English

Hungarian
Ügyszám:
.
1505/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 46/1994. (X. 21.)AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1994/260
.
A döntés kelte: Budapest, 10/18/1994
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenessége
      utólagos  vizsgálatára  irányuló  eljárásban  meghozta  a
      következő

                            határozatot :

      1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a honvédelemről
      szóló 1993.  évi CX. törvény 116.§ (3) bekezdésének a) és
      b) pontja  alkotmányellenes,  ezért  azokat  e  határozat
      közzétételének napjától megsemmisíti.

      A honvédelemről  szóló 1993.  évi CX.  törvény 103.§  (1)
      bekezdése   i)    pontja    alkalmazásánál    alkotmányos
      követelmény, hogy  e jogszabályi  rendelkezést  azokra  a
      hadkötelesekre  is   alkalmazzák,  akik   az  i)  pontban
      meghatározott  művészeti   diplomákkal   a   jogszabályok
      szerint  egyenértékű   diplomát  szereztek   és   művészi
      hivatásukat gyakorolják.

      2. Az  Alkotmánybíróság a  Büntető Törvénykönyvről  szóló
      1978. évi IV. törvény 334., 335., 336., 336/A, 336/B, 337
      és 338.§-ai;  az 1993.  évi CX. törvény 1.§ (1) bekezdése
      és  a   törvény  mellékletének  1.  pontja;  az  1.§  (4)
      bekezdése; az  57.§ (5)  és (6)  bekezdése; az  58.§  (1)
      bekezdése, a  69.§ (1) bekezdése; a 70.§ (1) bekezdésének
      első mondata; a 88.§ (2) bekezdés első mondata; a 91.§; a
      92.§ (1)  bekezdése; a  92.§ (2)  bekezdése; a  100.§ (5)
      bekezdésének C)  pontja, valamint  E) pontjának  c) és d)
      alpontjai, a  103.§ (1)  bekezdésének g)  pontja; a 103.§
      (2) bekezdésének  első és  második mondata;  a 103.§  (3)
      bekezdése; a  115-120.§-ok címe;  a 115.§ (1), (2) és (3)
      bekezdése; a  116.§ (1),  (2) és  (4) bekezdése; a 117.§;
      valamint az  e törvény  végrehajtásáról  szóló  178/1993.
      (XII.27.) Korm. rendelet 55.§ (1) bekezdésének f) pontja,
      70.§-a, 78.§  (2) bekezdése,  93.§-a, 95.§  (1) bekezdése
      második  mondata, (3)  bekezdése,  valamint  a   75/1989.
      (VII.7.) MT.  rendelet 14.§-a, továbbá a 2/1976. (VI.17.)
      HM rendelet 26.§  (1) bekezdése,  26/A.§  (1)  bekezdése,
      26/B.§-a  és  26/C.§-a  alkotmányellenességének  utólagos
      megállapítására vonatkozó indítványokat elutasítja.

      3. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1976. évi I.
      törvény   egyes   rendelkezései,   valamint   a   6/1976.
      (III.31.) MT rendelet 26.§ (1) bekezdése, továbbá 100.§-a
      alkotmányossági    vizsgálatára     vonatkozó    eljárást
      megszünteti.

      Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                Indokolás

                                    I.

        Több indítványozó  kérte a  honvédelemről szóló 1976. évi
        I. törvénynek  (a továbbiakban:  RHvt.) a  nem  fegyveres
        katonai, illetve  polgári szolgálatra  vonatkozó bizonyos
        szabályai  utólagos   alkotmányossági   vizsgálatát.   Az
        alkotmánybírósági vizsgálat  ideje alatt  az Országgyűlés
        elfogadta a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényt (a
        továbbiakban:   Hvt.),    amely   1994.    január   1-jei
        hatálybalépésével egyidejűleg  hatályon kívül helyezte az
        RHvt.-t.

        Az  indítványozók   által  kifogásolt  rendelkezések  egy
        részét a  Hvt. változatlan  tartalommal átvette az RHvt.-
        ből. Ezekre  a rendelkezésekre  nézve az Alkotmánybíróság
        folytatta az alkotmányossági vizsgálatot. A rendelkezések
        egy része  megváltozott tartalommal  került át a Hvt.-be.
        Ezekben     az      esetekben     az     Alkotmánybíróság
        nyilatkozattételre  szólította  fel  az  indítványozókat,
        hogy  indítványaikat   az  új   törvény  tekintetében  is
        fenntartják-e,   ha    igen,   milyen   tartalommal.   Az
        Alkotmánybíróság a fenntartott indítványok tekintetében -
        az indítványok  megváltozott  tartalmának  megfelelően  -
        folytatta az eljárást.

        Ugyancsak elvégezte  az Alkotmánybíróság  a vizsgálatot a
        Hvt.   néhány   új   rendelkezése,   illetve   az   annak
        végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet
        (a továbbiakban:  Vhr.)  egyes  kifogásolt  rendelkezései
        vonatkozásában.

        Az  indítványozók   által  visszavont,  illetve  meg  nem
        újított  indítványokat   illetően   az   Alkotmánybíróság
        megszüntette   az   eljárást.   Ugyanígy   járt   el   az
        Alkotmánybíróság az  RHvt.  azon  támadott  rendelkezései
        esetében, amelyeket  a Hvt.  változtatott tartalommal sem
        vett át,  valamint a  6/1976.  (III.  31.)  MT.  rendelet
        100.§-ának   a   tartalékos   hadkötelesek   illetményére
        vonatkozó, de  a  Vhr.  által  hatályon  kívül  helyezett
        rendelkezésével.

        Az indítványozók  egyike kifogásolta a 75/1989. (VII. 7.)
        MT.   rendelet    14.§-ának   a   polgári   szolgálatosok
        illetményére vonatkozó  rendelkezését. Tekintettel  arra,
        hogy  ennek  a  rendelkezésnek  a  hatályát  a  Hvt.  nem
        érintette,  ebben  a  vonatkozásában  az  alkotmányossági
        vizsgálat folytatásának nem volt akadálya.

        Az  indítványozók   egyike  külön  indítványban  kérte  a
        Büntető   Törvénykönyv   (Btk.)   XIX.   fejezete   egyes
        bűncselekményeinek     (334-338.§-ok)     alkotmányossági
        vizsgálatát.    Az    Alkotmánybíróság    a    honvédelmi
        kötelezettségek     elleni      ezen      bűncselekmények
        alkotmányossági     felülvizsgálatát     a     honvédelmi
        kötelezettségekre vonatkozó indítványokkal egy eljárásban
        bírálta el.

                                   II.

        1. Indítvány érkezett a Hvt. 1.§ (1) bekezdésének második
        mondatának    alkotmányossági     felülvizsgálatára.    A
        kifogásolt rendelkezés  szerint:  "Az  ország  honvédelmi
        képességének   fenntartásában    a   Magyar   Köztársaság
        alapvetően   a    saját    erejére:    nemzetgazdaságának
        erőforrásaira,  fegyveres   erőinek  felkészültségére  és
        elszántságára, illetőleg  a polgároknak  a  haza  védelme
        iránti hazafias  elkötelezettségére és  áldozatkészségére
        épít."

        Az  indítványozó   kifogásolja  a   katonai   szolgálatot
        teljesítők  esküjének  az  élet  feláldozására  vonatkozó
        szövegrészét is. (Hvt. melléklete 1. pont második mondat:
        "A Magyar  Köztársaság érdekeit,  állampolgárainak jogait
        és szabadságát  bátran, a  törvények betartásával  életem
        árán is megvédem.")

        Az   indítványozó    álláspontja   szerint   a   támadott
        rendelkezések   azzal,   hogy   a   honvédelmi   képesség
        fenntartása érdekében  elszántságot, elkötelezettséget és
        áldozatkészséget, végső  esetben az  élet feláldozását is
        megkövetelik a  polgártól, sértik az Alkotmány 8.§ (1) és
        (4) bekezdését,  54.§ (1)  bekezdését, 60.§  (1)  és  (2)
        bekezdését, valamint a 70/H. § (2) bekezdését.

        Az Alkotmánybíróság  a Hvt.  1.§  (1)  bekezdése  második
        mondatának, illetve a törvény mellékletében szereplő eskü
        szövege      második       mondatának       elszántságot,
        elkötelezettséget és  áldozatkészséget, végső  esetben az
        élet   feláldozását   is   megkövetelő   rendelkezéseivel
        kapcsolatos indítványokat  megalapozatlannak  találta  és
        ezért elutasította.

        Az Alkotmánybíróság  a 23/1990.  (X. 31.) AB határozatban
        úgy foglalt állást, hogy a halálbüntetés az élethez és az
        emberi   méltósághoz    való   jog    lényeges   tartalma
        korlátozásának  tilalmába   ütközik,  hiszen  a  lényeges
        tartalmat nemcsak  korlátozzák, hanem  az életnek  és  az
        emberi méltóságnak,  illetve az  ezt biztosító  jognak  a
        teljes és  helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg.
        Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az élettől és az
        emberi  méltóságtól  halálbüntetéssel  való  megfosztásra
        vonatkozó    rendelkezések    alkotmányellenességét    és
        megsemmisítette   ezeket.    (ABH   1990,   88,   92)   A
        terhességmegszakítás      alkotmányosságát       vizsgáló
        64/1991.(XII. 17.)AB  határozatban az Alkotmánybíróság az
        élethez és  az emberi  méltósághoz való  jog egységét  és
        feltétlenségét fejtette  ki. (ABH  1991, 297,  308 kk.) E
        határozatok  értelmében  az  állam  nem  rendelkezhet  az
        emberi élet  elvételéről. Csupán  olyan  esetekről  lehet
        alkotmányosan szó,  amikor a  jog eltűri az emberi életek
        közötti választást,  és ennek  megfelelően nem bünteti az
        emberi élet kioltását. (ABH, 1991, 315.)

        Amikor az  állam  a  honvédelmi  kötelezettség  keretében
        végső  esetben   élete  feláldozását   is  megköveteli  a
        fegyveres szolgálatot  végző katonától, nem az élettől és
        az  emberi  méltóságtól  való  állam  általi,  bizonyosan
        bekövetkező megfosztásról  van szó. Az eskü szövegében az
        élet  feláldozásának  kockázatát  vállalja  a  katona.  A
        hadsereg alkotmányos  felhasználása  esetén  erre  csakis
        idegen hatalom  fegyveres  támadása  esetén  (Hvt.  2.§),
        illetve   az    Alkotmány   40/B. §    (2)   bekezdésében
        meghatározott fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett
        erőszakos cselekmények  elhárításában  való  közreműködés
        során kerülhet sor. Mindezek olyan szituációk, amelyekben
        a katona  élete értelemszerűen veszélyben van, s amelyben
        a jog eltűri, hogy a katona a támadók életét kioltsa.

        A fegyveres  harcban életét kockáztató katona alkotmányos
        kötelezettség (Alkotmány 70/H. §) teljesítése során kerül
        a fenti  helyzetbe. Az  Alkotmány azonban lehetővé teszi,
        hogy  azok,   akik  az   emberi  élet   sérthetetlenségét
        felfüggesztő rendkívüli  helyzetben való  részvételt  nem
        tudják     összeegyeztetni      lelkiismeretükkel,     ne
        teljesítsenek  fegyveres   katonai  szolgálatot.   Ők   a
        kifogásolt esküt sem tehetik le.

        A fentiek  alapján a  katonai eskü szövege nem ütközik az
        Alkotmány 54.§ (1) bekezdésébe.

        2. Ugyancsak  az Alkotmány  8.§  (1)  és  (4)  bekezdése,
        illetve  az  54.§  (1)  bekezdése,  a  60.§  (1)  és  (2)
        bekezdése, továbbá  az 55.§  (1) bekezdése,  az 56.§,  az
        58.§, a 61.§ (1)  bekezdés, valamint a 70/A. § (1) és (2)
        bekezdés alapján tartja alkotmánysértőnek az indítványozó
        a Hvt.  1.§ (4)  bekezdését, mely  szerint: "A  fegyveres
        erők tagjait  általában megilletik  mindazok az emberi és
        szabadságjogok, amelyek  más állampolgárokat megilletnek.
        E jogok  csak  a  katonai  szolgálat  sajátosságai  által
        feltétlenül megkövetelt  mértékben  korlátozhatók,  ha  a
        korlátozás   elkerülhetetlenül   és   kényszerítő   okból
        szükséges."

        Az  indítványozó   álláspontja  szerint   az  emberi   és
        szabadságjogok  gyakorlásának  korlátozása  -  a  büntető
        jellegű  intézkedésektől   eltekintve  -  csak  önkéntes,
        személyes hozzájárulás esetén elképzelhető.

        Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta
        megalapozottnak, ezért  elutasította.  A  fegyveres  erők
        tagjaira    a    törvény    kifogásolt    rendelkezésében
        megfogalmazott        alapjogkorlátozás        feltételei
        (elkerülhetetlenség és  arányosság) megfelelnek azoknak a
        feltételeknek,  amelyek   alapján   az   Alkotmánybíróság
        kialakított  joggyakorlata   alapján   alapjogkorlátozást
        alkotmányosnak lehet tekinteni.

        3. Indítvány  kifogásolta a  Hvt. 57.§-ának  (5)  és  (6)
        bekezdését. Ezek  a katonák  alapvető jogainak  következő
        korlátozását tartalmazzák: "(5) A katona nem csatlakozhat
        olyan   szervezethez,    amelynek   szerveződési   célja,
        tevékenysége a  fegyveres erők  törvényben  meghatározott
        feladataival   ellentétes."   "(6)   A   fegyveres   erők
        törvényben  meghatározott  feladataival  ellentétes  célú
        szervezethez tartozó  sor-, tartalékos  és  póttartalékos
        katona a katonai szolgálat időtartamára köteles a tagsági
        viszonyát   felfüggeszteni   és   az   azzal   összefüggő
        tevékenységet mellőzni."

        Az indítványozó  szerint ellentétes az Alkotmány 61.§ (1)
        bekezdésével, a 63.§ (1)  bekezdésével, továbbá a 70/A. §
        (1) és  (2) bekezdésével  az, hogy a törvény korlátozza a
        katonák egyesülési szabadságát szabadidejükben.

        A kifogásolt  rendelkezések a  katonákat  korlátozzák  az
        Alkotmány  63.§-a   által  biztosított  egyesülési  joguk
        gyakorlásában, azzal,  hogy tiltják  olyan szervezetekhez
        való    csatlakozásukat,    illetve    azokban    végzett
        tevékenységüket, amelyek szerveződési célja, tevékenysége
        a fegyveres  erők törvényben  meghatározott  feladataival
        ellentétes.

        Az Alkotmány  8.§ (2) bekezdésének az egyesülési jognak a
        fegyveres  erőkön   belüli   korlátozásával   kapcsolatos
        értelmezéséről már  rendelkezett az  Alkotmánybíróság  az
        51/1991. (X.  19.) AB  határozatban. Eszerint a fegyveres
        erők szolgálati  szabályzatának az  a rendelkezése, amely
        "politikai  vagy   egyéb   célú   társadalmi   szervezet"
        alakításának  kivételt   sem  engedő,   teljes   tilalmát
        jelenti, olyan mérvű korlátozás, amelynek elkerülhetetlen
        volta, és  az elérni  kívánt céllal  való arányossága nem
        igazolható és  ezért az  alapvető jog  lényeges tartalmát
        sérti. (ABH 1991, 258, 261-262)

        A Hvt. 57.§ (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések
        már nem általában korlátozzák a katonák egyesülési jogát,
        hanem csupán  a fegyveres  erők törvényben  meghatározott
        feladataival  ellentétes  célra  létesült  szervezetekben
        való tevékenységet  tiltják a  szolgálat ideje  alatt. Az
        Alkotmány  63.§-a  az  egyesülési  jogot  kifejezetten  a
        törvény által  nem tiltott  célok keretében biztosítja. A
        Hvt.  korlátozó   szabálya  az   Alkotmány   40/A. §  (1)
        bekezdésében és 70/H. §-ában megjelölt kötelesség - a haza
        katonai védelme  - végrehajtásához  szükséges. A hadsereg
        működőképessége megköveteli, hogy tagjai a fegyveres erők
        törvényes    feladataival     ellentétes     szervezetben
        szolgálatuk alatt  ne vegyenek  részt.  A  korlátozás  az
        elérni  kívánt  céllal  arányos  is:  míg  értelemszerűen
        tiltja  a   katonáknak  az   ilyen  szervezetekhez   való
        csatlakozást, a  szervezetek  tagjaitól  csak  a  tagsági
        viszony   felfüggesztését    és   az   azzal   összefüggő
        tevékenység mellőzését  követeli meg a szolgálat idejére.
        Az alapjog korlátozása tehát adott tevékenységhez kötött,
        s  hasonló   ahhoz,  ahogy   népi  ülnök  sem  folytathat
        politikai  tevékenységet  megbízatása  időtartama  alatt.
        (ABH 1992, 253)

        Az Alkotmánybíróság  rámutat, hogy  a fegyveres erőknek a
        Hvt. 22.§  (1)  bekezdésében  meghatározott  feladataival
        ellentétes célú  szervezetek nem  szükségképpen  olyanok,
        amelyek az  Alkotmányba vagy  az egyesülési  jogról szóló
        1989. évi  II. törvény  2.§-ába ütköznének és törvényesen
        nem lennének létrehozhatók. Ezért annak eldöntésére, hogy
        a katonának  egy adott  szervezethez való  csatlakozására
        vagy abban végzett tevékenységére jogszerűen alkalmazzák-
        e a  Hvt. tilalmát, az Alkotmány  70/K. §-a alapján bírói
        utat kell biztosítani.

        4. Az  indítványozók egyike  kifogásolta a  Hvt. 69.§ (1)
        bekezdését,  mely   szerint:  "Az  állampolgárok  a  haza
        védelme érdekében  általános honvédelmi kötelezettségként
        személyes   honvédelmi    kötelezettséget   és    vagyoni
        szolgáltatást kötelesek  teljesíteni." Ezzel  egyidejűleg
        az indítványozó  kérte felülvizsgálni  a  Hvt.  92.§  (1)
        bekezdését is,  mely szerint: "A szolgálati kötelezettség
        keretében a  hadköteles fegyveres  vagy  fegyver  nélküli
        katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít."

        Az   indítványozó   szerint   a   polgári   szolgálat   a
        hadkötelesek egyfajta kényszerű foglalkoztatását jelenti,
        amely  ugyanakkor   megítélése  szerint   nincs   okozati
        összefüggésben az  általános honvédelmi kötelezettséggel.
        Az indítvány szerint az RHvt. azon rendelkezései, amelyek
        a polgári  szolgálat intézményét szabályozták (23.§, 24.§
        (3) b)  pont, 26/A.§  (1)-(3) bekezdések) ellentétesek az
        Alkotmány  70/B. §  (1)  bekezdésének   a  munka   és   a
        foglalkozás     szabad      megválasztását      garantáló
        rendelkezésével.

        Tekintettel arra,  hogy a polgári szolgálat intézményét -
        mint az általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó
        szolgálati     kötelezettség     teljesítésének     egyik
        alternatíváját - a Hvt. 92.§ (1) bekezdése is fenntartja,
        az Alkotmánybíróság  az  alkotmányossági  vizsgálatot  ez
        utóbbi rendelkezés tekintetében folytatta le.

        Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt
        általános   honvédelmi    kötelezettségből   a    vagyoni
        szolgáltatás kötelezettségét nem lehet levezetni.

        Ugyancsak   az   Alkotmány  70/H. §-ának   az   általános
        honvédelmi  kötelezettségre  vonatkozó  előírása  alapján
        kifogásolta az  indítványozó a  Hvt. 70.§  (1)  bekezdése
        első mondatában,  valamint a  92.§  (1)  bekezdésében  az
        általános    hadkötelezettségre    történő    utalásokat.
        Felfogása szerint  a hadkötelezettségnek  az Alkotmányban
        nem szereplő fogalmából nem lehet levezetni sem a fegyver
        nélküli, sem a polgári szolgálat alkotmányos intézményét.

        a)  Az   Alkotmánybíróság  a   fegyver  nélküli   katonai
        szolgálatnak  és   a  polgári   szolgálatnak  -  mint  az
        általános   honvédelmi   kötelezettség   körébe   tartozó
        szolgálati kötelezettség  teljesítése módjainak  - a Hvt.
        92.§ (1) bekezdése általi lehetővé tétele tekintetében az
        indítványt nem találta megalapozottnak.

        A polgári  szolgálat kifogásolt  jogintézményét nemcsak a
        Hvt.  tartalmazza,   hanem  az   alkotmányos  rangra   is
        emelkedett az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének következő
        rendelkezésével:   "Az    állampolgárok   az    általános
        honvédelmi kötelezettség  alapján fegyveres  vagy fegyver
        nélküli   katonai   szolgálatot,   illetőleg   törvényben
        meghatározott  feltételek   szerint  polgári  szolgálatot
        teljesítenek." Vagyis  az  indítványozó  tartalmilag  egy
        alkotmányos rendelkezés alkotmányellenességét állítja.

        Az  Alkotmánybíróság   nem  vizsgálhatja   felül  és  nem
        semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem.
        Ha valamely  rendelkezés  az  országgyűlési    képviselők
        kétharmadának szavazatával  az  Alkotmány  részévé  vált,
        fogalmilag   sem    lehet   annak   alkotmányellenességét
        megállapítani. (23/1994.(IV.  29.)AB  végzés,  ABK  1994.
        április, 179.)   Ezért  az Alkotmánybíróság az indítványt
        elutasította.

        A támadott  rendelkezés továbbá  nem áll az Alkotmány más
        rendelkezésével sem  olyan látszólagos  ellentétben, hogy
        annak      feloldására       az       Alkotmánybíróságnak
        alkotmányértelmezést kellene  végeznie.  Az  indítvánnyal
        ellentétben  a   kifogásolt  rendelkezés   nem  sérti  az
        Alkotmánynak a  munka szabad  megválasztásának  alapjogát
        megfogalmazó  70/B. §  (1)  bekezdését.  Az  Alkotmányban
        meghatározott  jogok  és  kötelezettségek  értelemszerűen
        egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek.
        Így például  a tulajdonhoz való jog és a közteherviselési
        kötelezettség egymást  kölcsönösen korlátozza;  hasonló a
        helyzet a  munka szabad  megválasztásához való  jog és az
        Alkotmányban előírt  honvédelmi szolgálati  kötelezettség
        között. Az  utóbbinak  mindegyik  alkotmányos  formája  -
        nemcsak a kifogásolt polgári szolgálat, hanem a fegyveres
        és   a   fegyver   nélküli   katonai   szolgálat   is   -
        értelemszerűen   korlátozza    a    foglalkozás    szabad
        megválasztását.   Alkotmányossági   kérdés   atekintetben
        merülhet  fel,   hogy   az   alkotmányi   rendelkezéseket
        végrehajtó törvények valóban olyan mértékben korlátozzák-
        e az  egyik alapjogot,  amilyet egy  másik  alapjog  vagy
        kötelezettség  érvényesülése   megkíván.   Az   indítvány
        azonban nem  ilyen  kérdést  vet  fel,  hanem  a  polgári
        szolgálat  létét   támadja  az   Alkotmány   70/B   §-ára
        hivatkozva.  Ezt  az  indítványt  a  fentiek  alapján  az
        Alkotmánybíróság elutasította.

        b) Az indítványozónak az az álláspontja, hogy a Hvt. 69.§
        (1)   bekezdésében    szereplő   vagyoni    szolgáltatási
        kötelezettség, illetve  a 70.§  (1) bekezdésében  foglalt
        hadkötelezettség azért  ellentétes az  Alkotmány 70/H. §-
        ával, mert  "nem vezethető  le belőle", nem megalapozott.
        Az  a   körülmény,  hogy   az  Alkotmány   a   honvédelmi
        kötelezettség egyes  részkötelezettségeit  nem  nevesíti,
        nem  teszi   azokat  alkotmányellenessé.   A  törvényhozó
        kötelessége,   hogy    az   Alkotmányt    végrehajtva   a
        részletszabályokat  meghozza.  Az  Alkotmánybíróság  utal
        arra, hogy  a vagyoni  szolgáltatásokat a közteherviselés
        kötelezettségét kimondó 70/I. § is megalapozza. A Hvt. VI.
        fejezetében  szabályozott   "honvédelmi   kötelezettségek
        rendszerével" szemben  az indítvány tartalmi kifogást nem
        hozott fel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben
        a vonatkozásban is elutasította.

        5. Az  indítványozó a  Hvt. 70.§  (1)  bekezdésének  első
        mondatát ("Az  általános hadkötelezettség  alapján minden
        magyar állampolgárságú  és a Magyar Köztársaság területén
        élő férfi  hadköteles.") azon  az alapon  is kifogásolta,
        hogy ezzel  a  törvényhozó  -  az  Alkotmány 70/H. §-ával
        ellentétesen -  nem magyar állampolgárságú személyekre is
        kiterjesztette a hadkötelezettséget.

        Az  Alkotmánybíróság   megállapította,  hogy   téves   az
        indítványozónak az az értelmezése, miszerint a kifogásolt
        rendelkezés a nem magyar állampolgárok hadkötelezettségét
        írja  elő.   A   törvényi   megfogalmazásban   a   magyar
        állampolgárság és  a Magyar Köztársaság területén élés az
        általános hadkötelezettség  konjunktív feltételei,  tehát
        nem magyar  állampolgárt a  Hvt.  alapján  nem  terhelhet
        hadkötelezettség.  Ezért   az  Alkotmánybíróság   ezt  az
        indítványt elutasította.

        6. Több  indítványozó is  kifogásolta az RHvt. 30.§-ának,
        valamint a  végrehajtásáról rendelkező 6/1976. (III. 31.)
        MT rendelet 26.§ (1) bekezdésének, továbbá a 2/1976. (VI.
        16.)  HM  rendelet  26.§  (1)  bekezdésének,  26/A.§  (1)
        bekezdésének,    26/B.§-ának,     26/C.§-ának    a    nők
        hadkötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit.

        Az indítványozók  egyike az Alkotmány 66.§-ának a férfiak
        és nők egyenjogúságára vonatkozó rendelkezése sérelmeként
        értékelte az RHvt. 30.§-át, mely a nők hadkötelezettségét
        csak meghatározott szakképzettségű és foglalkozású nőkre,
        és csak  a 18.  évük betöltésétől  a 45. évük betöltéséig
        írta elő.  (A nőknek  ez a  korlátozott hadkötelezettsége
        magában foglalta  a  nyilvántartásba  vételhez  szükséges
        megjelenési  és   bejelentési  kötelezettséget,  valamint
        háború idején a katonai szolgálati kötelezettséget is, de
        csak meghatározott  szakszolgálatok körében. Ugyanakkor a
        törvény   megtiltotta   a   nők   fegyveres   szolgálatra
        kötelezését a hadkötelezettség alapján.)

        Az    indítványozó     álláspontja    szerint    a    nők
        hadkötelezettségének    ez,    a    férfiakéhoz    képest
        korlátozottabb volta  ellentétes volt  az RHvt. 23.§-ában
        megfogalmazott általános hadkötelezettséggel is.

        A Hvt.  70.§-ának (1)  bekezdése a  hadkötelezettséget  a
        férfiakra korlátozza. Ez a megoldás az indítványozó által
        kifogásolt  egyenlőtlenséget   a  nemek   között  nemcsak
        fenntartotta, hanem  fokozta. Ezért az Alkotmánybíróság a
        hadkötelezettségnek    a     férfiakra     korlátozásának
        alkotmányosságát vizsgálta.

        Az   Alkotmánybíróság   megállapítása   szerint   a   nők
        hadkötelezettségének megszüntetése  önmagában nem jelenti
        azt,   hogy   egy   Alkotmányban   foglalt   állampolgári
        kötelezettség tekintetében  tartalmazna  alkotmányellenes
        hátrányos  megkülönböztetést   a  törvény.  Az  Alkotmány
        70/H. §-a   ugyanis     az    állampolgárok    honvédelmi
        kötelezettségét írja  elő. Nem sérti azonban az Alkotmány
        70/A. §    (1)     bekezdésében     foglalt     hátrányos
        megkülönböztetés   tilalmát,   hogy   a   törvényhozó   a
        honvédelmi       kötelezettség       körébe       tartozó
        részkötelezettségek meghatározásakor  tekintetbe veszi  a
        női  nem  sajátosságait,  valamint  azt  a  történelmileg
        kialakult hagyományt,  amely szerint a hadviselés a férfi
        nem  képviselőinek   feladata.  Lényegében  ezt  tette  a
        honvédelmi    törvény     is,    hiszen     miközben    a
        hadkötelezettséget   a    férfiakra    korlátozta,    nem
        mentesítette  a   női  nem   képviselőit   a   honvédelmi
        kötelezettség egyéb elemeinek teljesítése alól.

        A nők  ilyen pozitív  diszkriminációja tehát nem sérti az
        Alkotmány  66.§-át,  az  ennek  megállapítására  irányuló
        indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

        7. Az indítványozó szerint alkotmánysértő a Hvt. 88.§ (2)
        bekezdés  első   mondata,  amely  szerint:  "A  külföldön
        tartózkodó  hadköteles  a  hadkiegészítési  parancsnokság
        felhívására köteles  hazatérni, és  a megjelölt helyen és
        időpontban megjelenni."  Az  indítvány  értelmében  ez  a
        megfellebbezhetetlen döntés  ellentétes az Alkotmány 58.§
        (1) bekezdésével és a 70/K. §-ban foglaltakkal.

        Az Alkotmány  58.§ (1)  bekezdése a  szabad mozgás  és  a
        tartózkodási hely  szabad megválasztásának  jogát  mondja
        ki. Ez  - az  Alkotmányban külön is részletezve - magában
        foglalja az  ország elhagyásához  való jogot  is. Ebből a
        jogból az is következik, hogy a külföldön tartózkodót nem
        lehet hazatérésre  kötelezni.  A  szabadságjogok  azonban
        nem korlátlanul érvényesülnek; az 58.§ pedig kifejezetten
        tartalmazza, hogy  az abban  foglalt jogok  alól  törvény
        kivételt tehet. Ilyen kivételes esetet határoz meg a Hvt.
        88.§  (2)   bekezdése,  amely   a  külföldön   tartózkodó
        hadkötelesek  hazatérési  kötelezettségéről  szól.  Ez  a
        jogkorlátozás    alkotmányos,     mert    a    honvédelmi
        kötelezettség   teljesítéséhez   szükséges.   Semmi   nem
        indokolja,   hogy    a   törvény   szerint   megjelenésre
        kötelezettek közül  mentesüljenek  azok,  akik  külföldön
        tartózkodnak.

        A  kifogásolt   törvényi   szabállyal   kapcsolatban   az
        indítványozó   által    hivatkozott   másik    alkotmányi
        rendelkezés,  az   Alkotmány  70/K. §-a,  alapjogsérelmek
        esetére bírósági  hatáskört megállapító  szabály. Ez  nem
        jelenti  azt,   hogy  minden,   állampolgári   kötelesség
        teljesítésével kapcsolatban  hozott állami  döntés elleni
        kifogás  közvetlenül   a  70/K. § alapján  bíróság  előtt
        érvényesíthető, függetlenül  attól, hogy  az adott esetre
        vannak-e külön eljárási rendelkezések, és annak melyek az
        alkotmányos  korlátai.   Az  Alkotmánybíróság   abban   a
        határozatában  sem   tekintette  a  bírói  felülvizsgálat
        lehetőségét   korlátlannak,    amelyben    kötelezte    a
        törvényhozót   az   Alkotmány   50.§   (2)   bekezdésének
        végrehajtására,  azaz   az  államigazgatási   határozatok
        törvényessége  bírói  felülvizsgálatának  szabályozására.
        (ABH 1990,  145, 147).  A kifogásolt rendelkezés esetében
        a bírósági felülvizsgálatot az államigazgatási eljárásról
        szóló 1957.  évi IV. törvény 72.§ (4) bekezdésének a Hvt.
        262.§-a   által   módosított   f)   pontja   kizárja.   A
        megjelenésre    való    felhívás    a    hadkötelezettség
        teljesítésének része,  amelynek eseteit a Hvt. 80-86 §-ai
        szabályozzák.  Ezek   olyan   esetek   (sorozás,   orvosi
        vizsgálat,   adategyeztetés,    kérelem   elbírálása   és
        hasonlók)  amelyek   tekintetében  az   esetleg   jogilag
        kifogásolható felhívás  nem okoz  olyan sérelmet, amely a
        honvédelmi   érdekkel    szemben   előnyben   részesülne;
        ellenkezőleg, a helyzet tisztázása a kötelezett érdekében
        is   áll.   Ezért   nem   alkotmányellenes   a   felhívás
        törvényessége bírói felülvizsgálatának kizárása. Mindezek
        alapján  az  Alkotmánybíróság  a  kifogásolt  rendelkezés
        alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló
        indítványt elutasította.

        8. Az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 91.§-át és
        a Vhr.  ehhez kapcsolódó  70.§-át. Az  előbbi értelmében:
        "Aki  a  hadkötelezettséggel  kapcsolatos,  e  törvényben
        foglalt  megjelenési  kötelezettségének  önhibájából  nem
        tesz   eleget,    azt   a    hadkiegészítési   parancsnok
        határozatában elrendeltek szerint a rendőrség elővezeti."
        A  Vhr.  szerint:  "Az  elővezetés  elrendeléséről  szóló
        határozatot a  hadkiegészítő parancsnok  az  elővezetésre
        illetékes rendőri  szervnek küldi  meg. Sürgős  esetben a
        hadkiegészítő  parancsnok   az  elővezetést   szóban   is
        kérheti; ilyenkor az elővezetést elrendelő határozatot az
        elővezetés napjának  végéig a rendőri szervnek megküldi."
        Az indítványozó  álláspontja szerint ezek a rendelkezések
        ellentétesek az  Alkotmány 55.§ (1) bekezdésének, illetve
        az  58.§   (1)  bekezdésének   a  személyi,   illetve   a
        mozgásszabadságot garantáló rendelkezéseivel.

        Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta
        megalapozottnak  és  azt  elutasította.  Az  indítványozó
        által hivatkozott  mindkét alkotmányos  rendelkezés -  az
        55.§ (1)  bekezdése és  az 58.§ (1) bekezdése - megengedi
        az  abban   foglalt   alapjog   törvényi   úton   történő
        korlátozását. Erre a korlátozásra azért van szükség, hogy
        az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség
        egyik  elemének   érvényt  lehessen   szerezni  azzal  az
        állampolgárral szemben,  aki annak  önhibájából nem  tesz
        eleget. Az  Alkotmánybíróság megállapítása  szerint ez  a
        korlátozás   szükséges   az   alkotmányos   kötelezettség
        érvényesítéséhez és azzal arányban áll.

        9. Az  indítványozók egyike az Alkotmány 60.§-ban foglalt
        lelkiismereti szabadság  sérelmét  látja  abban,  hogy  a
        törvényi szabályozás mind a fegyver nélküli katonai, mind
        pedig a  polgári szolgálat teljesítését engedélyhez köti.
        Az RHvt.  26.§  (3),  illetve  26/A.§  (1)  bekezdéseiben
        foglalt ezt  az engedélyezési  rendszert a  Hvt. 92.§ (2)
        bekezdése, továbbá a 115-120.§-ai átvették.

        Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy önmagában abból a
        tényből,  hogy   az  Alkotmány  70/H. § (2)  bekezdése  e
        szolgálati módokat  a fegyveres szolgálat mellett szintén
        az   általános   honvédelmi   kötelezettség   teljesítése
        módozataiként említi, nem következik kényszerítően alanyi
        jogon történő  választhatóságuk. Az Alkotmány 70/H. § (2)
        bekezdése  a   törvényi  feltételeket   csak  a   polgári
        szolgálat vonatkozásában  említi. Az  Alkotmány történeti
        értelmezése  azonban   azt   támasztja   alá,   hogy   az
        alkotmányozó nem kívánt olyan különbséget tenni a fegyver
        nélküli katonai  és a  polgári szolgálat  között, hogy az
        előbbi alanyi  jogon lenne  választható,  míg  a  második
        engedélyhez  kötött.  Az  indítványozók  is  mind  a  két
        szolgálati kötelezettség  engedélyezéstől való függőségét
        tartják alkotmányellenesnek.

        A  fegyver  nélküli  szolgálat  és  a  polgári  szolgálat
        intézménye  elismerésének  mind  hazai,  mind  nemzetközi
        történetéből közismert, hogy annak alapja a lelkiismereti
        szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres honvédelmi
        kötelezettséggel  való   ellentéte  feloldása   volt.   E
        szolgálatok konkrét  kialakításánál  egyaránt  tekintetbe
        kell  venni   a  honvédelmi   kötelezettséggel  terheltek
        lelkiismereti   szabadságát,   de   ugyanígy   az   állam
        kötelességét a  hon  védelmének  biztosítására,  amelyhez
        kellő  számú   fegyveres  szolgálatot   teljesítő  katona
        kiképzése szükséges.  A védelmi  képesség  fenntartása  a
        lelkiismereti  szabadságot   biztosító  alkotmányos  rend
        fennmaradásának  is   feltétele.  Figyelembe  kell  venni
        továbbá azt,  hogy az egyenlő elbánásnak nemcsak a jogok,
        hanem az  állampolgári kötelességek,  s így  a honvédelmi
        kötelezettséggel    járó     terhek    tekintetében    is
        érvényesülnie kell. A fegyver nélküli katonai szolgálatot
        vállalók lelkiismereti  konfliktusa sokkal kisebb, mint a
        csak polgári  szolgálatra hajlandóké:  hiszen az előbbiek
        csak  a  közvetlen,  sajátkezű  fegyverhasználatot  érzik
        lelkiismeretükkel    összeegyeztethetetlennek,    de    a
        fegyverek használatához  való közvetlen  segítségnyújtást
        nem;  ezzel   szemben  a   polgári  szolgálatot  vállalók
        lelkiismeretével    mindenfajta     katonai     szolgálat
        összeegyeztethetetlen.  Nem  indokolható,  hogy  éppen  a
        súlyosabb lelkiismereti  konfliktus kiküszöbölésére szóló
        megoldás   legyen   feltételhez   kötve.   E   szempontok
        mérlegelése és  összeegyeztetése alapján - az Alkotmányba
        a polgári  szolgálatra kifejezetten  felvett szabályozási
        fenntartás nélkül  is  -  alkotmányos  lenne,  illetve  a
        fegyver nélküli  szolgálat vonatkozásában  alkotmányos  a
        honvédelmet  elsősorban   megvalósító  és   főszabályként
        kötelező  fegyveres  katonai  szolgálattól  eltérő  módok
        választásának feltételhez  kötése. Ez  a  feltétel  az  -
        értelemszerűen    a     fegyveres    katonai    szolgálat
        teljesítésével szembeálló - "lelkiismereti ok" (Hvt. 92.§
        (2) bekezdés;  116.§ (2)  bekezdés); amely  az  intézmény
        bevezetésének okával és alkotmányos indokával összhangban
        van.

        Ezért az  Alkotmánybíróság  a  fegyver  nélküli  katonai,
        illetve   polgári   szolgálat   engedélyezési   rendszere
        alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló
        indítványt elutasította.

        10. Az  indítványozók egyike  azt is  kifogásolta, hogy a
        fegyver  nélküli   katonai,  illetve  polgári  honvédelmi
        szolgálat kizárólag  lelkiismereti  okból  engedélyezhető
        (RHvt. 26.§  (3) és  26/A.§  (1)  bekezdés),  illetve  az
        engedély  kiadása   megtagadható,  ha   a  kérelmet   nem
        lelkiismereti okra  hivatkozva terjesztették  elő  (RHvt.
        26/B.§ (4)  bekezdés a)  pont).  Az  előbbi  rendelkezést
        lényegében megismétli  a Hvt.  92.§ (2) bekezdése, míg az
        utóbbi abban a változott formában került a Hvt. 116.§ (2)
        bekezdésének első  mondatába,  hogy  az  engedély  iránti
        kérelmet  el   kell  utasítani,  ha  a  körülményekből  a
        lelkiismereti   okra    való   hivatkozás   alaptalansága
        megállapítható.

        Az   indítványozó    szerint   e    rendelkezések   azért
        alkotmánysértőek,   mert    a    lelkiismeret    törvényi
        meghatározása  hiányában   a  vallási,  etikai,  morális,
        filozófiai,  ideológiai,  politikai  vagy  egyéb  indokok
        alapján     előterjesztett     kérelmek     automatikusan
        elutasításban részesülnek.

        A fegyver  nélküli katonai,  illetve  polgári  honvédelmi
        szolgálat  kizárólag  lelkiismereti  ok  alapján  történő
        kérvényezésével    kapcsolatban    az    Alkotmánybíróság
        megállapította, hogy bár a Hvt. valóban nem tartalmazza a
        lelkiismeret  legális   definícióját,  ugyanakkor   ennek
        tartalma tekintetében  a jogalkalmazást  eligazíthatja az
        Alkotmánybíróság  eddigi  joggyakorlata.  Az  abortuszról
        szóló   64/1991.    (XII.   17.)   AB   határozatban   az
        Alkotmánybíróság   a    lelkiismereti    szabadságot    a
        személyiség  integritásához   való  jogként   értelmezte:
        "...az állam  senkit nem  kényszeríthet olyan  helyzetbe,
        amely   meghasonlásba   vinné   önmagával,   azaz   amely
        összeegyeztethetetlen   a    személyiséget    meghatározó
        valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az
        a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem
        az is,  hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az
        alternatív magatartást." (ABH 1991, 297, 313)

        A   volt   egyházi   ingatlanok   tulajdoni   helyzetének
        rendezéséről      szóló      törvény      alkotmányossági
        felülvizsgálata kapcsán  született 4/1993.  (II. 12.)  AB
        határozatban  az   Alkotmánybíróság  továbbfűzte   ezt  a
        gondolatot, mondván:  "A  lelkiismereti  szabadság  és  a
        vallásszabadság külön  is nevesített  joga azt ismeri el,
        hogy a  lelkiismereti meggyőződés,  s  ezen  belül  adott
        esetben a  vallás az  emberi minőség része, szabadságuk a
        személyiség    szabad     kibontakozásához    való    jog
        érvényesülésének feltétele." (ABH 1993, 48, 51)

        A lelkiismeret  fogalmának  ez  az  értelmezése  lehetővé
        teszi,   hogy   a   hadköteles   minden   olyan   indokra
        hivatkozhasson fegyver  nélküli katonai,  illetve polgári
        szolgálat kérelmezésekor,  amely összefüggésbe  hozható a
        személyiségét     meghatározó      valamely      lényeges
        meggyőződéssel, legyen  az vallási,  erkölcsi vagy  egyéb
        természetű. A törvényben foglalt lelkiismereti ok tehát -
        amely   maga is  egy alkotmányos  alapjog érvényesítésére
        utal -  kellően tág kategória lévén, az ennek szűk voltát
        kifogásoló, a  Hvt. 92.§  (2) bekezdésének, illetve 116.§
        (2)  bekezdés  alkotmányellenességét  állító  indítványok
        megalapozatlanok,   így    azokat   az   Alkotmánybíróság
        elutasította.

        11. Indítvány  érkezett a  Hvt. 100.§ (5) bekezdésének C)
        pontjára  vonatkozóan,  amely  a  sorkatonai  szolgálatra
        történő behívásnak  a (4)  bekezdésben foglalt  általános
        feltételeihez (a  25.  életév  betöltése  évének  végéig)
        képest  szigorúbb   szabályokat  állapít   meg  azokra  a
        hadkötelesekre  nézve,   akik  fegyver  nélküli  katonai,
        illetőleg polgári  szolgálat iránti  kérelmet  nyújtottak
        be, de  azt elutasították.  Az ilyen személyek az akadály
        megszűnésétől számított további két éven belül legfeljebb
        annak  az   évnek  a   végéig,  amelyben  30.  életévüket
        betöltik,   akkor   is   behívhatóak,   ha   az   akadály
        megszűnésekor már elmúltak 25 évesek.

        Az  Alkotmánybíróság   az  indítványt   megalapozatlannak
        ítélte.   A    kifogásolt   rendelkezés    értelmében   a
        hadkötelesek különféle  csoportjait, akiket  a  főszabály
        szerinti sorköteles  korukban (abban  az évben,  amelyben
        25. életévüket  betöltik, Hvt.  100.§ (4)  bekezdés)  nem
        hívtak be  sorkatonai  szolgálatra,  a  behívási  akadály
        megszűntétől számított  két éven  belül be  lehet  hívni.
        Nincs helye  azonban behívásnak  annak az  évnek december
        31.  napja  után,  amelyben  a  hadköteles  30.  életévét
        betölti. Ez  a szabály  nem valósít  meg alkotmányellenes
        megkülönböztetést a  25 illetve  30 éves korig behívhatók
        között,  hiszen   a  második  csoport  tagjait  a  rendes
        sorköteles  korban   nem  lehetett   behívni.  Éppen   az
        ellenkezne az  egyenlő  teherviseléssel,  ha  a  behívási
        akadály megszűnése  esetén  ez  a  csoport  mentesülne  a
        szolgálati  kötelezettségtől.   Az  a  szabály,  amely  a
        behívást két  éven belül  teszi csak  lehetővé, és  a 30.
        éves  korral   abszolút  határt   is  szab,   kellőképpen
        mérlegeli a  hadköteles illetve  a behívások tervezésének
        szempontjait. Az  Alkotmánybíróság rámutat  arra, hogy  a
        Hvt. 100.§  (5) bekezdése  az összes sorköteles korban be
        nem hívottat  egyenlően kezeli,  függetlenül attól,  hogy
        behívására miért  nem került  vagy kerülhetett sor. Ezért
        az Alkotmánybíróság  nem állapította meg a Hvt. 100.§ (5)
        bekezdés  C)   pontjának  alkotmányellenességét,   és  az
        indítványt elutasította.

        12. Az  indítványozó kifogásolta  a gyakorló lelkészeknek
        és  művészi   hivatást  gyakorlóknak  a  Hvt.  100.§  (5)
        bekezdése E)  pont c)  és d)  alpontjaiban foglalt  külön
        szabályozását is. Ezeket a rendelkezéseket azonban a Hvt.
        103.§ (1)  bekezdés g)  és i)  pontjaival  összefüggésben
        tartja  alkotmánysértőnek   az  indítványozó.  Ez  utóbbi
        rendelkezések   értelmében   ugyanis   nem   hívható   be
        sorkatonai szolgálatra  a hivatását gyakorló lelkész és a
        Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a
        Magyar Táncművészeti  Főiskolán, illetve  az Artistaképző
        Intézetben  művészeti   diplomát  szerzett,   és  művészi
        hivatását   gyakorló    hadköteles.    Az    indítványozó
        álláspontja szerint  ez  a  szabályozás,  amely  bizonyos
        hivatást  gyakorló,   illetve   bizonyos   intézményekben
        diplomát  szerzett   személyek  nevesített  csoportjaival
        kapcsolatban pozitív diszkriminációt alkalmaz, ellentétes
        az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével és a 70/H. § (1) és
        (2)   bekezdésével.    Ha   ez    utóbbi    rendelkezések
        alkotmányellenessége     megállapítást     nyerne,     az
        automatikusan alkotmányellenessé tenné az előbbieket is.

        Az   Alkotmánybíróság    ezeket   az   indítványokat   is
        megalapozatlannak   ítélte.    A   103.§    igen   eltérő
        csoportoknak,  különféle   -  pl.  egészségi,  szociális,
        pszichológiai stb. - indokok alapján biztosít mentességet
        a behívás  alól; ezért  azok alkotmányosságát külön-külön
        kell   vizsgálni.    A   g)    pont    alkotmányosságának
        megalapozására  nem   elégséges  az,   hogy  a   lelkész-
        privilégiumnak   történelmi    hagyományai   vannak.   Az
        alkotmányossági  vizsgálatban   nem   a   papok   egykori
        társadalmi helyzetéből,  hanem az  állam  és  egyház  mai
        elválasztásából  és   a  vallásszabadság   biztosításának
        jelenlegi    feltételeiből     kell     kiindulni.     Az
        Alkotmánybíróság több  határozatát alapozta arra, hogy az
        állam egyes  alapjogok gyakorlása  feltételeihez jogi  és
        szervezeti szabályozással  köteles hozzájárulni;  továbbá
        hogy  megalapozhatja   a  pozitív   diszkriminációt,   ha
        alapjogok gyakorlásához  az állam  biztosítja  az  anyagi
        feltételeket.  Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata
        szerint ilyen  - anyagi megkülönböztetést is megalapozó -
        alapjogok   az    önkormányzáshoz   való    jog   és    a
        vallásszabadság joga.  (ABH 1993,  48, 65.kk.)  A Hvt.  -
        hivatása gyakorlása  idejére - mentesíti a behívás alól a
        lelkészt,  s   hasonlóképpen  -   a   képviselőjelöltség,
        illetőleg a  mandátum fennállásáig  - az országgyűlési és
        önkormányzati  képviselőjelöltet,  illetve  megválasztott
        képviselőt. Az  illetők mentessége  mindkét esetben  arra
        szolgál,   hogy    egyrészt    a    választópolgárok    a
        népszuverenitást és a helyi önkormányzáshoz való jogukat,
        másrészt  a   hívők  a  vallásszabadság  jogán  belül  az
        Alkotmányban  külön   is  nevesített   kultuszszabadságot
        gyakorolhassák. A legtöbb egyházban fennálló lelkészhiány
        - és  az, hogy  a  behívott  lelkész  az  adott  közösség
        számára nehezebben pótolható, mint a behívott képviselő -
        ennek az érvnek külön súlyt ad.

        A gyakorló művészek esetében azért nem alkotmányellenes a
        mentesség,   mert   a   művészi   pálya   megköveteli   a
        folytonosságot,  mind   a  felkészülés,  mind  a  hivatás
        gyakorlása, a teljesítmények vonatkozásában. A sorkatonai
        szolgálat -  minden lehető  kedvezménnyel is  -  ezen  az
        életpályán  helyre  nem  hozható  törést  okozhat.  Ezért
        indokolt a  személyiség szabad  kibontakozásához való jog
        és  a  honvédelmi  kötelezettség  összeütközését  ezen  a
        pályán  a   mentesítéssel  feloldani;  hiszen  a  művészi
        fejlődés folyamatosságát a polgári szolgálat is megtörné.

        Az Alkotmánybíróság  a fentiek  alapján az  indítványokat
        elutasította.

        Az Alkotmánybíróság  egyben a  Hvt. 103.§ (1) bekezdés i)
        pontjának alkalmazásával szemben alkotmányos követelményt
        állapított meg.  Az i) pont a sorkatonai szolgálatra való
        behívás alóli  mentességet a  Liszt Ferenc  Zeneművészeti
        Főiskola  egyetemi   tagozatán,  a  Magyar  Táncművészeti
        Főiskolán, illetve  az Artistaképző  Intézetben  szerzett
        művészeti diplomához  köti. Mindazok  az indokok azonban,
        amelyek  e   mentesség   alkotmányosságát   megalapozzák,
        vonatkoznak azokra  a hadkötelesekre  is, akik  ezekkel a
        diplomákkal  az   erre  vonatkozó   jogszabályok  szerint
        egyenértékű  diplomát   szereztek  (például   külföldön);
        ezeknek  a  művészeknek  a  kizárása  a  mentességből  az
        Alkotmány  70/A. §  (1)  bekezdésébe   ütköző   hátrányos
        megkülönböztetés lenne.

        13.  Az   indítványozó  az  Alkotmány  60.§  (1)  és  (2)
        bekezdésével  ellentétesnek   ítéli  a   Hvt.  103.§  (2)
        bekezdését, valamint  (3) bekezdésének  első  és  második
        mondatát is,  amelyek értelmében  ha a  hadköteles az (1)
        bekezdésben szereplő  kizáró  ok  ellenére  a  sorkatonai
        szolgálatra való behívás várható időpontjáról értesítést,
        illetve behívóparancsot kap, a behívás alóli mentesítését
        kérheti a  honvédség vezérkari  főnökétől,  a  kérelemnek
        azonban -  melyet 15  napon belül el kell bírálni - nincs
        halasztó hatálya a behívás teljesítésére. Az indítványozó
        szerint ez  a  rendelkezés  a  fegyver  nélküli  katonai,
        illetve polgári  szolgálat iránti  kérelmük miatt  be nem
        hívható hadkötelesek esetében ellentétes a Hvt. 115.§ (4)
        bekezdésének azzal  a szabályával, mely szerint a kérelem
        jogerős elbírálásáig a hadköteles nem hívható be.

        Az Alkotmánybíróság  az  indítványokat  megalapozatlannak
        találta.

        Nem alkotmányellenes  a 103.§ (2) bekezdése, amely csak a
        kizáró ok  ellenére behívottaknak  a  vezérkari  főnökhöz
        címzendő mentesítési  kérelmét szabályozza. Ugyancsak nem
        sérti az  Alkotmányt a (3) bekezdés második mondatának az
        a rendelkezése,  amely a  vezérkari főnök  eljárására  15
        napos   ügyintézési    határidőt    állapít    meg.    Az
        Alkotmánybíróság  osztja   az  indítványozó  álláspontját
        abban, hogy  a 103.§  (3) bekezdése  első mondata,  amely
        szerint a  mentesítési kérelemnek a behívás teljesítésére
        nincs halasztó  hatálya,  ellentétes  a  Hvt.  115.§  (4)
        bekezdésének   első    mondatában   szereplő    azzal   a
        rendelkezéssel,  melynek  értelmében  a  fegyver  nélküli
        katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelem jogerős
        elbírálásáig a  hadköteles nem  hívható be.  Egyetért  az
        Alkotmánybíróság azzal  is, hogy  a rendelkezés önmagában
        véve sérti a kérelmező lelkiismereti szabadságát.

        Az Alkotmánybíróság  megállapítja azonban,  hogy  a  Vhr.
        78.§ (1)  bekezdés a)  pontja  úgy  rendelkezik,  hogy  a
        bevonulási   helyről    a   hadkiegészítő   parancsnokság
        képviselőjének intézkedésére  el  kell  bocsátani  azt  a
        hadkötelest, aki a fegyver nélküli katonai vagy a polgári
        szolgálat teljesítésére  irányuló kérelmet  adott be.  Ha
        tehát az  ilyen szolgálatot  kérelmezőt   adminisztrációs
        hiba miatt  mégis behívják, nem kerülhet olyan helyzetbe,
        hogy sorkatonai szolgálatot kelljen kezdenie. Önmagában a
        megjelenési      kötelezettség       nem       tekinthető
        alkotmányellenesnek. Ezért az Alkotmánybíróság a kérelmet
        elutasította.

        Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a 103.§ (1) bekezdése
        alkotmányosságát más hadkötelesek tekintetében nem, hanem
        csakis az  Alkotmány 60.§-a  vonatkozásában vizsgálhatta,
        mert az  indítványozó csak  erre az  alkotmányi szabályra
        hivatkozott. Ennek  az alkotmányi  rendelkezésnek viszont
        nincs  relevanciája   a  fegyver   nélküli   és   polgári
        szolgálatosokon kívüli  többi be  nem hívható  hadköteles
        tekintetében. Ez  nem jelenti azt, hogy ezen hadkötelesek
        vonatkozásában  bizonyosan   alkotmányos  lenne,  hogy  a
        mentesítési kérelemnek  nincs halasztó  hatálya a behívás
        teljesítésére. (Gondoljunk  csak arra,  hogy egy  katonai
        szolgálatra  alkalmatlannak   nyilvánított  személynek  a
        kérelem elbírálásáig be kell vonulnia.)

        14. Indítvány  érkezett a  Hvt.  115.§  (2)  bekezdésének
        második mondatával,  és a Vhr. ehhez kapcsolódó 93.§-ával
        kapcsolatban,  melyek   értelmében  a   fegyver   nélküli
        katonai, illetve  polgári  szolgálat  engedélyezésekor  a
        kérelemhez   a   jogszabályban   meghatározott   adatokat
        tartalmazó   formanyomtatványt    kell   mellékelni.   Az
        indítványozó szerint  a formanyomtatvány  kitöltésével  a
        kérelmező  kénytelen  megvallani  lelkiismereti,  vallási
        vagy egyéb  meggyőződését, ami  ellentétes  az  Alkotmány
        60.§-ában foglaltakkal.

        Az Alkotmánybíróság  az  indítványokat  megalapozatlannak
        találta így azokat elutasította.

        Az   Alkotmánybíróság    nem   találta    az    Alkotmány
        lelkiismereti szabadsággal  kapcsolatos  rendelkezéseivel
        ellentétesnek, hogy  a fegyver  nélküli katonai,  illetve
        polgári   katonai    szolgálat   a   törvény   értelmében
        lelkiismereti okból  kért engedély  alapján teljesíthető,
        illetve, hogy a kérelem elutasítható a lelkiismereti okra
        való hivatkozás  alaptalansága címén.  Ilyen  szabályozás
        mellett a  lelkiismereti  ok,  illetve  az  arra  történő
        hivatkozás alapossága nem állapítható meg anélkül, hogy a
        kérelmező megvallja  lelkiismereti okait. A lelkiismereti
        meggyőződés kinyilvánításának  mellőzésére vonatkozó,  az
        Alkotmány  60.§   (2)  bekezdésében   foglalt  jog  ilyen
        korlátozása tehát szükséges és nem aránytalan ahhoz, hogy
        a kérelmező érvényesíthesse lelkiismereti szabadságát.

        15.  Az   indítványozók  egyike  az  Alkotmány  60.§-ában
        foglalt lelkiismereti  szabadság  sérelmét  látta  abban,
        hogy  a  törvény  időben  korlátozta  a  fegyver  nélküli
        katonai, illetve  polgári szolgálatra  vonatkozó kérelmek
        előterjesztését.

        Az RHvt. 26/B.§-a értelmében a sorköteles fegyver nélküli
        katonai, illetve  polgári  szolgálat  iránti  kérelmet  a
        katonai nyilvántartásba  vételtől kezdődően  a  sorozáson
        való személyes  megjelenésig, de legkésőbb a katonai eskü
        letételéig terjeszthette  elő.  A  tartalékos  hadköteles
        számára  a   tartalékos  szolgálatra  való  behívóparancs
        kézbesítését  megelőző   napig  állt   nyitva  a  kérelem
        előterjesztésének lehetősége. Ezeken a szabályokon a Hvt.
        változtatott. A  115.§ értelmében  a katonai  szolgálatot
        még    nem     teljesített    hadköteles     a    katonai
        nyilvántartásbavételt követően,  legkésőbb a katonai eskü
        letételéig nyújthatja  be a  kérelmet ((1)  bekezdés),  a
        tartalékos,    póttartalékos     hadköteles    pedig    a
        behívóparancs  kézbesítéséig   ((3)  bekezdés).   A  Hvt.
        elfogadását   követően    benyújtott   indítványában   az
        indítványozó   csak   a   tartalékos   és   póttartalékos
        hadkötelesek fegyver  nélküli  katonai,  illetve  polgári
        szolgálat engedélyezésére vonatkozó kérelme benyújtásának
        korlátozását  ((3)  bekezdés)  kifogásolta,  mégpedig  az
        Alkotmány 8.§  (1) és  (4) bekezdése, az 56.§, a 60.§ (1)
        és  (2)   bekezdése,  valamint  a  70/A. §   (1)  és  (2)
        bekezdésének sérelme miatt.

        A fegyver  nélküli  katonai,  illetve  polgári  szolgálat
        iránti kérelmek  előterjesztésének időbeli korlátozásával
        kapcsolatban az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
        valóban korlátozza  azok lelkiismereti  szabadságát, akik
        az eskü letételét, illetve a tartalékos szolgálatra szóló
        behívó   kézhezvételét    követően    változtatták    meg
        lelkiismereti  meggyőződésüket.   Erre   a   korlátozásra
        azonban    egy    Alkotmányban    foglalt    állampolgári
        kötelezettség  teljesítése   érdekében  olyan  időpontban
        kerül  sor,   amikor   az   állampolgár   esküjével   már
        kötelezettséget vállalt  a  fegyveres  katonai  szolgálat
        teljesítésére. A  tartalékos hadköteles számára a törvény
        még az  esküt követően  a  tartalékoskénti  behívásig  is
        megadja  a   lehetőséget  a   lelkiismereti   meggyőződés
        megváltozása    folytán    szükségessé    váló    kérelem
        előterjesztésére.

        Mindezek  alapján  a  fegyver  nélküli  katonai,  illetve
        polgári  szolgálat   engedélyezését   időben   behatároló
        rendelkezések nem  tekinthetők a  lelkiismereti szabadság
        aránytalan   korlátozásának.    Ellenkezőleg,   ezzel   a
        megoldással a  törvényhozó arányosan  vette tekintetbe  a
        hadköteles     személyiségfejlődését,     meggyőződésének
        változását  vagy  kései  kikristályosodását,  másrészt  a
        hadsereg fegyelmezett működéséhez fűződő érdeket. Ezért a
        Hvt.   115.§    (3)   bekezdése   alkotmányellenességének
        megállapítására irányuló  indítványt az  Alkotmánybíróság
        elutasította.

        16. Két  indítványozó az alkotmányossági felülvizsgálatot
        kérte kiterjeszteni  a polgári  szolgálat iránti kérelmek
        megtagadásának a  törvényben foglalt  arra az esetére is,
        ha    a    hatóság    rendelkezésére    álló    adatokból
        megállapítható,  hogy   a  kérelmező   olyan  cselekményt
        követett   el,    amely   a   lelkiismereti   okra   való
        hivatkozásának alaptalanságát  bizonyítja  (RHvt.  26/B.§
        (4) bekezdés b) pont). Az indítványozók szerint a törvény
        nem  határozta   meg   kellő   pontossággal   az   "olyan
        cselekményeket", amelyek  korábbi elkövetése elégséges az
        engedély megtagadásához. Ez a helyzet lehetőséget adott a
        jogalkalmazói  önkényre.   Az   indítványozók   egyikének
        felfogása  szerint   a  kifogásolt  törvényhelynek  az  a
        rendelkezése,  amely   lehetővé  tette,  hogy  a  hatóság
        rendelkezésére álló  adatok alapján  hozza meg  döntését,
        sértette az  Alkotmánynak  a  személyes  adatok  védelmét
        garantáló 59.§-át is.

        A Hvt.  116.§-ának (3)  bekezdésének a)  és b)  pontja  a
        lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalanságára utaló,
        példálózó  jelleggel   felsorolt  körülménynek   minősíti
        egyebek  között,   ha  a   hadköteles   "lőfegyvertartási
        engedéllyel  rendelkezik,   vagy  a  kérelem  benyújtását
        megelőző egy  évben rendelkezett;  engedély nélkül  tart,
        vagy  a  kérelem  beadását  megelőző  egy  évben  tartott
        lőfegyvert,    lőszert     vagy    robbanóanyagot."    Az
        indítványozók  szerint   a  felsorolt   körülmények   nem
        jelentik   szükségképpen    azt,   hogy    a    kérelmező
        lelkiismereti   kifogásai    minden   kétséget   kizáróan
        alaptalanok. Ezért  álláspontjuk szerint  e rendelkezések
        ellentétesek az  Alkotmány 8.§ (1) és (4) bekezdésével, a
        60.§ (1)  és (2)  bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) és
        (2) bekezdésével.

        Az  Alkotmánybíróság   az  indítványokat  megalapozottnak
        ítélte.  A   lőfegyvertartási  engedéllyel   rendelkezők,
        illetve   a    lőfegyvert    engedély    nélkül    tartók
        szükségképpeni  kizárása   a  fegyver   nélküli  katonai,
        illetve polgári  szolgálat lehetőségéből  a lelkiismereti
        szabadság  indokolatlanul  tág  korlátozását  jelenti.  A
        lőfegyvert -  engedéllyel vagy anélkül - például vadászat
        vagy sportlövészet céljából tartók fegyveres szolgálattól
        lelkiismereti okból  való tartózkodása  nem  zárható  ki.
        Ugyancsak nincs  tekintettel a  rendelkezés arra,  hogy a
        korábban  lőfegyvert   tartó   személyiségfejlődése   azt
        eredményezheti,  hogy   a  kérelem   benyújtása   idejére
        megváltozott a viszonya a fegyveres katonai szolgálathoz.
        Az    Alkotmánybíróság     tehát    azért     minősítette
        alkotmányellenesnek  és  semmisítette  meg  a  kifogásolt
        rendelkezéseket, mert  azok -  mint  a  lelkiismereti  ok
        alaposságát kötelezően kizáró ismérvek -  túl szélesek.

        17.  Indítvány   támadja  a   Hvt.   117.§-ának   azt   a
        rendelkezését, mely  szerint az a hadköteles, aki polgári
        szolgálat   teljesítésére   kapott   engedélyt,   katonai
        szolgálatot kérelmére  sem teljesíthet.  Az  indítványozó
        szerint ez a rendelkezés, azzal, hogy nincs tekintettel a
        lelkiismereti, vallási meggyőződés esetleges változására,
        sérti az Alkotmány 60.§-ának (1) és (2) bekezdését.

        Az  Alkotmánybíróság      az   alkotmányossági   kifogást
        alaptalannak találta.  A polgári  szolgálat bevezetésének
        indoka a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen
        a fegyveres  honvédelmi  kötelezettséggel  való  ellentét
        feloldása. Ennek  megfelelően a  részletes szabályozásnak
        is biztosítania  kell a  honvédelmi kötelezettséggel való
        egyeztetés   keretei    között,   hogy    a   személyiség
        fejlődésében  bekövetkezett   változások,  adott  esetben
        gyökeres  fordulatok   se  vezessenek   a   lelkiismereti
        szabadság sérelmére.  Ennek  megfelelően  teszi  lehetővé
        például a Hvt., hogy a fegyver nélküli, illetve a polgári
        szolgálat engedélyezése  iránti kérelmet  a katonai  eskü
        letételéig  be   lehet  nyújtani,   illetve,  hogy  ilyen
        szolgálat engedélyezése  iránti kérelmet  a tartalékos és
        póttartalékos hadköteles  is benyújthat (115.§ (1) és (3)
        bekezdés). Ugyanakkor - a 15. pontban kifejtettek szerint
        - a  honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez fűződő érdek
        miatt  nem   alkotmányellenes  a  kérelmek  benyújtásának
        időbeli korlátozása.

        A szolgálati  kötelezettség teljesítéséhez,  fegyelmezett
        végrehajtásához  fűződő   érdek   a   polgári   szolgálat
        teljesítésére engedélyt  kapott  hadköteles  esetében  is
        kielégítően indokolja,  hogy az  engedély  megadása  után
        szolgálati  idejét   töltse  le,  s  ne  kérje  át  magát
        fegyveres szolgálatra. Ez a szabály arányos korlátozása a
        lelkiismereti  szabadságnak.   Aki  a  polgári  szolgálat
        törvényben    meghatározott    időtartamát    letöltötte,
        teljesítette   hadkötelezettségét    (Hvt.   119.§    (2)
        bekezdés).  A   Hvt.  a   honvédelmi,  és  azon  belül  a
        szolgálati  kötelezettségeket  szabályozza,  s  egyezteti
        össze   adott    esetben   a    lelkiismereti   szabadság
        érvényesülésével. A  polgári szolgálatot  letöltött,  már
        nem hadköteles  személy esetén a honvédelmi kötelezettség
        és    a     lelkiismereti    szabadság     egyeztetésének
        alkotmányossága nem  is vethető fel; a Hvt. 117.§ ugyanis
        értelemszerűen  nem   arra  -  a  Hvt-ben  egyébként  sem
        szabályozott -  kérdésre vonatkozik,  hogy nem hadköteles
        személynek joga van-e katonai szolgálat teljesítésére.

        Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

        18. Az  Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, és a 70/A. § (1)
        és (2)  bekezdésével ellentétesnek ítéli az indítványozók
        egyike  a   Vhr.  néhány   olyan  rendelkezését,  amelyek
        megítélése  szerint   azt  a   célt  szolgálják,  hogy  a
        hadköteleseket visszatartsák  a fegyver  nélküli katonai,
        illetve polgári  szolgálat kérelmezésétől.  Az  55.§  (1)
        bekezdésének f) pontja értelmében sorozásra kell rendelni
        azt a  hadkötelest, aki  fegyver nélküli katonai, illetve
        polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet adott be.
        A 78.§  (2) bekezdése  szerint  a  bevonulási  helyről  -
        egyebek között a fegyver nélküli katonai, illetve polgári
        szolgálat  iránti  kérelemre  tekintettel  -  elbocsátott
        hadkötelesnek  8   napon  belül   kell  a   hadkiegészítő
        parancsnokságon megjelennie.  A 95.§  (3) bekezdése pedig
        úgy  rendelkezik,   hogy  azt  a  hadkötelest,  akinek  a
        sorkatonai szolgálatát  fegyver nélküli  katonai, illetve
        polgári szolgálat  iránti kérelmének  elbírálása céljából
        félbeszakították,  ezt   követően   azonban   az   érdemi
        elbírálás eredményeként  kérelmét elutasították,  ahhoz a
        katonai szervezethez  kell ismét behívni, ahol a kérelmet
        benyújtotta.

        Az   Alkotmánybíróság    a    kifogásolt    rendelkezések
        tekintetében  megállapította,   hogy  azok  nem  hozhatók
        összefüggésbe sem az Alkotmány 54.§ (1) bekezdésével, sem
        70/A. §-ának (1) és  (2)  bekezdésével.  Ezért  az  ezzel
        kapcsolatos     indítványokat     az     Alkotmánybíróság
        elutasította.

        19. Az  indítványozók egyike  kérte felülvizsgálni a Vhr.
        95.§  (1)   bekezdésének   második   mondatát,   amelynek
        értelmében a  jegyző csak akkor köteles a fegyver nélküli
        katonai, illetve  polgári szolgálatról  szóló határozatát
        az illetékes  megyei munkaügyi  központnak is megküldeni,
        ha a  polgári  szolgálatot  jogerősen  engedélyezték.  Az
        indítványozó feltételezése  szerint e  rendelkezés mögött
        az a  "kimondatlan" szabály  húzódik meg,  hogy a jegyzői
        határozatot      a       hadkiegészítési       parancsnok
        megfellebbezheti. Ez  pedig  az  indítványozó  szerint  -
        mivel  "döntési   helyzetbe   hozza   a   hadkiegészítési
        parancsnokot" -  ellentétes az  Alkotmány 60.§ (1) és (2)
        bekezdésével.

        Az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy az indítványozó
        amikor   az   általa   kifogásolt   rendelkezést   akként
        értelmezte, mint  amivel a  jogalkotó fellebbezési  jogot
        kívánt adni a polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó
        jegyzői   határozattal    szemben    a    hadkiegészítési
        parancsnoknak, valójában  a Hvt.  116.§ (1)  bekezdésének
        második mondatát  kifogásolta. Ez  a rendelkezés  ugyanis
        feljogosítja a  hadkiegészítő  parancsnokságot,  hogy  az
        eljárásban ügyfélként részt vegyen. Az ügyféli minőségnek
        ez  a   törvényi  lehetősége  pedig  magában  foglalja  a
        fellebbezési jogot  is. Az Alkotmánybíróság megállapítása
        szerint -  ellentétben az  indítványozó állításával  -  a
        fellebbezési jog  nem jelenti  azt, hogy  a hadkiegészítő
        parancsnokság  ezzel   "döntési  helyzetbe   kerülne".  A
        fellebbezési jog  önmagában nem  sérti az Alkotmány 60.§-
        át,  ezért   az  Alkotmánybíróság  az  ezzel  kapcsolatos
        indítványt elutasította.

        20. Az  indítványozók egyike az Alkotmány  70/A. §-ának a
        jogegyenlőséget   garantáló   szabályával   ellentétesnek
        ítélte a  polgári  és  a  fegyveres  katonai  szolgálatot
        teljesítők eltérő  illetményét. A  75/1989. (VII. 7.) MT.
        rendelet  14.§-a   értelmében   a   polgári   szolgálatot
        teljesítőnek   a    rendfokozat   nélküli   sorkatonáéval
        megegyező összegű  havi illetmény  jár a szolgálat teljes
        időtartamára.

        A   polgári    szolgálatosoknak   a   fegyveres   katonai
        szolgálatot     teljesítőkétől      eltérő     illetménye
        alkotmányosságával   kapcsolatban   az   Alkotmánybíróság
        megállapítja, hogy  az nem  ütközik az Alkotmány 70/A. §-
        ába. A 70/A. § a  hátrányos megkülönböztetés  tilalmát az
        emberi,  illetve   állampolgári  jogokkal  összefüggésben
        fogalmazza meg.  Az Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata
        szerint ez  a tilalom  értelemszerűen vonatkoztatható  az
        alkotmányos kötelezettségekre  is. Az  Alkotmánybíróság a
        hátrányos  megkülönböztetés  tilalmát  kiterjesztette  az
        emberi  és   állampolgári  jogokon   túlmenően  az  egész
        jogrendszerre is,  feltéve, hogy  a  megkülönböztetés  az
        emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.  A  nem-alapjogok
        tekintetében   csak    az    önkényes    megkülönböztetés
        alkotmányellenes. (ABH  1992, 280, illetve ABK 1994, 264,
        274.)

        Sem a  fegyveres szolgálatot  teljesítők, sem  a  polgári
        szolgálatot teljesítők  illetménye nem alapjogi kérdés, s
        nem az  a közöttük lévő különbség sem. Nem önkényes az az
        eltérés,  hogy   a  polgári   szolgálatosok   szolgálatuk
        időtartamának a  sorkatonai  szolgálat  idejét  meghaladó
        részére  is   a  sorkatonai   illetményt  kapják,  míg  a
        fegyveres   szolgálat    12   hónapja   után   tartalékos
        szolgálatra  behívottaknak  magasabb  illetmény  jár.  Az
        Alkotmánybíróság  szerint   a  megkülönböztetés   ésszerű
        alapja az,  hogy  a  polgári  és  a  katonai  szolgálatot
        teljesítők   folyamatosan    teljesítendő   szolgálatának
        időtartama  különböző.   A  tartalékos  katonák  magasabb
        javadalmazását   kielégítően   indokolja   az,   hogy   a
        tartalékos szolgálatra  már -  a katonai szolgálat után -
        kialakított egzisztenciájú  hadköteleseket hívnak be; míg
        a  polgári  szolgálatra  rendesen  a  saját  egzisztencia
        kialakítása előtt  kerül sor, s e szolgálati módban nincs
        is későbbi behívásra lehetőség.

        21. Az  egyik indítványozó  az Alkotmány  8.§-ának (1) és
        (4) bekezdésével,  54.§ (1) bekezdésével, 60.§ (1) és (2)
        bekezdésével,    továbbá   70/A. §    (1)    bekezdésével
        ellentétesnek  ítélte   Büntető  Törvénykönyv  honvédelmi
        kötelezettség elleni  bűncselekményeket  szabályozó  XIX.
        fejezetének   a   bevonulási   kötelezettség   megszegése
        (334.§),  kibúvás   a  katonai  szolgálat  alól  (335.§),
        katonai  szolgálat   megtagadása   (336.§),   a   polgári
        szolgálat alóli  kibúvás (336/A.§),  a polgári  szolgálat
        teljesítésének megakadályozása  (336/B.§), a jelentkezési
        kötelezettség   elmulasztása    (337.§),    valamint    a
        hadkötelezettség teljesítésének  megakadályozása  (338.§)
        alcímet viselő tényállásait.

        Az   indítványt    az   Alkotmánybíróság    nem   találta
        megalapozottnak.  A   Btk.  XIX.   fejezetében   foglalt,
        kifogásolt büntetőjogi tényállások az  Alkotmány 70/H. §-
        ában foglalt  honvédelmi kötelezettség nem teljesítésének
        szankciói.  A   támadott  büntető   rendelkezések   által
        kilátásba   helyezett    szabadságelvonás    tehát    egy
        alkotmányos  állampolgári   kötelezettség  érvényesítését
        szolgálja.  Ez   a  büntetőjogi  szankcionálás  éppen  az
        alternatív honvédelmi  szolgálat alkotmányos  és törvényi
        lehetőségének  bevezetése   óta  általában   nem  hozható
        összefüggésbe a  lelkiismereti és  vallásszabadságnak  az
        Alkotmány  60.§-ában   garantált   jogával.   Azoknak   a
        hadköteleseknek ugyanis,  akik  lelkiismereti  okból  nem
        kívánnak  katonai   szolgálatot  teljesíteni,   e   joguk
        érvényesítése érdekében nem kell elkövetniök a kifogásolt
        tényállások egyikét  sem, hiszen  rendelkezésükre áll  az
        alternatív szolgálat legális lehetősége.

        Az indítványozó  érvelése szerint  léteznek olyan vallási
        kisfelekezetek,   amelyek    a   civil   szolgálatot   is
        elutasítják. Az  ilyen felekezetek  képviselői esetében a
        kifogásolt   szabályozás    kétségkívül   korlátozza    a
        lelkiismereti és  vallásszabadságot. Az  Alkotmánybíróság
        állandó joggyakorlata  szerint az  állam akkor nyúlhat az
        alapjog korlátozásának  eszközéhez, ha másik alapvető jog
        és szabadság  védelme vagy  érvényesülése, illetve  egyéb
        alkotmányos érték  védelme más  módon nem érhető el. (Vö.
        pl. 30/1992.  (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.)
        Ilyen alkotmányos  értéket képvisel a haza védelme, amely
        az  Alkotmány 70/H. §  (1)  bekezdése  értelmében  minden
        állampolgár     kötelessége.      Az     Alkotmánybíróság
        megállapítása  szerint   a  haza   védelmének   érdekével
        arányban  áll   az  az  alapjogsérelem,  amelyet  azok  a
        hadkötelesek kénytelenek  elszenvedni, akik  a honvédelmi
        kötelezettség  teljesítésének  az  Alkotmány 70/H. §  (2)
        bekezdésében biztosított  egyik lehetőségét  sem fogadják
        el.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  a  Btk.  XIX.  fejezete
        kifogásolt      tényállásai       alkotmányellenességének
        megállapítására irányuló indítványt elutasította.

                                  III.

        1. Indítvány  érkezett a fegyver nélküli katonai, illetve
        polgári  honvédelmi   szolgálatnak  a  fegyveres  katonai
        szolgálattól   az    RHvt.-ben   eltérően    szabályozott
        időtartamával kapcsolatban is. Az indítványozó szerint az
        RHvt. szabályozása  sértette az Alkotmány 70/A. §-ának  a
        jogegyenlőséget garantáló  előírását.  (Az  RHvt.  38.§-a
        értelmében a fegyveres katonai szolgálat 12 hónapos volt,
        amihez  legfeljebb   10  hónapos   tartalékos   szolgálat
        járulhatott, a  fegyver nélküli  szolgálat időtartama  15
        hónap volt,  legfeljebb 7  hónapos tartalékos  szolgálati
        idővel, míg  a  polgári  szolgálat  időtartama  az  RHvt.
        38/A. §-a szerint egységesen 22 hónap volt.) A Hvt. 96. §
        (1) bekezdése értelmében a fegyveres és a fegyver nélküli
        katonai szolgálat  időtartama  a  jövőben  egységesen  12
        hónap, a  polgári szolgálaté  pedig a 118.§ (1) bekezdése
        szerint 18 hónap.

        Tekintettel  arra,   hogy  az  indítványozók  a  Hvt.  új
        rendelkezéseivel   kapcsolatban    nem   tartották   fenn
        indítványukat, az Alkotmánybíróság az RHvt. rendelkezései
        vonatkozó kérelmek tekintetében megszüntette az eljárást.

        2. Az  indítványozók egyike  azon az  alapon  támadta  az
        RHvt. 30.§-át  és ennek végrehajtási rendelkezéseit, hogy
        azok    a     nők    korlátozott     hadkötelezettségének
        szabályozásával hátrányos  megkülönböztetést tartalmaznak
        meghatározott  szakképzettségű  vagy  foglalkozású  nőkre
        nézve. Az egyenlőtlenséget ebben az esetben tehát nem nők
        és férfiak  vonatkozásában vetette  fel az  indítványozó,
        hanem a nők egyes csoportjai között.

        A Hvt.  már idézett 70.§ (1) bekezdése megszüntette a nők
        hadkötelezettségét,  ezzel   a   kifogásolt   alkotmányos
        probléma megszűnt.  Ezért  az  Alkotmánybíróság  ebben  a
        tekintetben megszüntette az eljárást.

        3. Ugyancsak megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság
        a 6/1976.  (III. 31.)  MT. rendelet 100.§-a tekintetében,
        melynek értelmében  a  tartalékos  hadkötelest  10  napig
        átlagkeresete és  természetbeni ellátás  illette meg ((1)
        bekezdés), 10 napon túl pedig illetményt és természetbeni
        juttatást      kapott,      valamint      munkáltatójától
        átlagkeresetének mértékéig  terjedő keresetkiegészítésben
        részesült (2)  bekezdés). Ezt a rendelkezést a Vhr. 182.§
        (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
                              Dr. Sólyom László
                            előadó alkotmánybíró
                         az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Ádám Antal                 Dr. Kilényi Géza
                 alkotmánybíró                    alkotmánybíró

               Dr. Lábady Tamás                 Dr. Schmidt Péter
                alkotmánybíró                     alkotmánybíró

                Dr. Szabó András            Dr. Tersztyánszky Ödön
                 alkotmánybíró                    alkotmánybíró

                Dr. Vörös Imre                  Dr. Zlinszky János
                  alkotmánybíró                   alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Several provisions of the National Defence Act (Act no. CX of 1993) and of a government decree executing the law challenged on the details of military and civilian service
          Number of the Decision:
          .
          46/1994. (X. 21.)
          Date of the decision:
          .
          10/18/1994
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-3-015?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .