakóépületben és vegyes célra (részben lakás, részben egyéb célra) használt épületben lévő lakás, valamint közös tulajdonú helyiségek és területek tulajdonosa, haszonélvezője, bérlője, használója
        c) az a nem nyereségorientált intézmény (pl. rendház, szociális otthon, szeretet otthon, gyermekotthon), amely az ott élő gondozottak, vagy más minőségben ott lakók állandó bejelentett lakásául szolgál, ideértve az átmeneti szállást és a menekültek elhelyezésére szolgáló intézményt is,
        d) vegyes tulajdonú (részben magánszemélyek, részben önkormányzati tulajdonú lakásokat tartalmazó) épület tulajdonosa, haszonélvezője, bérlője, használója”.
        III.

        [29] 1. Az Alkotmánybíróság először azt a kérdést vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panaszok megfelelnek-e az Abtv.-ben és Ügyrendben előírt formai és tartalmi követelményeknek.

        [30] 1.1. Az első, IV/837/2012. számú ügyben az indítványozó 2010. február 4-én fordult a korábbi Abtv. 48. §-a alapján az Alkotmánybírósághoz a Fővárosi Bíróság által a 3. Gf.75.145/2009/9. számú ítéletével kapcsolatban. A jogerős ítélet 2009. november 4-én kelt, a tértivevény-másolat tanúsága szerint a panaszos azt 2009. december 7-én vette kézhez, így az alkotmányjogi panaszt a korábbi Abtv. szerinti hatvan napos határidőn belül terjesztette elő. Az Abtv. 73. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság előtt az Abtv. hatálybalépésekor folyamatban lévő alkotmányjogi panaszok esetében az Alkotmánybíróság eljárását az Abtv. rendelkezései szerint le kell folytatni, ha az ügy az Alaptörvény rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálható, és az indítványozó indítványozási jogosultsága az Abtv. rendelkezései alapján fennáll. Az alkotmányjogi panasz kiegészítésére és megújítására 2012. március 31-ig volt lehetősége az indítványozónak. Az indítványozó válaszlevele az Alkotmánybíróság XX/837-1/2012. számú végzésére 2012. március 13-án – határidőben – érkezett.

        [31] 1.2. Az indítványozó jogi képviselővel jár el, aki az Abtv. 51. § (2) bekezdése szerinti képviseleti jogosultságát igazolta. Ezen kívül a panaszos megjelölte: 1) az Abtv. azon rendelkezését, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására [Abtv. 26. §]; 2) az Alaptörvény megsértett rendelkezését (tulajdoni klauzula). A panaszos azt is megindokolta, hogy a támadott rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény felhívott rendelkezésével, továbbá az indítvány határozott kérelmet tartalmaz a támadott norma alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pontja]. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében szabályozott panasz esetében a panasz benyújtásának feltétele, hogy az alapjogsérelemnek a támadott jogszabályi rendelkezés bírósági alkalmazása révén kell bekövetkeznie. Az indítványozó ügyében a Tszt. – 2012. január 1-jéig hatályos – támadott szabályát tartalmilag alkalmazták az ügyben eljárt bíróságok.

        [32] 1.3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. E feltételek vizsgálata alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó közvetlenül érintettnek tekinthető, mivel az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben hozott ítéletekben félként szerepel. Az indítványozó a rendes jogorvoslati jogát kimerítette, ezért e tekintetben a panasz szintén megfelel az Abtv. 26. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.

        [33] 1.4. Az Abtv. 29. §-a szerint az alkotmányjogi panasz akkor fogadható be, ha alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést tartalmaz. Az Alkotmánybíróság szerint az indítvány megfelel e követelménynek is, mivel az Alkotmánybíróság még nem bírált el olyan ügyet, amelyben arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy sérti-e az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jogot egy olyan objektív alapon nyugvó, mögöttes felelősségi konstrukció, amely egy magánfélnek jogot biztosít egy másik polgári jogi jogalannyal (magánféllel) szemben arra, hogy az általa igénybe nem vett szolgáltatás ellenértéket megfizettesse anélkül, hogy ráhatása lenne az objektív helytállási kötelezettségből eredő kockázatok kezelésére.

        [34] 2. A másodikként érkezett IV/1278/2013. számú ügyben az indítványozó a Szegedi Járásbírósághoz 2013. július 10-én benyújtott alkotmányjogi panaszával – az indítvány tartalma alapján az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján fordult az Alkotmánybírósághoz a Szegedi Járásbíróság 7.P.21.551./2012/12. számú, valamint a Szegedi Törvényszék 4.Pf.20.392/2013/3. számú ítéletében alkalmazott Tszt.- és Kgy. r.-beli rendelkezésekkel kapcsolatban. A jogerős ítélet 2013. április 23-én kelt, a tértivevény-másolat tanúsága szerint a panaszos azt 2013. május ­24-én vette kézhez, az tehát határidőben benyújtottnak tekinthető. Ebben az alkotmányjogi panasz-indítványban is megjelölte az indítványozó az Abtv. azon rendelkezését, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására [tartalmilag az Abtv. 26. § (1) bekezdése], valamint az Alaptörvény megsértett rendelkezését [XIII. cikk (1) bekezdése]. Az indítványozó azt is megindokolta, hogy a támadott rendelkezések miért ellentétesek az Alaptörvény felhívott rendelkezésével, továbbá az indítvány határozott kérelmet tartalmaz a támadott norma alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pontja].

        [35] 2.1. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében szabályozott panasz esetében a panasz benyújtásának feltétele, hogy az alapjogsérelemnek a támadott jogszabályi rendelkezés bírósági alkalmazása révén kell bekövetkeznie. Az indítványozó ügyében megállapítható, hogy a Tszt. 2005. július 1-je és 2012. január 1-je között hatályos 44. § (3) bekezdését, valamint a Kgy. r. támadott szabályát tartalmilag alkalmazták az ügyben eljárt bíróságok.
        [36] A tartalmilag az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeit illetően az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 26. §-a szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket vizsgálta. E körben megállapította, hogy az indítványozó közvetlenül érintettnek tekinthető, mivel az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben hozott ítéletekben félként szerepel. Az indítványozó a rendes jogorvoslati jogát kimerítette, ezért e tekintetben a panasz szintén megfelel az Abtv. 26. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.
        [37] Az Abtv. 29. §-a tekintetében az elsőként érkezett ügyhöz hasonló alkotmányjogi problémát vet fel az alkotmányjogi panasz, vagyis azt a kérdést, hogy sérti-e az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jogot egy olyan objektív alapon nyugvó, mögöttes felelősségi konstrukció, amely egy magánfélre kötelességet ró egy másik polgári jogi jogalannyal szemben oly módon, hogy az általa igénybe nem vett szolgáltatás ellenértékét megfizesse anélkül, hogy ráhatása lenne az objektív helytállási kötelezettségből eredő kockázatok kezelésére.

        [38] 3. A IV/300/2014. számú ügyben az indítványozó a Szegedi Járásbírósághoz 2014. január 30-án benyújtott ­alkotmányjogi panaszával – az indítvány tartalma alapján – az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján fordult az ­Alkotmánybírósághoz a Szegedi Járásbíróság 26.P.23.138/2011/8. számú, valamint a Szegedi Törvényszék 4.Pf.20.697/2013/9. számú ítéletében alkalmazott, jelenleg hatályos Tszt.- és Kgy.r.-beli rendelkezésekkel kapcsolatban. A jogerős ítélet 2014. január 8-án kelt, az tehát határidőben benyújtottnak tekintendő.

        [39] 3.1. Ezen túlmenően a panaszos megjelölte az Abtv. azon rendelkezését, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására [tartalmilag az Abtv. 26. § (1) bekezdése], illetve az Alaptörvény megsértett rendelkezését [XIII. cikk (1) bekezdése]. A panaszos megindokolta, hogy a támadott rendelkezések miért ellentétesek az Alaptörvény felhívott rendelkezésével, továbbá az indítvány határozott kérelmet tartalmaz a támadott norma alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pontja]. Az Abtv. 26. § (1) bekezdésében szabályozott panasz esetében a panasz benyújtásának feltétele, hogy az alapjog-sérelemnek a támadott jogszabályi rendelkezés bírósági alkalmazása révén kell bekövetkeznie. Az indítványozó ügyében a Tszt. és a Kgy. r. támadott szabályát alkalmazták az ügyben eljárt bíróságok.

        [40] 3.2. A befoghatóság tartalmi feltételeinek vizsgálata (különösen az Abtv. 26. §-a szerinti érintettség, a jogorvoslat kimerítése, valamint a 29–31. § szerinti feltételek) arra következtetésre jutott a harmadikként érkezett panasz tekintetében is az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó közvetlenül érintettnek tekinthető, mivel az alkotmányjogi panaszra okot adó ügyben hozott ítéletekben félként szerepel. Az indítványozó a rendes jogorvoslati jogát kimerítette, ezért e tekintetben a panasz szintén megfelel az Abtv. 26. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.

        [41] 3.3. Az Abtv. 29. §-a szerinti feltétel kapcsán a jelen ügy tárgyául szolgáló előzőekben ismertetett két ügyhöz hasonlóan arra a következtetésre jutott az Alkotmánybíróság, hogy még nem bírált el olyan ügyet, amelyben arra a kérdésre kellett választ adnia: sérti-e az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jogot egy olyan objektív alapon nyugvó, mögöttes felelősségi konstrukció, amely egy magánfélre kötelességet ró egy másik polgári jogi jogalannyal szemben oly módon, hogy az általa igénybe nem vett szolgáltatás ellenértékét megfizesse anélkül, hogy ráhatása lenne az objektív helytállási kötelezettségből eredő kockázatok kezelésére.
        IV.

        [42] Az alkotmányjogi panaszok nem megalapozottak.

        [43] 1. Az Alkotmánybíróság először a támadott szabályozás környezetét, majd a mögöttes felelősségi konstrukció fontosabb elemeit tekintette át.

        [44] 1.1. A támadott szabályozás javaslatának indokolása alapján mérés szerinti távhőszolgáltatás esetén a Tszt. 43. §-a kötelezővé teszi a távhő mennyiségének a hőközponti, lehetővé teszi az épületrészenkénti egyedi mérését. A hőközponti mérés a fogyasztói hőközpontban (hőfogadó állomáson), illetőleg a szolgáltatói hőközpontban történik. Ennek részletes feltételeit az önkormányzat képviselő-testülete rendeletben szabályozza. A hőközponti mérés feltételeinek a megteremtése a távhőszolgáltató kötelessége, míg az épületrészenkénti egyedi mérés lehetőségének kialakítása a felhasználó elhatározásán múlik.
        [45] A hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatás díjának épületrészenkénti megosztására és a díj fizetésére elsősorban az érdekelt tulajdonostársak egymással, valamint a távhőszolgáltatóval történő megállapodása, illetőleg az önkormányzat képviselő-testületének rendelete az irányadó. A mérés helyét, valamint a mérés szerinti elszámolás részletes szabályait az önkormányzati rendeletben meghatározott díjalkalmazási feltételek tartalmazzák.
        [46] A 44. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy amennyiben a hőközponti mérés egy hiteles hőfogyasztás-mérőn keresztül több felhasználói közösség (pl. több társasház) részére történik, a felhasználói közösségek egymással történő megegyezése alapján az ellátott épületekkel a szolgáltató egy közüzemi szerződést kössön, ami egyébként megfelel a fennálló műszaki lehetőségeknek (pl. fűtés megkezdése, leállítása stb.). A szerződésnek tartalmaznia kell a felhasználói közösségek egymással történt megegyezésének részletes feltételeit is.
        [47] A Tszt. támadott rendelkezése a díjfizetési kötelezettséget és annak rendjét szabályozzák. Eszerint a szolgáltatás díjának kiegyenlítése együttesen, vagy épületrészenként külön-külön is történhet, a tulajdonosok megegyezése és az általuk megadott arányok szerint. Ez utóbbi esetben a díj megadott arányok szerinti megosztása és az épületrészek tulajdonosai (díjfizetők) részére történő számlázás a szolgáltató feladata. A számlázás történhet az épületrész bérlője, használója részére is. Ebben az esetben az épületrész tulajdonosát és a bérlőt vagy használót a díjak megfizetéséért helytállási kötelezettség terheli.
        [48] A rendesbírósági gyakorlat alapján (lásd például: BDT2014.3181.) a Tszt. 3. § b) pontja, valamint a 44. § (3) bekezdése együttes és helyes értelmezése szerint tehát a társasházi tulajdonostárs alperes, valamint az önkormányzati tulajdonú lakás (helyiség) bérlője (használója) együttes kérelme (igénybejelentése) esetén a távhő-szolgáltatási jogviszonyban a díjfizető a bérlő (használó) lesz. A bérbe-, illetve használatba adó tulajdonostárs helyi önkormányzat pedig a fizetendő díjért egyszerű (sortartó) törvényi kezesként [Ptk. 272. § (1) bekezdés, 274. § (1) bekezdés] felel. Az elsőfokú bíróság megítélésével szemben a Tszt. 44. § (3) bekezdése nem csupán a távhő-szolgáltatási jogviszonyt nem érintő számlázási megállapodásra ad lehetőséget, hanem a Tszt. 3. § b) pontja és a 44. § (3) bekezdése kifejezetten lehetőséget ad arra, hogy a távhő-szolgáltatási díj megfizetését a távhővel elállott épületrészt a tulajdonostól származtatott jogviszony alapján használó személy vállalja, amely esetre az épületrész tulajdonosa a díjfizetésért mögöttes felelőséggel tartozik.
        [49] Ugyanakkor a törvény kimondja, hogy külön-külön történő díjfizetés esetén a felhasználó az egyes díjfizetők, továbbá a díjfizető más díjfizető díjtartozásának megfizetéséért nem tartozik felelősséggel.

        [50] 1.2. A jelen ügy tehát a magánfelek egymás közötti jogviszonyában – a tulajdonhoz való joggal összefüggésben – a mögöttes felelősségi konstrukció alkotmányos megítélését veti fel. Az Alkotmánybíróság – elsősorban az adójogi jogviszonyok kapcsán – már számos határozatában körvonalazta a mögöttes felelősségi konstrukció alkalmazásának alkotmányos feltételeit. E döntések meghozatala során figyelemmel volt a rendesbírósági gyakorlatban kidolgozott dogmatikára, így a mögöttes felelősségről szóló 1/2007. Polgári jogegységi határozatra, amely szerint a mögöttes felelősség olyan járulékos jellegű, másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amely alapulhat szerződésen (pl. szerződéses egyszerű kezesség) vagy törvény rendelkezésén (törvényi kezesség, valamint a mögöttes felelősség egyéb törvényi esetei). A bírósági gyakorlat egyértelmű abban a kérdésben is, hogy a mögöttesen felelős ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felel, mint a főkötelezett.
        [51] Az Alkotmánybíróság a mögöttes felelősségi szabályozási konstrukció legfontosabb, alkotmányjogilag releváns elemeit legutóbb a 20/2015. (VI. 16.) AB határozatában foglalta össze. E döntés alapján a mögöttes felelősség egy másik személy valamely vagyoni kötelezettségének a teljesítéséért való másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség. A mögöttes felelősség mindig feltételez egy elsődlegesen felelős személyt is. Ilyen esetben két különböző jogállású kötelezettről: a főkötelezettről és a járulékos kötelezettről van szó. Ahogyan korábban utalt rá az Alkotmánybíróság, létrejöttét tekintve a mögöttes felelősség alapulhat szerződésen, vagyis a helytállási kötelezettség elvállalásán (például szerződéses sortartó kezesség) és alapulhat törvény rendelkezésén is. Amikor a jogalkotó mögöttes felelősséget kíván megállapítani, ezt nem csak a kezesség jogintézményének az alkalmazásával teheti, hanem sui generis módon is. Erre példa a jogosulatlan autópálya használatért fizetendő pótdíjfizetési kötelezettség (lásd például a 617/B/2005. AB határozatot, ABH 2008, 2277, 2284.) vagy a társasági jogban a betéti társaság tagjainak mögöttes felelőssége. Ez utóbbi mögöttes felelősségi konstrukció a gazdasági társaság vagyona által nem fedezett, vagy egyéb okból meg nem térülő tartozásokért való felelősséget jelenti.
        [52] Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a mögöttes felelősségi konstrukció a gazdasági társaság helytállni köteles tagjának vagyoni viszonyaira jelentős hatással van, a helytállási kötelezettség terjedelme miatt az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének oltalma alatt álló tulajdonhoz való jogát nagymértékben érinti, ezért – a fentiek alapján a mögöttes adójogi felelősséget felvető ügyekben – arra a kérdésre kellett az Alkotmány­bíróságnak válaszolnia, hogy mely eljárásokban kell az adózói jogok gyakorlását lehetővé tenni az adó megfizetésére kötelezett személy számára, amelyek kiterjednek az adótartozás jogalapjának és összegszerűségének vitatására. Jelen ügy azonban nem közjogi normák alkotmányossági megítéléséről szól, hanem arról, milyen alkotmányossági mércét kell alkalmaznia az Alkotmánybíróságnak a magánfelek egymás közti magánjogi jogviszonyaiban (lásd a horizontális hatály doktrínáját).

        [53] 2. Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy eddigi gyakorlata alapján az „Alaptörvényben garantált szabadságok a magánjogi viszonyokban közvetett érvényesülést kívánnak, vagyis az Alkotmánybíróság felfogása szerint a szerződéses szabadság tiszteletben tartása mellett az Alaptörvényből fakadó alapjogi követelmények végső soron a magánjog generálklauzuláin keresztül szolgálhatnak a magánfelek közötti jogviszonyok megítélésének alkotmányjogi mércéjeként” {erről lásd: 8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [56]; [64]–[66], illetve 34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [94]; magánjogi jogviszonyokban a diszkrimináció tilalmával összefüggésben kivételként lásd a 3001/2016. (I. 15.) AB határozatot}.
        [54] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a tulajdonhoz való jog alapjogként az állammal szemben garantál olyan közjogi igényt, amely alapján az állam – alapvetően, főszabályként, az Alaptörvényből következő kivételektől eltekintve – köteles tartózkodni az alapjog alanyának tulajdonosi pozíciójába történő behatolástól. „A szerződő felek, mint alanyi jogosultak és alanyi kötelezettek egymással szembeni érdekegyensúlyát, és a gyengébb pozícióban lévő fél védelmét azonban a Ptk. hivatott biztosítani” {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, (Indokolás [51])}.
        [55] A polgári jogi jogviszonyokban álló felek közötti érdekegyensúly jogszabályi úton történő megtartásának alkotmányos kötelezettségét hangsúlyozta az Alkotmánybíróság – a jogalkotói szerződésmódosításon túl [legutóbb megerősítette a 33/2015. (XII. 3.) AB határozat] – a megbízási jogviszonyok (1176/B/2007. AB határozat) a kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás [83/2011. (XI. 10.) AB határozat] vagy a haszonbérlő tulajdonhoz való joga biztosítása (460/E/2000. AB határozat) érdekében.

        [56] 3. A fentiek alapján a továbbiakban az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az érdekegyensúly megteremtésére irányuló alkotmányos (a tulajdonhoz való jog intézményvédelmi aspektusából eredő) kötelezettségének eleget tett-e az állam a jelen ügyben alkalmazandó normák megalkotása során. A rendesbírósági gyakorlat alapján megállapítható, hogy az ügy tárgyául szolgáló ügyekben a tulajdonos a korábbi Ptk. 334. § (1) bekezdése alapján megtérítési igénnyel léphetett fel a távhő-szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő használóval (tulajdonostárssal) szemben, ami alapján bírósági úton volt kötelezhető a használó a távhő-díjtartozás megfizetésére. A hatályos Ptk. 6:30. § (1) bekezdése ezzel megegyező rendelkezést tartalmaz. Megjegyzi még az Alkotmánybíróság, hogy amennyiben tulajdonos és bérlő között merülne fel az indítványozók által felvetett polgári jogi és alkotmány­jogi probléma, akkor a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései szerint még az esetlegesen sikertelen felmondást követően elindított kiürítési perben hozott ítélet végrehajtásával is csökkenteni tudja a tulajdonos a nemteljesítő bérlő magatartásának jogkövetkezményeit.

        [57] 4. A fentiek alapján – mivel a jogalkotó az említett jogintézmények megalkotásával eleget tett az érdekegyensúly megteremtését előíró alkotmányos – a tulajdonhoz való jog biztosításából fakadó – intézményvédelmi kötelezettségének – az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény – 2015. július 1-je és 2012. január 1-je között, valamint a jelenleg hatályos – 44. § (3) bekezdése második mondata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint az alkalmazásuk kizárására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasította.

        [58] 5. A Tszt. 3. § g) pontja és – ezzel egyezően – a Kgy. r. 33. § (1) bekezdése olyan értelmező, fogalom-meghatározó rendelkezéseket tartalmaznak a felhasználókra, illetve a fogyasztókra, amelyek önmagukban a tulajdonhoz való joggal nincsenek érdemi összefüggésben. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [legutóbb lásd a 3016/2016. (II. 2.) AB határozatot]. Emiatt az Alkotmánybíróság a Tszt. 3. § g) pontja és a Kgy. r. 33. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, valamint az alkalmazásuk kizárására irányuló alkotmányjogi panaszokat is elutasította.
            Dr. Sulyok Tamás s. k.,
            tanácsvezető alkotmánybíró
            .
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Juhász Imre s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Czine Ágnes s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kiss László s. k.,
            előadó alkotmánybíró

            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            02/04/2010
            .
            Number of the Decision:
            .
            3052/2016. (III. 22.)
            Date of the decision:
            .
            03/08/2016
            .
            .