Hungarian
Ügyszám:
.
IV/03055/2012
Első irat érkezett: 06/11/2012
.
Az ügy tárgya: a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése ellen benyújtott panasz
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/04/2012
.
Előadó alkotmánybíró: Stumpf István Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
2013.02.04.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó párt - az Abtv. 27. §-a alapján - a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése megsemmisítését kezdeményezte. A Kúria végzésében helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) 42/2012. számú határozatát, melyben az OVB egy magánszemély kifogásának helyt adott és megállapította, hogy az indítványozó párt a parlamentben történő aláírásgyűjtése során megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjában foglalt tilalmat. Az OVB az indítványozót a további jogsértéstől eltiltotta. Az indítványozó ezért az OVB határozat megsemmisítését is kérte az Alkotmánybíróságtól.
Az indítványozó álláspontja szerint a végzés sérti az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében meghatározott népszavazáson való részvételhez való jogot, valamint a párt véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát.
Másodlagos kérelmében – az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján – annak megállapítását kérte az indítványozó, hogy a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjai sértik az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdését..
.
Indítványozó:
    Lehet Más a Politika
Támadott jogi aktus:
    Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XXIII. cikk (7) bekezdés
IX. cikk (1) bekezdése

.
Anonimizált indítvány (pdf):
    .
    Egyéb mellékletek (pdf):
      .
      A határozat száma: 1/2014. (I. 21.) AB határozat
      .
      ABH oldalszáma: 2014/3
      .
      Az ABH 2014 tárgymutatója: alapjogok alanyai; Alkotmánybíróság korábbi határozatai felhasználhatóságának feltételei; korábbi alkotmánybírósági határozatok hatályon kívül helyezése; magán- és családi élethez való jog; magánszféra védelme; népszuverenitás; országos népszavazáson való részvételhez való jog; országos népszavazáson való részvételhez való jog alanya; országos népszavazáson való részvételhez való jog és az aláírásgyűjtéshez való jog; választások tisztasága
      .
      A határozat kelte: Budapest, 01/14/2014
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      .
      Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
      XXIII. cikk (7) bekezdés
      B) cikk (3) bekezdés
      B) cikk (4) bekezdés
      I. cikk (4) bekezdés
      II. cikk
      III. cikk
      IV. cikk
      V. cikk
      VI. cikk
      VI. cikk (2) bekezdés
      VII. cikk
      VII. cikk (2) bekezdés
      VII. cikk (3) bekezdés
      VIII. cikk
      IX. cikk
      IX. cikk (3) bekezdés
      X. cikk
      XI. cikk
      XII. cikk
      XIII. cikk
      XIV. cikk
      XV. cikk
      XVI. cikk
      XVII. cikk
      XVII. cikk (1) bekezdés
      XVII. cikk (2) bekezdés
      XVIII. cikk
      XIX. cikk
      XX. cikk
      XXI. cikk
      XXII. cikk
      XXIV. cikk
      XXV. cikk
      XXVI. cikk
      XXVII. cikk
      XXVIII. cikk
      XXVIII. cikk (1) bekezdés
      XXVIII. cikk (7) bekezdés
      XXIX. cikk
      XXIX. cikk (2) bekezdés
      XXX. cikk
      XXXI. cikk
      4. cikk (1) bekezdés
      8. cikk (1) bekezdés

      .
      Testületi ülések napirendjén:
      .
      Testületi ülések napirendjén:
      2013.02.04 15:00:00 2. öttagú tanács
      2013.10.21 10:30:00 Teljes ülés
      2013.12.09 10:30:00 Teljes ülés

      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
        h a t á r o z a t o t:

        Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti.

        Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
        I n d o k o l á s
        I.

        [1] A Lehet Más a Politika (a továbbiakban: indítványozó) 2012. május 30-án alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellen, s kérte azok megsemmisítését.
        [2] Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 2012. március 29-én kelt, 42/2012. számú határozatában megállapította, hogy „a Lehet Más a Politika párt a Parlamentben történt aláírásgyűjtése során megsértette a Ve. [a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény] 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjában foglalt tilalmat”. Ezt az OVB azzal kapcsolatban állapította meg, hogy 2012. március 26-án Mesterházy Attila és Ujhelyi István országgyűlési képviselő egy közös sajtótájékoztató keretében „a Parlamentben, munkavégzés közben” aláírta az indítványozó népszavazási kezdeményezését. Határozatában az OVB az indítványozót a további jogsértéstől eltiltotta.
        [3] Az indítványozó 2012. március 31-én a Kúriánál kezdeményezte az OVB határozat felülvizsgálatát. A Kúria 2012. április 2-án kelt, Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése az OVB határozatát helyben hagyta.
        [4] Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz előterjesztett alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az OVB 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellentétes az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésével és XXIII. cikk (7) bekezdésével. Az indítványozó azzal érvelt, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt népszavazáson való részvételhez való jog a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés kezdeményezésére is kiterjed. Az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási szabadság alapján védelemben részesül a politikai véleményalkotás, s ezen belül egy pártnak a népszavazás kiírására – nyilvános aláírásgyűjtés formájában – tett erőfeszítése is. Mindezek alapján az indítványozó szerint az alkotmányos védelem a más pártok képviselőivel közösen kinyilvánított nyilatkozatokra, „a kifejezetten a sajtó számára rendezett aláírás-gyűjtési cselekményekre is” vonatkozik.
        [5] Az indítványozó abból indult ki, hogy a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja korlátozza az aláírásgyűjtési tevékenységet. Szerinte e rendelkezések célja az emberek magánszférájának védelme, illetve az aláírást adó személy illetéktelen külső befolyástól mentes döntésének biztosítása. Kifejtette továbbá, hogy a 48. § (2) bekezdés d) pontja azt a célt is szolgálja, hogy „az állami és a helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségeiben folytatott tevékenység megőrizhesse pártfüggetlen jellegét”. A Ve. hivatkozott rendelkezései tehát kizárólag e célból korlátozzák az aláírásgyűjtést. Ehhez képest az OVB, illetve a Kúria a Ve.-ben található korlátozásnak – a céljával összhangban nem álló, s így a korlátozás szükséges mértékénél nyilvánvalóan szélesebb – abszolút hatályú értelmezést tulajdonított. Ezzel az abszolút hatályú értelmezéssel voltaképpen sehol sem lehet aláírást gyűjteni, hiszen az adott helyszín mindig valakinek a munkahelye lehet (pl.: közterületen, mert az a szórólapozók, köztisztasági alkalmazottak, futárok munkahelye, vagy az otthon dolgozó választópolgárok lakóhelyén sem). Az indítványozó azzal érvelt továbbá, hogy a Parlament épülete alapvetően a népképviseleti szerv működését biztosítja, s éppen e működést veszélyeztetné, ha a politikai vélemény-nyilvánítás pusztán arra hivatkozással korlátozható lenne, hogy az épület munkahelyként is szolgál. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy az aláírásgyűjtő ív aláírására az Országgyűlés épületének a frakciók sajtótájékoztatóinak rendszeresen helyt adó helyiségében került sor, a parlamenti frakciók pedig nem minősülnek állami szervnek, így az általuk használt helyiségek sem lehetnek állami szerv hivatali helyiségei. Ráadásul az indítványozó nevében eljáró országgyűlési képviselő konkrét tevékenysége, vagyis „az aláírások elfogadása az országgyűlési képviselő alapfeladatának és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme alatt áll, amellyel szemben nem áll a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által védendő jogi érdek”. Mindezek alapján az indítványozó azt állította, hogy az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjának olyan értelmezést tulajdonított, amely az adott szabályozás céljánál nyilvánvalóan szélesebb mértékű, indokolatlan alapjog-korlátozásra adott lehetőséget. Az alapvető jog alkotmányos védelme azonban megköveteli, hogy korlátozására csak az elérni kívánt cél érdekében szükséges okból, illetve azzal arányosan kerülhessen sor. Erre az OVB, különösen pedig az OVB határozatát felülvizsgáló Kúria köteles lett volna figyelemmel lenni, hiszen az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik.
        [6] Az indítványozó alapvetően tehát a Kúria végzésében foglalt, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezést tartotta alaptörvény-ellenesnek, s így az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. Kérte ugyanakkor, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság úgy ítélné meg, hogy a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjának egyetlen helyes értelmezését fogadta el, akkor az Alkotmánybíróság az Abtv. 28. § (2) bekezdése szerinti eljárásban állapítsa meg, hogy a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja sérti az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdését.
        II.

        [7] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezése:

        „B) cikk (3) A közhatalom forrása a nép.
        (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.”

        „VIII. cikk (3) Pártok az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában. A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak.”

        „XXIII. cikk (7) Mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. Mindenkinek joga van helyi népszavazáson részt venni, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó.”

        „4. cikk (1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.”

        „8. cikk (1) Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.”

        [8] 2. Az indítvány benyújtását követően hatályon kívül helyezett Ve.-nek az alapügyben alkalmazott rendelkezése:

        „48. § (1) Ajánlószelvényt az állampolgárok zaklatása nélkül – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – bárhol lehet gyűjteni.
        (2) Nem gyűjthető ajánlószelvény:
        a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben,
        […]
        d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.”

        „118. § (2) Az aláírásgyűjtésre a 46. § (2) és (4) bekezdése, a 48. §, az 50. § (1) bekezdésének c) pontja és (2) bekezdése, valamint az 54. §, az 59. § és a 60. § rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazni kell.”
        III.

        [9] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.

        [10] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott:

        [11] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. Az Abtv. 53. § (2) bekezdése alapján az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve kell benyújtani. Az ügyben első fokon eljárt bíróság, a Kúria az eljárást befejező végzését 2012. április 2-án hozta. Az alkotmányjogi panaszt 2012. május 30-án nyújtották be a Kúriához, azaz 60 napon belül, ezért a panasz határidőben beérkezettnek tekinthető.

        [12] 1.2. A panasz megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel
        – megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át),
        – megjelöli továbbá az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [IX. cikk (1) bekezdés, XXIII. cikk (7) bekezdés, 28. cikk],
        – megjelöli a támadott bírói döntést (a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata),
        – tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést,
        – kifejezett kérelmet a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata megsemmisítésére.

        [13] 2. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:
        [14] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

        [15] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepel.

        [16] 2.2. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségét kimerítette.

        [17] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítvány megfelelt az Abtv. 29. §-ában foglalt mindkét, vagylagos természetű feltételnek. Az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel, s az egyúttal a bírói döntést érdemét érinti.
        [18] Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján az alkotmányjogi panaszt befogadta és érdemben bírálta el.
        IV.

        [19] Az alkotmányjogi panasz megalapozott.

        [20] 1. Az alapügyben az OVB, illetve a Kúria azt állapította meg, hogy az LMP aláírásgyűjtése a Parlament épületében, munkahelyen, munkaidőben, munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben és állami szerv hivatali helyiségében történt, ezáltal az LMP a hivatkozott tevékenységével megsértette a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjait.
        [21] Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény az alkotmányjogi panasz benyújtását követően, 2013. május 3-ával hatályon kívül helyezte a Ve.-t. Az alkotmányjogi panasz alapját képező eljárásban azonban az OVB, illetve a Kúria a Ve. rendelkezéseit alkalmazta. Ennek megfelelően a jelen alkotmányjogi panasz eljárás tárgya továbbra is az alapeljárásban alkalmazott, de időközben hatályon kívül helyezett Ve. rendelkezéseihez kapcsolódó, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezés volt.

        [22] 2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz alapján a támadott bírói döntésnek, s az abban foglalt bírói jogértelmezésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálta. Ennek értelmében az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján arról kellett állást foglalnia, hogy a Kúria, illetve az OVB az Alaptörvénynek megfelelően járt-e el: korlátozta-e az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése által a népszavazáson való részvételre vonatkozó jog részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogot, s ha igen, akkor a korlátozás megfelelt-e a szükségesség és arányosság követelményének.

        [23] 3. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett XXIII. cikk (7) bekezdése szerint mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó.
        [24] Az alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már értelmezte. Az Alkotmánybíróság – figyelemmel a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában foglaltakra is {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]} – megállapította: „az országos népszavazáson való részvétel jogának vonatkozásában a korábbi Alkotmány 70. § (1) bekezdése és az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése, továbbá a választói kezdeményezés alapján elrendelendő országos népszavazás vonatkozásában a korábbi Alkotmány 28/C. § (2) bekezdése és az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése között szövegszerű egyezés mutatható ki. Az Alaptörvény az alapjog, illetve a választói kezdeményezés alapján elrendelendő országos népszavazás szinte változtatás nélküli átvételével a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat által kimunkált elvi tételek fenntartása mellett döntött. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság tartalmi vagy szövegszerű megjelenítéssel hivatkozhatja, illetve idézheti a korábbi határozataiban foglaltakat.
        [25] Az Alkotmánybíróság szerint a »népszavazás alkotmányos joga« a népfelség elvén alapul (987/B/1990/3. AB határozat, ABH 1991, 527, 528–529.) Az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozatában a népszavazást érintően leszögezte, hogy az a »népszuverenitás gyakorlásának« olyan formája, amely »a parlamentáris rendszerben a hatalom képviseleti gyakorlásának kiegészítésére, befolyásolására irányul, tehát komplementer jellegű.« (ABH 1993, 33, 37.) Az Alkotmánybíróság 52/1997. (X. 14.) AB határozatában ugyanakkor azt is megállapította: »[a] közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll.« (ABH 1997, 331.) Mindezt figyelembe véve a népszavazásban való részvételhez való jog céljaként rögzíthető, hogy a közhatalom – közvetlen formában történő – gyakorlását biztosítsa. A jog tartalmát ezzel összhangban az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában úgy határozta meg, hogy az »mint alanyi jog kiterjed a népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre.« (ABH 1997, 331, 344.) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény érintett rendelkezése kapcsán rámutatott: »A népszavazás intézménye a népszavazás kezdeményezését, támogatását és magát a szavazási eljárást foglalja magában. [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 344.]« {3160/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [23]; 3161/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]; 3162/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]}” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [27]–[28]}

        [26] 4. Az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése tehát az országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jogot garantálja. Ez az alapjog az Alkotmánybíróság fentiekben már idézett 31/2013. (X. 28.) AB határozatában összefoglalt céljára figyelemmel a választókat azzal az alanyi joggal ruházza fel, hogy a népszavazás útján történő hatalomgyakorlásra [Alaptörvény B) cikk (3)–(4) bekezdés] irányuló eljárási folyamatot megindítsák, azt akaratukkal befolyásolják, lehetővé téve, hogy az eljárás – az előírt feltételek teljesítése esetén – eljuthasson a kezdeményezéstől a népszavazás megtartásáig. Ennek értelmében az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jog a választók számára biztosított alanyi jogként kiterjed a népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve nyilvánvalóan a szavazásban való részvételre is.
        [27] Az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése alanyi jogon a választók számára biztosítja az országos népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre vonatkozó jogot. Az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése szerint azonban a törvény által létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak. Ebből kiindulva az Alkotmánybíróság 31/2013. (X. 28.) AB határozatában megállapította, hogy „az országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jog mint politikai részvételi jog, legalábbis annak egyes elemei nem pusztán a választók individuális jogát képezik. Az országos népszavazáson való részvételre irányuló jog részeként az aláírásgyűjtéshez való jog jellemzően nem kizárólag »emberre« vonatkoztatható, azt tehát az Alaptörvény a választók szervezete számára is biztosítja. […] E politikai részvételi jog alanyai a szervezetek közül különösen a pártok lehetnek, hiszen az Alaptörvény VIII. cikk (3) bekezdése szerinti alkotmányos feladatuk, hogy közreműködjenek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában, amely kiváltképpen a közvetlen hatalomgyakorlás egyes formáin, mindenekelőtt országos népszavazáson keresztül történhet.” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [30]}

        [28] 5. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésének részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogba ütközött-e az OVB határozata, illetve a Kúria végzése. Az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által előírt korlátozást a Parlament épületében, azon belül a frakciók sajtótájékoztatóinak helyt adó parlamenti helyiségében az országgyűlési képviselők egymás között folytatott népszavazási aláírásgyűjtésére vonatkoztatta, s ennek alapján marasztalta el az indítványozót, illetve tiltotta meg a további aláírásgyűjtést.

        [29] 5.1. Az OVB, illetve a Kúria által alkalmazott Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjai szerint:
        „(2) Nem gyűjthető ajánlószelvény:
        a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben,
        […]
        d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.”
        [30] E rendelkezés a Ve. 118. § (2) bekezdésén keresztül az országos népszavazási kezdeményezés támogatására szolgáló aláírásgyűjtésre is alkalmazandó volt.

        [31] 5.2. Az Alaptörvény 4. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy az országgyűlési képviselők „tevékenységüket a köz érdekében végzik”. A parlamenti képviselők jogviszonya az Alaptörvényen alapuló, a közjog által létrehozott jogviszony. Ennek alapján a képviselő a közhatalmat gyakorló testületi szerv, a népképviselet teljes jogú tagjává válik, közreműködik a közhatalom gyakorlásában, részt vesz a politikai akaratképzésben. A parlamenti képviselők e minőségükben tehát nem munkaviszonyból, vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettséget teljesítenek.
        [32] Az Országgyűlés épülete a népképviselet székhelye, ami az Országgyűlés működésére, illetve annak alkotóelemei, az országgyűlési képviselők tevékenységére szolgál. Fő funkciója szerint tehát a képviseleti formában történő hatalomgyakorlásnak, a politikai akaratképzésnek a helyszíne. A Parlament épületét, különösen annak a népképviselet működését szolgáló helyiségeit, egyebek mellett a pártok sajtótájékoztatói számára rendszeresített helyiségét ezért a képviselői aláírásgyűjtés vonatkozásában nem lehet munkahelyként, sem pedig állami szerv hivatali helyiségeként kezelni, ha a képviselők a külön sajtótájékoztatóra fenntartott teremben és ennek részeként írták alá a népszavazási kezdeményezést. Tekintettel a választások tisztaságának megóvását követelményként rögzítő választójogi alapelvre [Ve. 3. § (1) bekezdés a) pont], ez sem indokolja a szóban forgó aláírásgyűjtésre vonatkozó tilalom alapján a fenti helyiségek munkahelyként vagy hivatali helyiségként történő kezelését.
        [33] A parlamenti képviselők tevékenységük során nem utasíthatóak [Alaptörvény 4. cikk (1) bekezdés]. Az elmarasztalás alapját képező aláírásgyűjtésben részvevő (különböző frakcióhoz tartozó) képviselők nem álltak tehát egymással függelmi viszonyban, ami illetéktelen befolyásolásra adhatott volna lehetőséget. Az OVB, illetve a Kúria sem utalt arra, hogy illetéktelen befolyás kizárása, a népszavazási eljárás tisztaságának biztosítása érdekében kellett volna az adott aláírásgyűjtést megtiltani.
        [34] A fentiek alapján megállapítható, hogy az Országgyűlés alaptörvényi funkcióját, az országgyűlési képviselők közjogi jogviszonyát figyelembe véve sem az aláírásgyűjtés parlamenti helyszíne, sem az aláírásgyűjtő képviselők tevékenysége nem szolgáltathatott alapot a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjának az alapügyben történő alkalmazására.
        [35] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította: az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja alkalmazása során nem az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést követett, s úgy tiltotta meg az aláírásgyűjtést, hogy az a választók számára alanyi jogon biztosított aláírásgyűjtéshez való jog korlátozását, az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét jelentette.
        [36] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az OVB 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata alaptörvény-ellenes, ezért azokat az Abtv. 43. § (1) bekezdésére figyelemmel megsemmisítette.
        [37] Mivel az Alkotmánybíróság a Kúria végzése, illetve az OVB határozata alaptörvény-ellenességét a fentiek alapján megállapította – állandó gyakorlatának megfelelően – az indítványban felhívott más alaptörvényi rendelkezéssel fennálló ellentétet már nem vizsgálta.
        [38] Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján rendelte el.
            Dr. Paczolay Péter s. k.,
            az Alkotmánybíróság elnöke
            .
            Dr. Balogh Elemér s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Bragyova András s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Juhász Imre s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kovács Péter s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Lévay Miklós s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Szalay Péter s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Kiss László s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Pokol Béla s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Stumpf István s. k.,
            előadó alkotmánybíró

            Dr. Szívós Mária s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye

            [39] Nem értek egyet a határozat rendelkező részével és annak indokolásával.

            [40] 1. Álláspontom szerint az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésével biztosított alapjog alanya csak természetes személy választópolgár lehet. Következésképpen az Alaptörvény hivatkozott rendelkezésének sérelme fogalmilag sem vetődhet fel, ennél fogva az indítvány visszautasítása is indokolt lett volna.

            [41] 2. Feltéve, de meg nem engedve, hogy az itt tárgyalt jogosultság kiterjesztése jogi személyekre, köztük politikai szervezetekre is megengedhető lenne, megjegyzem: helyénvalónak tekintem a Kúria azon jogértelmezését, amely szerint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 48. § (2) bekezdésének a) pontja alkalmazása során a Parlament az országgyűlési képviselők munkahelyének tekinthető. Ennek következtében a befogadott alkotmányjogi panaszt el kellett volna utasítani.

            Budapest, 2014. január 14.
            Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.
            alkotmánybíró
            Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye

            [42] Nem értek egyet a többségi határozattal az alábbiak miatt:

            [43] 1. A 31/2013. (X. 28.) AB határozathoz fűzött különvéleményemben már kifejtettem, hogy az Alaptörvény XXIII. cikkének (7) bekezdésében alanyi jogként biztosított népszavazáshoz való jog kiterjesztése szervezetekre – a hivatkozott esetben és a jelen határozatban is egy (ugyanazon) politikai pártra – erőteljesen megkérdőjelezhető álláspont, melynek indokolásával adós maradt a korábbi határozat.
            [44] Adós maradt ezzel a mostani többségi döntés is, könnyedén visszautalva önmagára és eltekintve attól, hogy az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdése szerint „A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.”, míg a közhatalom közvetlen gyakorlásáról a pártokat illetően a VIII. cikk (3) bekezdésének utolsó mondata lakonikus tömörséggel csak ennyit mond: „A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak.”
            [45] Az Alaptörvény – többségi határozat által is idézett – rendelkezéseinek érdemi összevetése nélkül arra a következtetésre jutni, hogy a népszavazáshoz való jog pártokra is kiterjeszthető, álláspontom szerint helytelen.

            [46] 2. A Ve. 48. § (2) bekezdésének a) és d) pontjai szerint – amelyek a Ve. 118. § (2) bekezdésén keresztül az országos népszavazási kezdeményezés támogatására szolgáló aláírásgyűjtésre is alkalmazandók voltak –, nem gyűjthető ajánlószelvény a munkahelyen munkaidőben, vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben, úgyszintén állami és önkormányzati szervek hivatali helyiségeiben.
            [47] A többség által elfogadott határozat indokolásának 5.2 pontja – a Ve. fenti tételes jogi rendelkezéseivel összefüggésben – megállapítja, hogy „[a] Parlament épületét, különösen annak a népképviselet működését szolgáló helyiségeit, egyebek mellett a pártok sajtótájékoztatói számára rendszeresített helyiségét ezért a képviselői aláírásgyűjtés vonatkozásában nem lehet munkahelyként, sem pedig állami szerv hivatali helyiségeként kezelni, ha a képviselők a külön sajtótájékoztatóra fenntartott teremben és ennek részeként írták alá a népszavazási kezdeményezést.” Az idézett – számomra vállalhatatlan – megállapításra is alapítva az indokolás végül arra a következtetésre jut, hogy az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja alkalmazása során nem az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést követett, s úgy tiltotta meg az aláírásgyűjtést, hogy az a választók számára alanyi jogon biztosított aláírásgyűjtéshez való jog korlátozását jelentette.
            [48] Álláspontom ezzel ellentétben az, hogy az Országgyűlés munkahely, ahol az országgyűlési képviselőkön kívül, az Országgyűlés Hivatalának állományába tartozó köztisztviselők és más jogviszonyban foglalkoztatottak munkaidőben munkavégzési kötelezettségüket teljesítik, továbbá az sem vitatható, hogy a Parlament épülete, ideértve a sajtótájékoztatók megtartására kijelölt területet is, hivatali helyiségnek minősül, amelyhez további – a normaszöveget kiegészítő – feltételek még Alaptörvény értelmezésével sem kapcsolhatók.
            [49] Meglátásom szerint nem az OVB és a Kúria helyes jogértelmezéséből hiányzott az Alaptörvénnyel való összhang, hanem a többségi álláspont értelmezte kiterjesztően – mintegy a törvényi tiltás alóli kivételt (azaz normát) alkotva – a Ve. egyébként Alaptörvénybe nem ütköző rendelkezéseit. Álláspontom szerint az indítványt el kellett volna utasítani, változatlanul hagyva ezzel az OVB és a Kúria törvényes és alkotmányos döntését.

            Budapest, 2014. január 14.
            Dr. Juhász Imre s. k.
            alkotmánybíró

            [50] A különvéleményhez csatlakozom:
            Dr. Lenkovics Barnabás s. k.
            alkotmánybíró

            Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye

            [51] Nem támogatom a határozat rendelkező részében foglalt megsemmisítést, mivel az Alaptörvény szabályozása szerint az indítványt be sem fogadhattuk volna.
            [52] A jelen ügyben az alkotmányjogi panasz benyújtója egy szervezet, és az Alaptörvény az alapvető jogokat – melyek alapján alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani – szövegének tiszta megfogalmazása szerint az egyes embereknek biztosítja: „Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait” [I. cikk (2) bekezdés]. Szervezet számára alapvető jogokra hivatkozást csak származékosan és egy lényegi korláttal tesz lehetővé: „A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” [I. cikk (4) bekezdés]. Az Abtv. 26–27 §-ai már ezt meg nem ismételve és ez alapján mondják ki, hogy az Alkotmánybírósághoz „alkotmányjogi panasszal fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet”. Ám hogy az Alkotmánybíróságnak mindig az Abtv. és az Alaptörvény együttes szabályozásából kell kiindulnia, azt az Abtv. 51. § (1) bekezdése egyértelműen rögzíti: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény, valamint e törvény szerint arra jogosult indítványa alapján jár el.”
            [53] Ha tehát szervezet fordul alapvető jogra való hivatkozással alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, akkor az első eldöntendő kérdésnek kell lennie, hogy a meghivatkozott alapvető jog „természeténél fogva” az egyes emberen túl szervezetre is vonatkozhat-e? Ebben a határozatban ez a kérdés fel sem merül, és az Indokolás [15] bekezdése – rövidre zárva az érvelést – csak az Abtv. 27. §-ára és az 51. § (1) bekezdésére utalva deklarálja, hogy arra jogosult nyújtotta be az indítványt. Ez a rövidre zárt érvelési mód eltünteti azt a döntő korlátot, melyet az Alaptörvény tartalmaz az I. cikkében a szervezetek vonatkozásában.
            [54] Feltéve, de meg nem megengedve, hogy itt be lehetne fogadni a szervezet alapvető jogra hivatkozását, általánosságban le kell szögezni: az ilyen esetekben a határozatok indokolásának az első feladata abban kell, hogy álljon, hogy igazolja a meghivatkozott alapvető jog szervezetekre való kiterjeszthetőségét, vagy ezt kizárva visszautasítja a indítványt.
            [55] Közelebb lépve most már a határozatban kihagyott kérdéshez – a népszavazáson való részvétel alapvető jogának az egyes embereken túl a szervezetekre átvihetőségének lehetőségére – egyértelmű lehet a válasz. A népszavazáson a választójoggal rendelkező állampolgárok vehetnek részt, és ez „természeténél fogva” kizárja a szervezeteket az erre az alapvető jogra való hivatkozásból. Ha egy politikai szervezet a politikai versengés logikájának nyomása alatt egy-egy népszerű téma népszavazásra vitelével szavazatszerzésre kívánja felhasználni a népszavazást, akkor ott állnak számára az Alaptörvény szintje alatti, vonatkozó törvényekben biztosított jogok lehetőségei, és a bírósági út, de alaptörvényi védelmet ehhez az Alkotmánybíróságtól nem kérhet.
            [56] A határozat által szinte magától értetődő evidenciával elkövetett hiba – nem is reflektál az alapvető jogok emberről szervezetre kiterjesztésénél – felveti annak szükségességét, hogy egy-egy ilyen ügy kapcsán általánosabban is fussuk végig az alapvető jogok katalógusát a Szabadság és Felelősség fejezet, szám szerint harmincegy cikke alapján, hogy legalább elvi fogódzók legyenek már az ilyen ügyek konkrét felmerülésekor:
            [57] II. cikk: Az emberi méltóság sérthetetlensége esetén fel sem merülhet ez a kiterjesztés, erre szót se kell vesztegetni.
            [58] III. cikk: A kínzás stb. tilalma szintén evidensen emberre korlátozott lehet csak.
            [59] IV. cikk: Az itt biztosított személyi szabadsághoz való jognál sem merülhet fel a kiterjesztés.
            [60] V. cikk: A tulajdon elleni támadás elhárításának joga az első a katalógusban, amely természeténél fogva kiterjeszthető a szervezetekre is. Persze mindig csak a konkrét összefüggések döntik el, hogy az elvi szintű kiterjeszthetőség lehetősége jogos-e az adott ügyben.
            [61] VI. cikk: A) Itt az (1) bekezdésben biztosított magán- és családi élet védelme csak az egyes emberre vonatkoztatható, és nem kiterjeszthető; a szervezetek esetében a jó hírnévhez való jog a Ptk. szabályai szerint védhető, de az emelt szintű alaptörvényi védelem nem támasztható alá. Ez azonban valóban értelmezési dilemmát mutat, és ezt az álláspontot még azzal lehet alátámasztani, hogy minden kiterjesztés az Alaptörvényben adott felhatalmazáson túl a demokratikus törvényhozás szabadságát korlátozza, ezért ilyen kiterjesztés elvileg is a lehetőség szerinti szűk értelmezést kell, hogy kövesse. B) A (2) bekezdésben két alapvető jog – személyes adatok védelme, illetve a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog – került rögzítésre, és itt a kiterjesztés lehetőségét illetően éppen ellentétes irányú válaszok tűnnek helyesnek. A személyes adatok védelme a szervezetekre is kiterjeszthető, hisz gazdasági stb. feladataik ellátásához ezek védelme legelementárisabb, mint az egyes ember és családja esetében is. Ám a közérdekű adatok megismeréséhez és ezek terjesztéséhez való jog csak az egyes emberhez tapadhat. Ez az egyes ember politikai tevékenységéhez tapad, és a politikai alapvető jogok az egyes embert és tevékenységét védik. Ráadásul politikai szervezetek –, melyek pártok, érdekegyesületek, politikai alapítványok, vagy ezek által létrehozott akciócsoportok, online szerveződések, stb. lehetnek – alapvetően a folyamatos politikai versengés állapotában vannak, és így ezek számára emberhez tapadó alapvető jogokat adni azt jelentené, hogy e jogok lényegét jelentő funkciót elvétenénk, és ezek napi politikai instrumentalizálását hoznánk létre.
            [62] VII. cikk: Az (1) bekezdésben rögzített gondolat- lelkiismeret és vallásszabadság joga nyilvánvalóan csak az egyes emberhez tapadó alapvető jogot jelent, és az ennek gyakorlása során létrehozott szervezetek erre nem hivatkozhatnak. Számukra csak az egyházügyi stb. törvények adta jogok érvényesíthetők, így az (1) bekezdés alapján alkotmányos panasszal hozzánk nem fordulhatnak. A (2) és (3) bekezdés azonban egyes aspektusokban épp a vallási szervezetekhez szól, így ezek alapján ők is fordulhatnak alkotmányos panasszal az Alkotmánybírósághoz.
            [63] VIII. cikk: Itt a párt- és más politikai szervezet, illetve szakszervezet-alapítási jogoknál az egyes embernek biztosított jogok bizonyos aspektusokban átvihetőknek látszanak a létrehozott szervezetekre is, így az egyes esetekben kell eldönteni, hogy konkrétan milyen aspektus merült fel, és jogos-e a szervezet alapvető jogra hivatkozása.
            [64] IX. cikk: Megítélésem szerint a véleménynyilvánítás szabadságának az itteni rögzítése alapvetően az egyes emberhez tapadó jog, de kivételesen a (3) bekezdésben a tágabb fogalmazás az e bekezdésben szabályozott kérdésekben lehetőséget adhat a médiaszervezetek számára is, hogy alapvető jogra hivatkozással alkotmányjogi panasszal forduljanak hozzánk.
            [65] X. cikk: A tudományos szabadság illetve tanítási szabadság megítélésem szerint e jogok természeténél fogva átvihetők a tudományos és felsőoktatási szervezetekre is, de az elvi lehetőség mellett mindig a konkrétan felmerült aspektus döntheti el, hogy az adott ügyben ez lehetséges-e.
            [66] XI. cikk: A művelődéshez való jog az egyes emberhez tapadó jog, erre alapozva megítélésem szerint kulturális egyesület, oktatási szakszervezet stb. nem nyújtat be alkotmányjogi panaszt.
            [67] XII. cikk: Itt kettéválasztást kell tenni, mert míg a munka- és foglalkozás szabad megválasztásához való jog egyértelműen az egyes emberhez tapadó jog, addig a vállalkozásnál nemcsak ennek szabad megválasztása került alapvető jogként megfogalmazásra, hanem maga a vállalkozáshoz való jog az alapvető jog. Így pedig átvihető a létrehozott vállalkozói szervezetekre, mert ez csak annak keretei között gyakorolható jog.
            [68] XIII. cikk: A tulajdonhoz való jog az egyes emberen túl evidens módon a szervezetekre is vonatkozik, ezt nem is kell indokolni.
            [69] XIV. cikk: A kiutasítástól védettség mit alapvető jog egyértelműen az egyes emberhez tapadó jog, itt nem lehet megengedni, hogy a politikai versengésben is álló emberjogi szervezetek, pártok stb. erre alapozva maguk nyújtsanak be alkotmányjogi panaszt.
            [70] XV. cikk: Az egyenlőség védelme az alaptörvényi szöveg tiszta megfogalmazása szerint az egyes emberhez tapadó alapvető jog, és itt nem lehet megengedni, hogy szervezetek erre hivatkozva alkotmányjogi panaszt nyújtsanak be. Ha egy szervezet mégis érintettnek találja magát ilyen ügyekben, akkor valamelyik személyesen érintett tagja adhat módot arra, hogy megkeressen bennünket, de mint szervezet erre nem lehet jogosult.
            [71] XVI. cikk: Egyértelműen az egyes emberhez tapadó alapvető jogokat jelentenek a szülő és gyermekeik közötti viszonyokban adott alapvető jogok, itt még érvelni sem kell.
            [72] XVII. cikk: Ez a cikk kettős szabályozást végez, az (1) és (2) bekezdés a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek ad jogokat az egymáshoz való viszonyaikban, míg a (3) és (4) bekezdés a munkavállalók számára biztosít alapvető jogokat, és ezek át nem vihetők szervezetekre, erre hivatkozva csak az egyes érintett emberek nyújthatnak be alkotmányjogi panaszt.
            [73] XVIII. cikk: Az (1) bekezdésben deklarált gyerekmunka tilalma megítélésem szerint nem alapvető jog, hanem egy alkotmányos alapelv rögzítése, így erre alkotmányjogi panaszt nem lehet alapozni. Az Alkotmánybíróság más indítványozási úton kontrollálhatja ezzel összefüggésben a törvényeket és más jogszabályokat. Ugyanez vonatkozik megítélésem szerint a (2) bekezdésbe foglalt fiatalok és szülők védelmének alkotmányos elvként deklarálására is.
            [74] IX. cikk: Itt az (1) bekezdésben biztosít alapvető jogokat a szabályozás – anyaság, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság, stb. –, melyek az egyes emberhez tapadó jogok, szervezetek ezekre hivatkozva nem nyújthatnak be hozzánk alkotmányjogi panaszt. A (2), a (3) és a (4) bekezdések csak alkotmányos elveket fogalmaznak meg e téren, de szervezeteknek ezek sem nyújthatnak alkalmat arra, hogy alkotmányjogi panaszt ezekre alapozzanak.
            [75] XX. cikk: Itt az (1) bekezdés biztosít alapvető jogokat a testi és lelki egészség terén, és ezek az egyes emberhez tapadóak, a (2) bekezdés pedig alkotmányos elveket fektet le e téren, de alapvető jogokat nem, és erre alapozva alkotmányjogi panasz alapozása nem lehetséges. [Persze az (1) bekezdésre alapozott alkotmányjogi panasz esetén az arra feljogosított érintett erősítésként odavonhatja az itteni alkotmányos elveket is indítványában!]
            [76] XXI. cikk: Szemben az előbbivel az itteni egészséges környezethez való jog azonban átvihető megítélésem szerint szervezetekre is, és ugyanígy a környezetben okozott kár kapcsán is a károsult szervezetek a Ptk. alapján való, rendes bírói perlés után erre hivatkozva alkotmányjogi panasz benyújtására is jogosultak.
            [77] XXII. cikk: Megítélésem szerint a lakhatás feltételei segítésének itteni, állami feladatként előírása nem rögzít alapvető jogot senki számára, csak alkotmányos elveket az állam számára az e téren teendők vonatkozásában.
            [78] XXIII. cikk: A választáson, népszavazáson való részvétel joga, valamint a közhivatal viseléséhez való jog egyértelműen az egyes emberhez tapadó jogok, és fel sem merülhet ennek átvitele szervezetekre. Ez az átvitel e jogok „természeténél fogva” kizártnak mondható.
            [79] XXIV. cikk: A tisztességes hatósági eljáráshoz való jog az egyének és szervezetek perlésére is vonatkozik, így nem vitathatóan átvihető ez az alapvető jog az szervezetekre is.
            [80] XXV. cikk: A petícióhoz való jog azonban természeténél fogva az egyes emberhez tapadó alapvető jog, és szervezetek erre hivatkozva nem adhatnak be alkotmányjogi panaszt.
            [81] XXVI. cikk: Ez a cikk az állam és a közszolgáltatások működésének hatékonyságáról alkotmányos elvet rögzít, és alapvető jogot nem tartalmaz, így erre hivatkozva megítélésem szerint senkitől – se egyéntől se szervezetettől – nem fogadhatunk be alkotmányjogi panaszt. (Mint alkotmányos elv azonban más alapozással benyújtás esetén odavonható erősítésként!)
            [82] XXVII. cikk: A mozgásszabadság és tartózkodási szabadság megítélésem szerint átvihető szervezetekre is, és lehetséges olyan törvényi vagy önkormányzati rendeletben kiadott szabályozás, amely az egyes embereken túl szervezeteket is sérthetnek, így alkotmányjogi panaszt erre alapozva szervezetek is benyújthatnak.
            [83] XXVIII. cikk: Az (1) bekezdésben (pártatlan bírósághoz és tisztességes tárgyaláshoz való jog) és a (7) bekezdésben (jogorvoslati jog) megadott alapvető jogokon túl megítélésem szerint az itteni, büntetőjogi és büntetőeljárási jellegű alapvető jogok emberhez kötöttek, és szervezetekre át nem vihetők, így alkotmányos panaszt ez utóbbiak ezek alapján nem nyújthatnak be.
            [84] XXIX. cikk: Az (1) bekezdésben biztosított nemzetiségi identitáshoz való jog emberhez tapadó jog, ez alapján etnikai és nemzetiségi szervezetek nem fordulhatnak hozzánk, de a (2) bekezdésben ezek a szervezetek is kaptak alapvető jogot az önkormányzat működtetésére, és ennek sérelme esetén erre hivatkozva ezek a szervezetek is fordulhatnak hozzánk alkotmányjogi panasszal.
            [85] XXX. cikk: Ez a cikk nem alapvető jogot fektet le, hanem alaptörvényi kötelezettséget a közteher-viseléshez való hozzájárulásra, illetve az állam számára alkotmányos alapelvet az itteni feladatai szabályozásához, így ez alapján alkotmányjogi panasz nem nyújtható be.
            [86] XXXI. cikk: Ez a cikk alapvetően az állampolgárok felé alkotmányos kötelezettséget állapít meg, illetve az állam felé a védelmi szféra megszervezéséhez alkotmányos elvek előírását, de a fegyveres szolgálat megtagadásának joga alapvető jogot jelent, és e cikk kapcsán csak erre hivatkozva fogadható be alkotmányjogi panasz (ami természetesen nem átvihető jogot jelent a szervezetekre).
            [87] Ha összeszámoljuk tehát a szervezetekre kiterjeszthető alapvető jogokat, akkor a következők jönnek számba: V., VI. cikk (2) bekezdés jogai; VII. cikk (2) és (3) bekezdés jogai, VIII. cikk jogai, IX. cikk (3) bekezdés jogai, X. cikk jogai, XII. cikkből a vállalkozási jog átvihető a szervezetekre, a XIII. cikk jogai, a XVII. cikk (1) és (2) bekezdés jogai, a XXII. cikk jogai, a XXIV. cikkből a tisztességes eljáráshoz való jog átvihető a szervezetekre, a XXVII. cikk jogai, a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében biztosított jogok és a XXIX. cikk (2) bekezdésben biztosított jog is átvihető a szervezetekre.
            [88] A mostani ügyben a népszavazáson való részvétel joga merült fel az indítványozó szervezet részéről, és megítélésem szerint az erre vonatkozó alapvető jog nem átvihető szervezetre, így ennek alapján én csak visszautasítást tudtam volna támogatni.

            Budapest, 2014. január 14.
            Dr. Pokol Béla s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye

            [89] A határozattal nem értek egyet.
            [90] Álláspontom szerint az indítványt az Alkotmánybíróságnak vissza kellett volna utasítania, mert az indítványozót alapjogi sérelem esetén sem illette volna meg jelen ügyben alkotmányjogi panasz előterjesztésének joga. Érdemi vizsgálat esetén pedig az indítványt el kellett volna utasítani, mivel a Kúria a törvénynek és az Alaptörvénynek megfelelő döntést hozott.

            [91] 1. Az Alaptörvény rendelkezéseinek helyes értelmezése szerint az országos népszavazáson való részvétel joga – mint alapvető jog – a nagykorú magyar állampolgárokat illeti meg. A pártok nem alanyai ennek a jognak, ezért, miután nem valósult meg a párt Alaptörvényben biztosított jogának sérelme, az indítványozót a jelen ügyben nem illette meg alkotmányjogi panasz előterjesztésének joga. Ezen álláspontom elvi alapjainak részletes indokait a 31/2013. (X. 28.) AB határozathoz fűzött különvéleményemben már kifejtettem; az abban foglaltakat jelen különvéleményem részeként változatlanul fenntartom. Ezekhez csupán egy kiegészítést fűzök. Miután az aktív és a passzív választójog fogalmilag kizárólag természetes személyeket illethet meg, az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése sem változtat azon, hogy a pártokat választójog, illetve az országos népszavazásban való részvétel joga nem illeti meg.

            [92] 2. Az Alkotmánybíróság határozatának a korábban hatályos Ve. 48. § (2) bekezdésére vonatkozó – a Kúria álláspontjával ellentétes – értelmezése véleményem szerint téves. A Kúria döntésének indokolásában okszerű magyarázatát adta a munkahely és az állami szerv hivatali helyisége fogalmát illetően elfoglalt álláspontjának. Ehhez a magam részéről egyetlen kiegészítést fűzök. Az Országgyűlés épülete nemcsak a képviselőknek, hanem – a képviselőkhöz képest egyébként nagyobb számot alkotó – köztisztviselőknek és az Országgyűlés Hivatala más alkalmazottainak is munkahelye, akikkel szemben tevékenységük során a legszigorúbb pártsemlegesség a törvényi elvárás. A Ve. 48. § (2) bekezdésének rendelkezése fontos biztosítéka volt számukra a pártsemlegesség megőrzésének, megkímélendő őket a népszavazási kezdeményezéshez való viszonyulás esetleges kényszerétől (ti., hogy csatlakoznak-e vagy sem a kezdeményezéshez).
            [93] A fentiekre tekintettel az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálata esetén azt az Alkotmánybíróságnak alapvetően a Kúria helyes indokai alapján el kellett volna utasítania.

            Budapest, 2014. január 14.
            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró

            [94] A különvéleményhez csatlakozom:
            Dr. Balsai István s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Szívós Mária alkotmánybíró különvéleménye

            [95] Az elfogadott határozattal nem értek egyet, ezért ahhoz a következő különvéleményt csatolom. A Kúria határozata álláspontom szerint nem alaptörvény-ellenes, az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdését a Kúria jogértelmezése nem sértette, és az alább kifejtettek szerint nem is sérthette.

            [96] 1. Véleményem szerint az indítványt vissza kellett volna utasítania a testületnek, az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése ugyanis egy kizárólag magányszemélyeket megillető alapjogról rendelkezik. Az Alaptörvény szóban forgó rendelkezése szerint mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. Ez az alapjog természeténél fogva csak az emberre vonatkozhat, a testület pedig jelen döntésével – hasonlóan a 31/2013. (X. 28.) AB határozathoz – ezt az értelmezési keretet önkényesen kitágította, és kiterjesztette a választók szervezetére.
            [97] Ugyanígy nem értek egyet az indokolás azon részével sem, amely a népszavazáson való részvételt biztosító alapjogot kiterjeszti a népszavazást megelőző aláírásgyűjtés részletes szabályozására. Az aláírásgyűjtésről nem rendelkezik az Alaptörvény, az a népszavazási eljárási szabályozás része, alapjogi tartalom és összefüggés nélkül.
            [98] Alapjogi vonatkozását az aláírásgyűjtésnek kizárólag olyan szélsőséges esetekben tartanám elképzelhetőnek, ha pl. a törvényalkotó irreálisan magas számban állapítaná meg az összegyűjtendő aláírások számát, ellehetetlenítve ezzel a népszavazás megtartását. Jelen esetben azonban messze nem erről van szó.

            [99] 2. Az elfogadott határozat indokolása elemzi az Országgyűlés alaptörvényi funkcióját és az országgyűlési képviselők jogviszonyát, melynek során megállapítja, hogy a parlamenti képviselők jogviszonya nem munkaviszony, hanem közjogi jogviszony, és az Országgyűlés épülete a képviselők tevékenységére szolgál. Következésképpen pedig kimondja, hogy ezek miatt a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban Ve.) 48. § (2) bekezdésének a) és d) pontjait nem lehetett volna alkalmazni.
            [100] Ezzel a kifejezetten egyoldalú levezetéssel teremti meg a határozat a megsemmisítés alapját. A többségi döntés így nem a kellő körültekintéssel járt el az alkotmánybírósági vizsgálat során, hiszen figyelmen kívül hagyta a tényt, miszerint az Országgyűlés Hivatala az aláírásgyűjtés idején 1155 főt foglalkoztatott. Ez alapján véleményem szerint nem lehet azt mondani, hogy a Parlament ne lenne egyben munkahely is.

            [101] 3. A Ve. 48. § (2) bekezdésébe foglalt tilalom egy abszolút hatályú tételes tiltó szabály, amely a bíróság általi jogértelmezésre kevés lehetőséget ad. Célja kifejezetten az, hogy az állampolgárok az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogukat befolyásmentesen tudják gyakorolni. Jelen esetre vetítve a tilalom célja éppen az, hogy az Országházban dolgozók befolyásmentesen tudjanak dönteni az aláírásgyűjtő ív aláírásáról vagy az attól való tartózkodásról, és nincs jelentősége annak, hogy az aláírók politikusok voltak.
            [102] Ezt az érvelést támasztja alá az OVB 1/2010. (II. 25.) számú, az ajánlószelvényekről és az ajánlás folyamatáról szóló állásfoglalása is. Az állásfoglalás rögzíti, hogy a Ve. 48. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt tilalom célja a választási cselekmények kizárása a munkahelyekről. Ebből következően a tilalom nemcsak a munkahelyeken munkát végzők egymás közötti kapcsolatában zárja ki az ajánlószelvények gyűjtését, hanem tilalmazza azt is, hogy munkahelyeken munkaidőben bárki ajánlószelvényt gyűjtsön.
            [103] Az állásfoglalás további megállapítása szerint pedig értelemszerűen nem vonatkozik a tilalom a jelölő szervezetek által fenntartott, működtetett munkahelyekre. A tilalom megsértését jelenti azonban, ha a jelölő szervezet – a saját maga által fenntartott munkahelyeken kívül – más munkahelyet jelöl meg, hirdet meg, népszerűsít az ajánló szelvények gyűjtésére vagy leadására.
            [104] Jelen ügyre vonatkoztatva tehát az állásfoglalás világosan rámutat arra, hogy az LMP az aláírásgyűjtést kizárólag az általa fenntartott munkahelyen, így pl. a saját székházában tudta volna a Ve. szabályait betartva lefolytatni.
            [105] A fentiek alapján álláspontom szerint az Alkotmánybíróság egyrészt nem dönthetett volna egy kizárólag magánszemélyeket megillető alapjoggal összefüggésben egy politikai szervezet javára, másrészt az alapjog tartalmát és a Ve. támadott szabályát összevetve nem lett volna szabad erre a következtetésre jutnia.

            Budapest, 2014. január 14.
            Dr. Szívós Mária s. k.,
            alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            06/11/2012
            .
            Number of the Decision:
            .
            1/2014. (I. 21.)
            Date of the decision:
            .
            01/14/2014
            .
            .